aritának
Ha egy vonalat kell húzni az életemben, akkor az huszonhárom éves koromban volt.
Addig voltam diák.
Aztán is voltam diák, de akkor már csak nehézkesen.
Akkor, 1999-ben lettem egyszerre élettárs és tanár, később meg szülő, és végül, most blogger.
És menni kellett, és kitalálni és megszervezni és összerakni és tudni és lelkesíteni és megalkotni.
Felvetni a témákat, elindítani a gondolatokat, kitalálni, hogyan legyenek a szófajok és a szonett és az olvasónapló, és hogyan magyarázzam az igék tövét, és hogy bukik vagy átmegy, hogy melyik regény és hova kirándul… és AFP vagy nem, és hogyan szülni és milyen textilpelenka és babaúszás és ovi…
Főzni is kellett, szeretek is.
És még tudni kellett a futócipőt, a lakásbérletet és lakástörvényt, a blogsablont.
Meg a szavakat.
Dönteni kellett, hazahozni a kórházból, keríteni ápolónőt és tudni, kit kell majd hívni akkor…
És óvodát keresni és gumicsizmát, és elmagyarázni, mi történt az apjukkal.
Akció, mindig.
Talán ez a felnőtt élet.
Nehezemre esik ma már ülni, hallgatni, mint diákkánt.
Lakógyűlés, szülői értekezlet.
Színház, mozi: kivétel.
Akkor jött a pajzsmirigy is, huszonhárom évesen, és ez nem véletlen.
Mára a személyiségem részévé vált: soha nem fázom, gyors az anyagcserém, pörgök, gyors a reakcióidőm, átlátom a dolgokat, motivált vagyok, élesen élem meg a dolgokat, színeket, örömöket. Antidepresszió. Egyedül a szívemre kell vigyáznom, meg is nézik ultrahanggal.
Azon kapom magam, hogy már mindig én kezdeményezek. Mindig tudom, mi érdekel, mit szeretnék, és arra megyek. Nem esik nehezemre bárkinek írni képeslapot, hivatalos levelet, bármiről mondani öt erős mondatot. Nem kellenek minták, én hajlítgatom a bádogformát, de a linzertészta is én vagyok. Megalkotom a világomat. Mindig felvetek valamit. Minden pillanat innováció. Mindig jár az agyam, nincs szünet. Tegnap úsztam, elég sokat, és egyszer csak, hunyt szemmel a napfényben megéreztem, hogy megszűnt ez az örök aktív állapot.
Ez nagyon ritka.
Tudok-e még befogadni, hallgatni várni? Persze. Mindazt, ami zseniális, ami izgalmas. És mennyi ilyen van! Csodálatos. Film, szöveg, gondolat elsősorban. De zene is, és egyre inkább kép, szobor.
De tudok-e hétköznapi helyzetekben passzív, várakozó lenni?
Igen, például a munkában. Új, hogy filmforgatókönyvet olvastatnak velem, észrevételezek, mi hangzik egy párbeszédben nyelvileg természetesnek, mi nem. Ott nem én alkotok. A korrektúra sem akció, inkább reakció.
És az emberekkel? Sokat mesélek többeknek, de csak olyanoknak, akiknek érdekel a szava. Szerencsém van, mert gyakorlatilag magam választom meg, kivel beszélgetek, és ők érdekes, gondolatdús, jó humorú és önreflexív emberek, teljesen bízhatom bennük.
És igen, velük megy a hallgatás is, és amit sérelmezek, amikor valaki azonnal elkezdi mondani a saját történetét a másikéra, vagy jön az okosságával, tanácsaival, azt el tudom kerülni velük. Nem ficereg bennem a sajátom olyankor. Éltem és meséltem már eleget, hallgatom most őt. Tudom jól, hogy az az ő ideje, ő kér figyelmet, egyedi a története és azt nem csúfoljuk meg. Kérdezek is, vissza is, ha nem értettem. Beszélhet szülésről, sumér nyelvrokonságról, bólogatok, mintha soha ezekről nem hallottam volna még. Azt mondja, úgy van. Neki úgy van. S ő áll előttem, nem a történet. Mindegy, én mit gondolok, ő a fontos. Nincs bennem vitatkozó kényszer. Elmúlt.
De van, hogy ez nehéz, van, hogy nem érzem át, erőfeszítésembe kerül.
És van, aki elnémít, hallgatom, érzem, alakít. Iszom a szavát. Befogadóvá tesz, hagyom, hogy vigyen, messzire. Rá is bízom magam.
