őrjítő

melléknevek sorozat hány is?

de meg mindenféle

Hát ez ilyen vegyes lesz, tök álmos vagyok, és nincs kávékapszulám. Egész nap rohangálok, semminek nem érek a végére, Julis csodaszép csizmája beázós, térdig ér a hó, valami négy napja nem mostam, iszonytató hideg van, jegesmedvék menekülnek a mélyhűtőbe, és éleztetni kell a fűrészláncomat. Azonban voltam manikűrösnél (rövid, ezüst, és még egy op-art gyűrű, fekete, zsírkő), kozmetikusnál (kedves olvasónknál), és a kiadós testmozgás sem maradhat el, mert nélküle kibírhatatlan a tél, és ma gyöngyözően fogok kacagni, vagy mozi vagy valami húsétel és anekdotázás G-vel.

Elkezdtem egy olyan bejegyzést, hogy mondatok, amelyektől megőrülök. Nem megy a frappáns befejezés: ez egy véghetetlen (van ilyen szó?) poszt, mert kétnaponta ismerek rá valami újra, hogy jé, ez is, nyelvi/intellektuális rövidzárlat, vicsor, szomor, nyöször — basszus, milyen emberek vannak! És mind egyforma.

Alapvetően három kategóriába oszottam a versenyzőket:

