kétszáz forintért túrtam

Mi mindent ostromoltam én már itt? A kis középosztálybeli meg anyukás meg nőies rutinjainkat. Nem abszolút ellenzékként, csak kicsit megpiszkálandó, szempontfelvetésnek. Azzal a céllal, hogy az ember ne ideologizálja meg okvetlenül a szokásait.

Az autó, a mosogatógép, az internetfüggőség, a szép idézetek, az anyukás fórumok, az újkeletű prűdség, a rendmánia, a gyerek kézműveskedése, a társkeresés és a finom, nőies hobbik után most új bálványnak megyek neki: a turkálásnak.

Nem szeretnék olyan kommenteket, hogy

  • de én szoktam, és nagyon jó holmikat találok
  • persze, te megengedheted magadnak
  • nincs nagyobb problémád?

, és nem csak azért, mert fárasztanak ezek, hanem mert aki ezt írja, az nem érti, mit akarok mondani, milyen céllal írok. Vagy hozzám viszonyít, életmódpapjának tekint, amit nagyon szeretnék elkerülni. Már védekezem, látjátok?

Csak egy kis provokatív szempontot szeretnék megírni. Gondoljuk át ezt is. Gondoljuk át az automatizmusokat!

Nem az, hogy nincs pénze új holmira vagy pláne készíttetni. Nem is az, hogy az ember talál valami zseniálisat. Nem is az, hogy alkatilag nem érdekli különösebben a dizájn, és nem dobogtatja meg a szívét a Benetton új katicabogaras gumicsizmája. Sem az, hogy végtelenül lezseren és praktikusan rendszeresen használtruha-boltokból látja el a családot.

Ez mind nem, nem erről van szó, és persze, az ember inkább fizet egy jó darabért keveset, mint sokat.

Hanem az, hogy a szenvedélyes turkálás fétis lesz. Ülnek a tanárnők a hatodik óra után a teásbögréikkel, és megbeszélik, hogy akkor most együtt elmennek túrni.

Az a baj, hogy ez beszédtéma. Mutatják facebookon, hogy micsoda nacit találták, kétszáz forintért. Ez nagyon kedves amúgy, de valahogy nem értem. Nem kivagyiság hallgatni az árakról. Az öltözködés, a fogyókúra magánügy.

Sokan vannak úgy vele, hogy rengeteg holmit szereznek be így, de a holmiknak nincs súlyuk, mindegyek, mert olcsók voltak, és ennyiért a nem tökéletes darab is megéri.

És áthatja őket a tudat, hogy ők takarékosak, és milyen jól jártak, szemben azokkal, akik drágán veszik. Ők élelmesek, és nekik is lesznek jó cuccaik, igenis.

Miért ennyire fontos a jó cucc? Miért kell ennyire jól járni? Miért nincs ráhagyás? nem anyagilag gondolom, hanem lelkileg.

Te, és tiszta új.

Olyasmit mutatni, amire amúgy nem telik.

Nem az van-e minden dolgok alján, hogy nem becsüljük magunkat sokra? A kétszáz forintos szoknyát vajon nem pajzsként tartjuk magunk előtt: ne féljetek, takarékos asszony vagyok, beérem ezzel is, látjátok? Nem gondoljuk, hogy ennél többet ér a jóllétünk? És néha igenis gondolhatunk magunkra, és megérdemlünk egy nagyon szép darabot?

Magamról is írok. Nem szeretem még az exkluzívabb használtruhaüzletek miliőjét sem. Nem szeretem, hogy egyes városrészekben minden második kapualjban van egy, és mindig rémesen amatőr a bolt kinézete, a felirat, és lehangoló módon vannak fellógatva vagy ketrecbe ömlesztve a holmik. A mozdulat, amellyel hajigálják őket. A remény, hogy talán lesz valami. Igen vagy nem, a jóljárás mohó szaga terjeng mindenütt.

315 thoughts on “kétszáz forintért túrtam

  1. “Minek adnék húszezret egy ilyen kabátért, hát látod, háromezerért vettem, és pont ugyanolyan.” “A kínai turiban teljesen ugyanolyan ruhák vannak, mint a plázabutikokban, csak tizedannyiért.”
    “Hidd el, a márkás cuccok is éppen olyan hamar tönkremennek, mint a turisok. Ha nem hamarabb (látványos sóhaj).”
    “Most minek adnál ki tízszer annyit érte, csak a tudatért, hogy te hordtad először?”
    És mindezt bűntudatkeltésre. Én meg növeszthetem a páncélt, mert a plázabolti holmikat szeretem, amelyeket meg is engedhetek magamnak, és gyanús nekem, hogy ők is olyanokat szeretnének. És soha nem én kezdeményezem ezeket a beszélgetéseket, én csak válaszolok.
    Ez az igenis, ez zavar engem, meg, hogy nem hagynak békén vele, és kényszeresen, nyomulva, újra és újra előhozzák, mintha én bárkit provokálnék. Mintha engem győzködni, téríteni kellene.

    Kedvelés

    • Tényleg azt gondolod, bűntudatkeltés? Szerintem divat a turkàlás. Nyomor szülte sikk. Ruhàkról beszélni pedig tipikus női szerepjelenlét. Ruhàk, főzés, gyerek.
      Miről másról tudna egy átlag nő beszélni, mikor ennyi az élettere?

      Kedvelés

      • Igen, szerintem is nyomorszülte sikk. Aki gyerek korában mindig csak a lehető legegyszerűbb holmikban járva kiszorítottnak érezte magát a jobban öltözöttek közül, most örül, hogy neki is van szép cucca.
        Ráadásul többnyire egyedi darabok lesznek abból is, ami eredetileg konfekciótermék volt, azaz nem fog szembejönni veled az utcán.
        (ez állítólag fontos 🙂 )
        Továbbá a turkálókban beszerezhetők egzotikus holmik, pl. szári, különböző arab öltözetek, talán még kimonó is 🙂

        Nem, én nem turizok, nem is nagyon kedvelem a másoktól levetett holmit. Gyerek koromban kaptunk mi is, de ha rajtam múlott, nem vettem fel őket, inkább a saját agyonhordottat viseltem. Nem is erőltették.

        Most szívesen turkálnék, mivel látom, hogy milyen jópofa holmikat találnak mások, de egyszerűen nincs szemem hozzá. Amúgy én egyáltalán nem tudok ruhát venni, egyszerűen nem látom meg, mi állna jól, ezért marad a rámjövő szövetnadrág és szigorúan pamut felső (póló, blúz). Ezeket is akkor cserélem le, ha totál ronggyá mentek.

        Kedvelés

      • Én is így. Szerencsére vesznek nekem ruhákat, csak fel kell vennem. Én még bugyit is úgy szerzek, hogy szólok a férjemnek, ő meg vesz valahol nekem.

        Kedvelés

      • 🙂
        Ez mókás, valójában nekem is addig voltak normálisabb cuccaim, amíg az ex Németországban dolgozott és onnan hozott nekem ezt-azt, esetleg elkommunizáltam, amit magának vett 🙂
        (pl, még hordom, bár csak boltba, meg kutyát sétáltatni a vastag vászonkabátját – a legdurvább farmervászonnál is vastagabb, erősebb, remekül felfogja a szelet, és nincs bélelve, tehát nem izzadok ki benne 🙂 )

        Bugyit azért magam veszek, mert csak 1000%-os pamutot, esetleg minimálcsipkés habselymet hordok, nem bírom a bőrömön a legkevesebb műszálat sem. Ja, ugyanezért pamut férfizoknikat hordok, mivel műszál mentes női csak fehér van.

        Egyébként is borzasztó, hogy alig találni olyan női felsőt, amiben nincs legalább egy pici elasztán, Sajnos a férfiingek nem jók, erősen bögyös vagyok, ami esetleg jó lenne, annak km-es ujja van… 😦

        Kedvelés

      • Amikor anyósom rájött, hogy előszeretettel hordom a fia ruháit, elkezdett nekem is vásárolni. Hoz egy nadrágot pl., és azt is megmondja, hogy azt melyik felsővel lenne jó hordani. Mióta a lányom is beszállt, azóta nem nézek ki ágrólszakadtnak.
        A műszálasat én sem bírom, de tudják ők, soha nem vesznek nekem olyat.

        Kedvelés

      • jaj, de jó, hogy ezt leírtad, én töktotál így, azzal a különbséggel, hogy gyerekkorunkban mi márkás drága cuccokat kaptunk, de sosem mi választottunk, utáltam, szégyelltem kilógni a jóval (is), úgyhogy most itt vagyok a kis gatyómban, pamutfelsőkben, és irigylem, aki akár drágán öltözik, akár túr,a lényeg, hogy öltöztetni tudja magát

        Kedvelés

      • Hát még nekem milyen klassz érzés, mert bár szeretek ufó lenni, azért időnként elfog az irigység, amikor látom,más korom- és méretembeli nők milyen klasszul tudnak kinézni.

        Igazából sok különböző ok vezetett oda, hogy nekem ennyire nincs szemem a ruhákhoz. Egyrészt pénzünk nem volt, anyu gyakorlatilag egyedül tartotta el a családot (apám, apai nagyanyám, ő maga és én), a kajára sokat költöttünk, abból mindig megvolt a minőség (és hát igen, a mennyiség is, bár én nem voltam túl jó étvágyú), aminek így visszatekintve örülök, mert bizonyára nem csak a szerencsés genetikának köszönhetem, hogy az 56 évem ellenére szinte semmi gyógyszerelést kívánó egészségügyi problémám nincs (most van kivizsgálás alatt a magas vérnyomás, eddig semmit nem szedtem), egy különböző okokból előjövő asztmatikus hörghurut kivételével, amely a tünetmentes időszakokban nem igényel gyógyszerezést.

        Anyu maga is vagy rongyokban járt (folyamatosan stoppolt ruhákban, munkaköpennyel takarva a kényesebb részeket), vagy egyedileg varratott holmiban, azaz egyszerre volt meg az igényesség és a nyomorhoz közeli szint.

        A nekem vásárolt ruhák esetében figyelembe kellett venni apám “spártai” nevelési elveit, egyáltalán nem engedte a cifrálkodást (olyan szinten, hogy gimiben is a lázadás teteje volt, hogy a hosszú hajamat már nem fontam be, csak két oldalt gumival összefogtam). Bár az is igaz, ezzel nem lógtam ki a környezetből, mert az én gyerekkoromban a suliba mackóban és köpenyben jártunk (gimibe is, mondjuk az már inkább szövetnadrág volt, de nem farmer) 🙂

        Amikor nyafogtam úgy 12 éves korom körül, hogy lastexnacit szeretnék a melegítő helyett, anyu azt magyarázta el, hogy mi az egészséges és jó kajára költünk, ami fontosabb, a ruha csak arra kell, hogy megvédjen az időjárástól.

        Ez aztán rögzült is, és valójában teljesen mindegy, mi van rajtam, csak kényelmes és tiszta legyen 🙂

        Viszont könyvekre, zongoraórára mindig volt pénz, előteremtette anyám 🙂

        Kedvelés

      • Adél, így igaz! Mikor gyesen voltam, még nem voltak turkálók, csak Bizományi Áruház. Innen-onnan, rokontól, ismerőstől kaptam használt ruhát. Az a ruha végképp nem volt beszédtéma a homokozó partján. De igazából az volt rossz, hogy nem volt kivel szót váltani, hogy ennyi volt az élettér… A játszótéren pelenkamosási módszerek néha szóba jöttek, de a “ruhák, főzés, gyerek” témán túl mást valahogy még azzal az anyukával sem tudtunk megtárgyalni, akit egyébként más is érdekelt volna. A megosztott figyelem. A mondat közepén fölállni és odaszaladni a gyerekhez. Hiába olvastam esténként, lopva kicsit napközben is, az nem volt elég szellemi tápláléknak. És nem nagyon volt nyilvánosság sem, a Nők Lapja indított időről-időre hónapokig is eltartó vitákat, azoknak közéleti súlya volt, már ha beszélhettünk közéletről egyáltalán. De ezek irányított viták voltak, egyértelműen.
        Aztán jóval később jött az internet, és mikor megtudtam, hogy vannak blogok, az fantasztikus érzés volt, mint a végtelen óceán partján állni… Nem kezdtem blogot, de jól esett néha olvasgatni.
        Bocsánat, nem akarok panaszkodni, de szeretném, ha a lányomék nemzedékének jobb lenne. Az első unokám már tíz éves, és már mintha lázadna az “asszonysors” ellen.

        Kedvelés

    • Igen, nekem is – úgy érzem – lejött, hogy mi a gond ezzel. Nem az, hogy hol veszi a cuccait valaki (kutyát nem érdekel…), hanem, hogy ha megdicsérem a gatyáját, akkor reflexből köpi, hogy hányforintvót és hol túrta. Pláne ideológiai vitát indít arról, hogy aki turkálóból öltözik, “annyit is ér”/”de hülye vagy, kiadni ennyi pénzt egy cipőre, mibü vanez, aranybú?”. Gumicsont, a másik kényszeres baszogatása, irigykedés, bezzeg-én-játszma, narci, nem tudom, mi, de irtó idétlen tud lenni.

      Kedvelés

  2. Én csak szerényen hallgatok és sokszor szégyellem magam, amiért igénytelen vagyok ezen a téren. pedig tényleg megérdemelnék valami jobbat. A gyerekeim pedig egyenesen a legjobbat érdemelnék. Már jó önigazoló szövegem is van: a divat hülyeség, csak folyamatos fogyasztásra ösztönöz. Én jobb szeretem az időtálló darabokat, amit min. 3 évig nyugodtan hordhatok. De sajnos a turkálóban nagy boldogság közepette megvásárolt ruhadarabokra egy év múlva ugyanaz a sors vár: megunom és tovább ajándékozom. Ám, azt észrevettem, hogy a drága Casio órámra, vagy a szintén drága H1N1-es napszemüvegemre, vagy a tollkészletre, amit a férjemtől kaptam és tudom, hogy nem 100 ft-ba került, nagyon nagyon vigyázok, ezek már évek óta megvannak. Tudom, érdemes lenne ruhát is újat vásárolni, ha lennének kisvárosunkban olyan márka boltok, hogy összegyűjteném a pénzt egy jó darabra. De itt is turkáló turkáló hátán, amit pedig újan lehet vásárolni, az tényleg két használat után szétmegy. De, ha lenne itt egy H&M bolt, biztos mindent ott vásárolnék…

    Kedvelés

  3. Van stílusom, és abszolút önazonosnak érzem magam.Ez akkor is így volt, amikor turiból öltöztem. Sosem alkudtam meg, erre nagyon ügyeltem. Jó érzés, hogy most már lehet La vie est belle a parfüm, és viszonylag szabadon választhatok új ruhát.Nekem nincs bajom a turkálással, ha vki nem vesz meg magának mindent, csak azért, mert olcsó. Ha minden döntés mögött ott van a meggyőződés, nekem való ruhadarab.Szerintem nem érdemes elfelejtkezni arról, hogy az öltözékünkkel is kommunikálunk.

    Kedvelés

    • Pont így gondolom: szeretek turizni, de kedv kell hozzá. Úgy negyedévente teszek egy nagyobb kört, és szigorúan a nagyon minőségi, esetleg még hordatlan darabokat, vagy a nagyon különlegeseket veszem meg ott. (Nem párszáz forintért, de így is nagyon olcsón.) Ami kicsit is “talán”, azt otthagyom. És vannak dolgok, amiket csak boltból, csak minőségit. Nagyon szeretem a turis alapdarabot a drága és szép boltival kombinálni, vagy a snassz, de jó bolti darabot egy különleges turis ritkasággal bolondítani. És senkinek semmi köze, mi honnan. Jó, ha kérdezik, elmondom. 🙂
      Ideológia nincs, én így szeretem a ruhatáramat. Gyerekkoromban pocsékul öltöztem, aztán sokfélét próbáltam, meg voltam is sokféle, mostanában kezdem megtalálni, mi áll jól. Nem volt jó tanítómesterem, pedig anyámnak a szakmája is a ruhákhoz kötődik. De minden koromból van egy-egy karizmatikus darab, ami mai napig fáj, hogy nem nőtt velem. 🙂

      Kedvelés

  4. Én viccből azt szoktam mondani, hogy véletlenül nézek ki jól. Pont összeillő darabok akadtak a kezembe. 😊
    Nincs türelmem ilyesmihez. Se turkálóban, se dizájnbutikban. Tudom, mit keresek, ha van, 5 perc, ha nincs, vállrándítás. Nem tervezem, nem indítok vásárló-expedíciót és azt hiszem, most először beszélek róla. Mert tényleg nem téma. Se a hol, se a mennyiért, se egyáltalán. Ez csak rongy, nem én vagyok 😊

    Kedvelés

  5. ha jól értem, akkor itt a mondanivaló lényege a kínokból eredő identitás tákoláson van, vagy ahogy szoktad mondani Éva a nyüszítésből. értem a felvetést, nekem meg pont a másik irányból van vele nehézségem:
    mikor pl. emberek messze túlköltik magukat, kajára sem jut de megvesszük az addidas cipőt. (és adósítjuk el a családot.) mondjuk értem is, hogy mi van mögötte, értem és átérzem az identitásmeghatározás fontosságot, csak rettentő szomorúnak tartom ilyenformán. vagy amikor ilyen csikorgósan lényegessé válik a ruha, amit utána leenni sem szabad, meg összepiszkolni, mert odavan az értéke. amikor tisztítóba hordjuk a dzsekit. én ezeket nagyon komoly rabságoknak látom.
    plusz ha belegondolok, hogy mennyit dolgozom a pénzemért, és közben jön a nyomás, hogy igénytelenség a turi, akkor meg még be is intek magamban lendülettel, hogy ugye nem gondolja senki, pláne nem olyan aki identitáspolírozás miatt költ vagyonokat csomagolóanyagra, mert a beltartalom kapcsán kétségei vannak, hogy ha valamire ami tökéletesen megfelelő költhetek 2000-et 20000 helyett, akkor majd bemegyek ebbe a csapdába és szórom szét az erőforrásaimat. számomra ez ugyanolyan nőleszívó megközelítés, mit hogy rendnek kell lenni a lakásban meg dizájn cuccnak.

    és akkor nem kezdem el piszkálni a használt cuccok környezetvédelmi előnyét az újhoz képest.

    még valami, hogy amúgy meg tök jó, hogy vannak emberek akik szeretnek új cuccokat venni, aztán mikor már nem kell tovább adják. ezért kifejezetten hálás vagyok.

    Kedvelés

    • Értelek, és fontos nekem, amit írsz, de szerintem az eredeti adidas adósság árán való megvásárlásánál sokkal jellemzőbb a baszomnagy márkajelzésekkel ellátott harsányan csicsás piaci hamisítványok, malomkeréknyi aranylogó fekete alapon, láncöv, ál-Gucci-övek, Louis Viuitton táskák vásárlása kortárs nyomásra, műanyag vagizásból. És az igazi űr és buta túlfogyasztás ez, nem az, amikor megtapasztaltad, mit bír annak a logó nélküli ismeretlen dán márkának a darabja, hogyan van az megvarrva, milyen finom részletek vannak rajta, és hogy nem unod meg öt év múlva sem, és nem hajítod a kukába, ha kiszakad a combjánál, mint tennéd az amúgy is olcsó CundA-val, hanem elviszed a zseniális varrónőhöz, és ő mégis meg tudja még varrni valahogy. Tehát nem, nem kritikátlan márkabuziság ez.

      Kedvelés

      • na, ez lehet a különbség, még sohasem láttam olyan nadrágot, amit 5 év alatt ne unnék meg. Elméletben biztos szép, de 5 év alatt minden változik. Persze vannak a nagyon egyszerű darabok, amikre azt mondják örök, mert az unalmasat használni nem illik talán.

        Kedvelés

      • Az én Benettonom a Jackpot & Cottonfield, és tényleg van tőlük örök, megunhatatlan darabom, ami még így évek múlva is sírnivalóan gyönyörű!

        Kedvelés

    • Megbecsülni az akármilyen cuccot és keveset vásárolni, az az öko. Én pont azt támadom itt, hogy mennyi, de mennyi cuccot megvesz az életvitelszerű turkáló, csak mert olcsó, és milyen gyorsan cserélődnek a holmik. Rossz szokás, ennyi, és sokszor béna is az eredmény, ízléstelen. Egy bizonyos alsó középosztály fölött, ami alatt tényleg nagyon kell a bármi, a használt holmit nem is tartja értékesnek senki, mert úgyis olcsó, vagy ingyen kapta. Továbbadni az alighasználtat, na, az adakozó szempontjából az az igazi pazarlás, nem az, hogy ronggyá hordom az imádott szép legjobbat, a minősé diadalát, amire költöttem és amire VALÓBAN szükségem volt, nem passzióból vettem, nem azért, mert “érdekel a divat” (nem, nem érdekel), hanem mert sokat emel a közérzetemen, és megbecsültem vele valakit. valamit (például a biopamutot, az etikus márkát, a leleményes tervezést, a figyelmes kiszolgálást).

      Kedvelés

      • Ezek használati tárgyak. Ezek vannak értünk, és nem mi értük. Az én szemléletemben egy nadrág/kabát/póló eszköz, h védjen. A fiaim térden csúszhatnak és sárral dobálózhatnak, sosem hallják tőlem, hogy vigyázz a ruhádra. Nem is tudom értelmezni, hisz a ruhának kell vigyázni a testükre.Ugyanez igaz autóra, házra, mosogatógépre. Engem és jólétemet szolgálják, nem spórolok rájuk erőn felül és nincs is kultuszuk nálunk.

        Kedvelés

      • Igen, ebben viszont nagyon igazad van, tomentelen ruhat halmoztam fel turizasbol kifolyolag es van is lelkiismeretfurdalasom miatta. 😀 engem is zavar, hogy minden eldobhato, hogy a telefon, a szamitogep es egyeb berendezesek elavulnak es eleve csak par ev a tervezett elettartamuk, a turkalas es az olcso ruhak dompingje tenyleg ugyanez a vonal. Megbecsulni a holmikat valoban oko es kornyezettudatos, es en szuletett smucig reven igyekszem is, de nagyon eros bennem a pruszkoles is az ellen, hogy a targyak uralkodjanak rajtam, valoszinuleg irracionalisan eros. Emlekszem, mar az oviban osszeszorult a gyomrom attol az erthetetlen dologtol, hogy valaki rajzolas kozben mindig visszateszi a ceruzatartoba a szinest, amit eppen nem hasznal, ahelyett, hogy szanaszet hagyna az asztalon, elvegre ki tudja, mikor kellhet meg. Ott is azt ereztem, hogy a targyak es szabalyok megfojtjak az egyent, es minden idegszalammal tiltakoztam ellene. Nekem szabadsag, hogy nem kell feltenem egyik ruhamat sem.

        Kedvelés

      • De ha cserélődnek, akkor miért baj? Nme akukába megy, hanem a következő felhasználóhoz. Legyen neki is. Nme mindenki szeretne élete végéig ugyanabban a (bármilygyönyörű) ruhában pompázni. Én pl. nagyon szertek variálni. Kitalálni mit mivel. Azon kívül korszakaim vannak. Egy évig csak fekete,. aztán teljes felszerelés rokokóból, az estélyitól a hálókabátig. Aztán megváltozom, elajándékozom, és drámaira cserélem. Az életem is változik. Már nem vagyok az , aki voltam: kígyóbőrre cserélem a kisvirágos pamutot. Nme pazarlok: továbbadom annak, akinek szüksége van rá. Amúgysem jó már méretben sem. Csak a cipőimet tartom meg. A nyugdíjasklubbig.
        Ha megveszem valaki rujháját, az életét is átveszem egy kicsit. Ez engem inspirál. Még ha rájövök is később esetleg, miért mondott le erről a darabról, annak is örülök, A pénz, amit ruhára költök? A pénz mindegy. Mindig annyi van, pont, amennyi kell. Ha megvettem, és másnak adom, akkor sem ment kárba az energiám, hiszen továbbadtam. A pénz erre való.

        Kedvelés

      • Nem vagyunk egyformák, engem például nagyon frusztrálna, ha bárki életét át kellene vennem, még ha csak egy kicsit, akkoris. És engem például pont ez zavar egy turis cuccban, más ember testének a lenyomata.