Ő a szerelmem.
csak az olvassa. én szóltam 
Nekem alacsony a vèrnyomásom, de a vérem jó, legalább évente adok is belőle. A pajzsmirigyem szerintem alulműködik, bár orvosilag nem erősítették meg, magánorvosra nincs pénzem. A pörgés nekem olyan, mint a kékcápának az úszás: ha nem úszik, lesüllyed a tengerfenékre és elpusztul. Félek a süllyedéstől, a fuldoklás réme állandóan szorítja a torkom. Pörgés közben esdekelve kutatom a szememmel az embereket magam körül: ha elkezdek süllyedni, ha nem bírom tovább, lesz-e, aki utánam nyúl? Amikor már egy filmet, egy baráti beszélgetést se tudtam nyugodtan végigülni, akkor kezdtem aggódni. Elégettem a fél életem a rémült pörgéssel. Aztán a párom
KedvelésKedvelés
Aztán jött a párom. Nem nyúl utánam, csak rám néz, és eszembe jut, hogy ha kiterjesztem a karom és mély levegőt veszek, tudok lebegni és nem süllyedek el. Amikor megnyugodtam, akkor úszik oda hozzám és átölel. Olyankor nincs köztünk semmi, még vákuum sem. Olyankor egy a bőrünk, nincsenek testhatárok, és a világ is végtelenné nyílik és nem fenyegető, hanem ragyogó.
KedvelésKedvelés
A apjzsmirigy alul vagy tulmukodes egyetlen vervetellel is megallapithato, persze kellenek a kontroll vervetelek, mert egy nap alatt is valtozhat, de nehany vervetelbol mar ki lehet indulni. Ha van tb.kartyad, akkor ezert nem kell plusszban fizetned.
KedvelésKedvelés
A felnőtt létről nekem Robert Fulghum megközelítése is tetszik: amikor a mosogató alján összegyűlt trutyit magadtól kiszeded már, akkor felnőtt vagy (ez most nagyon rövid és nem teljes összefoglalása az ő írásainak, aki nem ismeri, ne ebből induljon ki). De azt hiszem, ez ugyanaz, amiről te is írsz, amikor már cselekszel és nem csak elfogadod a dolgokat, az a felnőttkor.
KedvelésKedvelés
Sokszor érzem úgy, hogy a “hallgatni képtelenség” valahogy az idő múlásával függ össze. Egyrészt – remélem – tapasztaltabb vagyok és már nem fárasztom magam hülyeségekre való odafigyeléssel. Másrészt egyszerűen fogy a türelmem bármihez.
Közben az akció-reakció arány egyre inkább a reakció irányába tolódik. Kevesebbet kezdeményezek. Az elkerülhetetlen akciók valahogy elveszik az energiámat a kedvemre valóktól.
Öregszem? Vagy csak időszakilag vagyok kimerült?
KedvelésKedvelés
nekem most az jutott eszembe, h sztem eléggé para, h egész gyerek- és fiatalkorban életvitelszerűen hallgatni kell, nem csoda h az emberek úgy maradnak. én nem érzem azt h kiskoromban befogadó lettem volna, mert eleve nem is tudok úgy tanulni h magyaráznak, hanem vagy elolvasom/megcsinálom egyedül, vagy kérdezek, hogy kinyerjem a tanárból az információt. (és jelenleg ez a két legértékesebb tulajdonságom)
KedvelésKedvelés
Pontosan: hogyan legyen valaki kritikus, saját fejével gondolkodó felnőtt, ha egész gyerek- és fiatal korában azt hallja, hogy jóformán mindenki okosabb nála, mindenki mindent jobban tud, és neki csak tanulnia kell/lehet?
KedvelésKedvelés
Amíg tömegoktatás keretein belül lexikális mennyiség rövidtávú elsajátítása felé mozog a rendszer, ez szükségszerűen így lesz.
Marad a szülő.
KedvelésKedvelés
Még, ami iszonyúan öli a kreativitást, az intuíciót, a kezdeményezőkészséget és -képességet, az a top-down szemlélet, legyen az úgymond tömegoktatás vagy sem. Ez jöhet tanártól, de szülőtől is. Aztán lehet nézni nagyokat, ha mindenki arra vár, azt nézi, hogy valaki mondja meg, hogyan kell élni, mit lehet merni.
KedvelésKedvelés
Hú, ez külön posztot érdemelne, komolyan.
KedvelésKedvelés
Akció – reakció. És a vonalak.
Egy új dimenzót hoztál: és ha így nézem az életünk tele van jó vastag piros vonalakkal – szerintem egytől-egyig mindekinek.
Az enyémek: 18 évesen, amikor leérettségiztem, dolgozni kezdtem és elköltöztem. 24 évesen amikor a Nagy világrajött. 30 évesen amikor a Kicsi – és ez egy bazi vastag piros vonal, mert máshogy látom azóta a dolgokat, mert a születési rendellenesség alaposan megcsavarta a hozzáállásomat sok mindenhez – és azóta is… Vonalak jönnek, hol vastagabbak, hol halványulnak mert a következő vonal valahogy mindig élénkebb.
Az akciók nálam folyamatosak, a többiek kapkodják a fejüket én meg pörgök, tolom ezerrel. Több dologban vagyok képes egyszerre jelen lenni. A pajzsmirigyem már a Nagynál már jelentkezett, meg is operálták.
