féltékeny vagy?

M-nek és V-nek

Igen? Mardos?

Nagyon szemét érzés. Megaláz. És egyre rosszabb. Korrumpál. Hazugságra tanít és önfelmentésre.

Nem, nem a társad, és nem az a harmadik aláz meg, hanem a féltékenység érzése. De írhatnám azt is, hogy intézménye.

A féltékenység egy intézmény. Nem igazi érzés. Merev séma, változatlanul ismétlődik, de sokkal kevésbé pszichikai valóság az alapja, inkább hiedelmek, átörökített meggyőződések.

Hiába olyan örök, már a görögök is, nem is beszélve Shakespeare-ről, hiába szólnak róla a legfájdalmasabb dalok és örökzöldek, hiába sírtad tele a párnádat, nem foglak vigasztalni. Mert a féltékenység nem valódi érzés, nem szabad, nem méltó, és nem lesz belőle semmi jó.

A féltékenység lényege a hatalom, az érdek, és hogy a másikat nem tartod tiszteletben, de elvárod, hogy téged tiszteletben tartsanak, és oda is rántod a Magyar Köztársaság papírját, mert kell valami mankó.

A legvaskosabb önzés.

Most letolva érzed magad, nem vagy megértve. Viszont ennek a blognak van egy sokkal jobb üzenete, mint hogy hajlandó veled a női szolidaritásban együtt borongani.

A féltékenységet és mögötte az énhiányt és megdermedtséget meg lehet érteni, fel lehet dolgozni, és ki lehet belőle jönni.

Ez az üzenet.

És fel lehet ismerni, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy a másikat te mennyire szereted. Én kellően távol vagyok a párkapcsolatok világától, minden irányban begyógyult és kinőtt az énem, és én már nem félek, és nekem nem lóg bele az ex sem. És, ez nem mindegy, értem, érzem és szeretem az exeimet, nem tagadom meg őket. Meg hát, amilyen egomán vagyok, főleg azt az énemet értem, érzem és nem tagadom meg, aki őket szerette, és velük oly boldog tudott lenni. Életem legszebb pillanatait.

Érzed, hogy nem vagy elég jó? Félsz ettől? Vagy pont azt mondogatod, hogy de hiszen te elég jó vagy, és mindent megteszel, és erre büszke is vagy? Te nem hagytad el magad? Te izgalmas vagy? És van szex? Megváltottad az örökbérletet az ő hűségére és elégedettségére? Így képzeled?

Nem vagy neki elég? Már nem? Mégsem?

Neki vannak szabad vegyértékei? Gyanítod? Tudod?

Titkolja, eljátssza a jámbort, de te elkaptál mégis valamit?

Ezen agyalsz éjjel?

Hát ő, ő elég neked? Vagy csak azért nézed oly erősen, mert ő épp fordítja elfele a tekintetét?

Figyelj, te szeretnél egy olyan kapcsolatot, amiben azt lehet egymásnak szegezni: de hát én vagyok a házastársad? De hát tizenhét éve? De hát én hűséges voltam? De hát a gyerekek? De hát akkora szerelem volt? De hát a tisztesség?

Megmondom neked, mi az igazi tisztesség. Az, hogy az ember mindenkor igazat mond, és nem tagadja meg senki kedvéért a maga lélektani valóságát. Maga előtt sem.

Az, hogy nem állít ott érzelmet, ahol hiúság van és érdek.

Az, hogy nem zsarolja a másikat.

Mindezek miatt, amire te hivatkozol: múlt, élmények otthonosság, felépített élet, gyerekek, a másik fájdalma, csalódottsága – ők is szégyenkeznek, tagadják, de attól még létező lélektani valóság az, ami van, és ami hajtja őket elfele.

Mi is?

Az, hogy az öröm már máshol van, lenne, lehetne. Az az igazi élet-élmény.

Hogy van olyan, akivel egészen más, és az nekik jó.

Most nem beszélek azokról, akiknek egy hobbiját vagy új szokását is riválisnak tekintik — na, az az igazán gáz, az alaptalan, lehúzó, korlátozó féltékenykedés –, most azokról beszélek, akik más energiák és személyek közelébe vágynak érzéseikkel és érzékeikkel.

