nőnek maradni

2000 szó, retorikus szerkezet, 12 perces olvasmány

tézis–antitézis–szintézis szerkezet megint

Emlékeztek még, milyen idegesek lettünk ettől?

A nőktől, akik alakformáló terhestornára jártak, és a terhességi teszt után megvették ízibe’ a szülés utáni hasszorítós bugyit és striaellenes olajat. Az egész pocakosságból eleve egy tárgyhalmozós showműsort csináltak: na, most ennek ürügyén miket lehet felfedezni és összevásárolni? Miért ne? Megengedhették maguknak, kényeztették is őket. Nézték a mérleg kijelzőjét, paráztak, utálták, hogy ekkorák lettek és vizes a bokájuk; alig várták, hogy túllegyenek rajta, hüvelyük feszessége miatt aggódtak. A kórház előtt teljes gyanta és smink (mit szól a doktor úr), és aztán, amikor már terítették a Megérkeztem! egyedi dizájnolt értesítőt a megfelelő színben, nem kötötte le a teljes kapacitásukat az újszülött, hanem a hasuk, a mellük, a bőrük miatt pörögtek fórumokon. Már a harmadik héttől tornáztak otthon, aztán el is jártak, és bezsebelték, hogy Milyen Hamar Visszanyerted Az Alakod! Nem anyásodtak el, adtak magukra, és karláncban és műkörömmel pelenkáztak. Vadiúj high tech babakocsijuk volt, és játszótérre sem mentek akármilyen pólóban…

Mit érzel, olvasó? Igazságtalan vagyok, általánosítok?

A sógornődre ismersz, vagy egy-egy elemben magadra is?

Én nem helyest és helytelent definiálok itt, és amikor azt teszem a saját értékrendem és élményeim szerint, akkor sem kell igazodni hozzám. Ez itt egy mentalitás, amitől én idegenkedtem, mert szülős koromban nagyon más világban éltem, mint ők és mint én magam is most. Igazságtalan vagyok, és sarkítok, és nem egyformák ők sem. Ma már én sem vagyok olyan ártatlan, puritán, elvszerű és fiatal.

Nekem nem azzal volt gondom, hogy mennyi idejük, erőforrásuk van ilyenekre, az egész divatos, áruházból beszerezhető, technika alapú létmódra, amitől annyira más kenyai és európai anyának lenni, pedig nem kéne, hogy ennyire más legyen. (Megjegyzem, nem csak tizenegy zenéjű, 140x95x84 centire összecsukható ledes gyerekaltató berendezéssel létezik a típus: biopamut hordozókendőkre, norvég gyapjú pelenkakülsőkre és kézműves fajátékokra is el lehet eszement pénzeket költeni, szóval alter módon, látszólag természetközeliként is pompásan lehet sznobulni, összeveszni, tárgyakba kiszervezni az életet, sőt, tárgyak nélkül is, amikor vallássá lesz az igény szerinti szoptatás, a császár utáni hüvelyi szülés, a jólértesültség – erről alteranya koromban szereztem hökkenetes tapasztalatot.)

Hanem az volt a gondom, hogy ezek a nők, nekem történetesen a sógornőm, akivel egy évben szültünk első gyereket, oda voltak nyomva, hogy bezzeg ők. Nem vacsorázott a terhessége alatt! (Anyám orvos, mégpedig gyerekorvos.) Nekem ilyenek zúzták szét az amúgy sem szoros családi kapcsolataimat: anyám híreket szállított és bezzegelt, kellemetlen érzéseket keltett a családtag emlegetésével (kitűnő a gyereke, milyen csinos, remekül főz!), oda-vissza egyébként. Nem fogadott el olyannak, amilyen lenni tudtam, nem is mondta, mi baja velem, hanem sugallt.

Mai henye öntudatomból kifejezetten dolgosnak és igénytelennek tűnik az akkori énem: anyám klónja mai kiadásban. Akkor még gyakorlatias voltam és öko, tanári fizetéssel: csak semmi túlzás, és nekem nem jár semmi. Nem akartam babakocsit, nem tanultam meg vezetni, nem akartam holmikat, más pénzéből biztosan nem. Nomád voltam, és le voltam sajnálva.

