azt mondta a tanárnő

Ez is visszatér a kommentjeitekben: a húsz évvel később is sajgó seb.

Egy tanár, egy korlátolt, egy egyszeri, egy rosszul képzett, egy rossznapjavan, egy nemtudjamitbeszél, egy tévedő, csak úgy, mellesleg kiejt egy mondatot. Egy ítéletet, egy prognózist. Ma is látod, hallod, ahogy mondja.

Kudarcos tanárok téged hibáztatnak, amiért nem tudtak beletörni a szisztembe, és rávenni  téged az uniformizált átlagosanjó teljesítményre. Mert nem tudtál motivált (kötelességtudó) maradni, vagy éppenséggel szabálytalan, de átlagosnál jobb képességeid voltak. Rendszeridegenek. a status quo csóválta a fejét: csak meg ne ártson az a nagy eredetiség.

A mondatra ő már nem is emlékszik, ha él még a szerencsétlen, de te emiatt nem mentél a színművészetire, ma sem nem hiszed el, hogy tudsz helyesen írni.

LifeTilt története.

Elhittem hogy én vagyok az Isten, és egy idő után már így is tekintettem magamra. Én Balogh Tamás, akiről az osztályfőnöke azt mondta anyámnak az egyik szülői értekezlet után, hogy „Balogh anyuka. A maga fiából soha nem lesz semmi, mert ilyen mentalitással és viselkedéssel nem lehet” az rá 10 évre többet ért el, mint az osztálytársaim úgy ahogy vannak együttvéve.

http://www.lifetilt.hu/blog/2014/10/vissza-kell-mennunk/

Érzitek a csakazértis lendületét? Megejtő.

http://modoros.blog.hu/2014/10/08/kedves_jotanulo_volt_osztalytarsam

Nekem kevés jutott ilyen degradáló jóslatból, mert én nem provinciális középiskolába jártam, hanem igazi szabad szellemek tanítottak, nagy formátumú emberek. És ami mégis volt, az nem akasztott meg, hanem beintéssé tette az életemet.

Testnevelő volt az egyik, alázott, a változóban levő és boldogtalan testemet. A testem lusta vilt, igenis, futáskor fájt a térdem, peedig volt egy pár hónapos időszak, hogy iskolaköröztünk bőszen hajnalban és önként. A testnevelőnek nem tűnt fel a sportmúltam (öt év szertorna), sem az eredendően mezomorf, soha nem sérülő testem, a sportra alkalmas felépítésem, mert kamaszként kövér voltam. Azt mondta, nagyseggű titkárnőként végzem. Én sem és sok más osztálytársam sem voltunk átlagos képességűek, minket eleve e szerint válogattak, emiatt kerülhettünk be ebbe az alapítványi pénzekkel európaivá javított intézménybe. Én pedig abban az évben második, előtte pedig tizenegyedik lettem országos tanumányi versenyen.

Azért persze lett néhány kallódó sors, meg középszerű középvezető, és hatalmas egyéniségből meglepően szürke felnőtt, nem csak startup-emberek. De a többség szuverén, alkotó, és van egy-két hiányszakmában dolgozó, nagyon komoly szakember is. ma is szívesen rúgnék be velük.

És hát végre nagy segg is megvan. Nem volt könnyű, a szintén nagyseggű edzőmmel szakadunk bele a lábtolón. De már nem dúl bennem az indulat, hogy nabazmeg, megnéznélek most fogatlanul, tanár úr, meg hogy te vajon mennyivel lábtolóztál fénykorodban, és mire volt ekkora arcod. Azért az osztálytalálkozón beszóltam két éve.

Mindenesetre nekem évekre elvette a kedvem a mentalitása a testemtől és a sporttól.

IMG_0995

A kontraproduktív testnevelőről meg az ő módszereiről sokan mesélnek. Azóta sem szeretnek sportolni. Ha mégis, akkor negyven körül, teljesen másképp, saját szenvedéllyel, az egykori Laci bának beintve kezdték el, a maguk feje után, vagy motiváló közösségben. De hobbisportolóvá nevelni őket nem sikerült, ami azért a közoktatás testnevelésének fontos feladata volna.

