délben ebédelünk

FIGYELMEZTETÉS:

1396 szó

de vannak képek is

Itt a blogon sokan döbbennek rá, hogy nem úgy van az.

Azt hittük, nem is tudtuk, hogy azt hisszük, de éltük, hogy úgy van, és akkor, uramisten, egy helyzet, egy mondat, egy kis gondolkodás ébreszt rá:

nem úgy van az.

Akik korábban is kerestek, gondolkodtak, kritikusak voltak, azok is sok mindenre csak mostanában jöttek rá. Én magam is, írás közben, kommentolvasás hatására is alakulok és döbbenek.

Recsegnek az eresztékek. Nem úgy van az.

Nem kötelező gyereket akarni.

Nem kötelező megfelelés- és szégyenalapú létben lenni, sem magunkat folyton homályos eszményekhez, szerepekhez, se másokhoz viszonyítani, tapicskolni a sóvárgásban és irigységben.

A szorongás legyőzhető.

Nem kötelező párkapcsolatban élni.

Nem kötelező monogám párkapcsolatban élni.

A bántalmazó emberszerű, és sok szerethető tulajdonsága is van. Csak attól még bántalmazó.

Nem kötelező tisztelni a tekintélyt; vakon tisztelni, bármilyen tekintélyt tisztelni.

A gyümölcs nem biztos, hogy egészséges, voltaképpen desszert a természettől, szándékosan, piacgazdaságilag nemesítették ilyen édessé, és árusítják pont ezeket, mondjuk som vagy vadszőlő helyett, és leginkább a cukorfalánkak nyugtatják magukat azzal, hogy egészséges.

És nem kötelező délben ebédelni.

Erre is összerezzentek ám sokan.

Mert sok egészségvédő meg fogyós oldal sulykolja belénk, hogy a farkaséhségtől hízunk, és több kicsi étkezés kell, folyamatos tápanyag-ellátás. A fitneszvilágban napi öt-hat-hét is akár, hogy ne kerülj éhezési üzemmódba, katabolikus (izmokat is lebontó) állapotba, és mert a vércukrot szinten kell tartani, akkor nem leszel éhes.

Ebből az van, hogy egész nap esznek. Állandó macera, adagolás, dobozok, kompromisszumos körülmények — ez a testépítők élete.

Képernyőfotó 2015-09-28 - 13.44.48

Ma már progresszívabb írások kimondják, hogy ez az egész fölösleges, még tömegeléskor is. Például ez (amit Jerk annyira vonakodva fordított le, én az eredetire gondolok).

Hát a többiek, akik csak úgy esznek, ahogy adják, vagy evésidőben mennek, lőnek maguknak valamit, reggeli, tízórai, ebéd vacsora?

Igazából arról van itt szó, ebben a sivár, elidegenedett, megfosztott, természettől eltávolodott létezésben, hogy az a tied, amit megeszel. Az ember kis saját dolgokat akar magának, örömet, mégpedig legálisan, békén hagyottan. És ez az evés lett sokaknak. Az evés: ingerkeresés. Akkor is, ha egészséges a nass. Úgy mennek enni sokan, mint a gyerekek fagyizni: végre. Örömközpont-bizgetés, biokémiailag is, meg lelkileg, szertartásként is, és társadalmi értelemben úgyszintén.

Meg kell tanulnunk másképp nézni az ételre, mert amit csinálunk, nem működik, nem tesz jót nekünk, és még pazarló is, egyéni és globális értelemben is.

Ijesztő, hogy ez az örömforrás ilyen mértékben lett a táplálkozás. És a nassolás. Hányan mondják azt, hogy ők nem kínozzák magukat, ők azt eszik, ami jólesik, ami ízlik nekik, és az nyilván emiatt mértékletes és egészséges is, miközben egyre betegebbek, de legalábbis kis, alattomos panaszok rontják az életüket? A hajdan oly becses ennivalóval élünk így vissza. Az is ijesztő, hogy ennek a túlfogyasztásnak milyen következményei vannak jelen táplálékbőségben, amikor iparilag állítják elő a termékeket, és ínyünk csiklandozásával, cukorfüggőségünkkel mocskosul visszaélve, valamint megtévesztő állításokkal versengenek a pénzünkért.

Nincs erre szükségünk, belebetegszünk. Nem az a szélsőséges, aki erre rájön és elkezd befelé: lelkébe, gyomrába, közérzeteire odafigyelni.

További felismerés: étkezések és időpontok azért vannak, hogy a társadalom kisebb-nagyobb egységeinek napja, ellátása szervezhető legyen. Ebből persze következhet, hogy az emberek már akkorra éheznek meg, de eredetileg nem azért van ebéd, mert az emberek éhesek, hanem mert akkor van az ebéd, és kész. Ahol tömegétkeztetés van, még egy étteremben is, ott van ebédidő. Akkor melegítik az ételt, a konyhai dolgozónak munkaideje van, számítanak arra, hogy akkor van a roham, és arra is, hogy mikor kell mosogatni.

Pedig egyáltalán nem biztos, hogy a polgár azért eszik, mert éhes, vagy olyat, ami a testének szükséges. Egészségesebb lenne talán, ha kihagyná azt az étkezést.

De hát “ebédelni kell”. Szocializáció. Egy csomó kis szertartás, tárgy, szokás van, amit meg sem kérdőjelezünk.

Mások azért esznek délben (értsd: rohannak 11.57-kor a menzára), mert nem nagyon szeretik a munkájukat. Meg hát akkor és ott van társadalmi élet, vonzó személyek felbukkanása. Ugyanezért tartanak cigi- és kávészünetet is. Ez így együtt komoly munkaidő-mennyiség és infrastruktúra.

Akinek ingadozó a vércukra, vagyis a sok szénhidrát, a magas glikémiás indexű ételek ráültették a cukorhintára, azok nagy inzulinválaszt provokáló ételeket esznek, majd amikor a cukor az inzulinözön hatására lezuhan, akkor megéheznek, nehezen bírják, szédelegnek és ingerlékenyek.

Én erről csak olvastam, soha nem éltem át. A ketogén előtt heteken át szorgosan mértem a vércukrom, és meglepődtem, mennyire stabil (azóta is egyébként, csak alacsonyabb régióban).

A diétámban kemény megszorítások vannak, meg is döbbennek az ismerőseim. De az igazat megvallva életemben nem voltam még ennyire rendben a kajával, és nem is ettem ilyen kifejezetten mennyien jókat, biokémiailag boldogságot hozókat régebben, mint most, hogy megszabadultam a finomított szénhidrát fogságából.

Ha tisztán ketogén az ételem, ha van itthon bőven minden, és jóllakásig eszem, akkor elég napi egy nagy étkezés, nem vagyok éhes. A többi kávé.

Képernyőfotó 2015-06-21 - 13.04.43

Újabban az alternatív egészségvédő-sportolós oldalak ajánlják a nutritional window-t, tehát a rövid étkezési időszakot, amelyen kívül nem eszünk (olyat, amiben kalória van). Például ez a nagyon összeszedett útmutató is — témánk szempontjából három érdekes pontja a 2.: Eat When Hungry, a 4.: Only Eat When Hungry és a 14.: Use Intermittent Fasting. Tehát amiről beszélek, azt ez az írás már megszakított koplalásnak nevezi, és 16:8-at ajánl, vagyis 16 óra nemevés, 8 óra evés (nem folyamatosan, persze). Egy kicsit biztat is, hogy ki lehet azt bírni, mert nyolcat úgyis alszol. Tulajdonképpen a “nem eszem hat után/nem vacsorázom” is hasonló, de Paleóék és Ketogénék a reggelit hagyják ki általában, mert sokan nem éreznek olyankor éhséget.

Nem kibírni kell. Spontánul jutottam el ide, mint sokan mások, akik leszálltak a cukorhintáról, és többé-kevésbé tudatosan étkeznek. Én általában naponta egyszer vagy kétszer eszem, és örülök, hogy nincs az a rengeteg macera, agyalás, hogy mit, mikor, hogyan, meg mosogatás sincs (mert az egyébként kegyetlen zsíros és forróvíz-igényű). Van, hogy végigdolgozom a napot, és csak kávét iszom.

Ma a nagy étkezésem reggel nyolckor volt, a következőképp:

megneromoljon lazac bevagdosva, a résekben apró zellerkockákkal, sóval, vajjal, petrezselyemmel és zsíros sajttal grillezve (hopp, halfarok! 🙂 )

mellé kupac majonéz, szalonnakockák zsírjában, zellerszár, avokádó és uborka felkockázva, citrom, só, kreatív petrezselyemlevél, törött bors

Én ezzel elvagyok, illetve szociálisan még ettem egy kevés paleó roppancsot meg egy kávét még, délelőtt.

Akkor eszem többször, ha kemény edzésen voltam, akkor a termi protein után otthon még jön egy komoly étkezés és aminosav-kiegészítés.

Tegnap ez volt a reggeli (a nemzetközi KetoDiet csoport kedvéért készült a feliratozás):

ketogenic breakfast

Hogy milyen becses az étel, és milyen éhesnek lenni, arra Az Élet ébresztett rá. Nagyon leürültek a (ketogénkompatibilis) raktárak itthon, mostanában kétszer szúrtam el a vasárnapi zárvatartásra való felkészülést. Akkor kényszerűen kombinálok valamit, de nem elég, és akkor van ez az ősemberi bolyongás, keresgélés. Végül ettem valami tizenvalahány deka lencsét, úgyhogy magamhoz vettem kb. 80 gramm szénhidrátot (és milyen jólesett!). A gyerekeknek könnyebb, van spagetti, meg vajas kenyér, meg gyümölcs meg müzli (vagyis csupa szénhidrát).

És még akkor vagyok éhes, illetve kajaügyben nyugtalan és mohó, ha valamivel befolyásoltam az étvágyamat. Ezt két szer tudja, mindkettő fontos a sporthoz és az izmok teljesítményéhez, ezért élek velük: a (túladagolt) B6 és a kreatin nevű aminosav.

És innen látom, mindenféle kajavágyaim milyen sokszor voltak időtöltések, és hogy táplálkozásilag nem kellett volna ennem. Csak szokás, csak miért ne?, csak ott volt, hát megettem, csak a többiek is esznek, csak jólesne valami hideg-édes/forró-zsíros. Csak reggel van, reggelizni kell. Csak kiadagolták, nem sértem meg. És: inkább most eszem, hogy majd ne legyek éhes (!), a súlykontroll legfőbb ellensége.

Mostanra az, hogy az emberek délben asztalhoz ülnek, mert ebéd van, nekem, aki egyedül eszem, tökéletesen szabadon, és spontán döntés, kreatív alkotási folyamat minden étkezés, ez az egész régi rend egy kicsit militánsnak tűnik.

A gyerekeknek sincs kötelező időpont. Hazaéréskor (értsd: nagy gyaloglás után) eszünk, vagy szólnak, hogy éhesek, és akkor kreálok valamit. Illetve van könnyen elérhető-elővehető több minden, a leginkább tejtermék, aszalt gyümölcs, pékáru.

Azért eszem, mert éhes vagyok. Mert a testem igényli az utánpótlást.

És olyat eszem, ami jót tesz neki.

Ha nem akkor és nem azért eszem, elromlik a kis játékszerem.

Egyébként tudom, hogy “az ősember” nem akkor evett, amikor éhes volt, hanem amikor hozzájutott, akkor sokat, többet is az elégnél. Néha nem jutott hozzá, és volt, hogy ebbe bele is halt. Csodálatos kor ez a mostani: ehetek, ha akarok, mindig ehetek, amikor éhes vagyok, és nincsenek hiánybetegségeim. Ráadásul végtelenül változatosakat, ízorgiákat ehetek kis energiabefektetéssel, icipici mamutjaimat nem nagy ügy hazavonszolnom. És nem élek ezzel vissza.

Viszont néha, persze, eszem ízélményért, ingert keresve és szociálisan is, de tisztában vagyok azzal, épp mi a motivációm, tudom kezelni, nem verem át magam azzal, hogy enni kell és hogy éhes vagyok. Nagy önismereti tapasztalat volt ez is.

Angolul tudóknak a “rendszertelen” evésről tévhitoszlató és árnyalt cikk:

http://www.leangains.com/2010/10/top-ten-fasting-myths-debunked.html

Meséljetek, mit esztek, milyen, amikor kötelező az ebéd, gyűrtetek-e le kaját, csak mert illett, és hogy vagytok most az étkezéssel?

159 thoughts on “délben ebédelünk

  1. Szöget ütött a fejembe ez, mikor korábban írtál róla, hogy akkor együnk, amikor éhesek vagyunk. És amikor rendre nem az éhség volt a válasz a kérdésemre, hogy mit keresek már megint a konyhában?, akkor egyszerűen ittam egy pohár vizet és kisétáltam.
    És lőn, valóban nem voltam éhes, és le is ment 1-2 kiló. Hoppá.

  2. Az iskolai menza óta nem tudom levetkőzni azt, hogy rohamtempóban eszem, mert az egyetemen is rohannom kellett, aztán amikor már kétgyerekes apa lettem, valahogy mindig sietni kellett megint, mert pont ebédelés közben ébredt / sírt fel / lett hasfájós a kicsi. Most három gyerekkel még nehezebb, na de ha már a legkisebb is lesz vagy kétéves, és leül velünk az asztalhoz, akkor már nem lesz kire fogni, akkor már muszáj lesz odafigyelni és lelassulni. Jobban belegondolva, a munkahelyen sem kéne annyira sietni 🙂

  3. Mániákusan ügyelek rá, hogy egészséges legyek, rendszeresen és rendesen edzek és nagyon odafigyelek az evésre. Napi 1-3 alkalommal eszem, a többi nekem is kávé, növényi cuccokkal. Reggel nem vagyok éhes, későn “ebédelek”, minden nap átgondolom, mit, és jó volt-e úgy. Évek óta nincs az étrendemben cukor, fehér liszt és tej (tejtermékek közül sajt és túró jöhet, a többi nem). Általában azokat az ételeket kívánom, ha éhes vagyok, amik rajta vannak a repertoáron, nem vágyom fánkra, tejberizsre, kenyérre, tésztára. Születésnapi tortát sem eszem, és mára ezen nem sértődik meg senki. De jó mutatója ez is a kapcsolatoknak: aki értetlenkedik azon, hogy mit eszem, az olyan, mint aki az időjárásról beszél: nem érdekes. Most egy alkalommal “rákényszerültem” – a körülmények lényegtelenek, tényleg személyes kényszer volt -, hogy megegyek egy creme caramel-t. Megettem, és azt gondoltam közben, hogy ez valami mennyei élvezet! Tartott, amíg ettem, nem kívánom többet, nem akarok olyat enni többet. Sokan ítélkeznek: biztosan nem akarok elhízni, az edzés pedig szintén valamilyen kényszeres dolog. Pedig csak kitapasztaltam/csináltam magamnak egy utat, ami nem átlagos. A déli ebédhez: az irodánk éttermében 15.30 után féláron adnak mindent, de mindent. Ez egy olyan idősáv, amikor igazoltan senki sem ebédel már. Délben pedig zakatolva megindulnak az éhesekkel teli liftek lefelé.

  4. Szerintem is manapság már prostitucíó lett az evésböl: minél kevesebbet, de annál többször, minél exotikusabbat, minél jobban a felismerhetetlenségig pürézett/kavart dolgokat. A nyelv itt a fö, a nyalakodás, sokan már le se nyelnék azt a falatot, hogy minél többet izleljenek a bimbóikkal. fujj. Èn aki szeretek fözni, megfözöm a kedveseim kedvenceit, a magam kedvencét is, de nem vagyok órabeállitottságu. Voltam már veggi, vegán, vagány vagina. De most csak vagyok. Szeretem a magyaros ételeket, az egyszerüeket is (ma krumplistészta) de mindenböl keveset. Nekem nem izlik már semmi ami csak: vegan-vegi-paleo-natur-molekulár. Azt eszem ami idény, ami megterem ott ahol élek. Nincs csörtetés a kajával, hagyjon mindenki békén a kajafotoival, meg a tanácsaival. Enni azért kell hogy ne haljunk éhen. Mindemellett szeretem az izlésesen megteritett asztalt, vagy helyes tányoron ülö magyar kolbászkatonákat.

  5. gyerekként én nagyon rossz evő voltam, iszonyú sovány is. igazából nem válogattam, hanem nem ettem mennyiséget. (kamaszként és fiatal felnőttként néha elsütöttem egy-egy vasárnapi jóleső bezabálás után a gyerekkori kérdést, hogy “szépen ettem?” 😀 )
    egyszer az óvodában megtömtek, amit sajnos otthon hánytam ki, nem ott helyben. az anyukám nagyon mérges volt ezért a szadizmusért, akkor bement és megkérte az ott dolgozókat, hogy soha többé ne tegyék.
    talán emiatt, vagy csak természetes intelligenciából fakadóan, mindig az volt, hogy meg ne egyem, ami nem esik jól. de szinte pánikszerűen szóltak rám egyszer, amikor már dolgoztam, csak hazaugrottam valamiért, és apukám dicsekedett valami szarvaspörkölttel, ami jó ötletnek tűnt, megkívántam. viszont megmelegítve mégsem tűnt annak (illatok, nálam ez a kulcs: nem tetszik az illata, nem tudok enni belőle). még csak éppen kezdtem kinyitni a számat, hogy én azt lehet, hogy mégse szeretem, már mindketten (anyapa) ugrottak, hogy “hanemesikjólmegneedd!”

    szóval én egy falattal sem eszem többet soha. mint amennyi nekem éppen kell (nem mondom, hogy amennyi éppen szükséges 🙂 ).
    viszont én tudok kicsit szedni magamnak – mert nem szeretek meghagyni ételt. ha ízlik, szedek még, de 99%-ban annyit mindig megeszem, amennyit magamnak adagolok.

    most napi 2-4 étkezésem van, attól függően, hogy hogyan alakul a napom.

