Összeszedtem az elmúlt évek virtuális test-trendjeit. Bemutatom, mi mit jelent, és egyoldalú hörrenés nélkül, realitásérzékemet is használva, küldetéstől mentesen, mérlegelve értékelem az egyes jelenségeket.
Mindenekelőtt: a testőrület nem a testünkről, a normákról vagy a társadalom értékeiről szól, hanem a netes médiáról, és az általa manipulált tudatunkról. Bővebben…
Csajos. Kajálják.
Nem tudok annyira fél szemmel ránézni, hogy ne ingerültséggel töltsön el, amit női magazintartalomként az orrunk alá tolnak, papíron és neten. Bugyuta, maszatolós és magyarul sem okés mondatok ezekről az új trendekről és jelenségekről: szelfikről, belfikről, bikini bridge-ről, mikrobikinikről, a mellünk formájáról, aztán jógáról, sminktetoválásról, családállításról, meditációról, tantraszexről, El Caminóról és spiritualitásról. Transgenderekről, crossdresserekről, szinglikről és minglikről, incelekről, poliamoriáról, swingerről, hadd borzongjunk egy kicsit, mi, akik olvasunk a szex furcsaságairól, ahelyett, hogy űznénk. És persze erősödjünk csak meg abban, amiben már úgyis biztosak voltunk (“elítélem ezeket az embereket”, “nekem fontos a ‘hűség'”, “én ezt nem tudnám csinálni”). Olvassunk csak ano- és ortorexiáról, vulgárpszichológiai közhelyeket, szigorúan. Bővebben…
Jaj, szegény, most itt exponálva van, látom is a spárpénztárnál, pont tegnapi hír, hogy eljegyzése volt, de nem róla lesz szó, de nyelvileg annyira szép ez a cím.
Janicsák Veca, egyébként. Mindegy, ki. Egy jelenségről lesz szó. Bővebben…
(ezt folytatom)
Én lassan fedeztem fel a saját sportolásomat és a saját kajálásomat, csak ebben vagyok expert, nekem ez létkérdés volt, a legmélye, egy nagyon komoly, odaszentelt (dedicated) valami, a testem és lényem végső titka — ezért zavar, ha múló hóbortként vagy cifrálkodásként interpretálják. De az én életemben egy csomó minden más, mint másnak, körülmény, múlt, attitűd, életritmus, én tényleg nem gondolom, hogy akkor ugyanígy, tessék, hajrá. Ez a nagyonsport nekem attól megy, hogy nincsen semmi mozgásszervi nyűgöm, a hátizmom például erős eleve is, gyerekkori sport és sokéves bringázás és nemautó is van a testem állapotában. Az önhajtás, a menjük még tovább, a szenvedély meg egy lelkialkat, amelyben talán élsportoló nagyapám türemkedik ki. Egy túlexponált lélektani és sorspillanatban jelent meg, amikor nem tudtam, beszürkül-e az univerzum.
Érti ezt, aki érti, az enyémet és a magáét, és akkor csinálja is, és a blog egy új és szép része, hogy elmeséli. Köszönöm nekik, nagyon komoly változások indultak, és sokat merítünk egymásból.
*
Egyébként is nagy tanulság ez. Bővebben…
A píszíről elmélkedem mostanában.
Vannak olyan társadalmak és netes közösségek, ahol elterjedtek és általánossá váltak már olyan normák, amelyektől kevésbé lehangoló egy-egy beszélgetés. Miközben a szólásszabadság abszolút érték, érzékelhető a törekvés egy biztonságosabb, igazságosabb köztérre. Legalábbis szerkesztett szövegben, posztban (névvel vállalt, kiadóhivatal által fémjelzett tartalomban) nem bántanak akkora lendülettel másokat, inkább érvelni illik (critical thinking, 500 words composition tantárgyak és gyakorlatok készítenek fel erre). Ciki a bántás, nem mész sokra a homofóbiával, rasszizmussal, testszégyenítéssel, szólnak érte. A hirdetők is, mégpedig keményen. Nevezzük ezt a gyakorlatot az egyszerűség kedvéért píszínek. Az idehaza sokat gúnyolt píszi amúgy is valami ilyesmi, egy igazságosabb világ gúnymentes, elfogadó szóhasználata és illemkódexe.