És én erről a féltékenységről is azt állítom, hogy tévedés.

Szóval, az öröm, az igazi élet-élmény húzza el őket, mett valami már nem olyan veled.

Vagy épp a hatalom, az egó megélése. A kaland. Mert lehet, hogy olyan ember társa vagy, aki imádja, hogy ő megtehet ezt-azt, nem kell igazodnia, ő szabad, rávehet másokat mindenfélére, hat rájuk, ő vonzó, és van valami pezsdítő esemény, időnként vagy mindig. Nem, ezt te nem tudod neki megadni. Vannak ilyen emberek, nekik ez a drogjuk. És nem, nem azért, mert a férfiak ilyenek, ezt felejtsd el. de elég szomorú, nem is tudok erre semmit mondani. Nem öröm velük a monogámia sem.

De talán egy kevésbé rutinos valaki a te embered, legyen. El tudod képzelni, fogadni, hogy másfelé változott? Hogy nem szeret már, vagy nem úgy? Hogy a sodró öröm máshol terem? És hogy az hiányzik neki?

Sőt, el tudod képzelni, hogy te sem szereted már? Csak előnyös és kényelmes neked ez a helyzet? Seb lenne neked, hiúságilag kudarc, hogy hát akkor ez nem működik mégsem? Koppannál, rosszul járnál? Nevetségessé és sajnálhatóvá válnál? És hogy annyira hittél benne, és annyit tettél bele? Futsz a pénzed után?

Én megmondom neked, hogy sajnálod tőle az örömöt. ha neked nincs, neki se legyen.

És hogy ennek önösségét leplezd, segítségül hívod a hiedelmeket.

Ha neked büszkeség az, hogy monogám vagy, az attól is lehet, hogy belőled kiégett az eleven, nedves, igazi szexualitás és életöröm. Intézménnyé, praktikus társadalomalkotó egységgé dermedt a te egykori szerelmed. Az is hasznos, de az azoknak való, akik kiszikkadtak és megöregedtek.

Hacsak.

Hacsak nem igazi istenrendelése vagytok egymásnak.

ÉS.

És is van, mert még az istenrendelésének is sokszor van szomorú vége.

És nem tettetek meg mindent, hogy igazi, növekvő szövetségben, életörömben maradjatok.

Nem, nem te a programjavaslataiddal, örök tépelődéseddel, beszélgetéskezdeményezéseddel, párterápia-nyüstöléseddel.

Hanem együtt, szimmetrikusan, kölcsönösen, magukért is, és a másikért teszik, amit tesznek, és még valamiért, ami nem ember, hanem maga a kapcsolat.

Ez van?

Ismerek ilyet, létezik.

Én is erőlködtem ám, én is kettőnk helyett tudtam, milyen legyen a jó kapcsolat. Én is női feladatnak éltem meg, pedig én nagy kölcsönösségben éltem egy érzelmi géniusszal. Nem érdekes? A szerep tette ezt velem. És valahogy illett is bizonygatnom, hogy fiatal vagyok és eleven, de én csak vele…! Higgye el mindenki.

(És tényleg. Én soha nem csaltam meg senkit. Egyszer gondoltam egy csókra, de az se ebben az évtizedben volt.)

Tele van a postafiókom olyan nők leveleivel, akik mindent megtesznek, és küzdenek a házasságukért. De csak ők, a férfi csak ennek a nagy szándéknak az előnyeit élvezi, és jobb szeretne kevesebb lelkizést. Meg nőkkel találkozni, más nőkkel. Meg egy kis nyugalmat. Vonulhasson vissza, ne kelljen a lelkét kitárnia, zavarba ejtő dolgokat megosztania. Ne legyen beszélgetésnek indult vallatás, követelőzés, szemrehányás.

Ha a kapcsolatért való fáradozást igazán kölcsönösen, igazán szeretetből teszitek, akkor abba viszont belefér az a bölcsesség is az első pár év után, hogy elfogadd: te az egyik másnemű vagy, és te is látsz más másneműeket, és ő is, és ez nem tragédia. És nem, nem hagy el, és nem lesz ettől senki kevesebb.

Vagy nem látsz másneműeket? Te nem?