    • éppen így. Engem meg is ütött a napközis tanár, meg állandóan az volt a téma, hogy vérszegény vagyok, meg fogok halni. Fogalmam sincs hogy a fenébe jön az ki egy gyerekből, ha “csak így lehet, akkor jó, meghalok”. Kivettek a szüleim a napköziből, 9-10 évesen használhattam a gázt, kaptam pénzt a vásárláshoz, vagy hoztak amit kértem, és ha nem volt otthon ami tetszik, főztem magamnak. Megismertem a leforrázom magam érzést, és hogy milyen szar, ha nem sikerül, amit kigondoltam. Jó volt ilyen szabadnak lenni. Most 45 évesen tpasztaltam meg ismét a buta kényszereket, barátokkal nyaralás alkalmával. Ma sem tudok ebéredés után enni, csak 1-2 órával később. Jöttek a szokásos idióta elvárások, hogy üljek le reggelizni, ne egyek útközben a kocsiban, miért kell friss kajáért megállni vásárolni, nem felel meg a kenyér? Sorolhatnám. 3 utitársam 100 kg feletti, én 52, és amikor tehetem nyomom a fegyencedzést, mert élvezem. Szeretek enni, szeretem az ízeket, és fontosak az illatok, itthon is olaszos ízvilággal kajálok, Olaszországban meg egyszerűen dőzsölök.

  6. Nekem nincsenek elveim. Nagyon tudom becsülni, ha valaki kitalál egy vezérelvet, elhatároz, aztán csinálja. Én nem akarok az étkezésből ilyen felelősségteljes valamit csinálni. Másban sem vagyok rendszeres, számomra nehéz lenne az étkezésben számolni, észben tartani, tudatosnak lenni. Egyébként imádok ínyenckedni. Életem egy korábbi szakaszából megmaradtak termelői kapcsolataim, így, ha sikerül a szervezés, általában isteni termelői cuccaink vannak itthon. Csodás tejtermékek, valódi zöldségek, biogabona.
    Ha bármilyen vezérelvet mondanom kéne, akkor az a minél tisztább (vegyszerezetlen) forrásból, minél kevesebb feldolgozással, minél kevesebb adalékkal készített ételek választása. Ha főzök, ételt készítek, szeretem az egyszerűséget, de az időt sosem sajnálom tőle. Akkor inkább nem főzök. Szívesen kísérletezem meglepő ételekkel. Megeszem a gazokat. Aktuális kedvencem a zsíros paréj. Salátának nyersen és dínsztelve is isteni!
    Ha tehetem, kerülöm a cukrot. Magamtól sose. De ha valaki hozza a nagyika iseni haboscukros puffancsát, hát nem mondok rá nemet. Ha rokonlátogatunk, degeszre eszem magam. De ezek ritka alkalmak, így az összkép nem változik tőlük sokat. Nem vagyok édes szájú, nem kívánom az édességeket, csak nagyon ritkán, így ez nekem nem kísértés. De tény, hogy nem volt komoly étkezési problémám, senki és semmi nem szorított rá, hogy tudatosan tervezzem a kajálást.
    Persze gyerekkoromban tipikus rossz evő voltam, akit mindig azzal piszkáltak, hogy milyen vékony. Nem vagyok hajlandó az étkezést központi témává tenni az életemben. De nagyon tudom élvezni a különleges ízeket. Tudok hedonista is lenni. Hát, én így.

    • Én se akartam. Nézd:
      https://csakazolvassa.hu/2014/08/22/egeszseges-eletmod/
      Olyan ítéleteink vannak. Én már szégyellem magam, tudnék én ilyet mondani, hogy rigolyás meg mániákus, egy közösségben, ahol tutira (úgy értem, statsiztikailag) ott van valaki, aki a hisztaminnal küzd, egy másik a gluténnal, a harmadik fáradt, depis, nyűgös, a negyedik meg, a mindig sovány, 42 éves korában ripsz-ropsz felszedett húsz kilót, és nem tud vele mit kezdeni?
      Nem, nem tudnék. És ez mind kajakérdés ám, biokémia. Ha nem lennék ennyivel jobban, mondanám, hogy mindenki csináljon, amit akar, mindegy.
      De nem mindegy, ez sem, és az orgazmusunk minősége sem, és a szellemi táplálékunk sem, vagy hogy netfüggők vagyunk-e, vagy hogy miket kiabálunk, amikor kiborulunk.
      Én utáltam, hogy rá akarnak venni, megtéríteni, hogy mit csináljak. A terméket forgalmazóktól sugárban hánytam.
      De mint saját út? Én találtam ki, magamnak, énné lett. Volt egy pillanat, amikor létkérdés volt, megtartott, hogy összeszedem magam.
      Arra írtam, hogy siralomház.
      Ez még a fogyás része.
      A ketogénnel én nem fogytam, viszont optimális izmosodást és edzést érek el mellette, és én most ezt keresem, hogy lesz a testem egészen profi üzem, ruganyos, fiatal, erős. Ez nem sima diéta, ez már ilyen advanced, olyan kis részletekkel, amiket nem is merek leírni.

      És az alapelveken túl tök spontán vagyok és nem, különös ugyan a diéta, de nem központi (az edzés az, abszolút). Nem tudom, kinek írod, hogy nem tudnál számolni, lehet, hogy sokan azt hiszik, én számolok? Nem, semmit, ránézésre megy minden. Nincs app, nincs guru, kalóriaszámlálás, para, aggályos méredzkedés, csak döntés és figyelem, felfedezése összefüggéseknek, kapcsolat a saját testemmel, és élvezet, és eredménye: a soha még ilyen jól.

    • Itt jelzem, hogy az “én aztán nem számolgatok/nekem nem központi kérdés az étel” típusú elhatárolódás-ráfogás nem más, mint a másik fél túlzónak bélyegzése, pont olyan, mint az elvakultfeministázás. Ha olyannak mondod, akinek meg fontos, vagy mondjuk betegség miatt tart diétát (de talán bárkinek, mert nem tudhatod), az kifejezett empátiátlanság.

      Nagyon sokan hiszik azt, hogy akkor most fel van adva a lecke, valahogy viszonyulni kell: vagy ketogén vagy nem, és ha nem (és nem), akkor nagyon el kell határolódni, megtámogatni, hogy miért nem.
      Ugyenez a sporttal. Vagy: vagy csodálni, vagy leszólni.

      Te nem, nem azért, csak tök bántó tud lenni, hogy “én nem” (és utána olyasmi, amit én sem, de engem mint ellenpont olyan színben tüntet fel, mintha igen).

      És egyébként tökre megértem azokat, akik számolnak, hasznos lehet, csak egy másik út, és én nem számolok. Nekik szar lehet amiatt magyarázkodni, hogy ők miért számolnak, túlzónak számítani, vagy eltitkolni.

      Csak akkor van értelme összehasonlítani, ki mit csinál, ha annak eredményeként mondjuk testileg egyformán jó állapotban is vannak. Nemrég egy igencsak nemsportos nő magyarázta nekem, hogy ő nem méri magát, az hülyeség, őt eligazítja a kondija (nem sportol). Pedig nem volt tetemre híva, annyit meséltem neki, hogy találtam egy tök jó fürdőszobamérleget az egyik szemetesünkben (magamnak).

      Mindenki valami magabiztos álláspontra tör, kételyek nincsenek.

      • Azzal a kiegészítéssel, hogy én soha nem hozom szóba senkinek tanácsadóilag, hogy miket eszem, nem török ilyen fölényre, jól látom életmódom parodisztikus elemeit is, és azt is, hogy ez extra, jobb ezzel nem borzolni senki idegeit.

        Én csak a tendenciáról írok, és abban szerintem igazam van. Szóval azért nincs értelme védekezni, hogy “én nem”, mert engem tényleg nem érdekel, ki mit eszik, amíg nem tukmál rám semmit, vagy nem szólja le az én kajámat.

        Itt sokat írok a saját életemről, de ide a maguk elhatározásából jönnek az emberek olvasni. Mégis megkapom, hogy “nyomasztok”, merthogy az olvasó viszonyít.

        • Lehet nyomasztóan értelmezni, amit írsz, de maga az, ahogy te leírod, hozzáállsz,, az egyáltalán nem nyomasztó. Amire rá tudom kis rosszmájjal mondani, hogy minősítgetés, az se az. Tényleg vastagon benne van, hogy amit most művel az emberek nagy része az a) undorkodás az ételtől, önalázás, csamcsogás, eleve ezek a szavak, hogy nass, meg sznekk, meg mi van még ilyen b) evés minden helyett, lehetőleg véletlenül se úgy, hogy az kerüljön be a szervezetbe és akkor ami és amikor kell. Aztán tényleg marhára meg van lepve mindenki, hogy az a sok akármi nem beépül, hanem lerakódik.
          Részleges off: volt a KTHopkinsról egy műsor, na ő az, aki például sokszor nyomaszt és nekem már túl görcsös. Doszt kövérségről és alakról beszélt műsorhosszat, miközben ami igazából a baj, az a plötyiség. A “rossz kondi”, légzés, tartás, az önismeret hiánya, nem csak pszichésen, hanem “konstrukciós” szinten is. Nem a kiló meg a centi, hanem amikor a nyolcvan kilóból ami nem csont és nem víz, az mind hááááj. Ehhez képest jön KTH azzal, hogy legyé vékony merkülönben. És ennyi. Hogy vékony legyél és ne nagydarab, és akkor jó lesz. Na szerintem az ő orráig látása is ennek az ülő, budira is autóval menő, fordítva bekötött hozzáállásnak az eredménye, még akkor is, ha eljut odáig, hogy edzeni is kell. Legalább a sajátjával veri, mondhatnánk, de ez se okvetlenül igaz. Tisztelem végül is, de nekem nem jön be, ahogy előadja és ameddig lát. Megnéztem, hátha én ülök fordítva a bilin, és ő egy hiteles, jó értelemben szigorú valaki, de úgy álltam fel a műsor elől, hogy ilyet is láttunk. De valahogy nem szoktam rá. És tényleg nem álszenteskedni akarok, hogy énbezzeg bezzegén, mert a bal kezem látványosan gyengébb, totál féloldalas vagyok (nem látványos, csak a stabilitás-mobilitás gyakorlatoknál ugrik ki) és ha nem járnék kettlebellezni meg nem figyelnék rá külön, idővel sanszosan olyan szar, nyársatnyelt, megreccsent tartásom lenne, hogy csak na. Én se kapálok, se ketogén, se semmi, viszont szeretek nem buta lenni, ha egy mód van rá.

          • Tök érdekes, angolul a nass, az binge vagy binge eating, és nem pejoratív, hanem tényszerű, vagy legalábbis én olyan helyeken olvastam, ahol ezzel mint problémával, hízási/betegítő okkal szembe tudtak nézni.
            Én benne vagyok, hogy nevezzük eszegetésnek, de ez nem valódi evés.

            Lerakódik, igen, hiányokat csinál és betegít. Sokan addig legyintenek a kajatémára, gúnyolják az egészségmániásokat, és eszik, ami jólesik/amit szokás, amíg a késő, ám biztos következmény, a betegség meg nem jelenik.

            Jaj, az alak, az milyen egy metonimikusan függ csak össze az egészséggel és jó közérzettel. Könnyűnek lenni nem rossz amúgy, vékonyaknak való ruhákat hordani, hurkák miatt nem aggódni sem, de izomtalannak lenni meg szar. Aki az izomtalan vékonyságára büszke, az igenis káros üzenetet közvetít. És mindenki az alakra repül rá, miért? Mondjuk kívülről nem látszik a testösszetétel, az is igaz, olykor meghökkentő eredmények születnek a DEXA gép alatt.

            • A testösszetétel nem látszik, de a rossz tartás, puhányság, kókadozás az igen:) Az meg lhetaz ember vékonynak is meg nagydarabnak is. Ahogy jó kondiban is lehet egész változatos arányokkal. Nekem azért viszket a tenyerem erre a fogyásmániára, mert 178/61 kiló körül vagyok. Nekem az fontos, hogy ne legyek ványadtan vékony. Voltam ez az úgynevezett csoffadt alkat, és tanúsíthatom, hogy baromi rossz. “Szerencsés alkat”, bröáf:( Ma már ezzel nincs nagy gáz, ennek a 61 kilónak egy jelentős része izom (plötyi is van általában, de nem sok), és nincs kötelező lapátolás, se semmi ilyen műhiszti, amit valaki mástól tanultam el a saját belembe.
              Ez a jólesés elég kétélű, persze, hogy akkor egyél, ha az jó – de mi a jó? Valami más _helyett_ enni, vagy valamit enni másvalami helyett például lehet, hogy ne esik szarul abban a pillanatban, de hülyeség. Egyszer-egyszer nálam is van, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem eszem csomagolt vicikvackokat vagy csokit szolgálat után a buszon. Dehogynem. Viszont tudom, hogy ésszel él az ember és semmi se kötelező, ez se. Ha nem kell, ne edd, ez van mindig az agyam csücskében.

                • Persze, ez így van – én most csak a tiedre válaszoltam, Sue-éra nem is emlékeztem, de igen, ez így van, ha felborítjuk a működést, akkor az felborul. Ettől kétélű ez a jólesősdi – hogy kényelemből, jobb híján esik-e jól, vagy tényleg frankó.
                  Még egy a te előződhöz: én is itt tanultam meg, hogy mielőtt felvennénk a nem létező kesztyűt valamire (diéta, pénz beosztás, bármi), célszerű egy levegőt venni és még egyszer elolvasni, hogy “az oké, hogy nekem most ez s ez a bajom, de mi a túróra gondolhatott a költő?”. Mert az egy dolog, hogy az olvasót épp bosszantja a téma, mert például örül, ha van kajája, de ettől még nem biztos, hogy neki lett beszólva. Sőt, biztos, hogy nem. Ez vezette a kezemet akkor is, amikor a fogyásmizériávl kapcsolatos sommás ítéletemet kibontottam – olyan idételnül szűklátókörűnek hatott, mintha azt írtam volna, hogy azért bosszant, hogy _más_ fogyni akar, mert én nem vagyok hízékony. Holott nem is azt akartam mondani, hanem a jelenségszintű, közfelfogásbeli furaságot akartam – igen, óvodás módon, de vállaltan óvodás módon – kommentálni.

            • “Nekem azért viszket a tenyerem erre a fogyásmániára, mert 178/61 kiló körül vagyok.” – ez egy ritka balfaszul összrakott mondat lett, úgy értettem, hogy a generális fogyásmánia, KTHopkins megközelítése stb az, ami viszket. Az, hogy egy adott személy, például te, leadott egy rakás súlyt, mert az már csak plusz cipelnivaló volt és beteg lettél volna tőle idővel, természetesen nem viszket, egyfelől semmi közöm hozzá ilyen szinten, másfelől meg ez nem fogyásmánia, ennek sora van, ez a másik ember élete. És nem pusztán a skinnységről szól (=>nem jut azonnal eszembe róla az, hogy mi játszódhat le egy evészavaros ember fejében a tökéletességgel, a kontrollal meg ezekkel, egy ártatlan “divat” megjegyzés vagy egy “segítő szándékú” testminősítgetés kapcsán).

              • Értettem. Nem ismertem ezt a valakit. Nem zavart. Amúgy eredetileg csak nem-meghízni akartam (pajzsmirigyfékező gyógyszer), aztán elkapott a gépszíj, és ilyen megtartó keret lett, hogy odafigyelek, mozgok, és hogy jé, van uralmam a testem fölött, jé, alakul, és újra hajlékony vagyok, lelkileg erősít, sikert ad, nem keresek kifogásokat stb.

                • Ez tök jó, ez tényleg ilyen. Tulajdonképp a hízás-fogyás csak egy dolog, aztán kiderül, hogy nem is az a lényeg.

                • Nem is a báj, hanem az, hogy nehézkesebb lesz tőle az ember, ha több rajta a zsír, mint az izom. =>ronda lesz a mozgása, puhány lesz, ami meg esztétikailag se valami menő. És akkor tovább lehet gurigálni, hogy az ilyen ember belenéz a tükörbe, meglátja a pudingot és jön a magyarázkodás, sablondumák a korról meg arról, hogy van mit fogni, kamuönbizalom – vagy a parttalan önutálat (olyan, mint amit akkor meséltem, amikor még a kvótás utast is átvizsgáltuk kézzel).
                  Nekem ugyan mondhatod a zsírtalan testet, nagyapám is kifejezetten szikár pali (sajnos csak volt), Anyukám egyszer hízott meg látványosan, akkor is kábé egy hónapig maradt rajta a plusz, én meg a 178/61-gyel meg a kettlebellel, meg azzal, hogy gyalogolni is szeretek, szintén nem okvetlen vagyok az a hömpölygős típus (bocsánat attól, aki igen, nem cikizésből fogalmazok így!). Oké, tudom, nem nekem mondod, más is olvas.

                • Én meg csak azért mondom, mert nekem ez a — főleg vizuális — intolerancia változás: régebben a bizonyos mennyiségű zsírt természetesnek/elkerülhetetlennek gondoltam, a női testen biztosan, meg a tévhit, hogy a narancsbőr, az sajnos, laza kötőszövet, nincs mit tenni*.

