egészséges menza

Hogy lehet, hogy nálunk minden félremegy?

Hogy minden újítót és újítást kiröhögnek és ellehetetlenítenek és koncepciózusan félreértenek?

Hogy lehet, hogy ennyire nem mozdul a magyar észszerű, egyszerű ügyeiben, csak akkor, ha pátosz van és tragédiaesély, de akkor viszont hepciáskodik?

Hogy mehet ilyen szegénységben ekkora pazarlás?

http://civilhetes.net/a-menzareform-kovetkezmenye-amivel-senki-sem-szamolt

Olvasom, hogy a gyerekek ehetetlennek tartják a menzai sótlanabb levest, a halat, a párolt zöldséget, a céklát (minő borzalmak!).

Hogy nem eszik meg a gyümölcsöt sem.

Hogy az a vágytárgy, amit a jobb módúak esznek: pizza, csoki, csipsz. Ha tehetnék, ilyeneken élnének. Látom én is, ötkor kiözönlik a rendőrtisztiről a diáksereg, tele a CBA, nem bonyolítják, péksüti van, ice tea, csipsz, sós mogyoró.

Ha ez nincs, tésztát, paprikás krumplit, ismerős ételeket enne a nyomorban élő diák.

Bővebben…

“mindenki azért csinálja, hogy fogyjon”

Szerdán megszólítottam az Istennőt.

Nem akartam amúgy, nem terveztem, én őt csak messziről csodálom.

Na de ott ült és evett, ahol én épp tanyáztam, ott töltöttem a gépemet, és még a hűtőt is ki kellett nyitnom (mink így beköltözünk reggel a terembe, bejegyzéseket írunk, diskurálunk, zoknink szárad a széktámlán, kettőt-hármat eszünk, kávézunk, edzünk is egy szerény négyórásat, hazamegyünk este). Bővebben…

skála és mozaik

megint kiraktak a mandinerre

Ez még egy istenfene és rákcsapása, ez a leegyszerűsítő gondolkodás. Ha ebből ki tudnánk jönni!

Az ítéleteink, ez az első terület.

Ahogy úgy odavágják: valaki vagy fiatal, aki előtt még ott az élet, vagy neki már mindegy, és akkor a kutyának se kell.

Az ember még elhiszi. 🙂

Vagy kell a férfiaknak, mert “csinos”, vagy nem.

Liberális vagy konzervatív, kész, ez a kettő van.

A férj vagy bántalmazó, vagy “rendes” (és akkor aztán minden oké).

Megcsal, vagy hűséges, és ennyire lehet leegyszerűsíteni a házasság értékelését.

Jól keres, vagy nem.

A pop art egy lufi, bezzeg a reneszánsz festészet, az szép.

Szép a nő, vagy csúnya.

Lóg a melle, vagy nem.

Kicsi a melle vagy nagy. Bővebben…

megzsarolt nők

Itt látható a nagy hírű bűvész!
A lábával karikázik,
a kezével citerázik,
az orrával orgonázik,
a fülével figurázik,
a szemével gurgulázik,
a szájával vacsorázik!

K. S. Zs.-nak

Tegnapelőtt (javítom “tegnap”-ról, elsüvített mellettem a szerda, most is rohanok) konferencián voltam. Ritkán megyek ilyenre, ezért is pezsdítő élmény. Szeretem ezt, rákészülni, megjelenni, emberek között lenni, figyelni, új megfogalmazásokkal és mentalitásokkal találkozni, és hát ebből bőven volt. Játszóhely is volt gyerekeknek, vittem a kisebbik kicsit. Nagy köszönet érte a szervezőknek.

Szerelem: Személyes? Politikai? volt a címe, egészen különböző szakmájú emberek tartottak előadásokat, izgalmas fókuszokból. Bővebben…

mit látsz a képen?

Az a helyzet, hogy én ezt a képet, és ez először van, szándékosan, provokációként fotóztam és raktam ki.

Didaktikusan.

