10. A zénadómból. Gáz. Bővebben…
társadalom címkéhez tartozó bejegyzések
két dékán, meg a nemi erőszak
Az egyik dékán
Az ELTE ÁJK vezetője úgy viselkedett, ahogy felelős jogtudatos européer viselkedett — volna egy évvel ezelőtt.
Azt állítja, tavaly nem hallottak a tavalyi gólyatáborban szexuális erőszak áldozatává váló “Mira” esetéről, csak egy tucat hallgató tudta a részleteket, és pletyka volt az évfolyamon.
Az ügy:
Nem akarok áldozat lenni, mert kurva szar áldozatnak lenni
A botrány elkerülhető lett volna, hiszen “egy budapesti jogi karról” volt szó, abból meg három is van. A dékán, Király Miklós viszont megszólalt, nem is akárhogy. Igaz, eléggé kereszténydemokratára vette a retorikát:
Az alkoholfogyasztás és a szexualitás furcsa rítusokban keveredett egymással, ami alkalmas volt a gátlások jelentős feloldására. (…) Négygyermekes családapaként is végig kellett gondolnom, hogy a novemberi nyílt napon ki tudok-e állni a diákok és a szülők elé, és azt mondani, hogy gyertek erre a karra és a gólyatáborba, remek lesz, biztos nem lesz semmi probléma.
Az interjúban beszámolt arról, hogy Bővebben…
nem a papír számít
Ma is árnyalnék valamit.
Nem a papír számít — mondják azok, akik komolyan elköteleződtek, talán egy-két-három gyerekük is lett, de valamiért nem volt érkezésük a házasságkötés nevű macerához.
Szerintem itt sokszor inkább az érkezésről van szó.
De sokféle ember van. Van, akinek a házasság ellen vannak elvi aggályai (amelyeket megértek, sőt, osztok), van, akinek az esküvővel szemben.
Társadalmunk a túllihegésben, az egész aktus nagy nappá orchideásításában vétkes. Bővebben…
rivalizálva versenyez
Már az óvodában elkezdődik, aztán az iskolában alapvető lesz, és aztán egész életünkben ez megy. Bővebben…
gondosan fésült öntudat
Mindenkinek van egy, illetve több nagyapja, és ezek a nagyapák itt voltak, ha nem épp máshol, amikor bejöttek az oroszok, és el is mesélik. Bővebben…
igazságos világ
Másokat mindig, magamat is olykor rajtakapom azon, hogy hiszek az igazságos világban, pontosabban: abban, hogy a világ igazságos, és a történéseknek morális értelmük van.
Hihetetlenül bornírt, gyermeteg logika ez. Mások hibáztatására és a magunk derekának kihúzására jó: hát igen, mi nem járunk így, mi jók vagyunk.
Mint a filmekben: kiderül, ki a gyilkos. Jockey elbukik. A szerény, szemüveges lány világsztár lesz, a pávaként parádézó irigyelt mindenki kedvence a McDonald’s takarítójaként végzi.
Vagy a népmesék világa: így jár, aki kapzsi. Jótett helyébe jót várj. Boldogan éltek, amíg meg nem haltak, a gonosz mostoha pedig megpukkadt mérgében.
Ez persze összefügg az istenhittel: a biztos tudattal, hogy valaki, valahogyan irányítja, elrendezi a dolgokat. Szenvedek, és Isten valahol együttérzően bólogat. Bővebben…
ki az agresszor?
Az elvek áttüremkednek a hétköznapi helyzeteken. Az elvek konfliktusa, az nehéz. Nehéz igazságosnak, árnyaltnak lenni. Forgolódom emiatt néha.
Ma is milyen napom volt. Bővebben…
jogszerű
Csúnyán le van járatva a jog, a jogszerűség, a jogra való hivatkozás, az a helyzet. Olyan halott, okoskodó, romlott valami a jog sokak szemében, amivel csak visszaélnek a dörzsölt figurák, hogy szemétkedhessenek.
Már néha én is elhiszem ezt. Na de…
Miért gondolják azt az emberek, hogy a jogszabály, a saját hazájuk törvényeinek összege írott malaszt, és nem úgy van az?
Rohadtul úgy van, és legyen úgy, ha nincs. Bővebben…
a társadalom jól jár
M. Györgynek
Nekünk nagyon progresszív gondolataink vannak (lettek) itten. Figyelünk, ráébredünk, és pörölünk az égbolttal: de hát miért ilyen a világ, mennyivel jobb lenne mindenkinek amúgy! Annyi szenvedést termelnek a rendszer jellemzői, hát miért nem lehet a rendszert megváltoztatni?
