gyerekeink igenis veszélyben vannak

Ja, nem azért, mert az óvó néni átműti őket. És hogy ezen ilyen szinten, repetitíven poénkodtak értelmes sajtómunkások is, az sokatmondó. Eleve, hogy “a kormány homofób uszítását”, “kiközösítő népszavazását” ennyit emlegették – addig se kellett eltűnődni, hogy mi is pontosan az ellenzéki állítás, hogy kerül az ellenzékbe a Jobbik “néppárt”, mely plusz szavazót nem hozott, de a régieket sem. Mintha félnének a dolgot valóban megvitatni, hogy mitől káros a gendertan, mik az érdekek a propaganda mögött), túlzásmentesen, elfogulatlanul megnézni, miért ugrik rá tiltakozva-idegenkedve nemcsak Bayer Zsolt, hanem az átlagember is. Inkább defaultnak veszik, hogy általános a homofóbia, sőt, üldöztetés van, mely a Fidesz bűne, és aki idegenkedik a genderdumától, az meg tudatlan, nem érdekli “a tudomány” (pedig Mari néninek igaza van). Soha nem írnak a detranzícióról, se a heves brit, amerikai vitákról, törvénykezésről (számos “transzjogot” vonnak vissza, épp a kamaszokkal kapcsolatban), transz nyomulás visszaéléseiről, és csak Rowling kapcsán a feministák cancel-kicsinálásáról. Állítják: nem létezik melegpropaganda, miközben maguk is ontják az ilyen tartalmakat, egészen a legbutább rinyálásokig (az szexualitás ernyőfogalom, tudtad-e?), de persze az felvilágosítás, segítség, hogy ne érezzék magukat egyedül a kamaszok.

Nem úgy fenyegető mindez, ahogy a plakátokról sejlik, hogy már ma jönnek, műtenek, és nem is úgy, hogy agymosásnak. Direkt sulykolni esélyük sem volt, csak puhítgatják a tudatokat, együttérzésre apellálnak. Ki rúgna szenvedő emberekbe? Aki nem dől be ennek, az is hallgat. Maci is mondja, elismerem: nem számít annyit az LMBT propaganda, mint én azt kihegyezetten érzékelem. El se jut az átlagemberhez. A Tobi színeit 3547 fő látta (és a Nemzeti Filmintézet támogatta!). Pár tucat, igaz, nagy elérésű és hangos szereplő nyomatja, akire ép kamasz nem akar hasonlítani (mondom egyszerűbben: a magyar aktivisták rettenetesen néznek ki, és az üldöztetésen, jogkövetelésen kívül nincsen mondandójuk). És pár ezer jóakaratú nő a közönség. Én meghasonlottam ebben, hogy ezt jelenti ellenzékinek lenni, mert nem.

Nem annyira elnyomó, amit a Fidesz csinál, másrészt nem annyira veszélyes az sem, amit az aktivisták és szervezetek. A veszély hosszabb távon, sok lépcsőben, lassú tudatformálással érvényesül, ahogy a béka fő. 

Az fenyeget, hogy semmi nem úgy van. Mindenről elmondják, hogy az tévedés, előítélet, mi meg elhisszük. Feladjuk kis ellenérzéseinket (“az nem lehet, hogy ennyire bonyolult minden”). Sóhajtunk: jó, akkor bonyolult. Az előítélet, elnyomás koherens magyarázatnak tűnik: a patriarchátus a hibás, a kirekesztés, Orbán, a kapitalizmus. Kis szépséghiba, hogy senkit nem bántanak, nem tudnak LMBT-ellenes eseteket felmutatni (az őszi villamosos eset óta), a vélemény meg szabad. Épp a hiszékenységre, tekintélytiszteletre apellálva tudnak normalizálódni lassan a fura, önös, valóságtagadó magyarázatok. Ez a normalizálódás jóléti világjelenség, és bejárat a disztópiába.

Most nem akarok már a melegekről/transzokról írni, mert fontosabb, hogy mindez leginkább a nők problémája. Nekik problematikus, nőként aggasztó.  Bővebben…

aki nem bírja tovább

Ebben a nem túl hosszú és nem nagyon fejtegetős bejegyzésben szeretnék rámutatni arra, milyen súlyosan terheltek a szavaink.

Az, ahogyan fogalmazunk, gyakran eltorzítja, meghamisítja a valóságot.

