tiszta elviség

Az elviség, elveinknek a sokféle, lüktető valóság fölé helyezése, megszállott hirdetése, mások elveivel vagy gyakorlatával való szembeállítása veszélyes és torzító hatású. Ráadásul nagyon gyakran önbecsapás.

Jézus például azt mondja:

…menj el, add el minden marhádat és osztogasd a szegényeknek és kincsed lészen a mennyben; és jöjj, kövess engem!

Annyira emlékszem a tiszta logikámra. Ezen fennakadtam. Ha a keresztény atyafi tisztán következetes volna, akkor mondjuk el kéne adnia házát és kocsiját. Nem adja el, sőt, fizetésemelésért akciózik. Megtértünk, Jézust követjük, minden vasárnap erről van szó. Akkor…? Ha ezt mondja, és mi hiszünk benne, akkor indulás MOST, mezítláb. Apám, a nagy keresztény, miért van még itthon, mit ül a huszonöt fokra fűtött szoba foteljében?

Csak a gyerekek képesek erre.

Jaj, hát nem úgy van az. Ez nagyon szép igevers, meg a tízparancsolat is nagyon szép, minden jogrend alapja, csak hát mégse tiszteljük a szüleinket és nem is szenteljük meg a szombatot, de a vasárnapot se, valamint többnyire paráználkodunk is.

Nem úgy van az. De mások fölött lobogtatni a Törvényt, az remek. Bővebben…

egy tökéletes nap

Most leírom, hogy mit csináltunk ma (ez a ma, az a tegnap).

Bennem még egy-két éve is volt valami halvány vágy, hogy a gyerekeket (a kicsiket, mármint) azért mégiscsak meg kéne keresztelni, és elmesélni nekik Jézus születését, a feltámadást, a mennybemenetelt, nem annyira vallásosságból, inkább a műveltség és gyermeki mitológiaigény szolgálatában — reprodukálni a gyerekkoromat, mindazt, ami nekem ismerős. Én ezt mára elengedtem. Amikor a fiam megkapta apámtól az idei Krisztus feltámadt! esemest, már biztos voltam benne.

És a többi hagyomány is, na. Talán kicsit túlzásba viszem a nonkonformizmust, de ha mélyembe nézek, én tényleg megőrülök ettől, hogy karácsonykor bejgli, hal, jingle bells, rokonság, húsvétkor barka, bárány, locsolók, tojás, rokonság, és a blogokon is aktuális bejegyzések, hogyan fessünk feminista tojást, píszí mézeskalácsok. (Ahogy attól is, hogy mindenki újévkor fogadkozik, kampányfogyókúrát meg tavasszal kezd.) Én ezt nem, egyre kevésbé. Bővebben…

amiért vége lett

tudom, tudom, de ez fikció, csak összeszedegettem

amikor megismertelek, sudár voltál, szépséges, és ragyogott a szemed.

akkor még csak néha jártál le.

a második hónapban lementem én is, kávét ittam a proteinbárban, és néztelek, ahogy tárogatsz. kiragyogtál rám. felfaltál utána, bedurrant erekkel.

aztán összekötöztünk, a kis lakás kettőnk élettere lett. Bővebben…

öregedés

Megint a kis gyanú, amely erősödik, hogy hát jé, talán ez sem az, aminek hisszük.

Én már öreg vagyok ahhoz, hogy átképezzem magam/megtanuljak egy nyelvet. (Dehogy vagy öreg.) Most változtassak? (Igen, akár most is.) Már mindegy. (Csak attól, hogy érdemtelennek gondolod magad a jóra.) Én már nem leszek szebb. (Nem, mert rohamosan csökken a motivációd és az életkedved.) Már nem megy úgy a sport, mint fiatalon. (Van rajtad hét fölösleges kiló, és berozsdásodtak az ízületeid. Tegyél ellene.)

