személyes címkéhez tartozó bejegyzések

az idő 1.: észre sem vettük

Közzétéve Szerző:
97

Balázsnak, mert ő érti

és egy évben is születtünk

Gyanúsan sokszor írom, hogy már a negyven jön, meg “így negyven körül”, ugye? Hogy ekkor már odaint a halál, például.

Vagy kilenc hónapja ezt írom ám. Hogy negyven leszek. Holott én csak harminckilenc lettem, múlt szerdán. Még nem váltottam fel az ötödik tízest, úgyszólván.

De már nem éri meg azt az egy évet oktondi módon kiemelni. Kicsinyes volna. Mint aki retteg tőle. Dehogy rettegek, én…? Hát nem mindegy? Teljes önkény a tízes számrendszer is. (Mindenki tudja, hogy az igazán kerek szám, az például a harminchat. A negyvenegy, na, az szúr.)

Nem akarom elfelejteni, hogy már körülbelül annyi, ennek tudatában, ezzel együtt, ezt el nem maszatolva akarok ilyen lenni, és így érezni magam. Mert különben olyan öregesnek látom a szemem környékét vagy a nyakamat a fotókon. Így meg nem. Bővebben… →

annyira megváltozott minden

Közzétéve Szerző:
42

Minden évben, de tényleg, amióta az eszemet tudom, anyám a csak rá jellemző, elpusztíthatatlan mosolyú kedélyességgel azt mondja május első napjaiban:

12/24/33 (…) éve ilyenkor még nem tudtam, hogy fiam lesz-e vagy lányom.

Ez úgy, hogy van három bátyám, és ő lányt is szeretett volna. Bővebben… →

anyák napja hétfőjén

Közzétéve Szerző:
21

Mert ilyen is van, bűntudatos, hétvégén bulizó meg balatoni vitorlázó elkésettek pótnapja.

Anyák napja hétfőjén, élménydús, boldogságosan kaotikus hétvége után rákszűrésre megyek, az orvos megmutatja peteérésem nyomát, a sárgatestemet, minden szép és jó, csak egy kis miómám nőtt, és persze a tenyésztéses eredményt kell megvárni. Milyen jó lenne, a sok letudott, túltermesztett-nemesített virág meg nyögvenyelős, éneklő hangsúlyú versike helyett is, ha az anyák rákszűrésre mennének, meg szaunázni. Bővebben… →

odaadja magát

Közzétéve Szerző:
76

Ideje volna új szavakat használni most már.

Sok mindenben elhúzott már a gondolkodásunk, ledobta béklyóit — ez valahogy úgy maradt, megkövült: a tökéletesen aszimmetrikus szex, férfi kapja (szerzi), nő adja. A szinte-üzlet: a nőtől, speciális feltételek (múló mámor, jó hangulat, esetleg erőszak) a férfi felé vándoroló, eszközként használt, dologias jav. Bővebben… →

az én utam

Közzétéve Szerző:
20

Hogy most már végre tényleg az legyen.

Döntsek, amiben dönthetek, ne más helyettem, ne a belém írt norma, minta, trend, fel sem ismert logika. Ne lózung. Ne a múltam, a tanulságaim, ne a rossz reflexeim, elrontott-kényelmes stratégiáim, és ne is másvalaki, akinek tetszik a lénye, élete.

Nincs ilyen ember. Vannak ismerős sorsok, vannak megbecsült emberek, de nincs olyan, akiért a magaménak akarnám — ez az enyém, csak ez van. Bővebben… →

nem tudhatták

Közzétéve Szerző:
82

Alapvetően teljesen jól elvagyunk, nem kell itt gyereknevelni, irányítani, spontán a boldogság. A lányomat többen és több szakaszban tanítottuk meg biciklizni, de a kicsi már vérszemet kapott: délelőtt bemutatta, hogy tud ám ő pedáloson is, nem csak futón, rá is pattant az egyik kint heverő bringára, a tegnapi nagy menet után.

Ha szétnézek, kaotikus idillt látok: gyerekbiciklik szanaszét, műanyagpoharak, bennük apró orgonavirágok, murva, fűszálak. Sehol senki, csak a nyomaik. Valaki sír, de úgy, hogy azt a ragtapasz gyógyítja, de mivel a Verdák tapasz elfogyott, csak felnőtt, unalmasbarna van, inkább nem jelentkezik, majd este mosom le a sebet. A terasz kisasztalán késsel karistolt, sárga műanyag tányéron egynegyed, túlvajazott kenyérszelet szárad, olvadozik. Bővebben… →

szorongó

Közzétéve Szerző:
128

melléknevek sorozat 19.

igéből folyamatos melléknévi igenév, abból melléknév

Gyerekek, hogy én a magam változatos, közepestől igen jóig terjedő mindenféle adottságával, hozzászedett ismeretemmel, könnyű közegemmel, kibélelt pedigrémmel, hálás munkahelyeimen és intelligens barátok, ifjak s leányok között

mit összekínlódtam,

de éveken át ám, mennyit görcsöltem, miféle felleg ült a vállamon, mennyit rontott a teljesítményemen ez, miféle torkomban dobogó szívvel adtam elő micsoda lila pírú dadogást, és bőven harmincon túl is!