        Kedvelés

    • Nekem is pont ez jart a fejemben. Nagyon gyakran latom, hogy eron felul koltenek markas, luxus cuccokra ismeroseim. Nezem, ahogy a plazabolti eladolany kuporgat, majd vesz a nyomorusagos fizetesebol havonta 1-2 holmit sulyos tizezrekert, hogy valakinek erezze magat, es ertem, de osszeszorul a szivem.
      Es igen, rabsag es bosszankodas a beveteleimhez kepest tul draga holmi. Nem veszek olyasmit, aminek az arat szivfajdalom nelkul ne tudnam barmikor nelkulozni, mert a targyak vannak ertem, es nem forditva. Nyilvan van olyan draga targy, ami megeri az arat (bar talan kevesebbszer van igy, mint gondoljuk), de nem biztos, hogy eron felul is megeri megvenni.
      Egy ismerosom nyugdijbamenetelkor vett egy nagyon jo kocsit, olyat, amire mindig is vagyott, ugy erezte, hogy egy elet munkaja es onmerseklete utan megerdemli, es hat persze hogy megerdemli. De az osszes tartalek penze elment ra, boven tulkoltekezett, ezert ha pl. utcan parkol a szivinfarktus kerulgeti es 10 percenkent kiszalad megnezni, hogy rendben van-e. Nem tudom, tenyleg boldogabba tette-e almai kocsija, lehet, hogy neki megeri.
      Nekem szabadsagot ad, hogy a fiam farmere turis es parszaz forint volt, mert a szemem sem rebben, ha a jatszoteren csuszik-maszik es akar elso nap kiszakitja. Ha 10x ennyit keresnek, akkor ugyanigy ereznek a vadiuj h&m nacival kapcsolatban, nyilvan. (Az en cuccaim is turisak, es szeretem, hogy osszeolajozhatom bringan, leehetem, kifogyhatok belole. Es nem, ez az egesz nem jelenti azt, hogy nem vigyazunk a cuccainkra, de csak az esszeruseg hataraig.)
      Viszont most epp megszegtem a szabalyt, vettem egy igazan jo (es bazi draga) bringat. Padlizsanszinu verseny, az elso bicom aminek a vazmerete pont az enyem, a testem resze, egy poccintesre fordul, pillekonnyu, gyors mint a szel, transzcendens elmeny vele menni, komolyan mondom. Szutyok bringakkal jartam eddig, es imadtam, mert gond nelkul lekotottem barhol, mentem vele esoben, rongyoltam bele katyuba. Ezt a bicot viszont felteni kell, pont ezert csak turazni vettem, de miota eloszor ultem rajta varosban, rosszul esik a szutyok bringara ulni, mintha Porsche utan Zsiguliba ulnel, nehez, nagy, lassu, nem is erzem magam biztonsagban mert nem gyorsul es all meg ugy, utalom. Ugyhogy beleestem a csapdaba, az uj bicoval ropulok a varosban, viszont viszem mindenhova magammal, a hetedikre is, nem kotom le sehol. Lehet, hogy valakinek hasonloan transzcendens elmeny egy Max Mara kabat? Siman, ugyhogy befogom a szamat. 😀

      Kedvelés

      • pont ez. ismerősem jelentős része nem ad alább márkáknál, típusoknál, akkor sem ha nem teheti, vagy már nem teheti. tele a fb oldaluk igazán rendkívül sznob- ja bocs, márkás -képekkel, csak épp egész nyáron ugyanabban a ruhában fotózták, ugyanabban a szandálban és ugyanabban az albérletben, ugyanabban a kocsiban, mint tíz éve… erőn felül megveszik a nagyondrágát, aztán se előre,se hátra, évek múlva is csak az van, más sem. Akár tetszik, akár nem. Sajnálni mondjuk nem sajnálom őket, mert egyiknek így jó, másiknak úgy, csak nem értem, hogy miért.

        Kedvelés

      • Nagyon egyetértek veled a tárgyakhoz való hozzáállásban. Én is így vagyok vele: a bútor a ruha minden használati tárgy, azért van, hogy az életünket könnyebbé tegye, nem azért, hogy még külön idegeskedni kelljen miatta. Albérletben lakunk, de minden cucc, ami itt van, másodkézből való – a tulaj, a párom kolléganője mindent zsibvásárokon vesz. Szeretem azt a stílusbeli egyveleget, ami itt van, ugyanakkor nem kell extrán félteni semmit. Ennek ellenére persze vigyázunk mindenre, de nincs az, mint egy barátnőmnél, akinél minden szuper minőség és egyedi tervezésű nemes fabútor, de egy poharat nem lehet letenni sehova. Az nekem sem tetszik, hogy a műszaki cikkek eldobhatóak és a média azt nyomja, hogy vegyél, vegyél, mindig, mindenből újat. Én ez első telefonomat nyolc évig használtam, a másodikat nyüvöm most, egy ős Nokiát, ami még mindig prímán működik, nem vagyok hajlandó lecserélni. Ugyanígy vagyok a számtógépekkel, laptopokkal – a laptopom most 4 éves, jól karban van tartva, és remélem még sokáig kiszolgál. Közben meg látom, hogy a diákjaim és a szüleik adósságba verik magukat egy okostelefonért, mert csak az az ember, akinek van. Ismerem ezt az érzést, a szegény gyerekét, akinek soha nem jutott új meg jó, és nagyon vágyik arra, hogy neki is legyen szép meg új, hogy ő is olyan lehessen, mint akik jómódúak. Én ezt megéltem, voltam közben jólkereső, gazdag is, és túl vagyok rajta. Ugyanakkor azt érzem, hogy ma a tárgyak kultusz egyre erősebb és feleslegesen okoz egy csomó szenvedést és frusztrációt egy csomó embernek.

        Kedvelés

    • De még mekkora csapda. és szülők meglepődnek, hogy a gyerek mást már nem hajlandó hordani. Igaz ettől nincs saját fedél a feje fölött, vagy nem tud menni táborba, nyaralni, tapasztalni, de sebaj, márkás cucc, jókocsi, okos telefon az lesz a fa alatt.

      Kedvelés

    • Nekem az életemben a megérdemlem-érzés újkeletű és valódi forradalom, így kezdtem squasholni, futni, tisztességes fodrászhoz járni is, az alap pedig, amire rárakódik, és ami nem bontható belőlem, a hisztérikusan takarékos, protestáns szegényemberlogika. Én felszedem a hullámcsatot és letisztogatom, és közben nekem legyenek szép és jó szabású, biopamut pólóim,és a gyerekeim meg legyenek fotóznivalók. Azért engedhetem meg magamnak mindezt, mert nem költök egy sor alapértelmezett javra.

      Kedvelés

      • Ezt hívjuk mi pénzátcsoportosításnak a férjemmel, és nagyon támogatandónak tartom. Mi utazunk, sokat, és jó helyekre. De nem fontos a saját családi ház például. Jó nekünk lakásban is. És azok pillognak irigyen, akik házvásárlásra, hitelre, karbantartásra legalább ugyanannyit, ha nem többet költenek, mint mi utazgatásra.

        Szervezés kérdése az egész. Egy autó fenntartása a többszörösébe kerül évente egy-egy igazán minőségi, kifejezetten drága, de tartós és szép dizájncuccnak. Előbbin senki nem húzza fel a szemöldökét, utóbbin igen.

        Ezt a mások zsebében turkálást különben sem bírom. Egyrészt mindenki középen van, mindenkinél van módosabb és szegényebb is. Másrészt épp a fentiek miatt, nem mindegy, hogy ki mire szán kevesebb-több pénzt. Az egyik feltűnik és irigylendő, a másik természetes. Miért?

        Másik, amin ki szoktak akadni, a lazac meg a rák rendszeres fogyasztása. Én nem kezdek magyarázkodásba, pedig egy jól összeállított salátára rádobott négy-öt darab rák vagy fésűkagyló összességében kevesebbe kerül étkezésre lebontva, mint egy kiadós pörkölt, a marhánál mindenképp.

        Aki meg tényleg mindent megengedhet magának, azt is meg tudom érteni, ne érezzen már lelkiismeret-furdalást csak azért, mert telik a kétszázezres kabátra.

        Kedvelés

      • Hiszterikusan takarekos, ez de jo. 🙂 nagyon igaz ram, nem tudom levetkozni, a megerdemlem helyett a nagymamamtol apukamon at orokolt ‘kar belem’ mentalitas dominal. Sokaig az egyetlen elorevivo magatartasnak tartottam, de 7 eve elek valakivel, aki szeret kolteni rank es szive szerint nem tagadna meg magunktol semmit, ugyhogy sokszor tunodom, milyen lehet neki egy ilyen garasoskodo novel aki ha meghivjak etterembe felveti, hogy inkabb foz valamit otthon. 😀 lazultam azert am sokat mellette, de olyan csaladbol jovok, ahol a letbizonytalansag mindennapos volt es az isten penze sem eleg, hogy biztonsagban erezzem magunkat.
        Nekem sincs sem kocsim, sem hitelem, van viszont egy osszesporolt kis lakas es egy masik ara felrerakva. Az utazas az egyetlen, amire en sem sajnalom a penzt. Meg a szinhaz. No meg a jo bringa. 😀

        Kedvelés

      • Értelek, Éva. Nem olvastam a többi hozzászólást, most csak eddig mert kevés az időm. Ez az egész jelenség nekem úgy tűnik, szocializáció kérdése. Én, mondhatjuk, anyagi jólétben nőttem fel. Még most is megvannak az anno tényleg Németországban gyártott (70es évek vége, 80as évek első fele) Adidas pólóim, cipők, tornamez (versenyre csak azt!), tréningek, fürdőruhák. Volt Fila, Benetton, Speedo is bőven mindenből. Őrzöm őket. Lassan a 35 évvel később született lányom beléjük nő :)) Na szóval mivel ezeket én könnyen kaptam, nem képviselnek KÜLÖNÖS értéket. Megbecsülöm őket – nem nehéz, mert tényleg elnyűhetetlenek, az atomtámadás sem árt nekik. De ennyi. Nem több. Nekem nem volt küzdelem ezeket megkapni. Aztán meghalt apukám, és tinikoromtól még mélyebb érzelmi sivárság, megvetettség jött. Egy 9 évvel idősebb fiú”testvér” mellett, fiúimádó anyával, aki engem soha sem szeretett. Erre az utóbbira kb 34 évesen jöttem rá :)). Ezek miatt nekem ami érték, amire vigyázok, amit elviszek varrónőhöz, amit soha nem adnék oda másnak: jószó, figyelem, érzelmi intelligencia a másikban, érzések, illatok, pillanatok, érintések, szemkontaktus, hosszan, hallgatás, meghallgatás. Nem vagyok egy irodalmár fajta, írni sem tudok úgy, ahogy pl Te vagy más hozzáértők. De remélem, átmegy a lényeg. Amikor még megtehettem, kizárólag Adidast vettem abból, amiből lehetett. mert hittem a márkában. Amikor az első, Bangladeshben vagy Kínában gyártott adidas futócipőm szétment a mosógépben, akkor felhagytam ezzel az ideológiával is. Gyermekmunkások varrják őket, valahol Shanghai és Taiwan között félúton. Havi 50 dolláros bérért. De lehet, hogy sokat mondtam. Nem különben a Benetton és más világmárkák 99%-át. MILÁNÓBAN, a Buenos Aires utcában vettünk a gyereknek 3 darab leárazott eredeti, Benetton pólót, azzal, hogy jövőre belenő. Benetton címke, Benetton boltban, Benetton márkajel. A címkék szerint a gyártás helye rendre: Egyiptom, Tunézia, Románia. Na jó, egyik sem távolkelet. De szerintetek mennyit keres egy tunéziai vagy egy kairói varrónő/pasi? Nem sokat. Az alapanyag is távol-keleti. Apámnak 30 évig varrodája volt. Nagy. Tudom, hogy megy ez. Majd textil külkerrel foglalkoztam én is egy ideig. A piros katicás gumicsizmához a talkumot a shanghai kikötőben eu raklapon pakolják be a hajóba. Asszem 3 köbméter megy egy raklakpra, majd valahol az euban bedolgozzák a gumiba, amiből a csizma lesz. A talkumgyárban éhbérért dolgoznak, akár gyerekek. Lehet hogy nem érik meg a 30 éves kort, mert a talkum por a tüdejüket tönkre vágja. Nem tudom függetleníteni magam a nagy márkák ilyen hátterétől. Ezért nekem ezek a darabok már inkább a kizsákmányolásról szólnak, mintsem arról, hogy magam tartom valamire. Igen, tartom magam valamire. És – habár most nagyon nem tehetjük meg-, gond nélkül megvennék, ha lenne rá való, akár egy 40 ezres kis felsőt is. De úgy általában a fenti két ok miatt nekem a öltözködés praktikum, és semmi más. Azt nem tudom osztani, hogy a gyerek milánói benetton pólói tovább tartanak, mint a turis benetton póló. Ugyanúgy megfakul és látszik rajta a mosás, régin, új darabon egyformán. Nem mintha szociálisan annyira nagyon érzékeny lennék mások iránt (kapacitás hiányában..), de inkább arra gondolok, hogy a múlt hétvégén azzal a két zsák rucival meg kajával, amit a kukázó háromgyerekes cigánylánynak adtam, többet értem el, mint azzal, hogy megtiszteltem a gyerekemet három eredeti , új, benetton pólóval. És vállalom, hogy NEM SZERETEM a cigányokat. Nem és nem! Nem tudom se szeretni, se elfogadni őket. És nem is akarom. De inkább kaját nekik, mint több 10 ezret a benetton, adidas és egyéb kasszákba. Turiba csak akkor megyek, ha kell egy konkrét dolog. Pl most kellett gumicsizma a gyereknek. Sparban 2600 ft, új. Turiban vettem két párat 1200 ért. Miért kettőt? Mert egy mindíg szárad a radiátor mellett, és nálunk márciusig tart az ősz. Télen is gumicsizma kell. A turis, esküszöm, szebb, mint a sparos. De még a katicásnál is. Nekem jobban tetszik. Egyébként nem vettem volna meg. Nem maradtam tovább. Megvolt a gumicsizma, és már jöttünk is ki. A turi tele volt hobbi turkálókkal. Nem tudom, hogy azért voltak e ott, mert pl drágábban eladhatják valahol máshol azt, amit ott túrnak. Ha igen, akkor tiszta gazdasági turkálók. Nem látom gondnak. Ha meg ennyi nekik a szórakozás, akkor róluk szól a bejegyzésed. És még egy ok: mivel a mi közel-keleti félotthonunk egy olyan ország, ahol az orvos férjem is minden szégyenérzet nélkül lemegy pénteken reggel a sarki boltba tejet venni a foltos szakadt pizsama alsójában (nem kamu), megszoktam, rászoktam, megtanultam, hogy k…ra mindegy, hogy mi van rajtam. Senkit sem érdekel. Engem sem. Ez nekem szabadságot ad. Van kint olyan magyar ismerősöm, aki ettől kikészült. Igénytelen, trehány népségnek tarja őket. Én nem. Náluk nem a ruha teszi az embert. Teszi sok minden más, pl drága bútorok, kecó drága környéken. Speciel a ruha olyan szinten nem számít, hogy azt le se lehet írni. Nem számít, ezért látom, hogy aki drága darabot vesz, az tényleg azért veszi, hogy jól érezze magát. Hogy élvezze a jó minőségű selymet, a kényelmes szabást. Abban a közel 7 millás lakosú országban még egyetlen!! turit sem láttam. Egyetlen egyet sem. A használt ruhát, a márkásat is, kiteszik az utcára, zsákokban, és elvihető. Vagy beviszik gyűjtőirodákba, és megkapják az új bevándorlók, vagy a rászorulók. Turiban senki sem vásárol. A neten van minimális használt ruha kereskedelem, anyukák között, de még a minimálisnál is minimálisabb. Ez a ruha kérdés Izraelben egy szeletkéje az ottani életnek. De ha csak ezt kiragadom, akkor láthatom, hogy a ruha is csak egy tárgy. Úgy, mint az új kanapé, vagy a plazma tévé. Nem becsmérelem azt, akinek a ruha több, mint egy tárgy. Az önbecsülésének az eszköze. Helyes!!!. A korábbi megalázottságának, mellőzöttségének a reciproka. Nagyon jó. Ez nagyon jó . Az én életemben ezeket a funkciókat más eszközök töltik be. És jó így. Én élvezem. Ha a lányom divatmajom lesz, nem fogom bántani érte :)) Veszek majd neki eredeti, drága cuccokat. Ha lesz miből :)) De el fogom neki mondani, hogy ha eltüzeljük, az adidas zokninak sincs nagyobb fűtőértéke, mint egy kínai boltos zokninak. Tehát ha valami kicsodácska majd megszólja az oviban, hogy neki fakult egy kicsit a játszós pulcsija, akkor erre az állításomra majd nyugodtan hivatkozhat. Ha fogja érdekelni. Ha azt mondja, hogy inkább ő csak újat és szebbet venne, legyen. Szebb lesz benne. Mehet fotózásra, nagyon büszke leszek rá. A ruha, a bútor, a lakás, a zene is akár, az étel, mind mind lehet önjutalmazás, gyógyír, csakazért is tünet. És ezzel semmi bajom. Ha úgy esik jól valakinek, hogy csak újat és márkásat, tegye. Ha én nem újat, és nem csak márkásat, akkor engem is hagyjanak békén. És azt is látom, pl közeli nőismerőseimen, hogy vannak korszakok.Vannak évek, időszakok, amikor számít, hogy újat,drágát. És van, amikor lesz@rom időszak van. Jó ez így. Egyébként ahogy nő a lányom, úgy nekem is egyre jobban számít, hogy hogyan néz ki. De van egy határ. Nem Minden Áron :)). Ha arra járna egy fotós, a tekintetéről, a kislábujjáról jobb fotót tudna készíteni, mint a kopott orrú játszós cipőjéről. Ezt sokszor bánom. Sajnálom. Igyekszem jobban, szebben öltöztetni. De nem tudunk neki rendszeresen márkás cuccot venni (kb csak évente egyszer, 2-3 kisebb darabot, ha leárazás van). Ezért meg kell oldani másképp. És tök jó, hogy van turi és vatera meg teszvesz.Ugyanez a szitu a játékokkal. Mert a turikban az is van. Nekem pl egy építőkocka, amivel az egyik legjobb barátom 33 évvel ezelőtt játszott, sokkal többet ér, mint a zsírúj Régiós csomag. Illata van, rá vannak írva felíratok: WC, garázs, sorompó :)), érett lett a fa, kopottas a festék. Felbecsülhetetlen érték.stb stb. De igen, a turizás, mint egyetlen nőies szórakozás, mint az örömforrás, hogy nézd, százharmincért ez milyentökjó! ez borzalmas, fájdalmas, ha ez az önmérce, ha csak eddig lehet tágítani a teremet, az fáj. Mi lehet tenni? Mit tegyünk? Hogy lehet ezen változtatni? Akarnak, akarunk ezen változtatni, vagy ez is jó így?

        Kedvelés

  6. Én az vagyok, aki soha nem találok, de főleg a rettenetes szag miatt, ami ezekben a turkálókban terjeng, Hisztérikus szaglásom van (nekem is) ! Benézek, mert olyan közel van, és mert minden nap más cuccban kell megjelenni a munkahelyen. Pedig én olyan jól ellennék egy gatyában, meg két pólóban. Táskát mindig újat veszek, és drágán, színeset. Meg főleg sálakat, az van bőven. Oszt fekete póló, színes gatya és annyi. De irigylem, aki otthon ülhet, kényelmes ruhában. Benetton, stb nem érdekel, semmi nem jó rám, 42-es a méretem, de a 42-es kics, a 44-es meg nagy. Van,hogy a 40-es is jó. Cipőt vennék, de nem kapok a lábamra és már nem lehet a Decathlonos túraszandálban járni,Ki tud horható cipőkről? Lehetőleg zöld legyen azért!

    Kedvelés

  7. Először is ma már ott tartunk, hogy egyes turkálókban, különösen amelyek Angliából hozzák be a cuccokat (ebbe most ne menjünk bele, hogy hogyan és mi módon, ez is lehetne tanulságos történet biztos vagyok benne) az ugyanazzal a márkával ellátott holmik sokkal jobb minőségűek, jobb anyagból készülnek, mint amit itt újan lehet kapni a boltban. Egyszerűen idehányják nekünk Kelet Európába a szart drágán. (Bőr cipőt, és nem százezerért, vagy akár sportszandált például lassan lehetetlen Budapesten beszerezni. Ugyanazt a gagyir kapni mindenhol, választék nincs.) És számomra a használtruhavásárlásnak van egy etikai vetülete is, nem veszek újat, ha lehet ugyanolyan jó használtat is. Baromi nagy a pazarlás ezen a téren, nem állok be a sorba, és akkor sem tenném, ha megengedhetném magamnak. (Nyugat Európában például főleg ez a háttere a turizásnak, bár ott inkább ingyenboltok meg adományboltok vannak ezzel a funkcióval.)

    Kedvelés

    • Igen, én is írhattam volna! Köszi. Ha az ember az autó okozta környezetszennyezést helyteleníti, akkor az új vacakok előállítására fordított erőforrás-pazarálst (és nagyon sokszor gyermekmunkát) is, sőt. Főleg!

      Kedvelés

      • Valóban, a nagy plázamárkák többsége nem etikus, de egyrészt nem márkabuziságról van szó, hanem a “tisztességes termékért tisztességes árat szemléletről (ha belegondolok, hogy ez az én kávém, amit most iszom, a nem műanyagpoharas, nem szirszar keverékből és nem fos tejjel készült, rendes kiszolgálással és üzletbelsővel, adóval mibe kerül, akkor tejesen bólintani tudok az árára), másrészt az etikus, másoknak megélhetést biztosító, adózó cégekről. Most kezd érdekelni a kisszériás, nagyon vagány, középáras magyar tervezés.

        Kedvelés

      • Nekem meglepő élmény volt, amikor megtudtam, hogy egy fiatal, magyar tervező kisszériás darabja éppen csak meghaladja a Zara elegancia árát Akkor inkább tőlük vásárolok: helyiek, emberközeli a vásárlás, megfizetem a tudásuk, és nagyon menő, életérzést ad. Az esküvői ruháink is egy fiatlal tervezőt kezét dicsérik, árban hasonlók, stílusban, minőségben összehasonlíthatatlanok a bolti kínálattal. Mindenkit csak bíztatni tudok.

        Kedvelés

      • Erről most eszembe jutott, hogy a Nanushka már csak részben dolgozik magyar varrónőkkel, egyre több mindent Ázsiában gyártat, mondjuk ők most már nem kisszériások. Szerintem a minőség is esett valamennyit.

        Kedvelés

    • Nekem ezek a provokatív bejegyzések a legtanulságosabbak mindig. Érdekes, ahogy a fenti disclaimer ellenére érvként merül fel, hogy de az olvasó turkál és az milyen jó és etikus. Én inkább azt kérdezem, a fenti kérdés is ez volt: miért ragaszkodunk a turkálásunkhoz ennyire, miért dicsekszünk el a jóljárásunkkal, miért érzünk úgy egy igazán szép, új cuccal találkozván, mint az ördög, ha szenteltvizet lát? Nem akarom, hogy az olvasók ideáljai maguk alá gyűrnek, nem akarom folyton visszaigazolni őket, és arról írni csak, amiben egyetértünk. Muszáj néha megpiszkálni, zavarba hozni, és lám, új kommentelők tömegei szólalnak meg, és fontos és ismeretlen adalékokat tesznek hozzá a nagy képhez.

      Kedvelés

      • Én néha úgy érzem, mentegetőzünk az olcsósággal.
        De csak ötszáz volt, de nem is új, de olcsó volt pedig milyen jó..
        Mintha szégyellnénk, ha valami klassz dolog jutott nekünk.
        Sőt, versengünk azzal, hogy ki milyen olcsón jutott egy új LV táskához, autósvásáron.
        Miért érezzük, hogy nincs hozzá jogunk? Hogy nincs létjogosultsága egy klassz ruhának? Mitől véd ez meg? A tékozló nő, az elherdáló, szépre vágyó, az anyagias, vagy a ‘pénzéhes kurva’ bélyegétől?
        Esetleg aki (ennyire, és így)olcsóbban él, az kevésbé látszik? Az könnyebben tűnik el, annak kevesebbet kell vállalni önmagából?

        Kedvelés

      • Köszönöm, ezt most nagyon köszönöm!

        Óriási a kísértés, hogy szelíd szavakkal meghúzzam magam néha, többre vágyni, jobbat akarni, még egy könyvet elolvasni, egy újabb tanfolyamra járni, idén még egyszer elutazni, és hinni hogy a flow elérhető életminőség szintjén is, az olyan ördögtől való, igen. Legalábbis magyarázkodnom kell miatta, és ha nem a rosszéletű bélyeg ragad rám miatta, akkor a karmám fog rosszat szülni, ha nem is most, de a következő körben mindenképp..

        Kedvelés

      • Ez nagyon lehet. De nagyon sokszor úgylátom, hogy mert egyszerűen nem fontos, és ami nem fotnos, arra igyekszünk keveset költeni.

        Kedvelés

      • 🙂 De ha nem fontos, az annyit tesz, hogy volt választásod. És ez tök jó!
        Különben fontos lehet más is, ami ugyanúgy megbotránkoztat valakit. Mint például egy négynapos kiruccanás, vagy egy méregdrága eukaliptusz méz.
        (van egyfontos a tescóba, miért nem jó méz az?!)
        Legmegdöbbentőbb, sosem feledem példa erre egy expartner mamája, aki élesztős fánktésztát szaggatott spórolásból a borsólevesbe. A család meg fanyar arccal nyelte az erjedt ízű, bugyborékos levest, mama pedig büszkén ült az asztalfőn, milyen jól spórolt.. Olajoshal olajában sütni, vagy azt adni feltétként főzelékhez…?
        Ez nekem az önigazolás, látjogosultság bizonygatásának olyan kategóriája, ami öl. Életkedvet, hangulatot, ízlést, családi ebédet, időt és őszinteséget.