  1. nyelvileg sikítófrász (ilyet már írtam egyet, de az az írásbeliségről szól), pl. “külcsín, belbecs”, “babaprojekt”
  2. “most akkor homo sapiensek vagyunk vagy nem?”, pl. “hánykor van a színház?”. És akkor most, utoljára: Magyarországon kőszínház 95 százalékban HÉTKOR van. Stúdióelőadás, kisszínpad, egyfelvonásos, önmegvalósító divatintézmény vagy pintérbéla nyolckor, gyerekelőadás vagy mjuzikel esetleg hajnali tízkor, vagy háromkor (hétvégén), ovisoknak bábelőadás tizenegykor hétköznap is. Vagy: “még beszéljünk” (találkozó egyeztetésekor — mert amit egy, legfeljebb két telefonban nem lehet megbeszélni, azt igazából nem akarja senki, az ne legyen)
  3. az a fajta érvelés, amikor az érvelő fejét egy betonfal tövében rugdosnám kéjesen: a kisemberi leszólása a másiknak, az önigazolás, sóher “majd hülye leszek”, erőalapú érvelés, az örömöm elrontása, tipikus fordulatokkal, hogy aszongya: “én nem akarok ilyen izmos lenni” (fitneszmodell láttán), értsd: semmit se mozgok, mert nehogy…!
Újra lejárok. Ugyanoda, ahová 2011–13-ban. Közben bezárt, üzemeltetőt és nevet cserélt, de amúgy nem nagyon változott. Eltűnt a squash-részleg, meg egy kicsit emberibb, nem az a hivalkodó izé, könnyebb a dolgozókkal is a csevej.
És futok. Is. Én akkor is nagyon hajtottam magam, de emlékszem, hogy — vagy tíz kilóval több voltam még — NYOLCCAL. Vagyis 8-9 km/órás sebességgel futottam. Orrvérzésig, reszkető lábakig.
János, akit értesítettem mindig, hogy mennyi az annyi, teszem azt: 75 perc, 13,2 km, 890 kalória, (x) kg (ez üzleti titok ám), írt egy válaszesemest az onkológiáról:
2015. november, 765 perc, 172,6 km, 12345 kalória, 0 kg
Ő aztán hitt a fejlődésben! Istenem, János mindig azt akarta, hogy nekem jó legyen. Őszintén.
Most meg tizeneggyel futok. Tíz egész hattal-héttel, beiktatott tizenhármas másfél percekkel. Őrület. Mondjuk járni alig tudok utána, érdekes, most nem a térdem, hanem a forgóm érzi meg. (Nem, gépen nem számolok lépést, gépen a gép számol.)
Ezt meg kell ünnepelni, négy alkalom után mindenképp. A hajdan vett L-es futónadrágom időközben kinyúlván, valamint fehér (beltéri) ős-Free Run cipőmet a decemberi fagykár idején városi bolyongásaimban elvesztvén (!!!), igazi sportmelltartóm sosem lévén, Murakami Haruki futós esszéjét elbűvölten végigolvasván, valamint — leginkább — NIKE-bolt Mammut2-ben megnyílván, betértem, és posztkarácsonyt tartottam.
Free Run 4.0 FlyKnit
Képernyőfotó 2015-01-07 - 23.02.56
Próba nélkül hosszú futó/edzőnadrág, M-es, hogy jól összefogja a … mit is? És basszus: lifeg rajtam! No de S-es már csak nem vagyok! Így hát ez ilyen fazon. Ha síelni megyek, ez lesz a sícucc alatt. (Megyek?)
És egy fekete sportmelltartó, hát na, tudnak ezek. 80C vagyok. A próbafülkében elmeséli egy poszter, hogy a futó életében bekövetkezik a pillanat, amikor valami kételytelen lebegés veszi kezdetét, és onnan már nincs akadály, nincs megállás, és ez különbözteti meg az alkalmi futót az igazi futótól. Mindjárt átszellemülök ettől, elhatározom, hogy én aztán…!, és az villan be, hogy gátfutóként átszelem a mondott nadrágban az erdei sorompót, és leállíthatatlan vagyok. Ismerem az érzést amúgy, de… én futok két hónapig, aztán nem, aztán megint. Most megint, a cipő kötelez. Ez valami hihetetlen láz tud lenni. A széllel vegyülök, de még futópadon is: ott nem én döntök a sebességről, és bírni kell, az nagy koncentráció. Mindig ráhúzok, szeretem a nyolcszáz fölötti óránkénti kalóriát, mindez másfél százalékos lejtővel jön ki. Arra a középkorú, nem futó-testű nőre gondolok, akit évek óta és naponta látok a Normafa úton fölfelé, apró, de mégis futásnak számító léptekkel, gyökkettővel, bolyhos tréningben. Nem adja fel.
Ez új elem: egy rögeszme-sportág helyett leleményesen terhelni a testem: havas séta, maratoni favágás, úszás (viszem a kisnyulakat edzőhöz úgyis, olyankor), szauna, ugrókötél, súlyzó otthon, izmozás a teremben (ha nincsenek sokan, én azért outsider vagyok). De már nem félek a gépektől. Turmixot iszom. Diskurálok a sporttársakkal, fehérjetartalomról meg ilyesmiről, bedobok valami extra infót (kálium!). Kicsit röhögök azért, nem lehet ezt komolyan venni, olyan, mint ahogy Dávid legózik: nagyon kitartóan, a rendszeren belül következetesen, de azért mégiscsak játék ez.
Szóval, aki nem jár, az megtapogatja a vállam — amely eléggé, hömm, megváltozott, és optikailag javít az arányaimon –, és azt mondja, hogy ő aztán nem akar olyan izmos lenni, meg eres, meg kockás, mert az nem szép, és én se legyek.
Édesjóistenem. De bizony, amíg ilyen sztorik vannak, meg ilyenek, én leszek, ami bírok, természetesen kimódolt balanszot tartva a csehszlovák filmekkel, a haiku-rajongással, a teliholdfotózással, a jóféle (Villány, Szekszárd) vörösborokkal, valamint a kisnyulaim legeltetésével. (Jaj, ilyen rajzfilmsorozatot tervezek: Juli, a lány, aki egyszer átlépett egy pókot. Juli, a lány, akinek két kesztyűje is volt. Juli, a lány, aki kígyóval álmodott.)
De te, te ne félj, angyalom, nem leszel izmos, nem arra ébredsz egy nap (három hét és kilenc edzés után), hogy úgy nézel ki, mint Toldi Zsuzsanna. Így az néz ki, aki kivételes adottságok birtokában tizenéves kora óta, de mindenképpen évek óta olyan keményen edz és szorít meg táplálékilag, hogy azt te el se tudod képzelni, ÉS ez, amit a fotón látsz, neki a versenyformája, amelyet még hét percig bír tartani, mert desztillált vízben párolt rizst evett az elmúlt hetekben, mindjárt szomjan hal, elájul, lefordul a színpadról.
Ne félj te ettől, inkább nézz körül egy strandon, de akár egy gimnáziumi tesiórán. Vagy épp egy konditeremben: ott hányan néznek ki úgy? A petyhüdt testek és görnyedt hátak országában elég viccesen hangzik ez az aggodalom, igazából roppant szomorú, hogy ez az érved, ahelyett, hogy hinnél valamiben, és megmozdulnál.
Hogy nehogy olyan legyél. Nehogy!!!
Én se leszek, én… bokszoló leszek. Vagy mégis inkább atomfizikus?

 

50 thoughts on “őrjítő

  1. Nagyon üdítő volt olvasni! Olyan, mint amikor beleröhögök a kávéscsészébe, és csak a kiskanálnak dünnyögöm mosolyogva: Bekaphatja a f*szomat minden idióta.