Például hosszabb ebédszünet, hatórás munkaidő, és kötelező juttatásként mindenkinek kondi- és fürdőbérlet. Csupa boldog, energikus ember. Hm? Bővebben…
bűntudatos
melléknevek sorozat 2.
hirlandónak
Ne becsüljük le a bűntudat szerepét a jellem formálódásában. A bűntudat hasznos jószág ám, az abszurd példaképekkel együtt. Kordában tartja a gyereklelket. Szorongó, megfelelni vágyó, sok mindenre rávehető, szeretetéhes emberek tömegei… kitűnő diktatúra-alapanyag.
Nem lesz ez se enciklopédikus írás, csak egy vetületet szeretnék megírni.
Én úgy olvastam gyerekként a Szentek életét, mártírhalálról, kitartásról, önfeláldozásról, szegénységről, mint más az Ivanhoe-t meg a Nyomkeresőt. Bővebben…
miért hallgatott mindenki
— a kék résszel frissítve, illetve a végén Papp Réka Kinga sorai —
Erről az ügyről bő másfél évig hallgatott a sajtó. Mi az ügy? Híresembert (közszereplő) volt élettársa, az anya feljelent óvodás kislányuk elleni szexuális visszaélésért. Most, a feljelentés után másfél, a kislány által elmondottak után két évvel jelent csak meg a történet az atv.hu-n és a nol.hu-n, a szereplők nevével. Utóbbi minden tekintetben példaértékű cikk. Bővebben…
skandináv film
olvasóimnak, akik Skandináviában élnek
meg még a Mikinek
Voltam Koppenhágában, Malmőben, Turkuban. No- és ikea. Dizájn. Jólét. Tudom én, hogy a finnek mások.
Film.
Néhány döbbenetes skandináv alkotást láttam az utóbbi időben: A nimfomániást, A százéves ember…-t és Az eltűnés sorrendjébent. Skandináv filmklubban is egy s mást. Még izlandi filmet is. Bővebben…
a szabadidő tartalmas eltöltése
bocs
az “idegesítsük a halálba a kiegyensúlyozott családokat” sorozatból
melynek további darabjai:
Ez milyen hülye kényszer? Boldog, négytagú családok. Nem bírnak otthon maradni. Mit zsizsegnek ezek örökké kalandparkban, millenárison, otthonszülő találkozón, repülőbemutatón, almaegyütteskoncerten, szüreten, tökfesztiválon, nagybevásárláson, közlekedési múzeumban, anyunál a telken, szentgyörgynapi vásárban, interaktív faszomtudján, bábelőadáson, kisvasúton, horgásztalálkozón, zenebölcsiben, strandon, utcabálon, hordozóhéten, búcsúban, helytörténeti sétán, virágkarneválon, évnyitón, gyerekzsúrban, tűzijátékon, sportnapon, misén, pizsamapartin, prájdon, szigeten, mászóvárban, busójáráson, nagynéni temetésén? Minek mutatkozni? Meg vagy hízva. Szar a sportosnak gondolt szandálod. Bővebben…
minek szül az ilyen
borderline vendégposztja. Megrendítő, döbbenetes olvasmány.
*
Ez a kérdés megvan, ugye?
Pedig amúgy kötelező szülni, egy nőnek ez az elsődleges feladata, ezért van a világon, hogy használja a méhét az emberiség szolgálatában, csak bizonyos haza-, és társadalomellenes beteg feminista közegek nem tekintenek szörnyülködve arra a nőre, aki esetleg úgy dönt, nem szül. Bővebben…
mindenki milyen jól ért hozzá
Vannak bizonyos szakmák, amelyeket sok év felsőoktatáson átesve és még több év kemény tapasztalattal lehet úgy elsajátítani, hogy aztán az illetőre, aki mindemellett még legyen alkalmas és szorgalmas is, érdemes legyen a szakkérdésben hallgatni.
Értelmes ember tudja is ezt. Bővebben…
valami legyen már
Hát dőljön el végre már, hogy akkor fent vagy lent, veszít vagy nyer, erkölcsös vagy hulladék, katolikus vagy pogány. Hogy igaza van vagy nincs, előre tudta vagy nem is sejtette, férfi-e vagy nő, szakállas vagy borotvált, húsz vagy ötvenöt, hetero vagy homo. Tudjuk már bizonyosan, mondjuk ki, mérjük le, határozzuk meg, tegyük dobozba, ragasszunk rá címkét, kész, akkor többet nem kell gondolkozni. Ne mozogj már, már definiáltunk! Találja meg már mindenki, ki ő igazán, s amíg az utat járja, várunk, de ha megtalálta, akkor ő már az, kész, vége, megérkezett, ne variáljon. Legyél valaki, és legyél az a valaki, ugyanolyan egész életedben. Köpönyegforgató!