Van azért vélemény ott is, hajaj: aki valamit állít, a maga lovát dicséri, a keresztény értékrendet, a házasságot, a sportos testet. Kiérezni azért ebből is, mit gondol a többiekről.
És hát térjünk ki arra is, hogy ezek az “amerikaiak” vajon olyan jó emberek, meg tudatosak, meg a társadalmi fejlettségnek ennyire magas fokán állnak hozzánk képest, hogy tényleg ciki a bántás? Bővebben…
Ismét megy a rémüldözés a bikini body témán, sokan sűrűn bólogatnak. Vándor Éva egyébként figyelemre méltó cikkeket szokott írni.
http://vs.hu/magazin/osszes/ilyen-combokkal-tenyleg-kimegy-a-strandra#!s3
Röviden összefoglalom a cikket: jaj, de szörnyű hogy a sok fogyózós-tápkieges oldal a strandszezonnal fenyeget, hogy négy fal között fogsz kuksolni, és legyél tökéletes testű, és ha nem vagy az, ásd el magad mélyre. Ez az egész egyre durvább, nők milliói szenvednek. De ne hagyd magad, menj csak bátran strandra.
Bennem ez az egész kétféle reakciót vált ki:
– elmegyek futni (életem leghosszabbja, terepen, este, szentjánosbogár-rajban, csúcsfutással, harangvölgyi lezúdulással, holdfénynél és vaksötétben, majdnem három óra, 26420 lépés), kipucolódom, rendezem a gondolataimat, és istennőnek érzem magam másnap is
– a “nem illik testszégyeníteni” morális és eszmei parancsát felülírja bennem a lényeglátás, vagy nem tudom, mi ez, ahogy így motoszkál bennem: ti nem érzitek, hogy ez a bátornak és kritikusnak tűnő cikk elaltat titeket, több ponton csúsztat, csak a kézenfekvő helyeslésetekre számít?
A strandpara-bikinivásárlásrémület emlegetése nem más, mint egy mém, vagyis egy változatlan formában ismétlődő, könnyen érthető tartalom, amely közös kulturális referencián alapul. Bővebben…
2015. júniusi bejegyzés, újra aktuális, mert Tess Cosmo-címlaplány lett Amerikában
Ezt olvastam vasárnap.
http://kirkee.kinja.com/fuj-a-koverek-betegek-reakcio-a-444-tulsulyrol-szol-1708957607
Nagyon feminista, okos alternatív meg minden, de én már úúúgy unom, hogy ezt jelenti a feminizmus. Bővebben…
Ez is egy hír most, van min gondolkodni.
Az egész előtt két deklaráció:
1. A fehérneműkérdés. A huszonegyedik századi, szélsőségesen specializálódott, minden illúzióra akalmas, minden problémára megoldást nyújtó fehérneműkultuszt túlzónak érzem. Ami pont a Women’s Secretben vagy az Intimissimiben van: a sok kis átlátszó pánt, betét, szilikonpárna, kétoldalas ragasztó, variálható modell. (A férfiak is panaszkodnak, hogy át vannak verve — ők azért maradjanak csöndben, mert nem a természetes mellünkre kíváncsiak, hanem a gömbölyű-nagy-tökéletesre, amely trükk nélkül is olyan. Olyannal meg nem szolgálhatunk.) Bővebben…
Megváltozott a közbeszéd trendje: az utóbbi mondjuk két-három évben a fenegyerek-újságírás (cink, 444) egyre markánsabban foglal állást a nemi erőszak és a (gender)egyenlőtlenség látványos megnyilvánulásai ellen, és már csak jópofizva mer szexista lenni (úgy viszont sűrűn). Szerte a facebookon magánszemélyek, nők tematizálják és bírálják a nőellenes tartalmakat. A már érzékenyített nőket nem érdekli többé a sztárdiéta vagy Kim Kardashian arcpirítóan szűk estélyije. Most azzal lehet hergelni őket, hogy Micsoda Képtelen Elvárásoknak Kell Nekik Megfelelniük. Kellene Ám, De A Lófaszt Fognak (kocka csoki letör).
Ezeket az üzeneteket ugyanis mindenki helyesli: az extém sovány, retusált szépségeszmény valóban irreális, a kamaszok neten fogant őrületei, anorexiája pedig nagyon veszélyes.
