miben éltem én, úristen

Ezt sokan mondjuk, évekkel az után, hogy kiszakadtunk belőle. Ezt mondjuk. Mind ezt mondjuk, tulajdonképp. Nagyon féltünk változtatni, mert sok objektív körülmény volt nehéz, és a nőket finoman fogalmazva nem szocializálja hirtelenségre, lázadásra, kockázatvállalásra a Rend.

De egyszer csak elég lett, és akkor nem volt már más választás. Nehéz, jaj, de nehéz volt eléállni, és véglegesen eldönteni, kimondani, nem visszakozni. Kibírni a vádakat, és aztán elrendezni az életünk részleteit! És mennyire féltünk, mit szól ő, és mit a gyerek, az anyánk, az anyósunk, a gyerek osztályfőnöke, a barátnő, a sógor, akik elől oly gondosan és sokáig titkoltuk másra is fordítható, legjobb energiáinkkal, mi megy nálunk. Bővebben…

ti, akik megosztjátok

a két jellegzetesen nagyvárosi mémet:

1. a picsaembert

(“Alig 7 órája indult el rajongói oldala, de már több mint ötezren kedvelték”),

(facebookon nincs már, vajon miért? itt van összefoglaló)

2. a nagyorrú lányt, Bővebben…

de hát a nők is ellenzik!

Ez a kommentelő a miénk a jövő című, provokatívnak szánt írás alatt valami naiv hit folytán erőlteti, hogy ő itt szívesen volna látva, holott kritizálni, zavarba hozni és megtéríteni jött, de olyan érvekkel ám, hogy én miért idézem Kosztolányit, hiszen ő férfi, lám, lám, no és ezért ugyan nem ugrotta meg azt a szintet, hogy beengedjem, van mégis a kommentjében valami, ami elég gyakori érv, és amire most válaszolok, mert hirlando is rákérdezett, köszönet érte. Bővebben…

az eszköz a különbség

Mi legyen ennek a címe? Paradigma. Az eszköz maga. Csak ésszel kell!!! A fejed tetejére állhatsz. Az elveszett ártatlanság. Szirénének.

Azt mondják, nem a telefonnal van a gond, mit sírok, hanem az emberrel, aki használja.

Meg azt is mondják, aki korrekt és figyelmes, az az lesz autóban is, a másik meg gyalogosként is bunkó, nem az eszköz teszi.

Azt is mondják, nem azon múlik, hogy férfi-e vagy nő, van ilyen is, olyan is mindkét nem tagjai között.

Bővebben…

waldorfról is

Tévhiteket oszlat az osztalyfonok.hu írása, amely a gyomorgörcsös gyermekeink alatti kommentfolyam felvetéseire reagál.

A Waldorf-iskola kezdetben sem a problémás gyerekeknek volt kitalálva — interjú Beöthy Hannával 2.

Az interjú első része.

Köszönet Szekszárdi Júliának!

miénk a jövő

Az éjjel hazafelé mentem, éreztem, bársony nesz inog. Egész úton hazafelé azon gondolkodám, nincsen többé elbújás, színt kell vallanom. Most már leszólítanak a szombat esti lázban is, hogy ugye, az én blogom? Most már nem kerülhető el a találkozás. Bővebben…

az én anyáknapjám

Tavaly még így, most már másképp.

Az én anyaságom az most olyan, hogy legyen már csönd. Legyen papucs a lábakon, ne sikítson és sírjon senki olyan másfél percig, ne kelljen ennyiszer legóra és üveggolyóra lépnem, ne keressem a sálaimat, amelyekbe rettentő fontos volt felöltöztetni a Dörmi mackót. Bővebben…

otthon lenni egymás testében

Refrénszerűen tért vissza a blogszületésnap utáni kommentekben, hogy mennyi szép nő volt. Bizony, jó csajok vagyunk, átlagosan, mint nívó és világkép, és egyenként is, ez nem vitás, de ugyan, ez a szempont pont minekünk miért ennyire fontos? Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy magatok is meglepődtetek, hogy nem föld alá való, nyálkásan tekergő giliszták jöttek el múlt szombaton?

