nők nevelték őket is

Ezek a mi fiaink. Ilyenek. Ezek a mi férjeink. Nekik is volt anyjuk.

Egyébként azt vettem észre, hogy általában az édesanyjuk rontja el a dolgot. Nem neveli őket önállóságra.

Mi neveltük őket ilyenné, hát tényleg! Milyen ostobák voltunk! Hát miért nem neveljük őket jobban? Nullától huszonötig (negyvenig) (ötvenötig), hajnaltól éjfélig, pizsamától jelentkezési lapig, lobogó hittől érfelvágásig miért nem neveljük őket felelősségvállaló férfiakká? Csak ennyi kéne, miért nem csináljuk?

Ejnye, asszonyok, ti ezt csúnyán elrontottátok. Lennének a fiúk nemesek, bátrak, szorgosak és belátók, de ti, ti nők nem hagyjátok. Elrontottátok, elkényeztettétek őket. Önzőnek neveltétek. Ők nem tehetnek róla. Döbbenetes felismerés: ezúttal is ti, ti nők hibáztatok. Ti felelősek vagytok. Mert titeket persze nem nevelt ilyeneknek senki, ti csak úgy nőttetek a vakvilágba, ti függetlenek vagytok attól, amibe bele vagytok betonozva, ti szabadon döntötök. De ők, szegények, most már nem tehetnek mást, ilyenek, önzők és kíméletlenek. Máshogy kellett volna, butusok!

És ti persze sose szóltatok rá, hogy szedje össze a ruháit a padlóról, és ne legyen önző. De hiszen ti pont ezt élvezitek: egyél, fiacskám, itt az inged, ti szerettek róluk gondoskodni, a férj helyett rajtuk csüggeni. Most nem?

IMG_6622Máshogy kellene. A nők ismét tanácsot kaptak, mert nem jól csinálták, hát magukra vessenek, csinálják jobban. A lényeg, hogy csinálják, rajta! Mi férfiak majd megmondjuk, jó lesz-e már. Egyik nő a másiknak nevel zsarnokot, és az ő zsarnokját is egy harmadik nevelte, megérdemlik.

Mostantól éljünk a lehetőséggel! Fordítsuk meg a világot, csak akarni kell! Neveljünk erős, okos, és ezekkel soha vissza nem élő fiúkat! Nullától huszonötig, hajnaltól éjfélig, pizsamától jelentkezési lapig! Jó lesz!

Na, megyek. Ne feledjétek: ne zárjátok ki az apákat a gyerekek életéből, mert ők szeretik a gyerekeiket, és a férfiminta nagyon fontos ám, az a sok csonka család, hát szörnyű, valamint a pedagóguspálya is sajnos tejesen el van nőiesedve, meg kell ismertetni az igazi életet a srácaimmal, a nők nem olyan jók a tájékozódásban meg a műszaki dolgokban, csajozni is jobb, ha aputól tanulnak, illetve gyáva népnek nincs hazája, az újházy tyúkhúsleves kakasból jó, a rántott sajtot kétszer kell panírozni, ja és miért beteg a magyar futball?

Ha kommentelnél: https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/01/nemtrollok/

126 thoughts on “nők nevelték őket is

    • Hu, igen, ezen én is nagyon kiakadtam a minap. A nagyobbik fiam – aki az előző házasságomból született – mondta azt mikor kiöntötte a tejet a földre, és megkértem hogy törölje fel, hogy “nem vagyok én nő”. Én is kíváncsi lennék hogy honnan veszi. Mert nem tőlem, és nem is a férjemtől.

      Kedvelés

      • Emiatt rettegek gyereket (fiút) vállalni, mert marhára nem elég sajnos az apa és az én igyekezetem, a külvilágban jól át is mossák az agyát egyből, oszt nem tehetek ellene sokat. Kritikai érzéket viszont lehet néki tanítani. De hát még így se nincsen garancia.

        Tetszik ez a poszt is, É.! Szeretem ezt a stílust.

        Kedvelés

      • Nálam pedig az indította be a folyamatokat, amikor, azt hiszem, még az ősszel, a fiam valamit kiborított, mondtam neki, törölje fel, mire közölte: “Az a te dolgod”. Ott hirtelen leesett, hogy ez így nem normális. Az egy dolog, ha megteszem, de hogy erre én lennék az egyetlen alkalmas személy, hát ez hogy jött? Úgy leveszi a mintát, hogy mire szavakkal hatni tudnék rá, rég elrontjuk a tetteinkkel.

        Kedvelés

      • “Úgy leveszi a mintát, hogy mire szavakkal hatni tudnék rá, rég elrontjuk a tetteinkkel.”
        Nem biztos, hogy a saját tetteinkkel rontjuk el. A környezet hatása néha sokkal erősebben előjön. Elvégre mi a magyarázat arra, hogy a kérdésre “kié a családban az autó és kinek a dolga azt vezetni?”, még azok a gyerekek is azt mondják “az apé és ő is vezet”, akiket mindenhová az anyukájuk fuvaroz a közös családi autóval. Egyszerűen képtelenség kivonni magukat a társadalom által elvárt szerepekből. Hiába lát szerencsés esetben egy fiúgyerek otthon egyenlő munkamegosztást, pontosan tudni fogja mi az a férfi ill. női munka.

        Kedvelés

      • Játszottunk a lányommal, és a játékbéli kislány mindig az anyukájának szólt, hogy mosogasson, pakoljon, stb. Pedig az életben apuka is csinálja, nagyjából ugyanolyan mértékben és ugyanolyan természetesen, mint én. És mégis…

        Kedvelés

  1. Ezen én végtelenül ki bírok akadni, itt a fiúgyerek azt látja, hogy az apja is mosogat, mosógépet pakol, tereget, gyereket terel, játszik, bevásárol, oszt mégis kikéri magának, hogy a szennyest a tartóba BELE kell rakni, nem kifordítva… Kiskora óta következetesen tartom magam ezekhez, és mégis megkérdőjelezi. Miért?

    Kedvelés

    • nálunk is pont ez van és én sem értem, egyelőre csak figyelem hogy mi lehet emögött. nagyon érdekes figyelni a különbséget egy lány és egy fiúgyerek viselkedésében és hozzáállásában. túl sokféle magyarázat is megállna mindenféle szélsőértékkel, a radikális feministától az antifeministáig és az extrém ezoig. nagyon érdekesnek találom figyelni a jelenséget, meg leginkább rém dühítőnek is egyszerre.

      Kedvelés

      • Ez ilyen gyermeki viselkedés, hogy nem pakolok magam után meg a felnőttekkel csináltatok dolgokat, ezzel alapvetően nincs baj és többnyire nemfüggetlen is. A gond ott kezdődik, amikor felnőtt emberek, akik történetesen többnyire férfiak, viselkednek ugyanígy. Éppen azért, mert ezt a gyerekszerepet vindikálják maguknak. (Hozzáteszem, sokszor én is széthajigálom a cuccaimat, de én egyedül élek és a saját széthajigált cuccaimat saját magam szedem össze, amikor már megelégelem a kupit. Az nem férne rá a pofámra, hogy mással szedessem össze – úgynevezett szeretetből, nem is pénzért! -, valamint ha együtt élnék valakivel, akkor átgondolnám széthajigálási szokásaimat, a másik ember iránti tiszteletből. Vagy felvennék egy háztartási alkalmazottat, aki immár pénzért szedné össze utánam a cuccokat. Erre mondjuk kicsi az esély :))

        Kedvelés

      • Pont akartam mondani, hogy nálunk a 11 éves húgom a nagy kupis, de az anyja mindig ráhagyja valami szöveggel. Betanulta a gyerek, hogy ez van, ő “szangvinikus”. A másik testvérem (24) és én szoktunk leülni vele, hogy rendbe rakjuk a szekrényét, amikor nagy ritkán ott vagyunk. Találtunk olyan ruhát, ami évek óta kicsi rá. Meg a másik, amitől megőrülök, hogy tonnaszámra kapja a plüss állatkákat. Nem túlzok, legalább ötven darab van neki.
        Ha bármivel előállok, persze megkapom, hogy majd meglátom, ha saját gyerekem lesz. Igen, ez valószínűleg így lesz, de ne ez legyen már a konklúzió.

        Kedvelés

      • nalunk az a szabaly hogy egy dobozban tartjuk a plussoket. ami belefer, maradhat, ami nem az megy a jotekonysagi szervezetnek. a tobbi jatekra is vonatkozik, ami belefer a jatek szekrenybe..es igy megtanulja azt is hogy a nalunk szegnyebbeknek adjuk ami nekunk mar felesleges de meg ujszeru allapotu

        Kedvelés

      • Azt hiszem, ők is szoktak belőle elajándékozni, illetve a másik módszer, hogy leviszik vidékre a nagymamához. A fő gond nekem az, hogy elárasztják a gyereket, mert olyan cuki az a valami, hogy nem lehet ellenállni, muszáj megvenni. Illetve amin még jót röhögtem, hogy van egy bazi nagy hintaló a szobában, amitől alig lehet kinyitni az ágyat. Egyszer arrébb tettem, és legközelebb megint az előző helyen volt. Szépen elmagyarázta a gyereknek az anyja, amit a gyerek nekem is elmagyarázott, mert az ilyen szövegeket szegénybe jól betáplálják, hogy nem lehet ott a hintaló, ahova én tettem, mert az a házasságzóna, és akkor venni kéne mellé még egy hintalovat.

