ma már csak a maradék megy tanárnak

gyöngyinek, aritának, követőnek

Ez is egy olyan állítás, amelyet, szubjektív benyomásait nagyívűen generalizálva, sőt városi legendává növesztve széltében-hosszában ismételgetnek nemcsak árnyalatlan gondolkodásúak, hanem komoly emberek is. Mindezt a tényleges helyzet reprezentatív áttekintése, ismerete nélkül teszik, és míg hajtogatják a jól bevált mondatot, a legenyhébb kételyük sincsen.

Amikor valamit nagyon mondanak, és az olyan egyszerűen és jól hangzik, akkor én mindig gyanakodni kezdek. Erről  a dohogó, “régen minden jobb volt” típusú állításról azt gyanítom, hogy nem igaz, tendenciájában és részleteiben sem, viszont nagyon kártékony. meg még sért is, hiszen engem igen tehetségesnek szoktak tartani, és én nagyon akartam tanár lenni,meg aztán ismertem a közvetlen baráti körömben még vagy hat ilyen elkötelezett fiatal tanárt.

Nem reflexesen tagadni kezdek, nem. Mert én sem tudom, ahogy senki sem, igaz-e ez. Hanem csak úgy megvakargatni van kedvem, a gyanúm miatt. Az állítás, amelyet nevezzünk eztán fő állításnak, tehát hogy

a mostanában tanárnak menők és pályán maradók képzettsége, képességei és motivációja, hivatásszeretete alacsonyabb, mint az előző tanárgenerációké (“ennyi pénzért”, ugyebár)

, magába foglal, behúz, automatikusan igaznak tekint, “entails”, ez nagyon jó szó az angolban, más állításokat is, amelyek viszont biztosan nem igazak, de a fő állítással együtt elfogadjuk ezeket is.

Az egyik ilyen állítás, hogy hierarchia meghatározó apályaválasztásban is: vannak gyengék és erősek, vannak jó és rossz munkák, a jó képességűek és hivatásszeretőek nyilván több pénzt és “jobb” munkát akarnak. Az talán oké, hogy a tehetséges diákok akarhatnak több pénzt, nagyobb eséllyel válogathatnak az egyetemek és az állások, külföldi jobb munkák közül, de az nem, hogy az összefüggés egyirányú és feltétlen.

Esetleg az is benne foglaltatik a fő állításban, hogy aki nem megy több pénzzel járó pályára, az nem jó képességű. Ez viszont nem igaz: az egyetemre kerülés, a pályaválasztás és állástalálás sok-sok faktor által meghatározott események, amelyeket rengeteg esetleges tényező alakít (pl. romantizáló hitek, egyes, nem túl élvezetes vagy előnyös szakmák hivatásnak titulálása és magas presztízse; szerencse és véletlen, teherbe esés, lakóhely, szülők akarata, családi cég).

További behúzott állítás, hogy ezek a jobb képességűek a több pénz reményében mennek más pályára, és nem másért. Ezt nem tudhatjuk, kutatandó. Biztosan beleszól a döntésbe az adott szakma presztízse és a pályáról alkotott sematikus kép is (avagy: tudjuk-e pontosan előre, hogy mit csinál egész nap egy gyógyszertári szakasszisztens? a klinikai főorvosok mindennapjairól vajon Klausjürgen Wussow szuggesztív alakításából van tudomásunk?). A fizetés egy-egy pályán meg nem statikus és nem is mindig tervezhető, különösen ha ez előrelépéssel nagyot ugrik a bér.

Aztán: aki nem áll lustán tanárnak/többet keres/jó jövedelmet nyújtó pályára megy/talál jó állást, az nyilván meg is érdemli, mert kvalitásosabb, keményebben dolgozik, motiváltabb, nem csak teng-leng. Hátööö. Valamint: a tanár keveset keres, mert olyan is, amit csinál, aki tanárnak kényszerül, az nem válogathat az állások közül, egyáltalán: ki az a hülye, aki tanárnak akar menni?… Ezzel, barátaim, magatok rontjátok a tanárság presztízsét, majd sóhajtotok, hogy csak a gyíkok állnak pedagógusnak.

Én azt látom, hogy a szülők sokszor direkten is, meg bizonyos különórákra járatással nagyon is nyomják, hogy mi legyen a gyerek, és ebben a gyerek hajlama, adottsága nem mindig szempont. Az egész kérdés paraként van kezelve. Jaj, kislányom, színésznő ne, szobrász ne, óvónő ne, éhen halsz. Én azért igen hálás vagyok a szüleimnek, hogy békén hagytak e téren: eltartottak egyetemistaként, de nem volt semmilyen nyomás vagy terelgetés. És nem azért, mert annyira jómódúak lettünk volna. Mentem magyar szakra, meg később angolra, és azt a magam erejéből értem el, és eközben mindvégig tudtam, hogy tanár leszek, mert az akarok lenni, és tudtam, hogy ez szar pénz, de nem panaszkodtam, és nem vágytam valami instant életre. Én számoltam azzal, hogy az élet nehéz és keményen dolgozunk, nem finnyogunk. És nem protekciózott be és nyomott be engem senki sehova, se gimnáziumba, se családi cégbe, se tanárnak.

Én ezzel a pályaválasztással egyébként úgy voltam, hogy már kamaszként borzadtam a biztonságos, kockázatot nem vállaló utaktól, a bátorság nélküli létezéstől és a közhelyektől. Akkoriban (1994) még nem közgázra ment az okosabbja, inkább orvosnak, TTK-ra, meg persze jogásznak. Nekem ahhoz képest, hogy légkondis irodában görnyedjek, bónuszom legyen meg előmenetelem, hogy fellengzős angol szavak jelöljék a munkahelyi dolgaimat, hogy tárgyalnom kelljen tárgyalókban és kávéznom automatáknál, étkeznem étkezőkben, hogy nekem megmondják, hogyan öltözzek, meg hogy kötelezően legyek lojális, mindehhez képest nekem nem volt szempont a fizetés. Mert hogy ezeket én mindenképpen el akartam kerülni. Nem is dolgoztam multinál, sem semmilyen cégnél soha. Nem ismerem azt a stresszt, azt a légkondit, azt az elidegenedettséget.

A pályaválasztás amúgy is olyan néha, mint a vak szerelem. Nem racionális. Van, aki társkeresőzik, szempontjai vannak, magasat keres, kék szeműt meg műszaki érdeklődésűt, mérlegel, kiválasztja azt, aki előnyös, vállalható, biztonságos, és ezek szerint alapos döntést hoz. Más meg beleszeret valakibe, akivel liftbe ragadt egy esős csütörtökön, hevesen, máshova nem nézve, és belül tudja, mélyen, ahogy én is tudtam, tízéves koromtól, hogy tanár leszek. Nem aggályos, nem bánja a részleteket, olyan erős ez a tudás és szerelem. Aztán van, hogyne volna, hogy a szerelem elmúlik, vagy a szeretett személyről kiderül, hogy nem olyan, mint amilyennek mutatta magát. Mint ahogy a gondosan kiválasztott szakmát is ott szokták hagyni olykor.

Én nem szerettem ki a tanárságból, nem volt trauma, bár nagyon megterhelt egy-egy jelenség, különösen a kollégáimtól jövők. De én most az élethelyzetem és a közoktatás ismert változásai miatt nem vagyok már tanár.

További bennefoglalt állítás: tanárnak lenni szívás. Tanárnak lenni, igen, szívás egyfelől, másfelől olyan szuverén lét és szabadság (nem a nyári szünetre gondolok, hanem szellemi függetlenségre, alkotó, autonóm létre, a munka megtervezésére, az eszközök és célok választására, a rengeteg emberi helyzetre), amit egy multis, értekezleteken unatkozó, excelt töltögető vagy épp eladási adatokkal szorongatott dolgozó el sem tud képzelni. Én mindig is úgy gondoltam, hogy a havi 100-150 ezer forintnyi jövedelemdeficitemmel ezt fizetem meg, ezt a minden pénzt megérő szabadságot. ennél csak a szellemi szabadfoglalkozás a jobb.

Nem igaz az sem, hogy a tanárok újabban keresnek keveset: a reálbérük az elmúlt húsz évben, a friss szigorítások (ingyen túlórák, ingyen érettségiztetés) ellenére sem csökkent, hanem nőtt. Hogy ez milyen távon és mennyire emeli a színvonalat, és mi más hat még ebben közre, szintén nem könnyű kérdés. Tudtátok, hogy ma már nincsen határozatlan idejű állás, hanem évente szerződnek a tanárok?

Megnézhetnénk még a fluktuációt, az mutatna valamit arról, mennyire megúszós vagy átmeneti foglalkozás a tanárság. Igen, van, aki csak tanárnak kényszerül, van, aki egy-két év után lelép, van, akiről nagy hivatástudat mellett is az intézményben, törött hegyű rotringokon* taposva derül ki, hogy alkalmatlan — szerintem ez más szakmákban is így van. Ugyanakkor első  munkahelyemen harminc vagy talán több százalékban tizenöt-húsz éve ugyanott dolgozó kollégák tanítanak, ami megdöbbentő. Követő nevű kommentelőnk azóta is, 1999 óta, és boldogan (én szülni mentem, és onnan máshová). Lehet ilyen iskolát is csinálni — nemrég, épp tavaly ünnepelte huszonötödik születésnapját.

Én általában csodálkozom, mennyi elkötelezett, tehetséges, lendületes, nem nyígó tanár van a pályánmég mindig. Aki figyel beszél, egyeztet,adminisztrál, szívesen van a gyerekek között, lelkesen szervez osztálykirándulást, korrekt, legfeljebb kicsit elavult a szemlélete, de szenvedélyes és hiteles tanár — önmaga. Hogy a pékbe’ bírják ezek még mindig, miért nem cinikusak, miért nem isznak, gyomorfekélyesednek, üvöltenek? Jól tanárnak lenni nehéz, és ők jól tanárok. Szerintem a pedagógusok sosem voltak jobban képzettek vagy elkötelezettebbek, legfeljebb a Szabó Magda-regényekben.

*rotLing

192 thoughts on “ma már csak a maradék megy tanárnak

  1. Én eddig még nem kommenteltem itt, csak csendben olvasok, és most is csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm ezt az írást. (egy külföldre szakadt tanár.)

  2. Hat egen……
    A fel eletemet a tanaroknak koszonhetem, siman felsorolok egy perc alatt tiz tanart, aki iszonyu sokat tett ertem. Volt, akinek ket mondata is sorsfordito volt.
    Anyam is tanar. Hatranyos helyzetu, fogyatekos gyerekekkel dolgozik es imadjak.
    Tanarnak lenni iszonyuan osszetett es kemeny feladat. Az en tanaraim nemcsak abban voltak jok, hogy a gyerek szajize szerint elmondtak, megertettek es megszerettettek a tananyagot, hanem szerettek a gyerekeket, lattak, hogy milyenek es egy-egy helyzetben tudtak olyat mondani, amire maig emlekszem es ami pont a megfelelo iranyba forditotta a dolgokat bennem is. Ha igy ertheto, amit ki akartam fejezni.
    Nagyon magas presztizsu szakma. Jo iskola jo embert farag a gyerekekbol.