Azt mondjuk válni készülő, elköltözést kezdeményező emberekre:

felrúgta a házasságát

otthagyta a családját

lecserélte egy fiatalabbra

szétrombolni egy otthont

Lehet, hogy neked jól jön ez a hibáztatós beszédmód, a morális pánik. De tudd: mindig az lép, aki nem megúszós. Bővebben…

és még az is van: áldozathozatal és a hű férj

Na, már el is múlt a lebegős jó érzés… tele vagyok megint zaklatottsággal (többet kéne jógáznom?), és egy kicsit még beteg és ettől levert vagyok. Pedig wellness és kiszakadás volt hétvégén, test és lélek egyben.

Lassan állnak össze bennem a dolgok, de az legalább úgy van: a sok mindenből, ami felmerült bennem, ennyit szűrtem le még: Bővebben…

leckék szeretésből 5.: őszinteség

Hát ez nehéz.

Arról már írtam, hogy a Nagy Őszinteség (őszintéskedés) nem biztos, hogy jót tesz a kapcsolatnak. Bővebben…

leckék szeretésből 3.: a hiedelmek

Kicsit hirtelen kezdtem el ezt a sorozatot: mindenféle állítások és kérdések vannak már, miközben nem tudom, az olvasóimmal mi a közös nevező, ők meg nem tudják, én honnan beszélek. Ez itt afféle előszó, az alapja annak, amiről minden részben írok, valójában az első rész elé való. De felőlem legyen ez a harmadik rész, nem fontos.

Olvasom a Quorát (nem csak a Mediumot!), egészen fantasztikus a párkapcsolat-témában, ahogy sértett emberek a hiedelmek könnyű, puha ölében vádaskodnak, keresik a szimpátiát, és a mondataikból kirajzolódik, hogy szerintük nekik egyáltalán nem kell önreflektívnek lenni, ők jók úgy, ahogy vannak, csak attól, hogy ők nem csaltak, vagy mert ők azok, akik segítségre szorulnak. A szeretés az ő kiszolgálásukat jelenti, és egy “normális” párkapcsolatban őket nem “árulja el” senki. Mindez nem valami ideális állapot ám, hanem jár. Aki csal, nincs jelen, elhagy, az gonosz és/vagy beteg.

Előkerült a napokban egy régi levelezésem egy nővel. 2014 májusának legelején vagyunk: a szerelmem kijelenti, hogy egyrészt ő érett, megfontolt ember, komolyan gondolja, éspedig: velem akar élni. Azonnal borított otthon, bár én azt kértem, várjon két hónapot, és akkor tárgyaljuk ezt újra. Ha még akkor is velem akar élni, és még akkor is eléggé szeretjük egymást, akkor beszéljük meg majd azon a nyári napon, okosan és nyugodtan, hogy mik lennének ennek a váltásnak a körülményei, feltételei, módja. Én nem voltam biztos az egészben, hogy akarom-e ezt, jó-e így, nekem túl hirtelen volt ez a nagy hév, hiszen a kapcsolatunk nem így indult.

Levelezőpartnerem azt javasolta, hogy bírjam rá a férfiút, hogy mielőbb lépjen, “addig nuku nuninéni”. Ez volna az én hatalmam, tárgyalási pozícióm tehát.

Döbbenten ültem. Ez (a szexmegtagadás, ha valaki nem értette) kinek volna nagyobb büntetés? Hiszen én ettől a férfitól eredetileg (és végig) nem borítást, váltást, “komoly” kapcsolatot, hanem érzelemmel övezett szexet akartam. És akkor pont az ne legyen? Velem mi lesz?

“Szexszel nem zsarolok, ne haragudj, ez undorító”, ezt írtam végül, csodálkozva, hogy van, akinek ez nem alap. Könnyű, örömteli szeretést akartam, nem feszültséget, drámát, felelősséget. (És persze rajtam csattant minden, rám kentek mindent később, az egész életük poklát, a jeles család, a javaslatot tevő nő és maga a férfiú is.)

Ha igazán akarsz szeretni, tudni, mi történik veled, és élvezni; érzelmileg és szexuálisan teljes életet szeretnél élni, akkor szabadulj fel a beléd nevelt, korlátozó normák és manipulatív húzások alól. Tudj róluk és mondj rájuk nemet. Koncentrálj az adott és kapott örömre. Ne tedd a kapcsolatodat a másik fél számára hisztis feladatlistává, és te se hagyd magad használni. Válj önmagaddá mint te és mint kapcsolati lény, és figyelj a másikra. Ez egy döntés, felismerések sora, aztán sok munka, és a végén szabadság.