Mások akcióira nagyon figyelek, hogy ne menjek neki mindennek, erős a szűrőm. Ez azt hiszem az öregedésemmel és a tapasztalataimmal függ össze.
Fulghum fantasztikus, a Harmadik kívánság könyvén napokig merengtem.
KedvelésKedvelés
Végre valaki olvasta..imádtam minden sorát.
KedvelésKedvelik 1 személy
Gyönyörű poszt. Annyi minden eszembe jut róla, nagyon-nagyon mély dolgokat hozott fel, amiket most nem tudok megfogalmazni. De amint megfőtt az ebéd és felszáradt a konyha, megpróbálom.
KedvelésKedvelés
Szintén.
KedvelésKedvelés
Jó étvágyat, így utólag is.
KedvelésKedvelés
jól értem én, hogy, legnagyobb tisztelettel, akkor valaki bekanalazta a gyümölcslevesedet?
KedvelésKedvelés
Ja, nagyon is, két pofára, de ez nem friss hír.
KedvelésKedvelés
na jó, hát én nem tudtam, bár egy korábbi írásodban már sejtettem.(azt hiszem konkrétan leírtad, hogy van valakid) gratulálok és sok boldogságot nektek!
“Tegnap úsztam, elég sokat, és egyszer csak, hunyt szemmel a napfényben megéreztem, hogy megszűnt ez az örök aktív állapot.”
hát én utánozni akartalak, úgyhogy ma délután bementem én is úszni, (+-16C). rebegtettem a szememet a Nap felé és próbáltam megszüntetni az aktív állapotot, de kifejezetten fáztam. viszont nagyon jól tudom és értem, milyen is az. évekkel ezelőtt egy kis tóban fürödtem rendszerint, sokszor lebegtem háton a széléhez és alulról figyeltem egy közvetlenül a parton álló fa leveleinek hátoldalán csillódzó tótükör visszaverődéseket, meg persze szemlehunyottan el-eltűntem.
KedvelésKedvelés
De jó, hogy úsztál! Ha hideg, akkor viszont sok energiát fogyaszt.
Én sose fázom.
KedvelésKedvelés
ma is voltunk az exemmel, majd belefagytunk, de holnap is megyünk. na jó, kifelé jövet már elég jó volt. az enerdzsi fogyasztásnak örülünk, aztán jól ráfalatozunk terüljasztalkánkról.
KedvelésKedvelés
A felnőtt lét nagyon keménynek bizonyul. Szép lassan átmegyünk fehérből feketébe.
Még jó, hogy jó arcot vágunk hózzá. Néha nagyon hororr, de hát azt mások nem is veszik észre.
Mindenki éli a maga életét.
Menetelünk szépen a tenger felé.
De jó ötlet a csüngő virág a konyha plafonjáról !
KedvelésKedvelés
Nagyon nagy a belmagasság, muszáj volt valami egyszerű és hálás növény. Most nagyon megindult.
KedvelésKedvelés
Lehet furán hangzik, de számomra a felnőtt lét még mindig ijesztő (vagy inkább nem kívánatos?) és sokszor érzem úgy, hogy ez az állapot nem a sajátom. Néha nem is akarom, hogy az legyen. Néha pedig úgy érzem, magam, mint valami idegen aki kívülről szemléli magát és megdöbben a saját gondolatain, tettein.
KedvelésKedvelés
Nehéz vállalnunk a felelősséget.
KedvelésKedvelés
Meg a bizonytalanság. Ki vigyáz rám ?
KedvelésKedvelés
Igen, lényegében ez a kulcs. De szerintem nem feltétlenül az a baj, hogy nem akarunk felelősséget vállalni, hanem az, hogy félünk, illetve csak a magam nevében beszélhetek, félek. Mi lesz, ha rosszul csinálom, ha rosszul döntök és stb. Persze, ahogy mondani szoktam, ennyi erővel az utcára se menjen ki senki, mert a fejére eshet egy virágcserép.
KedvelésKedvelés
Valahol olvastam,hogy csak két dolog létezik : szeretet és félelem .
KedvelésKedvelés
Most, hogy ujraolvastam….sírok.
KedvelésKedvelés
Miért? Mesélj erről.
KedvelésKedvelés
Most úgy esett mint egy kenőanyag,balzsam a lelkemnek.
Mikor először olvasok egy posztot ,olyankor van bennem egy feszültség. Mintha lenne egy elvárás, hogy én kell reagáljak a szövegre, és begörcsölök. Ezért nem is tudom kellően ízlelni,értelmezni. Ez a kommentelőszereptudat ártalma. Amúgy ez lelki sajátosságom ha valamit tudatosan csinálok,akarom bármilyen jóhiszeműen ,mégis begörcsölök.
Most csak úgy olvastam csalás nélkül, könnyedén. A hatás nem maradt el….
KedvelésKedvelés