    • hát– mondjuk ha lettek volna (tömegesen) más felnőtt barátaid is a tanáraidon kívül, akkor nem biztos, hogy ilyen jó lenne az arány.

      azt gondolom, hogy kicsit csalóka dolog ez a „sokat köszönhetünk a tanárainknak”, lévén az intézményesítés következtében gyerekkorunkban gyakorlatilag kiszakadva élünk a társadalomból, és gyakorlatilag csak a szüleinket meg a pedagógusainkat van lehetőségünk érdemben megismerni a felnőttek (és egyáltalán bármilyen korcsoport tagjai) közül.

      > Jo iskola jo embert farag a gyerekekbol.
      nem, szerintem a jó iskola a legkevésbé akadályozza, hogy a gyerekből jó ember legyen – szerintem veszélyes az a hozzáállás, hogy a gyereket faragni kell.

        • (és a családi pokolra meg hátarányos helyzetre – mert tudom, hogy ezzel szokás érvelni az iskola szükségessége mellett – pl. ugyanúgy nem megoldás az iskola, akkor sem, ha jó.
          (amúgy az előző posztra reflektálva, ez a pedagógusgőg az egyik legbosszantóbb [és legkártékonyabb] a gumiban, hogymajdaziskola – ez amúgy nekem kicsit a szélsőjobb elképzeléseire hajaz, csak az ideológia más).

          töredék az az ember, aki csak az iskola hatására kitör a szegénységből, a többségüknak az iskola csak arra jó, hogy megutáltassa a tanulást és tovább rombolja az önbizalmukat, esetleg elkezdhessék a bántalmazói/áldozati „karrierjüket”.)

          nem kiszakítani kell a gyerekeket a bántalmazó, kilátástalan közegből, hanem a közeget meggyógyítani.
          ennek fizikai helyként lehet(ne) a központja az iskola is, de az sokkal együttműködőbb, kevésbé a tananyagban/ideológiában, mint inkább az értelmes, rugalmas párbeszédben, együttgondolkodásban hivő iskolát kívánna.
          az összes sikeres segítő projektben/személyiségben is amúgy (pl. L. Ritók, Bódis Kriszta, Bagázs projekt) gyakorlatilag ez az alapmentalitás a közös.

          • meg kicsit tágabban: nem a családot kell lerombolni, hanem a kilátástalanságot, a hatalmi- és birtokviszonyokat és a bántalmazást, ami a családot pokollá teszi, illetve a család szűk fogalmi kereteit és kötelezőségét.

            • Na, most egy kicsit beragtal, es olyan dolgot feszegetsz, amit en nem irtam.
              Nem is akarok irni rola, mert nem ertek hozza. Halvany fogalmaim szerint a csalad a legfontosabb alap. Erre tud epiteni az iskola. En nem vagyok szakmabeli, csak azt tudom ideirni, amit anyam szokott mondani:
              A gyerek semmilyen modszerrel nem tanithato az iskolaban. Anyam kimegy csaladlatogatasra es azt latja, hogy mindket szulo alkoholista, agyban fekszenek egesz nap. A haz koszos, a jovedelem keves. Van ot gyerek, ebbol a legidosebbet tanitja anyam. A legidosebb elmondja, hogy minden nap iskola utan hazamegy es elindul kajat “szerezni”, majd foz, ellatja a kisebbeket. Az iskolaban ehes, faradt, figyelni nem tud. Nem tudom, mit tud itt kezdeni az iskola.
              Az elso hozzaszolasomban azt probaltam kifejezni, hogy en sokat profitaltam az iskolabol. Az iskola nekem sokat nyujtott es en ebbol sokat probaltam markolni. En megertem, ha te duhos vagy a pedagogusokra, de ettol en meg jarhattam korabban jo iskolakba.
              Egyebkent nem vagyok szakmabeli es ezert nem vagyok alkalmas szakmai vitakra sem. A gyerekeimnek az iskolavalasztas meg odebb van.
              Szerintem vannak jo pedagogusok.

              • nem rágtam én be, hanem tovább gondolkodtam arról, ami eszembe jutott.
                a kommentedet lezártam az első hozzászólásban.

                én nem vagyok dühös a pedagógusokra, az összes tanárom szeretett és tehetségesnek tartott, sokat kaptam tőlük blabla.

                JELENSÉGEKŐL, hozzáállásról beszélek.

                (egyébként mélységesen elszomorítónak tartom, hogy azt feltételezed, hogy a személyes jóérzése vagy szép emlékei az egyetlen szempont, ami alapján az ember véleményt formál valamiről.)

                nekem az iskolával mint rendszerrel van bajom, illetve a társadalmat átható iskola (intézmény-)fetisizmussal.

                • Pont ezt akartam írni, az intézményesítést. Oktatás-nevelés? Intézményben. Gyógyítás? Intézményben. Szülés? Intézményben. Mentális problémák? Intézménybe vele! Munka? Intézményben.
                  Nem azt mondom, hogy le minden intézménnyel, hogy bontsuk le a kórházakat, ne legyen iskola egyáltalán, de ez itten a ló másik oldala. Az iskola dolga nem az, hogy helyettesítse a családot, hanem az, hogy MELLETTE tegye meg azt, ami a családban nem megoldható. Ezen kívül rányomják a család egyes feladatait is, többek között azért, mert a szülők egy MÁSIK INTÉZMÉNYBEN dolgoznak – de ez szükséges rossz.

                • Amúgy az én utópiám kb. úgy nézne ki, hogy
                  a szaktanárok többsége szabadúszó és egyénileg, önszerveződő kiscsoportoknak vagy helyi/céges mikroiskoláknak ad órákat – én az gondolom, hogy a jelenlegi technológiai-strukturális átalakulás és a hagyományos oktatás rugalmatlansága hamar el fogja hozni azt az időszakot, amikor a cégek elkezdenek komolyan befektetni a saját utánpótlásunk kinevelésébe (ennek már most is vannak jeleni).

                  Emellett, különböző cégek és egyesületek tematikus, helyi oktatási lehetőségeket (táborok, konferenciák, szakkörök, gyakornoki programok) szerveznek, ahol a gyerekek részt vehetnek a különböző szervezetek tevékenységében és egyréstz megismerik az adott területet, másrészt komplex szociális és szakterületfüggetlen ismereteket szednek magukra.

                  Plusz az online munkavégzés és a családbarát munkahelyek terjedésével többen engedhetik meg maguknak, hogy a gyerekük velük tuoltse az ideje többségét és ne kelljen csak azért iskolába járnia, mert nem tudja hova rakni (a népiskolák pl. eredetileg azért jöttek létre, hogy a munkásgyerekek, akiknek mindkét szülője napi tizeniksz órát dolgozott, ne csellengjenek tömegével az utcán).

                • Nagyon lehetségesnek tartom, de ehhez az is kell, hogy az állam kiengedje a kezéből az alattvalóképzést.

            • ‘Labda, Mau nem tagadta, hogy vannak jó tanárok, nem tagadta a tapasztalataid érvényességét, csak az iskola mint meghatározó hely kérdését árnyalta, a rendet bontogatva, szokásához híven elméletileg. Nem veled vitázik, hanem fontos gondolatokat vet fel egy mondatod apropóján.

              Ne vegyétek ennyire magatokra, ha írnak rátok valamit. A személyes tapasztalat(érintettség) nehézkes érvnek egy jelenségekről szóló beszélgetésben.

              Nekem is tök jó tanáraim (is) voltak, én is sokat köszönhetek nekik, én is tanár vagyok, belemet kitevős, és ezzel együtt szerintem Maunak revelatív módon van most igaza.

            • Na. En megertem, hogy kedvelitek egymast es ot veded egy vitaban. Ketto gond van: Mau csusztat. Nem kicsit.
              A masik. Ha mar annyra a rendszerrol van szo. Magyarorszag jelenleg csuszik lefele, szepen bele a nyomorba. Ezeknek a gyerekeknek meg a napi etkezesre is jobb alternstiva az iskola, mint a csalad. Ezek az iskolak kellenek, ha nem szeretnenk analfabeta tomegeket.
              Ertem, hogy valakinek vannak utopiai, csak akkor irjon reszleteket, jojjenek az ervek. Az keves, hogy csusztatunk, ill. masok szavait kiforgatjuk.

            • En aszittem, hogy a pedagogus szakma szepsegeirol es arnyoldalairol szolt a diskurzus , (hogy miert mennek erre a palayara a “sok hulyek” 😉 ) es nem a rendszerrol. Elolvastam pottyos hsz-t. csak a sajat tapasztalatarol irt nem altalanositott. Amugy meg olyan sokan szidjak a tanarokat ugy alltogether, vegre valakinek szerencseje volt a tanaraival egy suliban. Nekem csak egy igazan jo tanarom volt alatalnosban, az ofo. Gimiben a fizika-matek es a foldrajz tanar.
              Ja es alsotagozatban a napkozis tanitoneni, aki engem makosmokusnak hivott. At is valtoztatom a nickem makosmokusra, mit szoltok?

            • Szep lesz. Nekem tetszik a makosmokus. Vagy mondjuk lucerna-makosmokus. 🙂
              Egyebkent teljesen pozitiv hozzaszolasnak szantam. Csodalatos, hogy ra lehet ugrani, aztan meg az ember itt magyarazkodik. 🙂

            • Szerintem nem csúsztat Mau. Nem arról van szó, hogy kedveljük egymást. Nekem ez most fontos volt, és nem ellenedben. Te ugrottál, de nagyon, pedig nem veled vitázott. Érthetetlen, hogy azt hiszed, a te állításodra reagál, téged támad. Az utópia az utópia, nem más.

              • Hát minden bogár az (na jó, szinte), de azért előbújik belőlem az agrármérnök, meg a növényvédelem tanulmányok. A lucernaböde is helyes egyébként (egy kifakult, sokpettyes katica), és micsoda tudományos neve van! Subcoccinella vigintiquatuorpunctata.

              • Mondjuk az Arankáról meg mindig egy gyomnövény jut eszembe, a neve különösen csodás: herefojtó aranka. Biológus/agráros körökben nem hálás, ha valakit Arankának hívnak.

      • Nem ertunk egyet.
        En nagyon jo iskolakba jartam es szerettem is iskolaba menni. Sok olyan dolgot tanultam, ami erdekelt es otthon is szerettem olvasni, tanulni es gyakorolni. Egy epito kozeg volt, amiben lehetett erdemben fejlodni, hagytak is az embert es terelgettek is, ha szukseg volt ra. A faragast nem eroszakos ertelemben ertettem. De ugy gondolom, az iskola es benne a tanarok, akik kozott sok gyerekszereto, tehetseges es erdekes szemelyiseg volt igenis komolyan hozzajarultak ahhoz, hogy ma is szeretek tanulni es sokminden erdekel. En sokat koszonhetek nekik.

        • Én is. Két általános iskolába jártam, mindkettőben találkoztam felkészült, gyerekszerető, melegszívű tanárokkal, rombolóval meg szinte eggyel sem. Volt, hogy anyám helyett észre vették, miben vagyok tehetséges, biztattak, támogattak. Orientáltak, segítettek választani, megbecsülték a személyemet. Mondjuk stréber voltam, nem volt nehéz.

        • > En nagyon jo iskolakba jartam es szerettem is iskolaba menni.

          de ez nem érv az iskola MINT OLYAN mellett, hogy te szeretted, tehát jó.

          (ez olyan, hogy a cukrot is megszerettették velünk kiskorunkban oszt felnőttként szenvedünk a következményeitől.)

          • szal én nem a te jó élményeidet akarom kétségbe vonni, hanem csak azt a mögöttes feltételezésedet, hogy ez azért volt így, mert az iskola minden létező dolog legjobbika, ami történhet egy gyerekkel.

