Én, csakazolvassa, tükör nélkül is szempillaspirálozni képes, humán végzettségű fővárosi anya, de azért nő, szavaim súlyának teljes tudatában hajnali fél kettőkor a következő nyilatkozatot teszem: Bővebben…
személyes címkéhez tartozó bejegyzések
hogy lehet ezt kibírni 2.
A bejegyzés első része: hogy lehet ezt kibírni 1.
Arról írok, milyen halálig kísérni azt, akit szeretünk, és utána milyen az élet.
Sok feladat, kicsi gyerekek, rengeteg teendő, félelmek és elkeserítő emberek.
A listaírásra szánt papír nagy volt, de annyi minden került rá, hogy én már nem fértem az aljára se. Természetes: én nem vagyok fontos, most a gyógyulás a fontos — a nagynéném szerint –, meg a gyerekek.
Nem ettem, nem mostam hajat, nem aludtam, nem volt időm elgondolkodni semmin. És volt egy pont, amikor nem ment tovább.
De nagyobb papír nem volt a listapapír-szaküzletben, hát beírtam magam mindenki elé.
Mert az kiderült, hogy senki nem fogja átkarolni a vállam és gyengéden a füles fotelhez kísérni: pihenj egy kicsit, Éva. Ha én nem figyelek és gazdálkodom jól az erőimmel, akkor tuti az elmeosztály. És ezt nem engedhettük meg magunknak, mert ha én nem vagyok, akkor semmi sincs, nincs család, nincs betegápolás.
Bővebben…hogy lehet ezt kibírni 1.
Ezt kérdezik tőlem. Olyanok, akikkel szintén megtörtént: egy közeli hozzátartozójuk rákos lett, tudják, hogy meg fog halni, és vannak gyerekeik.
Régebben nem volt rák, nem létezett: a családomban nincs, és elképzelhetetlen volt, elméleti fogalom, nem is értettük azokat, akik rettegnek tőle. Most már annyi idősek vagyunk, és újabban olyan fiatal áldozatok is vannak, hogy hetente hallok diagnózisról, halálról. Ez már ez az életszakasz, már dolgunk van vele. Halljuk az újabb eseteket, és hálásak vagyunk. Ezt nem írom végig, igen, azért, értitek. Bővebben…
őrjítő
Négy éve írtam.
melléknevek sorozat hány is?
de meg mindenféle
Hát ez ilyen vegyes lesz, tök álmos vagyok, és nincs kávékapszulám. Egész nap rohangálok, semminek nem érek a végére, Julis csodaszép csizmája beázós, térdig ér a hó, valami négy napja nem mostam, iszonytató hideg van, jegesmedvék menekülnek a mélyhűtőbe, és éleztetni kell a fűrészláncomat. Azonban voltam manikűrösnél (rövid, ezüst, és még egy op-art gyűrű, fekete, zsírkő), kozmetikusnál (kedves olvasónknál), és a kiadós testmozgás sem maradhat el, mert nélküle kibírhatatlan a tél, és ma gyöngyözően fogok kacagni, vagy mozi vagy valami húsétel és anekdotázás G-vel.
Elkezdtem egy olyan bejegyzést, hogy mondatok, amelyektől megőrülök. Nem megy a frappáns befejezés: ez egy véghetetlen (van ilyen szó?) poszt, mert kétnaponta ismerek rá valami újra, hogy jé, ez is, nyelvi/intellektuális rövidzárlat, vicsor, szomor, nyöször — basszus, milyen emberek vannak! És mind egyforma.
Alapvetően három kategóriába oszottam a versenyzőket: Bővebben…
a moccanás odalent
Komment jött az évek meg csak telnek című, kiemelkedő olvasottságú posztra.