Ha szétnézünk, hogyan él, néz ki és mit csinál egész nap és egész évben egy negyvenkét éves nő, csakugyan nincs okunk vonzó, aktív állapotnak gondolni ezt az életszakaszt.  Bővebben…

elköteleződni

Emlékszem arra az érzésre, fiatal önmagamra. Hiába szuverén, hiába saját kereset, hiába okos, azt vártam, reméltem, hogy jön valaki. Jó lesz együtt, megemel, zsongunk, és főleg:mindezt az jelképezi, valamint foglalja keretbe, hogy deklarálja majd, hogy én vagyok az és igazán, és elköteleződik, mert ez így komoly, és mostantól mi együtt, prolongálva az örökkévalóságba.

Mit tudtam még akkor, hogy csak úgy, mondjuk egy Koppenhága–Budapest járaton is megélhető a jóféle, heteroszexuális tartalmú emberi közelség, úgy, hogy az a két ember gazdagodik tőle, és többé nem is látja egymást, sőt, telefonszámot sem cserél. Bővebben…

én sem helyeslem, hogy a gyerekek sminkben járjanak iskolába

Egy hete elkezdtem egy bejegyzést, a jogszerű párja lett volna, jogszabályszerű címmel. Ebben arról elmélkedtem volna, hogy szokásunk nekünk dohogni a törvényalkotó, az intézmény ellen, hogy miért nem így, miért nem úgy vannak a dolgok, de abba nem gondolunk bele, hogy a világ ezernyi változatát nekik korrekt, jogelméleti és praktikus szempontból is értelmezhető, világos, betartható szabályokká kell fogalmazniuk.

Például, a kilencvenegyes buszon nem (sem) lehet biciklit szállítani. Egyáltalán, csak egyes járatokon lehet, ezeken piktogram jelzi. De gyerekbiciklit lehet, bizonyos kerékméretig, meg összecsukhatót, hón alá kaphatót, azok poggyásznak minősülnek. Ez utóbbit az összecsukható bringák megjelenésével szépen beleírták a szövegbe. Nagyszerű az előírás evolúciója: árnyalt, életszerű, eleven. Azonban  kissé nehézkesen betartható, mivel a buszvezető nem fog centivel aggályoskodni az egyes kerékátmérők fölött. Na, mindegy, annyi világos, hogy általában felnőttbiciklit nem lehet, BMX-et sem. Amikor a BKK és az önkormányzat (XII.) rájött, hogy a downhillezés és a fogaskerekűn szállítás elég problémás (2012-13-ban legalábbis az volt), az utasoknak bajuk van, a Parkerdő pedig tehetetlen az amúgy tájvédelmi körzetben több jogszabály által tiltott sport ellen, felmerült, hogy talán ezt a fajta bringát kellene tiltani. De ilyen előírás nincs, nem lehet, bicikliműfaj szerint, nincs éles határ (mi teszi DH-ssá a bringát? a teleszkóp? a típus? hogy, ki mondja ezt meg? és ki tartatja be?), ez az egész jogszabályosíthatatlan. Igazságtalan is, mert azt üzenjük vele: akinek valamiért ilyen fajta bringája van (kb. mint a pitbull a kutyák közt), az nem szállíthatja a fogason. Miért pont ő, nem tehet róla stb. Hiába van bajunk, hiába kellene ezt szabályozással orvosolni, sem a szabály megalkotása, sem az alkalmazás nem működik.

De ez a most felmerült téma még jobb ennek illusztrálására, hogy fakó minden teória, s a lét aranyló fája zöld (Goethe). A “szépségről” mint önkifejezésről, szépség és szexualizált megjelenés különbségéről és a másságról mint önértékről már írtam (sajnos, azoknak, akik ezt támadásnak érzékelték, nem ment át a lényeg, például merész ugrással önmegvalósítás lett az önrendelkezési jogból és önkifejezésből, nem baj), most egy másik aspektust veszek elő. Bővebben…

csekliszt

Nem éppen csekliszt: az ugyanis ilyen professzionális, minden-ismérv-teljesül-e önmonitorozás volna, pipákkal, de én cseklisztnek hívom, ahogy beszélgetek magammal, mondjuk futás vagy valami monoton házimunka közepette.

