önbevallás

Ez (a címben foglalt főnév) itt és most azt jelenti: te azt mondod, hogy x, és akkor azt hiszed, el is várod, hogy úgy van, hogy x. Azt is elvárod, hogy másnak is tény legyen, hogy x. Hogy elhiggye. Ha nem kezeli ténynek, megsértődsz.

Valami egészen más az, hogy “nem akartalak megbántani” (őszintébb, értelmes, már szinte “nem figyelmtem eléggé”), mint az, hogy “én nem látom, hogy ebben mi volt a bántó, miért kell mindent mellre szívni”.

Ne legyen félreértés, végigveszem az elmúlt napok netes helyzeteit:

Attól, hogy szívesen vagy benne, önként, büszkén, attól még a játszma játszma, és minden játszma rombol. Van előnye, persze, azért csináljátok, mindneki azért csinálja. Mindkét félnek van előnye: az emberi játszmákban az az előny (annak az előnye, aki látszólag szív), hogy van kit hibáztatni, megoldja helyette valaki a nehézségeket, lehet ábrándozni, hogy nélküled bezzeg, olyasmiről, amit sose lenne erőd megtenni, érezheted magad hősnek, helytállónak, lekötelezheted a másikat. Kölcsönös függések és elvárások, megírt szerepek a játszmák – a többit Eric Bernénél találod.

Attól, hogy azt mondod, a kommenteddel nem akartál rámerőltetni semmit, ez még megtörténhetett. Nem, nem azt írom, hogy “…érezhettem úgy”. Nem az egyéni érzékenységem, nem az előítéletem mondatja velem, hogy gáz, amit csinálsz. Neked persze nem érdeked szembesülni azzal, ami csorbítja a pompás énképedet, így háborogsz, hogy miért nem mondok csak simán nemet, tiltalak le, tűnök el stb., ha rossz nekem. Nem azért gáz, amit csinálsz, mert nekem rossz, mert történetesen engem sért (engem lassan már semmi nem sért), legalábbis nem sértenek netes nevek mindenféle megnyilvánulásai. Könnyű is lenne ezt így rám tolni. Hanem a dolog maga, mint olyan ártalmas, visszás, hazugságszagú. Szerintem az, nyilván – de te velem vagy interakcióban, odajöttél, engem kérdeztél. Én el tudok vonatkoztatni, nekem nem az a baj, ami a kicsiny egyéni körömbe hasít. Rég nem azon akadok ki, ami nekem fáj, amikor így megfogalmazok valamit. Az éleslátás jogán fogalmazom meg ezeket, és az nagyon csúf játék volna, hogy te csak akkor ünnepled az éleslátásomat, ha téged igazol.

És nem kell ünnepelni. Félreértés van, ne legyen: én nem élvezem a hájpot, semmit nem élvezek, ami tendencia, trend, nicknevek véleménye, csakis az egyedit, a személyeset, és a netes elismerés, visszajelzés nem pótléka a valódinak. Nemhogy nem várom el: zavar a szembedicséret. Csak az irigyek hiszik, hogy követelem és sütkérezem. Soha nem jutottam volna idáig, a közelébe sem ennek a jelen állapotomnak, produktív létemnek, ha az vezérel, hogy “elegen értenek-e egyet”, “szimpatikus vagyok-e”, “hogy hat ez annak, aki úgysem érti”. Ne ünnepelj, ne ajánlkozz, ne engem taglalj, ne rajtam agyalj. Magadat találd meg a soraimban, épülj – ha akarsz. Csak erre jók az írásaim, minden más szappanbuborék, innen nézve pedig roskasztó teher. Irritál. Hogy én milyen legyek neked.

Azt mondod, nem használsz – de, én úgy érzem, a közönségeddé akarsz tenni, ki akarod csikarni az elismerést, és ezt nem kedvelem. Be is zárulok tőle.

