a gyereket nem adom

Figyelj, te itt most fel vagy háborodva. Hogy te mekkora egy barom voltál, milyen sokáig tűrtél, bíztál. De ennek most vége. Na de a gyereket nem adod!

Állítod, hogy jogod van a gyerekedhez.

Hogy a gyerek téged szeret, és neked is ő a mindened.

Hogy te igenis jó apa voltál. Ez újabban egészen az identitásod lett.

És hogy nem hagyod, hogy elszedjék tőled, ellened hangolják. Apák a gyermekeikért, fel is vonultál azzal a húsz szerencsétlennel, akiknek a gyerekért való harc sem más, mint a nőbántalmazás, -alázás, -ellehetetlenítés egy újabb formája, ágyúzás után atomtámadás, megtámogatva a nő elleni intézményi (bírósági) erőszakkal, de ha ez erős szó, akkor vesszőfuttatással.

Megengedve a lehetőséget, hogy exed valóban játszmázik a gyerekkel, ki akar veled baszni, egyébként pont úgy, mint te vele, és mindketten a gyerek ellen harcoltok a gyerekért, ami nem példátlan, megállapítom a következőket.

Ha jó apa lennél, nem veszítenéd el a gyereket úgy se, hogy “vasárnapi” apuka vagy. Kéthetente egy hétvége és az ünnepek, szünidők fele a bírói gyakorlat szerint — mint minimum. Csak akarni kell, tenni érte, aktívnak lenni. Hidd el, ha bíznál a feleségedben, ha nem lenne ez a sok bántalmazásszámba menő húzásod, továbbá valóban alkalmas, felelős gondozó volnál (nem csak holnaptól), akkor ő sem játszmázna. Nagyon ritka az olyan nő, aki ne örülne annak, ha műsoron kívül is vagy a gyerekkel olykor, elmész érte az iskolába, játszol vele egy estét valamelyikőtök otthonában, mármint abban az esetben, ha nem erőszakfelületnek, a kontrollálás lehetőségének használod a gyerekmegosztást, és nem rontotta el ennek a lehetőségét gyanakvás, szemétkedés, vádaskodás.

Kérdés, hogy ezt akarod-e, vagyis: alkalmazkodva egymáshoz, rugalmasan, felnőtt módra egyeztetve sok minőségi időt tölteni a gyerekeddel.

Vagy valami egész mást akarsz.

Fegyvertényt, kontrollt, birtoklást, visszavágást.

A világnak felmutatni, hogy te jó apa vagy, nem te tehetsz a válásról, és a feleséged a szemét, és ő az alkalmatlan szülő.

Amikor én nem bírtam tovább, és eljöttem, akkor a bántalmazóm elkezdett kombinálni. A következő érvelés hangzott el:

Én ne vigyem el a gyereket, mert az ő gyereke, neki ott van a bejelentett lakcíme (ma is, megjegyzem).

Ő nem tudja intézménybe hozni-vinni, délután vele lenni, mert ő dolgozik.

Én nagyon konstruktív voltam, nem fosztom meg a gyereket az apjától, korrekt vagyok, ismerem a jogot is. Bár az apja addig (az elköltözésemig) összesen valami háromszor egy órát volt a gyerekkel kettesben, és a hármasban együttlét a híres ismerősöknek való mutogatásból, nagymamalátogatásból meg a falióra felhúzásából állt. Otthon, ama harmonikus hétköznapjainkban általában kifejtette valamiről (bármiről), hogy ez így nem lesz jó, és rászólt a másfél évesre, nem nagyon finoman, hogy ne álljon be a tévé és őközé.

De hirtelen a mindene lett a gyerek.

A hét felosztása, a hétvége, az nem jó, csütörtöktől hétfőig sem, mert akkor nekem lenne heti négy szabad estém, és mivel anyám is, a barátnő-bébiszitter is a közelemben fog lakni, az így természetesen hét lesz, erre gyúrok én, azért lőcsölném csak rá a gyereket, akit, el ne felejtsük, ő nem enged — nekem ne legyen szabad estém. (Utólag csodálom, hogy ennyire expliciten kimondta.)

Te is most lettél ilyen nagyon könnyes szemű apa, hirtelen. Nem nagyon voltál te sehol, amikor a gyerekkel a sok monoton macera és szívás, orvoshoz menés, házimunka, hányásfelmosás, szülői értekezletre járás ment napra nap, azért sorolod, hogy csurgatós homokvárat is építettetek, mennyit szoktatok játszani, bunyózni, és ő is mennyire szeret téged, ragaszkodik hozzád, csak az anyja elidegeníti, ellened neveli. (Ami előfordulhat, persze, sőt, gyakori, csak a másik oldalról ez nem így néz ki, a feleséged fel tudja sorolni a bizalmatlanság okait, és az előbbieken amúgy sem változtat: nem voltál sehol évekig.)

Te ama sok macera idején, ami egyáltalán nem napsütötte föveny, legó és bunyó, dolgoztál, hajtottál, külföldön voltál, meg persze lazítottál végre egy kicsit, illletve fáradt voltál.

Meg valahogy mindig elhúztad az időt, úgy mentél haza (akkor már nem volt jó a házasságotok) és sajnáltad, hogy nahát, már alszik. És eléggé megvolt az öntudatod, hogy te pénzt keresel, a feleséged meg nem.

Emlékszel ezekre?

Vagy te is az az apa vagy, akit a gyerek alig lát? Viszont óriás plüssállatot veszel neki bűntudatból a reptéri vámmentes boltban? És egyáltalán, minden, ami pénzbe kerül, mozi, akvapark, quadozás, márkás cipő, az neked oké, csak jelen lenni, figyelni, türelmesnek lenni, kibekkelni a lázat, az nem sikerül, mert arra van az anyja? És amikor leültél vele játszani, akkor is az anyját kereste, nem akart veled megmaradni, így persze igazolva láttad, hogy miért nem foglalkozol vele soha? Mert alapvetően kedved sincs megszelídíteni a rókádat? Na, ennek a mentalitásodnak (érzelmi lustaságodnak, anyagiasságodnak) érik most be a gyümölcse. Mert egy gyereknek rohadt mindegy ám, mi van a lábán — a márkás cipőjű gyerek nem más, mint státusszimbólum. És ezeket fogod mint bizonyítékokat emlegetni a bírónő előtt, hogy te aztán milyen jó apa voltál? Lobogtatod a jövedelemigazolásodat? Vagy pont nem, elmész hirtelen minimálbéresnek…?

Ne mardosd magad, ilyen a jóléti apák túlnyomó többsége. A többiek is ilyenek, csak nincs hozzá pénzük. Nem realisztikus, ellenben bosszú és a kontroll eszköze, hogy ezek után te magadnak akard a felügyeleti jogot. Főleg, ha az anya amúgy alkalmas, te meg tudod, milyen stigma egy nőnek, ha nem neki ítélik a gyereket, és mekkora törés is ez a gyereknek, amennyiben addig az anya volt az elsődleges gondozó. Jó, tudom, mert te dolgoztál… de azért otthon is mindig a kanapén kötöttél ki, és a telefonodat kapargattad. Hacsak nem voltál parádés skandináv apuka (jó, tudom, azért nem, mert neked, szegénykémnek, pénzt kellett keresni, és olyan szörnyű fárasztó az irodában!), nem akarhatod most komolyan a gyereket. Nem fogod akarni egyedül a fogadóórákat, gyerekkoncerteket, cípővásárlást, macerákat sem. Igen, ez nemi szerep, és lehetett volna másképp, de nem volt másképp.

A legvalószínűbb, hogy az új partnered vagy az anyád csinálja majd ezeket, mint azt annyiszor látjuk. Így könnyű.

Ha tudtál a gyerekkel valaha mit kezdeni, ezután is tudni fogsz. De örökbe, kizárólag, minden felelősséggel, az nagyon más ám. Olyan is van ám, hogy megegyezéssel vagy bíróságilag az apánál van a gyerek, és mégis szinte mindent, ami a gyerekezésből szívás, az anya csinál, kivéve amihez autó kell.

És hát téged is jobban érdekel, mit csinál a nő nélküled, meg a gyereke nélkül, merre kódorog. De ha az nem, akkor az, hogy te mit csinálsz végre nélküle: a saját új kapcsolatod vagy a hobbid vagy a munkád. Csak kell elé a gyerek, fedezéknek.

A gyerek, aki összeköt, akin keresztül manipulálható és kontrollálható a másik.

És ezért egymilliót elköltesz az ügyvédedre.

Ja, el ne felejtsem. Te egyszerűen nem akarsz tartásdíjat fizetni, ez a nagy helyzet. Majd belepusztulsz a gondolatba, hogy az a gyerekednek jár, ellenben az anyjának folyósítanák, hát nehogy már, mire költi. Viszonzásul ki akarod követelni a felügyeleti jogot te is, és akkor már a gyerek anyjától a tartásdíjat, aki ugye a házasságotok nagyobb részében a gyerekkel volt otthon, gyeden meg hasonló alamizsnán, és nemrég kezdett dolgozni. Szép.

Te nem szereted a gyereked, ha az elsődleges gondozóját, aki eddig az oroszlánrészt csinálta, ellenségként kezeled. És eleve, ha szereped van abban, hogy ő ki legyen borulva, összetörve, az elkerülhetetlennél sokkal jobban. Ha alázod, ha bántod. Mert ő a gyereked anyja, azért.

Nem börtön a házasság, fel lehet bontani, és van olyan, hogy nem tudsz száz százalékig a gyerek érdekeire tekintettel lenni, mert azok ütköznek a te legelemibb érdekeiddel. Direkt bántani, gyűlölködni viszont egészen más, az a te játszmád, éretlenséged (az is, ha belemész a feleséged játszmájába), és ennek a gyerek látja kárát.

Továbbá ne feledd, hogy a gyereked anyja a veled való házasságában lett ennyire rossz fej. Nem volt veled, általad boldog. Tudom, te sem vele. Újabban én rá szoktam mutatni, hogy maga a házasság és hozzá kapcsolódó, irreális elvárásaink tesznek minket ennyire krónikusan rossz fejjé, de olyan nagyon te se érezd magad nemesnek, mert például nem időben szálltál ki, és nem is korrektül.

Most meg a gyereket használod ellene.

Nőjél föl.

Kapcsolódó írás: lemond róla

a boldog szülők hiányának vesztese

264 thoughts on “a gyereket nem adom

  1. Nagyon jó írás, gratulálok.
    Épp most vagyunk túl, egy szülői felügyeleti jog megszüntetésen. Nem mondom, hogy sétagalopp volt, de végre vége.
    Egy bántalmazó ne akarjon gyereket ! Húzza be a fülét és kussoljon !

    • Hű, ez kemény. Én attól félnék, hogy a bántalmazó ezek után még bántalmazóbb fokozatba kapcsolna, merthogy az ŐŐŐŐ gyerekét nem veheti el senki.

    • Voltatok-e olyan helyzetben, mikor a parod kidob a lakasbol? Arra hivatkozva, hogy az az ove, mert hazassag elott vette, de azt elfelejti, hogy a torlesztest ketten fizettetek. Amikor kidobott (vagy 6alkalommal) nem engedte a kozos gyermek lathatasat, kapcsolattartast. Erdekes, mikor a nevelt lany apolasa miatt szabit vettem ki, akkor jo voltam a gyermek ellatasara (fekvobeteg volt gipszben). Mikor a kozos gyermeknek valami kisebb betegsege van mar akkor nem kaphatom meg,mert nem tudom szerinte ellatni. Ez nem erdekes? Szeretnem megtudni azt, hogy mi a velemenyetek arrol, mig egyutt voltunk az elso hazassagabol szarmazo 2 gyermek utan nem volt tartasdij? Ez mindig is problema volt kettonk kozott. Hogyan gondoskodott ez az “anya” a gyermekeirol? Neki joga volt azt mondani, hogy a nem sajat gyermeket koteles vagyok igy eltartani?

      Mit mondanatok akkor, ha a nevelt gyermeket nektek kell vinni es hozni a ver szerinti szulohoz, szulotol?
      A sajat gyermekert meg mindig mehetek kethetente. (Ha nem jelez betegseget) . Az ex munkahelye es a gyermek ovija meg kulonben a munkahelyemtol gyalog 2 percre van, de ott nem vehetem at a kicsit.

      A Szentesterol nem is beszelve, eloszor neki kezd alkudozni, hogy a dec 24-et toltse ott vele a gyermek es csak 25-en hozzam csak el. A papirformatol nem merek elterni, mert a gyh-n csak az vegrehajthato. Ezek utan jon a kov lepese: beteg a kicsi es nem adja. Kerem hogy a gyogyszerekkel adja at, mire kozli, hogy virusos es tudhatnam azt, hogy arra nincs gyogyszer. Kov lepese, mikor kimegyek a kicsiert, hogy nincs otthon, a kapucsengo kikapcsolva, a telefonja kikapcsolva. Kb fel ora mulva lehet csak telefonon elerni. Megkerdeztem tole, hogy hol van, merre volt? Azt kozolte, hogy gyogyszertarban a gyermeknek gyogyszeret. Na akkor most mi az igazsag? Visszamentem a kicsiert es akkor sem adta ide. Ez jogos? Hogy esne nektek ha gyermekeitek nektek lenne a nyari szunetben 2 hetre itelve a tobbi szunet felere lennetek jogosul
      tak es ezek ellenere egyik szunetben sem tolt a gyermek egy napot sem.
      Ez szerintem valodi”anyai” cselekedet.

      Jobb lenne, ha a cselekedeteitekbe egy kicsit bele is gondolnqtok, hogy mit tesztek ezzel.

      Most kul a gyermekem, mivel paros hetveges vagyok csak 5het elteltevel lathattam, mivel 24-en nem adta ide, es az akkori hetvege a karacsony miatt idoszakos kapcsolattartasi ido lett volna, aztan meg jott 2015 utolso hete az az 53. het volt, az azt koveto het, meg 2016 elso hete volt.

      • Szia,
        nem szeretem, ha valaki ilyen provokatívan pakolja ki a személyes történetét az internetre, és kér állásfoglalást, ez senkinek nem dolga, és nem is szerencsés. Nem tudom, és nem is dolgom sem megtudni, sem megítélni, hogy te milyen apa voltál, milyen ember a feleséged, mi motivál téged, mi a jogi, vagyoni szitu. Hogy vajon nem most kezdtél-e el játszmázni, megbízhatatlan lenni, hatalmi eszközként, ürügyként, bosszúra használni a gyermeket.

        De nem lehet, hogy ez nem az a poszt, amihez te érdemben kapcsolódni tudnál? Mert ez másról szól, és mert a te történeted nem általános, inkább sűrű ködként működik: nem fogod érteni, amiről ebben a szövegben van szó, a téma csak ürügy lesz, és ellened szóló vádként értelmezed. Tiltakozol, mert veled nem ez történt.

        Így én nem is reagálnék semmit. Bár a te kommented nem ellenem feszül, jelzem, hogy iszonyatos gyűlölethullám volt, láthatólag telibe talált sokakat a téma, rengetegen mentek át nőszidásba, gyűlölködésbe nők ellen és ellenem, én pedig a támadások, agresszió ellen védekezem.

    • Sziasztok! Egy gyermekelhelyezési per kvázi elején vagyok, ami a 3 és a másfél éves kislanyunk felügyeleti jogáról szól. Hosszú és tragikus a történetünk, elég az hozzá, hogy a fenti blog mintha tökéletesen a gyermekeim apjához szólna. Sajnos!!
      Tudnátok abban segíteni, hogy akik átvészelték ezt az időszakot, azok kikhez fordultak támogatásért? Ugyanis az én helyzetem azért speciális, mert az apuka úgy néz ki, úgy kommunikál, úgy irányítja a kapcsolatait, hogy a világ legrendesebb emberének tűnik, SENKI még csak nem is sejti, mikre képes.
      Minden közös barátunk és a rokonai előtt is vmi szörnyetegnek állított be, elérte, hogy elküldjenek a munkahelyemről, van vmi beteges abban, ahogyan képes hazudni, manipulálni másokat. Mintha egy filmben lennék, néha én magam sem hiszem el!!

      Nálatok is egy “bűbáj” volt az apuka? Le lehet vhogy leplezni az ilyen abnormális férfiakat?? Mit tegyek??

      Minden válasz segît, előre is köszönöm!!

      • A volt férjed egy “derék” pszichopata, legalábbis a leírás alapján. De legalábbis hasonló. Vannak ilyen eberek, nagyon megtvesztőek, igen. 😦

        • Kedves Anyez! Koszonom, utanajarok az oldalnak. Toled is megkerdezem: szerinted a pszichologus orvosszakerto ki tudja mutatni, hogy valami nincs rendben az apukaval? Vagy ebben ne is bizzak?