Hogy szenvedtem a testemmel, kinézetemmel, hangommal, töltelékszavaimmal, mondatszerkezeteimmel, frappánsnak szánt befejezéseimmel!

Pedig nekem, na, nekem aztán vannak szavaim, énekhangom, biztonságom, humorom, gyors agyam, narancssárga holmijaim, fellépésem és erős hátizmaim.

És mégis.

Ma verset olvastam fel. Bővebben… →

egy tökéletes nap

Közzétéve Szerző:
75

Most leírom, hogy mit csináltunk ma (ez a ma, az a tegnap).

Bennem még egy-két éve is volt valami halvány vágy, hogy a gyerekeket (a kicsiket, mármint) azért mégiscsak meg kéne keresztelni, és elmesélni nekik Jézus születését, a feltámadást, a mennybemenetelt, nem annyira vallásosságból, inkább a műveltség és gyermeki mitológiaigény szolgálatában — reprodukálni a gyerekkoromat, mindazt, ami nekem ismerős. Én ezt mára elengedtem. Amikor a fiam megkapta apámtól az idei Krisztus feltámadt! esemest, már biztos voltam benne.

És a többi hagyomány is, na. Talán kicsit túlzásba viszem a nonkonformizmust, de ha mélyembe nézek, én tényleg megőrülök ettől, hogy karácsonykor bejgli, hal, jingle bells, rokonság, húsvétkor barka, bárány, locsolók, tojás, rokonság, és a blogokon is aktuális bejegyzések, hogyan fessünk feminista tojást, píszí mézeskalácsok. (Ahogy attól is, hogy mindenki újévkor fogadkozik, kampányfogyókúrát meg tavasszal kezd.) Én ezt nem, egyre kevésbé. Bővebben… →

elköteleződni

Közzétéve Szerző:
40

Emlékszem arra az érzésre, fiatal önmagamra. Hiába szuverén, hiába saját kereset, hiába okos, azt vártam, reméltem, hogy jön valaki. Jó lesz együtt, megemel, zsongunk, és főleg:mindezt az jelképezi, valamint foglalja keretbe, hogy deklarálja majd, hogy én vagyok az és igazán, és elköteleződik, mert ez így komoly, és mostantól mi együtt, prolongálva az örökkévalóságba.

Mit tudtam még akkor, hogy csak úgy, mondjuk egy Koppenhága–Budapest járaton is megélhető a jóféle, heteroszexuális tartalmú emberi közelség, úgy, hogy az a két ember gazdagodik tőle, és többé nem is látja egymást, sőt, telefonszámot sem cserél. Bővebben… →

én sem helyeslem, hogy a gyerekek sminkben járjanak iskolába

Közzétéve Szerző:
165

Egy hete elkezdtem egy bejegyzést, a jogszerű párja lett volna, jogszabályszerű címmel. Ebben arról elmélkedtem volna, hogy szokásunk nekünk dohogni a törvényalkotó, az intézmény ellen, hogy miért nem így, miért nem úgy vannak a dolgok, de abba nem gondolunk bele, hogy a világ ezernyi változatát nekik korrekt, jogelméleti és praktikus szempontból is értelmezhető, világos, betartható szabályokká kell fogalmazniuk.