Tudod, miért? Mert a saját nemed megélésben nincs elég önbizalmad. Mert a függeléke lettél a társadnak, sőt, inkább a helyzetednek, a házasságodnak. Egy testrésze vagy valaminek, sőt, talán a foglya, ami eleven volt, és ami szerelemből és meggyőződésből jött létre. Most meg már érdeked, hogy ő van, ő legyen, senki más, és te lemondasz előre is mindenről, de akkor neked hűséges legyen… ez az érdeked lett már, érted? Mert közben azért nem tetszik, amilyen, és neheztelsz rá. És te is elromlottál, elrosszfejesedtél ebben az egész kapcsolatban.

Nem tehetsz róla, ez a szoftver, és ezt harsogja mindenki körülötted. Monogámia, jóban-rosszban, élethosszig, mindenféle nehézséggel megküzdeni, hullámvölgy… de tudod te is, hogy nem küzdöttetek meg vele, csak beletörődtetek, és nem hullámvölgy, hanem krízis, és ha lenne erőd, méltóságod, ebben így nem maradnál.

Nem mondom én, hogy elhagynád, de nemet mondanál, határt húznál, nem törődnél bele. És akkor nem lenne minden egyre rosszabb.

Csak már őt éled, az ő életét, és eltűnsz benne.

Elvesztetted az életörömöt, és savanyúan moralizálsz, rajta is, meg azokon, akik könnyen elhagyják, eldobják. Olyan vagy, mint azok, akiket annyira utáltál te is kamaszként. És eközben nem jó, nem építő, nem éltető a kapcsolatod.

Nem tudok megoldást, ma sem. De amit oly jogosnak és tisztának állítanak be, a hűséget és a monogámiát, az sokszor igen zavaros cucc. Szemforgató, örömtagadó, és semmi köze ahhoz, amit annyira mondasz, hogy szereted a másikat.

Aki nem hűséges elszánásból, akinél magyarázni kell, hogy ő szeret, csak hát férfi, akinek belenézel a telefonjába, azzal már nem lesz jó.

Magaddal van dolgod, mindig. Jó lenne a rendszeren állítani, mert onnan jönnek a bajok, de a hatóköröd önmagad, akkor is.

Kapcsolódó posztok

nincs garancia

nem lehet kiérdemelni 1.

nem lehet kiérdemelni 2.

ne nézz másra

az egyenlőtlenség formái 18.: itthon a helyed

59 thoughts on “féltékeny vagy?

  1. buummm, ez most robbant, nagyon jó az időzítés, pedig már kezdtem magam olyan jól érezni a moralizáló önsajnálatban és önbecsapásban. Akkor most kezemet a reset gombra teszem.

  2. Nálunk párom vetette fel, mi lenne, ha pszichológushoz fordulnék. Hogy kiderüljön, tényleg aszexuális vagyok, vagy csak rá nem reagálok. Mert látta, hogy néha ezen tépelődöm és egymagam elakadtam.

    “Vagy nem látsz másneműeket? Te nem?

    Tudod, miért? Mert a saját nemed megélésben nincs elég önbizalmad.”

    Kurva élet, ez most elérte, hogy kihúzzam a fejem a seggemből.

