odaadja magát

Ideje volna új szavakat használni most már.

Sok mindenben elhúzott már a gondolkodásunk, ledobta béklyóit — ez valahogy úgy maradt, megkövült: a tökéletesen aszimmetrikus szex, férfi kapja (szerzi), nő adja. A szinte-üzlet: a nőtől, speciális feltételek (múló mámor, jó hangulat, esetleg erőszak) a férfi felé vándoroló, eszközként használt, dologias jav.

Észre se vesszük, önként vonulunk e cellákba. A nő legyen jó (csak akkor számít nőnek, ha nőszerű: nőies, ifjú, olyan formájú, szelíd/dögös), és készséges, a férfi meg ugye férfi, és kell neki.

A nő dönt, már a valamirevaló nő, ad-e, kinek, hányszor. Akarják, elvárják tőle, az a dolga, miért nem adja.

A férfi a nőt megkapja, megszerzi, meghódítja.

A nő odaadja magát, enged, jutalmaz, szexet ad, kielégít.

Hajlandó, kapható, megteszi neki.

Nem ad szexet, szexszel zsarol. Szexmegvonás, hatalom.

Minden férfi egyforma, ha fasz feláll, ész megáll, nem tudnak ellenállni egy dekoltázs látványának, alkatilag (evolúció, genetika, rendeltetés, minőség) poligámok.

Kedves olvasóm, ugye tudod, hogy ez mind hatalmi kontextusban fogant, mind elvisz a lényegtől, mind hazugság, de minimum leegyszerűsítés? A “feminista” verzió is. Amely szerint mi már nem, mi többé nem, ez a mi fegyverünk, ellenállunk, bekaphatjátok.

Tényleg az volt az első reakcióm: ők nem veszítenek ezzel semmit? S ha nem, milyen lehetett az, amire most nemet mondanak?

Ilyen kockaszerű, szűk börtönökben gondolkodunk mi a szexualitásról (továbbá: megcsalás, hűtlenség).

Eközben a gyerekeink nem mernek kérdezni, teljesen el vannak tájolva, rémülten érzékelik, hogy azon a kedden valami vér folyik a bugyijukba. Facebookon és médiaproduktumokból tájékozódnak, okostelón nézik a pornót, kínzóakat álmodnak, nézik mások farmerját, seggét és hasát, ismeretlen testek képeinek özönét, mintha valami katalógus lenne, amiből választani és birtokolni lehet. Szégyenkezve veszik át a fürdőruhát a kihalt tengerparton, szelfikbe fojtják az önértékelési zavarukat, és nem tudják, nem élik, nem nevelték beléjük, hogy habeas corpus: nem írhatja elő neked senki, mikor megfelelő a tested; a testedben lenni öröm és belülről indul az út, nem kifelé, tekintetek, reprezentáció által, valamint nem nyúlhat hozzád senki, ha az neked valamiért kellemetlen, bizonyos testtájaidhoz meg csak az, akit erre felszólítasz (és akkor viszont ne legyen bűntudatod).

Eközben a világban csorog egyre a nyál, internetező magányos torz kivénhedtek és nevelőapák, edzők, pedagógusok, papok nyála. Bevallhatatlan, miről álmodnak a férfiak, mennyi frusztrációjuk van, elutasításnak élik-e meg, ha a spermájuk az “igazi” nemi életükben nyúlós gusztustalanság, a képernyőn viszont mohón követeli az arcára hat darab tökéletes testű nő. Tényleg nem teheted ki a faladra a gyereked fürdőruhás képét sem, tényleg veszélyben van az, aki naiv vagy vágyakozó…

Eközben mi méhecskés sztoriba meg igaz szerelembe fojtjuk az élet egyszerű, szépséges tényeit. Félünk a szüléstől, frusztráltak vagyunk kisajkunk vagy seggünk formája miatt, hüvelyi orgazmus hiányában, valamint panaszkodunk, hogy de szörnyű, de kényelmetlen, de fájdalmas a testünk óramű-működése, amelyet idétlen és infantilis eufemizmusokkal illetünk.

Ettől, hogy így tekintünk a szexre, mindannyian szenvedünk. Az egész, borzalmas, valódi jelenségeket és okokat nevén nem nevező beszédmódot, attitűdöt, rosszféle motoszkálásokat, szégyent sürgősen el kellene felejteni. Hol a kölcsönösség, hol az igazi mozdulás, a sodrás, az eredeti, paradicsomi szex? Tudjátok, miről beszélek?

És olyan ha nincs, nem akad, miért szexelünk egyáltalán? Miért hagyjuk magunkat ezzel nyomasztani? Miért érzékeny pont? Miért vagyunk dühösek, hogy namostaztán mi többet “nem adunk puncit”?

A punci nem mézesmadzag, nem jutalom, nem kitüntetés.

Csak akkor az, ha rusnya a partnered, és/vagy nem kívánod, neheztelsz rá.

Ha nem rusnya, akkor meg nem írni fogsz erről, eszedbe se jutnak ilyen szavak.

A magazin szerint persze mindenkit hajt a vágy, mindenki felizgul a jóképű kolléga jelenlétében a meetingen, a szex nagy boldogság, folytonos csipketangás izzás, ezen kívül pedig eü szükséglet, folyamatos kísérletezési vágy, kirobbanó spontaneitás, de intimdezodorral ám. A szex magától értetődő része az életnek, aszexuálisok és homoszexuálisok nem léteznek, jin és jang, boldog család, babaprojekt, összebújás, valamint nélkülözhetetlen a harmóniához.

Szemérmesen pajzánkodó megfogalmazásaikon és pornó ihlette tippjeiken homlokráncolnak és röhögnek azok, akik tudják, mitől döglik a légy, és nem félnek az aktuális parnerrel mindenkor önmaguk lenni, vágyaikat kifejezni, kicsit szőrősen, nagyon izzadtan sem. Valamint képesek a másik vágyát sem bűnösként kezelni, megismerték azt az énjüket, amelyik nem szégyell és nem is erőltet se magára, se a másikra semmit, csak puhán simít, csendesen mélyed, vagy elsodorja a létezés, és fennakad a szeme.