Tiltakozol hevesen, hogy a blogod, posztod nem lopás, nem is igaz. A konkrét szöveghelyre, amit szó szerint átvettél, azt mondod, hogy nincs az levédve, mit irigykedem, nem én írtam először, micsoda gőg ez. Lobster azt mondaná (így kell pl. forrásmegjelölni, ha valami egyedi), hogy amikor zavarban van, akkor az olvasó felüvölt, és ez soha nem véletlen. A nagy tiltakozás, igazolás. Átvenni más gondolatait, fordulatait, és saját teljesítményként előadni nagy vagányan, nyilvánvalóan, felismerhetően utánozni, az sose erős hang meg satöbbi, ez szánalom. Mindenki tudja, hogy itt voltatok, itt rajongtatok, innen származik az ötlet és a megfogalmazás, csak te kengeted ennek nyomait. Ne beszélj most mellé, ne engem elemezz, mert nem én szerepeltem le, és főleg nem én vagyok az irigy: utánozni, nem eredetivel előállni kínos is, jogtalan is, és pont azért csinálod, mert elkívántad az én rivaldámat, ismertségemet, erőmet, közösségemet, bevételemet, karizmámat, életvitelemet.

Legalább ne magyarázd meg. Mindehhez viszont full tehetségtelen vagy, meg lusta is, ezért kell a kész anyag, aminek előadása neked nem áll jól, mert nem érted és nem éled a lényegét: a méltóságot, meg aztán le is butítod. Nem érdekel, hogy az utánzó a barátnőd. Nem érdekel, hogy tőled is lopnak, és te bezzeg nem törődsz vele. Nekem a legegyedibb, védjeggyé vált dolgaimból próbáltak a gyenge jellemű imitátorok saját sikert csinálni, az általam már érzékenyített közegben, sőt, közösségben, miközben engem ekéztek, mint aki leszerepelt. És ezt bevette a gyomruk, sőt, elhitték a rágalmakat. Hát, viszlát, ilyen ember ne legyen a közelemben. Nem is tudom, hogy jut eszetekbe, hogy nekem ezek az emberek hiányoznának, hogy én őket siratom, mert én nemhogy a pofátlan, szarkeverő koppintóktól, de még a csendesektől is viszolygok, akiknek nem tűnt fel, mi honnan van, és odasereglettek a másoderesztésre, hogy hű, de jó.

Azt mondod, én utánatok búsulok, mert az volt az igazi, amit te akkor úgy élveztél, most meg bosszút állok a jóságos, egykori olvasóimon, akik kiismertek – nem így van. Én elvből elítélem azt a fajta olvasót, aki először olyan nagyon jött felém, akarta ezt a blogot, velem a kapcsolatot, a figyelmemet, képes volt hízelegni, figyelmemet keresni, tehetségem és munkám eredményéért odanyúlni és abból részesedni, majd, érdekei fordultán, vagy, ami még rosszabb, a közhangulat változásakor letagad, átír, megtagad, savaz. Gusztustalan játék. Álnevekről, lesésről írnak, de hazudnak (projektálnak, pontosabban). Ez nem csata, nem vita, nem adok-kapok, hanem éretlen, kártékony förtelem, ilyen emberben nem lehet bízni, egy szavát se lehet komolyan venni. Aki még mindig azt taglalja, arra céloz, hogy én mit csinálok az én életemben, az én blogomon, és a dolognak semmi köze hozzá, semmit az ő életében nem érint, nem hátráltat, nem is tudna róla, ha nem figyelne most is mohón, csak hét tudja, hogy mások olvassák, és rájuk hat, és ezt nem bírja.

Én soha senkivel nem csináltam ilyet.

Azt mondod, te csak biztonságból csinálsz álnicket, meg így, meg úgy, a munkahelyed, a biztonságod, tőlem félsz – nincs rendben semmi olyan megnyilvánulás, ahol nem a magad nevében írsz. Sunyiság, gyávaság, tűnj innen.

Azt írod, nem vagy troll, te jó szándékkal írod, amit, én vagyok az, aki csak az egyetértést és hódolatot viseli el, a többieket “tiltja és üldözi”, eközben pont ugyanúgy viselkedsz, mint ezeregy ambivalens, kezdetben nagyon kedves, később minősítgető, belém okoskodó troll, akinek ha jelzem: ezt ne, csakazértis folytatja. Erősködik és vagdalkozik és használ. Mindig ugyanaz a vége, ez egy viselkedési séma, és ezt hidd el nekem, jól ismerem, kiismertem és felismerem. Nem vagy annyira egyedi, abban sem, amin felháborodsz, és abban sem, ahogy a frusztrációdat kezeled. Éretlen, terméketlen, nem dolgom ezzel bánni, nemhogy jó fejnek lenni – menj innen.