            • Belemagyarazol. Semmi ilyet nem irtam. Meg az iskolat se irtam, mint intezmenyt. Ezt egyedul te szeretned belehallani, mert vitatkozhatnekod van. Felesleges. Irtam, hogy nem ertek hozza es nem is megyek bele szakmai vitakba. Az utopiaddal se nagyon tudok mit kezdeni. Az en eletemben nem alkalmazhato.
              Nyilvan nem lehet egy rendszert sajat elmenyek alapjan megitelni. Ezert nem irtam a rendszerrol.

            • “Az utopiaddal se nagyon tudok mit kezdeni. Az en eletemben nem alkalmazhato.” Basszus, nem csak a te életed van, elvileg beszélgetünk! Miért nem írhatja le Mau, amit gondol? Miért veszed támadásnak?

            • Leirhatja. De a hozzaszolasomba olyat magyaraz bele, ami nincs benne. En is leirtam a velemenyem. Nem tudok mit kezdeni az utopiajaval. Amit irt abban pedig csusztatas van. Ennyi.

            • te viszont baromira nem érted, amiről beszélek. figyelj, attól hogy valamit a te hozzászólásod alá írok, még nem biztos, hogy közvetlenül azzal kezdek vitába, amit mondasz, lehet, hogy csak eszembe jutott róla valami.

              én nem az egyéni élményeim alapján ítélek, sőt.
              te viszont többször is arra hivatkoztál, érvként, hogy neked jó volt az iskolában, meg neked jó kapcsolatod volt a tanárokkal, tehát akkor az iskola jó.

              de kérlek, ha ennyire nem érted, amit mondok, akkor inkább ne is reagálj rá.

            • Ha ertem, akkor reagalhatok? 🙂
              -Eloszor is leirtam, hogy milyen elmenyem volt az iskolaval kapcsolatban. Ez nem azt jelenti, hogy minden iskola jo es az iskola mindenkinek jo, hanem azt, hogy az iskola tud jo lenni es lehet jol csinalni. A pedagogusok egy resze pedig tudja jol csinalni. -Itt tehat vagy nem ertelmezed jol a szoveget vagy szandekosan csusztatsz.
              -Nem csaloka dolog az, hogy sokat koszonhetek a tanaraimnak. Ez egy teljesen kezzelfoghato dolog. (es meg nagyon sokan vannak igy, csak nehez ezt elismerni)
              -Nem toredek az az ember, aki tanulas reven jobb sorsot kovacsol maganak, en sok ilyet ismerek. Tobb evfolyamtarsam volt, akik foldet adtak el azert, hogy megvegyek a tankonyveket. Az teny, hogy ez iszonyu nagy munka, 20-25 ev tanulast is igenyel. Mara ezek az emberek nemcsak anyagi biztonsagot teremtettek maguknak, de a szuleiket is tamogatjak. Ugyanakkor nezzuk meg mi lett volna ezekbol az emberekbol az oly szivesen lenezett falusi iskolajuk nelkul peldaul.
              -Ezt irod: “nem kiszakítani kell a gyerekeket a bántalmazó, kilátástalan közegből, hanem a közeget meggyógyítani”. Akkor ezt leirnad reszletesen, mert ez itt jol hangzik, csak nem ertem, hogyan lehetne ezt szepen es gyakorlatiasan megvalositani.
              – “Nem a családot kell lerombolni, hanem a kilátástalanságot, a hatalmi- és birtokviszonyokat és a bántalmazást, ami a családot pokollá teszi, illetve a család szűk fogalmi kereteit és kötelezőségét”. Van benne igazsag, de hogyan mukodik ez a gyakorlatban? Megertem a langlelku embereket es szeretem is, csak ha valamit le akarsz rombolni, akkor alternativat is kell kinalni.
              Az intezmenyellenessegben egyebkent igazad van. Rossz, hogy az eletunk intezmenyekben zajlik, iskolak, korhazak stb. Jobb otthon gyogyulni es magantanarnal tanulni, hatekonyabb, testre szabottabb. Lehetne sokkal jobban csinalni csak ahhoz minimun ket dolog kell: penz es jobb munkakorulmenyek. Az intezmenyek mellett egy dolog szol. A tomegeknek ma a legfejlettebb orszagokban is igy erheto el az oktatas es az egeszsegugy. Es bizony ezekben az intezmenyekben sok lelkiismeretes pedagogus, iskolatitkar, nevelotanar stb. dolgozik, akiknek jelentos szazaleka igen keves penzert vegez alkoto es ertekteremto munkat.
              -“szal én nem a te jó élményeidet akarom kétségbe vonni, hanem csak azt a mögöttes feltételezésedet, hogy ez azért volt így, mert az iskola minden létező dolog legjobbika, ami történhet egy gyerekkel.”- nem volt ilyen mogottes feltetelezes, ezt te hallottad bele. A sajat gondolataiddal vitatkozol.
              -Az utopia pedig akkor ezek szerint nem tobb, mit utopia.
              Legyszives ertelmes erveket irj. Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy “de kérlek, ha ennyire nem érted, amit mondok, akkor inkább ne is reagálj rá.” Ez hiszteria, nem logikus erveles.

              • én a rendszerről beszéltem végig. nem mondtam sehol olyat, hogy nincsenek jó pedagógusok vagy hogy te ne kaptál volna sokat tőlük személyesen.

                én csak annyit mondtam az eredeti kommentben, hogy ha több felnőttel lenne kapcsolatunk gyerekkorunkban, akkor nem csak a tanáraink lennének ilyen meghatározó pozitív élmény. ennyi. aztán ennek kapcsán gondolkodtam tovább rendszerről, összefüggésekről.

                te kezdtél el engem minősítgetni meg a viselkedésemet elemezgetni, hogy én mit hogyan érzek (berágtál), meg hogy „belelátok”. ez rohadtul nem oké viselkedés, én nem tettem veled ilyet, végig tartalmi dolgokat mondtam (leszámítva amikor már konkrétan sértegetni kezdted a bloggert).

                nem belelátok bazmeg, hanem asszociálok, gondolkodom, vagyis: rendeltetésszerűen használom a blogot.
                te is írhattál volna kezdettől fogva tartalmi érveket, meg elolvashattad volna amit írtam és akkor látnád, hogy az amit te mondasz, nem zárja ki azt, amit én, csak én másról beszélek.

                a tartalomra:

                az, hogy te „sok ilyet” ismersz, az nem jelenti azt, hogy ez társadalmi méretekben jellemző, és a kilátástalan, bántalmazó környezet nem egyenlő a „falusi iskolával”.

                olvassál szocmunkás blogokat, nyomorszélét, menjél ki ózdra: azok a gyerekek is járnak iskolába, akikből aztán tömegesen drogfüggő lesz meg strici. az iskola egy töredéküknek ad perspektívát, lehetőséget a jobb életre, a legtöbben tanulási zavaros, problémás gyerekek lesznek már óvodától fogva, akikkel az intézményes, frontális pedagógia nem tud mit kezdeni.

                az iskola jellemzően azoknak a helyzetén tud valamennyit javítani, akiknek vannak anyagi/családi problémáik, de alapvetően nem nyomorból jönnek, és van valami alapszocializációjuk, amire lehet építeni. de még itt is elég nagy a kudarcarány, nem igazán működik kiegyenlítő erőként az iskola, a diplomások elsöprő többsége középosztálybeli+, pedig matematikailag mindenkinek egyenlő esélye van felkészülni.

                légyszíves fejezd be a kommentelőtársaid és a blogger minősítgetését.

            • Mau, azért ez a nyitó mondatod a legelején “hát– mondjuk ha lettek volna (tömegesen) más felnőtt barátaid is a tanáraidon kívül, akkor nem biztos, hogy ilyen jó lenne az arány.” elég személyeskedős hangvételű. Szerintem egyáltalán nem csoda, hogy ezek után a Pöttyöslabda személyes tapasztalatára írt általános felvetésed inkább vitaindításnak tűnt. Aztán persze már eszkalálódtak a dolgok. Szerintem Pöttyöslabda nem általánosított egyik hozzászólásában sem élesen. Egy-egy kevésbé árnyalt mondat kiemelése, felfújása tényleg meg kötözködésszagú. Egyébként mindennel egyet értek, amiket írtál az intézményesítésről.

              • “hát– mondjuk ha lettek volna (tömegesen) más felnőtt barátaid is a tanáraidon kívül, akkor nem biztos, hogy ilyen jó lenne az arány.”

                ő– hát nemtom, igazából én azzal nem nagyon tudok mit kezdeni, ha valaki egy darab jól láthatóan retorikai e/2-es mondatot felhívásnak érez arra, hogy nekiálljon minősítgetni és utána lesöpörjön minden érvet, mint majom a sakktáblát.

            • Lehet, hogy akkor az én szövegértésemmel van baj, ami simán előfordulhat, mert nem vagyok egy kiművelt fő. Mert én nem látom, hogy Labda hol állt neki minősíteni és söpört le minden érvet, mint majom a sakktáblát. Nem látom mivel adott okot a bazmegelésre.

            • Ugy latom, nem megy ez az erveles.
              Leirtam egy pozitiv elmenyemet az iskolaval kapcsolatban, ebbe te belelattad a sajat kovetkeztetesedet, mely szerint az iskola a megoldas mindenre. Mindez eleg csunya es szemelyeskedo hangnemben tortent. Erre irtam, hogy ez rossz szovegertelmezes vagy szandekos csusztatas.
              Olvastam a nyomorszele blogot. Ez vilagos, hogy a melyszegenysegben eloket nem segiti ki az iskola, de ezt irtam is korabban, az en anyam is ilyen helyen dolgozik. Szuksegtelen a magyar tarsadalom helyzeterol magyaraznod, mert sokat lattam, nagyon kozelrol.
              Itt az a gond, hogy te nem ervelsz, hanem megmondoemberkedsz. Nem tetszik, hogy nem esik mindenki hasra a velemenyedtol, hanem van, aki vitatkozni probal es az allitasait ala is tudja tamasztani. Varnam vagdalkozas helyett az erveket.
              Egyebkent tobbszor is leirtam, hogy nem arrol beszelek, amirol te itt kinyilatkoztatni probalsz.
              “Légyszíves fejezd be a kommentelőtársaid és a blogger minősítgetését.”- ez itt rendreutasitas. Ertelmes ember nem vitatkozik igy. Teged nem sertegettelek. Te kezdted a magas c-n, tobbszor is szoltam, hogy ne csusztass. Mas kommentelot nem sertegettem. Evat se sertettem meg. Csak azt irtam, hogy megertem a reszrehajlast, es tenyleg meg is ertem. Miert probalsz hatalmi poziciobol kozeliteni es miert lattatod ugy, mintha nem ertenem, amit irsz vagy butabb lennek, mint te? Ez megint egy folenyszerzo magatartas.