Akinek ez az egész kötelező gyakorlat, megoldandó-kibogozandó probléma, kompromisszumosan működött csak, vagy a legnagyobb, fiatal, önfeledt mámorban volt jó, vagy csak néha, érthetetlenül, aki örökké azt érzi, hogy ezen a területen teljesíteni kellene, de ő nem hozza azt a libidót, kezdeményezőkészséget, reakciót, testképet, ami oly erősen van reprezentálva (illetve többféle is van, szóval semmi olyasmit), aki nem is érti, miről beszélnek ezek, továbbá nem jó partner, nem jó feleség, nem jó test, az meg örökké nyomasztva van.

De nyomasztva van az is, aki olvassa a nagyon tudatos, nagyon szókimondó nők megosztásait, miszerint elegünk van, mi ebből kiszállunk, állandóan zsarolnak minket — e tartalmak előállítói kvázi szinonimaként használják a manipulációt és a szexet, a molesztálást és a közeledést, a házasságon belüli nemi erőszakot-csikarást és az aktust. Azt motyogja maga elé az olvasó, kommentben nem meri: de hiszen annyira jó, én úgy vágyom rá, úgy tud engem szeretni, úgy látszik, én nem vagyok feminista.

Én is mit írjak, az én felelősségem, ugye: mit írjak, annak tudatában, hogy a szavaim hatnak másokra, hogyan írjak, hogy ne presszionáljak, ne szálljak be se a pornóihletett “élvezned kell”-nyomasztók közé, se a szex- és örömtagadó, sokféleséget letiltó zörgős feminizmusba. Ne magyarázzam, hogy akkor jó a szex, ha összefolyik minden testnedv, mert ki vagyok én, hogy megmondjam, másnak mi a jó.

Nem jelölök irányokat, eszemben sincs. Elmondom, velem hogy van, és a világban milyen sokféleképpen lehet, illetve milyen világban szeretnék élni, és abban a világban hogyan működik a humán szexualitás. Viszont nem szállok be abba, hogy feministának lenni annyit jelent, mint teljesíteni a penzumot, felmondani a leckét, elutasítani a szexet, a szexualizált külsőt, a test fontosságát, a férfiakat. Szeretném megfigyelni az emberek ezerszínűségét — ez írói, emberi és feminista jellegű célom is, és szeretném ideológiai nyomástól mentesen azt megélni, megírni, ami ott és akkor az enyém, a sajátom. Nem akarok én szimpatikus lenni, és ezért nem fogja senki belőlem kierőszakolni az ő szája íze szerinti anyaságot, nőséget, feminizmust, özvegységet, blogot. Mindenkor: szerelemben, sportban, gyászban, összeomlásban, gyereket nevelve, igazamért kiállva, konfliktusok és elvi dilemmák közepette arról írok, aki tényleg lenni tudok.

*

Most például ki vagyok? Egyedül vagyok, boldog vagyok, tudom, mi a jó, mi történt velem, és mennyi minden vár még. Testem nem divatos jó alak, hanem egy sportolóé, ez meglep, nem hittem volna, és főleg a változásból következő megéléseket, megértéseket, gyógyulásokat nem hittem volna, ellenben szeretném elmesélni. Nem vagyok már gömbölyű mellű, viszont mámoros tempóban futok. Nem push up a nadrágom, hanem izmos a lábam, nem smink van rajtam, hanem natúr, kipihent, hidratált arcbőr, nem színes és nem mintás a ruhám, hanem fekete-fehér, és nem optikailag igyekszem, maszkírozni meg kiemelni, hanem igazán élnek a sejtjeim — meg kell mondjam, ez nagy élvezet, dimenzióváltás.

*

Úgy féltem ettől a cikktől, már így a címe alapján, hogy most jön a szokásos — és lám, lehet erről így is beszélni. Nem “próbáld ki, majd megszereted, vigyél ki egy kis színt bele”, és nem is dühöngés, vagy moralizálás, hogy mi aztán nem, még mit nem.

http://www.hazipatika.com/eletmod/szex/cikkek/mit_erez_a_ferfi_analis_szex_kozben_ime_7_vallomas/20150421155736

Szextémájú írások:

csakazolvassa.hu/tag/szex

csakazolvassa.hu/szexualitas

humán

nem elég jó a szex 1.

nem elég jó a szex 2.

amiért a nő nem… 1.

amiért a nő nem… 2.

mit mondjak a lányomnak

szóval a gyerekeink felvilágosításáról

76 thoughts on “odaadja magát

  1. “a testedben lenni öröm és belülről indul az út, nem kifelé, tekintetek, reprezentáció által”
    Nekem ez volt mostanában a legfontosabb, itt a blogon. Enélkül nem kezdtem volna mozogni, meg odafigyelni a kajára sem. Azóta ilyen szemmel nézem a fitnesz cikkeket, és csak nagyon elvétve jelenik meg az a szempont, hogy ezt az egészet azért érdemes csinálni, hogy jó érzés legyen élni. Nem, ehelyett az van, hogy szép leszel meg szexi (megfelelési kényszer), esetleg hogy nem leszel beteg (ez meg ilyen indirekt, nem az élvezetet hangsúlyozza).

    “Hol a kölcsönösség, hol az igazi mozdulás, a sodrás, az eredeti, paradicsomi szex? Tudjátok, miről beszélek?”
    Hát nem. Egyszer volt egy ilyen, de az se az volt, mint utólag kiderült.

    Én megértem azt, aki elhatározza, hogy ő többet nem szexel férfiakkal. Amennyit látok ebből, a saját tapasztalatomon kívül is, nagyon ritka lehet az, ahol nem lép fel a hatalmi kontextus, ugyanazért amiért a párkapcsolatban is, ha nem törekednek rá tudatosan, könnyen belecsúsznak a patriarchális felállásba. Nálam nem ez van, nekem egyszerűen a szexuális énem helyén csak valami maszat van egy ideje. Elképzelni se tudom, hogy éli meg más a saját szexualitását, hogy az milyen érzés. Tudom, hogy nekem milyen volt még nemrég, de az rendhagyó 😉 De jó most, inspirál, ahogy te jól érzed magad a testedben, csomó örömöt találok én is az enyémben. Most el tudom képzelni, hogy soha többet nem fekszem le senkivel. Nem tűnik szörnyűnek.