A nők általában nem tudnak napirendre térni afölött, hogy a szépségük múlandó. A legtöbb csaj 20 évesen azt hiszi, a férfiak mindig úgy fognak rajongani érte, ahogyan akkor – aztán 30 fölött jön a hatalmas csalódás, hogy hirtelen a kutyának sem kellenek. Illetve igen, de már nem a sármos milliomos playboy-oknak, hanem
az évek meg csak telnek
Élet csak egy van, a fiatalság elröppen, semmi sem tart örökké. Köbö ez az egy biztos. Hiába tiltakozol. Ezzel nyomasztanak mindenhonnan: hogy a fiataloké a világ, hogy a férfiaknak a fiatal nők tetszenek, hogy lóg a melled, ragyás vagy, hogy ezek visszafordíthatatlan változások, hiába erőlködsz botoxszal és implantátummal. Hogy nem kellesz már negyven évesen sehol és senkinek.
Régóta figyelem, hogy milyen hévvel pörölnek ezzel az egyszerű ténnyel sokan, meg ijesztgetik vele a másikat.
kellemes
melléknevek sorozat 8.
féltem tőle
Mostanában írtátok, hogy féltek. Ez is csokorban jött most.
A láncfűrésztől, a súlyzóktól, az új életetektől.
Én is féltem. Néha még most is félek.
Nem tudjuk, milyen, míg nem vagyunk benne. És amikor benne vagyunk, akkor erősek vagyunk. Netán annyira erősek, hogy kimondjuk: ez nem való nekünk (ami nem keverendő össze a “kétszer voltam németórán” lustaságával). Bővebben…
a láncfűrészem
Hát megérkezett.
Egészen extrém élmény, hogy lett. Vicces, erős, életszagú.
A fűrész szükségessége úgy merült föl, hogy Bővebben…
túl a vérségen van a zene
Vagy fordítva. Az ilyen mondataimnál mindegy.
A blogger továbbra is erőst reméli — mása sincs –, hogy értik, érzik az olvasók, hogy mi az irónia és mire való (elütésestül!), valamint hogy bármi, amit megír, az szöveg, nem ember, nem valóság, és hogy sokan vannak itt, akik a szöveget önmagáért, szöveg-voltáért élvezik.
A vasárnapom megint gyermektelen lett, és mondtam B-nak, hogy ezúttal nem mozit és nem is színházat nézek a port.hu-n, mert olyanban már voltunk, és nem is kajálni fogunk, mert mi lesz akkor a beach bodymmal, az évnek ebben a szakában, melynek útját egyébként is Lindt csokoládégolyók szegélyezik. (Mondtam már, hogy vettem ugrókötelet, narancssárga színben, és az nagyon kemény sport? És hogy váll, mell már négy, bicepsz öt kilóval megy? És hogy meg akarok tanulni víz alatt úszni, de rendesen? És hogy a minap, mindennemű gépesítés és elektrocitás nélkül, habverővel milyen hökkenetes banánturmixot csináltam?)
Hanem koncertet nézek.
(Olyan cuki az anyósom — két hónap múlva száz éves lesz –, azt mondja, hogy felülvizsgálat, kötött kabát és hangverseny, meg vízi torna.)
Ez meglepő volt: mennyire nincs az évnek ebben a szakában nem gyerek- és nem is adventi koncert. Bizony, nem akartam pánsípon a Csendes éjt hallgatni, sem szaxofonon az Ave Mariát. Ezek ellen, a mások karácsonyi megélései, a kötelező gyertyafény ellen ugyanúgy lázadozom, mint a decemberben születettek, akiknek a születésnapjára lassan egy tisztességes csomagolópapírt vagy fahéj-, méz-, gyömbérmentes csokoládét sem lehet kapni.
Láttam ám, hogy Korb Flóris és Giergl Kálmán szépséges, felújított, helyreállított épületében, melyet belülről, koncertteremig hatolóan még nem láttunk, Snétberger kvartettje koncertezik Markus Stockhausen trombitással a napnak ebben a szakában. Bővebben…
odaadom neki a mexx kesztyűmet
tudod, hogy nem élsz lazacon
Lélekmelegítőt kapott, egy barna, tartós, kötött lélekmelegítőt, hogy meg ne fázzék a hósöprésnél.
