nem jó fej

Nem jó fej, mert fáj a foga, kiszakadt a mosógép csöve a falból, és attól fél, hogy terhes megint.

Nem jó fej, mert tizenegy hónapja nem aludt öt órát egyhuzamban.

Nem jó fej, mert szédül az éhségtől, és húsz perc múlva indul a vonata.

Nem jó fej, mert ami nekik viháncolás, az neki takarítás.

Nem jó fej, mert annyiszor elmondta már, és ideges tőle, hogy hiába.

Nem jó fej, sejti, hogy te lélekben már rég máshol jársz.

Nem jó fej, mert hónapok óta mindenki őt basztatja.

Nem jó fej, mert annyiszor volt már jó fej, most inkább az életet élvezi, és egészen komolyan leszarja, te ehhez mit szólsz.

Nem jó fej, mert hegynek fölfele teker, esik az eső, és amúgy nagyon bájos a csip-csip-csóka, de most inkább nem kéne, meg ugrálni se, mert leestek, és mert ezt annyiszor megbeszéltétek már.

Nem jó fej, mert a jófejséggel nem ment semmire, háromszor annyi meló, összeszorított fog és más balhéjának elvitele járt vele, és amikor már rendszeresen voltak palpitációi, úgy döntött, ezt befejezte.

Nem jó fej, minden bizonytalan, stresszes, fenyegető, és ő csak egy kis nyugalmat szeretne, hogy senki se várja tőle a jófejséget.

Nem jó fej, nem is tudja, milyen az, sose volt vele senki jó fej, csak elvárta és zsebre tette a munkájának hasznát.

Nem jó fej, mert gyűlöli magát és retteg az öregedéstől.

Nem jó fej, kicsinyes, pótcselekszik, visszavág, elege van.

Nem jó fej, pedig ő is szívesebben lenne bizakodó, derűs, ifjú leány.

Nem jó fej. Ne basztasd, hogy legyen jó fej. Te sem vagy jó fej.

93 thoughts on “nem jó fej

  1. Mi ez a szomorú arc, te nem lehetsz szomorú, te mindig pozitív vagy, tessék mosolyogni! – mondta vicceskedve a kolléganőm. Igencsak meglepődött, mikor elküldtem a másfelé.
    Isten bohóca lehet, hogy vagyok, màsok cirkuszi majma hadd ne legyek már.
    De te adsz nekünk energiát! – Keress magadnak ott, ahol én találtam.
    Nem vagyok jó fej. Hagyjanak élni.

    • Szívemből szóltok.
      ” Te erős vagy.” Honnan a lófaszból tudod?
      “Agresszív vagy.” Nem bazmeg, csak őszinte.
      “Te ezt meg tudod csinálni.” Akarom is?!
      “Ezen is túl leszel.” Mi lesz az ára?
      “Te majd megoldod.” De nem akaroooooom….

      • Ó igen, igen és igen.

        Meg a “most miért vagy ilyen feszült?”
        azé’ b+ mert nem hagysz békén.

        Mindenkinek szuverén joga, ha épp nem akar embert látni. Még a legjobb barátját se. A legjobb barát amúgy is arról ismerszik meg, hogy messziről látja, mikor nem szabad hozzád szólni. És olyankor nem szól.

      • Uhh, basszus, ezeket én is utálom hallani, főleg azért, mert igazából senki nem gondolja őket komolyan, csak közhelyek, amivel el akarnak hallgattatni.

      • “Agresszív vagy” – kedvenc lenyomódumám. És ha igen? Viccből vagyok az, gondolod? Nem például azért, mert felbosszantott valami? Például te…?:))) Volt régebb egy ilyen lakótársam, aki boldogan benne volt abban a szereposztásban, hogy én kussolok, ő meg mondja a magáét – uncsi ugyan, de kiönthet mindent, nem fog daganatot kapni. Ha meg már herótom lett (mert nem hülye voltam, csak dunsztom nem volt, hogyan kell a helyzetet kezelni) és rámorogtam, akkor én voltam maga A Terror. Állati nagy tanár volt a csaj, így utólag nem is baj, hogy találkoztam vele, de akkor az akkori fejemmel nem értettem, hogyan kell ilyenkor viselkedni, és mit baszok el szisztematikusan. Hát aztán persze kizökkent az orrom a fenekemből, de az még odébb volt.

    • De én téged nem ilyennek ismerlek! Olyan erős, energikus voltál 15 éve! Ne legyél már ilyen búvalbaszott! – Ó, egek, 15 éve az 15 éve volt. Öregszünk, tudod, meg történnek is dolgok. De jó, hogy nem vagyok olyan, mint 15 éve.

    • Ez a mosolygás-elvárás, ez tényleg kikészítő. Szerencsére már leszokott a környezetem arról, hogy számon kérje, miután szépen elmondtam, hogy ha éppen nem vigyorgok, mint a tejbetök, nem jelenti azt, hogy valami bajom van, egyszerűen ilyen felépítésű az arcom, ezért aztán legyenek kedvesek nem aggódni értem fölöslegesen. (A másik, hogy milyen sápadt vagy, csak nem vagy beteg? – nem, elegem lett, és most már jó fej vagyok, és színezett hidratálókrémet kenek magamra). Amúgy meg úgyis az az igazi üzenet, hogy de szarul nézel ki, én meg milyen szerencsés vagyok, hogy nem 🙂

  2. Jajj, de mennyire! És Erenya és Anna kommentjei is! Jajj ,de nagyon!
    Aki még egyszer azt mondja, hogy: “Te ezt kibírod, te erős lány vagy.” Azt komolyan nagyon megbántom úgy lelkileg mint fizikailag, csak hogy érezze mennyire!