        Kedvelés

      • Persze, elfogadom, hogy mindenkinek más a fontos, csak arra gondoltam, hogy ami a saját értékrendünk szerint mégsem annyira, azt szeretjük megúszni. Hogy a fontosakra több maradjon. Idő, pénz egyaránt. (az expartnert szexpartnernek olvastam, nem is értettem miért főz neked mamma…mondjuk a fánk tészta még drágább az élesztő miatt, mint a levestészta,nem? )

        Kedvelés

      • mandarinnak:

        Igen, azt megússzuk, valaki írta fentebb, hogy átcsoportosítás. És milyen okos dolog és el is az! A prioritást élvezők ügyek vannak a lista elején, és ennyi.

        Hát, az a tésztadolog úgy volt, hogy amúgy is csinált fánkot másodiknak, és abból csípett le. Így nem kellett levestétsztát kifőzni, ami nagyon drága, sem egy extra tojást csak ezért felütni.. 😦

        Kedvelés

      • Ha valaki hazsnáltat vesz, bármit beszél utána – legalább környezetbarát volt. Nme biztatott a felesleges új gyártására, és nem támogatta a kizsálmányolást. Igaz szegény indiai vagy kínai csqládot sem, aki a varrónő pénzéből élne meg. De ha senki sem vesz, akkor talán a varrónő is kimehet a teaülltetvényre, vagy a vaníliásba. http://m.origo.hu/itthon/20130807-a-magyar-divat-is-bangladesbol-jon-sweatshopok-a-magyar-ruhaipar-hattereben.html

        Kedvelés

      • Attól függ, milyen gyakran cseréli a cuccait. A bolt fenntartása is beleszámít a felhasznált erőforrásokba: sok turkáló, unatkozó emberek, sivárság, sóvárgás = turi-népvándorlás. Minőségi újat venni, helyi munkaerőt, biopamutot megfizetni és ronggyá hordani ennél ökóbb, és még magunkat sem aláztuk meg, valamint nem csinálunk hobbit abból, ami nem az (hanem szükséglet). Nem számítva anyukádat, akinek ez mint divattervezés komoly érdeklődése.

        Mindez szubjektív és, igen, jómódú véleménye a szubjektív bloggernek, nem előírás. Leírhatod a te szokásaidat, értékeidet, álláspontodat, de ez nem lesz racionális vita, hanem helyzet, szocializáció és ízlés kérdése.

        Azért írtam erről, mert ezt nem szoktuk felvetni, kollektív jóváhagyás erősíti meg a kritikátlan, turkálós magatartásmintát.

        Kedvelés

    • Én Angliában élek, és újabban turkálok. Otthon (Erdély) közelébe sem tudtam menni az intézménynek (de, próbáltam, talán összesen 2 darabot túrtam) elsősorban a szag és a cikkben említett igénytelenség miatt, ami a “tálalást” illeti. Itt viszont teljesen más a légkör, jóval kellemesebb, mint az olcsó áruházakban, ahol inkább hasonlít a hangulat a klasszikus turkálóéra: ide-oda hajítják a ruhákat, rálépnek a leesett darabokra stb. No meg itt nem lehet megúszni a zöld gondolkodást sem, meg a pazarlás is nagyobb itt : valakinek használnia kell a “tiszta új” (tényleg!) nagyon igényesen varrt egyedi darabot, amit valaki még a boltból kijövet megunt, de már fáradt volt visszavinni. Még akkor is, ha az eredeti ár egyszázalékáért jutottunk hozzá!

      Mondjuk, ami az etikai vetületet illeti, ugyanúgy igaza van Évának is: ha az újonnan megvett minőségi (maradjunk a minőséginél, még akkor is, ha ez legtöbbször márkához kapcsolódik) cuccot évekig használjuk, javíttatjuk, akkor ugyanott vagyunk, vagy még előbbre, mintha sok turkálós ruhát (mert olcsó) felhalmozunk, aztán ott hevernek a szekrényben évekig, használatlanul.

      Érdekesség: az itteni charity-k úgy (is) szoktak árut gyűjteni, hogy bedobnak kis zacskókat az ember házába, hogy, ha van használható cucca, tegye bele, ők elviszik. Nemrég böngészni kezdtem, és mi derült ki? A márkás, minőségi, alig használt cuccok angliai turkálókba, a használt márkásak, illetve az új, de névtelenek Kelet Európába, a fehérneműk pedig Afrikába utaznak. Ez a PIAC.

      Kedvelés

  8. magamon megfigyeltem, hogy pár év alatt felhalmoztam annyi turkálós cuccot, jókat és kevésbé jókat, hogy évekig hozzá sem nyúltam jónéhányhoz.
    Devalválódtak, már csak azért is, mert soha nem szántam arra időt, hogy úgy vásároljak : mihez is passzol? melyik szoknyámhoz is veszem fel? majd otthon felpróbálom, ennyiért megéri akkor is ha csak 1x lesz rajtam.
    Ma már ezt tartom “pazarlásnak” és ha a gyerekeim örökölt ( nem kellett megvinni nekem, de másnak igen ) ruháinál észre veszem, hogy átláthatatlanul sok ruha van a szekrényben rögtön szelektálok, elajándékozom a felesleges vagy éppen akkor feleslegesnek tűnő cuccokat hogy a többit viseljék, vigyázzanak rá, érezzék benne magukat jól.
    Közhely de van az az útravaló féle : legyen néhány szép “biztos” holmid akkor nagy bajban nem leszel az öltözködés terén. Nekem ez sikerült bár az is igaz, hogy lassan jutottam el ide, valamiért nem vettem észre hogy korábban is csak 2 ruhát hordtam a nyáron, azt a kettőt ami szép, jó minőségű és szépnek gondolom magam bennük, télen a kis fekete kabát és csak azt veszem le a fogasról, a sál ami mindenhez megy….etc lassan de leesett nekem.

    Kedvelés

    • Nekem az a kérdésem, hogy biztos, hogy ez a turkálósokra jellemző? Nem lehet, hogy ez simán a boltkór tünete, csak ugye a nem kifejezetten gazdag nem halmozhat (mert nincs rá pénze) márkás cuccokat?

      Kedvelés

      • Szerintem azért jellemző a turisokra, mert annyira olcsó néha, hogy az ember már tényleg minden szart megvesz, mert csak 500 forint. Egyébként én most készülök paradigmaváltásra, elegem lett a kínaiból meg a sok olcsóhús fast fashion ruhából. Ezentúl igyekszem olyat venni csak, amiről tudom, hogy nem bangladesi rabszolgák csinálták, hogy amerikai mágnások gazdagodjanak belőle, próbálok felfedezni magyar márkákat, fiatal tehetségeket. Sőt, lehet, hogy táskát például majd készíttetek magamnak. Kevés, de szuper minőség, és nem jön szembe sehol, erre lett most igényem.

        Kedvelés

      • Van a ruhában is fair trade? Élelmiszerben már terjed.
        Bangladesi rabszolgák: jól hangzik, csak az a baj ezzel, hogy ha nem kapnak rabszolgamunkát, akkor nem rabszolgák lesznek, hanem éhen halnak. Esetleg. Sajnos az nem igaz (na jó, nem biztos), hogy segítesz nekik, ha a munkájuk termékét nem veszed meg. Persze ha más terméket veszel, pl. fair trade-et, vagy tisztességes körülményeket és fizetést biztosító cégekét, akkor előbb-utóbb rákényszeríted a rabszolgatartókat is, hogy változtassanak. Mármint ha tömegesen teszik ezt az emberek.
        A turisokról: elhiszem, csak az járt az eszemben, hogy a turi teszi ezt az emberekkel, vagy azok mennek turiba, akik ilyen gyűjtögetők? Őszintén szólva azt sem tudom, hogy ez fontos-e, csak jár az agyam.

        Kedvelés

      • shopetica: az jó dolog, bárcsak széles körben terjedne. Ennek része a rabszolga terméket nem vásárlás, a szükséges mennyiség vásárlása, a csomagolóanyagra aló odafigyelés, még az is, hogy viszel magaddal zacsit, hogy ne vegyél el újat a kiflinek – hogy aztán kidobd a szemétbe. A helyi termék vásárlása, ahol lehetséges (mondjuk a magyar kakaó, ha jó minőségű lenne is, röhej ebből a szempontból). Meg még csomó minden.

        Kedvelés

      • “Bangladesi rabszolgák: jól hangzik, csak az a baj ezzel, hogy ha nem kapnak rabszolgamunkát, akkor nem rabszolgák lesznek, hanem éhen halnak.”
        Rettenetes körülmények között dolgoznak, gyakorlatilag éhbérért. A minimális munkavédelem nem adott számukra! Azért ez semmilyen módon sem normális, és nekünk, vásárlóknak kellene valahogy nyomást gyakorolni a gyártókra.
        Szomorú, hogy a nagy divatházak is velük dolgoztatnak.

        Kedvelés

      • Tudom, és teljesen jogos, hogy szüntessék meg az ilyen munkát. Csak azt mondom, hogy sajnos az, hogy nem vásárolod a bangladesi terméket, nem ezeken segít, hanem azoknak (is) árt, akik esetleg normális körülmények között dolgoznak Bangladesben. Az lehetne megoldás, ha lenne ellenőrzés, rá lehetne tenni a termékre, hogy etikusan előállítva (és ehhez nem csak az emberekkel való bánásmód, hanem pl. környezet- és természetvédelmi szempontok is tartoznának), és akkor nem országra, hanem erre az ellenőrzött védjegyre lehetne figyelni. Szóval ha mi vásárlók nyomást akarunk gyakorolni, akkor valami ilyesmit kellene elvárnunk szerintem.

        Kedvelés

      • Nekem pl eszembe sem jutna bangladesi gyerekrabszolgák és sweatshopok termékeit vásárolni, ha lenne megfizethető magyar textiláru, de ipar híján nincs, csak minimális, és az is drága. Érdekes azért, hogy jelen kormány is nyomatja a helyi, magyar szlogent, de zártak be szép sorban a gyárak, és a helyi iparok is tönkrementek. Bocs a politizálásért, de nagyon a bögyömben van ez a téma.

        Kedvelés

      • @ Gyöngyi: arról nem is beszélve, hogy mindezek mellett milyen gyalázatosan keveset keresnek heti 50-60 óra munkával a varrónők Magyarországon, a keleti országrészben legalább is. És a varrodák legtöbbje be sem jelenti a dolgozókat, vagy csak néhányukat, és szigorúan részmunkaidőre.

        Kedvelés

      • Lehet. Van a ki kilós cukrokat halmoz, meg olajat.Sőt nem is csak a bolt..Aki nem szimpi, mindegy,milyen témáról fog beszélni, akkor sem tetszik.Árról vagy politikáról. Az embert utasítom el, nem a turit.

        Kedvelés

  9. Elsősorban férfiakra jellemző a környezetvédelmi szempontok figyelembevétele. Olyan mértékű túltermelés-túlfogyasztás van textiltermékekből (is), ami arra ösztönzi őket, hogy tudatosan kiszálljanak az igények generálásából.

    Kedvelés

      • Több ismert publicista vagy politikus (LMP) öltözik turkálóból. nyilván nem azért mert tudna újat venni valamelyik plázában.

        Kedvelés

      • Bár nem ismerek egyetlen ismertebb női közszereplőt sem, aki be merné vallani nyilvánosan, hogy bármit is turkálóból vett. Ennek tényleg olyan üzenete lenne, hogy nem becsüli magát többre, míg egy férfi simán bevállalhatja a környezettudatos szemléletmódját.

        Kedvelés

      • @Berta- Hát amennyiben közszereplőnek lehet nevezni színésznőket (igaziakat, nem celebeket), akkor bátran állíthatom, hogy igenis vannak és még jó ízléssel is tudnak túrni:) Igaz nem most kezdték, hanem amikor még extravaganciának számított a turizás.

        Kedvelés

    • Személyes tapasztalataim ennek ellentmondanak. A körülöttem élők közül a csajok gyűjtik a szelektívet, figyelik a hűtőt, melegvizet, lámpát.

      Viszont a pasik egy része bármilyen indokot képes felsorakoztatni, hogy ne kelljen elindulni cipőt-nadrágot venni.

      Kedvelés

    • Ha ez igaz lenne, nem lenne a turkálóba járók 95%-a nő. Nem, a férfiak többsége még ott sem vesz föl turkálós holmit, ahol az anya és a gyerekek onnan öltözködnek. Legalább is az ismerőseimnél ez a tapasztalatom.

      Kedvelés

      • Én járok turkálóba, egyre több férfiruha van, és egyre több férfi turkál. Most már nekik is van választék. De szerintem ők nem dicsekednek vele, csak hordják.

        Kedvelés

      • Amikor én jártam a barátnőimmel, férfiak csak elvétve fordultak ott elő. Igaz, régebben pénztáros férfit sem lehetett látni, ma meg az üzletekben rendszeresen férfiaknál fizetünk.

        Kedvelés

  10. Én értem, hogy mit akarsz. És igazad is van. A saját “turkálós” szempontom az, hogy igazából sajnálom az időt az új darabok felkutatására. Ha konkrét szándékkal indulok el, tuti nem találok olyat és azt, amire gondolok. Ha mennék utána folyamatosan, akkor valószínűleg több délutánt is rá kellene szánnom (egy kisvárosban lakom, tehát a nagyvárosba utazással is csomó idő elmegy), és még akkor se biztos, hogy rálelek. Inkább benézek a helyi turkáló(k)ba, és keresgélek. Sokszor jövök ki üres kézzel is. De a jó dolgok felkutatására fordítandó idő helyett inkább olvasok, futok, teniszezek, a gyerekekkel vagyok, rádiót hallgatok – mondjuk ezt most már egyre ritkábban 😦 -, vagy a barátaimmal beszélgetek.
    Tudat alatt biztosan visszatart az is, hogy normál (értsd: nem anorexiás és nem víziló méretű), kimondottan csinos, rám is illő ruhák még kevesebb helyen vannak. Ahol vannak, ott anorexiás méretű, flegma tizen-huszonéves, az eladáshoz fingot (bocs) se konyító cicamicák az eladók, akik úgy néznem rám, a fizetőképes keresletre, hogy elmegy a kedvem még a nézelődéstől is. (Természetesen tisztelet a kivételnek, de ilyennel még nem találkoztam. ) A nézésük mondjuk nem tartana vissza, ha egyszer elindulnék. 🙂
    Úgyhogy egyelőre megmaradok egy-egy szép és jó minőségű fehérneműnél. Igaz, azzal is megjártam a múltkor. Neten rendeltem egy csodaszép hálóinget – facebook-on most “kell” megosztani a képét, hogy megnyerhesd (nem osztottam meg) -, L/XL méretben hirdették, aztán mikor kibontottam a csomagból egy kb. 34-36-os méretű darab hullott a kezembe. 🙂 🙂

    Kedvelés

  11. nekem kifejezetten tetszett ez a poszt. bar a turkalasra, mint eletmodra meg nem figyeltem fel külön, a takarekossaggal valo kerkedes, mint a jo haziasszony ismerve, egy merhetetlenül idegesitö jelenseg. szerintem udvariatlan közbeszed targyava tenni a beszerzett barmilyen holmik arat, hogy a vegen az nyerjen, aki a legjobb boltot csinalta a tojassal, meg a telikabattal. es hogy argus szemmel figyeljek, hogy a kolleganö pontosan mennyit költött az elözö honapban, de mi bezzeg a turkaloban 200-ert vettük, meg meg a lidlben is az akcios petrezselymet.

    Kedvelés

    • A takarékosság nem egyenlő azzal, hogy a fogamhoz verem a garast és mondjuk elautókázok ezer forint benzint, hogy száz forointtal olcsóbban kapjam meg az akciós mosóport. A takarékosság igenis erény, és elsősorban azt jelenti, hogy nem dobok ki ételt, nem folyatom a csapot, csak azt veszem meg, amire szükségem van és nem kúrok el százezret egy puccos vacsorára, akkor sem, ha van rá, mert azt a pénzt hasznosabban el lehet költeni. A takarékosság etikus magatartás.

      Kedvelés

      • Mint többnyire, most is egyetértek 🙂

        Itt ahol én elek, a másodkézből való holmik beszerzése ésszerű, praktikus magatartás, és az üzletek bevétele ( most az etikai szempontokat hagyjuk) jótékony célra megy.
        Itt valóban nem a nyomor szülte sikk a Turi, ahogy fentebb írta valaki, hanem olyan rutin, amivel senki sem kérkedik. Nyilván nem is kell, mert amugy is jutna Mulberry táskára, szóval nem presztízs.

        Kedvelés

      • Egyrészt etikus, másrészt önbüntető, harmadrészt, ha dicsekednek vele, frusztráltan ésönigazolásképp a divatozásra többet költőkhöz hasonlítják, akkor meg kib… idegesítő. Nem csak az etika a szempont, hanem az is, hogy jól érezzük magunkat. Ez testesült meg például a legendás boában is! Hát gondold meg, hány csibe adta azért az életét! 😀

        Én NEM AKAROM, hogy üzletek úgy nézzenek ki, mint a szokásos magyar turkálók, mert ez a vevő megalázása. Mérhetetlenül kisszerű, ügyeskedős, silány ez az egész.

        Kedvelés

      • Nem lehet hogy nem a takarékosságról, hanem a mértékletességről beszélünk?
        Mert egy drága, de jó minőségű ruha a mértékletesség jegyében (hisz elég belőle kettő, nem kell öt) sokkal inkább leírja azt, amiről te beszélsz, mint a takarékosság kifejezés, amibe szerintem nem fér bele egy kiváló darab, ha igazán sokba került.
        🙂

        Kedvelés

      • Mindkettőtökkel egyetértek 😀 a takarékosság etikus, de az akciókról/jóljárásról beszélni szerintem is idegesítő és rettentő unalmas.

        Kedvelés

  12. “Az öltözködés, a fogyókúra magánügy”
    Legyen így, pártolnám.

    Szeretem magam és a fiúkat megbecsülni jó arcszesszel, parfümmel, arckrémmel, cipővel, órával, fülbevalóval, ruhával. Sokszor nem telik. Lehet, hogy emiatt, de nekem teljesen mindegy, hogy honnan van valakinek a cucca és mennyiért.

    Szeretem, hogy több kollégám/kolléganőm igényesen, változatosan és egyedien öltözik. (Mivel jelenleg még nem magánügy a beszerzés módja, tudható, hogy van aki sokból, van, aki kevésből nett.) Jó rájuknézni, mert amikor csinosak (a fiúk közül is néhány), láthatóan vidámabbak, magabiztosabbak és néhányan képesek akár látványosan örülni ennek.

    Kedvelés

    • Ez így van. A mellettem ülő kollégám nagyon szeret öltözködni, meg is dicsérjük egymás cuccait, ha tetszik, és sose kérdezzük vagy mondjuk, hogy honnan van. Én is szeretnék olyan emberekkel dolgozni, akikre jó ránézni, akik jól érzik magukat a bőrükben.

      Kedvelés

  13. Én elviseltem volna egy jó kis paródiát a témában! 😀 (Bár az talán túlzottan felkavarta volna a kedélyeket…) Ahogy a hatodik óra után ülnek és megbeszélik. Jaj, annyira előttem van. Minden bántás nélkül, mert amúgy én is turizom, sőt, amíg nem engedhettem meg magamnak drága cuccokat, addig csak onnan öltöztem.

    De nem beszéltem róla.

    Most, hogy meg tudom a venni a drága a bőrcsizmát, néha még mindig be- benézek, bár a kedvenc helyeim mind megszűntek sajnos. Régen a Galamb utcában volt egy – szó szerint – kincsesbánya. Nem ám kilós áron, hanem súlyos ezrekért, tízezrekért, dizájnerdarabok, különleges ékszerek… Ómamát meg még most is látogatom.

    A jelenség, amit leírsz, anyámra illik tökéletesen. Ő gyakorlatilag kérkedik azzal, hogy semmire sem költ, és hogy mióta a turik bejöttek Magyarországra, ő nem vett új ruhát. És tényleg nem. Cipőt talán vett újat is, kínait. Nem azért, mert nem telne (bár kétségkívül egyetlen tanári fizetésből élnek ketten), hanem mert fizikai fájdalmat okozna neki már az is, ha valahova egy kávéra be kéne ülnie, amikor ő is meg tudja főzni otthon. Emiatt a mánia miatt én iszonyatosan béna cuccokban töltöttem a gyerekkoromat, szívattak is miatta rendesen.
    Most, hogy megtehetem, sokszor túlzom a csinosságot (na, most pont nem, egy héttel szülés előtt 🙂 ).

    De amit írsz, annak anyám tényleg iskolapéldája. Már-már betegesen. Arckrémet, drágább testápolót, sminkszereket, sőt ruhákat is szoktam neki venni mostanában, csak úgy odaviszem ajándékba, magának nem venné meg. De hogy én miért érzem szarul magam attól, hogy ha nekem van, akkor neki miért nincs… és miért érzem, hogy muszáj neki adnom, hogy csinos legyen, nő legyen, hogy érezze a minőséget a saját bőrén… Egész gyerekkoromban az volt, hogy ő nem vesz, mert nincs miből, de ha lenne, akkor se venne, mert a turi olcsóbb, meg mert minek, meg fölösleges. És hencegett azzal mindig, hogy ő mennyire olcsón megint, igazi bőrcipőt ezer forintért (cipőt!! amit soha nem vennék fel használtat, de ez más kérdés), és jól állt rajta az a 30 ezres kosztüm, de mégsem vette meg, hanem túrt helyette ezerötért dzsörzészoknyát.
    Ezt akarom kiirtani belőle, nem megy.

    Kedvelés

    • “hogy érezze a minőséget a saját bőrén” ez milyen pontos!!

      Hogy lehet, hogy gondolatainkban, jelzőinkben, erkölcsünkben, kultúrprogramjainkban, olvasmányainkban igényesek vagyunk, közérzetünkben, ruháink szabásában, étkezésünkben, testápolásunkban meg nem? Hogy lehet ez?

      Kedvelés

      • Szerintem ebben nagy szerepet játszik a rend is. A jó háziasszony takarékos, ez alatt a poszt alatt is sokan megénekelték.

        Anyámból kiindulva viszont, aki tényleg az élő szobra ennek a kérkedős turimozgalomnak, azt látom, hogy egyszerűen önmagát nem becsüli annyira, hogy többet áldozzon és igényesebb legyen. “Szarnak szar, de jó az nekem.” – kedvenc mondata. Nagy adag mártíromság is van ebben, egy kicsit talán hősnek is érzi magát minden alkalommal, amikor valamit megtagad önmagától, és helyette egy sokkal rosszabb minőséget, ócskábbat, ám olcsóbbat választ.

        Az ő luxusa ez. Az elgyötört középkorú nő egyenes derékkal és büszkén vállalja, hogy nem telik (pedig de, ha átcsoportosítana). És büszke, nemes a lemondása, ez az ő erkölcsi győzelme, hogy csak kétszáz forint volt, és hogy nem eszik lazacot. Hogy ki felett arat így győzelmet, az rejtély.

        Egy idő után annyira vérévé válik ez a gondolkodás, hogy már valóban fájna neki egyetlen étteremben elfogyasztott vacsora vagy drágább blúz. És túlzásokba esik, nagyzol a ninccsel, hangos prófétája lesz a puritanizmusnak, és már nem az ésszerűség határain belül. Míg mások ezerszer mesélik túlszínezve életük egyetlen jugoszláviai nyaralását is, ő azzal kérkedik, hogy sohasem volt nyaralni.
        Ha valaki megemlíti, hogy a hétvégi borkóstolón isteni volt a borjúcapraccio, ő kontrázik, hogy a paprikás krumpli az igazi étel, és ő a borjúcarpaccio árából két hétig főz.

        Sokszor már nem arról van szó, hogy valaki minderre nem igényes, hanem arról, hogy ebből a puritanizmusból életvitelt csinál, ezzel kérkedik, és ettől érzi magát kiválónak. Nekem nagyon fáj ezt látni az anyámon, hogy ő nem volt fodrásznál 15 éve, a kutyát meg kéthavonta viszi kozmetikushoz. Ebben is van valami egészen groteszk, látszik rajta a fontossági sorrend. Hogy én kaptam egy wellnesshétvégét (pont a Bambarától egyébként), és azt neki akartam adni, hogy menjen el egy barátnőjével, és visszautasította, mondván, hogy ő még soha nem volt ilyen helyen, azt sem tudná, hogyan kell viselkedni, különben sincs fürdőruhája sem, és nem tudná magát jól érezni.

        Nem tudom, valaha megmutathatom-e neki, hogy másképp is lehet élni.