Hamis hiedelmek például:

Az alkalmi és a komoly kapcsolat lényegileg különbözik, előbbi rossz, utóbbi jó; magát valamire tartó nő ifjúsága természetes vétkei és pláne válás után az utóbbit keresi és csak ezzel éri be. – A valóság: akinek csak a “komoly” kapcsolat a jó, az fél az élettől, esetleg tahó férfiakkal ismerkedik és/vagy nem élvezi a szexet. Igazából csak örömdús és örömtelen kapcsolat van, minden műfajban és elköteleződési szinten, és minden szinten csak az örömkapcsolatnak van értelme. Nem kéne ilyen sok hamis reménnyel lenni a partnereink iránt, behálózni, megszerezni, háziasítani, megtartani akarni, világnak felmutatni őket.

Minden kapcsolatnak iránya van. A komoly kapcsolat tart valahova: egyre többet vannak együtt, aztán együtt élnek, mindent megosztanak, családot alapítanak. A keret és lényeg az együttélés, közös teherviselés. – Nem, nem feltétlenül lehet vagy kell együtt élni, és ez nem is tesztel semmit, általában csak elrontja, fullasztóvá teszi két autonóm ember kapcsolatát.

Aki nem köteleződik el (telepszik le), nem elérhető mindig mindenben, az csak szexet akar, használja a másikat. – Nyugodtan lehet önös, a szex vele ramaty, csak meglegyen a papír, és ott héderezzen a nappaliban!

A férfiak jobban akarnak szexet, mint a nők, sőt, ők csak szexet akarnak, mindig mással, mindig készen állnak rá, nekik ez könnyen megy. – Ez a pornó hatása. Sok nő nagyon akar szexet, poligám módon is, minden tiltás ellenére, és számos férfinak nem olyan érdekes ez az egész, nem kér belőle, nem szereti, élvezi igazán. Vagy nagyon is, de csak egyetlen nővel.

A szexuális hajlandóság árucikk: ha nőként nincs is kedvem, de megteszem, akkor előnyhöz jutok. Okosan kell adagolni, lehet vele zsarolni. Egy kicsit kéretni kell magadat “előtte”. – Ez a viselkedés, a férfilihegés és a női-fapina magakelletés szedi talán a legtöbb áldozatot. Aki jót akar, nem teszi fő jóvá a szexet, mert akkor felkínálja magát a visszaélésnek. Ne hagyd magad kihasználni! Ha nő vagy, és “okosan adagolod” a szexet, az csak úgy lehetséges, ha te kívül tudsz maradni rajta, hideg fejjel, vagyis te nem akarod, élvezed igazán. De akkor semmit nem kéne azzal az emberrel. Hűs barátság esetleg. Kihűlt emberrel se kéne szexelni megszokásból, nem jó. Ugyanezt gondolom a feminista “addig nem lesz szex és nem szülünk” fenyegetésekről, ez borzalmas. Aki képes erre, az nem tudja, milyen a boldog szex, és nem értem, miért csinálta. Amiért érdemes egy kapcsolattal melózni, az a reszkető vágy

“Pedig annyiszor elmondtam neki, és mégse csinálja.” – A sok magyarázat fojtogató elvárássá nő. Azt klérded, miért csinálja ezt a csakazértsemet? Mert ez az ő szabadsága. Így tudja kifejezni, hogy ő egy külön, másik ember, nem engedelmes. Kicsit gyerekes ez, nagyon szomorú. Nem itt kéne tartania, de neked sem. Vívj inkább magadnak hasonló darab szabadságot, legyél te is csínytevő, mint hogy sóhajtozó napközis tanítónőként újra meg újra elmondod ugyanazt.

Milyen ember már az, aki cserbenhagyja a párját, amikor az bajban van? – Ember-ember. Az önfeláldozásnak vannak határai, korlátja, az esküszöveg döbbenetesen életidegen. Nagyon nehéz másvalaki terhét cipelni, ráadásul elvárásra és nem saját döntésből. Érthető, ha holtfáradt, kizsigerelt emberek arra vágynak, hogy szeressék őket. Örömre, felelőtlenségre, lazulásra.

Házasság: együtt kell maradni mindenképp. – Ha nem jó, akkor nem szabad benne maradni, mert elromlasz.

A gyerek(ek) miatt kell együttmaradni. – Nem, miattuk sem. Nem igaz ugyan, hogy nekik is jobb úgy (a válás után), de tönkre az acsarkodástól és a huzivonitól mennek, akár együtt, akár külön élnek a szülők. A sorsszerű boldogság pedig olyasmi, amit az ember a gyerekeiért sem áldoz fel. Hát még a túlélés! Az életben maradás.

