Élet csak egy van, a fiatalság elröppen, semmi sem tart örökké. Köbö ez az egy biztos. Hiába tiltakozol. Ezzel nyomasztanak mindenhonnan: hogy a fiataloké a világ, hogy a férfiaknak a fiatal nők tetszenek, hogy lóg a melled, ragyás vagy, hogy ezek visszafordíthatatlan változások, hiába erőlködsz botoxszal és implantátummal. Hogy nem kellesz már negyven évesen sehol és senkinek.
Régóta figyelem, hogy milyen hévvel pörölnek ezzel az egyszerű ténnyel sokan, meg ijesztgetik vele a másikat.
melléknevek sorozat 9.
a melléknévi igenevek gyakran melléknevekké kövülnek
Társasági lény vagyok, sok barátom van. Sokat köszönhetek az embereknek, a legtöbbet a szüleimnek, tanáraimnak, kollégáimnak és a barátaimnak. De van, akit csak egyszer láttam, és rám terítette a köpönyegét, amikor fáztam. Csak úgy. Az altruizmus is ösztön, írta Csányi Vilmos is. Én is segítek, akinek csak tudok. Szívesen elbeszélgetek akárkivel, lett légyen az a tisztítóban a kedves fiatalember vagy a virágárus néni. Úgyszólván filantróp vagyok. Hogy is lehet családi kapcsolatok, barátság, szerelem, ismerkedés és beszélgetések nélkül élni? Az emberek csodálatosak, csak tudni kell őket kezelni. Mindenki panaszkodik, hogy ez emberek milyen önzők, kétszínűek, érdekvezéreltek, pedig Bővebben…
melléknevek sorozat 8.
Mostanában írtátok, hogy féltek. Ez is csokorban jött most.
A láncfűrésztől, a súlyzóktól, az új életetektől.
Én is féltem. Néha még most is félek.
Nem tudjuk, milyen, míg nem vagyunk benne. És amikor benne vagyunk, akkor erősek vagyunk. Netán annyira erősek, hogy kimondjuk: ez nem való nekünk (ami nem keverendő össze a “kétszer voltam németórán” lustaságával). Bővebben…
melléknevek sorozat 6.
(lesz egy másik fajta morális is) (talán)
(meg hét főbűn utolsó kettője)
(meg együtt jobb közös olvasás, inkább, mint hogy a reszkessetek, betörők előtt túrjátok a fenyőszagú szobamelegben beszáradt orrotokat)
(és interjúk is lesznek életteli nőkkel)
Az van, hogy az emberben fel-felsejlik, de ha nem, gombotz figyelmezteti, hogy nem szabad a jólétet fitogtatni (talán: jólétben sem élni?). Nem lehet itten dúskálni, amíg mások éheznek. Nem etikus. Bővebben…
Hát megérkezett.
Egészen extrém élmény, hogy lett. Vicces, erős, életszagú.
A fűrész szükségessége úgy merült föl, hogy Bővebben…
melléknevek sorozat 5.
Sportolok.
Sokat.
Látszik.
Jó nekem.
Vitázom itten a belgyógyászommal. Bővebben…
Vagy fordítva. Az ilyen mondataimnál mindegy.
A blogger továbbra is erőst reméli — mása sincs –, hogy értik, érzik az olvasók, hogy mi az irónia és mire való (elütésestül!), valamint hogy bármi, amit megír, az szöveg, nem ember, nem valóság, és hogy sokan vannak itt, akik a szöveget önmagáért, szöveg-voltáért élvezik.
A vasárnapom megint gyermektelen lett, és mondtam B-nak, hogy ezúttal nem mozit és nem is színházat nézek a port.hu-n, mert olyanban már voltunk, és nem is kajálni fogunk, mert mi lesz akkor a beach bodymmal, az évnek ebben a szakában, melynek útját egyébként is Lindt csokoládégolyók szegélyezik. (Mondtam már, hogy vettem ugrókötelet, narancssárga színben, és az nagyon kemény sport? És hogy váll, mell már négy, bicepsz öt kilóval megy? És hogy meg akarok tanulni víz alatt úszni, de rendesen? És hogy a minap, mindennemű gépesítés és elektrocitás nélkül, habverővel milyen hökkenetes banánturmixot csináltam?)
Hanem koncertet nézek.
(Olyan cuki az anyósom — két hónap múlva száz éves lesz –, azt mondja, hogy felülvizsgálat, kötött kabát és hangverseny, meg vízi torna.)
