most majd jól nem találtok férjet

Új sorozatot indítok, hasonló a téma az egyenlőtlenség formáihoz, de ez társadalmibb. Amit mindig a fejünkhöz vágnak – és a valóság. A mantrák sorozat.

1. mantra

A nők rosszul jártak a nagy egyenlőséggel, nem kellett volna versenyre kelniük a férfiakkal, mert a szerepek összezavarodása óta megingott a férfiak erős családfenntartó szerepe, és a kemény nőkkel már nem akarnak házasságot kötni.

Én azt mondom, gyenge kis magabiztosság az, amit a nőnemű adóalanyok így össze tudnak zavarni. Ki ne derüljön, hogy pont olyan kemény munkára, invencióra, kitartásra képesek, mint a férfiak, sőt. Gyakran a gyerekeik mellett. Hogy nem elveszettek egyedül se. Még ledőlne a Nagy Fontos Karrier idola.

Mi nők nem gondoljuk, hogy a férfiakkal versenyeznénk, amikor dolgozunk, sikert érünk el, pénzt keresünk, pláne azt nem, hogy a ti helyeteket bitorolnánk.

Hogy ti nem akartok házasodni, az nem a mi problémánk. Szerintem ma is túl sok házasság köttetik, olyanok között, akiknek nem volna szabad egybekelniük. Sietősen, érdekalapon, dacból, illúziók alapján, szülők elől menekülve, CSOKért, exnek bizonyítva, korai és meggondolatlan terhesség legitimálására, a normális polgárnak tűnés vágyából, vagy a felerezsi miatt (Lobster szava).

Ti ezzel a mantrával csak azt mondjátok: nem tetszik nektek, hogy a nők megváltoztak. Ez nem bonyolult, azért változtak meg, mert azt keresik, hogyan lehetne jobb nekik. Régen rosszabb volt az életük. Van, hogy visszasírják a kort, amikor még volt tisztelet és sírig tartottak a házasságok, meg hasonlók, de legfeljebb az ideálisnak elképzelt, aranyfényű múlthoz képest lehet bánkódni a jelenen.

Az a múlt sose volt.

Nem hiszed? Nézz a szüleidre. A játszmáikra, az életvitelükre, a titkaikra, azokra a lehetőségekre, amelyeket elszalasztottak. Van még kérdésed?

Nem kötelező házasodni, sosem volt az. Mindenki eldönti, mit szeretne, a saját lehetőségei ismeretében, meg a korszellemben. Hatalmas vívmány már az is, hogy dönthetünk, nem kényszerpálya az élet. Ha akartok házasodni, akkor fogtok. A mindenkori nők közül tudtok választani, mi pedig a mindenkori férfiak közül. Ha nem akartok házasodni, vagy ilyen nőkkel nem akartok, akkor nem fogtok. Nem lényeg, hogy mi erről mit gondolunk, ez a ti döntésetek. Megváltozni nem fogunk ilyen bénácska zsarolásra. Mi nem elsősorban házasságot szeretnénk. Mert nekünk a hagyományos, patriarchális házasság szar volt.

A nőknek a patriarchális házasság sosem volt biztonság. Egyetlen opció volt, de közben tendenciózusan megnyomorította őket. Ez maga az egyenlőtlenség. Ez a feminizmus egyik legfontosabb állítása és a feministák erőfeszítéseinek egyik fő terepe. Sem a szexualitásukat, sem érzelmi, intellektuális lényüket nem élhették meg úgy azok az asszonyok, ahogy a teljes élet a férfiaknak járt. A nők nem választhatták a sorsukat, férjhez adták őket, túladtak rajtuk, ha meg nem sikerült, akkor az szégyen volt. Kényszerpályán mozogtak, robotoltak, szültek, hallgatott a szexualitásuk, a négy fal között éltek, a férjükhöz voltak láncolva. Csak töredéküknek nem kellett nagyon keményen dolgoznia, és szintén töredék, aki erre vágyott, élvezte a gyerekeit, a szerepét, az otthonát, Nem is mindenki úszta meg egészségben, sőt, élte túl a szüléseit.

A megbecsült feleségeket pedig magukra hagyták, megerőszakolták

Megjegyzés: a humán világban minden aktus nemi erőszak, amely nem a két fél szabad akaratából és kölcsönös örömében zajlik. Minden rábírás, elvárt szex, csikarás, nyomásgyakorlás nemi erőszak.

, megcsalták, de ha ők másba szerettek, vagy ezt hitték róluk, vagy ezt akarták hinni róluk, az hatalmas botrány és meghurcoltatás volt. (Pont mint ma, amikor pedig individuális szerelemből választunk partnert, a válás sem tabu, és elvileg jogegyenlőség van.)

Természetesen jobb volt, pontosabban: lehetett jobb feleségnek lenni, mint vénlánynak maradni (elsősorban azért, mert nekik nem volt eltartójuk, sem jól fizetett munkájuk). De ez a szankció a patriarchátus logikája és érdeke. Akkoriban a nők a szürke palettáról választhattak egy világosabb szürkét. Ma már létezik piros, ibolyakék és narancssárga, sőt, limezöld élet is.

