“nem leszel boldogabb, csak vékonyabb”

Hát dehogynem. Ezt most tömören összeszedem, amúgy is egy kicsit zsong a fejem, a szemem is fárad.

Azt szokták mondani, hogy a lefogyás nem oldja meg a problémáidat.

 

Mert folyton oda kell figyelni, és ez stressz, mondják.

 

Mert gyötröd magad, megvonod a kalóriát vagy a szénhidrátot, hajtasz az edzéseken, elfáradsz a nagy befeszítettségben, ezt is mondják. Aztán feladod. És visszahízol…

Emellett nagyon sok időt elvesz, és drága. Nem marad időd másra. A barátaidra! Hovatovább nem marad időd a duci barátaidra (ami fatphobia:

A belső bizonytalanságaid nem múlnak el tőle, nem leszel elégedett. Az eszményi testet nem éred el, egyre újabb hibákat találsz magadon, a tökéletesség utáni hajsza boldogtalanná tesz, ezt mondják.

Mert hiányállapotok léphetnek fel a diéta miatt, az orthorexiába hajszolódsz bele magad, elveszted a realitásérzékedet. Ezt mondják.

Mondanak mindenfélét.

Ezek a lehúzó, hitetlenkedő szövegek. Azokéi, akiknek nincs kedvük, információjuk, erejük, kitartásuk, hitük. Én ez ellen küzdök. Legyen mindenkinek ereje, kitartása, információja! beszéljünk a lényegről végre a sok maszatolás helyett. Biológiáról, kémiáról és fizikáról.

https://xkcd.com/435/

Nem szeretném az ő realitásérzéküket, mert ismerem azt: amikor nem nézem a testem, jó az úgy, ne basztasson senki, de azért sok kis kényelmetlen érzés van, “majd egyszer” derengés a tudat mélyén. Nem vidám se a strand, se a próbafülke, se a fotózás. Hát még az öregedés!

Én ezzekkel a fenti szövegekkel és aggodalmakkal szemben azt mondom, hogy:

Kezdjük ott, hogy nem lefogyás. Nem szeretem, amikor ezt ragadják ki belőle, ezt rövidlátás, haszonelvűség, megúszás, és félrevisz. Lehet csak fogyni is, de az én verzióm, amiről ennyit írok, jóval több ennél. Már rég nem fogyok.

Angolszász érvelésben terjedt el, hogy az egészség és a vékonyság nem morális kategória, és ételekhez se kapcsoljunk jót-rosszat. Én nem teszem. Felelősséget vállalni és cselekedni, kitartónak lenni mégis erkölcsi tett, kifogásokat keresni és önmegtévesztésben élni pedig gáz.

Az életmódváltástól, a fogyástól, a sporttól azt kell várni, amit az tud. Nem a Mikulás, ez tény, nem hoz bármit, amire csak vágysz, ez igazságtalan és gyerekes elvárás. A fogyás nem old meg párkapcsolatot, szerelmi bánatot, súlyos lelki zűrt, munkahelyi stresszt, anyáddal a konfliktusodat, és ha ázik a fal, azt mindenképpen szigeteltesd, ne a szénhidrátcsökkentéstől reméld a kiutat.

Az is lehet, hogy problémákat hoz: átélheted, hogy a szeretteid nem értenek, és téged egy idő után elkezdenek bosszantani azok, akik ülősek, akikkel szombat este csak enni lehet, akik nutellát vesznek neked, akikkel nem jönnek túrázni, vagy pofákat vágnak, amikor a súlyemelést taglalod. Akik nem örülnek veled, megjegyzéseket tesznek. (Ők milyen fóbiások? Fitphobia.)

Ha reális vagy, és ha teszed, amit kiszabtál magadnak, pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, túlbonyolítás nélkül, akkor nem csak megizmosodsz, megszépülsz, hanem meglepően sok váratlan kellemesség is ér.

A könnyűséget, az erőt nagyon lehet élvezni. Megszokhatatlan. Ahogy megyek, és érzem a derekam, hasizmom, combom, fenekem munkáját. Mert megerősödtek, közel vannak a bőrömhöz, és mert tudatosan is használom az izmokat.

Elmentem laborokba, nézem a vércukrom, mérem magam mérlegen, meg a zsír-izom arányt, és ezáltal megtanultam nem félni az igazságtól. Lényeglátónak lenni, nem elszubjektívkedni a dolgot.

Életemben nem ettem ilyen jó minőségűket, ilyen egyszerűen és kedvvel, vissza nem élősen. Agyam, bőröm, hajam, endokrin szerveim mind hálásak.

A hormonjutalom egy futás vagy súlyemelés közben – és utána! Gyönyör a fájós-megterhelt izom is. Enni és aludni is csodálatos edzés után. Levetni az edzőtermi szigort, ahol valóban nagyon látszik a tükörben és a többiekhez képest a fejlődnivaló, de azért vagyok érett ember, hogy elbírjam. Nem nyafogok: aki sokat edz, megtanul nem nyafogni. Viszont ruhában, “civilek” között, színházban meg nagyon jól nézek ki. És vissza is jelzik.

Amit Simonyi Balázs ír mindig: demokratikus és összehoz. Együtt vagyunk senkik, nem számít a rang. A teremben is, a futás is a teljesítmény számít, nem lehet csalni, nincs vetítés, kivagyiság. Segíteni egymásnak, sorstársnak lenni ismeretlenekkel.

A rengeteg apró kényelmetlenség, amiről nem is tudtad, hogy az elanyukásodás, az out-of-shape következménye, megszoktad: nem fáj a térded, nem fulladsz ki, felszaladsz a lépcsőn, jobban alszol, nem érzed, hogy feszülnek, dörzsölődnek, felcsúsznak a ruhák.