            • Ha a tesztek nem szúrnak ki egy nyilvánvaló pszichopatát, nagy bajban van a pszichológus szakma. Ha csak beszélgetnek vele, őket is meg tudja vezetni. Nem egy női terapeuta szeretett beléjük a legendák szerint.

        • Kedves Blaci! Nagyon jol latod, rengeteget olvastam errol, valoban pszichopata vagy szociopata. De legalabbis valami nagyon nincsen rendben vele. Viszont mindenhol azt irjak, hogy teljesen felesleges veluk “kuzdeni”, mert csak rengeteg fajdalom es veszteseg a vege, nem lehet meg viszonylag sem jol kijonni a dologbol. Nem tudom, mit tegyek, mar igy is teljesen taccsra tette az onbizalmamat. Ismeritek: ha van rajtad sapka, akkor azert, ha nincs, akkor meg azert bant es kritizal. De ez nem penzrol szol, azert sosem harcolnek, ez a kislanyaimrol szol!! Nem adhatom fel!! Szerinted a pszichologus orvosszakerto meg tudja allapitani, hogy nincs vele rendben vmi??

      • Ugy irom le hogy en mit tettem/teszek a mai napig, hogy apuka vagyok es a nejem ellen jarok el igy. Ez azert erdemes tudnod,mert itt a valo felben levo apukakat hivatalbol gyulolni szoktak, mas nem is lehet mint pszichopata, kontollmanias, meg ki tudja meg mi.
        Ket ut all elotted az en meglatasom szerint. Az egyikhez sok turelem kell es sok megalazottsag elviselese. Teszed amit jonak latsz es bizol abban, hogy lesz aki meglatja benned a celtudatos jot. A masikhoz nagyon sok lelki ero es kitartas kell. Azokkal a modszerekkel kell tamadnod amikkel teged tamad, be kell bizonyitanod minden egyes ki szemtsegerol hogy ellened talalta ki. Irj listat az osszes serelmedrol, terjeszd higgadt formaban, de lehetoseg szerint mindenkinek akirol azt gondolod hogy ellened van. Eloszor erdemes a hozzad/hozza tavolabb allokon tesztelni az eljarasod, hogy mire a – feltetelezesem szerint – csaladtagok es kozeli baratokra kerul a sor, mukodjon a rendszer. Nagyon fontos hogy csak az igazat ird le! Az is fontos hogy legyel belato ha esetleg tevednel. Ha leirsz barmit, csak ket nap mulva kuldd el, mondd el, legyen idod atgondolni hogy egyet ertesz-e a masnap is a leirtakkal, es hallgasd a belso hangot ami megsugja ha tobb az idulat a szuksegesnel. A korneyezetedet nem erdekli mennyire vagy indulatos, mennyire visel meg teged, az emberek nagyon vegletesek,, tobbnyire erzelmileg unintelligensek. Sok csalodas varhat rad… Az az erzesem hogy komoly onismereti tapasztalat elott allsz, ez egy kulon fejezet, azt latni hogy hatralnak ki melloled emberek anelkul hogy teged megkerdeztek volna mielott oldalt valasztatananak. Ha nem erzel ehhez kello erot, valaszd az elso megoldast, de mindnkeppen keress fel egy vagy tobb mentort akik ilyen helyzetek kezelesere szakosodtak.
        Ezen kivul kell egy jobarat aki melletted all barmi aron. Aki erot ad amikor remenytelennek erzed.
        Fontos hogy a gyerekeket ki kell hagyni az egeszbol. Ne panaszkodj nekik, ne lassanak sirni, ne hasznald oket lelki tamasznak. Az o kis vilaguknak nem szabad szethullaniuk a valas miatt, illetve minel kesobb esik darabokra annal jobb.

        Az Ero legyen veled!

        • A gyerekekről: nagyon helyesen írod, hogy nem lehet őket terhelni – épp eléggé megterheli őket a válás maga. Illetve megterhelte már a válást megelőző időszak is, esetleg. A világuk széttörése: valamennyire széttörik. Ha a szülők közül az egyik szemét módon viselkedik, velük is, akkor azért, bár ez esetben a válás, ha a másik szülővel maradhatnak, akkor még könnyíthet is rajtuk, de akkor már megviseltek az előzmények miatt. Ha mindkét szülőt szeretik, akkor azért, mert már nem lesz velük mindkettő. Legfeljebb, jó esetben hol az egyik, hol a másik, de a kettő együtt soha. Igyekezni kell tehát kímélni őket – de hazudni nekik nem szabad. Nem szabad mumust csinálni a másik szülőből, de az sem jó, ha letagadod a másik hibáit, vagy úgy teszel, mintha téged egyáltalán nem viselne meg (hát látják, hogy de). A másik hibái: ha a gyerek említi, vagy hasonló, akkor lehet, sőt talán kell is róla beszélni, de az valóban jó, ha a benned levő haragot nem a gyerekek felé mutatod ki, nem velük tárgyalod ki. Ha viszont őket zavarja valami a másik szülőben, azt meg kell velük beszélni. Nem ráerősíteni, örülve, hogy ők is látják, most ezzel tralán elidegeníthetem őket a másiktól (kivéve, ha a másik veszélyes a gyerekekre nézve, de ezt azért jobb,ha nem a sértett fél akarja eldönteni). De az fontos, hogy ne érezzék hülyéknek magukat, ha haragszanak bármelyik szülőjükre.

          • Kedves Blaci! Amiket irtal, azokat en is osztom, de azert valljuk be, iszonyatosan nehez minden pillanatban gyorsan ertekelni a tortenteket, es a legmegfelelobben cselekedni. A leginkabb attol tartok, hogy a lanyaink mennyire isszak meg a levet a helyzetnek, illetve hogy en mennyire kezelem jol a szitukat. Egy biztos, a joszandek vezerel, de meg igy is kovetek el hibat. Ha eszreveszem, mar masnap korrigalom, ugyanis azert a gyerekek reakciojabol azert sokszor lejon. Meg nagyon kicsik szerencsere, rettegek attol, hogy mi lesz, ha a nagyobbik elkezd kerdezoskodni, szeretnek szereto ed hiteles szulo lenni egyben. De ez a jovo feladata lesz, nem akarom meg ezzel is terhelni magam.
            Csak nem vmi hasonlon mentel keresztul te is, hogy ilyen jol latod a helyzetet?

            • Emberek vagyunk, hibázunk 😉 Amit írtam, elérendő (de teljesen sosem elérhető, mivel nem vgyunk tökéletesek) cél, vagy inkább hozzáállás. Hibát elkövet mindenki, természetes. Az viszont fontos, hogy mit tartunk helyesnek.
              Váláson én is keresztülmentem, voltak rossz helyzetek is benne, de ilyesmi, amiről te is és Buszmagus is írtok, személyesen velem nem történt meg. Ellenben elég sok történetet ismerek, és a pszichológiai háttere is érdekel a dolognak.
              Ajjaj, a másik kommentben amit leírtál, abból nagyon látszik, hogy a volt férjed egy kiváló manipulátor. Jó pszichológus/pszichiáter alapis vizsgálat alapján meg tudja ezt mondani róla, bízzunk ebben.

        • Kedves Buszmagusz! Vegre egy sorstars!! Sajnalom, hogy te is ilyen helyzetbe kerultel, megis orulok, hogy nem vagyok teljesen egyedul!! Nem ketelkedem abban, hogy nok kozott is letezik ilyen beteges ember. Megdobbento latni, hogy meg elvezi is a helyzetet, buszke arra, hogy masokat mikent tud megvezetni. Ezt meg regebben egyszer el is mondta nekem!! Nem ertem, hogyan kepesek az ismeroseink vagy akar idegenek arra, hogy nem a tenyeket figyelik, az arulkodo tetteket, hanem bedolnek a kifogaskeresesnek, az arnyalgatasoknak, a torzitasoknak, stb. Tenyleg ennyire vakok vagyunk? Vagy csak azt halljuk meg, ami meg akarunk hallani? Tenyleg ilyen konnyu megvezetni??
          En egy joszandeku, szokimondo, oszinte, am ebbol adodoan sokszor tapintatlan, nyers no vagyok. Erre mondta nekem azt, hogy “nezz magadra, ki fog neked hinni?” Es bele is faradtam mar abba, hogy masokat meggyozzek arrol, hogy korulotte minden hazugsag. De mashogy nem lehet megnyerni egy gyermekelhelyezesi pert?!?! A pszichologus orvosszakertoben nagyon bizom, szerinted ot is meg tudja majd vezetni??
          Tok jo dolgokat irtal, neked is sok erot kivanok! Teljesen aterzem, amit a sok megalaztatasrol irtal, ez a legborzalmasabb resze a lelki terrornak!!

  2. Hihetetlen milyen életszagúak ezek a posztok!
    Ez annyira életszerű:
    “A legvalószínűbb, hogy az új partnered vagy az anyád csinálja majd ezeket, mint azt annyiszor látjuk. Így könnyű.”
    Az én “csodálatos apa és férj” exférjem feltételül szabta a kéthetente 4 nap láthatást, ami számomra teljesen elfogadható volt a fent leírt szabad napok miatt (ha ezek nem lennének, már biztos elég szarul állnék a lábamon minden szempontból). Én az én 10 napomban szinte mindent egyedül csinálok a gyerekekkel. Ő ex-anyósom (élete küldetése pici fia, és most már az unokák is, újabb zárójel: nem kis szerepe volt a válásunkban) 24 órás támasza mellett “nyomja le” a 4 napot. Szerencsére az neki nem volt szempont, hogy nekem ne lehessen saját “szabad időm”, illetve ezt felülírta a “túláradó apaság”, amit amúgy többször élek meg pozitívumnak, mint negatívumnak, bár legtöbbször erősen rájátszik a szerepre, és ez engem nagyon taszít.

      • … és ő közben csak a gyerekekért aggódik, jót akar, csak hát én sajnos inkompetens vagyok (persze nem szó szerint, de minden kommunikációból ez sugárzik), és akkor én visszavonulót fújok, és ő nem érti. Arra azért vigyázok, hogy a gyerekekkel való viszonyt ne korlátozzam, ne zsaroljam vele, de magam igyekszem távol tartan tőle, mert mindig emlékeztet arra, hogy miért is váltam el tőle. Nyomasztani azt nagyon tud.

  3. Nálunk a büntetés pénz formájában, vagyis hiányában mutatkozik meg. Oldjam meg, ha nem tudom, majd ő megmutatja, hogy 15 000 Ft elég egy gyerek eltartásához. Gusztustalannak tartom ezt a hozzáállást, mintha a gyerek eltartása nem lenne része a nevelésnek.

      • Házzaságban, amíg gyed-gyes-en voltam, utána már jobban kerestem (ez is baj volt). És válás közben, után és azóta is, egy pólót/füzetet/cipőt nem vesz soha, táborokba, szemüvegbe, nagyobb dolgokba sem száll be, csak a gyerektartás és pont. Nem tudom, hogy ez szomorú vagy felháborító, nyilván mindkettő, de hogy mit kezdjek vele, az kérdéses.

      • Az kimaradt, hogy a távolság miatt kéthetente hétvégén találkoznak, tehát semmi esély a költségek egyéb megosztására. (Tudom, én dög messzire költöztem, ezzel is nehezítve az Ő életét)

  4. Nálunk a válás után minden rendben működött – egészen addig, amíg nekem új és komoly kapcsolatom nem lett (megjegyzem az exemnek is van). Azóta tombol a szivatás, ellenségeskedés, rágalmazás, gyerekek brutális uszítása ellenem. Az új párom velünk él, a gyerekeim imádják, ő foglalkozik velük és anyagilag is gondoskodik róluk, mert az exem nem hajlandó fizetni, amiben megállapodtunk, csak kb a harmadát. Engem megdöbbent és elkeserít a gyűlölködésnek, a sértettségnek, az egoizmusnak ez a mértéke. Hozzáteszem, hogy a métely nálunk is az anyós, aki 13 évig fúrt engem, majd amióta sikerrel szétverte a családunkat, még nagyobb dühvel próbál kisemmizni és eltörölni a föld színéről.

      • Igen, lényegében. Sokat szidom, biztos ő is engem, és biztos joggal ő is, de tény, hogy ebben, a válásban és a gyerekekkel való kapcsolatban az is benne van, hogy ő is értelmesen, intelligensen áll hozzá. A válás kimondása után pl, meg akart hívni egy cukrászdába, “megünnepelni”. 😀

  5. Nálunk 17 év préselés volt, ellenem nevelés, feljelentés, gyámügyi vizsgálat, gyerekpszichológus, gyerekjóléti intézmény ránk küldés (mindez apuka részéről indítva), büntetések tömkelege. (engem büntettek, mert a gyerek többször bemászott az asztal alá, és onnan kiabált, hogy nem akar a hétvégén apukához menni. És mivel megengedtem neki, hogy ne menjen, ez nekem az évek során közel 100.000 forintomba került…)
    Még a fiam nagykorúvá válása előtt fél évvel is bepróbálkozott a láthatás újraszabályoztatással a gyámügyön. (szerintem ilyen még nem volt a magyar gyámügy történetében…:-)

    Aztán a fiam nagykorú lett, és érdekes, azóta nem annyira keresi a fiamat, nem válaszol a mail-jeire, nem köszöntötte meg a születésnapján, nem nagyon van otthon, amikor meg akarja látogatni.
    Mindig is sejtettem, hogy a 17 év bosszúhadjárat nekem szól, és nem a gyerek iránti feltétlen ragaszkodás, de most már bizonyosságot szereztem.
    De a gyámügy működése, hozzáállása, és hihetetlen vaksága riasztó volt.

      • A kompetens személyek is tehetetlenek, ha nem épp ahogy írod közönyösek. Ülnek a saját frusztrációjukban és saját szemüvegükön nézik a világot. Nemrég egy konferencián, gyakorlatilag egyik felől ott ült a Tenniakarás, másik oldalon a Tanácstalanság, nem jutottak dűlőre. Amióta kimásztam a gödörből én is keresem az utam: hogyan segíthetnék? De azon túl, hogy hallatom a hangom a témában, még mindig nem találtam olyan közeget ahol valósan tudnék segíteni.

  6. Nagyon találó, nagyon igaz és elgondolkoztató! Egy kicsit finomítottam volna a stíluson, de az semmit nem változtat ezen a tapasztalaton, valóságon. Jó lenne, ha az elidegenítés, ellennevelés fogalmát nem csak az elvált anyák kapcsán emlegetnék, hanem felfigyelnének az emancipálódó(sic!) férfiak ellehetetlenítő, verbálagresszív megnyílvánulásaira is….mert ezek azok a momentumok, amik meggyötrik és összetörik a közös gyereket…majd később háborút szülnek az új pár kapcsán is. Mert az exek nagyon veszedelmesek tudnak lenni…ez is megérne egy cikket.

      • …és dohányzik,(pornót néz,szexel) mellette közben. Mikor megtudtam,majdnem lementem baltásgyilkosba. Most csak suliba viszi-hozza,azonkívül néhány órát tölthet nála,nem alszik ott.

    • Az osztott elhelyezésről nekem az jut eszembe, hogy a gyerek sehol nincs otthon, az élete egy nagy káosz. Valakinek van tapasztalata ennek a működőképességéről?

      • Igen, én vagyok, két és fél éves gyereket feleztünk 2004-ben, megegyezéssel, ő már 14. Előítéletes vagy, és az ideálhoz viszonyítasz, nem a valósághoz. Ez a megoldás ártalomcsökkentés. Nem a környezet, a tárgyak a fontosak, ha így lenne, a diplomatagyerekek és a sokat kltözők mind lelki sérültek lennének. De tény, hogy sokszor nem tudni, hol maradt a kesztyű meg az úszószemüveg.

        Itt írok róla:
        https://csakazolvassa.hu/2012/05/18/a-fel-fiam/

      • Egy barátnőm így nevelte fel a két lányát, a kicsi még ovis volt váláskor, most mindkettő egyetemre jár már.
        Tök lazák voltak mindig, valóban volt sok “hol van ez, nincs nálam az…”, de alapvetően mindkét szülő teljesen természetesnek fogta fel a helyzetet, nem nagyon vesztegették az időt konfliktusokra, a barátnőmtől sem hallottam panaszt az exférjre, max a helyzetre, pl. el szerette volna cserélni a gyerekes napokat, de apa akkorra épp be van osztva dolgozni (rendőr). Egyszerű, célratörő megbeszélések, ki mikor ér rá, minőségi idő a gyerekekkel mindkét oldalon, szintén minőségi én-idő a gyerekek nélkül. Azt hiszem, náluk nem volt nagy dráma előtte sem, csak kihűlt, így egyik erre, másik arra. A gyerekek is tökjól voltak, vannak, elég stabil és vidám mindkettő.
        Az ilyen helyzet valószínűleg nagyon ritka, de nekem nagyon tanulságos és biztató volt látni, hogy így is lehet.

