Vannak ismétlődő fordulatok, unásig ismert dumák, visszatérő megjegyzések az életedben?

Neked mondják, vagy te mondod őket?

És esetleg halál idegesítőek? Ma ezek fajtáit veszem sorra.

A legártalmatlanabb az eleve konzerv nyelvi elem: a közmondás, az életbölcsesség, az idézet. A közhelyekben, egymondatokban meg lehet nyugodni, nem kell értelmezni a történteket, az ezerszínű valóságot, elég hozzá tíz-tizenkét kaptafa. Persze a sóhajtozó tanulságlevonásnak van ironikus verziója is, és hát kitűnő kötőanyaga a társalgásnak, de azért eléggé szellemi restség közmondással, idiómával összegezni, főleg ha ilyen “ahogy nagyapám mindig mondta” típusú, amely a nagyapát okvetlenül bölcsnek tételezi. Vagy az “állítólag Churchill” fajta, amely a szájhagyományban könnyen, gyorsan torzul, végül egészen butának hat. Külön aleset a félreértett latin mondás, az álműveltség biztos jele, de a kísértésnek kevesen állnak ellen. A beszélő nem tudja, mit jelent az oszd meg és uralkodj, vagy hogy a kivétel erősíti a szabályt (mert nem ezt jelenti).

Családonként is változik, ki melyiket emlegeti. Közhelyek, modorosságok, lapos szellemeskedés is van köztük: Csak egészség legyen!

Erre hajlamosak (én) Mikszáthtól és ízes nyugatosoktól merítve bővítik a repertoárt, mert imádják a nyelvi változatosságot, önmagáért.

Vannak aztán a családi, barátitársaság-beli anekdoták, amelyeket sűrűn emlegetünk, vagy utalunk rájuk. Ritmust adnak a beszégetéseknek, megerősítik az ismerősség kohézióját, demonstrálják, hogy értjük egymást, összetartozunk, ugyanazok a referenciáink, illetve emlékeket idéznek és tartanak életben. A kamaszodó gyerekeid biztosan szólni fognak, ha már túl sok.

Nem bírálok, ne úgy olvassátok, mindannyian csináljuk, ez nem ciki, vagy ha igen, önbírálok is. Mindenki csinálja, és mindenkinek a szövegeit unja már valaki, a nagy dumások fokozottan ki vannak téve ennek.

Van aztán a fordulat, kinek-kinek az egyéni, aktuális vagy épp csoporthoz tartozást mutató szavajárása. Ezek közegenként, közösségenként változnak, ráadásul időben is: trendik és változékonyak. Hallottál egy jót, vagy mindenki úgy mondja körülötted, átveszed. Egy ideig kitart a szöveg, aztán kiszorítják az újak. Igen termékeny az internetes szleng is. Van, aki képes saját és vicces fordulatokat kiötölni, ők nyelvileg teremtők.

Van az anyád-féle echte baszogatás, de férj is csinálja, meg feleség is… én nem fogok igazságot tenni, hogy ki inkább, csak annyit mondok, hogy akinek több a korlátja, szarabb az életminősége, akit szigorúbban ítélnek meg, akinek kevesebb a mentsége, annak több baja lesz. Ha nem sikerül az elvárásoknak való megfelelés, akkor előbb jogos panaszai lesznek, azért is, mert neki nem olyan könnyű feltöltődnie, elmenekülni, felnőttek közé mennie. Később pedig, amikor megunta az egészet, akkor szar fej lesz, és már csak mondja, mondja. Olyan nagyon ne csodálkozz ezen. Annyi van, ha férfi vagy, hogy te egy kicsit többre, néha egészen illúziósan képtelen javakra gondolhatod azt, hogy jár neked, mint a nő. A Rend miatt van ez így.

Ezért van olyan sok bajod a házasságoddal.

Szóval, az elégedetlen emberek gyakran nyüstölnek és baszogatnak másokat. Vagy az van, hogy módszeresen ismételgetik a kikészítős szöveget, szadista játékként, esetleg bosszúból, vagy tényleg nem emlékeznek, hogy ezt már mondták, hogy mindig ezt mondják, ezt a manipulatív szöveget.

Az ilyen ember nem képes érdemben, igazán kérni. Kérni egyszer, legfeljebb kétszer lehet. Nem, nem sejtetünk, nem célzunk, nem hagyunk elöl, és nem járunk tüntetőleg edzeni se, ha azt szeretnénk, hogy a férjünk fogyjon le. Aki nem képes kérni, vagy a kérésének nincs értelme, fogadókészsége, az ismételgetni fogja a dumát. Az ismétlődő szöveg, amit a másik un, boldogtalanság-indikátor és egyben -generátor is, családi összbologtalanság lesz belőle, amely gyűlik, gyűlik, és megmérgez mindent.