(húsvét, nagycsalád) Bővebben…

ma már csak a maradék megy tanárnak

gyöngyinek, aritának, követőnek

Ez is egy olyan állítás, amelyet, szubjektív benyomásait nagyívűen generalizálva, sőt városi legendává növesztve széltében-hosszában ismételgetnek nemcsak árnyalatlan gondolkodásúak, hanem komoly emberek is. Mindezt a tényleges helyzet reprezentatív áttekintése, ismerete nélkül teszik, és míg hajtogatják a jól bevált mondatot, a legenyhébb kételyük sincsen.

Amikor valamit nagyon mondanak, és az olyan egyszerűen és jól hangzik, akkor én mindig gyanakodni kezdek. Erről  a dohogó, “régen minden jobb volt” típusú állításról azt gyanítom, hogy nem igaz, tendenciájában és részleteiben sem, viszont nagyon kártékony. Bővebben…

változatok szépségre

Most akkor tényleg megpróbálom ilyen végtelenül binárisan feltenni a kérdést:

fontos a (női) szépség, vagy nem?

Avagy: Számít-e a kinézet az élet minőségében és egy igazságosabb világ elérésében?

Baj van-e azzal, ha valaki sokat izélgeti a kinézetét? Bővebben…

az egyenlőtlenség formái 22.: nem jól mondtad

Van az a fajta előnyszerző (elnyomó, manipulátor, hatalmaskodó) partner, akinek tartalmi érvei nincsenek az adott konfliktusban, és ezért ilyenkor átmegy nyelvművelőbe és illemtanárba (ez két fajta viselkedés, mindjárt írok példákat).

Sok ilyenről meséltek itt kommentben és beszélgetésekben az olvasók: ez a direkt értetlenkedés jelensége. Nem olyan nehéz átlátni ám ezen a manőveren. A lényeg, hogy a partnered nem akarja, hogy eljusson hozzá, amit mondasz, és adekvátan kelljen reagálnia, ezért beleköt a formába, és a helyes használattól, ízlése szerinti stílustól teszi függővé, hogy együttműködik-e. Mégpedig azért, mert valójában esze ágában sincs segíteni, támogatni téged, részt venni a feladatban (amelynek szervezése és levezénylése egyébként is méltatlanul rád hárult, noha alapvetően közös volna, például gyereknevelés vagy konyhai munka).

Példa 1. Bővebben…

ti meg végignéztétek

b-nak és L-nak

Ma azokról írok, akik nem avatkoztak közbe. Akik tudták, és mégsem tettek semmit. Az ő motivációjukrül és az ő felelősségükről.

Mert a zaklatásnak, megfélemlítésnek, gyötrésnek nem két szereplője van, hanem háromféle: az űző, az űzött és a közönyös szemlélő.

Akik elintézték azzal, hogy ilyenek a gyerekek, ezt jelenti a harc az erősorrendért, nem akart ő bántani, kislányom, gyerekes csínyek csak ezek, minden osztáyban előfordul az ilyesmi, néha civakodnak és bunyóznak a testvérek, te mindig is érzékenyebb voltál, valamint ne vedd fel, akkor abbahagyják. Amúgy is csak eltúlzod, figyelmet követelsz. És állj ki magadért, ne nyavalyogj.

Nem vetted fel. Hallgattál. Odaadtad a ceruzádat, meg a másikat is. Nem hagyták abba, hanem vérszemet kaptak.

Úgy kínlódtál, mint a kutya, akinek négy lábát vágták le. Bővebben…

a nők általában

Olvasok, hallgatok mindenféle, nőknek szánt, illetve nőkről szóló szöveget. Magazincikket, netes tartalmat, hírlevelet, rádióműsort, meg kommenteket, folklórt, vicceket, baráti panaszokat.

Ezekből megtudhatom, hogy milyen vagyok mint nő. És egyébként olyan, mint az összes többi. A nők.

Az elmúlt két hétben, ezt már direkt fel is írtam vázlatposztba, megtudtam, hogy mint nő (azért, annak révén, eredményeként, hogy nő vagyok) Bővebben…

vér, verejték és könnyek

Nem ígérhetek mást, csak vért, verejtéket és könnyeket.