    • Van hogy jobb, ha nincs vele kapcsolata. És épp elég teher egy vagy több gyereket egyedül megoldani, a másik féllel való kapcsolat szerintem a másik fél dolga.Akit a gyerek előtt igaztalan vádakkal illetni , indokolatlanul minősíteni természetesen nem tisztességes.

  7. Agymosógép,
    ez itt az én blogom, tudod. Ahonnan te, sok türelmes hónap után ki vagy tiltva, ne strapáld magad.
    Akinek jó így a blog, az olvassa, örüljön neki, reflektáljon rá és magára, a többiek keressenek más szórakozást, és ne engem minősítgessenek. Tudtam, hogy ugrotok, ha a tipikust megmutatom, mert fáj az igazság, az önzésetek.

  8. Egy velem vérségi és szoros érzelmi közelségben lévő nőivarú ember mondta ill. mondja, hogy a lakosságnak kb. a kétharmada alkalmatlan magas fokú társkapcsolatra ill. háromnegyede kisgyermek vállalására. Az önazonosság megismerésére nem jut idejük a fennen hangoztatott híres-neves kapcsolataik során.
    Szörnyűek ezek a színdarabok.
    Amit ő mond, az szentírás százaknak, ezreknek. Fárasztó neki nagyon, gyakran szomorú emiatt…hogy hova, minek, kinek. Vergődés, kapaszkodás a másikba, aztán a semmibe és végül senkibe.
    Sok a gyáva, a bátrak meg fényév távolságra vannak egymástól. Ebbe érdemes belenyugodni.

  9. A facebookon meglepően agresszív kommentek. Megpiszkáltam valamit, ami elevenükbe vág, úgy tűnik. A szép, könnyes szemű apai érzések vannak itt kétségbe vonva…

    “milyen frusztrált a cikkíró :))) Hála Isten ez csak egy képzelt anya, mert a gyermek iránt nem érez semmit az is biztos. Tele sérelemmel, tele életszerűtlen gondolatokkal, és gyermekbántalmazásra (kapcsolatkorlátozás) felhívással. Nem lát túl magán, azt se tudja van-e gyereke vagy nincs, azt se tudja hogy van, mit érez. Képzelt mártír, korunk hangulatkeltője, és úgy tűnik igencsak rajtakapták. egyszer korábban jött haza az apa mint kellett volna. Van ez így. -de ne búsulj bogaram, mindig lesz egy balek akit megfog a “renault”

    Frappáns lenne? – szerintem minta hiszti. Nem tudja mit akar. Nem is fogja tudni soha. Az ilyet a kamasz gyermeke hamar otthagyja és akkor is valaki más lesz a hibás. Felelőssége? – nem volt soha… Nem tudja mi az. Tartásdíj? Megélhetés? -majd megsajnál valaki.

    Szülői minőség? … semmi más mint hiú ábránd, mert ebben a minőségben már kudarcot vallottál, erre tökéletes példa az írásod.

    A gyermeked felnő majd. Lehet kérdezni fog, lehet nem. Ha sikeres lesz az elidegenítésed, akkor nem fog. Ha sikertelen lesz, akkor meg elhagy. Lehet sose fogod megtudni majd, hogy van unokád… és ez valószínűsíthető inkább.

    Elbuktál. Nőként, anyaként, szülőként. Fröcsögsz, csapkodsz, tehetetlen vagy. Hidd el elmúlik, meggyógyulsz mint mindenki. Addig meg sok víz fog lefolyni a Dunán, talán addig ki is békülsz az ádázzal. -de valószínű sose leszel boldog.”

    • Személy szerint ehhez a poszthoz egyéni tapasztalat híján nem akartam hszólni, de elolvastam a FB-kommenteket. Hatalmasak! Hihetetlen, h egyáltalán kommentre méltatják “a mindig olcsó általánosítással operáló, a hasonlóan romboló gyűlölettel teli önámító nőneműek körében együttérzésért fröcsögő, apa- és férfifikázó oldalacskádat”. 😀

            • Valahogy ezért nem kommenteltem korábban soha sehol. Még újságcikkekre sem, főleg, ha csak a címig jutok vagy a szöveg felénél durran az agyam. Olyankor olvasok mást, nincs kényszerem, h mindenhez szavam legyen. Ezért nem értem az ilyeneket (Tudor & Co.), mit verik itt az asztalt. (Vagyis értem, “Megpiszkáltam valamit, ami elevenükbe vág, úgy tűnik”) Egy blog esetében pedig nem árt ismerni a blogger életmód-értékrend-szemlélet-kontextusát, mielőtt feszkózunk, h eltér a miénktől. Szóval boxzsáknak használni a bloggert gáz.

            • Egyébként elég érdekes, hogy egyik elvált ffi-barátunknak, akinek a felesége elég csúnyán intézte a válást, már mutattam pár írásodat. Szerinte az exének nem ártott volna egy-két ilyet olvasnia, hogy kicsit túllásson magán. (“Ugyanaz férfiban”?)

        • És népszerű zaklatónk, aki iszonyú ideges mindig, ha a következőkkel szembesül:
          a blogom olvasottsága
          amikor bárki szeret engem
          pénzkereset
          sport, fotók

          És előveszi a “bezzeg mások” kártyát: mások felmagasztalását, azzal a céllal, hogy bennem szar érzéseket keltsen.

          Fitneszügyben is nagyon okos, és biztos keményen sportol, utánajárt az infóknak, szép feszes teste van, és tartalmas az élete.

    • Ennek semmi értelme, illetve csak annyi, hogy ez napnál is világosabb önleleplezés. Semennyire sem kapcsolódik a bejegyzéshez, csak fél a lelepleződéstől. Ezek a beszélő számára, belülről valamiféle értelemmel telített, de kiérkezve tökéletesen inkoherens, üres nagyszavak, frázisok. Azt hiszi, hogy jól hangzó, értelmes, revelatív mondatokat ír, és jól megmondja, csakhogy a szövegétől mindenki más (már akinek nem ugyanez a frusztrációja) zavarba jön, mert valójában az egész monológ üres szavak halmaza. Nagyon jól ismerem ezt a stílust. Sajnálatraméltó, csak mondjuk csinálná máshol.

  10. Agymosógép,
    ha ki vagy tiltva, minek kommentelsz? Mit erősködsz, mit szeretnél? Hármat írtál, egyet engedtem be.
    Nem olvasom el, nem érdekel, nem jár neked idő, figyelem, felület.
    Írjál saját blogot, ha sok mondandód van, ne az enyémet használd okoskodásra.

    • Édes jó agymosógép,
      az én blogomon kommentelni nem jog, hanem lehetőség, feltételekkel. Nem túl szigorúak. De sajna, nem sikerült megugranod.
      Mi ez az éktelen indulat benned?
      Miért olvasol még mindig?
      Mit erőszakoskodsz?
      Ha írsz nekem, miért ne válaszolhatnék?
      Nem akarod ezt az egyoldalú kommunikációt? Hagyd abba, ne írj. Nekem ugyan nem jutsz eszembe.
      Nem vagyok köteles senkivel beszélgetni, senkinek szót adni, olvasottságot biztosítani. Ez az én blogom, az én felületem, én tettem ilyenné, óvom a színvonalát.

  11. De jó, hogy előjött most ez a téma! Én is ebben vagyok…

    Szeretném kérdezni tőletek, hogy van valami remény arra, hogy előbb-utóbb ezek az “apák” leállnak, feladják, békénhagynak? Mi tapasztalatotok?

    • Attól függ, mi a valódi céljuk. Ha simán a bántás, akkor addig csinájlák, amíg képesek vele bántani. Ha valami önfényezés, akkor lehet, hogy megunják.

    • Az én volt férjem nem állt le, mint ahogy korábban írtam. De ő nárcisztikus személyiségzavaros paranoiával és borderline beütéssel. Tehát ő egy olyan szélsőség, aki azért nem terem minden bokorban. Ennyire szélsőséges esettel nem találkoztam a környezetemben, így nem tudok nagy tendenciákról beszámolni.
      Sajnos neki ideje és motivációja (örökké tartó bosszú) is volt arra, hogy ne hagyja abba a zaklatást.
      Azt azonban másoknál tapasztaltam, ha a férfi újraházasodik, újabb gyereke születik, akkor “lenyugszik”, vagy legalábbis kevesebb ideje marad a basztatásra.

        • Most, hogy a “gyerek” betöltötte a 18. életévét, nem nagyon keresi, nem nagyon izgatja, ha nem találkoznak, nem köszöntötte fel a születésnapján stb. Nagyjából leszarja. Na, szóval, akkor minek is szólt ez a nagy ragaszkodás…?

      • Igen, azt láttam, Mosthogyittvagyok. Borzasztó. Nem is tudok erre mit mondani. Az a baj, hogy ex is hozza ezeket a tüneteket (nárcisztikus, erős bosszúvágy stb), úgyhogy elég ijesztő, hogy ezek a kilátások. Azért reménykedem benne, hogy elfárad egyszer.

        Éva, tőled megkérdezhetem ezt, hogy a nagy fiad apja egy idő után megnyugodott?

        Amikor elkezdődött ellenem a bosszúhadjárat ex és az anyja részéről, mindig megdöbbentem, hogy miket találnak ki, és hogy mennyi gonoszság van bennük, mert addig nem láttam közelről ilyesmit. De most, hogy olvastam a cikket, és újra tudatosult bennem, hogy ez sajnos elég gyakori (és mennyire ugyanazok a mechanizmusok!), nagyon elkeserítő, hogy ennyi pszichopata van.

        • Igen, megnyugodott. Belefáradt. Egy kicsit pattogott, amikor partnerem-férjem-gyerekem lett, de aztán elsimult ez. Velem nem lehet játszmázni, én egyáltalán nem foglalkozom vele, delete, kerülöm az érintkezést, nem fáj a múlt se. Csak minimálpraktikum van. De ő is belefáradt, lett neki új. Egyébként nagyon korrektül kondoleált (nem tudom ezt a szót továbbra sem), együttműködik, de nem szabad vele beszélgetni, mer akkor rákezd a valóságtól teljesen eltávolodott fölényeskedő-osztó-ítélő-gáncsoskodó szövegre. És azért nagyon szomorú, amik kiderülnek róla. Viszont harc nincs, se fájdalom. Ha nem látom tíz napig, nem is beszélek vele, akkor is világos, hogy a fiam megingathatatlanul erős ebben a mi itteni életünkben, értékrendünkben, és ezt a mentalitást választotta, valamint átlát az apja manőverein, akit ezek ellenére őszintén szeret.

          • Pontosan nálunk is ez lett, amit Éva írsz. A mi értékrendünk lett a fiamnak az alap, az abszolút mérvadó, pedig olyan elemi ellentétek feszülnek itt egymásnak, mint pld. elfogadás/tolerancia, illetve antiszemitizmus/kirekesztés/buzizáscigányozás. És azért mondjuk 10 évvel ezelőtt még nem dőltem nyugodtan hátra, hogy a mi értékünk lesz a befutó, csak reménykedni tudtam.
            Felnőttként pedig átlát az apján, olyan tökéletesen, hogy tátott szájjal lesem.

          • Köszönöm. Hátha lekopik nálunk is. Én sem beszélek és találkozom vele. Persze próbál zaklatni, “mert a gyerekek miatt muszáj beszélnünk”, de én hárítom, és csak annyit közlök, amit muszáj, azt is írásban.

        • Nem pszichopata, hanem elmegy a falig. Ebben a rendszerben pedig olyan távol van a fal. Mozgástér, hatalom, visszaigazolt, szentesített viselkedés: erőszak, nőhibáztatás birtoklás és a többi. Nagyon félrevezető ezeket zavarként, kórként kezelni, ezek társadalmi kérdések. Vagy mondjuk Dániában, Belgiumban kevesebb a pszichopata? Más társadalmakban nincs így.

          • Nálunk sajnos bizonyítottan kór.Szóval sokkal több, mint egy normális ember falig menetele. Csak sajnos azáltal igazolva látta magát, hogy a gyámügy és tsa. minden tettét igazolta és szentesítette.

            • A pszichológus is azt mondta, hogy rossz szocializáció az oka a bántalmazó magatartásnak. De nagyon olyanok, mint akinek elmentek otthonról. És hogy Ben Croft (így írják?) – nem mellesleg egy férfi, aki több könyvet is írt erről a jelenségről, 20 évig foglalkozott bántalmazókkal, és egy sem gyógyult ki ebből!

              • Különösen, ha a bántalmazó pszichopata (Robert D. Hare szerint legalábbis a pszichopata “születetten”, de legalábbis már kisgyerek kortól kimutathatóan az, és nem változik, legfeljebb valamennyire megtanul társadalmilag elfogadhatóbb módon működni). Jellemzően nem is akarnak gyógyulni, hiszen nekik semmi bajuk magukkal, az összes többi ember hülye szerintük.

      • Ez annyira tipikus. Amíg egyedül vannak, addig visszanyúlnak, és gyűlölködve erőltetik a múltat, képtelenek méltósággal egyedül lenni. Na nem mintha reprezentatív mintám lenne, de két közeli ismerősnél is ugyanez zajlik, apa erőszakoskodik, teszi a csodás szülőt sirámok szintjén, de még a válás mozzanataiban sem együttműködő, sőt, minden lépés eljut a végső, bíróság által kikényszerített megoldásig mert szabotál és hátráltat. Olyannyira csodás apa az egyikük hogy nem lehet tőle elválni, ezzel megsokszorozva az időt, a pénzt és a frusztrációt amit bele kell ölni az egész procedúrába. Többszörös terhet róva az egyébként is egyedül lévő nőre, mert természetesen a gyerek az anyjánál maradt, annyira már nem kell neki, hogy vállalja ő a nevelését, pedig az anya kész lenne a közös felügyeletbe belemenni, mert meggebed a munka, háztartás, gyereknevelés háromszögben így. Az apa érve az, hogy nekidógoznikell, hogy eltarcsa magát, és ha a nő akart válni hát egye meg amit főzött.
        Ez az a pont amikor általában kínomban röhögni kezdek és rángásokkal tarkítva a padlóra vetem magam de dulván.

        • A házasság börtön. Felbonthatja, de akkor ő akarta… Iszonyat. Évekig folyamatos stressz. A játszma áldozata is kénytelen játszmarésztvevővé lenni, nem lehet kiszállni, amíg van közös ügy, mert félelem van, reagálni kell, taktikázni.

          • Pontosan. A barátnőm mondta, hogy nem az a legrosszabb hogy mindent egyedül kell megoldjon, hátrányból ráadásul, mert egyrészt a gyerek csak rajta van másrészt a férje kerékkötő. Hanem az, hogy állandó latolgatásra, taktikázásra kényszerül, ez emészti fel irdatlan mennyiségű energiáját, lelkierejét és az életörömét is. Pontosan olyan a válás, mint a házasság, mondja ő.

      • Kedves Mosthogyittvagyok! Kerlek, segits nekem abban, hogy amennyiben volt nalatok pszichologus orvosszakerto (marmint a per folyaman), abban az esetben eszrevette, hogy vmi nincs rendben a gyereked apjaval? Nagyon bizom benne, hogy a mi esetunkben talan ezen a ponton bukik el apuka, ugyanis szerintem o is szociopata, oriasi jogosultsagtudattal, es enyhen narcisztikus vonasokkal. A borderlinerol pedig annyit, hogy en sokaig azt hittem, hogy azert olyan vegletes es pillanatrol pillanatra valtozo a hangulata, mert ikrek a horoszkopja, de ma mar tudom, hogy ez nem a megfelelo valasz…
        17 evig fog engem is gyotorni??? 😞

        • Nálunk dettó ugyanez a kórkép. (értek hozzá, tehát nem a Nők lapjában olvasottak alapján állapítottam meg a kórképet) Súlyosan nárcisztikus, a borderline-t súrolja, paranoid vonásokkal. Sajnos nekem rendkívül rossz tapasztalatom van a hivatalokkal. A gyámügyre többször bementem, hogy ez az ember személyiségzavaros (mindenkit feljelentett maga körül, a pszichológusokat, a gyerekjóléti hivatalt stb.), de azt mondták, hogy sajnos nem tehetnek semmit, minden ügyet ki kell vizsgálniuk. Ha naponta feljelent, akkor naponta. (folyamatosan tárgyalásokra jártam) Azt mondták, hogy amíg nincs gyerekbántalmazás, vagy abúzus-gyanú, addig nem tudnak, mit tenni.
          Az utánam következő kapcsolatából volt két gyereke, akik miatt szintén a bíróságra járt. Na, ott volt rendes pszichológiai vizsgálat, ahol kijött az összes zavar, ami jellemzi a személyiségét. (be is perelte a pszichológust 🙂
          A gyámügyön mondtam, hogy volt vizsgálat a bíróságon, és kijött, hogy személyiségzavaros….(a másik két gyereke édesanyjával jóban voltunk, és ő küldte el nekem a vizsgálat eredményét) Ja, az őket nem érdekli, az egy másik ügy.
          Szóval, mi vártuk a fiam a 18. születésnapját, és pezsgőt bontottunk. Nálunk ez lett a megoldás. Tudom, nem biztató…
          De talán a te férjed nem ilyen súlyos eset.

