crisnek
Azért érdekes, hogy miken paráztam régen. Egészen mélyen belsővé tettem olyan elvárásokat, parancsokat, normákat, amelyeknek semmi köze nem volt ahhoz, hogy én mitől érzem jól magam és mitől működöm jól. (Ez az interiorizáció.)
Lassan áll össze ez a poszt, mert fáj. Mert a gyerekkorom, az anyám, a jelenem van benne, mindazok, akik használtak. Itt ülök húsz sora fölött két napja, rá-ránézek, most lendültem bele.
Mint egy bank, amelyből mindig csak kiveszenek. Bővebben…
A gerillamarketing alapja a váratlanság: ez a figyelemfelkeltési eszköz meglepetés erejével dolgozik. Mivel nem számítasz rá, zavarba hoz, megdöbbensz tőle, és talán elgondolkozol az üzenetén.
Azt mondod, provokáció? Az, igen. A figyelmet azért kell felkelteni, mert a megszokott csatornákon lehetetlenné vált az eredményes közlés. Mert a hatalom hallgat, maszatol és elhallgattat. A gerillamarketing a jogérvényesítés, a civil tiltakozás vagy a politikai érvelés bevett eszköze a progresszív oldalon. A FEMEN is gerillamarketing-akciókat folytat.
Itt főleg a kreatív reklám kereskedelmi példáit láthatjátok:
Kedves érdeklődők, örülök, hogy idetaláltatok. Bővebben…
https://csakazolvassa.hu/2016/09/21/elidegenit/
Ezt a posztot most azért tettem ki a főoldalra, mert, képzeljétek, a PAS-ról, ami az “elidegenítési szindrómát” jelenti, konferenciát szerveznek, mégpedig kormányzati támogatással.
https://www.facebook.com/events/125289701494834/
“A konferencia fővédnöke Nyitrai Imre, szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár.”
Olvassátok el a tavalyi posztot, minden benne van. A lényeg most, csak bevezetésképp:
a szülői elidegenítésnek nevezett, hivatalosan nem is létező kórállapot, vagyis az, hogy az anya boszúból az apa ellen neveli a gyereket, miközben az apa annyira szeretné a gyereket, jaj, hát mennyire, soha jobban, és ej, micsoda harmóniában voltak/lennének ők, nem más, mint nőgyűlölet és bosszú. Ezért is a PAS az anya kicsinálására jó pénzért vállalkozó ügyvédek kedvenc fordulata. Bővebben…
Tiszteld atyádat és anyádat.
A mai poszt a kitagadottakról, a megszököttekről, illetve a ma is anyjuk szoknyája mögé bújókról szól.
Az valami fantasztikus, hogy ez a mintázat ma is él. Nem veszett ki se a hippilázadás, se az újabb “nagy liberalizmus” hatására az a gyakorlat, hogy a szülők irányítják a gyerekeik döntéseit. Régen persze muszáj volt beletörni a szülői akaratba, mert parancsoló érdekek voltak a háttérben, és súlyos szankciók jártak azért, ha az utód nem tartotta ezeket szem előtt, hanem szabadabb életre vágyott. A kitagadás kiment a divatból: ma a nagy életdöntéseket a szülők legfeljebb terelgetik, rejtettebben befolyásolják, sokan pedig követik a gyerek akaratát, aggódva mennek a sorsa után. De ma is ugyanúgy zuhan sok-sok felnőtt gyerek az alkuba, mert az igazodásért, a “jó kapcsolatért” előnyök járnak, mert pénzt, ha baj van, apu ad, a gyerekre meg anyu vigyáz. Jobb a békesség. Csak egy kicsit morognak, ha nagyon rigolyás a nagyi, ha üzemszerű a fölöslegescucc-vásárlás, jót akarás, tanácsadás.
A mintázat lényege, hogy a felnőtt gyerek gyerekstátuszban marad. Bővebben…
Többen átéltük: felnőttként átmenetileg a szüleinkkel laktunk. Külön lakrészben, vagy tetőtérben, ez nem mentett meg attól, ami jött.