              • 1. Mau nem személyeskedett. Nem csúsztatott. Nem kezdett magas cén. Nincs hatalmi pozíciója. Te sértő, pejoratív szavakat használsz. Többször szóltál…? Engem nem sértettél meg, csak nincs igazad. Ezt az egészet eléggé túltoltad most.
                2. Én nem azért “védem”, mert ismerem, hanem mert nem személyeskedett, nem is veled vitázott, és mert szerintem okos, rendszerkritikus dolgokat írt.
                3. Mivel vitázott? A mostani kurzus is állandóan azzal érvel, hogy az iskolában tartás (ami szerintem elidegenítő) majd pótolja a családban keletkezett, onnan hozott hiányokat. Mau válaszul egyszerre bolygatta meg a család és az intézmény túlhangsúlyozott szerepét. Továbbra sem téged bírált ezzel, csak alád (illetve a saját kommentjei alá) írta, egyetlen mondatod volt apropó. Nem csúsztatott. Nem minden a te mondataidra, a te érveidre válasz, annyira unalmas ez, hogy “de én ezt nem írtam, belemagyarázod”. Nem magyarázta bele, hanem eszébe jutott. Nem te vagy a téma, hanem az intézményesítés, meg hogy mi a dolga a családnak, az iskolának, a világnak egy-egy gyerek(közösség) szocializálásában.
                4. Igaz, hogy a tanáraink azért tűnnek ennyire fontosnak (nem csak neked a tieid, sokan mondják ezt), mert az intézményesítés miatt alig van kapcsolatunk más, hiteles felnőttekkel. Ez nem lehet sértő.
                5. Értelmezhetetlen az utópiára az a válasz, hogy ezzel te nem tudsz mit kezdeni. Hiszen te kijártad az iskoláidat, és semmi dolgod az utópiával, ha nem tetszik, Mau nem ellened szegezte, nem kéri rajtad számon senki, ez elmélet. Érvelhetsz, ha van kedved.
                6. Megdöbbent az ugrásra kész, akármit személyesnek vevő sértődékenység. Avagy: hogyan húzzunk le indexfórumos vita színvonalára egy fontos, nem személyes, várhatóan sok új tanárolvasót vonzó témát-beszélgetést.
                7. Nem vagyok részrehajló, véleményem van (illetve: valamennyire ismerem Mau stílusát, logikáját).

            • “hát– mondjuk ha lettek volna (tömegesen) más felnőtt barátaid is a tanáraidon kívül, akkor nem biztos, hogy ilyen jó lenne az arány.”- kerlek mutass mar ra, hol irtam erre valaszt!

            • Elolvastam újra. Értem már a retorikai felütést. Ilyen olvasattal tényleg nincs benne rosszindulat, de elsőre nekem abszolút személyeskedésnek tűnt. Nyilván nem vagyok elég olvasott. A saját olvasatomban teljesen érthetőek voltak Labda megnyilvánulásai. Igen, vannak különbségek az árnyalatok érzékelésében az itt kommentelők között. De ti, okosok, legyetek mán türelmesebbek velünk! 🙂

            • Majd Mau turelmes lesz, o itt az okos. 🙂
              Na, irjatok vagy tiltsatok ki orokre! 🙂 Most elmegyek az Intezmenybe a gyerekeimert es aztan keszulok az Iskolaba! Szep napot! 🙂

            • Labda, én végig téged értettelek. Aztán átolvastam újra és újra. Tényleg lehet úgy olvasni, hogy Mau nem a te kommenteddel vitatkozott mikor írta, hogy hibás következtetés, hogy az iskola a létező legjobb stb… (nem keresgélem vissza a pontos idézés kedvéért, bocs), de tök értem, hogy te úgy olvastad, hogy neked tulajdonította, mert először én is így értelmeztem. Mau, így érthető, hogy miért írta neked Labda, hogy csúsztatsz, nem? Én is végig úgy olvastam, hogy Labda szájába adsz dolgokat, amiket nem is mondott. Aztán te is, Éva is jöttetek, hogy nem így kell érteni. Tényleg, már látom, és jobban értem Mau fölcsattanását. De ha ti olyan szemmel olvassátok, ahogy én is olvastam korábban, akkor meg Labda reakciói is érthetőek, nem?
              Bocs, hogy ennyire vesézem, de mostanában ezen kattogok egyfolytában. Hogy hol mennek félre értelmes emberek között az érvek, mikor vált át egy beszélgetés veszekedésbe. Mau, olvasd végig úgy, hogy szándékosan félreérted a beszélgetést, ahogy írtam följebb. Mindjárt megérted Labda reakcióit és láthatod, hogy igazából nagyon konstruktívan állt hozzá. Labda, te meg úgy olvasd Mau írásait, hogy amikről azt gondoltad, neked tulajdonítja, azok valójában csak gondolatok. Nem rád reflektál velük. MIndjárt megérted Mau reakcióit. Türelem, türelem!
              Na, bocs a mindenlébenkanálkodásomért!

              • nem látom hogy valami „félrement volna”.
                az hogy az első mondatomnak van egy személyeskedő olvasata, az rendben van. ha valaki személyeskedésnek veszi, és erre reagál, akkor újraolvasom és adott esetben bocsánatot kérek.
                elég sokszor előfordult már ilyen.

                az a lekezelés, ami labda szóhasználatából árad, az viszont az a kategória, amire kb. reflexből harapok. (egyébként egy darabig próbáltam érvelni meg megmagyarázni ha megnézed).

                szal itt én azt látom, hogy adott egy félreérthető megfogalmazás, amit labda félreért, és lenyomó, minősítgető módon reagál rá, én egy darabig próbálok érvelni meg kifejteni h mire gondoltam, hátha csak félreértés, aztán feladom mert nem igazán hatnak rá az érvek, és akkor már én is csak kb gúnyolódom.

                tök jellemző dinamika amúgy. 🙂

              • Az a kiindulópont téves(és fárasztó) hogy mindazt, amit alánk vagy a mi apropónkon írtak, azt ránk reagálva, ellenünk írják, szánkba adnak valamit, mert nem. Nem az egyes kommentelő vagy az ő világa a téma, hanem a téma a téma. Mindenki gondolkodik, lazán kapcsolódik. Talán mert Mau is, én is évekig fórumoztunk, onnan van ez a másféleség.

            • “6. Megdöbbent az ugrásra kész, akármit személyesnek vevő sértődékenység. Avagy: hogyan húzzunk le indexfórumos vita színvonalára egy fontos, nem személyes, várhatóan sok új tanárolvasót vonzó témát-beszélgetést.”
              Éva, értem, és a te szempontodból igazad is van, de azt, hogy nem feltétlenül akarnak sértegetni, meg kell tanulni. Annyira nem az az általános színvonal, ami itt van, hogy igenis belecsúszik a legjobb szándékú ember is, hogy személyeskedésnek vesz valamit. Elsőre nekem is támadásnak tűnt Mau első kommentje. Ha így olvassátok, akkor látható, hogy Labda a jogos önvédelem jegyében járt el végig. Az egyetlen igazán kritizálható érve, az a “az én életemben értelmezhetetlen az utópiád” szöveg, amit meg már a hirtelen felindulás íratott le vele, és ezt később kb. vissza is vonta. Tényleg ennyire nem érthető a reakciója? Kicsit kényelmetlenül érzem már magam ebben a fogadatlan prókátor szerepben, szóval nyugtassatok már meg, hogy értitek Labdát!

              • de szikra könyörgöm, én végig érveket írtam, meg kifejetettem a saját álláspontomat, ő meg minősítgetett, hogy én berágtam meg biztos dühös vagyok a tanárokra, meg neki jó volt az iskolában. ez nem vita, hanem kisiklatott diskurzus. trollkodás. (akkor is, ha nem szándékosan csinálta. benne van a kommentszabályzatban, hogy ezt ne.)

              • Nekem ez a poszt most fontos (a progresszív tanár-iskola témák mindig kikerülnek a Hívatlanul csoportba vagy az osztalyfonok.hu-ra), jön egy csomó új ember máshonnan, csak emiatt negyven százalékot ugrik a grafikon, frissül a közösség, és nem látom a kommentelőkön, hogy amikor oly szabadon és boldogan leírják a közösnek érzékelt, de általam gründolt felületen a véleményüket, akkor a blog vagy a blogger szempontjaiba belegondolnak-e vajon. Ellenben bőszen sértegetik, mert a vélemény szabad, aki moderál meg rászól meg kitilt, az diktátor. Én már nem leszek ettől ideges, Ősi László (blablaxxx) óta nem is tiltok ki senkit, csak az ilyen emberekre annyi eset után legyintek: te is itt akarsz lenni, mert itt van az érdekesség, olvasol, használod, de leszarod igazából az én munkámat meg a közösség hangulatát, meg az észérveket is, csak magadat tolod.

            • “nem látom hogy valami „félrement volna”.
              az hogy az első mondatomnak van egy személyeskedő olvasata, az rendben van. ha valaki személyeskedésnek veszi, és erre reagál, akkor újraolvasom és adott esetben bocsánatot kérek.
              elég sokszor előfordult már ilyen.”
              Igen, de ha az első kommented sértésként értelmezzük, az az egész párbeszédet áthangolja. Ebben a fényben csomó hozzászólásod kötözködésnek túnik. És hiába félreértés, az indulatok közül már nehéz a tisztánlátás. Aztán a gúnyolódás már csak olaj a tűzre.
              Igen, tényleg jellemző dinamika, kíváncsi vagyok, megtörhető-e.

              • hát, amennyire én látom, azok a flémek tudnak visszamenni a személyeskedésből, ahol mindkét félben van annyi önreflexió meg érzelmi tartalék (tehát ha valaki éppen halál stresszes/depressziós, akkor sokkal kevésbé tud ilyenből visszajönni, amennyire látom), hogy tudja vagy felismerje, hogy hol kezdett el szemétkedni és ezt beismerni is hajlandó.

                aztán utána le lehet ülni megbeszélni, hogy hol ment félre a dolog meg ki mit hogy értett.

            • “én végig érveket írtam, meg kifejetettem a saját álláspontomat, ő meg minősítgetett, hogy én berágtam meg biztos dühös vagyok”
              jó, tényleg, már látom én is, de ezt a fajta kommunikációt (amit a kommentszabályzat is előír) tanulni kell. Nem vagyunk ehhez hozzászokva. Borzalmas a vitakultúránk. Én itt rengeteget tanultam ebből is. És mégis belecsúszok még mindig a hibás gondolatmenetekbe. Persze igyekszem fejlődni. Ezért is szeretek többek között itt olvasni.

              • bár közben látom, hogy ő is felhozta, hogy az iskola nem tud tanítani nyomorban meg én is, előbbit csak most látom, az biztos elég idegesítő lehet, hogy ugyanazzal érvelünk egymás ellen három kommenttel lejjebb csak másra. :DD

              • Hogy beszálljak fogadatlan prókátornak: tényleg nem csoda, ha a blogoszféra (meg egyáltalán, a társadalom) más részeiről érkeze az, ha valaki nem személyeskedik, furcsának tűnik, Ha még emlékeztek (pl. épp Mau), én is így kezdtem itt. Sikerült felfognom, hogy lehet máshogy is kommunikálni, meg lehet helyesen is érvelni. Ma már nekem fura (máshol), ha azt mondom, hogy ez vagy az nem úgy van, és a másik azt személyes támadásnak veszi.

                • Vannak, akik meglepődnének, hogy ez az én jellemzésem 😉
                  Nem, lassan alakult, és ma sem mindig ilyen IRL. De másfél éve, mikor itt megjelentem, nem voltam már sokkal rosszabb, csak épp más típusú blogokon fordultam meg, ahol a személyeskedés alap volt – és akkor még a politikai stb. cikkek kommentjeiről nem is beszélek. Szóval az, hogy ismerőseimmel, AA-ban, pszichodrámán lehet normálisan beszélni, az rendben volt, de hogy blogon kommentelni is, az váratlanul ért.