          • En abban bizom, hogy epeszu ember ha hallgatja a monologjait arrol, hogy en tehetek mindenrol, o egyetlen dologban hibazott, meghozza abban, hogy naiv volt (ezek az o szavai), tehat epeszu ember azonnal gyanut fog, hogy itt vmi nagyon nincs rendben. Egyebkent nem nyeresi vágy, nem bosszu es nem is az hajt, hogy mindenaron leleplezzem ot, egyszeruen csak elegem van az alazasokbol. Ugy erzem, minden onerzetem es onbecsulesem eltunt, probalom ujra kihuzni magam, es igenis kiallni a jogaimert. Azert az nem ugy van, hogy olyan konnyen tonkre lehessen tenni vkit, muszaj vegre bebizonyitanom, hogy ertekes ember vagyok es jo anyuka. Jo ez a blog, mert erot ad!!

            • Azért az épeszű emberekhez ne fűzz nagy reményeket! Még ha gyanút is fog valaki, nem biztos, h kiáll majd melletted. Azoktól várhatsz csak megértést és némi (inkább technikai) segítséget, akik valóban a barátaid. A kívülállók “diszkrétek” fognak maradni.

            • Abban ne bízz. Elhiszik, értelmes emberek is. Lehengerlő a stílusuk, ahogy panaszkodni tudnak.

              Csak nyugodtan, erősen, mindig tudd, hogy ő játszmázik. És ne félj, csak képviseld az igazadat.

              Én is csak most kezdtem egy olyan beszédmódot, amitől teljesen meg van döbbenve. Kifejezem, hogy átlátok rajta. Tizenegy és fél éve nem élek vele, és most konfrontálódom csak nyíltan, eddig mindig behódoltam, igazodtam, legyen béke, nem törődtem se anyai szívemmel, se a gyerek érdekével, mert az ellenállásnak durva ára lett volna. (Most a fiunk gimnáziumválasztása a téma, és a maga önző, kicsinyes, nyakatekert szempontjait nézi, nem a gyerek hajlamát és érdekét, de a cél az, hogy valahogy ellenkezzen).

              • Igen, amikor kozlom vele, hogy atlatok a szamdekain, akkor o is rogton stilust valt, es atmegy agresszivbe. Egyebkent pontosan ettol rettegtem en is, hogy borzalmas legkort teremt itthon, hogy a gyerekek fogjak a ldgjobban megszivni, de ra kellett jonnom, hogy nem tudom kikerulni ezt, hacsak nem valok a bábjává, akit hasznalhat a celjai eleresehez.
                Mostanaban pedzegeti neha, hogy csak addig vagyok ilyen nagy szajjal, amig kicsik a lanyok. Szerintem az a terve, hogy var, amig nagyobbak nem lesznek, aztan majd jon a durva manipulacio, hogy rajtuk keresztul ellehetetlenitsen. Erre van eselye? Ha nagyobbak lesznek, akkor valoban konnyebben fogja oket (is) manipulalni, lelkileg terrorizalni? Kicsit azert tartok ettol… Most az van, hogy mikor megprobalja “elèdesgetni” oket mellolem, akkor mintha megerezne a nagyobbik (3eves) lanyom, es latvanyosan ellenszegul. Nem nagyon van ilyen szempontbol hatassal ra, de persze szereti az apjat. Ez kesobb megvaltozhat?

                • Javaslom, hogy most csak az aktuális problémákra koncentrálj, abba, hogy mit nem tudsz megváltoztatni 10 év múlva bele lehet őrülni. A gyerekeknek akkor is az apjuk és szeretni fogják, ha az maga a baltás gyilkos. S ez így van rendjén, a lehető legrosszabb ha félelmedben ellene neveled őket. A 3 éves gyerek szereti a “nemet” hajtogatni, mert ő már “nagy” és dönteni akar, rávezetni, magyarázni érdemes a dolgokat – persze az ő szintjén. A gyerekek csak kicsik, nem hülyék időközben rájönnek a szülők hibáira. S ezzel be is fejeztem a pszichológiai tanácsadást, még mielőtt rám szólnának. Egyrészt nem szakmám, másrészt nem az én felületem, igazából nem tudom meddig mehetek el a beszélgetésben. Azt viszont látom, hogy te elég instabil és tanácstalan vagy, valamilyen szaksegítség nem ártana. Félve mondanám, hogy pszichoterapeuta, mert a bíróságon fel lehet használni ellened. Inkább valamilyen bántalmazott nők csoportját lenne érdemes megkeresni, ha jól emlékszek valaki linket is adott, de itt az oldalon bal oldalt is láttam facebook-os csoport linket. Ott is érdeklődhetsz álnéven.

                • Nekem a blogbol az jott le, hogy egy ilyen bantalmazo szulo nem teljesen van rendben, ahogy valoszinuleg a gyerekeim apukaja sem. Sokan irnak ide, gondoltam, lesz nehany olyan is kozuluk, akik vmilyen kapcsolatba kerultek mar hasonlo bantalmazo emberekkel, szulokkel. Igy talaltam rad (is), illetve ugye te irtal nekem, es koszonom a tanacsokat. A pszichologus egyreszt draga, masreszt szerintem sokszor tobbet er, ha “sorstarsakkal” tudunk beszelni. Nem tudom megallapitani, mennyire vagyok instabil, azert a fel evvel ezelotti allapotokhoz kepest sokkal jobban vagyok, bar ember legyen a talpan, aki egy gyermekelhelyezesi per alatt extra stabil tud maradni erzelmileg. Soha nem neveltem az apjuk ellen a gyerekeimet, ennek egyetlen oka van: oket nem bantanam ezzel!! Koszi meg egyszer abtanacsokat.

                • Oh, ne érts félre, nem volt szándékomban bántani, csak itt a blogon tanácsadás nem folyik, talán ott a fészbúkos csoportban olyannal is tudsz beszélni aki többet tud mondani. Ingyenes szaksegítséget is lehet kérni, én pl. járok magán pszichológushoz, amikor meghallotta a történetem bérmentesen vállalt! – még ilyen is történik a mai világban, ettől először rögtön rosszabbul éreztem magam, de segít feldolgozni apám viselkedését, persze ott sem mindegy, hogy milyen a szakember személyisége, felkészülése és nézete, mert mesélte egy ismerősöm, hogy anyukájával azt boncolgatta a terapeuta, hogy mivel provokálta ki a bántalmazó férje ütlegelését! Az instabilitásod ilyen helyzetben teljesen normális, az lenne a furcsa, ha érzéketlen lennél közben.

                • Dehogy, nem bantottal meg. 😊 Tisztaban vagyok vele, hogy lelkileg viselni ezt a helyzetet nagyon nehez. Koszi a tippieket!!

                • Pszichológus: NANE (http://www.nane.hu/) és más szervezetek segíthetnek, illetve simán TB-re is igénybe lehet venni, én találkoztam jó pszichológussal ilyen rendszerben is. A sorstárs azonban másképp, de tényleg lehet nagyon nagy, akár nagyobb segítség. A legjobb szerintem a kettő együtt.
                  Instabilitás: persze hogy az vagy, sok év földbe tiprás, hivatalos cécó, talán a családban, barátok között is meg nem értés: milyen lennél. Ez az a helyzet, amire azt mondják, hogy ha itt nem lennél instabil, traumatizált, akkor valami nagyon nagy baj volna veled. Szóval ebben a vonatkozásban se félj segítséget kérni. Persze, a per során ez tényleg lehet negatív, támadhatóvá válhatsz most miatta.

                • Koszonom a tanacsokat, tippeket!! Tok jo erzes azert, hogy nem vagyok egyedul, nem mindenkit tud megvezetni a latszolagos bűbáj. 😊

          • Ja, es le a kalappal elotted!! Nehez ezt a helyzetet még elkepzelni is annak, aki nem eli/elte at. Persze sokan egyuttereznek velem, es biztos veled is igy volt ez, de igazan az erti meg, hogy mennyire borzalmas egy ilyen szulo, aki megtapasztalja a manipulacioit, megtorlasait, gyulolkodeseit, es egyeb eszkozeit. Szoval le a kalappal elotted!! 😉

            • Az én apám ilyen, nem is fog változni. Viszont a volt férjem amikor rögeszmés állapotba került, nagyon megijedtem. Elmentem a kórházhoz és megkérdeztem, hogy mit lehet tenni, ott javasolták, hogy vetessem fel amikor furcsaságokat beszél. Ez lehet megoldás a te problémádra is, persze úgy, hogy ő ne tudja. Nem tudom, hogy ez mennyire hatásos, mert bíróságon nem bizonyíték… de más ötlete senkinek sem volt, pedig voltam gyerekvédelemnél, ügyvédnél. Más kérdés a bizonyítás, az gyakorlatilag lehetetlen, annál okosabbak és manipulálóbbak, hogy ezt bármilyen szakértő egyértelműen bizonyítani tudná. Amennyire csak tudsz távolodj el tőle, minél kevesebbszer érintkezel vele, annál jobb, sajnos receptet nem tud senki rá. 😦

              Az én esetem szerencsés véget ért, apámat meg jobb kerülni, mert más megoldás nincs.

              • Szia, koszi a valaszt! Huh, azert neked sem lehetett konnyu, mikor radobbentel, milyen ember az apukad… 😞
                Nem megy a no contact, mert egy ingatlanban elunk, azonkivul van ket kozos icipici lanyunk, akik felugyeleti jogaert pereskedunk.
                Muszaj lenne okosnak es rafinaltnak lennem, de aztan mindig arra jutok, hogy ha vki mindig hazudik, az elobb-utobb nyilvanvalova valik. Legalabbis remelem…
                Teged is probalt edesanyad elken hangolni, mikor pici voltal? Sikerult neki?

                • Pedig a fizikai távolság mindenképp indokolt! Nem, a vasakaratával már azelőtt betörte anyámat mielőtt születtem, ő már csak végig asszisztálta az egészet, viszont amikor anyum el akarta hagyni – egyetemista koromban – beindult a manipuláló gépezet: én nem tudom elvégezni az egyetemet, az öcsém meg nem fog leérettségizni, úgyhogy anyum visszakozott. 3o éves már elmúltam, de ő még 14 évesnek kezel(ne, ha hagynám), mondjuk a két fiútestvérét is irányítja (akik 6o-on felül vannak). Kifele viszont nagyon jó ember, egy rossz szava sincs….

                • Es nem tunt fel senkinek a szavai es a tettei kozotti ellentmondas, a folyamatos bunbakkereses, a nyilvanvalo hazugsagok, stb?? Ez egeszen hihetetlen!! Ha egeszen oszinte akarok lenni neken az mar az elejen feltunt, hogy mennyire csak a kulvilag velemenye szamit. Es ez mar akkor sem tetszett, de akkor elnyomtam magamban a veszharangot, … a szerelem gyozott. Meg azt is akartam kerdezni, hogy apukad is egy ilyen energiavampir, aki folyton azt akarja, hogy vele foglalkozzanak, illetve elobb-utobb lelkileg kifarad mellette az ember?

                • Kinek kellett volna feltűnnie? Ez tabu, nem beszélünk róla, nem is létezik. Ha sarkadra állsz és kikéred magadnak akkor a többiek még rád haragszanak, mert akkor már nem lehet szőnyeg alá seperni, úgy tenni mintha ez lenne a természetes és fogcsikorgatva mosolyogni. Anyámnak is feltűnhetett, mert mindig is ilyen volt, de felvállalni a hercehurcát nagyon nagy erő kell és kevesebb meghunyászkodás. A válásom miatt is csak ezért borult minden: amikor támaszra lett volna szükségem, inkább megpróbáltak meggyőzni, hogy lesz valahogy, de ne váljak. Én meg épp a valahogyból nem kértem többet! Azt láttam gyerekkoromban, hogy milyen.

                  Energiavámpír? Nem így fogalmaznék, Csernusnál olvastam valahol – egyébként nem tetszik a stílusa, de ezzel betalált: “Tessék mondani apuka, milyen érzés feleséggyilkosnak, gyerekgyilkosnak lenni! A lélekgyilkosság is büntetendő kellene legyen.

                • Kívülálló nem látja, hogy hazudik, a bűnbakkeresés is csak tartósabb ismeretség esetén tűnhet fel, de általában meggyőzőek, elhiszik az emberek nekik. Pszichológusnak, pszichiáternek viszont azonnal fel kellene tűnnie, még egy gyorstalpaló után is, nemhogy egy rendes képzés után.

                • Annyira jól felépített koncepcióval érvelnek, hogy kívülálló tényleg nem látja, akkor sem ha meg akar bizonyosodni a dologról, mert hiszik is amit mondanak, nemcsak kitalálják. Csak az látja biztosan, aki nap mint nap szembesül azzal, hogy alaptalanul megvádolják. Így utólag érdekes – és mennyivel könnyebb eltávolodva szemlélve – a történetem azon szegmense, amikor a szüleimnek elmondtam, hogy a férjem rögeszmés, átvonulva hozzánk apám úgy tette fel a férjemnek a kérdéseit, hogy én jöjjek ki hibásnak: “úgy-e azért mosogatsz, mert a lányom nem teszi”, “azért takarítasz, mert a lányom elhanyagolja”, stb. (tisztaságmánia – pszichiátriai papír van róla). S a férjem, olyan állapotban amilyenben volt kezdett mentegetni, hogy csak besegít (pedig soha nem tette, ez a betegségének egyik tünete).

                • Ha egy ingatlanban éltek, akkor a felügyelet dolog nehéz ügy lesz. Hát lényegében jelen van (ha akar) a gyerek életében

            • Nem itt írtad azt, amire válaszolni próbálok. Ahogy a gyerekek nagyobbak, kevésbé manipulálhatók, meglepően tisztán átlátnak helyzeteket, és érdemes figyelni arra, amit mondanak, mert nagyon sok mindent tudnak.
              A hivatalokra ne számíts, neked kell nagyon határozottan fellépni a gyerekekért, ehhez szerintem érdemes időről időre megbízható pszichológust megkérdezni, hogy valóban azt tudd tenni, ami neked és a gyerekeidnek javatokra válik.

              • Na, ez a legnehezebb resze. Még egy atlagos csaladi eletben is nehez szulokent mindig jo donteseket hozni, ilyen esetben pedig oriasi a felelosseg! Probalok nagyon figyelni a gyerekek jelzeseire, soha nem ereztetni veluk a kettonk kozotti feszultseget. Bar valoszinuleg igy is erzik, nem tudok ez ellen tenni igy, hogy egy hazban elunk. Koszonom a tanacsokat, 😊sokat segitettek!

        • Ja, és még annyi, hogy a bírósági vizsgálat előtt, (ami ugye nem az én ügyemben volt), megvizsgálta itt Budapesten igazságügyi pszichológus a láthatás újraszabályozása miatt. (Budapestre költöztünk, ezért kellett az újraszabályozás…) Ez a hölgy különben elemi hibákat csinált a pszichológiai vizsgálaton… Majd kihozta eredménynek, hogy a 11 éves gyerek egyedül utazhat vonaton (!), köteles vagyok elengedni, mert különben az apja ellen nevelem a gyereket. (Ezt a döntését a másodfok gyámügy megsemmisítette, ugyanis törvény mondja ki, hogy kiskorú gyerek nem utazhat egyedül, hanem az apjának kell érte jönni)
          Majd mindezért a vizsgálatért kiszámláztak 170.000, azaz százhetven ezer forintot.
          Na, befejezem. Csak ezek annyira abszurd sztorik, ha nem velem történik, el sem hiszem…

  12. A férjemnek van 2 nagyfia előző házasságból. Mikor elváltak, nagy cirkuszok árán, a nő nem akarta engedni a láthatást. A férjem kierőszakolta magának. Otthon ugyanolyan apa lehetett, mint amit leírsz, mert a közös gyerekünkkel is uo volt: nem vette ki soha a részét a feladatokban, viszont jelen volt. Jelen volt, sokat, minden gyerek életében. Ha vinni kellett őket valahová, mindig ő. Utál otthon bármilyen házimunkát, feladatot, társashoz nincs türelme, de vinni, hozni, mindig. A nagyok felnőttek, a mai napig szoros a kapcsolatuk. Mindig sokat akar velük lenni, és van is, minden alkalmat kihasznál, elmegy bárhová velük, ha unja is. Sztem ők úgy szeretnek, ahogy mi nem értjük. Nem gondozók, arra nem jók, de fontos a jelenlétük, főleg a fiú gyerekek életében. Hogy ott legyenek. És ne legyenek persze görények. Ne csak erőszakoskodás és bántás legyen az ex felé. Legyen valami valóban velük lenni akarás. Erre kell ráérezni, van-e ilyen bennük vagy csak színjáték.