                  Most meg némi anatómia is felszaladt, ismeretek, meg a saját változásom, nem csak teljesítményhajszolás meg izmos testek napi látványa. És nagyon más a közérzetem is így.

                  * újak kedvéért:
                  http://shop.builder.hu/narancsbor-nem-letezik-a3114 (amúgy nem az én seggem)

                • A beletörődés a leggázabb ebben, az, hogy a korra, nemre, akármire hivatkozva szinte elviselik a saját testüket. Azt, amelyik hozza-viszi őket, abban vannak 24/7 – és ehhez jön az a méla hááát, ha nem is undor, de elviselés, ami tipikus. De sokszor undor is, és tehetetlenség. Na az gáz. Nem nekem, a szemlélőnek (tetszhet, nem tetszhet, eb nem kérdezi), hanem akiben van és akin kiütközik a dolog.. Ha az hájban és narancsbőrben manifesztálódik, akkor az a háj és narancsbőr is gáz.

                • Te miért szereted ennyire sűrűn és ilyen erős szavakkal, árnyalt érveléssel megmondani, hogy veled szemben (aki jól csinálod), más milyen gáz?

                • Én szuper vagyok. Örvendek, hogy ez jött ki a mondókámból, abszolút nem ez volt a szándék. Egy szó nem volt arról, hogy én milyen kurvajó vagyok, szemben azzal, ahogy mindenki más meg deciki. Ahogy te se magadat fényezed, amikor magadról írsz, gondolom. Van egy olyan érzésem, hogy vadászod nálam a hibákat, és ennek azért nem örülök, mert nem jó abban szlalomozni, hogy hogyan ne lépjek a tyúkszemedre és hogyan ne én legyek végül a kicsinyes, narcisztikus, mittomén, milyen szarfej. Aki erős szavakat használ, hah (szavakat használ, dobálja őket egymás mellé, teteje meg semmi).

                • Nem, inkább úgy, hogy mások milyen gázak. Egyformák. És ellened vannak. Éles szavakkal. És gyakran csinálod ezt. Nem vadászok. Nem hiba. Nem dolgozatjavítás. Nem kellnekem megfelelni, meg lehet viszont fontolni. Nincs tyúkszemem, nem az én érzékenységem ez.

                • Ezt a kommentfolyamot speciel végignéztem, már az előzőnél is, hogy hol lehet benne az, amitől úgy tűnik, hogy magamat fényezem.
                  Komolyan érdekel, hogy mi az, amiből ez látszik, mert ezek szerint tényleg nem vagyok képben valamivel és nem jól fejezem ki magam.
                  Irónia nélkül kérdezem, mert ha ezt látod, akkor ott kell legyen, és tisztellek annyira, hogy sértődés helyett végighallgassam, amit mondasz.
                  Tatámról, meg anyukámról, meg magamról írtam, hogy milyen alkatok vagyunk. Nem “csinálunk” semmit a mondatban, se jól, se rosszul, pláne nem jobban, mint bárki más.
                  Az ellenségképet, meg, hogy mindenki egyforma – és persze egyformán seggfej, naná – szintén nem érzem a saját mondataimban, és kezdem magam hülyének érezni, hogy miért nem, amikor te meg igen. Ha van energiád ehhez, mutogasd meg ezeket, mert nekem viszont tényleg tyúkszemem ez a gondolkodásmód, és véletlenül sem akarok belecsúszni. Pláne nem úgy, hogy azt se tudom, mikor csúszok bele.

                • A nemvagyokolyant nem értem belőle, hogy azt hol látod. Eszembe jutott, hogy megkérlek, hogy idézd azt a mondatot, ahol ezt vetted észre, de nem gondolom, hogy pont arra van időd és humorod, hogy ez után bogarássz. Komolyan érdekel, mert egyáltalán nem szándékom “mirendesemberek”-nek lenni, sőt, igazság szerint távol áll tőlem ez a szemlélet, a kritikátlan minősítgetés, az, hogy akár egy balesetes poszt alatt is az érdekeljen egyedül, hogy enyém legyen az utolsó szó.
                  Valahogy azt, hogy egy jellemző viselkedésre vagy habitusra azt mondom, hogy gáz (például fentebb a beletörődő punnyadást, ami nem azonos depresszióval, kilátástalansággal, csak olyan semmilyen), nem éreztem ilyen minősítgetésnek. A kontrasztba tevés meg érdekes, elgondolkozom rajta.

                • “nem gondolom, hogy arra van időd” — tényleg nincs, se állandó tükörtartásra, tükörtartás utáni hosszas, kényszeres vitára (a múltkori blogos-kommentelős is ilyen volt), meg általában véve ilyen 1:1 olvasó-blogger interakciókra se, ne haragudj.

                  Szerintem az, hogy gáz, minősítés, mégpedig durva és dekontextualizáló (ő miért olyan, miért nem tud kitörni — ezekkel nem foglalkozol ítélsz, ők a támadók, akik téged bántanak/nem értenek/rosszul végzik). Elég erős szavakat használsz, és amúgy igazad van, csak hát láthatólag az a cél, hogy különbnek érzehesd magad, megtámogasd a saját valódat, mindez hosszú, körülményes kommenteket is megér.

                • Na ez már értelmezhető. Hogy maga a “gáz” szó az, amitől úgy tűnik, hogy én szarom a másik életét, csak nekem legyen igazam. Aláírom, tényleg nem lehet egy emberéletet annyival elintézni, hogy “gáz”, de még egy hibás hozzáállást sem, mert ezzel azt fejezed ki, hogy nem is érdekel, mi volt a sora annak, amíg kialakult nála az általad legázazott gondolkodásmód, viselkedés, akármi. Viszont a többi, hogy ki hogyan végzi, meg engem támad (?), az már költészet. Meg, hogy azért feketítek mindenkit, hogy én meg különbnek tűnjek. Hogy az a célom, hogy bárkinél is különbnek tűnjek. Ilyeneket én nem írok, nem is gondolok, záros határidőn belül nem is fogok. Van benned egy prekoncepció, felépítettél egy fekete-calealentát az én rossz tulajdonságaimból, megfejelve még párral, és én a fejemre is állhatok, te akkor is ezzel a képpel fogsz kommunikálni. Akinek a természetrajzába persze az is vastagon benne van, hogy nincs önkritikája, ezért voltaképp nem is lehet vele (=velem) beszélgetni. Ez azért nagyon szar, mert egyfelől szeretem a posztjaidat, másfelől meg minek járjak egy olyan helyre, ahol rühellnek és nem látnak szívesen. De majd ebből is kihozod, hogy manipulálok és érzelmi zsarolok, valamint helyezkedek, ahogy szoktam. Ne ugassak vissza, ne körülményeskedjek, ne fogalmazgassak, úgyse fog menni, csak lejáratom magam. Szuper. Boldog sziget, csak én takarodjak már.

                • Nem, nem építettem semmi ilyet, ne tegyél a mondatod alanyává, nem rólam van most szó, én reagáltam eredetileg. Arra reagálok, amit írtál, nincs fekete-calealenta, csak egy viselkedési mintát véltem felismerni, azét, akinek mindig van ideje és energiája arra, hogy másokat, akik épp csak “plötyik”, vagy úgy döntöttek, nem óhajtják a saját blogjukon ismeretlenek támadó faszságait olvasni, részletesen kielemezzen és leszóljon.

                  Olyan, minta nagyon mutatnád nekem, referenciaszemélynek, hogy te is okos meg éleslátó vagy, és ennek örvén bántasz másokat.

                  És megint csak szövöd, hogy mi lehet a fejemben, tulajdonítasz, vég nélkül. Megint sok ez a nagyon cizellált okfejtés nekem. Bocsánat. Nem tudod másra használni kétségtelenül fejlett verbális alkotóerődet? És még mail is? Jaj.

                • Az ugye nem komoly, hogy a plötty-séget (amit a kondícióra írtam, és szigorúan csak arra és az edzéshez, testhez való hozzáállásra) magadra vetted, és valahogy összepárosítottad a blogpolicyvel? Már csak azért, mert semmi köze hozzá. Akkor valóban támadó faszság lenne, amit írok, így viszont megint hülyén nézek, hogy megint hogy megalakult a szituáció nélkülem is.

                • Légyszi. Nem, nem nélküled, hanem rád reagálva, világosan fogalmazva alakult a szituáció. Azért, mert erősködsz.

                  Megint én vagyok a mondat alanya, engem taglalsz, találgatsz — miért nem nézed magadat, olvasod vissza a saját soraidat? Jól írsz, jó ember is vagy, szerintem igazad van többnyire, de ennyire makacsul és cirkalmasan (íróilag hiún…?) nyomni nekem, ennyire nem bírni abbahagyni, és ennyire nem érteni, mit tettem szóvá…? Ennyire félni, ennyire eltalálva lenni?

                  Volt az energiaitalos, volt az IKL blogpolicy taglalása végtelen hosszan, meg most ez, én folyton amiatt tartom a falat, hogy nem testszégyenítek, majd megfeszülök, hogy leírhassam, amit gondolok, de nem minősítsek, erre megy a hangulatkeltés. Ezek baromi fárasztóak, ne használj erre.

                  Igen, úgy értettem, semmit nem tanulsz ezekből. Én nem akarlak amúgy tanítani, nem kell nekem megfelelni, csak jelzem, hogy nekem ez (a blogomon) sok, és értelmetlen. És valóban nem vettem magamra, hogy plötty vagyok, asszem eleget írtam erről, hogy milyennek érzem magam és mennyit és hogyan edzek.

                • Továbbra is olvasom a blogodat, mert tetszik. Ebből a kommentelős buliból egy időre kiszállok, mert állandóan az IKL-es meg a leadóhivatalozós viták vannak a szemed előtt, amik már többszörösen túl vannak tárgyalva, és levontam belőlük a tanulságot. Nem csak mondom, tényleg. De az nekem nem hiányzik, hogy innentől hetediziglen egy primitív bunkónak legyek nézve (nehogy ugorj egyet, hogy te ilyet nem írtál, nem hát, de gyakorlatilag ez van). Szóval ne ijedezz, egy darabig békén leszel hagyva a kommentjeimmel.

                • Én ugye magyartanár volnék, és nekem stilárisan igazán feltűnő, hogy milyen éles és túlzó fordulatokat használsz, amelyek ettől pontatlanok lesznek és szalmabáb-érveléssé változik az egész (fekete, primitív bunkó, ijedezz…).

                • Nem állítom, hogy lényegtelen a stílus, de annyira jó, hogy gyakorlatilag annyi jön le neked minden kommentemből, hogy erős szavak, erős szavak. Meg az ilyen komolytalankodó szófordulatokba belekötsz, mint “ne ijedezz”, már t. i., hogy egy darabig nyugtod lesz as kommentjeimtől. Mintha tényleg szósalátákat írnék.
                  A másik félreértés: nem játszmázok, meg érvelgetek, én tényleg faék eccerűen állok hozzá a kommenteléshez. Na ezek miatt nem érzem, hogy olyan fontos lenne nekem ide kommentelni. Egyfelől minden félremegy, mintha szűrőn át beszélnék, másfelől viszont nincs egy támpont, hogy jó, akkor mi a baj (mert mi van, ha nem rosszindulatú vagyok, csak szarul fogalmaztam?). Mert nem fizettem én neked, hogy taníts, csak nem fogsz hülyékkel hadakozni a saját blogodon. Jogos. Úgyhogy tényleg nyugtod lesz tőlem egy darabig.

                • Írtam egy mailt, annak több értelme van, mint ennek az utolsó kommentnek. Bocsánat ezekért a vitákért, úgy néznek ki, mintha semmit se tanulnék belőlük.

                • Mármint, hogy igen, írtam, vagy, hogy igen, valóban több értelme van?:) Esetleg, hogy ennél már csak több értelme lehet bárminek:)

            • Calealenta lehet, hogy nem kéne ebbe a vitába beleszólnom (mégis megteszem), de engem mellbevágtak a hozzászólásaid bizonyos részei. Mondjuk én túlérzékeny, befeszülős, sértődős, magamra vevős vagyok itt néha a blogon, a sportos témákat már félve olvasom. De az, amikor arról írsz, hogy ki mit gondol a tükör előtt (vannak az önáltatók meg az öngyűlölők), meg ez a mondat: “A beletörődés a leggázabb ebben, az, hogy a korra, nemre, akármire hivatkozva szinte elviselik a saját testüket.”, ezek bántóan leegyszerűsítőek. Nem tudhatod, ki mit gondol a tükör előtt. Én érintett vagyok, bár most van “ideiglenes” felmentésem, de relatíve komoly túlsúlyom van, ráadásul kényszerevő is vagyok, ami egy pszichiátriai betegség, tehát nagyon nem kéne legyinteni rá (nem is legyintek, vagy ha igen, akkor ott már nagy baj van), mégsem mondok ilyeneket a tükör előtt. Viszonylag objektív vagyok, tudom mi van, azt is tudom, hogy mit tudnék ellene tenni, de a történet agyban kezdődik, és nálam nagyjából ott le is blokkol. Az öngyűlölet megvan, de tükörtől független. Ez persze csak én vagyok, egy a sok közül, de ezernyi történet van, a világ sokkal bonyolultabb annál, hogy megállapítsd egy szembejövő kövér és/vagy löttyedt emberről, hogy miket mond a tükör előtt. Főleg úgy, hogy közben hozzáteszed a magad testarányát, és hogy te edzesz.
              Mindezt nem azért írtam, hogy rárakjak még egy réteget a vitára, hanem mert talán te ezt belülről nem érzed, nem így érzékeled (és persze még az is lehet, hogy tényleg én reagálom túl).

              Amit te most érzel a bloggal kapcsolatban, azt éreztem már én is, szerintem ebben hasonlítunk. Ez talán valami rosszul (máshogy) működő kommunikációs formán múlik, vagy önigazolási kényszer (az én esetemben mindenképp), illetve igen nehéz árnyaltnak maradni, amikor az ember végre olyan környezetben érzi magát, ahol nem kell kamubólogatni, megszokta, hogy mondhatja a máskor mindig lenyelt dolgokat.

          • “Az ugye nem komoly, hogy a plötty-séget (amit a kondícióra írtam, és szigorúan csak arra és az edzéshez, testhez való hozzáállásra) magadra vetted, és valahogy összepárosítottad a blogpolicyvel?”

            Én is kibic, de mi ugyanazt a blogot olvassuk? Láttál fotót a bloggerről?
            Világosan elmondta: az a baja, hogy másokat minősítesz és önigazolsz.
            Nem csak akkor lehet vele baja, ha magára veszi.

        • Pedig épp kérdeztem volna, hogy mi a véleményed a tejtermékekről? Befér a ketogénbe, tanácsadóilag? Engem ezek ültetnek fel a cukorhintára, persze a cukron, liszten kívül. Kíváncsi vagyok, hogy te megérzed-e őket.

      • Ja, arra nem adtam választ, hogy kinek írom. Tudom, hogy te nem számolsz, mert már írtad máshol is, tehát nem neked. Ahogy olvastam azok között, amiket a ketogénnel kapcsolatban linkeltél, nekem úgy tűnt, hogy legalább a kezdeteknél elég komoly fel- és rákészülést igényel. Nem lehet brahiból belevágni. Szóval, leginkább magamnak érvelek ezzel.

        • Egyébként lehet, hogy én is fogynék a ketogénnel, ha számolnék és még jobban figyelnék, de én az elejétől úgy csinálom, hogy a nagyon sok nagyon zsíros alapanyag mellé eszem némi mást is, és tudom, mikor mit kell kiegyensúlyozni, így érzetre — ez az én ketogénem, amit a cikkben megírtam. Nagyon sokat olvastam, megtanultam ezt az egészet, és sok ételt, receptet tudok.

          Amúgy azoknak ajánlják a számolást és a “tracking the macros” módszert (vagyis a fehérje-, zsír- és szénhidrátbevitel arányainak nyomon követését), akik elakadtak a fogyással, de szeretnének még.

          Nekem az áprilisi DEXA volt komoly figyelmeztetés, aszerint, ha nem is látszik így ránézésre rajtam, nem kéne már fogyni, mert 16,6 a zsír, és 18 alatt borulhat a hormonrendszer (az a tippem, hogy ez úgy lehet, hogy nekem eleve csak izomközi-bőr alatti zsírom volt, viszcerális szinte semmi, nem volt rossz a helyzet előtte sem, nincs is a családban metabolikus szindróma).

          Azért lehet, hogy ledobok még mondjuk három kilót, de az már kegyetlen nehéz lenne.