        Kedvelés

      • “nem lehet ott a hintaló, ahova én tettem, mert az a házasságzóna, és akkor venni kéne mellé még egy hintalovat.”
        😀 😀 Ez mekkora! De ha vennétek még egy hintalovat idővel pici hintalovakat is kellene venni…

        Kedvelés

      • Hát ez az a kategória, hogy nem tudom, nevessek-e vagy sírjak. Tényleg azt mondja a feng shui, hogy páros dolgokat kell kitenni. De könyörgöm, akinek ilyen biztos alapon nyugszik a házassága, hogy a hintalótól függ… És a gyerek napi szinten kapja az ilyen világmagyarázatokat.

        Kedvelés

      • Szerintem ha nem vettek még egy hintalovat, és _csak_ ötven plüssállata van, akkor ők még nagyon jól állnak. A társam lányai minden hétvégén kapnak újabb plüssállatszerű játékot, ha átjönnek apához, akkor apától azért, ha visszamennek, netán ottmaradnak anyánál, akkor anyától azért. Egyébként meg csak úgy is. A sikeresebb példányokból egyből kettőt is vesznek, mert mi van, ha elveszti vagy tönkremegy, hogy fogja ezt túlélni a gyerek. A kisebbiknek csak póniból több mint száz van (az ezer forintos párcentistől a többezer forintos zenélő, villogó, fodrászolható nagyobbakig), a nagyobbiknak az éppen aktuális gyűjtögethetőből (bab, bakugan és hasonlók, én már a nevüket sem bírom megjegyezni) van pár száz. (Az én három gyerekemnek összesen van kb. ötven plüssállata, azokról egyesével meg tudom mondani, hogy hol, mikor és kitől kapták, akárcsak arról a tízről, ami az enyém.) Én őrjöngök miatta, de nem sok sikerrel. Eszméletlen pazarlásra tanítják a gyerekeket (ezzel is és mással is), de múltkor a nagyobbik jól elmagyarázta nekem, hogy ők egyáltalán nem pazarolnak, mert a meguntakat elviszik a templomba más gyerekeknek. Én ebbe fogok egyszer beleőrülni.

        Másrészt meglepett, amit feljebb a (gyerek)fiúkról írtatok, nálunk a nagyfiú 16, a lány 14, és ilyesmit soha nem hallottam tőlük. A nagyfiam időnként felesel és nem hajlandó megcsinálni, amit kérek, de sokszor azt látom rajta, hogy nem is az adott munkával van baja, hanem csak valamiben elllent akar mondani az anyjának, mert kamasz. A lányom feleselés nélkül csöndben nem csinálja meg ugyanilyen esetben. A háztartási munkákhoz nagyjából egyenlően állnak hozzá, az egyéves öccsük körülötti teendőkben pedig a fiú kifejezetten és sokkal jobb, a lánynak sokkal inkább teher. (Jó, mondjuk vasalni előbb jön a lányom, mint a fiam, de azt nem is szoktam kérni tőlük, azt hiszem, akkor jut hirtelen eszébe, hogy ilyesmit csináljon, amikor okot akar találni, hogy miért nem áll neki tanulni.) A felsőruháit mindkettő szétszórja a szobájában (a fehérnemű 90-95%-ban a szennyesládába kerül), de ha szólok nekik, hogy szedjék össze, akkor megteszik, én ezért egyelőre optimista vagyok, hogy ez csak kamaszjelenség. Én egyelőre hiszek abban, hogy van potenciál az anyai (és akárki máséi) nevelésben. (Amivel nem a cikknek akarok ellentmondani, hanem a feljebbi, a bejegyzésnél erősebb hozzászólásoknak (a lejjebbieket még nem olvastam).)

        Kedvelés

      • Nagyon durva, amit írsz, és szerintem az van mögötte, hogy versenyeznek, melyikük szereti jobban a gyereket. Engem nagyon bosszant, mikor látom, hogy egy gyereknek nem tanítják meg a dolgok értékét, és a gyerek hisztizni kezd, ha nem kap meg valamit, hogy nem igaz, hogy tőle ezt is megtagadják. Én úgy képzelem el, hogy majd előre megbeszélem a rokonsággal, hogy mit és mennyit lehet neki adni, a gyereknek pedig elmagyarázom, hogy az óriás víziló áráért lehet kapni egy pár cipőt vagy egyhavi kenyérszükséglelet. Nem azt mondom, hogy meg fogja érteni, vagy hogy nem fog utálni, de valahogy racionalizálni szeretném. A testvéremnél most úgy van, hogy az anyja fizet neki a házimunkáért. Megvan, hogy mi mennyit ér. Ez nekem nem tetszik, mert ezzel azt tanulja meg, hogy jutalom ellenében csinálja meg. Volt is olyan, hogy visszakérdezett valamire, hogy mit kap érte, ha megcsinálja. Én azt szeretném, hogy belső igénye legyen arra, hogy a cipőt nem a konyhában vesszük le, és ha mégis, nem hagyjuk ott stb.

        Kedvelés

      • Valószínűleg benne van az is, hogy első/egyke gyerek valaki. Aztán van, akinek csak felnőttként csap ez vissza, mint Szabó Magdának. Én olyankor érzékelem ezt a különbséget, mikor valaki vastagon megkeni a vajas kenyeret, én meg attól már fuldoklom, mert mi azt szoktuk meg, hogy csak végighúzzuk rajta a kést. De azért működött nálunk is a csoportnyomás, kisírtam én is a tomagocsit, igaz, hogy mire megkaptam, már kiment a divatból. Meg az enyém ilyen kínai utánzat volt. De máig nem értem, miért kellett ez nekem, egy kicsi képernyőn egy pontokból kirakott kutya, akit etetni kell.

        Kedvelés

      • Virezma: ez a rokonsággal megbeszélés csak a rokonság egy részével működik (mondjuk tipikusan a szintén kisgyerekes nagynénikkel igen, a nagyszülőkkel kevésbé), örülj, ha azt eléred, hogy akkor kapjon a gyerek csak ropit/csokit/cukorkát/kólát/cigarettát (melyik családban mi az érzékeny pont), amikor már Te is jónak látod.
        A házimunkáért való fizetség témakörben én nem vagyok annyira elutasító. Inkább aszerint érdemes árnyalni, hogy van, ami világosan az ő dolga (a saját ruháját a helyére tenni pl.) és van, ami bizony munka, és a munkáért nem jutalom, hanem fizetség jár, a kettő nem ugyanaz, és van egy életkor, amikor ezt akár az otthoni munkán is megtanulhatja. Ami nem jelenti azt, hogy mindig így lesz, az árfolyamokat és az eleve kötelező munkák körét rugalmasan kehet változtatni az évek során. Én pl. tavaly májusban és idén is a kertben nőtt gyermekláncfű leszedéséért fizettem mind a négy nagyobb gyereknek. Egy szál virág 1Ft volt, gyökerestül kitépett tő +5Ft. A kislányoknak a virágszedés maga is valamennyire szórakoztató, tehát nem hajcsár módjára dolgoztattam őket pénzért, a nagyfiam a tövekre hajtott, mert ő már gondolkozik és racionalizálja a munkáját is, az alkalmazott árfolyam pedig elég alacsony volt ahhoz, hogy a nagyok ne elsősorban a pénzért végezzék (a zsebpénzük ennél lényegesen több), hanem csak buliból, de a végeredmény több száz időben (magszórás előtt) letépett virág lett, ami nekem bőven megérte azt a párszáz forintot, amit kifizettem nekik. Amikor a két nagy ovis-kisiskolás volt, akkor volt egy időszak, amikor az időben való lefekvésért fizettem nekik, szintén nagyon alacsony összeget, vagyis pénzük ebből nem lett igazán, inkább csak azt tanulták meg, hogy annak is van értéke, ha nekem nem kell veszekednem velük a lefekvésért. Aztán amikor nagyjából automatizálódott náluk az, hogy nem akármeddig lehet fentmaradni iskolaidőszakban (meg a szünetekben sem feltétlen, csak nyilván akkor kevésbé volt probléma ha egy-két óra becsúszott még az estében pluszba), meg elég okosak lettek ők is ahhoz, hogy felmérték, hogy úgy tudnak másnap teljesíteni az iskolában, ha kialudták magukat, akkor ez megszűnt. Nem állítom azt, hogy ezek az egyedül üdvözítő megoldások lennének, de nálunk valamennyire beváltak (soha nem vittük túlzásba se), vagyis talán nem érdemes eleve elutasítani.