                • A mintás póló színvilága nem átgondolt? Mert a hasitasié felettébb egyszerű 😉
                  Nem, tényleg nem szoktam nagyon átgondolni az öltözetem színvilágát. Még ösztönösnek sem mondanám, legfeljebb ötletszerűnek.
                  Sokan mondanak ilyet, úgyhogy nem is tippelek, kb. bárki lehet.

                • Hát még ha látna az illető táncházban, rövidnadrágban, kínai, szétesőben levő tornacipőben. De izmosak a lábaim 😉

            • >>> Olvastam a nyomorszele blogot. Ez vilagos, hogy a melyszegenysegben eloket nem segiti ki az iskola, de ezt irtam is korabban, az en anyam is ilyen helyen dolgozik.

              Ja, közben látom, hogy hivatkoztál erre, bocs.

            • En is ertettem “pottyost”, nyugi. 🙂 Tenyleg volt valami hasonlo felhang, de ahogy Laci irta, Maut is ertem, raadasul az egesz kapcsan tok jokat mond. Ez van ha az ember “kivulallo”. 😉 Orulok, hogy lecsitultak a kedelyek. Ma baromi jo napom van, olyan levegoben uszos, nemtom mer’. Allasinterju szerun voltam, jo benyomasokkal (sajnos nem tanar), csak a torvenyt kell modositani, hogy ott dolgozhassak. 🙂

              • “Ez van ha az ember “kivulallo”. ” Nehezítve személytelenséggel, a metakommunikáció szinte teljes hiányával – aminek az árnyaltság enyhén szólva szignifikáns csökkenése a következménye -, amik az írásos beszélgetés velejárója. 😦

                • Én nem hiszem, hogy a metakommunikáció és az IRL segít, én csak az arctalanságban hiszek. Nickek mögül, vélt biztonságban, erősen olyanokat írnak emberek, hogy ihaj. Olyanok is, akikről tudom, kicsodák. Mintha ez valami parédé volna, a többieknek szól a keménykedés. Régi kommentelő kb. a kurvanyámba elküldött itt kommentben, kárörvendően. Egy héttel később véletlenül benyomódott az ő száma a telefonomon (billentyűzár, hajaj!), azonnal mézesmázos hogy vagytok, biztos nagyok már a gyerekek, gyönyörűen lefogytál… Hömm.

                • A mostani félrement kommunikációban labda és mau között szerintem nem ez volt a helyzet – de egyébként meg az arctalanságnak is komoly szerepe lehet, tényleg. Valamiért a nickeket (a saját nicket is beleértve) sokan nem azonosítják a valós személyekkel.

                • Szerintem sem ez volt a helyzet, csak a “nincs mimika, gesztusok” vesszőparipa egy kicsit árnyalatlan nekem. Nem azon múlik. Az internet megtöbbszörözi az interakciók és a résztvevők számát, élőben ilyesmiről, ennyi ember körében hol is beszélgetnénk? Élőben több a szia, hogy vagy, látom, meggyógyultál szintű kommunikáció. Amgunkról való őszinte beszélgetés, elmélyült véleménykifejtés (és ennek defektjei) inkább a neten van (meg Bolgár Györgynél).

                • Ja, fel sem merült, hogy a mimika hiánya “az” ok, vagy akár a fő ok lenne, csak az ilyen félreértések megjelenésének – és semmiképp sem a durvulásnak – az IS tényezője. Meg még sok más. Pl. a másik nem-ismerete is. Stb.

          • Egyertértek Mauval, ijesztő ahogy a gyerekeket intézményekbe nyomják, és túl nagy jelentőséget tulajdonítanak pl. az iskolának. Olyan feladatokat és szerepeket próbálnak átvenni az óvodák és iskolák, amiket én akarok a gyerekemmel csinálni, s csinálok is. Sok mindenről én akarom eldönteni, kapja-hallja -e a gyerek, nem hagyják, csinálják. Tudom, vannak “családok” , ahol valóban sok a pótolnivaló, de ne kelljen emiatt ugyanazt kapnia mindenkinek.Tanár vagyok én is, nem tetszik az oktatási rendszer.

        • Csatlakozom a jó iskolába jártak csoportjához. Annak ellenére, h rossz élményeim is voltak. Nekem a suli közösség szempontjából is nagyon fontos volt.
          Közös színház, mozi, múzeum látogatások, kirándulások, bulik. Szerintem ezt magántanulóként, egyéb módon nehéz megvalósítani.

          • miért is? szerintem egy magántanulónak, aki jóval hatékonyabban tanul egyénileg, mint tömegesen, sokkal több ideje/energiája marad szakkörre, edzésre, kirándulásra, erre-arra.
            tömeges rendezvénynek meg egy csomó ifjúsági szervezet van, fanklubok, tábor, satöbbi, ahová/akikkel a gyerek azért megy, mert érdekli a dolog, és nem azért, mert kötelező.

            meg én nem látom, hogy annyira szükségszerű lenne ezeket a dolgokat tömegesen csinálni, sokkal fontosabb, hogy az embernek legyenek mindenféle barátai (kortárs, felnőtt, stb), akikkel csinálhat dolgokat, mint hogy kötelező jelleggel el kelljen menned színházba úgy, hogy az osztály felét nem érdekli amit néztek, esetleg téged se.

            • Ideirok, ha nem gond, mert mar az elozo kommentfolyamban nem tudom kovetni, hova erdemes irni.
              Eloszor is bekejobbot nyujtanek. 🙂
              Masodszor pedig: elolvastam, hol csuszott el ez a beszelgetes (reszemrol).
              Az egyik szerintem a “pedagogusgog”. Ez meg nekem is nagyon faj, nagyon altalanositonak erzem. (Ertem, hogy a gumiszobaval kapcsolatban hasznalod a kifejezest, de akkor is pengeeles. Ezert tunik ugy, hogy duhos vagy a pedagogusokra.) A masik nem serto, csak furcsa: az, hogy kiszakitva elunk a tarsadalombol. En ezt egy vedelmezo buroknak ereztem es ertem, hogy jo lenne a pedagogusokon es a szulokon kivul mas hiteles emberekkel is talalkozni, csak ez nem feltetlenul megoldhato, amig a hiteles emberek kemenyen dolgoznak.
              A harmadik szerintem egy hozzaallasbeli kulonbseg. Es ezen csuszott el “az utopia” is. Te elmeletileg fejtegeted, milyen keretek kozott lehetne jobban tanulni es emberibb, szemelyre szabottabb iskolat letrehozni. En pedig gyakorlati oldalrol nezem, vegiggondolom, hogyan lehetne megvalositani (szeles korben) es ezert nem tudok vele mit kezdeni. Ezt nem kell sertesnek venni. A mi szakmankban kb. a szazadik elmeletet hallgatom es mindegyik eselytelen, mert a gyakorlati megvalosithatosaga nulla. Mindig az a vege, hogy az elkepzeles nagyon jo, de nincs ra penz, ezert szeles korben nem lehet megvalositani.
              Na szoval reszemrol bekepipa. 🙂

              • jaa, értem. oké, semmi gond. bocsánat, hogy a végén gúnyosan beszéltem veled.

                a pedagógusgőg valóban egy éles kifejezés (ez volt a célom), alapvetően arra a jelenségre akartam utalni, amikor a pedagógus túlértékeli a saját szerepét az egyéb tényezők (család, szocializáció, gyerek személyisége) ellenében, meg úgy tesz, mintha a gyerekek nem is tudnának semmit megtanulni az ő munkája nélkül.

                azért írtam ezt a gumival kapcsolatban, mert többször is felmerült az ott (Főguminál legalábbis), hogy a család mint olyan a bántalmazás meg patriachális beidegződés melegágya, és majd az iskola megmenti ettől a gyerekeket. (amire a tegnapi bejegyzés témája is példa, hogy ott ugye ő pedagógusként kiigazította a lány szerinte „helytelen” viselkedését, és erre még büszke is volt)
                holott az iskola nem ment meg senkit, mindenkit főleg nem, legfeljebb a hiteles emberi kapcsolat – amit a fentiek miatt nyilván vagy a szülőtől, vagy az iskolából kap meg – ha otthon nem, akkor kizárásos alapon az iskolában, esetleg.

                > sak ez nem feltetlenul megoldhato, amig a hiteles emberek kemenyen dolgoznak.

                persze, de ez az egész iparosodott társadalmi beredezkedés problémája, aminek az iskola az egyik része.
                a „keményen dolgozás” a probléma másik része: egyrészt még a negyvenórás munkahét is baromi sok (de kevés az, aki ténylegesen annyit tölt távol), plusz a munka egyenlőtlenül oszlik meg az emberek közt.
                vannak, akik sok pénzért halálra dolgozzák magukat [jó esetben képletesen], mások meg létminimum alatt tengődnek munkanélküliként. a használható az lenne, hogyha több ember dolgozna kevesebbet (pl. rövidebb munkahéttel ez különösebb gond nélkül megoldható lenne, amire szintén vannak kezdeményezések).

                a gyakorlatban szerintem is katasztrofális a magyar helyzet, viszont világszinten meg lehet látni olyan trendeket, jelenségeket, amelyekből arra következtetek, hogy nagy és potenciálisan pozitív változások előtt állunk.

                ezért talán az „utópiám” nem is teljesen jó kifejezés, inkább egy jóslat, hogy valami ilyesmit tartok elképzelhetőnek a mostani nevelési paradigma felbomlása után, ha jó irányba mennek a dolgok – és mivel a mostani nevelési(és munkaszervezési) paradigma alapjaiban inog, ezért valószínűnek tartom, hogy ez hamarosan bekövetkezik.

                > Te elmeletileg fejtegeted, milyen keretek kozott lehetne jobban tanulni es emberibb, szemelyre szabottabb iskolat letrehozni.

                engem elsősorban az előbbi érdekel. a kötelező iskoláztatásból a különböző alternatív irányzatok nagyrészt kihozzák a legtöbbet, én inkább az vázoltam fel, hogy hogyan nézne ki az a világ, ahol az iskola nem kötelesség, hanem lehetőség.
                (nem tudom ez így most mennyire érthető)

              • Örülök az egyeztetésnek nagyon! Engem is irritál amúgy, hogy “szerintem azt kéne csinálni”, mert könnyű mondani a nagyívű szövegeket, nagyon nehéz bármit is. De a problémákra jól rávilágít. Nemrég még a feltétel nélküli alapjövedelem is utópiának számított, aztán tessék…