    • Hm, engem meg a Te őszinteséged inspirál most épp. 🙂

      “belülről indul az út” – ez tényleg nagy igazság. Annyi információt és követendő példát kapunk a világból, h effektíve mindent tudunk, csak épp az tart sokunknak hosszú ideig, h rájöjjünk, mi történik, mikor nem a testünkön kívül élünk, nem kifelé élünk, hanem odabent, a sejtek és érzések szintjén, tudva saját magunkat, érezve a saját rezdüléseinket, nyüszögéseinket.

      Még én is csak az elején tartok.

  2. “és nem félnek az aktuális partnerrel mindenkor önmaguk lenni, vágyaikat kifejezni, kicsit szőrösen, nagyon izzadtan sem. Valamint képesek a másik vágyát sem bűnösként kezelni, megismerték azt az énjüket, amelyik nem szégyell és nem is erőltet se magára, se a másikra semmit, csak puhán simít, csendesen mélyed, vagy elsodorja a létezés, és fennakad a szeme.”
    Így.

  3. nem tudom, nem tudom. lehet, hogy én értelmezem rosszul – vagy nem ugyanott olvasunk -, de nekem tökre más a tapasztalatom feminizmus és szexualitás témakörben.
    mondjuk azt észrevettem, hogy van egy-két radikális társaság, ahol menő ez a “nem adunk pinát” szöveg, de a többség azt “hirdeti” – vagyis inkább, ha az általam olvasott blogok feminista írói ilyen témában megszólalnak, akkor nekem inkább úgy jön le, hogy társként, egymást tisztelve és szeretve, kölcsönösen akarva szerelmeskednek. nincs túlmisztifikálva, csak annyi van, hogy szívesen dugnak is azzal, akivel más dolgokat is szívesen csinálnak. kb az, ahogy te írsz a szexről (ha jól vettem ki eddig).
    ebből nem azt akarom kihozni, hogy van egy “jó feminizmus” – ami A feminizmus – és valami “rossz feminizmus”, mert mindenki úgy értelmezi a feminizmus-szex témakört (és minden mást), ahogy akarja. viszont az egyenlőségre való törekvés, az, hogy egy kapcsolaton belül egymás egyenlő társai mindenben, és a saját testük élő, élvezetet igénylő, vitalitással teli organizmus, nem testrészek random összedobálása, az én tapasztalataim alapján gyakoribb, mint ez a hozzáállás, amit említesz.

    • Én azt írtam: “feminista”. Nem annyira vagyok oda attól, hogy valamit azért kell respektálnom, támogatnom, elviselnem, mert magát feministának (vagy bárminek) mondja.

      És abszolút támogatom az aszexuális lobbit, az igazi sokféleséget. Csak a dühösködéssel, leszólással, önigazolással, felmentéskereséssel, mások feletti rendőrködéssel és (leginkább) az örömtagadással van bajom.

      • láttam az idézőjelet. csak arra akartam célozni, hogy nem sokféleséget letiltó és zörgős van csak.
        nem írtam, hogy támogatni kéne bárkit vagy bármit csak azért mert valaminek tartja magát.
        a többivel meg annyira egyetértek, hogy ugyanerre a sokféleségre akartam utalni a harmadik bekezdés első mondatával.

    • Szerintem a radikalisok sem ugy gondoljak, hogy nem adnak pinat a szerelmuknek, partneruknek akivel boldog kapcsolatban elnek. (mondjuk ez roppant szerencsetlen megfogalmazas es epp ugy leminositi a noket, legalabbis bennem eros ellenerzest kelt) Ez a nem adunk pinat nem ezt jelenti es nem a jutalmazas-buntetes tengelyen mozog az en erzekelesm szerint. Inkabb ugy tunik tele a hocipojuk a nok targyasitasaval es ez valami figyelemfelkeltes vagy visszavagas, ami ettol meg siman lehet egy logikai ficam, hamar…

        • Szerintem azért hülyeség ez az alapállás, hogy “van, de nem adok”, meg “elvből” nem dugok/bármelyik kifejezőbb, kedvesebb szinonima – túl a nyilvánvaló buta vonalasságon és harci trombitáláson -, mert eleve a felvetés hamis. “Nem dugok olyan pasival, aki prűd, de közben nagyba nézi a pornót, erőelvű, hülyének néz stbstb” – még jó bakker, fúj, ne is.
          Na de ez nem azonos azzal, hogy na akkor bevarrom, demonstratíve, kész, bezár a bót (valamint, ha valaki pöccsel közelít, visítva rohanok ellenkező irányba á la fóbia? Hát van olyan, de az megint nem elv kérdése). Összemosnak két dolgot ezzel a túlrajzolt, túlaszkétáskodott hozzáálllással. Ja, meg hát azzal, hogy közben, miközben nagyban jogvédnek, azért ők is olyan normatívak, mint egy Békemenet teljes hosszában.

          • Én biztos vagyok benne, hogy elakadt az életük. Bedőlt a párkapcsolat, a családmítosz, a munka, a testi állapot, az emberi kapcsolatok, nincs sikerélmény, irigyek, unatkoznak, megfosztottak, erre kell az agresszív feminizmusnak csúfolt borzadály, az aszkézis, az előíró-tiltó hang, a jól levő/testápoló/optimista/jól kereső nők lekápózása, és az átlátszó sikerlátszat-keltés.

            Ha nem innen hordták volna el a szavakat, erőt, gondolatokat, közösséget, blog-mintát, és nem ellenem használnák ugyanezeket, nem lennének témák.

      • mondjuk én fordítva látom: hogy az tárgyiasít, ha önmagadat testrészekként (fragmentumokként) prezentálod, és szerintem is leértékeli a nőket ez a szerencsétlen megfogalmazás.
        és az, hogy én adok vagy nem adok valamit, az szerintem jutalmazás-büntetés tengelyen mozog, de igazából még nem gondolkodtam ezen a részén. csak a szex részén, hogy én az egész lényemmel szerelmeskedek, asszem, és nem bizonyos testrészeimmel.

        • Hat lehet, hogy ok nem kernek faszt, mit lehet ezt tudni…ha kovetkezetesek akkor biztos nem, megteszi a vibrator. (en azt sosem probaltam, de aszongyak jo)

          Cika,
          Azert irtam en is a logikai ficamot es ezert kelt bennem is ellneszenvet.