Ha teszed a dolgod, akkor a kapcsolat magától jó lesz, marad, nem romlik el. – Általában a nemi szerepek teljesülnek csak be a maguk maximálisan romboló hatásaival. Férfi alig van otthon, van szeretője, elmenős hobbija, a minimumot adja, néma, érzelmileg nem ad semmit. Nő mártír, szexuálisan hideg, korán öregszik, nem éli át, hogy szeretik, és nem érti, miért nem sikerült. A férfit ez nem is érdekli. Nő egy ideig beszélgetni, terápiázni akar, aztán azt sem. Elromlik jellemileg, és felnőtt gyerekeire is telepedő banya, gonosz anyós lesz.

A munka, a gyerek és anyád fontosabb, mint a partnered. – Nem. Egy kapcsolat akkor jó, ha lehetőleg mindenki békén (kettesben) hagyja a párt, és ezen felül még saját, külön felnőtt idejük is van magukra. Különben nincs hely jónak lenni.

Ha igazán szereted a partneredet, akkor magad elé helyezed. – Minden egészséges lelkű embernek önmaga a legfontosabb, ennél többet a másikért sem tehetsz; nem, ez nem nárcizmus. Kivétel ez alól a csecsemő és a kisgyerek, de már a kamasz sem. Aki nem helyezi magát mindenki más elé, vagyis nem vállal felelősséget a saját jóllétéért, az kiégetten, keserűen fogja zsarolni a szeretteit.

Mindent meg kell osztani a másikkal, őszintén, és minél többet együtt lenni. – Nemhogy nem kell vagy nem érdemes mindent megosztani, nem is szabad. Hagyd békén a másikat, tiszteld, hogy ő más, és vannak saját gondolatai, programjai, ami mellett, ha akar, veled akar lenni. Hogy ki mennyit akar, mennyi az elég, arról duzzogás nélkül egyeztessetek. Ha nem akar, akkor meg nem lesz veled, de ne elvárásra kelljen együtt lenni.

A féltékenység természetes, ha nagy a szerelem. – Egy kis szorongás igen, de a többi éretlen játszma. Ne alázd meg magad. Az érzés is zavaros mocsár, a nyomozgatás, telefonba nézegetés pedig megbocsáthatatlan.

A kísértés, a megcsalás válságjel, becstelenség. – Általában a harmadik felbukkanása logikus következmény, teljesen emberi húzás, amit legfeljebb a nők nem mernek meglépni. Vagy: a felek az elején sem szerették, kívánták komolyan egymást, pesrze, hogy pezsdítő lett az első szembejövő személyi edző. A jó közös élmény összetart, nem kell félteni a másikat. Kell viszont ápolni, értékelni. A szerelem amúgy magát magyarázza, vagy van, vagy nincs.

A lángolás elmúlik. – Az el, és akkor van a helyén erős szeretés, öröm, kiismert, bizalomteli másik, akivel jó lenni, és akit nem cserélnél el semmiért. A kiégettség és a másik unása, utálata nem a lángolás elmúlása, hanem durva kapcsolati válság (végjáték). Meddig húzod még?

Az új nő persze hogy izgalmasabb. – Nem persze. Elbasztátok.

A fiatal partner vonzóbb, előnyben van. – Aki rusnya, az fiatalon is rusnya. Rengetegen lépnek le idősebb nővel. A kifele élőknek lehet legfeljebb státusszimbólum a fiatal és szép nő. Van valami megható a fiatalságban, de a személyiség vonzerejét nem írja fölül semmi.

Párkapcsolatban kell élni. – Csak ha lesz, alakul igazi, erős, jó szeretés, és akkor sem kell, akkor is egy lehetőség.

Ha egyedül vagy, a társkereső alkalmas eszköz. – Ne csodálkozz, hogy jönnek a pofonok, meg a “milyenek a pasik” nyávogás. Mindenkinek van egy története valakiről, akinek összejött így a tartós kapcsolat, de ha nem szervesek, élet ihlette módon maguktól alakulóak a találkozásaid, akkor nem önmagadért fognak szeretni. Meg se igen tudnak, akarnak így ismerni, felszínes lesz.