Bizonyosság legyen, öt szóval leírható személyiségek és hideg sör. Változó, képlékeny kategóriák? Identitás-korszakok, ötévente felülvizsgált eszmék, új meg új szempontok, struktúrák? Ma így gondolom, de holnap talán máshogy? A végleges válasz mítoszának elutasítása? Nem egyik vagy másik szabály követése, nem szabályrendszerek közti választás, hanem a merev előírások, szabályok elutasítása, mindenestül? Vagyok emós rocker, gyúrós bölcsész, maoista antropozófus, baloldali szkinhed, kék, mert kedden kék a kedvem — kinek fáj?
Hiszen kinek ártok, ha olyan vagyok, amilyennek lennem éppen jólesik? Összezavarom vele a Rendeseket?
Egy nagy lyuk volt bennem, csak éreztem, mellébeszélnek, dőlnek a lózungok. Teczár Szilárd cikkét olvastam a múlt heti Narancsban, és megkapónak éreztem, ahogy érvel: nem kell választani, nincsenek kész, végleges identitások, bináris nemek, és Conchita Wurst ezt a felismerést provokálja ki belőlünk.
miről álmodj
Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
Hogy hogyan választok témát? Egy időben én is naprakész voltam, és mindig reagáltam azokra az eseményekre, amelyekről mindenki beszélt. De legalábbis az engem érdeklő részükre. A túlkapásokra. A gyerekgyilkosokat véleményező társadalomra és a bácsira a buszon, akit úgy védett az internet népe.
Ma már nem teszem. Bővebben…
hát hova jut a világ
Értékvesztett világunk rohanó tempójában meginogtak a hagyományos értékek értékvesztett világunkban sajnos, minden és mindenki lecserélhető, földcsuszamlásként manapság, akárhová néz az ember, a Teri is mondja, hogy az apósa, ezeknek semmi sem szent.
Nem értem én ezt. Hajnalkám csokit (!) eszik, drogoznak a tizenévesek, isznak a felsővezetők (is! meg a Lajos!), internetezik a gyerek szombat délután a 38. Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Versenyre való készülés helyett (na, ez az, amit végképp nem értek!), a kamaszlányok meg, írd és mondd, sminkelik magukat. Ezoőrületbe buknak alá a negyvenéves nők, testvér tör testvér életére szóváltást követően, szakálluk van a nőknek, akik ráadásul férfiak! Az a sok hűtlenség és válás, pedig olyan szépen éltek! Valahogy ma már úgymond* olyan szürkések az esküvői ruhák is, sőt, elöl rövidebbek. Én nem értem. Mi még tudtunk várni, tánciskola előtt gyűrött szegfűvel toporogni, egy puszinak négy évig örülni… Bővebben…
édes anna nővérei
A csakazolvassa blogon először történészi tanulmány: ismeretterjesztő, de tele forrással, tényszerű, de sok döbbenettel. Szerzője historikus nevű kommentelőnk, a mindennapoktortenete.blog.hu szerzője, Fónagy Zoltán történész, akinek a tizenkilencedik század a szakterülete, amely, mint tudjuk, az első világháborúig tart.
Így kell ezt: szerdán kávézunk, felkérem, pénteken elküldi, hétfőn megjelenik.
*
Bár a magasabb társadalmi osztályok tagjai körül mindig is mások végezték a hétköznapi élet teendőit, a fizetett háztartási segítők, azaz cselédek alkalmazása Magyarországon csak a 19. század utolsó harmadában vált tömegessé. Ez a városi-polgári középosztály számbeli növekedésének volt a következménye: a polgári család presztízse megkövetelte a cselédtartást. Az úr és nem-úr közötti válaszfalban a legnagyobb tégla ugyanis a fizikai munkához való viszony volt. Bővebben…
a mozgólépcső is megtart
A verssor megtart, írtam a kultúrát lételemnek tekintő értékrendemről nemrég.
Nos, ha arra a kérdésre keressük a választ, elborzadva azon, hogy mit képesek vallásnak, társadalomnak, avagy otthonnak, lakásbelsőnek, párkapcsolatnak, szexnek nevezni egyesek, hogy miért nem veszik észre és lázadnak ellene és verik szét ripityomra baltával, hogy a retkes pékbe bírják ki a bírhatatlant: a taposómalom lesz az.
Ami zümmög, elringat. A fölfelé menő mozgólépcső fölfelé megy holnap is, csakúgy lefelé a lefele menő. Ez legalább biztos, még ha üvölteni is tudnának az otthonuk iszonyatától.