Ezt mondta. Már zajlott a háború, 1940 nyarán. Nem volt egy akármilyen szónok.

Háborúba lelkesítette a nemzetét és Európát. Meg is nyerték, de milyen áron? Ő sorozatban mondta delejes beszédeit, miközben félénken érvelgettek a pacifisták. Nem hazudott, nem tagadta, hogy borzalmas lesz, ahogy tagadta más országokban a propagandagépezet. Ő azt mondta, borzalmas lesz, de dicső.

Szuggesztív egy csávó volt. Bővebben…

az egyenlőtlenség formái 21.: megjöttek a vendégek

Ó, istenem, vendégek jönnek szombaton, baráti házaspár, egy gyerekkel. Előre rettegsz a hétvégétől. Ezek úgy tudják, ti egy pár vagytok. Sugárzó arccal mondta a nő a telefonba, hogy végre itt vannak Magyarországon, beugranának hozzátok. Persze, gyertek, felelted, és azonnal feltört benned a rémület. Finoman felvetetted a férjednek, és nem mondott semmit, tehát nem tilos vendéget fogadni.

Jó fejek amúgy, nem is az. De hát az egész látogatás stressz lesz. A férjed demonstrál majd: pokróc lesz velük, némaságba burkolózik, elvonul, tojáshéjon kell majd lépkedned, ha mondasz neki valamit, netán előttük olt majd le a szokásos módon. Kínos helyzeteket kell mosolyogva megmagyaráznod, befelé hull a könnyed. Mások előtt még csúnyábban fog viselkedni, nem hagyná ki a helyzetet a világért sem. Ki fog derülni, hogy mi van veletek. Butának és ügyetlennek fogsz tűnni. Vagy róla derül ki, mennyire semmibe vesz téged.

Ez a hétvége egy kínszenvedés lesz. És mégis meg kell lennie, nem mondhattál nemet, viselkedni kell.

Ami történik, minden várakozásodat felülmúlja.

A férjed ugyanis, amint meghallja a motorzúgást, átváltozik.

Barátságosan tessékeli őket befelé, a kutyát is csak derűsen korholja. Megváltozik a hangja is. Kedves, előzékeny, nevetős. Csendjét, harsány vidámságát váltogatja. Családos ember, karrierje van, szépen él, nyírja a kertvárost.

Nem hiszel a szemednek, ebédnél már feszengsz. Erre most hogy kell reagálni? Belép a konyhába, rezzensz a szokásos módon, hogy valami szemrehányás lesz, de nem szól hozzád, ellenben felméri, mi a helyzet, és kancsóba önti a gyümölcslevet.

A gyerekek elvannak, valami számítógépes játéknak örülnek. A vendégférj pedig nagy tálcán nyújtja át a süteményt, ami paleo, de azért finom. Édesanyám sütötte, mondja. Hűha, az ő anyja paleo? A sajátodra gondolsz.

Van ebben a délben meghittség, evőeszközcsörömpölés, ki mit kér, egy kis rábeszélés, hogy a gyerek, meg a másik is, egyen zöldségköretet. A másik eszik is.

Amikor még a levesnél tartotok (könnyű krémleves, kicsit fantáziadúsabb a fűszerezése, mint az alapanyag-zöldség), azt mondja a férjed, és rád néz becsülettel:

Légy szíves, add ide a sót.

Légy szíves?

Az oké, hogy neki minden sótlan, de nem mondott ő ilyet soha, felállt, körbement az asztal körül, és elvitte magának, ezzel is mutatva, hogy ő aztán nem kér tőled szívességet. És onnantól az ő tányérja mellett volt a só, nem középen. A légy szívest meg aztán tényleg nem hallottad tőle vagy öt éve. És a szemedbe se néz soha.