Később szültem otthon – ahogy most a súlyzók nekem valóságát, felfedeztem, hogy eredendően bokor tövén típus vagyok* –, és az volt a gyanúm, hogy ennyi külsőség és para közepette, amit a kismamák körüli, profitéhes felhajtás gerjeszt, elsikkad a lényeg, elmarad a találkozó az elemi, önműködő, lényegi nőiséggel. Ezek a nők féltek az élet, a test valóságától. Talpukon a homok meg a sár érintésétől, általában a kényelmetlenségtől, az erőfeszítéstől; a kitolási szaktól, a placentától, a szoptatástól – ezek elkerülhetetlen kellemetlenségek, túl kell lenni rajtuk, jujj, soha többet. És persze minden ízében medikalizált szülés. Váladék, kudarc, megrázó tapasztalat eltávolítandó, eltüntetendő, illatosítandó. És ezt igényességnek gondolják.

Na, nem megy a lényegre törés. Arról akarok írni, hogy maradj nő. Volt egy nyelvezet és egy értékrend, amely a jóléti anyukaságot kiszolgálta, a magazinok az összevadászott csinoskismama-modellekkel, import fotókkal, pszichológus szakértőikkel: attól, hogy anya lettél, ami persze a legfontosabb, és a kisbabád a szemed fénye, még nő maradtál, ne feledd. Mindig figyelmeztették őket, így nem állt módjukban elfelejteni, hogy valamit szarul csinálnak. És immár két fronton lehetett termékeket és módszereket rájuk sózni. A piac nem akarta őket elveszíteni mint “nőket”.

És voltak a fórumok névtelenjei, akik magukról írták öntudatosan, hogy ők nem hagyták el magukat, nem akarják elveszíteni a férjüket, bárki tornázhat a szőnyegen alvásidőben, csak elhatározás kérdése, és nem értik, miért kell annyit hízni.

Azt nem értjük, tényleg, ezt általában elszúrják a nők, de azért a műkörmös kismamaságot meg a kasztbeosztást se nagyon értjük.

Ti el nem tudjátok képzelni, és tulajdonképpen ma már én se nagyon, hogy mennyire megvetettem én a csiricsáré nőket. Akik nem belső értékekben, intellektusban, ökoságban utaztak, hanem henyék voltak, anyagiasak és “csinosak”. És tetszettek a férfiaknak és úgy néztek rájuk. (“Ha megfeszülsz, akkor is sokkal intellektuálisabb leszel, mint amennyire szexi vagy. Pedig nagyon szexi vagy.”)

De a kismama-figyelmeztetést mindannyian utáltuk. A pokolba kívántuk ugyanis, hogy még egy feladat. Lekötött a teljesen új lény, a működése, a gondjai, az öröme is. Hormonálisan is, csőlátás ez, azokban, akik szülése, szoptatása zavartalan lehetett. Meg nem aludtunk. Nem jártunk sehova, csak Ringatóra, és később piacra. Meg örültünk, ha fogat mosni eljutottunk. Magunkat nem néztük, nem nagyon. Előtte sem különösebben. Döbbenetes, milyen ruháim voltak.

cropped-kc3a9pernyc591fotc3b3-2015-06-07-18-18-43.png

2008 tavasza, Julit várom. A ruhát 2001 nyarán vettem.

2015. november

2015. november

És még utána sem néztük, sokáig. Feladatok vannak. Lehet benne ketten lenni, boldogságosan, voltunk is. Nagy szeretet volt. Tetszeni vágyás nem volt. Én nem is ismertem ezt a mindenhol rezgő, kétpólusú feszültséget.