        Kedvelés

      • Haborus generaciok. Az en szuleim (’34 es ’35) generacioja, meg kicsit foljebb, meg kicsit lejjebb, hemzseg az ilyen elmenyektol, h “es reggelre befagyott a viz a lavorban”, “a tehen volt a radiator” (kisemmizett kulaksag), “egy kockasajtot ettem egesz nap egy zsemlevel”, “lakasra kuporgattam, lyukas matracon aludtam a barataimnal, reggelre mindig leeresztett, es a fenekem kopogott a foldon”, sorolhatnam. Most is koplalnak sokan, csak most az unoka lakashitele miatt.

        Kedvelés

      • És a háború után nem sokkal születettek is…apukám ilyen.
        Olvastam erről valahol, hogy hiába gazdagszik meg sok ember, ha élete egy jelentős részében nélkülözött, van hogy zsigerileg rögzül a szegénység, és nem él a pénz adta lehetőséggel, nem is érzi azt hogy ő gazdag. ( és fordítva is működik lásd dszentri lét)
        Apukám is…bőven telne jobbra, de akciós holnap lejáró sajtot vesz a boltból (jó még az”) folyamatosan lekapcsolja a villanyt körülöttünk,mert hogy spóroljunk (sajnos nagyon idegesítő) és megy a harc télen, hogy fűtsünk kicsit jobban, mert mi többiek fázunk…valahogy annyira szomorú ez, hogy végig dolgozott nagyon keményen egy egész életet, meg is van a gyümölcse, de nem tud/akar/mer (nem tudom melyik) élni vele…

        Kedvelés

      • Nekem a pasim ilyen, az apjától örökölte, akiket a németek kibombáztak mindenükből. Állandóan dobom ki a túl sok lejárt élelmiszert mert szinte csak lejárat közeli akciósat akar vásárolni, és nem akar fűteni, elképesztő helyekről tud öltözködni, hitel nincs. Emellett azonban szinten minden héten vesz valami könyvet, és klubtagsága van az ország egyik legexkluzívabb könyvtárában (Egyesült Királyság), szóval teljes az ellentmondás. Az utazásnál is az van, hogy elmegyünk egy jó helyre, ahol aztán képes a kaján spórolni. Én hedonista alkat vagyok és szeretek élni, úgyhogy nekem ezek a beidegződések eléggé érthetetlenek, meg amúgy is átmentem már két kör nagy jólét, nagy szegénységen, illetve láttam milliomos ismerősöket a válságban teljesen lenullázódni, úgyhogy tudom, lehet a nagy biztonságra törekedni, de én inkább élek valamivel kockázatosabb életet, amit élvezek is.

        Ez a dal valami ilyesmiről is szól.

        Kedvelés

      • Utazásnál én sem szeretek spórolni, akkor mindent ki akarok próbálni! 🙂

        Durva élményem még: pár hete főiskolás vagyok, először élek külön a szüleimtől, magam osztom be a pénzt, most először. Vásárolok egy boltban, amikor a szalámiknál leesik a tantusz, hogy hetek óta olyan dolgokat veszek meg csak amit apám is jóváhagyna, és nem olyat, amit igazán szeretnék, de esetleg kicsit drágább…

        Kedvelés

      • “akciós holnap lejáró sajtot vesz a boltból (jó még az”)”
        Van olyan sajt, ami sokkal jobb a lejárat előtt. Mivel érlelésre nem szánnak elég időt, így a boltban érik meg. Aztán ha lejár a szavatosság, akkor pont a legjobb minőséget nyomják bele esetleg az ömlesztett sajtba.

        Kedvelés

      • Masreszt pedig, ha az egesz ugy abnormalis hangsulyt kap, az szamomra mar onbunteto jelenseg, es mint ilyen a jo magyar neplelek szamos beteg (mennyi rejtett agresszivitas van ebben a viselkedesben?) megnyilvanulasa kozul az egyik. Melyseges mentalhigienes lerobbanast mutato tunet. Nem a turizas maga, hanem az abbol kinovo kenyszeres vetelkedes, kettosen: hogy a legolcsobban, es hogy divatozaskent, nem latva a helyzet fonaksagat. Eko szempontu lehet, praktikus szempontu is lehet, de divatozas? Na, annak pont nevetseges.

        Kedvelés

      • Nem ertem, azt hiszem. Most nem mindegy, hogy a divatos vagy stilusos holmi uj vagy turis? Mitol nevetseges ez, kifejtened kerlek? Nem szoktam kerkedni a turt dolgaimmal, mert teljesen maganugy tenyleg, es raadasul huszadrangu kerdes, de erzek azert neha-neha elegtetelt, amikor tudom, hogy az egesz szettem kevesebbe kerult, mint egy masik lanyon a szoknya pl, es megis jobban nezek ki. Akinek nincs izlese, annak a plazaban vasarlastol sem lesz, akinek meg van, annak mindegy, hol vasarol. Szerintem.

        Kedvelés

      • Arra reagaltam, amit Eva felvetett, nem a te viselkedesedre, amit, termeszetesen, nem ismerek. A tulzasba eses az, ami elgondolkodtato, nem a turiba jaras.

        Kedvelés

      • Nem gondoltam, hogy ram reagaltal, ‘divatozni’ azt hiszem nem szoktam, csak volt ez a felmondatod, amit nem ertettem. Fonaknak talan tenyleg fonak, ha a divatozason a hivalkodast ertjuk, de semmikeppen nem nevetseges, akkor mar inkább szomoru. Tenyleg nem kotekszem, erteni szeretnelek. De hagyhatjuk is am. 🙂

        Kedvelés

      • Hat nezopont kerdese, en elegge szeretek nevetgelni mindenfele dolgokon, de persze attol meg szomoru (is), egyetertek.

        Kedvelés

      • Komolyan, Eva, miert ne lehetne? Miert ne jarhatna akarmilyen ruhaban egy gondolkodo, szellemi taplalekat megvalogato ember? Vagy a szorakozott professzorsag, a van fontosabb dolgom is csak ferfiaktol elfogadott? Nemar.
        Amszterdam pl. olyan fojtogatoan igenyes, a helyek olyan szofisztikaltak es mindenki olyan nett hogy a hatamon egnek all a szor. Es olyan lenezoek, ha nem vagy a legfaszabb, alig lathato markajelzeses de a szabasvonalrol beavatottak szamara felismerheto cuccokban. Az egesz az Amerikai pszicho elejere emlekeztetett, ahogyan azok a targyak hatarozzak meg az identitasunkat, amiket megengedhetunk magunknak.
        Felre ne erts, semmi bajom azokkal, akik megtehetik es megveszik, akik felismerik es szeretik, akik akar megszallotjai egy markanak, sot, azokkal sem, akik a fel fizetesuket rakoltik egy jobb darabra. Es nagyon-nagyon egyertek az alkotok, kis kezmuves markak, zeneszek es muveszek kozvetlen tamogatasaval, az egyetlen ertelmes ok, amiert hajlando vagyok tobbet kiadni valamiert. De ne legyek mar lesajnalva.

        Kedvelés

      • Veled értek egyet. Olvasgatom a posztot és a hozzászólásokat, és kicsit rossz érzésem van. A turkálóból való öltözködés nem egyenlő az igénytelenséggel. Ebből identitást csinálni tényleg nem egészséges, de ez sok más témára is igaz.

        Kedvelés

    • “Ezt akarom kiirtani belőle, nem megy.” Nem fog sikerülni. Anyósom ugyanez, mindent turiból vesz és annyira rosszul érzi magát drágább vagy márkás cuccban (ha esetleg ajándékba kap a családtól) hogy tudom, inkább eladja(!) és vesz az árán több használtat, közben nagyon boldog, hogy milyen ügyes volt és jó üzletet csinált. Én egyszer megajándékoztam nagyon-nagyon régen, egy eszméletlen drága, márkás arckrémmel, mert láttam, hogy milyen olcsó vackokat keneget az arcára (ma már nem tennék ilyet, mert jobban ismerem, de eleinte én is azt hittem, ha magának nem is veszi meg, azért az ajándékba kapott luxusterméknek majd örülni fog). Hát nem ez történt. Majd hanyatt esett a meglepetéstől és azt mondta, kár az ő bőrére ilyen.Persze soha nem használta, gondolom azt is eladta bontatlanul valamelyik piacon féláron.

      Kedvelés

  14. Nekem hasonló a véleményem, de még azt is röhejesnek tartom, hogy téma az, hogy ki, hol, mit vásárolt. Arról se beszélek senkinek, hogy a múltkor kimentem a férjemmel a kínai piacra, és Luminarc tányérkészletet vettem 4400 Ft-ért az egyik helyen. Mindjárt duplán, mert nagy a család. 😀 Ezek a dolgok (ruha, tányérkészlet, kocsi, újságelőfizetés) arra valók, hogy használjuk őket, nem arra, hogy dumáljunk róla. Amúgy én ruhában újpárti vagyok, valószínűleg mert anyám turkálós ruhákba öltöztetett anno, amikor divat lett „túrni”. 🙂

    Pont tegnap ütött szíven, hogy az egyik barátnőm visszatér a gyesről a munkahelyére, és vett magának egy táskát, mert a három évvel ezelőtti munkába járós táskája már tönkrement, és ezt úgy adta elő, hogy „apa szívta a fogát az ára miatt”. Miközben tudom, hogy apa szívfájdalom nélkül vesz apróbb kütyüket (okostelefon, tablet a konyhába stb.). De erről is volt már szó, azt hiszem, hogy ami a férjnek tűnik szükségesnek, az jó vétel, ami a nőnek az meg drága.

    Kedvelés

  15. Éppen tegnap került ez elő a környezetemben először mint elméleti kérdés: Keménykoponya filozófiaprof kinyilatkoztatása volt, hogy a használt ruhák hordása szolgalelkűség, ti. úgy aláznak meg vele, hogy észre se vesszük. A felesége egyszer turkált, meg is mondta neki, hogy válni fog, ha még egyszer. Bezzeg az indiaiak, nekik van tartásuk, ők nem vennének fel szakadt vagy használt ruhát soha.

    Én mulattam a helyzet fontosságán, Indiával amúgy sem lenne pofám bezzegelni, és szerintem meg az a beszédes, hogy miért épp az úr-szolga viszony jut eszébe. Tudtommal szabadságunkban áll eldönteni a viszonyulásainkat, ha idejön egy angol, szívesen adok neki én is pulcsit a szürkemarhás hambi mellé.

    Szívesen hordok előnyöset, érdekeset, minőségit mint gondolom mindenki, én a “make a fuss”-t nem bírom a vásárlásból, főzésből, nyaralni megyünk, esetleg férjhez típusú eseményekből. Az én fb-men ez már nem is annyira nemi kérdés, bár fiúknál több a milyenkütyüm van, mennyit tud és nézd csak ennyi volt mert innen onnan van – kép. Ez tök ua. Biztos tök jó, viszont bezabálnak ezek, próbálták már nekem magyarázni, hogy ilyen kuponoldal, olyan brigád meg jó lesz a fogás, de míg ezeket kiismered, átböngészed, törődsz vele, meg is ette a fél napod. Ha muszáj, akkor viszont muszáj, olyan is van, és akkor, ha igény van rá, a leleményességedért buksisimi van.

    Kedvelés

      • És vennék egy nagyon szakadt nadrágot! 😀 Tökmindegy, férjúr szerint így is, úgy is szolga … Ha elfogadja az ő nézeteit azért, ha nem, akkor a turkáért. Boldog világ.

        Kedvelés

      • Alapvetően igen, nagyon praktikusan osztják be a helyet, annak ellenére, hogy a felső (igen széles) középosztály nagy házakban lakik. A konyha legyen nagy, jól felszerelt, tágas és világos, de a ruhásszekrény kicsi, valóban. Ahol én jártam, ott ez volt a jellemző.
        Másrészt, hagyománya van az adományozásnak, adakozásnak, könyörületességnek, alapvető norma, hogy adunk annak, aki csóróbb. Van ebben sajnálat is, mindenki iránt aki nem ilyen jó helyzetű (inkább nem angol, de persze ezt nem mondják ki mert az nem PC 🙂 ), ugyanakkor jelenti ez azt is, hogy nem szégyen, de nem is téma hogy honnan van az új kardigán, vagy a koktélruha.
        Másrészt benne van a pazarlás is. A rengeteg egy alkalomra megvásárolt holmi, a charity shopokban köt ki, nem a kukában.

        Kedvelés

      • Angliában szerintem, tapasztalatom szerint, a használt cuccnak nem sok értéke van (nem csak ruhára értem). Konkrétan kiteszik az utcára a fölösleges cuccot, van, ahol nem kijelölt helye van, vagy ráírják,hogy vidd el, vagy charitybe beviszik. Simán berendeztük a lakást ingyen,és a használt műszaki cikkek is ingyen,vagy apróért beszerezhetők. Hozzáteszem, nem olyan cuccok, amiket itthon kidobálnak, öreganyám kétezer éves használhatatlan bútora. Hihetetlen,hogy itthon nem jutok hozzá ingyen egy heverőhöz,mert a vaterán is pl. 5-6 ezreket kérnek a háborús darabokért is, amiket Angliában úgy vágnának ki,hogy csak na. És én sem elit helyen laktam (főleg indiaiak laktak arra), az elit részeken komoly kincseket is lehet találni kidobva. Emlékszem, az első hónapban találtunk egy bőröndöt, tele használt kütyüvel,ruhával,nem értettem, hogy került az utcára, aztán rájöttem, így lomtalanítanak. Nyilván,van,aki elviszi és még hasznát veszi. A férjem egy charity shop mellett dolgozott, a hátsó udvaron,ahogy a szemetes konténerek voltak a boltoknak, volt egy konténer a charitynek is,nem szemetes, ahová kidobták azt,ami nem fért a boltba (igen apró bolt volt) és ott aztán mindent lehetett találni, tv-től a gyerek etetőszéken át a babakocsiig, evőeszköz készlet (bontatlan) műszaki cuccok, minden, ami egy háztartásba kell. Egy magyar pasi mindig ott őrizte a konténert és hordták el eladni gondolom a dolgokat.

        Kedvelés

      • A council flatek kicsik, és azokban a hálószobák sem túl nagyok. Viszont az azokban élők, meg mondjuk még a Bulgáriába nyaralni, síelni eljáró working class bőszen hasonlítgatja az árakat, legalábbis nyaralás alatt (aki ilyet csinál, vagy kérkedik azzal, amije van, az viszont gyorsan megkapja a chav jelzőt, függetlenül a vagyoni helyzetétől). Tegyük hozzá, hogy a lázadások is iPhonért voltak, meg menő márkás cuccokért, tévékért, szóval azért nem fekete-fehér a kérdés. Viszont tényleg mindenki adakozik, a segélyen élők is, ezt a saját szememmel látom (most abban a városban élek, ahol az egész országban a legtöbb segélyen élő van, és adnak).

        Kedvelés

      • Mindig dobnak be a postaládába gyűjtő zacsikat, papír mellette,hogy kinek megy a cucc (kórháznak, szegényeknek stb) és hogy mit tegyünk bele. Így tényleg nem nagyon van szükség lomtalanításra, ami fölösleges,az valakinek még jó lehet.

        Kedvelés

    • Fantasztikus. Hogy a profnak mi mindenre kiterjed a figyelme, engem ez a fajta minősítés megőrjítene. A férjemnek lövése sincs, hogy hol vásárolok, ahogy nekem sincs arról, hogy ő magának mikor mit és hol vesz.

      Kedvelés

  16. Nagyon szeretem a turit, főleg, mert sokkal jobban, változatosabban öltözöm, amióta onnan vásárolok magunknak. Nekem az is örömet okoz, hogy egy új darab áráért 8 másikat veszek minimum. Együtt megyünk barátnőkkel, gyerekkel. Szórakoztató. Aztán ruhacserén cserélgetünk, vagy eladományozom, elajándékozom, amire már nincs szükség. Nem identitásképző, de tényleg tudok lelkesedni érte. Hencegnék? Másoktól is ezt várnám? Nem vettem észre.
    A másik kedvencem persze, ha lehet egyedi darabokat vásárolni. Kaptam Pleasemachine és rekavago cipőt is már karácsonyra, fantasztikusak!
    Azért hirlando kommentjével tudok sokkal inkább azonosulni, számomra a ruházkodás körül ez a vetület sokkal nyomasztóbb.
    Kiderült már korábban ez a nézeted, de azért továbbra is meglep. Nem a személyes ellenérzés, nyilván ízlés dolga, ki milyen szagot, milyen közeget visel le, kedvel. De az ideológiai probléma, az meglep. Százszor védhetőbb a használt ruha vásárlás. Fenntarthatóbb például.
    Lehet, hogy ez csak nekem szabad választás, másoknak pedig börtön. Alap az összehasonlításra, elvárásrengeteg, vagy anyagi szükségszerűség. Magamról ezt nem mondhatom el. Szerencsés vagyok. De azért nekem is szociálisan érzéketlen ez a bejegyzés.

    Kedvelés

    • Az nagyon fontos, hogy neked szabad választás. Én nem a turiról írok itt, hogy az jó-e vagy nem (persze, hogy jó, mert olcsó meg öko meg változatos és egyedi), hanem arról, ahogy kérkednek a jó fogásokkal, a takarékossággal, ahogy ez rendszeres, akár heti női program tud lenni.

      Én egyéniséget, történetet kötök a legjobb és, igen, kurvadrága ruháimhoz, például a Westendben 1998 körül vett fehér, cikkcakkmintás Nagy Helga-ruhához (akkor volt valami tizenötezer), meg a fent látható narancssárga BAGATT szandálomhoz is, és felveszem századszor is, vigyázok rájuk, nem adom tovább, hanem gépronggyá hordom, a szandált meg, mivel Tihanyban szétszakadt, most viszem cipészhez, és öt év múlva is exkluzív lesz.

      Kedvelés

  17. Hát, én most egy picit zavarban vagyok. Ruhákkal nem szoktam kérkedni, viszont a lakásom berendezésével igen. Majdnem mindent használtan vettem, és egy hónapon keresztül mindenki azt hallgatta a környezetemben, hogy “ÚRISTEN, milyen gyönyörű design szőnyeget vettem, és csak 3000 forintot fizettem érte a 15 helyett!”

    Talán nem kellett volna ilyen sokat beszélni róla.

    De valahogy akkor is büszke vagyok arra, hogy bár nem engedhetném meg magamnak (fiatal, szingli, gyerekkel, nincs sok pénz), mégis “pont olyan” a lakás, mint amilyennek szerettem volna. És a pont olyannak minősége van, tehát a pont olyannak ára van. Én pedig annak az árnak talán az ötödét fizettem meg, minden majdnem új, minden gyönyörű. Persze sokkal több időt vett igénybe, mint lemenni az ikeába és bevásárolni.

    Ez ciki? Engem tényleg átjár annak a mámora, hogy képes vagyok megteremteni magamnak azt, amire szükségem van, még akkor is, ha lehetetlennek látszik…

    Kedvelés

    • Nem ciki. A használtholmi vásárlásnak megvan az az oldala, hogy ki kell tudni várni, amíg a tökéletes darab szembejön. És addig ellenállni a félig tökéletesek csábításának. Ez benne a művészet 🙂

      Kedvelés

      • ez nagyon tetszik, és valóban lehet így is. Szerintem az is jó érzés, ha valaki nagyon tudja hogy mi illik hozzá, és mosolyogva tud kilépni a legdrágább boltból is, a turiból is, ha épp nem kapott semmit. Soha nem azzal van baj, hogy többféle lehetőségünk van. A szokások/választások is mind hozzánk tartoznak.

        Kedvelés

  18. Egyszer azon gondolkodtam, hogy sokaknak, akik szabadidős programként járnak turkálóba, olyan ez, mint másoknak a hobbievés. Nem, nem hobbievés… Szóval olyan, mint amikor nem eszik minőségi táplálékot, a szervezet meg éhséggel jelzi a hiányt, hát mennyiséggel pótolja…

    Meg gyűjtőszenvedély.

    És jutalmazás-vásárlás, a bánat enyhítésére, ha már annyi mindenre nem jut, legalább ruha legyen dögivel. 
    Na, ez az utolsó késztetés nálam is fel tud bukkanni, de csak ha már ott vagyok, és választani kellene a talált darabok közül. Időnként dacosan és sétetten nem választok: viszek mindent, amit találtam, és méretben jó lett. Főleg, ha gyerekruha.

    De nekem turkálóba járni menekülés a boltok végtelen kínálata elől. Túl sok, ami a plázákban van. Túl sok a butik, ahol egy fazon ha akad, ami érdekel. Túl sok a bolt, és jó része kritikán aluli ízlés és minőség, a másik fele meg valami elérhetetlen anyagi színvonalra van belőve. Bejárni egy csomó boltot, és keresni, ami tetszik is, jól is áll, jó anyagú is… Inkább félévenként, északonként egyszer rászánok egy fél napot, elmegyek egy nagy turkálóba, hazaviszek egy zsák ruhát, és elvagyok vele elég sokáig. Így csak egyszer kinzom magunkat a válogatás és próbálás nyűgjével, és egy csomó időt megspórolok összességeben.

    Amit ilyenkor nem kapok meg, már csak azt kell a normál boltokban keresni, sokkal kisebb energia. És, így tudom a legnagyobb lelki nyugalommal megvenni magamnak az új, jó minőségű, bőr, tartós cipőt.

    Kedvelés

  19. Ami neked a bambuszbringa, az nekem az ökosznobizmusban a turki, meg a kevés ruha. Csak ami kell. Csak minőségi, (ha már kicsit is nem az, mert kopottas, vagy egy gombja leesett, én nem szeretek varrni, hát azonnal megy az adományba). Csak turkiban vásárolok – állati ritka kivétel, ha nem! Csak új címkés holmit, vagy ami teljesen tökéletesen néz ki. Ha egyet veszek, egy másiktól megválok. Nincs felesleges, nem hordott cucc. (Estélyitől kezdve a kosztümökig) Mániám. Túl sokat terheljük a világot a textilipar hulladékával, a legerőteljesebb túlfogyasztás éppen a ruhákból van. Sokkal többet hordunk mint kellene, fölöslegesen vesszük őket. Nyugaton, mert megtehetik és mert a maradékot elhordják majd hozzánk. Nálunk lesz ezer turkáló. Mint ahogy mondod: mert a turkiban olcsó. Még annál is olcsóbb. Mert ebből lehet sok (minek?) és azt az érzetet keltheti, hogy gazdag a gardróbunk. Nagyon ott van amit írsz. A turka-túrák turkisztánban. Együtt, “lasztmintiben” utazva, a kiárusítás napján, mert holnap már cserélik a készletet. Az életérzés amit ez jelent, sokszor kiül az ekrü nejlon felsőkre vadul rákörözve támadó Kovácsnék arcára. Szerintem akkor tényleg boldogok.

    Nagyjából félévente megyek vásárolni, tudatosan, a nekem való színeket. Olyankor feltöltöm amire szükségem van, kipakolom amikre nem és zsákba rakva az Igazgyöngy alapítványhoz küldöm. (+ a kinőtt gyerekruha)
    A szekrényem 70×80 cm, két polc van benne. Meg van két fiókom. A gardróbban 4 kosztüm, 3 komplé és két estélyi lóg, meg egy vicces jelmez az idei jelmezbálról. (A fehérneműm nincs benne ebben.) Ez tökéletesen elég mennyiség.
    A barátnőimmel a kihízott – megunt- kifogyott – mégsem tetszik jellegű rucikat oda szoktuk ajándékozni egymásnak. (Természetesen már az agyukra mentem a textilipari ökomizériámmal, megtértek, így is kell 😀 😀 😀 ) Ezzel szemben kozmetikum csak natúr lehet, kevés de nagyon minőségi, kézműves cucc. 🙂

    Pontosan tudom, hogy ez egy bolond szokás, de nem érezném jól magam, ha máshogy lenne. Javíthatatlan ökosznobizmusban szenvedek. (Persze nekem nem a bambuszbringa van a seggem alatt, hanem végre álmaim baromi nagy fekete terepjárója, ami zabál, de rá vágytam, a piros bőrülésekre, az élményre amit jelent – és ezzel az egész képlet máris felborul 🙂 )

    Nem – én nem gyűjtöm szelektíven a kenyércímkét, 🙂 de minden mást igen! Nem cserélem le ok nélkül a műszaki cuccaimat, míg működnek. Amit lehet javíttatok. A fecni másik oldalára is írok. Nem veszek túlcsomagolt terméket a boltban. Van nálam textil szatyor. Jó minőségű és drága cipőimben évekig járni tudok.
    Az új ruha nem csak a pénztárcának drága, a környezetnek még drágább. Hordjunk tartós, minőségi dolgokat. Teljesen jó a régebbi is. Nem?

    Kedvelés

      • Lehet csatlakozni? 😉 Bár maga a hittérítés nem erősségem. Én a szelektív szárnyat vállalom.

        Kedvelés

      • En is csatlakoznek, kiterjesztve mas hasznalati targyakra is, de meg mindig ugy gondolom, itt nem errol, hanem a tulzasba vivesrol es az igenyetlensegrol – ketto elegye – volt szo. Az a gaz, nem a turi.