          • Amikor számoltam a ketoban a makrokat, akkor 2 hónap alatt 13 kg körül fogytam. 1-szer ettem naponta és max koffeinmentes kv fért bele. Teszttel mértem, hogy ketózisban vagyok e, abban voltam végig 🙂 de hiába mondták, hogy nem leszek fáradt, edzeni már nem tudtam ebben az állapotomban.
            Én ezt a szigort nem tudtam tartani sokáig. Most igyekszem az elvek szerint táplálkozni, de már nem mérek és nem számolok, mert nem vagyok magamhoz olyan szigorú. De kb tudom is már az arányokat mérés nélkül is 🙂

          • Nem tudok Hozzád szólni, ezért írom ide. Nem jelenik meg nálam a fülecske.
            Ketóban kalóriát nem kell számolni, mert csak elborzaszt, hogy mennyire kevés 🙂
            Fehérje 50g, zsír 60-100g, ch max 50g. Nem voltam éhes!!! Kikapcsolt az éhségközpont, vagy mittudomén. Miután zsírral táplálkozott az agyam és azt valamennyire meg is kapta, talán ezért nem voltam éhes. Szerintem zsírt vittem be keveset a mozgáshoz, mert az inkább csak a 60-at súrolta. Futottam, de soha nem esett jól akkoriban.És a keri munka is kimerített nagyon.
            Kethophan csíkra pisiltem időnként, így ellenőriztem. Gyógyszertárban lehet kapni. Ha nincs készleten, meg szokták rendelni…ezerpárszáz forint.
            Igen, a koffein kidob a ketózisból és a gyümölcs is. És tejet sem lehet, mert abban sok a cukor.
            Nagyon klassz ketós sütiket csináltam, ha azt kívántam.
            Nagyon nagy akarat kell ehhez hosszútávon, vagy valami ütős motiváció. Nekem most nincs, de amint lassul a fogyásom, tuti bevetem ezt a szigort 🙂

            • Jaj, az kimaradt, hogy ezek az én makróim, ezeket egy pasi számolta ki nekem még anno. Nem tudom mi alapján, talán súly és testmagasság. 173 cm vagyok, de az akkori súlyomra már nem emlékszem.
              Terveztük, hogy csinálunk egy tesztet, mert akkoriban maratont akartam futni, hogy bírnám e, es hogy hogy bírnám, de végül ezt a szigort én nem tudtam tartani.
              Van egy “tojástej” nevű turmix, amit edzés előtt ajánlott inni ketósoknak. Nem próbáltam még, de tervezem. Ha érdekel a recept, előbányászom!

            • Amikor én ezt csináltam, jó másfél éve, még nem volt ekkora divat, magyarul szinte semmi nem volt a neten, az angolom meg csapnivaló. A biokémiában sem vagyok jártas sajnos. Így elhittem a mesternek, amit mond. Ő mondta, hogy kv nix. Semmilyen izgatószer. Jóóó, szexelni lehetett 🙂 de teákból pl. csak a gyümölcstea volt jó. Zöldségekből csak a zöld zöldségek. Tehát se répa, se paradicsom. Semmi gyümölcs (nálam itt bukott meg a dolog)
              Átnéztem, hogy mit ettem régen, sokszor volt, hogy csak 30-40g zsírt ettem, ez lehetett a baj nálam, amitől nem volt energiám.
              Most, hogy így beszélünk róla, kezdek kedvet kapni 🙂 Egyébként is olvastam, hogy a ketósok nem lesznek izomlázasok, mert nem ch-val működik az izmok táplálása, így nem alakul tejsav, ez most nekem jól jönne.

              Éva, Te kb tudod, hogy hány gramm zsírt eszel meg naponta?

              • Szerintem most se divat, és most is kevés anyag van magyarul, én egy emlékfoszlányomból vettem elő, majd feltúrtam a netet, meg sue segített sokat, és a builder igen hálás volt a témáért, nem találtak hozzá szerzőt.

                Mindenbe mindig zsír, sok zsír, 120-150 gramm is. Én szándékosan nem eszem keveset, egyrészt mert bírni kell hétköznapot, bringát, cipekedést, fűrészelést, gyerek gyalogos iskolába-oviba vitelét itt a meredeken, és edzést (ami 2-4 óra, most heti három, nagy súlyokkal), másrészt mert már kicsiket alakulni, átrendeződni akarok csak (például kerekebb feneket).

                Én eszem mértékkel bogyósokat és savanyú (és ki is áztatott) almát, minimális paprikát, paradicsomot, és gyökérzöldségeket is csipsznek, köretnek vagy nyersen, édesburgonyát is, de főleg zöld levelest naponta, sokat. Rost és nyers dolgok nélkül rosszul érzem magam.

                Nem igazít el a Ketophan, vagy megvizesedett, nem tudom, de beszerzek ketométert, és vérből nézem.

            • Azt vettem észre, hogy rengeteg baromságot leírnak a neten ahhoz képest, amit én tanultam a ketóról.
              …és még egy dolog, ami eszebe jutott. A bőröm szempontjából gyorsnak tűnt a fogyásom a szigorú ketó alatt.
              Nagyon kíváncsi vagyok, hogy most ketózisban vagy e így, hogy ezeket eszed, iszod. Majd légyszi írd meg, ha sikerült megmérned!

              • A szénhidrátokkal nagyon vigyázok, és igen, érzetre abban vagyok, de lehet, hogy mondjuk az 1,5-ös határon, szóval hogy nem annyira hatékony. De nekem nincs konkrét célom, és ha nem működik, nem másra fogok haragudni. Viszont érdekel, és ezét mérem majd.

                Érdekes ez néha, hogy milyen kétségbeesetten csak fogyni akarnak emberek, mennyire csak a tuti móódszer kell, és dühösek. A nemzetközi keto támogató csoportban panaszkodnak folyton, hogy “ezt a woe eatinget csináltam és mindennap sétáltam 5 mérföldet és két hónap alatt csak 5 fontot fogytam”. Emberek, akik évtizedekig rontották ilyen állapotúvá magukat, és akik valószínűleg nem jól csinálják, a kérdéseikből ítélve, most csodát várnak. És külső kontroll, mindenhol, valaki mondja meg. Ha egy angolul nem tudó kérdez, az más, de ők amerikaiak, az optimizmus és pozitív hozzáállás és énerő országából. Szerintem ilyen attitűddel nem fog menni. Nekem azért jó, mert hiszek benne, szeretem, hálát érzek, tele vagyok azzal az érzettel, hogy erős vagyok, tudom, mit miért teszek, én vállaltam, figyelek, állítgatom, nem hagyom magam, legalábbis ennek is szetepe van abban, hogy jól hat rám.

                Tudom amúgy: kevesebb kalória kéne, semmi tejtermék, kevesebb fehérje, semmi kávé, semmi pörgető, csak nekem az nem élhető.

            • Természetesen én is azért szeretném tudni, hogy ketózisban vagy e, hogy lazíthatok e a szigoron, hogy ne kúra legyen, hanem életforma. Mert a tökéletes ketó nekem sem élhető hosszútávon.

              Igen, magamon is azt vettem észre, hogy nagyobb hajtóerő a külső megjelenés, mint az egészség, de ezt annak tudom be, hogy még nem vagyok beteg. Egész más szemszögből közelítikhetik meg a fogyás-mozgás kombót az egészségesek és a betegek. Persze lehet, hogy valaki csak egészségesnek hiszi magát, de bent már munkálkodik valami rossz. De talán az még visszafordítható, mindegy mi a motiváció.

              És ma futás közben valószínüleg felfedeztem a spanyol viaszt, nekem legalább is rádöbbenés volt, hogy csak akkor élvezem a futást, ha nem kell elhagynom a komfort zónámat. Viszont akkor nem fejlődnék. Így felváltva kell szenvedős és élvezős szakaszokat csinálnom. Kell, mert fejlődni akarok. Saját magamat nyugtattam meg, hogy nem csak akkor jó egy mozgás, ha élvezzük…mert mindenhol ezt presszionálják.

              • Bocs, de hogy függ össze a te diétád szigora az én ketózisommal?

                Ha bizonyos makróhatáron belül maradsz, nem lehetsz nem ketózisban, de hogy kit lök ki egy alma, a tejszín, egy kávé, egy komolyabb stressz, az nagyon egyéni (és hogy ezt mennyi/milyen sport mellett…). Az, hogy mennyire nehéz, tudati kérdés is (én nagyon akarom ezt, valójában azt szeretném, hogy komoly izomtömeg-növekedést érjek el tartós keto mellett), és kinél mi a gond, szintén egyéni, van, akit székrekedés, mást szájszag gyötör. Én most nagyon jól vagyok a ketómmal így, akkor is, ha netán nem vagyok az ideális tartományban.

                Hangsúlyozom, hogy nem fogyok, és oda kell figyelnem, hogy ne is hízzak, mert a nut butter, a mandula, a szalonna tök finom.
                Van életforma-ketós a zártban, aki régóta nyomja, a nemzetközi ketodietgroupban (facebook) meg mindenre választ kap az ember. Ott többezer tag van, és közösségi kontrollja van az infók helyességébnek. Abszolút élhető éveken át a ketó, igen, de nagyon egyéni, tudni kell, mit csinál velünk, ezért nézetek vérképet meg DEXA-t is nemsoká.

                Ma
                reggel kávé, étcsokival, pici tejszín
                fiam zsömlébe nem férfő sajtos omlettjének és keménytojásának törmelékei 5 zöld levéllel (saláta), össz. egy tojás
                sokáig semmi
                3-kor menő helyen csülök, iszonyú zsíros, torma, káposzta és édesburgonya-püré, két vajas kávé, mondjuk volt egy pont, hogy majdnem kidobtam a taccsot… egyébként finom volt
                itthon 5 deka áfonya, tejszínhab, vanília
                egy adag keto protein
                két kis szelet camambert

              • Érdekes, mert nagyon eleven vagyok, igen egészséges, de engem ennek az egészségnek a megőrzése motivál, pont mert ugye a férjem. Nagyon el szeretném kerülni, amit el lehet, és egyre borzalmasabb példákat látok, hallok kortársaim körében is betegségekről. Meg látom, a leszarós stresszevés, a rohanós fornetti-cukrosüdítő életformaként mit csinál a testekkel és kedélyállapotokkal, hát azt nagyon nem akarom.

              • Hű, én azt, ami nagyon kemény, tudom élvezni, igaz, pörgetővel (ami, ne titkoljuk, drogszerűen hat és késlelteti az izomfáradást). Akkora siker az egész, hogy már mindent élvezek, ami kapcsolatos vele. Olyan jó kedvem van a teremben mindig. Biciklizni is iszonyú jólesik kemény emelkedőn, érzem az izmaim, a feszülést, a térdem forgását, érzem, hogy élek.
                A futással viszont elakadtam, most nem visz rá a lélek, hogy elmenjek az erdőbe. De a teremben sprintelek, és 1-4-eket futok padon.

            • Úgy függ össze, hogy ha Te ketózisban vagy ilyen “lazaság” mellett, akkor ki fogom próbálni. Persze, biztosan másként hatnak majd Rám, mint Rád és Nekem kell majd kikisérleteznem, mi a jó Nekem, de mégis egy iránymutatás. Az is egy irány, ha nem vagy ketózisban. Nagyon nem szeretnék menet közben kiesni, mert iszonyat rosszul voltam, mikor kiestem. Valószínű nyomok 2-3 hónap keményet és amikor már “nem az életem múlik rajta”, akkor majd kisérletezgetek. Az elején félek, hogy elveszi a kedvem. Nagyon ott kell lennem fejben, mert nagy lemondással jár. Nekem ez iszonyat nehéz. Bakker, jó most beszélgetni, köszönöm a lehetőséget, mert ahogy leírom a szavakat, úgy törlöm is ki ugyanazzal a lendülettel, mert megértem, hogy hibásan gondolkodom. Magam szerint hibásan. És tisztul a képem.

              Ma nem ettem keveset.
              9-kor 2 tojásból rántotta
              2-kor párolt zöldség gombás csirkemellel
              5-kor 3 pici alma
              6-kor proteines túró
              Edzés előtt tökmagot ettem, jó sokat. És nem is volt gond a futással. De konfortzónán kívüli volt. Mosolyogni nem tudtam. De amikor megcsináltam, ami a tervben volt, az nagyon jóleső érzés volt.
              Ezen a pörgetőn én is gondolkozom pár napja. Azt várom, hátha megnyerem a Buildernél az ingyenes tesztet. Ha nem, akkor veszek majd.

              Egyébként az egészség tudat alatt bennem is dolgozik, mert a környezetemben Nekem is van bőven beteg. Apósom 2 hónapja ment el rákban. És szenvedett. És én nem akarok szenvedni. A szénhidrát meg a rákos sejteket eteti, ezért kerülöm én is, amennyire tudom.

              Székrekedésre nekem bevált egy nagy tányér párolt brokkoli vagy savanyú káposzta. De a Ferenc József víz is csodákra képes.

              A DEXA az micsoda?

              Szeretném olvasni a zárt blogot is, mert az életmód váltásod nagyon tanulságos lenne számomra és biztosan érdekes is. Csak a mail címedet nem írtam fel, mikor láttam, azóta meg nem találom. De majd megkeresem és írok!

            • Elhiszem, hogy élvezed a kemény sportot. Nekem is vannak emlékeim évekkel ezelőttről. Hegynek felfelé biciglizésről, vagy 8 órás futásról a Bükkben. De akkor már volt egy olyan erőnlétem, aminek a határát kitolni tényleg öröm volt. De most az életemért küzdök minden edzésen. Eszembe jut közben, hogy ezt Nekem élveznem kéne. Elkezdek mosolyogni, aztán le is fagy. Minek hazudjak magamnak? De tudom, hogy majd lesz jó. Nagyon jó! Lesz önelégült vigyor is!

      • És még annyi, hogy az én odavágott replikám, miszerint én aztán nem csinálok központi kérdést a kajálásból is azoknak a zsírtól fénylő arcúaknak szól, akik engem nyomasztottak, hogy egyek má. Igaz, itt rosszul értelmezhető, én pedig nem magyaráztam…

        • Az egyé má meg a neegyé má című két nagy toposz. Erre a kettőre lövök, basszus. De szerintem nem vagyok ezzel egyedül, össztársadalmi nyavalya a kajával/ról való smalltalkolás, témázás, rosszabb esetben cseszegetés és kategorizálás. ÉS igen, biztos van olvasó, aki enneka farvizein Évára is fúj, mert “tessék, itt is mimásról van szó, biztos ő is megmondaná a frankót” (=>”bazdmeg nyuszika a vasalódat!”, egyszeri háklis olvasó el. Sajnos, mert tök nem erről van itt szó).

    • Nehéz ebben a témakörben úgy írni, hogy senkit ne bántson vele az ember. Ebből is látszik, mennyire problémás terület szinte mindenkinél. Nálam pl, hogy én sosem voltam túlsúlyos (egészen az első terhességemig), nem volt gondom az étkezésemmel, és nagyon aktív életet éltem, így sokat ehettem “büntetlenül” . Ugyanakkor mindig igényes voltam a kajámra. Nem jártam mekibe, nem szerettem a fornettiket, utálom az automatás kávét, jobbhíjján szituban viszont nem finnyáskodom semmin. Minden szart megeszek, ha úgy alakul. Mivel ritkán alakul úgy, ezért ez sem zavar.
      Tudom, hogy szerencsés vagyok, senki elé nem akarok példát meg bezzeget állítani. Az én traumám meg ilyen volt: “egyé má, olyan vékony vagy! Csak még ebből a sütiből egyél! Ne maradjon már meg holnapra! Nem lehet egy lyány ilyen vékony! Olyan vagy mint egy deszka! Kell egy kis far, meg bögy, hogy legyen mit fogni rajtad”
      Aztán terhesség, szülés után a kövér, anyámkorú, tésztaképű asszonyságok arcán az a fényesen elterülő elégtétel: “látom, fölszedtél pár kilót! Jól van, nagyon jól áll! Nem volt az egészséges, amilyen sovány voltál! Hát látod, egy asszonyon kell lenni pár kilónak!”
      És a vád, hogy én biztos diétázom. Nyilvánosan szinte muszájból gigaadagokat eltüntetni, csak hogy bizonyítsam az ellenkezőjét.
      No, szóval nekem más jellegű gondjaim voltak a kajálás területen, amikkel mostanra nem foglalkozom. Nekem jelenleg nem prioritás ez a kérdés, az életem más területét kell rendbe raknom, de nagyon szeretem olvasni mindazt, amit írtok erről. Jó belelátni mások kínjaiba és megoldásaiba. És mivel ínyenc vagyok, hát az étkezésről is szívesen írok. Nagyon érdekesnek találom ezt a ketogén dolgot. Én valami olyasmin gondolkodtam, hogy vajon milyen lenne télen ketogén üzemmódban, nyáron meg ch-ban élni. Hozzám ez áll legközelebb. Talán egyszer kipróbálom, de ahhoz még nagyon sokat kell olvasnom, tanulnom, meg meg kifésülni egyéb gubancokat.

  7. Sokáig lelkifurdaltam, hogy nem reggelizek, mert azt ugye KELL. Aztán egyszer egy endokrinológus megkérdezte, mit szoktam enni reggel, én meg pironkodva bevallottam, hogy semmit. De ő nem hagyta annyiban, és kiszedte belőlem, hogy egy nagy bögre tejeskávét cukor nélkül, meg egy pohár paradicsomlevet, és azt mondta, szerinte ez teljesen normális reggeli. Azóta tudom, hogy az is rendben van, ha éppen csak kávé, meg egy kis sajt, vagy zöldség, ha nincs másra idő, bőven elég egy napra, nem kell annyit enni. Onnan is lehet tudni, hogy ha olyasmit csinálsz, amit nagyon szeretsz, amiben elmélyülsz, akkor egész nap eszedbe se jut, akkor tényleg csak annyit eszel, amennyire éppen szükséged van.