    “Nem jó fej, mert annyiszor elmondta már, és ideges tőle, hogy hiába.” – meg ez is. Van, aki nem érdemli meg a türelmet. Elpocsékolja, eltékozolja, azt hiszi az végtelen és örök. csak neki

    Köszönöm. Ismét! 🙂

  3. “Nem jó fej, pedig ő is szívesebben lenne bizakodó, derűs, ifjú leány.
    Nem jó fej. Ne basztasd, hogy legyen jó fej. Te sem vagy jó fej.”
    Én nem vagyok jó fej, én sokat szorongok és ez látszik rajtam, én komoly vagyok és tanár nénis, én szólok dolgokért és nem röhögök rajtuk, én nem vagyok jó fej, mert nem bulizok hangosan, nem iszok és nem dohányzok, nem tudok lazán csak poénokat dobálni, és folyton mondani akarok _valamit_, én nem vagyok jó fej, mert tanulok és dolgoznék az órán, de ciki, én nem vagyok jó fej, csak egy buzgómócsing, megmondták, én nem vagyok jó fej, mert emberi hangra, közelségre, érdeklődésre, intimitásra vágyom, én nem vagyok jó fej, mert egyedül nem tudok megküzdeni egy csomó bajommal, és beszélnék erről, és akkor figyelni kellene rám, meg törődni velem, én nem vagyok jó fej, mert be szeretnék tartani szabályokat, én nem vagyok jó fej, mert megmondták, hogy legyek már lazább és jó fej, és még mindig nem vagyok az. Pedig szeretnék az lenni, bizakodó, derűs ifjú leány, csak ez valahogy mindig kudarcba fullad, valahonnan zsigerileg. Pedig próbálgatom, igazán.

    • Nekem gyerekként és kamaszként voltak ilyen problémáim. Lehet, hogy stréber vagyok, de engem sok minden érdekelt, vágytam a tudásra, rengeteget olvastam, szívesen tanultam és szerepeltem az órákon. Úgy gondoltam, hogy azért jöttünk az iskolába, hogy minél több mindent megismerjünk és a tanárokat ebben szövetségesnek tekintettem – és emiatt utáltak az osztálytársaim. Mert szóltam órán, hogy fogják be, mert én figyelni szeretnék, és hallani, amiről a tanár beszél, elolvastam és megjegyeztem, amit feladtak, így dolgozatkor, feleléskor is jó jegyeket kaptam. Állandó szenvedések forrása volt számomra, hogy folyamatosan bántottak, mert jó tanuló voltam és mert nagyon szerettem olvasni meg rajzolni – a többiek szemében nem volt ennél lúzerebb hobbi. A könyveimet volt, hogy elvették, a rajzaimat széttépték. Ilyenkor persze nem voltam jó fej és ellenálltam, szóltam, “árulkodtam”, aminek eredményeként általában jól megvertek. Lehet, hogy egy utálatos, pápaszemes kis könyvmoly voltam, de tényleg ezt érdemeltem?

      Évekig mintegy ellenszélben voltam jó tanuló, számtalanszor mondták, hogy “hülye vagy, mert tanulsz”. Egyébként általánosban nem is igazán tanultam otthon, abból éltem, amit az órákon megjegyeztem. Bevallom, soha nem volt semmi bajom se az iskolával, se a tanárokkal, a sok gyökérrel, akik odajártak, viszont annál inkább. Számomra nem jelentett stresszt, hogy teljesíteni kell, az sokkal rosszabb volt, hogy a társaim kicsúfoltak és fizikailag is bántalmaztak. Az se zavart, hogy az órán csendben kellett lenni és dolgozni, ellenben borzasztóan idegesített, hogy sok tárgyból azért nem lehetett rendesen haladni, mert a tanár nem tudott rendet tartani, és a baromabbja verekedett és balhézott az órákon – amit mi, gyengébbek szívtunk meg, mert előbb-utóbb minket kezdtek el vegzálni. Na, azokban az időkben rohadtul nem voltam jófej, de nem is bánom már így utólag – ettől függetlenül marhára nem volt jó poén, hogy állandóan összetörték a szemüvegemet.

      Gimiben már jobb lett a helyzet, bár ott is furcsán néztek rám, mert sok dologról többet tudtam, mint ami a könyvben volt, és a legjobbak közé tartoztam végig, de ott pár kezdeti súrlódás után sikerült beilleszkednem.

      • Nekem egyszer az egyik osztálytársammal (szüleivel) kifizettették az összetört hegedű megjavíttatását. Onnantól kezdve a gyerekek is, a tanárok is jobban figyeltek, hogy ne azzal szórakozzanak a többiek. Valami ilyesmi lehet, jól jött volna a szemüveged esetében.

      • Lehet, hogy idegesítetted a többieket, pl azzal, hogy rájuk szóltál, vagy ha náluk nem volt divat a rajzolás (wtf), de ettől még nem azt érdemelted, hogy valami stréber, rosszindulatú pedálgépnek tartsanak és megverjenek. Azt egy normális társaságban amúgy is nehezen lehet “kiérdemelni”, és nem ilyen piszlicsár, légynek nem vétő dolgokkal. A “stréber” (diák, felnőtt is) nekem nem az, akit érdekel az anyag, hanem egy másik, szintén létező típus. A strébert, pedálgépet – aki számomra is utálatos -, nem az különbözteti meg a többitől, hogy bármi is érdekli, hanem, hogy csak az érdekli, hogy beeeezzeg őőőőő milyen kis nett, okos, szép, mindentjobbantudás egyeteme. Na én az ilyet _esetleg_ nyakon tudnám vágni, bár nyilván neki is vannak indítékai és története, én meg nem osztom csak úgy a nyakasokat, mert az borzasztó bunkón venné ki magát:)

      • Utálatos, pápaszemes, (esetemben fogszabályzós), könyvmoly stréberek egyesüljetek! 🙂 Nagyon hasonló élményeim voltak gyerek- és kamaszkoromból. Aztán szerencsére jött az egyetem, és egyszeriben a mennyben éreztem magam, vagy legalábbis egy olyan helyen, ahol egy nyelvet beszéltem egy csomó emberrel.