Nem nyomultál, nem néztél úgy, önzetlenül segítettél – ahha. Lélektani háborút folytatsz, felül akarsz lenni, meg vagy sértve, mert annyit fektettél belém, de én nem.

Azt mondod, nem volt abban a megjegyzésedben szexista szándék, te becsülöd azt az embert, eszedben sincs tárgyiasítani, de ne feledd: a sérelem, a hatalomgyakorlás nem olyasmi, ami szubjektív megélés kérdése, ezek bejáratott, önkéntelenül elsajátított, többfelől megerősített beszédmódok, gesztusok, amelyek felismerése és a reflexió rájuk nem megy magától, naiv jószándékból: munka és rutin kérdése. Nincs olyan, hogy úgy érzem, teljesen rendben van az, hogy az illető levágja a végtagom, TEHÁT akkor rendben van. Végtaglevágás (pl.) nem tud rendben lenni. Nem szubjektív megítélés kérdése. A sérelem, a bántás, a visszaélés, az egyenlőtlenség nem önbevallással működik.

Úgyhogy hiába mondod, hogy te nem vagy olyan nem akartad, mert az a helyzet, hogy nem vagy tudatos, és ha a másikkal beszélsz, tőle akarsz valamit, te kerested meg, akkor arra kell figyelned, ahogy ő reagál, érez, jelez, nem forszírozni azt, amiről jelezte, hogy ne.

Köszönöm a megértést. Holnap Edzés, ehhez kapcsolódva az álomalakról lesz szó, és lesz még a héten önmegvalósítás, oktatás (mi volna annak a célja, és hogyan öljük eleven gyermekeinket jó tanulóvá), és a blog pedagógiai profilját erősítendő, műveltségi kvíz is, talán helyesírási (melyik legyen?).

a túljóság veszélye

Most látom, megint látom, hogy hányan vagyunk vele hasonlóan. Sok minden kijött, feltört belőletek a gondolataid mélye című poszt hatására. Amit most írok, az nem akkora reveláció, csak nyomatékosítani szeretném vele, ami logikusan következik a tegnapi posztból.

Aki szintén ilyen “őszinte”, mindent vállalós alkat, aki állandóan éberen vizslatja magát, aki azt gondolja, hogy másoknak joguk van tudni a gondolatairól, és kontrollálni, helyteleníteni azt, ami a legsajátabbja, aki erőlködve, önostorozva akar még és még jobb lenni, abban a reményben, hogy akkor majd szeretik, hogy egy nap elég jó legyen,

az legyen tisztában azzal, hogy ennek szaga van. Bővebben…

ne csináld vele, ne csináld magaddal

Folytatom az életed nagy dobása című posztot. Elgondolkodtató kommentekre számítottam, és jöttek is.

Felmerült egy második feleség hozzászólásában, hogy Bővebben…

életed nagy dobása

Te is azok közé a nők közé tartozol, akiknek a férjük volt az életük nagy dobása? Az egyetlen, aki köré szinte minden szerveződik, amióta az eszedet tudod? Bővebben…

szomorú együttmaradási statisztikák

mantrák sorozat 3.

3. mantra

Sajnos, manapság minden második házasság válással végződik. Ráadásul egyre kevesebben kötnek házasságot.

Hát sajnos, mert a házasság fő érték, önjó, értelme önmaga, mint azt látjuk, bárhová is tekintünk (és mennyi mindent nem látunk, ami nappalikban és hálószobák mélyén zajlik!). A gyermekek felnevelkedésének biztos, megtartó kerete a házasság; életünk legszebb napja, az esküvő is milyen gyönyörű és megható, minden filmnek ez a vége. De ha ez tendencia,  hogy mindezek ellenére egyre kevesebben házasodnak és egyre többen elválnak, és ez nem is valami firss jelenség, hanem évtizedek óta tart, akkor nem kellene végre már valamilyen következtetést levonnunk?

Hány olyan házaspárt ismersz, akik tényleg jól vannak, és nem csak annyi, hogy nincs botrány és látványos gyűlölet, meg nem váltak el, hanem látszik, hogy energikusak, szeretik az életet, egymással töltik a szabadidejüket? (Mert többet aligha láthatsz, még ez a kivételes állapot is rejthet poklot…) Bővebben…

önmagadért, csakis

Hú, majdnem belecsúsztam, újra! De aztán nem.