  3. ez nagyon jó! egyébként tök sokszor szoktam én is mondani, amikor automatikusan azt kérdezik tőlünk, mint poli módon élő emberektől, hogy na és a féltékenység?, hogy azért is kurva fontos az önismeret ehhez – meg minden máshoz is, nyilvánvalóan – mert akkor el tudsz rajta gondolkodni, hogy te most tényleg féltékeny vagy-e, és ha igen, akkor mitől érzed szarul magad, vagy pedig csak tudod, hogy ha a csávód mással izél, olyankor úgy kell érezned, hogy leszakad az ég, és egy rohadt szemétláda, és kisírom a két szép szemem, mert annyira ez harsog mindenhonnan, hogy elsőre automatikusan ilyesmit érez az ember. csak közben ez a szoftver, irtó sokszor nem igazi érzés. mikor velem először volt ilyen, akkor még nem voltunk így ennyire polik, csak viszonylag leszartuk, hogy a másik kivel mit, amíg egymással jó, vagyis nem szartuk le, mert jókat beszélgettünk róla, de úgy értem, hogy sose volt ez nagy gáz. na, és amikor először volt ilyen, és a barátom elmesélte, hogy hát az volt, hogy csókolózott a mit tudom én már, hogy kivel, én meg rettentően megsértődtem, és kezdtem mondani, hogy bazmeg, és a bazmeg közben így az jutott eszembe, hogy hát igazából engem ez nem is érdekel. valójában ki a fenét érdekel. mármint persze mesélje el, mert amit mond, az érdekel, de hogy jé, most nekem nem azt kéne éreznem, hogy itt összetört a bizalom, amit majd hatalmas munkával kell visszaállítani, satöbbi, ám valójában azt érzem, hogy tényleg az a bizalom, hogy ki mit hová dugott, miközben itt ülünk mi ketten, és a világ legérdekesebb beszélgetését folytatjuk ebben a jó kis kávézóban, és úgy szeretjük egymást? valahogy, nem is tudom, abszurdnak tűnt a gondolat.
    (ezzel nem mondom azt, hogy a monogámia gondolata abszurd, természetesen. nekem az. és akkor főleg annak tűnt. nem tudom értéknek tekinteni, és ezt sajnálom. a jóban-rosszbant, a szövetséget, az egymás mellett kiállást, azt igen. nekem az hűség. hogy nem nézel rá a lacira meg a katira, mert ez valami fogadalom, azt nem.) na amúgy szerintem abból látszik, hogy ez nem annyira a természet törvénye, hanem egy kulturális beidegződés a birtoklásról meg a biztonságról, ami természetesen teljesen érthető, hogy bennem ez a parancs például annyira nincs meg, hogy csak na. és nem is igen kellett érte dolgoznom.
    amúgy persze vagyok féltékeny, csak nem magára a tényre, hogy van itt más is. ha mondjuk a másik annyival jobb nálam valamiben, amiben én is jó és érdekes szeretnék lenni. vagy mondjuk a másik barátnőjével sokkal több időt tölt el a csávóm, és úgy érzem, hogy akkor én már nem is, akkor persze. de az az érzésem, hogy akkor legalább tudom, hogy mi a konkrét bajom, akár magammal, akár a csávómmal, akár a világ állásával, és nem általánosságban az, hogy azanő. ja, azzal a nővel is bajom van, igen, hogy négy hete mandulagyulladása van és nem hajlandó orvoshoz menni, az egy nagy baj. értem én az általános orvosellenességet, meg hogy a terhesség nem betegség, de a mandulagyulladás viszont az. ilyesmi bajaink vannak nekünk egymással, annak a nőnek meg nekem. a másik irányról most nem mesélek, pedig az is van, és egyáltalán nem rossz, sőt, de már így is eleget írtam. ez nagyon off volt?…

      • köszönöm szépen! persze amúgy nem biztatnék senkit arra, hogy nyomja így, ha nem az következik belőle, csak azért mesélem, hogy ilyen is van, és számomra ez azt bizonyítja, hogy nem annyira a természet törvénye a monogámia/féltékenység. de az is pont szar, ha valaki megerőszakolja magát, ha igazán és komolyan megcsalásnak érzi, ha a másik mással van, és ez tényleg maga az érzés és nem a program. szerintem olyan is van, csak a mélyére kell ásni, hogy kiderüljön. és én ez utóbbi pártján állok leginkább, na. hogy az ember tudja meg, hogy igazából mi van. ami tök nehéz, mert széllel szemben hugyozás, mikor lépten-nyomon olyanokat mondanak az embernek, hogy mennyire megalázó, hogy nem alszik otthon a csávóm (miközben én itt épp egy remek estét töltök egyedül), meg hogy hát az természetes, hogy mi nők mindent meg akarunk tenni, hogy a faszink nehogy máshol keresse a boldogságot (ez ilyen újságfrázis, de amúgy a legaranyoabb kolléganőm száján is kijött valamelyik nap. és őt sem hibáztatom azért, hogy kliséket mond, tényleg, én tudom, hogy ez a normális. és olyan egy imádnivaló csaj, egy szeretetgombóc, és mindenkihez van egy jó szava.)