  8. Az én kedvencem: ” Te minek jársz sportolni? Neked nem kell…” Teljesen átlagos alkatú vagyok,átlagos élettel,masszív pollenallergiával,két kis gyerekkel, negyven felé…tényleg, minek is? 🙂 Szikra hozzászólasa is betalált: ” a VÁD: Te biztos diétázol” 🙂 mint egy titkolnivaló fogyatékosság 🙂

  9. Ú, de megéheztem ezt olvasva. Rendelek egy pizzát. 🙂 Az esti kettlebell most kimarad, sajnos van itthon elég tennivaló. Talán egy kis tekerés, úgyis újra kellene kezdeni…

  10. Akkor jöttem rá, hogy akkor vagyok jól, ha nem reggelizem, amikor 18 évesen elkezdtem dolgozni. Ez nekem egybeesett a kávé megismerésével, úgyhogy hamar rájöttem, hogy nekem a reggeli egy kávé 11-kor. Ebéd három-négy körül esetleg összevonva a vacsorával öt-hat körül. Ez egészen jól működött amíg dolgoztam, de aztán otthon a gyerekekkel (igény szerinti szoptatás és tsai) minden megváltozott, akkor ettem, amikor menet közben bekaptam pár falatot. Túl sok pár falatot, mindig szénhidrátot. Hopp: 30 kg. Most megint dolgozom és pár hét után észrevettem, hogy máris beálltam a régi ütemezésre. A futás, saját súlyos edzések és minimál szénhidrát = olvadnak le rólam a kilók (május óta kb. 13) és bújnak elő az izmaim:)

  11. én kicsit eltolva, de alapvetően három főétkezést eszem, és jól is esik. igaz, hogy sokkal könnyebb tervezni úgy,hogy mi lesz ebédre, meg mi less vacsorára, mert kb meg is éhezek addigra. régen sokszor volt, hogy egész nap semmit nem ettem, cask kávé-cigi, esetleg egz túrósbatyzu a metróban, aztán este irdatlan zabálás, de az szerintem nagyon szar volt, és most mindig reggelizek zabpelyhet fehérjével, nehéz még mindig rávenni magam, mert ahhoz szoktam, hogy cask kávé és cigi van reggelire, de aztán m9indig örülök neki, mert utána nincs az a borzasztó gyomorégés és éhhalál délelőtt, hanem kellemesen megéhezek mondjuk négy órával később. én mindent később csinálok, mint szokás, mert a munkaidőm ilyen, úgyhogy 10-11 körül reggelizek, 3-4 körül ebédelek, és 11 után vacsorázom. de ha nem hozok a melóba semmilyen kaját, egz kicsi uzsonnát se, akkor pusztítóan meg tudok éhezni már nyolckor, és pont azt szeretem az új életstílusban, hogy nem cask akkor eszem, amikor már pusztító. ha éppen kellemesen megéheztem, akkor kisebb rá az esély, hogz iszonyú sokat zabáljak. szóval nekem pont bevált ez a többször kevesebbet, mert pont azt fogadtam meg tavasszal, hogy rendesen fogok enni, értsd, többször kevesebbet, de nem nasi, hanem több kisebb, de rendes étkezés. nekem határozottan pont ez segített lefogyni és energikusabbnak lenni (bár ma voltam edzeni 11-től délig, és olyan borzasztó rossz formában voltam, hogy nem is értem, pedig jól ettem, jól aludtam, és hétvégén direct pihenőt is tartottam, úgyhogy fene se értiÖ.
    syerintetek létezhet, hogy erről az úgynevezett cukorhintáról lejöttem azzal, hogy rendszeresebben eszem és sokkal kevesebb szénhidrátot? mert már nincs ez a farkasséhség-telezabálom magam-ciklus. viszont azt gondolnám, hogy biztos igazából csak akkor lehet lejönni erről, ha egyáltalán nem eszel sdzénhidrátot.
    ja és még valami, visszaolvastam a többhónapos sportrovatos kommentjeimet, amikor elkezdtem a figyelek az evésre-projektet. azt mondtátok, hogz ebből ennyi sporttal óriási nagy fogyás lesz, én meg nem hittem el, mert ez nem komoly diéta, cask olyan figyelés, hogy nem eszem annyi szénhidrátot, édesítőt cukor helyett, és minden mennyiséget megvágok, és ki a nasal a picsába. és tulajdonképpen most realizálom, hogy tényleg tök nem gondoltam komolyan, hogy ebből bármi lehet, mert aki lefogy, az általában kőkeményen megszenved érte (a rengeteg cukor elhagzása nekem is szörnyű volt, igazi elvonó), ez meg cask pár átalakítás, semi kemény . aztán meg az lett, hogy a pár átalakítástól igazából fogytam 12 kilót, és az alatta lévő izmok szerintem tűrhetően látszanak. na jó, elég jól. azóta is figyelek, hogy mit eszem, és cask meg kellett szokni, mondom, nekem a reggeli és a rendszeresség sokat segített, úgy látszik, meg vagyok írva a nagykönyvben 🙂

    • basszus, mennyi elírás, meg csomó mindent ez a hülye gép javított ki. a k-kat kijavítja c-re ahol idegen szót észlel, és a dupla mássalhangzókat meg kiszedi…Éva, van olyan komment, ami elütésben annyira színvonal alatti, hogy nem engeded be? 🙂 de azért remélem tudjátok, hogy nem vagyok teljesen analfabéta 🙂

    • Nem, nem kell elhagyni a szénhidrátot, sőt, bizonyos mennyiség nagyon is kell a jól működéshez. A minőség és a kísérő ételek, makrók nem mindegyek. Aki zsírt se (eleget), szénhidrátot se eszik, az éhezik, az fölösleges és veszélyes, szétszedi az anyagcserét. Én úgy csinálom az intermittent fastingot, hogy amikor viszont eszem, akkor ketogén módon iszonytató arányú zsírt eszem, ahogy a fenti kajákból is látszik. A linkelt dietdoctor is lowcarb egyébként.

      Nem igaz, hogy minél kevesebb szénhidrát a jó, ha glükózaplapú az anyagcseréd (és ha nem vagy ketózisban, akkor az), akkor kell a szénhidrát. Annyi van, hogy bizonyos szénhidrátbevitel fölött és zsír alatt nincs ketózis, de az egész ketózis egy külön ügy, és speciális odafigyelést igényel, elég nehéz vendégségbe járós, városban evős, együttélős stb. életben kivitelezni, és igazság szerint nagyon drága is. Senki ne hasonlítsa a ketogénhez a saját étrendjét, elemei nem átvehetők, vagy ketózis, vagy nem, a köztes útba ölt energia nem éri meg. Ez a komolyabb lowcarb irányzatokra is igaz, egy ilyen váltás teljesen átalakítja a bélflórát, a vitamin- és nyomelemigényt, tehát bizonyos dolgokat kellhet pótolni. És az egészben majdnem fontosabb az élelmiszer tisztasága, természetessége, mint a szénhidráttéma.

      Aki ezt nem csinálja, mert nem akar ennyire ezen pörögni, mindennek utánaolvasni, annak az tanácsolható, hogy a finomlisztet, pékárut, tésztát, krumplit, cukrot csökkentse/kerülje, és fogyasszon élő, rostdús összetett szénhidrátokat.

      Van ilyen is, amiről írsz, akármilyen fegyelem, nem összevisszaság, minőségjavítás és mértékletesség tud csodát csinálni, és ez relatív, mert a kiinduló állapotod volt neked is nagyon gáz. Nekem is az volt, és kb. ezt csináltam márciusig, a fogyásom idején: csökkentett szénhidrát, mértékletesség.

      De az már egy megrendítő élmény, amikor arra jön rá az ember: a teste jelzése, az éhség maga a rend. Nincs ebben semmmi összevisszaság, koplalás, éhes szédelgés és falásroham. A mostani étrendemet már sporttáplálkozásnak mondanám, mert az a jólműködés a cél (teljesítmény, izommegtartás, emellett zsírégetés / = nemhízás/).

      Én azért csak lenyomtam ma még egy kanál nut buttert (ma érkezett), egy proteint vízzel (ketogén kikevert saját recept) és két zellerszárat, na.

      • “Aki ezt nem csinálja, mert nem akar ennyire ezen pörögni, mindennek utánaolvasni, annak az tanácsolható, hogy a finomlisztet, pékárut, tésztát, krumplit, cukrot csökkentse/kerülje, és fogyasszon élő, rostdús összetett szénhidrátokat.”

        na, pont valami ilyesmi történt. a kerülöm a kurvasok szénhidrátot, az azt jelenti, hogy nem eszem _annyi_ kenyeret, meg krumpli helyett zöldségköretet. arra mondtam múltkor, hogy még lowcarbnak sem igazán low, simán 120 g/ nap fölött van, de nekem ez a régihez képest nagyon kellemes, csak ehhez nekem oda kell figyelni a kevesebb szénhidrátra, mert ha nem figyelek, elszáll. mert sokkal kevésbé vágyom a metróban túrósbatyura, mint régen, de azért nem mondanám, hogy egyáltalán nem 🙂 részemről a ketogénről szó nincs, amit írtam máshol is, hogy ügyes ötleteket vettem át belőle meg a lowcarbból azért, hogy legalább akkor ne tészta legyen, meg hogy mikkel lehet még variálni a hús-zöldség kombót, és hogyan készítsem, de az nem azt jelenti, hogy kicsit ketogén vagy bámennyire ketogén lennék, csak azt, hogy az aznapi ebédben kevesebb volt a szénhidrát 🙂
        igen, nagyon durván gáz alapállapotból indultam, és ahhoz képest ez most tisztább, fegyelmezettebb, sokkal egészségesebb, és kellemesebb is, hogy nem zabálom magam kisgömböccé minden étkezésnél. mert ha a 300g/napról radikálisan csökkented a szénhidrátot, az még messze nem jelenti azt, hogy nem eszed, csak a 300g-hez képest a 100-120 az tényleg radikális. valahogy így értem.
        én számoltam a kalóriákat legalább hat hétig, már rég nem, de most már tudom ránézésre, hogy kb mi az elég egy napra, nagyjából mi a keret, arra jó volt, mert előtte fingom nem volt, hogy mi hány kalória, közelítőleg sem.

        “De az már egy megrendítő élmény, amikor arra jön rá az ember: a teste jelzése, az éhség maga a rend. Nincs ebben semmmi összevisszaság, koplalás, éhes szédelgés és falásroham.”

        ó, igen, én az újdonsült rendszeres étkezésemmel élem meg ugyanezt az érzést, hogy elmúlnak ezek a kifolyik a fülemen a kaja-három óra múlva ég a gyomrom és farkaséhes vagyok-állapotok, meg ciklusok. velem ez csodát művelt.

        • egyébként írtam, hogy nekem eszemben sincs ketogénre váltani, de olyan szívesen olvasom mindig az erről szóló sorokat, mert egyszerűen olyan szépen hangzanak ezek a kaják, mint valami művészet, komolyan. egyiket-másikat néhanapján nagyon is van kedvem kipróbálni, még ha az életmódom nem is ketogén. szeretek ihletet meríteni belőle, mert olyan guszták, amiket erről írsz.

          • Nem nehéz őket jóval kevesebb zsírral elkészíteni, és akkor van egy élő, jó arányú (rostok, zöldek, minőségi fehérje, némi jó zsír) kajád. Azért mutatom meg őket, mert van ez a vád, hogy a paleó/ketogén húst eszik, és tojást, és az milyen egészségtelen. Meg a másik, hogy ez lemondás, megszorítás, “minden tilos”, hű meg ha.

            De én tényleg életemben nem ettem ennyire jólesőeket, alapanyagilag tisztákat és finomakat. És tök spontán ez is, nem tűröm én már az ilyen béklyókat, hogy lemérni valamit vagy recepteket követni.

            Én se hittem volna, hogy ilyen lesz. Nem akartam én semmilyen önkínzást, dogmát, valláspótlék-táplálkozási módot. Én a testemmel (sporttteljesítmény, zsíralapú anyagcsere) akartam valami nagyon mást, meg persze a pajzsmirigyemet gyógyszer nélkül helyrerakni.

            Engem eredetileg, februárban és előtte évekig csak az irány vonzott, hogy jé, lehet teljesen másképp, más anyagcseredimenzióban, és cáfolni mindent, amit egészséges étkezésről hittünk.

            És valami öt hétig tipródtam, halogattam, érzelmesen búcsúztam a szénhidráttól, nem hittem volna, hogy ilyen magától értetődő lesz. És most látom, mennyi előítélet meg hiedelem övezte nekem is a kajáláshoz való viszonyomat (reggelizni kell, “a gyümölcs” egészséges stb.).

  12. En hasonloan inditom a napot, mint te, vajas-kokuszzsiros kaveval, igaz en Nespressot iszom, (nekik van kapszula -ujrahasznosito programjuk). Hozza D-vitamin.
    Utana kb. fel oraval valami edzes elötti pörgetö, vagy Hot Blood, vagy Guarana kapszula, aztan 10-15 perc mulva edzes, altalaban itthon az edzöszobaban , Shaun-T -töl ha van idöm az Asylum szeria, ha kevesebb, akkor Max30.
    Utana feherjepor dupla adag feherjevel, melle jöhet a multivitamin+c-vitamin.
    Munka következik, majd ebedkeszites, altalaban valamilyen hirtelen kisütött husfele vagy hal, hozza zöldseg szinten sütve, gyerek kap melle rizst is, neha sültkrumplit, en nem.
    Desszert idenygyümölcs, kis mennyiseg.
    Ezutan jön a nem itthon vegezhetö munka, ott kave 3-4 körül, ahhoz ujabban elöre pucolt-fözött biogesztenyet eszem, kis csomagokban aruljak.
    Fel 6-6 körül erek haza, akkor meg egy feherje altalaban lecsuszik, es ha van meg kedvem, raveszem a fiam is egy közös edzesre, ez mar nagyobb sulyokkal megy , vagy 30 perc joga.
    Ennyi röviden.

  13. Nekem egy 4 éves út volt eddig és mostanában érzem azt, hogy igazán megtaláltam a magam szükségleteit és megtanultam a szervezetem. Naponta max. 1x-2x eszem, és leghamarabb 11 körül éhezem meg, de nem ritka, hogy kettőkor eszem először. Én sem szeretek reggelizni.

    Mostanra teljesen lejöttem a szénhidrátról, nem csábulok el már alkalmanként sem, sőt, egyáltalán nem kívánok semmi ilyet. Köztes-zsír típusú anyagcserém van, anno az első meglepetésem az volt, hogy sokkal kevesebb féle étellel is kiválóan elvagyok. Nálam a tojás, a hal, marhahúsleves, töpörtyű az alap, aztán még kiváló minőségű füstölthúsárú, fermentált zöldségek, esetleg még érlelt sajtok és nyers zöldségek fogyasztása. Gazdagon fűszerezek.
    Melléktevékenységként pedig a sózott kacsazsír nyalogatása a nyerő:))

    Kertben magam által termesztett zöldségféléket használok fel (persze nem mindent termesztek, piacra is járok, igyekszem jó őstermelőket találni). Továbbá szedek kiváló minőségű táplálékkiegészítőket is. Ja, és a kávé nálam is játszik, én Frei mániákus vagyok, ha olyat iszom, akkor laktózmentes tejből vagy növényi alapúval kérem, de nagyjából ennyi is az össz. tejtermék fogyasztásom. Basmati rizs alkalomadtán, nem fehérjével együtt fogyasztva, vajjal összekeverve.

  14. Én sosem szerettem reggelizni. A szüleim békén hagytak ezzel. Reggel megittam egy teát, aztán az iskolában vagy ettem tízórait, vagy nem és az aktuális kóborkutyával etettem meg a szendvicsemet (szüleim nagy örömére). Az első igazi étkezésem az ebéd volt, aztán vacsora. Bőven elég volt mindig. Aztán amikor sokat voltam otthon, sokat is ettem. Még a reggelizésre is rászoktam. 🙂 Mostanában újra nem reggelizem, mert egyszerűen nem vagyok éhes. Délelőtt 11:00 körül viszont mardos az éhség és muszáj vmi ebédet ennem. Aztán délután 3 körül és sokszor este is. Amit megfigyeltem az az, hogy edzés után nem vagyok éhes. Este elmegyek edzeni, és utána nem kívánok semmit enni.

    • Én sem, ha kardió, de az extrém súly első felemelése közben azonnal, és utána is, csillapíthatatlanul és korgósan éhes leszek, fekvenyomás, komolyabb guggolás, kitörés, húzódzkodás után, durva érzés.

  15. Én akkor eszek, amikor ráérek… Reggel fél nyolckor eszek, mert akkor még van időm, és rájöttem, hogy ilyenkor nem szabad szarozni, valami robusztusabb teljes kiőrlésű cucc kell, vajjal, sonka hozzá, sajt, meg gyümölcs, mert utána jön a daráló és ha nem ettem rendesen, akkor nem fogom bírni kettőig, úgy, hogy közben hat órám van és észnél lenni, odafigyelni, rohangálni kell. Kettő körül tudok ebédelni, akkor már jön a kis fitnesz ebédem, fél adag, épp elég az összeszűkült stresszes gyomornak.

    Az este attól függ, mennyire vagyok fáradt – ha nagyon, akkor sajnos eszek többet is, mint kéne – szőlőt, vajas kenyeret, sajtot. Nagyon szeretem a savanykás, tömény rozskenyeret sok vajjal, finom sajttal, és mostanában sok szőlőt is eszek, most van a szezonja – egyedüli baj vele, hogy iszonyúan felpuffaszt, most is úgy nézek ki, mint aki a nyolcadik hónapban van. Hamarosan itt a sütőtökszezon, azt is várom, imádom. Édesség nem igazán van itthon, nem veszek, nem is nagyon jut eszembe a sok gyümölcs mellett, és kilenckor fél tízkor úgyis beájulok az ágyba. Ha nem vagyok túl fáradt, akkor salátát eszek – vettem egy akkora fej tölgylevelűt, hogy elfoglalja a fél hűtőt – virslivel vagy tojással, esetleg tonhallal, és teszek hozzá diót, almát, reszelek rá sajtot, balzsamecettel, olívaolajjal vagy citromlével. Egyébként így van, az étkezések nálam is az élet apróbb – néha nagyobb – örömeit jelentik.

