portrék 13.: aki kínjában fölényeskedik

R-nak

Először érdekes a személye, mert ő “nem olyan”. Van valami ellenállhatatlan azokban az emberekben, akik nem úgy reagálnak, ahogy szokás. Nem kellemesen. Nem futják a köröket.

Aztán egyre kevésbé érted, miért lobogtatja így eléd magát. Miért nem képes kedves és figyelmes lenni, látni benned az embert.

Késő huszonéveiben is kamasz. Heves, éles, dúl. Úgy nőtt fel, hogy az osztályban nem volt népszerű, különc és magányos volt, amit kompenzálnia kellett, ezért kifejleszettte lényéből a könyvtárban ülő vagy komolyzenélő, magányos intellektuellt. Szüleinek pedig általában egy szem gyereke. És ők vagy jótékonyan hagyták, hogy “önmaga legyen”, vagy egy kicsit rápirítottak olykor, hogy barátkozzon, fiúzzon, legyen nőiesebb, menjen a napra, öltözzön előnyösebben, ami persze további dacot szült, mert ő nem és nem olyan, vagy, és ez a legdurvább válfaj: aggodalmaikat és intelmeiket elnyomva mindig megvédték, biztatták, egységfrontba tömörültek vele, a világot hibáztatták, és tették a gyereküket végképp gyűlöletes gyűlölködővé.

Esetleg egy bezzegtestvére van. Akkor ugyanezt a köbön csinálja, a testvér ellen is. (Nekem, mivel én is benne vagyok, három bezzegtestvérem volt. Bezzegségük pusztán abból fakadt, hogy fiúk, ettől voltak fontosabbak.)

Ő aztán nem játszik csillámpónival, mint a többiek, vagy a húga. Ő ennek fölötte áll. Erkölcsi fölénynek gondolja, hogy kívülálló – ahogy mások lábszőrtelenítését, miniszoknyás kísérleteit, randizását megfigyeli és -ítéli. Kifejlesztett egy különleges, offenzív, opponens személyiséget, és sportot űz abból, hogy élesen ítél, beszól. Ugye tisztában vagytok vele, hogy harsány ellenzékinek lenni, életvitelszerűen finnyogni minden téren nagyon kényelmes, sőt, lusta állapot?

És ülsz vele szemben, és nem hiszed el. Mert neked is beszól, keményen ítél, megaláz, és… közben eredetieskedik. Szellemesen fogalmaz. Pedig épp kér valamit.

Aztán rádnéz, és várja a hatást. Le akar nyűgözni, láthatólag. Nahát, Kata! Te micsoda egyéniség vagy! És milyen bátor, hogy direkt nekem feszülsz, nem hízelegsz! Te aztán levetetted a kedvesség kényszerét!…

Csak épp rohadt kellemetlen ez az önimádatod, kíméletlenséged.

A nénikédet, azt. Én aztán dumálhatok, mert mindig kiálltam minden kiközösített, fura osztálytárs, tanítvány, kolléga mellett. Ne legyenek előítéletesek a közösség tagjai! Ők a többség. Nekik könnyű! De most rémülten látom: ez a személy itt velem szemben kiélvezi az olyanságát, dagonyázik benne. Beveti ellenem. És nem szabad rászólni.

Elméleteket gyárt. Vádol, célozgat. Legyek okosabb…

Joggal utáltak, akik utáltak, kiáltok fel gondolatban. Kibasztak a munkahelyedről, azt mondod. Szinte dicsekszel. Hát, talán nem véletlen. Majd megtanít az élet, hogy ne így, ne legyél “antiszoc”. Vagy legalábbis ne tartsd ennyire viccesnek. Hogy neked mindent szabad.

El vagy baszva.

Vagy nem tanulod meg, és így tengődsz át az életeden. És majd eltart valaki.

Vagy aspergeres? Méltatlankodásom visszahúzódik rögtön. Bűntudatosan mormogok, autogén tréning: empatikus vagyok és inkluzív, nem tehet róla, nekem könnyű, neurotipikus vagyok.