Tehát nem azért, mint a többit: nem önkifejezésként, nem a szöveggel való izgalmas kapcsolatteremtés céljával, nem azért, hogy megmutassak egy hangulatot vagy az életem egy tényét, nem azért, hogy én magam emlékezzek valamire, ami szép volt, a gyerekeim babakorára, a házasságomra vagy a szerelmemre, nem azért, hogy üzenjek vele, és nem is azért, hogy legyen valami szép a fejrészben a cím alatt.

Én tudom, mi van az olvasók fejében. A jó fejek fejében, a kukkolókéban, az irigyekében, azokéban, akik hasonlóan élnek hozzám, és azokéban, akik nem. Bővebben…

…és mit egyen?

Többször emlegettük mostanában kommentekben, a sportrovatban és “kint” is a gyerekeink táplálását, a társadalmi nyomást: a tortás szülinapokat, zsúrokat, a linzeres nagymamákat, az “éhes vagyok, bekapok valami péksütit” rutint, az iskolai menzát, az egészségessé nevelés kérdését.

Tudatos szülők, akik jót akarnak, informáltan döntenek, tudják, mi volna az egészséges — és a rengeteg inger, reklámok, táplálékbőség, kortársi nyomás, édesszájú, csipszfaló, válogatós gyerekek.

Az is felmerült kérdésként, hogy én, aki szénhidrátot már csak alig eszem, és az utóbbi fél évben megdöbbentő felfedezéseket tettem táplálkozás, makrotápanyagok és közérzet, egészség összefüggéseiről, hogyan csinálom ezt szülőként, átalakítottam-e a gyerekeim étrendjét is.

Bővebben…

másodvirágzás

A másodvirágzásban nem a virág a szép. Annyi virágot láttunk már.

Hanem hogy ki hitte volna? Nem elvárható, nem kalkulálható. Bővebben…

mire járjon?

tavalyi

Hát ezen pörögtünk mi itt, anyák, az elsős lányainkkal. Délutánra van a napközi, egy kis tanulás, játék az udvaron, kreatívkodás, és van a különóra-kínálat: nívós, sokféle, és igen drága.

Én mindenkit önmérsékletre intettem, akivel ez szóba került, mindenekelőtt a lányomat. Elegendő stressz és idő az iskola is, a különóra meg a késő délutánba nyúlik. Nemsokára az ember azt se tudja, kinek süssön majd mézeskalácsot, kit tegez, kit magáz, meg hogy hánykor ér véget. Ez a túl sok új inger sem optimális egy elsősnek, aki fél nyolckor ágyba zuhan, és fél hétig alszik.

Szeptemberben minden színes-szagos még, aztán feladat lesz az is.

Na de mégis.

Zene, valami kreatív, fejlesztés, ha az kell, sport…? Nyelv? Bővebben…

azt mondja

Parádés poszt, ne hagyd ki!

Azt mondja, nyűgösen: kibontod?

Én azt hittem, rég megette. Hogy lehet ez, cipőt kötni tud, banánt kinyitni nem? És így törögeti, szétpuhítja a végét. De megeszi, becsülettel. Bővebben…

egyeztet

Hogy én ebben milyen szar vagyok.

Mint egy gyerek, aki fél, hogy leszidják, mert persze elfelejtett valamit, vagy (inkább) nem volt kedve hozzá. Mint egy kamasz, aki híres színész asztalához lépne, de nem akarja zavarni. Jaj, minek hívogassam, van elég dolga. Mint Pató Pál úr… és mint valami ifjonti sasmadár, mert én szabad vagyok!

De a sasmadárnak folyton rossz a lelkiismerete.

Mostanra látom, hogy aki sikeres, eredményes, akinek jól haladnak a kevésbé mámoros, nem annyira szenvedéllyel űzött dolgai is, azok velem ellentétben

képesek Bővebben…

még eszünk egy kicsit

Amikor utólag jut eszembe valami, a bejegyzésem témájához tartozó, fontos részlet, vagy épp a reakciókból látom, hogy nem úgy értik, aminek én szántam, akkor háromféle lehetőségem van:

beleírom a posztba (és ezt esetleg jelzem is színes betűvel)

kommentbe írom a bejegyzés alá

új bejegyzésben folytatom a témát.