Azóta se hevertük ki. Bővebben…
Olvasom amúgy helyes, jó fej nők beszámolóit. Van nekik egy gyerekük, és már-már reszketve írják, hogy a kis lelke, meg az ő érzékeny kapcsolatuk, finom beszélgetéseik. Milyen csoda is a kis Jenőke, de nem is, mert az ilyen plüssállatszerű gyerek inkább lány, szóval micsoda egy csoda ez a Juditka, és növekszik és milyen érzékeny és nahát, hegedülni jár (aztán majd nem jár), de amúgy meg máskor simán rábassza az ajtót anyára, de ő ott áll és filózika rábaszott ajtó mögött: akkor most kopogjon-e és beszéljenek-e, ahelyett, hogy elküldené a jó büdös francba az Hát ilyen a kamaszkor, ugye (ilyenkor már megjelenik némi irónia és vicceskedés). Keresik önmagukat, feszegetik a határokat. (Nem, nem ilyen. Hanem elbasszuk. Túlkontrolláljuk és túlmártírkodjuk: mi magunk boldogtalanok vagyunk és boldogtalanul intézzük a nevelésüket is.)
Ez az ömlengés önmagában is kínos. Bővebben…
R-nak
Először érdekes a személye, mert ő “nem olyan”. Van valami ellenállhatatlan azokban az emberekben, akik nem úgy reagálnak, ahogy szokás. Nem kellemesen. Nem futják a köröket.
Aztán egyre kevésbé érted, miért lobogtatja így eléd magát. Miért nem képes kedves és figyelmes lenni, látni benned az embert.
Késő huszonéveiben is kamasz. Heves, éles, dúl. Úgy nőtt fel, hogy az osztályban nem volt népszerű, különc és magányos volt, amit kompenzálnia kellett, ezért kifejleszettte lényéből a könyvtárban ülő vagy komolyzenélő, magányos intellektuellt. Szüleinek pedig általában egy szem gyereke. És ők vagy jótékonyan hagyták, hogy “önmaga legyen”, vagy egy kicsit rápirítottak olykor, hogy barátkozzon, fiúzzon, legyen nőiesebb, menjen a napra, öltözzön előnyösebben, ami persze további dacot szült, mert ő nem és nem olyan, vagy, és ez a legdurvább válfaj: aggodalmaikat és intelmeiket elnyomva mindig megvédték, biztatták, egységfrontba tömörültek vele, a világot hibáztatták, és tették a gyereküket végképp gyűlöletes gyűlölködővé.
Esetleg egy bezzegtestvére van. Akkor ugyanezt a köbön csinálja, a testvér ellen is. (Nekem, mivel én is benne vagyok, három bezzegtestvérem volt. Bezzegségük pusztán abból fakadt, hogy fiúk, ettől voltak fontosabbak.)
Ő aztán nem játszik csillámpónival, mint a többiek, vagy a húga. Bővebben…
Tulajdonképpen… kedves ez. Ez a bugyuta dicsekvés, hogy nekik az anyukájuk a legjobb barátnőjük:
http://girlpower.cafeblog.hu/2016/04/29/bloggerek-es-anyukaik-anyak-napi-mesek/
Jó is annak, akinek ilyen az anyja (anyukám, Anyu, Édesanyám, Anyci), habár, megjegyzem, én nem szeretnék együtt járni az enyémmel Schäffer Erzsébet-előadásra, sem képet kapni a kutyusáról, új frizurájáról az általam neki vett okostelón. Mondani a barátaimnak, hogy nem érek rá most, mert anyuval… anyunak… anyu… Én, hálátlan dög! Napi kapcsolatban lenni vele harmincöt-negyven évesen, hívni, hívást fogadni, visszahívni. Álbeszélgetéseket folytatni (“semmi különös, ma se írt a Gyuri, megjött az Alza.hu csomag, majd megmutizom, csöpög a szifon”), vele szkájpolni, tőle kérdezni a pörköltreceptet. Hogy szabadon járkáljon, információval bírjon, tanácsoljon és tanulságokat vonjon le. Hogy ne bízhassak a saját igazságaimban. És rendet rakjon a pasim cuccai között, mert ez, amiben élünk, ugye az ő lakása (ezt a sztorit étteremben hallottam, a tulaj lánya panaszkodott a pultosnak). Átengedni az életem egészét annak a rettenetes, lelkes, font- és gondoskodó intenzitásnak (“segítség”), hogy az én gyerekeimmel élhesse újra azt, ami elsőre nem ment (de nem megy másodjára sem).