Ez meglepő volt: mennyire nincs az évnek ebben a szakában nem gyerek- és nem is adventi koncert. Bizony, nem akartam pánsípon a Csendes éjt hallgatni, sem szaxofonon az Ave Mariát. Ezek ellen, a mások karácsonyi megélései, a kötelező gyertyafény ellen ugyanúgy lázadozom, mint a decemberben születettek, akiknek a születésnapjára lassan egy tisztességes csomagolópapírt vagy fahéj-, méz-, gyömbérmentes csokoládét sem lehet kapni.
Láttam ám, hogy Korb Flóris és Giergl Kálmán szépséges, felújított, helyreállított épületében, melyet belülről, koncertteremig hatolóan még nem láttunk, Snétberger kvartettje koncertezik Markus Stockhausen trombitással a napnak ebben a szakában. Bővebben…
tudod, hogy nem élsz lazacon
Lélekmelegítőt kapott, egy barna, tartós, kötött lélekmelegítőt, hogy meg ne fázzék a hósöprésnél.
Magának rág mind, aki rág,
a fogacskák azért fogannak.
S mert éhes rongy vagy, a fogát
elkoldulhatod-e a kannak?
Fázol. Hát mondd, hihetsz-e annak,
ki fűtve lakik öt szobát,
falain havas tájak vannak,
meztelen nők meg almafák?
Hihetsz-e? Szagos kis dorong
édes szivarja s míg mi morgunk,
õ langyos vízben ül s borong,
hogy óh, mi mennyire nyomorgunk!
Ha pincéjébe szenet hordunk,
egy pakli „balkánt” is kibont!
Szivére veszi terhünk, gondunk.
Vállára venni nem bolond…
…s mélyéről párolog a bögre,
ha kis családját eteti
egy tört széke van, hogy begyújtson,
repedt kályháján macska ül
a nő mindíg mos — lucsok holtja —
szájíze mint a fõzelék
s a szigor a lámpát ha eloltja,
csend fülel, motoz a setét
Szétgurul a pénztárnál az apróm. Ugrik a biztonsági őr. Van ez a törzsvásárlói ismerősség, egy-egy utalás arra, hogy mi a pénztárossal, húsossal, őrrel már nem először, meg meg lehet kérdezni, jár-e már a fogas, és adósnak lenni két napig ezerötszáz forinttal, megkapni a félretett matricákat, meg boldog karácsonyt kívánni. Mélységesen azonosulok vele, ugyanakkor nem szeretem.
Özönlök kifelé, nyomom a bakancsommal az ajtót, tele a két kezem. Gyapjú lábszárvédő van rajtam, roppant előnytelen, de fáznék amúgy.
Itt áll, most is itt áll, itt szokott állni, fázik.
Adok neki egy kétszázast. Köszöni szépen.
Lakatolom ki a biciklimet, kötöm rá a két szatyrot, megint átléptem bevásárlásban a tízezer forintos lélektani határt. Lengyel gabonapehely. Gyulai kolbász. Mélyhűtött meggy. Biotúró. Szeletelt mandula. Bourbon vanília. Dán vaj. Uramisten, ők mit esznek?
Odalépek hirtelen.
Van kesztyűje? Bővebben…
Hosszú bejegyzés, az elején sok idézettel.
*
Én már eléggé rezignált vagyok, nemigen csodálkozom. Annyi mindent láttam, olvastam, annyiféle jelenséggel, érveléssel, tévhittel, hazugsággal, manipulációval találkoztam, hogy engem elég nehéz már meglepni. Amit tudok a nemi szerepekről, a Rendszerről, a kínjaink forrásvidékéről, azt megírom, azokra gondolva, akiknek mindez újdonság.
De most Lajos küldte ezt a linket, a feleségimport alatt:
http://www.globaldatingsolution.com
Nemzetközi feleségkeresést népszerűsítő, saját tapasztalaton alapuló oldal.
Egy különösen döbbenetes összehasonlítás (kezdő angolosoknak is): http://www.globaldatingsolution.com/american-vs-ukranian-women.html Bővebben…
Vágom a fát hűvös halomba. Felaprítok egy karfiolt. Gyümölcssalátát is aprítok, mert a fiam szereti, nagyszerű lehetőség, hogy nyerset egyen. Lesöpröm a lépcsőt, kihamuzom a kályhát, kiviszem a műanyagot (lett sárga és kék kukánk is), komposztba a hamut. Nem bánom a körömlakkom, sem a valaha óvott kesztyűimet. Csupa seb a kezem. Bővebben…
Van az, hogy az ember racionalizál. Nem épp logikus döntései meghozatalakor és aztán már mindig, megnézi a dolgot egy másik szemszögből. Ahonnan tetszetős, onnan, hát nyilván.