Azért választom most a harmadik megoldást, mert azt mondják az olvasók, hogy inkább csak a bejegyzéseket olvassák, esetleg az első néhány kommentet, és szeretném, ha ez nem sikkadna el. Tehát nem azért, mert most már egész héten ilyen dietetikai témákról lesz szó, rileksz. Bővebben…

mondd szépen

Igen, ez a kedvencem!

A tekintélyelvű nevelés utolsó bástyája!

Már nem hagy sírni, már nem üt, már nem szégyenít, már nem ijesztget zsákos emberrel, gerincsorvadással, nem mondja, hogy amíg az én házamban, nem “farag becsületes embert”, nem “tanítja meg a tisztességre”, nem az orvosdinasztia újabb tagjának szánja a szerencsétlen gyerekét, már nem zár spejzba, nem parancsolja azt sem, hogy meg kell enni a kapros tökfőzeléket, és nem tesz lexikont a hónuk alá.

Még köszönni sem kötelező.

De nyelvművel!

Viszonylag jól beszélő, ám nyelvészetileg képzetlen emberek, apák a vacsoraasztal fölött kijelentik:

Azt nem úgy kell mondani. Bővebben…

délben ebédelünk

FIGYELMEZTETÉS:

1396 szó

de vannak képek is

Itt a blogon sokan döbbennek rá, hogy nem úgy van az.

Azt hittük, nem is tudtuk, hogy azt hisszük, de éltük, hogy úgy van, és akkor, uramisten, egy helyzet, egy mondat, egy kis gondolkodás ébreszt rá:

nem úgy van az.

Akik korábban is kerestek, gondolkodtak, kritikusak voltak, azok is sok mindenre csak mostanában jöttek rá. Én magam is, írás közben, kommentolvasás hatására is alakulok és döbbenek.

Recsegnek az eresztékek. Nem úgy van az.

Nem kötelező gyereket akarni. Bővebben…

visszalassulás

Rohanó mai világunkban, kezdi a stíluspanelek közé rekedt újságírógyakornok a bármiről szóló magazincikket. Ez is trend és reflektálatlan szokásunk: arra panaszkodni, hogy minden milyen felfokozott, felszínes, felgyorsult, és egyre csak…!

Az emberek manapság (értékvesztett világunkban) (amikor a mai fiatalok már lassan…) (és már a túró rudi sem olyan erjedt-csípős) (nem is beszélve az alufóliás-papíros Milka eltűntéről, hát hova jut a világ?) valóban csüngenek a technológián, tényleg ritkábban olvasnak nyomtatott nagyregényeket, mint régebben, és lényegesen többet kattintgatnak felszínesen, osztott figyelemmel. Tényleg inkább választják a gyorsan és könnyen elkészíthető ételek receptjeit, igénylik az életet könnyítő gépeket, és nem kézzel verik a habot. Bővebben…

fogadd el magad

c-nek

Jaj, ez milyen egy hálás, olvasószerző, valódi feminista üzenet volna. Mennyit írhatnék én harmincas-negyvenes, értelmes, életük által szorongatott nőknek arról, hogy ne búsulj, jó vagy te így. Kitölthetném a dühöm az irreális szépségelvárásokon, lehetnék éles, gúnyos és hatásos. Írhatnék a “természetes testekről”, amelyeken ugyan nyomot hagynak az évek és a szülések, de igenis mindenféle női test szép, és büszkén viselhető, és nem kell megfelelni holmi külső elvárásoknak!

Milyen könnyű lenne ilyeneket írni. És milyen lelkes osztáshullám és helyeslés volna.

Csakhogy én nem akarok ilyet írni, és nem is tartom nagyon értelmesnek azt, aki ilyesmihez tapsol. Mert én szarul érezném magam abban az elfogadásban. És hát már megírták ezt elegen: ahogy erről szólni szokás, például így vagy így, mindig ugyanazokkal a hatásvadász, világot hibáztató, a valódi problémára (nem vagy jól a testedben, és reménytelennek érzed, hogy változtass) választ nem adó módon, azt én mellébeszélésnek tartom. Egész pontosan: az életemmel cáfolom.