        Kedvelés

    • …ja, mondjuk nem tudom minek gyűjti az ember annyi éven át az öko-karmapontot, ha aztán csak vesz egy bazi fekete szörnyeteget – na de a szektásság pont attól szektásság, hogy soha nem szabad megkérdőjelezni 😉

      Kedvelés

      • Nekem semmi különbség nincs abban, ha valaki szokásokat/tárgyakat ideologizál meg, vagy a hiányukat. Van valami, amivel vagy ami nélkül kényelmes vagy kellemes, és ezt lehet szépen körbeültetni, berendezkedni köré. Aztán jön a hittérítés 🙂

        Kedvelés

      • Rohaggyonmegazegész – detélleg! – hogyha egy-egy olyan dolog, amire úgy belülről vágyik az ember, az nincsen meg végül. Mentség legyen, hogy nem járok vele folyton- van bringám is, meg tömegközlekedni is szoktam, sőt ez a batár még a munkámhoz is igen fontos. 🙂 – igazából azért írtam, mert jól érzitek. Szektásság ez az oldal is. Szeretem ezt a szektásságomat, mert nagy megértésekre épült, komfortzónákat rombolt le és ezért büszkén viselem az ökosznob nevet!

        Kedvelés

      • Don deLillo írja egy regényében (Underworld, 1998) a szelektív hulladékgyűjtésről, hogy ez egy új vallás – a gondolat azóta is megragadt a fülem mögött, és néha felidézem, mikor rituálisan válogatom a papír, műanyag és komposzt újraszemetet…

        Kedvelés

      • Igaza van! Én is felfigyeltem erre, tök magamtól. hitegetem vele magam, ha mindenki csak egy kicsit figyel a legtöbb dologra, akkor azért nagy gond nem lenne, ha a gyárosok is a mindenkibe tartoznának. Ők valakik, nem mindenkik. Ők nem akarnak azonosulni ezzel 🙂 – és így alapjában véve az egész cucc hiábavaló.

        Kedvelés

      • Nem, a szemét egyre értékesebb, és minden valamire való nagyvállalat ma már foglalkoztat supply chain sustainability menedzsert (bocs, nem tudom hogy hívják ezt hivatalosan magyarul) meg bizonyos erőforrások esetén egyre inkább a hatékonyságot is figyelembe veszik. Sőt, az ipar üti az ajtót európai szabályozásért.

        A szelektív hulladékgyűjtéssel az van, hogy azt szépen lassan szeretnék egységesíteni Európában, mert most teljes káosz van, de nem lesz egyszerű menet, pont a kulturális szemléletek különbözősége miatt.

        Kedvelés

      • remelem, nem lesz hozza egyhaz 🙂
        egyebkent vallas, igen, a megvilagosultsag resze, tudjatok, “This is the dawning of the age of Aquarious” 😀

        Kedvelés

  20. Ez a poszt eszembe juttatta dédmamámat, alig volt egy talpalattnyi hely a lakásában. Minden teli volt göncökkel, és használt, vagy gyárban olcsón beszerzett dolgokkal…. cipőkkel, melyeknek mind kivágta a nyelvét… és a mondat mikor megérkeztünk… : Kislányom mássz csak be az ablak alatti második zsákba (ami kb 2x akkora, mint én akkor), szereztem neked egy cipőt, még kicsit nagy de jó lesz… és fél órás keresgélés után meg is találtam a zsákban a cipőt, ami 3 számmal nagyobb volt és egyébként is… de dédi el kezdte sorolni, hogy hogy tartja a lábat… és minden alkalommal valami dolgot kellett a föld alól előteremteni… gyerekként érdekes volt. De azért a dolgok ilyen mértékű felhalmozása veszélyes…
    Amúgy ehhez még turi sem kell. A mostani fast fashion boltokban, tuti akcióban össze lehet vásárolni annyi ruhát, hogy ellepjenek… Én is hajlamos vagyok ilyen ruhabegyűjtésekre. De ellenállok. Szerintem ilyen szempontból fontos ez a poszt, hogy magunkba nézzünk.

    Kedvelés

  21. nekem van képem az fb-n tgy turkált pólóról. talán az ára is mellette van. annyira vicces póló, megörökítésre érdemes.
    de egyszer, mikor bementem az egyik boltba, a 300 forintos napon. megcsapott a jellegzetes szag, meg a bőszen válogató nőkből áradó hisztérikus szenvedély. soha olyan csórónak nem éreztem magamat, magunkat, akik ott voltunk.

    Kedvelés

  22. először is: nemzetközi (nyugat és észak, gazdagabb, EUs stb országok) viszonylatban is a magyar vásárló szélsőségesen, legendásan “árérzékeny”, és ez kb egy eufemizmus arra, hogy a szart is megvesszük, csak legyen valami brutálmód leakciózva. másképp alig lehet megmarketingolni minket, próbálták de hiába, csak a keményvalutás spór érvényesül ittenminálunk. és ehhez kell igazodnia a kínálatnak, nem jó- vagy rosszízlésből, hanem a túlélés illetve a profit jegyében. ha a közönség máshogy vásárolna, pl tartós és minőségi termékekre költene masszívan, hát akkor az dőlne a csapból is.
    ez nem véletlenül alakult így, és nem új jelenség, biztos legalább egy évtizede igen nagy/ egyre nagyobb a turkálók részesedése. sajnos nyomorúságos körülmények között élünk, reálbérek adók fogyasztói árak, nincs több kérdés.
    ja, és turkálni jó. együtt turkálni egyenesen szórakoztató. (nyilván új ruhákat venni is az, de arra meg kinek van pénze?)
    más: a globalizációs mulináci távolkeleti-kisgyerekdolgoztató profigyárak leghatékonyabb aktív kritikája (a saját ruha készítés és a helyi, nem olcsó cuccok vásárlása mellett-után) a használt vásárlása, kevesebb erőforrást használ fel, kevesebb környezetet pusztít, kevesebb nyomorúságot gyárt másoknak, ez is egy etika, nem csak a szeretünkteszkó vagy a Gucci és Pucci cuccoknál kezdődik az igazi ruha. (ezt most szándékosan, persze a vicc kedvéért, de szurkálni is, abszolút.) szóval a turkáló egy komolyabb gazdaság- és rendszerkritikai alternatívához is passzentosabb.

    Kedvelés

    • Dani, nekem van most egy osztálytársam aki csak Gucciban jár, orosz, és szerintem Moszkvában szerezte be valamelyik márkaboltban (papának olajcége van). Azt tudom, hogy arra a piacra külön tervez a Gucci, és hát olyan is, túl nagy márkajelzések, oroszos minták, színek (lehetetlen kékek, állatminták), és annyira az anyagok sem nagy durranás. Szóval hiába a Gucci, az összhatás reménytelen.

      Kedvelés

    • A fiam az Erasmus keretében Dániában írta a diplomamunkáját, és azt mondja, hogy a dánok mint az őrültek figyelik az árakat, sokkal inkább, mint a magyarok.
      Pocsékabb az autóparkjuk, mert arra is sajnálnak költeni.
      Érdekes ez, hogy nem csak a lehetőségek szabják meg a spórolási hajlamot.

      Kedvelés

      • …emlékszem, külföldi (nyugat) első élményeim között a borzasztósok kirakat és hogy mindenhol árak, kedvezmények, szezonális leárazások, hihetetlen őrületes ajánlatok stb. akkor itthon ilyesmi alig volt.

        Kedvelés

  23. Én értem a cikk lényegét, mégis elég sok minden jutott hirtelen eszembe.
    Személy szerint nem szeretek turiba járni, idegesít a hangulata és a szagokra nagyon érzékeny vagyok. Párszor voltam, de valahogy sosem tudtam olyan tuti cuccokat kifogni, türelmem sincs se válogatni, se próbálni. Az újat szeretem megvenni, jó alaposan leárazva :), ami szerintem reális. Minden holminak megvan számomra a lélektani határértéke, pl. egy felsőért tuti nem adok ki háromezerötszázat sem, inkább vadászom a már ötödszörre leárazott cuccokat. Szeretem a márkákat, de nem szeretek reklámhordozó lenni.

    Kedvelés

  24. Nem tudom, hogy ez nőknél mennyire lehet pajzs, hogy olcsót vásárol. Én férfiként igyekszem racionálisan, célorientáltan ruhákat vásárolni. Nem veszek tízezer forintos inget, amikor 1500-ért is van, nem veszek 15000 Ft-os öltönycipőt, amikor 3-4-ért is van.
    Viszont azt vissza tudom igazolni, hogy az itthon kapható ruhák legendásan szarabb minőségűek, mint máshol. A Németországban öt éve vásárolt póló nem nyúlt ki, nem bolyhosodott ki, nem ment ki a színe, míg egy itthoni… áh, hagyjuk is?
    Nem vagyok szegény ember (bár gazdag se, viszonyítás kérdése), de valahogy úgy vagyok vele, hogy szégyellném magam, ha a pénz jelentős részét RUHÁKRA költeném. Úgy vagyok vele, hogy mennyi hasznosabb, és értékesebb dolgot vásárolhattam volna belőle.
    A márkás ruhadarabon az 70%-át a rajta szereplő felirat teszi ki, én meg nem vagyok hirdetőtábla. Sőt, ha az lennék a cégnek kéne fizetnie azért, hogy a márkajelét hordom…

    Anyám volt a ’90-es évekbeli nagy magyar nyomorban “turis”. Tapasztalatom szerint az utóbbi tíz évben tényleg csak a legszegényebbek turiznak, ma már az alsó középosztály is a kínaiba jár – legalábbis én úgy látom.

    Vagy az megvan, hogy a nagyobb gyerek ruháit megörökli a kistestvér? Utána meg megkapja a szomszéd, vagy a szegény rokon. “Nekik még jó lesz.”
    Felnőtt fejjel a gyermekruhák kész pénzkidobás, sokszor néhány hónap alatt kinövi. Apropó: tudja valaki, hogy az amúgy még totyogni sem tudó csecsemőnek miért vesznek cipőt? Nyilván nem azért, hogy melegítse a lábát (arra ott a kezeslábas), tehát nem funkcionális oka van. Egy hölgyismerősöm szerint a karonülő csecsemő “kiscipője” csak ilyen “édes kis emlék”, hogy “jajdearanyos kislábú tyutyutyu”— vááhh..

    Tetszik Éva zöld életszemlélete, a pazarlás engem is bosszant.

    Kedvelés

      • Bőrből? 😀 Őszintén szólva nem tudom 🙂
        Az a márka neve, hogy GOER (ez nem a reklám helye :D), és tényleg annyiba kerülnek. A kínai ruhaboltokban tornyokban sorakoznak. A vicc az, hogy ránézésre ugyanolyan szép, mint a sok tízezer forintos “márká” öltönycipők.

        Kedvelés

      • Gyakorlatilag úgyis mindegyik Kínában készül, sokszor ugyanabban a gyárban, nyilvá betegül agyondolgoztatott és alulfizetett munkásokkal. A márkás esetében a nagyobb árból nem igen jut tisztesebb fizetés a munkásoknak, a cég profitját jobban növeli. Ergo a szernecsétlen sorsú kínai munkás ígyis-úgyis szív, akkor legalább ne hízlaljak valami ostoba mamutcéget, amelynek annyi az érdeme, hogy képes volt beleverni a köztudatba, hogy “menő”.

        Nem ruha ugyan, de például az Apple árpolitikája külön undorító: az iPhone kinn 299€ (hatvan valahányezer forint lenne átváltva), idehaza 250ezerért árulják (vagy havi 20ezres lehasználhatatlan csomagokért). Nem mintha iPhone-t akarnék, csak a jelenség bosszant, hogy nem elég, hogy szerencsétlen kelet-európaiakként csórók vagyunk, még TÖBBET is fizetünk ugyanazért, mint a nyugatiak. Szóval a 250ezer forintos iPhone, bőven jutna belőle a gyártó munkások normális kifizetésére, ehhez képest http://index.hu/tech/2013/08/11/tian_yu/

        Vagyis hiába fizetsz többet, nem jársz el etikusabban, mert a többletből úgyis csak a cégnek jut.

        Kedvelés

      • Igaz, amit az árképzés irreális voltáról írsz. Megdöbbentő, hogy mennyivel olcsóbb (nem arányaiban, hanem valóban) a márkás, jobb minőségű holmi például Angliában és Franciaországban, mint odahaza. Persze, a piac pörög, van pénz, kisebb haszonkulccsal is nagyobb a bevétel itt, mint otthon.
        De ugyanígy a műszaki és elektronikus kütyükkel. Nevetséges.
        Ami meg az ‘A’ és ‘B’ termékeket illeti, az egyenesen felháborít, de sajnos nincs hová menni, nincs kihez fordulni, mert az európai államközösség nagy ívben tesz a cégek balkántermék gyakorlatára. Ha rá van írva hogy mi van benne, akkor nem követnek el törvénysértést azzal, hogy két típusú, jobb és gyengébb minőségű terméket gyártanak.
        Elnézést, ez mellékszál, de nagyon felbosszant ez a kérdés.

        Másrészt odahaza nehéz a helyit támogatni. Élelmiszer tekintetében egyáltalán nem volt bonyolult, de ruha és elektronikai eszközök kérdésében már meg voltam lőve, ahogy bútorban is. Utóbbi fellelhető, csak megfizethetetlen.
        így jártam turiba, mert valahogy kellett megjelenni a munkahelyemen meg különféle rendezvényeken, de valahogy épp a turizás kapcsán tanultam meg a kevesebb több elvét, és azt, hogy ne kössek kompromisszumot színnel (ha lebarnulok jó lesz), szabásvonallal (bevetetek kicsit, turis ár mégegyszer a varrónőnek), kis hibával (lásd előző) , fél méretnyi eltéréssel (úgyis belefogyok, mert épp fogyózok), mondván olcsó, és még így is megéri.
        Viszont, ha találtam valami kivételesen jó anyagot, megvettem a nagyiruhát is párszáz forintért, és van azóta is belőle a varrónőmnek hála őszi, vastag pamutdzsörzé ruhám, amire barna csipkeszegélyt rakattam, azóta is kedvenc darabom, mindenki csodálja. Persze irl nem árulom el, honnan van, csak hogy egy régi, harminc éves textil 😉
        Amit még örömmel teszek, az a virtuális piactéren való kutakodás, ha kell valami specifikusan. Nem időtöltésként, hanem ha szükségem van valamire, akkor ott nézek szét először.

        Kedvelés

      • Hát igen, ha komolyan gondoljuk ezt az EU-izét, ráadásul gazdasági szövetségként indult az egész, nonszensz, hogy nincs egy egységes EU-s versenyfelügyelet, amely kelet-európai perifériás országokkal szemben alkalmazott tisztességtelen árképzést, üzletpolitikát komolyan venné, és osztaná a bírságokat.
        De végülis mit lepődünk meg, ha az USA-ban maga az elnök lép közbe egyes nagy cégek üzleti érdekei érdekében?

        Kedvelés

      • “hogy szerencsétlen kelet-európaiakként csórók vagyunk, még TÖBBET is fizetünk ugyanazért, mint a nyugatiak.”
        Na, éppen ezért tartom kiakasztónak, amikor azt állítják, hogy itt Mo.-n azért kapunk mindenből silányat, mert a magyarok nem hajlandók megfizetni a minőséget. Na, de ha mi sokszor drágábban kapjuk a vacakabb minőséget mint a nyugat-európai vásárló a jót? És nem csak a technikai cucokkal van így. Például utazással ugyanez a helyzet. Megnéztem egy német Neckermann katalógust és ledöbbentem, összehasonlítva az egzotikus utak árát a magyarországi katalógusukkal. Ha kint fizetném be ugyanazt az utat, nem 3*-os, hanem 5*-os szállodai ellátást kapnék ugyanazért a pénzért. Vajon mi lehet ennek az oka?

        Kedvelés

      • Vacskamati, Dani már írta, mi az oka, nekünk nem lehet a minőséget eladni, ezt a marketingesek pontosan felmérték, pont azért, mert a többség lélektanilag az olcsót veszi, így azt is kapja.

        József, egységes EU-s versenyfelügyelet nem is lesz, mivel az tagállami hatáskör elsősorban, az EU inkább kartellezéssel meg ilyenekkel foglalkozik, és ott is csak igazán nagy halakra van energiája, Magyarország nem számit, még az energiapiaca sem, pedig ott lenne mit vizsgálni.

        Kedvelés

  25. Ritkán szólok hozzá, de most kikívánkozik belőlem.
    Gyűlölök vásárolni, ruhát is. 2-3 évente megyek el, amikor már nagyon kell valami. Persze határozott elképzeléssel, ami általában nincs az üzletekben. Ilyenkor régebben elrohantam anyagot venni, és elvittem a varrónőmhöz, aki rám öntötte a kívánt ruhát. (Mióta elköltöztem a szülővárosomól, még nem találtam igazán jó varrónőt, tehát ez az opció 7 éve nincs sajnos.) Ha -nagyon ritkán- találok igazán jó anyagból olyan felsőt, ami tetszik, ugyanazt megveszem több színben is. Amikor végképp elkeseredem az aktuális divat láttán, bemegyek, de kizárólag jó minőségű egyedi áras használt ruha üzletbe, és általában találok olyan ruhadarabot, amit utána évekig szívesen hordok.
    Szerencsére az árakra nem kell kínosan ügyelnem.
    Viszont egyetértve Évával teljes mértékben magánügynek tartom ezt a területet.
    Halálom, ha valaki megkérdezi, mi mennyibe került a rajtam látható ruhadarabok valamelyikéről. Ezekre a kérdésekre általában nem válaszolok, vagy terelek. Van, akinek túl sok, van akinek több is belefér. Különben meg miért érdekes ez?! Hogy utána azon morfondírozzon az illető, hogy én mennyit engedhetek meg magamnak? De ha leosztja 2-3 évre, ugye már nem is olyan sok?!
    Nem, elvből soha nem kérdezek rá mi mennyibe került. Nem tartozik rám, nem érdekel, és ha megtudom, nem változik tőle semmi.

    Kedvelés

    • Nagyon egyetértek a szemléleteddel, nekem a ruhavásárlás olyan, mint a fogorvos. Akkor megyek, ha fáj, ill. ha tényleg KELL valami. Sose értettem azokat az embereket, akiket ez kikapcsol, én nekem jellemzően felmegy a vérnyomásom a légkörtől, a ruhabolt nekem egy stressz-szituáció.

      Varrónők: tényleg eltűnt szakma, ami kár. Sok olyan szeretett ruhám volt, ami simán néhány öltéssel javítható lett volna, de egyszerűen nem találtam rá embert.

      “Halálom, ha valaki megkérdezi, mi mennyibe került a rajtam látható ruhadarabok valamelyikéről. Ezekre a kérdésekre általában nem válaszolok, vagy terelek.” – Férfiként szerencsére megvan az a priviliégiumom, hogy őszintén azt válaszolhatom, hogy fogalmam sincs. Törölte az agyam, mint nem lényeges információt, azt is, hogy hol vettem, hogy miből van és hasonlók.
      Próbáld ki te is, hogy nem görcsölsz be a kérdésen és vágd rá, hogy már fogalmad sincs, miért kéne tudnod, nem érettségi tétel 🙂

      Kedvelés

  26. az, hogy mi mennyibe kerül, szerintem alapvetően érdekes. és nem kell, hogy magánügy legyen. persze nem úgy értem, hogy minden cuccról külön el kell mesélni vagy meg kell kérdezni; viszont ez a ki mit enged vagy engedhet meg, hát, most komolyan, mi marad téma? az időjárás? (csakis a belföldi, nyilván.) a mennyibekerül-kérdés nekem annyiban pozitív, hogy gyorsan eldönthetem, kell-e annyira, belefér-e az életembe, vagy egyszerű személyes-anyagi okokból lemondjak erről. ha tájékozódást adunk egymásnak az elérhető javakról, az alapvetően klassz, értékes és barátságos dolog, amiből mindenki csak épül. aki rosszallóan nézve irigykedik, az pedig úgyis mindenképp irigykedni fog, nem lehet ennyivel leszerelni a rosszindulatot szerintem.

    Kedvelés

    • Bárcsak mindenki így gondolkodna, aki kérdez.
      Az a baj, hogy általában irigy, de főként anyagias ember kérdezi (tőlem legalábbis), és azt érzem a kérdése mögött: “na ez mennyibe került?” vagyis: “na erre mennyit tudtál elkölteni?”
      Egyesek szerint ha nem mondok semmit, rosszabb, mert akkor azt gondolják, hogy annyira drága volt, hogy nem merem elmondani. Na most legyél okos! 😀 Erre pl. mi a megoldás?
      (Nem szeretem, ha kiderül, mennyit engedhetek meg magamnak. Van akinek ez sok, van akinek kevés. Szerintem nem ez az igazán lényeges. Ezen kívül a környezetem többsége kevesebbet engedhet meg magának. Nem szeretném, ha emiatt rosszul érezné magát bárki is.)

      Kedvelés

      • nemtom, én inkább nem töltök időt olyan emberekkel, akik azon görcsölnek, hogy nekem van megélhetésem, és akkor ők most ezért irigyek rám, magamban annyival lerendezem a dolgot, hogy az ilyen embertársasága kerülendő, véleménye nem túl érdekes, és talán jobban örülne a nyomoromnak, de ahhoz nekem semmi közöm… tkp nem is tudok róla, hogy lenne ilyen “rosszakarói klubom”, de simán elképzelhető, hogy valami embertelenül érzéketlen vagyok az ilyen szitukhoz, és többnyire észre sem veszem, micsoda kínokat okoz a tárgykultúrám másoknak. általában mindenkinek van anyagi háttere, van akié az enyémnél jobb, van akié rosszabb, de az irigykedés meg az ilyen destruktív hülyeségek nem vezetnek sehova.
        eh, az emberekkel mindig csak a baj 😛
        most komolyan, milyen kifogás van arra, hogy ilyen emberekkel töltsem az életem, akik már alapból sajnálják tőlem a megélhetésemet, munkámat, pénzemet, meg a személyes cuccaimat? vagy csak csóró vagyok ahhoz, hogy megértsem, az is lehet, bár én nem érzem magam annak.

        Kedvelés

      • Pl. ha családtag, és nem túl távoli, akit egyébként szeretek. Van barátnő is nagyon régről. Teljesen egyszerű családban nevelkedtem, egyszerű körülmények között. Aztán tanulás, munka, életszínvonal emelkedés. A családtagjaim ugyanolyan egyszerűen élnek. Nyilván feltűnik nekik a változás, de mivel tudom, hogy ők valószínűleg soha nem engedhetik meg azt maguknak, amit én, nem szeretek erről beszélni. Barátnővel pedig sok mindenben a legnagyobb egyetértésben vagyunk, de ő az a típus, hogy sajnálja magára költeni a pénzt. Ebben nagyon nem értünk egyet. Tudom, mert ismerem már száz éve, hogy nem mondaná, de pörögne azon, hogy mennyit költök. Ez beállítottság kérdése. Ismerek milliomos nőt, aki elmeséli mit vett éppen, időnként röpködnek a százezrek, milliók, és még nem jutott eszembe megszólni, SOHA egy csepp irigység sem volt bennem.

        Kedvelés

      • nehéz erre mit mondanom – sajnálom, hogy nem örülhetsz otthon a függetlenségednek és sikerednek, rémes érzés lehet.
        részemről többnyire örülök, ha mások tehetősebbek nálam (akár rokon, akár barát-ismerős) mert nem kell aggódnom az anyagi jólétükért, és közben azt is tudom, mennyit kéne tennem és dolgoznom azért a pénzért, aminél a nyugalmamat vagy akár lustaságomat bizony többre értékelem, ezzel az irigykedés máris minimalizálva.
        másrészt ha nélkülöző emberekkel van dolgom, akár barát vagy rokon, mégiscsak az a fontos nekem, hogy milyen konkrét dologban támogathatjuk egymást (ha egyáltalán). a konkrét, az lehet érzelmi is, de mindenképp eseti, körülírható, konkrét, és akkor ha az működhet akkor mindenkinek valamennyire jó.

        Kedvelés

      • Teljesen igazad van, ezt én is így gondolom. Nem vagyunk egyformák (szerencsére). A tapasztalat azt mutatja, hogy kevesebb az ellenérzés ezzel a módszerrel bizonyos személyeknél. Sok év tanulsága ez. Mivel én nem vagyok ilyen, nehezemre esett megérteni, mi zajlik egy anyagias emberben. Mivel egyébként értékes személyekről van szó, inkább kevesebb információval terhelem őket, és a pozitív tulajdonságaikra koncentrálok, mert abból is van bőven. 🙂

        Kedvelés

    • De jó hogy ezt írod!