Például, a kilencvenegyes buszon nem (sem) lehet biciklit szállítani. Egyáltalán, csak egyes járatokon lehet, ezeken piktogram jelzi. De gyerekbiciklit lehet, bizonyos kerékméretig, meg összecsukhatót, hón alá kaphatót, azok poggyásznak minősülnek. Ez utóbbit az összecsukható bringák megjelenésével szépen beleírták a szövegbe. Nagyszerű az előírás evolúciója: árnyalt, életszerű, eleven. Azonban  kissé nehézkesen betartható, mivel a buszvezető nem fog centivel aggályoskodni az egyes kerékátmérők fölött. Na, mindegy, annyi világos, hogy általában felnőttbiciklit nem lehet, BMX-et sem. Amikor a BKK és az önkormányzat (XII.) rájött, hogy a downhillezés és a fogaskerekűn szállítás elég problémás (2012-13-ban legalábbis az volt), az utasoknak bajuk van, a Parkerdő pedig tehetetlen az amúgy tájvédelmi körzetben több jogszabály által tiltott sport ellen, felmerült, hogy talán ezt a fajta bringát kellene tiltani. De ilyen előírás nincs, nem lehet, bicikliműfaj szerint, nincs éles határ (mi teszi DH-ssá a bringát? a teleszkóp? a típus? hogy, ki mondja ezt meg? és ki tartatja be?), ez az egész jogszabályosíthatatlan. Igazságtalan is, mert azt üzenjük vele: akinek valamiért ilyen fajta bringája van (kb. mint a pitbull a kutyák közt), az nem szállíthatja a fogason. Miért pont ő, nem tehet róla stb. Hiába van bajunk, hiába kellene ezt szabályozással orvosolni, sem a szabály megalkotása, sem az alkalmazás nem működik.

De ez a most felmerült téma még jobb ennek illusztrálására, hogy fakó minden teória, s a lét aranyló fája zöld (Goethe). A “szépségről” mint önkifejezésről, szépség és szexualizált megjelenés különbségéről és a másságról mint önértékről már írtam (sajnos, azoknak, akik ezt támadásnak érzékelték, nem ment át a lényeg, például merész ugrással önmegvalósítás lett az önrendelkezési jogból és önkifejezésből, nem baj), most egy másik aspektust veszek elő. Bővebben… →

ma már csak a maradék megy tanárnak

Közzétéve Szerző:
194

gyöngyinek, aritának, követőnek

Ez is egy olyan állítás, amelyet, szubjektív benyomásait nagyívűen generalizálva, sőt városi legendává növesztve széltében-hosszában ismételgetnek nemcsak árnyalatlan gondolkodásúak, hanem komoly emberek is. Mindezt a tényleges helyzet reprezentatív áttekintése, ismerete nélkül teszik, és míg hajtogatják a jól bevált mondatot, a legenyhébb kételyük sincsen.

Amikor valamit nagyon mondanak, és az olyan egyszerűen és jól hangzik, akkor én mindig gyanakodni kezdek. Erről  a dohogó, “régen minden jobb volt” típusú állításról azt gyanítom, hogy nem igaz, tendenciájában és részleteiben sem, viszont nagyon kártékony. Bővebben… →

vér, verejték és könnyek

Közzétéve Szerző:
96

Nem ígérhetek mást, csak vért, verejtéket és könnyeket.

Ezt mondta. Már zajlott a háború, 1940 nyarán. Nem volt egy akármilyen szónok.

Háborúba lelkesítette a nemzetét és Európát. Meg is nyerték, de milyen áron? Ő sorozatban mondta delejes beszédeit, miközben félénken érvelgettek a pacifisták. Nem hazudott, nem tagadta, hogy borzalmas lesz, ahogy tagadta más országokban a propagandagépezet. Ő azt mondta, borzalmas lesz, de dicső.

Szuggesztív egy csávó volt. Bővebben… →

miért ciki?

Közzétéve Szerző:
317

tavaly tavaszi

Tegnap elhatároztam, hogy szakítok a megszokott mozgásformákkal. Mármint annyiban, hogy tegnap mást csinálok. Most épp gyönyörködöm ebben a mondatban. A posztot kedden kora délután, mindjárt a másféle sport után kezdtem el, szerdára szántam, tehát akkor még kamu és előregondolkodás a tegnap használata, de azóta már nem: most, szerda nulla óra negyvenkor, teljesen más gondolatok közepette írom bele ezt a mondatot, amikor már tényleg tegnap a tegnap, meg a sportja neki, mert már ma van, értitek.

Szóval mondom (tegnap), hogy ma nem lesz se terem (sok volt a hétfői, vennem kell új bérletet), se otthoni torna (nyűgös), se futás (az vasárnap volt), az ausztrál lovaspóló meg aztán végképp szóba se jöhet, ám kalkuláljuk bele, hogy gyönyörű az idő. Bővebben… →

majd belerúg ő is

Közzétéve Szerző:
76

Közhelyvadász lettem. Írja a magazin gyereknevelős cikke, kifejti az anyatárs a fórumon, meg mondja az óvónő is, hogy azért nem szabad lenyomóan beszélni a gyerekkel, erőszakosan viselkedni, megütni, mert akkor a gyerek azt tanulja meg, hogy így kell bánni a gyengébbel, továbbadja az agressziót.

Tényleg vannak gyerekek, akik bemutatják szüleik döbbenetes viselkedését, akár az egész repertoárt. Mindannyian láttunk már ilyet. Ismételgetik a riasztó mondatokat, megbüntetik a plüssmackót vagy űzőbe veszik a kiscsoportost az ovi udvarán. Megrázó lehet így belepillantani egy család életébe.