Megeszi a pulykamellet, de meg is dicséri. }•^`¨™ńćĻŅ, ez a keresztneved, mindig így fűszerezi. Ezt mondja. Sápadtan idézed föl magadban, hogy a legutóbb, amikor ilyet sütöttél, dühöngve pizzát rendelt. Az már az után volt, hogy minden kurva hétvégén hosszan és érzelmesen mesélte, miközben a te főztödben turkált a villával, hogy az ő Anyukája (tudja nagy a-val mondani) hogyan szaggat, süt, fűszerez, nyújt, teker, tartósít.

Most is fuldokolsz. Basszameg, ez kedves. Direkt csinálja, jó benyomást akar tenni. És neked erre reagálnod illenék, vagyis gyomorgörcsödet kitépve magadból eljátszanod a kedvest, a meghittet, a lazát. Megtagadnod mindent, ami napi valóság, ahogy eddig működtetek. Ragaszkodsz a játszmákhoz, szólal meg fejedben a közkeletű pszichológiai irodalom, de nem. Te csak nyugalmat szeretnél, meg hogy ne kelljen se félni, se alakoskodni.

Vagy ez most bocsánatkérés, új kezdet? Olyan nehezen fogalmazza meg az érzéseit.

Ez úgyis csak műsor, nem változik semmi, el ne hidd. Nem ismerte el a rengeteg bántást, nem tárgyal veled úgy, ahogy kéred, és műanyag a mosolya. Megjöttek a vendégek. Tonna hazugság. Innentől az a píárotok, hogy neked mennyire cuki a férjed. Hát miért mondod te, hogy hullámvölgyben vagytok? Magadnak miért mondod? Lehet, hogy te vagy a sárkány?

Néma vagy, csak bólogatsz, amikor az anyuka lendületesen mesél neked az iskolaváltásról, akternatív másik alapításáról. Közben a szemed sarkából figyeled, hogyan mutatja a férjed a férjnek a féltett, nagyapjától örökölt pipáját. Milyen kedves tud lenni.

Kimenekülsz a kertbe, megmutatod a veteményest és az idei terveidet a nőnek. Ha nem vagytok egy légtérben, sokkal könnyebb, magadra találsz. A kutya hangulatosan sündörög körülöttetek. Anyuka előveszi, amit neked hozott, két üveg kapucsínós pohár, és te örülsz neki.

Kenese_2013_jún

Még kávéztok a teraszon, és riadtan érzékeled, hogy ti tényleg egy normális család vagytok. Fél nap erejéig. Minden oké, nem rontottad el a kaját, van nemhogy tej, tejszín is, édeske és sztívia, nem tűnsz bénának, nem etted le magad, egész jó a Promod felsőd, megérdemled kicsinyke önbecsülésed. Talán. De hátha este, amikor elmennek, kiderül, hogy mégsem.

Egy kicsit lelazulsz mégis, leszeditek az asztalt, rájössz, hogy anyuka nem áll annyival feletted, mint évekkel ezelőtt hitted, nem is olyan eredeti, nem olyan szép, vagy te erősödtél meg azóta? És kedvel téged, egyszerűen, távolról, de őszintén. Azt mondja, van egy genfi ismerőse, neki mesélt rólad, hogy milyen profi horgolt játékokat csinálsz.

Lehet, hogy te mégis létezel? Mégis vagy valaki, van benned értékes? Valaki tud téged ilyennek látni, egyszerűen jónak?

Többet kéne új és régen látott emberek között lenned, erre jutsz, mert a férjed értelmezése bevon, mint valami hamar száradó olajfesték, alig látszol már ki alóla foltokban.

Búcsúznak lassan, jó nap volt, végül is. Megeteted a kutyát, bezárod a teraszajtót, lemosod az arcod tonikkal. Mész fektetni, mesélsz hosszan, ez mindig jó, nem kell kerülgetni ezt a még idegenebb idegent, akivel a házasságodba száradtál. Lassan elcsendesedik a ház. A gyerek, na, őérte megéri, ő jól sikerült. Mert amúgy néha világgá mentél volna már. Csak ne ezt jelentené az anyaság, hogy az apja feleségeként folyton lenyeled, ami kijönne.

