maga az élet

Vágom a fát hűvös halomba. Felaprítok egy karfiolt. Gyümölcssalátát is aprítok, mert a fiam szereti, nagyszerű lehetőség, hogy nyerset egyen. Lesöpröm a lépcsőt, kihamuzom a kályhát, kiviszem a műanyagot (lett sárga és kék kukánk is), komposztba a hamut. Nem bánom a körömlakkom, sem a valaha óvott kesztyűimet. Csupa seb a kezem. Egyszerre négyfelé figyelek. Kompetens vagyok.

Mama, te milyen háziasszony lettél itten, amióta van sütőd. Mondja a fiam. Elröhögi magát: hiába! Egy év, négy hónap telt el sütő nélkül. Olvassa a leírást, keresi a húshőmérő funkciót, ízlelgeti a szót: pirolitikus tisztítás. Beirdalom a csirkecombot. Amikor nem néznek oda, belerejtek fokhagymaszeletkéket a vágásokba. Csirkecé, mondja Julis. Nem vette észre. Nem enné meg úgy, ez valami rögeszme, hogy a hagyma mint olyan csípős. A csirkecé alapélelmiszer. Magamnak vajhalat teszek mellé, azt csak én szeretem. Rozmaring, Lőrinc tépi. Elmosok négy tányért. Julis, rakd el a villákat. Dobd ki a gyümölcskeverék zacskóját. Ez szelektív? Sélection. La sélection. Nőnemű, mert -tion. És angolul? Selection. A szelektív ugyanaz, mint a műanyag?, kérdezi Dávid. Felbuzog a kotyogós kávé. Tulajdonképpen összehajtogathatnánk a nejlonzacskókat, mind a háromszázhúszat, méret szerint. Pirítok mandulát, ma az a desszert. És van gyöngyhagyma, Jutka meg hozott házi csalamádét. Holnap túrós pitét sütök, veszek hozzá mazsolát. A pite receptje úgy kezdődik: VÉGY ELB***TT MENNYISÉGŰ VAJAT. Megnézem bent a tüzet. Kihúzom a kartonpapírra az elszenesedett, át nem izzott ágat, belevágok a végébe a hamuzásra használt kertészkedő lapát élével, leesik a szenes rész, felparázslik a vége, visszateszem másképp. Egy szál gyufa maradt. A kürtő mellett száradnak a gallyak és a nagyobb rönkdarabok.

Régebben olyan nyűgös volt ez. A sok feladat, a macera, a kosz, a kell.

De csináltam azért. Ha elvégzem, ha megvagyok vele, akkor mehetek élni. Toldott-foldott bútorok, olyan, amilyen a kés, a sonka, a bérelt lakás sütője, a törött konyhakő. Túl kell esni rajta. Jaj, de nyűgös volt az ágyból kikelni, harisnyanadrágot stoppolni, letörölni az asztalt, súlyzózni, felmosni, kiszedni a szűrőből a kutyaszőrt, szódát adagolni a fiókba, kiteregetni. Most meg köszönök a mosógépnek, mert ő szép, okos és jó. Nagyon dologias vagyok, mert nagyon jó dolgaim lettek.

Most már tudom: az élet nem utána jön, ez maga ez élet. Mulatok magamon: a penészes joghurtmaradékot bevágom a szemetesbe, hogy aztán másnap reggel bűntudatosan bányásszam elő, mossam ki és tegyem porhüvelyét a szelektívbe. Hajlongva törlöm a padlót, és felnyögök, életemben először: jajistenem. Elámulok magamon: illy ide, Joe Cocker meg orgazmus oda, hát én is sóhajtozó, nyögdécselő, üzembiztos anya lettem! És ezen már röhögök. Felujjongok, ahogy kisebb lábosba kanalazom a pörköltmaradékot (hogy utáljuk ezt amúgy! anyáink nagyobból kisebbe kényszerét!). A dolgok egyszerű szépsége, értelme: úgy örülök neki, ahogy gyereket szültem, ahogy megsejtettem először, hogy amit leírtam, üt, meg ahogy hunyt szemmel voltam szerelmes. Hogy lehet ez? Hogy ugyanúgy? Sebes kézzel is? Elemien önmaga minden. Ki hitte volna, hogy még ennyi bonbon van a dobozban, és másoknak is jut belőle? Benned akkora boldogságpotenciál van, így mondta.

Az én életem, és a választásaim lenyomata minden, ami körülvesz, amihez hozzányúlok. Hívok festőt, vízkőtlenítek, bekenem a sebeimet Bepanthennel. LEGO-t veszek, színes papírt veszek, vajhalat veszek, hajvágó ollót veszek, kütyüt nem veszek. Múzeumba megyek, ovis karácsonyra megyek, Snétberger koncertre megyek, masszázsra megyek, erdőbe megyek, csodaguru előadására nem megyek.