    • Nagyszerű, ha a valóság, a gyerekek és a közös lét igényei helyett a férfi ízlése, kényelme határozza meg, mit végez. “Jelen van”, remek. Ez színtiszta önzés, meg is van magyarázva: ők nem olyanok. Az eredmény: túlterhelt, esélyfosztott nők milliói és a lusta apa mintáját továbbörökítő gyerekek. Ez igenis lustaság, önzés, és a hatalmi helyzetükből fakad, hogy megtehetik.

  13. Egyetertek veled. Qvra nagy onzes, de a legtobben megtehetik. Az enyem is. Reg, nagyon reg el kellett volna valjak, de mindig belemagyaraztam, amit latni akartam, addig amig mar keso lett hozza. Csapdaba kerultem. Sokszor arra gondolok, az lesz a buntetese, hogy itt marad ven faszkent egyedul, majd mikor en elohalok a kellemes eletem miatt. Megszokta a full kiszolgalast, az lenne a nagy kib@szas. Maskor elfogadom es meg boldognak is erzem magam. A blogod nem tesz jot, felrazza a kedelyeket, felkavar es eszembe juttatja a hibakat amiket elkovettem.

    • Nehéz lehet ebben élni. Hogy tudod, látod, de változtatni nem tudsz.

      Azt nem értem, hogy miért lázadás, kiállás, öntudat az, hogy “nem szolgálok ki egy felnőtt embert”. Miért nem alapértelmezett?

    • Nekem se tett jót a blog olvasása. De ha nem kezdem el soha, még mindig nem lépek a válás ügyében, ami egyértelmű életminőség-javulást fog hozni. A gyerekeknek, és nekem is. Csak a férjem fog rápacsálni, de ő nagyon. Sok idő kellett, míg rájöttem, hogy felnőtt emberek, akik szeretik egymást, nem így viselkednek. Egy évi terápia kellett, hogy elhiggyem, jó anya vagyok. Most, hogy már nem bír manipulálni, rádöbbenek nap mint nap, hogy Úristen, miben éltem én. Azt a posztot külön nagyon ajánlom, érdemes.

      • Vajon hogyan élnél, mit éreznél, hogyan döntenél a házasságoddal kapcsolatban, ha nem olvastad volna a blogot soha?
        És vajon az az állapot
        Vagy itt lettél kemény, innne tudod, hogy lehetne másképp is, enélkül ringatóznál tovább abban, hogy “ez ilyen, így kell lennie, nem könnyű, de csináljuk”?

        Az is itt történt, hogy felismerted: control freak vagy. És én eleget kérhoztattam a nők rosszfejségét, szétcsúszott motiválatlanságát, halogatását, makacs reménykedését és mamamis jellegű vágyait is.

        Általában véve meg minden, magát házasságnak nevező, nem jó ízű együttélést kárhoztattam, ami egymás elleni követelőzésből áll, a permanens hiány és sérelem állapotában.

        • Ez jó kérdés. Nyilván tudtam, hogy rossz, de itt vagy te, vagy kommentelők megfogalmazták, mi nem jó, és hogy kéne lennie. A mamamis világtól mondjuk mindig is idegenkedtem, sose voltam ősanya. Megtanultam együtt élni a kontrollvágyammal, sokkal jobb a kapcsolatom a gyerekeimmel, kollégáimmal pedig mindig is jól kijöttem (akivel lehet egyáltalán).
          Itt, a blogon annyira egyértelművé vált, hogy mi elfogadhatatlan, mi nem, csak hagytam magam még évekig manipulálni.
          És persze sok-sok élettapasztalat gyűlt össze itten az évek alatt, aminek én csak töredékét hallgatom barátaimtól, ismerőseimtől. Az meg kifejezetten sok erőt ad, hogy van válás után élet, és tud jobb lenni, mint előtte.

  14. Sziasztok! Nem közvetlenül saját tapasztalat, de a környezetemben láttam ilyet, nem is keveset. Lehet, hogy sarkos, amit írok, de szerintem egy bántalmazó férj/férfi nem lehet jó apa. Pont. Olyan nincs. A bántalmazó férfi hatalmat akar, kiszolgáltatott lelkeket, akiknek fölébe kerekedhet. És a gyerek is csak ilyen szerepet tölthet be. Lehet, hogy nem üti meg, de hogy verbális/lelki terrorban tartja a gyerekeit is, az biztos. Arról már nem is beszélve, hogy nem lehet jó szülő, aki ilyen kapcsolatmintát mutat.

      • Az alkoholizmus mindenképp nehezíti a család életét. Ezzel együtt: van alkoholista, aki képes annyira irányítani az alkoholizmusát, hogy kevéssé hasson a gyerekeire, az ilyen ember egész elfogadható szülő tud lenni, bőven tud olyan figyelmes lenni, mint sok nem alkesz. Ha pedig alapból nincs tele feszültséggel meg agresszióval, akkor alkohollal együtt sem lesz agresszív.
        Másrészt: pár százalék alkoholista abbahagyja az ivást, de ettől még alkoholista marad – viszont mivel nem iszik, ezért pont úgy működik, mint bárki más.

        • igen, van sok stádiuma az alkoholizmusnak is meg az abból való felépülésnek is, a “szàraz alkoholizmusnak” is. Inkább csak azt akartam mondani, hogy nemcsak az agresszív, aktívan bántalmazó, hanem a súlyos és kezeletlen, “csak” öndestruktív szenvedélybeteg sem alkalmas gondviselőnek, pláne nem egyedül. Az elhanyagolás is a bántalmazás, veszélyeztezès egy formája.

          • Elhanyagolás: tudom, egyáltalán nem ritka, hogy alkoholistáktól emiatt veszik el a gyereket, emelik ki a családból. Ettől függetlenül az is tény, hogy sok alkoholista képes ellátni a gyerekét, elhanyagolás nélkül. Nyilván, ha leteszi a piát, akkor még figyelmesebb lehet.
            “Száraz alkoholista”. Ezt a fogalmat józan alkoholisták azokra a valóban nem ivó piásokra használják, akik ugyan letették a piát, de az életüket nem képesek megváltoztatni kellő mértékben, leginkább gyászolják az alkoholt. Akik el tudják fogadni a nemivást, működő, boldog életet alakítanak ki, azokra ezt nem használják 😀

            • Hát ez is egy sokrétű probléma, annyi biztos, és betegségként is eltérő lehet a súlyosssága és a felépülés esélyei. Az én látásmódomat elkerülhetetlenül befolyásolja, hogy az apám esetében a legrosszabb verzióinak egyikének voltam tanúja, az alkalmi ivászatoktól a teljes társadalmi és fizikai leépülésig (ötven évesen halt meg, amikor a mája felmondta a szolgálatot), és nagyon örülök, hogy anyám képes volt még 10 évvel ezelőtt kiszállni a kapcsolatbó, amikor súlyosbodni kezdett a helyzet. Ismerek olyanokat ma már, akik együtt tudnak maradni, az érintett fél tud és akar is gyógyulni, ettől függetlenül az apám kifejezetten az alkoholizmusa miatt volt alkalmatlan a gondviselői szerepre, egyébként jó apa is volt meg lehetett volna, és igyekezett is jobb szülő lenni annál, mint amit ő tapasztalt gyerekként (pl. nem bántalmazott és elfogadott olyannak, mint amilyen voltam).

              • Sajnálom 😦
                Nyilván igaz, hogy az alkoholisták túlnyom többsége képtelen normálisan ellátni gyerekeket, legalábbis egy határon túl, és bizony, ha nem áll le, akkor a legtöbb alkesz átjut azon a határon.

  15. Örülök, hogy ennyire megy ez a poszt, a megosztásoknak, a kommenteknek és a szükségszerű viharnak, ócsárlásnak, kicsinyességnek is (ismét előkerült, hogy vastag a karom…). Amikor ideges az olvasó, egy ilyen szembesítős poszttól, a barátzónától, a sporttémától vagy -fotóktól, vagy épp a szeretős sorozattól, mindig tudom: jól sikerült. A blog célja nem az egyetértés, és őszintén szólva nem is nagyon érdekel, random olvasó mivel ért egyet. A blog célja a megakasztás, elgondolkodtatás.

    • Árad, ömlik az irigység és az élethiány. Az előbb elolvastam a facebook-kommentek egy részét, bár már nem vagyok regisztrált felhasználó, de a te oldaladat szerencsére anélkül is meg tudom nézni. Nőklapjául szólván vicces-szánalmas, ahogy leleplezik saját magukat, és nem és nem veszik észre. Undorító szavak egyébként, szinte koszosnak érzem magam attól, hogy elolvastam, ők hogy nem érzik magukat annak, ahogy leírják? És még csak trágár szavak sem kellenek bele, hogy gusztustalan legyen egy-egy mondatuk. Íme, a trágár című bejegyzés igazsága.

      • Nem olvasom őket. Tapír ugyanaz, másfél éve, huszadik álnevén… a testem, a blogom és a pénz az, amire ugrik.

        Amivel vitáznak, még az is, aki itt “érvel” a lomtárban:
        – véleményműfaj — ???
        – a saját testi megélésem, közérzetem – ???
        – anatómiai tények – ???
        olyan, aki sose látott élőben, a képek között turkál csak mohón.

        De most elbizonytalanodtam, hogy ne a pontozóbíró-testépítőisten szavára adjak, akivel együtt szoktam szaunázni, hanem erre a nagyon okos tapírra. És pont a karom nem tetszett neki, beszarás… Vissza az egész, mégse nagy teljesítmény ez három gyerek mellett, nem is érzem jól magam, nem is kérdezte még soha senki, hogy hány éve csinálod?! 🙂

  16. Ez egyszerűen tökéletes…….nagyon. Az ilyen apa orra alá kellene tolni, hogy olvassa el…persze nem olvasná, mert mit lobogtatsz neki ilyen marhaságot, különben sincs erre ideje, méghogy női nyavalygások…haggyá má…

  17. Én kb három éve csak azért maradtam benne a házasságomban, mert azt hittem, hogy jobb a gyerekeknek, ha van elérhető közelségben apa. De mióta világosan látom, mennyire eltorzítja őket is, nem csak engem, nincs kérdés. Az én férjem nem ellenem használja az apaságát, hanem úgy nyomorult, hogy alig van a világon olyan ember, aki szereti, olyan meg csak kettő, aki feltétel nélkül: a két gyereke. Ezért nem akar válni, mert akkor ez a forrás el fog apadni. Nem lesz kiből feltöltődnie minden este, és nem lesznek ölelő kis karok a nyaka körül nap mint nap. Ha már az asszony nem, akkor a gyerekek… Hánynivaló, már a látvány is. Hihetetlen, hogy évek kellettek hozzá, míg megláttam, mennyire gáz.

  18. Visszajelzés: a blogger válaszol | csak az olvassa — én szóltam

  19. Bőgök és röhögök és minden egyes szó mintha pontosan rólunk szólna…. olvasom, értelmezem, tejóég… de a legkisebb, a hároméves pont most mászott ki az ágyából és bújt mellém, anyukám, szeretlek… hát a könnyeket letörlöm és ölelem a gyerekemet, meg átpislogok a másik két ágyra az ötévesre meg a hétévesre és ezredszer is megfogadom, hogy túlélem ezt az egészet… mert a gyereket nem adom!!!!

  20. Ez az iras egy szemet. Egy megcsomorlott, vesztes no, akinek fel kell nonie, es megertenie mi az apai es anyai szerep, es hogy mi fontos a gyereknek es mi nem. Frocsogo, szar. Jobb lenne a szakemberek cikkeit, konyveit olvasgatni, mint ezzel butitani masokat is.

      • Latom lesz eleg kattintas, fent lehet tartani az erdeklodest. De ettol a mondanivalo eltorzult, egy anyai siram, egy tipikusan kiszolgalt no, aki egy gyerekkel kuzd, persze em munka mellett, ahelyett, es amikor kiesik a csecs a szajabol, kapar, toporzekol mint egy kisded, kb annak megfelelo ertelmi kepesseggel…

      • Akkor még szomorubb. En is elvalt vagyok es nekem is van gyerekem, de egy ilyen altalanositott baromsagot leirni bun, mert a megcsomorlott nok, akik csak a veszelyt latjak a volt ferjben ilyen irasokba kapaszkodnak. Senkinek nincs joga elvenni semelyik szulotol a gyereket, mert mindketto kell. Ha nem iszik, ver, vagy barmilyen devians viselkedese van, mi lehet az ok? Elmondom, a vegtelen ego, az onzes. En latok és lattam olyan gyerekeket, ahol az anya bosszubol manipulal. Kart okoz, oriasit! Egy apa kell, mit gondolunk mi magunkrol? En is neveltem egyedul a gyermekem , dolgoztam több helyen és mérges voltam a volt ferjemre, hogy mig O el van addig én gurizek, nevelek és allandoan faradt vagyok. Viszont le kellett gyoznom az egom. A gyerekemnek kell az apja!

        • “a megcsomorlott nok, akik csak a veszelyt latjak a volt ferjben” — nem lehet, hogy ők tudják jól, hogy miben élnek? Jobban nálad?

          Van, hogy iszik, ver, elhanyagol, nagyira tolja át, csak játszmaeszköz a gyerek. Na akkor mi van?

          Apa kell, persze, csak felelős legyen. Eleve ezért is válnak a nők az esetek többségében, mert nem felelős, szarik bele.

        • Minden gyereknek kell normális apa. De nem akármilyen. Másrészt: itt nem az a kérdés, hogy a gyereknek kell-e az apa. Nem is az, hogy aljasság-e az egyik szülőtől, ha fegyverként használja a gyerekeket, akár úgy, hogy elzárja őket a másik szülőtől. Persze hogy az. De itt és most épp azt elemezzük, amikor az apa a láthatás követelésével (miközben esetleg elhanyagolja, ha nála van) nyomasztja az anyát. Miközben tudható, hogy valójában nem törődik a gyerekkel.
          A másik. A te konkrét gyereked igényli az ő konkrét apját Egyrészt: és? Ez mennyiben cáfolja a fent leírt jelenséget? Másészt: mi az akadálya az adott esetben annak, hogy együtt legyen az apjával? Egy darabig, ha jól értem, a te sértettséged volt. Khm.khm. Megcsömörlött nőkről írsz. Na mindegy, most ezen túl vagy, megint csak: ha jól értem. Akkor van-e más akadálya? Konkrétabban: az apjának is kell a gyerek?
          Ha egy nő ebbe az írásba kapaszkodik, akkor az MÁR megcsömörlött, nem ettől az írástól lesz az, ugye. És vajon miért csömörlik meg?

        • Az megvan hogy te eleve jobb szülő vagy azért, mert neked nem nézik el, sőt, arra kondicionálnak, hogy jobbnak is kell lenned, hisz az a te feladatod és ha kicsit őszintébb az idős nőtárs, azt is elmondja hogy nem is nagyon számíthatsz mad másra? (gyk: abszolút általánosítottam, méghozzá azért mert ez tendencia)
          Innen nézve miért kéne igazságosnak lenni, ráadásul mindenki más kárára, az apával (gyk: bántalmazó szülővel, nemtől függetlenül) szemben? Mik vagyunk mi, szabadságharcosba oltott Teréz anyák? Köszi, nekem megfelel az átlagos női lét, az átlagos igényeimmel, nem akarom megmutatni a világnak hogy miféle mélységes bölcsesség lakozik bennem, ráadásul azzal a következménnyel, hogy bebetonozok egy rettenetesen rossz társadalmi mechanizmust.

    • Na igen. Jókai pedig egy szabadságharcos hős, aki párbajban megölt ellensége gyerekét kivette a “meghalató intézetből”, és felnevelte. Verne pedig járt a tenger alatt meg a Holdon.

  21. Ez hányadik mondat, amit (szerkezetileg, szintaxisban) nem értenek a felháborodottak?

    “Apák a gyermekeikért, fel is vonultál azzal a húsz szerencsétlennel, akiknek a gyerekért való harc sem más, mint a nőbántalmazás, -alázás, -ellehetetlenítés egy újabb formája, ágyúzás után atomtámadás, megtámogatva a nő elleni intézményi (bírósági) erőszakkal, de ha ez erős szó, akkor vesszőfuttatással.”

    Tehát hogy fogalma nincs, mi mire vonatkozik, mit jelent és melyik szóhoz kapcsolódik a vesszőfuttatás. Pl.

    Az első? Vagy az ötödik?

  22. Nekem azért mégis meglepő ez. Pedig nem ma kezdtem a blogírást.

    Mert oké, van egy csomó ember, aki nem tud erről, amit én megírtam, ilyen történetekről.
    Van, aki másféle történeteket tud, vagy épp ellenérdekelt, mert hevesen harcol a gyerekért, és szerinte neki van igaza (vagy a haverjának, aki), és a feleség a szemét.
    Igaza van, vagy nem, mindenesetre nem akar ő semmire rálátni, önkritikus lenni, dehogy (bár biztosan olyanok is vannak).

