mindenki milyen jól ért hozzá

Vannak bizonyos szakmák, amelyeket sok év felsőoktatáson átesve és még több év kemény tapasztalattal lehet úgy elsajátítani, hogy aztán az illetőre, aki mindemellett még legyen alkalmas és szorgalmas is, érdemes legyen a szakkérdésben hallgatni.

Értelmes ember tudja is ezt. Csakhogy e szakmák népszerű állításai leszűrődnek a sajtóba, a magazinok világába és a fesztelen csevegésbe, internetes kommentelésbe. És mondja, mondja mindenki a magáét, mint ha díszdoktora volna a területnek, szeme se rebben.

Vannak témák, amelyektől a júzer hirtelen nagyon okos lesz, megfellebbezhetetlen állításokat tesz, valamint elég kínos módon terminusokat kezd használni, amelyek így — néha a félreértés miatt erős jelentésváltozással — a szakszókincsből át is kerülnek a köznyelvbe.

A legnépszerűbb témák:

orvostudomány mint olyan: allergia, rák, meddőség, elhízás, koleszterin, szklerózis, törések, sebgyógyulás, húzódások, csípések. Aztán: homeopátia, kineziológia, akupunktúra, gondolkodás nélküli tanácsok, a rák alternatív ellenszerei. Valamint: egészséges-e a tojás, a margarin, a hús. Lehetőleg akkor, amikor tojást/vajat/húst eszem, ami finoman fogalmazva nem példátlan.

pszichológia, ezen belül is különösen: gyerekkori traumák, nemi erőszak, incesztus, poszttraumás stressz, megküzdési stratégiák, depresszió, szuicid hajlam, nárcizmus, mások házassága, a kiskorú érdeke. Kedvesen félrecsúszott terminusok: ösztön, reflex, tudatalatti, paranoia.

közlekedésbiztonság és -szervezés: mit hogy kéne, fonódó villamos, lámpák áthangolása, biciklisek de görények, mire kéne másokat kötelezni, sebességhatár, bezzeg Németországban.

cigányügy: ez annyira szomorú, hogy komplett embercsoportokkal, amelyek csoport voltát önkényesen és kívülről határoztuk meg, a fejben hatalomhoz jutott egyszeri hőbörgő mit csinálna, és az mennyire van összhangban bármivel, jogállammal, huszonegyedik századdal, humánummal, ésszerűséggel (semennyire), annyira szomorú, hogy nem is írok példákat az önjelölten ostoba és aljas, önigazoló szakpolitikákra.

nyelvhelyesség: mi hogy van, melyik a helyes alak, vagy-vagy. Rá se rántunk, hogy több, kontextustól és beszélői szándéktól függő helyes alak van, és hogy a nyelv nem mozdulatlan, és nem szabályok, hanem a beszélőközösség alakítja, áramoltatja, naponta ütik fel benne új jelenségek a fejüket — olvassunk több Nádasdyt. Hát azt tudtátok, hogy háttal nem kezdünk mondatot? És éssel sem? És olyan nincs, hogy ez az ügy el van intézve? És vagy de, vagy viszont? És emberre nem mondjuk, hogy az, csak azt, hogy ő? És… Csendesen szoktam magyarázni, mert ez pont a szakmám közepe, mi minden van a nyelvben, több dolgok vannak égen s földön…, és hogy milyen károsak a nyelvi babonák. Közben verítékem és könnyem hull egyszerre.

gyereknevelés: a szülés módja, gátmetszés, szoptatás, hozzátáplálás, oltás — határterületek az orvostudománnyal, szobatisztaságra nevelés, waldorf, tehetséggondozás, mozgásfejlesztés, minden.

büntetőjog, ez újabban a kedvencem: mindenkiből dől, hogy önbíráskodás, önvédelem, zsarolás, kiskorú veszélyeztetése, tartásdíj, láthatás, rágalmazás. Kínosan feszengek, olyan biztos benne. Kattintani, gondolkodni, Btk-t kinyitni, hozzáértőt megkérdezni fárasztó.

oktatáspolitika, testnevelésórák, versenysport, úszás, népegészségügy…

Én sokat olvasok, angolul is, az olvasottakat egyedi egyveleggé gyúrom, sok mindenről van lendületes véleményem, de azért szoktam érezni, hol az általános műveltség határa, meg szólni, hogy ezek mind szakmák, és talán bízzuk azok képviselőire az okfejtést és a kompetens tanácsadást. És amikor megkérdeznek edzésről, táplálkozásról, tudom azt mondani: nem tudom, nem szakterületem, ebben állást foglalni felelősség, nekem bevált Izémódszer, de nem tudhatom, neked beválik-e.

És rohadtul irritál a sok egófitogtatás, dühösködés, gőgös fikázás, önjelöltség, amely mögött jelentéktelenség van és tisztázatlan indulatok, fontosságvágy, megnyilvánulási kényszer.

Meg amikor valaki nem érti az iróniát, nem olvasott figyelmesen, azt sem fogja fel, mivel vitázik…

Írjatok még okosságokat!

250 thoughts on “mindenki milyen jól ért hozzá

  1. “talán bízzuk azok képviselőire az okfejtést.”
    miért bízzuk? mi lenne ennek az oka, értelme? mit nyernénk vele társadalmilag és egyénileg, és mit veszítenénk? és amit veszítenénk, az kinek a problémája?
    értem amit mondasz, a nézőpontodat is látom, és alapvetően nem értek egyet. markáns élményem orvosokkal és pszichológusokkal is, hogy amikor kellett, amikor tényleg segítségre volt szükségem, és arra, hogy bízhassak abban aki állítólag a problémám szaktudója, nem figyeltek oda, rossz tanácsot adtak, rossz gyógyszert, közük nem volt. amiről nem mondom hogy általános, anyósom életét épp nemrég mentette meg az ipari orvoslás, és respekt meg minden. de fenntartom a jogom a véleményformáláshoz, az okfejtéshez, ami ráadásul a döntéshez is kell, hisz enyém a felelősség is, meg amúgy is.
    nekem nem azzal van a bajom, hogy mindenki okfejt, sőt, ezt tök pozitívnak tartom. (aki szerintem hülyeséget beszél arra max. nem figyelek oda.) sokkal inkább azzal van a bajom, hogy más okfejtésére meg nem figyelünk. nincs nyitottság, alig van dialógus, csak a süketek harsány párbeszéde. ráadásul tökre változik a világ, szakmák, pont a pszichológia szerintem itthon legalábbis alig-alig tud lépést tartani az általános értékváltással és kevés kivételtől eltekintve szerintem káros, idejétmúlt, régi, elnyomó dogmákat mantráznak. persze, a krém ott sem, a nemzetközi elit progresszív, de az meg el sem jut a tömegekhez, pláne nem magyarul.
    szóval én azt mondom, hogy de, nagyon is fejtsünk ok, sőt mégjobban, jobb híján találjuk fel újra együtt, beszéljünk, vitázzunk, csak ha lehet kérni figyeljünk sokkal jobban oda, hogy mit beszélnek a többiek, legyen áramlás a vélemények között.
    a fenti területek közül egyedül a nyelvhelyesség amiben nem kívánok saját véleményt formálni, és az életem szakértőjeként tekinteni magamra, (ezt is csak azért nem, mert alapvetően nem érdekel), de az összes többiben a magam részéről ragaszkodom az okfejtés szabadságához és vágyom az intenzív társadalmi dialógusra. ❤

    • Nekem is van olyan élményem, hogy egészségügyi problémám volt, és nem segített semmi, az orvos a huszadik gyógyszert írta fel, de nem hallgatott meg, nem hagyta, hogy elmondjam, mi a konkrét gondom, sőt, amikor próbáltam neki elmagyarázni, letorkollt – ne okoskodjak én, hiszen nem értek hozzá. Kísérleti nyúlnak éreztem magam, ráadásul bosszantó problémaforrásnak, aki nem hajlandó meggyógyulni – pedig volt megoldás és működött is, amint olyan dokit találtam, aki hajlandó volt odafigyelni rám. De ugyanígy járt a tesóm is – évekig járt dokihoz egy problémával, írtak neki ezt is azt is, ami használt is, meg nem is, amíg egyszer egy magazinban nem találtunk egy cikket, amiben szó szerint leírták a tüneteit, a betegség nevét, és hogy mi kell rá. Elment orvoshoz, megmondta, hogy ilyen és ilyen problémára kér gyógyszert, kapott, és láss csodát, sokat javult az állapota.

      Valóban nagyon fontos, hogy legyen ezekről a dolgokról párbeszéd, és ne az legyen az általános, hogy a szakember belefojtja a szót a laikusba, meg se hallgatván, mi a gond – igenis kell, hogy gondolkozzon az ember.

      Ezzel szemben nagyon bosszantó az a jelenség, amikor egy témát boldog-boldogtalan igyekszik megszakérteni: tipikusan ilyen a foci, ahhoz is mindenki ért, mindenki el tudja mondani, hogyan kell egy csapatot összeállítani, milyen taktikát kell követni. Vagy például azt is mindenki tudja, hogy mi kell szúnyogcsípésre. Ennek az a veszélye, hogy ha valaki mindezekre az összevissza véleményekre hallgat, és későn jut el orvoshoz, vagy egyéb szakemberhez.

      • igen, akár bosszantó is lehet, de ez nem az én problémám-e? szerintem de. én időnként megdöbbenek, pl. csoportos munkában, amikor szerintem valaki akkora baromságot mond, hogy a hajam az égnek áll, egy másik ember ugyanabban a pillanatban meg elsírja magát, hogy ez neki éppen most mennyire jókor jött, vagy hogy mennyire sokat segített neki az az ember. csak pislogok. az okfejtő kisemberek okfejtéseinek eredője adja a társadalmi tendenciákat szerintem, és ilyenformán kulcsfontos.
        szóval szerintem az ilyen megszakértésekkel való problémáink a saját magánügyünk, amivel nekünk van dolgunk, és nem az okfejtő magatartásával. legalábbis én próbálom a saját önvédelmemet fejleszteni, de nem elhallgattatni az okfejtőt. meg azt sem hagyni, hogy okfejtő elhallgattasson, mondjuk épp pl. helyesírás ügyben. respekt, ha valakinek ez fontos, és ért hozzá, de próbálom nem szarul érezni magam attól, hogy milyen helyességgel írok. vagymi. nem ez a lényeg, ezt csak példának írtam.

        a spermadonoros témában is idegenkedtem attól, hogy leszóltuk a srácot, meg amiket állított, akár a nőkről. miért? egy tök valós női problémát piszkált. senkit nem bántott, nem volt rossz szándékú, senkinek nem árt, belekezdett valamibe, véleményt mondott. tök ártalmatlan, pláne azokhoz a károkhoz képest amiket nagyhatalmú emberek/szervezetek csinálnak, de azokat mégis sokkal kevésbé kritizáljuk. miért nem mindegy, hogy mit mond a srác a saját blogján, vagy akár vájf? ezek ugyanolyan emberek mint mi, és ugyanolyan kis hatalmúak. tőlem nyugodtan szakértsenek, mondjanak véleményt, beszéljenek, sőt, tegyék is, lehet belőle tanulni. nekem nem a kisember okfejtésével van a problémám, hanem pl. azokkal a mechanizmusokkal amik egyes “értékeket” kiemelnek és normává tesznek, valami ködös elvrendszerből eredően, és lesz belőle vallás, törvény, orvosi/pszichológiai mainstream, stb. majd amiről évek múltán kiderül, hogy nem is úgy van, és nem győzzük a konstrukciókat szétbombázni, kisemberként, vagy kisemberek mozgalmaként, okfejtve, töretlenül.

        nem értek egyet a spermadonor srác nézőpontjával, de érdekes látni. ez is egy valid, létező nézőpont. ő legalább állít valamit, nyitott, kommunikál, proaktív, lehet vele vitázni, de a személyt magát miért kell leszólni, a földbe döngölni?
        nem lenne jobb megoldás inkább egyénileg és társadalmilag is kifejleszteni azokat az önvédelmi mechanizmusokat és vitakultúrát, ami tudja kezelni minden kisember akár teljesen elmebetegnek látszó, de akár érdekes, egyedi, diverz okfejtéseit? nem gondoljátok, hogy ez mennyire hallatlanul izgalmas? vagy az lehetne? igenis! fejtsen mindenki ok! 🙂 de most nem?

        • Nekem az jut eszembe arról, amit mondasz, hogy alapjában véve nem baj, hogy az emberek összebeszélnek mindent, hozzászólnak mindenhez, akár hülyeséget is, mert sokkal fontosabb az, hogy legyen párbeszéd, együtt gondolkodás a dolgokról, legyenek ötletek, ideák, amiket meg lehet vitatni, és ezeknek köszönhetően előre lépni. Ami meg hülyeség, az úgyis kirostálódik.

        • “nekem nem a kisember okfejtésével van a problémám, hanem pl. azokkal a mechanizmusokkal amik egyes “értékeket” kiemelnek és normává tesznek, valami ködös elvrendszerből eredően, és lesz belőle vallás, törvény, orvosi/pszichológiai mainstream, stb. majd amiről évek múltán kiderül, hogy nem is úgy van, és nem győzzük a konstrukciókat szétbombázni, kisemberként, vagy kisemberek mozgalmaként, okfejtve, töretlenül.”
          Hát igen, ha nem kérdőjelezzük meg a szakembereket, akkor a mai napig háromóránként szoptatnánk és 6 hetesen már elkezdenénk a hozzátáplálást. Az orgazmust meg valami pszichiátriai zavarnak tekintenénk ami egészséges nőnek nincs. A nők nem járhatnának egyetemre mert az agy fejlődése miatt elsorvad a méhük, és nem tudnak majd gyereket szülni. Még mindig rabszolgaság lenne, hiszen évezredeken keresztül bevált szokás és egyébként is a nagy Arisztotelész is megmondta, hogy „a rabszolgának egyáltalán nincs megfontoló képessége, az asszonynak van, de nem teljes értékű, s a gyermeknek is van, de még nem kifejlett.”

          • “Még mindig rabszolgaság lenne, hiszen évezredeken keresztül bevált szokás…”
            Sajnos ma is van. Nőket, férfiakat egyaránt tartanak rabszolgaként. Itthon is. Nem elfogadott államilag mint Rómában, de sokat nem is teszünk ellene.

        • Vájf is és Donor is vicces, és megjelenítenek önmagukon kívül egy mentalitást, értékrendet. Donor üzleti tevékenységet végez, miközben súrolja a törvényeket elég keményen, meg így nem annyira méri fel, mivel jár egy gyerek, jogilag, erkölcsileg, apaként, szóval nem annyira ártalmatlan.

      • Ez fordítva is elég rossz érzés, amikor szakemberként elmondom az álláspontomat, és a laikus hitetlenkedik, mosolyog, belekötni próbál. Egy ideje már csak vállat vonok, jól van, akkor oldd meg magad. Ez persze nem a konkrét munkámra értendö, hanem amikor ismerös kér tanácsot. Jogász vagyok.

      • Nagyon egyetértek veletek.
        Születésemtől mozgáskorlátozott vagyok és ahogy ez lenni szokott, édesanyám kigyúrta magát idegrendszerből, korai fejlesztésből, gyógytornából. Nem értette mélyebben, de annyit tudott, hogy babaként tornáztatott, minden este masszírozott és éles szemmel kiszúrta a nyilvánvalóan semmit nem érő technikákat. Éveken át ajánlgattak nekünk botoxot, meg mindent, hogy az majd segít…Fontos, hogy ezeken a határterületeken nem egyértelmű a vélemény, van aki szerint egy módszer csoda, van aki szerint átok.
        Lényeg, hogy 2 éve anyukám elolvasott egy kis eldugott cikket, ami egy gerinc idegműtétről szólt külföldön. Jelentkezett, alkalmas voltam, de kellett az itthoni szakvélemény. Az évek óta megbízható doki mondta, hogy ő nem ajánlja, de nem tud erről semmit. Kinek higgyünk, a nagynevű külföldi dokinak, vagy az itthoni gyerekkori orvosnak? Anyám döntött. Én voltam az első magyar, akit ezzel az eljárással megműtöttek. 70%-ot javult az állapotom.

        • És mára már úgy tűnik, hogy itthon is elérhető lesz ez az eljárás, nem muszáj érte külföldre menni, köszönhetően az édesanyádhoz hasonlóan elszánt szülőknek.