De trükkös ez. Bővebben…
Nagyon okos szinten is lehet leegyszerűsíteni és ugrasztani: nemrég megtudtam, hogy a protein, amit én mondjuk táplálkozásom 30 százalékában fogyasztok, és ez tudható rólam, “nőellenes, manipulatív, testszégyenítő termék”.
Ez nem úgy van, hogy valahol olvastam, hanem egy levlistán volt igen célzatosan az orrom alá tolva. Bővebben…
Nézem Sarka Kata FitBalance-os képeit, és persze értem, miért húzzák annyian a szájukat. Igen, idegesítő, férjestül, bulvárostul, az egész, a celeb a mezőnyben, akinek nagyobb a hírértéke, aki egy kis hobbiszerű edzegetés után ellopja a show-t a becsületes fitnesznapszámosok elől. És látom azt is, hogy a fényes idomok mutogatása, a heti hat edzés menyire távoli az átlagos női életmódtól és testalkattól. Ugyanakkor tudomásul veszem, hogy vannak emberek, akiknek a teste vagy a sport a munkája, vagy az egész életüket átható hobbija (érdekes, hogy az ostor ritkán csattan az élsportolókon, akiket pedig szintén szexualizáltan jelenít meg a média. Csak a fitneszmodellek lettek gyanúsak). Továbbá gyanítom, hogy az agyonhájpolt és eredetileg is jó alakú Sarka Kata is mennyi melót és lemondást tett bele ebbe a testbe, néhány hónap alatt is. Ezt ismerem.
Én nem akarok Sarka Katára sem hasonlítani, sem őrajta (sem) csattanni. Nem akarok csattanni. Nem fogom gyűlölni, nem frusztrál. Nem bántott engem, és a reprezentációja sem bánt.
(Viszont a hírszekesztő tudja, mit gondol az ilyesmiről az egyszeri internetező, él is vele. Bővebben…
Ideje volna új szavakat használni most már.
Sok mindenben elhúzott már a gondolkodásunk, ledobta béklyóit — ez valahogy úgy maradt, megkövült: a tökéletesen aszimmetrikus szex, férfi kapja (szerzi), nő adja. A szinte-üzlet: a nőtől, speciális feltételek (múló mámor, jó hangulat, esetleg erőszak) a férfi felé vándoroló, eszközként használt, dologias jav. Bővebben…
Ez egy baromi triviális poszt lesz, de hát fogalmazzuk is meg néha, ami tök egyértelmű, mert mint ha túl közel lennének a népek ahhoz, hogy rálássanak, hogy is megy ez.
Mire számít az internetes tartalomelőállítás (média, a zöld szemű szörnyeteg), amikor előállítja a tartalmat?
Arra számít, és ez az érdeke neki, hogy te majd kattintasz, és az neki jó lesz, de nem csak te, hanem sok hozzád hasonló, algoritmusokkal modellezhető lény is.
A tartalomelőállítás nem számít őszinte, önironikus, tájékozott, nyugis, árnyalt, üdítő lelki békéjű emberre, és akkor finoman fogalmazok. Bővebben…
Hát akkor, jaj, de szívom a fogamat, ugorjunk ugyanarra. Mostanában nem szoktam ugrani arra, amire mindenki, mert úgy érzem, manipulálva vagyok, gombokat nyomogatnak rajtam, nem én választom a témát. Ha írok róla, akkor én is csak gombokat nyomogatok, ami elég könnyű, intellektuálisan nem épp kihívás, illetve nem vezet sehova, nem lesz belőle jobb világ, csak hőzöngtünk egy kicsit. Idegesít, hogy mások is ezen témáznak, és akkor a kedves olvasó fejében ez az egész összegyűlik, mint a Happy, mert a többieknél is ez megy, és kiszorít mást. Az olvasó felhevül, szem elől téveszt, önigazol, akolmelegszik, ítél, annak meg mi értelme.
A felháborodásommal ráadásul további publicitást biztosítok a szarnak, és a szar pontosan ezért van így megírva.
Na de azért… ez gyönyörű darab. Engedtessék meg. Bővebben…
Olvasok, hallgatok mindenféle, nőknek szánt, illetve nőkről szóló szöveget. Magazincikket, netes tartalmat, hírlevelet, rádióműsort, meg kommenteket, folklórt, vicceket, baráti panaszokat.