Aztán, vannak a kis mindennapos helyzetek, ütközések, és a rájuk rakódó játszmák. Tanács, korholás, aggódás és kérés a tipikus ismétlődő szövegek.

A tehetetlenség kifejeződése is, ha valamit anyád, nejed mindig mond – és persze hiába. Lehet, hogy túlaggódja. Lehet, hogy hülyén mondja. Na de te válaszul vagy bólogatsz, megígéred, hogy majd akkor úgy (jobb a békesség, ne menjünk nagyon bele), még az is lehet, hogy “jaj, ne haragudj, elfelejtettem”, vagy néma leszel, de nem történik változás, a következő ilyen helyzetben ismét mondani kell ugyanazt.

És nem, nem és nem. Csak azért sem. Mert hagyjon már. Mert mindig mondja…

Idegőrlő. Neki is. Az is, amiért már megint szólsz, és még annak a tudata is külön, hogy érzi is, meg jelzik is neki: rém idegesítő és rossz fej.

És ez mind egymás mellett, egyszerre létezik, és légy szíves, ne önigazolj, amikor megállapítod, a te életedben melyik eset micsoda: hogy 1. valaki játszmázásból okoskodik/korhol/panaszkodik folyton neked ugyanazzal a szöveggel, és a másik, hogy 2. valaki tök jogosan jelez, hogy ne már/te milyen vagy/ne rá terheld/csinálj már eztmegazt, és te játszmázásból szarod le és veszed semmibe. Na, melyik melyik? Ha felnőtt vagy, és az anyádat nem érinti igazán, te mit csinálsz, de azért nagyon tudja, és “aggódik”, meg ő “nagymama, és joga van”, az tiszta. De a pároddal…?

És meg kell mondjam, rég nem hiszek az erőszakmentes kommunikációban meg az asszertivitásban sem, legalábbis csodamódszerként, kapcsoló-átállításként nem, mert akiket láttam ezeket művelni, azok mindig csak újracsomagolták ugyanazokat a szar szövegeket, játszmákat, mert mindenképpen játszmázni akartak valahogy.

Rossz fejnek lenni szar. Jó fejnek lenni, másikat kijátszani, leszarni meg könnyű. Emlékszel, amikor kicsináltad a tanárodat, és szétverted az óráját? Na, olyan. A tanár tudja ám, hogy rossz fej. Csak neki az a dolga. Vagy a szerepe. Én szoktam arra kérni a fiamat, hogy akármilyen az igazságérzete, tegye meg, hogy nem hozza a tanárt olyan helyzetbe merő kekeckedésből, amelyben az várhatóan rossz fej lesz, vagy tekintélyt véd önkéntelenül. (De ő csak…)

Sokat írtam már erről, hogy hogyan leszünk rossz fejek mi nők, mi mindent érzünk feladatunknak vagy pakolják ránk mások, de a “folyton ugyanazt mondja” téma megint alkalmat ad erre.

A sunyi férjet onnan ismered fel, hogy amikor szólsz neki valamiért, akkor hallgat, kivonul a heélyzetből, nem konfrontálódik, vagy csak pofát vág. Valódi érve egy kérés, egy határhúzós mondat ellenében ugyanis aligha lenne. “Tudod, milyen fáradt vagyok, kérlek…” – erre mit lehet…? Majd fórumokon, baráti és szeretői vállakon panaszolja, hogy ő csak egy kis nyugalmat szeretne, de mindig baszogatják, mindenfélét akar a nő, neki tele a töke. Itt már mint sárkány van bemutatva élete párja, az alaptalan elvárásokat megfogalmazó nő. Ezért vagytok ti, feleséget szidó (vagy ami még rosszabb, az elképzelt, nem is létező, ám rikácsoló asszonyt gyalázó, “biztos rikácsolna, ha volna”) férfiak aljasak. Vívd meg ott, tudj mit mondani, vagy ne szidd máshol se. És eleve: ne készítsd ki az évek alatt.

Mert olyasmiről van szó, ami a dolgod volna. Hogy ne tűnj el, hogy ne felejts el megígért dolgokat, hogy ne dobáld szét a koszos ruhát, hogy ne legyen minden kolléga, haver, munka, program olyasmi, amire hivatkozva lecsíphető egy kis idő magadnak, és persze legyen jó fej az asszony, miközben órák, hetek, évek óta egyedül tartja a frontot, és még te neheztelsz, hogy miért nem kedves, meg mi baja folyton, továbbá miért nincs szex.

Azért nincs szex, mert a nő mindenfélét csinál feladatként, széttöredezett az élete, és ebben annyira nem vagy mellette, annyi bajod van vele és neki annyi baja van magával meg a gyerekkel, hogy a szexet már nem akarja. A szex kivétel: az nem lehet ilyen feladat, sőt, ha szar a hangulat, akkor nem is szükséglet.