        • Egyrészt, hajrá Sára és hajrá Sára édesanyja.
          Másrészt tisztelet a dokinak is, amiért kijött a száján az, hogy nem tud az eljárásról semmit. Mert tekintélyelvű egészségügyünkben, ahol az asszisztens mindig Marika, az orvos meg mindig Doktor Úr, ez a fehérholló-tartományban van.
          Harmadrészt, ez a fenti egy pozitív példa, nem is egyedülálló, de negatívot is ugyanennyit tudunk mondani, ha nem többet, hogy csak az oltásellenzőket említsem.

        • “Nem tudom, de nem ajánlom” Miért vajon? Akkor miért nem néz utána, nyilván könnyeben menne neki, mint neked meg édesanyádnak. Vagy derogál, ciki: amit nem tudok, az nem is lehet jó, nehogy már bevalljam, hogy valamit egy “laikus” jobban tud nálam, szakmabelinél?

          • Igen, szerintem is kínos. Az lett volna a legkorrektebb, hogy ha annyit mond, hogy nem tud róla,így véleményt sem tud formálni. De már bocsánatot kért.

              • Szerintem figyel. Mindenkit támogat most már a műtétben és kommunikál a másik orvossal. Nem akart rosszat, csak figyelmetlen volt.Nyilván mást mondanék, ha bármi negatív következménye lett volna.

                • Akkor azért jó fej lehet az orvos. Nyilván szocializáció is, hogy nem szabad bevallani, hogy nem tud mindent, mert azzal elveszíti a beteg bizalmát (valójában a mindenhatóságba vetett hitet maximum).

                • Meg szerintem ha eltöltesz x időt egy szakmában, akkor az lesz az illúziód, hogy már mindent láttál.

                • Vagy éppen az, hogy még semmit sem tudsz (a többi szakmabelivel együtt). Szerintem aki kutat is, de legalább a szakirodalmat figyelmesen követi, az inkább az utóbbit sejti.

                • Igen, ráadásul ezer éves. És nem is magyar specialitás. Pont az orvosok (és a pedagógusok) vannak így talán a leginkább. A napi gályázás mellett nincs lehetőség valódi, hasznos továbbképzésre, fejlődésre, akkor is alig, ha volna rá igény.

                • Tudom, az a kérdés, hogy a továbbképzések mekkora hányada VALÓBAN értékes? Jártam olyan workshopokon, amiknek kreditértéke volt állatorvosok számára. Nem mondom, hogy rosszak voltak, de némelyiknek gyakorló állatorvos szempontjából szakmailag semmi értéke nem volt, az biztos.

      • Nekem most volt ilyen élményem nemrég – elmentem az itthoni (szülőfalumbeli) fogorvoshoz, mert Pesten, bár évek óta ott élek, még nincs semmilyen orvosom, nem is vagyok bejelentve, otthon meg ingyen van.

        Én tudom, milyen állapotban vannak a fogaim, melyik fáj, mióta, azt is tudom, amit már előtte mondtak máshol, hogy a bölcsességfogaim nem tudnak rendesen kinőni, és gyakorlatilag elszuvasodva ülnek, félig kinőve, a számban – az orvos kábé vállon vereget, hát milyen jó fogaim vannak, nagyon jók a fogaim, csak nem mindegyik van esztétikusan tömve! Mutatom, hogy az egyik fogam felett van egy kis dudor, nézze már meg, mi az, csont, esetleg ciszta? ÓÓÓ, HÁT NINCS OTT SEMMI SE, IGAZ, MÁRTIKÁM? (asszisztens), kábé azt nem mondta, hogy üngyürübüngyürü, de hülyének tetszik lenni, kis buta! Kíváncsi vagyok, férfi pácienseknek is fenntartja-e ezt a lekezelő hangnemet (gyaníthatóan nem).

        Már elkezdtem keresni egy másik fogorvost.

      • Én még annyit hozzátennék ehhez, hogy egyfajta ősbizalom nagyon hiányzik bizonyos szakmák esetében. Az, hogy elhidd, ez az ember tényleg nagyon akar segíteni, és nagyon akarja, hogy neked jó legyen. De mivel mindenki csalódott már legalább egyszer… én is inkább google doktorral átnézetem a tüneteimet, és egyedül analizálgatom őket, vagy a barátaimmal (és anyámmal), mint hogy elmenjek orvoshoz (az más kérdés, ha már visznek).

        A bejegyzés nagyon jó, tényleg mindenki lendületesen szokta osztani a jótanács-kártyákat. Én is azon kapom magam néha, hogy jól megmondom a tutit, de legalább most már próbálok odafigyelni rá 😀 Egy nagyon jó példa jutott eszembe: ha elkezdesz csuklani társaságban, senki sem tudja magában tartani a segítő szándékot. Múltkor kísérleteztem is, megkértem őket, hogy ne mondják el, hogy lehet elállítani a csuklásom, mert tudok én is egy jó módszert. De nem bírták magukban tartani, brutális fizikai kényszert éreztek (feszítették a szájukat a szavak). Lehet, hogy ez is valami ösztön dolog?

        Még a politika olyan, amiről mindenkinek van véleménye, bár lila gőze, az nincs.

      • Ha egy felnőtt ember későn jut el orvoshoz, mert mondjuk “hallgat” a szakértőkre, az az ő problémája szerintem. Ha pl én most valami nagyon súlyos állapotban lennék, komoly kételyeim volnának az orvostudományt illetően. Az alternatív gyógyászat brutális sebességgel fejlődik, míg a hagyományos orvoslás sokszor hatástalan módszereket erőltet rád. Hosszas betegeskedés után én tettem javaslatot egy garatvizsgálatra a háziorvosnál, aki több éve tartó problémáimmal ekkor már az ideggondozóba akart küldeni. Azonnali mandulaműtét lett belőle.
        A minap beszélgettem egy reikis guruval. Rettentően idegesítő volt az a hatalmas magabiztosság, amivel számomra elfogadhatatlan dolgokat állított be alap igazságnak, ám átforgatva a mondatait és figyelembe véve, hogy amit mond, az az ő véleménye, az ő világa már sokkal elfogadhatóbbá vált az, amit ő vall. Inspirált a gondolkodásra, s így anélkül léptem előre, hogy elfogadtam volna az ő szakértését. Én is azt gondolom, hogy a gondolkodás, a párbeszéd, a köz tapasztalatokból épülő szakértése sokszor hasznos. Akkor leginkább, ha a “szakértő” nem erőlteti egyigazságként a maga tudását, illetve mind körültekintőek vagyunk és nem fogadunk el kritikátlanul mindent. Ez utóbbi egyre kevésbé valósulhat meg, hiszen tudjuk, hogy az országban pontosan az zajlik, hogy kritikátlan, nem gondolkodó bioállampolgárokat nevel a kormány. Olyan lényeket, akiknek majd a doktor, a villanyszerelő, az újság, a kormányfő megmondja, mit kell tenni. Én meg tegyem. Pontosan e felé haladunk.
        Kinek a felelőssége, hogy én hova jutok el időben és hova nem? Ki tudja egyáltalán, mi az egy igaz út?

    • Én nem rangkórságban szenvedek és a kasztot óvom, hanem kompetens, elkötelezett, igazi szakemberre gondoltam, aki lassan és nehezen szedte össze és csiszolta a tudását, valamint a kisember magát felemelő, hőbörgő, mindent jobban tudó világmegváltását bírálom, aki odalép félismerősként, szakszavakat használ, egy mondattal elintézi a teljes hematológiát (az nem úgy van!), és elmagyarázza neked a férjed rákját.

      Az új nyilvánosságnak meg információáramlásnak nagy barátja vagyok, veled együtt, tudod.

      • persze, tudom, meg értelek is. csak szerintem nagyon szétestek és lecsökkentek már azok a kategóriák/területek, hogy ki a szakértő és miben, meg a témakörök sem annyira egzaktak már, illetve az egyén céljai is sokkal diverzebbek, sokfélébbek, mint korábban, kevesebb a kész válasz. az információáramlás, a véleményalkotás sokkal demokratikusabb szerintem, és a társadalmi valós szűk keresztmetszetek is sokkal kevésbé köthetők szakterületekhez mint régen. (példa: egyetemi szociológusok szerintem teljesen kezdenek lemaradni a jelenlegi folyamatok értékelésében, értelmezésében, a koncepció gyártásban meg aztán főleg.)
        megkockáztatom, hogy még a tudományterületek témája, fókusza és társadalmi legitimitása is átalakulóban van, amit szoktak ilyen multidiszciplináris meg izé módon próbálni megfogalmazni, közben meg szerintem ami valójában történik az az, hogy gyökeresen átalakulnak a véleményformálás, a társadalmi tendenciák megszületésének módszerei, amiben nagy szerepe van annak, hogy a gondolkodó kisemberek véleményei is láthatóak és elérhetőek pl. virtuális terekben, és ha be tud az ember kapcsolódni nyelvileg, akkor globálisan, tömegesen is.
        az én állításom az, hogy szinte tetszőleges “szakembernek” igen erősen kell iparkodnia, ha a változó világunkban is még releváns akar lenni a mondanivalójával.
        én ezt egyébként a mostani fiatalokat figyelve látom nagyon. tök nem értem, hogy mi történik, csak azt érzékelem, hogy a régi “szakértős” témáknak egyre kisebb a jelentősége, véleményvezérek vannak, akik mindenféléket beszélnek, a fiatalok meg egymás között, aktívan okfejtve szülik meg a saját egyéni és közösségi válaszaikat, tények és hiedelmek alapján, de számukra adekvát módon. sokkal autonómabbak mint mi vagyunk, a véleményalkotásban is, és az infószűrésben is.
        meg simán lehet, hogy ezt az egészet rosszul gondolom.

        naszóval valami olyasmi, hogy “kompetens, elkötelezett, igazi szakemberre gondoltam, aki lassan és nehezen szedte össze és csiszolta a tudását” ennek a tartalma, hogy ki számít ide és mennyire releváns a terület ahonnan és amiről beszél, szerintem önmagában ez is átalakulóban van. és pont orvoslás, pszichológia, közlekedés, gyereknevelés, büntetőjog témákban meg aztán főleg.
        nem vagyok a magyar és semmilyen büntetőjog szakértője, de ha egy napig én lennék a belügyminiszter, akkor nagyon szigorúan elbeszélgetnék egy-két büntetőjog csinálóval, hogy azokat amiket csiszoltak, leírtak és működtetnek, azt úgy mégis hogyan képzelik, hogy jött ki nekik, milyen alapon, és nem gondolják-e, hogy kissé revízióra szorulnak azok az elvi alapok?

        • “akkor nagyon szigorúan elbeszélgetnék egy-két büntetőjog csinálóval, hogy azokat amiket csiszoltak, leírtak és működtetnek, azt úgy mégis hogyan képzelik”
          Múltkor beszélgettem egy ügyésszel, ő mondta, hogy az emberek abban a tévhitben élnek, hogy a törvények a “nép” érdekeiket szolgálják, holott azok a mindig az épp hatalmon lévő réteget védik és nekik kedvezően alakulnak. Néha dobnak valami kis koncot a népnek, mintha értük lennének, de valójában akár ellenük is meghozzák őket. És tényleg egy csomó példát mondott erre.

        • Most lett új bétékánk, te. benne internetes bűncselekmények, most mi bajod.

          Tök egyetértek ezzel a kommenteddel, tetszik ez az interdszciplináris valami, meg a kisember mint tényező, meg az ő nyilvánossága és információáramlása, de azért azt tudjuk, hogy ő attól még nem lesz szakértő meg rákgyógyász, az arca viszont megnő, és tök nagy felelőtlenségek tudnak lenni interneten, megélhetési guruk, egészségügyi tevékenységet végző asztrológusok és pénzügyi tanácsadók, és nagyon sok a lehúzás. Én nem bánom, ha egyes szakmák végzésének azért vannak garanciái, lajstrom, kamara, végzettség, tapasztalat. Ez elitizmus?

          Én jobban örülök annak is, ha a véleményvezér nem Norbi, hanem valaki árnyaltabb, de ez sem tűnik tendenciának, szóval a butaság éppolyan robbanásszerűen terjed ebben az új nyilvánosságban, mint az okosság, és ez azért aggasztó.

          • Nemrég egy magát nagynak képzelő kisember mesélt nekem a Magyarországon őshonos fenyőfajokról. Egy idő után ráhagytam, de azért az vicces volt, hogy a borovi fenyő hazai élőhelyét is meg tudta nevezni. A vicc az, hogy ilyen fafaj nincs, ez az erdei fenyő fájának a neve a faiparban. Szóval igen, az információrobbanás bizony dezinformációrobbanás is egyben.

      • pont a rák értelmezése számomra nagyon meglepő volt a hospice-ban, ahol “szakértők” tettek nagyon progresszív állításokat arról, hogy a rák okainak kialakulásáról alkotott nem is olyan régi kép mennyire sokat változik.
        azt meg tök értem amit a belebeszélésről, felszínes szakszavak dobálásáról mondasz, meg azt is, hogy az mennyire gáz.

      • Kotnyelesség, iszonyatosan idegesítő. Én például nagyon ugrom rá. Nagyon megdöbbennek, ha visszaszólsz, vagy nem úgy reagálsz, ahogy várnák.
        150 cm vagyok, gyereknek néznek és olyan szinten engednek meg maguknak bizalmaskodást, hogy csak na. Most már nagyon keményen meghúzom a határokat. Ne oktasson, ne neveljen, ne simogasson, ne értékeljen, ne mondja meg, hogyan kéne csinálnom.

    • Egyetértek és még az is hozzá merem tenni, hogy amerikai blogokat is olvasok (mea culpa) és néha nem árt az sem… és szimpatikus számomra a proaktív, együttmūködõ, együttgondolkodásra képes páciens attitūdje, néha az sem árt…

  2. Sport! Hogy abban milyen könnyen oszt észt mindenki, dzsízösz. Ennek két fajtája van. Az egyik a kanapéolimpikon, aki nem sportol, de nagy sportnéző, és nyilván ő, ha egyszer szövetségi kapitány/edző/csapatfőnök lenne, összehozná az Aranycsapat 2.0-t. A másik fajta az önjelölt edző, aki elolvasott 5 cikket tetszőleges életmódmagazinban, és úgy dobálózik az “aerob zóna”, “táplálékpiramis”, “glikémiás index”, “lábnap” és hasonló szavakkal, mintha legalábbis ő készítette volna fel a 300 kockahasú spártai harcosait. És mindezt akkor is folytatja, ha elmegy egy szakemberhez, még az is lehet, hogy egy igazán hozzáértő szakemberhez, fizet neki vagyonokat a segítségért, majd felülbírálja az edző tanácsait és instrukcióit. Számomra egyébként – bármennyire is persze, szerintem is utána kell nézni mindennek alaposan, főleg a végtelen információ korában – ez a fajta mindenhezhűdeértés, szakemberfelülbírálás egy ponton túl egyszerű tiszteletlenség a másik munkájával és szakértelmével szemben.

  3. Jaj ez a szakmai kerdes… veletlenul sem szeretnek atcsuszni politizalosba, de evekkel ezelott volt vitam a legregebbi, gyerekkori (volt) baratnommel, aki ket pedagogus szulo gyermeke – apuka nagydoktor -, testvere diplomas, o orvos, a tagabb csaladban mindenki hasonlo, nem sorolom. Velemenyt nyilvanit a SZIMA gyalazatos felszamolasa kapcsan, lenduletbol, ellensegesen, oktondi gyulolettol hajtva, miszerint ha ez tortent, biztosan megerdemeltek az erintettek. Kuldok neki listat a kepviselt muveszekkel. Kerdezem, ismeri-e oket. Ram horkan: most meg muveletlennek is nevezel? Nem, csak szerettem volna tudni, oszinten, hogy olvasott-e toluk (kepzomuveszekbe bele se megyek). Egyiktol egy fel konyvet, az nem tetszett neki. Mondom neki, hogy tortenetesen azt a szerzot en sem szeretem, de amugy nekem ez a szakmam, ket egyetemi diplomam van belole a legnevesebb egyetemunkrol egyreszt, masreszt nekem soha nem jutna eszembe, hogy ot szakmai kerdesekben felulbiraljam. Mindezt reszemrol targyilagosan magyarazva es oszinte erdeklodessel; reszerol paranoia es vak gyulolet. Kicsivel kesobb vegleg megszakadt a kapcsolatunk. Ha ez nem lenne altalanos jelenseg, nem irtam volna le, csak szeretnem, ha valaki ezt ertelmezne nekem.