      • Aritreal, megrendített a hozzászólásod.
        Több okból: egyrészt mert én is eléggé kiközösített gyerek voltam az általános iskolában, és sajnos ez erős nyomot hagyott bennem felnőtt koromban, másrészt meg most mintha ugyanennek a rémképét látnám a fiamnál, aki még csak három éves, de már most vannak az oviban olyan vehemensebb, “alulszocializált” gyerekek, akik piszkálják. (Elég súlyos környéken lakunk, “súlyos” lakóközönséggel). Beszélni fogok az óvónővel még akkor is, ha már most mindenki feleslegesen aggódó, mitugrász anyukának tart. Pedig még csak most kezdődött a tanév 😦
        Ezzel a témával kapcsolatban nekem bizony beugrik az a nem pc gondolat, hogy “jobb helyre” kell vinni a gyereket, akár fizetős iskolába is, ahol nem fogják tönkretenni a lelkét csak azért, mert tanulni akar. Vagy azért, mert más mint a többiek. De ez meg szegregáció, nem? És elvileg én ezzel nem értek egyet. Nehéz lavírozni az elvek és a konkrét élettapasztalatok között. De már sajnos a parkoknál, játszótereknél is érzem, hogy “válogatok”, és keresem a “szociálisan nekünk megfelelő helyet”, amit preferálok még akkor is, ha messzebb van. Mert azért láttan durva dolgokat más parkokban (csúszdát köpködő, rollerrel a csúszdáról leszáguldó, és a kicsiket tekebábuként feldöntő gyerekek, odafigyelő szülő nélkül, stb.)
        Ti mit tanácsoltok erre? Mit csináljak?

  4. En sem vagyok mar jo fej, olyan sokaig az voltam… Amikor egyszer, veletlenul nem voltam az, egy het nemasag es magamrahagyas volt a jutalmam. Azota tudom, hogy nem eri meg jo fejnek lenni…

  5. Es az meg van, hogy a fiatal fiuknal ki szamit(ott) jo fejnek, lany letere? Aki mindenbe benne volt, aki nevetett a legundoritobb vicceken a fiukkal egyutt, aki nem sertodott meg, aki mindent megengedett, aki mindenkivel joban volt, mindenkit olelgetett, es meg emelle mindig mindenhez jopofat vagott, meg nevetgelt…

    Igaz, hogy mar koze sem volt az igazi szemelyisegehez, de nagyon gyorsan megtanulta, hogy hogy lehet sikereket elerni a fiuknal, es beletartozni egy olyan korbe, ahol mindenki ot irigyli. A tobbi lanyt modszeresen kellett kigunyolni es kirohogni, aki kiallt magaert, vagy fintorgott egy-egy nem is olyan vicces beszolasert, vagy egyaltalan tudta, hogy ki o, es ehhez ragaszkodott.

    En sem tudtam kikerulni ezt a csapdat, es belefolytam az “en mas vagyok, mint a tobbi lany, en jofej vagyok” csapdaba, es sok fiubaratom is volt. Aztan mostanra nem sok maradt… hat mar nem vagyok “jofej, mert nekem is lettek igenyeim. nagyot zuhantam a nepszerusegi skalan.

      • Igen, a taborokban meg az ilyen ossznepi zendulesben is mindig az volt a leglazabb, aki csak nevetett azon, hogy mindenki megalazta – aztan valoszinuleg o sirt a leghangosabban ejszaka, de azt mar senki nem hallotta meg (talan mert nem is akartak).

        Es pornot nezni a fiukkal, nem sertodni meg, hogy a te fuled hallatara elemezgetik hogy ki szamit jocsajnak, neha meg azt is megengedni, hogy pontozzanak teged is, es mindezt direcsetkent elkonyvelni. Nevetni a “frigid kurvakon”, szexre nemet soha nem mondani, ha megkerdezik, hogy kersz-e valamit, akkor mosolyogva azt mondani, hogy “nem, koszi.” Megis inni mint az allat a fiukkal, hagyni mindent, es azt mondani, hogy te nem vagy olyan erzelmes, mint a tobbi csaj. Neked nem kell elojatek, teged minden elozetes nelkul meg lehet b….ni. Nem kell simogatas, nem kell csok, nem kell virag, semmi nem kell (csak hasznalj, nekem az is eleg).

        EZ a “jofejseg”.

        Annyira szembekopnem a regi onmagam… es amikor egy fiu szajabol meghallom, hogy XY nonemu egyed “JOFEJ”, osszeszorul a gyomrom. Mert mar tudom, hogy ez mit jelent.

        • Volt egy tv musor, kereskedelmi csatornan (tok veletlen keveredtem ra a neten…mielott..ugye..meg azt hinnetek.. 😉 ). Egy valosagshow-hos vezette es par ember korbeult egy asztalt es ott mindenfele kenyes dolgokat kerdezgettek egymastol es oszintenek illett lenni. Nos, volt ott egy szoszi musorvezeto aki egy ketes multu, jelenu exsportolo, aki nem mellesleg Magyarorszag elsoszamu gyokere szerintem es o ezzel kerult egy csoportba. Szerencsetlensegere. Mert ez a gyoker megalazta a szoszi pedig gurgulazva kacagott ezen. A tekintete nem ertett egyett ezzel a szeles jokevvel az latszott, de ahelyett, hogy elkuldte volna az emliett tahot a busba, gyakorlatilag halasan, mosolyogva “megkoszonte” neki a porig alazast.
          Az`ert irom ilyen rejtelyesen, mert felek, hogy neveket nem lehet irkalni buntetlenul egy blogra. Ha igy sem ok a hsz. Eva, legyszives torold majd ki.
          De akkor ez annyira ledobbentett es az a no, mar anyuka, nem egy tini es meg is. Nagyon gaz, hogy egy pasas ha kedve szottyan megszegyenithet egy altala kevesbe ismert not es arra nem erkezik meg egy enyhe ejnye-bejnye sem.