  4. Érdekes, hogy az én fejemben ez az egész feminizmus kérdés egy furcsa, nagy buborék. Igazságtalan dolog ez, mert ebben is a megátalkodott sztereotípiákkal küzdök. Én magam baromira nem vagyok trendi, mert imádom nézni, ha a férfi az általam készített vacsiból tömi degeszre magát, sőt én aztán még a sört is beviszem behűtve (persze magamnak is 😀 ) és meghatódok zokniteregetés közben, mert az “övét” teregetem, hovatovább imádom érezni magamon egy férfi súlyát és imádom az erejüket, az illatukat, az enyémnek még a ráncait is nevetés közben. Én szeretem odaadni magam. Bár valószínűleg én állatira szerencsés vagyok, mert nagy szerelemben élek és évek óta ágyba kapom a reggeli kávét. Távol áll tőlem az én fejemben élő feministák harcias hangja, provokatív, kötekedő attitűdje és a folyamatos, mindenáron egyenlőségre való törekvése. Bár mondom, én valószínűleg szerencsés vagyok, mert sosem éreztem magam egyenlőtlennek. S eszembe jut erről egy vicces történet: Interjút készítettem egy sugárzó, roma nővel és kérdeztem, hogy milyen őt ért hátrányokkal kellett megküzdenie, milyen megkülönböztetés érte őt etnikai identitása kapcsán. Erre ő: “Hát nézd, én megmondom neked az igazságot. Én soha nem éreztem magam hátrányos helyzetűnek, sem megkülönböztetés áldozatának. De ez lehet, hogy azért van, mert én gyönyörű vagyok.” Tényleg az volt 🙂

      • Erről talán Beauvoir ír, hogy milyen jóleső is igazán szerető kapcsolatban, biztonságban megélni ezeket a szerepeket. Hogy belém hatol, hogy ő az aktív, hogy erősebb. Igenis erősebb. Nem bánt vele. Vagy hogy főzök neki. Ő meg kicseréli a belsőmet, és fel is pumpálja.

        De ez még lehet egyenlőség. Egyenlőség az, ahol egyik se szív, nem az egyformaság.

        • Lehet ez független a hátterünktől, a Rendszertől, hogy a férfi az erős meg az aktív és én ezt élvezem? És lehet így valóban biztonság meg egyenlőség? Mennyiben más ez, mint ha megismerkedem egy afrikai fiúval és olyat játszunk, hogy én vagyok a telepes úrnő, ő meg a rabszolga? De amúgy egyenlőek vagyunk, és ez csak játék.

          Ettől még az élvezet valódi. Csak én nem tudom elengedni magam már ilyen szituációkban.

          • Hát, van biológia, de amit a Rend rárakott, az erőszak és visszaélés.
            Az erő, a testi vagy szerepbeli (nemi) különbség nem erőszak, és nagyon sok egyéni szín árnyalja persze (tehát nem egyformák a férfiak pl.).
            Én a testi, hormonális dolgokon és ilyen mitologikus képzeteken alapuló különbségekről beszélek. Van ennek szépsége, és mély, igaz pillanatokban szokott előjönni a Férfi, meg a Nő, és olyankor sosem bánt, sosem erőszakos. Csupa kép jut eszembe.
            Mondjuk, én leszek terhes, nő a pocakom, hízom, melegre vágyom, begubózom, teát hoz, és kimegy felvágni a fát.
            Szülni én fogok, ő ott áll, kívül marad, nem fogja érteni, nem lesz benne, nem is szoptat, nem tudhatja, milyen ez.
            Vagy, én mondhatom a magamét a Faszszomszédnak, ha odaáll ő is, akkor viszont bekussol (a gyerekeimet fenyegette a rohadék). Ehhez mondjuk kell egy alkat, mert engem lenéz a csávó, mert nő vagyok. De az ötlet az enyém volt, ő hiába nagy, konfliktuskerülne inkább.
            Mondjuk, izmozom én is, meg ő is, a belünket kiizmozzuk, de neki nagyobb nő. Vagy, mindketten lehúzunk csigát, olyan súllyal, ami nehéz, de csuklyásizma neki nő, nekem nem (ezért nem kell félni, egyszerűen a nők ugyanolyan kajától és ugyanolyan kemény edzéstől nem lesznek olyanok). Vagy, neki 3000 kalória jár, nekem 2000, ezzel kár vitázni, ő eszi a nagyobb husit. de a liftaknából én férek ki, ő ottmarad.

            Jó a kérdés az afrikaival. Én sem bírnék ilyet játszani, eszembe sem jut. A kiindulópont ugye, hogy minden ember egyenlő, ezt nem bántja az, hogy a férfi hormonja, testfelépítése, izomzata, szexuális mozdulatai, nemi szerve, orgazmusa másképp néz ki, hangja mélyebb stb., mint a nőé — engem ez nem sért, és ez nem is valamiféle szerepjáték, ez igazi. Ez nem egyenlőtlenség, nem tipor ezzel engem, mert én meg királynő vagyok, saját jogon, és hosszú a hajam és íves a derekam, és imádnak mint feminin nőt, a sütijeimmel, én ezt baromira élveztem, hogy a női test enyire más, mint a férfi, és más az érzése, preferenciája is, sokféle lehet amúgy, de _mint nőé_ más (= a férfiétól különböző).
            Vagy van pl. a szopás, az se egy szimmetrikus valami.
            Csak épp ehhez önkényes is, meg butaság is minőségeket meg többletjogokat kötni, hogy akkor a férfi az erősebb és fontosabb (ez csak erőalapú kontextusban igaz, ahol aki erősebb, az lefog, megver, többre becsülik stb.), meg őt kell leszopni és viszlát.
            Vagy hogy _mint férfi_ rivalizál, nem árulja el az érzéseit, racionális, lényeglát, ami “jobb” stratégia. Egy férfifejű, egymást taposó, visszaélős társadalomban jobb csak.

            Az viszont önmagában egy emberijogi lábbal tiprás, hogy megjövök én, a fehér mindent lerabló telepes, és nekem kulturálisan van valami fölényem, csak mert az én őseim irtották ki és dolgoztatták halálra az ő őseit, és nem fordítva. Ez nem “természetes”.