    • Attól mg lehet ez hatalmi játszma, megjegyzem, csak nem akarám kiélezni, hogy akkor szakítás, meg minden. Szóval a poszt nem arról szól, hogy tanuld meg elviselni, hogy megcsal, meg azonosulj azzal, hgy nem kellesz, hanem olyasmi, hogy ha így van, akkor vége van, kár szeretni, remélni.

        • Hogy szembenézel magaddal, lemész az önismeret aljáig, és felismered, mi az, ami kötődés, megszokás, kölcsönös szeretet, birtoklás, félelem, énhiány, hagyomány ebből az egészből, amit a köznyelv és a slágerszöveg oly nagyvonalúan szeretetnek, szerelemnek nevez.

          Van kedved mesélni arról, amit szeretésnek nevezel?

          • Amit én szeretésnek nevezek az egy ordas nagy hazugság, az van, hogy nagyon nem érzem magam már nagyon régóta jól és az első olyan alkalom, najó második ahol valaki egy szép tükröt de hamisat tartott elém amiben magamat ragyogónak láttam elhitette velem, hogy szeretnivaló vagyok, meg kezdtem magammal is megbarátkozni. De a valóság az, hogy rohadtul gyengének érzem én még magam, minitraumák feldolgozatlan tömkelege nyom mindig vissza és végre azt hittem, hogy na majd most ebből a szürke semmiből kitörök és megmutatom magamnak meg a világnak, hogy de lehet másképp is. Márpedig nem….ahogy egyszer írtad, le kéne végre ülnöm a szirt szélére és magammal nagyokat beszélgetni, mert addig amíg én nem vagyok teljes, nem vagyok képes semmilyen kapcsolatra sem. Utálom magam rendesen azért, hogy képes voltam, vagyok így kapaszkodni egy rózsaszín lufimadzagba. …iszom még egy kávét.

            • Én már tényleg elvadultam a kettesben élős léttől.

              Azt hiszem, vannak emberi szövetségek, amiket nagyon nehéz szemrehányásmentesen, frusztráció, beleromlás nélkül fenntartani. Őszinte, igazi felnőtt, magukban is teljes embereké az ilyen, akik ráadásul ugyanabban hisznek és beleteszik magukat. Látok ilyet, de nagyon ritka.

              A párban élés célja semmiképpen nem lehet a gyógyítás, terápia, “legyél nekem, mert különben semmi nincs”. És a nők rendszerszinten vannak ilyen állapotban, elgyengítve, önbizalomhiányosan.

              És van még valami, és az az élet sava-borsa. Amikor nem várom, meg elvagyok egyedül, öröm az élet, nem akarok én kapcsolatot, főleg nem mindenáron, nincs is jelölt, de egyszerre valaki társaságában különlegesnek, helyeseltnek, jónak-szépnek érzem magam, nincs szégyen, alakoskodás, félreértés, lehetek magam, a pórusaimból tör ki, hogy jó vagyok. Ilyenkor mindenki meg is bámul, elbírom a hegyeket. Tegnap volt ez, múló hangulat, de nagy élvezet.

              Igyál kávét, megyek én is, sajnos, meghúztam a háromdecis tejszínt, nem is maradt szinte. Ha eleget biciklizem, habbá verődik.

      • Fejben már az út vége felé, néha még meg-megtorpanok. Van azért még mit dolgozni magamon, a hiúságomból kicsit lefaragni meg elhinni, hogy nem más szeretete által fogok megüdvözülni. Az a gond, hogy ami érzelmileg még aktív ott nem olyan könnyű nagyvonalúnak lenni. Nem a félredugásról beszélek, az nálam a simán belefér kategória. Ha érzelmileg másfele indul a másik azt már nehezebben viselem.

  4. Okè, most bevallom mindenkinek, hogy engem fiatalabb koromban ôrült fèltékenysèg gyötört. A legvadabb, legtombolóbb, a mai napig emlékszem, ahogy vert a szívem, mennyire dühös ès sebzett voltam, ha az aktuàlis barátom akár csak egy màsik lányra ràpillantott. Emlèkszem arra, hogy a fékevesztett fèltèkenysèg volt az elsô lèpcsôfoka annak, hogy rettenetesen bántam nèhány baràtommal.
    Nem is gondoltam vègig, hogy mièrt érzem ezeket, csak azt èreztem, hogy kettéhasad a szívem ès belepusztulok ebbe az árulásba. Nagyon sok önismereti munka eredmènye az, hogy beláttam anno (egy nagyon jól összerakott teszt szembesített elôször), hogy az önèrtèkelésem a minusz ezren van. Két marokkal próbáltam belekapaszkodni mindenkibe, aki szeretett, az utolsó tizedmàsodpercig engem kellett imàdnia saját akaratából, mert tôle kaptam az egyetlen szereretforrást ès törôdèst. Ès ha ez nem törtènt meg, hisztèrikussá váltam.