      Én ha kérdezek árat, általában azt próbálom kitalálni, hogy nekem belefér -e, valóban annyira tetszik -e?
      Magamról szól az érdeklődés, a saját pénztárcámban kutakodom, nem máséban. 🙂

      Kedvelés

      • Jajj de ritka, ha valaki a saját pénztárcájában turkál! 🙂
        Sajnos ezek nem feltételezések, félelmek, fóbiák. Tapasztalat. Volt aki őszintén elmondta nekem, hogy zavarja, hogy mennyit költök (ismétlem 2-3 évente). Olyan is van, hogy valaki nem túl intelligens, és hamarabb jár a szája, véleményezte valaminek az árát, amire egyébként ő kérdezett rá. Szóval a rossz tapasztalatok miatt már inkább hagyom a témát, pedig lehet hogy valaki egyszer végre szín tiszta jóindulatból kérdezne, ahogy Te is! 😀

        Kedvelés

      • 🙂

        Sokszor fogalmam sincs egy holmi eredetéről, csak azt látom, hogy jó az anyaga, szép a varrása, finom munka. Olyankor inkább magáról a márkáról érdeklődöm, hogy milyen kategória, van -e üzletük? És otthon meg utána nézek a neten. Mert tetszett!
        Végülis ez sokkal tapintatosabb és kevésbé gyanakvást keltő valóban, nem hozom kellemetlen helyzetbe a partneremet sem azzal, hogy intim kérdéseket teszek fel.

        Kedvelés

  27. Ha most magamra nézek, a bugyimon kívül minden turis rajtam. (Mezítláb vagyok, tehát a cipő nem ér, azt nem veszek turkálóban. Viszont elvi okokból nem hordok bőrt semmilyen formában, ennek megfelelően a cipő sem drága. Pamut vagy gyapjú betétet szoktam tenni a műbőr cipőbe/csizmába, nekem működik.) Van egy kedvenc turim itt a faluban, a lány már tudja, milyen színt, stílust, méretet szoktam venni, elteszi nekem, ha valami jót talál. Etikusnak is tartom az újrahasznosítást, én is továbbadok mindent, ami nem kell. Ami már a géprongy kategória, az megy olyan helyre, ahol rongyszőnyeget csinálnak belőle. Márkás, jó anyagból készült, stílusomnak megfelelő ruháim vannak, de én bevallottan baromi igénytelen vagyok tárgyak tekintetében. A telefonomról az egyik lányom egyik osztálytársa azt mondta, hogy ez már ipari műemlék. És biztos van ebben valami dac is, exférjemnek csak a másfélmilliós fényképezőgép, félmilliós karóra a megfelelő.
    Egy téma, amiből csak a minőségit, ha nem is okvetlenül a legdrágábbat: túrabakancs, vízálló dzseki, hálózsák, olyan dolgok, amiből életmentő lehet a minőség. (Amúgy meg annál mókásabb látvány számomra nincs, mikor pl. a Tátrában egy olyan túraútvonalon, ahova strandpapucsban is fel lehet menni, megjelenik büszke férfiember tetőtől talpig Mount Everestre hitelesített felszerelésben. A felesége előtte megy ötven méterrel, nem szuszog, nem liheg, nem izzad, és vietnami papucsban nyomja…)

    Kedvelés

    • Az öltözékkel hivalkodás olyan dolog, amit azok, akik ezt szokták, igen jól értenek. Vicces a pávakakasok imponálása, meg farok-kitáró versengése. Felmérik egymást. Szerintem mókás látvány.

      Nem kevésbé a nőstények harca a Megfelelő Hímért. Ezekhez használják a ruházkodást. Megtanultam, hogyan legyen szemem erre. De nem szeretem. Nem szeretem a hivalkodást. Nem szeretem, hogy a luxusából ezreken segíthetne, de ő nem azt a választást tette. (Én magam ebben nem ismerek tréfát, de már nem acsarkodok arra akinek más a fontos. Volt ilyen idő is…)

      Kedvelés

    • Jó, hogy nem láttál a hétvégén 🙂
      Túra fedőnévvel a Budai hegyekben sétáltunk a gyerekek hatótávolsága szerinti távot (6,3km). És én, meg a legjobb barátom felvettük a magashegyi túrabakancsot, hogy legalább emlékezzünk rá, milyen a hegyekben.

      Kedvelés

      • Télen, latyakban stb. akkor is a magashegyi bakancsot veszem fel, ha csak a dombra megyek a tojásos nénihez, mert nincs másik, és túraszandálban mégsem megyek ki a mínusz tíz fokban 🙂
        (Az adott szituációban látszott, hogy az illető Reinhold Messnernek érzi magát, aki oxigénpalack nélkül küzdötte fel magát a Normafához, fogassal.)

        Kedvelés

      • Mennyivel jobb, mint mikor a János-hegyről magassarkú körömcipőben jön le egy lány a fiú oldalán. Egyszer túrára (tudta, hogy 20 km-t fogunk menni) jött egy lány körömcipőben. Nem lehetett kényelmes.

        Kedvelés

      • A középső lányom osztályfőnöke sziklamász, barlangász, túrá(s)z. Az osztálykirándulásaik gyakorlatilag túlélőtúrák, a semmi közepén, patakban fürdéssel, ásott latrinával. Van két lány, akik évek óta gurulós bőrönddel jelennek meg ezen alkalmakon. Tavaly az egyik hajvasalót is vitt magával, és erősen csodálkozott, hogy egyik fán sincs konnektor.

        Kedvelés

      • Sajnos most a legújabb történet az, hogy a középső lányomék mentek volna tegnaptól négy napra Balatont körbebiciklizni az osztállyal (azzal a nagyon jó dumával, hogy úgyis földrajz epocha van:) ), de a harminckét fős osztályból tizenkét szülő nem engedte volna el a gyerekét, mert hű, de rossz idő van. Úgyhogy nem mennek. A gyerekek meg szomorúak. Pedig alapelv, hogy nincs rossz idő, csak inadekvát ruházat.
        Az én nagylányaim is minden vaddisznózós, hátizsákos túrára visznek magukkal sminkkészletet, szárazsampont, parfümöt, de hát ők cipelik. Ilyen alkalmakra mobiltelefont meg egyéb fülbedugható, személyes kommunikációt ellehetetlenítő eszközöket nem vihetnek. Azért sutyiban mindig bepróbálkoznak páran, de jól orcára esnek, mert általában olyan helyekre mennek, ahol amúgy sincs térerő 🙂

        Kedvelés

      • Hát ilyen alapon itt Skóciában kb évente összesen 1 hónapra mozdulhatnék ki otthonról. 🙂
        Van is szépen helyileg gyártott gumicsizmám. 🙂

        Kedvelés

      • “Pedig alapelv, hogy nincs rossz idő, csak inadekvát ruházat.” Illetve nincs hideg, csak friss a levegő!

        Kedvelés

  28. Sziasztok, eddig csak olvastam, de ideje végre aktívan jelen lenni. 🙂

    Érteni vélem a posztot, az abban megragadott dolgot: amikor a turizás nem öröm, nem a magam kifejezése ott szerezni ruhát, vagy nem egy olyan bolt, ami lehetőséget nyújt akár arra, hogy beférjen a ruhavásárlás a havi keretbe, akár arra, hogy engedjen mást beleférni a havi keretbe, szóval amikor a turizás valami érdem, valami igazolás, akkor az gyanús.

    Azzal, hogy érdem olcsón, ügyesen vásárolni, így csinálja a jó háziasszony, azzal gond lehet még, hogy hozzá képest aki nem így él, az viszont nem ügyes, nem jó.

    Egy jó vásárlás szerintem remek beszédtéma lehet, ha olyan a viszony a beszélgetőtársak között, de annyiban érték nekem, amennyire a másik, aki fontos számomra, örül neki, tudunk közösen örülni, infót cserélni.

    Személy szerint roppantul élvezem, hogy vannak turik, mert utálok ruhára költeni, igazi szarfacsari vagyok ezen a téren, mentségemre legyen mondva, hogy cserébe rendkívül nagyvonalúan megengedem magamnak a könyvbeszerzést éppen abból a pénzből, ami nem ruhára megy el. Ám néha megijeszt, hogy ugyanaz a summa egy cipőért vagy egy leadott könyvcsomagért mennyire más érzelmeket ébreszt bennem, jó lenne talán egy szép cipőnek is ennyire örülni, de félek, ez már így marad.
    Azaz így terhesen benne van a pakliban egy új korszak. 🙂

    Kedvelés

  29. A turkálós ruha vásárlás egy nagyon fontos szempontból is etikus: nem fizetsz áfát!
    Megyek is azonnal a turiba. De még mindig nem kaptam választ azon kérdésre, hogy zöld cipőt hol vegyek? Őszre, lapos sarkút, magas vagy félmagas szárút, öt lábujjú emberre tervezett (tehát nem hegyes orrú) fazont??? Régen a Pikolinos cipők közt volt, amit tudtam hordani, de mostanában az is sz… Timberland is nagyon jó volt régen. Most már csak drága, de sehol, külföldön sem kaphatóak azon a jól bevált modellek. Bőr béléssel, rövid szárú (könnyű!) bakancs, télen-nyáron hordható, utcára, terepre, háztetőre.

    Kedvelés

      • Van egy plázabolt, mostanában megkívántam onnan ezt-azt, azt hiszem, CCC a neve, vagy ilyesmi. Szép, színes cipők is vannak. Én sokáig egy készítőnél vettem bőrcipőket, ’90-es évek alti stílusa, a Kossuth Lajos utcában még most is van boltja, zöld cipője is.

        Kedvelés

    • Camper! Nekem van 2 pár és hosszú, hosszú évek óta nyüvöm őket. Az egyik az ultra könnyű vonaljukból, tehát praktikus, ha utazol. Nekik kicsit kicsi a méretezésük.

      Van még az Earth Shoes illetve Kalso Earth Shoe (negatív sarokkal, nagyon jó a hátadnak), az enyémet 9 éve nyüvöm, és nem látszik rajta, pár éve van az Earthies vonaluk is (ez a sarkas, szexi vonal), öt lábujjú népeknek, egy anatómiai csoda és nem rondák, de sajnos nem olcsó és macerás a beszerzése (a márka eredetileg egy dán jógás találmánya a 7O-es évekből, de eladták amerikaiaknak). Ez true to size és van feles méretük is.
      http://www.earthbrands.com/

      Ha elegáns cipőre vágysz amit anatómiai belsővel készítenek szintén öt lábujjra, akkor Chie Mihara. Az ő cipői sem olcsóak, nekem van emlékeim szerint 3 pár otthon, de elképesztően szépek, kényelmesek és kézzel készül mindegyik Spanyolországban.
      http://www.chiemihara.com/

      Kedvelés

  30. hamarosan megérkezik a varrógépem. nem egy új darab, de korábban már használtam, működik, amire kell, arra pont meg fog felelni: bevenni, megigazítani itt-ott, függöny, párnahuzat, esetleg egy-két egyszerűbb darab, ha már visszajött a rutinom. nem vagyok nagyon ügyes, otthon tanultam varrni, gondoltam már tovább fejleszteni, de amíg szinte képtelenség elérhető áron megfelelő ruhaanyagot (és nem függönynek meg szatyornak valót) találni, addig kidobott időnek és energiának érezném, és elmegyek turkálni, aztán valahogy magamra igazítom, megvariálom az unalomig ismert fazonokat. a keresés élménye, hogy most szeretnék találni valami magamnak valót, számomra sokkal inkább megvalósul az anyag kiválasztásában, a szabás kiötölésében, hogy igazán megharcolok azért a szabásmintával, krétával, ollóval, beáldozott vasárnap délutánnal, hogy a hiúságom kielégülve nézhesse a tükörben, hogy ez tényleg csak az enyém, mindenestül. ezt az erzést a legendásan ügyes találataim a turkálók szoknyás fogasai körül nem tudják pótolni.

    és amúgy is: nekem ugyan nem kínos túrni, ám az irodában odakurjantó kolléganőkkel – hű dejóez, túrtad??? – még meg fog párszor gyűlni a bajom. bár az is szomorú valahol, hogy itt ebben a csillogó, kártyaleolvasós, műnövényes, kényelmes székes irodában ünnepnap, amikor a szomszédos turkálóban árucsere van.

    Kedvelés

      • A Diffusione Tessile üzletben, az M0-ról menj le a benzinkútnál és a sárga nagy vállfát balról el sem távesztheted ahogy mész a szigetszentmiklósi bekötőúton. Azt hiszem lehet online is rendelni az olasz oldalról, de nem tudom, hogy csak ruhát, vagy anyagot is és kell tudni hozzá olaszul.

        Kedvelés

    • Ez a dolog is el tud harapózódni, nálunk a fél lakás (na jó, csak két szekrény) már úgy néz ki, mint egy méteráruval kombinált turkáló. Mert használt ruhát nem dobunk ki, hátha kell az anyag.
      A 20 éves gép meg jó, az enyém is annyi idő, van rajta minden fittyfene, mégis leginkább a két alapprogramot használom.

      Kedvelés

  31. Én most egy kicsit magamra ismertem a szövegböl, bár én sosem veszek semmit turiból, viszont magamnak szinte csak és kizárólag árleszállításkor vásárolok. Olyankor is megvárom, míg kb 70%-ra leárazzák. Régen ez nem így volt. Azt hiszem, akkr kezdödött, amikor otthon maradtam a gyerekekkel és sokszor eltartottnak éreztem magam. Azért érdekes ez, mert a férjem ruhakérdésben sosem akadékoskodott. Kifejezetten imádja, ha csinos és szép holmikban járok. Azt hiszem, én éreztem úgy, hogy nem érdemlem meg, hiszen nincs saját keresetem, a gyerekek is viszik a pénzt, stb. Mivel rengeteget híztam az elsö gyerekkel és maradt rajtam valamennyi szülés után, nem éreztem sem szépnek, sem vonzónak magam. Azt hiszem, öntudatlanul büntettem magam. Amióta lefogytam sokkal szebb ruhákat veszek magamnak. Most, hogy nem vagyok kövér, már úgy érzem megéri befektetni. Igaz, még most is szeretem a leértékelt ruhákat, de egyre gyakrabban kapom rajta magamat azon, hogy a legújabb kollekcióból választok. Ehhez azt hiszem, hozzá járul az is, hogy momentán van saját keresetem. Igaz, a férjeméhez viszonyítva szinte semmi, de mégis az enyém. És nagyon aggódok, hogy mi lesz, ha lejár a munkaszerzödésem jövö ilyenkor.

    Kedvelés

  32. Talán értem, amit írni akarsz. Talán nem kellene (sem nekem, sem az előttem szólóknak) emiatt mentegetőznöm, mert ha értem, akkor minek… Mégis tesszük, látod, nemcsak te védekezel 🙂
    1. Utálok vásárolni.
    2. Nem szeretem, hogy csak a divat, kevés fazon, rám nem jó, és a konfekcióval is vannak bajaim, meg az eladók, akik nem kedvesek, már a ruháim alapján nem nézik ki belőlem, hogy venni fogok bármit az ő üzletükben, és mindenhol a feliratok, hogy hányat vihetek be a fülkébe, hova tegyem, stb.
    3. Egy keresettel és 4 gyerekkel elég nehéz lenne csak újat és jó minőségűt, még ha akarnám is.
    4. Igen, van egy adag környezettudatosság is abban, hogy elfogadjuk a zsáknyi ruhákat az ismerősöktől, átválogatjuk, és ami nem jó, továbbadjuk. És hogy új ruhát a legritkább esetben veszünk.

    Ehhez adalékok: A nagyfiam például évek óta csak jó minőségű, nem használt, nem leárazott ruhát és (főleg) cipőt vesz. Nem bánom, hisz az ő pénze 🙂 A kicsi fiú meg vásárlásmániás, sajnos, vele nagyon nehéz. És nem szereti a turisat és az öröklöttet. Érdekes, ugye, hogy a lányokkal könnyebb dolgom van 🙂 Nekik mindegy, hogy honnan és mennyiért, csak legyen elég, csinos, ízlésüknek megfelelő. És évente 2-3 alkalommal válogatnak, osztogatják, és kb. ennyiszer vásárolnak/unk.

    Ne vedd támadásnak, egyszerűen csak vagyunk sokan, akik nem életmód-nemtudommi-miatt és nem ezért, azért, amazért, általad nem jónak látott és nemfeminista okok miatt tesszük, és nem is folyton és betegesen, és nem áll otthon zsákszám a ruha (nálunk nem is férne, a 3 tizenéves egy szobában él). Tudod van az, hogy nem akarunk beállni a sorba, nem szeretnénk a fogyasztói társadalomnak ennyire tagjai lenni. És nekem ez azzal is összefüggésben van, hogy nem gépesítünk mindent, nem cserélünk le valamit csak azért, mert a reklámban újabb van olcsóbban, és nem veszünk meg minden leárazott sz*t. Nekem ebbe pont hogy nagyon is belefér a turizás – egy évben 3-4 alkalommal.

    Kedvelés

  33. Nem szeretek vásárolni, talán csak ilyen kézművespiacon, mesterségekünnepén, a turkálás mint jóljártam életforma és rendszeres program nem jön be, de turkálóba járok én is, pl mert ami Angliába készült, angol piacra, annak pontosak a méretei, tudom hogy a tízes nekem jó és kész.
    Ami ide készül, arra írhatnak bármit, az vagy jó, vagy nem.
    A fast fashionok tiniknek tervezett cuccai se kellenek, se ócsón, se drágán, gyeses koromban akartam nadrágot, kb mindegy milyen színű csak egyszínű és ne buggyos és csípőreszabott legyen, ne kerüljön x-nél többe, hát nem volt, se olcsón, se drágán, betértem a kőbányai Páholy nevű izébe – amúgy az egyetlen bót a környéken, amelyiknek van egy kirakatrendezője és annak fantáziája, színérzéke, sőt humora – öt perc alatt jött a nadrág szembe, még rajta volt az angoloknál szokásos ragacs-csík is a mérettel, zöld, nembuggyos, nemcsípős, nem áll el derékon, nem kell felvarni, kilencszáz, köszönöm, fizetek.
    Mindenkinek más a „mert megérdemlem” kategória, nekem pl az hogy nem kell gyerekkel-csomaggal magunkat vonszolni az esőben, én pl cipekedni gyűlölök, nem vagyok kiszolgáltatva annak, hogy pont most pont ott pont miért nem jár busz, metró, troli, vannak kedvencruhák, én is ronggyá hordom, öröklöm a legtöbbet a nálam jobb ízlésű unokatesómtól, ami kicsit is nem jó, az már rég nem kell, mivel öregszem kénytelen vagyok jobban megnézni mit veszek fel, lompos középkorú nő hervasztóbb magának is, mint a lompos huszonéves, értem amúgy a posztot, ez pont ugyanolyan dolog lehet, mint bármi, ami túlnő önnön jelentőségén.

    Az összehúzott szemű más zsebében turkálás valószínűleg a máshol idealizált „tisztes szegénység” hozadéka amúgy, pont ők néztek meg minden grammot, színesebb kendőt gyanakodva, tányéron bármit otthagyni sértés, de lehet, ha vendég jött, a süteményes tálat betették az ágy alá (copyright Szabó Magda), ez az irigységgel kevert puritánság sokakra jellemző, akik épp egy centivel vannak a víz felett és bármilyen lazaság generációkra visszamenőleg súlyos következményekkel járt.

    Kedvelés

    • “egy centivel vannak a víz felett és bármilyen lazaság generációkra visszamenőleg súlyos következményekkel járt.” ezt nagyon jól megfogalmaztad, köszönöm!

      Jönnek az emlékek:
      80-as évek végén, felső tagozatosként, még mindig kordbársony nacikat hordtam, anyám nem vett farmert, mert az nyilván drágább volt, meg minek is, már az osztálytársaim nyaggattak, hogy beszéljem rá anyámat egy farmerre. Ja, az osztályban a legmenőbb a butikos fia és a zöldséges lánya volt.

      És egy bizonyos cipőből – ugyanannak a gyárnak ugyanaz a terméke, már nem emlékszem, mi volt, jugoszláv – éveken át ismétlődően mindig az aktuális méret megvásárlása, mert az már bevált (tényleg bevált egyébként).

      Kedvelés

      • ó igen, meg még pár ilyen “kiemelt” helynek volt még érdekes kirakata. Most nem is feltétlenül a pénzt, csak a tisztaságot és az egyéni megjelenést/fantáziát hiányolom én, …..a legtöbb egyszerűen uncsi és lexarták a legyek.

        Kedvelés

      • Meg az is jó volt, amikor az Írók Boltjának kirakatában “dekoratőr-diplomamunkák” voltak.

        Ha szabad így fogalmaznom elég sok kirakat is olyan rossz értelemben vett turis. Sok cucc, sok az árcédula, sok az akció. Csak ez olyan, hogy a sok szemét között már senkinek sincs energiája az esztétikailag értelmezhető momentumot megkeresni a saját örömére. Csak ömlik a vizuális szemét és igénytelenség.

        Kedvelés

    • Szerintem a virágboltok kirakatai a giccs fellegváraivá váltak az utóbbi tíz évben. Ősszel gipszsütőtökök, dísztökök, műselyem falevelek, cuki kis műrusztikus madárijesztők, köztük egy-egy kínai mintás fajanszba applikált szerencsebambusz hatkilencvenért.

      Kedvelés

      • Biztosan vannak szépek is, csak ma a körúton három szeplősmadárijesztős, sütőtökkunyhóspárologtató ugrott rám lesből. A kortárs giccsről hosszas bejegyzést lehetne írni, itt nem akarok offolni 🙂

        Kedvelés

  34. “A jóljárás mohó szaga terjeng mindenütt.” Nekem is ez az egyik kifogásom a turik ellen. És engem az is zavar hogy használt, de ez személyes probléma, akkor én máshol vásárolok. És a ráfordított időt is sajnálom ameddig találok valamit ami méretben is jó, jól is áll és nekem is tetszik.

    Kedvelés

  35. Tetszett, elgondolkodtatott a cikk és a hozzászólások.
    Én régebben – amíg ovisok voltak a gyerekek – szinte sajnáltam új gyerekruhára a pénzt, azt hangoztattam, hogy ha meg is engedhetem magamnak, minek, mert olyan hamar kinövi / tönkremegy. Babaholmit kaptam is másoktól mondjuk sokat, de azóta is rendszeresen járom tavasszal/ősszel a gyerekruha-börzét, ami még jobb, mint a turi, ilyenkor az egész szezonra egyszerre bevásárolok (pontos listával megyek, és centiméterrel!). És fenntartom, hogy nem vagyok hajlandó 8-10 ezret kiadni egy gyerekdzsekire, mikor 3-4 ezerért kaphatok a börzén, és annyi minden másra mehet a megspórolt pénz. Viszont amióta nagyobbak (alsósok), igenis vágyom arra, hogy gond nélkül bemenjek plázákba is és ne kelljen görcsösen az árcímkéket lesnem a C.A-ban, H.M-ben sem (ennél magasabb horizontra nem is merek tekinteni 🙂 (annyira jól sose álltam még eddig). A gyerekeknek amúgy szerencsére mindegy, hogy új vagy használt, csak jól nézzen ki (a börzén sokkal egyedibb darabokat lehet találni).

    Na hamarosan megyek vissza dolgozni, és ez részben megvalósulhat, bár hogy a saját ruhatáromat hogy újítom föl, azt nem tudom. A munkábamenős újabb darabjaim legalább három évesek (mikor a legkisebb gyerek előtt dolgoztam még, akkoriban vettem), ennél csak régebbiek vannak 🙂 Viszont nincs elég ötletem, önismeretem és stílusérzékem az igazán hozzám illő darabok megtalálásához, a turkálókban a reménytelen kutakodást unom, a plázákhoz túl árérzékeny vagyok (mi a fene kerülhet mondjuk egy fölsőn 5-7 ezer forintba), a kínaiban még csak nagyon gagyikhoz volt szerencsém. Bár nem egészen, mostani legjobb (mások által legcsinosabbnak tartott) farmeromat ott vettem. Az előző legjobb egy Mustang, bőven tizen-ezer forintért, erre kimondták róla az “ítéletet” egy stylist által tartott csoportos tanácsadáson, hogy a színe és a fazonja is béna. Na tessék, akkor hordjam játszótérre? Grrr…

    Kedvelés

    • En, amikor nincs otletem, lopni szoktam. Van odakint egy rakas kreativ/exhibicionista fashion blogger, akik mar elvegeztek helyettem a munka verejtekes reszet, nekem mar csak inspiralodni kell. Van szemuk a praktikumra, kiprobalnak egy csomo kombinaciot mintara es szinre, nem nekem kell kikiserletezni sajat budzsebol – szoval csupa haszon. Volt az egyikuknel regebben egy kezdemenyezes, a 30×30 remix, ahol ki kell valasztani a kazalnyi ruhabol-cipobol egy honapra valot, 30 darabot es ezeket varialva kell osszehozni 30 kulonbozo kombot, hogy maximumra legyen jaratva a ruhatarad. Nem feltetlenul van az embernek ennyi jol kombinalhato darabja a szekrenyben, plane nem erdekes szinekben es mintakban, de epp erre is nagyon jo a sorozat, mert latod, hogy neked szemely szerint milyen kombok jonnek be a legjobban, igy ezekre vagy hasonlokra vadaszol majd, hirtelen lesz ra szeme az embernek es rogton nem celtalan tenferges vagy folosleges felhalmozas a turkajarat sem. Meg nyugodtabb szivvel valaszt az ember minosegit, magasabb arkategoriasat is. Nekem ez 1-2 eve sokat segitett, hatha masnak is.

      http://www.kendieveryday.com/p/30×30-remix.html

      A turkalos divat blogoknak is visszatero motivuma amugy a “joljaras”, nagy kompetenciaerzest es flow elmenyt general, hiaba na.