            • Na, tenyleg legutolso komment, mert atomjaira esik az eletem, ha itt logok. 🙂
              Eloszor is jo, hogy szoltatok Laci, Szikra es Lucerna (-makosmokus), mert ez itt tenyleg nagy adag felreertes. A “pedagogusgog” utan en kisse magas lorol torteno eszosztogatasnak eltem meg a utana jovo dolgokat. Ujra olvastam es tenyleg lehet maskent ertelmezni. Nekem a pedagogusgog teljesen mast jelent. Nekem a pedagogusgog azt a jelenseget jelenti, amikor egy pedagogus ugy gondolja, hogy csak ugy lehet jol csinalni, ahogy o csinalja es valojaban nem nezi a gyereket es nem probalja a magat kicsit sem a gyerekhez igazitani. Nem tul szeles latokoru es ezert nagyobb jelentoseget tulajdonit a szakmajanak, mint valojaban van.
              (Itt csuszott el szerintem a kommunikacio, mert en nem gondoltam erre, hogy pedagogus hiheti azt, hogy o a csalad evtizedes beidegzodeseivel szemben az iskolaban megoldja problemakat. (Ezek szerint rosszabb a helyzet, mint gondolom?) Ebbol is latszik, hogy nem vagyok szakmabeli. Igaz, hogy utaltal gumiekra, de en oket nem olvasom es a pedagogusgog miatt altalanositasnak es lekezelonek vettem, amit irtal. Na, tenyleg bocsanat, lehettem volna figyelmesebb is!)
              Eva, szerintem itt nem az arctalansagrol van szo, szerintem mi szemtol-szemben is ezt mondtuk volna egymasnak, csak hamarabb leesett volna, hogy a masik nem pontosan ugy erti, ahogy en azt a szovegbol kiolvasom. En egy kicsit tul sokat olvasok mostanaban es sokkal sotetebb jovot latok. A Mau “joslata” szuper lenne es tobb dologban egyet is ertunk, de en ezt a mai helyzetbol egyszeruen levezethetetlennek tartom. En sajnos elszegenyedest, lecsuszast es nyomort latok es innen nezve magas nekem a Mau joslata. Es itt van igaza Lacinak, hogy teljesen mas latasmoddal, ismeretlenul es meg lehet, hogy a tarsadalom mas szegletebol erkezve probaltunk itt meg vitatkozni.
              Ja es szerintem ez most nem volt kemenykedes, en sajnos szemtol-szemben se vagyok “jobb fej”. 🙂 Itt most ket karakan ember osszetalalkozott es sajnalom, ha nem ilyen vitat akartal a bejegyzes utan, sajnos ez rossz szandek nelkul sikerult ilyenre.
              Mau, akkor kossunk beket! 🙂
              Makosmokus, elore a torvenymodositas iranyaba! 🙂 (Figyelted egyebkent, hogy mikor legnagyobb volt a feszultseg, megint elkezdtel viccelodni- szerintem stresszoldasnak jo volt, nem erdemes leszokni rola! :))
              Laci, Szikra szep napot! 🙂

          • “meg én nem látom, hogy annyira szükségszerű lenne ezeket a dolgokat tömegesen csinálni, sokkal fontosabb, hogy az embernek legyenek mindenféle barátai (kortárs, felnőtt, stb), akikkel csinálhat dolgokat, mint hogy kötelező jelleggel el kelljen menned színházba úgy, hogy az osztály felét nem érdekli amit néztek, esetleg téged se.”

            Ha te úgy látod, hogy neked nincs szükséged erre, akkor ne tedd, nem kötelező.
            Valaki szeret tömegesen programokra járni, valaki pedig nem. Nem vagyunk egyformák.

            Előzőleg nem írtam, bocs ez kimaradt, de nálunk a középsuliban ezek nem voltak kötelező jellegűek, hanem valaki felvettette, h van ez a színházi előadás, akinek van kedve csatlakozhat, vagy múzeum, vagy bármi. Nem kötelező jelleggel!
            Volt hogy csak 5-en mentünk színházba.
            Ha nem érdekelt volna, nem megyek!

            Szerintem a gyerek személyisége, gondolkodása, értékrendje szempontjából is fontos, hogy megismerjen más embereket, hogy létezik több félé értékrend, gondolkodásmód is. És nem csak a szülőké, rokonoké.
            Hogy megtanulja azt is, hogyan viselkedjen idegen felnőttekkel.

            Főiskolám pedig nagyon családi jellegű volt. Olyan tanárokhoz, hallgatókhoz csapódtam, akikkel hasonló volt az érdeklődési körünk.

            Mau az utópiád sok tekintetben szimpatikus, de itt is fontosnak tartom azt megjegyezni, hogy az emberek, igényeik nem egyformák, a szülők munkája sem egyforma. Lehet valakinek több időt, koncentrálást vesz el a munkája, és ilyenkor a gyerekkel való aktív foglalkozás nem megoldott.
            Vagy csak egyszerűen szeretne a szülő is fellélegezni, kikapcsolódni.
            De ez elég összetett téma, lehetne fejtegetni.

      • ‘ha lettek volna (tömegesen) más felnőtt barátaid is a tanáraidon kívül, akkor nem biztos, hogy ilyen jó lenne az arány.
        azt gondolom, hogy kicsit csalóka dolog ez a „sokat köszönhetünk a tanárainknak”, ‘

        “Sajnálom, hogy elhitetik veletek, hogy az egyetlen dolog, ami számít, az az a fajta tanulás, ami az iskolában történik. És abból is az a fajta, amely az osztályteremben történik. De abból se minden. Csak azok a dolgok számítanak, amelyek benne lesznek a dolgozatban.
        http://www.koloknet.hu/iskola/kedves-diakok-a-egy-tanar-elnezest-ker/

  3. “olyan szuverén lét és szabadság (nem a nyári szünetre gondolok, hanem szellemi függetlenségre, alkotó, autonóm létre, a munka megtervezésére, az eszközök és célok választására, a rengeteg emberi helyzetre), amit egy multis, értekezleteken unatkozó, excelt töltögető vagy épp eladási adatokkal szorongatott dolgozó el sem tud képzelni”
    Na de hát ez a kijelentés semmiben nem különbözik attól, hogy tanárnak csak a hülye megy. Az, hogy a multi, az iroda unalmas, kötött, következésképp rossz és semmi szellemi szabadságot nem ad, ugyanúgy a szubjektum nagyívű generalizálása, amit nehezményezel, ha a saját szakmádon csattan. Kár

    • Teljesen egyet értek. Multinál sem csak értékesítési területen lehet dolgozni.
      És ha az illető élvezi, szereti a munkáját? Tökre nem a légkondival, irodával lesz elfoglalva. Amúgy meg lehetnek nagyon kellemesek is az ilyen irodák.
      Láttam már Lavazzás kapszulás kávégépet ilyen helyeken, gyümölcsöt stb.
      Szerintem is sarkítás, hogy multinál csak unalmas munkát lehet végezni, excelen dolgozni gáz. Ha valaki analitikus szemléletű, akkor élvezni fogja a kimutatások vezetését. Neki az az alkotás.

      • “Multinál sem csak értékesítési területen lehet dolgozni.” — “vagy épp” tényleg nem érted a mondatot?
        “És ha az illető élvezi, szereti a munkáját?” Nem róla van szó, ő annak ment, én nem akartam, nekem ez idegen.

    • De igen, ez a kijelentés sokban különbözik attól, hogy tanárnak csak a hülye megy.
      Először is, az én kamaszkori értékválasztásomról szól, hogy én mit akarok az életemmel, nem általános állítás a helyzetről.
      Másrészt, nem embereket és motivációkat, hanem munkahelyi körülményeket, miliőt minősít (valójában: felidéz, jellemez, tipizál).
      Harmadrészt, a neonfényes irodaépületekben, légkondiban, cégnél dolgozó ismerőseim pont erről az elidegenedett közegről és beszorítottságról számolnak be, és jórészt így égnek ki, van, aki fél év alatt.
      Negyedszer, ez gyakori mondatnemértés, nyelvi kérdés: az, hogy “egy multis, értekezleteken unatkozó, excelt töltögető vagy épp eladási adatokkal szorongatott dolgozó”, nem jelenti azt, hogy a multinál dolgozók általában ilyenek. Az én sztereotípiáimat esetleg jelentheti, meg azt az élményemet, hogy ezek engem, a céges kocsijukkal, a bónuszaikkal mint GDP-t nem termelőt, lenéztek.
      Irodalmi eszközökkel élő szöveg nem lesz racionálisan pontos, ez nem tanulmány vagy kutatási jelentés, hanem laza érvelés, gyönyörködtetési céllal.
      És üdv a blogon!

      • “GDP-t nem termelőt”2
        A GDP része a szolgáltatás, a nem-anyagi termék, az a szocialista szemlélet volt, hogy nem. Egy rakat multi maga is nem-anyagi jellegű terméket kínál.

          • Azt tudom, derék kormányaink is sugallják, hogy csak a fizikai termék-előállítás a menő. Mondjuk akkor az ő munkájuk – szintén nem közvetlenül termék-előállítás, ugye – szintén másodlagos jelentőségű?

          • Én személy szerint a pedagógusszakmát társadalmilag hasznosabbnak tartom, mint néhány “elvileg GDP -termelő” szakmát. A GDP-nek ugyanis csak a gazdasági rendszeren belül van értéke (ma olyan a világ, hogy ez a legfontosabb, de ez nekem szomorú), a pedagógia viszont örök érvényű, mindig is szükség volt rá, és mindig is lesz. Másik ilyen az orvoslás. Az, aki olyanokat mond, hogy a “tanárt a GDP-s tartja el”, az társadalom-ellenes.

            • Írok egy saját helyzetet, inkább, csak tapasztalatként.
              Multinál dolgozó vagyok. Multi és multi, van “szoci”multi (rendszerváltás előtti erőteljes lenyomatok tárházával), biorobotokat foglalkoztató multi, van mindenféle.
              Sok minden jut eszembe: emberi kapcsolatok nálunk ugyanúgy vannak, ki, miért, mit mond, az fontos, a megértés, kommunikáció, reagálás egymásra. Fiatalok, akik jönnek, tanítgatás, gondolkozásuk felmérése, csiszolása, iránymutatás, fejlesztés.
              Mondjuk nekem nincs két teljesen egyforma feladatom, bonyolult, koordinatív és modellalkotó szerepben vagyok, ilyen módon unalmasnak nem nevezhető a munkám. A rá fordított időt is tudom rugalmasan kezelni, mert így álapodtunk meg (downshifting, ezt még nem tudom, hogyan fordítanám le). Azt gondolom, ez a fajta multimeló lehet a ritkább.
              A tanítás varázslatos lehet, én fiatalokkal tanteremben nem tudom elképzelni, mit kezdenék, inkább 1-1 fővel, kisebb csoportokkal tudom megvalósítani, munkában és még a jógaoktatásban. Fiatalon sem tudtam volna, akkor még kevésbé tudtam kapcsolódni emberekhez, meg sem mertem szólalni mások előtt, hát, ezen a munkahelyem változtatott.
              Lenézéssel más szakmák felé nem találkoztam még, de ez nem a fiatalos-tipikus-yuppie-multi itt. Meg vagyok döbbenve, hogy ilyesmi tömegesen van.

            • “Az, aki olyanokat mond, hogy a “tanárt a GDP-s tartja el”, az társadalom-ellenes.”
              Így van!
              Egy társadalmat nem lehet csak a a termelő tevékenységekre építeni.
              Miközben hirdetik az élethosszig tartó tanulást, mellette a pedagógusok lenézése roppant ellentmondásos.

      • Éva de ugye azt te is elhiszed, h nem minden iroda ilyen sivár. 🙂
        Meg ez az egész, iroda multi légkör sem, és hát vannak kis és középvállalkozások is.
        “Irodalmi eszközökkel élő szöveg nem lesz racionálisan pontos, ez nem tanulmány vagy kutatási jelentés, hanem laza érvelés, gyönyörködtetési céllal.”
        Teljesen érthető, csak szerintem páran racionálisan nézzük.
        És ezt nem vitának szánom.

        • Kamaszkori képzeteimről szól a mondat, még egyszer mondom. Irodalmi eszközökkel élő posztban írtam ezt. Biztos van olyan iroda, multi, ami kivétel. Nem embereket minősítettem. Azt érzem, hogy ez neked, akár a biciklitéma, rosszul esik személyesen. Ne nézd racionálisan, nem érdemes. Vagy nézd akként, és akkor hántsd le róla magadat, kalkuláld bele a műfajt (racionálisan).