Szóval, mi olyan régi házasságot már nem akarunk. Automatizmust nem, kontrollt nem, gondoskodni sem, csak kölcsönösséget. Felcserélhető, átélhető szerepek harmóniáját, figyelmet, empátiát, beletett munkát, önbecsülést. Rohadt nagy közhely ugyan, hogy az egyenlőség nem egyformaság, de én nem félek leírni: az igazi, együttműködő egyenlőség a családban bizonyos mértékig egyformaság. Legalábbis annyi, hogy hasonlóak a világaink. Nem büdös a feladat, a felelősségvállalás, az odaállás és megfogás, az alkalmazkodás. Nem ügyeskeded ki magadnak a kényelmesebb feladatokat a nyafogással, hogy ehhez a nők jobban értenek. Ilyet lusta, elváró férfiak mondanak. Szóval, van itt egy közös cél, például ép ésszel, tönkremenés nélkül átvészelni a gyerek csecsemőkorát. És akkor nem menekülsz munkába, meg nem hivatkozol arra, hogy a gyerek csak az anyját akarja. Te is fölkelsz mint felnőtt, felelősségteljes szülő és házastársát szerető és becsülő férj, fogod, elringatod, bepelenkázod. A feleségednek még így is nehezebb lesz, elhiheted. És nem, ettől nem fog kinőni a puncid, nem válsz nővé. Férfi leszel, aki csinálja a dolgát, az apai feladatát, és mindezt nem is tekinti vásárnak, hogy akkor ő mekkora hős, és így már biztos mindenki elégedett lesz vele, meg lesz szex, továbbá nem lesz válás. Mert ez a minimum volna.

A másik lehetőség, hogy nem nemzel gyereket. Ezt teljesen nyíltan képviseled, és vállalod a védekezés terhét, felelősségét. Elmész vazektómiára. Olyat veszel feleségül, aki  szintén nem akar gyereket.

Megoldás az is, ha hozatsz feleséget Keletről. Ez olyasmi, hogy a spanyol gyártmányú tornacipő drága, jobban megéri a kínai. Az európai munkaerő drága és igényes, a keleti meg olcsó, öntudatlan, kihasználható. Szerintem jobban megéri. Nem beszéli a nyelvet, nincs vagyona, nincsenek itt a szülei, barátai, nem mer majd elválni, viszont karcsú, csendes, házias, és húszévesen egyenesen rajong a kövér, kopasz, ötvenes európai férfiért. Kívánok sok boldogságot, emberi kiteljesedést e frigyekben.

Mi nők nem sírunk olyan férfiak után, akik egy két lábbal a földön álló, velük egyidős, eszes, talpraesett, szexet élvezni vágyó nővel nem tudnak mit kezdeni.

Jaj, van ez a könyv, ez is beszarás:

Men on Strike: Why Men Are Boycotting Marriage, Fatherhood, and the American Dream – and Why It Matters

Ma a férfiak nem akarnak felnőni, nem végeznek iskolát, nem nősülnek és nem akarnak családot. Ki a hibás?

A társadalom, amely férfiellenes lett. És ebből baj lesz.

Gyenge kis manipulációs kísérlet ám nagy társadalmi bajként beállítani az egyéni problémátokat, és ezzel fenyegetőzni. Hogy mi lesz Európával, meg hogy 3 helyett 1,3 gyerek születik (és, teszem én hozzá, az az 1,3 is milyen boldogtalan a tunya apukák családjaiban!). Mindez megfejelve rút idegengyűlölettel, hogy majd a más színűek lesznek többen.

Mi a ti problémátok? Az, hogy nem találtok olyan nőt, aki zsírozza az egótokat, és akivel garancialevél is jár. Aki felnéz rátok, okosnak tart, bármit elvisel, minden jó neki, támogatja a karriereteket, összetartja a családot, csinálja a házimunkát, tutira rendelkezésre áll az ágyban, meg még hűséges is lesz, és eközben jól is van, elégedett, nem megy tönkre. Barátaim, ilyen jó deal nem létezik. Soha nem is létezett. Ezek az elvárások voltak. Elvárások, nyomás, ösztönzők és szankciók.

Ha nem teljesültek az elvárások, hajdanán legalább megszívatható volt a nő, sakkban tartható. Szégyennel, a gyerekekkel, a vagyonnal, az egyedül maradással. Kinek kellenél?, vágják oda ma is az általuk leamortizált nőknek a középkorú, nem sokkal vonzóbb férjek. És tényleg.

A hatalomról van szó, ismét. Az a ti bajotok, hogy nincs már akkora hatalmatok. Együtt kellene működni, egyeztetni, figyelni, változni.

Mi nők nem azt várjuk tőletek, hogy vegyetek minket feleségül. Nem gondoljuk ezt kitüntető kegynek. Az a Csipkerózsika című mese, de mi ébren vagyunk jó ideje. Mi azt szeretnénk, hogy az életünk teljes, sokoldalú, meg nem nyomorított legyen, úgy, ahogy mi elképzeljük, ki-ki a magáét. És ezt szeretnék egyeztetni a partnerrel, az ő igényeivel. Hogy ne az ő elképzelése írja kettőnk történetét.

A teljes életben pedig a házasság és a család nem fő projekt. Azok az idők régen elmúltak.

Van persze néhány mesebeli leány, aki mesebeli párt akar, naplementét, gyűrűt, nagy esküvőt, gyöngydíszes tortát, álomotthont, és aztán gyerekeket, és tényleg azt gondolják, ez a fő projekt. Ezzel zsarolhatók, ezért akarnak megfelelni az ideális nő kívánalmainak, és ezt elég furán szokták hajszolni is. Ők vannak a családpárti kormányzat plakátjain. Ők is elválnak ám, vagy belekeserednek. Bele vannak kergetve ezzel a nyomással a hagyományos családba.

A házasság valósága a nőknek nem biztonság és nem boldogság. És ez nem keserűség, ez tény. Hogy miért nem keserűség? Mert pont azok képesek igazi, tartós boldogságra, akik ezt felismerték és élik.

Házasságban nők is, férfiak is frusztráltabbak, rosszabb kedvűek, játszmázósabbak, mint az ugyanolyan korú, helyzetű, sérültségű szinglik. Még akkor is, ha utóbbiak a saját helyzetüket úgy élik meg, hogy sajnos, nem találtak megfelelő párt. Mert az eszményhez viszonyítanak, nem a házasságok eltitkolt valóságához. Nem is tudják, mi mindentől nem fosztódtak meg.

Nem csak a bántalmazottak hozzák ezt a rossz formát, hanem mindenki, aki megköti a kis alkuit, sunnyogásait. És majdnem mindenki megköti.