    • “lyenkor nem szabad szarozni, valami robusztusabb teljes kiőrlésű cucc kell, vajjal, sonka hozzá, sajt, meg gyümölcs, mert utána jön a daráló és ha nem ettem rendesen, akkor nem fogom bírni kettőig” Én ezt tökre értem, ez van a munkahelyeken, ezért szervezési kérdés az étkezés időpontja, és ez nincs az “ősembernél”. Ez ilyen előre felkészülős evés, pont ez az a kényszer, ami elszakít az éhségalapú evéstől, és egyébként nem normális, ellenben embertelen, hogy nyolc és kettő közt nincs olyan szüneted, hogy ehessél, HA éhes vagy.

      • Ugyanez nálam is, előre sejthető, hogy mi Aritával hasonló cipőben járunk ilyen téren is. Ha friss cuccot akarok, akkor csak a nyers zöldség vagy gyümölcs játszik, mert a környékünkön csak szupermarketek vannak, egyikben sincs nagy választék normális pékáruból vagy salátából. Ha meg este készítem össze a cuccot, nincs is kedvem hozzá másnap délben. Sok kollégám ételkiszállítós ebédet rendel, de tudom, hogy készül, nincs is gusztusom hozzá. Marad az éhség elverésére a tejes kávé, cukorral, az gyorsan betolható a szervezetbe. Figyelek, hogy órára sose menjek éhesen, mert akkor elviselhetetlen vagyok. Nem tudom, mi a megoldás, iszonyú sok energiát és előre tervezést igényel, hogy jó kajákat tudjak magamnak pakolni.

        • Pearl, nem biztos, hogy az ételkiszállítós ebéd rossz! Csak jó helyről kell rendelni. Már több mint egy éve megvan a szokott hely, ahonnan rendelünk, nagyon finom, gusztusos a kaja – engem nap mint nap ez ment meg, és ez óv meg az elhízástól is mert így minden nap van meleg, egészséges, finom ebédem, ami köré egyszerű felépíteni egy normális táplálkozást.

        • Én se járok piacra, a szupermarketből vagy eggyel kisebb SPARból, CBA-ból, ami épp van a környéken, hozom a tök frisset. Zacskós salátát, például. Sárgarépát. Sajtot. Joghurtot. Mandulát. Tojást.

          Ha szeretnél jobbat és élménydúsabbat a tejeskávénál, akkor apríts fel uborkát, retket, zellert, és edd krémsajttal, szerintem jól szállítható. Vagy készíts mámorjoghurtot este, tejszín, natúr joghurt, vanília, áfonya, pirított mandula, kis méz/édesítő, akármi, kis háromdecis műanyag palackban összerázva. Kruton megszáradt kenyérből, leleményes fűszerezéssel, olívaolajon pirítva vagy épp szalonnazsíron. Főtt tojás. Zöldségcsisz. Bármi majonézes, csak te csináld és ne cukrozd. Nem, nem romlik meg, illetve tedd hűtőbe. Annyi megoldás van, ne már, tök szar éveken át cukros tejeskávén élni jobb híján. Adnod kell az embereknek, magadnak is adj.

          Ha éhes vagy, van kedved az előző estihez is, ne mondd már. Nem vagyunk éhesek, csak úgy “ennénk valamit”, és minden egyre enerváltabb, ismerem ezt.

      • Hát igen, ez a szar, hogy például a szünetben, ha mondjuk el kell mennem mosdóba is, meg még jön egy diák vagy kolléga valamivel, akkor nem jut idő normálisan enni – csak befalni gyorsan valamit, de az meg rosszul esik, így inkább nem szoktam.

        • Igen, tisztább nem enni, mint nem jól, nem jót enni.

          A poszt amúgy arra próbál célozni, hogy a vércukorleesős éhség nem ugyanaz, mint az igazi éhség (elfogyott a tápanyag). És hacsak nem táplálkozunk bűnösen szarul, tehát mondjuk négy mignon ebédre, akkor a vércukrunknak illik valamennyire stabilnak lenni. Ha nem az, akkor jó eséllyel IR, cukorbetegség alakul.

  16. Utálom a kakaót és a banánt, mert kisgyerek koromban állandóan ezekkel tömtek, hogy hízzak.
    A testemnek-lelkemnek megfelelő beosztás az a naponta egyszer, 3-4 közötti evés. Mióta itt élek a kedvessel, és látom, hogy a rendszertelen kajálás miatt hízott meg, van ebéd, közösen (feleakkora vagyok, de kb. kétszer annyi mennyiséget eszem), és mikor vacsiidő van, hat-hét körül, akkor demonstratíve eszem vele mondjuk egy joghurtot, vagy két karika kolbászt egy szelet sajttal, a szociális élmény megvan, de nem álmodom zombikkal.)
    Még a nem evős időszak miatt a család érzékeny az étkezési szokásaimra, ezt értem és tolerálom, de beleszólni akkor sem engedek. Az utóbbi két évben tíz kilóval több vagyok, ezt tartom is, köszönöm, lehet leszállni a tányéromról.
    Ma cukkinispagetti volt carbonara módra, sok szalonnával és tojássárgával, fél három körül; szerintem ma a kedves sem fog vacsorát kérni.
    (Döbbenetes egyébként, hogy én 54 kilósan kábé másfélszer annyit eszem, mint ő 100 körül. Nem normális, hogy ilyen kalóriabevitel mellett alig fogy, de addig ugattam, míg végre már van időpont mindenféle anyagcsere-vizsgálatra. Ha én annyit ennék, mint ő, megint alulról súrolnám a 45 kilót. Durva.)

  17. Amikor egyedül éltem, kifejezetten jól étkeztem, a hagyományos kevés zsír, kevés szénhidrát, sok zöldség, napi háromszor elven. Ennyit igénylek, így működöm jól, semmi nassolás, ha eszem, akkor rendesen odafigyelve. Aztán jött egy rossz időszak, akkor mint a posztban: reggeli péksütemény, hogy legyen erőm bemenni az irodába, napi három kávé cukorral, ebédszünet kifőzdében, délután valami öngyilkosság elleni csoki, este bánattészta, bánatbor. De szar volt. Amikor összeköltöztünk a férjemmel, akkor próbáltam felhizlalni, mert zörögtek a csontjai, átmenetileg sikerült, de nem egy takarékos fenntartású ember, ezért letettem róla. Lapátolni kell magába az ételt, napi hatszor, hogy valami látszata is legyen. Főleg mert én ugyan nem lapátoltam, de meghíztam.
    A terhességem alatt végig közel voltam a cukorbetegséghez, no meg a lelki békém érdekében kemény diétát tartottam, méréssel, számolással, napi hatszori kötelező evéssel, heti étrenddel, hogy a vércukrom is jó legyen, ne is hízzak, de minden tápanyag bejusson. Csináltam becsülettel, meg is lett az eredménye, kicsattanóan egészséges voltam (ez még tart), nem szedtem fel sokat, és gyönyörű egészséges gyerekem lett. Pechemre kiderült, hogy a lányom tejfehérje-tojás és szója érzékeny, ami elég nagy nehézség volt, mivel szoptatok, cserébe a diéta elkezdése után egy héttel már sosem sírt. Ezek után már nem tűnt nehéznek. Bónuszként kiderült, hogy a ronda pattanásaim a tejtermékektől vannak. 20 év után kiderült, éljen. Úgyhogy bár a lány kinőtte az érzékenységet, ezt a megszorítást tartom.
    Most a lányom miatt gyerekbarátra hangoltuk magunkat, hogy ugyanazt ehessük. hogy meglegyen a családi asztal élménye. Napi 4x evés igényelek, ebből az első egy zabtejes kávé, utána valamikor a délelőtt folyamán valami, amit a gyerek is eszik, gyümölcs, vagy valami teljes kiőrésű cucc paradicsommal. Ebédelni kettő-három körül szoktunk, zöldséget, húst, rizst, egyszerűeket, finomakat. Az uzsonna egyedül a lányomé, ott csak nézem, ahogy próbálkozik a puffasztott köles levadászásával. A vacsora a gyenge pontom, ekkor már mindenki fárad, általában egy gyors szendvics fér bele, pedig szívem szerint ilyenkor ennék a legtöbbet és a legnyugodtabban.

  18. Jo hallani, h nem kell reggelizni. En altalaban felkeles utan 2-3 oraval kezdek csak megehezni, addig iszom egy nagy pohar vizet, utana egy bogre tejhabos kavet, mostanaban elkezdtem egy kis tejszint is beletenni, isteni es meg kesobb lesze3k ehes utana. Ha tervezek egy reggeli futast, akkor nem is tudnek enni elotte, mert azonnal elkezd szurni az oldalam.
    Egyszer azt hiszem, Eva irtad, h a koffeinmentes kave szornyu. Mi a baj vele? En ha kora delutan iszom kavet, biztos nem tudok normalisan aludni, de neha ugy hianyzik, azert szoktam a menteset inni.

    • Jaj, én nem szabok normákat, senki ne úgy olvasson, hogy csakazolvassa kijelentette, hogy nem is kell reggelizni, hülyeség az egész, vagy hogy “nem jó” a koffeinmentes kávé, és akkor az úgy van.

      Ez is csak egy gondolat, hogy azt hittük, az tesz jót nekünk, ha rendszeresek az étkezéseink, mert mindig ezt mondták, át se gondoltuk ezt soha — de mi van, ha, életünkben eőször odafigyelnénk a testünk kultúra- és anyósfüggetlen, mindenkori jelzéseire? Ha megtanulnánk a neszeket? És persze tehet az is jót, ha rendszeresen eszünk (mondjuk az éhségre való oda nem figyelés helyett, vagy az egész napos nassolás helyett, na, ezeknél sokkal jobb), meg (főleg) strukturálja a napot és társadalmi lénnyé tesz, de engedjük meg ezt a gondolatot is, hasznos lehet.

      A koffeinmentes kávét nagyon ipari módon állítják elő, energiaigényes és pazarló, mérgek kellenek a koffein kinyeréséhez, szóval etikai és öko a probléma, fantasztikus ízű, hibátlan minőségű és természetesen nem mérgező koffeinmentesek kaphatók, de szép megoldás erre nincs. Általában nem szeretek semmilyen pótlékot, hamisítást, olyan-minthát, a szójatejet, édesítőszert, gabonakolbászt sem, de ez az én ízlésem.

  19. Ja, es a masik, en is akkor tudok fegyelmezetten (jokat, keveset) enni, ha nem vagyok nagyon faradt. Ha este hazamegyek egy 12 oras munkanap utan, akkor az akaraterom eltunik es olyankor tomok mindent magamba, amit talalok. Megha nem is vagyok ehes, ez affele levezetes is.

    • Örömközpont-bizgetés, stresszlevezetés, “nekem is jár valami”, igen. Nem a tápláló funkció.

      Mert ha jól vagy, nem ennyire fáradt, akkor akaraterő se kell, vagy ugyanez a megnyugvás elérhető öt kocka sajttal vagy egy pohár borral.

      • Bizony. A kocka sajtok nagyon jók, nyár végén kaptunk rá, csak sajnos rámtukmáltak egy üveg borzselét is, azzal tömtük magunkba. És ittunk hozzá bort is. Most akarok lejönni a jutalomfalatokról, csak még nem találtam meg, mi lenne jó helyettük. A mozgás csak este játszik, de ha kijövök a suliból, akkor is kéne valami.

  20. Ez jó poszt. Már jó pár éve figyelem magam, megkérdőjelezem a háromfogásos ebédeket (túl sok nekem), nincs szabott evésidőm. Reggeli, akkor van, ha éhes vagyok. Pl. ha este 10-kor jövök edzésből és akkor már nem eszem, reggel éhesen ébredek. Más napokon nem. Azt is látom, mikor csábulok el és miért. Társaságban nehezebb, ez tény. A hozzám közel állók nagy része nem így él és eszik. Sokak szerint túl vékony lettem, pedig csak visszatértem a 15-20 évvel ezelőtti testsúlyomhoz.

  21. Még buddhizmussal ismerkedős időszakomban ismertem meg a gemmáj nevű ételt. Barnarízst főznek hatszoros vízben só és minden fűszer nélkül. Ebből egy nagyon jól variálható, híg rízskása lesz, ami akár két hétig is eláll, ha figyelünk rá, hogy mindig tiszta kanállal szedjünk belőle. Ezek a szerzetesek ezt eszik minden reggel és este fűszerekkel, falatnyi savanyúságokkal. Kedvenc fűszerük a gomásszió (helyesírásáról fogalmam sincs), ami úgy készül, hogy szezámmagot pirítanak, összetörik mozsárban, majd sóval keverik. Van, hogy más nem is kerül a reggelibe, csak gemmáj és gomásszió. Amúgy a gomásszió nekem is kedvencem. Brutális ízfokozó. Megunhatatlan.
    Na, ezek adták az ötletet, hogy biztos más gabonát is el lehet így készíteni, ezért mostanában vasárnaponként lefőzök egy valag gabonát, és befőttesüvegekbe töltve betárazom a hűtőbe. Nagyon változatos alapanyag, és percek alatt tudok kaját varázsolni belőle. Van, hogy csak joghurttal öntöm le a főtt búzát, tetejére szezámmagos só, és kész. Csináltam zellerpesto-t kecskesajttal, olívaolajjal, fokhagymával, dióval. Rengeteg üveg padlizsánkrémem lecsóm, zakuszkám van. Majonéz szintén vasárnaponként keverve, globusos tubusba gondosan visszatöltögetve. Tojáspástétom, tepertőkrém. Ezek gyakorlatilag azonnal fogyasztható cuccok, amiket általában előre elkészítek, és hét közben csak vegyítem őket egy tányéron, esetleg megvadítom némi tejtermékkel, friss zöldséggel, hidegen sajtolt olajokkal, savanyúsággal és lehet túrni befele. Húst sajnos nem tudok jó forrásból szerezni, csak füstöltárut, ezért az nálunk ritka vendég. Ja, és a hal is csak fémdobozban jut el hozzánk.
    Itt a falusi kópboltban nem lehet rendes tejszínt kapni, sokszor vajat se. Rémes a választék. A zöldség-gyümölcs pedig tényleg katasztrófa. Szóval muszáj volt máshogy kialakítani a beszerzési útvonalakat. Mostanra beállt a rendszer.
    Amúgy nekem is volt egy viszonylag rövid péksüteményes időszakom, de aztán annyira egyértelműen jelzett a testem. Olyan érzésem volt, hogy összeragad a teljes emésztőrendszerem azoktól a habosra puffasztott croissant-októl, meg búrakásoktól. Ez a legnyilvánvalóbban a reggeli budinüléskor mutatkozott. Beleragad az emberbe a cucc. Gyakorlatilag csirízt eszünk.

    • milyen gabonakat hasznalsz? ezt kiprobnalnam!
      (es neked hogy nem eg oda a szezammag, nekem majdnem mindig odaeg, hofoktol fuggetlenul. csak ket allapota van, meg nem jo, mar nem jo…. pedig imadom)

      • Eddig rizst, búzát, és zabot csináltam. De lehetne nyilván még kölest és hajdinát is, de én azokat nem kedvelem annyira. Rozzsal nem próbálkoznék, szerintem az túl kemény. A búzát, zabot háromszoros vízben szoktam, és csak abarnarizsból csinálok kétfélét. Háromszoros vízzel, meg hatszorossal.
        A szezámmagpirítás tényleg figyelmet igényel. Én serpenyőben csinálom több körben. Egyszerre csak annyit, amennyi beteríti a serpenyő alját, és ott állok mellette, kevergetem. Ez a mennyiség pont kényelmesen belefér a mozsaramba, és így pirítom, töröm egymás után az adagokat, végül belekeverem a sót. Amúgy inkább ne legyen minden szem megpirítva, mint hogy egy is túlsülj9n.

  22. Én nem szeretném, ha valami súlyosabb kórság figyelmeztetne, hogy elbasztam és akkor jajgatni, meg úgy gondolni, hogy lesújtott a végzet, én nem tehetek róla. Tök jó egészségem, érrendszerem, szívem, mozgásszervem adatott, nem akarom elbaszni. Olyan nagyon beteg nem voltam, leszámítva a sokáig nem komolyan vett Basedowot, viszont szeretnék erős maradni, jól lenni, nem teherré válni a gyerekeimnek, krónikus betegségeket elkerülni, nem rendelőkben tölteni az időmet, és szépen megöregedni. Aki ezt leluxusproblémázza, az valamit nagyon nem ért. Persze, nem kell ehhez okvetlen ketogén, vagy nagyon finomra hangolt bármilyen kaja, sport, de nem azért írok ilyen árnyalatokat, mert ennyire diétázom (a hétköznapjaim tök spontának), hanem mert blogger vagyok, vagyis folyamatosan elemzek, gondolkodom, tudatosodom, továbbgondolom. És nem is kell se ketogénhez, se sporthoz okvetlenül valahogy viszonyulni, se kicsit, se nagyon “egyetérteni” (meggyűklöltem ezt a szót, olyanok használják, akik nem értenek, és vitakényszerűk van), lehet csak megismerni dolgokat, elgondolkodni is: van ilyen is, vagy csak nyelvileg élvezni a szöveget.

