Én ettől le vagyok taglózva, megmámorosít egyszerűen.

Az is, hogy már igazán rendszeren kívüli lettem. Mi is legyen ma a program? Ez a felvételik sűrű hete, hava amúgy, a fiam nyolcadikos, mindenki buzog és ügyintéz. Péntek délelőtt, míg azok, akik oly szorgosak-dolgosak, oly törekvők, vettek is nemrég használtan egy Saabot, mely munkájuk gyümölcse, meg akkkkora, de akkkora forinthitelt is kaptak, hogy el se hinném, és hogy lenézték a bölcsészeket és tanárokat, istenem!, szóval, míg ők lélektelen irodáikban görnyednek, én tavaszba öltözve leszáguldok a délután felvételizendő fiammal a Francia Intézetbe, és premier előtti filmet nézünk, mert valahogy rákerültem bloggerként a meghívottak listájára.

Mi, akikben eredetileg nem hitt senki, és akik most, negyven körül, minden trauma ellenére is szabadabbak lettünk, mint amekkorának a szabadságot mi magunk is elképzelni bírtuk, egy kicsit nyelvet öltünk, mi tagadás.

Spoileres filmkritika következik.

A másik, amit nem bírok megszokni mint mámort, az európai film mint olyan. De meg a francia külön, az a miliő, történetmesélés, azok a színészek, fények, provance-i és korzikai házak, fületlen nagy kávés tálak (?) reggeli derűben. Az arcok sminktelen természetessége, a kócos dizájn, a felvarratlan ránc.

Addig mondtuk, hogy a világ legjobb nőjét csalta ez a rettenetes Vincent Cassel (lásd még ennek a szintén érdekes filmnek a kritikáját is:

Nem kell a nőt ütni a bántalmazáshoz

, amelyben érdekes szakmaiatlansággal keveri a kritikus a film fikcióját azzal, amit a színészről tudni vél),

szóval addig-addig csócsáltuk ismét a média fogyasztásra kész gittjeit, amíg elfelejtettük, hogy azért Vincent Cassel meg mégiscsak a világ legszexibb férfija, azzal az értelmezhetetlen szemével-homlokával, érdemi bicepsz nélkül is (!).

Az a hűtlen, az a rohadék, akinek a magánéletéről érdemit nem tudunk, honnan is tudnánk, csak médiatorzítást. Sose felejtsük el: mindig, mindenképpen a média és az általa hordozott, előmozdított érdek az úr, nem a sztár és nem is a közönség, pedig azt hinnénk, hogy a média nekünk, senkiknek híven beszámol a Valakikről, ezzel kiegyensúlyoz, leleplez és helyreigazít, így tesz minket, senkiket hatalmassá, hogy rajta a szeme a Valakiken. De ha tudnánk is valamit torzítatlanul a színészisten magánéletéről, a jó ízlésű, el nem galoppírozó ember belátja: nincs hozzá köze. Ahogy a színésznek sincs köze a mi stiklijeinkhez, sőt, senkinek.

Én ha ilyen szexi lennék, meg férfi, és megtehetném, és ez hajtana, hát, nem tudom, mi tartana vissza. Az örömtelenek, ásatagok, a pengeszájúak szava? A házasság? Azt ma már híresék és jelentéktelenék is úgy értelmezik, ahogy ők gondolják.

Ezek a felháborodottak úgy tesznek, mintha bizony a monogámia alapértelmezett lenne, valami ősi norma, amit ha megszegünk (és ki is derül), akkor jajaj. A rossz házasság, az legitim, nem házasodni, az is legitim, de megcsalni…? Bekapcsol a feudalizmus. És mintha volna mód megelőzni a “hűtlenséget”, mintha ez érdemalapon működhetne: ha elég jó a nő, szexi, feszes, híres, kedves, odaadó, akkor aztán tessék hozzá hűségesnek lenni. A többi megcsalást valamennyire megértjük, tetszett volna nem elhízni, na de Monica Belluccit…? Hogyan tudjuk kihozni mások életéből a mi tündérmeséinket, hogyan működhetne mégis, valahol, valaki más életében az, ami a miénkben sem?

Hát elárulom: sehogy nem működik a monogámia, ha valaki nem érzi magára kötelezőnek. Bővebben… →