azt mondja

Azt mondja, nyűgösen: kibontod?

Én azt hittem, rég megette. Hogy lehet ez, cipőt kötni tud, banánt kinyitni nem? És így törögeti, szétpuhítja a végét. De megeszi, becsülettel.

Természetesen a banánnak letörjük a végét, nem a másik felébe marunk körömmel, ez neveltetés kérdése, azért akármit nem lehet.

Természetesen az olvasó érti a mondat iróniáját — a mondat iróniája azt illeti, hogy milyen biztosak tudunk lenni a szokásainkban, kis hiedelmeinkben, és mennyire idegenkedünk másokétól, tehát az olvasó nem kezd kommentben védekezni banánnyitási ügyben (sem ideológiát kötni a banán két végéhez!). Ilyenek az én olvasóim! (Meg az én iróniám.)

Amúgy értékelem, hogy odahozza nekem. (Idehozza.) (Odaviszi.)

Mi az a skill, a banán kibontása? Mely részképesség, hogyan, mikor? Miért megy Julisnak (és ment már két éve is)?

ADÁSUNKAT MEGSZAKÍTJUK: kibontotta egyedül!!! (Azt mondom, ülj ide, megtanítalak. Erre…)

Fotó - 2015.10.04. 10.27

Azt mondom, képzeld, találtam egy fürdőszobamérleget az egyik kukában. Így jár, aki szépen összeszedi a szelektív szemetet. Amúgy enni lehetne a kukákból néhol.

De lehet, hogy ő is azért dobta ki, mert nem jó — mondom. Majd veszek bele elemet.

Azt mondja, és akkor te is kidobod, és megtalálja valaki, és ő is vesz bele elemet, és ő is kidobja, és aztán megint kiszedi valaki…

Itt beleszólok: és akkor hirtelen megjavul… nem szeretem, ha nincs csavar a sztoriban.

(Jó amúgy.)

Okos ez a lyány, mint az anyj nap.

Azt mondja, mama, erre a csatra mondtad, hogy azért vetted meg, mert olyan ronda, hogy az már szép, és vak nénik festették?

rondamárszép

Rámeredek. Igen, csakhogy mindez hónapokkal ezelőtt történt.

guruló zsiráf

János azt mondta, amikor ezt megvettük Dávidnak: néha te is húzhatod

Azt mondja, akarsz most te a zsiráffal aludni? Akarok. Ezt a szívén viseli. Hogy mindig elég zsiráf legyen körülöttem.

És így oda is teszi gyengéden-anyukásan.

Azt mondja, visszahoztam a komposztos zacskót, hogy még egyszer tehessünk bele.

Ezektől kész vagyok. Felkapom, megpördülök vele, feldobom a levegőbe. (Mire jó a súlyzós edzés.)

Azt mondom, vedd fel ezt a pulcsit.

Jön a jellegzetes grimasz, nyűgösködés.

Erre azt mondom, nagy teátrális hangsúllyal, mint aki ért a gyerekek lelkének anyanyelvi rezdülésein, és mindenről, de mindenről ilyet sző (köt):

Volt egyszer egy pulóver.

Erre felkapja a fejét. Közben ráadom a pulcsit, amilyen vagyok, gyengéd határozottsággal (amíg nem vérzik, rendben van), jaj, haladjunk.

És ez a pulóver… folytatja ő várakozva. Nehogy már holmi öltözködéssé silányuljon a reményteljes helyzet.

Egy nagymama kötötte ezt a pulóvert, az unokájának, télire. De annyira, hogy karácsonyra.

Egy szép, színes pulóver volt. De nem úgy színes, hogy csíkos, vagy mintás, hanem a fonal színes, ilyen gyakran változik, és sose lehet tudni, milyen lesz a szem. Zöld volt, kétféle kék, sárga és egy meghatározhatatlan szürke, amihez bármilyen nadrágot fel lehet venni.

Melírozott fonal, de ezt csak akkor fogod megérteni, ha már nagy leszel. (Ezt nem a nagymama mondja az unokának, hanem én Dávidnak.)

Kétéves volt az unoka, egy kisfiú. A nagymama mindig ment érte a bölcsibe, mert a szülők nagyon, de nagyon sokat dolgoztak, a megélhetésért, és sokszor voltak konferenciák is, svédasztallal, Norvégiában és máshol is.

Kopogós cipőben ment a kisfiúért, csinosan, de nem bánta azt se, ha nedves avaron kell menni benne, a Lívia közön át, ahol ugatnak a kutyák, és van lyukas kerítés is.