A házasság csak a férfiak számára nyújt életminőség-emelkedést még a roppant konzervatív, családot abszolút értéknek tartó Kopp Mária kutatásai szerint is.

Sokan nem is keresnek tartós párkapcsolatot se. Semmilyet. Más meg azt, ami őszinte. Ami megtörténik. Emberi kapcsolódást, kultúrpartnert, jó szexet, lakótársat. És csak addig, ameddig működik. Ha nem megy tovább, az nem kudarc. A felismerés és a kilépés bátorság, és új boldogság esélye.

Ha idejében meglépik. Mert aki benne ragad abban, ami nem működik, ami már tele van lőállással és harccal, az elromlik benne.

*

Mindig gyanakodjatok, amikor egy férfi azt állítja, hogy az, amit a nők elértek, kivívtak, végre birtokba vettek, az veszélyes és gyanús, és nem lesz ez így jó. Egyrészt legyen gyanús a mondat pozíciója: a kioktató, atyáskodó fölény, “megmondom, neked mi lenne jó, mert te biztosan nem tudod”, másrészt az ordító önérdek: neked rossz, barátom, azért trükközöl itten. Te szeretnél problémamentes, élethosszig rendelkezésre álló nőt. Te gondolod kegynek, hogy hajlandó vagy elvenni, “a nevedet adni”, “eltartani”. Te nem kívánsz számolni a kockázattal, amely azzal jár, ha a nők nem függenek és nem kénytelenek se a kapcsolatban maradni, se megmagyarázni maguknak, hogy ők ezt voltaképpen szeretik. Te szívsz akkor, ha nem akarnak veled kapcsolatot, ha vannak nekik is elvárásaik, ha elválnak tőled. És persze te akarod magadnak fenntartani a kis menekülőutakat, mert te is szenvedsz ám ebben a remek házasságban, amelyben a feleséged is szenved: a függőségeket, a némaságot, a munkamániát, a megcsalásokat. És ezekre mindig lesz magyarázatod.

Hogy azt olvasod a magazinokban, hogy a nők is tartós kapcsolatot szeretnének, és pont ők kérdezik, hogy hova lettek az igazi, régi vágású férfiak? És ez a  fenti mantra a te válaszod? Légy erős: a pompás V. Kulcsár Ildikóval a mai mainstream magazinírás még mindig a patriarchális lobbi eszköze.

Pártolnám, hogy mindenki keressen annyit, hogy anyagi kényszerűségből ne kelljen összeállni senkivel. Se érzelmi önállótlanságból. Csináld meg a teljes életed. A férfiak meg tanulják meg kezelni az alapvető háztartási gépeket, főzni, oldják meg a szociális életüket, és ne legyen ez az egész feleségülvevéses zsarolás, meg illúzió, meg szerelemnek hazudás.

A nők nem akarják a régi fajta házasságot, semmilyen érvelés, propaganda és ösztönző nem fogja velük elhitetni, hogy az jó lesz nekik. Új fajtát akarnak. Ha nem találnak embert az új fajtához, akkor különösebb nyavalygás, erőltetés, hibáztatás nélkül élnek inkább egyedül, vagy rövidebb kapcsolatokban.

Ti, férfiak, azért vágjatok bele, mert azzal a másikkal jó élni, emberi értelemben jobb.

És mert ti is gyereket akartok. Igazán.

A szerelem meg örök, azt nem fogja befolyásolni, hogy hányan kötnek házasságot.

Spingár-Westerlund Anita képe

Spingár-Westerlund Anita képe

 

79 thoughts on “most majd jól nem találtok férjet

  1. Nagyon igaz írás. Fél éve élek a lányommal. Elhagytak. Amúgy szar volt a házasság, csak én a törött bögre fülét is megpróbálom visszaragasztani. Van bennem egy adag sérelem azért, mert nem értette meg, mi a problémám. Nem értett semmit. Meg mert már rég meg kellett volna tennem nekem, akkor nem sérül az önbecsülésem. De gyáva voltam. Mindegy. Most jól vagyok. Dolgozom, sokat, néha veszek drága dolgokat, nem veszem meg a szar párizsit, senki nem is szól bele. Fával fűtök, a falu szélén lakom, nincs autóm, biciklizem novemberben, harminckilós gyerekkel a csomagtartón. Valahogy sokan nagyon szerettek volna sajnálni. Arra már gyanúsan néztek, hogy nem visel meg. Kellett volna, hogy sírjunk, éhezzünk, és megsimogassák a fejünket. Pesten talán fel sem tűnnék. Itt szinte nincs egyedül álló anya. (Bevallottan szar házasság az sok.) Van egy házam, van munkám, amit szeretek, van egy édes lányom. Szép az élet, éppen átrendezem a nappalit.
    Én sosem voltam egy szervilis ember, de próbáltam beállni a sorba, félelemből, valahová tartozni akarásból. Én sokat bólogattam erre a blogra, a mondatokra, már akkor. De így utólag azt mondom, ahogy te élsz, ezt olvasni megerősítés volt. Felkészülés.
    Azért jó lenne egy társ, de nem olyan, aki volt, hanem hasonló, mint én, ez nagy igazság. Hasonló világban élni. Aki kísér. Nem a hátán visz, vagy én viszem őt.

      • Hát még én. Nem ugyanott lakunk mi véletlenül? 🙂 Ezt én is ismerem. Tudom, hogy nem jó nekem, ami volt, hogy boldogtalan voltam abban is, mégis van bennem egy erős vágy arra, hogy “elfogadott”, “normális” életet éljek. Hogy ne nézzenek rám furcsán, ne legyek én “más”. De hiába feszengek a kilógástól (is) akkor is kilógok. Pedig nekem nem lett volna ellenemre a mézeskalácssütő, meleg otthont teremtő, fészekdekoráló, családösszetartó szerep sem, ilyenben nőttem fel és a sorba való beállás biztonságot ad, amire szükségem lenne, de nem sikerült. Nem vagyok elég kompromisszumkész és nem találtam meg a megfelelő férfit sem hozzá. Azt hiszem, én más feladatra lettem kijelölve és nem rossz egyedül sem, csak néha eszembe jut, hogy szerettem volna esküvői ruhát, meg csinnadrattát, meg közös otthont. Fontos volt nekem, csak ára volt és nem gondoltam fizetni érte, pláne nem magammal.