          • Én egyenlőtlen helyzetekben is el tudom engedni magam. Sőt élvezni is tudom az egyenlőtlenséget. Szerintem egy “igazi” kapcsolatban fel sem merülhet, hogy az egyenlőtlenség ne csak játék legyen. Egyenlőtlen, mi több, bántalmazó kapcsolatokban is éltem, és abban semmit nem élveztem. De ha valami alapvetően jó és élvezet és mámorítóan szabad, akkor abban az egyenlőtlenség egy játék számomra, hiszen alapvetés az egyenlőség. Vagy nagyon érthetetlen vagyok? 🙂

            • Ezt tökre értem, és tudom hogy lehet izgalmas és élvezetes egy ilyen szitu. De azért, mert megtanultuk élvezni, megtanultuk, hogy ez az izgalmas, a szexi. És az egyenlőtlen helyzetek, még akkor is ha csak eljátsszuk, az elnyomó rendszerből nőttek ki.

              Nem vitatkozom a biológiával, de a biológia addig tart, hogy más testfelépítés meg szülés-szoptatás. A hosszú haj meg az erős védelmező (kitől kell védeni? más erősek agressziójától), a kezdeményező, az aktív-passzív felállás az már szerep, és összefügg az elnyomással.

              Bár mivel a természetes biológia különbségekre is hivatkozik a Rendszer, visszaél velük, emiatt ezeknek sem tudok felhőtlenül örülni. Tudom, már lassan ott tartok mint Andrea Dworkin, hogy minden heteroszexuális aktus elnyomás 🙂 De ezt a látásmódomat nem szeretném kiterjeszteni, csak bennem így játszódik le.

              “Csak épp ehhez önkényes is, meg butaság is minőségeket meg többletjogokat kötni, hogy akkor a férfi az erősebb és fontosabb” Igen, de hozzá van kötve akkor is, ha nem akarjuk.

              • “megtanultuk, hogy ez az izgalmas, a szexi”
                Persze. Miért, neked honnan származnak a megéléseid? Mi van a tanultak alatt? Mi más van?
                Az emberi szexualitás mint olyan mindenestül tanult viselkedés. Ezért érdekes az is, hogy pl. az ázsiai férfiak más derék-csípő arányt tartanak szexinek.
                Ezt nem bírom az úgynevezett radikálisokban, hogy úgy tesznek, mint ha lehántható lenne a szocializáció, mint ha ők ezen kívül lennének, rájuk ne volna érvényes. Ez nagy gőg és félrevisz, szerintem.

              • “a biológia addig tart, hogy más testfelépítés meg szülés-szoptatás”
                Nem.
                Szagok. Késztetések. Légkör. Hang a füledben. Szúrás az ajkadon.
                Arányok, ruhafajták. A bő póló tök más férfin, mint nőn. Szőrösség. Mozdulat. Preferencia. Hormon. Betegségfajta. Kb. mindent áthat, de nem is biológia ez. Egyenlőtlenség semmi esetre nem következik belőle, az torzulás, visszaélés.

            • Természetesen én is ugyanonnan tanultam. Ez miért fontos? Én is olyan fajta radikális vagyok, olyan gőgös? Nem vagyok kívül a világon, rám is ugyanúgy hat a környezetem, a társadalom. Attól még, hogy nem választhatom le magamról a szocializációt, figyelhetem, hogy mit művel bennem és az okozhat érzéseket, elidegenedést, vagy akár megtanulhatom hogy figyelmen kívül hagyjam és élvezzem. Nem tudom mi van a tanultak alatt, hogy milyen lenne anélkül. Nem tudom mi van a homoszexuálisokkal, transz emberekkel, aszexuálisokkal.

              • Nem, csak azt jegyeztem meg, hogy senki sincs rajta kívül, az se, aki elvekre figyelmeztet másokat.Szerintem nem lehet figyelmen kívül hagyni, annyit lehet csinálni, hogy az ember reflekál rá, igyekszik mértékletesen (tehát nem hirdetni ezeket), és nem beszél hülyeségeket.

        • Egyenlőtlenség. Amióta az eszemet tudom, olyan pasit kerestem, aki okosabb mint én. Ez talán mások szemében egyenlőtlennek tűnhet, de számomra nem az. Egyszerűen csomó dologban okosabb és sokkal megértőbb. Ha valaki a másiknál okosabb, erősebb, szerelmesebb egy párkapcsolatban, az kvázi egyenlőtlenséget eredményezhetne, ha nem az egyenlőség lenne az egyetemes alapvetés. Bár lehet, hogy igazad van, most, hogy így jobban belegondolok, talán ezek csak különbözőségek,bár könnyen lehetne belőlük erőfölény. Habár én szívesen öltöznék cselédlánynak és elégíteném ki a “ház urát”, vagy lennék játékból “naiv szűzlány”, és az ellen sem ágálnék, ha a pasim lenne a kiszolgáltatott kertészem, aki minden rendetlen kis fűszálat elrendezgetne a kertemben. De ezek csak úgy mennek, ha az egyenlőség nem alapvetően nem kérdés.

          • Ó, az alapvetés, hogy nálam okosabb emberek társaságát keresem! Ez lehet, hogy jellemgyengeség, de hosszútávon sajnos nem állhatom a nálam butábbak társaságát. Elemi igényem, hogy növekedjek, fejlődjek, tanuljak másoktól, legyen szellemi kihívás. Kinek a lexikális tudása nagyobb, kinek az intelligenciája, kinek az érzelmi intelligenciája (pedig alacsonyabb az iskolázottsága, mint az enyém!), nem véletlenül velük veszem magam körbe. Igaz ez a párkapcsolatomra is. Miközben egyes dolgokban én óhatatlanul okosabb, jártasabb, lényeglátóbb vagyok, mint ő. De számos más területen ő masszívan leköröz engem.
            Szerepjátékokhoz én nem szólok hozzá, sosem csináltam és nem is szeretném.