Mert ott voltak a gesztenyék.

Na és a kisfiú nagyon szeretett gesztenyéket szedni. De csak a fényeseket. A legjobban azt szerette, hogy fölmászik a kerítéspárkányra, a nagymamája meg odateszi neki a szúrós burkokat, ő rálép a Didistep cipzáros bakancsával, amit a dadus nénik mindig kötözgettek, de ő csak oldalt felrántotta a cipzárt okosan, mint az új generáció tagja, aki fölényesen már kétévesen kikapcsolja a Caps Lockot is, ha a nagyi jajgat, hogy valami elromlott a gépen. Nem erőszakos sarokkal lépett rá, hanem a talpa elülső részével feszegette finoman. És akkor a vadonatúj, csúszós gesztenye így kibüffent, és ezt addig csinálták a szeptemberi délutánokon, míg a nagymama szövetkabátjának a zsebe ki nem dudorodott végképp úgy, hogy egészen kövérnek tűnt, vagy nem szólt, hogy ő már egy kicsit kezd fázni.

(Divatos, bordó szövetkabát volt egyébként, nem az a nagyis fajta.)

Ekkor még valahogy rá lehetett venni a nagyit egy forró csokizásra, de ahhoz kellett buszozni is egy megállót. És akkor buszoztak és csokiztak, tejszínhabbal.

És a nagymama ott is csak kötött, kötött, ahogy a nagymamák szoktak. Ja nem, mert nem akarta, hogy az unokája meglássa, ezt elrontottam. Szóval ott nem kötött, de alig várta már, hogy a csokit kifizesse, újabb két megállót buszozzék a kisfiúval, az igéket ikesen ragozhassa, és leadja kedves szüleinek a drága gyermeket, majd tovább-buszozzon belbudai, harmadik emeleti, lichthófos garzonjába, Sas-hegyre néző kilátással, és köthessen.

A fiatalos nagymamák is kötnek, csak ők amerikai honlapokról veszik a mintát, és az ezeregy fonalból rendelnek, neten, természetesen, akcióban.

És a Dérynében is kötött, randevú előtt, sőt, közben, borjúpofára várva, és művészmozik előcsarnokában is.

Elfoglalt egy nagymama volt, barátnőkkel és gerinctornával, kézzel verte a kismadarakat a -tejbe, meg nagyon szerette a Sherlockot is nézni, igazság szerint, és olyankor viszont nem kötött, hanem jégkrémet evett. Úgy tervezte, hogy karácsonyra kész lesz, milyen szép is ez: egy új, kézzel kötött, csupa szeretet meglepetéspulóver az ő két és fél éves unokájának, hogy ne fázzék.

Nagyon fontos volt neki, hogy a karácsony teljes meglepetés legyen. Jézuska nem, de titok igen, a lányát is erre tanította, a kisfiú mamáját.

És kötött, kötött, kötött. Szaporított és csavart is. Volt két sor, amit visszafejtett. Közben zenét hallgatott. Vagy várta a kisunokáját, aki mozgásfejlesztő foglalkozáson volt, ahol nyugodtan lehetett az Erika nénit kislabdákkal hajigálni.

És az unokája közben nőtt, nőtt, nőtt.

Időnként nézte is, hogy nagyon nő a gyerek. Egy kicsit nagyobbra kötöm, gondolta, végül is bő fazon lett volna, és akkor még tíz sor, az pont jó lesz.

Vagy tizenöt.

Az unokája csak nőtt, nőtt, ezt butaság volna kötőjellel írni, de azért elgondolkodtam rajta.

Mikulásra vett az unokájának egy nagy doboz maci alakú, narancsos ízesítésű, gyerekeknek szánt multivitamint, aminek a szép plakátját a bölcsiben látta. Negyedikén volt vasárnap, ezért akkor jött a Mikulás, és a szülők is otthon voltak.

Az unokája nagyon szerette az ilyen narancsos dolgokat. A narancsot nem.

El is magyarázta, hogy ez olyan, mint a sárkánytej, ettől, ha rendesen eszi, naponta, nagy lesz és erős. Naponta egyet!

Nagyon finom volt a narancsízű sárkánytej, nem kellett erre a fiúcskát figyelmeztetni külön.

Sőt, hát.

Anyukája aggódott a kisfiú növekedése miatt, ahogy a rendes, danoninóvásárló anyák, ezért megengedte neki, hogy este is egyen Sárkánytejet. Összetett mondatokban érvelt a kisfiú, hogy ettől lesz erős a csontja, a fogai és ideális a zsírmentes testtömege.