A férfiak ghostolnak két randi után, milyen ember már az ilyen, pedig olyan jól indult. – Eltűnni udvariatlanság, de valószínűleg akadt neki jobb, és bár könnyen elhiszed magadról, te sem vagy annyira kivételes. Lehet, hogy csak te érezted, hogy jól indult. Nagyon sokan járnak a társkeresőre pusztán tetszést aratni, sok partnert kipróbálni és frusztrációt kiélni. Maradj távol ezektől. Ha belementél, ne csodálkozz annyira.

Szexelni kell (necesse est), és ha van rendszeres szex, az azt jelenti, hogy minden oké a kapcsolatban. – Csak a heves, spontán, szeretetdús, tartós vágytól jó a szex, és attól meg az élet. De annak az energiájával hegyeket el lehet hordani. Női ajzottság és orgazmus nélkül nincs jó szex.

Mindent meg kell beszélni.Nem. Néha jobb hallgatni, külön érlelni a dolgokat, leírni magadnak, vagy baráttal beszélni meg tapintatosan. Jobb elviselni az ismert, nem változó tulajdonságával a másikat, esetleg kitérni az elől a viselkedése elől, mint folyton szavakkal ostromolni.

Aki nem bírja tovább, és lelép, az elhagyja és elárulja a másikat. – Jaja, a kapcsolat fogság, nyilván. Lassan ölni ellenben oké…

A válás kudarc. – Az okos, pontos válás siker. Az együttmaradás a válásnál nagyobb kudarc lehet.

Szidni a paretnert, panaszkodni oké, hiszen hát milyen is. Végre kimondom. – Ha korrekt akarsz maradni, ne kiabáld bele a vádaskodást a nyilvánosságba.

A rendesember-mítosz: aki helytáll, annak erkölcsileg igaza van, további elvárások, igények vele kapcsolatban nem merülhetnek fel. – Ez a megcsaltak vádaskodási alapja, pedig csak gyávák voltak élni (rosszabb esetben ők nem buktak le). Lehet, hogy ez az ember rohadt unalmas, és egy mártír? A szorgalmas, rendes emberek nyomasztóak, az embernek kedve van rockerré válni és füvezni, ha meglátja őket.

Én tehát ezeket megvizsgáltam, meghaladtam vagy eleve undorodtam tőlük, és ez nem jelentett megkeseredést, sem azt, “hogy akkor én nem akarok semmilyen kapcsolatot”, inkább nyugalmat, megértést, melegséget, bölcsességet, énerőt. Állítom, hogy ezek után kezdődik az igazi nagy jó.

nők, akikért elválnak, meg akik teherbe esnek

Kedves olvasóm, talán téged is a gyűlölködők hulláma dobott ide. Nem olyan nagy baj ez. Nézz szét a blogon, figyelj, a témákat, a mondandót, a mondatot, a lelkületet és a felsejlő életet. Aztán legyen véleményed.

Akikért… akik miatt? Akik miatt otthagyják a régit? Azok a rohadt kurvák, akik elszeretik a férjet? Vagy semlegesen: nők, akikkel a válás után összeházasodnak?

Ki hogy. Nem egyformák a történetek. Bővebben…

és ha te volnál a feleség?

A feleséglobbi visszavág: beszáradt, savanyú, jussukat féltő, szerelemellenes nők. Haláli! Milyen idegesek lesznek, ha valaki kimondja az igazat a kicsinyességükről, a játszmáikról. Ha nem bújhatnak be a készen kapott erkölcspanelek mögé!

Nagyon manipulatívan ír és aki nem kritikusan olvassa, annak árt. Lett volna ő a feleség szerepében, egész máshogy írna. Úgy állítja be, hogy a szerető mindig az értékesebb nő, akire végre rátalált a férfi,

úgy van! sótlan vagy, rossz fej, manipulatív, aki biztosnak hitted a csávót, mert egyszer már kiügyeskedtél egy holtomiglant, biztosnak hitted, hogy megvan az igavonó barom, és most pofára estél, semmi nem motivál téged se a személyiséged fejlesztésére, se arra, hogy jól akarj kinézni, felszabadult legyél. nem dolgom veled empatizálni, nem is álltam sose a te oldaladon.

csak hát az unalmas, a férjeikhez tulajdonképpen csak érdekből, tulajdonosi pozícióból ragaszkodó nők nem akarják engedni a csodálatos szerelmet kiteljesedni.

nagyon pontosan írod. egy kanál vízben meg tudnád fojtani azt, aki nem szerepbe merevedve él, aki élvezi a szexet, aki nem vetélkedik, csak van. de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy te abszolút nem tartod vonzónak a férjed, le is nézed, nem érdekel se a teste, se a lelke, de amit ki tudsz facsarni belőle, az persze kell. erre rendezted be az életed.