Magának rág mind, aki rág,
a fogacskák azért fogannak.
S mert éhes rongy vagy, a fogát
elkoldulhatod-e a kannak?
Fázol. Hát mondd, hihetsz-e annak,
ki fűtve lakik öt szobát,
falain havas tájak vannak,
meztelen nők meg almafák?
Hihetsz-e? Szagos kis dorong
édes szivarja s míg mi morgunk,
õ langyos vízben ül s borong,
hogy óh, mi mennyire nyomorgunk!
Ha pincéjébe szenet hordunk,
egy pakli „balkánt” is kibont!
Szivére veszi terhünk, gondunk.
Vállára venni nem bolond…
…s mélyéről párolog a bögre,
ha kis családját eteti
egy tört széke van, hogy begyújtson,
repedt kályháján macska ül
a nő mindíg mos — lucsok holtja —
szájíze mint a fõzelék
s a szigor a lámpát ha eloltja,
csend fülel, motoz a setét
Szétgurul a pénztárnál az apróm. Ugrik a biztonsági őr. Van ez a törzsvásárlói ismerősség, egy-egy utalás arra, hogy mi a pénztárossal, húsossal, őrrel már nem először, meg meg lehet kérdezni, jár-e már a fogas, és adósnak lenni két napig ezerötszáz forinttal, megkapni a félretett matricákat, meg boldog karácsonyt kívánni. Mélységesen azonosulok vele, ugyanakkor nem szeretem.
Özönlök kifelé, nyomom a bakancsommal az ajtót, tele a két kezem. Gyapjú lábszárvédő van rajtam, roppant előnytelen, de fáznék amúgy.
Itt áll, most is itt áll, itt szokott állni, fázik.
Adok neki egy kétszázast. Köszöni szépen.
Lakatolom ki a biciklimet, kötöm rá a két szatyrot, megint átléptem bevásárlásban a tízezer forintos lélektani határt. Lengyel gabonapehely. Gyulai kolbász. Mélyhűtött meggy. Biotúró. Szeletelt mandula. Bourbon vanília. Dán vaj. Uramisten, ők mit esznek?
Odalépek hirtelen.
Van kesztyűje? Bővebben…
maga az élet
Vágom a fát hűvös halomba. Felaprítok egy karfiolt. Gyümölcssalátát is aprítok, mert a fiam szereti, nagyszerű lehetőség, hogy nyerset egyen. Lesöpröm a lépcsőt, kihamuzom a kályhát, kiviszem a műanyagot (lett sárga és kék kukánk is), komposztba a hamut. Nem bánom a körömlakkom, sem a valaha óvott kesztyűimet. Csupa seb a kezem. Bővebben…
keserű
melléknevek sorozat asszem 4.
És képzeljétek el, még mindig nem vagyok keserű.
Annyi minden történt. Bővebben…
egy nap a városban
Kiteszem, mert szép szöveg. 2014. november 20. Ekkor vettem azt a MacBook Airt, amelyet azóta is nyűvök.
…olyan fájdalmat érzek a postán, hogy – minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő – neurológusnak volna kedvem megmutatni, szinte ujjongva: doktor úr, ilyet látott már? Hát létezik ilyen? Nincs kedve beszámolni erről valami nemzetközi konferencián?
és azóta sem bontottam ki
*
Tejfehér a köd. Kiviszem a kutyát. Csepeg az eső. Etióp kávé.
Ma nincs sírás és nem fut ki a tej. Kezembe simulnak az apró ruhák. A lányomon is, rajtam is ma: ezüst ötágú csillagok. Neki a hajában, nekem a fülemben.
Induláskor a kezembe nyomja a csatokat, mert a sapka leszedte.
A vizes sárga és barna leveleken föl. Dávid, ne rugdossál. Még mindig felnyomom a meredeken, én magam és negyvenöt kiló gyerek.
Nálam marad aztán a két csillagcsat, csak elcsakliztam tőle. Beteszem a kontyom mellé, ahogy szökellek le az ovilépcsőn. Hajvégeinket fejbőrünk közelében tároljuk.