    • Sajnos én gyakran tapasztaltam, hogy magasabban frekventált – azaz jobban fizetett – értelmiségiek, orvosok, ügyvédek, közgazdászok, műszaki szakemberek lenézik a többi diplomást, főként a bölcsészeket, tanárokat.

      Ez már az egyetemen így működik, és később még jobban eldurvul. Pár évvel ezelőtt egy rég látott rokon meghívott minket a férjemmel együtt hozzájuk. Nagyon jót beszélgethettünk volna, de az ő férje, aki orvos, álladóan beleszólt mindenbe, megjegyzéseket tett arra, hogy bölcsészkart végeztünk, enyhén utalt arra, hogy hülyeség, amivel foglalkozunk, hogy nyilván ebből nem fogunk megélni és minden alkalmat megragadott, hogy éreztesse a fölényét. Jól kezeltük és finoman helyre is tettük párszor, de volt annyira kellemetlen az egész, hogy többet ne keressük egymást.

      • En altalaban latom a diplomas (es nem csak az ertelmiseg) reteg lenezo magatartasat. Ezt peldaul Angliaban nem tapasztalom, am a jozan paraszti esz ertekelt kepesseg, tulajdonsag. Otthon nem divat, ciki.

      • Igen, egyreszt lenezik, ami szakmailag nevetseges, emberileg pedig sulyos defektus; masreszt pedig sokan megengedik maguknak, hogy gyakorlatilag nulla tudassal nyilvanitsanak velemenyt, neadjisten hozzanak dontest kerdesekben, es mindennek a tetejebe teszik ezt ugy, hogy az esetleges tapasztalt szakemberek tudasat nulla szazalekban veszik figyelembe sajat velemenyuk kialakitasakor. Meg csak egy kicsit sem befolyasolja oket, sot: mintha az elmondottak ellenkezoje lenne a merce (ha a megfelelo forrasu agymosoda eppen azt hirdeti). Engem ennek a sok karos mechanizmusnak az osszjateka zavar. Nem egy problemat latok ebben, hanem huszat, a jelenseg osszetettsege es szelsoseges kilengesei miatt. Es ez az, ami szerintem annyira altalanos. A feltetel nelkuli hit, a manipulalhatosag, es ez ironikusan osszefugg a dolgok meg nem kerdojelezesevel az ilyen emberek reszerol, akik rugalmatlansag hijan kizarolag keszen kapott teveszmekbol dolgoznak sokszor, es ezeket a teveszmeket egyaltalan nem vetik sem jozan eszervek, sem szaktudas vizsgalata ala. Ezzel a baratnovel is az volt a problemam, amit le is irtam neki, hogy nem a diplomajat hianyolom a temaban, hanem a barmifele alapjat arra, hogy velemenyt nyilvanitson, raadasul ilyen tarsadalmi jelentosegut, ennyi embert erintot, ilyen gyorsan, visszavonhatatlanul es ilyen fekete-feheren. Magyaran, legalabb azt ismerje mar, amirol beszel. Vakhitek, komereven. Gaz.

        • “. A feltetel nelkuli hit, a manipulalhatosag, es ez ironikusan osszefugg a dolgok meg nem kerdojelezesevel”
          Erről az jut eszembe, hogy a sok alternatív elmélet híve épp olyan megingathatatlan (sokszor) az alternatívban, mint amilyen megingathatatlannak képzeli a mainstream “tudományos” elmélet híveit. De érdekes tapasztalataim vannak a szkeptikus társaságban is. Magukat szkeptikusoknak képzelők feszülnek egymásnak egy elmélet mellett és ellen.

      • “megjegyzéseket tett arra, hogy bölcsészkart végeztünk, enyhén utalt arra, hogy hülyeség, amivel foglalkozunk, hogy nyilván ebből nem fogunk megélni”

        Annak ellenére, hogy Btk-n láttam sok embert, akinél csak néztem, hogy ezek így most hogy, de ettől függetlenül nagyon élvezném, ha egyszer ezt is kiveséznétek, bár az is lehet, hogy ez már a Modorosblog tollára kívánkozik: a bölcsészek állandó alázása, fikázása, stb.
        Néha szoktam én is, de az más, “a mi kutyánk kölyke”…De mi a fene ilyen trendi abban, hogy mindenki fikázza a bölcsészkart?
        Nekem azért sokat adott.

        • Talan az a mindenki raszorul, hogy valakihez merten felsobbrendunek erezhesse magat. A magyar tarsadalomban rengeteg a tobbe-kevesbe leplezett agresszio, arrogans folenyeskedes. Most ra is tettek erre egy jo nagy lapattal, az ertelmiseget ingyenelonek, ellensegnek vagy kerekkotonek tuntetve fel. Egyebkent az eredeti sztorihoz visszakanyarodva: eppen nem a bolcseszlenezes volt a legnagyobb bajom, hanem az elvakultsag. A jo oreg pejorativ “bolcseszezest” el is felejtettem mar. Ez az illeto barmilyen szakterulet kepviselojet ugyanilyen bigott elannal hajtotta volna el, ha annak velemenye nem korrelal a politikailag indoktrinalttal. Lattam mastol, ugyanigy: baratsag, szakertelem nem szamit. A laikus lesopor es megmond, punktum. Ti es mi. A “ti” politikai kategoria, illetve vicces ez, mert aki ellentmond, mert mondjuk ert hozza, abbol kapasbol “ti” lesz, es nincs ellene apellata, onnantol a falnak beszel szerencsetlen. En pl. szavaztam erre is, arra is, soha nem voltam partaktivista, es ezt mind tudta rolam jol a baratnom, de ha vedem a SZIMA-t, akkor ez lenyegtelen, en is “ti”-ve valok. Tkeppen most mindegy is, melyik oldal “ti”-zik, ami erdekel, az a jelenseg.

      • Én ezt fordítva tapasztalom. Konkrétan “mit lehet azon kutatni” kérdéseket tesznek fel, nem is abban az értelemben, hogy jé, de érdekes (egyébként tényleg, én sem értem, hogy lehet Shapespeare-ről a százezredik tanulmányt, szakdolgozatot, stb. megírni, érdekes ez), hanem úgy, hogy mijafasz az, valami marhaság. Minek ilyenekkel foglalkozni. Mikor azt mondom, hogy azt eszed, azért van annyi és aránylag olcsó kaja, mert ilyen marhaságokkal is foglalkoznak, akkor jobb esetben rácsodálkoznak, rossz esetben rosszindulatú parasztnak tartanak.

        • Százezredik tanulmányt irodalmi műről úgy lehet, hogy van hétmilliárd ember, de nincs két olyan, akinek centire ugyanazt jelentené a mű – ha jó. És Shakespeare jó. Életem legjobb dolgozatában az Othellót hasonlítottam össze Wycherley Falusi feleségével, de még a Kis herceget is odarángattam, utólag belegondolva a hajánál fogva, 🙂 de a prof olyan dicséretet adott rá, hogy tizensok évvel később is belepirulok, és nem tartom magam különleges hópihének, de vannak kétségeim, belegondolt-e ebbe az aspektusba a bolygón más is valaha. És baromi büszke vagyok rá. 😉

          • Értem, és elhiszem, nem akarok beszállni a bölcsészetet fikázók közé! Azt mondom, hogy minden szakma szakértői (nálunk legalábbis) lenézik más szakmák szakértőit. A kőműves a vízvezeték szerelőt, a bölcsész a műszakit, a műszaki a biológust, a közgazdász a matematikust. És persze vice versa. A diplomás a diploma nélkülit – a szakmunkás meg a diplomást, mert az semmihez se ért, csak a szája jár.

            • Tudom, hogy nem akartad fikázni, bedobtad hogy nem érted, nekem meg kényszerem támadt, hogy megmagyarázzam, vagy legalábbis hozzátegyek egy szempontot. 🙂 Egyébként felsőoktatásban bölcsésznek lenni nem is volt a legrosszabb, a tanárképzősökkel úgy bántak, mintha legalábbis csökkent értelmi képességűek lennének. Nem is értettem, vazze, ezek fogják tanítani a gyerekeidet, biztos bunkózni akarsz velük?

              • Akkor értem (valljuk be, csak részben), hogy exem miért lépett át bölcsészetre tanárképzésről. Cserébe most szív egy OKJ-vel, hogy taníthasson. Ellenben tőle hallottam először – évfolyamtársaira – a “bölcsészpicsa” kifejezést.

  4. Politika? “Ha egy napra belügyminiszter lennék…”

    Gasztronómia. Kell-e hagyma az akármibe?

    Művészet (vö. “ezek a maiaik csak összekenik a vásznat”, Közhelyszótár, 1975.)

    • “ezek a maiaik csak összekenik a vásznat”
      vajon ez a nézőpont nem ad-e erőt, teret és lehetőséget a művésznek arra, hogy tudatosodjon azügyben, hogy mi az az új, mi az a más amit ő tud/mond, a korábbi mainstreamhez képest? nem tekinthető-e ez a nézőpont segítségnek, eszköznek, a kortárs művész saját szempontjából, a saját tudatosodási/gondolkodási folyamatában, aki adott esetben eddig ösztönösen és egyedien tartott görbe tükröt a korábbi kornak?
      ha az embernek mondanivalója van a világnak, sőt késztetése is, hogy mondja, írja, fesse, akkor ezzel nem jár-e együtt az is, hogy kritika, elutasítás, lefikázás is fog járni? nem az lenne-e a gyanús, ha ilyen nem érkezne? nem azok kellene-e a művésznek elgondolkozni?

      • Nem. Hogy újat mondjanak, ne triviálisat, hogy komolyan vegyék őket, ahhoz árnyalt, művészetértő közönséget feltételeznek. A fejüket fogják, hogy nem értik a népek, mi a nonfiguratív, az installációs technika, a dekonstrukció, mi mire válasz a művészettörténet nagy párbeszédében. Egy kis alázatot, türelmet igényel a művészet is, nem véletlenül nem egyszerű, nem véletlenül magaskultúra. Néhány múzeumot, alkotót jó lenne megismerni az ítélet előtt, vagy mondjuk azt: én ezt a művet nem értem, és nem eltolni azzal, hogy lila meg bennfenteskedés. Én gyakran mondok ilyet: nem értem, de van olyan alkotás is, ami csak úgy megkapó, úgy is, hogy nem tudom megfejteni a rétegeit.

        • Ok, akkor itt most en leszek a bunko, de a Tate Modernben a ‘feher alapon feher negyzet’ (konkretan az volt, feher vasznon egy masik feher negyzet) cimu mualkotas elott allva kicsit atverve ereztem magam. Halisten ingyenes a muzeum. A folyoparton osszeszedett uszadekfak random ledobalt kupaca elott is leginkabb a ‘taking the piss’ kategoriaban ereztem a muvesz mondanivalojat.

          Es nyelvtannacisag meg elo nyelv amit akartok, de sikitani tudnek, amikor valaki kb minden igekotot lecserel a be- igekotore es olvasom a bealszik, bekomal, besir, behal es egyeb iszonyatokat.

          • Ú és á és ó. Malevicset ennyire letegezni több, mint kínos.
            A Fehér alapon fehér négyzet több, mint száz éves alkotás (régebbi pár évvel, mint a mindenki által ismert és klasszikusnak tartott Tavirózsák).
            Úttörő, mérföldkő, az absztrakt művészet alapműve.
            Rém ciki azt képzelni, hogy azért mázolt fehér négyzeteket mert “nem tudott jobbat”, mert olyat én is odakenek.
            De nem hibáztatom feltétlenül a műveletlen nézőt, ez az oktatás hiányossága, borzasztó, hogy érettségiznek emberek így, hogy nyomokban sem rendelkeznek információval. Azt nem értem, hogy miért a mű hibája, ha vakon és tudatlanul nem értjük még, és azt, hogy akkor miért megyünk megnézni. Hogy jól megszakértsük?
            Mégis mire számít az, aki betéved a Tate Modernben??? Kipipálandó hely a városnéző túrán, vagy mégis miért?

            • Bocs, de ez a “mire számít” kezdetű kirohanás nekem eléggé bántóan, sőt, csesztetően hangzik. Nekem fogalmam sincs, milyen művek vannak az említett múzeumban, akkor már meg se nézhetem? IQ teszt vagy művészettörténeti kvíz kell a belépéshez? Hogy-hogy miért megyünk megnézni? Tán azért, hogy lássuk. Senki se mondta, hogy “nem tudott jobbat”, legalábbis ezen a helyen.

            • Szándékosan volt bántó, Malevics nem egy tavaly felfuttatott kétes értékű valaki, ilyen szinten elhelyezni nem tudni tényleg egyszerű műveletlenség.

              Ha valakinek ennyire értelmezhetetlen és idegesítő a kortárs képzőművészet, akkor miért, de miért megy a világ egyik legnevesebb modern és kortárs gyűjteményébe? Dühöngeni? Jól meg mondani?

              Pontosan ugyanolyan, mintha az Athéni Régészeti Múzeum végigjárása után puffognék, hogy mennyi öreg törött szar van a vitrinekben. Vagy az Állatkert után bejelenteném, hogy át vagyok verve, mert állatok voltak ott!

              Nincs nagy nemzeti művészeti misszió, senkinek sem tartanak fegyvert a fejéhez, hogy járjon múzeumba, vagy kiállításra, de ha már elmegy az ember akkor alapvető elvárás, hogy próbáljon előtte tájékozódni. Van internet, szabad az információ.

            • A képet ismertem, a nevet most hallom először, egyszerűen műveletlen vagyok.

              Nem Zsuzsit védem, nagylány, de mi van, ha nem volt tisztában vele, milyen művekkel fog találkozni? És azért ment el, hogy lássa. Hogy utána dühöng, ahhoz meg joga van. Itt se azt mondta, hogy szar, hanem hogy átverve érezte magát, ahhoz meg joga van.

              Alapvető elvárás, hogy előtte tájékozódjon? Nincs joga bemenni ha csak arra jár és van egy szabad órája? Utána vizsgázni is kell belőle? Komolyan beszélsz?

              Ha elmegyek az Állatkertbe, nyilván lesznek állatok, de utána lehetek csalódott, mert a tigris álmosabb, az elefánt kisebb, az antilop büdösebb volt, mint amit én szórakoztatónak tartottam volna. Ettől még a tigris veszélyes, az elefánt nagy, az antilop szép marad. Max én nem megyek többet oda, de azért a véleményem megfogalmazhatom?

            • Oh, te magas lovon ulo sznob, leereszkednel hozzam, az erettsegizett bunkohoz h elmagyarazd a feher negyzetet? Halas lennek 😛

              Amugy komolyan, szted kizarolag kepzomuveszeti kepzessel szabad muzeumba jarni? Kivancsi voltam, milyen, baj? Elsosorban az epuletre voltam kivancsi, epitesz diplomaval, ami tetszett is, a mualkotasok meg hat hol igy, hol ugy. Az teny, h inkabb a Tate Britain-be jarunk azota, biztos oda sem kene szerinted, kar a gyongy a disznok ele, de legalabb a szep szines kepeken latjuk mit abrazolnak 😛
              Az is erdekelne, miota nekem, a nezonek kell kepzesben reszesulnom ahhoz, h a muveszet eljusson hozzam? Miert nem a muvesz tesz erofeszitest? Mikor fordult meg ez az egesz?
              Es nem, nem tudom ertekelni a 4’33” muzikalitasat sem :P.

              Es igy a vegere meg az erdekelne, hogyan lettel te ekkora sznob?

              • Ne már, zsuzsi. Ez a szakmája, meg a férje is. Miért sznob? Ne. védi, mint rovargyűjtő a csíbort, mi a gond ezzel?