A másik középiskolai beszólás a nemi szerepeket illette: tanár uram, az informatika-, amit akkoriban számítástechnikának hívtunk, érzékelte druszámmal való baráti kapcsolatom (de ilyen igazi sülve-főve, szinte szerelmes kamaszbarátnőség) dinamikáját, és diagnosztizálta is ízibe’, hogy ő Sancho Panza, én Don Quijote, szóval én vagyok a domináns, és ez nem jó, mert majd a házasságban is kell egy domináns fél, és ha a nő az, akkor baj van.

Engem ez akkor nagyon feldúlt, komoly válságba kerültem miatta, bűntudatom volt és gyűlöltem magam, mert sokkal érzékenyebb és kétkedőbb voltam a látszatnál (és most is azabb vagyok). Ma már értem: semmi mást nem mondott, mint hogy én vagyok az ambiciózusabb, brahisabb, eredetibb, és így is volt. Dominánsnak lenni, vagyis, amit egy nőnél már annak vesznek: ha van gondolata, ötlete, ha kezdeményez, kiáll, lázad, nem hallgat – mindez jó, mert erő, és erre kéne biztatni a gyomorgörcsig megfelelésmániás lányokat. Meg egy kis leszarásra.

Erőszakosnak, elnyomónak lenni pedig, amit pedig egy fiú esetében neveznek dominánsnak, és amire a bátyáim remek példák voltak, nem jó. De azt nem is erős, hanem gyenge, kompenzálós emberek csinálják.

Ma már azt is tudom, hogy ő nem tudta, hogy bennem ez ekkora lenyomatot hagy, és így feldúl. Ahogy rám a megjegyzése hatott, az nem az ő szándéka volt. Ő nem akart rosszat. Ő csak tévedett, mert korlátolt volt, illetve maga is “domináns” férj.

Én nem mondanék ilyet tanárként, nem is mondtam.

Ja, még egy ilyen volt, de az nem fájt, és voltaképpen be is igazolódott. De azért nagyon merev ennek is a nemiszerep-felfogása és nőképe. Ő is férfi, az említett nagy formátumok egyike. Azt mondta, hogy bennem akkora energiák, indulatok vannak, hogy ő nagyon várja, hogy szüljek két-három gyereket, az majd elviszi a fölösleget.

Szültem is, és az is elvitte, de azért főleg nem az.

Neki is sok gyereke van. Egyszer rákezdte, hogy de azt mikor írom meg, hogy a nők is milyenek. Én, a nagy emancipunci. Azóta sem beszéltünk, pedig komálom őt, komolyan, felnőtt koromban is sokáig szívbéli kapcsolatban voltunk.

Nem írom túl ezt a posztot, nem, nem, én nem.

Most ti meséljetek.

nem értitek a férfiakat

mantrák sorozat

2. mantra

A nők azt hiszik, hogy a férfi viselkedése ellenük van, pedig ha megértenék, hogy a férfi másképp működik, akkor nem éreznék a viselkedését közönynek, hatalmaskodásnak. Bővebben… →

a halovány férfi

Avagy: miért nem szeret jobban? Most akkor akar valamit, vagy nem? Igazán akar?

Ó, ezt gyakran kérdezzük. Én meg azt mondom, például itt, hogy a szerelem (és a szenvedély) önműködő és egyértelmű, ott nincsenek kételyek, elégtelenségérzés, sőt, valahogy… túl sok is. Eláraszt. Nincsenek előzetes elvárásaid: az ember, a helyzet teremti az igényt, a teljesség igényét, és ki is elégíti, azonnal. Nem is tudtuk, hogy létezik ilyen. Aki megélte, tudja.

Bővebben… →

a gyengéd erőszak 3.

a gyengéd erőszak 1.

a gyengéd erőszak 2.

ez ritka: csajozási tippek a blogon!