Nekem megváltozott az öltözködésem is. Az imádott cuccaim mind a sporttal kapcsolatosak, illetve az izmos tagokon néznek ki jól.

 

 

 

Rendszert visz az életembe az edzés, új célt ad akkor, amikor már belefárad az ember a régebbiekbe, vagy életszakasz-változás van. Mentálisan is erőssé tesz. Megértettem általa, hogy felelősséget vállalhatok, és enyém a döntés, nem vagyok tehetetlen. Igen sok mindent kihozhatok a testemből, ha dolgozom érte. Erre mondják, hogy “görcsösen akarod kontrollálni az étkezésedet”, meg “manipulálod a tested”, de ők nem tudják, milyen ez. Én pedig nem szeretnék olyan testet és bajokat, sem olyan attitűdöt, amilyen nekik van. (De persze akármilyen ufónak számítasz is, nem jó élezni a mi–ők ellentétet.)

Ha egy kicsit kiesel a ritmusból (én most először estem ki, az anyajegyműtét miatt, szűk három hétre, mert nem feszíthettem a heget), akkor is megvan az attitűd, az alapállapot. Jó érzés újra futni, nem reménytelen visszaerősödni.

Új dolgokat tanulni is lelkesítő, rugalmassá teszi az agyadat is. Játékos sportot, vagy akár egy technikát, akrobatikus dolgokat! Most spárgázni tanulok.

Élmény a futóverseny, a közösségi edzések, főleg az olyan extrák, mint amilyen a Szabadság-hídi volt. Megnézni városokat, egy félmaratonhoz igazíni az utazást, az meg aztán a legmenőbb!

Kapcsolódni lehet általa más, újfajta emberekhez, nagyon összehoz az élmény. Az edzős csoportunkban hatvanan vagyunk! Végignézni, ahogy a gyanútlan olvasós-zenélős hivatalnoklányból futózseni lesz!

Újságíróilag meg aranybánya ez az egész, állandóan olvasok, angolul is, sok felkérést kapok, és szabadon választhatok témát. Már egy súlyú a jövedelmemben a sporttémájú cikk és a blog+szerkesztés, fordítás.

 

 

Ne hagyd, hogy lebeszéljenek a kicsinyhitűek. És ne is ostorozd magad, soha. A sportból az élményt, a büszkeséget tedd el, a poénokat. Annyi vicces helyzet van! Én, azt hiszem, túl vagyok az ellentmondásos érzéseken, beállt az egyensúly. Ezekről is írtam, itt:

tíz pro és tíz kontra

Örömmel, egyszerűen, magától értetődően gondoskodj a testedről! Senkinek ne magyarázkodj, ne is tantsd őket. Húsz és negyven év múlva nagyon hálás leszel jelen magadnak, hogy megalapoztad a méltó öregkort.

Nemsokára jön egy poszt, amelyben összeszedem, hogyan és miért feketítik be a sportot, milyen hangok, érdekek vannak, baromi érdekes ezeket tudatosítani. ahogy a tudatos, okos ember a maga ellensége lesz, és mástól is sajnálja – nem érzi, nem érti az élet szavát.

13 thoughts on ““nem leszel boldogabb, csak vékonyabb”

  1. Az elmúlt pár napban hallottam a következő megjegyzést:az a nő/férfi, aki futni/ edzeni kezd az el fog vàlni. 😁😁😁

    • Ja, én elkezdtem konditerembe járni tavaly, év elején a férjem is elkezdett futni, és valóban napirenden van a válás:-) De persze nem ezért.

    • Biztos valahol leírtad már, de egyszerűbb megkérdeznem :)…érdekelne, hogy összesen mennyi idő alatt jutottál el ide, és hány kg-ról indultál?
      Amúgy igen…mióta fogyózom (oké, életmódot váltottam, máshogy igyekszem létezni) gyakran találkozom idegenkedő tekintetekkel, megjegyzésekkel duci lányoktól 🙂 …de nekem ez igazolás, h jó úton járok. Még rettegek/félek mint egy alkoholista, hogy visszacsúszok, és arra ébredek, hogy kezdhetem elölről… Lassan haladok. 20-25 kg a cél és most tartok 10-nél,a neheze hátra van. Ezért is kérdezem.

  2. köszönöm, örömmel jólesően olvastam zsibbadt testtel a -5 fokban lenyomott mai 20 km után. Készülök a januári 80-ra és ez erős motiváció. meg amúgy is. értem miről írsz, a világ egyik legjobb dolga nem érezni reggel a tested, csak pattanni és csinálni, ruganyosan és könnyedén

  3. Szerintem is dehogynem. Bár soha nem volt túlsúlyom, egyszer voltam terhes, de borzasztósn szenvedtem (70 kg lett a vége 170 centihez). Az, hogy megyek, de nem haladok, hogy elzsibbadok, ha az oldalamon fekszem, hogy nem látok a hasamtól, és nem tudom kilakkozni a labamon a körmömet…borzalmas volt, és sokkal rosszabb lehet, ha nem baba miatt történik. Nem vagyok boldog a vékony alkatom miatt, de ha kövér lennék, biztos rosszul lennék lelkileg is.

  4. Ja, és igen, a legjobb, amikor elérem azt a szintet, hogy nem akarok senkit “megtéríteni”, mert megértem, hogy ez nem így működik… (Hiszen nekem is én kellettem, nem más.)

  5. Igen, így tudom én is Én szülés előtt 63-64 voltam, de egyszer azt mondta egy dietetikus, hogy az én ideális testsúlyom (izom-csontozat arány..stb.) kb. 72 kg. Én igen boldog lennék ennyivel.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.