                Én ezt most ilyen nagyon bután, konyhanyelven mondom,nem szakmám, nagyon szemem sincs. Én a Fehér négyzet előtt állva tudtam, hogy ez az, ami tök híres, orosz, meg tudtam (akkor) még néhány hasonló modernet, tudtam, hogy akkor és ott ez korszakváltás volt, azóta is jelkép, és hogy nem tesz ide a finnyás kurátor akármi szart, és majd utánaolvasok, hogy megértsem, hogy ez hogy lehet. Egyébként van neki textúrája, ugye? Na. Duchamp vécécsészéjénél is ennyit tudtam, hogy ez nagy gesztus, más kontextusba helyez egy hétköznapi tárgyat, és sok helyen szembejön a fotója, meg a C’est ne pas une pipe, mindenki erre hivatkozik, tán nem véletlen, amúgy meg viccesek. Szóval a műalkotás, az nem egyszerűen annyi, hogy szép, meg ügyes, meg tetszik, hanem újítanak vele, közöl valamit, és mindennek helyiértéke, kontextusa van, reagál valamire. Nem lehet a művészettörténet nagy áramán kívül valami szépet és fontosat csinálni, kivételek talán a naiv meg törzsi festők.

                Duchamp előtt például nem helyeztek efféle kontextusba egy klotyót, de budiajtót sem.

                Ez sznobizmus?

            • Csak erről jut eszembe, nem szorosan ide tartozik, nem erre reakció.
              Szóval én nem szeretem a modern művészetet. Általában, ettől még sok részét igen. Értem, illetve elfogadom, hogy nagy meg tényleg művészet, meg minden. De nem az én világom.
              Akkor ez hogy van? Mert találkoztam már olyannal, aki szerint az is bunkó, akit nem érdekel, nem foglalkozik vele.

            • @Blaci, mindenki azt szeret amit akar, azzal foglalkozik amivel akar, és ami ízlése szerint való, ez sosem volt kérdés. Mint mondtam nincs Nagy Nemzeti Kortárs Agymosoda.
              Bunkóság max elvitatni, vagy fikázni azt, ami nem elvitatható. A tetszés az egy más kérdés, mindenkinek más tetszik és másért.
              (főleg rólad nem gondolnám, a bunkóságot, jöttél te velünk kortárs galériába 😉 Az, hogy nem a te világod, azt sosem gondolná senki bunkóságnak, maximum egy igazi bunkó. )

            • Devorah, csak most olvastam ezt a kommentedet és nem akarok még olajat önteni a tűzre (lentebb láttam, hogy eléggé eldurvult a vita), de Malevics konkrétan nekem is kamuszagú. Pedig több évig tanultam művészettörténetet, jó nem a legmenőbb egyetemeken, de művészeti oktatás keretei között, és pontosan el tudom helyezni a “Fehér négyzetet” a művészettörténetben. De akkor is. Nekem pl. Mondrian még jó, sőt nagyon jó, Malevics már önelégült. Sőt mondok valami szentségtörőt: nekem Dali is kamu, pedig ő aztán tudott festeni, nem csak négyzeteket, és ő a laikusoknál is igen népszerű. Szerintem meg hatásvadász. Akárcsak Warhol (ő mondjuk egy zseniális reklámgrafikus volt és nagyon értett a marketinghez). Viszont pl. Ben Vautiert, vagy a csomagolóművész Cristot nagyon bírom (sokaknak meg ő kamu). Volt egyszer egy művészettörténész tanárom, jó nevű kortárs művész (már meghalt), ő azt mondta Picasso Guernicájáról, hogy egy vicc. John Cage zeneszerző (ő az a zenében, mint Malevics a képzőművészetben – 4,33 csönd meg zongora a kereszteződésben, azt hiszem az is ő volt) Beethovent egyszerűen szarnak nevezte, aki szerinte több évtizedre visszavetette az európai zene fejlődését. Most akkor kinek van igaza? Ha Beethoven lehet szar, akkor Malevics nem?
              Igazság szerint én is arra szavazok, hogy a kortárs művészet túlságosan a saját elefántcsonttornyába zárta be magát az évtizedek során. A művészet mindenkié. Ha nem lehet mindenkié, akkor senkié sem. És számomra a társadalmi üzenet, a humánum (amihez nem tartozhat a “nép lenézése”) fontosabb, mint a művészeti újítás. Pl. őt is szeretem az óriási csipesz-szobraival:
              „Hitvallásom a művészet, mely politikus, teoretikus, misztikus; amely nem arra való, hogy a múzeumokban gubbasszon a valagán. Hitvallásom az a művészet, amely úgy terebélyesedik ki, hogy művészet voltáról sejtelme sincs…” (Claes Oldenburg, London,1969)

        • “A fejüket fogják, hogy nem értik a népek, mi a nonfiguratív, az installációs technika, a dekonstrukció, mi mire válasz a művészettörténet nagy párbeszédében”
          akkor esetleg végezzenek aktív érdekképviseleti, szakszervezeti és lobbimunkát azügyben, hogy az ezzel kapcsolatos igényeikre az állami oktatási rendszer jól reflektáljon. már ha demokráciásat akarunk játszani. a fejfogás jelen esetben szerintem leginkább áldozathibáztatás és elit-fanyalgás, a társadalmi hierarchia nyerteseinek siráma. művészetet csinálni megélhetésért, és művészetet érteni nem érdem elsősorban, hanem privilégium, az írástudóé, és jó esetben nem elvárásokat indukál, shouldokat, hanem társadalmi felelősséget. szerintem.

          • Szerintem a művész dolga, hogy alkosson, szomorú, ha lobbiznia kell. Művészetben elmélyedni ma kurvára ingyen van, igény dolga, végtelenek a lehetőségek, de egyáltalán nem kötelező vagy kívánatos.

            • Éva, én ettől leszek szomorú, és emiatt költözöm el ebből az országból, ezt hallgatva a rendszerváltás óta. a művész dolga, hogy alkosson, a tanáré, hogy tanítson, a vállalatigazgatóé, hogy vállalatigazgasson, az esztergályosé, hogy esztergáljon. ki az a társadalmi csoport, melyik az a foglalkozás, akinek a dolga kilobbizni, keresztülvinni, hogy a feudalizmusból kiküzdjük magunkat, társadalmilag, gazdaságilag, értékrendileg, döntéshozatalilag, hatalmilag? kinek dolga megküzdeni az évszázados hatalmi hozzáállással? kinek a dolga a politikusok és a korrupció feletti kontroll? és mindezt miből? kinek, ha nem az értelmiségnek, a művészeknek, a gondolkodóknak, azoknak, akik hozzáférnek a tudáshoz, a történelmi perspektívában való látáshoz? akár önkéntesen, a munkaidőn túl.
              persze, alkosson a művész, mást se csináljon, ha már összelapáltoltuk azt az országot, amiben megvannak azok a társadalmi és gazdasági struktúrák, amik az önszabályozáshoz, a szélsőségek mederben tartásához, egyáltalán a fenntartható működéshez szükségesek. ha van ilyen egyáltalán. de addig ez konkrétan kinek a feladata?

              múltkor olvastam valahol egy interjút Kulkával, akit nagyon tisztelek. ő is ezt mondta, hogy ő nem politizál, ő csak alkotni akar. gratulálok. akkor menjen haza alkotni, de legalábbis ne csodálkozzon, ha fogy a fizetőképes, értő kereslet a szakmája iránt. az oktatási rendszerünk szét van verve, nemhogy művészettörténetből, de még biológiából is népnemzeti faszságot tanítanak, menekül ki merre lát. kinek kéne szakmailag biztosítani az értő, fizetőképes keresletet. és akkor a magasművész fogja a fejét? állásban? jóllakva? a nézőt hibáztatja? nyilván olcsóbb és egyszerűbb mint a pszichológus vagy a szupervízió, vagy a lobbimunka.
              tudom, hogy kicsit elkalandozunk az eredeti témától, de így írástudóként diskurálva kérdezném, hogy úgy mégis kinek a dolga elérni, hogy olyan színvonalú legyen a társadalmunk, amiben a művész úgy megél, hogy még a közönsége is értő és elfogadó felé. nem érzed azt, hogy ez mennyire egy luxus peremprobléma a mai Magyarországon? vagy hogy mennyire igazságtalan a nézőt, a művészet fogyasztóját, a kisembert fikázni?

            • ezen gondolkozom még, hogy kinek mi a dolga és ha nem figyelek oda, jól fel is húzom magam. és mi lenne, ha háború lenne? mondjuk polgárháború vagy éhséglázadás? a művésznek akkor is az a dolga, hogy alkosson? szépen bekocog a színházba és elmélyül? mikortól van az, amikor az egyénnek már dolga, un. társadalmi felelőssége, hogy reflektálja a környezete állapotát?
              ennek az országnak ez a halála, ezért írjuk ki magunkat a történelemből, mert addig látunk kizárólag, koncepcionálisan és tevékenységileg, hogy nekem, mint egyénnek meddig terjed a kompetenciám. nincs érdemi gondolkodás a családi, települési, közösségi, országban betöltött hozzáadott értékünkről, szinte zéró, és az is többnyire évszázados, tradicionális, elavult bullshit.
              ilyen balga civilek, mint az ÖKA próbál küzdeni ezer éve, akiket meg lehet megmosolyogni, hogy aranyos kis naivak. a maradékot meg most kicsinálja a norvég alapos balfaszkodás.
              szerintem tök kínos azt mondani, hogy egy művésznek, értelmiséginek nem dolga markánsan részt vállalni a közéletben, és itt nem csak a lélegeztető gép átadásáról beszélek, meg az iskolai munkaközösségben való részvételről, hanem arról, hogy komolyan gondolkozzon és érveljen társadalmi koncepciók, közösségi értékek mellett. hogy rész vállaljon és vegyen.
              basszus mi maradt itt nekünk? ámokfutó, hatalmi mámoros, korrupt, sötét, feudális bunkók, akik beépítik a városligetet, stadiont építenek a kert végében, és akik a gyerekeink fejében is turkálnak már. a művész meg alkotni akar. érzékenyen lereagálni és szublimálni a mit is? mekkora vaskos szemellenző kell már ehhez könyörgöm? és akkor sírunk, hogy nem értjük? hogy hogy történhetett mindez? pedig itt mindenki csak a dolgát végezte…
              (elnézést, ez itt Tiborc panasza lett, az indulat pedig szakmai és nem személyes)

            • az a baj éva, hogy ha nem nősz bele, akkor kurva sok munka felhozni magad művészetből (akár csak egyetlen ágból is) még akkor is, ha akarod, és kevés benne a köszönet.
              ahhoz folyamatosan képben kell lenni, színházjegyet meg könyvet venni meg bébiszittert. nincs ingyen, korántsem.
              és nem neked dolgoznak, hanem maguknak.

              és ha minimálisan megpróbálsz nyitni a közönség felé, befogadható dolgokat csinálni vagy odaállni a dolgaid mellé, akkor megkapod, hogy biztosan szar vagy meg „popularizálódsz”. meg hogy „minek politizálni meg aktuálisnak lenni”.

          • Hirlando, minek az áldozata a művészet-nemértő? A művésznek? A rendszernek? Az egyenlőtlen társadalomnak, amely elzárja előle a szellemi tevékenység e fajtáját? Önmaga szellemi tunyaságának? Mert úgy üldözi a látogatót a Ludwig, meg már mindenki, annyira hívja, várja, szervezi, interaktív faszom, minden, múzeumpedagógia, meg – éjszakája, és mégis, bár pont a Szépművészeti afféle sikertörténet, tömegeket vonz, szerintem a jelenség mérete, a művészetre igazán kíváncsiak száma összességében alig változik, kivételes emberek kivételes finomsága marad. Esetleg a műtárgy befektetés tud lenni.

            Különösen a kortárs művészet, az elit cucc, igen, boldogabb országokban is, a legiskolázottabbak legkíváncsibbjainak meg a szakmabelieknek jut katarzisként. Hogy ez baj-e? Nem tudom. Ha közérthetőbb az alkotás, akkor nem innovatív, nincs neki művészi igazsága, kihullik a legjobbak közül. Persze vannak ilyen művészettel határos mindenféle projektek, plakátok meg köztéri alkotások, jópofaságok, az is valami, nyugaton tipikus.

            Privilégium? Nyertes? Fanyalgás? Elnyomás? Kérdezzük ezt a valóságsók és a tömegmédia-bugyrok más produktumainak korában, amikor bárki azt néz az interneten, ami tetszik neki, művészfilmet sem bonyolultabb torrentelni,mint akciót?

            Társadalmi felelősség, igen, ebben egyetértek. De cél-e ez? Mi a cél? Hogy ne haljanak éhen a művészek? Hogy minél többen találkozzanak igényes művészettel? Hogy emelkedjen a közszellem? És ki a döntéshozó? Ki tehet az ügyért?

            Azt bírom még, hogy ha bármi van, de tényleg bármi gond, ha az emberek ostobák ahhoz, hogy bankkártyát használjanak, ha sorozatban ütik el a bringásokat, ha szex közben elkapnak mindenféle kórságot, ha nem értik, miért jó a család és a sok gyermek, vagy mit üzen a drótinstalláció, egy emberként kiált fel a közvélemény (a fent említett hozzáértéssel, tudjuk le a problémát hamar, egy eszközzel): az iskolában kéne kezdeni ezt, hát miért nincs már alsóban közlekedésbiztonság/pénzügyi ismeretek/szexuális ismeretek/ családtan/művészetpedagógia? Uccu, legyen. Ilyen pedagógusokkal, jelen körülmények között, hogyan? Így lett erkölcstanunk is, megjegyzem, és milyen remek. Valami problémára válasz ez is, nyilván, de hát az szerintem vagy nem probléma, vagy nem ez a megoldás rá, hogy ott sínylődnek ilyen béna frizurájú hittanoktatók mellett a szerencsétlenek hetedik órában, kamufoglalkozáson. Újabb alibiórák képzetlen, motiválatlan pedagógusokkal, ilyen felszereltségű intézményekben, ilyen tanár- és diákterheltség, óraszám mellett? És mégis, mihez kell érteni annak, aki tartja ezeket? Kell-e pedagógusvégzettség, reális életpálya-e mondjuk három-öt-tíz iskolában tanítani heti egy-egy órában közlekedési ismereteket? Mi a kimenet, hogy mérjük?

            Pedig annyi mindent lehetne csinálni az ügyek érdekében a rendszerszintű, borítékolható közoktatási kudarcok helyett.

            • Nagyon elgondolkodtatott, amit az iskolai oktatásról mondtál. Nem tanítható mindenki mindenre, csak egy dologra lenne szükséges, a nyitott gondolkodásra, és az információk megszerzésének útjaira. Nem is kell, hogy a berakott hajú nyugdíj előtt álló, cicás vázákat kedvelő rajztanárnéni beszéljen a kortárs művészetről a diákjainak, elég ha néha betereli őket egy múzeumpedagógiai foglalkozásra. A fővárosban iszonyú jó lehetőségek vannak, és nem kétlem, hogy más városi galériákban is. Egy-egy alkalom után már esélyt kapna a diák, hogy utánanézzen, ha érdekelni kezdte valami.

            • Én bólogatok bőszen és sok mindennel egyet értek, de..csak ez most szemet szúrt:
              ” ha nem értik, miért jó a család és a sok gyermek,” Egyet értek, de nem mindenki ilyen beállítottságú és nem vagyunk egyformák. Nem mindenki bírja otthon az állandó gyerekzsivajt.

          • Szerintem túlzó elvárás társadalmi felelősség vállalást várni a művészektől. Vagy van vagy nincs.
            Számomra a művészet a hatásról szól. Van valamilyen hatással arra, aki kapcsolatba kerül vele, vagy nincs. Ehhez egyáltalán nem feltétlenül szükséges magas szintű hozzáértés még csak értő szem/fül sem.
            Ha egy művet ÉRTENI kell, ahhoz, hogy hasson, akkor nyilván kevesebbekre van hatása. Ha nincs meg az a közeg (oktatás, család, mit tudom én), ahol a megértés elérhetővé válik az nem feltétlenül az alkotó felelőssége.

            • Érdekes amit írsz, mert nekem saját példám van arra, hogy ez egyszerre is működhet. Már lehet, hogy itt írtam is róla.
              Picasso a Guernicát nem titkoltan társadalmi felelősségvállalás céljával is festette, a Spanyol polgárháborúról beszélünk. Én körülbelül kilenc éves voltam, amikor először láttam azt a festményt, nem életnagyságú, de elég méretes reprodukcióban. Az az iszonyat, félelem és fájdalom, amit azon a képen láttam, annyira megrázott, hogy azonnal tudni akartam, mit ábrázol pontosan. Elolvastam, és rájöttem, hogy ezek a háború borzalmai. Azóta van némi (ezt nagyon óvatosan írom le, nehogy valaki érzéseit megsértsem, aki már valóban átélte) fogalmam, milyen lehet a háború, de még a sikolyokat is hallom, érzem a káoszt és az esztelen, céltalan öldöklés hangulatát. Látom magam előtt azt a hiábavalóságot, és hogy a beteg eshetőség, mint a háború, az igazi ellensége az életnek, nem pedig a halál maga.
              Picasso sem akart mást, csak felhívni vele a figyelmet arra, hogy micsoda borzalom zajlik az országában.