Elhatároztam ugyanis, hogy emberi viszonylataimban meghaladom önmagam, és Bővebben…

nőies

Ha én olvasom a nagy internetet, mémet nézek, vagy valakivel beszélek, aki tapasztalt és jó emberismerő, mindig megtudom, milyenek a nők. Pedig állatira nem kérdeztem. És mivel én nő vagyok, akkor én is? Haj, de nőies vagyok én!

Van az örök sláger, a cipőtéma, például. Bővebben…

a gyereket nem adom

Figyelj, te itt most fel vagy háborodva. Hogy te mekkora egy barom voltál, milyen sokáig tűrtél, bíztál. De ennek most vége. Na de a gyereket nem adod!

Állítod, hogy jogod van a gyerekedhez. Bővebben…

érzelmek koldusa

Szokták nekem a fejemhez vágni, hogy én mindenkivel összeveszek (még “a” feministákkal is), rosszban vagyok a családommal, nem kellek a férfiaknak, és “elhagynak az olvasók” — ez nekem a bajom, és persze az én hibám. (Amiről most írok, abban a tekintetben ezek az egyébként különböző vádak hasonlóak.)

Igen, az én hibám: a rosszban lét és egyre tisztább magányom oka az, hogy én ilyen vagyok és nem olyan. Nem egyezek.

Csakhogy én ilyen akarok lenni. Nagyon, és egyre inkább. Bővebben…

egy dobásod van

Ha mindenkinek egy dobása lenne, akkor is ez lenne vajon?

Ennyi neheztelés, remény, több éves kínlódás, megalkuvás, válság és tönkremenés? Bővebben…

idén karácsonykor

Ilyenkor földig ér a lélek, észrevettétek? Meglepő, ami bennem lezajlott. Pedig ellenálltam, ne legyen semmi, dráma főleg ne, láttátok.

Mert mi a karácsony, ez az egész őrület, amitől az emberek, a nem épp lelkiek, az aligpénzűek, az egymást gyűlölők is erre a sok macerára rávehetők? Bővebben…

nőies, spontán, szenvedélyes

A cím most nem fedi a posztot, de innen indul a téma.

Hányszor gondoltad, magyaráztad magadnak, mondtad másnak, hogy azért viselkedtél úgy (kínosan), mert te nőből vagy? Esetleg: érzékeny vagy, terhes, menstruálsz?

Igazi nő, szertelen, szabad? Aki kimutatja az érzéseit? Aki leszarja, mit gondolnak, mert ő nem elvárásoknak felel meg? (Dehogynem. A hisztis nő sztereotípiájának.) Bővebben…

a majdnem, az majdnem semmi 1.

pl. emiatt ideges: az ő személyiségi jogai. ???

Most hirtelen sok olvasó lett itt. Nagyon sokan lettünk. Pletyka, düh, indulat? Sértettfeleség-lobbi?

Amiatt a linkgyűjtemény miatt lettünk sokan, amelyet tavaly októberben szedtem össze (a saját, korábbi írásaimat), most került elő, és írtam az elejére még pár sort.

Erre megosztották huszonnégy óra alatt hatszáznegyvenen.

Mi van ebben az országban? Mi van ezekben a családokban, a műanyag ablaktokok és a fényfüzérek mögött?

Menjünk bele? Még? Ezt most majd nem fogják annyian megosztani.

Látom, a szeretős linkekre mentetek rá. A szerető sorsa a soha, és az azok a szemét kurvák, a blog első posztja. Amilyen vagyok, ebből mindenféle következtetéseket vonok le. Legyen.

Na, fogd meg a kávét, helyezkedj el kényelmesen, és akkor diskuráljunk most egy kicsit ifjúkori önmagunkkal, azzal, aki szerető volt. Van.

Ma is szembesülünk, ma is fájni fog. Bővebben…

játszma karácsony előtt

Az a nagy helyzet, hogy ha belemész, akkor szívni fogsz.

És belemész, mert nem ismered fel.

És aztán ki vagy akadva a szívás miatt, és akkor már felismered, mi történt, de ez egy kicsit sem ment meg attól, hogy legközelebb is belemenj ugyanabba.

Fel van ismerve pedig, de olyat mond a férjed, hogy az változásnak tűnik, “ez már nem az”, vagy fogadkozol, hogy most majd okosabban viseled a helyzetet, fel vagy te vértezve.