Valószínűleg ezt a szériát tényleg Németországban gyártották, mert a kisfiú nagyon megnőtt a dupla adagtól. Már az apukája köldökéig ért. December közepére kinőtte az összes cipőjét, a hótaposót is, de még anorákot is újat kellett venni, és az összekötött egyujjas kesztyű zsinórja is rövid lett, így nem az a kellemes birizgálás volt a hátán, ha meghúzta, hanem bevágott. Apukája épp Bonnba ment, onnan hozott téli ruhákat, kéket, feketét meg narancssárga csizmát, de az isten se érti, hogy onnan akkor miért H und M-et.

És a nagymama továbbra is csak kötöttkötöttkötött, hogy akkor még huszonöt centi, a fiú meg nőttnőttnőttnőtt, és még nőtt is, széltében is.

És eljött a karácsony már majdnem, Karácsony Apó jeges leheletével az ablakon kopogtatott úgyszólván, sült gesztenyét ettek az emberek, és ráparkoltak egymás autójára, mert bevásároltak folyton.

A kisfiú is evett sült gesztenyét, azt mondta a nagymamája, hogy az retró, és meg szerette volna kóstolni, de gesztenyeíze volt. Megkérdezte, mi az a retró, a nagymamája azt mondta, az, amikor nem baj, hogy valami régi, koszos és ronda, sőt, kifejezetten menő, és a mondat végén a gyerek keresztnevét is mondta, kicsinyítőképzővel és egyes szám első személyű birtokos személyjellel.

A gyerekek pedig az oviban agyagból gyertyatartókat készítettek, a bölcsiben szegfűszegeket tömködtek kissé megpuhult narancsokba, de titkon az orrukba is, hipermarketekben és régió játéknagykereskedésekben hisztiztek, közben szólt a szaxofonizált jingle bells, szóval a szokásos ünnep előtti meghittség, és rájött a nagymama, hogy ez a projekt nem lesz meg, ő nem tud ennyit kötni, nem tudja a kis, és itt a gyerek keresztneve áll, -t utolérni, a fonal is elfogyott, de átmenetileg az ezeregyből is, ahol pedig nem szokott, mellényt meg mégse köt, mert az azért két és fél évesen is ciki (noha retró).

És akkor a nagymama újratervezett, megkötötte gyorsan az akkora, amekkora pulóver ujjait, elment az említett Régióba, ott vett egy böszme, egyébként helyes, kifejezetten nem Winnie the Pooh mackót a pulóver méretében, ráadta a pulóvert, abban a heurisztikus felismerésben, hogy ez bezzeg nem fogja kinőni.

Az unokájának meg a kínai boltban vett egy 134-es méretű, borzalmas, műszálas, gépi kötésű, géprongynak is csak pálinkázás után alkalmas pulóvert, fehér és mustársárga színekben, vé nyakkal, ami viszont pálinkázás után sem, ha egészen őszinték akarunk lenni (noha retró), és nem félünk, hogy ez az őszinteség gyermekünk lelki fejlődését hátráltatja, vagy szókincsét és a világról alkotott sémáit túlontúl meghatározza.

És égtek a gyertyák huszonnegyedikén, eljött a várva várt, ide se kell kötőjel, szenteste, ez meg kis sz, és szóródtak a csillagok, és csendes volt az éj, és diós a bejgli, rác a ponty, és a kisfiú ámultan bontogatta a zörgős papírt rikoltva, két kis kezét összecsapta, és magához ölelte az ő gyönyörű pulóveres mackóját, hogy akkor eztán ővele fog aludni, és még a takarót se kell megosztania, hát nem fázik, van neki szép pulóvere.

IMG_4659

És a kínai pulóvert hordta naponta, mindig, amikor kiment a hóba, mert a nagyitól kapta, akiről mindenki tudta, hogy gyönyörűen köt, és nagyon megsiratta, amikor január másodika körül végképp kinőtte.

De most már fázom, légyszi, haladjunk.

49 thoughts on “azt mondja

        • Ilyen szövegvilága és látásmódja van a készülő regénynek, abban is van egy kisfiú. Több momentumot onnan emeltem át, azon kívül viszont a leírt helyzet valós: ovilépcsőn mentünk fel, egy cipzáros felsőt akartam ráaadni, így sikerült, kis erdős köz, kopogó cipő és gesztenyeszedés, és nagyon tetszett neki. Este kiszínezve, továbbfejlesztve Julisnak is el kellett mesélni, és Julis meg is kért, rajzoljak hozzá (őzike főz), meg írjak még, csináljunk egy mesekönyvet. Szóval megvan a legszűkebb rajongótábor már, és Juli érti az ironikus részeket is, csak én nem szeretem azt a trendet, hogy mindenki gyerekkönyvet ír.