  2. Én is úgy szeretnék már mozogni! Ott, ahova költöztünk, van konditerem és fitneszórák is, és megfogadtam, hogy eljárok, ha beledöglök is a munka mellett, és annak ellenére, hogy rohadtul utálok sok cuccot cipelni reggel, és még jobban utálok későn hazaérni. De mozogni kéne, mert így gusztustalanul nézek ki, amíg viszont a térdem rendbe nem jön, nem lehet terhelni… És bár az elején szépen javult, nem akaródzik neki rendbe jönni, a héten jár le a fizikoterápia, de érzem, hogy még mindig nem oké, sokszor fáj, főleg, ha sokat használom. Van, aki azzal biztatott, hogy ez már nem lesz jobb, a korral jár…

    • Másik városrész vagy másik település is?

      Te negatíve motiválod magad. Mondok én valamit. A jó erőnlét. Az agyi kiszakadás, módosult tudatállapot. A megcsináltam diadala. A feszesebb bőr, a tónusok. A szép testek közelsége. Az adrenalin, a dopamin. Ezek miatt.

      Nekem ma szolárium, enyhébb tempójú futás és gépeken edzés lesz. És banános smoothie.

      • Ugyanaz a város, csak a környék más – de jó ez is, tetszik, kevésbé érzem bezárva magam.

        Sajnos, a pozitív motiváció nálam már nem működik. Több mint 20 éve sportolok rendszeresen, kisebb kihagyásokkal, és bevallom, már rohadtul unom… Pedig sok mindent kipróbáltam. A sport, bár jól esik és látom az eredményét, számomra nem kikapcsolódás vagy örömforrás, hanem egy óriási nagy MUSZÁJ, mert olyan a testalkatom, hogy csak ezzel tudom magam egyben tartani. Már tizen- huszonévesen is nagyon fontos volt, hogy sportoljak, mert enélkül hamar híztam, formátlanodtam, és egy idő után a szervezetem is igényelte – rengeteg időm és energiám ment el erre. Az edzés ugyanolyan volt számomra, mint az órák, sőt még következetesebben jártam be rá, most meg csak egy újabb kötelesség a munka mellett. Sokszor eszembe jut, hogy leszarom az egészet, feladom és leszek bálna – az legalább védett állat.

    • Arita, a youtubon keress ra a ” muscle energy technique” hamstring vagy quads-ra, ha a comb es lab izmait akarod kezelni, tornaztatni, de akarmelyik izomcsoportra. A ferjed is tud segiteni, kimeled vele az izuletet, az izmokat viszont erositi egyben nyujtja, felgyorsul a gyogylasi folyamat es nagyon jo az izom ujraedukalasaban.

  3. Hát én azért annyira nem szeretek mozogni. Ritkán igen. De persze, mikor rászánom magam, akkor örülök, hogy megteszem. Az a magabiztos érzés, mikor már látod és érzed, hogy van eredmény. Érzed magadban az erőt, a vádlidban, a karodban. Az nagyon jó. Én otthon csinálom. Az uszodán évek óta agyalok. ( Hosszú, dús, derékig érő hajam van, nem lenne egyszerű.) Tavasszal megy a lányom úszást tanulni.

  4. Jajdeszeretnékmáruszodába. De vagy dógozok, vagy menstruálok, vagy tudom is mi, aznap tárgyalás és uszodában nem tom beszárítani, vagy gyerek jönne velem de úgy nincs úszás, mert egyik semmit se tud (és be se engedik a mödansziéba) a másik már úsz, de nem úgy meg nem annyit.

    Viszont juhé, én, a antifutó annyira fellelkesültem a szikrázó napsütiben téliszünetben (még zegernye előtt), hogyaszondja futottam a zúj futókörön! Na nem egészen körbe, mert a Kicsi reklamált, hogy ő nemakar, meg folyton lehagyom. Én, a 45 évemmel és a futás irányba történő abszolút edzetlenségemmel. (röhögtem és futottam tovább, kicsike, az utcakereszteződésnél várlak….)

    Sőt, x év után kozmetikus is volt, csak radír meg pakolás, a többire türelmetlen, meg szép szemöldök, végre.
    De kéne színház meg ilyesmi is, a már kinézett kiállítások, egyelőre azok ülnek a bakancslistámon, a edzőterem, az nem. Sajna nemtudtam fejből, mikor kezdődik a pintérbéla, pedig úgy elmennék már egyszer rá.

  5. “és én se legyek.”
    De legyél!
    Ha szeretnél, legyél!
    Amúgy is jó adottságaid vannak, látszott már a nyári képen is, amikor a konyha átépítésről írtál.
    Az edzésben az a jó, hogy te irányítod a fejlődést, a tested pedig megcsinálja, tényleg megcsinálja!
    Az edzés kozmetikusnak is jó, meg pszichológusnak is.
    Annyiszor súlyzóztam úgy, hogy minden emelésnél arra gondoltam, “Rohadjatok meg, akik bántottatok”, meg még sokkal rondábbakat is.
    De hatott, úgyhogy ez a lényeg.