Sok év telt el, hat és fél éve szültem az utolsót (ő az, akit otthon). És most azt mondom: anya és nő megkülönböztetésében mégiscsak van valami. Az anyaság, a kisgyerekes évek speciális létállapot, ma már szinte érthetetlen nekem is, pedig harmonikus volt. De ott el tud veszni valami, és annyira történik, annyira azt hisszük, hogy ez ilyen, így kell lennie, pedig rombol és sorvaszt.

Itt kezdődik a szintézis.

De nem úgy van anya versus nő, ahogy tolták nekünk, és amitől rángógörcsünk lett. Mi ugye azért tiltakoztunk, mert anya és nő megkülönböztetésével az állították, hogy akkor vagy nő, ha nem lesz veled probléma. Ha bedizájnolod magad, ha ugyanolyan csábító és ápolt és készséges vagy, mint előtte, és élvezed, vagy ha nem élvezed, eljátszod, tehát a férfitekintetnek és -érdeknek maradsz nő, mintha mi sem történt volna, függetlenül a benned zajló testi, érettségbeli, lelki, hormonális és életszervezési változásoktól. Azt mondtuk, az anya is nő, sőt, akkor a legnőbb, és ezt ne merje megkérdőjelezni senki. A fenyegetés ott lebegett, hogy majd nem vonzódnak hozzád, nem lesznek veled boldogok, máshova nézegetnek és elhagynak, mindennek szomorú előzménye pedig az volt, hogy nagyrészt a fiatalságod, előnyös külsőd, meg a szexuális elérhetőséged miatt szerettek, meg hogy bírjad a melót – a funkcióidért, és nem az egyediségedért.

Akik panaszkodtak, hogy a feleségük már nem nő, úgy értették, hogy nem akar nekik tetszeni, nem fekszik le velük, nem néz ki jól, vagyis: szar a kapcsolat. Ugye, a vágy önműködő. Az egyik elemzett fitneszmagazinban Tari Annamária pszichológus is óva int, hogy ne temetkezzünk az anyaságba, maradjunk nők.

Ne legyen itten gondod a szexualitásoddal. Pedig hát milyen sokszor van, például a férfifejű, orvoscentrikus és traumatikus szülés miatt, a csonkításszámba menő beavatkozások és kémiai sokk miatt. Később a közönyös apa miatt, aki most, hogy érettnek kéne lennie, előadja a tizenöt évest. Meg van sértve, hogy “ő már nem is fontos”, éhen hal a teli hűtő mellett, bemutatja apósod leggázabb vonásait, pihenget, telefonnyomkod, vádol, hallgat, túlterhel, nincs otthon. És akkor az eszement elvárások, hogy csíktalan hassal, feszesen kell visszatérni a szex világába, és ne legyen unalmas a szex.

Ez még mindig antitézis, várjatok, jaj, de kusza vagyok, régebben patent szerkezettel ment ez.

Sokaknak már a szülés előtt is van gond: a szex az ifjúság illékony pilléje és a babaprojekt eszköze, nagyobbrészt örömtelen, rutinos, aztán meg kinek van kedve, ereje?, bezárt a bolt. Aki tudja, hogy az intimitás kettejük között nem egy sikerterület, és így tartós együttélésre, gyerekvállalásra adja a fejét, vagyis nem a pulzáló, eleven lényeget pecsételi meg, hanem inkább stabil párt keres, akár kompromisszumokkal, az ugyanúgy fogja végezni, mint a többi hárommillió pár. Még a szenvedélyesek is gyakran úgy végzik. Remélik, majd jobb lesz, erőltetik, ami nincs – nem lesz jobb.

A maradj nő! elvárással az a baj, hogy a probléma nem a szex, nem a nőség, nem a kinézet, hanem a szereppé merevedő élet, a szeretetlenség, magukra maradottság, hatalmi különbség, munkamegosztás, elvárósdi, és már előtte sem nagyon működött, csak nem akaródzott beismerni – nem írok most erről frappáns bekezdést, erről szól a blogom eleje.