        • A fiatal fiúk lehet, hogy ilyenek, nekem akkoriban csak lánybarátaim voltak. Ma már azonban az a néhány hozzám nagyon közel álló ember, akit barátnak érzek, nem havernak, spannak, akárminek, férfi.
          És nem a fentiekről szól a barátságunk, szerencsére.

        • Ez olyan para, hogy bekerülsz egy közösségbe, és találd meg, hogy mennyire engeded őket közel, és ezen belül mekkora hülyét csinálsz, illetve nem csinálsz magadból.
          Rólam azt érdemes tudni, hogy még ma is pont eléggé hülye vagyok ehhez, de mivel kezdek megkomolyodni, ezért valahogy ez is csak helyrezökög – részben magától, részben melóm is van benne, mert én is szeretnék emberekkel együtt dolgozni, megtanulni dolgokat, együtt lenni velük, nem csak egy légtérben. Viszont egész a közelmúltig egyszerűen azt se tudtam, mit nem értek, egyáltalán mit kellene nekem csinálni és így tovább. Azokat mindig tiszteltem, akik tudták kezelni – és leszerelni – a környezet dolgait. Azok, akik csak hálásan kacarásztak azon is, ha őket oltották, azon meg pláne, ha mást… Nos, azokat sose bírtam. Valahogy éreztem, hogy az az igazán frankó ember, aki hol “jófej”, hol nem – például mer nemjófej lenni, ha annak kell lenni, nem akar benyalni mindenkinek. Tehát van annyi esze, hogy felismeri, hogy a baromság a társaság központjától is baromság, és – hoppá – ezt tudja is hatékonyan kommunikálni. Főleg az utóbbi, mert azt még csakcsak ki lehet szórni, hogyha valaki gáz dolgot mond/csinál, de hogyan szereled le, hogy ne csak hülye “rendőrködés” legyen belőle…? Nem egyszerű, bár hiszek benne, hogy nem lehetetlen. Gondolom erről szól a nagyon durván félreértett “asszertivitás” című készség, többek között.

        • Miért csináltad? Persze, én férfi vagyok, így a csordaszellem másféle elvárásokat támasztott, de legalább iskolás koromban megtehettem, hogy szartam rá, ki mit gondol. És megtehették ezt a lányok is, aki akarta, megtette, és nagy ívben leszarta, hogy frigidnek nevezik-e.

          • Ebben nagyon sok minden benne volt, de szerintem a legfobb ok az, hogy iszonyatos csaladi korulmenyekbol jovok (ezt had ne reszletezzem…). Otthon a szeretet, megertes, de meg barmifele erzelmi megnyilvanulas is teljesen tabu volt, funkcio-szinten mukodott mindenki. En meg tizenevesen ebbe annyira bele voltam torve, hogy barmilyen aldozatot meghoztam annak erdekeben, hogy csak az illuziojat megkapjam annak, hogy szeret valaki (es igen, ehhez a teljes szemelyisegemet is bealdoztam, ha kellett.) Ha kapcsolatba kerultem egy fiuval, azonnal tarsfuggo es betegesen feltekeny lettem, pont ezert: csak tole kaphattam valami emberit, kozelit, es ezert mindent magamnak akartam.

            20 eves multam, mikor megkerdezte valaki tolem, hogy mi a kedvenc elfoglaltsagom, mik a terveim, hogy latom a jovot. Es en nem tudtam valaszolni. Akkor dobbentem ra, hogy nekem nem voltak igenyeim, onallo gondolataim, szemelyisegem sem: mindig azt jatszottam el, amit a kiszemeltem szeretett, es ezert meg is kaptam menetrendszeruen.

            Roviden akartam egy helyet, es most legyen akkor ez a suli, az osztaly, ahol szeretnek, ahol szamitok valamennyit, ha mar otthon az sem szamitott, hogy elek halok-e.

  6. De miért is kellene jó fejnek lenni? Mindenáron?
    Persze, az ember megtesz sok mindent mások kedvéért, mert szereti őket, vagy csak muszáj (pl. kollégiumban, munkahelyen, egyik sem igazán magaválasztotta hely), de MINDENT azért nem.

  7. Ó, én mindig igen jó fej voltam, fiús bulikra csak engem hívtak el, de azért a zasszonynak meg ne mondjam. hogy én ott voltam, ő meg nem. Elmúlt, most akkor vagyok jó fej, ha az nekem is jó. Hajnalban palacsintát sütni négy hímneműnek jó, mert addig sem kell egy légtérben lenni velük, pihenek, egyedül vagyok, és még örülnek is neki. Pár éve csak akkor vagyok jó fej, ha az nekem is megfelel.

  8. Szabadabb és könnyebb az életem, mióta rájöttem, hogy nem kell mindig jófejnek lennem – és aki emiatt reklamál, annak ezt boldogan az orrára is kötöm. Ja és mosolygós sem vagyok!

    Vagyok azonban őszinte barátja sokaknak, értő hallgatóság, megbízható társ, empatikus polgár, lelkes és nyitott mérnök. És hónapok óta néma, új olvasó – de néma már nem is.
    Nagyon örülök, hogy van ez a hely, ahol nem bűn belekiáltani a világba, hogy “azért na”! Remélem, még sokáig indulhat a napom a gondolataiddal!

    • De jó ez, hogy “azért na”! Köszönöm, hogy itt vagy, csodaszép elsőkommentet írtál!
      Olyan jó, hogy aki nemjófej, ebben az értelemben, ahogy írod, az egyben őszinte, értékelvű, nyitott, jó szándékú.