    De teljesen elutasítani, hogy ez létezik, létezhet? Nem az ő sztorija, de azért van ilyen, máshol. Ez annyira meredek?
    Bár szerintem az, amit megírtam, rendszerjellemző, hatalmi kérdés, vélekedések, közhiedelmek és intézmények is támogatják a jelenség fennmaradását.
    Na de ennyire elvonatkoztatni nem tudni?
    Vagy az a bajuk, hogy pont ezt, ami a posztban van, szegezi velük szembe a feleség, ezt hallgatják örökké? Pedig ők szeretik a gyereket és jó apja voltak?
    Vagy egyenesen odatolja az orruk alá ezt a linket?
    Eleve miért kell meccsnek felfogni ezt az egészet: ki győz, ki a jobb szülő, kinek lesz igaza… olyan gyerekes ez, és annyi az áldozat.
    És miért kell érvek helyett, vagy a saját sztori megosztása helyett azonnal nekiesni annak, aki a szöveget írta, és akiről senmmit nem tudsz, de jólesik az egészet az ő panaszocskájaként felfogni?
    És ha úgy lenne? Ha az én sztorim volna? Azt nem volna szabad elmondani?
    De mi zavarja őket ennyire? Mitől félnek? Mi ez a hisztérikus reakció?
    Ehhez mennyire kell árnyalatlannak és olvasni nem tudónak lenni?
    És ez egy ilyen komment a hetvenből.

    • Az a gond az egesszel, hogy a velemnyedet igazsagnak kezeled, ugy is irod le, amit masok meg abszolut igazsagnak hisznek. Oda kellene irni, hogy a te velemenyed egy a sok kozul es ha rokon gondolatra lel, nem kell bizonyitekkent hasznalni. Ezt amolyan gyengebbek kedveert.
      Az egesz lenyege a felelosseg. Minel tobben olvasnak, annal jobban szamit mit mondasz, mert kovetni fogonak; akik meg nem ertenek veled egyet, tamadni. Tehat a kulcsszo a felelosseg!

      • Tényleg. Jókai sem írta oda a Kőszívű ember fiai elejére, hogy gyerekek, ez fikció, nem dokumentumregény. A felelőtlen ostobája.

          • Nem, nem Jókai neve volt a biztosíték. Az egyetlen biztosíték ma is, akkor is az értő olvasás volt. Az értelmes olvasó. Nézd meg, hányan képzelik rajtad kívül, hogy ez a poszt az összes férfi viselkedését írja le az összes válásban. Vagy szerinted ilyen jelenség egyáltalán nincs is? (Mert akkor ez pont olyan, mintha azt képzelnénk, hogy meghalató intézetek nem is léteztek Jókai korában)

            • Epp ez az: egy rakas NO kepzeli azt hogy ez az elvalt/valoban levo ferjenek leirasa, mikozben a no agyaban mas el mint ami a valosag. A legtobb no sertett, megbantott, mert oda a csaladi egyseg amit neki is tudnia kellett volna egyben tartani. De vegul kudarc lett. Ezutan elolvassa azt ahol a ferfi valoban egy mocsok volt, onzo egoista allat, es osszemossa a sajat volt ferjevel, es felhatalmazva erzi magat hogy a gyerekekkel buntesse volt ferjet, gyermekei apjat.
              Tehat mivel ezen blog szerzoje ebben az irasban meg sem kozeliti Jokai szintjet, az lett volna helyesebb ha belecsempeszi ebbe a megoszto szovegbe, hogy ez csak egy a sok kozul. En erzek itt felelosseget, mert nem egy parszazas olvasottsagu blogrol van szo. De nem akarok ezen sokaig rugozni. A szerzot tartom annyira ertelmesnek, hogy erti mit akartam mondani nyomi kommentemben, aztan eldonti hogy befogadja vagy kiveti. Az o blogja.

              • Milyen legtöbb nő, mit tudsz a valóságukról, amihez képest szerinted a fejükben más él, miért képzeled, hoyg a férfik fejében NEM él más, mint a valóság? Miért képzeled, hogy a nők ÁLTALÁBAN tényleg csak olyan ostobán tud olvasni, ahogy te képzeled (és ahogy talán te tényleg olvasol).
                Továbbra is úgy tűnik, mintha a jelenséget magát nem létezőnek vagy legalábbis marginálisnak képzelnéd. Csak ugye ezt kicsit sem támasztod alá, nehéz is lenne. A helyzet az, hogy egy jelenséget legalábbis jelentéktelennek állítasz be, egy másikat meg hatalmas problémának mutatsz (mivel nyilván annak is látod). Csakhogy egyiket törekvésedet sem tudod alátámasztani. Ha egy nő aljas lesz a férjével, annak éppúgy nem ez a poszt lesz az oka, mint ahogy a te véleményed meg annak nem, ha a pasi aljas vagy “csak” felelőtlen.
                Nem a szövegíró szintje a lényeg, a Julia Romana könyvek sem Jókaik, mégis azért kevés ember képzeli, hogy azok valós életeket írnak le. Az olvasó szintje a lényeg, mint már írtam.

                • Itt nem az a lenyeg hogy a noi vagy a ferfi valosag az igaz, hanem az hogy a poszt hatasara a valosag elvaltozik, es egybemososdik minden ferfi egy megbantott no szemeben, olyanna amit itt leirt, amit aztan az orra ala dorgol mint tenyt, ami ugyebar nem all koszonoviszonyban sem a valosaggal. Pelda: apa dolgozik, hazamegy este, vacsi utan elmosogat, rendbe rakja a konyhat, mikozben anya furdeti a gyerekeket. Ez megy 4-5 alkalommal egy heten. Apa reklamal, hogy o szeretne furdetni, furdetes atmegy buliba, anya haragos, baszkodik, masnap apa ujra a konyhaban. Van amikor apa faradt es konyha helyett a kanapen ul es kapirgalja a telojat. Anya nem dolgozik ahogy a posztban szereplo anya sem. Majd honapok mulva azt hallja vissza apa hogy anya azt allitja, a segiseg nem igazi segitseg, mert a furdetes idoelbaszas es gyerek felporgetese, amugy meg nem vegez hazimunkat sem, csak punnyad a kanapen.
                  Majd jon egy ilyen poszt. Es anya elolvassa, tapsol oromeben hogy itt a tuti, linkeli apanak, aki ezredjere is elmondja, hogy: rendszeresen takaritottam, jatszotta, bringaztam, turaztam, sieltem, szereltem, legoztam, meset olvastam, pelenakztam, furdettem, ejszaka tapszert melegitettem, hetvegen anyanak reggelit vittem az agyba tizkor, hetkozben reggelit csinaltam amikro anya keptelen kimaszni az agybol, es a pszichologus tanacsara, aki kivesezte hogy anya nem terhelheto este 6 utan, megprobalt megfelelni, es beken hagyta, hagy despotaskodjon mert akkor nincs balhe…
                  Erted mar?!

                • Eddig is értettem, hogy te ezt képzeled. Én meg azt állítom, hogy butaságot képzelsz. Érted?

                • “Anya nem dolgozik ahogy a posztban szereplo anya sem.”
                  Én dolgozom, mindig is dolgoztam. Három gyerekem van. Egy volt bölcsis, három hónapig.
                  A posztban nem egy anya szerepel, hanem egy jelenség.
                  A gyerek otthoni ellátása kemény és jobbára fizetetlen munka.

                  “Majd jon egy ilyen poszt. Es anya elolvassa, tapsol oromeben hogy itt a tuti” Komolyan nem hiszlek el. Ilyen van?

                  Az ilyen ember (te) hogy talál haza? (ezt Cristől idézem, kurvajó)
                  Te vagy a kommentbeli apa? És odalinkelték neked ezt a posztot? És most mérges vagy? És rajtam vezeted le, engem oktatsz ki szar mondatokban?
                  Miért veszed magadra, ha nem igaz rád? Rossz a feleségeddel a kapcsolatod. De akkor is elvonatkoztathatnál, vele is megbeszélhetnéd, nem? Miért tartozik ez ránk?

              • Ki mit hogyan ért: ugye az megvan, hogy a 80-as években Isaurának gyűjtöttek egész komoly öszeget, hogy átutalják Brazíliába, hogy felszabadulhasson a rabszolgaságból. És? A forgatókönyvíró felelőssége, vagy Lucélia Santosé?

                • Amit leirtam azok tenyek, nem holmi szubjektiv allitasok. Szembesiteskor a tenyekrol nem lehet nem tudomast venni ha kizarjuk a hazugsagot. Feltetelezd azt hogy igaz amit irtam, es megerted a lenyeget, amugy csak kotozkodes az amit muvelsz. De azert leirom ide is: anya nem tagadja le hogy az mind igaz amit apa leirt, de az itelkezskor megfeledkezik minderrol, es elferditve adja at a valosagot, amit aztan tenykent kezel es aszerint cselekszik.
                  Erted mar?! (ez miert serto amugy?)

                • Tények: milyen tények? Ha veled/barátoddal megtörtént bármi, ami üti a poszt állításait, azt jelenti, hogy a poszt állításai hamisak? Ha a te tényeidet el kell fogadni (el lehet épp, miért ne történhettek volna meg), akkor a poszt állításait miért is nem?

                • mindketto elfogadhato, sehol nem allitottam hogy a poszt amit ir az nem lehet valos. Az a gond, ha a posztban szereplo virtualis apuka kepet rahuzzak egy valodi apukara aki nem volt olyan mint a posztban levo. Erro irok ezidaig fogyo turelemmel,mert vannak akik nehezen ertelmezik az ekezetmentes irasom. Csak az lehet a baj, a szovegertes hianyat nem feltetelezem. 🙂

                • Ember, hát nem feltételezed a szövegértés hiányát, hanem megvalósítod. Te értelmezed mindenáron általánosításnak, olyat állítasz a posztrol, ami nem igaz rá. Úgy hívják az érvelésedet, hogy Szalmabáb http://a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab

                • Olvasd vissza a kommentjeimet, ugyanaz a koncepcio. Ellentetben te kotozkodsz minden szavon, szalmabab labakon rogyadozo allitasaiddal. Olvass figyelmesebben sztem. Vagy tegy amit akarsz. Engem itt ez kezd nem erdekelni…. Jo hetveget!

                • Basszus, te tényleg nem érted, amit olvasol 😀 Ez nem volt elsőre nyilvánvaló 😀

                • Akkor szólj nekik, hogy ne húzzák rá. Vagy írd meg saját blogon, ne itt háborogj, itt azok vannak, akik ráismertek a játszmákra. A jelenség tipikus, a nők nagyon is gyanútlanok, elhiszik a maszlagot, továbbá bűntudatosak és meg vannak félemlítve.

                  Bárki, aki be tud fizetni egy csekket, át tud kelni a zebrán, hazatalál stb., tehát ennyire komoly kognitív képességekkel bír, értheti, hogy a poszt arról az apáról szól, akiről szól, a többi fajtáról nem.

                  Tehát: arról, aki eddig nem gyerekezett, hányást nem törölt, esetleg vett egy-két drága ajándékot, de most hirtelen nagyon szereti a gyereket, és szapulja az anyát.

                  Árulkodó ez a nagy röss, amivel berontasz okoskodni. Valami eltalált téged. Én jól írok, ezt már sokszor megkaptam, ez az egyik ok, de a te részed, a személyes történet, ami miatt ennyire félted az olvasókat, érdekesebb.

                  Amúgy kár beléd, nem akarod érteni, nem tudsz olvasni, nagyképűen leszólni, rendezkedni jöttél — kiköpött troll, unalomból feszül.

                  Én nem bánom, ha egy kicsit helyreraknak a többiek ezért az irritáló viselkedésért, de nekem ennyi.

                • Itt jegyzem meg: a saját történet, a bevonódottság nem erősíti az érvelést, hanem gyengíti, mert elfogult. Nyakig benne van, önmosdat, kell neki az ellenkezés, mert akkor lesz jó ember (apa).

                • Ugye most nem egy egyéni történettel érveltél? “De én ismerek valakit…” Na, visszaolvasok. De az nagy ostobaság, senkit nem érdekel a szubjektív hőbörgés, ezért azt nem is vitatják. Viszont nem bizonyít semmit, ellenben elfogulttá tesz.

                • Szembesites=egymas elott rakerdezve, de semmi hivatalos eljaras. Talan nem jo szot alkalmaztam, ahogy elnezem a blogot, a szavak ereje, jelentosege gyakran fontosabb mint a tartalom maga. De ez nem baj, tanulsagos, hogy van aki erolteti a nem pongyolat.

                • Száraz, rendőri, rajtakapós, sértett a gondolkodásod, a szavaid esetlenek, érhetetlenek, indulat fűti őket, de azért nagyon tudod, nekem hogyan kellene írnom. Ettől lettél vicces. Ne a bloggert minősítsd, oktasd, ne a neten mérgelődj, hanem tedd rendbe ezt a szitut a feleségeddel. Lássál ki a helyzetedből: itt lógsz második napja, engem piszkálsz, akiről semmit nem tudsz. Bután, koncepciózusan olvasol, megtettél szimbolikus ellenségnek. Nagy bátran jól megmondod a neten, gondolom, amúgy meg kerülöd a konfliktust. Én lettem a bokszzsák. Eközben a feleséged nem boldog veled, és rossz apának tart.

                  A konkrét történetre annyit írhatok, hogy jogos és általános panasz, hogy azok az apák, akik “jó zsaruk”, tehát alkalmilag hancúroznak, jópofák, a gyerek rövid távú érdekét nézik csak, népszerűek akarnak lenni, és kijátsszák az anya szabályait, aki így rossz fej lesz, és közben a hosszútávú szempontok (rendrakás, időre odaérés, szabályok betartása) sérülnek. Így könnyű apának lenni, az anya meg megint csak szív.

                • Nem emlekszem hogy minositettem volna a bloggert. A blogger ellenben egyre tobbet minosit engem. 🙂 Ismeretlenul. A helyzetet sem akarod ismerni, bar kifejtetted hogy nem is erdekel, de vajon akkor miert irsz altalanossagba bujtatva nekem? Nem vagyok alkalmi hancurozos, mindenben a hosszutavu celokat keresem. A gyerekekkel is. Ha hiszed ha nem…

                • Ha belekötsz valakibe nagypofájúan, milyen reakcióra vársz? Hogy legyen ő pozitív, kedves, korrekt?
                  És én látszom, itt a nevem, arcom, élettörténetem. Te vagy a névtelen, viszont gyönyörűen bemutattad magad, köszönjük. Ez a bajunk “a férfiakkal”, köztük a mártír, házimunkát felemlegető apákkal.
                  Nem bírod lenyelni a békát, ugye?
                  Azért írtál a blogomra, mert választ vársz, nem? Minősítettél, kérdeztél, megszólítottál. Akkor miért baj, ha visszaírok?
                  És miért szögezed le ennyiszer, hogy “a te blogod”? Természetesen az, azért nem értem, mit feszülsz ennyit.
                  Nem bírod elviselni, hogy itt nem lett igazad.
                  Miért ne írhatnék a saját blogomra, azt, ami eszembe jut?
                  A következtetést levonhatod, az a te dolgod, de nincs igazad, egyébként.
                  Nem érdekel az életed, nekem ne bizonygasd itt, nem vagyok pszichológus. Újságíró vagyok, csak a tipikus érdekel. Amúgy sem bemondásra megy, a feleséged egész mást mondana.

                • fontosabb mint a tartalom maga — mert te nem értesz egyet.
                  Egy pillanatra állj meg.

                  Én _ezt_ gondolom, ezért írom ezt a tartalmat.
                  Te mást gondolsz.
                  De ez az én blogom, és én téged nem is tartalak okosabbnak, sem semmilyen példaképnek, nekem egyáltalán nem számít, mit gondolsz.
                  Fel tudod ezt fogni?
                  Itt nyomakodnak férfiak tömegei, akik nem értik, hogy nem ők az okosak és nem ők a középpont. Béna, esetlen, dühös szavakkal. Van egy százas csomag zsepim, de jó lesz az még.