Az életkedv vész el, az elevenség, a hajlobogás, a derű. Nem véletlenül, okkal, de nagyon elvész, és ez szörnyű, mert csak ezek tartanak boldogan. Megállapodottságnak, felelősségnek, családnak nevezik azt, ami simán rossz fej, elváró, aggodalmaskodó, kocka. Mikor nevettél utoljára? Ez sem először van: árkos ajak, pókháló, a vágy csendje, nem szakad le az ágy már mióta, kegyként osztott ritka aktus. A háromnegyed társadalom diszfunkcionális szexuálisan: nem örömteli, nem felszabadult, nem akarja. Emellett lehet neki feszes hasa meg műkörme is, az mindegy. Nem szabad beszélni arról, hogy nem működik.

Elnézem a barátnőimet, mennyire unják a férjüket. Én ugye nem elváltam, és sírni tudnék: uramisten, ha nekem volna, ha megvolna még, az eleven teste, hozzám való kedve, okos szava annak, akivel én is eleven vagyok, akihez kedvem van, és akivel ketten a legokosabbak vagyunk. De volnék én neki nő! Vagy akármi. Búgócsiga. Üveggolyó. Péklapát.

A gyerek és a gyerekezés hadállás lesz, túlaggályoskodott műsor. A partner ellenség, az elhanyagolt test norma, az önértékelés válsága közérzet. Az anyaság pótcselekvés és agyonnyomás. A gyerek, pláne a kicsi, pláne a több gyerek mindenre érv, felmentés, kifogás. Nincsenek rendben, roppannak össze, de rászülik a problémára a következőt. Akart, kívánt gyerekeket. Nem szeretik a párjukat, de nincs élet nélküle. Tele vannak nehezteléssel, romlanak el általa és rontják őt is, de bíznak abban, hogy kitart, elvégre ezt vállalta, nem? Elvárják tőle mindazt, amit bele tud tenni, és elvárják, hogy a helyzettel ne legyen baja, vagy ne nagyon mondja (“nekem is van bajom, neki is van”). És felháborodnak, ha félrenéz, félrelép. Hát ha még menne. Olyankor hirtelen vágy is akad, akkor jönnek rá, mennyire szeretik is voltaképp…

Minden félrelépőt meg tudok érteni, itt tartok. Néha csodálkozom is, hogy addig kitartottak. Mondjuk én nem ismerem, mi megy a társkeresőkön, a rutinosan csajozó elégedetteket sem. Olyanokkal beszéltem, akik “szépen éltek”, közben érzelmeket, érintést, megbecsülést éheztek, az életet magát, nem ejakulációt vagy könnyű izgalmat. Aki odáig eljut… az a szép tőle, ha diszkréten csinálja. Ennyi öröm jut, és így. Az ifjúság és a tiszta lap illúziója: azzal, aki örül neki, aki előtt ő még nem szerepelt le, aki nem a funkciót látja benne. A többi, a legális életük díszlet. Csupa kell, csupa szerep, nyomás, elégedetlenség. Utálnak hazamenni, és el kell játszani, hogy rendben vannak. Munkába temetkezés, gyilkos némaság van, iszonyú cirkuszok, addikció, önsajnálat, öngyilkossági tervek. És emellett kötődés és felelősség. Néha azt érzem, kell nekik ez, ez a jó, megszokott szenvedésük, amelyből lehet sírni. Indulatoskodni néha, aztán maradni. Úgy nőttek már, mint fal mellé ültetett fa, megszokták a csonka lombjukat, és egy más életben túl sok volna a fény.

Sok ilyen történetet meséltek el nekem, és három ilyen férfi volt az életemben. Mindhárom robbantott. Egy velem, egy mégsem, egy nélkülem.