          Hasonló helyeken dolgozó ismerőseim panaszkodnak a légkondiról, a fémliftről, a kötött munkaidőről, a nyomasztó terekről, az értelmetlen excelekről, a kötelező kocsihasználatról, meg hogy mindig elérhetőnek kell lenni telefonon. Én sokkal elevenebb, testet használósabb, szabadabb miliőben képzeltem el az életemet, és olyan is lett. Minek következtében azok, akik kocsival járnak, gondosan öltöznek, nem lesznek soha sárosak, eső esetén esernyőt használnak stb., nem is szokták érteni, miről beszélek. (Most felmerül, én nem használok? Nemigen. Biciklin biztos nem.)

          Láttam több irodaépületet is mostanában, belülről, amely újonnan épült, tehát nem valami szörnyűséges blokképület kényszerű felhasználása, hanem annak tervezték, és elképedtem, mennyire falanszter-jellegűek. Drága anyagok akár, koncepció is, de elidegenítő. A fény, az arányok, a méretek, a tárgyak formája. Építészszemem lett kicsit, organikus beütéssel.

  4. Van tanari kepesitesem is, de csak a kotelezo szakmai gyakorlatot tanitottam le.Nagyon elveztem. Sehova nem vettek fel tanarnak, igaz egy szakosnak nem jok az eselyei, bar orszagosan kuldtem az oneletrajzomat. fajt ez akkor es folytattam azt a munkat amit addig is (nem szerettem kulonosebben) utana meg elhuztam a csikot, most mar tul keso, tul oreg vagyok kezdo tanarnak, de mindig szerettem volna. Biztos nem csinaltam jol valamit nem tudom, vagy tul gyorsan felhagytam a probalkozassal. 😦

    • Szerintem sose késő kezdő tanárnak lenni. Van egy ismerősöm, matematikus, és miután iskolába adta a hat gyereke közül a legkisebbet, elment tanítani. Nagyon élvezi, mondjuk pedagógiából nem sok újat tudnak neki mondani.

    • Kicsit hasonló a szituáció.
      Nem igazán volt komoly gyakorlatom, de komolyan gondoltam a művész-tanár dolgot (igaz, előtte a kirakatrendezést meg a grafikuskodást is, ki is próbáltam), aztán külföld, nem beszélem még elég jól a nyelvet, nem tudom, mikor fogom, az évek meg telnek. Egyébként ha ez az animátorkodás, amit most csinálok, nem lenne ennyire alulértékelt anyagilag meg társadalmilag, és nem lennénk ennyire magunkra hagyva igen nehéz gyerekállománnyal, akkor még azt is mondanám, hogy ez az én munkám, mert jóval kevesebb a “felső” nyomás (minisztérium, pedagógiai program, igazgató, stb.), mint a tanárságnál lenne szerintem. És a szülők felöl sincs akkora elvárás, úgy hogy tulajdonképpen minden jól sikerült foglalkozás külön haszon a gyerekeknek 🙂
      (szerintem a tanárságban a legnehezebb a “felülről” jövő nyomás és a szülők felöl érkező lenézés, főleg ha azt a gyerek is átveszi)

  5. Én nem véletlen lettem tanár és nem is kontraszelekcióval – ami az írás mondanivalójával ellentétben létező jelenség. Egyszerűen azért, mert jó tanáraim voltak én meg jó diák voltam – mindent meg akartam tanulni. Mindent meg is tettem érte és hamar rájöttem, hogy amit én már megértettem, megtanultam, azt el is tudom magyarázni, meg is tudom értetni. Ha pl egy nehéz matek vagy fizika hf miatt telefonon ( a sarokról tantusszal) felhívtam a mérnök nagynénémet, aki precízen elmagyarázta. Másnap reggel már adtam tovább 🙂 Amit pedig magam sillabizáltam ki (nyelvtan, irodalom angol, orosz), azt meg pláne. Hamar ráéreztem ennek a csodálatos ízére. Mert tanítani jó. Gyerekekkel lenni, megnyerni, lelkesíteni őket jó. A gyerekektől tanulni jó. És ez tartja meg az ember évtizedekik a pályán. Sajnos engem 56 évesen leszázalékoltak. Akkor derült ki a betegségem (55 évesen), amikor arra edzettem, hogy bírjam a tempót a gyerekekkel a szokásos tour-de-Balaton kerékpártúrára.

  6. Ez a közbeszédben már akkor benne volt, amikor én érettségiztem, 2000-ben. Kb.: “az megy tanárnak, akit sehova sem vettek fel.” De ezt még tanáraink is mondták. Értitek ezt?
    Szülői nyomás.
    Nekem kb. a 6. osztálytól nem volt más irány, mint a szüleim szakmája. Ezt igazából akkor vettem észre, amikor gimi 3. osztály végén történelem szakra akartam menni. El is mondtam otthon, iszonyatos balhé volt. “Mi akarsz te lenni, tanár?” “Hiszen óvodás korod óta építész akarsz lenni…” Egyébként egy történelem tagozatos osztályba járatott gyereknél miért kellett ezen annyira csodálkozni, azt sem értettem. Jó, mindegy feladtam hamar, BME építész, 6 év borzalom. (Mondjuk akkor is az lett volna, ha szeretem. A BME szar úgy ahogy van)
    Egyébként egy napot sem dolgoztam a szorosan vett szakmámban. Szerintem nem is tudnék. De tanár sem akartam lenni soha, egyszerűen a történelem érdekelt. Fogalmam sincs, mit kezdtem volna vele ha azt végzem el. De már nem is számít.

    • Ezt nem csak a tanarokra mondjak egyebkent. 🙂
      Ilyenkor csak azt szeretnem tudni, vajon mit csinalnak a tehetseges, ambiciozus emberek. 🙂

        • Hasonlot irnak az egeszsegugyisekre. A kozvelekedes szerint minden okosabb, talpraesettebb eus elment mar az orszagbol.
          De itt megvan a masik oldal is, vagyis aki ertelmes az Mo-gon is boldogul, csak az megy el, aki nem eleg elelmes vagy nem eleg elhivatott. 🙂
          Ezert irnam azt, hogy a tanaroknak nem erdemes az ilyen altalanosito megjegyzesekre ugrani. 🙂
          Nekem volt olyan gimis tarsam, aki szenvedelybol lett tanar. Es iszonyu energiakkal tolja. Es elismerik.

  7. Köszönjük a megszólítást! Igen jólesik, hogy feldobtad a témát. Nagyon változatos, hogy ki miért választja a pályát, ki ezért, ki azért.
    Én pl. negyedikes korom óta tanítok. Sose felejtem el, hogyan kuporogtunk négyen a szobámban, és hallgattuk a Linda and the Greenies kazettáját, mert nekem volt meg, a barátnőim meg átjöttek, hogy segítsek nekik megérteni. Persze nevelőapám rögtön lecsapott a kezdeményezésre, egynél több alkalom nem volt, de beleégett a memóriámba, milyen jó.
    Gimis koromban a házunkban lakó kislányt korrepetáltam, egyetemista koromban orvostanhallgatókat segítettem hozzá szakmai nyelvvizsgához. Még franciát is tanítottam egy hatodikos kisfiúnak, pedig azt én is csak a gimiben tanultam. Ezek a feladatok valahogy megtaláltak, és irányba állítottak.
    Van egy kollégám, turizmust és marketinget tanít, megkérdeztem tőle, miért nem dolgozik a vendéglátásban, többet keresne. Azt mondta, hogy nem, ez egy tévhit. Mehetne kezdőként szállodába csicskának, így meg két iskolában tanít, a minisztériumnak is dolgozik: vizsgafeladatokat ír és lektorál, annyit keres, mint egy középvezető. Ezt szereti, és ért is hozzá, vérprofi.
    Egy másik kollégám, BGF-et végzett ő is, azért tanít iskolában kezdő tanári fizetésért, mert ezt szereti. Kicsit exhibicionista, rettentő lelkes, imádja a kamaszokat.
    Kedvenc kollégám abba az iskolába járt, ahol most tanítunk. Elment cégekhez dolgozni, sok pénzt összekeresett, csinált két diplomát, szült két gyereket, majd megvalósította az álmát: visszatért egykori iskolájába tanárnak.
    És van olyan kollégám is, aki elvégezte az egyetemet, elkezdett tanítani, csinálja húsz éve, és semmit sem változott. Ő semmilyen más pályára nem alkalmas, tanárnak se, de elvégzi a feladatot, hiányszakon megbecsülik (ezzel a szakpárral inkább cégekhez mennek, vagy kutatni). Igen, ő nem tudna más pályán labdába rúgni. Elképesztő, milyen sokan vannak hasonló helyzetben. Ezt sem kell letagadni.

    És elnézem a gyerekeim tanítóit: hihetetlen koncentráció, szakmai tudás, lelkesedés van a munkájukban. Két napig nem tudnám azt csinálni, amit ők. A gyengébbek is elképesztő erőfeszítéseket tesznek. Ők azért maradnak a pályán, mert szeretik. És igen, sokan máshova nem kellenének. Ide se, mert emberileg nem alkalmasak. Mint ahogy emberileg sok orvos sem alkalmas a pályára. So it goes.

    Vannak egyébként határozatlan idejű szerződések, én egy év után kaptam a jelenlegi munkahelyemen, mert pont volt szabad státusz.

    Az fizetésrül: Tavalyelőtt annyi volt a fizetésem, mint az irodai ügyintéző anyukám nyugdíja. Most egy kicsit több. Nem lehet belőle félretenni, két gyereket szülői segítség nélkül belőle felnevelni.
    Próbáltam a versenyszférában is, tanítottam nyelviskolában egyéni vállalkozóként. Kétszer annyi munka, a magas járulékok miatt ugyanannyi vagy kevesebb fizetés. Nem igaz, hogy más pályákhoz képest keveset keresünk, mert egy kezdő orvos, kutató, HR-es sem keres többet nálunk. Mondjuk az idő múlásával ez már nem igaz.

    A férjem is tanár. Szereti a munkáját. Két évig próbált mást, beleőszült, otthagyta.

    El nem tudnám képzelni, hogy egy multi szekerét toljam, nézzem, hogy öt e már az óra, esetleg hat vagy hét, elviseljem a mindenféle kollégát, akikkel akkor is együtt kell működni, ha emberileg undorodom tőlük. Azt sem, hogy egy önkormányzatnál érdektelen, gondolkodást nem igénylő szerződéseket írjak és számlákat ellenőrizzek. Meg azt sem, amire több tanár kollégám fanyalodott, hogy egyetemi tanszékeken ügyeket intézzek. Nem kreatív, nem tartogat kihívásokat, nem én vagyok. Ennyi.

  8. Úgy látom, hogy aki ma fiatalként elmegy tanítani, az pont azért megy, mert ez érdekli: akit nem érdekel, vagy többet akar keresni, az elmegy egy multihoz a diplomájával, vagy kimegy Angliába mosogatni. Sokan az után döntenek így, hogy nagyon gáz iskolába kerülnek, és rájönnek, hogy nem bírnak a gyerekekkel, vagy akik besokallnak a rengeteg melótól, meg az egész barom magyar oktatási rendszertől. Érthető, ha azt mondják, hogy jó, elmegyek valami irodai munkára, de akkor, miután letettem a lantot, már nem akarok munkahelyi dolgokkal foglalkozni – ezt tanárként annyira nem lehet megtenni.