  9. Épp most sajnáltam magam és dühöngtem felváltva, mert egy friss szituációban (szabadtéri rendezvény házigazdája lettem volna “jófejségből” de az egész heti esőzés miatt lemondtam és mivel ma kisütött a nap, a másik szervező rám tolta a döntést és az ezzel járó “miazmást”) ismét arcul csapott, hogy tapintat és a másik helyzetébe beleérzés helyett, amit én mindig száz százalékosan adok, mert nem tudok emberi kapcsolatban máshogy létezni, kiosztást, okoskodást, kihátrálást kapok cserébe. És most nem akarok jófej lenni. Szóltam, hogy ez nem korrekt, nem esik jól. “Na, mit vagy már ilyen” “ő ilyen, nem kell, komolyan venni” “ne csináljunk ebből drámát”…
    Oké, drámát ne. De felnőtt, egyensúlyban lévő, empatikus és tapintatos kommunikációt meg felelősségvállalást lehetne? (Nem.)

  10. Jobb morcos pokrócnak lenni, az igazi arcomat mutatni mint erőnek erejével jó pofát vágni és fölöslegesen színészkedni. Aki szeret, így is szeret, mert jól tudja, hogy elmúlik a morgós kedvem és utána ismét kedves és figyelmes vagyok. Azonban azt is tudja, hogy hagyni kell morgolódni, dűlőre jutni magammal, mert morgós óráim percei nem telnek gyorsabban, ha nyakamra jár érdeklődni, hogy ismét cuki vagyok? Ilyenkor szoktam bárkit kivágni a szobámból. Nem, nem vagyok mindenáron kedves, mert emberből vagyok, török-szakadok, morzsolódik a lelkem, feszülnek az idegeim, sistergek, fájok; muszáj pihennem.

    • Egy regi pasim azt talalta mondani, hogy ” amikor rossz kedvu vagy, nem szeretlek”
      Ahelyett, hogy a repulosomert nyultam volna,
      a kovetkezo allomasnal leszalltam a vonatrol.
      Egy lany ismerossel pedig azert szakadt meg durvan a viszonyunk, mert ugyan gyulolt es frocsogott sokakra, de szemtol szemben o volt a fixalt mosolyu tundercicaborso. Egyszer, miutan elment az altala megvetett, gyulolt szemely,akivel a legedesebben bajcsevegett az orrom elott, megkerdeztem tole, “ha ennyire utalod, hogy tudsz ilyen kedves lenni hozza?” Egy hazban eltunk, de soha tobbe nem koszont nekem.
      Sokan akarnak jo fejnek latszani, kerul amibe kerul, de ha a hipokracia lehetosege felmerul veluk szemben, verig sertodnek.

      • Az a baj, hogy nem lehet rajtuk eligazodni. Mennyivel jobb lenne, ha asszertív, erős énképű emberek lennénk mindannyian, és meg lehetne mondani, hogy ez és ez engem zavar, erről másképp gondolkodom, vagy én nem érzem olyan jól magam a közeledben, amikor ezt meg ezt csinálod. Semmi elfojtottság, neheztelés nem lenne, okunk se volna gyűlöletre. Vagy szeretnek gyűlölködni? Azon nehéz segíteni.

        • Van aki biztos, hogy szeret gyulolkodni, de sokan (es az en ismerosom is) valojaban nem gyulol, csak allandoan kifogasokat keres masban, onmaga felertekelesehez masok lertekelese szukseges es mindezt hibasan kommunikalja a kornyezete fele. Ugyanakkor, hogy a tobbiek, meg a leertekelt tobbiek is csodaljak es elismeroen csettintsenek, hogy milyen jo fej is o es kedves meg mosolygos, kepes folyamatosan megjatszani magat, ha nem jon be akkor o a szegeny felreertett aldozat.
          Vagy egyszeruen csak a tulzott masokkal foglalkozas huzodhat meg emogott, ami tobbnyire negativ vonatkozasu.
          Egyet tudok, az orokosen mosolygo de eroszakos es sertodos emberktol igyekszem tavoltartani magam.

          • Egy – amúgy nagyon értelmes, jó helyzetfelismerő – exlakótárs dumája: “abban a csapatban mindenki kalapszar volt, én voltam a legjobb”. Mire én gyagyán visszakérdeztem, hogy “te voltál a legjobb kalapszar…?”. =>”onmaga felertekelesehez masok lertekelese szukseges” – miközben amúgy többször kiderült számomra, hogy amúgy egyáltalán nem lenne rászorulva, hogy másokat kutyázzon – a gyakorlatban működik az emberismerete, olyan dolgokban van sikere, ami érdekli, köszöni szépen, jól van, van élete. Tehát abszolút ne ezt a sikertelen vámpír típust képzeljétek el, aki szerint mindenkinek az öregapja faszát, akinek jobban megy, mint neki (azaz az egész világnak). Nem ilyen a csaj. Aztán tessék… Valszeg nem ő volt az egyetlen ilyen arc a családjában, és ez valami szokás (volt?) nála. Mivel össze voltunk zárva és kölcsönösen agyfaszt kaptunk egymástól, azóta nem nagyon találkozunk. Nem is tudom, ő mire emlékezhet, mert akart velem spannolni fél évvel az együtt lakásunk után, de akkor egyszer elmentem vele meg a haverjaival, de baromira elvoltam a magam kis dolgaival, úgyhogy nagyjából ennyi volt a nagy bandázásnak.

  11. Én alapvetően jófej és mosolygós ember vagyok – nem azért, mert ezt várják el tőlem, hanem mert ilyen a természetem. Nem esik nehezemre kedvesnek és megértőnek lenni, de nyilván, ha valami baj van, vagy ki vagyok akadva, akkor nem vagyok jó fej. Tudok dühös lenni, agresszív és bunkó, ilyenkor káromkodok is elég sokat. Azt hiszem, a környezetem ezt elfogadja, hogy ilyen vagyok, még a melóhelyen is, és szerencsém volt eddig, mert általában meg szoktuk hallgatni egymás kiakadásait, és senkinek se jutott eszébe meggyőzni a másikat arról, hogy ami szar, mégiscsak arany. A szart mindig elég jól felismertük mind.