            • Pikareszk
              Egyetértek veled.
              A “vagy van vagy nincs” arra vonatkozott, hogy vagy van egy művésznek/alkotásnak társadalmi felelősség vállalása vagy nincs. Meg olyan is van, hogy az alkotó érzi felelősséget valamilyen társadalmi témában, térben, időben máskor meg nem. De elvárni én nem várom el semelyik alkotótól.
              Picassora reagálva: a Guernica hátborzongató kép. Egy hatalmas falat beterít és nem tudom elképzelni, hogy valaki ne kerüljön a hatása alá. Viszont vannak olyan képei (pl. fotelben ülő nő ingben) pl. a kubista korszakából, amely előtt biztosan sokan felhúzzák a szemöldöküket, hogy akkor ez most hogy és simán továbbmennek.
              Ahogy akár melyik művészeti ágban igen, egy adott műalkotásban nem feltétlenül jelenik meg a társadalmi felelősség vállalás. Ezt akartam kifejezni az imént.

            • Én is azt mondom, hogy ha egy műről van szó, legyen az festészet vagy irodalom,kontextus nélkül is érzékelhető az alkotás súlya, zsenialitása nem kell mindjárt a társadalomra gondolni.
              Nekem túl nehéz is annyira tudatosan élni, hogy ha szóba jön egy terület tudományos,társadalmi gazdasági-rögtön összefüggéseket lássak,reagáljak.Nem is értem a világot,az is igaz. Nincsenek válaszaim.
              Nagyon ritkán felfedezek egy-egy értékes embert valamilyen területen akiktől hozzám is átjön az üzenet.Ezeket az embereket nagyon tisztelem,és szeretem.

          • Hirlando, tok jo, hogy ezeket leirtad, bennem is az motoszkal tegnap ota, hogy megnezzem, hogyan agyazodik be ez a jelenseg a tarsadalomba, es nagyon hasonlo kovetkeztetesekre jutottam. Van egyreszrol a patriarchalis, feudalista, regressziv tobbsegi ertekrend, es az ezzel szemben allo atomizalt es tobbnyire teljesen passziv massag. A tobbseg most egy nagyon lebutitott programot kovet, semmi alkoto folyamat nem zajlik, csak lenyomas es bomlasztas. Mindenki onzesere es aljas osztoneire van bizva, mennyi kart hajlando okozni a koznek, demagog frazisokkal takarozva. Destruktivnak lenni egyszeru, es ebben konnyu egysegesnek lenni is. Valojaban ez nem egyseg, csak osszezaras es hasonlo nagativ semak kovetese. Nincs benne semmi tamogato, kozossegi, csak a sokakban meglevo alantas erdek a haracsolasra, uralkodasra. Az “en nem akarok politizalni” passziv, gyava onzese sem teremt kozosseget, lattuk. Velemenyeket hallottunk innen-onnan, jo sokat, koszonjuk. Elmondta mindenki a magaet is gondolom sokszor otthon vagy valamelyik “tuntin”, de nem lett belole parbeszed, csak egymas jelenleteben elkovetett monologizalas, ahogy a bolcsisek jatszanak. A lazito-elemzo velemenyek sem teremtettek parbeszedet, bar nehanyan legalabb megprobaltak. Gyakorlatilag semmi nem jott belole vissza felejuk. Egyelore, ugy latszik, majdnem mindenki parbeszedkeptelen, ki-ki a maga oldalan. Ahhoz figyelni is kene, nem csak megmondani. Es foleg tenni, azt kene, es odaallni a masik melle. De amig valakit nem hallgatunk meg ertoen, csak amolyan fotelbatran, es amig nem megy ki gyakorlatilag senki az utcara a legnagyobb botranyok idejen sem, mert inkabb a sajat legszukebb koreivel volt elfoglalva, addig ez lesz, a nagyobb erovel fellepo tarol. Mint most.

        • Szamomra ebben a ket legfontosabb szo az alazat es a turelem, meg hozzacsapnam a tiszteletet ugy a masik ember mint a szakterulet irant, es onnantol kezdve modszertanilag Hirlandoval ertek egyet, tartalmilag pedig Evussal. Ha nem egy irto bunko es onreflektalatlan alaphozzaallasbol indulna a legtobb – minosito! nem erteni probalo – “ertelmezes” v “hozzaertes”, konstruktivabb es arnyaltabb lenne a folyamat. Igy pedig egy nagy kakofonia, ami Magyarorszagot illeti. Keves emberben van meg a kello (minimalis) szerenyseg es az oismeret ahhoz, h mirol mondjon nem szakertoi velemenyt es mi az, amit inkabb kivancsisaggal es tanulasi vaggyal kozelitsen meg elso korben. Sztem Evus is erre gondol, mivel en ilyen jol belelatok a fejebe, ugye 🙂

      • Vagy a színház. Vegyük a Liliomot, amelyet a főiskolai vizsgaelőadása óta most újra játszik Csányi Sándor, persze egy másik előadásban. A színház is egy nagy áramlás, van mondjuk kétszáz klasszikus, azokat játsszák, és van egy közösség, amely itt Pesten ezeket nézi, és egymás kontextusában értelmezi. Az nem lehet, hogy úgy mutatjuk be a művet, hogy egyszerű és érthető legyen, olyan, mint az eddigiek, és ne tartsa senki lilának. Valami újat, többletet muszáj hozni, mutatni, új értelmezés, meglepni a nézőt, felcserélni a hét jelenetet, férfi játssza Desdemonát, főszereplővé-narrátorrá lép elő a Tótékban a postás, ilyen eszközökkel megvilágítja máshonnan, feltárja a szöveg különös rétegeit. Ezért olyan furcsa némely mai előadás.

        Ez a Liliom párbeszédben van Csányi hajdani Liliomával, meg azzal, ami ugyanakkor a Krétakörben ment, amelyben eredetileg ő volt Ficsúr, és az összes többivel, feltételezve a szakma, a színházrajongók figyelmét, akik azokat is látták talán, a közös referenciát. De ha nem is feltételezi az alkotó, a befogadó tudatában mindenképpen lesz párbeszéd az egyes adaptációk között. Sokat kell nézni, bele kell tanulni. Mert akkor élmény.

        A művek nem önmagukban vannak, beszélgetnek egymással egy nagy folytonosságban. Szonettet nem csak Babits írt. Varró Dániel szonettje viccel a rímmel, mert ma már más a szonett is. Az eposzparódia meg akkor üt, ha olvastad az Odüsszeiát. Ha van fogalmad az Anyeginről, megdöbbensz Térey János Protokollján. A Purcarete Faust Nagyszebenben meg egy hideglelés lett volna, ha nem lettem volna előtte eleget mindenféle színházban, így ezerötszáz előadás után meg összefosom magam tőle a katarzisban. Esterházyért is meg kellett küzdenem, meg még a Magyar Narancs vezércikkeivel is, és azóta okosabb, árnyaltabb vagyok, és olyan is az élmény. Azt miért fogadjuk el könnyebben, hogy teniszezni meg kell tanulni rendesen, különben bénaság? És aki valamiről sokat tud, és más a logikája (azért művész), azt miért szóljuk le, hogy “ez nem tetszik”? Nem is értjük, meg se néztük.

        Talán pont ez az: a magaskultúra nem úgy általában a bárkinek, és nem is a szakmabelieknek, hanem a rajongóknak szól, akik beletették az energiát a megértésbe, láttak már sok mindent, értik a művészeti ág sajátos formanyelvét, tudnak viszonyítani, és nekik igazán nagy élmény, mint gourmet-nek a szarvasgomba. Amúgy legfeljebb érdekes lehet. Persze a nagy kifinomultságban elfér sok szar is, kétségtelen, túlértékelt aligvalamik és csendes bravúrok vannak, meg ezen el is vitázhatunk, kinek mi, sokféle a művészet és az ízlés és a befogadó, szerencsére.

        • értem, hogy így látod, és elfogadom. én nem így látom.

          “Talán pont ez az: a magaskultúra nem úgy általában a bárkinek, és nem is a szakmabelieknek, hanem a rajongóknak szól, akik beletették az energiát a megértésbe, láttak már sok mindent, értik a művészeti ág sajátos formanyelvét, tudnak viszonyítani, és nekik igazán nagy élmény, mint gourmet-nek a szarvasgomba.”
          ezt akkor tudnám elfogadni, ha a magaskultúra csinálók a belépőjegy árát nem mindenkitől fogadnák el. ha viszont elfogadják, akkor ne csodálkozzanak, hogy a vevőnek van véleménye róla, hanem próbáljanak megtanulni ezzel együtt élni, vagy esetleg további oktató, képző munkát végezni azirányban, hogy többen megértsék őket azok közül, akikből élnek. mert így viszont úgy tűnik, hogy egyszerre akarnak baszni is és szűznek is maradni. én kérek elnézést…

          és: “Sokat kell nézni, bele kell tanulni.”
          nem kell. ez egy privilégium, ha valaki megteheti, hozzáfér. és a belépőjegyhez nincs disclaimer csatolva, csak ár van rá nyomtatva.

          és “Azt miért fogadjuk el könnyebben, hogy teniszezni meg kell tanulni rendesen, különben bénaság?”
          ezt ki mondja? jófejnek gondoljuk aki ezt mondja? a bénán teniszezővel van inkább problémánk, vagy azzal aki ilyet mond?

          amúgy értem amit mondasz, a nézőpontot is.

          • Együtt élnek ők ezzel, legyenek minél többen a nézők, csak érthető, ha értő közönség előtt, amely veszi a lapot, jobb játszani, mint olyanoknak, akik beleröhögnek a katarzisba.

            Persze hogy nincs disclaimer. Ahhoz kell sokat nézni, hogy értse és igaz élvezet legyen neki, kedve legyen menni, nem azért, hogy joga legyen megnézni. Joga van, miért ne lenne, sőt, lasszóval fogják az akármilyen nézőt, bőven akad “közérthető” előadás is, nincs itt semmilyen kirekesztés. De amúgy a művészet nem valami társadalmi szolgáltatás, mint a tébé, itt kevésbé tud egyenlőség lenni. A fejekben? Hogy? Valószínűleg egyenlőbb társadalmakban arányaiban többen élvezik a kortárs művészetet, mondjuk, és ez jó és cél.

            Az meg talán nem annyira meredek gondolat, hogy mindenért erőfeszítést kell tenni, és ne képzelje már mindenki olyan májernek magát egy edzés/kettő film megnézése stb. után, és ne szólja már le a sportágat/alkotást, ha nem tett semmit azért, hogy jól menjen neki.

            Lehet azt mondani, hogy az is tenisz, ha az adogatógépből elmegy kétszáz labda, de na. Az ilyen játékos azt fogja mondani: ez hülye játék. (Egyébként pont a tenisz tényleg az.) Nekem a bénán teniszező reklamálóval van gondom, akiben nincs kitartás, de harsány vélemény igen, és nem méri fel például, hogy mi munkát fektetett bele az, aki igazán jól nyomja.

            • Lehet, hogy én vagyok a faék, de én azt szeretem, ha egy klasszikus vagy egy új darab akkor is üt, ha nem tudok róla semmit, csak betévedek rá. Az az első rétege. Akkor is tudjam élvezni, ha nem tudok a szerzőről, a darabról, a mű életéről semmit. Ha tudok, akkor az rádob az élvezetre egy lapáttal. És ha mindent tudok, az az orgazmus. De a katarzis szerintem akkor is jár, ha mindez nincs a fejemben.

              • Azt hívják látványos, hatásvadász előadásnak. Ennek is vannak technikái, értelme is, de általában kerülik. Olyasmi, mint túlhangsúlyozni egy verset, vagy illusztrálni egy könyvet. szokták, de a komolyak nem nagyon csinálják, legfeljebb kivételként.

            • Gyongyi juttatta eszembe. A színjátszásról, meg a kontextusokról, nő Othellóról, mittudomén. Hogy Shakespeare-t, Moliere-t évszázadokon át játszották úgy, hogy a formán nagyon nem változtattak. Tudtommal. Kosztümös darabok voltak. Néhányat közülük sokszor, ugyanazok is látták. Más rendezés, más szereplők, más darab. Kettős szereposztás esetén volt, hogy mindkét szereposztásban megnézték, mert érdemes volt. Katartikus. Nem látom, hogy miért kellene, vagy úgy mondom, miért lenne CSAK úgy izgalmas a dolog, hogy bőrdzsekibe bújtatják Jágót? Félre ne értsétek: persze, hogy lehet izgalmas, egészen más értelmet adhat a darabnak, jó az. De kb. olyan, mint a népzene és az Allegro Barbaro. Vagy mint az AB Bartók szerint, és az ELP-féle feldolgozás. Másik darab.
              Hogy kinek készülnek a művek: nem tudom, aki jobban ért hozzá, majd szól. Úgy tudom, hogy a művek a modern kor hajnaláig a közönségnek készültek. Megrendelésre festettek, színháznak írták a darabokat, (úri) közönségnek komponáltak. Még Manet, az impresszionisták is igyekeztek bekerülni a Szalonba. Shakespeare darabjait a Globe-ban részben nem egyszerű emberek nézték?

            • Enyhén off blacinak, pontosabban a blaci által behozott vonalról eszembe jutott gondolatok: a férjemék társulata megcsinálta az Othellot vígjátékban. Egy piszok nagynevű, agyondíjazott román rendezővel, aki másodpercre pontosan tudta hogyan kell sikerdarabot csinálni, 3 Jágóval (akik mintegy karként is funkcionálnak), szánalmas Othelloval és Desdemonával, az egész nagy tragédiájukat, féltékenységet, értetlenséget pellengérre állította, kigúnyolta, kicsinyes emberek bolhából elefánt típusú problémájaként tálalta. Hihetetlen vicces lett. Egyébként nem ismerek Othello feldolgozásokat, lehet, hogy ez nem annyira egyedi, nekem újszerűnek tűnt. Szintén ez a társulat csinált Csehovot és Shaekespearet mozgásszínházba (zéró beszéd, de nem tánc), ami azért érdekes, mert a mozgásszínház, ugye, annyira kortárs és alternatív kéne legyen, de ha ilyen formátumú klasszikusokhoz nyúlnak, akkor megteremtődik az az elegy, amit pl. én nagyon szeretek. Bár itt tényleg csak személyes preferenciák számítanak.

            • Egy barátom szerint az összes Shakespeare-tragédia vicces, és meggyőződése, hogy anno betegre röhögte magát a közönség a Globe-ban.

            • Te Éva, nekem az a kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy miért csak akkor értékes valami, ha izzadságszaga van? Ha valami könnyedén megy, meg szeretetből, az miért nem értékes? Vagy egyáltalán mitől válik valami értékké?

              • De ami könnyedén meg szeretetből megy, azért is a legtöbbször rengeteget kell tanulni, fejlődni, utánanézni, olvasni, gyakorolni. Monsieur Jarre, hogy ilyen blogközeli példával éljek, rommá tanulta magát, mielőtt az lett belőle, aki, pedig hát neki tényleg a testéből árad az előadás.

                Tehát valami olyasmit akarok mondani, hogy amikor Örkény három perc alatt öszedobott egy egypercest (ritkán, de ilyen is volt), akkor az nem csak annyi volt, hogy írok má’ valamit, hanem abban az összedobásban benne volt minden, amit addig csinált, írt, olvasott, átélt, és ettől, ennek következményeként jutott el ő oda, hogy meglegyen hozzá a tudása, képessége, hogy azt csak úgy összedobja, és akkor az OLYAN legyen. Ilyenre fejlesztette magát a tehetségét felhasználva, és ezt senki nem tudja utánacsinálni. (“Ez így van.”)