    Aki élezni, ítélni, tábort képezni jön ide, arra ráöntöm a kacsazsíromat.

  23. “Nem kötelező megfelelés- és szégyenalapú létben lenni, sem magunkat folyton homályos eszményekhez, szerepekhez, se másokhoz viszonyítani, tapicskolni a sóvárgásban és irigységben.”
    Azt hiszem, nekem ezzel van a legnagyobb dolgom, mondhatni “életfeladat”. Mármint hogy ezt letenni, és megtalálni a másik ajtót. Jelenleg olyan stresszben, bizonytalanságban, lelki-testi elhagyatottságban élek, hogy ezt nagyon nehéz megmozdítani, de valahogy mégsem gondolom, hogy a párkapcsolatomon múlna minden (meg azért az is igaz, hogy bonyolult jogi, szervezési, anyagi történet lenne most kilépni ebből).

    A poszt végén feltett kérdésedre a válasz:
    Kényszerevő vagyok, konkrétan stresszevő, ha valami idegesít, nyomaszt, frusztrál, “be kell tömnöm valamit a számba” (néha szó szerint), mindegy, hogy mit, csak nehéz legyen és cukros (vagy legalább lisztes). Én akár élő igazolása is lehetnék a szénhidrát-mentes elméleteknek. Csakhogy a frusztráció nem szűnik meg étkezési tilalommal. A heroinról sem lehet csak úgy lejönni, illetve nem tudom, lehet, hogy van aki megpróbálta egyik napról a másikra, állítólag ez halálos. Én hetente akarok kiugrani az ablakon, nem hiszem, hogy diétával kéne első körben próbálkoznom. Iszonyúan tudom sajnálni magam, amikor nem ehetek meg ezt vagy azt. Valószínűleg a kényszerevés csak mellékszál, egyik tünete a kényszerességemnek. Nem magyarázkodom, csak ténymegállapítok.
    Ebből kifolyólag egyébként nálam nincs ilyen, hogy napi háromszori étkezés, illetve elvileg van, gyakorlatilag folyamatosan eszem, nagyon ritkán vagyok éhes, illetve mindig az vagyok, de nem valódi az éhség. Néha szeretek igazán jókat enni, valami jó étteremben, na akkor előtte visszafogom magam, hogy legalább az ízeket érezzem. A családi összejöveteleken is az ízek miatt tudom valamennyire jól érezni magam. Mert finomat (minőségit) enni szeretek, főzni nem.
    Na, ez így visszaolvasva elég gáz, de talán az már egy előrelépés, hogy ennyire beismerem. Gondoltam egyébként, hogy a legközelebbi találkozáskor említem a pszichiáternek (erről még konkrétan nem beszéltem, a nagymértékű hízást ráfogtuk az antidepresszánsra, ami sajnos szintén logikus). Szent a fogadalom, hogy szülés után ez máshogy lesz. De sajnos a stresszhelyzetek ugyanilyen gyakoriak lesznek, vagy még durvábbak. Nem tudom, időnként kétségbeesek.

  24. Még egy valami eszembe jutott a mai párbeszédhez, csak azt nem akartam beleírni a válaszba, mert olyan lett volna, mintha a saját sztorimmal hozakodnék elő, vagy tromfolnék, vagy ilyesmi (a fogyás-hízás és az edzés viszonyáról meg a fogyáskultuszról volt szó): kettlebellen megkérdezte az edző, hogy miért akarom csinálni, és mondtam, hogy tartásjavítás, vázizom, mozgáskultúra miatt. Nem pávázásból meg okoskodásból nem tettem hozzá, hogy azért, hogy legyen karom, lábformám, meg a mellizom kidobja a mellemet egy kicsit – komolyan az volt a fejemben, hogy ez úgyis jön közben, a cél az nem ez. Kicsit off is, mert nem a kajáról szól, de végül is elmegy.

  25. Éva: nem olvastam most végig az egész folyamot és lehet, hogy már máshol elhangzott, de a gyerekeidet nem próbálod meg lehozni a szénhidrátok különféle formáiról?

    • Nem tudok szembemenni a világgal. A lányomat mondjuk októberre ( a jelzésére hallgatva) már nem fizetem be a menzára. De szerintem gyereknek nem való a nagyon low carb, illetve ez nekem fehér folt. Mindenesetre sokat csökkentettem, a minőségre jobban figyelek, de nincs rossz hangulat, tilalom, para, édességtagadás. Sütök nekik, és jobbfajta lisztből, biotojás, igazi vanília.

      A nagy egyre szívesebben eszik halat, zsíros dolgokat, tojást, húst és nyers zöldséget, finomnak tartja. És ő se eszik a menzán, évek óta.

  26. Ide irom, mert font mar nagyon el van keskenyedve a ketogenes beszelgetes dpancsival. Bocsi amugy dpancsi, nem annyira a lenyeget ragadom meg, mert en a ketogenrol itt csak olvasok, nem probaltam, szoval annyi csak, hogy a tejsav mitoszt mar sokszor, sok helyen cafoltak az utobbi evekben (de ha rakeresel, mar 10 evvel ezelottrol is talalsz cikket, ami errol szol). “…az egyik leggyakoribb mítosz: a tejsav valójában egyáltalán nem okoz acidózist, és nem növeli az izomfáradtságot sem. Ez a mítosz valószínűleg egyes kutatási adatok félreértelmezésének köszönhető. A szakértők szerint a laktát még a segítségünkre is lehet a megerőltető edzések során.”

  27. Ez a tegnap is annyira termékeny nap volt. Az evésnek nálam még mindig nagy tud lenni az unaloműző, ingerkereső, időstrukturáló szerepe, ezért csak olyan napokon tudok nem nagyon foglalkozni az evéssel, amelyek mozgalmasak, aktívak (vagy épp fordítva: ha nem eszem annyit, akkor remekül érzem magam, jövök-megyek? biztos oda-vissza van ez).
    Biciklivel száguldás, több helyszín és intéznivaló is, és sok fölfelé tekerés, napfényben, annyira jólesett, éreztem, hogy erős vagyok, Orgonásig fel kétszer is Moszkvától, meg itt a környéken. Másfél óra nyugalom is, rövid poszt, napozás ujjatlanban, nem tudom, hány ilyen nap lesz még, nagyon élvezem.
    Reggel csak kávé és vitamin, délben aprított zöldség (retek, répa, uborka, karalábé, zeller, szárzeller), egy doboz krémsajtba tunkolva, kávé tejszínnel. Itt elkövettem egy hibát, a fenti képen megtekinthető. 🙂
    Délután egy kanál SuperNuts (kibírom, csak annyi, pedig nagyon eteti magát), öt szem paradió, tejszínhabos kávé (szifonos!), ám kényszerű, nem olyan finom robusta keverékből, majd megyek kapszuláért. Rohanás a gyerekekért.
    Este gyereketetés (nekik áfonyás-almás-tejszínes gyümölcsleves), aztán ők elmennek fürdeni, én meg lerogyok: vajon megpirít zeller-, sárgarépa- és fehérrépakockákat, füstölt combot, és tojásos-tejszínes-sajtos keverékben grillsütőben átsüt, fűszerek, ez állat jó lett.
    A gyökérzöldségekben sok a szénhidrát amúgy, úgyhogy minimálmennyiség volt, de annyira jóízűek.

  28. “legalább lakjon jól”
    “ehetetlen”
    Azért sokat elárul a magyar ember ízléséről, közkonyháink állapotáról ez az egész. Hogy ha betartanak előírásokat, amelyek korszerűnek és egészségesnek számítanak, akkor azt nem eszik meg a gyerekek, az éhesek sem.
    Meg arról, hogy éhségből eszünk-e, vagy másért. Mi ez az egész? Mihez ragaszkodnak ennyire? A sóhoz? A fehér liszthez?
    Bár gondolom, a nagy költséghatékonyságban nem tesznek rendes alapanyagokat az ételekbe.
    http://civilhetes.net/a-menzareform-kovetkezmenye-amivel-senki-sem-szamolt

    • Tobb ponton is jaj.
      ‘só-, cukor- és zsírtartalom-méricskélés’ az mondjuk, ha ezeket drasztikusan megvagtak, az komoly, akkor tenyleg kartonpapir-effekt.
      az elelmiszeripar is ezzel a harommal zsonglorkodik, de legalabb kettot, ugy mint so-zsir, cukor-zsir kombok, jellemzoen tultolnak azert, hogy vegyek, egyek, de aztan dogivel am. illetve a hagyomanyosnak mondott magyar konyha meg a hazias izvilag is sokszor ezzel a ket komboval operal, igy aztan talan nem csoda a reakcio.
      ‘ezért tervezik direkt túl a pékáru mennyiségét. „Egy kenyéren ne múljon már, volt, hogy a napköziből is visszaszaladtak érte a konyhára, ha egy gyerek éhes maradt’ ez meg …

      • “Katasztrofális a helyzet, még a valóban rászoruló gyerekek sem eszik meg az újfajta ételeket. Mi is látjuk, és halljuk is az iskolákban, hogy a levesbe bele sem ütik a kanalat, a párolt zöldségeket meg sem kóstolják, de a gyümölcs sem fogy.”

      • “Az egészséges táplálkozás pénztárcafüggő, ezért a szemléletváltás így nem megy: hiába a tejtermék és a zöldség az egészséges, ha a legszegényebb családokban a paprikás krumpli és a krumplis tészta a sztenderdkaja, és az ünnepi étel alapanyaga sem jobb a csirke far-hátnál vagy az olcsó húspépnél” – magyarázta L. Ritók Nóra. Azt is meg kell érteni, hogy a fogyasztókat bombázó üzenetek a legrosszabb helyzetben élő gyerekeket is elérik, ezért ők is pizzát szeretnének, és hamburgert enni, kólát inni. „Lehet bírálni őket, hogy a családi pótlék megérkezésekor miért vesznek ilyesmit, de neki az egy más életszínvonalat jelent, amit ők is el szeretnének érni, még ha egy hónapban ez csak egyetlen napon is lehetséges számukra.”
        “Példaként a kötelező halételt említette, amit nagyon kevés gyerek volt hajlandó megenni.”
        Én nem azt mondom, hogy na, miért nem eszik meg, mit finnyognak. hanme hogy milyen az a kultúra, és hol rontotta el, amelyikben ekkora pazarlás mehet, ilyenek a vágytárgyak, és ezek az ételek (tészta, kenyér, pizza — kizárólag szénhidrát) számítanak finomnak.

        • Még csak nem is mindig a pazarlás sajnos, egyszerűen a szemlélet. Itt falun nem gazdagok az emberek, de ugye internet, okostelefon, miegyéb van, hétvégenként “becsekkolnak” a nagyváros KFc-jéből vagy máshonnan, ez a menő, a cukkini meg a pattiszon meg itt rohad meg a kertekben. Tök megy a disznóknak (ezt megértem, a disznó itt a túlélés kulcsa volt télen sokáig, de egyet-egyet azért meg lehetne készíteni). Annyi nincs, hogy eladásra vigyék, viszont az őszt nagyon jól ki lehetne húzni finom őszi zöldségekkel, Almachipset is lehetne házilag csinálni, ehelyett mi van, krumpli, gondolom vesznek hozzá ketchupot (ezt nem tudom, nálunk ilyen nincs), meg hús – mondjuk abból “minőségi”, itt nevelt, “bio”. Tészta. Igaz, meglátszani keveseken látszik, azért itt a fizikai munka dominál még, de mindenesetre a kertek sokkal több lehetőséget adnának az egészségesebb étkezésre.
          Az is egy szemlélet, hogy a friss gyümölcsből pálinka, sütemény vagy lekvár lesz. Igaz, hogy én nagyon “lekváros” vagyok, de igyekszem legalább a felét “megmenteni” és megenni úgy, nyersen, magára. Szerencsére mi inni nem iszunk (ritka ez itt, hogy az emberem se!), de szomorú látvány, mikor a sok szép szilva, alma megy pálinkának… S aztán vezető halálok a májcirózis.

          És büszkélkedik mindenki, hogy “mi még a kenyeret is kenyérrel, biza!”

          • Igen, a buszkelkedes jo szo. Tudom, hogy kommenteket mandineren nem olvasunk, de az egyik eleg jo sommazata a jelensegnek.
            “A magyar konyha a hiedelmekkel ellentétben egészségesebb,változatosabb mint bármely reformkonyhai termék.Az az étel,amely több évszázada a magyar ember tápláléka,az legalább olyan értékes alkotása népünknek,mint a költészete.Nemzeti érték.”
            Mire gondolnak az emberek ilyenkor? Tudomasuk van rola, hogy evszazadokon keresztul vezettuk az europai nepegeszsegugyi statisztikakat? Milyen etelkompozicikkal tettuk ezt? Biztos savanyukaposztaval, dobos tortaval es dianas cukorral.

            • Nem tudom a cikkbeliek pontosan mire gondolnak magyar konyha alatt, csak gyanítom, hogy nem egészen efféle hagyományokra:
              http://mek.oszk.hu/00100/00135/html/
              http://digitalia.lib.pte.hu/?p=2184
              http://mek.oszk.hu/08300/08343/08343.htm
              https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/89181/ertekezes.pdf;jsessionid=FE0E8493EEA6204F5E9D9DD31AA08120?sequence=5

              Ha megnézed ezeket, vannak itt azért jó hagyományok, ld. vaj, zsír, belsőségek, csontok, változatos húsfélék, vadak, halak, változatos-ismeretlen fűszerek, zöldségek, gyümölcsök. Nincs azonban (korfüggően túl sok vagy nem mindenhol) olajjal főzés, ilyen-olyan állag- és egyéb javítók, helyettesítők és barátai (bár a 30as, illetve különösen az 50es évektől errefelé mindenből csöpög az olaj, hirtelen sok lesz a liszt ilyesmi, de ez is csak az iparosítást, történelmi helyzeteket tükrözi). És igen látom a gabonahangsúlyt (habár az is gyönyörű, mert sokkal többféléhez nyúl) mittomén és mindig kérdés, kinek mi jutott, juthatott, de szerintem figyelemreméltó a változatosság (akkor is, ha feltehetően a túlnyomó többségnek ez még csak lehetőség sem volt feltétlenül, ezt nem tudjuk, mert ezekből az időkből kevés a statisztika, ilyesmi).
              Lehetne ebből meríteni okosan, nem csupán a változatosság miatt, de tápanyagtartalom okán is és az ízlés is mindjárt meghaladná rizibizi-rántott rudacskák-betűleves szintet, vagy éppen a leggyakoribb paprikás-galuskás-lángos hagyományos magyar konyha hivatkozást.
              Nyilván ez az egész súlyosan pénzkérdés is, azaz mennyiből lehet kihozni a legolcsóbban, hogy még be is férjen az egészégesnek ma kijelölt dobozba, miközben profitot is hoz.
              (Még van egy Krúdy szakácskönyvem, az is bámulatba ejt. Illetve egy másik szakácskönyv, amelyik az egyik nagyszülőmtől maradt rám, szanaszét szakadt már, abban már olajjal főznek, de azért van benne alaplé, viszont sok a liszt, rántás és egyéb sallangok, pld. sütemények, formájában.)

            • U, nagyon jok ezek a linkek, megcsinaltad a reggelemet. Sok viccesen hangzo nev van innen visszatekintve, de igazad van, a valtozatossag nagyon szepen atjon. A tobbit majd az uj poszt ala, ha elolvastam.

            • Szerintem az ‘évszázadokon’ keresztül túlzás.
              És igen, nem volt mindig a nokedli, a kenyér meg a paprikás krumpli az alapvető és mindenható, ezek az iparosodás és a háborús konyha eredményei. Ahogy a lángos mint hungarikum is a butulás, kényszerített komcsi egyszerűsödés eredménye.
              De a sok idényzöldséggel, inkább puliszkával mint kenyérrel, nagyon sokféle hússal, belsőségekkel és csontokkal, nem gazdag, de majdhogynem mindenhol elérhető, néhány féle hallal, savanyított zöldekkel és gyümölcsökkel, változatos gabonával és levélzöldekkel főző konyha kiváló, csak vissza kell a szokásokért és a receptekért menni a háború előtti időkbe. Meg aztán, ezek nem voltak az akkori mélyszegénységre sem jellemzőek, amikről viszont a realista regények és versek szólnak, amin szokás busongani meg identitásként tekinteni rá, mert ami nem keserű az nem is magyar.
              Volt egy háborús időszakunk, meg egy jó negyven-ötven évünk, aminek a szűrőjén csakis a rémesen csóró és civilizálatlanul szimpla ment át, méghozzá ideológia-építés céllal, és ez agymosást eredményezett, a gasztronómiában is.
              Nekem megdöbbentő, hogy mennyire ismerős a savanyított körte és szőlő a nagyszülők kamrájából, meg a puliszka (ami mondjuk épp megintcsak hiányból fakadó jelenség, mert nem volt búza) meg a kocsonya, mert csont meg volt, és a tüdő, és a máj, a csombor meg a mángold, vagy akár egy apróhalakból készült halleves, vagy gyökérzöldségekkel agyonvert gombócleves, csuklómnyi köteg petrezselyemmel. Vagy a dió, meg a gesztenye, amit senki sem termel, a szilva, aminek abszolút nincs becsülete, pedig nem rosszabb mint a tökéletes külsejű import alma, meg az afrikai ananász.
              És akkor a fermentált tejtermékekről, megbecsült magvakról még nem is esett szó.
              Jelen állapotában az átlag magyar konyha katasztrofális, de van mihez visszanyúlni, és én örülnék – nem ilyen turbómagyar felhanggal-, ha újra élne és virágozna a mezőgazdaság, kistermelők állítanák elő a kiváló minőségű zöldségeket-gyümölcsöket, fűszereket és virágokat (!!!) amik kisebb mennyiségűek de magas tápértékűek, mert minden efelé megy és számomra öröm, hogy visszafordult a lokális termelés felé az élelmiszeripar.