          A retrós mondat pedig ma reggel hangzott el, ma ovis vásárba mentek az elsősök a szomszéd utcába, kellett kis kosár meg pénztárca, és mindenki organikus vesszőkosarat vitt, csak a Julis egy elképzelhetetlen, narancssárga műanyagot, akkor definiáltam a retrót ekképpen.

          • Ja és ez főleg nem gyerekeknek való szöveg, ez sunyin szülőket szórakoztat, bosszúból nem nevezi meg a gyereket se, és ez is trend ám, hogy nem igazán gyerekvers, gyerekeknek való szöveg az, amit egy eredendően felnőtt író ír gyerekkönyvként (Lackfi, Kukorelly, néha Varró D. is ilyen, meg a színpadról anyukákkal flörtölő, a gyerekeken lényegében átnéző almaegyütteses figura is).

            Amiből egy kicsit kiderül a felnőttek gyerekek iránti megvetése. Egyébként az apróknak tényleg Boribon, Teletubbies meg Pettson és Findusz való, nem kell bonyolítani. Az emberke is felnőttkönyv, minimum kamasz, de még A két Lotti sem érthető igazán.

            Hogy a túlintellektualizált gyerekeim ezt értik, az az én torz nevelésem.

            • Igazándiból – érzelmileg veszem az adást, szövegileg majd talán holnap reggel (délután) – bocs, csak nem akarok hüjeségeket írni. 🙂

              • Ahogy megy, ahogy jó neked, úgy vedd. Mondjuk én elképzelek valamit írás közben, valami értelmezést, célt, és egy kicsit üzenek azoknak, akik rá fognak jönni a részletek értelmére, de annyiféleképpen lehet ezt érteni.

                • Úgy veszem, csak már fáradok, és nem akarok félreírni, elnagyolni dolgokat. Majd elolvasom holnap is újra.

            • A szoveged,,mint egy mese..tetszik.
              Amugy a nem torz nevelesu gyerekek is ertik es foleg érzik.
              Szerintem ezeket a szovegeket – na jo a tobbit is – erezni is jo😄
              (Ja,elmaradt a nyàri pót kavezasunk,majd ősszel pótolhatjuk?)
              Tetszenek ezek a làgyan folyó,letisztult szovegeid,nyugtatonak feliratnãm😆

          • Nahát!!!
            Nekem átfutott az agyamon olvasás közben, hogy lehet, hogy ez regényrészlet. De aztán valamiért azt gondoltam, hogy a regényt biztos kicsit más stílusban írod, pedig milyen jó lenne, ha esetleg, mert nekem pont ezek a fajta írásaid a kedvenceim, és úúúgy el tudnám olvasgatni hosszabban is…
            És tessék!

            De jó lesz! 🙂

  1. Jó éjszakát gyerekek, búcsúzik a füles mackó mára, gyorsan bújjatok be, a jó meleg ágyba.
    Havi egy mese, nagyon jólesett.
    Kötögetni a szavakat magunkhoz, másokhoz. Mégis szép lesz a jövő. Gyönyörű szókapcsolatok! Hosszú élet. Nagyon tetszik, szép, jaj de szép, ez a mese. Lassú mese. Nagyokat nyerítek most (máskor is szoktam, pedig nem is vagyok ló).

    • A prozódia kedvéért:
      Jó éjt, gyerekek, búcsúzik a füles máááá-ra,
      bújjatok ti is be hamar a jó puha áááágy-ba.

      Bebújtam a kisnyulakkal.

      Majd a jövő héten el is éneklem, és felrakom ide videóként, áttűnő, kissé barnított, szakadtfülűmackó- és fülesfotel-fotókkal.

  2. kedves csakazolvassa, még mindig szeretettel várlak a honlapomon, a jelszó a védett tartalomhoz ***, ha jönnél mégis olvasni. örülök, hogy sok a sportos bejegyzés is nálad, ezekből én is sokat tanultam, barátkozom a ketogén diétával, és nálam is hatásos, bár én egy vegetáriánus verziót próbálok kidolgozni magamnak, sok dióval, mogyoróval, paranusszal és kesudióval, mandulával és halolaj kapszulákkal. további jó sportolást és blogolást kivánok neked, mindig örömmel olvaslak, sok szeretettel üdvözöllek, sok sikert kívánok és minden jót.