Ez, tulajdonképpen, egészséges reakció, kis keménykötésű Ricsik csinálják a grundokon: agresszió ért, továbbadom. Hát hova tegye? Szoktak aggódni miatta, gyerekpszichológushoz való eset, ez kétségtelen.

De ennél sokkal rosszabb is történik. Bővebben… →

mit nekem, te zordon kárpátoknak

Közzétéve Szerző:
40

Az van, hogy töprengve, sóvárogva és aggodalmasan néztem karácsony után az osztrák síterepek és pályaszállások honlapjait. Aztán úgy tűnt, én nem fogok síelni idén sem.

És most mégis síeltünk két napot. Amúgy is rémülten nézem a statisztikát, mely szerint az utolsó ezer kommentből hányat írtam én (én a legtöbbet) (utánam blaci, borderline és semese jön), szóval van elég olvasnivaló a blogon, ellesztek nélkülem. Bővebben… →

mindenki maga bassza el

Közzétéve Szerző:
49

Édes jó barátnőm, akármilyen okos vagy az én életemben, én inkább elbaszom egyedül, nélküled.

Jó lesz?

Én meg sose csináltam semmit azért, mert szóltak, figyelmeztettek. Soha passzt el nem kaptam, legfeljebb lepattanót. De eredetileg… ööö… eredetileg én találtam fel a labdát, ezt mondtam már? Bővebben… →

papucsférj

Közzétéve Szerző:
117

Azzal vádolnak minket, hogy elpapucsosítjuk a férjeinket. Hogy nekünk az ideális férfi a papucsférj, aki behódol, bólogat, mindent ránk hagy. Túlértékeljük magunkat, imádunk diktálni, a rémült férjeink meg feladták a szuverenitásukat, és jutalomfalatokért cserébe némán szolgálnak.

Na, nem, én ilyen nem leszek, mondják. El is megyek MGTOW-nak.

Ez nőgyűlölő magyarázat. Azoké, akik nem szerettek eleven testet-lelket, nem szeretik a saját gyereküket, akiket csak a kényelmük érdekel, és nem értik, miféle erők és munkák és érzések összhangzattana a család. Bővebben… →

amin nem spórolunk

Közzétéve Szerző:
228

Én, csakazolvassa, tükör nélkül is szempillaspirálozni képes, humán végzettségű fővárosi anya, de azért nő, szavaim súlyának teljes tudatában hajnali fél kettőkor a következő nyilatkozatot teszem: Bővebben… →

hogy lehet ezt kibírni 2.

Közzétéve Szerző:
33

A bejegyzés első része: hogy lehet ezt kibírni 1.

Arról írok, milyen halálig kísérni azt, akit szeretünk, és utána milyen az élet.

Sok feladat, kicsi gyerekek, rengeteg teendő, félelmek és elkeserítő emberek.

A listaírásra szánt papír nagy volt, de annyi minden került rá, hogy én már nem fértem az aljára se. Természetes: én nem vagyok fontos, most a gyógyulás a fontos — a nagynéném szerint –, meg a gyerekek.

Nem ettem, nem mostam hajat, nem aludtam, nem volt időm elgondolkodni semmin. És volt egy pont, amikor nem ment tovább.

De nagyobb papír nem volt a listapapír-szaküzletben, hát beírtam magam mindenki elé.

Mert az kiderült, hogy senki nem fogja átkarolni a vállam és gyengéden a füles fotelhez kísérni: pihenj egy kicsit, Éva. Ha én nem figyelek és gazdálkodom jól az erőimmel, akkor tuti az elmeosztály. És ezt nem engedhettük meg magunknak, mert ha én nem vagyok, akkor semmi sincs, nincs család, nincs betegápolás.

Bővebben… →

hogy lehet ezt kibírni 1.

Közzétéve Szerző:
26

Ezt kérdezik tőlem. Olyanok, akikkel szintén megtörtént: egy közeli hozzátartozójuk rákos lett, tudják, hogy meg fog halni, és vannak gyerekeik.

Régebben nem volt rák, nem létezett: a családomban nincs, és elképzelhetetlen volt, elméleti fogalom, nem is értettük azokat, akik rettegnek tőle. Most már annyi idősek vagyunk, és újabban olyan fiatal áldozatok is vannak, hogy hetente hallok diagnózisról, halálról. Ez már ez az életszakasz, már dolgunk van vele. Halljuk az újabb eseteket, és hálásak vagyunk. Ezt nem írom végig, igen, azért, értitek. Bővebben… →