És, sajnos, akárhonnan is jön ez a viselkedés, aki ilyen lett, az úgy marad felnőtt korára is. Ritkábban veti be akkor már a gőzekét, többet fintorog némán, és kevesebbet kell beilleszkednie. Nincs gimis osztály, megválogathatja, kivel vegyül. De ugyanabban a nemkedves tévedésben és eleve hibás fölényben üldögél és ítél, ami úgy tűnik, mint ha nagyon átlátna mindenkin, és független lenne, túl lenne mindenen, de valójában fél tőlük. Mint aki már mindent látott, pedig valójában tapasztalatlan, így fogalmaz valahol Háy János. Abban tapasztalatlan, abban a kicsit buta, mámorító természetességben, hogy ő egy a sok közül, egy boldog egy, őt szeretik, vele akarnak lenni. Lazán bulizni, haverkodni, Balatonba hányni. Mert nem merev, hogy ő nem iszik, nem cigizik. De nem. Ő okos és ellenzéki.

(Nulla szálat szívtam életemben. Örülök neki. De fáj ezt a kórképet leírnom, elhihetitek.)

Makacsul és egyre jobban hiszi, fölötte áll másoknak, pedig csak védekezés és szeretetkuncsorgás a viselkedése. Ó, ha egyszer lehetne neki is csillámpónija!…

A korábbi portrék: portrék sorozat

A legjobb portrék:

portrék: a törzsfőnök

portrék 7.: a távirati iroda

22 thoughts on “portrék 13.: aki kínjában fölényeskedik

  1. szerintem nem teljesen ez az összefüggés láncolata (mmint az autisztikusságból nem szükségképp következik sem a magány, sem a trauma, de még ha magány van, az sem szükségképp traumatizál), de ja, van egy ilyen típus, az, amelyik egészséges állapotú lélekkel paradigmaváltó lenne, így meg ilyen béna forradalmár.

    nekem is volt ilyen korszakom, amikor nagyon bele voltam ebbe csúszva, viszont nekem messze nem ez volt az összefüggés, nekem megvolt a magam nagy egységélménye, pont amiről írsz a végén, pedig én aztán nem vagyok neurotipikus (és jó eséllyel azok sem, akikkel megéltem), és pont az abból való kiszakadás indukálta a destruktív, szembenálló intellektualitást.

    meg kicsit azt érzem, hogy a lírai én, amelyik ezeket írja, még mindig jobban észreveszi a nyomiban az autisztikust, mint a sikeresben, holott.

    • Sikeresről nem volt szó. 🙂 Nem gondolom, hogy aki aspergeres, az okvetlen nyomi, és minden nyomiságát ez okozza, hanem a “modell” kapcsán tűnődtem el, hogy a fura, rideg, pengeokos, formállogika szerint stimmelő, de empátiátlan viselkedésének hátterében nincs-e asperger, mert akkor nem utálom annyira. Így meg eléggé. Ismét becsületes próbáltam lenni.

    • Kiejezetten nem logikus a poszt, nem írtam öszefüggésekről, láncolatról. Kósza gyanú volt. Sikeresről sem volt szó. Nem tudom kiegyensúlyozni úgy a blogot, hogy kellő számban jelenjék meg az asperger sikeres emberekhez köthetően. Meg aztán,az intellektuális siker se valami nagy siker, ha az illető elbaszottul viselkedik. Nem gondolom, hogy aki aspergeres, az okvetlen nyomi, és minden nyomiságát ez okozza, hanem a “modell” kapcsán tűnődtem el, hogy a fura, rideg, pengeokos, formállogika szerint stimmelő, de empátiátlan viselkedésének hátterében nincs-e asperger, mert akkor nem utálom annyira. Így meg eléggé. Ismét becsületes próbáltam lenni.

          • Én is voltam hasonló karakter – miközben sose tartottam értelmes motivációnak azt, hogy valami _ellenében_ feszengjek és ítélkezzek. Ennek ellenére idővel beleszorultam ebbe. Nyomi-nyomi, de mégiscsak karakter, gondoltam.
            Végig tele volt vele a hócipőm, és éreztem, hogy púp az egész szerep a hátamon. A felnőttkori tapasztalatlanság is megvan: mai fejemmel futok bele millió olyan szituba, amikor kiderül, hogy aki nem a kívülállással meg a meredezéssel volt elfoglalva anno (miközben neeeem, ő nem merev), az megtanult vezetni, szakmáját rendesen, emberekkel, helyzetekkel mit kezdeni, (akármit), ötvenszer pofára esett, felállt, köszöni szépen jól van, és reziliensebb, mint amilyen én az egész sajtbura alatti létem alatt csak akartam lenni.
            Most kezdek azzal találkozni, hogy milyen az, amikor nem vagyok nyomi, vagy ha mégis, akkor ez egy lebontható szerepként és egy feloldható hülye reakcióként jelenik meg, nem létállapotként.