            • Esetleg hasonló intellektusú? Más érdeklődésű, logikájú, akinek mérhetetlen, hogy okosabb-e, csak a különbség az innováció, inspiráció?
              Miért verseny ez? (leköröz) Sose merölt fel, okosabb-e vagy butábbb a partnerem. Mondjuk egy harminc éve szakmailag sikeres, pengeagyú férfival nem is értelmes összehasonlítani (de minkettő azt mondta én okosabb vagyok).
              Szerintem nem olyan komolyan vett szerepjáték ez, hogy beöltözünk mangalicának és röfögünk, inkább képzetek, mondatok, fantáziák, becenevek.

              • Valószínűleg azzal, hogy “okosabb”, csupán leegyszerűsítem a dolgot. De nekem valóban szükségem van arra, hogy azt érezzem, sok olyan területe van az életnek, amiben jártasabb, mint én. Mert így az én ilyen hiányosságaimat tudja pótolni, támaszkodhatok rá, segítséget ad – ez nem teszi egyenlőtlenné a kapcsolatunkat, viszont én pontosan tudom, melyek az erősségeim és a gyengeségeim, utóbbiakat pedig szeretném fejleszteni, és nagy megnyugvást ad, hogy olyasvalakivel kötöttem össze az életemet, akire utóbbiakban bátran támaszkodhatok.

          • Egyenlőség, most erről egy csónak jutott az eszembe. Lehet egymás mellett ülni és együtt húzni az evezőt és haladni, de lehet azt is, hogy az egyik evez, a másik pedig a csónak orrában ül és gyönyörködnek egymásban. A lényeg az egyensúly mindig. Az “egyformán vegye ki a részét” ebből a szempontból számomra egy nagy kamu. Egyensúly van, amihez nagy-nagy érzékenység meg értelmi és érzelmi intelligencia kell. És persze vannak kilengések, ide-oda lépések.

            • Ilyeneket én is gondoltam régebben, és mostanára jutottam oda, hogy most már tudom, hogy miért nem értek egyet akkori önmagammal.
              1. Nincs egyensúly, ez egy dekontextualizált illúzió, hosszabb távon mindig betüremkedik a nagyon egyenlőtlen társadalmi környezet, ha nem tudunk erről, akkor annál inkább.
              2. Ez az evezős kép azt feltételezi, hogy mindig együtt és mindig egyfelé, de ez irreális. És ha már nem egyfelé, nem egy ritmusban, nem úgy, akkor mi van? a döntésben annak van nagyobb súlya, aki húzza az evezőt, nem egyenlő hatalmi helyzet. Én nem nagyon láttam olyant, hogy érdekütközés esetén az erősebb fél lemond az erejéről, nyilván nem kizárt, de törvényszerűnek, rendszerszinten alkalmazhatónak nem gondolnám.
              3. Én már a saját kompetenciám védelmében se nagyon mondanék le az evezésről, bármilyen idillinek is tűnjön az adott helyzet, hogy mi mindig együtt és egy irányba és egyformán. És nem lehet másként kompetenciát szerezni, megtartani, mint cselekvéssel.

    • “meghatódok zokniteregetés közben”
      Érdekes, h mennyire különbözőek vagyunk.
      Engem az ilyen dolgok soha sem hatottak meg.
      Inkább a figyelmesség, kedvesség, a szempontjaim figyelembevétele, amit értékelek. Merthogy én megadom, hát az “természetes” ugye.

  5. köszönöm az írást. én egy teljesen szexualizált külsejű nő vagyok, aki imádja a testét, és tesz is érte, hogy az jól érezze magát, szereti, ha vágynak rá és vannak is (egyelőre nem teljesülhető) vágyai. ezért borzaszt, ahogyan a kultúra összeházasította a szexet és a szerelmet, aztán meg a házassággal még örökké tartónak is sulykolta és evidenciává tette. és ha nem ez vagyok, akkor nem vagyok pozitívan értelmezhető vagy akár elfogadható.

      • Múltkor dühömben,férfitársaság után épp ilyeneket kezdtem összeírni. Elképesztő hamar összejött egy oldalnyi, bár az főleg a kapcsolati viszonyokról.
        Pl.
        Sok kapcsolat után a férfi: tapasztalt, jó parti a nő: k*, fehérmájú.
        Az impotencia betegség, míg a frigid nő nem hagyja a szexet a férfinak.
        Elveszi a szüzességét -de miért nem neki adta a szüzességét?
        A férfi (joggal) veszekszik, a nő hisztizik, ha valami nem tetszik neki.
        A káromkodásaink is megérnek egy misét.

  6. “Szexet ad” “Puncit ad”, egyszerűen undorító megfogalmazások.
    Hála Istennek, meg magamnak, hogy nem olvasok ilyen kommenteket.
    Önvédelem.
    Borzalmas olvasni is, a szex kölcsönös “adás”, akivel nem, attól sürgősen le kell lépni.
    De attól is, aki csak a leghalványabban így fogalmaz, nem sül ki belőle semmi jó.
    Sose fogalmaznék így magamról, se más nőtársaimról, szörnyű degradáló.

    • Mikor ez a “szex” kifejezés elkezdett kiömleni a médiából 1990 körül, mely egybeesett a pubertáskorommal, sokáig nagyon furcsának találtam, hogy erről lehet egyáltalán így beszélni. Mintha valami egyenízű gyorséttermi kaja lenne, amit mindenki egyformán fogyaszt.
      Szereti Ön a szexet? Él Ön szexuális életet? Milyen szexpartner ön (kvíz)? Nem értettem, hogy lehet általánosítani, hogy most egy szenvedélyes kapcsolatról beszélünk, vagy egy megszokott-unalmasról, vagy erőszakról… Mintha ezeket mind egy kalap alá vennék.
      Azóta megszoktam.

      • Ó, abszolút!
        Nagyon egyetértek, “gyorséttermi kaja” nagyon találó.
        Nekem az jutott eszembe a “puncit ad”-ról, hogy mintha valami haszonállatról lenne szó, csak nem akartam bunkó lenni.
        A szavaknak erejük van, legalább mi ne beszéljünk így magunkról!

      • “Szereti Ön a szexet? Él Ön szexuális életet? Milyen szexpartner ön (kvíz)?”
        Nagyon egyet értek!
        De mi az, h szex? Milyen szexet?
        Leválasszuk az emberről, az érzésekről és tornázunk?
        Nem azzal szexelünk, akibe beleszerelmesedtünk? És a szerelem, szeretet van és abból lesz a szex? Magasabb szintre lépve, kiteljesedve.

