egészséges menza

Hogy lehet, hogy nálunk minden félremegy?

Hogy minden újítót és újítást kiröhögnek és ellehetetlenítenek és koncepciózusan félreértenek?

Hogy lehet, hogy ennyire nem mozdul a magyar észszerű, egyszerű ügyeiben, csak akkor, ha pátosz van és tragédiaesély, de akkor viszont hepciáskodik?

Hogy mehet ilyen szegénységben ekkora pazarlás?

http://civilhetes.net/a-menzareform-kovetkezmenye-amivel-senki-sem-szamolt

Olvasom, hogy a gyerekek ehetetlennek tartják a menzai sótlanabb levest, a halat, a párolt zöldséget, a céklát (minő borzalmak!).

Hogy nem eszik meg a gyümölcsöt sem.

Hogy az a vágytárgy, amit a jobb módúak esznek: pizza, csoki, csipsz. Ha tehetnék, ilyeneken élnének. Látom én is, ötkor kiözönlik a rendőrtisztiről a diáksereg, tele a CBA, nem bonyolítják, péksüti van, ice tea, csipsz, sós mogyoró.

Ha ez nincs, tésztát, paprikás krumplit, ismerős ételeket enne a nyomorban élő diák.

Bővebben…

amiről a média hallgat

A média — most már mindig odaírom: ez a zöld szemű szörnyeteg — rendkívül sokat foglalkozik az emberek — hírességek, az olvasók és általában az emberek — testével, kinézetével és életvitelével.
A média a szívén viseli, hogy mi egészségesek legyünk, hosszú életűek, jó alakúak, aktívan töltsük a hétvégénket, otthonunk letisztult legyen és színes díszpárnákkal teljes, vidáman játsszunk a jól táplált és kiegyensúlyozott gyerekeinkkel a kellően füves-virágos kertünkben, meg még grillezzünk is, finomakat és egészségeseket vacsorázzunk, helyes pózban üljünk az irodai forgószéken, ápoljunk a szem körüli érzékeny bőrt, valamint jólesően, kölcsönösen boldogító módon, eleget szexeljünk.
Úgy gondolja a média, hogy mi ezekhez keressük a tippeket és információkat: család, szépség, gyereknevelés, utazás, párkapcsolat, egészség, és ilyesmire vagyunk némi noszogatás után hajlandóak pénzt költeni. Ilyen hirdetői vannak, ebből él, és a hirdetők érdekeinek megfelelő tartalmakat állít elő.
Félreértés ne essék: én nem várom el, hogy úgy működjenek, mint egy civilszervezet. Nem tartom ördögtől valónak, hogy hirdetői érdekek mozgatják a magazinújságírást. Az emberekre hatnak az újságok, a média talpon akar maradni, újságírók és píárosok ezrei élnek ebből, hogy mi kajáljuk az ilyen tartalmakat. Nekem is azért van olyan szőnyegem a nappaliban, meg borvörös LG mosógépem, de még bambuszbiciklim is, mert egy-egy újságban olvastam róluk. Nyilván nem fog a média a legnagyobb hirdetőinek érdekeivel ellentétes tartalmakat közölni. Csak lássuk világosan, hogy itt erről van szó. Nincs küldetés, nem a véleményüket írják, lavírozni fognak, és csak másodsorban szolgálnak bármit, ami nem marketing, mondjuk eszmét vagy jó ügyet.
Szóval, a média megállapítja, hogy biztos hullik a hajunk, biztos stresszesek vagyunk, biztos nem kentük be magunkat naptejjel, biztos elcsábultunk egy sütire, de nem baj, majd másnap ledolgozzuk a fitneszben, a kiegyensúlyozottság jegyében pedig a következő oldalon sütireceptet is közöl (egészséges nassolnivalók).
Szakadatlanul szembesít a diagnózissal, hogy “sajnos, ez van”, imádja a külföldi kutatásokat és leegyszerűsített statisztikákat, szenvedélyesen csóválja a fejét, figyelmeztet, felszólít, pontokba szed. Mindenki végzi a dolgát: a tartalom előállítói megállapítják, mi a bajod, megoldást javasolnak, a kozmetikai, gyógyszer- meg wellnessipar szállítja a megoldások tárgyi részét, te elolvasod, megveszed, vagy elmész pszichoterapeutához, és megjavulsz.
Olyan egyszerű volna, csak követnéd az útmutatásokat, elgondolkodnál, változtatnál az attitűdödön, felkeresnél egy szakembert, stressz ellen mélyeket lélegeznél a fitneszlabdán meditálva, naponta három liter vizet innál, megvennéd azt a kenőcsöt és emezt a locsolócsövet, és akkor szép lenne a füved, visszaállna a libidód, elmúlna az ekcémád, visszafiatalodna a roskadt dekoltázsod, valamint éretten és egyenesen beszélgetnél a kamasz gyerekeddel a kényes kérdésekről.
Valamiért mégsem ez történik.

Bővebben…

stohl andrás nem szexi

Nem szoktam a kultúrélményeimről beszámolni, mert mostanában ritkásak, és nélkülöznek is minden olyanfajta tudatosságot, amilyennel én kultúréletet élnék, ha ideális volna a helyzet, tehát ha korlátlan időm lenne könyvesboltokban nézelődni, ajánlókat olvasni és alter esteken ottragadni.

De mostanában, a sokat emlegetett Nemzamárdi és a főváros között többbször vonatozván újságot olvastam. Lehoztam rég megvett, félretett lapszámokat, kettőt magam vettem, és kettőt itthagyott egy pár napig itt tartózkodó másik nő hagyta a nyaralóban. Forbes, Wellness magazin, Magyar narancs, Marie-Claire, ÉVA.