  2. Kívül álltam. Elteltem vele, hogy én nem fiúzom orrba-szájba, nem hentergek fiúval-lánnyal, kábítottam magam irreális képzelettel. Büszkeségem fellegvára nem nyílt meg olyan események előtt, mik formálhatták volna érzékeimet. A könyvek bezzeg, azok a rohadt könyvek…! vagyis inkább amire használtam őket. Kilométeres falakat teremtettek közém meg a többi ember, és a belső énem közé.
    Ma ott tartok, hogy a testem és ösztöneim halottak, mit halottak, ki sem fejlődtek. Sosem vágyakozott, ömlött, égett énem úgy eltorzítottam, hogy nem ismerem az önátadást és a testiség kontrollvesztését, szakemberhez járok és széllel szembe hugyozok, mert egy életre megnyomorítottam magam. Mi a kémia, mi a hormonok tombolása? Mi a gyönyör, a sóvárgás valakiért, a hús zenéjéért? Olvasom, más miként éli meg, és nincs mihez kötnöm, nem rezdül viszonzásul semmi. Sosem éltem meg, sosem hagytam, vagy már ki tudja, mi az ok és okozat ebben a történetben.
    Sehol már a kívülállás vágya, nyomor lett ez. Ezt nem lehet semmivé tenni, és ami utána maradt… az talány. Már sajnálni sem sajnálkozom, meredek a realitásra.

    • Nem lehet, hogy kicsit szigorúbb vagy magaddal, mint kellene? 🙂
      Alapvetően a mindenkivelnemösszefekvés nem negatívum.
      Tökre nem értem azokat (és hány ilyen példa van a környezetemben) akik annyira nem értik a lényeget, hogy pár percnyi silányabb örömért is alávágódnak bárkinek/maguk alá édesgetnek akárkit. Akiről nem tudnak semmit. Valakinek belefér, szerintem valahol szánalmas, kockáztatni vadidegennel, összeszedni tőle valamit (a koton messze nem véd mindentől), csak hogy elmondhassam, hogy húha ki lettem újra elégítve. Ez tökbééna.
      A szerelmünkkel való szex, az az igazi. Néha lehet hogy olyannal is, akit régebb óta ismerünk, persze érdekes kérdés, hogy mennyire, és mit érdemes feláldozni a dugásért.
      Nem akarok ítélkezni, a magamét mondom, nekem nem fér bele az ilyen, másnak igen. Ebből csak azt akartam kihozni, hogy nem érdemes bántanod magad ilyennel.
      Megkérdezhetem, hogy nagyjából hány éves vagy?
      Nem igaz, hogy nem lehet rajta változtatni, mindig lehet. 🙂
      A könyvek pedig, hát, azért csak volt hasznuk is – feltételezem, ismeretszerzésre, műveltségbővítésre használtad őket, nem fűtőanyagként. 😉
      Bizonyára sok minden érdekel, sok mindenről lehet veled beszélgetni.
      Ne ítélkezz magad felett, töksok olyan arc van, aki esetleg visszahúzódóbb, ha innen indulsz, és Te vagy a bátrabb, na az már egy lépés önbizalom erősítés. 🙂
      Ha gondolod, mesélj még, nem hinném hogy nem lehet változtatni.
      Kellemes Napot! 🙂

      • A lelki torzulás a terápiáimon feltárt tények ismeretében nem saját agyszüleményem.
        Utólag azt mondom, hogy semmi közöm ahhoz, más milyen elvek mentén éli az életét, ha ő úgy érzi magát jól, ahogy. Sosem láthatom a teljes képet és nem is kell. Elefántcsonttoronyba zárva közel sem ért annyi inger, amennyi azokat, akik mertek élni, megélni, belementek helyzetekbe, ahol próbára tették magukat.

        “A szerelmünkkel való szex, az az igazi. ” Nem tudom megállapítani, hogy ennek az állításnak menyi az igazságmagva. Mintha burkoltan azt akarná sulykolni, szex csak érzelmekkel lehetséges, puszta testi örömvággyal nem. Ez olyan lányoknak tartogatott klisének hangzik elsőre, és ezen a blogon többször olvastam olyat, ami feszegeti ezt a “törvényt”. Torzulásmentes emberek esetén sem biztos, hogy mindenki így, vagy csak így tud jót szexelni.

        Miért érdekel a korom? Mit árulna el, ha azt írnám, harmincon innen vagy harmincon túl, esetleg negyvenes, ötvenes éveimet taposva kommentelek? Számít?