És épp azért voltam képes a makacsul egyedi utamra, mert dörömbölt bennem, hogy ezek a cikkek hamisak, ez önvigasztalás, ez nevetséges, és szövegnek is rossz. Patetikus, hamis, és csupa csodálatosan ápolt, vékony nő hajtogatja ezeket. És odagyűlik a sok, szerepébe zárt, leharcolt nő helyeselni.
Bővebben…

örömeim

Minden milyen jó most. Minden. Nem a kín és aggály hiánya, hanem pozitív jelenvalóság: mély elégedettség szőrtüszőimben, gyomromban.

Volna mit elpakolni, letakarítani, megbeszélni, befizetni, persze. Mindig van.

Mégis, rendszeresen döbben a szívem: hogy lehet ennyire szép és teljes minden?

cropped-kc3a9pernyc591fotc3b3-2015-07-07-0-00-32.png

Hol voltak ezek az örömök eddig? Ez a stabil, egyszerű, időjárásfüggetlen? És hogy lehet, hogy az a sok para és ziláltság, az, hogy elsőt kezd a lányom, az, hogy macerás a közlekedés, hogy jön a hideg, hogy nem működik a cirkó, hogy nem találom a nemtommilyen szerződést, ez mind nem számít?

Végignézek jelen életemen, és megállapítom, hogy felnőttebb, felelősebb, egyszemélyes örömök vannak benne, mint bármikor. Bővebben…

felhívás egynémely olvasóhoz

Kedves olvasó!

Azért vagy itt, mert idekattintottál, nem másért.

Érted? Te. A te gépeden, a te kezeddel.

Ne írd, hogy csak felugrott a poszt a facebookon (az is azért van, mert lájkoltad az oldalt). Vagy hogy egy ismerősöd linkelte, nem tehetsz róla. Vagy hogy nem is olvasol sokat, csak öt perc.

Felnőtt ember felelősséget vállal a kattintásaiért. Senki nem rohan utánad blogposztokkal.

Ha úgy döntöttél, elmélyedsz a szövegben, és nem mondjuk Garfield videókat nézel helyette, akkor feltételezem, hogy neked ez jó.

Ha pedig úgy döntöttél, hogy kapcsolódsz a beszélgetéshez, amely értelmes, jóhiszemű és őszinte, és amely beszélgetésnek deklarált vagy jól letapogatható normái vannak, és eközben velem vagy a többiekkel (“ti feministák”) olyan bunkó vagy, amilyen élőben sosem mernél senkivel lenni, holmi szabad vélemény jogára hivatkozva, a nagy bátor névtelenségben, akkor én például megvetlek.

Ez miért jó neked?

Másvalaki felületét használod, és dúlod épp, amelyet ő munkával, pénzzel, lelkesedéssel tart fenn, és ahol nem feszengeni, magyarázkodni, vitázni akar. És nem érted, mi ezzel a baj.

Én nem vagyok forrása a te véleménykifejtési jogodnak, és nem vagyok köteles semmilyen zavaró, ámokfutó, szándékosan értetlen tartalomnak itt figyelmet vagy publicitást szánni.

Nem arról van szó, hogy mennyire van igazam, én mit bírok elviselni, vagy hogy hogyan kezelem az “ellenvéleményt”. Úgy, ahogy — ez nem számít.

Hanem arról, hogy TE miért csinálod ezt, amikor láthatod, hogy nem, nem, nem.

Ha látod, hogy ez nem az a hely, ahol építőnek és értelmesnek számít a mondandód, akkor miért nem máshol nyomatod az ideológiát, a gyűlöletet?

Nem is jelennek meg ezek a kommentek, következetesen. Többször írtam, hogy ez nem szint, ezzel szóba se állunk, és azt is, hogy lopott szöveget nem engedek be. Azért sem engedem be ezeket, mert a beszélgetés minőségét, az őszinte megnyílás és értelmes érvelés esélyét durván rontják. Ti nem vállaljátok a személyes dolgaitokat, idézetek és másoktól vett érvek mögé bújtok. Ha mégis van személyesség, akkor nyávogás van, meg mások gyűlölködő hibáztatása.

Sokszor kértem, írtam már ezt. De nem adod fel, és így világos: zaklatni, piszkálni akarsz.

Ez ciki.