    Sok átsírt éjszakám van abban, hogy ma már tudom, hogy az egèsz ròlam szòlt, a másikat szinte nem is láttam. Nagyon lent voltam, nagyon segítsègre lett volna szüksègem, ès miòta nagyjàból kihùztam magam a gödörbôl, azòta tudom tisztán, hogy a fèltèkenysèg a lehetô legmesszebb áll a szeretettôl. Elôször magunkba kell szerelmesnek lenni ahhoz, hogy a màsikat egyáltalán teljes egèszèben lássuk, akármilyen Coelhosan hangzik ez.

    Nagyon èles volt ez a bejegyzès, emlékeztett arra, hogy hova nem szabad visszamenni. Mert ez a partnernek ès nekem is volt maga a pokol. Köszi, hogy megírtad.

  5. Konkrétan a félredugásra,szexre sosem voltam féltékeny. Az nem zavar,ha szóba kerül,hogy a pasim az asszonnyal,vagy mással is…de azt ha elmeséli a kedves,hogy ő csatolja be reggel a felesége csuklóján a karkötőt, azt én is akarom, nekem is ő csatolja be, az sokkal intimebb dolog-szerintem,és puszilja is meg utána kérés nélkül☺. Az érzésekre,élményekre tudok féltékeny lenni, az első férjemmel sokévi nyitott házasság után az verte ki a biztosítékot,hogy a barátnőjét vitte motoros találkozóra, akkor öltött fel bennem,hogy már nem vagyok elég jó neki,aztán beláttam,hogy tényleg nem tudtam társ lenni számára. Anyámmal a ritka beszélgetések soràn,ha szóba került a féltékenység,megcsalás körvonalazódott,hogy ő és az ő generációja tulajdonképpen a feleségstátuszát,az anyagi biztonságot féltette. Pl” amíg a fizetését hazaadja…” “nem szalonna,nem fogy el..” stb.kijelentésektől nekem az jött le,hogy igazából nem érdekli a másik,amíg a langyos látszat fenntartható.

    • Erre is meg eaternsugarnak is:
      Nálam az a két téma verte/veri ki a biztosítékot, amit felvetettetek:
      Az egyik az orvosi oldala, hogy miért nekem kell mindenféle fertőzéssel a nőgyógyászhoz rohangálnom, amiket ex-férj hazahozott, ez szerencsére most már nincs.
      A másik a “fizetését hazaadja” bár ennyire nem szó szerint, mivel anyám arra tanított kiskoromban, hogy soha ne fogadjak el semmit egy fiútól, ami oké is addig, amíg rólam van szó, de nagyon nem oké onnantól kezdve, hogy ha a közös gyerekünk/gyerekeink (például) edzésére nincs pénz, míg mindenféle másra akad, és ebből a szempontból még az is mindegy, hogy a mindenféle más másik nő vagy egy hobbi vagy másik gyerek vagy akármi más. Ez sajnos se korábban, se most nem eléggé megoldott része az életemnek (de dolgozom rajta 🙂 ).

  6. Köszönöm ezt az írást (is)! A környezetem nagyobb része nem érti, miért nem vagyok féltékeny. Volt, aki egyenesen elhanyagolásként élte meg, mint azt is, hogy nem piszkálom folyton telefonon meg frászbukon. Nem hinném, hogy ez az, ami számít.
    Önismereti munka, na igen, abban még van hová fejlődnöm. A környezet megválogatásában is. Az, hogy olvasom az itt leírt gondolatokat, számomra azt jelenti: van fény az alagút végén és nem vagyok egyedül.