De akkor is szívsz, ugyanúgy.

És mivel tudhatnád előre, mi lesz (elárulom: ugyanaz), egy kicsit vicces vagy, amikor ugyanúgy kiakadsz. Bővebben…

jobban tudja az életedet, mint te

Ma elvégezzük a differenciáldiagnosztikát, azokkal kapcsolatban, akik miatt kétségbe szoktál esni: de hát szeret, akkor miért basztat? Bővebben…

az egyenlőtlenség formái 25.: a lelke mélyén jó ember

Ezt voltaképpen a filmek hitették el velünk. Minden második filmben (krimi is lehet, dráma is, horror, vígjáték, kosztümös, tényleg bármi) van egy szereplő, akiről azt hittük, gonosz, érzéketlen, netán intrikus, vagy ritka csúf és úgy gonosz, és egy éles helyzetben valami meglepőt cselekszik (esetleg csak annyi, hogy elneveti magát, vagy igen gyakran lánykér, hőstettet hajt végre, kiderül, hogy ő mentette meg annak idején a főhős életét, vagy meglepetésünkre nem ő a gyilkos), és akkor kiderül, hogy nem kell tőle félni, ő mégiscsak jó ember, igazán tud szeretni, mert a zord külső érzékeny lelket takar…a jégpáncél áttörhető (ez a feladat többnyire a nőkre marad).

A Blue Moonban Colin Firth. A Mary Poppinsban az apa. Pygmalion… és akkor kedvesek és érzőek, zene szól, és mindenki örül.

Mintha az a hirtelen kedvesség stornózná a sok hidegséget, kegyetlen mondatot, közönyt és bántást. Mintha onnantól mindig napfény ragyogna a szemükből — nem tudjuk, mert a nagy felmelegedés a film csúcspontja, és utána öt vagy tíz perc van még a filmből.

És ezek mindig férfiak, mindig. Bővebben…

az egyenlőtlenség formái 23.: gondoltam, örülsz

o-nak és s-nak

Van az a fajta bántalmazó, vagy inkább visszaélő, finom helyezkedő, akin nem látszik, hogy egyenlőtlenségben utazik és előnymaximalizál, mert a nyílt eszközök nem vállalhatóak, az túl direkt lenne. Az egész, amit csinál, nem ám valami tudatos haditerv, hanem önkéntelen stratégia, meg hát szeret is téged. De kontrollál, vagyis nem hagy, hogy önmagad légy. Nincsenek is határok: együtt éltek, ő  a partner, mindened ebbe a körbe tartozik, mindennel elszámolsz valahogyan, mindent meg lehet kérdezni tőled és mindenbe bele lehet szólni, épp az összetartozás és a szeretet nevében. Az ő normái a te normáid. Nem ám azért, mert egy család vagytok, és abban vannak közös ügyek, kötelességek, interakciók és érthető elvárások, hanem ezen túl is, az egész gondolkodásodat, lényedet át akarja hatni. Merő szeretetből vagy csak úgy, az együttélésből adódóan, pusztán attól, hogy közös mondjuk a fürdőszoba. És mert elmondja a véleményét, meg ő jobban tudja, és segít.

Ez a fajta “szeretlek, tehát kontrollállak”, a birtokos jelzős viszony annyira szomorúan tipikus. Bővebben…

szerelemtelen károgás

Mi már tudjuk, hogyan is van az élet. Hogy a szerelem vak, hogy a lányokat kihasználják, hogy aki az első randin közös gyerekről beszél, attól jobb óvakodni, hogy ha valaki könnyes szemmel hajtogatja, hogy de hát én szeretlek, amikor mi már mennénk, az egyáltalán nem romantikus, s hogy ha valaki sugárzó mosollyal beköltözik budai családi házunkba, az talán nem is akkora buli, de semmi esetre sem a kölcsönös felelősségvállalás jele.

Tudjuk, mi a gyanús, mire kell figyelni, mi az, ami csak duma. Bővebben…

a mi drága unokánk

Bejegyzésünk témája ma: a szüleink, és leginkább a nagymamává lett anyáink és anyósaink.

Első fázis: amikor unokára vágynak. Mikor lesz már unokám? Jaj, a Judit nem akar, pedig én már úúúgy unokáznék… Kifut az időből! Juditkám, van már valami alkalmas jelölt? Ezt már ne szúrd el! Bővebben…