        • Nekem volt fehér ruha, csinnadratta. Majdnem húsz év. Én kilógtam mindig, gyerekként is, feleségként is. Mindenből. És mindig éreztem a mézeskalácssütős, sorba beállós életben a visszásságot, azt, amitől görcsben áll a gyomor. Nem mondom, hogy nem lehet az is szép, hogy nincs, akinek sikerül, de azt gondolom, nem mindenki alkalmas rá és van egy felső határa időben annak, amit két ember boldogságosan el tud tölteni egymással. Amit Éva mindig ír, úgy gondolom, hogy én már csak a méltót akarom, aztán ha az nem lesz, hát nem lesz semmi. Nekem szilárd elképzeléseim, normáim vannak, aztán ha nem találok olyant, aki hasonlóan gondol, maradok magam. Soha ne fizess magaddal. Megbánod.

  2. Oh a Nők Lapja meg a modoros V K Ildikó cikkek. Jót mosolyogtam!! Már tudom miért idegesített. Az is erdekes, amikor mondjuk azt irjak, hogy ne aggodjunk a sulyfeleslegunk miatt a ferjunknek biztos ugy is tetszunk. meg hasonlok.

  3. A fa amit elviszel az magánterületen van vagy állami?Én erdőőr vagyok ,nekem ezért büntetnem kell ha ilyennel találkozom.és nincs engedélye a fa elvivőjének.

    • Ez a kertünk, kedves Emil. 11 ezer négyzetméter erdő.
      Combvastagságig hullott ág gallynak számít, tökéletesen legális, nem kell sunnyogni. Látom, erősséged a lényeglátás meg az egyenesség.

        • Nem tudsz te örülni semminek, lássuk be. Magasan képzett, jószándékú erdőőrök ès láncfűrész tudósok látogatják az oldaladat és te nem örülsz a segîtségnek. Hát hova vezet ez rohanó világunkban?

      • netdzsungelben járőröz, de nem látja a fától
        azt is írta, hogy ronda is vagyok, és nem akarna meg…
        hatalmas büntetés ez bárkiek, ha egy névtelen szánalom nem akarja meg…
        felbontottam a százas csomag zsepit, kész, nem bírtam tovább

        • OMG, azért annyira kíváncsi lennék, hogy az ilyen amúgy mit gondol vagy érez, mikor mindezt megírja egy számára mégiscsak vadidegen embernek.. o.O

          • Elégtételt, hatalmat, “ettől majd biztos kiakad, hihi, de meg is érdemli”. Már megszokta az élményt, rátrenírozta magát az évek alatt. Ebbe nagyon bele lehet süppedni, és, mint egy rossz kapcsolatban, futnak a sok hónap alatt beletett energia, “befektetés” után.

            Az összes gyűlölködő szarkeverő, beleértve egykori nagyonlelkes mindenbensegítő értemaggódó, majd hatalmasat belémrúgó és sunyin lekoppintó, lejáratni igyekvő holdudvart, rátrenírozza magát szépen, mentális technikákkal.

            Hogy aztán kiakadjanak, ha én viszont ÉRVELEK a NYILVÁNOS TÉRBEN közzétett KÜZUÍRÁSAIK felháborítő gyűlöletbeszéd-jellege, csúsztatásai és koppintásai ellen.

            A saját önmegvalósítás deficitje, az unalom, a kukkolás, a megrekedt élet, az irigység sok mindenre ráveszi őket, és akkor még külön stratégia hogy a bősz ítélkezők ezeket a napi szokásaikat maguk előtt elfogadhatóvá tegyék.

            Ezért démonizálnak, ferdítenek, tulajdonítanak, konstruálnak, meg így kerülnek elő irreleváns érvek, hogy pl. neki nem tetszik a mellem, vagy miért szakítottam kivel.

            • Ezt még értem is, csak mikor belegondolok, hogy emberünk ott ül a monitor előtt, minden értéket nem teremtő nyomorúságát beleírja a kommentboxba, ízlelgeti, törölgeti, újrafogalmazza és elküldi, majd visszajár nézegetni, hogy a vajon megjelent-e már végre a nyílt felületen, aztán harap a reakciókra, akkor nekem feláll a hátamon a szőr. o.O

              Meg hogy mekkora egódnak kell lennie ahhoz, hogy azt hidd, hogy a másik sértve érzi magát, ha te, a névtelen nick jössz és majd jól véleményt alkotsz.. megdöbbentő.

              • Ez nagyüzem. Ők bizonyítékokat mentegetnek és bűncselekményt emlegetnek. Ez egy rituális bosszú, egy figura ellen, akit ők alkottak meg, ők képzelnek el valamilyennek, és ők varrtak mindenfélét a nyakába, hogy a gyűlölet kellő intenzitású lehessen. Úgy kell felfogni az egészet, mint valami videojátékot. Ahol még a többieket is elképzeli a magányos játékos, aki harminc nicken zaklatott eddig. És pont annyira hat az én valóságomra, mint egy videojáték.

                Egyszerre írja, hogy nekem nincs bevételem, mert senki sem olvas, meg azt, hogy a bevételeim miatt felnyom a NAVnál, és még ugyanebben a bekezdésben azt is, hogy hogyan rúzsozom a számat, ami neki nem tetszik. Majd következik a szerelmi történetem, az ő előadásában. Most erre mit lehet mondani?