                Engem a “nekem ez nem tetszik” borzalmasan irritál. Például: a szép színes rózsás csendélet, az rendben van, az Avignoni kisasszonyok meg ronda, hogy lehet már ilyet festeni. És kész. Meg van mondva, ennyi. És aki az alkotásokkal kapcsolatban így viselkedik, az így fog más dolgokkal kapcsolatban is. Ezért nem értek egyet azzal, aki szerint igenis a művész törekedjen rá, hogy az is megértse a művét, aki nem hajlandó a megértésbe energiát fektetni. Ha valaki unja és utálja a Bűn és bűnhődést, és szerinte hülyeség, akkor az Dosztojevszkij hibája? Pedig van benne társadalmi lényeg rendesen. Ennyi erővel miért nem írta meg oraveczi minőségben és terjedelemben.

              • Örkény azt írja a Használati utasításban:
                “Figyelem!

                Aki valamit nem ért, olvassa el újra a kérdéses írást. Ha így sem érti, akkor a novellában a hiba.

                Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek!”

                És ezt úgy, hogy közvetlenül utána jön a kötetben az Arról, hogy mi a groteszk, például ezzel:

                “Keressünk most már vidámabb látványt. Ímhol egy temetés! Fölhulló hópelyhek közt, fölcsöpögő könnyek fátyolán át végignézhetjük, amint a sírásók két vastag kötélen fölbocsátják a koporsót. A munkatársak, ismerősök, közeli s távoli rokonok, továbbá az özvegy meg a három árva göröngyöt ragadnak, s elkezdik a koporsót hajigálni. Jusson eszünkbe az a szívettépő hang, amikor a sírgödörbe ledobált rögök megdobbannak és szétomlanak. Az özvegy sír, jajonganak az árvák… Milyen más érzés fölfelé hajigálni! A koporsót eltalálni mennyivel nehezebb!”

                Aki nem ismeri Örkény munkásságát, és/vagy nem olvas kontextusban, az megnyugszik akkor? Hogy de jó, ha nem értem, akkor a szerző a hülye? És akkor rendben is vagyunk, a világ rendje helyreállt? Ő pedig maradhatott okos a saját szemében.

                (Szerintem közben a maestro valahol épp röhög a markába, hogy na, ez is hogy beszopta.)

      • Dehogynem. Igazad van. A muveszet olyan mufaj, ami magasan kepzodik, de lefele keszul. Megiscsak atlegemberek iteltek meg a zsenialis Van Goghot is, nekik keszult ugyanis. Vagy onmaganak, de eladni a polgarnak kellett.

        • Van Gogh életében egy képet adott el, nem jó példa. Ha valaki, akkor őt aztán nem érdekelte a polgárok pénztárcája.
          Nincs olyan progresszív művész, aki fél szemmel azt lesi, hogy mit lehet eladni. Az lehet tehetséges, vagy ügyes, de kevés kivétellel nem lesz mérföldkő a munkássága. Egy-két kivétel mindig van, de nem véletlen, hogy a nagy újítók gyakran nyomorognak. Ez nem baj, vagy dráma, ez az ő sorsuk, forradalmárnak lenni ritkán kifizetődő. A forradalmárnak mi meg utóbb csak élvezzük a gyümölcsét.

          • Teljesen mindegy mennyit adott el, ezert irtam hogy ha onmaganak festett, akkor is ilyen mufaj a muveszet. Nem mukritikusoknak keszul, de ha igen, akkor is megiteli akarki aki latja. Ez van, kikerulhetetlen, am hasznosithato, de minimum el kell viselni.

    • Coming out: rohadtul nem értem, ezért nem is szeretem a kortárs művészeteket. Értem az elvet, ami alapján alkotnak, de a végeredmény így se tetszik, és lehet, hogy ha képezném magam, rágyúrnék, akkor megkedvelhetném, de nekem ez olyan alacsonyan van a fontossági listámon, hogy ihaj.

      • Hát de nem is mész kortárs kiállításra fikázni, nem?

        Én a kortárs komolyzenét nem értem, és hasonlóan nincs a fontossági listámon, hogy megértsem. De nem is mondom, hogy egy mekkora bénaság amit Kurtág művel, bezzeg a Bach!

        • Fikázni nem, de azért néha megpróbálkozom megnézni, hátha valahogy megérint. Véleményt viszont nem mondok, mert mindig van egy okos, aki kijelenti, hogy mennyivel magasabbrendű az elvont Művészet pitiáner impresszionistáknál. Egyszer el mertem mondani egy festőnek, hogy nem értem egy képét, konkrétan egy varjút akart ábrázolni, a kép úgy nézett ki, mintha egy fekete tubus festék szétrobbant volna a vászon közepén, elmondhatta volna emberi nyelven, mi volt a szándéka, gondolata, amikor nem anatómiailag korrekt varjút festett, ehelyett lila ködbe burkolt nagybeszédet kaptam az Ő Meg Nem Értett Művészetéről meg hogy mennyire szenved ettől (miközben egy-egy ház áráért vették meg ki tudja mennyire hozzáértők a festményei darabját), meg hogy milyen szánalmasak és selejtesek a régimódi festők és híveik. Az hosszasan elvette a kedvem attól, hogy egyáltalán próbálkozzam a témához közeledéstől, pedig már akkor nyitott voltam a diskurzusra.

          • Figyelj erre nem is mondok semmit.Tök jó, hogy próbálod érteni és érdeklődsz. Úgy szerintem nehéz megérteni, hogy becsukod szemed füled, és lila ködnek nevezed azt, ami lehet, hogy neki élete munkája és filozófiája volt.
            Én, ha alkotnék, rohadtul utálnám, hogyha magyarázgatnom kéne egy totál laikusnak, akivel a nyelvem sem egy, hogy mi az amit csinálok. Meg lehet próbálni, de vsz. az a reakció, ami a tiéd is, hogy lilaködösnagybeszéd. Teljesen irreális elvárás elvárni az alkotótól, hogy közérthető nyelven tolmácsolja a műveit, ez a művészetközvetítés feladata, nem az alkotóé. Egy atomfizikus sem fogja tudni öt percben egyszerűen, ködmentesen elmagyarázni, hogy mi az a részecskegyorsító, nem értem az elvárást.

            • Te figyusz, én elég jól értem az emberi nyelvet, nem azért volt lila köd, mert olyan művészeti irányzatokról beszélt, amit nem ismerek, hanem mert a saját nagyságától elvakultan megfeledkezett olyan földi halandóknak szánt dolgokról, mint alany meg állítmány, cserébe jelzőcunamit ontott ránk, és azt te is érzed szerintem, amikor valaki Csupa Nagybetűvel Beszél és csöpög a pátosztól. Én pedig nem arravetődött kóbor ebként voltam a tárlaton, hanem művészképzés keretében, csoporttal, rajztanár által vezetgetve. És kurvára nem kötözködtem, csak azt akartam tudni, neki mi hozta meg azt, hogy abban a stílusban és azt fest. Ha unja magyarázni, talán ne vállalja, hogy szépreményű ifjaknak magyaráz előre megbeszélt időpontban, vagy ha vállalja, akkor legalább ne riassza el őket. De hogy a mondanivalójának kétharmada abból állt, hogy a régimódi festészet lószar, azt se tudom pártolni.

              Utólag visszagondolva egyébként sejtem, hogy művészúr be volt tépve, vagy legalábbis ivott. Amit szintén nem pártolok délelőtt tízkor, előre letárgyalt tárlatvezetés és kiselőadás keretében.

            • Ha egy atomfizikus nem tudja neked öt percben egyszerűen, ködmentesen elmagyarázni, hogy mi az a részecskegyorsító, akkor ő sem ért hozzá. És nem a részecskegyorsítón van a hangsúly, hanem azon, hogy ha ért hozzá, akkor különböző befogadói szinteken is meg tudja ragadni és elmondani a lényeget, például neked nyilván nem kéne belekeverje például a bozonok keresését, pedig az is beletartozik a témába, vagyis a lényeg az, hogy ha ért hozzá, akkor el kell tudja mondani azt, hogy az adott befogadó szemszögéből mit kell látni a gyorsítóból.

              • Ööö, szerintem ez konkrétan nem igaz, attól, hogy valaki nem tud jól magyarázni, még lehet nagy tudása, érthet a szakterületéhez, de talán nem ő volt a legjobb választás a laikusoknak magyarázni valamit. Ugyanez fordítva is igaz, vannak, akik rohadtul el tudnak ám magyarázni pazarul, érthetően és hitelesen mindenfélét, aztán utólag derül ki, hogy amúgy a felét ott szopták a kisujjukból.

            • Az egyetemen abból lehetett kiszúrni, ki ért igazán az előadott témájához, hogy ők biztosan nem használtak idegen szavakat és ködös kifejezéseket.

  5. Fejlesztés. Így, egy szóban, összemosva mindent mindennel. Hozzá még némi indigó, meg kristálygyermek. Lehetőleg a csí-rendezéssel és családállítással fűszerezve. Desszertnek a karmalevétel, amivel meggyógyítják a Down-kórost. Szamszarikus problémák megoldása speciális fejlesztéssel. Amikre semmit nem találtam, hogy mi is lenne: az a karmalevétel és a szamszerikus probléma. ( Szamszara = lélekvándorlás, eddig még valami oké, de hogy jön ez a fejlesztő pedagógiába? ) Hozzá a mozgásfejlesztésre két utcával arrébról is autóval hordott gyerek. Jó messzire elvihető, sokfelé elvezető témák ezek. Jó a poszt, jó a téma, köszönöm! Jók a hozzáfűzött kommentek, érdekesek, nekem ez sokszor visszanézős lesz, azt hiszem. 🙂

    • A fejlesztés szóra olyan ipar épült, mi t a rák alternatîv gyógyîtására. Hányinger, ahogy csodaéhes szülőkből kicsikarják a pénzt

      • Pedig a valóságban egy több szakma együttműködését igénylő határterület, ahol azért nagyon sok mindent el lehet érni. Amíg meg futnak pár kört erre-arra, megy az idő. Ezért volt olyan jó a hasonlatod a rák gyógyításával. Engem az bosszant még nagyon, hogy mivel a gyerekek fejlődése nem egyenletes, mindig lehet olyan területet találni, ahol az átlaghoz képest kissé ” elmarad”. Akkor pedig “szükség van” a “képességfejlesztő” játszóházra meg egyebekre. A többségnek, aki ilyet csinál, legalább az a javára szól, hogy nem ártanak vele “csak” a szülő pénztárcájának.

        • az átlaghoz képest kissé elmarad, vagy túl gyorsan fejlődik, vagy szimplán csak egyed, mint mindenki ab ovo. engem már nagyon idegesít, hogy mindenkit fejleszteni kell. és sajátos m ódon nem az elmaradott régiókban, mert ott nincs aki fejlesszen.

  6. Egy dologban vagyok egészen biztos a magyar férfiakkal kapcsolatban. Mindannyian értenek a focihoz és az autókhoz. Nekem az egyik szakmám autószerelő. Autodidakta módon tanultam ki jó pár dolgot az autókkal kapcsolatban és máig tart a nagy szerelem. Őszinte csodálat és vég nélküli kíváncsiság jellemzi az autókkal való viszonyomat. De amikor egy baráti társaságban szóba kerül valami a járművekkel kapcsolatban, akkor mindig van egy okosabb. Ilyenkor csendben maradok, mert tudom, hogy észérvekkel nem tud hatni az ember. Inkább kivárom, hogy a focira terelődjön a szó, mert ahhoz egyáltalán nem értek. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy aki valóban ért ahhoz amivel foglalkozik, az nem fog fennhangon kérkedni a tudásával. Olyat az csinál, aki nem biztos a tudásában. Én ezt tapasztaltam a mikrokörnyezetemben.

    • Teljesen egyetertek mindezzel, es tokre tetszik, ahogy a helyzetet kezeled, nevezetesen, hogy nem is probalkozol eszervekkel (netto szakmai hozzaszolasokal gondolom meg annyira sem). Pont az is a bajom ezekben a helyzetekben, h a kinyilatkoztato fel totalisan zart szellemi szerkezete remenytelenne tesz mindenfele parbeszedet, hiszen ok hallani nem akarnak, csak mondani. Ez egeszen nevetseges szelsosegekig kepes elmenni, latjuk nemegyszer akar ismerosok kommentvitaiban is, ahol az egyik fel elvileg pontosan tudja, milyen szakmai hatterrel rendelkezik az ismerose, megis maradektalanul sopri le a velemenyet barmilyen kerdesben. Akkor is, ha az illeto az adott terulet kutatoja, tehat nem csak valami altalanos diplomaval-kepesitessel rendelkezik a temaban. Adatok, tanulmanyok, munkatapasztalat nem szamitanak, marad a “csak”, meg a “ti”. Elkeserito.

  7. Én nagyon szeretem meghallgatni mások véleményét mindenféle témában, és még a kliséket is hajlandó vagyok meghallgatni (de a harmadik alkalom után már gúnyolódva, és rájátszva ismételgetem őket az elkövetőnek). Egyetlen egy dolog van, ami kiveri a biztosítékot, és rögtön kényszert érzek az üvöltésre: ha úgy mondják meg nekem a tutit, mintha most kapták volna meg jézustól, kőtáblára vésve (és közben a “tudás” birtokosának nyugodtságával, és lenéző fölényével beszélnek hozzád). “Ez így van, mondhatnak bármit ezek a tudósok!” Nagyanyám egy ilyen ember, és elég gyakran ütköztetjük az én materialista szemléletemet az ő ezoterikus világával (és azért mondok világot, mert tök máshogy éli meg a valóságot, az ő világában az nem úgy történt, és kész). Még a legnagyobb bullshiteknél (jövőre megfordul a Föld tengelye, és Japán becsúszik Kína alá!) is végig kell hallgatnom, hogy lenéző hangsúllyal elmagyarázza nekem, a kis butusnak, hogy is van az, és az érveim nem érdeklik, mert ő axiómákkal dolgozik, arra meg nem hatnak az érvek.

    Nagyi: Ezek az ostoba tudósok még az sem tudják, mitől színes a naplemente!
    (csöndesen elmagyarázom neki, mitől színes a naplemente)
    Nagyi: És ezt azon az egyetemen tanították neked?
    Én: Ja.
    Nagyi: Cccc, azon az egyetemen bármit taníthatnak! Nem kell mindent elhinni, amit hallasz, meg kéne tanulnod szelektálni az információk közt, blablablabla….
    Én: (nabaszóggyámeg, dühroham)

    Nagyi: Szerintem azért van olyan gyakran torokgyulladásod, mert nem mondod ki soha, amit gondolsz! Magadba fojtod a szavakat, és azok okozzák a betegséget! El kéne olvasnod XY könyvét, abban benne van minden! Sose hallgatsz rám, pedig én jót akarok!
    Én: Azért van torokgyulladásom, mert egész nap rám fúj a légkondi a munkahelyemen, az a könyv meg egy hatalmas baromság, a faszér olvasol ilyeneket?!
    Nagyi: Hogy beszélsz nagyanyáddal?
    Én: Csak kimondtam amit gondolok!!!! Nem az a gyógyír?????

  8. Sziasztok, most először kommentelek itt, bár olvaslak benneteket sokszor.
    Pszichológusként nyugodt szívvel állítom, hogy sokszor a laikus simán kenterbe veri a szakembert, mert van füle a problémához, nyitottabban áll hozzá, és nem gátolja az, amit megtanult. Itt is sok olyan kommentfolyam volt/van, amikben látszott, hogy a mennyit segítetek egymásnak, mennyire gyógyító tud lenni a “nem szakszerű” odafordulás. A pszichológia különösen az a terület, ahol a személyiség sokkal többet számít, mint az, amit elméletek szintjén megtanul az ember. És a szakterület felkent tudói mondanak időnként olyan elképesztő ostoba ítéleteket, ami sokat árt.
    Ami az én személyes tapasztalatom, hogy ha szakemberhez fordulok (orvos, jogász, vízvezetékszerelő, bármi) az az első rosta, hogy meghallja-e, amit mondok, amit kérek, vagy nincs igazából figyelme rám.