Szegény, ötvenes nők a képeken. Szolid bibircsókok, fényesre krémezett arc. A “fiatal, csinos asszony” igényével lépnek fel a valóban fiatal lányuk társaságában. Anya–lánya szépségverseny… fú, de kínos.
Azért ez hatalmas oltás (“ronda az anyám”):
Lehet, hogy a mai napig nem érteném teljesen, mit jelent, hogy “a szépség belülről fakad”, ha nem olyan lenne Anya, amilyen.
És titeket is ráz a hideg a negyedik sortól?:
Jól hangzik, de játszma és erőszak van mögötte. Figyelj!
Sőt: bántalmazók szappana. Ezekkel mosakszanak. Bővebben…
Az élet nem igazságos, de hajaj! Ugye, milyen szörnyű? Bővebben…
A cím provokatív, hogy felkapjátok a fejeteket. És bennem, ahogy írtam, feltépett elég nagy méretű varakat.
Varokat. Bővebben…
Amúgy olyan jó fej lennék. Felszabadult, kedves, okos. Laza. Én egy fiatal nő vagyok.
Néha nevetek. Néha mesélek valakinek valamit, és érzem: a régi vagyok, az egyetemi, az áradó, a szellemes.
Néha áramütés a bőrömön. Lehet, hogy még mindig élek? Bővebben…
Olyan cukik, míg kicsik, nem? Ha felül tudunk emelkedni a kakiszagon és a bömbölésen, akkor könnyű velük. Igenis könnyű, akkor még egészen az.
Aztán telnek az évek, és valahogy elromlanak, nagy szájuk lesz, meg elvárásaik. Megiskolásodnak, eltörik a ceruzát, és Milka Wafelini ragacsos csomagolását találjuk a szamárfüles ellenőrzőben, az aláíratlan hármasok között. Bővebben…
Ezt kérdezem magamtól. Telik az idő, mi tagadás.
Öregedésről itt is írok: az évek meg csak telnek
Mikor lesz az? Megérem? Mikortól leszek öreg?
Százéves az anyósom. Bővebben…
Olvastam az interjút Farkas Franciskával, a Viktória című film főszereplőjével. Eszembe jutott az is, ahogy Palya Bea mesél az anyukájáról a Ribizliálom című könyvében, aki kemény és keményen dolgozó asszony, folyton bírálta: ha valamit csinálsz, fiam, azt rendesen csináld, ne szarul, Bea nem élhette át, hogy büszke rá az édesanyja, de azért néha mégis kimond egy-egy elismerő mondatot, most, hogy Bea akkora sztár, lám…
Mások is említettek ilyesmit, és ez a bejegyzés most róluk szól. Bővebben…
Ezt a képet a már említett trikóról egy olvasó facebookján találtam, aki lányos apa, és részletes elemzést is írt a témáról. Ursus arctos vendégposztja, a szöveget január 1-jén írta.
*
Ő az én hercegnőm, ő az én kislányom, ő az én tulajdonom…
Egy viszonylag népszerű fotó vissza-visszatér az üzenőfalamra. A képen egy póló, rajta feliratok, amelyekben egy lányos apa inti a képzeletbeli, leendő vagy akár aktuális udvarlót, barátot, hogy mire figyeljen, mit kerüljön el. A közepesen népszerű megosztás sok lájkot, egyetértő megjegyzést generál. Nem is érdemelne ez több figyelmet, mint az átlagos viccespóló – azokat sem szokás komolyan venni, azonban én úgy tapasztaltam, hogy nem csak netes, webkettes és korántsem csak férfias közegben uralkodó az a vezérelv, alapgondolat, amely a pólón jelenik meg. Bővebben…
Kiszabadultunk az iskolába járás drilljéből jó húsz éve. A csengőszótól csengőszóig feszülésből, a túlélés stratégiáiból, a hazugságokból, késésekből, szamárfülekből, az örök bűntudatból, teljesíthetetlen és elmismásolt olvasónaplókból, soha el sem olvasott tételekből, töredelmes határidő-hosszabbításért való rimánkodásból, a vizsgadrukkból, tornatanári önkényből, pad alatti levelezésekből, rosszalló pillantásokból, megszégyenülésből és a csodálkozásból, hogy ami tegnap még oly fontos volt, mára mennyire mindegy. We don’t need no education, we don’t need no thought control. Nincs júniusi megkönnyebbült tankönyvégetés sem. Vége van. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 