Ez a blog 3000+ megjelent poszttal női életformáról, értékrendről, családról, társadalomról, médiajelenségekről, sportról, testképről, környezet(védelem)ről, mozgalmakról, nemi szerepekről, lélekről foglal állást érvelő, olykor élesen kritikus szövegekben. Eligazít és elmélkedik versekről, nyelvről, színházról és jellegzetes emberi viselkedések, mondatok kapcsán is.
Vannak itt irodalmian megírt személyes élmények, paródiák, jellemzések is. Smúzolás, közösséghez vagy ideológiai táborhoz tartozni akarás, érdek, népszerűsködő helyezkedés, elismerésvágy, “légyszi, naaa, legyél az olvasóm” nincs.
Elismerés van: tizenkét éve írom a blogot, heti többször jelenik meg új tartalom a rovatokban (edzésnapló, kultúranapló, LMBTQ-bírálat) és a posztokban.
Budapesten élek, a XI. és XII. kerületben laktam mindig. Három gyerekme van, és mostanra úgy vagyok elégedett az életemmel, mint akit magára hagytak egy csokiboltban. Megáldott engem az Isten.
1976-ban születtem négygyerekes, protestáns családba. Az ELTE-n előbb magyar, aztán angol tanári szakot végeztem. A második gyerekem születéséig fővárosi gimnáziumokban tanítottam. 2012-ben megözvegyültem, azóta írással foglalkozom. Négyéves kora óta írok, főleg naplót, levelet.
Két könyvem jelent meg: Csakazolvassa – én szóltam (blogkönyv) és A ketogén csoda (életmódkönyv). Biciklizem huszonkét éve. Nem vezetek.
2014-től az életemet-jellememet átformáló, napi sportolásba kezdtem, és erről írtam cikkeket és blogbejegyzéseket. Ez volt a sok, nem is a feminizmus: onnantól és mert én nem roskadtam az öregségbe, rengetegen támadtak, gúnyoltak.
Már csak a lényeg érdekel, a sallang, smink, marketing nem. Színházba járok, meg futni, úszni és súlyzózni. Olvasok. Rajzolok. Szerelmem és “első számú szabadidős partnerem” Maci, akit 2004-ben tanáraként ismertem meg. Öt éve vagyunk együtt.
2012 tavaszán indult a blog. A leánykökörcsinek csak nyílnak, a kék Prada még mindig az orromon… írok, súlyzózom, futok, tanítok. Őszintén szeretem és mulatságosnak is találom a hétköznapjaimat. A teljesítmény és tehetség érdekel. Folyamatosan poénkodom.
Ez a blog nem önös férfiak játszótere.
Készül a regény is.
Ami nincs már:
a kicsik apja
a nagyfiam apja
kicsi gyerekem
anyám
apám
a Fertő-tavi cölöpházsor
itt nálunk a posta és Bajai halászcsárda
hitek, bizalmak, a “szépen beszélni” kényszere
“közösség” – aki ezt kereste, dérrel-dúrral távozott
az önszívatás, könnyes szemű jó szándék, időm-figyelmem bárkinek adni
“liberalizmus”, jóságosodás, “tabutörés”, önzésből elfordulás a teremtéstől
mások helyett szívni, vállalni melót, terhet
A blog egésze szerzői jogilag védett.
Nem vagyunk udvariasak a kaotikus, lehúzó, használós, zavaros lelkű látogatókkal, őket a cím értelmében nem tekintjük olvasónak.
Most kávézni fogok, aztán megyek az erdőbe futni.
Egy viszonylag népszerű fotó vissza-visszatér az üzenőfalamra. A képen egy póló, rajta feliratok, amelyekben egy lányos apa inti a képzeletbeli, leendő vagy akár aktuális udvarlót, barátot, hogy mire figyeljen, mit kerüljön el. A közepesen népszerű megosztás sok lájkot, egyetértő megjegyzést generál. Nem is érdemelne ez több figyelmet, mint az átlagos viccespóló – azokat sem szokás komolyan venni, azonban én úgy tapasztaltam, hogy nem csak netes, webkettes és korántsem csak férfias közegben uralkodó az a vezérelv, alapgondolat, amely a pólón jelenik meg. Bővebben… 
csak az olvassa. én szóltam 