Hát azt ismered-e, amikor tudod, hogy nem kéne, de csak járkálsz valaki után? Ez a valaki lehet a vágytárgyad, és lehet a partnered, aki szakított veled, vagy szünetet kért.

Sajnos, amit te állhatatos, gyengéd szerelemnek vélsz, az a számára határsértés, molesztálás, kontroll. De ezt már tudod, ha olvastad az előző bejegyzéseket.

Azért vagy oly állhatatos, mert nem felel a szándékaidra, és ezt nem fogadod el. Makacs vagy. Addig tolod, amíg hátha.

De sose. Egyre rosszabb lesz. Nem viszonozza, és meg is fog vetni. Lesz egy pillanat, amikor a szíved meghasad, és nem érted, mert olyan kedves voltál vele, ő meg elküld a bánatba.

Ezért szállj ki.

A közeledés nem baj. Bővebben… →

a gyengéd erőszak 2.

Az első rész: a gyengéd erőszak 1.

Szépen vagyunk egyébként: míg ti a lányotokat féltitek a traumától, apák, haverok és puakézikönyvek arra biztatják a fiaitokat, hogy próbálkozzanak, smárolják le a lányt, ne vacakoljanak.

A legtöbbször nem rosszindulatúak az “udvarlók”, nem tudatosan mesterkednek. Csak nagyon akarnak valamit, és az erősíti meg őket, ami a másiknak rossz. A bántalmazók sem mind gonoszak.

Világosítsd föl gyermeked:

a haramiák emberek;

a boszorkák – kofák, kasok.

(Csahos kutyák nem farkasok!)

(Reszketek, ahogy ez meg van írva, a verszenén. Milyen sűrű valóság a jó vers…!

Ó, ezt nem ide. Készítek egy alposztot, egy József Attila-szemelvénygyűjteményt, az 1936-os versekből, mert nagyon érzékletesen adják vissza a dinamikát.)

Hiedelmek, viselkedési sémák és érdekek mozgatják őket egy társadalmi közegben, amely tolerálja, alig ítéli el, megmagyarázza, vagy nem akarja észrevenni a húzásaikat.

Miért nem tartom áldozatnak a csalódott, visszautasított férfiakat? Bővebben… →

elférfiasodtam

Néha komolyan megijedek magamtól.

Hogy akkor én voltaképpen férfi vagyok. Férfi lettem itt a nagy egyedülállóságomban. Bővebben… →

az én nőiességem

Most volt a lányom tornabemutatója. A konferáló lány, akinek rózsaszín volt a haja, idén is elmondta, hogy a különböző korcsoportokon láthatjuk, évről évre hogyan alakul a nőies mozgás. Maga a sportág inkább testtudatot és ritmusérzéket fejlesztő gimnasztika, némi gyógytornászi beütéssel. Nincs leválogatás, se idomítás, és szereplés és koreográfia is csak év végén, amúgy csak gyakorlatok. Hetente egyszer járnak, ezért bájosan nem egyszerre és nem is ámulatba ejtően csinálják a mozdulatokat: nem spárgáznak, nem ugranak nagyokat, nincs feszes spicc, se akrobatika, csak érzik a ritmust, és sokféle mozdulatot próbálnak ki, a szerekkel meg ügyesednek, mindezt a zseniális érzékű, csupa szeretet Rita néni vezeti.

Na, a lányomnál eggyel idősebbek (alsó tagozatosok) csoportjában van egyetlen fiú, aki a testvérével együtt jár évek óta. Rajta nem flitteres dressz volt, hanem egy zöld atléta klottgatyával, és volt egy-két szökellés, amit nem csinált a karikagyakorlatban. Bővebben… →

igazságos

melléknevek sorozat 29.

Tegnap volt a könyvbemutató. Nagyon örülök, hogy a sűrű életetekből el tudtatok jönni! Nekem az volt az álmom, hogy egy nap ott és pont ott lesz a könyvem bemutatója. És lőn.