    • tök egyetértek. a saját útkeresésemben egy ponton fel is adtam a pszichológushoz járást. neves szakember bírta azt mondani egy ponton, hogy amiről épp beszéltem neki, a telesírt zsebkendőm fölött hüppögve, az nem olyan nagy probléma. továbbá a legjobb segítségeket olyan képzéseken, segítőktől kaptam, akik nem voltak végzett pszichológusok, de kvára tudták, hogy miről beszélnek és baromi jól figyeltek a problémámra.
      volt olyan orvos, akinek háromszor kellett elmondanom, hogy szoptatok, mire felfogta amit kérdezek. a diónyi pajzsmirigy cisztámra felírt gyógyszert lehet-e szedni szoptató nőnek, ez volt a kérdés, de nagyon el volt foglalva mással, mire leesett neki, és akkor adott új receptet, de azt a gyógyszert sem vettem be ezek, meg az ellenjavallatok elolvasása után. majd ezután pedig egy homeopátiás orvos, aki amúgy végzett hagyományos orvos is, adott homeopátiás gyógyszert, és a ciszta 5 nap alatt elmúlt nyomtalanul, egyéb gyulladásokkal együtt. az ipari orvoslás ultrahangja sem tudta kimutatni.
      én egyébként hiszek a felkent tudásban, a tudásban, akkor, ha azt a tudó felelősségként és nem előjogként kezeli, és sok ilyet is ismerek egyébként, sokat is köszönök nekik.
      ja, és amit viszont nem bírok, az az, amikor valaki a képzettségei, titulusai mögé bújva, azt használva egotrippezik, és nyom le, vagy húz le mást, olyat, aki épp adott esetben komoly kínban van. a lehúzó, szülésmegindító felkent dr. Nőgyógyász Főorvos számomra nagyon sokkal vörösebb posztó, mint egy önjelölt, ámokfutó, klotgatyás vagy nemezköpenyes asztrológus, akinek a gyógyító kamuját bevenni, azért szerintem egyéni felelősség is.

  9. Az oktatáshoz is mindenki ért: integrált, SNI, felmentés, hiperaktív, diszkalkúliás, diszes, differenciált, mindennapos tesi. És az a legszomorúbb, hogy a döntésekhez és a törvényekhez tényleg a szakmák képviselőit nem hallgatják meg szinte soha, hiába értenek hozzá, és üvöltik, hogy hülyeség, ami megy!

  10. És ne felejtsük el az evolúciót és úgy en bloc a biológiát. Ahhoz is mindenki ért, akinek még rémlik az általánosból a nemmindenrovarbogár-demindenbogárrovar. Az evolúciósan kódolt poligám természet és az obligát magszórás a szélrózsa minden irányába, szigorúan biológiai parancsra, a fotelnácik fejtegetései a különböző rasszok biológiailag meghatározott intelligenciájáról, a mamutvadászat vs. bogyógyűjtögetés rendkívül releváns kortárs vonatkozásai, és hasonlók. Nem tudom, kinél mennyi idő telik el, mire megtanulja elengedni a füle mellett az ilyesmit és ellenállni a népnevelési késztetésnek? Én már csak néha futok bele ilyesmibe, és mindig megbánom utólag.

  11. Olyan jó lenne, ha az orvostudományhoz tényleg mindenki értene annyira, hogy kb. mikor kell orvoshoz fordulni, mentőt hívni, elsősegélynyújtás, stb., mert mondjuk megtanítanák általános és középiskolában. Nem túl sok tudás átadása kellene ahhoz sem, hogy kiszűrhessék a csaló cikkek/hirdetések jelentős részét, megmaradna egy csomó pénz, idő, lehetőség másra. Mert hogy legyen értelmes párbeszéd meg közeledő orvos-beteg álláspontok, ha az egyik fél nem kapja meg hozzá az alapvető eszközöket?
    Információátadás orvosi részről meg tökmindegy, ha az az alapállás, hogy hülye, mert átmosták az agyát az egyetemen, meg lefizették a gyógyszergyárak. (Hiába magyarázom el kedvesen a rokonnak, hogy a rákra szódabikarbóna baromság, mert úgy sem hisz nekem. És pont azért nem fogadja el, mert ezt tanultam, ami azért félig vicces, félig szomorú.)

  12. “Írjatok még példákat:”
    (Nem olvastam el az összes kommentet, lehet, hogy más is írta már)

    -közgazdaság: Miért van válság, kik miatt van, kiket kéne kikerülni pénzügyileg, hogy ne legyen, melyik ország/nép/vallás/egyéb csoport fog belőle kijönni haszonnal és miért, milyen világrendet zár most ez le, milyen következik utána, kinek lesz végül igaza, mibe kéne most befektetni, mik azok a szakmák, amikre szükség lesz…?

    -bevándorlók (mint otthon a cigány-ügy): Minek jön ide, minek jött ide a nagyapja, miért nem megy vissza, miért nem dolgozik, vagy ha igen, miért ilyen kevés pénzért?

    -jövőkutatás: Hamarosan Eurábia lesz itt, és persze elsősorban a feministák miatt..(ugye nem kell mondanom, melyik weboldal alapelveiből idéztem?). Mert a világ nyilván ennyire egyszerű. Ha szülne az európai nő kilóra, akkor minden rendben lenne.

    Amire ütök:
    Mit kellene csinálnia a sérült gyerek szüleinek?
    Pedig ehhez is sokan értenek…. (főleg ha az a tanács lényege, hogy a gyereket lehetőleg minél messzebb vigye tőle, mert őt zavarja).

  13. Ez tetszeni fog nektek, névtelen kommentelő az egyik petícióról:
    “…a görög szobrászat fejlettebb mint az egyiptomi, mert élethűbb az ábrázolása. A reneszánsz festészet fejlettebb, mint az előző korok, mert ismerte a perspektívát. A totemek csúnyák, Picasso nem művész a szememben. A pointillizmus nem ér annyit mint a klasszicizmus, de többet ér mint a kubizmus.”

    • “a festészet és szobrászat terén már az ókor végén elérték a csúcspontot és a népvándorláskori hanyatlás után csak a reneszánsz idejére sikerült újra elérni ezt a szintet és tartani a 20.századig.”

    • Überokos. Csak megsúgnám, hogy akkor a fényképezés feltalálása óta a képzőművészetnek, mint olyannak nincs létjogosultsága (az ő logikájával élve), sőt egy áltag japán turista simán veri Leonardoékat élethű ábrázolásban. És a Photoshopnak mindig igaza van, az is nagyon élethű. Mondjuk Michelangelo Dávidja inkább közelít egy homoerotikus férfiideálhoz, mint egy ókori zsidó királyhoz, és a Mona Lisa mögötti táj sosem létezett, tehát megkérdőjelezhető mindkettő élethűsége, de ennek megértése már olyan elvonatkoztatott gondolkodást igényelne szakértőnktől, amire nyilván nem képes. Meg általában, aki ilyen kinyilatkoztatásokat nyomat, az semmilyen elvont gondolkodásra nem képes, nincs is rá szüksége, mert amit ő mond, azaz axióma. Miért sejtem azt, hogy férfi az illető?

  14. Ez tetszik, linkelni is fogom. 🙂

    Én a legjobban azt szeretem, amikor a saját szakmámban (pl. dietetikus) közeli ismerősök (akár az anyám is) akar okosabb lenni nálam. Mert ő már sokat diétázott, így tapasztalt is. Kár, hogy a végén mindig nekem lesz igazam. 😛

  15. A “bezzeg Németországban” érvet megemlíteni azért is telitalálat a közlekedéssel kapcsolatos résznél, mert Németországban pont azért működik jól sok minden, mert az emberek nagy része leginkább csak azzal foglalkozik, amihez ért 🙂

    A büntetőjogon kívül persze mindenki “ért” a média és az energiaszolgáltatók szabályozásához, a különadókhoz, a médiatörvényhez és a műsorkészítéshez is, ráadásul úgy, hogy “én nem nézek otthon soha tévét, de…” 🙂

    • Pedig milyen jó is lenne ha csak mondjuk 3 évig úgy működne ez az ország, hogy mindenki azt csinálja és csak azt csinálja, amihez ért, ami a szakmája, amihez tehetsége van, amit megtanult. És ezt hagyják is neki. Aztán a végén meglátnánk, hogy mi változott.
      Persze ezen kívül jó lenne, ha nem járná át életünket és döntéseinket zsigeri szintig a politika vagy a politikai hisztériakeltés. Ha csak 3 évre legalább az önkormányzati ügyeket nem a nagypolitika befolyásolná. Ha a politikusok felismernék azt, hogy nem értenek mindenhez, és hallgatnának olyanokra akik viszont igen. (mielőtt ennek valaki aktuálpolitikai kritikát adna a számba, szeretném kijelenteni, hogy szerintem ilyen minimum 1000 éve nem volt itthon)
      Ez az én falanszterem. De soha nem lesz ilyen.

  16. Nekem ez a poszt és a kommentek újból bebizonyították, hogy tízmillió -1 polihisztor országa vagyunk.
    A -1 én volnék, mert kevés dologhoz értek jól, és arról is egyre ritkábban pofázok, mert a mindent jobbantudók mindenhol úgyis jobban tudják.
    Úgyhogy inkább szemlélő leszek, vagy még inkább mindentfikázó, mert ahhoz még keveset se kell tudni, nem hogy mindent.

        • Mint mindannyian. Nekem ez a csoda: hogy mindenki egyforma és mindenki különleges. Ha másban nem, hát az ujjlenyomatában. Hétmilliárd meg az apró, és mindenkire igaz egy csomó dolog, hogy húzza a gravitáció, hogy vérzik ha megvágják, hogy örökölt egy vonást az anyjától, hogy senki sem érti meg teljes egészében a lelkivilágát, és mégis csodálatosan más és más.

          Én például csupa olyan dologhoz értek jól, ami szinte senki másnak nem fontos (pl kézimunka) fikázzák is jobbra-balra, szarul is esik de megszoktam. És továbbra is pofázok olyan dolgokról, amikhez nem értek, de véleményem van róla, mert ha nem mondom el, hogy mi a véleményem (előrebocsátva, mint itt is, hogy kurvára nem értek hozzá), akkor sose tudok beszélgetést kezdeni olyan célból, hogy kicsit jobban értsek hozzá. Mindenesetre most pár napra talonba teszem a pofámat, mert zajlik az életem és más dolgom van.

        • Devora,
          nem hiszem, hogy kinőtted a blogot hanem egyes kommentelőkkel nem vagy egy véleményen.
          Cris már az elején megírta nekem,hogy nem vagyunk egyformák de jól megvagyunk egymás mellett.

          Szerintem érdemes leírjad a véleményedet ezután is ,mert például én nagyon örülök neki.

          Nekem nincs se időm se szóbőségem,hogy egyes terjedelmes hozzászólásokkal vitatkozzak, de kiszűröm azt ami nekem értékes, és ha tudok még hozza is szólok néha.

          Éva , köszönöm a bejegyzést.Szeretném elolvasni az ajánlott könyvet a művészetről.

    • Te értesz ehhez Devorah, én meg nem. Ez egy olyan téma, ami emiatt a különbség miatt konfliktusos.
      Tényleg elmész? Én nagyon sajnálom, ha valóban!

  17. Elvesztem a kommentek között, de művészetek: tényleg azt gondolom, hogy ez egyrészt tanulás kérdése, hogy mondjak egy nagy közhelyet, másrészt idegrendszer-pszichés beállítódás: van akinek tényleg az kell, hogy szép legyen (Monet tavirózsái), vagy érthető, világos szimbolikái legyenek, mint Dali óráinak. Szerintem ezer kapaszkodó van, amit a laikus teljes joggal megmarkol: tekintély (kurva régi, kurva híres). ismerőség, azonosulás (családot ábrázol és nem a szifiliszes művészt), érthetőség, látható szakértelem (ez csak egy kis szétkent festék) és sorolhatnánk. Van akinek kellenek ezek, mert tényleg úgy gondolja, hogy a porcelán nippek a legszebbek a világon. Én ezeken csak jót mosolygok, mert tényleg van X ember, akik értenek hozzá.
    Nekem mindig könnyű dolgom volt, a szüleim művészek.

    • Az enyémek nem.
      Mégis legszívesebben beköltöznék egy galériába, és mától kezdve csak képfelmutatással kommunikálnék 😀

      • Nem tudom tudatosan írtad-e, de épp nemrég beszéltem egy ismerősömmel akinek autista a fia, és képek mutatásával kommunilálnak vele.Ez egy módszer 🙂
        Amúgy én is szeretném érteni,érzékelni,érezni a képeket.

          • Nekem se vicces az autizmus borderline:) A mosolyt komoly beszélgetésekben is szeretem, főleg hogy a sajátom inkább a savanyú uborka ábrázat amit szeretnék elűzni 🙂
            Köszönöm a pontosítást.Örülök,hogy létezik komunikálás a súlyos autizmusban szenvedőkkel is.
            Tetszett a Pika ötlete sőt mélyen meghatott amikor a lélektől-lélekig kommunikáció kapcsán eszembe jutott az autistáknál használt módszer. Nem is értem neked ez miért sértő amikor én jó értelemben gondoltam ? Reakciód önreflexióra késztet, mert én is érzékeny vagyok sok részletre.

            • Valószínűleg ez egy olyan téma az életemben, amit időnként túlreagálok.
              Rosszindulatot amúgy nem feltételeztem rólad, csak egy kis figyelmetlenséget, de most már azt sem. 🙂

  18. Leirtatok egy csomo mindent, amihez a hozza-nem-erto laikus ne szoljon hozza szerintetek, mert mindenki arrol nyilvanitson velemenyt, amiben szakember. Ez alapban azt jelenti, h egy gyerek a diplomaosztoig ki se nyissa a szajat, csak hallgassa az okosokat?
    (Nemmellesleg a fiam, aki nem atomfizikus -meg-, elmagyarazta ot percben a reszecskegyorsitot, mert erti o maga is, ugy meg nem nehez, egy atomfizikusnak is menne siman.) Es akkor a diplomaig el nem jutokrol nem is szolok, ok egy eletre szolo nemasagra iteltetnek barmilyen temaval kapcsolatban?
    Egy szulonek igenis legyen velemenye az iskolarol, en nem fogadom el, h a majdnemzseni gyerekem favagas matekpeldakat kell megoldjon, mert azt egyszeru ellenoriznie a tanarnak, amit az osszes tobbi is csinal, differencialas helyett, mert az faraszto meg maceras. Es zavar, h a 900 tanulos intezmenyben egyetlen zenetanarra futja csak es emiatt nincs kb semmi zenekar. Bar nincs pedagogiai diplomam, de hangot adtam a laikus nezeteimnek es a gyerek felmentest kapott a matekhazi alol, plusz zenetanarra nincs penz (es allitolag igeny sem a tobbi szulotol, proli kornyeken elunk)
    Es nem vagyok orvos, de betegkent van velemenyem a homeopatiarol pl es vallasos sem vagyok, de istenrol is.
    Ha erdekelne a foci, akkor valoszinuleg arrol is lenne velemenyem.
    Allampolgarkent muszaj, h erdekeljen a politika, pedig sajnos minden erdekelt mindent elkovet, h a leheto legkevesebb fogalmam legyen arrol, h mi folyik a hatterben.

    A muveszetekrol is, kortars es regebbi, van velemenyem, pedig nem ertek hozza. De gustibus non est disputandum.

    • Szerintem nem arról van szó, hogy ne mondjon semmit, különösen egy aktív tanulásban levő gyerek,aki a világ megértése folyamatában újra- meg újra megteremti, szavakkal reprodukálja azt. Arról van szó, hogy kérdezzen, ne foglaljon nagyon magabiztosan állást szakkérdésekben, ne bírálja nulla tudással a szakembereket. a részecskegyorsítót megérteni és elmagyarázni, az tök más, mint olyanokat szidni, korruptnak vagy hozzá nem értőnek tartani kevés információ meg összeesküvéselméletek alapján, meg a szakmájuk logikáját, célját, kötöttségeit nem is igazán értve, akik nagyon rég profin űznek valamit, vagy kívánságműsornak tekinteni a közoktatást: miért nincs ez, miért nincs az, biztosítsák, adjanak mindent (az örök elégedetlen szülő). Azt hiszem, lehet úgy gondolkodni, hogy nem vagyunk kritikátlanok, sőt, a visszásságot nagyo is észrevesszük, de azt mondjuk: vajon miért mondja sok orvos, hogy…/vajon arra nem gondoltak az iskola vezetői, hogy…/mi lehet az oka, ha sok művész mostanában…, és tényleg utánaolvasni, sok mindent befogadni, és a személyes ízlésünket, véleményünket nem szaktudásként előadni.