        Kedvelés

  2. Ő: “katasztrofálisan rendetlenek” (fiaink)
    Én: “amíg Te nem rakod be a büdös zoknidat a szennyesbe, addig ilyenek lesznek, mert Ők olyanok akarnak lenni, mint Te ”

    Azóta nagyobb százalékban kerül a megfelelő helyre a zokni. Mindkét korosztályban.

    Jó pasik (piskótát sütő nagyapa, krumplit pucoló másik nagyapa, porszívózó nagybácsi, de leginkább résztvevő apa) nélkül nem mennénk semmire.

    Kedvelés

      • de befért
        háromnegyed: egyrészt 3 fiú 1 lány, másrészt az életemben még legalább egynegyednyi megoldandó van

        Kedvelés

      • csak?!!!! drágaédesjóistenem, hogy lehagytál! hol voltam én mindeközben? csipkerózsika-álmomat aludtam? (és tényleg!)

        Kedvelés

      • ha a Jóisten és az nka is úgy akarja, járok felétek a nyáron és akkor pálinkásan megvitathatnánk az élet nagy kérdéseit, amíg a fiúk vigyáznak a kicsikre!

        és nem aludtál te csipkéset, ahogy emlékszem!

        Kedvelés

    • Én múltkor magamon kívül, ordítva szedtem rendbe a férjemet, a gyerekeket, meg a lakást. Legutóbb nem kellett üvölteni, csak határozottan magyarázni. És ugyanez: ha a gyerekek azt látnák, hogy apa maga után elpakol, nem lenne kérdés, hogy megcsinálják-e vagy sem. A fiam könnyebben motiválható, a lányom sokkal rendetlenebb. Úgy érzem, egy lépés előre, két lépés hátra. Aztán a férjem tegnap beállított sok dobozzal meg tárolóval, és elkezdte rendbe szedni a gyerekek játékait. Attól még nagyobb kupleráj lett, és már két napja tart. Ha holnap se tűnik el, sikítani fogok.

      Kedvelés

  3. A tíz éves lányomat (!), folyton kérem, hol szépen, hol csúnyán, pakoljon el a szobájában. Legtöbbször az a válasz nem tudja, hogy kell (???!). Legutóbb viszont: én nem erre születtem! Az egyik szemem sírt, a másik nevetett.
    A fiam még csak hét… most már nem is tudom…

    Kedvelés

    • Én 12 éves koromig soha nem mosogattam. Se föl nem merült, se meg nem kértek rá, se egy utalás el nem hangzott, hogy anyámon kívül bárki másnak mosogatni kéne. Akkor viszont egy este anyám nagyon ki volt akadva (elege volt a rabszolga-szerepből – eleget tárgyaltuk már itt, és nálunk tényleg mindig ez volt), és rám kiabált, hogy miért nem mosogatok, azonnal mosogassak el. Meghökkentem, fülem-farkam behúzva mentem a mosogatóhoz. Lévén, hogy soha nem csináltam, megpróbálkoztam valamivel, mire anyám és apám (!!) odagyűlt kórusban kritizálni, hogy szarul csinálom, hát nem igaz, hogy még mosogatni sem tudok. Én meg sírttam. Lehet, hogy nálatok nem így van, és te már megmutattad neki, hogyan kell, de tény, hogy ha neki azt sose kellett csinálni, és nem is mondod el neki, mi a szisztéma, tényleg nem fogja tudni. (Ugyanez volt a tanulással nálam egyébként – ötödik elején sírva mentem anyához, hogy nem tudom, hogy kell megtanulni a törit… addig megéltem abból, amit órán hallottam… ilyen ez)

      Kedvelés

  4. Nálunk, röhögni fogtok, ez történt. Első lánygyerek voltam, velem próbáltak szigorúak lenni (nemmehetszsehova, büntetésbenvagy…) és most 24 évesen is úgy érzem, hogy nem volt indokolt. Aztán jött az öcsém, a “problémás gyerek”, neki speciális iskola kellett, mert magatartásbeli zavarai voltak, én vele éltem 23 évet és most is együtt lakunk, azon felül, hogy lusta és elvárja a világtól, hogy nyalja a seggét (elnézést), teljesen átlagos ember. Hála a jó égnek hamarosan végleg szétválnak útjaink. Kérdem én, amikor ellopja a testvére 10000 forintját és anyám fizeti vissza nekem, akkor nem jogosan hibáztatom az anyám? Megvallom, tojnék is az egészre, ha nem kényszerülnék most még egy fedél alá vele és csinálni mindent helyette, mert bár neki a disznóól is jó, én inkább a tiszta lakást preferálom. Ez hosszú lett…meghatározó rossz érzésem a családom. Elnézést megint.

    Kedvelés

    • Nem lett hosszú, és jó, hogy leírtad. Én is látom, hogy nagyon-nagyon akut a probléma, amit bemutatsz. Nálunk a családban azért ilyen durva helyzet nincs, de láttam már ilyen példát én is, nem egyszer, és érdekes módon a felállás dettó ugyanez volt az összes esetben: elsőszülött lánytestvér és fiatalabb fiútestvér. Meglehetősen beszédes.

      Különben én eléggé szenvedtem az elsőszülött szerepében (mai napig), és már elhatároztam, hogy nekem, ha lesz, egynél több gyerekem nem lesz. Nem hiszem, hogy ki tudnék iktatni mindent az ő életéből, ami az elsőszülöttséggel járó negatívum, nem bízom a beépített szoftverem felülírásában, ráadásul lehet, hogy kompenzálnék, amit pedig a másik gyerek szívna meg. Látod, még tervben sincs a gyerek, és már görcsölök, ha erre a témára gondolok. Nekem nem lesz elsőszülöttem, mert csak az lesz. Ha lesz egyáltalán.

      Kedvelés

    • Megértelek. Én az első szülött lány vagyok és van egy húgom. 14 éves koromtól kezdve egyre borzasztóbb és traumatikusabb volt az együttélésünk. Ő szörnyen rendetlen, én meg szinte pedáns. Most is így van, mert nála valahogy a mai napig megcsinálja valaki a dolgokat helyette. Gyerekkorunkban is így volt. Pénz lopás nem volt, de lenyúlt cuccok igen. Addig jutott a dolog, hogy 18 éves korunkban mindketten kulcsra zártuk a szobánkat. És volt berúgott ajtó is. A hideg kiráz, ha arra gondolok, hogy így éltünk, én ebben éltem. Magamat is hibásnak látom ebben, de legfőképp a szüleimet.

      Kedvelés

      • Még annyit tennék hozzá, hogy azokat a ruhákat, amikre a pénzt én kerestem meg, mert már a középiskolában is különórát tartottam, hogy legyen pénzem és ne a szüleimet terheljem, ha egyszer nincs rá miből…
        Csak a költözés segít, mert így nem lehet élni.

        Kedvelés

  5. Ezt nem ér így hagyni, tessék már valami fogódzót is adni, valami “Tíz dolog, amit föltétlenül meg kell tanítani a fiúknak”, vagy “Öt mondat, amit sose ejts ki előtte” !
    Tényleg pánikban vagyok, főleg ha a fentieket olvasom, hogy még a kiegyensúlyozott családokban is előjön egyszer a mumus (remélhetőleg csak próbálkozásként, társadalmi mintára, mert jár az a gyerek másnál is, néz tv-t is), nálunk is vannak jelek, pedig még csak 7 éves a legnagyobb, és még kettő lesi minden mozdulatát! Görcsben vagyok a felelősségtől, pedig tudom, hogy pont az akarást kéne kiiktatni. Ezt leginkább Adél fiúkról szóló bejegyzéséből értettem meg, amikor hirtelen letisztult az egész családi (gyermekkori) drámám, fiútestvéremmel és anyummal a főszerepben. Hosszú évekig úgy gondoltam, hogy anyumék (véletlenül sem apumékat írok) azért rontották el véglegesen a tesóm nevelését, mert mindig ellenkező véleményen voltak, ami a nevelést illette: apum megengedő, ejnyebejnye, de hát én is ezt csináltam annak idején, anyum a sárkány, a kínlódó, a büntető stb., tesóm meg kihasználta ezt a helyzetet. De nem. Most esett le, hogy nem kellett ide véleménykülönbözés, egymás ellen való játszás, itt egyszerűen arról van szó, hogy egy gyerek akaratlanul is kitapogatja a dolgok állását, és aszerint reagál. Minden akarás fölösleges. Hiába tűnt anyum a főnöknek, apum a halk helybenhagyónak, a szerepek nyílvánvalóak voltak, egyik dolga, hogy hőzöngjön, a máiké, hogy igaza legyen.
    Most azon vagyok, hogy azt a micsoda különbség állapotot kéne elérni, és akkor talán minden rendben. csak ne lenne ott is az a should!