Kiosonsz, aludnál már szívesen, akár a gyerek mellett, de pisilni kell.

A férjed még éber. Várod, hogy most majd előveszi az igazi énjét. De nem, fütyörészik tovább a szerepében, elpakol még a mosogatógépből is. Elmész a konyhaajtó előtt, zúgó fejjel lépsz a fürdőszobába.

De nem történik semmi.

Amikor kilépsz, eléd áll. Mosolyog. Nem érted.

Látod, milyen mísz picsa vagy, akárhogy is igyekszem én. Meg nem öleltél volna a világért sem.

no jó

Akkor most már elárulom, hogy lesz blogtalálkozó idén is, természetesen, sőt, csak egyeztettem itten a manageremmel, a házi zeneszerzőmmel, a dietetikusommal, a sztájliszttal meg az egzotikusvadászommal (a fácánvadászt elküldtem lazítani Balira).

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két születésnap, a blogé (2012. április 16.) meg az enyém (1976. május 13.), ezek csúnyán összevesztek egymással, elannyira, hogy nárciszhagymákkal és eprekkel dobálták a másikat, majd jött az anyukájuk, és akkor kiegyeztek 2015. május 2-ben, a nárciszhagymákat pedig a legnagyobb egyetértésben megették.

Délután 4-től kivilágos kivirradtig.

Mondogassad, hogy idén végre eljössz, nem jöhet semmi közbe, nem fog esni, nem lesz fülgyulladás.

Ne kérdezd meg, mindent lehet, mackónadrágban, az új szélesszájú orrszarvúddal, motorostalálkozóról jövet is, igen, más kérdés?, a hetedik gyerekedet se hagyd otthon. Illetve mindenki felszabadultabb gyerek nélkül, de jöhetnek. Van elég tér és luftbalmok immár hagyományosan.

Én mondjuk szeretek megjelenni, ha már, de azért nem feszes a casual. Veriférje abszolút rózsaszín ingben lesz szíves pölö. Házastársi csókolózás is a must. Nem, nem védett női tér, hanem a legjobb értelemben vett emberi pezsgés.

Lesz szabadtéri kiülés, dohányzás, lesz zene és torta és mindenféle információ- és árucsere (sok más mellett marczinorso átveheti a lime jellyjét, amely a februári hónapkommentje-nyeremény, itt figyel a hűtőn!), fotózás, tombola és kacagás, valamint egy kísérleti atomrobbantás. De igazából semmi különös ne legyen, hanem beszélgessünk.

cropped-torta-fejlc3a9cbe.jpg

A jövés úgy van, hogy írj nekem egy e-mailt mintegy jelentkezésül, de a privátra: geerle.eva kukac gmail pont com, és akkor én tudni foglak, és megmondom a budapesti helyszínt.

Ittalvás a tavalyihoz hasonlóan felajánltatik, kb. tíz fő, igény szerint, másnap élénk grillezések, valamint erdei séták képzelhetők el.

én legyek én

Zavaros ez az emberek között létezés. Beszélgetés, érdeklődés címén mindenkinek véleménye van. Jól tudnak engem is, általános állításokat tesznek, terelgetnek reflexből a normalitás, a közép felé, hogy, mittudomén, nem jók a szélsőségek, túl sokat napozni, vagy “ő úgy van vele, hogy…” (és akkor ez követendő), és felszólító módú igék, hogy mit csináljak, hol vegyem meg azt, ami neki bejött.

Fiatalok is voltunk, meg szorongók, és e könnyen odavetett szavakon rágódtunk hosszasan, évekig. Zavart, befolyásolt, hogy mit mondtak, akkor is, ha nem is azért mondták. Ők biztos tudják. Nem felejtjük el. A gyengeségünk réseibe nyomakszik és megköt a gipszük.