    (Kiszedtem a jelszót, mégiscsak védett tartalom, meg az előzményekből azt is gondolom, hogy arra megy ki a dolog, hogy innen legyenek olvasói. A szerk.)

  3. ‘Természetesen a banánnak letörjük a végét, nem a másik felébe marunk körömmel, ez neveltetés kérdése, azért akármit nem lehet.”
    😀
    Ez így van!!!
    A banánnak letörjük a végét, mert az azért van ott.
    Nyitó!
    Mint a konzerveken az a fémfül.

  4. Ilyen olvasási csemegéhez én ritkán jutok, de ezentúl bővíteni fogom az elváráshorizontot. Gyorsan elolvasom még egyszer, köszönöm a finomságot. Meg a szívmeleget, anyait és leányit.

    • 🙂 Köszönjük. A saját szövegem (megírása) annyira feldobott, hogy trillázva mosogatok, súrolok reménytelen serpenyőaljakat fél hat óta.

      Asszem, ha végignézek az életemen, ez a legnagyobb öröm, írni és érezni, hogy megy és jó lesz. Már nem árnyékolja be az egyébként örökké jelen levő “lehetne még jobb is”. (Ez is a kognitív disszonancia elviselése.)

  5. Napokig vihogtam, amikor először hallottam Pesten hogy van, aki ‘kinyitja’ a banánt. Ablak Afrikára. Ablak – Zsiráf. Szavanna. Dzsungel. Beton. Pest.

  6. Tegnap kezdtem el olvasni a bejegyzést, de elszólított közben a munka és elszaladt az este. Most végigolvastam – gyönyörű! Szomorú napjaim vannak mostanában, de jókedvre derített a poszt köszönöm!

    “Kismadarakat a tejbe” – csak halkan merek kuncogni, mert még alszik a család.

    Megragadnám a lényeget: az említett üzletből már én is rendeltem egyszer 🙂 Melírozott fonalból kötni jó!

  7. “és itt a gyerek keresztneve áll” – óóóóh! szivecske!!
    Ez egy cso-dá-la-tos szöveg volt, köszönet érte. 🙂 Mennyi mindent kéne itt pótolnom az elmúlt napokból, aztán most is vendégek jönnek, hát mikor fogok én ráérni olvasni végre??

  8. Visszajelzés: …és mit egyen? | csak az olvassa — én szóltam

  9. Múltkor az orvosi rendelő várójában egy nénit hallgattam (nem hozzám beszélt, nekem beépített hogyvanaranyom-riasztó-berendezésem van), a lányáról mesélt, meg az életéről, de persze ilyen váladékokig-belemenős módon. Érdekes és sokatmondó volt a narrációs stratégiája. MInden egyes történet-elemet, mondjuk úgy, hogy új bekezdést, azzal kezdett, hogy “És azt mondta: anya! De hiszen… [történet]”, vagy: “És én azt mondtam neki: tudod, kislányom… [történet]”. Azt sugallta az egész, hogy amit a néni valójában mondani akar, az inkább az, hogy de szereti őt a lánya, de sokat beszélnek, mindent neki mond el, mindent megoszt vele, ő pedig bölcs tanácsokkal látja el, amelyeket a lánya mindig megfogad. Volt valami hisztérikus a néniben, a hanghordozásában, meg ahogy kétségbeesett igyekezettel mesélte egyik történetet a másik után, mindegy, kinek, csak mesélhesse, elhihesse.
    Azért mondom, mert érdekes párhuzam, itt ugyan kétségbeesés nélkül, de is hasonlót érzek ki az azt-mondja-bekezdéskezdetekből: folyamatos interakció, azaz az élet bonyolítása párbeszédeken keresztül; a történések a beszélgetésben, nem cselekvés útján zajlanak. Békésen hullámzó ez így. Elősegíti, hogy egymásba ömöljenek a történések és hangulatok, finonm átmeneteknek ad lehetőséget. És igen, egyébként azzal fejeztem be az olvasást, hogy drukkoltam: ugyan, legyen már itt valahol, hogy a készülő regény is ebben a szellemben… És itt is van valahol, örülök.
    Egyébként a néni tényleg egy komplett narratív stratégia volt. Ha tudnék írni, megírnám.

  10. Visszajelzés: olvasd újra | csak az olvassa — én szóltam

  11. Visszajelzés: tanuljunk magyarul! 24 — szó, szó, szó | csak az olvassa — én szóltam

  12. Visszajelzés: mit kezdjünk a kognitív disszonanciával? | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s