    Én is nagyjából azért választottam a tanári munkát, mint Éva – multinál nem tudtam elképzelni magam, sem semmilyen irodai munkán sem. Sokáig nem voltam azonban abban sem biztos, hogy tanítani akarok, mert éreztem, hogy nagyon sok a stressz, amit én alkatilag nehezen bírok – nehezen bírom továbbá a durva környezetet, az erőszakosságot, az ellenséges légkört, amire sajnos sok iskolában van példa. Így aztán sok évig csak félállásban tanítottam, felnőtteket, ami egy más műfaj, de az évek alatt egyre jobban belejöttem és egyre jobban megtetszett maga a tanítás. Szerencsémre sikerült egy nagyon különleges és jó kicsi iskolában elhelyezkednem – néha ezt is nagyon soknak érzem a magam lelkivilágával, de mégis jónak tartom és szeretek itt tanítani, a gyerekek között lenni, velük foglalkozni. Látom a rendszer hibáit és sokszor érzem azt, hogy nagyon nem hatékony és értelmetlen, amit a tanterv követel, de az ember igyekszik úgy lavírozni, hogy valahogy mégis értelme legyen és a diákoknak is javára váljon.

  9. sajat eletembol bolcsesseg; ha tanitok akkor minden 60 percbol 45 a gyerekekkel es 15 a kollegakkal. ha multinal dolgozok akkor 60 percbol 60 a kollegakkal.
    inkabb a tanitas.

    • Ugye? Sose felejtem el, mit mondott egykori töritanárom, mikor volt gimnáziumomban voltam gyakorló tanításon. “Nem kell annyit foglalkozni a hülye kollégákkal. Amint becsuktad a terem ajtaját magad után, már nincsenek is.” Ez nekem sok erőt adott, és tényleg új dimenzió nyílik meg, amint becsukom magam mögött az ajtót.

  10. amugymeg en ugy gondolom, hogy 18 eves korara minden embernek lesz egy keszseg-keszlete, amivel sok palyara nagyon alkalmas lesz, nehanyra esetleg nagyon nem es a tobbire (tobbseg) meg ugy-ahogy kepes lesz – csak mint mindenki mas.
    emberkent sajnalom azokat akik egyertelmuen olyan palyakon kuszkodnek ami nem nekik valo. nem jok benne, nem szeretik csinalni, esetleg meg ezeket tudjak is – kinek jo ez?

    mar kozepiskolaban is arrol almodoztam, hogy milyen jo lenne, ha mindenki _szabadon_ valaszthatna azt, hogy oda megy tovabbtabulni ahova akar, amiben szive-lelke benne van, es biztos lehetne benne hogy azzal a munkaval majd megkeres annyit amennyibol tisztessegesen megel, es lesz annyi tarsadalmi megbecsulese mint a szomszedjanak – aki teljesen mast dolgozik.

    mennyivel boldigabb lenne az egyen, a tarsadalom, ha az emberek nagyobb hanyada csinalhatna azt amit szeret(ne), amihez (jobban) ert, amire a kepessegei alapjan sokkal alkalmasabb (lett volna).

    es milyen jo lenne, ha nem kellene 30-40 evig ugyanazt csinalni, hanem lehetne valtani, es nem allna ott az ember (lanya) hogy valtanek, de nemcsak hogy (borsos) tandij van a masodik diplomara hanem _csak_ nappalin lehet elvegezni (es addig mi a fenebol elek meg?)…

    (bilibe log-e a kezem?)

  11. A tanári munkának tényleg csak a multi az alternatívája?
    Sosem jutott eszembe, hogy tanítsak, pedig sokszor korrepetáltam osztálytársaimat. Azt gondoltam, nem nekem való, hogy kiálljak egy osztály elé, féltem tőle.

    Az hogy mekkora presztízse van egy szakmának, azért összefügg azzal is, hogy mennyire jól lehet belőle megélni, nem? Persze nem csak ettől függ.

    • “Azt gondoltam, nem nekem való, hogy kiálljak egy osztály elé, féltem tőle.”
      Engem a saját osztályom győzött meg arról (magamat is beleértve 😉 ) hogy én ilyen büdös kölkekkel nem foglalkozom. De egyébként is alkalmatlan lennék rá. És voilà: nem multinál dolgozom. Igaz, nem is sokkal többért, mint egy pedagógus. Viszont szeretem.
      Ui, nagyon off: a voilá helytelenségét felismeri a helyesírás-ellenőrző, és felajánlja a voilà-t. Mik vannak!

    • Nem. De mindenki multihoz akart kerülni a kilencvenes években. Meg az irodai munka, ami nem multi. Ahogy a Legyen Ön is milliomos!-ban a bemutatkozáskor elmondták, miket dolgoznak, elképzeltem az életüket, a fogorvosi asszisztenstől a tébéügyintézőn át a háeresig, és a hideg rázott mindtől.

    • Bizony, összefügg. Nálunk sajnos az adócsalásból lehet legjobban megélni, ezért ennek a munkának a legnagyobb a presztízse. Különben igazad van, de ilyenkor én mindig azt mondom, hogy nem keresnek sokat az orvosok, a tanárok, a nővérek, az óvónők, a gondozók, de mégis rájuk bízzuk az életünket meg a gyerekeinket, akkor talán meg kéne becsülni a munkájukat, nem?

  12. Mindig élvezem, mikor német órán kigyúl a fény a diák fejében, amikor rájön a Ring szó jelentéseire. Hogy nem csak a boxolók vannak ringben, hanem az ujjamon is az van és akkor előhúzom a “rotlingomat” és megmutatom rajta a piros karikát… Csodálkozás, döbbenet, fény. Imádok egy nyelven tanítani 🙂

  13. Ismét nagyon sokoldalú, árnyalt és gondolatébresztő bejegyzés. Soha nem gondoltam, hogy valaha tanítani fogok. Az orvosi elvégzése után a férjemmel együtt gyakornoki állásokat pályáztunk meg az egyetemen. Akkor úgy képzeltem, hogy bizonyos szempontból ez számomra vakvágányt jelent, nem ezt szeretném csinálni. Ennek ellenére kezdetektől fogva nagyon igyekeztem lelkiismeretesen végezni a munkámat. Aztán ráébredtem, hogy tetszik és szívesen tanítok. És ha szabad ezt állítanom, próbálok nevelni is. Orvosként csak részmunkaidőben dolgozom, sokkal több időt tudok a családdal tölteni, mint akkor, ha ügyeletből ügyeletbe kellene szédelegnem.

  14. Ismertem egyszer egy srácot, aki a technikum után (1995) – majdnem elkallódott a tehetségével…segédmunkás volt kőművesek és szobafestők mellett. Aztán egy pár év múlva találkozott az egyik szaktanárával, aki biztatta, hogy felvételizzen a Miskolci Egyetemre.
    …sok tanár van köztünk – olyanok is, akik nem pedagógusok, hanem csak egyszerűen csak pár szóval biztatják a többieket, hogy Neked is sikerülhet, ha teszel érte. Mert az egyik legfontosabb dolog az életben, ha már magunkat rendbehoztuk, hogy a másikon is segítsünk vagy éppenséggel hagyjuk élni…Azóta már eltelt 20 év és a srác azóta már szerzett egy második műszaki diplomát is. Szereti a választott szakmáját – amit még annó, eltervezett óvodásként és a volt szaktanára meglátta benne, azt, ami benne volt.
    Ő nem akart sosem menni multihoz, irodába, monitor elé, papírba fulladni, szabad életet akart…az embereket szereti igazán, hóban, fagyban, építési konténerekben bejárta fél Magyarországot – sőt egy időben még Nagyváradra is eljárt, ahol betonnal, téglával, csövekkel, ventilátorokkal, szivattyúkkal és egyebekkel foglalkozott. Aztán pár éve támadt benne egy vágy – amolyan legyökeresedő vágy, hogy de jó lenne leállni, úgy igazán…
    Keresi a volt tanárát, de sajnos nem látja már…pedig szerette volna utoljára azt mondani Neki: Tanárnőnek tisztelettel jelentem, az életpálya sikerült.

  15. Én sokáig nagyokat bólogattam a címben szereplő, és ehhez hasonló állításokra, mert én egész iskolás pályafutásom során mindössze három jó tanárral találkoztam, de törődést azoktól sem kaptam. Gyerekként nem is vártam, fel sem merült bennem, hogy létezik olyan, hogy valakivel extra foglalkozik egy tanár, csak mert tehetséges. Én a tehetségemet leginkább teherként éltem meg, mert folyamatosan azt kaptam, hogy nekem többet kéne letennem az asztalra, meréntehetséges vagyok. Dicséretet, elismerést soha nem kaptam. A jól végzett munka volt az elvárt minimum. De ha netalán – motiválatlanságból nyilván – középszerűt alkottam, akkor egyből jött a fejmosás.
    Mostanra rengeteg pedagógus barátom van, és látok kiváló, minden energiát, lelkesedést beletevő tanárokat magam körül. Tulajdonképpen nem is látok mást. Látom, mennyit foglalkoznak a gyerekekkel, hogyan igyekeznek a rendszer adta szarságokat ellensúlyozni, és csak bámulok. Hol voltak ezek a tanárok, mikor én voltam gyerek? Tényleg ennyire szar lapleosztást kaptam, vagy csak én voltam vak?

  16. Az biztos, hogy elhivatottság nélkül nem megy. Egy évig bírtam, nagyon nem tetszett.
    Olyan savanyú, kilátástalan, depresszív hangulatom volt az egésztől.
    Biztosan benne voltak az anyagiak, mert nem tudtam megélni a fizetésemből, és a presztízs is. Azt éreztem, hogy nem igazán vagyok tényező ebben a nagy egészben.
    Mondjuk azóta tudom, hogy vállalati környezetben sem vagyok tényező, de számomra fontos, hogy nincsenek napi megélhetési gondjaim. Nem a túlélés a cél.
    Autonóm módon létezem, minimális kompromisszumokkal, sokkal szabadabban, mint egy alkalmazott. Ez (számomra) megfizethetetlen. Tudom, hogy nem vagyok alkalmas az állandó játszmákat követelő “sok ember hierarchiában környeztben létezésre”.
    Ahogy “labda” és “mau” beszélgetését olvastam, nekem a két magyar tábor jutott eszembe. A pragmatikus “vidéki” és a budai “idealista – elitista” (nagyon leegyszerűsítve).
    Az ideál számomra is sokkal szebb, és személyesen csak ahhoz közeledve tudok létezni, barátkozni, dolgozni. A másik oldalon ott vannak a tömegek, a gyökereim, a szülőfalum, ahol a valóság olyan távol áll ettől a kevésbé institucionalizált, erőszakmentes élettől, hogy kapásból lehülyéznek-lebuziznak, ha csak megemlítem a lehetőségét (nem támadok senkit 🙂 valaminek ami szabadabb, kevésbé nyomasztó. És abban a valóságban, ahogy “labda” írta alkoholizmus, erőszakos környezet, éhezés, vagy ahhoz közeli állapotban ez érthető is.
    A “keményen dolgozunk a gyerekeinkért”, meg a “tanulhattál volna többet”, meg a “gyereknek tudnia kell ki a főnök” (+sok más) jelenleg még nagyon sokaknál dogma.
    Majd jönnek egyének akik másképp élnek (ha hagyják…) és akkor talán valami megmozdul.
    Egyébként a gyerekek (7-9 évesek) imádtak, de a tinikkel már nehezen ment. Ők is, én is boldogtalanok voltunk, nem találtuk a helyünket.

  17. Visszajelzés: NAGYBETŰS éLET | csak az olvassa — én szóltam

  18. Visszajelzés: lexikális | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s