        • “milyen az a kultúra, és hol rontotta el”

          nagyon elrontotta és jó korán,
          biztosra menve: élethossziglan

          az, hogy a menzakaját nem eszik meg, az egy dolog, a jéghegy csúcsa
          nagy baj, mert éheznek, sokan már mennyiségileg is, illetve az intézményben is, de ez csupán a felszín
          az agy már erre huzalozott, a hormonok megbolygatva (ehhez képest majd az egyél kevesebbet-mozogj többet, a te hibád és hasonló megközelítések minimum nevetségesek, de leginkább kegyetlenek, mindamellett, hogy hatástalanok)
          ez elég drámai több szempontból is, és egyébként politikai kérdés is lesz, amint a költségvetés is recseg-ropog majd a probléma alatt pár éven belül

          a szemléletváltáshoz meg ahhoz, hogy ez pénztárcafüggő annyit, hogy az úgy nem fog menni, hogy szigetszerűen megpróbálják átnevelni az ‘ízlést’, vagy kampányokban hegyibeszédet tartanak
          miközben, ami rákacsint az egyszeri gyerekre mindenfelől
          az a kóla, a pilótakeksz, az ízesített-édesített ásványvíz (vagy mi a szösz, amikor láttam és csak néztem, rárajzoltak a palackra egy rakat gyümölcsöt, miközben csordultig volt cukorral … ez mi ez?!) vagy éppen a minőségi ugrással asszociált 100 %os narancslé, a nádcukros “egészséges” kutyafüleszelet, mézes gabonapehely, házi süti
          és egyébütt semmi, de semmi az égvilágon nem változik, azaz
          semmi sem változik úgy általában abban, hogy
          mi elérhető
          ételként, élelmiszerként és
          információban, utóbbiban, ha egyáltalán
          de többszörösen aláhúzva abban, hogy mi az, amit élelmiszertermékként elő lehet állítani, majd ilyenként el lehet adni

          és igen a gyerekek hasonlítani akarnak,
          kivenni a részüket a jóból, abból az instant jóból, amit mi juttatunk nekik egyénileg és kollektíve is … különösen, ha más jó nem nagyon van

          a nagy cukor kontra zsír háborúban a cukor (értsd: olcsó, üres kalóriás szénhidrát is) kiütéssel győzött, mert az olcsóbb mindenkinek vagy legalábbis annak látszik.

          • “semmi sem változik úgy általában abban, hogy mi elérhető ételként, élelmiszerként és információban” A regibol, az organikusbol, nemzeti szinten onellatobol valtoztunk ide , ebbe az ujba, idomegtakaritasosba. Mostanra nyilvanvalo, hogy egeszsegtelen is meg fenntarthatatlan is, de ki merne hozzanyulni? Csak ilyen toketlen menzareformokra, egyeb latszat megoldasokra (chipsado) futja helyileg. Nemzetkozi szinten se tortenik semmi, a leszakado tarsadalmi retegnek mindenutt ez jut. Ami kicsit zavarobb lehet a politika szamara, hogy az eu-s es a volt szoci orszagok viszonylataban is listavezetok vagyunk a halalozasi statisztikakban.

            • Mot nem azért, és én fullellenzéki vagyok, és szoktam bírálni dolgokat, csak épp godolkodom: egy sor olyan intézkedés van, amit mondenki teli szájjal szid, pusztán attól, hogy valami más, és az gyanús, attól félünk. És sok részlet nem stimmel, de a koncepció jó, előre visz. Nem kell félni a változástól.
              A nyerőgépek betilátsa, a dohánybolt eredeti, nem mutyis, elkülönítő koncepciója, a dohányzástilalom, a chipsadó és az energiaitalos korlátozás (nem tilos a taurin, csak adó sújtja) is jó döntés volt szerintem. A Combino, a Széll Kálmán tér is, így is. A kurva négyes metró is. Nagyon sajnálom, nehéz kimondani, de egyes segélyek megvágása is. Szerintem a városligeti múzeumi negyed is, és talán a Normafa se lesz akkora szar (ebben sok minden nem tetszik, de látom, amiket csináltak eddig). A Várkert bazár is. A BKK minden reformja, a biciklipárti intézkedések, minden, amin Vitézy dolgozott. A mi polgármesterünk is elég komoly dolgokat csinált, forgalmi és közteres felújítások, kerületi közétkeztetés-konyha (kerületi munkahelyek) — fehérek között európai, nincs kedvem szidni. És a menzareform is, mondjuk öt ponton lehetne korszerűsíteni, meg képezni az élelmezésvezetőket és szakácsokat, és beletenni még egy kis pénzt.
              Annyira utálom, ahogy mindenki mindent szid, ahogy ez lett a közhangulat, kötelező beszélgetés-elem, hogy mit csinálnak “ezek”, hogy ennyire kiürült és automatikus szembenállás lett az okos ellenzékiségből, és nem látják, mekkorát fejlődnek a dolgok.

            • az elvekkel, a koncepciokkal sokan egyetertenek, latjak, hogy a dolgok nem valtoztathatatlanok. csak nagy az egyen felelossege, hogy jo dontest hozzon, ott sok tenyezo hibadzik, ami miatt vegul nem tud.

  29. Visszajelzés: egészséges menza | csak az olvassa — én szóltam

  30. “a dohánybolt eredeti, nem mutyis, elkülönítő koncepciója”

    Ez Nyugaton mindenütt így van, mikor arrafelé dolgoztam és valaki kérdezte, hol kap cigit, én elirányítottam a kisboltba, s a barátaim kinevettek, hogy ott tilos cigarettát árulni, erre vannak a “dohányboltok”.
    Ezért én nem értettem, mikor Magyarországon mindenki a miniszterelnököt szidta a rendelet miatt, legfeljebb Romániában meg Ukrajnában van még így, hogy akármilyen bolt roskadozik a dohányárutól.
    De emlékszem, Budapesten voltam, amikor jött a törvény a nemdohányzó helyekről, hatalmas felhéborodás volt, ugyancsak kormányszidás. Holott ez is így van Nyugaton, nagyon helyesen.

  31. Jaj, engem mindenki sajnál a ketogén miatt, ezt persze úgy mondják, hogy
    én nem bírnám
    és kenyeret se…?
    nem hiányzik a tészta?
    De ma, 17 óra (spontán, így alakult) koplalás után sült lazacpisztángot ettem (nemtom, ez miféle állat) zöldséges árpagyönggyel.
    Csodálatos volt, én ilyet nem tudom, mikor éreztem… Fenntartani az éhséget egy ilyennek.
    És egy forró, sűrű hosszú kávé tejszínnel.
    Soha nem élveztem még az evést ennyire, jaj, de nekem való ez.
    Árpagyöngy: talán egy marék, amúgy 75 g szénhidrát van 100 g-ban, de ez alig 2-3 deka lehetett.
    Koktélparadicsom negyedelve, szárzeller, bogyók és virágok, meg citrom.
    És nagyon jó minőségű, nagyon finom hal.
    Más meleg étel nem, kókuszcsipsz, mandula, áfonya, mangalicaszalonna, és a nap fénypontja: a DM-es ghee (tisztított vaj). Mennyei íze van.

  32. Bővséges néplélektan, tévhitek, okoskodás a kommentekben, döbbenek:
    http://bezzeganya.reblog.hu/a-kovereken-segit-a-photoshop/

    Itt jegyezném meg, a jó diéta önműködő. Azt szereti a tested, azt kéri, nem erőlködés, nem csábítás, nem kétely. Főleg ha érzed közvetlenül, mitől lett annyira más, szép, fiatal a tested. Jaj, a szénhidrát megint, lehúz, altat, befed, nem kérem.

    Tegnap mondjuk túlzabáltam magam, ez azt jelenti, hogy indokolatlanul sok sült gesztenyét ettem (hat darabot, carb load!), és kettővel több szelet sült császárhúst, mert annyira finom vajpuha volt.

  33. Reggel pedig reggelizünk.

    http://www.origo.hu/tafelspicc/kozelet/20121104-reggelizni-vagy-nem-reggelizni-ez-itt-a-kerdes.html

    “Reggelizni muszáj, mert anélkül képtelenség lefogyni vagy egészségesen élni, és ha nem reggeliznénk kötelezően, akkor nagyon sok nassolnivalónak, amit reggeli címén elfogyasztunk (kekszek, cukros pelyhek stb.) visszaesne a forgalma.”

    “A szervezetnek egyáltalán nincs szüksége olyan rendszeres táplálékbevitelre, mint azt sokan hiszik, mert kitűnő önszabályozó mechanizmusai vannak. Egy kiadós, teljes értékű étkezés, ami megfelelő arányban tartalmaz fehérjét, zsírokat, rostokat és lassú felszívódású szénhidrátokat, még az étkezést követő 8-10. órában is aminosavakkal látja el a szervezetet, ami még ahhoz is elegendő, hogy a test ún. anabolikus, tehát izomépítő állapotban maradjon, nemhogy ahhoz, hogy a fogyni vágyóknak ne essen semmi bajuk a reggeli kihagyásával.”

    • És egy csodás komment:
      “Az a durva, hogy most aztán végképp nem lehet megmondani, kinek a pártján áll a “cikk”-nek látszó tárgy írója…
      Én is utálom a cornflakes-gyártókat meg az egész “reggeli”-ipart. De ez nem jelenti azt, hogy mivel azok az “élelmisz@rok” nem okék, inkább ne is egyél semmit!
      Könyörgöm, mekkora hülyeség ez!
      Nem csak “halálmiszerek” léteznek, hanem ott vannak a jó kis zöld turmixok, amiket azon frissiben készítünk el és fogyasztunk el, ha már az egészséges dolgok mellett tettük le a voksunkat. Azok adnak energiát is, vitamin, rost stb. szinte minden van bennük, ami kell – és jó a fogyózóknak, tudtommal a cukrosoknak is, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
      Én éhes vagyok nem sokkal azután, hogy felébredtem – sőt van, amikor már szinte azonnal. Persze ki tudom hagyni a reggelit, sőt akár egy egész napot is, ha muszáj, de szeretném, ha a gyerekek fejébe nem azt vernék bele a “firkászok”, hogy “csináld, ha akarod, de nem gáz, ha kihagyod”. Hogyne lenne az! Tápanyagra van szüksége a testünknek ahhoz, hogy rendesen működni tudjon. Nem cigire meg kávéra. Brrrrrrrrr!
      Most komolyan: mi értelme volt megír(at)ni ezt a komolytalan cikket?”

  34. Visszajelzés: ketogén életmód: tévhitek | csak az olvassa — én szóltam

  35. Visszajelzés: a szakértő beleszól | csak az olvassa — én szóltam

  36. Visszajelzés: fogyókúrázik a kamasz gyerekem | csak az olvassa — én szóltam

  37. Sziasztok!
    Ketogén étrenden vagyok, és emellett meggyőződéses vegán vagyok. 😀 És konditerembe járok, imádom.
    Mostanában egyszerűen nem bírtam kivitelezni a napi 5szöri étkezést a diétában, annyira pörgős lett minden, de így hogy mostanában napi 1-2szer eszem, nem stresszelem magam azon hogy Úristen enni “kéne” de nincs időm rá.
    Ha délelőtt edzem (hétvégén vagy ha valamilyen oknál fogva nincs suli) próbálgatom az éhgyomorra végzett edzést, vannak már pozitív meg negatív tapasztalataim, de még tökéletesítem a módszereket, ha valakinek van valami tapasztalata ezzel kapcsolatban, azt nagyon szívesen elolvasnám. 🙂
    Egy kevés kiló zsírtól még szeretnék megszabadulni, úgyhogy a hét nagy részében kalóriadeficitben tartom magam, de amikor többet eszem sincs lelkiismeretfurdalásom, mert ha jól tudom a felesleges ketonokat kipisiljük… Javítsatok ki ha nem jól értem!

    Eredetileg ciklikus ketogén étrendet szerettem volna kezdeni, kéthetente töltéssel (semmi szemét kaja, csak tiszta ch források) de mostmár kétségeim vannak azt illetően, hogy ez jó ötlet-e. Ugyanis egyre inkább érzem hogy a szükségleteimnek megfelelően, ösztönösen(?) eszem, és félek, minden töltés után újra soksok napot venne igénybe, míg ezt az ösztönösséget újra kialakítaná a szervezetem… Viszont a kéthetenkénti töltés egy hatalmas mentális segítség volna, mert előfordul hogy az ember enne már valami mást is, és ha tudja hogy nemsokára ott a töltő nap, mégiscsak könnyebb. Bár szerencsére ez nem sokszor forul elő velem, ketózisban nem vagyok annyira kívánós mint a “hagyományos” diétáim alatt. Erről vélemény, észrevétel valakitől? 😀

    • Szia! Szerintem jól tolod! Az éhgyomorra végzett edzés király, én csak arra figyelek, hogy ne toljam túl utána az evést, mert az tud ősemberi lenni.
      Milyen típusú edzéseid vannak? Szabad súly, gép? Kisebb vagy nagyobb a súly?
      A ketogén és általában a low carb kiiktatja a vércukoringadozást, kifejezetten javasolják a napi 1-2 étkezést, a relatíve nagyobb adagokat, időszakos böjtöt, mert pörgeti az anyagcserét, és nincs rosszullét-éhség.
      Mióta csinálod?
      Szerintem jól tolod, figyelj a tested jelzéseire!
      Makacs, utolsó egy-két kilós, bőr alatti zsírról itt, ketogénre is jók a tanácsok:
      http://dietdatabase.com/how-to-lose-stubborn-fat/
      A szénhidrátot, főleg zöldség, keményítőtartalmú zöldség formájában, főétkezéssel bevive hosszú távon, ketoadaptálódva lehet emelni, 80-90-110 grammra. Amúgy miért terveztél ciklikust? Túl meredek a sima forma? Igen, a töltés megbontja azt a jó közérzetet, visszavisz a sóvárgásba.
      (még egyszer elolvastam, értem, nekem is hasonlóak az időnkénti szénhidrátevéseim, így télen diós süti, flódni, gesztenyemassza ugrik rám hátulról, leteper)

      • Nem olyan régóta csinálom, nagyjából egy hónapja. 🙂
        A narancsbőröm rengeteget “javult” és az utolsó makacs kilók kezdenek tünedezni, pedig mint említettem nem is mindig vagyok kalória deficitben. A hasam állandóan lapos és elkezdett kikockásodni, az izmaimat pedig valóban nem bántja az étrend, ahogy én látom. (Az lehetséges hogy egy magasabb kalóriás nap után a vizeletem élénk sárga színűvé válik a kiürülő ketonok miatt? 😀 Ne haragudj.) Most kicsit rá akarok kapcsolni, kipróbálnám szívesen a Fat Fast-ot néhanapján.
        Az éhgyomorra végzett edzéseket én is baromi hasznosnak találom, bár úgy veszem észre mentálisan kicsit még mindig félek tőle, pedig eddig semmi baj nem volt. Előtte nehéz, közben király érzés (végre valahára sikerült elérnem hogy nem szédelgek guggolás közben mint a ch-s diétáknál) utána meg mintha lebegnék. Ez a megfelelő szó.
        Az edzéseim magamhoz képest nagy súlyosak, a lényeg hogy mindig teljesentotálisan szabályosan végezzem el, de amúgy nem félek a súlyoktól. 😀 😀 De amúgy “sima” kondis edzések, nem Crossfit vagy ilyesmi.
        Az elején valamiért jó ötletnek tűnt a ciklizálás, de mostmár nem nagyon.
        A sütikkel nekem annyi az előnyöm hogy mivel vegán vagyok, pl. vendégségben egyik süti sem megfelelő számomra, szóval ilyen spontán támadás engem nehezebben ér. 😀
        Köszönöm a linket!

        • Ja és még annyi hogy ti is botrány sokat isztok? Úgy értem, tudom hogy sok kell, de én néha meghaladom a 4 litert is 61 kilós csaj létemre. 🙂

      • Szia! Chia magot kókusztejszínnel (pl. az Aldiban kapható konzerves király, 1 dl-ben 20 g zsír van és nincs benne hozzáadott cukor, minimális ch) földimogyorót akár “peanut butter”-ként pici lenmagolajjal vagy kókuszolajjal egyetemben lebotmixerezve, néha más olajos magvak. Akkor van itthon növényi fehérjeporom azt egy pici lenmagolajjal shakerben, zöldségként jöhet a brokkoli minden (megengedett 😀 ) mennyiségben, vagy spenót pici pirított hagymával és egy gerezd fokhagymával összeturmixolva. Olívabogyót is szoktam enni néha. Most hirtelen ennyi jut eszembe, de igyekszem bővíteni a repertoárt, Vitaminkiegészítés pedig rendben van (multivitamin, C-vitamin, D-vitamin, magnézium és B12 mivel vegán vagyok).

  38. Visszajelzés: a hétköznapok gyönyöre | csak az olvassa — én szóltam

  39. Visszajelzés: visszatértem a nyaralásból | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s