    • Ez komoly? Ilyen emberek léteznek?
      El ne hidd neki. Nics ilyen, hogy erdőőr (nem ez a neve legalábbis), és nincs ilyen jogköre. Szolgálaton kívül még a rendőrnek sincs.

      • “Tisztelt Rendőr Bácsik és Államrendhivatal! A minap, ahogy járok-kelek a neten, és pont végetért a pornófilm, látom ám, hogy ez a nő lopja itten a fát. Sok-sok pikszelnyi fát, gallyakat, rönköket. Nem tudom, milyen színű a kabátja, mert fekete–fehér, művészi fotók voltak. Tessen őtet megbüntetni! Utóirat: a melle is csúnya!”

      • Ez, ami írsz, másodrendű, mert én nem is azt mondom, hogy nincs jogköre/nem tudja bizonyítani/de szemét, hogy feljelent, én nem ártottam neki/de szemét, mert én egyedül vagyok három gyerekkel, hanem hogy ez az egész egy vicc. Nincsen semmi titkolnivaló, umbulda. Se a tüzelőmben, se a jövedelmeimben.

        Egy visszautasított szerelmes dühével írogat, elképesztő.
        “nyugodjál már le csoffadtcsöcs-rém, inkább tolass bele szilikont, ha már az a beakadásod, hogy folyton mutogatod, broáf
        az hiányzott az életemből, hogy rábasszál, és rá is basztál, de kegyetlenül.
        az exed megutált, mint a szart, pénzt sem tudsz már kicsalni, alig van olvasód :-))))))”

        • Engem az ilyen tipusú kommentelők tökre izgatnak, ilyen leltározós szinten, hány éves lehet, nő vagy férfi, hogy néz ki, blabla. Játszom a nyomorult-bingót. Nagyon undorító szokásom, és tökre szégyellem, katasztrófaturizmus.

          És tök visszás az egész, mert rengeteget foglalkozom az egyenlőtlenségekkel, társadalmi problémákon töröm a fejem (lol, de modoros) közben meg az ilyen kommentelőkön röhögök, meg ezt az undorkodós játékot játszom, mint a gyerekek, nézd ott egy pondró, fujj de gusztustalan, nézzük meg újra, és újra és sikítozzunk. Nevetséges lesz az összes rövidségem mellettük.

          • Igen, az ember megnyugszik, hogy ha ilyen emberek is vannak, választójoggal, akkor a saját gyarlóságai egész okésak. Engem nyilván elfogulttá tesz, hogy ekkora arrogáns arccal próbál engem piszkálgatni valami kicsinyes bosszúból, nagy ítélkezve, buta mondatokban, irreleváns állításokkal, ténykérdésekben kifejlesztett költészettel, és évek óta, nem is leplezve a nettó ártani akarést, az erőmegélés utáni sóvárságát, amely építő módon nem és nem sikerül. De neki nagy nyomor, hogy ő ilyen. Ő beteg. Neki rosszabb.

            Hogy annyira frusztrált és annyira nem lát rá a saját viselkedésére, hogy képes megírni egy nőnek, akinek a fotói után mohón kattintgat, hogy milyen ronda, és minek mutogatja magát.

          • Engem amúgy Sárbogárdi Jolán-szerűen, tehát stiláris aranybányaként, butaság-panoptikumként még érdekel, és érdekel szomorú tüneteként annak, hányan nem tudják a helyén kezelni a műfajt, nem képesek az értő, intellektuális olvasásra, vagyis magyartanári szemmel. Gondolkodni, érvelni nem tudnak, nekik a blog kotnyeles pletykarovat lehetősége, izgi kukkolás, fejcsóválás, erősködés, egótuning. És négy év után is az a vádjuk, pedig már megszokhaták volna, hogy én nem élek kockaéletet, nem szívok alkalmazottként, szüleim által seggem alá tolt lakásban-kocsival, és nem úgy nézek ki, ahogy illene, ettől beriaszt a roppantul fejlett morális érzékük.

            De a pondróság újdonság-ereje elmúlt.

            Jaj, még írnék, de jöttek értem a csendőrök, és tömlöcbe vetnek, golyóbist láncolnak a

          • Abban biztos lehetsz, hogy szarul néz ki, és szexuálisan frusztrált, a szexet csak erőszakosan, hatalmi alapon, gyűlölködve tudja elképzelni, feszültté teszi a felszabadult nő, és sápadozva reszket a női testrészek láttán. Akinek neten nagy a szája, és ilyen aljasul testszégyenít, annak ez mindig problémás terület.

            • Goshmakeupartist-nak (egy sminkes srác, aki youtube videókat készít) volt egy ezzel a témával foglalkozó videója. Nagyon sok buzi vagy dögölj meg kommentet kapott, és amikor visszanézte, hogy kik írták, középkorú nőket talát, nem fajvédő férfiakat. Nekem döbbenet volt.

              Persze ettől még itt van a friss, edina nevű kommentelő, sokat írt magáról, meg a kép, gondolom ő így képzeli a baszatlan, kövér, szőrös pinájú feministákat, még tárhelyet is kerített. Na o nyilván egy beteg antifeminista, pua, ferfihang, szalonnat lobalo nok.

              • Hát ezek az odavetett egy-egy szitokszavak, a pitiánerség tükrei, elég általánosak. Na de amikor Névtelenék elszántan és személy szerint és évekig lementegetős-lejáratós-zaklatós hadjáratba kezdenek, mert hogy nyilvános… és akkor mit csodálkozom, hát nyilvános a blog, tehát neki mindent szabad…

                (Kösz, hogy jelezted, én naiv vagyok…)

  4. Jó lenne, ha így lenne.
    Én az egyenlőség nagy buktatóját a gyerekvállalásban látom. Ott azoknál a pároknál is, ahol addig nagyjából egyenlőség volt (mindketten dolgoznak, a férfi nem uralja le a nőt) is evidencia, hogy a nő marad otthon a gyerekkel. 2-3 évig is, több gyereknél többre, mert itthon “szaranya” az, aki pár hónaposan bölcsibe adja a gyereket (valahogy nem “szarapa”, érdekes), ennyi idő után neház ugyanolyan állásba visszamenni, aztán valahogy úgy alakul, hogy a nő hozza el 4-kor az oviból a gyereket meg ő marad otthon, ha beteg. Emiatt nyilván kevesebbet keres vagy kevésbé komoly állásban van. Azaz anyagilag kiszolgáltatott a férfinak. Még a leg-egyenlőségpártibb férfiakban se merül fel, hogy ők legyenek otthon az idő felében gyesen. Szerintem ez lenne a következő lépés. Mindenki meg nem lehet szabadúszó, kötetlen munkaidős.