  19. Meg egy kerdes a muveszetekhez ertokhoz. Ha nekem valami nem tetszik, mert “csak ket mazgalas az ecsettel”, akkor en nem ertek hozza, mikozben az adott mualkotas jo. Ok, nem ertek hozza. Ki donti el hogy mi a ‘jo’? Van nem jo is? Vagy a megnemertettseg tesz minden mualkotast ‘jo’-va? Nem en, a muzeumba tobbedszer is betero, vagy nem betero nezo dontom el h mi a jo? Aztan lehet, h kiderul majd szaz ev mulva, h reszese voltam a megnemerto tomegnek, aki miatt x muvesz ehezett, de ez igy volt mar regen is, Mozart eleteben kevesbe volt hires mint sok kortarsa, akiknek mar a nevet sem tudjuk, Van Gogh sem adott el szinte egy kepet sem.

  20. Nem tudom, hogy melyik kommenthez írjam, de szerintetek az nem úgy van, hogy egy alkotás az vagy megérint, vagy nem?
    Mindegy, hogy regény, vagy novella, festmény, zene, vagy bármi.
    Vagy hat a lelkedre, vagy nem, ezt nem te döntöd el, csak lesz, és kész.
    Ettől még el lehet ismerni, de a hatást nem lehet kicsikarni.

    • Hihetetlen rétegek vannak, ha rutinos olvasó/néző vagy. Érdemes újraolvasni is a műveket. És homlokodra csapsz: úristen, az Ulysses, Esterházy, Csehov, micsoda élmény. És a világról is minél többet tudsz, annál jobban el tudod helyezni, megszólít. Meg kell érni rá.

      • Gondolkodni fogok ezen.
        Mert megmondom őszintén, hogy nem értem, hogy a művészet hogy hat.
        Pedig hat rám is, át is formál, de nem értem, hogy ez hogy működik.
        Van bennünk valami, amit megszólít egy alkotás?
        Csehov jó példa, ezerszer olvastam újra, sose fáradok bele.
        De van olyan könyv, amit agyonhájpoltak, meg is vettem, aztán el se tudtam olvasni rendesen, meguntam a felénél.
        Amit még ezerszer olvastam, az “Anya csak egy van”, hetente el tudnám olvasni, olyan jól van megírva.
        Nem tudom, miért szeretünk egy művet, pedig régóta gondolkodom ezen.

      • Eltűnt a hozzászólásom, azt hiszem.
        Gondolkodni fogok ezen, amit írsz, mert régóta foglalkoztat.
        Az, hogy valami miért hat, más meg miért nem.
        Van olyan író, akit én az Istennek se tudok olvasni, elismerem, de nem megy, nem tudom szeretni.
        Érdekes, ez az egész művészet-tehetség kérdéskör.
        Az egyik legérdekesebb dolog.
        Mitől hat vajon?

      • Igen, ha az ember tudja, mit kell nézni, mire kell figyelni, akkor nagyon mély rétegeket lehet felfejteni. Sok művet akkor is lehet élvezni, ha az embernek hiányzik a műveltsége, de jártam úgy, hogy valamit később már több tapasztalat és tanulás után olvastam-néztem újra, és úgy már sokkal többet láttam benne, olyasmit is, amit addig nem vettem észre.

        Ezért szeretek nálam járatosabb emberekkel képtárba, galériába járni, főleg, ha az illetők közlékenyek, mert nagyon szeretem az ő szemükkel látni a dolgokat. Vagy előadásokat hallgatni: hallottam egyszer egy nagyon csodálatos előadást Caravaggióról, ahogy a szakértő mesélt a képekről és a festőről egyre több érdekes részlet bontakozott ki előttem.

        Írók között nekem is van, akit utálok, és nem tud rávenni semmi, hogy olvassam, meg olyan is, aki hiába nagy művész, és alkot toronymagas irodalmat, az istennek se tud megfogni – szerintem ez inkább rajtam, az én lelki berendezkedésemen, érdeklődésemen múlik, nem az adott művön. Aztán vannak alkotók, akik annyira eltalálják mire rezonálok, hogy néha úgy érzem, hogy né, ezt a cuccot egyenesen nekem írták, az én külön úri gyönyörűségemre. Bevallom, ez utóbbiak közt sokkal több a populáris alkotás, mint ez elit művészeti, de már belenyugodtam az ízlésem póriasságába.

        A “mitől hat vajon” nagyon érdekes kérdés számomra: sok alkotással kapcsolatban van magyarázatom, de az például nagyon érdekelne, miért jön rám remegés és sírógörcs a gyönyörűségtől, ha meglátom a kölni dómot. Oké, bejön a gótika és baromira tetszik, de miért nem a Bauhaussal kapcsolatban érzek így?

        • Én se tudom, hogy valami miért hat.
          Vannak olyan alkotások, de nekem helyek is, amiről azt érzem, hogy ez az “enyém”.
          Olyan érzés, ami nagyon otthonos, de mégis csodálatosan borzongató.
          Nem az a borzongató, amikor félsz, vagy kétely van benned, hanem más, ebben nincs rossz, otthon vagy, valami ilyesmi, nem tudom jól kifejezni…
          Ember is van ilyen.
          Nekem egyetlen egyszer volt ilyen férfival, ha ő nem lett volna, azt hinném frigid vagyok.
          Na, de ez nem ide tartozik.
          Érdekes mindenesetre.
          “Aztán vannak alkotók, akik annyira eltalálják mire rezonálok, hogy néha úgy érzem, hogy né, ezt a cuccot egyenesen nekem írták, az én külön úri gyönyörűségemre.”
          Így gondolom én is valahogy.

  21. Mint seggfej, azokat rühelem leginkább, akik a matematikusokat szólják le. A bölcsészeknek sem ártana ráfeküdni a matekra. Rémesen érvelnek és ha utal rá az ember, jön a tipikus emberi reakció magyarázzák a butaságukat.
    Számomra a zseni az aki alkot, újat hoz létre az adott területen. Akár szakirányú végzettség nélkül.

      • Gyakorlatilag bármilyen vitában. Belevesznek a nyelv szépségébe, nem pontosan fogalmaznak, túl bőbeszédűek, logikai hibákat követnek el. Olyanokat , aminél az ember hátán feláll a szőr. Bölcsészekre jellemző, ha erre rámutatsz jön a magyarázat, de az úgy a jó. A hülyeséget akárhogy is ragozzuk az marad.

    • Hát én felnézek a matematikusokra, annak ellenére, hogy nagyon utálom a matematikát, és utáltam mindig is, mert hülye vagyok hozzá – komolyan, ha leírnám, hogy mennyit kínlódtam ezzel a tantárggyal és hány füzetet írtam tele gyakorlásképp a trigonometrikus egyenletekkel és a bizonyításokkal, hogy ha a háromszög oldalfelezője X, akkor a matektanár apja f@sza mért Y, akkor egész éjjel itt ülnék.

      Azt hiszem, örök életemre szóló, mély sebet ejtett a lelkivilágomon meg a tudatalattim fenekén a matematika, de pont ezért mindig felnéztem azokra, akik képesek voltak érteni és átlátni. Sovány vigasz, hogy végül ötösre érettségiztem belőle, amikor annyi erőfeszítéssel egy harmadik idegen nyelvet is megtanulhattam volna. Azt mondják, azért kellett nekünk ezt a sok logaritmust, mértani sorozatot, meg kör egyenletét – amiről már azt sem tudom, mi fán terem, de már egy háromjegyű számot se tudok elosztani írásban egy kétjegyűvel – szóval, hogy azért kellett ezt tanulni, hogy fejlődjön a logikánk és az érvelési képességünk. Hát az én érvelési képességem semmit se gyarapodott tőle, pedig nem lehet mondani, hogy nem feküdtem rá – elég fura is lett volna, ha gyarapszik attól, hogy rettegve ültem az órán és belém fagyott még a szar is, ha a tanár kimondta a nevem. Bevallom a legjobb érzés volt számomra, hogy a bölcsészkaron nem lesz matek, és soha a büdös életben többet nem kell a kezembe vennem a zöld feladatgyűjteményt. Se a sárgát.

      Érdekes, hogy a logikáról és érvelésről sokkal többet tanultam nyelvészet órákon meg később önszorgalomból, mint akárhány matekórán. De ez valszeg nem a matematika, mint olyan hibája, hanem az oktatásé.

      • “Érdekes, hogy a logikáról és érvelésről sokkal többet tanultam nyelvészet órákon meg később önszorgalomból, mint akárhány matekórán.”

        Egy tanárom egyszer azt mondta, hogy a nyelvészet olyan, mint a matematika, csak számok helyett betűkkel. Végül is, van benne valami. Ha az ember kézbe vesz például egy ábrákkal és táblázatokkal teli egyetemi szintaxis tankönyvet, az jobban hasonlít egy kémiai példatárra, mint nyelvészeti kiadványra.

        • Nekem is volt egy tanárom nyelvészetből, aki gimi után egy évet matematika(tanár?) szakra járt, utána váltott a bölcsészkarra. El volt ájulva magától, hogy az (egyetemen tanult) algebrai definíciókat és formulákat átvezette a nyelvészetbe. Kevés embertől hallottam annyi butaságot (mármint algebrából), mint tőle. Pedig az alapötlet nem volt rossz (bár speciel az meg nem az övé), csak az ő algebratudása volt kevés a kidolgozáshoz. Azt meg nem tudta, hogy én akkor már másik nyelvészet órán tanultam Chomskyt és társait (akik az ő tanszékén a vörös posztót jelentették), vagyis volt épp elég rálátásom a témára.

          Ja és Elanor: egy “igazi” matematika könyvben egy darab számjegyet nem fogsz találni, csak betűket :-D.

      • Amikor az IQ teszteket használni kezdték( múlt század eleje), nagyon hamar kiderült, hogy a végeredmény mindig korrelál a matematikai részteszt eredményével. Ezért kell a matekon keresztül fejleszteni a kognîciót( érzékelés,észlelés, emlékezet, figyelem, gondolkodás és Chomsky szerint a nyelv is ide tartozik). Ezért nyomatjuk a matekot:)

        • Értem én, csak arra próbáltam rávilágítani, hogy az, hogy így nyomatják nem biztos, hogy értelmes és hatékony. Hiszen közben a kilencedikeseim az se tudják kiszámolni, hogy ha az 50 pontos doga 40%-tól kettes, akkor hány pont kell, hogy meglegyen.

        • Szerintem nem igazán a matematikával korrelál, hanem a formállogikával. Ami viszont még mindig a matematikával korrelál legjobban az önálló területnek tekintett (vagy akként tanított, így akként rögzült) területek közül, ezért arra húzzák rá. De annál azért tágabb, mert mindenhol azt használjuk, ahol valami rendszert kell felfogni/létrehozni (pl. nyelvészet is).

      • Az iskolában úgy minden tárgyból az alapokat tanultuk.
        Hogy mire jó ?
        Ahhoz ,hogy mestere legyél egy tudománynak az alapoktól kell kezdeni. Minden embernek megvannak az adottságai amik meghatározzák ,hogy milyen tantárgyakat tanul szívesen.
        Aztán jönnek a szubjektív élmények mindegyikünkben.
        Nekem pl a reál tárgyak megértése könnyen ment. Ma is szívesen el tudok mélyülni egy matematikai témában,sőt az egyetem elvégzése után vettem észre a mélységeit.
        Nyelvi téren nincsenek sikereim, mert a hallásom nem segít a megértésben. Csak figyelem a kolleganőmet aki hallás után gyorsan kikövetkezteti a jelentést még ha idegen az illető nyelv akkor is.Nálam ezek a szinapszisok nem fejlődtek ki.
        Idegen nyelvet is csak konyvből tudok tanulni.A nyelvtant szeretem, olyan mint egy matematikai rendszer. Az egész nyelv olyan tulajdonképpen.
        Masok a filmekből tanultak idegen nyelveket.Nekem sajnos csak zagyvaság jön át 😦

      • Ez az “én is rettegtem matekórákon és soha nem értettem semmit és aztán alig kaptam meg az ötöst” ez ne haragudj, pont olyan, mint amikor 50 kilós lányok összeborulnak a túlsúlyosokkal, hogy “igen, brühühü, én is kövér vagyok, gyűlölöm a testem!”
        Nehogy megsértődj (te is)!

        Én is rettegtem matekórákon és soha nem értettem semmit és aztán alig kaptam meg a kettest.

        Érdekes, mert elég sok nyelvet beszélek és vagy hatféle ábécével tudok leírni bármit, álmomból felkeltve, bármikor. No mindegy.

        • Ez így valóban hülyeségnek hangzik, viszont nálunk komoly terror volt arra felépítve, hogy mindenből ötösnek kell lenni, és amiből nem vagy az, arra gondolj úgy, hogy az egy pont veszteség a felvételin. Akinek meg hármasa van a bizonyítványban, azt fel se veszik sehova. Így nekünk az, hogy meglegyen legalább a négyes, iszonyú stressz volt. Számtalanszor végighallgattam a matektanárt, hogy milyen gyenge vagyok, és egy erősebb csoportban nem kapnám meg a jobb jegyet – amikor az érettségim jól sikerült, csak a fejét ingatta, hogy hát, könnyű volt a feladatsor…

            • Nem az zavar, hogy leírtál egy jelenséget, hanem az, ahogyan leírtad. Nem jelezted, hogy ez csak a közvetlen környezetedre vonatkozik, hanem általánosítottál. Gondolom feltűnt, hogy itt nem veszünk egy kalap alá embereket nemük, koruk, végzettségük, bőrszínük, vallásuk, stb. miatt, és nem mondjuk, hogy a nők ilyenek, a cigányok olyanok, a férfiak meg amolyanok. És igen: nem vagyunk egyformák, ahogyan nem egyformák a bölcsészek, a közgazdászok és még a pékek sem szerencsére, mert dögunalom lenne az élet.

  22. Az jutott még eszembe, hogy én is elvárom, hogy komolyan vegyék, amit én tudok, és ne magyarázzák meg nekem, hogy a finnugor nyelvrokonság igazából kamu, vagy hogy éssel nem lehet mondatot kezdeni. Annyira unom a félműveltek magabiztosságát. Azokat, akiknek nincsenek kérdéseik, csak válaszaik.

  23. Visszajelzés: ne szűlj rabot, te szűz | csak az olvassa — én szóltam

  24. Visszajelzés: ki a felelős | csak az olvassa — én szóltam

  25. Visszajelzés: olyan okos mindenki | csak az olvassa — én szóltam

  26. Visszajelzés: a szakértő beleszól | csak az olvassa — én szóltam

  27. Visszajelzés: hogyan tájékozódj? | csak az olvassa — én szóltam

  28. Azóta, hogy ez a nagyon izgalmas beszélgetés itt zajlott, láttam néhány filmet, kiállítást, El Kazovszkijt és Ország Lilit is, olvastam könyveket, színházban is voltam párszor, szóval igen fura és zavaros mindenféléket fogadtam be, és még inkább állítom: csakis a meló, a belemélyedés, a gondolkodás, a megfejtés izgalma és életünkre tett általános hatása az, amiért megéri fenntartani egy olyan, egyéb hasznot nem termelő, anyag- és erőforrásigényes ágazatot, mint a magas kultúra. Ezt jelenti a művészet: meló, sokrétűség, ezerfelé utalás, értelmezés, érzékenység, finomságok kölcsönhatása. A többit popkultúrának nevezzük, abban is vannak nívós alkotások.

    És azt is állítom, hogy akinek ezzel baja van, aki szerint ez nem demokratikus, az szellemileg lusta. A műveltségre lehet haragudni, de mit kívánnál a gyerekeidnek? Miért íratod őket magánegyetemre? A műveltség életminőséget, esélyt, magas jövedelmet jelent, legalábbis korrelál velük.

    Budai, de szegény és sok tekintetben antiintellektuális családból jövök, én is úgy szereztem meg, állami könyvtárban, ingyenes magyar szakon, szabadidőben látogatott áthallgatós kurzusokon, diákmunka mellett azt, amiből ma élek. Itt a kommentekben kiéleződött az ellentét a köznapi ember, a tömeg meg az értelmiség, műveltség között, ami szerintem értelmetlen, bár néha felhangzik az általam kedvelt baloldalról is. és ezt láttam nemrég a Benke Laci bácsihoz kapcsolódó gasztrovitában is: gasztrosznobok kontra prolik.

    A tudás és érzékenység erény és megküzdött állapot, nem privilégium. A minőségi oktatás, vagy a gürcölés nélküli egyetemi évek, az privilégium.

  29. Visszajelzés: élni, félni, felélni, kidőlni, visszaélni, meghalni | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s