Nem olyan lett persze, pont Bővebben… →

nőies

Ha én olvasom a nagy internetet, mémet nézek, vagy valakivel beszélek, aki tapasztalt és jó emberismerő, mindig megtudom, milyenek a nők. Pedig állatira nem kérdeztem. És mivel én nő vagyok, akkor én is? Haj, de nőies vagyok én!

Van az örök sláger, a cipőtéma, például. Bővebben… →

a gyereket nem adom

Figyelj, te itt most fel vagy háborodva. Hogy te mekkora egy barom voltál, milyen sokáig tűrtél, bíztál. De ennek most vége. Na de a gyereket nem adod!

Állítod, hogy jogod van a gyerekedhez. Bővebben… →

zavarba ejtő

melléknevek sorozat 26.

Én nagyon remélem, ezt külön írjuk még. Igen, igen, megnéztem.

igei idiómából képzett folyamatos melléknévi igenév

Na szóval, van ez a kétségtelenül létező tendencia, antifeminista kollégáink vesszőparipája (na, vajon lehet-e ide jelzőt tenni? kedvelt vesszőparipája? remek vesszőparipája? vagy: egyik vesszőparipa? nem. a vesszőparipa nem bír el jelzőt. pőre paripa ő). Nehéz tömören megfogalmazni, de olyasmi, hogy a fiatal és csinos nőkkel úgy általában a világ, azon belül is a férfiak előzékenyen bánnak. Átengedik őket az úton, meg hazaviszik kocsival, szívességeket tesznek nekik, előreengedik őket az ajtóban — ez jár nekik, mert nők, pontosabban: mert szexcélpontnak alkalmas fiatal nők.

Mintegy jutalmazzák őket azért, hogy életerősek és szépek.

Természet: Bünteti a szenvedést és jutalmazza az örömet.

Karinthy Frigyes notesze.

Az antifeminista kollégák ezt persze úgy értik, hogy ezt a nő tudatosan csinálja. Bővebben… →

megzsarolt nők

Itt látható a nagy hírű bűvész!
A lábával karikázik,
a kezével citerázik,
az orrával orgonázik,
a fülével figurázik,
a szemével gurgulázik,
a szájával vacsorázik!

K. S. Zs.-nak

Tegnapelőtt (javítom “tegnap”-ról, elsüvített mellettem a szerda, most is rohanok) konferencián voltam. Ritkán megyek ilyenre, ezért is pezsdítő élmény. Szeretem ezt, rákészülni, megjelenni, emberek között lenni, figyelni, új megfogalmazásokkal és mentalitásokkal találkozni, és hát ebből bőven volt. Játszóhely is volt gyerekeknek, vittem a kisebbik kicsit. Nagy köszönet érte a szervezőknek.

Szerelem: Személyes? Politikai? volt a címe, egészen különböző szakmájú emberek tartottak előadásokat, izgalmas fókuszokból. Bővebben… →

valódi szeretet helyett

Bele akartam írni az előzőbe, de aztán önállósodott:

és hány, de hány olyan férfi van, aki csak arra utazik a párkapcsolatában, hogy “ne legyen balhé”. Hogy békesség legyen, nyugodt este. Hogy ne zárja el tőle a nő a testét, kedvességét, jókedvét válaszképp arra, amit csinál, és ami nem szép tőle. Vagy lehet akár némaság is, de feszültség, hangos konfliktus ne legyen.

Tehát a férfi nem szeretetalapon működik, nem vállal valódi felelősséget kettőjük mint pár jóllétéért, nem törekszik arra, hogy igazságos legyen a munkamegosztás, nem akarja őszintén a partnere javát, és nem revideál akkor sem, amikor hibázik, vét, csak a büntetést próbálja elkerülni. Bővebben… →

az egyenlőtlenség formái 28.: most haragszol?

A legutóbbi írásom:

most akkor elmesélem, nekünk milyen volt

nagy olvasottságot hozott, és heves kommentözönt váltott ki. A látható kommentet jelző szám (210) mellett a szerkesztőmben a negyvekilences szám van pirossal: ennyi be nem engedett, amúgy nagyon ostoba, elvakultan ideológiai komment is érkezett.