    Kedvelés

  6. Nincs sok időm, mert dolgozok. Fiaim vannak, én nevelem őket. Ők tudják. Ez a hobbim (eggen, a szeretőm hívja így: nekem a méltó kapcsolat és a nők helyzete a hobbim), hogy nőkkel beszélgetek. A jó férfiak jobbára fiút egyedül nevelő anyától jönnek. És a munkám is az: Fiúkat nevelek. Sokat, a férfikor előtti utolsó pillanatban. Én teszem a dolgom és működik. Engem már tisztelnek, szeretnek. Férfi nincs a közelükben, mégis kezdik érezni…
    Ah, most jöttem a rendőrségről. Az egyik “fiammal” voltam kihallgatáson. Én, nőként érttettem meg gvele, milyen az, mikor felelősséget kell vállalni és helyesen, amber módjára kell viselkedni.
    Jó volt. Felemelő.
    Hu. Nagyon elfáradtam.

    Kedvelés

    • Én is tisztellek és szeretlek,így ismeretlenül is,hogy ilyen nagyszerű munkát választottál magadnak.Meg persze a hobbidért is,jó a hozzászólásaidat olvasni.

      Kedvelés

  7. Imádtam ezt a posztot. El tudom képzelni, hogy aki most téved ide, erre, az milyen dühös kirohanásokat forgathat a fejében ellened :).

    Komolyra fordítva: a tévéműsorokkal kellene valamit csinálni. A külön lány- és külön fiúmesékkel. A Grimm-mesékkel, ahol már predesztinálva vannak a szerepek, a háziasszonyi meló is. Új mesék kellenének az új történetekhez.
    Lányaim vannak, apjuk mindent csinál itthon (sokszor jóval többet is vállalva, mint én, a lusta), és viszi őket a műhelybe is, kalapálni, szerelni, téglát pucolni, mikor mi van. Ennek ellenére a kisebbik lányom a rózsaszín álomvilágban él, öt évesen körmöt akar festeni, sminkelni, élete vágya, hogy fodrász vagy divattervező legyen, és szoknya nélkül nem hajlandó elindulni itthonról. Nem tőlem látta, sőt, a környezetünkben senki sem ilyen. Szocializáció, de nem feltétlenül családi, hanem közösségi, sajnos.

    Kedvelés

    • Azért 5, 7 stb évesen még nincsenek “készen”!

      Nekem az egyik gyerekem azt kérdezi “mit segítsek?” a másik meg azt, hogy “mit csináljak?”. (Na nem mindig kérdeznek ilyeneket!)
      És nagyon figyelek, hogy ne megköszönjem a segítséget, hanem csak örüljek, hogy együtt vagyunk addig is, amíg csináljuk, és mondjuk annyival is hamarabb ülhetünk le vacsorázni.

      Kedvelés

      • Ez a nagyon figyelek, hogy ne köszönjem meg nálam is nagyon ott van!
        A mesék meg szintén zenész, hosszasan győzködöm a nagyobbamat, hogy nincs lányos és fiús játék, viselkedés, illetve, hogy nem olyan szigorú a dolog! (Annyira fáj, hogy már ebben a korban (7) elválasztják őket akaratuk ellenére 😦 )

        Kedvelés

      • A fiam még nincs 5, egy éve jár óvodába. Már néha megkérdezi tőlem, hogy “Anya ez fiús/lányos játék?” 😦
        Itthon soha szó nem esett ilyesmiről, nyugodtan babázott eddig, ha akart, meg a húga is tologatja az autóit, ha olyanja van.

        Kedvelés

    • Bocs, hogy csak így ismeretlenül idepofátlankodok, de ez annyira így van… Tehetséggondozó foglalkozásokat tartok gyerekeknek, aminek a része az elején egy mese (különböző kultúrák meséi, mindig egy-egy növény- vagy állatcsoport témájában), és kihullik a hajam, mire normális meséket találok, ahol a nőket nemcsak megmentik és elrabolják vagy a kezükért küzdenek, hanem csinálnak is valami értelmeset… Ezerszámra olvastam el a meséket és mítoszokat, és elkeserítő a kép, ami kirajzolódik belőlük. Aztán egy ideje elegem lett a könyvtárazásból és a végtelen internetes vadászatból, és azóta én írom a meséket. A gyerekek imádják, és nemcsak a lányok…

      Kedvelés

      • Üdítő kivétel “Az Óz, a csodák csodája”. Ma már tudom miért volt a kedvenc mesém gyerekkoromban, teljesen elvarázsolt, kb. évente újraolvastam. Mert tele van pozitív vagy negatív, de mindenképpen nagyon erőteljes és akár elképesztő nagy hatalommal bíró nőkkel. Egyetlen “hagyományos” női szereplő van benne, mégpedig Emmi néni, Dorka nevelő anyja, aki egy háziasszony, egy feleség és akiről megtudjuk, hogy amikor egykor házba költözött, takaros fiatalasszony volt. De idővel “szeme elveszítette csillogását, és fakószürke lett; ajkáról, orcájáról lehervadt a pirosság, megszürkült az is. Aszott, sovány néni lett belőle, és már sohasem mosolygott. Mikor az árva kis Dorka a házba került, Emmi néni annyira megrökönyödött a kislány nevetésétől, hogy kezét szívére szorította, és fölsikoltott, valahányszor Dorka csilingelő hangja a füléhez jutott, és azóta is álmélkodva nézte a leánykát, hogy egyáltalán talál ezen a világon nevetnivalót.” Az övé egy tipikus, nagyon nehéz női sors. Szívfájdító nem?

        Kedvelés

      • Tisztára, mint a Bridges of Madison County-ban a Meryl Streep által játszott Francesca.

        Kedvelés

    • Jaj, várjatok, valamelyik hétvégén a fiús/lányos rajzfilmekről dumáltunk a férjemmel. Teljesen elhűltem azon, amiket mondott. Hogy az úgy volt kiskorában, hogy van fiús és lányos rajzfilm, és ami neki tetszik, az fiús. Mi a kritérium, kérdezem. Hát, hogy a fiús, az ilyen kalandos. És, mondom, az nem való lányoknak? Nem azt mondta (mondta ő), hanem, hogy ő azt hívta fiúsnak, ami tetszett neki. Értitek? A “tetszik” fogalmához kötődik a “fiús”, a “nem tetszik”-hez pedig a “lányos”. Hű. Ja, a pontot az i-re azzal tette fel, hogy szerinte a rajzfilmeknek azért vannak többnyire fiú főszereplői, mert a fiúk “biológiai felépítésüknél és fizikumuknál fogva jobban alkalmasak a kalandokra”. Baszki. És ez egy viszonylag egyenlő kapcsolatban élő férfi, aki több házimunkát végez a feleségénél.

      A héten egyébként is volt egy nagyobb ráébredésem, olyan vízválasztó-szerű, majd valamikor leírom.

      Kedvelés

      • Nekem éppen ami fiús egyet jelent azzal,hogy unalamas : kalandregények , műszaki dolgok ,a foci és a körülötte kialakult hisztéria.Képtelen voltam végignézni gyerekként egy filmet akkor ,ha nem bukkant fel benne egy szinésznő is,afféle jó tündérként, akivel könnyedén tudtam azonosulni, és akinek a megjelenése oldotta a feszültséget.
        A rajzfilmkkel ,filmekkel az a bajom ,hogy egyszerűen már nyomsztó és unalmas az a mértékű agresszió ami ránk zúdúl belőle,a rózsaszin barbivilág pedig jobb szó hijján nevetséges.Gondolom kereskedelmi szempontok miatt van ez ennyire élesen leosztva.Kezdődik a bébiiparral majd a végeredmény:provokativ,plasztikázott plázacicák contra mácsó ősrockkerek ,és kész is a konzumidióták prototipusa mindkét nemnél.