                • Nincs semmi bajom a velemenyeddel, ahhoz jogod van, a te reszed, stb. Nincs semmi bajom a blogoddal sem. Ez is a te dolgod. Nekem ez a poszt nem tetszik, mert megkeseredett noknek biztatast ad, amellett hogy igaz amit irsz a ferfiak egy reszere, de nem az egyetlen amit rajuk lehet huzni. En sem vagyok olyan, megis hasonlosagot lat a nejem a posztod olvasasa utan. (Ez nem az en velemnyem hogy milyen vagyok, hosszan lettem analizalva, tobbek altal, es en adok mas velemenyere, meghallgatom es elgondolkodom.)
                  Szoval, ha esetleg lesz majd olyan intuiciod ami egy ferfiakat szebb szinben feltunteto posztra sarkall, szivesen elolvasnam.
                  Nem tervezem hogy sikaig itt irogassak es kifejtsem a gindalataim melyek mint betonfal pattannak le rolad es valt ki ellenkezest minden szavam, nem akarom hogy erositsem benned azt sem hogy a ferfiak csak gyulolkodni tudnak meg manipulalni. Ki tudja meg milyen negativ erzes lappang benned meg, mert jot emlekeim szerint nem lattam. Az altalanositas hogy ferfiak tomegeivel veszel egy kalap ala, rosszul esik, mert alapvetoen egy eszkalalodott helyzetet nem ismersz fel, mar regen nem a posztrol irsz, hanem rolam, mintha ha engem kejjel megsemmisitenel, visszaterne a vilagbeke. Egyedul vagyok, az egyeduli velemenyemmel, ezzel rokon velemeny csak a veletlen muve lehet.
                  Teged nem akarlak bantani sem, olvasd ugy hogy ne bantson, ha pedig sert, en kerek elnezest!

                • De bizony, sok bajod van a blogommal és a személyemmel is, idejöttél rámerőszakolni a véleményed, fölém pozicionálni magad, tanácsokat adni, és magadból hülyét csinálni. “nem minősítettelek”: gyűjtsd ki a mellékneveket a kommentjeidből (17 darabot írtál alig 26 óra alatt), és válogasd ki azt a keveset, amelyik nem engem illet. Persze, hogy nem emlékszel, ennyire vagy tudatos az életedben, házasságodban is. Téged csak a saját egód érdekel, és nem érted, mi bajuk veled.

                  Most visszavennél, mert érzed az erőt (az enyém nem volna elég, inkább a közhangulatot, szerintem), de már megmutattad magad.

                  Nekem nem bántó, te valamit nagyon félreértesz, hanem szánalmas és nevetséges.

                • “Ki tudja meg milyen negativ erzes lappang benned meg, mert jot emlekeim szerint nem lattam.” ez is minősítés, amellett nem igaz (a te emlékeid igen csalókák!), átnyomod rám annak frusztrációját, hogy nem értesz egyet, rossz férjnek, apának, illetve trollnak bizonyultál.
                  Nézz körül nyugodtan a blogon, olvass türelmesen az 1600 poszt közül, aztán ítéld meg magad, milyen az én érzésvilágom, életem (és miből álltam fel).
                  Csak az a bajod, hogy nevetségessé váltál, meg hogy a feleségeddel nem mered ezt megvívni. Ezért vagyok én a negatív és keserű. De benned szerintem a pozitívak sem hisznek, iszonyú erőszakos és manipulatív vagy. Okoskodó és nem okos, belemászós.

                  Miért fontolnám meg egy egyszikű növény szavait? ki ő? csak mert erre járt? tipik férfifölény, nagy mellényű, magyarul se tudó okoskodás.

            • És miért is az a valóság, ami az általad emlegetett férfiak szemszöge, és miért nem valóság az, ami a nők, vagy akár egy nő valósága?

            • Mi ez az “érted már?!”-stílus, buszmagusz? Leírod két fél közül az egyik, az apa verzióját, és kijelented róla, hogy az a valóság. Úgy látszik, te nem értesz valamit még mindig…

            • Jól értem, hogy én= nők, úgy általában nem tudom, mi történik velem valójában, és elég egy blog , hogy azt olvasva úgy gondoljam, az én életem az nem az én életem? Ez esetben megkérném tisztelettel a bloggert, írjon mán valami fain boldogan éltek míg meg nem haltak esetet , és én majd azt fogom valóságnak hinni.

        • Újságírás és szépirodalom nem egylényegű, de az a közös bennük, hogy valami olyasmit igyekszik megragadni a szerző, ami túl van az egyedin, ami általános, közérdekű, sokaknak ismerős, fontos, progresszív, értékalapú.

          Tiltakozom a hirtelen szívszakadós apukák képmutatása és agressziója ellen, és átlátok rajtuk. Nagyon durva, amire képesek. A láthatás örvén, alkalmával, segítségével elkövetett bántalmazás, kontrollálás, pszichoterror (nő, gyerek, vagy mindkettő lehet áldozat) súlyos és elterjedt probléma, eközben tele van szegény elszakított apukák sirámaival a közbeszéd és az újságok. Akik tartásdíjat nem fizetnek, és idejük nagy részében a(z ex)feleséget próbálják ellehetetleníteni.

          Tiltakozom a gyereket eszköznek és fedezéknek használó anyai magatartás ellen is, de valahogy az anyák igenis jobban nézik a gyerek érdekét, ha másképp nem, nyomásnak engedve nem zárják el még a kifejezetten bántalmazó, alkoholista, pedofilgyanús apukától sem, és többnyire eleve is jobban akarták őket, és köré rendeződtek mindenestül, egész életükkel. Mert ma ilyen a szereposztás. Nagyon visszás pont a váláskor elkezdeni követelni a svéd modellt…

      • Újságíróknál előfordul olykor, hébe-hóba, hogy a véleményüket úgy írják le, mint igazságot. (Szoktál publicisztikát olvasni, vagy mi ez a döbbenet?) De kösz, hogy megmondod, mi a baj! :DDDD

        Azért a befogadó is dönthet, komolyan veszi-e, vagy nem.

        De bóknak veszem, ezek szerint erős szöveg, csak te valamiért ellenérdekelt vagy.

        Az meg a te felelősséged, támadsz-e, nyomi kommenteket írsz-e. A te időd megy vele.

        • Egy ujsagiro kepes ugy leirni a velemenyet hogy abbol kijon, ez egy a sok kozul, meg olyan “lapoknal” is ahol egy szemelyes a kiado a szerkeszto es az iro is.
          A szoveg valoban ero, erosen tulzo, es erosen felrevezeto azoknak, akik ezt osztjak, de mivel nem szubjektiv a kerdes, igy felrevezeto azoknak akik nem birnak rajonni maguktol, hogy ez nem az amit egy valas soran kovetni kell, hogy an utaljunk meg jobban, hogyan szenvedjen a gyerek a valo felek kozott.

          Nyomi a komment? Te ertetlenkedsz mi ez a tamadas ellened! Nem akarsz felelosseget vallalni? Jo. A te blogod. A te penzed. A te dontesed.

          • A posztnak van egy témája. A téma realitását (= vannak ilyen jelenségek a valóságban, az életben) talán nem vitatod, nem állítod, hogy ilyen sosem történhet meg. Ha viszont vban realitása, akkor miért is akarod, hogy a te témádról szóljon a kommentelés? Ez a szoft-trollkodás egy formája szerintem.

            • Oszinten gratulalok a sikerhez! Csak ne kiabald el, en nem obegatnek a.sikerrol, az vagy latszik vagy nem, de egy ilyen jott-mentnek mint en, nem kell bizonygatnod. Mert ezzel szerintem csokkented a sikered, sikeresseged magad elott. Szoval gtatula ha ebbol megelsz! Gondolom nem sokan mindhatjak el Magyarorszagon ezt magukrol.

              • Kösz a tanácsot megint! Biztos nagyon értesz a blogíráshoz. Negyedik éve kiabálom el, és önbeteljesítő jóslatnak bizonyult, egyre jobb, felülmúlta minden várakozásom, mégpedig egy nagyon nehéz élethelyzetben. Szerintem azért lett sikeres a blogom, mert figyelmen kívül tudtam hagyni a középszerű károgók okosságait, akik a saját életük hiányait úgy dolgozzák fel, hogy másokat próbálnak kéretlenül oktatni, kontrollálni.

                “en tiszteletben tartom” — dehogy tartod, turkálsz benne, miközben fogalmad nincs róla, csak erre tévedtél, és valahogy megpróbálod kierőszakolni, hogy te lehess az okos.

                Sajnálom, ha nem tetszik a blog, mennél esetleg máshová? Az is siker, hogy még az ellenzői sem tudnak innen leszakadni. 🙂

          • “Te ertetlenkedsz mi ez a tamadas ellened!” — dehogy. Megszoktam én ezt, háromhavonta van egy ilyen cirkusz, meg még általában is a személyem ellen. Nem bírnak megnyugodni, van, aki évek óta rámragadva él és megszakítás nélkül DÜHÖS. Hogy lehet ez?

            Szóval nincs értetlenkedés.Csak én nem tartom nagyon okosnak meg demokratikusnak meg bátornak ezeket a would-be embereket. Ha én megmondtam, megmondja ő is, és akkor egál van!

            Látszik rajtuk, hogy annyira szívesen írnának ilyen magabiztosakat valahol, ha volna nekik helyük…

          • Én csak ide tudok hozzászólni, tehát itt teszem: ha a feleséged jelzi, hogy valami gond van, miért nem vele beszéled meg a problémát? Én is ugyanazt a posztot olvastam, de attól nem hiszem, hogy a világ összes férfija egy sablon alá tartozik. Van ilyen is, meg sok árnyalatú, ahogy nő is. Van olyan helyzet amit én már nem tűrök el, másnak meg nem okoz problémát. Nem azzal van a gond, hogy a nejed Gerle Évát olvas, hanem, hogy úgy érez ahogyan, jelzi és közben külső embereket keresel akikre rá lehet húzni, hogy ők a hibásak. Igaz, ha a nők nem ébrednek öntudatukra és nem mondják ki, hogy elég volt, kevesebb lenne a válás, a férfiak nyugodtan hátradőlhetnének és nem kellene a párjuk lelkivilágával törődni… Persze vannak pro és kontra kivételek. A konkrét esetedre: próbáltátok a párterápiát?

            • Probaltunk a parterapiat, irtam is ide valahova, 4 evig tarott mire kilehelte a lelket a kapcsoalatunk, az alatt volt terapeuta. MIndent mindig megbeszlek a nejemmel, a ami napig, a kapcsolatunk alatt is igy volt. (Mar kulon elunk, de meg tart a valas) Elmondtam neki mi faj, meghallgattam ami neki fajt. En abban hiszek hogy kozosen teszunk egymasert, o ugy hiszi hogy en kiszlgalom maxon, o meg csurrant egy kicsit.
              Nem vagy egyedul azzal, aki azt hiszi valamiert, hogy az itteni kommenteloket, vagy magat a posztot okolom azert, mert a nejem olyan amilyen. Sehol nem allitottam ezt, de nyilban az en hibam, hisz nem irok egyertelmuen. Az a bajom hogy ha egy ember gyulolettol es a keserulsegtol ilyen posztot olvas, megerosodik benne az onigazolas a helyzet kezeleset illetoen, de meg veletlenul sem villan fel a tevedes mnt lehetoseg. Nem akarok ujra meg ujra olajat onteni a tuzre ezen a blogon.

              • Magyarul azt gondolod,hogy aki önigazolni akar, az meglátja ezt a posztot, és fel is használja arra a célra.
                Na ebben teljesen igazad van. És? Több helyen kifejtetted, hogy elhiszed, hogy a jelenség létezik. Tehát a megtárgyalása teljesen jogos. Hogy önigazolók mire használják, az az ő felelősségük.
                A te sztorid pl. egy rakás bántalmazó, gyerektartás-nemfizatő pasinak alkalmas önigazolásra, pl. Kitartás férjének. Nyilván ezzel is tisztában vagy. Akkor te se írhatnád le, ugye?

                • Kitartasnak azt tanacsoltam, hogy az igazat es higgadtan irja le. Nem ajanlottam neki onigazolast, es attettelsen masnak sem. Ha mindenkit nyugira intenenk es a baratok baratkent, a hazastarsak meg partnerkent valnanak, akkor valoban jobb hely lenne ez a vilag.

                • OMG. “Nem ajanlottam neki onigazolast, es attettelsen masnak sem. ”
                  És én írtam bármi olyasmit, hogy te valakinek önigazolást ajánlottál?

                • Az en sztorim NEM alkalmas onigazolasra senkinek, mert senki itt nem ismeri, es amit ajanlottam az a sajat valosaganak ismertetese. Annal tobbet senki nem tehet mnt a sajat igazsagat eloadja, de elfogultsag mentesen. Aztan lehet nezni hogy a hallgatosag mennyire befogado ra.
                  En a gyermekeim teljes koltseget allom, beleertve a kajat, ajandekokat, sport es egyeb orakat es annak a haznak a rezsijet is amiben elnek a nejemmel, ergo a nejemnek sajat magat kellene eltartania. Mar o is dolgozik, van sajat bevetele. Ajanlottam az egyezsegben hogy barmikor lepasszolhatja a gyerekeket amikor sajat magara lenne szuksege (ha pl az uj pasijaval akar egyutt lenni), mert mindenben el tudom oket latni. Senkit nem bantalmazok. Ennek ellenere alig latom oket. Hidd el, a posztban levo pasi alaknak semmi koze hozzam. Ez csak a ti fikciotok, mert ezt probaljatokitt rahuzni mindenkire.

                • Mit nem ismer senki? Amit te leírtál? Már megbocsáss, de annyit, amit leírtál, annyit ismerhet bárki, aki tud olvasni, és ért magyarul. Pont annyira lehet alapja önigazolásnak, mint a poszt.

                • Ez a poszt reszletesen taglalaja a fiktiv pasi dolgait. En alig irtam valamit magamrol, a nejemrol, ami benned/bennetek lecsapodott az eloitelet. De en ezt a gondolatot mar nem folytatnam.

                • Istenem, tényleg befejezem. Sok ezer emberrel beszéltem, vitáztam, társalogtam már, voltak félreértések, de egyetlen ember nem volt még az életemben, aki ennyire képtelen lett volna felfogni, miről beszélek.

                • Ertelek. Nyugi. Hogy ti itt mennyit birtok fohaszkodni! 🙂
                  Az oke hogy durvan leszoltam a posztot, ma mar nem igy irnam meg. Az is vilagos hogy ezert vagy csak a hely szelleme miatt, de hamar megkaptam minden alatalanositast. Ezzel egyutt elek, es pont emiatt nem valaszolok Csakazolvassanak, mert most erzem en egy-egynek.
                  Tehat leirom hogy egyszerubb legyen: mindenki sajat tortenete lehet alkalmas onfelmentesre, megha ugy is gondoljuk hogy a masike nem az. Igy jo?

                • Szóval akkor: a poszt lényegében rendben van, a te kommented is lényegében rendben van, aki meg a felelősségvállalás, önismeret helyett önfelment (te is ilyen értelmeben használod a szót?), annak egyrészt nem kell poszt/komment hozzá, legfeljebb (tévesen, félreértve) használja azokat is. Vagy most mi van?
                  Ha meg rendben van, akkor simán elbénáztad az első kommentedet, és teljes joggal kaptál a fejedre, nem? Önfelmentés nélkül, mi a véleményed?

                • Az elso kommenten stilusaert igen, jogos. A posztot tovabbra sem tartom jonak, viszont ha ezt leirom, akkor ujra ki leszek oktatva; ehhez az ujabb iteracios spiralhoz meg nincs kedvem.
                  Tudom hogy az onfelmentoket nem lehet megmenteni az onfelmentestol. Tudom hogy a bloggerinanank joga van barmit kiirni a bogjara. Mivelt nyilt blog, jogom van elmondani hogy nem tetszik,mert a bena nejem ellenem hasznalja, jogtalanul, ami meg nektek nem tetszik, mert jocskan vannak eloiteleteitek, ami meg a ti elettapasztalataikbol adodik miert.
                  Remelem ennyi eleg. A tobbi szocseples es szorszalhasogatas.

                • Az agresszor csapkod, aztán beleszimatol a közhangulatba, és visszavesz… Mi lett volna, ha csak úgy, meggyőződésből lettél volna normális, határokat tartó, nem agresszív? (Vagy kerülöd el a blogot, ha nem tetszik?)

                  Odamész valahova dúlni, kellemetlenkedni, és akkor ennyi? Gratulálok.

                  És szóltak a fanfárok, miközben a mennybe mentél? 😮

                  Szánalmas vagy, férfiatlan, szégyelld magad. Az, hogy ez nyílt blog, nem jelenti azt, hogy magadból kivetkőzve szidhatod a blogot, amelyet nem ismersz, a posztot, amelyet az elfogultságod miatt nem bírsz értelmezni, és az íróját, akiről nagyon keveset tudsz. Névtelenül. Csak mert meg vagy sértődve, és nem tudod megoldani a gondot a feleségeddel. Nem lennék meglepve, ha ugyanezeket az önfelmentős, gyáva stratégiákat használnád a családi életedben, amely ettől lett kudarc.

                  De ha nem így van, azzal a ténnyel akkor is kell valamit kezdened, hogy a feleséged nem boldog veled. És nekünk ehhez semmi közünk. Se a blognak.

                  Egyébként elég rosszul tette, hogy ezt a bejegyzést dugta az orrod alá, neked ez nem való, kár neked, tiszta pazarlás. Most meg rám öntöd a szart.