      Kedvelés

    • Baromi sok pénzt meg tudsz azzal is spórolni, hogy tudod, milyen színek állnak neked jól, mert ha a bőröd színéhez választasz ruhákat, azokat könnyű lesz kombinálni. Nem tudom milyen a munkahelyed, ha kosztümös, akkor azt általában ki lehet váltani ruhákkal és blézerrel vagy ruhákkal és kardigánnal és így elég sokat lehet kombinálni meg az a tapasztalatom, hogy tovább is tartanak, mint a kosztümök. Na meg ezerszer nőiesebbek. Ha nem nagyon szigorú az öltözködés, hanem lazább, akkor alulra legyen pár nadrág klasszikus szabással (fekete, esetleg barna), egy jó minőségű A vonalú fekete szoknya ami térdig vagy picit térd felett végződik (maximum tenyérnyivel), ehhez mehetnek az arcodhoz passzoló felsők, egy szintén A-vonalú szoknya ami lehet pörgősebb anyagból és mintás (ehhez válassz egyszínű felsőt ami passzol hozzá). Ha jók rád a HM-es blúzok, akkor azok elég jól bírják a strapát, némelyiket már 4-5 éve mosom, van olyan amit még vasalni sem kell (hónaljtapaszt használva még tovább bírják). Blézerre sajnos el kell költeni a pénzt szerintem ha ilyesmit kérnek munkahelyen, de hálás ruhadarab és jól kombinálható farmerral, magassarkúval. Itt konfekciót nem tudok mondani, a Zara nem tud blézert szabni, a HM valamivel jobb, meg nem tudom mi van otthon, régen voltam vásárolni, de jellemző a láthatóan műszálas, így angol import és turkáló lehet esélyes. Amúgy farmerban ha tutira akarsz menni színben, akkor fekete vagy nagyon sötétkék, és mindig legyen hátul zsebe, bootcut vagy enyhén flare szabású (utóbbi ha magassarkút is akarsz viselni vele vagy szandált). Kiegészítők, ezek egy részét lehet túrni vagy csinálni. Vagy rendelni 🙂 http://www.soie.hu/

      Kedvelés

      • Dzsíííízsz Krájszt! Köszönöm, köszönöm, hogy a negyvenötödik születésnapom estéjén szembesülhettem ezzel a szóval, ezzel a fogalommal, hogy hónaljtapasz! Esküszöm, most olvastam, láttam, hallottam először, rögtön utánanéztem, és tényleg, ez egy létező dolog…

        … a helyzet súlyosabb, mint gondoltam volna.

        Kedvelés

      • Pedig régi dolog. Én is csak hallomásból ismertem, anyukám izz-lapnak nevezte, a háborút (nem kell megijedni, a II vh-ról beszélt) követően is használták. Így nem kellett minden felvevés után a szövetruhákat, zakókat tisztíttatni nyáron sem.
        🙂
        Ezek szerint nem veszett ki 🙂
        DM-ben vajon kapható?

        Kedvelés

      • DM-ben lehet kapni és ugyan elég gázul hangzik, de én ezzel óvom a kasmír és selyem cuccaimat, amik amúgy elég jól bírják a strapát, de a dezodorokat kevésbé, a dezodor nélküli próbálkozásokat pedig még kevésbé. Nekem már fel se tűnik, ha viselem. 🙂

        Kedvelés

      • Köszi a tippet, lehet, hogy beszerzek belőle, és ha beválik nekem (erősen izzadós vagyok, sajnos), ajánlom a fiamnak is, aki szintén csurog nyaranta, és a pólói igen gyorsan használhatatlanok lesznek a belekötött stifttől, amit eddig semmilyen mosószerrel nem sikerült hosszabb távon megakadályozni, hogy kemény csomóvá álljon.

        Kedvelés

      • Nincs mit. Ezekkel sajnos csak az a baj, hogy eldobhatóak, lehet, hogy valaki akinek nálam jobb kézügyessége és ötletei vannak ki tudna találni egy mosható, nedvszívó verziót az ökopelenka mintájára. Én úgy spórolok az itt nagyon drága tisztításon, hogy mindig veszek a kasmír és selyem dolgok alá egy pamut topot illetve ezt a tapaszt hordom. Igazából a kényszer szülte az egészet, amikor allergiás lettem a gyapjúra.

        Kedvelés

      • A nap ostoba kérdése: ezt a ruhára kell tapasztani, vagy rám? És ott is marad, ahová tapasztom? Ja, és bolti dezodor helyett ajánlom mindenkinek a házi készítésűt, ugyanolyan hatásos, csak nem kísérleteztek vele állatokon, nem mérgezi sem a használóját, sem a környezetet, és nem köt bele a ruhákba! Ha kell, tudok receptet linkelni, én régesrég ilyet használok.

        Kedvelés

  36. Most végiggondoltam, kik azok az ismerőseim, akikről tudom, hogy turiban (is) szoktak vásárolni. Érdekes, hogy zömmel olyanok, akik simán megengedhetnék maguknak a drágább ruhákat is. Szóval nem hiszem, hogy pénz kérdése ez náluk. A beszélgetéseket hallgatva még leginkább a vadászat örömére tippelnék. Van olyan, aki azt sem bánja, hogy nem talál semmit, majd legközelebb, de legalább keresgélt egy jót. Ha meg akad valami, az dupla öröm: az ember leleményes volt, gyors, ravasz, és megvan a jutalma, a “zsákmány”.

    Egyébként én nem vásárolok turiban. Lehet, hogy gáz, de nem szeretek olyan ruhát felvenni, amiről nem tudom, hogy kin volt előtte. Kétszer- háromszor bepróbálkoztam (még külföldön is), mert sokan lelkesedtek érte, egyszer majdnem vettem is valamit, de aztán mégsem. Rájöttem, hogy ez nem nekem való, ez van.
    Ruhaügyben amúgy csak magammal szemben vannak elvárásaim: legyen kényelmes, jó (lehetőleg minél természetesebb, bőrbarát) anyag, és szép, kellemes színű. Fontos, hogy jól érezzem magam benne, mert ez befolyásolja a fizikai és lelki közérzetemet is. Ezért vagyok mérges azokra a munkahelyekre is, ahol kényelmetlen egyenruhát írnak elő kötelezően (ide sorolom az ún. elegáns stílust, a magassarkú-miniszoknya kombinációt is), de ez már más téma, és messzire visz. Mások öltözködését nem szoktam árgus szemmel figyelni, tőlem mindenki azt vesz fel, amit akar, az sem zavarna különösebben, ha mostantól a fél város Donald kacsás jelmezben flangálna.

    Kedvelés

    • Na, pont rólam írsz. Az én ruháim nagyon nagy része turkálóból van, pedig többet is megengedhetek. Simán kimegyek üres kézzel, amit meg veszek annak 80% ott lóg az eredeti cimke, és már a turiban a válfán lógva kiszúrom a felsőkategóriás márkákat. Bevallom, szeretek öltözködni (magam miatt) és azt veszem meg ami jól áll, mértem, stílusom. És pont nem érdekel, hogy az most turiból van vagy sem. A munkámban is vannak szituációk amikor meg kell jelenni, de ha kosztüm akkor csak bizonyos márkák, és igen azok súlyos pénzekbe kerülnek.
      Sokszor megkérdeznek kolléganők, hogy mit hol vettem, vagy szeretnek velem jönni vásárolni, mert egyszerűen nekem valahogy érzékem van hozzá és jó tanácsokat adok. Akár turiban, akár boltban meglátom azt a darabot. Jó méretet választok, és tudom mi áll jól, pedig egyáltalán nem vagyok konfekció ideál.
      Amúgy tényleg tök vicces, milyen ideológiákat gyártanak az emberek, és értem amiről a poszt szól.Néha valahogy egyszerűbb ideológiát gyártani. Egyszer én is mondtam viccesen, hogy mivel C kosár felett már csak Triumphban van élet tízezrek felett, a 35-ös lábammal (ami ráadásul finnyás és csak a bőrt szereti) Humanicról nem álmodhatok, amit elköltök cicitartóra és cipőre, azt megspórolom a ruhán.

      Kedvelés

  37. Még egy kapcsolódó téma, a ruhák / gyerekjátékok jótékonysági elajándékozásáról. Sokszor, sokféle célra vannak gyűjtések, én szinte alig-alig tudok adni valamit, régebben szégyelltem magam, de most már nem érdekel:
    A nagyok ruháit elteszem a kicsinek, a kicsi által is kinőtt ruhákból a legjobbakat tesóméknak teszem félre, bár náluk még messze lehet a gyermekáldás (friss házasok és nagyon csórók), de egyelőre van elég helyem tárolni, eláll az. Amit már mindenki kinőtt, és túl kopott/rongyos/foltos/gagyi ahhoz, hogy tovább tároljam, azt zsákba gyűjtöm, és időről időre az ilyen zsákos ruhákat elviszem a máltaiakhoz. Tehát ha spontán egyszercsak x célra rendeznek gyűjtést, még ha van is nálam valamennyi továbbadható ruha a zsákban, az általában elég gyenge minőségű. Úgy tudom, a máltaiaknál is átválogatják, kategorizálják minőség szerint. (A kerületi nagycsaládos vásárban is hangsúlyozzák, hogy csak olyan ruhákat vigyünk oda eladásra, amit mi magunk is szívesen megvennénk – na hát az olyan holmijaimtól meg nem válok meg!).
    A saját ruhatáramat minden szezon elején átnézem, és selejtezek, innen kerülnek megunt de jó állapotú darabok is a máltais zsákba, bár van olyan, amit nem szeretek ugyan (blézer), mégis megtartom, mert ha kidobnám, nem lenne másik.
    A gyerekjátékokkal meg ugyanez: vagy éppen még játszanak vele, vagy elteszem a kicsinek, vagy tesóméknak, vagy már annyira ócska/tönkrement, hogy kukába való, nem Mikulásgyárba/gyermekotthonba stb. Bocs, de a számunkra is szükséges javakból meg nem adakozom – bár tudom, hogy ennek lenne a legnagyobb értéke, lásd a szegény asszony két fillérjét.

    Kedvelés

  38. Előre mondom: nem azt elemzem, hogy Éva miért írta a posztot, sem a kommentelőket, mert nem ismerek annyira senkit.
    Tapasztalatom szerint a ruha mint az önmeghatározás eszköze, része, sokkal inkább jellemző azokra, akik bizony drágán vásárolnak, akiknek derogál a turi. Tudjátok, a “mi, 10 000 Ft a kendőd? Őrült vagy, a plázában (mittudoménhol) 20 000 Ft-ért is megvehetted volna” mentalitású emberekre.
    Ellenben tökmindegy, hogy melyik oldalról használják önmaguk meghatározására: gáz. A ruhámon, vásárlási szokásaimon keresztül vagyok lemérhető? Agybaj.

    Kedvelés

  39. Nekem sajnos tényleg nem futja másra, csak a turira. Néha, ha nagyon ügyes voltam és maradt pénz, veszek magamnak egy-két drágább darabot (ezen azt kell érteni, hogy teszem azt, 5-7 ezret adok egy felsőért, ruháért vagy nadrágért, annál drágábbat nem engedhetek meg magamnak), olyat, amin látszik, hogy jó minőségű, sok mindenhez lehet hordani és bírja majd a strapát. Csizmaügyben vagyok csak bajban, mert egy jó bőrcsizma 25-30 ezer forint, hacsak nem lesz oltári szerencsém, így valszeg azt is Vateráról leszek kénytelen használtan beszerezni mert a régi tönkrement. Nem akarok gazdagabbnak látszani, mint amilyen vagyok, csak nem akarok meztelenül járni. A turkálás nem lételemem, az, hogy milyen ruhát viselek, nem tartozik a identitásomhoz, de szeretek csinos lenni, kényelmes és nekem jól álló darabokat viselni. És ezt úgy tudom megoldani, hogy ott vásárolok, ahol, 1200-1500 egy felső, mert ezt tudom megengedni magamnak – egyébként gyerekkorom óta megszoktam, hogy a gazdag rokonok levetett cuccait hordom. Ugyanakkor az is lehet, hogy akkor is turiban vásárolnék, ha telne a plázacuccokra, egyszerűen azért, mert a fast fashion boltokban mindig csak az aktuális divatot és divatszíneket lehet megtalálni. A múltkor szerettem volna egy egyszínű, barna blúzt, és egyik üzletben sem lehetett kapni sehol – mivel, mint az eladók mondták, ez most nincs divatban – csak a turiban találtam megfelelőt.

    Kedvelés

  40. Szerintem már mindent leírtatok, amit én is mondanék a témában, de azért mégis. Nekem nagy könnyebbség a turkáló, mert alsó középosztály-szerű büdzséből élünk. Nagy megkönnyebbülés volt például, mikor nemrég esküvőre mentem és kilós turkálóban találtam egy szép alkalmi ruhát 560 ft-ért, mert épp nem lett volna pénzem másra, a régi szépeket meg kihíztam. Ha tehetném, csak a Promodban meg magyar készítőktől vásárolnék, de nem tehetem. Viszont nem is nagyon dicsekszem vele, hogy mit mennyiért, az tényleg elég proli. Viszont jólesik, hogy nem költök újra, hogy helyette elvihetem a gyerekeket állatkertbe, Csodák Palotájába, Tisza-tavi Ökocentrumba, és mégis mindenkin van valami ruha. Egymástól is veszünk gyerekruhát itt, a környéken, ezt viszont szeretem, mert még a turkálóig sem kell elmenni, több időm marad fontos dolgokra.

    Kedvelés

  41. nagyon nem mindegy ebben sem, hogy lehetőség van vagy kényszer. Könnyű ezt a dolgot csak egyválasztási lehetőségként értelmezni bárkinek, összehasonlítani a márkás/nem márkás ár/érték arányokat, ha abból a pozícióból nézi, hogy meg is teheti, hogy számára már csak egy gondolat. Van akinek ez kifejezetten teher, még turiból is, de szeretne nem a kínai piaci minőségre ránézni nap, mint nap. A magam részéről erről, mint vásárlási szokásom nem is mernék nyilatkozni, mert sokkal többet engedhetek meg magamnak, mint az átlag. Innen nézve csúnya volna a bírálat.

    Kedvelés

  42. Nálunk a turkálás, és a bolhapiacozás női ágon öröklődő szenvedély. (Pontosabban a bolházás az apámra is ráragadt.) Már a késő 80-as években elkezdtük, anyámat, nagynénémet figyelve, elég hamar kitanultuk a megfelelő technikát. Igazi kincsek vannak, és élmény megtalálni őket. Ennek ellenére sokkal több dolgot szoktam vásárolni, mint amennyit igazából kellene. Van egy pótcselekvés része, egy önjutalmazó része, és be kell látnom, egy olyan érzés is benne, hogy nem illik magamra sokat költenem. Ez kb. akkor lett számomra világos, amikor elkezdtem olvasni a blogot.
    Na most, egy rohadt gazdag országban élek, nincsenek turkálók (vagy nem sok), itt egyesek azt is cikinek érzik, ha leárazáskor vásárolnak. Ugyanakkor baromira unom az ugyanolyan boltok ugyanolyan kínálatát.
    Azt hiszem, nem szoktam dicsekedni az olcsón vett cuccokkal, csak ha valaki nagyon kérdezi, akkor vallom be, honnan van a ruha.
    Az esztétikai érzékem, az egyediség iránti igényem miatt járok szívesen használt ruhákat áruló boltba, mert hiába tetszik a normális boltban a tetszőleges márkájú, virágos kis blúz, ha másnap szembe jön velem az utcán…
    Nekem fontos a ruha, a cipő az önmeghatározás szempontjából, de nem az ára miatt, hanem a stílusa, a hangulat miatt. Önkifejezés. Ez is.

    Kedvelés

  43. En szeretem, hogy nem kell raszolnom a gyerekemre uton-utfelen, hogy le ne egye magat,stb, akarmilyen szuper darab van is rajta…Mondjuk itt Angliaban mas a hasznalt ruha is…kornyezetvedelmi szempontbol en is elonyosebbnek tartom…

    Kedvelés

  44. Mákgubó nyomán annyit tennék még hozzá, hogy én annyira sóher vagyok, hogy ami az a kategória, hogy a máltai zsákba nem tenném be, akár ruha, akár játék, azt addig gyűjtöm (általában negyedévente összejön egy zsáknyi), amíg tele nem lesz egy zsák. És ezt így zsákostul meghirdetem a vaterán 1 ftos kikiáltási áron. Van, amit egy forintért nyernek meg és van, amiért több százat is kapok. Ha kapok érte, azon is veszek használt akármit, vagy ennivalót. Éppen, ami kell.Ez nagyon gáz???

    Kedvelés

  45. Egyebkent a sok agalas ellenere azt hiszem, ertem, mivel van bajod. (Bocs egyebkent, hogy ennyit onigazoltam, nem kellett volna valoszinuleg, de felpiszkalt az ‘igenyes’ kommented es a turinak a minoseghez es az izleshez sincs koze szerintem. Pont a sok proba-szerencse alapon megvasarolt ruha segitsegevel alakult ki a stilusom es tisztult le a ruhataram, megtanultam, milyen szin, fazon es minta all jol, mit mivel tudok hordani, mi az, amit sosem fogok folvenni, barmennyire beleszerettem elsore. Nekem ehhez egyutt kellett elnem a ruhakkal, nem mindenki szuletik stiluserzekkel.)
    Ertem a joljarast es a mohosagot, es a viszolygast is, ha kivulrol nezem, keserves es megalazo, ahogy emberek marjak el egymas elol a dolgokat az elejuk vetett kupacbol, en vagyok az az ember, aki balabontaskor megy, de mivel mindenfele onerdekervenyesitestol es agressziotol arisztokratikusan viszolygok, szepen hatraallok es csondesen, elozekenyen es vegtelenul udvariasan probalok megkaparintani egy-egy jobb cuccot. 😀 de ha a kincsvadaszat izgalma egyike a keves buntetlen oromnek, es nem keseru szajizzel turkal az ember, hogy neki csak ez jut, es nem is azert oltozik turibol, mert sajnalja magara a penzt, mert ugy erzi, nem erdemes tobbre, akkor en ezt nem sajnalom senkitol. Ha azert, akkor sem. 🙂
    Miert baj az, hogy tobbet mutatsz, mint amit megengedhetnel magadnak egyebkent? Persze, kepmutatas, de szerintem az artalmatlan fajtabol, es en fricskanak is erzem, a sajat eszkozeivel, a sajat palyajan gyozom le a rendszert. Ha tenyleg tobbre becsultok, mert Nike a tornacipom, akkor nesztek. Vagy pont most fabrikaltam ideologiat egy szokashoz? 🙂

    Kedvelés

    • Hehe, nekem sem volt ruhám, sosem olyan amilyet szerettem volna, de elég meg főként nem volt. A sok turizás nekem is segített a stílusomat és a nekem tetsző holmikat megtalálni, olcsóbban kitapasztalhattam.

      Kedvelés

      • Annyiban mindenképp, hogy rájöttem, mik azok amik egyáltalán nem állnak jól, és mik azok amik mindenképp meg kell legyenek. Én a turiban mindent ki tudtam próbálni, és sokszor a próbafülkében jöttem rá, hogy melyik holmi az én stílusom. Mert gyerekkoromban az volt, ami maradt, ami jutott, ami ha kellett belefért, és amit anyu ki tudott fizetni.
        Aztán azt is megtanultam, hogy nem szabad kompromisszumot kötni. Ruhában, csak akkor ha életet ment, ha Mu-Száj. Egyébként nem.

        Kedvelés

    • Gondolkodom, hogy miert pont ehhez a temahoz kommenteltem ennyit. A nyilvanvalon kivul (ti. hogy most van idom) arra jutottam, hogy ez egy baratsagosan kompakt kis tema. A legtobbszor ugyanis annyi minden jut eszembe, hogy eselytelennek erzem a felet is leirni.

      Kedvelés

  46. Néha úgy érzem, bazári majommá tesz minket a turkáló. Végre bármit, legyen lila-sárga-szürke-csíkos-pöttyös, csak legyen jó sok!! Van kolléganőm akin kétszer nem nagyon látok ugyanolyan ruhát. Összevenni van ideje, de összeválogatni már nincs. Remélem túljutunk ezen a ruhaözönön és beáll egy állandó minőség-mennyiség arány. Viszont örülök, hogy a barátnőm jó szemmel választ magának szép és hordható darabokat. Mert azt tudja megvenni.
    Tizen éve Dániában egy előadó azt mondta, hogy ha most nem vásárolna ruhát 13 év alatt használódna el a gardróbja. Akkor elámultam, de ma már értem. És igen, azt látom, hogy a sok ruhás ennyinek is tartja magát, nincs súlya, nincs véleménye, nincs minőségi élete (minősíthetek egyáltalán én valakit?? nem hiszem). A barátnőm viszont gondolkodó, véleménnyel élő, dönteni merő személy. Ezt ezt a különbséget látom.
    Örülök a témafelvetésnek, hogy erről is tudunk beszélgetni.

    Kedvelés

  47. engem teljesen hidegen hagy hogy hasznalt egy ruha vagy uj. en azt latom hogy ruha. akkor erzem majd hogy en is megerdemlem a dragat ha megkeresem ra a penzt. epp ma kaptam egy baratnomtol egy szatyornyi ruhat es nagyon orultem hogy megmenekulok a vasarlastol, utalok ruhat vasarolni, elpazarolt idonek erzem. a lanyaimra is hasznalt ruhat adok, meg iskolai egyenruhabol is tobbnyire hasznaltat vettem. nekem nem veszit attol az ertekebol egy ruha hogy valaki mar hordta.

    Kedvelés

  48. A turkálás metafizikája… nem hitted volna, mit mozgatsz meg…???

    Végigolvasni is alig tudtam, olyan sokan felindultak.
    Szerintem minden benne van, amit írtok. És mindennek az ellenkezője is. Igen, a ruhavásárlás identitásképző és önkifejezési eszköz és szenvedély és a valósághoz való viszony tükre. És igen, voltaképp jelentéktelen, gyakorlati kérdés. Igen, a ruha a jelmez, takaró és díszlet, amivel szőrtelen és védtelen, az időjáráshoz evolúciós okból már alkalmazkodni képtelen, idővel romló testünket elfedjük.
    És igen, kultusztárgy, státuszszimbólum, csoportkohézió, ha meg társadalmi okból éppen hogy nem, akkor pont azért.
    És áttátelesen persze a pénzhez való viszony tükre is, ami tapasztalataim szerint -sok minden más aspektus mellett- elsősorban a biztonságkereséssel, pontosabban a (hamis vagy valós) biztonság megszerzésével, kétségbeesett fenntartásával függ össze. Úgy találom, hogy akik számára pénz, vagy az azon megvehető bármiféle javak túlzottan fontosak, azok gyakran rettentő belső bizonytalansággal küzdenek. Ha tetszik, kompenzálnak, vagy inkább előre menekülnek. Ők is tudják, hogy az igazán fontos dolgok pénzért nem kaphatóak, és a javak halmozása még csak nem is zárja ki, hogy ők a fontos dolgokra ne figyelnének. Túl egyszerű azt állítani, hogy aki Patyomkin falut épít a státuszjavakból, az ne tudná, hogy ezek mennyire múlandóak. Sokfélék vagyunk, sokfélék ők is.

    Én is eltörpengtem ezen a turi-ügyön. Már csak azért is, mert én is “függő“ vagyok. Még csak nem is turi-, hanem lomispiacfüggő. (Turisoknak üzenem: igen, van még lejjebb. Amikor a porban a halomban álló ruhák között kotorászol hajladozva a tűző napon a tapolcai lomison. Vagy a veszprémin. Együtt az osztrákokkal, akik a saját kidobott cuccaikat vásárolják vissza a lomizóktól. Szerintem biztos van humorérzékük, vagy legalábbis tudják, mi az anakronizmus.)

    Szóval, én arra jutottam, hogy nekem a lomizás elsősorban vadászszenvedély. Tévedhetetlenül nyúlok bele a kupacba egy eredeti (ráadásul bolti cédulás) Armani nadrágért. Különben sose vennék Armanit, mert nem érdekel. Különösebben nem érdekel a “jól járni” élmény se, vagy legalábbis nem hinném, hogy ez a fő mozgatórugóm.
    A kiválóság azonban érdekel. Az, hogy egy poros ruhakupac aljáról olyan félreismerhetetlenül kiragyog a kiválóság, igazolja azokat, akik esküsznek a jó minőségű holmikra, legyen az ruha, vagy bármi más: rizottó, bicikli, tonettszék, zongorszonáta.
    Az pedig, hogy milyen jó találati aránnyal nyúlok a kupacba, igazolja az elmúlt negyvenhat évemet, amely során a kiválóság felismerésében talán némi gyakorlatra tettem szert.
    Bizonyos értelemben ez az a felkészültség, amit a szüntelen figyeléssel, és mindenféle tanulással szereztem.
    Hiúság ez? Önigazolási kényszer? Biztosan. Az is benne van.
    Azzal hízelgek magamnak, hogy ez csak akkor volna baj, ha nem volna más is benne.