Ezekből megtudhatom, hogy milyen vagyok mint nő. És egyébként olyan, mint az összes többi. A nők.
Az elmúlt két hétben, ezt már direkt fel is írtam vázlatposztba, megtudtam, hogy mint nő (azért, annak révén, eredményeként, hogy nő vagyok) Bővebben…
Itt a blogon nem volt nőnap. Nekem a nőnap: félmosoly. Tisztelet azok iránt, akik idejében ez még nem virágot és a tündérarcú, sütisütő nőknek való álságos hízelkedést jelentette. (Ezeket a nyúlós köszöntéseket a leginkább megint úgy kell érteni, hogy jó lenne már valakit megdugni, hogy a csendes ingyenmunka és a reprodukciós szolgálat jól jön a társadalomnak, és még van egy kis múló bűntudat is a sok bántásért, erőforrás-felélésért, sunnyogásért. És vn még a kötelező programmá tett munkahelyi, iskolai köszöntés.)
A nőnap nekem nem ünnep. Mert egész évben nőnap van, ha kiállsz az életedért. Viszont március 8. apropó arra, hogy mások, akiket szívesen olvasok (vagy nem), elővegyék a nőtémát.
Nőnapon a virágládáimban kapirgáltam, felfűrészeltem egy köbméter tüzelőt, összesöpörtem egy tonna fűrészport, mezítláb és sortban ugróköteleztem felfrissült teraszomon, és szarvasgombás metéltet ettem. Nem írtam posztot se.
Nem volt a blogon One Billion Rising felhívás se, és nem is mentem el idén.
Elismerem a szervezők munkáját. Minden szó és tett fontos, jó látni, ha érzékenyedik a közbeszéd, ha egyre több a reakció az erőszakra vagy a(z egyre gyomorforgatóbb) szexista médiatartalmakra, például.
De miért, miért van az, hogy engem régesrég jobban érdekel a mozgalmi nőiségnél, hogy le tudok-e menni hídba. Egy éve meg a hunyt szemű mámor érdekelt. A saját életem.
Elfáradtam? Bővebben…
Na, ez még mereszti a hajhagymáimat (de amúgy az jót tesz a vérkeringésnek). Okos, kompetens emberek is, amikor állást foglalnak a nyilvános térben, rendre azzal jönnek, hogy ők mit szeretnek, mit nem szeretnek. Azt mondják: Nem bírom Liptay Claudiát. (És akkor mi van? Ő se bír téged, ő viszont a létezésedről sem tud.) Szimpatikus ez az új földrajztanárnő. (Az, hogy veled kedves a folyosón, és okés a frizurája, semmit nem mutat meg a pedagógiai tehetségéből.) Utálom a bringásokat. (Nem kell szeretned a bringásokat, viszont élni kell őket hagynod, és belegondolni, hogy tömeges jelenlétük mennyit könnyít a városodon.) Én igenis járok masszázsszalonba, kézi levezetéssel, és szerintem ez tök jó. Bővebben…
…címmel jelent meg a Le Monde Diplomatique kiadásában, a Francia Intézet támogatásával egy baloldali–feminista kötet, amelyben külföldi szerzők tanulmányai, interjúk és néhány magyar írás is szerepel. Nagyon izgalmasak a globális témák, az egyik interjú egy muszlim feministával (pontosabban: női reformerrel) készült, van szó gyarmatosításról, gazdaságról, prostitúcióról. A kötet végén infók: linkek, szervezetek. Én egy szubjektív, összegző utószó-szerűt írtam a nők mai helyzetéről és a feminizmus feladatairól.
Azért lett blogom, mert érdekel a világ, és van róla gondolatom. Megírom, és sokan olvassák. Először tapogatózva, óvatosan írtam, aztán jöttek a visszajelzések, egyre több bejegyzés született, megtaláltam a hangom. Az olvasókból közösség lett, találkozókat szerveztem. Később jöttek a díjak, interjúk.
Egy idő után azt vettem észre, hogy úgy kezelnek, mint társadalmi ügy elkötelezett harcosát, aki lelkesedésből életét adja és vérét ontja a nagy célért huszonnégy órában. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 