                  Az egész gáz, nem csak az első komment. Szakadj már el innen, ciki vagy. Vállalj felelősséget a viselkedésedért, ne nekem add feladatul a törlést. Az internet és a nyílt blog sem jelenti azt, hogy nyugodtan dúlhatsz és lehetsz ostoba. Leírhatod persze “a véleményed”, lehetőséged van rá, csak röhejes leszel, és kellemetlenül fogod érezni magadat. Aztán meg erősködsz…

                  Légyszi, ostoba, ellenérdekelt embereknek ne linkeljetek, ez senkinek nem diadal! Nem nekik akarom jól megmondani, nekik fáj az igazság. Vívjátok meg a harcaitokat!

                • Tehát egyértelműen a sze4mélyes érintettséged alapján bírálod a posztot. Ezt mondjuk már napok óta.

                • Szerintem ebből már nem lesz jó sztori, nekem is reagálási kényszerem volt, annyira tantörténet, de nagyon jó lenne, ha már nem válaszolgatna mindenre. Aki pökhendien emlegeti, hogy neki joga van kommentelni, és “sajnálja”, hogy engem sért a dolog, miközben ő csinál hülyét magából, az tűnjön el mielőbb. Nulla szociális intelligencia, lúzer, felelősséget nem vállaló szerencsétlenek, utálom.

                • “Mivelt nyilt blog, jogom van elmondani hogy nem tetszik” Tévedsz, és a tévedésed tipikus felhasználói nagypofájúság, azé, aki érdem nélkül, alanyi jogon akar mindent. A blogom nem lesz közös felület, tetszőlegesen használható hely attól, hogy nyílt. Én működtetem és én döntöm el, hogy mi lesz rajta.

                  De ha technikailag lehetséges volna, hogy azt barmolj rá szar helyesírással, amit akarsz, akkor is rád nézve ciki, hogy nem bírsz egy elvi posztot elviselni visszavágás nélkül, és így kiadod magad, meg itt szidod a nejedet, aki “ellened használja” (a posztot? az igazságot?).

                  “A posztot tovabbra sem tartom jonak, viszont ha ezt leirom, akkor ujra ki leszek oktatva” – egy papucs siráma, aki otthon kushad, a neten meg névtelenül keménykedik egy ismeretlen nővel.

                  Örömömre szolgál, hogy egy évvel később is buzgón olvasol…

                • Újabb facepalm. Ki mondta, hogy neked közöd van a posztban levő pasimintához? Miért lenne több, mint akár nekem?
                  Értsd már meg: ahogy a volt feleségednek lehet alap az önigazolásra, hogy elolvassa a posztot, mert – elhiszem, elhisszük, hogy teljesen tévesen – rád “ismer”, rádfogja, hogy olyan vagy, úgy a valójában bántalmazó, vagy a gyereket csak az anya bosszantására magának követelő pasiknak is lehet alap a te történeted, arra, hogy a (valójában nem szemétkedő, hanem a gyereket esetleg okkal féltő) asszonyra mutogasson, hogy látod, ilyen vagy te is. Ha az egyik (a poszt) lehet ok önfelmentésre, akkor a másik (a te történeted) is. Ha Csakazolvassa felelős, akkor te is felelős vagy. Nem tudom, így már érthető?

              • “Az a bajom hogy ha egy ember gyulolettol es a keserulsegtol ilyen posztot olvas, megerosodik benne az onigazolas a helyzet kezeleset illetoen, de meg veletlenul sem villan fel a tevedes mnt lehetoseg.” ez mi? miért nem fogalmazol világosan? kivel van bajod? ki itt a hibás, vagy mi van? Magaddal lehet bajod.
                Bennem biztosan nincs se gyűlölet, se keserűség. Nagyon fájna, ha azt mondanám: ez itt egy nagy létszámú apukacsoport tényszerű jellemzése? Csak épp neked fáj ez.

                Én látok és láttatok, ez a dolgom. Nekem ez feladat, nem kiömlés. Nem az én érzelmeim vannak itt, hanem a tieid, csak összekeverted (sokan vannak így, erre mondom, hogy nem tudnak olvasni). Ha indulatos lennék, akkor nem tudnék tudatosan, nyugalommal, professzionálisan szövegeket írni.

                “Nem akarok ujra meg ujra olajat onteni a tuzre ezen a blogon.” akkor menjél már máshová, egy pszichológus is segíthet, vagy egy baráti társaság.

      • A felelősség!

        Ezt de szeretem, amikor az első összetett mondatukba belegabalyodók figyelmeztenek engem a felelősségre!

        Kibicnek…

        Miután idejöttek kíváncsian, olvastak saját döntésükből, és a felületemet használnák! Kioktatnak.

        Ez a felelősség, úgy van, hogy ha adatott íráskészséged, van mondandód, azt kiérleled, dolgozol rajta sokat, ilyesmit tanulsz évekig, aztán lesznek olvasóid,

        akkor, kvázi mindezek jutalmaként te szabhatod meg, hogyan élsz a felelősségeddel, mire használod.

        Szuverén döntés. Nevetséges beleszólni.

        Én így látom helyesnek a felelősségemmel való élést. Én nem a nőimagazinos mentsd-meg-a-házasságot maszlagot, meg a-gyereknek-szüksége-van-az-apjára örvén elkövetett bántalmazómentegetést tolom.

        Felelősség, olyan korlátozós, nem-mondom-ki-amit-gondolok meg akkor van, ha az ember 1. a népszerűségre hajt, 2. szerkesztőségnék dolgozik.

        De én független vagyok. Nem véletlen.

      • “Oda kellene irni, hogy a te velemenyed egy a sok kozul es ha rokon gondolatra lel, nem kell bizonyitekkent hasznalni.” Beszarok rajtad. Adj már tanácsot idehányt, ékezettelen, rosszul megírt mondatokban, hogy hogyan rontsam le a saját szövegem erejét, hatását a te elfogultságod kedvedért.

        • Latom vagy 5 oraja porogsz a munka kozben idevetett, nem tul sok gondolkodas utan megdigalmazott mindataimon. 🙂 A szovegedet nem az en kedvemert ajanlittam rontani, hanem azokert akik nem kepesek kulonbseget tenni valisag es fiktiv kozott. Emiatt kerultem ide: ajanlotta a nejem, hogy ismerjek magamra. De en nem az vagyok, csak o hiszi. Semmi hasonlosag nincs koztem es a poszt apuka kozott. Emlekszel egyaltalan az elso kommentemre? Ezzel indul: osszemossak. Neked is ajanlom: Gyurko Szilvia: Ram is gondoljatok.
          En ezt tartom kovetendonek.

          • Neked a nejeddel van gondod, ha szerinte neked itt magadra kéne ismerned. Csak te gyáva vagy.

            Nem velem kéne izmoznod. Szánalmas a fölény, és tipikus férfi-nő játék, amivel itt próbálkozol. Én nem akarok tőled semmit, te erősködsz itt, így váltál röhejessé.

            Lássál rá a saját felelősségeidre, ne nyomd át mindig másra.

            • Elnezest, gyorsan irok, de nezem az ujjaimat, mert nem tudok gepirni. De ugy latom megis megfejtetted mi volt a szandekom. Koszonom megeretesed. (es ebben sem javitom ki ahibat)

          • Bocs, de tényleg milyen munka az, ami közben
            elolvastad és értemezted a posztot
            és 17 kommentet írtál, közben a többiek válaszait is olvasva?
            Erre vagy annyira büszke? Odafurikáztál kocsival, beültél a székbe, és egész nap neteztél, ugye?
            Erre mondod, hogy a feleséged nem dolgozik? Szégyelld magad. Ennél durvább ám porszívózni meg gyereket altatni, meg bevásárolni.
            Nekem a blogom a munkám, és — sajnos — a te kommented is. Azért engedtem be, mert meg tudom mutatni rajta: íme, ilyenek, így önigazolnak, így nyomják rám a feszkót, pedig nem én rontottam el az életüket.
            Annyira döbbenetes, hogy nem látsz rá magadra.
            Nincs egál, nincs adok-kapok, és nem leszel mártír, TE jöttél ide támadóan és bután, úgyhogy megérdemled.

            • Jo reggelt! A munkamat barmikor vegezhetem. Barhonnan ahol van internet. El lehet kepzelni egy tipikus sablont de van amikor nem fedi a valosagot. (2-3 muszak, ejjeli dolgozas, stb,) Erre a koncepciora meg rahuzni egy kovetkeztetest meg … egoizmus?
              Na mindegy, mert munka utan szoktam porszivozni, felmosni, gyerek mellett aludni es bevasarolni is. Es neha eljutok a konditerembe is. 🙂

            • Nekem feltűnt az, hogy amikor szóba kerül a munkavégzés kontra netezés témakör, sokan érvelnek azzal, hogy a munkájuk bárhol végezhető ahol van internet, és időhöz sem kötött. Na most vagy hazudnak, vagy rémesen sokan dolgoznak olyan munkakörben, ahol nem kell túl sokat tenni de van internet, vagy nem tudom, egy típusú munkavállalóból kerül ki sok fütyizörejes. Az utóbbi nagyon merész és csúf következtetés, tudom én, csak eljátszottam a gondolattal, amolyan orwelli módon.

              • Ezek, akik naponta felmennek az index fórum feminista topikjába, meg itt kotorásznak, abszolút igazság. suum cuique, agymosógép, deansdale, tibi, unatkoznak. A net az inger, meg a feszkó, szex és saját élet helyett is. Vagy kamumunkájuk van, amit unnak, vagy semmilyen. Szociális készségeik nem lehetnek túl fejlettek, család nincs vagy kudarc vagy alibi, semmihez nem fűzi őket szenvedély, flow, nem valódi emberek között élnek. Vagy 40 órából áll a napjuk. Máshogy nem jön ki, hogy egyet nyögök valahol, és öt percen belül ki van tárgyalva.

              • Ismerős! Továbbá ők csak öt perceket töltenek a blogomon, hogy röhögjenek. Meg az oldal, amit működtetnek, meg a kommentek, meg írogatás nekem, meg az álprofilok létesítése, kezelése, meg az olvasottak azonnali megbeszélése. :DDDDD Szóval nem csak a fütyizörejesek.

            • Abban a konyvben szo van arrol kinek milyen szerepe es milyen szempontja lennenek ha a gyereket is neznek a valas soran. Azert ajanlottam, mert akkor ertheto miert nem tetszik ez a poszt. De megkerlek, hogy ne poccenj be, mert celom az idegesites, nem trollkodni jarok ide, hanem ahogy neked is, nekem is van kifejlett igazsagerzetem, es megtisztellek a valszaimmal.

              • De én nem akarom megérteni, neked miért nem tetszik a poszt, teljesen hidegen hagy. tudom, hogy nem mindenkinek jön be, de én nem lehetek igazságtevő, kiegyensúlyozó, mindenkinek megfelelő, mert az azzal jár, hogy nem mondok semmit.

                Emellett te nem vagy abban a helyzetben, hogy itt magyarázz meg könyveket ajánlj. Nem is azért, mert csak egy olvasó vagy, aki engem nem nagyon érdekel, és akit egy hét múlva már el is felejtek. Hanem azért, mert ha rárontasz valakire, onnantól semmiféle nyitottságot nem várhatsz tőle. Ez annyira bonyolult? Mit vártál? Van ez a mindenre bocsánatot, feledést remélő férfi, de én nem vagyok az a nő. 🙂

                Olvasd el a kommentjeidet!!!

      • “Minel tobben olvasnak, annal jobban szamit mit mondasz,”
        Azt az olvasottságot és pozíciót is én vívtam ki. Mégpedig stílussal és intellektuális mondandóval, évek munkájával.
        Az olvasóim felnőtt emberek. Vagy kapcsolódnak, vagy mennek máshova. Ki nem oktatnak, mert még röhejessé válnak.
        Szóval én csináltam meg ezt a blogot. Én nem járok máshová, ők jönnek ide. Így aztán tolhatom, amit fontosnak tartok, tabunak, elhallgatott témának. Ez a gyümölcs. Így működik. Ők meg, ha akarják, olvassák.
        Téged is feszít valami, látom. Csak míg én a ki nem mondott lényeget keresem, a hiánytémát, hiányzó árnyalatot írom meg, te közhelyekben gondolkodsz, és a társadalmi ítélethez igazodsz. Nem valami izgalmas.

        • Ez a te blogod, a te eleted, en tiszteletben tartom, de ha nem tetszik, megmondom, es nem erdekel ha faj, igy oszinte. Remelem sokaig kitartasz, nem leszel unalmas, megha nehol kozonseges is a valasz, reakcio, stb. En pl.nem vagyok hive az irott karomkodasnak, de tudom stilisztikai eszkoz. Egy ido utan az ember lecsitul es kevesbe lazad, hacsak a lazadas, a hiany, nem a biznisz resze… 🙂

          • Egy kicsit túlbecsülöd a szerepedet. 🙂 Nem baj, hogy jelen pillanatban húsz, a blog történetében meg több száz ilyen nagyokos próbálkozott nekem (aki semmit nem akarok tőlük) megmondani, mit csináljak?

            Szerinted nem szoktam meg a pitiáner névteleneket? Kéjjel és rutinosan végzem ki őket.

            Soha, semmiben nem lett igazuk.

      • Fura ez az általánosítás részedről is: te és mi létezik, s ez egyáltalán nem igaz. Bennem nincs düh, harag, nem hagytak el, nem kellett megküzdjek a gyermekemért, megkaptam ajándékba a válással együtt és ez így van jól. Én takargatom a kicsi előtt apuka hibáit, én kell válaszokat fogalmazzak amikor a beígért időben apuka sehol nincs. De nem szidom se itt, se máshol, mert alakulhatott volna másképp is (végül is egy rögeszmés alkoholistánál ezt soha nem lehet tudni). Ezt a posztot mégis jónak találom, mert vannak ilyen apukák is, meg amolyanok is. Arról, hogy valaki jó apa, tökéletes férj nincs amit írni, a jó az van és kész, azon nem lehet vitázni, legfeljebb keresni valami hibát és azt feszegetni, időnként viszont a tökéletesnek tűnő kapcsolatokból is kilóg a lóláb. A családunkban valahogy úgy alakult, hogy mindkét nagyanyám hárpia volt (fogalmam sincs, hogy miért lettek ilyenek, ennek keresése is tabu), mindkettő korán elfogyasztotta a férjét (5o év körül szívinfarktust kapott mindkettő), ehhez képest apám lett önkényuralkodó a családban…. Önigazolásra kiegyensúlyozott embernek nincs szüksége, mert az tudja, hogy mit csinált jól és mit nem, mit lehetett volna jobban és mit nem tud megváltoztatni.

      • “oda kellene írni”
        “meg sem közelíti Jókai szintjét”
        “a véleményét igazságnak képzeli”
        “csak egy a sok közül”
        “egybemossa”
        “érzek némi felelősséget, mert nem egy pár százas olvasottságú blogról van szó”
        :DDDDDDDDDD
        nem hiszem el, ilyen nincs
        “Oda kellene irni, hogy a te velemenyed egy a sok kozul es ha rokon gondolatra lel, nem kell bizonyitekkent hasznalni.”
        jó, mindenképp 😀
        “Minel tobben olvasnak” – azért olvasnak, mert ilyeneket írok, és nekik ezek a gondolaok érdekesek. Nem valami sorsoláson kaptam az olvasottságot, az írásaimal értem el. Jó lesz vigyázni, nehogy megmételyezzem őket!
        Te egy játszmázó papucs vagy, sértett, frusztrált, és ezt rajtam vezetted le.

  23. Ne adjatok tanácsot nekem, hogy kell blogolni, mert ahhoz valamit nagyon kell tudni, nem ilyen névtelen, silány helyesírással idehányt acsarkodást.

    Aszongya: bűn. Miért? Legfeljebb nem igaz, érdektelen a szöveg. Nem?

    De _bűn?_ Veszélyes? Mi van, érzitek a szöveg erejét?

    Ha szerintetek nem így kell blogolni, akkor írjatok sajátot, ha ki akarjátok fejezni az igazatokat. nekem ez a véleményem, ezért megírtam.

  24. Azt szeretném kérdezni a bloggertől, aztán azt sem bánnám, ha törölné a kérdést, a buszmagusz nevű nick véletlenül nem arrafelől ír, amerről például én is, ezt vajon lehet látni?
    Csak kiváncsiság, az sem baj, ha válasz nélkül marad. Biztos, hogy nem ismerem, csak a vitastílus…

  25. Angolra kellene fordíttatni és odaadni az én gyerekem apjának. Aki simán itthagyott mindkettőnket 2014 jan 2015 július között, de most, hogy átköltöztünk a gyerekkel Angliába megpróbálni együtt, családként létezni, most nem enged vissza minket… Pedig napi 2×5 perc Facetime elég volt neki a gyerekből hosszú ideig…

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s