Úgy állítja be, hogy tőle egy férfi csak a konvencióknak engedve megy vissza a feleségéhez, az fel sem merülhet, hogy ő maradt alul a megmérettetésben.

fel se! te nem láttad ezt a nőt, sem a férfit, amikor elszabadult. és miket mesélt volna, ha hagyom! visszasunnyogás, letagadás, elfojtás, zavaros érzelmek, hatalmaskodás. a szenvedélytelen, üres, szánalmas összetákolt életbe, pótcselekvésekbe somfordálnak vissza, mert kénytelenek az érzelmi zsarolás miatt. se ihlet, se ötlet, se gondolat, se önkénesség, se őszinteség, se szenvedély… semmi. bűntudatkeltés, morális mutatóujj, állandó éreztetése annak: bűnös vagy, tartozol nekem. kicsinyes baszakodások hétköznapi apróságokon. agyhalott, szép előkerteket gondozó, kifele élő nők. Bővebben…

szeretők és hazugságok

…idejöttek lábbal tiporni, beleszólni, elrontani, fontoskodni, idekeverve a saját, számító, kisszerű sztorijukat, engem támadni, amiért én átéltem azt, ami nagyszerű, nem számító.
És amit nem lehet elvenni, elrontani, visszavonni, letagadni utólag: hogy két ember egymásra néz, remegnek és _mindennek ellenére_, ahogy a Romeo és Júliában, megvadul egymásért. De nem ám a szexért, az itt a sokadik szempont, hanem tekintetért, közelségért, szóért, homlokért, a másik egész lényéért, még egy tárgyért is, ami a másikra emlékeztet.
Ezt kellett olyan dúvadként, nyíltan is, sunyiban is, írogatva tagadni, rombolni, dúlni, lejáratni.
Nem lehet.

A férfi, akiről itt szó van, 2014 kora márciusa és késő októbere között volt a szerelmem, bár csak kb. két tucatszor találkoztunk, szex alig volt, egyértelmű, heves, vágyakozó, “pótolhatatlan, one-and-only” lelki kapcsolatban álltunk. Két nicknéven rajongott a blogon: ursus arcos és később, amikor már otthon “be voltam tiltva”, bravetinsoldier (rendíthetetlen ólomkatona) nickel.és akivel kapcsolatban minden valószínűség szerint vagy az egyik lánya, vagy maga a feleség (Viktory néven, miközben Viki, Vikkancs álnévről sorra kaptam a kárörvendő, sebbe sót szórni akaró, gennyes leveleket).

A piszkálásomhoz nem csak a család, az ellendrukker irigylibakor is csatlakozott, velük is csetelt, taglalt, fontos-jelentős lehetett később a pálforduló Nagy Ő.

Mégis az van, hogy ma, sok (6-8) évvel később is ők szaglásznak, keresgélnek itt, és a férfi is, aki utóbb elárult. Teljesen tönkrement az élete, megroskadt, merev, látszatkeltő, agresszív lett, pótcselekvésekben vergődik, depresszióban szenved. Egy hazug élet összegződése ez.

…de a hatalmaskodás, egófitogtatás, maszkulin bosszú és a kispolgári látszatkeltés végül minden minimum emberi normánál erősebbnek bizonyult. Kitárgyalta szívtépő utolsó randinkat, a szexet, testi dolgokat, ferdítve és mocskolódva, rám fenekedő nőkkel, pedig a rá nézve kínos fotók nálam vannak. Jelenleg az életem egészét akarja minden téren tönkretenni, anyagilag, életvitelileg, jogi eszközökkel, mindvégig játszva és demonstrálva, hogy ő jó ember, közben erről vadidegenekkel nickeken publikusan vihogva-fecserészve.

Tavaly megtaláltam a horogkeresztes, náci “mártírt” dicsőítő, német tankos, skandináv “blood and honor” neonáci-metálos, LoNSDAle, publikus posztjait. Szerinte őt szerzői jog sérelmét szenvedte el. Valójában a perekkel és a folyamatos nyomásgyakorlással megpróbál rákényszeríteni, hogy ezeket töröljem, mert belebukna a karrierje, “hírneve”.

Sok mindenért ragadnak végül mégis egymás mellett, közös helyrajzi számon az emberek, és a kölcsönös egymás-boldogítás az utolsó közülük.