        Kedvelés

      • Amikor a szerepazonosulás abból áll, hogy a másikat elutasítjuk: férfi vagyok, ami azt jelenti, hogy NEM nő. Ahelyett, hogy ember vagyok, akár a nők, és ezen belül férfi…

        Kedvelés

      • Ezzel nem csak a férjed van ám így! Olvastam egy tanulmányról, amiben állatszereplős mesét olvastak gyerekeknek. A mesében nem voltak nemek, csak annyi, hogy nyuszi, róka stb. Majd megkérdezték a gyerekeket, vajon melyik szereplő fiú és melyik lány? Még a lányok többsége is fiúnak tippelte a pozitív mesehősöket, akik bátrak, dominánsak, okosak, és aktívak. Lányok voltak ellenben ezek ellentétei a történetekben, akik passzívak, irányíthatók, butuskák és gyávák. 😦

        Kedvelés

  8. Sziasztok. Ez a tema annyira felkavar es foglalkoztat, hogy most uccu feliratkoztam es hozzaszolok. Az elso fiam szuletese ota ezen gondolkozom, csaladi peldakat vegigelemezve es aktivan megelve. Az elo peldak tomkellege a bokorban hever mindenki kornyezeteben, tobb generaciora fel- es lemenoen, hat eljunk vele, ha mar. Megneztem a “but I’m a nice guy” videot is, ami vicces es okos, aztan a ket tema gyorsan osszekapcsolodott bennem: lattam mar eletnagysagban es kozelrol pontosan olyan ferfit, mint aki a videoban toporzekol, de sajnos ismertem az anyjat is, es pontosan tudom, mit tett vele csecsemo koratol fogva egesz eleteben, minek tette ki erzelmileg, es mitol lett belole felnott ferfi korara “toporzekolo” es a nok hatalmatol rettego alak. Aztan tovabb gombolyitottam a fonalat, es megint az derult ki, hogy ez a generaciokon lemeno adok-kapok, ujrateremtodo ingamozgas (a ferje es az anyja bantotta ot, ezert o anyakent a fiat, ezert az felnottkent a noket, ezert a fia gyereke a… ) mindaddig igy marad, amig minden eronket megfeszitve tenni nem kezdunk azert, hogy felismerjuk es korrigaljuk (gyogyitsuk, amennyire lehet) magunkban es kapcsolatunkban a seruleseket, amelyek ennek a torz mintanak a tovabb eleset biztositjak a gyerekeink generaciojaban is, es tovabb. Nem mondom, h mindenki egyforman hibas, mert regi olvasokent tokeletesen egyetertek a blog gondolataival es szellemisegevel. De azt hiszem, hogy ha mar mi – helyzetunk gyengesegenel fogva – tisztabban latjuk a kepet es az egyensuly megbomlasanak tuneteit, sokkal tobbet kell, hogy tegyunk onmagunkert annal, mint amit jelenleg sokan teszunk (en sem eleget, tudom). Igenis a budos zokni helye a szennyeskosar, mindenki szamara. Igenis a nonek mint embernek tisztelet JAR (caps lock). Igenis a gyerek ne mondjon ketszer hulyeseget arra vonatkozolag, hogy mi “a no dolga”, akkor sem, ha fiu, es akkor sem, ha lany. Igenis torekedjunk mindannak eleresere, amit a blog nap mint nap az orrunk ala talal. Ok maguktol nem fognak eleget valtozni, hat mi kell, hogy eberebbek es vaganyabbak es talpraesettebbek legyunk. Uff 🙂

    Kedvelés

  9. Azt a szólamot még idevenném, amikor meglett családapák visszasírják a kötelező sorkatonai szolgálatot a fiacskáik érdekében, hogy végre megtanuljanak lepedőt hajtogatni szögletesre. Mert az, hogy az ő fiukat valaki megnevelje (az anya ugyebár fel-, de nem megneveli), az a katonaság dolga, a tanár dolga, bármilyen idegen felelősebb azért, hogy embert faragjanak belőle, mint ő.

    Kedvelés

    • Jaj. Ez is olyasmi szerintem, mint a “bezzeg a régi szép időkben, amikor az urak a korzón emelgették a kalapjukat a hölgyeknek és Rend volt”. Bezzeg, amíg volt kötelező katonaság…
      Svájcban van. A párom minden évben 3 hét kötelező katonai szolgálaton vesz részt. Nem ott tanult meg lepedőt hajtogatni, ellenben nagyon rühelli. Bunkert őriznek, árkot ásnak, lövöldöznek és gyakorolják a paracs teljesítést (akármi is ez). Ha tudnák ez mivel jár, nem sírnák vissza ezt egy percig sem. Ez nem buli, nem tábor és nem hajtogató szakkör.

      Kedvelés

      • Általában tudják, mert ők is voltak katonák, az is benne van kimondatlanul, hogy ha én szívtam a katonaságban, szívjon a fiam is. Én is ott tanultam meg milyen az élet, tanulja meg ő is. Mintha csak szívás árán lehetne megtanulni, hogy “milyen az élet”.
        Évente 3 hét? minden évben?? meddig? Ez de durva rendszer! És azalatt gondolom nem a fizetését kapja. És ha vállalkozása van, akkor valakit felvesz a hadsereg, aki csinálja helyette? (ez a legutóbbi csak költői kérdés volt, nem vagyok ilyen naiv, de tényleg érdekel hogy működik ez).

        Kedvelés

      • Nagyon durva, nekem ne is mondd. Csak Svájc ugye független és minden évben leszavazzák a kantonok a katonaság feloszlatását, mert tuti, ami fix, legyen, aki megvédi az országot.
        Ez úgy megy, hogy van egy fix idő, amit minden férfinak, aki svájci állampolgár “le kell szolgálnia”. Az én barátomnak azt hiszem idén lesz az utolsó ilyen 3-4 hetes turnusa, mert leszolgálta az adagját. Utána már “csak” 5 évente egyszer kell bemennie így szintentartás végett. Van egy katonai könyvük és abban tartják nyilván, hogy minden évben megvan-e a 3-4 hetes szolgálat. Minden évben kiküldik a behívót, hogy mettől-meddig kell ott lennie. Hétvégére hazajöhet, de vasárnap este mars vissza vidékre, ahol a szolgálatot teljesíti. A helyszín minden évben beosztástól függ. Ő általában novemberben megy. Nagyon kell drukkolni, hogy ne legyen nagy hideg, mert az nagy szívás. Fázik sokszor, mert őrködni kell éjjel-nappal, 4 óránként váltva egymást, meg ilyen faszságok – már elnézést. Általában ő építi ki a telefonvonalakat az ő csoportjukban, vagy minek is hívják ezt. Ő építész és mindenkinek a civil munkájához passzoló parancsot szoktak adni.
        Mivel mindenkinek kötelező a katonaság, így a munkahelyén mindenki megmutatja a behívót és arra az időre a munkáltató köteles elengedni a behívóban megnevezett dolgozót. Azalatt nem a teljes fizetését kapja, hanem csak valahányad részét és a katonaságtól is kap valamennyit, amiért effektíve ott “dolgozik”. Ha valami nagyon fontos munka, vagy projekt miatt nem akarják elengedni a munkahelyéről, akkor a munkáltatónak fizetnie kell a hadseregnek, amiért nem megy akkor és néznek egy másik időpontot, amikorra behívják.
        Minden svájci férfi így tagja a hadseregnek és saját fegyvere van, amit otthon köteles tartani és ha netántán behívják, pakolja a cuccát és menjen. Én kivagyok tőle. Mondtam neki, hogy lehetőleg úgy tárolja, hogy én meg ne lássam, mert hozzám akkor hívhatja is a mentőt. Fegyver otthon, most gondold el….
        Hát ilyen a kötelező katonaság, amitől mindenki kivan, mint a kutya. A barátom általában 2 héttel korábban elkezd sóhajtozni, hogy “nem akarok bemenni” és utána még 2 hét, mire kiheveri. És van mit, mert a kaja, a barakk és a többiek sem épp olyanok, mint akikkel nyaralnál szíved szerint 😦

        Kedvelés

      • A férjem megúszta a katonásdit. Beiratkozott mindenféle egyetemekre, hogy ne vigyék el, majd mindet otthagyta egy fél év után. A tavalyelőtt megszüntették a kötelező katonai szolgálatot, és a férj felsóhajtott, hogy milyen jó, a fiam is megússza 🙂 Ő is sokat hallotta az apjától, hogy aki nem volt katona, az nem férfi…

        Kedvelés

      • Én ebben azért látod jót is, pl ha neadjisten tényleg kitör a háború, akkor elég nagy előnyökkel indulnak, gondolom én…. Lehet fegyver nélküli szolgálatot is vállalni?

        Kedvelés

      • Remélem sosem lesz része Svájcnak háborúban. Tény, hogy jó hadseregük van, de annak és az agyon hangoztatott függetlenségüknek ez az ára. Nem lehet. Mindenkinek van fegyvere. Aki sorozható, annak lőfegyvert is adnak. Megnőtt az ilyen fegyverekkel elkövetett öngyilkosságok száma, ezért legalább annyit szigorítottak, hogy a töltényeket le kell adniuk mielőtt hazamennek. De pár évvel ezelőttig töltényestül vitte haza minden férfi.

        Kedvelés

      • Ez viszont nem tetszik, mert mi van, ha valaki lelkiismereti okokból nem akar fegyvert fogni, attól még részt vehet a honvédelemben….. ezt az opciót még nálunk is lehetővé tették annak idején, pedig mi Svájchoz képest nagyon Kelet-Európa vagyunk….

        Kedvelés

      • Erre nincs lehetőség. Állampolgári kötelessége a fegyveres szolgálat. Akkor maradhat távol a fegyvertől, ha valami nagyon indokolt baja vagy betegsége van. Mondjuk abszolút nem lát, vagy a pszichológiai vizsgálaton rosszul teljesített. Tehát vakoknak és félőrülteknek nem kell fegyvert fogniuk, más indok nem elfogadható. Minden évben van fizikai és szellemi vizsgálat is pár héttel bevonulás előtt, úgyhogy azt legalább nézik, hogy testileg lelkileg ép-e, aki fegyvert fog.