    • Azt hiszem jól összefoglaltad a lényeget. Akár milyen egyenlő is a kapcsolat, én mindenhol azt látom, hogy a gyerek alapban az “anya dolga”. Persze apa is aktív, ha épp ráér. De pont ez a lényeg, neki jár ez a luxus, hogy nem érhet rá.

  5. “mert azt keresik, hogyan lehetne jobb nekik. Régen rosszabb volt az életük.”

    Már az indítás hamis. Honnan tudja, hogy “régen rosszabb volt”? Azért, mert a feminista, emancipációs irodalom ezt állítja? Megint ez a nemi osztályharcos hozzáállás.

    • Mérhető mutatók alapján tudom, például várható élettartam, életben maradt gyerekek száma, nők tipikus betegségei és halálokai, jövedelme, magántulajdona, jogai. És még realista szépirodalmi művek százaiból is.

      • Ezek úgy max. az elmúlt száz évben kerültek elő ekkora súllyal. Azokat a problémákat, amelyekről Ön ír és amit örök érvényűnek hisz, a kialakuló kapitalizmus lökte a felszínre. Életben maradt gyerekek száma, mint olyan, ami a nők számára a rosszabb létet bizonyítja? Ezzel kb. azt mondja, hogy ha a gyermek meghalt, az a férfit nem érintette meg semennyire. A jövedelem kb. onnantól kezdve kezdett szerepet játszani, ahogy a pénz vált minden érték mérőjévé.

        • Én úgy látom, hogy Ön nem végzett kellő szakirányú iskolát, hogy ilyen állításokat tegyen, viszont szemét ideológiai ellenző, okoskodási kényszer és súlyos ellenszenv árnyékolja. Jól látom ezt?

        • Nem állítottam ilyet. De a következő gyerekeket is a nők szülték, szoptatták, és a közvetlen gondozás munkáját is ők fektették beléjük. Egyébként a gyermekhalandóság az élet természetes része volt, nem tudott a maihoz hasonló érzelmi kérdés lenni még a 20. század elején sem, de a jelenből nézve, három gyerek anyjaként mondhatom azt, hogy nőnek lenni emiatt is rosszabb volt. A folyamatos szülések amortizálták a nők testét és helyhez kötötték őket, fogamzásgátlás a mai formávban nem létezett, nem dönthettek életpályáról, férjhez menésről, gyerekszámról, a gyermekeik pályájáról sem. Örömtelen volt a szexuális életük, tilalomfák szegélyezték, és nem is nagyon tudták, hogyan működik a testük.

          A jövedelem nem a pénzmánia miatt fontos, hanem a letelepedett emberiség bármely időszakában olyasvalami, amiből élelem, egészségügyi ellátás, mobilitás, tágas, kényelmes lakóhely, esély, gyerekek taníttatása stb. lesz. A jövedelem hiányát úgy hívjuk, hogy szegénység, ami esélytelenség, tömeges jelenléte ellentétes a civilizált viszonyokkal, a művészettel, a világlátott, kiművelt emberfőkkel, az eszmékkel, és nem érdemes romantizálni. Úgy is mondhatom, hogy nem volt kunyhóban, csuhábabakészítés melletti boldog dalolás sosem.

          • És a fiú az dönthetett? Neki is ki volt nézve a jövendőbeli. És? Csak ma hisszük, hogy ez akkora tragédia volt. Itt a nagy szabadság, hölgyem. S mi lett belőle? Van annyi emberismerete egy férfinak, egy nőnek ami kell a párválasztásnál? Nincs. Lutri az egész. És hullanak, hullanak szét a családok, sőt, már létre se jönnek. És ez jó? S ön mit mond majd a gyerekeinek, ha abba a helyzetbe kerülnek, hogy küzdjenek vagy adják fel és lépjenek inkább le? Borítékolom a példa hatását.

            Ebből, megint az jön le, hogy a jövő, az emberi társadalom kontinuitása nyűg. Hát, hölgyem ezt vagy fenntartjuk vagy nem. Bocsásson meg, de azok a szervezetek és mozgalmak, amelyek ideológiája az írásából is visszaköszön,

            Ön, önök járnak tévúton. A nőért, a leendő anyáért, a jövőért folyt évszázadokon át a férfiak küzdelme. A nőé a hatalom, hölgyem, nem a férfié. És nem az fogja számunkra biztosítani a jövőt, ha a nőkből törtető, könyöklő, vadakat csinálunk. A férfiaké a felelősség. Igen. De olyan nőkért, akik képtelen az adásra, nem fognak a férfiak harcolni.

            • Nem fognak? Úristen, most mi lesz.
              Ó, de azt hiszem, igaza van Ön Magának, Uram. Már látom is a főkötőben üldögélő, zsolozsmáját csendben hímezgető kisasszonyt a házitűzhely őrizése közben, meg az őneki oly igen körültekintően kiválasztott élete párját, a Férfit, aki Harcol. Várjon, kedvesem, most harcolok a nőért, a leendő anyáért, aztán jövök nyolcra a resztelt májra, de meleg legyen ám.

            • Szerintünk az a világ és kontinuitás, amelyet ön annyira óvna, erőalapú, eltorzult, háborúkhoz és szenvedéshez vezet.