Ma topis vagyok, de ebben is van öntudat. Bővebben…
ez most új nekem
az első igazi sportos poszt, 2014
Persze most összeszedtem, mi az új, pedig egyvalamiről akartam írni eredetileg.
Nem fizetem elő többet a Magyar Narancsot. Most járt le az előző előfizetés. Én, a nyomtatott sajtó szerelmese és utolsó védelmezője, eljutottam idáig: már én se. Már nem voltam boldog csütörtök hajnalban, már nem szedtem ki az újságot a kutya reggeli pisiltetésekor, már nem olvasom el első betűtől az utolsóig. Több tekintetben nem tetszett, amit csinálnak, a szelektív jogvédelem se, az egyik újságíró hökkenetes, gyűlölködő érvelése Bojár ügyében, meg a nőalázó netes filmtörténeti összeállítások. És még hosszan sincs kedvem írni erről.
Aztán, fával fűtünk. Bővebben…
nem bánok semmit sem
Még kamasz voltam, és a tesóm (ez a jelöletlen, alanyesetű a háromból) mesélte, hogy az egyik díva, aki, gondolom a mai fejemmel, Honthy Hanna archívtól Psota Irénen keresztül Udvaros Dorottyáig akárki lehetett, nyilatkozta valami rádióműsorban, hogy ő ha újrakezdhetné, bizony mindent ugyanúgy csinálna. Így volt szép.
És mondja erre az én 16 kötőjel huszonnégy éves bátyám (hat évvel idősebb nálam), hogy Bővebben…
belelóg az ex
ne kukkolj, ne nyomozd, ne lesd, ne véleményezd. tényleg ne.
Hát jó, használjuk akkor e kétbetűst: ex. Nem szeretem, de így mondják, azt mondtátok. Tehát a volt partner, az elvált házastárs, az elmúlt szerelem.
Körülöttem egész tömege él olyan embereknek, akiknek exe van. Komoly ex, tehát házas- vagy élettárs, többéves kapcsolat.
Mondhatnánk, biztos nehéz volt az elválás, de akkor éli mindkettő a maga életét, új kezdés.
És nem.
Egyszerűen nem bírnak szakítani, tényleg szétmenni, külön létezni, új fejezetet nyitni, de évekig. Bővebben…
sáfrányos rizottó
Milánó, október 29–november 1. Csak úgy, egy-egy kis táskával, hajnali repülővel.
Először is: Il Duomo.
“tényleg abszolút nem vonz a saját nemetek?”
Kérdezi az olvasó.
Sokat gondolkodom ilyesmin mostanában, és a felvetés ürügyén ma több mindenről elmélkedem.
A kérdésre csak annyit írok, hogy nem, nekem nem megy, és ez egyértelmű. Amikor azt mondom, hogy kilencvennyolc százalékos heteró vagyok, Bővebben…
kezdjetek valamit magatokkal
2014. októberi írás, amikor olyan sokan elmentek és nem szerettek, mert lett új izgi koppintásblog, igazi feminizmus
Én tudom, hogy ez a nap huszonöt órából állt, és ez kibírhatatlan.
Tudom, hogy sötéte- és hűvösödik, meg gondolom, nektek sincs kedvetek kirándulni, múzeumba menni, nagyit látogatni, Chomskynak utánaolvasni, kutyát megfürdetni, Sztravinszkijt hallgatni, meg ilyenek.
Én aztán tudom, magam is a palacsintaevő izmaimra gyúrtam ma leginkább. (Éjjel kettőkor, ami ugye három, súlyzóztam negyven percet.)
Azt is tudom, hogy unalmas a meló, meg nem lehet egész nap kisautókat tologatni a szőnyegen, és tagadhatatlan bája van az egyidejű félkezes kajálásnak és internetes ingerkeresésnek,
de légyszi, kezdjetek magatokkal valami értelmeset. Bővebben…