        Kedvelés

      • Tiszta horror ez a katonásdi.
        A svájci rendszer ha lehet, még embertelenebb, mint ami nálunk volt. Még mindig inkább túlélhető a dolog, ha egyszerre letudja az ember 18-19 évesen, mint így, hogy a működő életéből rendszeresen kirángatják.

        Kedvelés

      • Az én exem lelkiismereti okokból polgári szolgálatos volt, még a kétszeres időt is vállalta ezért. El tudom képzelni, hogy Svájból egyenesen kivándorolt volna emiatt, megjegyzem teljes joggal. Vannak ilyen lázadó elemek Svájcban?

        Kedvelés

      • Kirángatják, mert így folyamatosan van egy bizonyos mennyiségű ember, akinek tök aktív katonai tudása van és bevethető, ha helyzet van. Mondjuk nem tudom milyen helyzet lehet egy olyan országban, ahol 1648 óta nem látott háborút senki. De mondjuk a második világháborúra nagyon felkészültek, ha netán ellenük indulna bármelyik állam.
        Nem igazán vannak lázadó elemek 🙂 Maximum én leszek az, amikor átsétálok a piroson és nem jön autó. Majd a szülők ijedten kapják a tenyerüket a gyerekek szeme elé, hogy ne lássa a rossz példámat. Ott mindenki nagyon szabálykövető. Van az a vicc, hogy a svájciak olyan féktelenek, hogy szilveszterkor egyből a porszívóba szórják a konfettit 😀 Van benne valami….

        Kedvelés

  10. Én: Eszter menj rakj rendet a szobátokban! Ádám, menj segíts Eszternek!
    Eszter: Ó, semmi kedvem nincs rendezni. – De azért elindul.
    Ádám: Én nem akarok rendezni! – és megveti a lábát.
    Én a férjemnek románul: légy szíves szólj rá Ádámra!
    Férj: Ádám, fogadj szót anyukának és menj Eszternek segíts rendet rakni!
    Ádám: jól van, jól van! – és nagy nehezen elindul.

    Ez szinte minden nap!

    Kedvelés

    • ezt a románkodást muszáj? emlékszel, mondtam neked a múltkor is az autóban, hogy szerintem mért nem szerencsés… nagyon rossz emlékeim vannak gyerekkoromból. mert én is úgy nőttem fel, mint a kicsi lányom: mindkét nyelven értettem. senki nem beszélt a “hátam megett”. de sok kortárs gyereknél így beszéltek a szülők, amikor nem akarták, hogy a gyerek értse, és láttam rajtuk, néha mondták is, mennyire megalázó, hogy így kerülik ki, veszik semmibe őket.

      Kedvelés

      • Nem muszáj. Viszont azt akarom éppen elkerülni, hogy felnőttként majd úgy emlékezzenek rám, mint a sárkányra, aki az apjukat is szöktette. Szomorú, de ha nem lépek a férjem tyúkszemére így románul, akkor magától meg sem mukkana az ügyért. Ebben a helyzetben szükségét éreztem. Különben egy hónapban egyszer, ha előkerül a románkodás.

        Kedvelés

      • Igazából azt szeretném elérni, hogy a fegyelmezésnek a kevésé kellemes részéből is vegye ki a részét, mert a gyerekek jó részt csak engem hallanak fegyelmezni (kiabálni).

        Kedvelés

      • nem tudom, nyilván nem azért vagyok, hogy tanácsokat osztogassak, de nem tudnátok ezt a kérdést négyszemközt megbeszélni a férjeddel? hogy az összes ezután adandó alkalommal magától szóljon. vagy elég legyen neki egy emlékeztető sárkánypillantás… 🙂

        Kedvelés

      • Ó, ezt én hányszor de hányszor próbáltam! Sokáig semmi. Ő volt a kedves, megértő apuci, én meg a sárkány, gonosz anyuci. Kicsit változott a dolog, de neki még mindig nehéz erélyesen rájuk szólni.

        Kedvelés

      • Erre mondja egyik barátnőm a férjének: Te vagy a rossz zsaru, én vagyok a jó zsaru. Pszichológus a szentem.

        Kedvelés

      • Nálunk oltári nagy kupi van, ha azt látnátok,
        de jól érezzük benne magunkat. Senki nem veszekszik emiatt senkivel. Csak senki nem csinálja, mert én dolgozom, a férjem otthon van és főzni hajlandó, mosogatni szintén, de takarítani nem, én meg munka után nem vagyok hajlandó mikot ő otthon van, a gyerek az meg gyerek. Rezignáltan vesszük tudomásul a kupleráj elhatalmasodását,
        ami már néha akkora, hogy miatta lassan a NewYorki Egyezményből is kiléptetnek minket, ha kapunk egy nemzetközi látogatót 🙂
        Nem is igazán értem, miért kell a rendért veszekedni.
        Érdemes-e erre fecsérelni az embernek a drága idejét …
        A rend rakása egyébként nálunk a “valaki egyszer majdcsak megunja” alapon történik, és általában ez felváltva esik meg velünk.
        Vagy ha valami vendég jön és akkor mindannyian nekiesünk, az jó buli szokott lenni,
        és a végén örülünk, hogy jött a vendég és akkor 1 hétig legalább körülöttünk is rend van. Aztán megint elkezd növekedni az entrópia.
        Legnagyobb rend akkor szokott lenni, amikor a lányom bulit tart…

        Már a buli előtt… utána romokban a ház, mindig törik valami, hol ólomüveg ablak,
        hol ónémet falióra, hol herendi porcelán, meg a Picassók a dartstól, na azokat szoktam sajnálni 🙂
        És akkor a garázsról még nem is tettem említést, a garázs, ami már két éve nem látott autót, viszont szánkótól a vaskályhán át a dugi skót viszkiig meg a kolbászrudakig minden egyebet igen jól ismer 🙂

        Kedvelés

      • A rendért azért szoktam veszekedni, mert ha 57 négyzetméteren kupi van, akkor meg se lehet mozdulni. Konkrétan 5 legóba és három könyvre lépek, míg eljutok a ruhás fiókig. Ezt meg én utálom. Ezért kell a rend. Ha nagy házban élnénk, lehet, hogy nem patáliáznék. De az is lehet, hogy ugyanúgy. Szeretem a rendet, de nem jobban, mint a családomat. De azért van egy határ, ami fölött nem érzem jól magam, és végülis az otthon az, ahol az ember pihen, készül, eszik, játszik. Ha folyton ideges vagyok, mert feszengek, mert a tárgyak közé szorítva érzem magam, az senkinek sem jó.

        Kedvelés

    • Pár évvel ezelőtt együtt voltam pár napot több barátommal és az ő kamasz fiaikkal. Mi barátnőmék nyaralójában aludtunk, a srácok a kertben. Hazaindulás előtt, mi nők, szóltunk a tévéző tiniknek, hogy míg mi felnőttek csomagolunk, hajtogassák össze a sátrat. Szóltunk egyszer-kétszer, az egyik még el is indult, de mikor látta, hogy a többiek meg sem mozdulnak, visszaosont. Meguntam, be mentem szólni, hogy mi lesz már, alig fél óránk van indulásig , miért nem bontják már le a sátrat. Erre rám nézett az egyik 17 éves fiú és annyit mondott: “-Mert van jobb dolgunk is!” Köpni nyelni nem tudtam és szartam volna bele az egész sátor ügybe, ha nem a miénk lett volna a sátor, amit haza kellett vinnem. Tök mérgesen visszamentem a kertbe és elkezdtem egy barátnőmmel (akinek a fia épp nem volt lenn) lebontani és összepakolni a sátrat. Egyszer csak megjelent a beszólós fiú apja és megkérdezte miért mi csináljuk, hol vannak a srácok? Mondom, azt mondta nekem a fiad, nem ér rá, van jobb dolga is ennél. Elkomorodott, nem szólt semmit, megfordult és bement a házba, ott nem tudom mi történt, de a fiúk (nem csak az övé, mindegyik!) pár másodperc múlva kispricceltek és kisangyalként hajtogatták és csomagolták el a sátrat. Akkor utána azért nagyon el voltam keseredve, hogy kis 16-17 éves kölykök, de úgy érzik, vagyis már pontosan tisztában vannak vele, hogy a nőknek nincs szavuk, rájuk nem kell hallgatni 😦

      Kedvelés

      • Most szíven ütöttél. Nálunk általános minta, hogy ha rám nem hallgatnak, akkor apa – magától, nem én kérem – beavatkozik a szituációba, és rájuk szól, mire általában megcsinálják. Eddig is éreztem magamban, hogy nem jó ez így, ha én kezdtem el, nekem kell befejeznem is, de nem tudtam igazán észérvekkel megmagyarázni magamnak, tehát a férjemnek sem, hogy miért nem jó ez így. Hát ezért. Nem kell, nem akarom, hogy ő legyen a nagyobb erő, a vis maior, ami mindig beavatkozik. Lehet, hogy most működőképesnek látszik, de engem rombol, az én problémamegoldásomat hatálytalanítja, és őket arra neveli, hogy mindaddig semmibe lehet venni azt, amit anya mond, míg apa nem kontráz rá.
        Köszönöm ezt a felismerést.