Az Éva Magazin nyári száma komolyan megdöbbentett. Bővebben…

nem mondom, csak gondolom

A píszíről elmélkedem mostanában.

Vannak olyan társadalmak és netes közösségek, ahol elterjedtek és általánossá váltak már olyan normák, amelyektől kevésbé lehangoló egy-egy beszélgetés. Miközben a szólásszabadság abszolút érték, érzékelhető a törekvés egy biztonságosabb, igazságosabb köztérre. Legalábbis szerkesztett szövegben, posztban (névvel vállalt, kiadóhivatal által fémjelzett tartalomban) nem bántanak akkora lendülettel másokat, inkább érvelni illik (critical thinking, 500 words composition tantárgyak és gyakorlatok készítenek fel erre). Ciki a bántás, nem mész sokra a homofóbiával, rasszizmussal, testszégyenítéssel, szólnak érte. A hirdetők is, mégpedig keményen. Nevezzük ezt a gyakorlatot az egyszerűség kedvéért píszínek. Az idehaza sokat gúnyolt píszi amúgy is valami ilyesmi, egy igazságosabb világ gúnymentes, elfogadó szóhasználata és illemkódexe.

Van azért vélemény ott is, hajaj: aki valamit állít, a maga lovát dicséri, a keresztény értékrendet, a házasságot, a sportos testet. Kiérezni azért ebből is, mit gondol a többiekről.

És hát térjünk ki arra is, hogy ezek az “amerikaiak” vajon olyan jó emberek, meg tudatosak, meg a társadalmi fejlettségnek ennyire magas fokán állnak hozzánk képest, hogy tényleg ciki a bántás? Bővebben…

nem meccs

Ez az egész nem meccs, nem birkózás. Hogy lehet, hogy nem értik?

Itt van például ez a cikk.

Dühös, agresszív férfiak kirúgattak egy nőt; dühös, agresszív nők börtönbe juttathatnak egy férfit

Férfiak–nők mérkőzés, 1:1. Erre alapoz a cikk felépítése és címe, némileg hatásvadász módon, merthogy két, egymáshoz semmilyen tekintetben nem kapcsolódó esetről van szó. Már azon túl, hogy internetes kommunikációban, a tengeren túl történt mindkettő. Az egyik esetben interneten névtelen férfiak támadtak gyűlölködve egy nőt, a felületet működtető cég vezetőjét, aki morális alapokon, a cég hírnevét és érdekeit is védve próbált moderálni gyűlöletteli és nőellenes tartalmakat, aminek következménye a nő ellehetetlenülése és felmondásra kényszerülése volt; a másik esetben interneten férfiak egy undorító, agresszív netes játék megalkotásával zaklattak egy feminista aktivistát, Anita Saarkesiant, ami ellen két másik feminista tiltakozott, és ez után az egyiküket zaklatta tovább a “játékot” megalkotó férfi, mire is a nő letiltotta, mire is a férfi még jobban rászállt és ócsárolta mindenhol, mire a nő feljelentést tett zaklatásért, az ügyészség pedig vádat emelt. Bővebben…

nem mernek kimenni a strandra

Ismét megy a rémüldözés a bikini body témán, sokan sűrűn bólogatnak. Vándor Éva egyébként figyelemreméltó cikkeket szokott írni.

http://vs.hu/magazin/osszes/ilyen-combokkal-tenyleg-kimegy-a-strandra#!s3

Röviden összefoglalom a cikket: jaj, de szörnyű hogy a sok fogyózós-tápkieges oldal a strandszezonnal fenyeget, hogy négy fal között fogsz kuksolni, és legyél tökéletes testű, és ha nem vagy az, ásd el magad mélyre. Ez az egész egyre durvább, nők milliói szenvednek. De ne hagyd magad, menj csak bátran strandra.

Bennem ez az egész kétféle reakciót vált ki:

— elmegyek futni (életem leghosszabbja, terepen, este, szentjánosbogár-rajban, csúcsfutással, harangvölgyi lezúdulással, holdfénynél és vaksötétben, majdnem három óra, 26420 lépés), kipucolódom, rendezem a gondolataimat, és istennőnek érzem magam másnap is

— a “nem illik testszégyeníteni” morális és eszmei parancsát felülírja bennem a lényeglátás, vagy nem tudom, mi ez, ahogy így motoszkál bennem: ti nem érzitek, hogy ez a bátornak és kritikusnak tűnő cikk elaltat titeket, több ponton csúsztat, csak a kézenfekvő helyeslésetekre számít?

A strandpara-bikinivásárlásrémület emlegetése nem más, mint egy mém, vagyis egy változatlan formában ismétlődő, könnyen érthető tartalom, amely közös kulturális referencián alapul. Bővebben…

lena dunham megmutatta

Ez is egy hír most, van min gondolkodni.

Az egész előtt két deklaráció:

A fehérneműkérdés. A huszonegyedik századi, szélsőségesen specializálódott, minden illúzióra akalmas, minden problémára megoldást nyújtó fehérneműkultuszt túlzónak érzem. Ami pont a Women’s Secretben vagy az Intimissimiben van: a sok kis átlátszó pánt, betét, szilikonpárna, kétoldalas ragasztó, variálható modell. (A férfiak is panaszkodnak, hogy át vannak verve — ők azért maradjanak csöndben, mert nem a természetes mellünkre kíváncsiak, hanem a gömbölyű-nagy-tökéletesre, amely trükk nélkül is olyan. Olyannal meg nem szolgálhatunk.) Bővebben…