Szóval nem az van (szintézis!), hogy a feleség nem maradt nő. Néha nagyon is az maradt. Nem is az van, hogy nincs szex. Hanem az élet illant el. Az anyaság pótcselekvés és hadállás, óvják és szervezik a kis önállótlanok életét. Feladatból sosem elég, control freakként maguk teremtik a teendőt, részletekből illesztik össze a létezést, nehogy jól érezzék magukat, vagy felmerüljön valami fontosabb kérdés. És persze meg kell felelni a tanítónőnek, a nagyinak is. Mik lennének ők a gyerekeik nélkül? Rég nem tudják. Lazítani sem tudnak, se elengedni, se határt húzni. Beviszik a kakaót a kamasznak, sóhajtozva ganézzák ágy alól a zoknikat. Csak ők kérdeznek, és csak ők felelnek. A sok kötelesség kifogás lesz, élni nem tudás, módszeres önhekkelés. Az élet illant el, a kedv, a szaladás, a bringás futárra kacsintós fajta, az fojtódott hiteltörlesztésbe, robotba, rokonlátogatásba, látszatéletbe. És jobb ez így mindenkinek, mert ők azok, akik végzik a dolgukat. A boldogságuk nem érdeke senkinek, amíg nem roppannak bele. Műköröm vagy sem, ez mindegy, a helyükön maradnak.

Aztán néha van olyan, hogy mégis megélik, hogy dögösek és szeretetreméltók, jó fejek, lazák. Rányílik a szemük magukra és valaki másra. Tud lenni második fejezet, de többnyire nem a férjjel, nem a feleséggel. Bűnös asszonyok, csalárd férjek rájönnek, hogy várfal gyomján csókolózni jó. Hát még a tetején. És akkor nemet mondanak a szerepre. Attól óvjon isten, az életvágytól, az érzések, megélések, a szexualitás erejétől. A rend a szemöldökét ráncolja. A műköröm sokkal biztonságosabb, várfalon egyébként is letörik.

* NEM szültem bokor tövén, és az felelőtlenség is. Szaksegítséggel szültem otthon, alapos felkészülés és az elvárt vizsgálatok után. Csak az attitűdöt mondom.

25 thoughts on “nőnek maradni

  1. 1. Tök gáz, hogy lábjegyzetben kell csillagozni, hogy “csak attitűd”. Hiszen egyértelmű kéne, hogy legyen. Kötözködésmegelőzes?
    2. Mindig drukkolok, nehogy véletlenül s szeretőm felesége olvassa a blogot, kinyiljon a szeme, és reformálni akarja a szerepét. Mindhárman rosszabbul járnánk. Önző dög vagyok, tudom, denaes.

    • Szép vallomás. 🙂

      Az utóbbi időben vettem észre, hogy a metaforát, öniróniát, vendégszöveget gyakran nem értik, jóhiszeműen is előfordul, máskor viszont számon kérik, ellenem fordítják. Nem szeretném, ha épp a vallomásos, részletező hajlamom miatt, a promó és ujjongás kerülése miatt még több homály és kavar lenne akörül, ami nekem fontos, a ketogén, a bicikli vagy épp a cizellált posztjaim körül, szóval várhatóak további lábjegyzetek. Az otthonszülés körül így is elég sok a ferdítés, hisztériakeltés, rémhír.

      • Illúzió.
        A troll nem olvas labjegyzetet (sem). Az a pár szo:_ bokor _alatt_otthon_szülés_ megborzja sekély intellektusanak felszínét, és csakk ír, ír, ír, ír…..
        Elkövettem azt a hibát, hogy facebookon semleges hangnemben írtam egy ( csillapito) kommentet. Többé nem teszem.

        • Nem csak troll értheti félre, sokszor jóindulatú a felületesség. Nem a trollokhoz igazodva blogolok. Fontosnak láttam ezt kiemelni, említeni, a tévhitek miatt.

          A legbuzgóbb, ártani akaró trollok, a nembírjákelviselni vonal, Minden Áron-típus az utolsó betűig, pixelig és azonnal néz mindent, sőt, lementi, rendszerezi, bizonyítéknak gondolja, próbál kontrollálni. Ennyire fontos lettem, ennyi melót, figyelmet, buzgalmat érek. Kultusz van. 🙂 Élet nincs.