Ha például elkötelezett ökolány, mert persze, mégpedig az önmérséklő fajta, nem pedig a napelemet telepítő vagy a biokozmetikumot házilag keverő, és felméri, hogy Bővebben…
Ebben a bejegyzésben le fogok szólni másokat. Jelenségekről, attitűdökről írok, lehet, hogy bántó lesz.
*
Én nagyon akartam gyereket. Bővebben…
Ami iszonyú romboló, értelmetlenül bűntudatkeltő: az anyáknak, háziasszonyoknak szegezni azt, hogy az ő életükben minden, ami nem család, otthon, kötelesség, az gyanús, léha, időpocsékolás, családellenesség. Merre mászkálsz, drágám? Nem tudsz felnőni a családodhoz, a feladatodhoz?
Ezt a játékot nem csak férfiak folytatják nők ellen. Szorongató a középkorú nők tekintete, gyanakvása is: anyánké, anyósunké, a szomszédasszonyé. Bővebben…
Ezt is.
Mert a szemfüles olvasók felfigyeltek a fejlécképre. Mi a bánat…? Narancssárga, oké, de kotyogós…? Ostromolnak itten az e-mailjeikkel.
Ez a kávéfőzés-téma amúgy afféle hitvita: nesz, kávégép, barista-darálós, kapszulás (illy-Nespresso élethalálharc), kotyogós, és akkor vannak még az egész számok körében értelmezhetetlen teázók, valamint az olyan űrlények, akik egyikkel sem élnek. Én mindenkitől megkérdezem, aki erre jár, hogy kávézunk-e (békepipa-funkció), és van, hogy csak néznek rám, és nem, mert ő egyáltalán nem, vagy aszongya, késő van már — uramisten, hova jut a világ, a kifogás, mindig csak a kifogás…!
Szóval, dönteni kell, nem ám két kapura játszani. Mi az üdvös (avagy: elégséges, ízlés szerinti) kávéfőzési módozat? Bővebben…
Kiteszem, mert szép szöveg. 2014. november 20. Ekkor vettem azt a MacBook Airt, amelyet azóta is nyűvök.
…olyan fájdalmat érzek a postán, hogy – minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő – neurológusnak volna kedvem megmutatni, szinte ujjongva: doktor úr, ilyet látott már? Hát létezik ilyen? Nincs kedve beszámolni erről valami nemzetközi konferencián?
és azóta sem bontottam ki
*
Tejfehér a köd. Kiviszem a kutyát. Csepeg az eső. Etióp kávé.
Ma nincs sírás és nem fut ki a tej. Kezembe simulnak az apró ruhák. A lányomon is, rajtam is ma: ezüst ötágú csillagok. Neki a hajában, nekem a fülemben.
Induláskor a kezembe nyomja a csatokat, mert a sapka leszedte.
A vizes sárga és barna leveleken föl. Dávid, ne rugdossál. Még mindig felnyomom a meredeken, én magam és negyvenöt kiló gyerek.
Nálam marad aztán a két csillagcsat, csak elcsakliztam tőle. Beteszem a kontyom mellé, ahogy szökellek le az ovilépcsőn. Hajvégeinket fejbőrünk közelében tároljuk.
Ma topis vagyok, de ebben is van öntudat. Bővebben…
az első igazi sportos poszt, 2014
Persze most összeszedtem, mi az új, pedig egyvalamiről akartam írni eredetileg.
Nem fizetem elő többet a Magyar Narancsot. Most járt le az előző előfizetés. Én, a nyomtatott sajtó szerelmese és utolsó védelmezője, eljutottam idáig: már én se. Már nem voltam boldog csütörtök hajnalban, már nem szedtem ki az újságot a kutya reggeli pisiltetésekor, már nem olvasom el első betűtől az utolsóig. Több tekintetben nem tetszett, amit csinálnak, a szelektív jogvédelem se, az egyik újságíró hökkenetes, gyűlölködő érvelése Bojár ügyében, meg a nőalázó netes filmtörténeti összeállítások. És még hosszan sincs kedvem írni erről.
Aztán, fával fűtünk. Bővebben…
Már kilenc éve!