          • Ez egy újabb hálás vitatéma, hogy ki mit tart szexnek, ki mikor mondja, hogy lefeküdt valakivel. A férfiak általában a fenti definíciót értik alatta, a nők meg sokkal tágabbat, nekik az egyéb módozatok is beleférnek. Így előfordulhat, hogy egy férfi kudarcként él meg egy estét, mert nem volt behatolás, a nőnek meg szép élmény.

            Ha már itt tartunk: mi a szűzesség? Katolikus ifjúsági gyakorlat, hogy a behatolást kihagyják, de minden más megtörténik, és úgy gondolják, hogy akkor nem paráználkodnak, és szűzen mennek a házasságba (vö piarista szex).

  7. Nemrég egy ismerősöm a másiknak azt mondta rólam: nem hittem, hogy neki (ez voltam én) sem sikerül. Márminthpgy 40 felett egyedülálló és gyermektelen vagyok épp.
    ??? 😦

    • demekkora szemétség ez 😦
      sajnálom!
      azért ez olyan szar, hogy egyrészt, minek beszélgetnek így erről (vagy nem tudom, mert hát, mindenki arról mond véleményt, amiről akar, de ez akkor is tapintatlanság), másrészt mennyire nem biztos, hogy te attól érzed/éreznéd magad jól, hogy van partnered és gyereked. sokan nem is szeretnének, attól még “sikerült nekik” – az, ahogy ők szeretik élni az életüket.
      ha meg szeretnél társat és gyereket, akkor bőven lehet még. egy csomóféle lehetőség és variáció van.

    • Egy regi noismeros nekem is azt mondta, hogy “sosem hittem volna, hogy pont te nem mesz ferjhez, amikor te olyan szep voltal”. (ebben benne van az is, hogy mar semmi eselyed, mert megoregedtel es csunya vagy) 🙂
      Fura, amikor a hazassagra mintegy sikertortenetre gondolnak az emberek. Az mindennek a koronaja. A hazassag sosem erdekelt, de ennek ellenere egyre inkabb hianyzik egy jo, bensoseges es tartalmas kapcsolat, elvagyok egyedul, de hazudnek ha azt mondanam elvezem. Nyilvan regota tart es most mar inkabb nyomaszt mint lelkesit ez a fajta “szabadsag” Mondjuk en a kapcsolatainban sem beklyoztam le magam az elso tevedest leszamitva. Szoval szabadsagerzetben nincs nagy kulonbseg.

      • Ettől az én agyam is elpattan. Úgy beszélnek a házasságról, mintha akkora teljesítmény lenne találni valakit, aki hajlandó feleségül venni. És a házas nőkben van valami nagy gőg, mintha a birtokában lennének valaminek, ami több, mint az enyém. Olyannyira megundorodtam ettől, hogy az én világomban a “feleség”, mint szó és mint tényező egyenesen pejoratívvá vált. Valaki, aki gőgös, manipulál, hajlandó a szexre (ha úgy tetszik puncit adni kegyesen…), nem szeret engem, mert bár lenéz, hiszen úgy hiszi, neki sikerült valami, ami nekem nem, de mégiscsak tart tőlem, mert tudja, hogy a zsarolás és manipuláció hálójában tartott férje a fürdőszobában titokban tinipornóra önkielégít és emellett talán még én is veszélyes lehetek számára. (Bocsi az összes itteni feleségnek, ezek csak az én megéléseim, rólam szólnak :))

  8. Köszönöm ezt a bejegyzést! Különösen nagy kedvenceim a szexualitásról és a gyereknevelésről írt szövegeid. Nem mintha a többi ne volna érdekes, érvényes, de ezek valahogy mindig annyira mélyen rezonálnak bennem. És gyógyír is a lelkemnek, engem valahogy érthetetlen módon nagyon felzaklat, amikor nem elég érzékeny, intim és örömelvű hangnemben nyilatkozik valaki erről a témáról. 😦

  9. Én most jutottam el megint odáig, többedszerre (és most sem fogom betartani), hogy nem lesz szex, legalább egy hónapig. Hogy miről mondok le? Nyilván semmiről. Egy kis simogatásról, jó érzésről. Cserébe nem kapok fájdalmat, “magamra maradást”, félbe hagyást, kielégítetlenséget.
    Mi régen eljutottunk már a “minden mindegy” szakaszba. A különbség az, hogy ő elélvez, én nem. De már nem várunk többet. Én személy szerint reményt vesztett vagyok régóta, valószínűleg én törtem le az ő lelkesedését is. Nem zavarja az orgazmushiányom. Az zavarja, ha szólok. Balhézik, hogy ne ébresszem fel(!).
    A szex sosem működött, szerintem nem is fog már. A testemmel is reménytelen vagyok, bár ott azért még vannak fellelkesedések, de valójában nem való nekem a sport, unom, fáraszt, nyomaszt, a végét várom. Az úszást is abbahagytam egy időre, úgy éreztem, az órát nézem folyton, meg stresszelek, hogy nehogy hasbarúgjanak.
    Hamarosan lemondok a jó munka, a hivatás megtalálásáról is.
    Talán még anya lehetek, normális, bár egyenlőre ez sem stimmel.
    38 éves vagyok. Süllyedek bele a mély fekete szurokba. Régóta, de most már irracionálisan messze van a part.
    Megint írtam ide egy szép, felemelő (és hasznos) kommentet.

    • Edes istenem, borderline, ezt meg olvasni is fajt. Mindig csodalkoztam azon, hogyha egy ferfi azt hiszi, hogy a szex az kizarolag oerte van, hogy o elmenjen, es ha ez megtortent, akkor elegedetten dol le oldalra, hogy nahat ez mennyire kurvajo volt. Gondolom Adonisznak is hiszi magat az agyban.
      Halkan merem kerdezni, hogy megis mi tart mellette? Vagy szereted? Es o teged?
      Mert nekem volt egy hasonlo idoszakom ahhoz, amit most leirtal, es nekem egy totalis osszeomlas volt a vege, mind lelkileg, mind fizikailag – a surgossegire estem be felholtan egy korbazba ejfel fele, miutan kb 2 honapig jeges uresseg erzessel fekudtem le aludni a mellkasomnal. Akkor dontottem el, hogy ez eddig volt es nem tovabb, meg akkor is, ha ez a kapcsolatom veget jelenti.