És ez az, ami a gyerekeimet körülveszi. Döntések, tárgyak, ízek, tevékenységek, stratégiák. Látják, hogy annyira nem számnít, amit a pedagógus mond. Nem alakoskodunk, nem hajbókolunk. Nem is feszülünk, csak tudjuk, amit tudunk. Látják, élik, hogy autó nélkül is, látják, hogy a tüzet meg kell rakni, tudják, milyen várni a buszt. Belenőnek. Majd ők is döntenek, majd nekik is fog tetszeni az, ami most nekem, velük nagyon. Vagy nem. Lesz nekik saját, vagy egész másképp csinálják. Végrendeletembe belefoglalom nem csak a Michael Jackson-emlékívet, hanem a STIHL fűrészt is, az a legnagyobbé lesz.

32 thoughts on “maga az élet

  1. “Látják, élik, hogy autó nélkül is, látják, hogy a tüzet meg kell rakni, tudják, milyen várni a buszt. Belenőnek. Majd ők is döntenek, majd nekik is fog tetszeni az, ami most nekem, velük nagyon. Vagy nem. Lesz nekik saját, vagy egész másképp csinálják. ”

    Nekem is az volt a véleményem hogy a gyerekemnek sem lehet rossz amit én választottam magamnak ,mert így látom a világot.
    A fiam rengeteg buszt rajzolt óvodás korában. Minden apró részletet megfigyelt. Volt amit csak az ő rajzairól fedeztem fel 🙂

    Igaz sokszor nehezen jutottunk el valahová, taxit is fogadtunk közben,és szorongtam is amiatt,hogy nem vagyok elég talpraesett anya mint egyesek,akik autóval hordozzák a gyerekeiket.
    Tanácsot is kértem egy idősebb barátnőmtől,hogy ártok-e a gyereknek ha ingázik 20 km-ert, busszal ?
    Megnyugtatott,hogy nem. Még más kétségbeesett helyzetekben is volt racionális tanácsa ,ha kértem tőle.Nagyon jó ha van egy józan személy körülöttem aki kétségeimben gyámolít.

    Szép volt ez a bejegyzés !

  2. “Mama, te milyen háziasszony lettél itten, amióta van sütőd. ”
    és tényleg kell hozzá a jó sütő 🙂 egy évet kínlódtam a sütéssel, főzéssel, mert egy ócskavas volt a konyhában, ránézni se volt kedvem. most sikerült vennem egy újszerű használtat, nagyszerű terveim vannak :)))

  3. milyen jó hanglatú 🙂
    most így megyek bele a karácsonyba én is, hogy főzni akarok, sütni, takarítani, mindenből a legjobbat kihozni. csináltam mesekalendáriumot is (a csokisat nem übereli, de azért jó, amikor a 2,5 évesek kérik este, hogy nézzük meg, hogy ma melyik mese jön 🙂 ).
    most szeretek tevékenynek lenni, bár kissé fárasztó.

    • Ah! Jönnek majd a betlehemesek ide, már előre megmondtam, hogy NEM adok pénzt, pláne nem kicsi gyerekeknek, csak sütit, szóval esélyes egyébként, hogy ez az utolsó év -már amennyiben következetes maradok és igen-, hogy kopogtatnak az ajtónkon, de addig még több tucat idegösszeomlással számolok (nincs tojás, nincs elég tojás, kifogyott a liszt, a fehérje összefolyt a sárgájával, karamellizálódottbazmeg, leborult a vaníliáscukor a földre, macskaszőrvanacsokikrémben, könyékig krémes vagyok, szaladj át lisztért/tojásért/cukorért/,meg akarok halni!!!), úgyhogy bekészítek egy kis bort sütögetésre, akkor valahogy lazábban veszem a dolgokat majd..
      Egyébként szeretem a Karácsonyt, már megvannak a díszek is, mind sk és elég csúnya.

  4. Nekem is leesett múltkor, hogy nem ezután jön az élet, hanem ez maga az élet. Máshogy kell ránézni. Rávettem múltkor a fiam, hogy szedje le a száraz ruhát és hajtogassa össze, tegye el. Még a húga káoszfiókjában is összepárosította a zoknikat. Nem tudom, milyen gyakran lesz ez, de örömét lelte benne. Nekem napi több óra robot, de rájöttem, hogy meditatív jelentősége van. Hazamegyek, mosogatok, addig leteszem a napomat, hazaérkezem. De nézhetem úgy is, hogy b…meg, drágám, egész nap itthon voltál, miért nem voltál képes megcsinálni? Mitől függ tul.képp., hogy mikor hogy állok hozzá?