        Kedvelés

  11. Egy gyöngyszem 50+ férfitól, 3. házasságban: “Nem azért nősültem meg, hogy nekem kelljen elrakni a ruháimat.”
    Mondok egy pozitívat is: apám olyan pedáns, hogy inkább magának mossa, teregeti ki az ingeit, mert akkor lesz olyan, amilyennek ő akarja. Sok házimunkát is végez, bevásárol, mosogat, tereget, nagy ritkán főz is (nem igazán tud), de emiatt én mindig sajnáltam őt. Nem néztem meg a pontos arányokat, hogy ki mennyit végez, de komolyan azért szoktam elmosogatni náluk, hogy ne neki kelljen.
    Egyébként nekem legtöbbször nem azzal van bajom, hogy meg kell valamit csinálni, hanem hogy nem igaz, hogy más elmegy mellette. Nem bírom az olyan embert, akinek a tisztaságmániája abban merül ki, hogy másokat utasítgat, hogy mit kéne még kitakarítani. Ha valami koszos, megcsinálom, mert zavar. Nem mondom, hogy ragyog minden, erős túlzás lenne. De automatikusan letörlöm a pultot, ha rácsöppen valami stb. És gyűlölöm a más rászáradt foltját vakargatni.

    Kedvelés

  12. Visszajelzés: de akkor mit lehet tenni? | csak az olvassa

  13. amikor hozzank koltozott a ferjem nagylanya egy evre, akkor azt vezettem be miutan szepen hiaba kertem hogy rakjon rendet, hogy ha masodik figyelmeztetes es a hatarido lejarta utan sem lett rend, akkor bementem egy kukas zsakkal, valogatas nelkul beleraktam mindent ami elol volt, ertsd felig rohadt almacsutkatol az uj ruhajaig es leraktam az ajtaja melle. ha kirakta meg aznap es a helyere, akkor minden ok, ha nem akkor ment a kukaba. es egyszer megmutattam neki milyen amikor en rakok rendet nala, hogy na, ezt varom el toled is. egy ket ilyen kukas zsak akcio utan mar eleg volt az is ha szoltam hogy ugy latom kupi van nala

    Kedvelés

    • Ezt én is eljátszottam a lányommal kisebb korában, hogy kértem, rakjon rendet a szobában. Nem. Másodszor is. Akkor sem. Összeszedtem minden játékát és kiraktam az erkélyre, azt mondtam, hogy odaadtam a szegény gyerekeknek. Volt sírás rívás. A következő Mikulás és angyal a kedvencebb darabokat visszahozta. Utána rend volt egy darabig, amíg Ádám nem lett akkora, hogy tudott rendetlenséget csinálni. Vele már nem működik a zsákos dolog, mert ő úgy fogja fel, hogy akkor mikor veszünk mást helyette? Ő nem ragaszkodós fajta, nem érzi, hogy hiányoznának a játékok. Mindenképpen a kukás variánst is fontolgatom, mert van egy egész szemetesautónyi játék. És nincs utánpótlás. Akkor esetleg motiválva érezné magát, de ezzel még várnom kell, mert még korban nincsen ott, hogy értse 🙂

      Kedvelés

  14. es amikor a nevelt lanyom elkezdte nalam is az jatszani hogy o marpedig nem bir felkelni reggel, es elindulni iskolaba, amig oda nem viszem neki a gozolgo kakaot es rimankodom fel orat minimum, akkor kapott ajandekba egy ebreszto orat es ha nem ert oda iskolaba, akkor o viselte a kovetkezmenyeket. es meg lett mondva neki hogy ka kirugjak a sulibol a hianyzasai miatt akkor huzhat vissza Mo-ra az anyjahoz. Utana felkelt magatol. most hogy irom, latom hogy megint en talaltam ki a modszereket es en is vittem veghez oket, nem a ferjem. Mondjuk az is igaz hogy o mindig mellettem allt es egyutt tartattuk be a betartatni valokat. es nagyon nehez 28 evesen egy 14 eves kamaszt nevelni akit addig nem te neveltel. igy utolag jottem ra miota gyerekem van hogy mennyi mindent rosszul csinaltam.

    A nevelt fiam is kiejtette a szajan egyszer hogy o nem mosogat mert az noi munka, az allam esett le. Aznap elkeszult a napi beosztas ami azota is menetrendszeruen eletbe lep a hozzank erkezesuk napjan hogy melyik nap ki mosogat nalunk.

    Kedvelés

    • Szigorúság és következetesség! Nehéz betartani ,de megéri ,egy nap még hálásak lesznek,amiért némi önállóságra neveled és nem hagyod,hogy egy óriásbébi és egy igénytelen állat keveréke válljék belőlük.

      Kedvelés

      • Az én szüleim sose szóltak bele, hogy mekkora kupi van a saját szobámban, mégse lettem igénytelen állat. Mondjuk rendmániás se, de nálunk senki se volt az.
        A házimunka beosztását viszont jó ötletnek tartom, alkalomadtán én is bevezetem.

        Kedvelés

      • Én mindig is rendetlen voltam, de az a fajta, aki ha keres valamit, akkor a nagy kupac aljáról is elsőre kihúzza. A gyerekek apukája rend-és tisztaságmániás, de olyan szinten, hogy egy idő óta azt gondolom, egy kis OCD is befigyel az ablakon. (A kanalakat a fiókban úgy kell elhelyezni, hogy hat-hat kétféle irányba néz, és ha ez mondjuk 5-7-re módosul, akkor szerinte kupleráj van stb.) Régebben állandóan lelkifurdalást keltett bennem azzal, hogy a gyerekek eltanulják tőlem a kupit, és ezért milyen szar anya vagyok. Mostanra már nyilvánvaló, hogy a háromból az egyik nagyon rendetlen, a másik átlagos, a harmadik rendes, de nem mániásan.
        A házimunkához komoly táblázat van, időnként lehet igényelni cserét, működik. Annyi kell hozzá, hogy SOSE csináljuk meg helyettük, ha csorog ki a krumplihéj a szemetesből, akkor se viszem ki, így könnyebben észreveszik.

        Kedvelés

      • “hat-hat kétféle irányba néz, és ha ez mondjuk 5-7-re módosul, akkor szerinte kupleráj van”
        Jaj, ne is említsd, anyukám ilyen. Rémálom volt vele együtt lakni, ha a tv műsort nem elvágólag tettem vissza az dohányzóasztalon a rejtvényújságra, akkor ő is kiborult, mi ez a kupi (bátyám ugyan ilyen lett). Kezdem érteni én viszont miért lettem pont az ellenkezője!

        Kedvelés

      • Hűha, nekem ez elég betegesnek tűnik…. MI az a kontrollhiány az életükben, amit így pótolnak? Más tekintetben is kontrollmániásak? (pl mindennek egy kell történni, ahogy ők akarják, vagy a legkisebb változástól is kiborulnak, képtelenek a spontaneitásra, egyéb kényszeres dolgaik vannak). Ez fontos lehet, mert ebből komoly, akár mentális zűrök is lehetnek.

        Kedvelés

      • Anyukám elég fiatalon vezető beosztásba került, nem tudom a más feletti kontroll mániája tette-e őt alkalmassá erre vagy pont amiatt vált ilyenné otthon is? Viszont tény, hogy ő, ha valamit eltervez, akkor nem bírja elviselni a változtatást, akkor sem ha a tiltakozásra semmi kézzelfogható indoka sincs. Egyszerűen ő azt mondta (terv) és ettől ne térjen el senki. Egyszerűen totális rugalmatlanság ezen a téren. Csernustól olvastam egy nagyon érdekes “diagnózist” az ilyen emberekről, mégpedig, hogy figyeljük meg ők azok, akik rettegnek például a repüléstől. Azért mert akkor nem uralnak semmit, ki kell engedniük a kezükből az irányítást és át kell adni másnak. Ez számukra egyszerűen elviselhetetlen. És tényleg, anyukám is annyira irreálisan fél a repüléstől, hogy mikor muszáj volt mennie, 3 nyugtatót vett be előtte és még így is alig bírta elviselni. Olyan is volt, hogy ingyenes céges utat mondott le emiatt.