Ez a poszt önmagában is vicces, de a végén a goldenblogos szavazási felhívással együtt egyenesen virtuóz, és nagy büszkeségem – lásd a lenti magyarázatot is. Egy korai nyoma annak a rugalmas, leleményes, mindent leszaró életörömnek, saját invenciónak, ami a legjobb pillanataimban jön csak ki, és amit soha nem tudott lemajmolni, elvenni Gumiszoba meg a koppintók, hiába erőlködött összeszorított szájjal, lila fejjel. EZÉRT utálnak. Ez a húzás a verseny egy késői szakában fordította meg a helyezéseket, kinyomta a szánadék Huffnágelt az első tízből (ez volt a cél, aztán még ki is zárták), mellékhatásként egy érdektelen giccsbloggerecskével, Zsarnai Beátával pedig megnyerette a szavazást. Úgy értem el, amit akartam, hogy senkinek nem volt rossz, egy üde fricska volt az egész. És ettől lettek ilyen iszonyat idegesek az álneves gyűlölködők, hogy fél évvel később se tudták elfelejteni, egyszerűen nem tudták elhinni a szolgalelkűek, hogy én ezt meg mertem csinálni. A blog alapos ismerője fröcsögő erkölcsrendész e-mailt is írt, ez külön elégtétel volt. Lásd a poszt végén.
*
Hogyan is kezdjem Veletek megosztani kavargó gondolataim máma??? Nézem az aranyló őszt. Szeretem a természetet…. A Természet körforgása nem csak esztétikai élmény számomra, hanem mindig el is gondolkodtat: a fák levetik lombruhájukat, aztán hótakaró alatt, ködben alszanak az állatok és a növények számomra, míg aztán tavasszal, az új ébredéskor rácsodálkozhatunk a számomra legyőzhetetlen erőre, a hótakaró alól kikukucskáló-tekingető új hajtásokra, hóvirágra. Az örök újrakezdést idézi ez számomra. Bővebben…
Ez a címe: bejegyzés. Mert ez egy bejegyzés, arról szól, hogy bejegyzés.
De ez csak munkacím, majd lesz jobb, találóbb cím, átírom, és a linket is akkor, amit itt ügyesen generál a vördpressz. A béna bloggerek nem írják át a linket, számok maradnak benne, betűkihagyások.
A helyes link a minimum, olyan, mint a fényes cipő, igen vagy nem, jobbra vagy balra, kecske vagy birka, szar vagy máj.
Nekem tökéletesek a linkjeim. Azok lettek olyan két hónap után.
Értékeli-e valaki?
Alulértékelt blogger vagyok, ki ért engem? Ki értette, aminek én úgy örülök írás közben, hogy a Média, ez a zöld szemű szörnyeteg és hogy a nők malmára hajtja a vizet a latban? (Ki nem?) Hát a kék kapszulát? Ki vette észre, hogy Ny-nyel kezdődő férfinév aligha van? A Baudelaire-idézetet, a trükkös ellentmondást, az iróniát értik-e, vagy gyorséttermi kaja ez is? Ezeknek mindegy, csak legyen valami bejegyzés naponta, valami akármi, benne erős szavak, tömör, idézhető mondatok, egy darab meglepő metafora, a részletek nem érdekesek?
Értik, valaki mindig.
Másrészt, vannak népszerű bejegyzések, facebookon végigtarolók, egyik szemem örül, másik zokog, mert ezeket az írásokat emiatt rögtön meg is vetem. Hiszen a megosztás visszás valami, ebből látom, hogy hatásosak, önigazolóak, könnyen emészthetők, igazi zavart nem okoznak — ha azt okoznának, nem osztanák meg. Van az, amit sokan olvasnak, de alig osztanak, van, amit sokan olvasnak, sokan osztanak, és van, amit kevesen olvasnak és szinte nem is osztanak meg.
De a döbbenet, hogy mi találja el őket: mint valami vegyeskar és posztmodern kórusmű, szólók jajdulnak hol innen, hol onnan: ez a posztod, ez, ez nagyon! és mindenkinek más.
Amit nehezen, csiszolgatva, nagy figyelemmel írok, és nekem fontos, az valahogy súlyos lesz, alig hat. A könnyű kezű rutinok, és amikor épp csak húsz perc alatt írok, mert álmos vagyok, késő lett, kell valami holnapra — a saját nyomásom ez, hogy fél hatra meglegyen, olvasók hajnali üdvéért –, azok a gyorsak-könnyűek meg felmagasztosulnak. A szövegszépség és a gyorskönnyű, az egymást kizárja.
Ide írok egy ajánlást, dőlttel, jobb szélre, mert akkor örülnek:
F-nek
Senki se tudja, ki az az F, az az igazság, én se, de F magára ismer, és ír nekem, hogy pont eltalálta a bejegyzés, és ki vagyok én, hogy ezt elrontsam, F napját mondjuk G kedvéért? (Szegény G!)
Ide teszem a More taget. Így. Bővebben…
Milánó, október 29–november 1. Csak úgy, egy-egy kis táskával, hajnali repülővel.
Először is: Il Duomo.
csak az olvassa. én szóltam 