    • En is mosolygos vagyok, tulzottan is es detto nem azert mert elvarjak, csak mert valoban jol elvagyok, meg valahogy szeretek ugy alatalaban. Meg azert jo fej is, ha indokolt, vagy nem indokolt a bunkosag.
      De “szemetsegekhez” -most itt gyujtofogalom- nem tudnek es nem is akarnek jo pofat vagni. Mondjuk en nem is vagyok szerencses ilyen szempontbol, mert minden kiul az arcomra. Ha unom a banant, ha valakit nem csipek, legyen az barmilyen termeszetu pozitiv-negativ, az nekem ott ragyog a pofamon, ha akarnam sem tudnam eltitkolni. Anyam is pont ilyen. Mindig nehezmenyeztem, hogy egyes barataimhoz nemhogy nem kedves, de olyan szurosan nez, erre azt valaszolta, hogy nem tehet rola, neki ilyen az arca, azt mutatja mait gondol vagy erez.

  12. Jaj, de igen. Hányszor hallottam már, hogy legyek kedvesebb. Oké, de akkor ma délután te gyerekezel, két hónapig te porszívózol, bevásárolsz és még ma elrakod a kupidat magad után. Oké, de akkor ma este 8-kor lefekszem, és nem jön ki gyerek a gyerekszobából, mert mese után nem a gép elé ülsz, hanem adsz nekik vizet, simit, altatódalt. Oké, de akkor szülinapomra nem olyan könyvet veszel, amit te akarsz elolvasni, hanem elviszel vacsorázni, utána táncolni. Oké, de akkor nem a te bajaidat nyomatod, ha látod is, meg mondom is, hogy sok volt a mai nap, nem bírok többet. Oké, de akkor nem várja el a főnököm, hogy mindent időben leadjak, közben meg órákat is tartsak. Vagy-vagy. Oké, de akkor jár nekem havonta egy hétvége, ami csak az enyém. Pont így, pont így.

  13. En is mindig jofej voltam. Mar egyre kevesbe vagyok az.
    Azt hiszem.
    Nem is tudom.
    En szeretek jofej lenni. De egyre tobbszor erzem magamon a furcsallo, vagy elcsodalkozo tekinteteket, amikor nem allok be a sorba, mas a velemenyem es annak hangot is adok. Mondjuk ez tolem tenyleg szokatlan is.
    Mar egy csomo mindenhez es eleg sokmindenkihez nincs turelmem. Es nem is akarom, hogy legyen. Es pont leszarom, ha ez valakinek epp nem tetszik.
    Akkor ez most nemjofejseg, ugye?

    “Jovanma’, mit kell egybol pattogni, csak hulyeskedtem!” De basszus ne azzal, amirol tudod, hogy ugrani fogok, mert amugy altalaban problemakent jelenik meg.
    Pl igy: ” Nem jó fej, mert annyiszor elmondta már, és ideges tőle, hogy hiába.”

    …es terhesseg miatt aggodni nagyon, nagyon, nagyon szar!!!!

        • Hú, ez de jó kérdés! Bármit és az ellenkezőjét is jelenthet.
          A posztban – az én értelmezésem szerint – a (szinte) minden áron való megfelelést, másoknak tetszést, igényeik a saját káromra való kielégítését jelenti.

          • Igen, itt én is így értettem a jófejséget. Hogy mindig megfelelek. Vidám vagyok, vicces és hepi, igent mondok, amikor igent kell, nemet, amikor nemet kell. Mosolyogva viselek mindent és mindenkit. A sok shuold. Csak az számít.

            “Hogy nem számítok. Az énem elnyomására szorított mindaz, ami körülvett. Arra, hogy fontosabb jónak lenni, fontosabb a should, mindaz, amit elvárnak tőlem, vagy amilyennek önmagamat önmagam ellen gondolom, mint én magam. Nem is tudtam, milyen vagyok, sem azt, hogy létezem-e egyáltalán. És ez sokaknak jól jött. Hányszor voltam én gyanútlan, édes istenem.” https://csakazolvassa.hu/2013/10/30/mint-valami-vaksag/

            és most hogy így rákérdeztél, nem is szeretek jófej lenni. Ilyen jófej nem.

            • Milyen változatokat helyettesíthetünk a “jófej” helyébe? Pl. nem vagyok
              alárendelődő,
              mindent eltűrő,
              magamat semmibe vevő,
              kihasználást eltűrő,
              önmagamat eláruló,
              mindig adó,
              nem asszertív,
              gyáva,
              gyenge,
              passzív-agresszív.

              Egyrészt van amikor csúsztatás amikor “jófejséget” reklamálnak, pedig valójában a fentiekről van szó, másrészt amikor a valódi értelméről van szó, akkor pedig van különbség a nem jófej és a nem állandóan (de jellemzően) jófej közt.
              A kérdés nekem ott van, hogy ha a valódi értelméről van szó, szeretnék jófej lenni, csak (épp vagy akár hosszan) nem tudok, mert kimerültem, túl sok a bajom, akkor azt sajnáljam-e.