Mindig öröm ez egy bloggernek, és megihleti új témákra.

Az egyik amelyet törzsolvasó írt, ez áll:

Csak azt nem értem, hogy tudod ilyen hideg, részvétlen, haragvó megvetéssel odalökni, hogy “mert nem volt szerető szívű anyukátok”.

Haragvó.

A blogger haragszik. Miért haragszik? Nem szép tőle.

Eleve, egy nő, amint haragszik, ejnye.

Miközben egy agresszív, nőgyűlölő kommentre reagáltam a bejegyzéssel. Azt persze vagy szó nélkül hagyja, vagy egy mondattal elintézi: persze, azt is elítélem. Bővebben… →

most akkor elmesélem, nekünk milyen volt

Megint ráömlött a blogomra (kivehetetlen, bosszantó folt) egy kilométeres, névtelen, kioktató komment, egy valószínűleg lefordított redpilles szöveg részlete.

Amelyben arról értekezik az ismeretlen szerző, hogy a férfiak milyen szeretettel fordulnak általában a nők felé, felveszik őket például, amikor ázottan baktatnak az út mentén, és hazáig viszik, nahát! Ellenben a nők nem tesznek ilyen szívességeket a férfiaknak, és nem szeretik őket.

Az első kérdésem, hogy ugyan, miért a férfiak feneke alatt van már megint az autó. Miért ő az erős, aki segíteni tud, és miért képzelünk el sorra olyan helyzeteket, amelyekben a nő szorul rá valakire. Ennyire kézenfekvő ez, hogy minden példában ez a séma szerepel? Ja, mert ők az erősek, mi meg a gyengék, értem.

Mindjárt átgondolom ezt, csak leteszem a STIHLemet. (Remek rönköket találtam, készülök a télre.) Bővebben… →

kit kell sajnálni?

Ez a sok fejcsóválás…! Társadalmi felelősségnek álcázott, arcátlan képmutatás, a valóság lehazudása.

Arról kár vitát nyitni, hogy azoknak a legjobb, akik érzelmi közösségben élnek, szép, emberi teljességben, mindenkor érzékenyen egyeztetett érzelmi, életszervezési, intellektuális, szexuális harmóniában, együttműködésben.

Vannak aztán azok, akik papíron rendben vannak, párkapcsolatban élnek, ami lehetőleg házasság. Na, velük meg példálóznak, ők a feliratok és jelszavak, ők vannak a fészekrakó hitel meg a családtámogatási intézkedések célkeresztjében. Bővebben… →

az egyenlőtlenség formái 26.: szabotál

ige: szabotál

főnév: szabotázs

a személy, aki szabotál: szabotőr

nem gyönyörű ez a magyar nyelv…?

Az van, hogy párkapcsolatban élsz, és ez kölcsönösséget jelent, tehát tényleg nem lehet azt mondani, és ez a blog sem akarja semmilyen módon azt sugallni, hogy szard le a párodat, keress külön utakat, mindenki csináljon, amit akar, hagyjon békén, elég volt. Közös élet, közös élettér, közös felelősség, szeretet.

Vagy ha ez nincs már, az egy nagyon szomorú állapot. Én egy kicsit radikálisabb lettem e témában, hogy “miért marad”, telítődtem a panaszokkal. Szerintem ha nem működik, ha úgy nem működik, ahogy gyakran írtok róla kommentben és e-mailben, akkor lépjen, aki léphet. Akkor menni kell, nem jó senkinek évekig húzni, elromlani emberileg, hagyni eltelni az életet ebben, és csak mondani, mondani örökké ugyanazt. És miközben rossz, azért a védelmét és az előnyeit élvezni. Lojálisnak lenni, ragaszkodni ahhoz, ami lehúz és leront, kettős játék, nem vezet sehová.

Na, de te odateszed magad, végzed a rádesőt, nem rovod fel, és ki is mutatod a szereteted, ha még maradt.