Mit mondunk ezzel? Mi tetszik nekünk magunkban, és mi lenne, ha csúnyák volnánk? Bővebben…

fényes pillanatok

Volt néhány fényes pillanat az életemben. Sajnos, nem mondhatom, hogy “amikor a Gizivel olyan nagyon jót beszélgettünk”, vagy “Géza igazán fergeteges volt az ágyban”, sem hogy “San Remóban az a naplemente!”. Bővebben…

a vetítővászon életem egén

Na, mondom, mi legyen csütörtökre a bejegyzés. Ma nem voltam itt intenzíven, ma jó anya voltam, meg regényt írtam. A Bovaryné olvasódik (és, Kati, íródik!!!), egy kicsit mosogattam is, csak meg ne ártson. A múzsám a blogszületésnap óta feltett lábbal koktélozik a hintaágyban. Aztán most valahogy eszembe jutott a vetítővászon. Ezt én sokat csináltam, azért ugrok rá.

Amikor nem bírtam el az életemet, vetítettem. Bővebben…

miért akartunk ennyire gyereket?

Anyák napja ön, és ezen a blogon nem annyira virágok lesznek, inkább kérdések,mert még mindig abban hiszek, hogy a szembenézés megtisztít.

Az egyik barátnőm, amikor már gyerekre vágyott, azt mondta: most érzem úgy, hogy felelősséget tudok vállalni egy kis lényért. Mivel pszichológus, tudatosan fogalmazott.

Így éreztük-e? Bővebben…

a tyúkszemünk

Én annyira fáradt vagyok, érzelmileg meg mindenhogy, jólesőn, de akkor is, meg pályázati határidő van, de ha a ribizli liliomára nézek (megnyesegettem, egy bimbó van), meg a borvörös laptopra, akkor már hétkor felkelek bejegyzést írni.

Az ember nem gondolná, másnak hol fáj. Az ember először is azt hinné, másnak nincs tyúkszeme egyáltalán, meg aztán a sajátjának a létezésével is csak fájdalmas pillanatokban szembesül. Olyankor szégyelli és tagadja, és nem tudja, mi irányítja a reakcióit. Bővebben…

most kezdek élni

Hogy lehet, hogy fordítva történik? Hogy a fényes huszonévekben ült a súlyos felleg a vállamon, és most, majdnem majdnem-negyvenévesen, túl a tanárságon, élettárson, három gyereken, halálon, amikor már azt hittem, a kötelességen, a gázszámlán meg néha egy váratlan szabad félórán kívül nem lesz semmi, most, igen, most kezdődik az élet.

Koncerten voltam szerdán este. Bővebben…

estig

4-től ünnepeljük a blogszületésnapot!

Bejegyzés ma reggel nem volt, a mait a buliban olvasom fel, itt 8-kor jelenik meg.

Gondoljunk sok szeretettel Juditra, aki nagyon beteg, de velünk van lélekben, és Akivagyokra, aki szül, szülöget legalábbis.

csak nehogy sérüljön a kis lelke

Utáltunk gyereknek lenni, és olvastuk Alice Millert is. Harapófogó szorít: ahogy keserűen neheztelünk anyánkra és félünk, hogy majd ránk is így. Mi nem és nem követjük el ugyanazokat a hibákat! Mi megmutatjuk. Sokba, jaj, de sokba kerül ez a megmutatás. Bővebben…

kérem alássan,

megérkezett szerencsésen a kolozsvári különítmény, na, és pont olyanok, de tényleg, és lett hely, ágynemű, sajtok, fürdőszobasikamika. Ribizli nem hőkölt, azonnal megszerelte a klotyót. Aztán valami lazac úszott be, volt etyeki fehérbor, amelynek, mivel fehér, az ember több mindent megbocsát, volt néma telihold, ekkor Csineva elzúg Pestre, és volt sok szép s s a tegnap, meg régebb, meg, jaj, meg mexikói sör háromfele, megtudtuk, ki kinek a révén blogolvasó, és még megrázó történeteket is, aztán mandula, de akkor Jakab felsírt, végül csak az áfonyapálinkára emlékszem.

Nemsokára együtt, aki tud!