        Kedvelés

      • képviselőnének írom: igen, ő mindenben igényli, hogy nála legyen a kontroll, nagyon nehéz volt vele húsz évet leélni, amíg nekem állandó probléma volt, hogy bennem van a hiba, amiért lazább vagyok. A legnagyobb lányunkat fiúnak vártuk, még az utolsó ultrahangon is mutogatták a kukiját. Aztán lány lett. Ezt az apja hónapokig nem tudta feldolgozni, nem azért, mert baj, hogy lány. Hanem mert nem az történt, amire ő számított. Sajnáltam szegényt akkor, mert nekem abban a pillanatban tök természetes volt, hogy hát persze, hogy lány, mi is lehetne más 🙂
        (Képzelhetitek, milyen lehet autót vezetni úgy, hogy egy ilyen ember ül a jobb egyben… Volt, hogy megálltam, és kiszálltam, hogy inkább gyalog megyek tovább.)

        Kedvelés

      • Velem nem csak éreztették, nekem konkrétan megmondták, mi tehetünk róla, ha a 17(!) éves lányunk elkésik a suliból. Mikor elkerekedett a szemem, mégis hogy gondolják a dolgot, rángassam ki az ágyból fél órával előbb vagy szigorúan ne engedjem vissza a lakásba, ha mondjuk visszafordul,mert valamit otthon felejtett? A válasz: “a szülőnek ezt meg kell tudni oldani!”

        Kedvelés

      • Akkor is, ha a szülők hamarabb elmennek dolgozni, mint ahogy a 17 évesnek suliba kéne indulnia, ugye? Mert azért ne már, hogy egy 17 évest ne lehessen egyedül hagyni reggel. Annyira szeretem, hogy a szülőknek mindent meg kell tudni oldani…

        Kedvelés

      • “Akkor is, ha a szülők hamarabb elmennek dolgozni, mint ahogy a 17 évesnek suliba kéne indulnia, ugye?”
        Erre az a tipikus tanár válasz, minden szülőnek tudnia kellene, hogyan motiválja a saját gyerekét. Beszélj a fejével vagy telefonálgass rá, esetleg büntesd ha elkésik, stb. Ez utóbbi egyébként visszatérő óhaj a részükről, végül is az intőnek is ez lenne a célja, hallottam nem egyszer, hogy a tanár rákérdezett a gyerektől milyen büntetést kapott érte és hamar megtanulták (mármint a gyerekek), hogy nagyon rossz válasz az, hogy semmilyent. Ugyanis ilyenkor veszik elő a szülőt a fogadó órán “kedves anyuka azért nekünk együtt kéne működnünk szöveggel”. Tessék úgy nevelni a gyereket ahogy ők gondolják. És mivel Magyarországon a tekintélyelvű nevelést preferálja a többség, kötelező elvárás, hogy neked is úgy kellene nevelni, irgumburgum.

        Kedvelés

      • itt akkor van a gond, amikor a szülő szarik bele a kölyke megnevelésébe, majd amikor a csemetét kirúgják a suliból, akkor jön sipákolni

        Kedvelés

      • Én ezt a nevelés szót nyomban helyettesíteném a szeretés szóval. Más fíling és az eredmény jobb. Én azt tartom, hogy a gyerekeket szeretni kell nem nevelni. Meghallgatni, figyelni rá, ember számba venni, nem lekicsinyleni az érzéseit, hanem komolyan venni a bánatait. Akkor nem kell nevelni. Nekem ez a nevelős dolog olyan idegen. A katonaságnál nevelnek. A családban szeretet van. Tévedek?

        Kedvelés

      • Őszintén szólva nekem mindegy, hogy hívjuk, én a humánus, szeretet-alapú nevelés híve vagyok, ahol a szülő a saját hitelességével alapozza meg a saját tekintélyét, szülő és gyerek egyenrangú de azért világosan elkülönülnek a felelősségek és a szerepek. A szülő intézkedései átláthatóak és a viselkedése kiszámítható, a gyerek érzelmi és fizikai biztonságban van, ugyanakkor ésszerű korlátokkal is szembesül. Az a család, aki ilyen, az nem fogja a tanárra és az iskolára hárítani a saját szülői feladatait, amikben nyilvánvalóan csúfos kudarcot vall(ott).

        Kedvelés

      • Érzékeny vagyok arra, mikor más gyerekéről lévén szó, a szülőnek szegezik a kérdést egyes szám harmadik személyben, hogy nem értem miért nem tudja MEGNEVELNI azt a gyermeket, és ennek a megnevelésnek érzem azt a megverni-ütni-rugni ízét, ami a szomszéd/rokon/jó szándékú ismerős türelmetlenségből fakad, és gyakran így végződik ill. kezdődik a mondat, ha az én gyermekem volna, ezt vagy azt csinálnék vele. Na ezektől falra mászok. Rendszerint van is egy elrettentő példaszerű gyereke, aki már rég alkoholba fojtja a bánatát, vagy öngyilkos lett már.

        Kedvelés

      • Igen nekem is meglepő felismerés volt, hogy a nevelést sokan a veréssel azonosítják, “várj csak, majd hazajön apád és jól megnevel!”

        Kedvelés

      • Nekem nagymamám mindig úgy mondta, hogy ő nevelt fel. Ettől olyan érzésem volt, mintha egy virág lettem volna, akit öntözgetett, gondozott, hogy nőjön. Neki a nevelés ezt jelentette 🙂

        Kedvelés

      • Na igen. Valamint tinédzserkorban elkezdeni a gyereknevelést már eléggé későn szokott lenni.

        Kedvelés

      • “humánus, szeretet-alapú nevelés híve vagyok, ahol a szülő a saját hitelességével alapozza meg a saját tekintélyét, szülő és gyerek egyenrangú de azért világosan elkülönülnek a felelősségek és a szerepek. A szülő intézkedései átláthatóak és a viselkedése kiszámítható, a gyerek érzelmi és fizikai biztonságban van, ugyanakkor ésszerű korlátokkal is szembesül.” hat ezt legszivesebben kiragasztanam minden csalad falara, belertve az enyemet is.

        Kedvelés

      • chris, irtad hogy lehet nem is lesz gyereked, mert a parodnak van mar nehany. Ismet egy kerdes jutott eszembe, ha 10, 15 ev mulva netan elvalnatok, nem vagnad a fejehez hogy neked miatta nem lett sajat gyereked? mekkora aldozatot hoztal? nem feltetlenul nekem kell valaszolnod, eleg ha magadnak. nekem sokszor eszembe jutott hogy mennyi energiat fektettem be az o gyerekeibe es mennyire feleslegesen. hogy utolag mindenki elfelejti, csak en nem.

        Kedvelés

      • Köszi a kérdésed!
        Óriási szerencsém az átlagon felüli tudatosságom (meg az is, hogy idetaláltam annak idején), meg hogy nagyon fiatal vagyok még. Nem, nem hiszem, hogy eljutnék odáig, hogy szarrá hajtsam magam miattuk, aztán kisemmizve érezve magam, továbbálljak. Már most felmerült bennem, hogy kilépek, és egyre éberebb vagyok arra, hogy nekem legyen jó. Úgyhogy nem félek attól, amit leírtál. De ehhez sok meló és figyelem kell. Ha meg túl sok melóba fog kerülni, akkor bármilyen nehéz is lesz, ki kell szállnom, mert nem éri meg.

        Kedvelés

  15. engem ugy neveltek hogy a sajat munkamert ram volt bizva a felelosseg. A parom gyerekeivel akik most 17 es 21 evesek meg mindig az anyjuk ul le tanulni. Szamomra ez dobbenet. azon gondolkozom a gyerekeim szuletese ota hogy hogyan lehet elerni hogy a gyereknek belso motivacioja legyen arra hogy elvegezze ami az o dolga. hogy almabol riadjon fel ha veletlenul elfelejtette megirni a leckejet.

    Kedvelés

    • Én most jövök az év végi kiértékelésről, ami arról szól, hogy a tanítónéni leül a szülőkkel 6 szemközt és elmondja a gyerekről fontosnak tartott információkat. csupa jót mondott a lányomról. Elmondta, hogy látszik, hogy sokat foglalkoztatjuk otthon. (magamban kuncogás, mert a lányom, ahogy belép az ajtón, a táska repül a sarokba, pince kulcs le, bicikli elő és estig nem is látjuk). Szóval csupa jó dolog. Persze, ha nem ez lenne, akkor is az én gyerekem és ő lenne a legjobb nekem, elfogult vagyok. A vicc az, hogy amikor más szülőknek mesélem, hogy Eszter itthon egyáltalán nem tanul, akkor hitetlenkedve néznek. Akkor mondják, hogy könnyű nekem, mert milyen jó a felfogása. Szerintem inkább arról van szó, hogy ha erőszakkal ültetik oda a gyermeket tanulni, annak ez az eredménye, hogy a maradék lelkesedét is kiölik belőle.

      Kedvelés

    • Ezzel elég sok könyv foglalkozik, én azon vagyok, hogy 1. lássa, hogy én is dolgozom, elvégzem zokszó nélkül a feladataimat 2. együttműködjek a tanáraival, most még nem olyan nehéz, mert elsős, de ők kezdettől fogva önállóságra buzdítják őket és megkövetelik, hogy minden legyen meg.

      Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.