  7. A lényeghez 😉 “Magyar Köztársaság” – olyat meg hol találsz?
    Komolyabbra: a féltékenységet gyakran keverjük össze olyan dolgokkal, amiket fentebb már írtak (betegség, stb.) De a másik, hogy egy szerelmes ember azért is félhet, mert valóban nagy veszteség (lenne) neki a másik fél elvesztése. Más kérdés, hogy a kizárólagosság, a monogámia általánosságának tévhite miatt képzeli, hogy VAGY ő VAGY a másik, de ez még nem kell, hogy kisajátítást, tualjdonlást jelentsen.

  8. Nekem mindig olyan pasi jutott, aki nem tudta elfogadni azt hogy én látok másneműeket rajta kívül is. Először mindig, amikor jeleztem, hogy én bizony nem vagyok örök hűséges típus, ha úgy tetszik, akkor ‘romlott, feslett, etc’ , de én ilyen vagyok, szóval akkor mindig nagyon jópofának találták, volt aki azt mondta, hogy azt nem bánja, de ő maga nem fog ilyet tenni mert más alkat. Én meg mindig elhittem. Aztán sose lett úgy, hogy ne lettek volna féltékenyek, birtoklók, rosszfejek idővel.
    Én örjöngésig tudtam féltékenykedni, mármint belül, kifelé alig mutattam, máshol eresztettem ki a mérget, mikor még nagyon szarban voltam magammal. Ez azelőtt ment így mielőtt rájöttem volna, hogy én sem vagyok és nem is kell hogy vakon hű legyek. Önmagam meghazudtolása az, a másik lenyűgözése érdekében. Meg hatalomért.
    Mára ez nincs, de mintha a társak nem fejlődtek volna velem.

  9. nemreg javasoltam a nyitott kapcsolatot. nem akarta. Mondtam hogy nincs garancia hogy tuleli a kapcsolatunk, de nem volt jobb otletem. vegul maradt a monogamia. mert az garancia (?)

    • egyebkent nagyon rosszul turom a feltekenyseget. mindket fel reszerol. Ha azt gondolom hogy felredug akkor megkerdezem tole. en nem kutatok. mondja a szemembe. ha en dugok felre vagy akarcsak nagyon vagyom ra, akkor en mondom a szemebe. en nem vagyok bujkalos, titkolozo fajta. ha nem oszinte a kapcsolat, akkor az nem kapcsolat. es a felredugasnak lehetnek kovetkezmenyei. ezzel mindketten tisztaban vagyunk. pl szakitas. lehet merlegelni.

      • De akkor számodra mi a különbség eközött (“félredugok vagy vágyom rá, akkor majd a szemébe mondom és lesz, ami lesz”) és a nyitott kapcsolat között? Gondolom ezt ő is tudja rólad, szóval akkor mire garancia akkor az, hogy monogámnak hívjátok magatokat? Monogám, amíg nem jön a harmadik, mert onnantól ki tudja?

        • nalam mas elbiras ala esik a vagy es a cselekedet. Garancia meg soha nincs semmire. en nem tudom hogy ha megcsalna az a veget jelentene-e a kapcsolatnak. nem voltam meg abban a helyzetben es nem tudom hogy reagalnek. lehet vege lenne, lehet csak vallat rantanek. ki tudja azt elore.

          • Komolyan kérdezem: miért bírálunk?
            Az, amit újságíróagynak nevezek, sokat segít. Csak megfigyelni, megismerni, tudomásul venni.
            Tudni, érteni.
            Nem mindjárt viszonyulni, véleménnyel lenni, félni.

          • Pont erre akarok kilyukadni. Hogy így se, úgy se tudod előre, hogy reagálnál. Mégis felvetetted a nyitott kapcsolatot otthon, majd mikor nemleges választ kaptál, akkor “hát jó, legyünk akkor monogámok, … amíg nem jön másvalami”.
            Monogámként sokkal inkább megcsalnak, mint nyitott kapcsolatban (ott nincs olyan nagy értelme hazudozni – az én definícióm szerint az egymás átverése a megcsalás, nem maga a szex), így sokkal nagyobbat is üt szerintem. Ha már most felmerült a nyitás kérdése bármelyikőtökben is, akkor eléggé borítékolható, hogy előbb-utóbb belefuttok valamibe, a kérdés inkább csak az, hogy hogyan reagáljátok és kommunikáljátok le, mennyire vagytok rá felkészülve, mennyire akarjátok együtt a dolgokat.