  6. “jegesmedvék menekülnek a mélyhűtőbe” 😀

    Mi azt szoktuk mondani, hogy a jegesmedvék már a spájzban vannak. Ezek szerint nálatok hidegebb volt.

    • Vagy jó hideg a spájzotok 🙂

      Van egy viccesség a neten, hogy hány fokban mi történik, pl. plusz tíz fok, az olasz autók nem indulnak, az oroszok még leugranak egyet csobbanni a Névára, meg hasonlók, abban van, hogy mínusz száztizennégy fok: a vodka megfagy. Az oroszok bosszúsak.
      Itt annyira nyomorultul meleg van a lakásban, hogy nekem felüdülés, ha kimegyek a zimankóba. Rendszeresen felébredek éjjel, hogy melegem van – pedig egy szál punciban alszom, egy vékony pléd éppen csak a derekam körül – és ki kell mennem a konyhába, kicsit ücsörögni a nyitott ablaknál. A drága ember meg békésen alszik hosszú pizsamában, állig betakarózva, zokniban.
      (És nem, ennél lejjebb nem lehet tekerni a radiátorokat. Két háznyira van a hőközpont, és valahogy nem sikerült nekik bekalibrálni, hogy itt se fulladjanak meg, de két kilométerre is meleg legyen.)
      A házunkban tizensok évig én lapátoltam a havat, mert mindig én voltam, aki elsőnek elmegy otthonról. Úgyhogy inkább legyen jó meleg, de ne kelljen havat kotorni.

      • Azoknál az ismerőseimnél, akik távfűtéses panelban laknak 26-28 fok is van, bugyiban meg egy szál pólóban lehet flangálni. Nem tudom, hogy bírják, én megbolondulnék.

      • Hát, most hogy így mondod, télen néha tényleg hidegebb a spájzunk, mint a hűtő.

        Jaj, a távfűtés! Mikor ilyen lakásban laktunk, még mínusz 10 fokban is nyitott ablaknál aludtunk. Iszonyat energiapazarlás, de tényleg nem lehetett máshogy. (Ráadásul ha bent leizzadsz, aztán kimész a jégverembe, tuti megfázol.)

  7. őrjítő? és kv nélkül?
    ez az írásod így hajnalban optimista dózis volt.üdítő és kellemes, bátorító, szívet melengető, derűs, kedves, emberközeli (majd azt mondtam, barátnőspletyus)
    imádtam
    most ez esett a legjobban
    🙂

    nagyon szép napot kívánok viszont :)*

  8. ribizli vagyok, 43 éves, és pontosan öt hónapja futok. a hét hat napján, minden reggel, miután két gyermekemet elindítom iskolába, leteszem az oviban. 2/3/2/3/2 perc szaladás/séta intervallumokkal kezdtem. most naponta 8-11 km-t futok — ahogy épp kedvem tartja. (amíg ezt elértem, kb. ötször éreztem, hogy belehalok. de nem.) az átlagom 10,6 km/óra. abban az adidas-ban futok, amiben terhesen sétáltam. hetente váltok irányt, útvonalat és terepet, hogy ne unjam. ritkán hallgatok zenét. többnyire van futótársam. bemelegítek, futok és nyújtok. aztán dolgozom karra, a végén pedig földelek. nyáron plusz fél órát tornászom szemben a nappal. (ha éppen süt. ha nem, akkor is.) régi túranadrágokban futok (van egy téli és egy nyári), de vásároltam jó zoknit, kesztyűt, két melltartót, alaprétegeket és egy nagyon kényelmes, de átlagos felsőt. ritkán kell három réteg. (-14 fokban kellett.) a fejemre csak hajpántot teszek — akkor is, ha zuhog. begöndörödik a hajam az esőtől.
    születésnapomra meglepen magam egy nike+ sportórával. áprilisban maratont futunk négyes váltóban. utána kipróbálom a futást fivefingers-ben. jövőre lefutom a félmaratont.
    mióta futok, másképp élek. 3 kilót fogytam, a testem viszont teljesen átalakult. azóta nem voltam beteg, nem fáj semmim, nem vagyok fáradt, dühös vagy agresszív. egy óra alatt minden kimegy. a szomorúság is.
    mindezt azért, mert utáltam hosszútávfutni. nem bírtam elképzelni magamról, hogy képes vagyok erre. 🙂

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s