      En nagyon szoritok Neked, hogy ki tudj ebbol lepni. Mert ennel meg az egyedullet is jobb, mint vegetalni ezzel a pocsfejjel.

      • Nem pöcsfej, nem tartja magát adonisznak, igazából ő sem tudja mit akar. Én vagyok az első nő az életében, pedig nem tinédzser volt, amikor megismerkedtünk, szerintem emögött is vannak traumák, néha beszélt is róla kicsit, de általában elutasítja a témát. Eleinte lelkes volt, de velem nem könnyű a dolga, évekig tartó vaginizmus, sorozatos traumák, anorgazmia, stb., végül elment a kedve. Most meg már nem is szeret igazán, tehát mindegy neki. A kérdés az továbbra is, miért vagyok vele együtt? Nem tudok döntést hozni, illetve a döntésem odázás, most várjuk a második gyerekünket. Meg mindig az hiszem, hogy lesz jobb, ez egy nagy szerelem volt, talán van még belőle valami. Vagy csak simán lusta vagyok és gyáva. Pszichésen leblokkolt. Lehet, nem tudom.

    • Kedves Borderline!

      Szíven ütöttek a soraid. Egyrészt, mert bizonyos részeiben nagyon magamra ismertem. Csak nekem valaha, sokáig jó volt, isteni. Aztán jött egy jobb (fiatalabb?feszesebb?) csaj, akit nem lehetett kihagyni, én meg megtudtam. Mára eljutottam én is oda, hogy inkább bele sem kezdek, mert nem tudok felszabadultan sem szeretkezni, sem szexelni, sem elélvezni. Tiszta komplexus, görcs, félelem vagyok, és tudom, ezt már nem lehet feloldani.
      Együttérzek veled. És szerintem nyugodtan írd ki magadból. Senkinek nem ártasz vele. 🙂

      • Köszönöm, amit írsz.
        Nehéz megoldást találni, illetve a legkézenfekvőbb megoldás nyilván az, hogy véget vetni a kapcsolatnak, de ha ez valamiért nem megy, akkor nem tudom mi van…
        (Mondjuk most már bizonyos szempontból jobban érzem magam azóta, nem annyira sötét minden irány)

  10. Bejöhetek cipőben, vagy vegyem le?
    Az utolsó előtti szakaszt olvasva olyan érzésem támad, mintha egy nekem való nő hirdetné magát, én meg kedvet kapok hozzá. Nem egy ostoba, girnyó csitri, hanem egy minden tekintetben kifejlett példány, akivel az üzekedés gyakorlásán túl is jól telik az idő.
    Úgy tudom, nyelvünkből hiányzik a tevékenységet egyértelműen meghatározó ige arra, hogy mit csinál a nő, miközben meg..sszák. Odaadja magát? Megengedi? Tűri? (Nehogy a szeretkezéssel rukkoljon elő valaki!) Ezek más helyzetben is használatos szavak, míg a férfi tevékenységét leíró ige egyértelmű. Esetleg más-más igekötővel új értelmet nyer, de különben félreérthetetlen jelentésű.
    Még egy gondolat. Nő és férfi viszonya kiegyensúlyozott mindaddig, amíg mindkettő teszi a dolgát. A férfi szükségszerűen keresi a nő kegyét, udvarol, teszi a szépet, majd mindezt megkoronázva teszi a dolgát – ha úgy tetszik: beteszi. A nő pedig mindeközben birtokolja a pinát, ami nélkül egészséges lelkülettel nehéz a műveletet kivitelezni. A végén megint oda lyukadtam ki, hogy arra nincs igazán kifejező ige, hogy mit csinál a nő, mert a “birtoklás” sem csak a lába közére vonatkozhat.

    • De bizony: szeret, szeretkezik, szexel. Aktívan.

      Te abban a tévhitben élsz, hogy ha te kedvet kapsz egy nőhöz (nagyszerű), akkor van jogod definiálni őt, és meg se kérdezni, szóba jöhet-e ez a kontextus egyáltalán közöttetek (mert alapesetben: nem). Miközben te magad nem látszol, mi alapján jönne szóba. Ez mondjuk gyakran előfordul az interneten (pornónézés, hirdetések böngészése, facebookos kukkolás). Roppantul kizár minden ilyesmit maga a felvetésed is, mert gusztálgatás, ami undorító.

      “Birtokolja a pinát”, ez is elég sápasztó, ti semmit nem birtokoltok? miért a pina az érték, ez milyen fókusz már? el se tudod képzelni, hogy innen meg a farok a vágytárgy, az öröm? De nem gondolom, hogy nálatok van, adjátok ide, és azt sem, hogy hatalom volna, és soha nem is gondoltam.

      Lehúzó a logikád.

  11. Mai keresőkifejezés:
    10 èv házaság szex nèlkül helyrehozható
    tegnapi:
    nem akar sexelni a nejem
    Iszonyú tömegben érkeznek ezek, megdöbbentő: panaszkodás, az önreflexió teljes hiánya, elvárás, birtoklás, vádak mindenhol. Szüksége van szexre, kész. Én nem értem, ez nem személyes dolog, hogy azzal az emberrel jó, akit gyengéden és lelkesen szeretek, és aki viszontszeret?
    Azt senki nem írja, hogy kihunyt köztünk a tűz, nem működünk már szexuálisan. Csak a másik a hibás.
    Hogy lehet váhgyni valakire, aki nem vágyik rád? Kellene neki, mert a házastársad/ugyanabban a lakásban él? Ez valami feladat?
    hogy lehet elfelejteni az örömöt, az intimitást? Milyen minőségű élet az? És ezek az emberek egy ágyban alszanak…
    Szex nélkül szar, megfosztottság, különösen ha ott az emlék, hogy mi valaha… Ha én házasságban élnék, és hónapokig nem lenne szex, se vágy, mert nincs és kész, mert elfelejtődött, vagy lélektelen reszeléssé vált, akkor válnék, és ha az volna, hogy én nem vágyom már a másikra, aki meg szenved, akkor magam biztatnám válásra. Nem várható el, hogy a házasság rabság legyen, díszletfenntartás, hazudozás.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s