Ezt a posztot 2014. június 9-én kezdtem írni, amikor még nem tudtam, mi lesz a történetem vége. És még most sem tudom: nincs végük a történeteknek, úgy értem, markáns, megfogható tanulság-végük, dramaturgiai fordulat. Vegyes, más megértési szintekről való, különböző stílusú, élményalapú, szándékú szövegrészletek ezek.

A lényeg kimondása kellemetlen lesz, és én sem nem eufemizálok (máshol sem), sem nem fogom megemlíteni a kivételt, amitől mégis hinni lehet az egészben, a szerető szerelmében vagy a hűtlen férj (ez ugyanő volna) igaz visszatérésében, a dolgok devalválatlan értékében.

Nem vagy kivétel. Fél Magyarország szeretőzik, negyed Magyarország szeretői viszonyból lett tartós kapcsolataiban él. Bővebben…

mi bajuk a nőknek? 3. – szerintem

A magazin mellébeszél és rád akarja sózni mindazt, ami a status quo jó nőjének kell, ne is várj tőle mást. Az antifeministák vádaskodnak, bosszút állnak. Vannak olyanok is, akik nem értik, miféle diszkriminációról beszélünk – az arab nők, vagy a savval leöntött indiaiak, ott van miért harcolni, de itt…? Ez a fajta tájékozatlanság és érzéketlenség általánosnak mondható. Ezért most elmondom én, szerintem mi a nők problémája. Bővebben…

a szex jót tesz az egészségednek

A szex nem tabu, hanem élvezet! És még egészséges is, tiszta haszon, nem?

Talán te is azok közé a nők közé tartozol, akik Bővebben…

ne csináld vele, ne csináld magaddal

Folytatom az életed nagy dobása című posztot. Elgondolkodtató kommentekre számítottam, és jöttek is.

Felmerült egy második feleség hozzászólásában, hogy Bővebben…

szextanácsok magazinszerte

Bolyongunk nagy elveszetten a szégyeneinkkel. Mások vajon mind boldogok, jól működik a kapcsolatuk és benne a szexualitásuk? A többségi ítélettől, a tabuktól megnyomorítva keressük a válaszokat, remélve, hogy végre nem minket hibáztatnak, nem ugyanazt szajkózzák.

Milyen jó, hogy a magazinok foglalkoznak ezzel a témával. Bővebben…

most majd jól nem találtok férjet

Új sorozatot indítok, hasonló a téma az egyenlőtlenség formáihoz, de ez társadalmibb. Amit mindig a fejünkhöz vágnak – és a valóság. A mantrák sorozat.

1. mantra

A nők rosszul jártak a nagy egyenlőséggel, nem kellett volna versenyre kelniük a férfiakkal, mert a szerepek összezavarodása óta megingott a férfiak erős családfenntartó szerepe, és a kemény nőkkel már nem akarnak házasságot kötni. Bővebben…

hogyan volt szó a szexről?

Nekem ez a bejegyzés egy kicsit meredek volt. Nekem is. Pedig a legbelső érzéseimről régóta nyíltan írok, és ez pont felszabadító, a szégyenek levetésének rítusa. Ahogy mindaz, amit érdekesnek, megírandónak, bemutatandónak érzek, a mindenféle kételyekkel együtt, a világ érdekessége, a folyton kérdő létezés, amelynek én magam is tárgya vagyok csak, a megformálás, a kifejezés, és hogy végre meg merem mutatni. Bővebben…

féltékeny vagy?

M-nek és V-nek

Igen? Mardos?

Nagyon szemét érzés. Megaláz. És egyre rosszabb. Korrumpál. Hazugságra tanít és önfelmentésre.

Nem, nem a társad, és nem az a harmadik aláz meg, hanem a féltékenység érzése. Bővebben…

örök második

Most már talán az utolsó része ennek a témának. (Leágazásokkal, mert megint felberregett Kispolgár Gyűlölködő.)

Az előzők:

a majdnem, az majdnem semmi 1.

a majdnem, az majdnem semmi 2.

a majdnem, az majdnem semmi 3.

Annyi minden előjött.

1. A szeretők motivációjának, habitusának lélektani elemzése. Bővebben…

a majdnem, az majdnem semmi 3.

Hogy a másik eshetőséggel mi van? A nem csak majdnemmel?

Az odacuccolás (és a visszacuccolás)? A válás és az új élet? Hogy ő az igazi, és vállaljátok ezt, gyerekeiteket hátrahagyva, vagy őket a forgatagba beleállítva?