Jól jegyezd meg, ha annak a sok száz keresőnek vagy egyike, aki bepötyögte, hogy nincs szex, és akkor a Google kidobta neki a csakazolvassát, és jól jegyezd meg, ha nehezteltél már a partneredre, hogy miért nincs több szex:

A szex csak nagy nyugalomban, egymásra vonatkozva élvezhető, bizalomban. Máshogy nem megy, és ha mégis hajlandó rá, az nem szex. Én mindenkit lebeszélek róla. A szex azért van, hogy izgalmas legyen, spontán, meghitt, közel hozó. A szex akkor megy, ha a másik vágya, lelkesültsége, ötletes adni akarása nincs tönkretéve. Semmilyen hamisság nem fér bele a szexbe. Akinek belefér, az emberileg igénytelen és csak ejakulációra vágyik, meg hatalommegélésre, nem pedig a másikra. A szex nem jog és nem lehet feladat. Akit nem szeretsz rajongva, tiszta szívvel, vagy meghitt bizalommal, aki nem érzi, hogy szépnek, vonzónak látod és elemien helyesled a lényét, attól ne akarj szexet, mert az nagy valószínűséggel szintén nem szeret téged, és ha mégis űzi, akkor is csak eszközként használja a szexet.

Esetleg feszkóban is élvezhető a szex, tehát, amikor menedék a másik valami nagy stressz elől, de ha ő maga a feszkó, akkor nem. Nem vele. Akkor egy másik partner lehet menedék, érzelmi elégtétel, titkos zug. De ezt mindenki tudja. Azért vidáman basszák át az új partnereket is, akik meg, mert ilyenek az emberek, teljes másikat akarnak, nem olyat, aki csak épp egy kicsit menekül meg sajnáltatja magát.

Van olyan partner, aki a szexet (rendelkezésre állást) is ilyen teljesítésnek gondolja. Hát, téved. Mert ruhát foltozni, pelenkázni, gyereknek tízórait csomagolni, szülői értelkezletre járni lehet, mégpedig évekig lehet fáradtan, fegyelmezetten, a feladatért nem rajongva, de szeretkezni nem. Ennyi.

Elkanyarodtam.

A másik szemétsége azoknak, akik a fórumokon meg a vállakon panaszkodnak arra, aki a legtöbbet teszi értük (vagy nem, már rég nem, de akkor meg nem kellene vele élni), hogy a szegény panaszos is kérhet, jelezhet. Mégsem teszi. Vajon miért lehetnek ilyen némák a férfiak, ők miért nem mondják, ha nekik kéne valami? Őket sose bosszantja a másik, nincs bajuk? De, és mondják is, csak az meg nem olyan. Megjegyzést tesz, mégpedig vígan, meg leszól, meg okoskodik, meg dühöng. De kérni, megaáról vallani, jelezni… azt nem. Az érzelmeik zártak, cinikus nyugalommal használják a teret és a másik életét. Ők eldöntötték, mi a dolguk, megszakadhat mellettük a nő, ők nem és nem csinálnak mást, többet, mert ők hozzák a pénzt és ú, de fáradtak, akkor is, ha a melóhelyen végignetezték a napot, és akkor is, a másik is hoz annyi pénzt.

Elvannak magukban ezek a nagyon dolgozó férfiak, hazajárnak a rendre, mosott ruhára, ételre, ellátott gyerekre. Úgy könnyű ellenni. Hazajárni, el nem válni. Nem kell szólni semmiért, az ellátás borítékolva van, hiszen milyen nő az, aki. Még az igen gondos háziasszonyok is kapnak, hogy miért nem így, úgy, jobban, bezzeg nagyanyám. Ha mindezt kérnie kéne…! De ez már csak úgy van, hogy inkább a gyesből tengődő feleség kér. Zokniszétnemhagyást, rezsire, kajára pénzt, számlabefizetés-elnemfelejtést, segítséget, szusszanást.

Az is baszogatás. Nagyon, nagyon gusztustalan, rafkós kis játék ez.

Te meg szexet kérsz. Na, azt így nem lehet.

(Hát mögött szidós, de belőle élős sunyi lehet persze a nő is. Én ezért haragudtam nagyon egyik-másik 2014-ben innen távozott nagyrajongóra, hogy erre használták a blogot. És azóta sem váltak el.)

Elkanyarodtam az ismétlődő nyelvi fordulatoktól, a lényeg, hogy élj olyannal, akit igazán szeretsz, ne tedd pokollá a másik életét, ne kérdezd nyűgösen, hogy hol az inged/slusszkulcsod, amennyiben ez azt jelenti, hogy az ő dolga tudni és vigye oda, valamint ne hagyd szét a zoknidat, ne hagyd szét a zoknidat.

Ne hagyd szét a zoknidat. Mindig mondom.