És csinálsz mást is ezen kívül, vagy csinálnál, olyasmit, ami jó neked, vagy van valami másfajta vállalásod. Például segítesz embereknek, vagy kóbor állatoknak, meg vannak barátaid, sportolsz, vagy van valami hobbid.

Azon ritka eseteket leszámítva, amikor egy ilyesmi tevékenység aránytalan részt kér az életedből, idődből vagy a közös életből (pölö odaköltöztetsz egy családot a nappaliba, hetente öt estét jársz a barátnőiddel szórakozni, tele van minden a szétgurult gyöngyfűző készleteddel, a teljes jövedelmedet ayurvédikus illatgyertyákra költöd), az ilyen tevékenység nem a kapcsolat, a család rovására megy, hanem energiát ad, segít, hogy helytállj a hétköznapokban. Ezért is választottad őket. Vagy mert az otthoni verkli leszív, igen, azért, és jólesik mást csinálni. Bővebben… →

menjen csak, majd feltörlöm újra

Emlékeztek erre?

Ezt mondta az iskolai takarítónő, és mi elhittük, hogy neki nem számít, nem nagy ügy. A takarítónő nem morgott, mindig udvarias volt, mosolygott is, vagy ha nem is, semmiképpen nem csapta az arcunkba a mopot.

Ma felmostam, pontosabban ma is és elég alaposan felmostam a remek mikroszálas weleda felmosófejjel, és én aztán nem biztatok senkit mosolyogva átjárkálásra, még a kutya is kikerül a hűvösebbik erkélyre ilyenkor. Mint általában, előre szólok a nappalinkban játszó népes, 4-6 fős gyerekseregnek, hogy most van a történelmi pillanat, el lehet dönteni, kint vagy bent, mert nemsokára egy darabig át nem, senkinek, pláne ama talpakkal, amilyen ezeknek lenni tud. Pisilni kell? Szólj, és átemellek, de járkálás nincs, amíg föl nem szárad. Bővebben… →

türelmes

melléknevek sorozat 24.

-alom/-elem képzős főnévből, -s képzővel

Hány, de hány nőnek az a végső tanulság: türelmesnek kell lenni. Ezért vár, hallgat, és ettől reméli, hogy béke lesz.

És nincs béke.

Mert nem az a probléma, hogy ez a nő nem elég türelmes, hogy ingerült, könnyen felcsattan, veszekedős, kiégett, hanem az, hogy apa mélyen, a beléivódott szereppel, a jogosultságok birtokában, az olykor érthetetlenül túlzó önértékelésével, tudjátok, az a fajta, aki meghatottan gratulál önmagának, ha meló után még vásárolni volt az ALDIban, azt gondolja, hogy igazán itt ő számít, ő hozza a pénzt, őt kell csodálni, ő az ész, ő fogja eligazítani gyermekeit — és különösen a fiát — az Élet dolgaiban. Bővebben… →

kinek rovod fel

A zöld részt délben, a közzététel után másfél órával írtam bele, fontos kiegészítés.

Kaptam kommentben egy ilyen linket:

http://slatestarcodex.com/2014/08/31/radicalizing-the-romanceless/

Nagyon köszönöm, érdekes poszt. Haladó angol, meg hosszú is, de érdemes átrágni magunkat rajta, jó volt olvasni például a feminista Nice Guy TM témájú idézeteket, bár itt a posztban “a könyökünkön jönnek már ki a feministák” módra vannak tálalva, a magyar nyelvű közbeszédben ezek radikálisan új gondolatok, vagy inkább megfogalmazások.

Lejjebb, már a IV. részben van egy idézet Barrytől, aki 45 éves, soha nem élte át a romantikus szerelem élményét, és úgy érzi, egyre távolabb is kerül attól, hogy átélje. Erről ír, de nem akar panaszkodni, mert a “manosphere” nőgyűlölő beszédmódja ennek a lehetőségétől megfosztotta, nem akar olyan lenni, mint ők, hozzájuk csapódni, hiszen ő nem nőgyűlölő. Bővebben… →