        “Nem igaz, hogy nem lehet rajta változtatni, mindig lehet. ” Abból kell kihozni valamit, ami maradt. Mezőgazdász hasonlattal élve ez nem gazdag zsíros termőföld, ahol bármi megteremhet, hanem tönkretett talaj, amiből már csak ez vagy az hajthat ki.

        • Nem gondoltam, hogy a saját “agyszüleményed” lenne, héé, én nem bántani akartalak, nem azért kérdeztem. Nem akart a szerelmünkkel való szex kitétel semmit sulykolni, ez egy megállapítás volt, ami nálam és sokaknál működik, másnál nem, nekem az a magas, hogy valakinek minden mindegy, ha rájön a dughatnék, de ez nem az én problémám, hanem azé, aki “testi örömvágyból” akár mindent kockáztat. Nekem volt olyan barátom, akinek gallyra ment az élete egy ilyen miatt. Annyit akartam csak mondani Neked ezzel, hogy ne érezd magad kevesebbnek, amiért nem mentél bele helyzetekbe “próbáratenni magad” – túl van lihegve ez az egész a mai társadalomban. A korodat csak kérdeztem, nem azért, mert számít, pusztán egy nagyjábóli elhelyzés miatt, de nem belehelyezni, nem statisztikákkal jönni, hanem pozitív visszacsatolást küldeni. Talán tolakodó volt a segíteni akarásom, elnézést. 🙂 Sok sikert és szerencsét kívánok!

        • Az nem lehet, hogy a hormonháztartásod valamilyen működése akadályozza a vágyat? Valami túl sok, vagy túl kevés, ezt vizsgálták?

      • ‘Tökre nem értem azokat (és hány ilyen példa van a környezetemben) akik annyira nem értik a lényeget, hogy pár percnyi silányabb örömért is alávágódnak bárkinek/maguk alá édesgetnek akárkit. Akiről nem tudnak semmit. Valakinek belefér, szerintem valahol szánalmas, kockáztatni vadidegennel, összeszedni tőle valamit (a koton messze nem véd mindentől), csak hogy elmondhassam, hogy húha ki lettem újra elégítve. Ez tökbééna.’

        Az, hogy belefér, csak a legutolsó vagy legelső mozzanata annak a rossz, beteg mechanizmusnak, ami a legtöbbször ebbe hajszolja azt, aki ‘alávágódik’ valakinek, feltételezem nőkről beszélsz. Szeretethiány, önbizalomhiány, az önbecsülés nem léte vagy nem ismerete, és egyebek. Hosszú, traumatizáló út vezet oda, hogy valaki így élje meg az intim viszonyait, és legtöbbször a nem szeretettség az alapja. Amikor nem ismeri a lány az érzést, hogy szeretik és becsülik, már otthon sem, valamint a szexualitás is torzul már fiatalon, legtöbbször abúzus következtében, amit minden második nőnemű elszenved hazánkban valamilyen formában, még 14 éves kora előtt. Ez meglehetősen tipikus. Értem én, hogy ez a kontraszja 4n4l3mm4 problémájának, csak nem reális és nem pontos.

        • Nem, nem csak nőkről beszéltem. Férfiakra vonatkozott, hogy kis élvezetért bárkit maguk alá édesgetnek…nekik is ugyanolyan egészségügyi kockázat, hogy a többiről ne is beszéljünk, persze itt most nem ez a téma. És pontosan tudom én is, amiket leírtál. Hogy mennyire nem reális, vagy reális, azt csakis ő tudja megítélni, mi nem. Mi nem tudjuk helyette eldönteni, hogy mennyire reális. A pontosság pedig, hát nézd. A pozitív támogató attitűd mindig fontos, a kényszeres pontossághajszolás (általában mondom, nem konkrétan erre itt és most) sokszor a lényegről tereli el a figyelmet.