          És van a féltroll, aki nézelődik, keres valami ingert, aztán Jól Megírja. Ő csak reflektálatlan és hiányérzete van. Külön vicces, amikor nem is sportol, nem szült stb., szóval fogalma sincs, csak megkérdőjelez és okoskodik, esetleg fölém licitál, hogy nagyszerű, de ő még jobb. Nehogy valaki jól érezze magát.

          Mi volt a konflikt?

          • A boxedzom a terem oldalára felrakott egy motivacios kelet, mire jött a fikazos nemsporttars, többi agyhianyos, és napokig elől jött az egész a valamin, nem tudtam az egyéb tartalmaimt követni flottul. Odairtam, hogy akinek nem tetszik, miért nem görget tovább. Erre aztán nekem jöttek.

            • Amúgy ismét eltévedtem, és megtalálta a Férfinek lenni könnyű versedet:). Nagyon jó. Jó, hogy meg mindig találok latatlant. Munkassagod van :). Ha így folytatódik, ÉLETMŰVED lesz.

        • Ja, és akkor jön “a blogger nem bírja a kritikát, csak a saját hangját akarja hallani” visszatámadás. Akkor is, ha szü nélkül csak nem engedem be a meddő kötözködést. Meg hogy “túl hosszú, azért nem olvastam el, amire reagálok”. Négy éve írok 1500-2000 szavas posztokat.

          Én a kommentelés hangulatát óvom, a pláne ha kiérlelt a mondandó és valódi a teljesítmény, akár szöveg, akár test, és pláne középszerű, edzetlen, írni nem tudó emberektől szánalom a kóstolgatás. Nekem mindegy, egyetértenek-e, nekem ők csak nickek, egy napos élmény, engem az zavar, ha direkt nem akarja érteni, amit írtam, türelmetlen, de azért buzgón kommentel, hangulatot kelt, bíróságot játszik, vagy ártani akar. Nem azért, mert ézékeny vagyok, hanem mert utálom az igazságtalanságot. Szerintem élménnyel, megéléssel nem lehet vitatkozni (“én úgy éreztem”), arccal, élőben vagy azonosíthatóan nem is volna pofájuk. A civakodás, gyanakvás, piszkálás nem kommentelés.

  2. Ja, igen. Túl jó cikk ez, nehéz tőle a lelkem kicsit. Ezért kellett megîrni. Csókoltatom a magazin-pszichológusokat, a sok okos könyvükkel együtt.

  3. A szerep könnyen megesz minket reggelire, az biztos.
    Nekem az segít az ez elleni védekezésben, azt hiszem, hogy személyiségem és függetlenségem kulcsànak nem azt tartom, amiben kitűnók vagy elütök el a többségtől. A màsokhoz való viszonyítgatàs nem nagyon foglalkoztat, ha màs kér rajtam szàmon ilyen szellemben, az sem érint különösebben.

  4. Amit írok, abba is nyilván bele lehet majd kötni: én attól lettem nőiesebb, mert anya is vagyok. Egy új “terület”, amit nagyon élvezek, minden nehézségével együtt. Nem volt egyszerű, a terhességek sem, a szülések sem, a szoptatás pláne nem és a sok éjszákázás, betegápolás – de olyan tulajdonságaimra ébredtem rá, ami női nagyon, de csak akkor jönnek elő, ha van gyerekem.
    És egyenes háttal, ringó csípővel, büszke tekintettel vonulok a 3 gyönyörű gyerekemmel. NŐ vagyok, csupa nagy betűvel.
    Az ágyunk azért nem törik le, mert 40 felett nem csinálok extra pózokat, legyen akrobata, akinek muszáj én már tudom, mi jó, mikor újítunk vigyázunk, hogy ne legyen belőle nagy nyögés másnap, esetleg már közben nagy röhögés 😉

    Évtizedekig szeretni valakit, a társának lenni nagyon jó. Beleférnek hullámvölgyek, nekem, nekünk a megcsalás nem. Ha mást akar, menjen hozzá, nem osztozom. Szép vagyok, csinos vagyok, okos vagyok, akinek mellettem még kell valaki, az nekem nem. Akkor haragszom, mikor nem érzem, hogy imád, a szétdobált zoknik bosszantóak, de azt el tudja pakolni, szerelmet viszont nem lehet csinálni. Vagy van, vagy nincs.