          • Na, nekem az pont nem jofejseg, marmint a mindenaron megfelelosdi. En teljesen mast ertek jofejseg alatt es ebbe a jofejsegbe belefer szinte minden ami termeszetes a rossz kedv is, de a direkt rosszfejkedes nem. Ami meg nem fer bele, az a: szarok masokra, az empatia teljes hianya (kifejezetten rosszfej kategoria), a basztatos, genyo-szemetkedos poenkodas, karorvendos vicceskedo jofejkedes, kirakat vigyor/bajvigyor, seggnyalos jofejkedes, biztos van meg egy csomo.
            Viszont Sokan akik azt alltjak magukrol, hogy ok nem akarnak megfelelni, meg jo fejek lenni es ok ontorvenyuek, gyakran csak szimplan szemetledak. nekem volt jo par ilyen pasim. Brr

            • Az értelmezéseddel egyetértek, és azt sem gondolom, hogy Éva úgy definiálná a jófejséget, hogy megfelel, meg ilyenek – hanem hogy az emberek elég tekintélyes része tartja azt jófejnek, aki az ő jókedvükért tesz, a saját kárára is akár.
              A második rész meg tökéletesen így van. Öntörvényű, eredeti, mondják sok emberről, aki valójában csak önző szarházi, de valami (szerintem rossz értelemben vett) charme vagy (gyakran képzelt) teljesítmény, esetleg a közvélekedés miatt elfogadják olyannak. Elhiszem, hogy a pasik könnyebben megtehetik – de persze láttam én ilyen lányokat is bőven. Utóbbiak nem ritkán a külsejük miatt népszerűek a pasiknál, és ezzel vissza is élnek alaposan, illetve ez ad nekik elég nagy arcot ahhoz, hogy a lányokkal szemben is szemetek legyenek.

              • Hát persze. Azt mondom, hogy nagyon sok ember a jófejséget a megfeleléssel azonosítja. Ahogy a jó gyerek az, aki a szülei kedvében jár, nekik akar megfelelni.

              • Azt gondolom – biztos spanyolviasz -, hogy az önzés nemfüggetlen, csak épp a fiúkban még támogatják is, a lányok meg legyenek figyelmesek, az nőies, ugye.

  14. A másik posztnál is épp erről írtam (Légy, aki lenni tudsz), és most látom, hogy de hát itt egy teljes poszt szól az egészről! Épp tegnap volt egy nagyon durva konfliktusom emiatt. Ami csak a határaim védelme volt: hisztérikus, túlzásba vitt, és a negatív reakció hatására még inkább túlzásba vitt, de mégiscsak önvédelem.

    Nagyon nehéz, mert sokáig azt tartottam helyesnek, hogy mindenkit beengedtem a saját terembe, az összes hülyeségével együtt – úgy éreztem, ez a jóság. És annyira egyszerű volt, mert csak engedni kellett, nem a határokat felrajzolni. Így jutottam el odáig, hogy el kellett mennem pszichológushoz, mert már egyáltalán nem éreztem, hol ér véget a másik ember és hol kezdődöm én (a transzcendens ezoizék hiába mondják, hogy jó, mert nem jó!), mi az én problémám és mi a másé. Azóta gyakorló énhatármeghúzó vagyok, és sokkal könnyebb. Sokan csalódtak bennem, de a két nagyon közeli barátnőm bevallotta, hogy ők már évek óta reménykedtek, hogy egyszer csak lázadni kezdek. Bár sokszor átesem a ló túlsó oldalára.

  15. Dear God, (…) free me from the desire to earn the approving nod of people I don’t even like.

    bocs az angolert, ezt most talaltam es nagyon megtetszett…

  16. Jo fej vagyok, vagy nem vagyok jo fej?Mikor hogy. Szeretek meghallgatni masokat. Ha valaki eppen nem jo fej, hagyom, hadd vonuljon el, legyen magaban…

    Te mindig ilyen rosszkedvu vagy;-kerdezte az egyik kollega. Hadd b@…-on mar szet az ideg, ha ahhoz van kedvem. Es nem, nem vagyok jo fej, amikor azzal poenkodik, hogy megfogja a hatsomat, menjen a francba.

    Es nagyon nem vagyok jo fej az egyik falubeli ismerossel sem, nem, nem erdekel, hogy nincs kivel beszelgetnie, es tarsasagra vagyik. A munkaido hosszu, a szabadido kurta, hadd legyen az pihenes,nem pedig kotelesseg.

  17. Ön is mindig vágyott egy olyan közösségbe, ahol senki sem jófej? Ne keressen tovább! Legyen ön is csakazolvassa olvasó!
    Éljenek a nemjófejek!
    (Én jó fej vagyok.
    Ja, nem! Nem vagyok az!)

  18. Úristen én jófej vagyok. Mindenkivel akit szeretek. És amikor szar kedvem van (=nem vagyok jófej) akkor nem találkozom/beszélek velük, egyszerűen nincs erőm hozzá. És ha mégis akkor azt kapom, hogy mi van velem “te nem ilyen vagy, nem szoktál ilyen lenni” és “teljesen elbasztad a kedvem, nem értem most miért mondod ezt és miért nem koncentrálsz a pozitívumokra?”. Aha. Talán kellemetlen amit mondok? Hát a világ sem áll csupán jófejségből. És még engem gyötör a lelkiismeret, hogy nem tudom hozni a szórakoztató formám, mert az olyan komfortos mindenkinek. Valójában én sem szeretem magam ha nem vagyok jófej.

      • Pontosan.
        Azon a telefonpénzen ő egy adag cukros üdítőt akar venni, és becsapva érzi magát, ha más van a pohárban. Azt nem kéri. Reklamál.

        • Nekem is van olyan baratnom, aki soha sem panaszkodik, nyafog, igaz nem is tejbetok. Nagyon okos es oszinte, nem mindig csattan ki a jokedvtol, de soha sem morcos vagy ilyesmi. imadok vele beszelgetni, egyaltalan vele lenni. Mas okos, de morcos, panaszkodos baratnoimmel kevesbe birom az egyuttletet. Ez ilyen egyszeru. En szemely szerint olyan emberekkel szeretek egyutt lenni akikkel jo. Egy rossz kedvu emberrel nem jo, oket jobb akkor beken hagyni.

          • De ha az a jókedvű barátnőd épp MÉGIS morcos, mert valami tényleg nagyon rossz történt vele, akkor nem fogsz rászólni nyilván, hogy hogy képzeled, hogyan mersz rosszkedvű lenni. És sejtem, hogy a panaszkodósokkal is másképp beszélnél, ha tudnád, hogy azért olyanok, mert alig szabadultak meg a bántalmazó partnerüktől, nyakukba szakadt, hogy a gyerekeikre nincs pénzük, mert a derék ember azzal tartja sakkban. Aki folyton sír, az nyilván más tészta.

