Mondta Babadávid. Kérdeztem, míg a garázsát bütyköli: szerintetek boldog? Erre válaszolta, flegma rajzfilmfigura-hangon.

Azért mégis lett ünnep, és olyan időtlen. Soha még ennyire nyugodt. Csönd van. Telefonok sem. Most nélkülük, most mindenki nélkül. Süt a nap. Fúj a szél. Csillagos az ég. Sár. Vaddisznók. Meghat a gyertyaszag. Nem hittem volna. Teljesen vallástalan a karácsony, de elénekeltem a háromszázhuszonhetedik dicséretet. Aki református, hosszú i-vel írja. Nagyokat alszunk,és karácsonyi könyveket mesélek. Pettson, meg a Foxwood Karácsonyi meglepetés, nagyon kedves, brit rajzokkal. Olvasok nekik.

Egy fő autószerelő, egy fő kütyümán, egy fő balerina. Rita néni, aki egyébként művészi tornát tart, vérbeli pedagógus, lelkes és fegyelmezett a lányom. Éppen az állatos legóit rakja össze. A legó, az egész nap, és évek óta.

Rég játszottunk így, ilyen… másképp. Rég volt ennyire tiszta a szőnyeg. Most se tiszta.

Megmaradt fenyőnek. Kilenc gyertyacsonk. És most megtaláltam a habkarikát. Fel is raktam mind. Észreveszik-e reggel?

Mi minden torz tud megszületni azokban, akiknek nincs szemük a mi csodánkra.Idén a csomagolópapírt mint olyat hagytam a pékbe, ellenben a három fehér ikeás dobozból kiebrudaltam a legót, a zoknikat és a bugyikat. Szégyent érzek.Jaj, ne legyen semmi talmi. Nagyon letisztultak voltunk, mindenkinek jutott nagy öröm: a villámcsapásszerű ajándékötlet az e-könyvolvasó volt Lőrincnek. Ez is vajon megkímél néhány fát, vagy…? Már kiismerte teljesen. De azért kapott sok hagyományos könyvet is. Még egy angol nyelvűt is, az elefántosat, for beginners. Én Byronnal és citromlekvárral, valamint csodaszép teával mulatok, és megkaptam tőle az Életrevalókat is dévédén.Labdázik. Oda ma feltettünk egy képet. Egy nagy zebra van rajta.

És ekkora karácsonyfatalp nincs, így kreatívak voltunk. Behoztuk a nagy, krizantémos cserepet, úgyis kihalt belőle. Szomszédaink elköltöztek. Szent Erzsébet a szülőknél nyomja a rosta likaival.

Azt mondja Szent Erzsébet: úgy hiányzik. Ahogy hozta a fát. Ez belém hasít. Ő most kép a falon, mosolyog folyton. Juli mindenféle tárgyról állítja, azt János vette neki. Juli panaszolja, milyen ügyesen rajzol a többi ovis. És én levezetem neki: egészen nyugodt lehetsz, olyan emberek gyereke vagy, akik mindketten, az igeidőn gondolkodom, szépen rajzolnak. Erre sírni kezd. Egészen angyalszerű volt ez az ember, minden rútságtól mentes. Így nem szoktam rá gondolni, nem lehet. De most ültem a konyhában, sült a pisztráng, egyébként a halbarát Hirlandóra gondoltam, és egyszer csak belém döbbent: indul a hajó, ezt mondta. És hogy menjek, siessek. Indul a hajó. Mit akartam még, mit horgonyoztam, inteni lett volna jó. Már tudom, hogy olyan lesz: hajó. És ő a túlparton.