    És mennyi károgást hallgattunk. Majd megtudjátok, a szerelem átalakul, pár év. 1, 3. 7, 10 max. És akkor ott a szeretet, a megértés. Nekem mag borsózik a hátam, hogy he???
    Másik he??? a “szex nincs 5 éve, de szépen élünk együtt”. Aha, jó, de minek? Miért nem hagyják legalább a másikat élni, mert azt nem hiszem, hogy egyszerre, közös döntés eredményeképp “hagytak fel vele”.

    • Szia! Üdv a blogon, és köszönöm, hogy elmesélted a történetet! Senki nem akar beléd kötni, de lehet, hogy neki más az élménye vagy véleménye.

      “Az ágyunk azért nem törik le, mert 40 felett nem csinálok extra pózokat”
      metafora volt, szenvedélyt, heves élményt jelent, tantra is lehet.
      Amúgy miért pont 40 fölött? Mi van akkor? Bemerevedett ízület?

    • Nem lehet belekötni. Amíg valaki saját magáról ír, arról, hogy neki mi jó, hogy jó, milyen tapasztalatai vannak, abba logikai képtelenség belekötni. Pont az itt a probléma, hogy sokan mégis megteszik. Több poszt is szól itt erről.
      Én speciel örömmel olvastam, amit írtál.
      Lehet, hogy arra gondoltál a “bele lehet kötni”-vel, hogy van olyan is, amikor valaki igazából nincs jól, de muszáj tartani a látszatot, ezért a kitörő örömködését direkt úgy fogalmazza meg, hogy arra lője az egészet, akinek olyan örömforrása pont nincs, például nem anya, és a megfogalmazásból kiderül, hogy az egész egy jólmegmondás, hogy te béna vagy, mert nincs gyereked, én meg nem. Ezt azért mondom, mert én csináltam ezt, úgy értem, örömködtem ilyenformán bántó célzattal, mert igazából rettenetesen szarul voltam, és így nyertem valami kis energiát. Ez a másik oldalon fájhat, de ha az ember felismeri, hogy a másik valójában miért csinálja, akkor csak sajnálat marad benne. Jó esetben. De ezek nagy harcok, és nagyon csúnya játszmák. Én semmi ilyet nem találtam nálad.

  5. Ez a poszt megint egy telitalálat….. istenem, ha 10 évvel fiatalabb lennék, de másképp irányítanám az életem…. de mára sem erőm, sem motivációm…. úgy érzem magam, hogy totál megcsömörlöttem az egész életemtől. (magamnak is köszönhetem, most már tudom!)

  6. http://mno.hu/cinkosakinema/hogyha-lesz-egy-lanyom-1355032
    “Azt tanácsolom majd neki, hogy kerülje a BMW-slusszkulcsot pörgető vállalkozókat, ahogy azokat is, akik a szoláriumban meg a gyúróteremben találtak második és a harmadik otthonukra.”
    A maestrónak ez médiaszereplő létére sem sikerült, habár lehet, hogy jót tett volna neki legalább egy-egy alkalmi látogatás, és akkor elég finom voltam.
    Tán majd egy nap a napilapokban publikáló, írástudónak nevezett emberek nem kocsimárkából meg sportágból alkotják meg a sztereotípiáikat (ezt amúgy is csak szomorú kis hazánkban teheti meg, máshol nem nagy cucc se a konditerem, se a BMW).
    Valami négy-öt, a csakazolvassát komolyan értékelő olvasó írta, hogy a másik, aki neki mérvadó, a szerző.
    És én komolyan nem értem. ANNYIRA kínos.

  7. Visszajelzés: szextanácsok magazinszerte | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s