  5. Én mindig szerettem a házimunkát, a szellemi tevékenység után nagyon jól kikapcsol és ellazít. Emlékszem, milyen nagy élmény volt, amikor a kollégiumban egy picike szobában összeköltöztünk a férjemmel és megvolt az első kis saját háztartásunk – egy kicsi szobában, ami egyben volt étkező, nappali dolgozó, háló és spájz.

    Az is igaz, hogy ha szép és jól működő dolgokat kell takarítani vagy velük dolgozni, az sokkal jobb, míg az ütött-kopott parkettát, bútorokat sokszor nincs kedve suvickolni az embernek, mert úgysem látszik rajta. Mi most költözünk éppen, három napja a tömény vízkőoldó, az ecet és a hideg zsíroldó a legjobb barátaim. Nem vagyok olyan vagány mint Éva a láncfűrésszel, de azért ez a hideg zsíroldó nem semmi – végtelenül közömbös nyugalommal teszi a dolgát, és ugyanolyan profin szedi le a tűzhelyről a ráégett zsírt, mint a kezemről a mázat. Ujjlenyomataim már alig-alig vannak…

    Sajnálni fogom az albérletünket, mert nagyon jó kis hely volt, de pár dolog nem fog hiányozni. Például az ezeréves ülőkád, amit hiába súroltam, már nem lehetett rendesen kitisztítani, a szörnyű járólap, ami tisztán is koszosnak tűnt, és a porfogó, pocsék minőségű szőnyegek sem.

  6. Hogy ez maga az élet – na, ez adott most nekem nagyon sokat. Különösen, mert van, amiben magamra találtam a posztban, új konyha, szép-új gépek, megtáltosodó háziasszonyság. (De a pörköltmaradékot még mindig nem kanalazom át, annyira lusta vagyok hozzá…!) Nekem most az egész gyeses létem ilyen: tudatosítani, megélni, hogy ez maga az élet! Hogy ne túl lenni akarjak minden egyes napon, hanem élvezni, amit lehet, mert basszus, egyetlen egyszer kicsi a gyerekem az életben. És most már egyre többet is alszik. Utána meg jön valami más.

  7. És zuzmara is hull szárnyas hajadra? Az olaszban is nőnemű a zione. Joe-t mi családilag örököltük meg. Az egyik kocsinkban, amit amikor vett apám, amikor én 17 éves voltam, a kazettás rádióban hagyta az előző tulajdonos. Az első utunk a Mátrába vezetett, ott fedeztük fel a kazettát. Esett a hó, szép volt a hegy. Azóta is mindig rá emlékezünk, amikor megyünk fel a szerpentinen.

  8. A házimunkának elsősorban az eredményét szeretem és nem magát a folyamatot. Sajnos. Ez az átkozott emancipált, individualista nyugati hozzáállásom. Azt meg végképp nem bírom, amikor másvalaki sáros bakanccsal átgyalogol a produkciómon, vagy újságpapírról eszi a szalonnát az ünnepileg megterített asztalon.

  9. Mikor hetente kétszer beindítom a mosogatógépet, még mindig rámtör egy ilyen kis sírós érzés. Hogy mikor húsz évig 5-8-9 emberre főztem és mosogattam napi többször, akkor nem volt, most meg kettőnkre… Micsoda luxus. De akkor az volt a mondás, hogy nem férne el szép dizájnosan a konyhában. Különben is, az egymedencés kör alakú mosogató az mennyire csinos, miért akarnék én kétmedencés csöpögtetőtálcást, mikor az annyira nem illik a konyhabútor stílusához. Aztán bazmeg tizenévig mosogattam úgy, hogy külön lavór a mosogató mellé… A szép óra meg nagyon okos fényképezőgép meg jó nagy autó mellett ez végülis jó volt arra, hogy be lehessen szólni, hogy nem szépen mosogatok. Most meg annyira szépen mosogatok, ha látnátok, minden csak úgy csillog-villog 🙂 (Ja, nem, az evőeszközök egy idő után bemattulnak, de ki nem szarja le?)

  10. “Ha elvégzem, ha megvagyok vele, akkor mehetek élni.”
    Én is, ugyanígy.
    Sok mindennel, főleg magammal.
    Vártam a megváltást, hogy mikor dőlhetek már hátra, és lehetek finom, kedves nő, és minden, ami ezzel jár.
    Most jövök rá, hogy soha, ez nem az a világ, én meg már nem vagyok az a nő.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s