              Az nem lehet, hogy annyira taszul az ilyen nőktől, mint én, hogy nem is jár a blogjukra se kíváncsiskodni, okoskodni? Egyébként Önnek hogy sikerült a házassága, milyen felemelő élményei vannak? Mert nekem sok, sokféle, és én nem nyavalygok, hogy jaj, hol vannak a férfiak, meg hogy romlásba tart a világ. Nem vagyok törtető, könyöklő attól, hogy nem függök és nem vagyok boldogtalan, ellenben a saját céljaimat valósítom meg, hogy naponta átélem az élet szépségét, és ezt a példát adom a gyerekeimnek is, nem a keserűséget. Nem másoktól veszem el. Ön hogy áll ezekkel?

              Nagyon nem szeretném, ha harcolna értem, és nem csak azért, mert én már nem leendő anya vagyok. Kifejezett célom, hogy ne legyenek ilyen öntelt okoskodók a közelemben.

              • “Az élet igazi javai ugyanis nem olyanok, mint a torta szelete. A torta elfogy, de a lényeges dogok önsokszorozó természetűek. Az inspiráció, az öröm, az élmény, a művészet, a tehetség, a meghittség az emberi kapcsolatokban, de a szabadságjogok, a méltóság is – nem egymás rovására létezünk.”

                Csak Ön retteg attól, ha másfajta nők is lesznek, nem csak magasztalható-óvandó-kihasználhatók. Mert egy önjogú nő mellett még gyatrának tűnne, amit tud. Kiderülne, hogy blöff az egész, a pozícióból származott a hatalma, megítélése, nem a valós teljesítményéből. Sok férfi fél ettől, és fenyegetőzik, hogy neki nem kell ilyen nő, de nekünk eleve se kellett olyan férfi, ezért ez nekünk nem fenyegetés, nem a mi problémánk.

            • Az a rendszer, amely elrendezte a házasságokat és szégyenné tette a nők szexualitását, ennek leplezésére pedig néha (nőnapon, boldogasszony napján és a trubadúrköltészetben) egy kicsit magasztalja a nőket, férfiérdekű, hatalmaskodó, pusztulásba tart.

            • Honnan ez az információ, hogy “neki is ki volt nézve a jövendőbeli”? Valami filmből talán? Lol. Még a végén megsajnálom. Igen, vannak szép számmal emberismerettel rendelkezők, tudja, azok, akik nem csapták szét magukat tinédzserkoruktól kezdve, helyette inkább figyeltek és tanulták az embereket. Nincsenek sokan, ahogy azok se, akik függésmentesek tudnak maradni, ugyanis valahol ez a kettő is összefügg. Amúgy régen is voltak elegen, akik jó választást tudtak magukénak, csak ugye erről is, nem a mainstreamből kellene tájékozódni. Nagyon gáz úgy beállítani az évszázaddal/többel ezelőtt élt embereket, mintha fogalmatlan semmittudók lettek volna, és ez csak az egyik oldala a példának.

              És nem, nem járunk tévúton.
              Az jár tévúton, aki “a nőért, küzdelem, harc” elavult ostobaságában gondolkodik még mindig. Az jár tévúton, aki még mindig az állatias ösztönökre vezet vissza mindent.
              “Harcolni a nőkért” – aha szuper, akkor miért nem mindjárt bunkósbot?
              “A nőé a hatalom” – muszáj, hogy mindig “valakié” legyen a hatalom? Muszáj állandóan hatalmi harcot vívni?
              És miből sikerült ilyen bölcsen leszűrni, hogy egy “ilyes/olyasfajta” nő “képtelen” az adásra?
              Egészséges lelkületű ember nem lel örömet abban, ha “harcolnak” érte azon a módon, ahogy itt a szavaival érzékeltette, és amíg itt tartunk, addig még mindig ott leng a “biodíszlet”ség, amit sokszor észre is alig akarnak venni. Biodíszletnek lenni pedig sértő. Megnyerhető tárgynak lenni, trófeának, jutalomnak, akiért vívni kell, az kérem ledegradáló. Ezeken kellene gondolkodni kicsit.

  6. “A nők nem választhatták a sorsukat” Ki választhatta? És az, hogy most állandóan változtatgathatunk és változtatunk meghozta számunkra a boldogságot? Fenéket! Semmit sem ért ennek az írásnak se a szerzője egy alapvető és mindent eldöntő kérdésről: az Élet továbbadásáról. A folytatásról, a jövőről. Mennyiben szolgálja az, ami van és mennyiben van kárára? És biztosítja-e a fennmaradást? És erre a kérdésre a válasz már régóta az, hogy NEM!

    • Kedves István! Fogalmazom a részletesebb választ, mert ajtóstul rontott a házba, és ez itt nem szokás. Az a kérésem, hogy a kommentelő előbb olvasson sokat, vegye le torzító szemüvegét, kommentje legyen személyes, a témához kapcsolódjon, ne ítélkezzen, ne erőltessen a többiekre semmiféle ideológiát, és kapcsolódva, konstruktívan beszélgessen. Üdvözli: Gerle Éva, a teremtés koronájának kijáró tisztelettel.

  7. Hölgyem. Elárulok magának valamit. Nem a nőkből általában nem kérünk mi férfiak és nem a nőktől menekülünk, hanem az olyan nőktől, mint maga. De ez éppen úgy igaz, férfiakra is. Attól aki adni képtelen, s ha netán mégis ad, azt saját maga megrablásának érzi, s aki azonnal be is nyújtja a számlát. Maga egyszerűen ennyi: Önző. De olyan módon az, ami a társadalom, a közösség romláshoz vezet. “És az ilyen önző nemzet éltet nem érdemel.”