Van, aki megharcolja, van, akinek sikerül. A szerelem nem szokta kibírni, de amelyik kibírja ezt is, az megéri. Az mindent.

Létezik megértés, új esély, csak általában a régi élet mindent megtesz, hogy megbüntesse az új élet szereplőit. Csecsemőt is. Bőven mesélhetnék. De van az a szerelem. Szabad, méltó, az életüket igazán megváltoztatni akaró emberek között.

Én nem nyugtatgatom magam, hogy á, nem is lett volna jó. Nem tudom, milyen lett volna. Én nem tudom, mennyire volt ez igazi, sem azt, hogy mi van azóta, nem is firtattam soha.

Ha még nem ment tönkre a férfi abban, ami elől menekül, akkor van esélye egy igazibbra. És ha a nő nem lesz ugyanolyan feleség a darálóban, akkor.

De ezt ketten kell akarni, egyformán, erősen, és ketten is vagytok rá. Nem fog senki bólogatni, egyetérteni, segíteni. És nem csak a zárványszerű közösségekben nem, hanem sehol. Nyomorban sem jó élni, anyádtól újra függeni. A gyerekeit megszeretni se könnyű, költözni, iskolát váltani, főnök firtató tekintete, pénzen huzakodni, bíróságra járni, közös barátok elfordulása, pletykákat visszahallani… Bővebben…

a majdnem, az majdnem semmi 2.

A tegnapi poszt folytatása.

Eleve a szavaink, jaj, istenem: megcsalás, hűtlenség, visszatérés, a házasság megmentése, bizalom, kitartás. Lefordítom: villanásnyi öröm, a lemez bé oldala, új esély és visszatáncolás, élni gyávaság, elkopás, bigottság, beletörődés. Minden egészséges, élő lélek az öröm felé törekszik, ahogy az organizmusok a fény felé. Ezen nem változtat az, hogy a háromnegyed társadalomnak, harmincöt fölött a kilencven százaléknak halott a lelke.

A szóhasználatból kiderül, hogy valaki itt késznek és elvégeztetettnek gondolt hullámzó, örökké változó állapotokat, lelkeket, helyzeteket. Negyven-ötven éveket, amelyekben az nem baj, ha befagy valakibe eleven lényege, a vitalitás és a szexualitás, ha rossz fej lesz, alkesz, játszmázó, ha másokat basztat, csak megcsalás ne legyen… vagy nagyon diszkréten, az rendben van, ugye?

És még egy, az eredeti gondolatom: a bölcs asszony, aki tudott a szeretőről, de nem balhézott. Bővebben…

a majdnem, az majdnem semmi 1.

pl. emiatt ideges: az ő személyiségi jogai. ???

Most hirtelen sok olvasó lett itt. Nagyon sokan lettünk. Pletyka, düh, indulat? Sértettfeleség-lobbi?

Amiatt a linkgyűjtemény miatt lettünk sokan, amelyet tavaly októberben szedtem össze (a saját, korábbi írásaimat), most került elő, és írtam az elejére még pár sort.

Erre megosztották huszonnégy óra alatt hatszáznegyvenen.

Mi van ebben az országban? Mi van ezekben a családokban, a műanyag ablaktokok és a fényfüzérek mögött?

Menjünk bele? Még? Ezt most majd nem fogják annyian megosztani.

Látom, a szeretős linkekre mentetek rá. A szerető sorsa a soha, és az azok a szemét kurvák, a blog első posztja. Amilyen vagyok, ebből mindenféle következtetéseket vonok le. Legyen.

Na, fogd meg a kávét, helyezkedj el kényelmesen, és akkor diskuráljunk most egy kicsit ifjúkori önmagunkkal, azzal, aki szerető volt. Van.

Ma is szembesülünk, ma is fájni fog. Bővebben…

elváltatok?

Magamba néztem most, és másokat is látok. Hirtelen, élesebben. Kognitív disszonancia ez, a javából.

Az van, hogy a Julis focira jár a suliban, hetente kétszer, van már meze is, tényleg nagyon nívós az edzés, meg hát én focistacsalád sarja vagyok.

Nekem nagyon tetszik az edző, fess és okos és jóindulatú, egyébként újságíró, és már megint egy fiatalabb férfi (négy ilyen volt mostanában), de mindegy persze, nem nyomulok, lásd a szombati posztot, tartok már ott, hogy ne legyek teher, illetve folyamatosan küzdök ezzel, de jól állok. Bővebben…