  10. van ket történetem, nem is tudom, igazabol, hogy ide vag-e, de tegnap óta ez motoszkal a fejemben a bejegyzés miatt. (a tablet kicsit hanyagul használja az ékezeteket, bocsi.)
    pár hónapja dolgozom az új helyen, a kollégáim tipikus középkorú, kertvárosi Normálisék. utánam nem sokkal kezdett egy másik lány és ő sem az a femme fatale típus, szolid külső, két gyerek, tízplussz éves házasság. hatása az egyik szinten nős, mindenki haverja típusú kollégámra bámulatos: a srác le sem bírja venni róla a szemét, a jelenlétében alig talál ki az ajtón, elejt mindent, elképesztő baromságokat beszél, hogy szoval tarthassa egy pillanattal tovább, közben nekünk állandóan a feleségéről beszél, szemmel láthatólag izombol tagadja maga előtt, mi történik éppen vele. a lány pedig szolidan és csendesen visszanéz, beszélgetést kezdeményez, nevet a balfasz vicceken.

    en rendkívül bájosnak találom az egészet. kicsit irigykedem is, asszem. úgy nézem, mintha egy izgi szappanopera lenne és valahogy nagyon drukkolok a heppiendnek. itt van egy irodányi megrekedtseg, hétvégén kanapetveszunk-anyost latogatunk-fuvetnyirunk típusú ember és azok ketten is szemmel láthatólag erre a pályára voltak beállva és most akaratlanul ragyognak. ugyanakkor ijesztő is látni. meg igazabol nem is tudom, mi szamitana ebben az esetben heppiendnek. sztem ezeknek a sztoriknak sosem jó a vége.

    • Flörtölni pezsdítő. Amikor valaki új szemmel néz rád. Máshogy érzed magad jónak, más csillan, megújulsz, nem a helytállásodért vagy jó, vagy mert kicserélted a fűnyíró élét.

      Filózom, sajnálnám-e a partneremtől. É nagy dózisban kapom, de nem tud fontossá billenni egyik sem. Nem, nem sajnálnám. Illetve, mivel elmúlt az elkötelezett kapcsolat ideje az életemben, nem is maradnék olyannal, akinek nem én vagyok a csillanás, vagy akire más csillan úgy, hogy én már nyűg vagyok, figyelő szem. Nem lehet rajongani olyanért, akinek vizslat a szeme. Szabadnak lenni jó, a kételytelen biztonság: úgysincs még egy olyan, mint te, nem is nézek másra. Diadalmas ifjúság… aztán beérjük az egymás mellett maradással, és hogy közös a hűtő, a gázszámla, a ballagási meghívó.

      • pont ezen töprengtem egyik nap: hogy kibickent aranyos a látvány, de mint érez nék, ha egyik nap hazajönne a férjem és jelentene egy fel mondatot egy új kolléganőről. es abból a felmondatbol tudnám, hogy neki tetszik.

      • masik tema de sok a parhuzam. itt is varok dolgokat, es vagy megkapom vagy nem. meg a masik oldal, hogy vannak elvarasok – es vagy megfelelek vagy nem. meg az osszezartsag, hogy ott kell lenni mindennap x orat – akkoris ha mar reg halott az ugy…

        biztos hogy valamit nem jol gondolok a munkahelyekrol, csak nincs hozza segitseg sehol.

        vagy csak en varok tul sokat ettol az egesz munka-ugytol?
        szellemi kihivast. meg alkotoi szabadsagot (nemcsak muveszeknek van ilyen). meg kollegakat akikkel jo egyutt dolgozni. meg fonokoket akik elorevisznek szakmailag (es talan szemelyesen is). flow-t.

        nem tudom. meg nem talaltam ilyet. talan nincs is.

        vagy magas a mercem vagy elkenyeztetett kiralylany vagyok. vagy valami mas. jo lenne eldonteni vegre.

        ugy kellene a segitseg, mar magamban se hiszek.

        csak nem talalok.

      • Igazából valahol a munkahelyen és a párkapcsolatban is az ‘alapállás’ az hogy nem egyenrangú a viszony, talán ez hoz fel hasonlóságokat.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s