    • De Uram, minket ezúttal nem az érdekel itt, hogy Önök miből nem kérnek, hanem hogy mi mit szeretnénk. Szeretettel üdvözli egy nő, aki nem él függésben, három pompás gyereket nevel, nem ő döntött úgy, hogy egyedül tegye, és ma már éppolyan szabadságfokon létezik, mint egy tehetséges, önmegvalósító férfi, csak ehhez nem kell neki se ital, se kocsi, se tévé, se másvalaki szipolyozása, se azon erkölcsi normák áthágása, amelyekben tízéves kora óta hisz.

      Az nem önzés, ha valaki a patriarchális házasságból nem kér. Az választás.

      Élettörténetemről bővebben itt olvashat, csak hogy ne felszínes benyomásokból induljon ki, amikor ítélkezik:
      https://hu.wikipedia.org/wiki/Gerle_Éva

      (ítélkezni, komplett sorsokat, ötödik éve pörgő blogokat egy mondatokban elintézni amúgy sem igényes, és nem is szerencsés)

      Hogy hogyan érdemes kommentelni, arról itt:
      https://csakazolvassa.hu/mi-ez-a-blog/

      • “Az nem önzés, ha valaki a patriarchális házasságból nem kér.”

        Nem ez a kérdés lényege, hanem az, hogy amit képviselnek, hirdetnek, az a társadalom túlélését segíti-e avagy nem. S nekem az a véleményem, hogy nem, nem a túlélést szolgálják, hanem a pusztulást. Ön ugyanis hiába hirdeti, s hiszi, hogy az ember élhet függések nélkül. Téved. Az ember társadalmi lény. Egyedül annyit ér, mint Tom HNaks a lakatlan szigeten.

        • Még egyszer kérem, uram, tájékozódjék a kommentelés helyi szokásairól, nehogy kellemetlenül érezzék magukat a többiek. Vagy Ön. Aki nem él házasságban, attól még nem magányos. Őszinte tisztelettel: Gerle Éva, háromgyerekes főállású anya, rengeteg baráti kapcsolattal, példaképpel, szimpatizánssal.

        • A függés nem egyenlő a kötődéssel, intimitással, emberi kapcsolatokkal, szolidaritással. A függés kiszolgáltatottság, zsarolási helyzet. A szabadság saját gondolatokat jelent, tisztaságot, őszinteséget, egyedi utat, sikert, komplexusok letevését, személyre szabott választásokat és emberi minőséget. Tisztelettel.

          • Mélységesen egyetértek. Függés helyett kötődést akarunk “mi nők”, eltartás helyett tiszteletet, lenézés helyett támogatást. Ami kölcsönös, (kellene, hogy legyen) ha épp úgy alakul. Amíg nem alakul úgy, hogy viszonozni kell a folyamatos, láthatatlan háttérmunkát, amíg nem válunk kiszolgálóból kiszolgáltatottá, talán nem is érezzük ennek a hiányát.

        • O Tempora, O Mores!
          Sic Transit Gloria Mundi!

          😛

          És melyik társadalomról méltóztatik az Úr beszélni? Amelyiknek a pusztulása akkora nagy szomorúság lenne? Amiért akkora kár?
          Ja, és kinek kár?

    • “nem a nőktől menekülünk, hanem az olyan nőktől, mint maga” empirikus adatok ennek ellentmondanak, és én ezt nagyon élvezem, hogy őszinte legyek.

      A poszt egyébként arról sól, hogy meneküljenek csak nyugodtan, mi aztán nem bánjuk. viszont egyre többen vagyunk.

      Önöknek meg sok boldogságot a megalkuvó kapcsolataikban a szolgáltatáscsomagként felfogott, éles eszüket és erkölcsi nagyságukat csodáló, anyagilag függő partnereikkel. Őszintén kívánom.

      Vagy ahogy az edző mondaná: világbéke.

      Ha Ön ide ilyen roppant fejlett érzelmi-kommunikációs kultúrával és helyzetfelismerő képességgel érkezik vadidegenként, akkor vajon mire képes a kapcsolataiban?

    • Én annyira köszönöm, hogy Ön, azaz Maga, vagyis, Tisztelt Uram, nem önző, és ad, csak ad, árasztja magából ezt a sok-sok bölcsességet, amelyben fürdőzhetünk mink itten. Mily adakozó, önzetlen lélek is Ön. Nem úgy, mint az ötödik éve nekünk ideologikusan, napi szinten magas irodalmi színvonalon posztoló, önző blogger. Hogy Önmagának milyen nagyon, de nagyon igaza van.

  8. Emil/Levente/makacs zaklató,
    neked azt szeretném mondani, hogy szabad vagy. Azt csinálsz, amit szeretnél, ami jó neked. Biztatlak is: azt csináld.
    Olvashatsz értelmesen, intellekuálisan. Hagyhatsz figyelmen kívül, nem én megyek utánad. Vetheted magad koncokra.
    De ez nem hat arra, hogy én mit csinálok, velem mi lesz.
    Azt hiszem, azért vagy most úja ennyire ingerült és aktív, mert most már látod, hogy nem jött be, amit 2014 őszén nagy kárörvendve jósoltál.
    Nagyon nem.
    Tényeket sem tudsz, blöff az egész. Nem az a szándékom, reményem, amit te a venezuelaisorozat-logikáddal felvázolsz.
    Nekem nincs problémám a szerelmi történetemmel, döntéseimmel, helyzetemmel, ügyeimmel, mellemmel. Neked van, csak neked meg közöd nincsen hozzájuk.

  9. Többedszer jövök vissza ide, és most végre leesett.

    EZT A MONDATOT NEKEM MONDTÁK! Persze E/2-ben. Az idén. És az illető komolyan gondolta. És ezután még lefeküdni is akart.

    Hihetetlen.

    És mekkora mázli hogy azóta se hívott fel. Így volt időm meggondolni, reflektálni. És kitöröltem a számát.

    Mostmár értem hogy miért nem hívtam én se.

    Köszönöm Évának.

  10. Visszajelzés: nem értitek a férfiakat | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s