          • Azt hiszem, nem érted amit írtam. Előbb megítélsz egy cselekedetet, majd amikor azt mondom, nem reális a kép, amit írsz, azt mondod, hogy ítélje meg az aki teszi. Te nem vagy reális, nem az, aki cselekszik, őket nem ítélném meg.
            Mert amit írsz, az inkább ítélkező, mint empatikus és nem arról tanuskodik, hogy átlátod ezeknek a viselkedési mechanizmusoknak a miértjeit.
            A pozitívat inkább hagyjuk szerintem, akkora klisé, a támogató attitűd fontos, igen. De nem mások kárára, és a pontosság elengedhetetlen, nem kényszer hanem minimum, főleg ha ennyire érzékeny témához nyúl az ember. 🙂

            • ” Értem én, hogy ez a kontraszja 4n4l3mm4 problémájának, csak nem reális és nem pontos.”
              És “Hogy mennyire nem reális, vagy reális, azt csakis ő tudja megítélni, mi nem. Mi nem tudjuk helyette eldönteni, hogy mennyire reális.”
              Részemről az az “Ő” a hozzászólóra vonatkozott.
              A pozitív szón nem érdemes lovagolni, az én többnyelvűségemben lehet hogy másképp van árnyalva, mint magyarul, nem fekete és fehér.
              Az pedig, hogy némi hozzászólásból arra következtetsz, hogy nem látom át a miérteket, hagyjukmáár.

              • Húha, ne haragudj de en itt be is fejezem.
                Igen, a hozzászólások megmutatják mit gondolsz, itt legalábbis.
                A Többnyelvűseg sokunke itt nem csak a tied 🙂 .

                Továbbra sem érted amit írtam.

                • Nem szolgáltam rá sem élcre, sem leszólásra. A többnyelvűséget sem ezért írtam. Szerintem Te nem érted. Így nem értjük a másikat. Ennyi, Béke velec.

                • Nem elcelodtem es nem szoltalak le.
                  A komment kultúra itt mas.
                  Annyit próbáltam elmondani, hogy amit írtál másokrol, akik könnyen adjak magukat, nem reális, es ez akkor sem elfogadható ha epp valakit támogatsz ezzel a példával.
                  Mert kontraproduktív es összeségében nem javít, árnyalt embernek nem erre van szüksége. Valamint nem fair azokkal szemben akik igy Téma lezárva részemről.

          • Szerintem nagyon félremegy a téma, ha a saját nehezen oldódó, merev, “csak szerelemből” szexualitásunkat morális mércévé tesszük MÁSOK számára vagy úgy magyarázzuk a múltunkat, hogy “de bezzeg én”. Nem morális kérdés, nem emberi mélység kérdése. Szerintem is ítélkeztél. És Annalemma történetét sem ismerted, pedig amire utal, az nagyon kemény, jogos az önkritikája.

            Bárcsak oldottabb, önfeledtebb lettem volna én is huszonévesen, gondolom most. Mert persze, nem lettem terhes, sem nemi beteg alkalmi kapcsolatból. De a komolyan vett szerelmeimmel is problémát okozott a sok agyalás, lelkizés, gátlás. Ugyanakkor, hiszek a humánban, mert az megint csak hamis dilemma, hogy vagy “mindenkivel összefekszik” az illető testi kielégülés és/vagy érintésvágy, emberi kapcsolat reményében, vagy csak a szerelmeivel, szenvedélyből.

            • Én is hasonlóan gondolok vissza ma a huszonéves önmagamra. A “csak szerelemből igazi a szex” közhellyel az a gond, hogy eléggé normatív, saját magunkat gyakran az öncsalás, a színjáték vagy a gátlásosság és túlreflektáltság felé visszük el vele, meg a nem eszerint élők elítélése vagy irigylése felé, illetve az esetleges ilyen partnerektől való félelem miatt túl óvatos, túl defenzív pozícióból indítunk. Meg hát a szerelem nagyon túl van hájpolva, és sokféle dolgot jelenthet. Van, aki szerint feltétlenül hosszú távú kapcsolathoz, házassághoz kell vezetnie, van, akinek lila köd és eufória, lelki hullámvasút, van, aki szerint felfokozott testi vágy romantikus projekciókkal, érzelmi és/vagy intellektuális rezonanciával vagy anélkül, van, akinek szórakoztató szerepjáték udvarlásssal, hódítással… vannak közös elemek, de kaleidoszkópszerűen sokféle lehet. És nem feltétlenül jár ezzel együtt mindaz, ami szerintem a jó szexhez valóban kell: intuitív kölcsönös vonzódás, képesség a saját vágyaink és a másik vágyainak érzékelésére és kifejezésére, és ha nem is szeretet vagy szerelem, de jóindulat a másik iránt, ártás nélküli törődés ott és akkor. Sőt pont gátolhatja a szerelem a valódi intimitást, mert mondjuk túlságosan meg akarunk felelni annak, akiért odavagyunk, vagy túl sokat agyalunk azon, hogy “igazán” szeret-e meg van-e ennek “jövője”. Én legalábbis huszonévesen így voltam ezzel.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s