            • Gyorsan tisztaba teszem ezt. Persze, attol meg szeretem a morcosakat is kulonben mar reg agyo volna. Ha morcos es nem tudok segiteni, akkor beken hagyom, nem csesztetem semmivel. Nem arrol van szo, hogy szorakoztatast varok, de mit tegyek, ha egy vidam arcra szivesebben reppen a tekintetem mint egy morcosra. Biztos mert anyam arca folyton morcosnak, haragosnak tunt.
              A panaszkodos ismeroseim meg basszus, nem a rossz partnerukrol panaszkodnak, azt siman vennem (eszre sem veszik amugy) hanem minden szaron. Nincs penz pl. mondja ezt olyan baratnom ahova milla korul folyik be a le es egy nevelt gyerek van es folyton arrol van szo, hogy lassan nem tud mit tenni az asztalra stb. Vagy karrier vazze. olebe hullva minden, keves munka, jo fizu, az a munka amit akart, de nem jo es ha jo iranyba valtozik, meg tobb meg jobb, egy ido mulva az sem jo. Ettol fuggetlenul ertem, hogy van ilyen, csak en rohadtul nem vagyok erre kivancsi, plane nem rendszeresen. Valodi problemakat szivesen meghallgatok es segitek ha kerik es tudok, de ugyanazt a musort, csak kicsit maskepp nem vagyok hajlando hallgatni.

              • Pont így értettem, hogy nem az a baj, ha valaki ÉPPEN morcos, hanem ha mindig az, és hát tudható, hogy nincs valóban rossz helyzetben. Vagy talán mégis – de nem is tudható, mert arról meg nem beszél esetleg. Mert az már zavarja az összképet (nem normális, stb.)

  19. Visszajelzés: pedig árnyalt vagy | csak az olvassa — én szóltam

  20. Köszönöm, az egész posztot, csodálatos! 🙂
    De ezt a mondatot különösen:
    “Nem jó fej, minden bizonytalan, stresszes, fenyegető, és ő csak egy kis nyugalmat szeretne, hogy senki se várja tőle a jófejséget.”

    Olyan sokszor érzem azt mostanában, hogy nem vagyok jó fej, még a fiammal sem, és szégyellem a dühöngéseimet, megfogadom, hogy ezt nem csinálom többé, de csinálom, már a szomszédok előtt is ciki, hogy folyton ordítok, ők meg hallják. Pedig vigyázni kéne, hogy ne hallja senki, meg az utcán se lássa senki, mert nemrég kezdtem az új munkát, itt a városban, gyerekekkel dolgozom, ki tudja mikor jön szembe egy szülő, mit gondolna, ha látná, hogy egy ilyen “idegroncs” foglalkozik a gyerekével. És meg kell felelnem, be kell bizonyítanom, mert ki tudja, mikor lesz megint ilyen lehetőségem. De milyen ez a lehetőség? És mikor jött? Rosszkor? Mondhat ilyet valaki, hogy ez most rosszkor jött? Pedig vágytam rá…

    “Nem szabad stresszelni magad, ebben az állapotban különösen nem”. Igen, abban a bizonyos állapotban.
    “Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg?”
    😦

  21. Ezt most megint elolvastam. Iszonyat, hogy itt tartottam tavaly is, most meg “mégittebben” tartok, és még egy baba is van bennem. Egyre többen jelzik vissza felém, hogy nem vagyok jó fej, nem hát, atomjaira esik szét az életem, már egy jó ideje, de most megint, még inkább. A munkába azóta majdnem belebuktam, aztán mégis folytatom, alig bírom, közben a “nemzetközi események” hatására újabb kényszergondolatom támadt, rengeteg időt, energiákat emésztett fel eddig is, és továbbra is. Azóta kétszer elvetéltem (most épp nem), legalább kétszer tetlegességig fajult a kapcsolatunk, megkaptam a mondatokat, hogy “egy heted van, hogy összepakolj és visszamenj Magyarországra”, “kihívom a rendőröket, ha nem mész el, ez az én lakásom”, “elvetetem a gyerek felügyeleti jogát, pszichiátriai beteg vagy, igazolni tudom” (ez csak a legjavából válogatás), aztán mégis együtt maradtunk, harmadszor is teherbeestem, nem, ez nem bántalmazó kapcsolat, magamnak is ezt mondogatom, csak ő is stresszes, sokat dolgozik, nehéz a munkája, nem bírja már, én meg elviselhetetlen vagyok, sokadszorra fogadom meg, hogy a szex leáll, én ezt így nem bírom tovább, már bőgök együttlét alatt és várom, hogy mikor lesz vége, testi-lelki fájdalom, egyszer azért eljutottam a “szociális munkáshoz”, ha nagyon akarok anyaotthont megpályázhatok, de nem, annyira azért mégsem vészes a helyzet, kibírjuk, háromszor kezdtünk el párterápiát, egyszer sem lett belőle semmi. Közben itt terrorveszély lett, amott menekültügy, a “rossz” környék nem lett jobb, de nekem megmondták, hogy ilyen idegállapotban nem lehet gyerekekkel dolgozni, aztán mégis. Nem kezdtem el sportolni, illetve kicsit igen, aztán leállt, valamennyit lefogytam, majd jött a terhesség, folyamatos kényszerevés, nagyon beteg barátnő, rettegés, hogy én is, egyre nagyobb izoláltság, lassan mindenki elköltözik, akivel valamennyire kapcsolatba tudtam itt kerülni, nem beszélek jobban franciául, nincs több, használhatóbb végzettségem, munkám a láthatáron, meg GYES-em sem lesz. És lassan életem sem.
    Minek is írtam ezt most ide megint?
    Azért köszönöm a lehetőséget.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s