    Ha figyel az ember, nagyon sokféle történetet megismer. Nemcsak azokat, amelyeket leírnak, hanem azokat is, amelyek a hétköznapokban néha csak töredékekben csillannak fel egy-egy elejtett mondatban vagy gesztusban. Vannak hátborzongatóak, érdekesek, unalmasak és vannak azok, amelyeket felemelőnek érzünk. Ezekben az a közös, hogy a főszereplő mindig úrrá lesz a körülmények hatalmán. Lelki arisztokrata, aki az értékeket immanens módon őrzi, nem gőgösen, hanem csendes kitartással.
    Olyan emberek, akikben ott van a bizonyosság, ezért nem szorulnak rá arra, hogy ezt kívül keressék. Mivel a mérce bennük van, ugyanilyen bizonyossággal ismerik fel azt a világban is – a dolgokban is, meg az emberekben is. Ez több, mint ízlés, és több, mint „von Haus aus“ hozomány.
    Azt hiszem, hogy a kincskeresés, a bolhapiacok és a turkálók világának izgalma legalább annyira ennek a nagy bizonyosságnak a szüntelen keresése, mint amennyire passzió, szenvedély és gyarló bírvágy.

    Kedvelés

    • Pontosan! Mivel itt nincs lomi, a netre szorultam kincseket vadászni. Nálam ez onnan ered, hogy méretre szabott ruháim voltak gyerekként Jugoszláviából és az NSZK-ból importált anyagokból, és ma sem szeretem igazán a konfekciót. A szomszédunk ráadásul textilművész, az anyai nagyszüleim szabók voltak elszegényedett dzsentri családból, a nagyapám például simán mesélt egyfolytában fél órát szövetekről és szabásról ha belelendült. Engem így nem tudnak a márkák átverni, mert az anyag és a szabás, na meg a varrás minősége nem hazudik.

      Kedvelés

      • De jó neked, irigylem azokat, akiknek ilyen szemük van! Bár a designer outletekben edződött szememmel már én is kiszúrok ezt -azt, meg a származásom által egyáltalán nem igazolt minőség mániám is óvatossá tesz, de azért, az efféle rutint nehéz lenne behozni 🙂
        Ami engem zavar, hogy az extravagánsabb, színesebb holmik egyre inkább csak műanyagból készülnek. Alig van színes cipő bőrből, és színes blézer pamutból.
        Így vettem egy pink H&M blézert, aminek a szabása egész jó, de egy rakás PVC vagy mi.. Meg a Ted Baker lakk táskám-cipőm is, szerintem természetet a vállamon lát, amikor besétálok dolgozni.

        Tudom, ennek némileg ellentmond a Benetton, ami színes is meg pamut is, de valahogy eddig kimaradt.

        Kedvelés

      • Akkor fáradj el a már ajánlott Diffusione Tessilébe Szigetszentmiklósra (ott kapsz minőséget, ugyanis Max Marát árulnak kivágott címkével, Max Mara, Max Mara Weekend, Sportmax, Marina Rinaldi, Penny Black), januárban és augusztusban van sales, Én több, mint egy évtizede ott vásárolok, az árak az utóbbi években valamennyit felmentek ugyan, de az öt éve 2O.OOO-ért vett, és a munkám miatt agyonhasznált blézerem a mai napig kifogástalan állapotban van. Az ott vett cipőimmel ugyanez a helyzet. Az eladók és a kiszolgálás ugyan borzalmas, de ennél jobb helyet nem találtam Pesten.

        Vannak új anyagok, amik lélegeznek és még környezetbarátok is, pl. Tencel (Lyocell) vagy a bambuszból készült ruhák szuperek, még polieszterből is, a high-end fajtája ilyen.

        Kedvelés

    • A lomizás… Az valóban nagy szenvedély az ismerősi körömben is, számomra csak azért nem, mert általában lusta vagyok ahhoz, hogy kora reggel felkeljek és kibumlizzak a pécsi zsibvásárra. De a közeli falvakban is szuper helyek vannak. 🙂 Az egyik legjobb lomizós élményem egy volt diákom “leleteihez” kötődik, akinek a családja Németországból hordja a lomtalanított cuccokat. Ezek között rengeteg kidobott-szégyellt második világháborús emléket találni: a legérdekesebbek a Wehrmachtban szolgált katonák fotóalbumai, tele képekkel Franciaország megszállásáról, a keleti frontról. Az egyikben tökéletesen nyomon lehetett követni a német hadsereg előretörését a szovjet fronton, majd az offenzíva kifulladását és a sztálingrádi vereséget. Nekem mint töriszakosnak hatalmas élmény volt látni ezeket. Emellett már eltörpül az, hogy bagóért lehet náluk venni kiváló minőségű túrakabátokat. XD

      Kedvelés

    • a nagy küldetés, az Egy kiválóság kutatása, bizony az is fontos. nekem a bakelitvásárló korszakomban érte el a csúcsot azt hiszem. tulajdonképp a zeneturkálás ma is mániám, és néha találok olyan darabokat… most komolyan, a világháló végtelen megosztott állománya is afféle turiterep.

      Kedvelés

  49. Hu, hát én se nagyon turizom, párszor próbálkoztam, nagyon kevés sikerrel.
    És vessetek a mókusok elé, de szent borzadály töltött el, amikor a turifüggő húgom bedobta, hogy vett pár melltartót is turiban.
    Minőségbuzi vagyok mit tagadjam, ahhoz az orgazmikus élményhez viszonyítok, amikor először jártam Londonban cirka 10 éve és minden boltban csak tapogattam a ruhákat, hogy de finom, uu de kellemes viselet lehet.
    Nagy kedvencem a Jackpot, többnyire leárazáson veszem meg a dolgaikat, és imádom, hogy az évekkel ezelőttiket tudom variálni a mostaniakkal.
    Nincs sok ruhám, a nyári kollekcióm kicsit erősebb 🙂 ez mostanában néha zavar, és azt hiszem nincs elég jó stílusérzékem sem még: harminc felett kellett megtudnom ezt a cipő-táska passzolás dolgot is.
    Őszintén csodálok mindenkit aki tisztában van vele mi áll igazán jól neki, azokat is veszi, és királynőien viseli, én még ezt tanulom.

    Kedvelés

    • Cipő-táska passzolás már nem divat, inkább viseld azt, ami neked tetszik. Anglia minőség dolgában iszonyat leromlott sajnos, mindent elöntött a polieszter, a régebben normális minőséget forgalmazó márkákat is. Ami minőségi, az egyre drágább.

      Kedvelés

  50. Varrodákról: úgy 15 éve még nagyon ment, főleg az ország keleti részén volt sok varroda, aztán ahogy emelkedett a minimálbér drágák lettünk, jött Románia, majd Ukrajna és aztán Vietnám.

    Kedvelés

  51. Én netes turkáló vagyok a designer outletek és a kisszériás tervezők felkutatása mellett, és ezek a holmik, bár keményen alkudozok, még így sem olcsók. Nem is veszek sokat.

    Kedvelés

  52. már megint eszembe jut egy zseniális könyv, a nagy k-európai turkálás létélményével a középpontban –

    “Fél euróért, egy dollárért lehetett vásárolni dolgokat és felvenni. Az emberek járkáltak köztük, és nem értették, Ezer, kétezer féle dolog, kivétel nélkül mindenkinek. Mindenkinek futotta mindenre. Kedvükre válogathattak. Húsz éve még összeült a családi kupaktanács egy-egy cipő vásárlásakor, mintha kocsit vagy tévét vennének. Most minden egy-két doboz cigi vagy négy liter benzin árába került, feldíszítve csatokkal, szegecsekkel, luk körüli vasalásokkal, fémrészekkel és gagátokkal, rojtokkal és tépőzárakkal, patentokkal, fűzőkkel, cipzárakkal, betétekkel, tigris-, párduc- és antilopbőrrel, legombolható szellőzőkkel, mind halmokban, felpróbálható, kicserélhető, összetúrható, bugyik tucatjai, zoknik csomói, alsók kötegei – nem is érte meg szétszedni, darabokra bontani őket, filléres összegek jöttek ki, amik még egy koldusnak is cikisek lettek volna, úgyhogy ha vettek, egész nyalábbal vettek, mondván, jó lesz később, a többi családtagnak, vagy a régi félelemből, hogy az egész csak ábrándkép, délibáb, mindjárt eltűnik, és csak a sáros legelő marad, ahol nem is olyan régen még kandisznók sivalkodtak a ketrecben, és teleszart kétkerekűkből borjúk bámultak nagy, szomorú szemekkel.”

    Adzrej Stasiuk – Taksim
    http://www.litera.hu/hirek/andrzej-stasiuk-taksim

    Kedvelés

  53. Hadd hozzak be egy új szempontot a vitába, mint a világ egyik legprofibb turisa. Egészen konkrétan vállalkozást építek rá és cikksorozatot fogok írni, 30 éve csinálom. Az öltözködés és az ízlés nem csak tudati dolog, hanem szenzoros is. Nekem valóban mély, érzéki örömet szerez a selyem, a kasmír, a szabások, a gombok, minden, amit ezzel kapcsolatos. Ilyen élményt plázában nagyon ritkán élhetek át. Pár évente változik a stílusom, mert a ruháim az önkifejezés egyik eszközét jelentik. Fontos nekem, hogy minél kevesebb embernek legyen olyanja, mint nekem. A sok egyforma ruha látványától a rendes boltokban valóban a hányinger kerülget. És nekem is tényező a környezetvédelem, igen.
    Ha már provokáció: turiban nagyon jó holmikat csak az tud vásárolni, akinek tényleg tévedhetetlen az ízlése, az anyagismerete. Plázában szép ruhát venni nem kunszt és ott itthon soha nem is kapsz olyan minőséget, amit én veszek magamnak és a boltba.
    De egyébként nekem is szenvedés nézni, ahogy jönnek az emberek és a szemetet veszik a turiban, olyan minőséget, amit leárazáskor ugyanezen az áron megkapnának újonnan is. Tényleg ez a többség, igaz. De az emberek nagy része úgy általában igénytelen és ostoba, mégsem írtjuk ki őket.

    Kedvelés

  54. Szerintem leszólni éppolyan sznobizmus. Nem jelenség az!! Csak ha akarok normális ruhát, ami méretben is jó, meg szabásban is, meg választék is van, csak turiban lesz. Az legalább tartós. Valamiben járni kell. Van aki szereti a cuccokat. Miért ne vegyen, nézelődjön, ha érdeklik a ruhák? Legtöbb embert nem érdekli, hogy új, vagy használt. A ruha az ruha.
    ui. am pl. Kaposváron nagyon szép turik vannak, előbb asztem szalon. Alig értettem meg, hogy nem design, hanem hollandbála. Olyan szép a bolt.Urinők adnak el.

    Én direkt szeretem a szakadt, festékfoltos, felszaladt, stb lent, gyapjút. Azt a Mátrixűrszökevény stílust. Na azért adok tízszeres árat is!

    Kedvelés

    • De én nem szóltam le.

      Szerintem el kellene olvasnod még egyszer, türelmesen.
      Azzal van gondom, aki, mivel olcsó, fölöslegesen sokat túr, hobbija a olcsóságvadászat és a jóljárás, dicsekszik azzal, hogy milyen élelmes, más ruháját méricskéli, árát firtatja, és ízléstelen ruhákban jár, mert “jó lesz az is”, nem gondolja, hogy megérdemel egy normális cuccot.

      Kedvelés

  55. Nem is értem, hová vezet az írásod? Mit mondassz? Ne ruhákkal foglalkozzunk? Vásároljunk újat? Vagy arról írtzál, hoyg te nem szereted a használt holmit? Mi volt a lényeg ebben? Vagy hogy nem szereted a kolléganőidet (akik együtt turiznak)? Én nagyon szeretem a ruhákat. Az anyagokat. A színeket. A szabásvonalakat. Anyukám is. Ő minden héten egyszer elmegy turkálóba. Nme vásárol, mert mindene megvan. Csak gyönyörködik. Mintákban. Zsebekben. Gombokban. Tervezői leleményben. Egy néha két órát is eltölt. Nme ér rá annyira, cserébe lehet hogy este 9-ig dolgozik. Csak annyira imádja. Néha-néha, havonta egyszer vesz magának egy kis kendőt, vagy edényfogót. egy plázában tisztelet a kivételnek, majd minden cucc egyforma.

    Kedvelés

    • Ez, amit írsz, sztereotípia, nem igaz, a plázában is százféle márka tízezerféle darabja van számos minőségi kategóriában.

      A bejegyzés logikusan fel van építve, válaszul bemásolhatnám ide, nem értem a kérdésedet.

      Az lehet, hogy ez a fajta írásmód szokatlan neked. Szokd meg, maradj köztünk!

      Kedvelés

      • De nem értettem. Azért írta,m. Nme akartalak megbántani, csak mi itt tanyán íg mondjuk 🙂 Előbb azt akartam? “HE?” csaak lemondtam róla, nehogy bántónak tűnjék. Bocs:) Tanár vagy?

        Kedvelés

      • Igen, de a 100 márka egyáltalán nem olyan változatos. Mind épp divatos. Idei trend, Középeurópára szánva. Élettelen. Néha látok nagyon jót, de nem jellemző. Egy turiban, még a 100ft/kg – nál is minden darab egy regény. Hihetetlen dolgok vannak. És lehet h máshová járunk, de ha én előre elképzelem, hogy mit akarok, azt egy turiban meg is találom.Méretben passzolva. Egy Plázában csak ugyanaz van: az idei trend, 38-asban. Designbolt nem hiszem hogy 200 km-es körzetben lenne, amúgy is, a kolléganőm jut eszembe olyankor: “R u h á é r t???? P é n z t???? S azzal a lendülettel lekapta a sötétítőfüggönyt, és fél tizenegyre kiskosztüm lett a keze alatt :)) ha megkívánom, kiadom a negyed fizetésemet egy darabért, de az éves ruhaköltség maradjon a az utazási költség tizede alatt!!! És ebben a sör is benne van!!

        A ruházkodás apró szükséglet. Amennyi valóban kell, azt megveszed 10 évente, fél fizetésből. A ruhavásárlás szórakozás. Élvezet. Élmény. Lehet, hogy többe van, mint a mozi, de többet is ér 🙂 én már cukrot, lisztet sem veszek. A csokipénzt palántára költöm, meg kaspóra. Sokkal élvezetesebb. Elhúzódó élvezet 🙂

        Csak akkor maradok, ha élvezem és értem az írásodat, másképp minek???
        (nem akkor, ha felépíted – csak akkor, ha lejön 🙂

        U.I. Cipőre költöttem volna, de az idén 2 hónap alatt 3 db méregdrága márkás cipőt kellett visszavinnünk, úgyhogy csalódtam a cipőiparban.

        Kedvelés

  56. Beesteledik, még mindig Rajtatok lógok 🙂
    A dolog másik végéről is egyszer: hová tegyük a lehordott cuccainkat? Miért olyan nehéz megválni tőlük? Noha már nekünk nem kell, mégsem esik jól arra gondolni, hogy “nem becsülik meg” majd. A gyűjtőkonténerbe ne – írják másutt többen – mert jön a gonosz kereskedő és nyer rajta, eladja. Hát mégis inkább el kéne ereszteni, nem? Az én holmim egy része már a jótékonysági boltban sem lehetne áru, de valahogy akkor is aggaszt a további sorsa. Fura, nem? Erőt veszek magamon és mégis bedobom abba a konténerbe, ami nem esik túl távol. (Autó nincs, testi erő se sok.)

    Kedvelés

    • Én néha ezt azt (narancsostól, kávéskészletestől) egy megunt táskában a buszon hagyok. Sokkal jobban örül, akinek kell a “talált ruhának” mint a könyöradománynak,, nem?

      Kedvelés

    • Van, hogy a kinőtt ruháimat anyám hordja, és van, hogy barátnőkkel cserélünk, de akkor figyelünk, hogy még hordható állapotban legyenek. Azon a szinten, ahol mi mozgunk, nem nagyon téma a márkás vagy sokáig hordható ruha, csak szép legyen. Egyszerűen nincs pénzünk drága, új cuccokat venni, viszont emberek közé járunk, szeretünk változatosan öltözni.

      Kedvelés

      • MI is hasonlóképp. Anyukám munkahelyén és a rokonok közt körbejárnak a cuccok. Kinek mi kell, kiveszi és tesz hozzá olyat, amit nem tud használni, de másnak még jó lehet. A márkák, a dizájnerdarabok, az egyedi, igényes ruhák nálunk se jönnek képbe, hiszen a legtöbb ismerősömnek – becsülettel dolgozó, gyereket nevelő emberek – problémát okoz télen a fűtésszámla kifizetése.

        Kedvelés

  57. Az idegesít másokban csak, amit magunkban nem tudunk elfogadni. De hát mind ilyenek vagyunk! Te is! Én is! Szeretünk örömet szerezni magunknak, szeretünk társaságban lenni, lazítani, és szeretjük, ha apa megdícsér, hogy meg tudjuk fogni a pénzt. Legjobban mindet egyszerre szeretjük.

    Kedvelés

    • Apa nem él, de egész biztosan nem függenék a dicséretétől, és a pénzmegfogás a panaszkultúrában, a száz tévécsatorna előfizetése, használhatatlan háztartási gépek, a kényelmi autózás és cigizés általános kontextusában nekem értelmezhetetlen.

      Én nagyon szeretem magam megjutalmazni, igen, exkluzív étellel, időtöltéssel, cuccal, nem ám hetente turkálóban lelkesedni. És amikor nem volt miből, akkor meg nem akartam túljárni mindenki eszén és mutatni azt, ami olyan, de csak mintha. Szép korrektül szakadtban jártam akkor, nem lázadoztam.

      Ma meg kifejezetten szeretem már megadni az árát annak, ami szép és egyedi. De ez csak az én véleményem, viszont mivel az én blogom ez, kénytelen voltam azt megírni, nem kell hozzá viszonyítanod magad.

      Kedvelés

  58. Én sajnálnék az abszolút minimálisan szükségesnél ruhára többet költeni. Ami azt jelenti, hogy a szandálon, ami mindig Teva (két-kétésfélévente kopik el egy pár hogy gyakorlatilag egész évben hordom), munkanadrágon, bicikliskesztyűn kívül általában kínaiban vagy turkálóban vásárolok. Két dolog a fontos, hogy tetszen nekem (esetleges, sőt, ha eljutok komolyabb plázába vagy az Andrássyra, azt tapasztalom, hogy a legdrágább cuccokat biztos fel nem venném), és hogy tartós legyen, bírja az igénybevételt. Azt tapasztalom, hogy a turkálós, olcsóbb ruhák tovább bírják a gyűrődést, de ritkán találok igazán jót, tehát munkaigényes a beszerezés. Valami különleges szerepe mégiscsak lehet öltözködésnek, mégiscsak erősen befolyásolja, hogy az ember hogy néz ki… bár ha kies fővárosunkban tömegközlekedek, inkább a szétesett arcok mint a posztszocialista öltözékek viselnek meg.

    Kedvelés

  59. én meg annyira imádom a márkás holmikat, a Versace-dzsekimet, D&G-szoknyámat, meg a Desiguel-blúzomat. primitív márkafüggő vagyok, de azért, mert azt látom, ezek évekig ugyanolyanok, színben, formában, (jó, a Desiguel szar anyag néha, de nem bírok ellenállni a színvilágnak), egyszerűen nem unom meg, nincs hányingerem 2 év után sem, ha fel kell vennem, mert gyönyörködtet a szín, fazon, egy gomb is, ami igényes.
    nade én ezt nem engedhetem meg magamnak, ezért járok a b.sz.-ba (reklám helye), aradi utca, mert azt is alig, de inkább ott, mint máshol újat. így is szomorú vagyok, mert azt hittem, 40 évesen nem lesz már kérdés, hogy jó ruhákat engedhetek meg magamnak. hát, mit mondjak, jobban le vagyok rongyolódva, mint korábban. most kaptam új munkát, és igazi gond, hogy fel tudjak öltözni némileg normálisan heti 2x. és bocs, de sztem nem az én hibám. még könyvekről mondhatnék le, amiket havonta megveszek 10-12 ezer Ft értékben, amik alapvetőek a munkámhoz és a hivatásomhoz, és ruhára cserélhetném, de azt hiszem, az nem fog menni. a többit elviszi a rezsi, kaja, elektromos felújítás (100 éves ház), idén beszerelt vízóra, és részletre vett, tök primitív kanapé. és mindig jön valami váratlan kiadás… szóval nekem eddig nem sikerült levetnem ezt a kopottságot. de tényleg nem így képzeltem.

    Kedvelés

  60. Én ezért turizok:

    Fashion consumption has increased approximately 60% over the past 10 years. As a result, we have witnessed a general increase in clothing waste rates entering landfill. In Hong Kong in 2011, 217 tonnes of textiles were dumped into our three landfills – every day.

    In the UK almost 10,000 garments were dumped into landfill – every five minutes. –

    http://redress.com.hk/projects/clothing-drives/the-365-challenge/

    Nem akarok olyan fogyasztó lenni, akit a multik ürügyként használnak a pazarlásra.

    A vadiúj, ‘butikos’ cuccok esetében még a 20ezres értékhatárnál is anyag és varrásminőségben nagyon szomorú a felhozatal. Régebben még csak találtam igazi holmikat boltban, ma már egy jól szabott ruha, minőségi anyagból, hibátlan varrásminőséggel, stb a csillagos ég árban. És itt jön a képbe a megérte dolog, ha majd mindenkinek lesz annyi fizetése hogy a teljes családot mosogva tudja felöltöztetni butikból és még marad is megélhetésre, szórakozásra…. na ez már utópia, nem is folytatom.

    Ha végre minőségre termelnek és nem mennyiségre, ha a pénzemért értéket kapok, akkor megyek majd a boltba. Jelenleg jóval jobb minőséget kapok a turiban, kedvezőbb ár-érték aránnyal ráadásul, mint a ‘high street’-en.

    Kedvelés

  61. Visszajelzés: must be funny | csak az olvassa — én szóltam

  62. Visszajelzés: a mese hazudik | csak az olvassa — én szóltam

  63. Visszajelzés: urbánus | csak az olvassa — én szóltam

  64. Visszajelzés: a szabadidő tartalmas eltöltése | csak az olvassa — én szóltam

  65. Szerintem turizósból sokféle van. Én turizok, és hálát adok az égnek, hogy vannak ezek az üzletek. Mert pl. a 42-es lábamra Magyarországon nem lehet cipőt kapni. Mármint olyat, ami nekem is tetszik, kényelmes, minőségi, és nem 50.ezer forint. Sok szempont van, hogy ki miért vagy miért nem. Én soha nem sajnáltam magam azért, mert a marks&spencer cuccot, amit a gyerekek születése előtt még újonnan megvettem magamnak hébe-hóba, ma már másodkézből veszem. A lényeg: legyen, hogy jól érezzem magam.
    Soha nem veszek olyat, amit újonnan nem vennék meg. Tehát nagyon tudom, mit akarok, tudom, melyik fogason keressem, és ha nincs, nem állok neki feltúrni az egész üzletet. Én nem a “turkálás” miatt megyek, nem az “olcsón valamit” a cél, hanem amikor tényleg szükségem van valamire egy biz. színben vagy formában, akkor ha azt megtalálom, örülök, ha nem, akkor nem veszek semmit.
    Arról nem is beszélve, hogy egy négytagú családnak mekkora segítség, mert az ember nem csak magának vásárol.

    Kedvelés

    • Szerintem nem rólad szól a poszt. Újabb tapasztalat: sokan lelkesen blogolnak arról, hogy függők, és mindig betérnek “kincsekért”, szükséglettől függetlenül, majd minimalisták lesznek, ami elég vicces így.

      Azt viszont neked is mondom, hogy sok nő ezt az egészet igenis szereti kézben tartani, hobbiként űzi a gyerekeknek való ruhavadászatot, és szeret dönteni, pénzt költeni (akár keveset, akár sokat, mindenképp rendszeresen és valamennyit), ezért vagyunk idegesek, ha az anyánk turizik helyettünk.

      Újraolvastam a megengedhetem magamnak című posztot, amely a kommentekben hihetetlen frusztrációt váltott ki (kitettem a főoldalra), pedig erkölcsi-tudati megengedésről volt szó. Szabadkoztam is, jaj, ne higgyétek, nem azért. Hitték. Mindegy.

      Ma már azt mondom, és nem fogok szabadkozni, hogy valahol nagyon szomorú folyton az árakra panaszkodni, és az is, hogy 50 ezer forintot sokallunk egy tisztességesen megvarrt, tartósnak szánt cipőért, kétezret meg egy jól tartott csirke mellének kilójáért. Mire szoktatott minket a nagy lácok uralma, a fast fashion és a turivilág? Mire becsüljük a munkát, az anyagot? És mire becsülik a munkaadók a mi munkánkat?

      Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.