Most már rájuk nézek. Hát ők hogy élnek? akarok én úgy? akarok rájuk hasonlítani? akarok bárkire hasonlítani? honnan tudnak engem? tényeg nekem akarnak jót, vagy magukat tolják? Bővebben…

fácángyilkosok

Azért egy kicsit gyanús volt nekem a skandinávkrimi-őrület. Hogy ennyire oda- meg visszavan tőle minden okos ismerősöm. Nem olvastam ezek közül semmit, A tetovált lányt se, viszont elég sok mindent láttam tavaly nyáron a Miki-féle skandináv filmklubban, főleg a norvég Varg Veumokat. Carl Morck nyomozót meg már tavaly is láttam, a Nyomtalanul című filmben, amelyben a Q ügyosztály két karakteresen ügyetlen nyomozója megoldja a múlt ügyeit, Mikkel Norgaard rendezésében, csak leállt a film húsz percre a Művészben.

Mára össze tudom foglalni: a skandináv krimi okos, emberi, sok tekintetben minimalista, kontinentális módon mértéktartó (úgy értem, nem a túlzó, pátoszos, hatásvadász amerikai vonal), és mindig égető társadalmi kérdéseket vet fel. Bővebben…

miért ciki?

tavaly tavaszi

Tegnap elhatároztam, hogy szakítok a megszokott mozgásformákkal. Mármint annyiban, hogy tegnap mást csinálok. Most épp gyönyörködöm ebben a mondatban. A posztot kedden kora délután, mindjárt a másféle sport után kezdtem el, szerdára szántam, tehát akkor még kamu és előregondolkodás a tegnap használata, de azóta már nem: most, szerda nulla óra negyvenkor, teljesen más gondolatok közepette írom bele ezt a mondatot, amikor már tényleg tegnap a tegnap, meg a sportja neki, mert már ma van, értitek.

Szóval mondom (tegnap), hogy ma nem lesz se terem (sok volt a hétfői, vennem kell új bérletet), se otthoni torna (nyűgös), se futás (az vasárnap volt), az ausztrál lovaspóló meg aztán végképp szóba se jöhet, ám kalkuláljuk bele, hogy gyönyörű az idő. Bővebben…

a feminizmus nem nyomorlicit

nyomorlicit: ‘oppression olympics’

Az egész ügy kapcsán a legfontosabb negatív jelenségnek azt látjuk, mikor pl. alapvetően jó anyagi helyzetben, vagy bántalmazó partnertől mentesen, vagy máshogyan privilegizált helyzetben élő nők kezdik el a kezdeményezést ócsárolni, próbálni a fennálló rendet konzerválni, amire nyilván joguk van. És lehetőségük is.

A nyilvánosan ekéző nőket, a rendszer haszonélvezőit nem kívánjuk minősíteni. Mindenkinek csak a saját tükrével és lelkiismeretével kell elszámolnia, melyhez ezúton kívánunk nekik jó egészséget és nyugodt alvást 🙂

Ezek a sorok állnak a Gumiszoba.com-on.

Az Ügy: női passzív ellenállás, petíció.

Már írtam róla: ne szűlj rabot, te szűz

Néha eltűnődöm, hogy én különleges hópihe vagyok-e. Bővebben…

majd belerúg ő is

Közhelyvadász lettem. Írja a magazin gyereknevelős cikke, kifejti az anyatárs a fórumon, meg mondja az óvónő is, hogy azért nem szabad lenyomóan beszélni a gyerekkel, erőszakosan viselkedni, megütni, mert akkor a gyerek azt tanulja meg, hogy így kell bánni a gyengébbel, továbbadja az agressziót.

Tényleg vannak gyerekek, akik bemutatják szüleik döbbenetes viselkedését, akár az egész repertoárt. Mindannyian láttunk már ilyet. Ismételgetik a riasztó mondatokat, megbüntetik a plüssmackót vagy űzőbe veszik a kiscsoportost az ovi udvarán. Megrázó lehet így belepillantani egy család életébe.

Ez, tulajdonképpen, egészséges reakció, kis keménykötésű Ricsik csinálják a grundokon: agresszió ért, továbbadom. Hát hova tegye? Szoktak aggódni miatta, gyerekpszichológushoz való eset, ez kétségtelen.

De ennél sokkal rosszabb is történik. Bővebben…