Nem írok elő neked semmit. Nem tiltok be semmit, nem hallgattatlak el, nem szégyenítelek meg. Nincs ilyen szándékom, nincs ehhez eszközöm sem. Azt gondolsz, amit akarsz. Csak ne nyomd rám.

A blog nem szolgáltatás (azért fizetni szokás), nem vagyok veled semmilyen jog- vagy egyéb viszonyban, ezért ne reklamálj és ne követelj itt semmit, és nem kérem a visszajelzésedet sem.

Ne légy infantilis, és ne akarj magadnak a bloggerből eszményt se faragni. Nem tudom megmondani, hol csajozz, mitől lesz nőd, mi a titka annak, hogy szexhez juss, és ez nem is dolgom. Ezek itt szövegek. Valahol van ember is, de azt nincs jogod minősítgetni, nem vagy vele kapcsolatban. Ezek publicisztikai szövegek, akként olvasd őket. Itt nincs ideológia, se “genderfeminizmus”, én nem igazodom semmihez, ez a véleményem. Neked is lehet véleményed, engem nem zavar.

Ha eleget olvastál életedben, felfogod, mi a szövegek célja, és jóra használod. Ha nem, semmi dolgod itt.

valódi szeretet helyett

Bele akartam írni az előzőbe, de aztán önállósodott:

és hány, de hány olyan férfi van, aki csak arra utazik a párkapcsolatában, hogy “ne legyen balhé”. Hogy békesség legyen, nyugodt este. Hogy ne zárja el tőle a nő a testét, kedvességét, jókedvét válaszképp arra, amit csinál, és ami nem szép tőle. Vagy lehet akár némaság is, de feszültség, hangos konfliktus ne legyen.

Tehát a férfi nem szeretetalapon működik, nem vállal valódi felelősséget kettőjük mint pár jóllétéért, nem törekszik arra, hogy igazságos legyen a munkamegosztás, nem akarja őszintén a partnere javát, és nem revideál akkor sem, amikor hibázik, vét, csak a büntetést próbálja elkerülni. Bővebben…

az egyenlőtlenség formái 28.: most haragszol?

A legutóbbi írásom:

most akkor elmesélem, nekünk milyen volt

nagy olvasottságot hozott, és heves kommentözönt váltott ki. A látható kommentet jelző szám (210) mellett a szerkesztőmben a negyvekilences szám van pirossal: ennyi be nem engedett, amúgy nagyon ostoba, elvakultan ideológiai komment is érkezett.

Mindig öröm ez egy bloggernek, és megihleti új témákra.

Az egyik amelyet törzsolvasó írt, ez áll:

Csak azt nem értem, hogy tudod ilyen hideg, részvétlen, haragvó megvetéssel odalökni, hogy “mert nem volt szerető szívű anyukátok”.

Haragvó.

A blogger haragszik. Miért haragszik? Nem szép tőle.

Eleve, egy nő, amint haragszik, ejnye.

Miközben egy agresszív, nőgyűlölő kommentre reagáltam a bejegyzéssel. Azt persze vagy szó nélkül hagyja, vagy egy mondattal elintézi: persze, azt is elítélem. Bővebben…

most akkor elmesélem, nekünk milyen volt

Megint ráömlött a blogomra (kivehetetlen, bosszantó folt) egy kilométeres, névtelen, kioktató komment, egy valószínűleg lefordított redpilles szöveg részlete.

Amelyben arról értekezik az ismeretlen szerző, hogy a férfiak milyen szeretettel fordulnak általában a nők felé, felveszik őket például, amikor ázottan baktatnak az út mentén, és hazáig viszik, nahát! Ellenben a nők nem tesznek ilyen szívességeket a férfiaknak, és nem szeretik őket.

Az első kérdésem, hogy ugyan, miért a férfiak feneke alatt van már megint az autó. Miért ő az erős, aki segíteni tud, és miért képzelünk el sorra olyan helyzeteket, amelyekben a nő szorul rá valakire. Ennyire kézenfekvő ez, hogy minden példában ez a séma szerepel? Ja, mert ők az erősek, mi meg a gyengék, értem.

Mindjárt átgondolom ezt, csak leteszem a STIHLemet. (Remek rönköket találtam, készülök a télre.) Bővebben…