mi nem tennénk ezt veletek

Ez a bejegyzés, és több más is, válasz agresszív, magukat antifeministának nevező látogatók hozzászólásaira.

Ellenség lettem, ellenségek lettünk.

Azt mondják, le akarjuk őket igázni. Megfosztani őket férfúi lényegüktől, arcukba tolni a szaros pelenkát. (Minden Áron, ne haragudj, látod, újra leírtam! Egy éven belül már harmadszor!)

Ez az ő logikájuk. Azt mondják, mi csak szabadon akarunk dugni az ifjú, tüzes latin szeretőkkel. Hét tengeren járni. (A fejléc szövege is roppant érdekes, ki ne hagyjátok!) Ők meg mosogassanak. Úgy képzelik, írták is:

olyan engedelmes kezesbárányokká nevelné őket, mint amilyennek a nőket képzeli a gonosz patriarchátusban

részletesebben: a szaros pelenka: nőiségem esszenciája

Vagy a blogvilág csatái: azt hiszik, engem annyira bánt, amit ők írnak, mint amilyen érzelmeket bennük keltenek az én írásaim. Én “mocskolom őket” és “perrel fenyegetem”. Ők sértőnek érzik a nemi szerepek társadalmi mechanizmusairól írt bejegyzéseimet, válaszul, és a személyemre, az idióta, seggnyalás és hasonló szavakat használják.

Én Deansdale-t sokáig tulajdonképpen csodáltam. Én szerettem volna azt hinni, hogy ő gondolkodik, csak hát nagyon másképp, de erő van benne. Hogy ő okos (a helyesírása például, ami fontos indikátor, a dícsért leszámítva szinte hibátlan). De most, hogy keményen megmondta, csak egy kis piros homokozólapát rémlik fel, meg egy kantáros rövidnadrág, kék kordbársonyból, ha rá gondolok. Kissé keserű a felismerés, hogy helyből és félálomban is okosabb vagyok, és míg itt fényes narancssárga a lét, míg mi érvelünk meg tapasztalatot cserélünk, ott nyakig vannak a sárban.

Magatokról írtok, mindig. Ez a ti logikátok.

Nem, nem a helyzetet szeretnénk megfordítani. Nem ebben a keretben gondolkodunk, nem hiszünk abban, hogy van vesztes és nyertes, domináns és alárendelődő: pont hogy fel szeretnénk számolni ezt a feszülést, az erőn alapuló viszonyokat. Nem beszélünk hierarchiáról, rendről és örök értékekről. Ez a ti logikátok. Teljesen mást szeretnénk, és miénk a jövő.

Mi nem tennénk ezt veletek. Nem vennénk igénybe férfiprostituáltakat, nem csalnánk a partnerünket fűvel-fával, esszencalista magyarázatokkal, genetikával és biológiával. Nem kényszerítenénk senkire egyetlen érvényes szerepet.

Hiszünk abban, hogy nem lehet kiindulópont, hogy megüthetnélek, de nem teszem, mert jó fej vagyok. (Hatalmamban áll, kinyomoztam a címed, ott jártam, és mégsem csöngettem be — hm.)

Hiszünk a sokféleségben, a szabad választásban, a kölcsönösségben, a felelősségvállalásban — mindig is hittünk.

Hiszünk a tehetséges nőkben és a tehetséges férfiakban, az alkotóerőben, a szellem és a szó erejében.

Hiszünk abban, hogy gyereket nevelni nem aljamunka, és hogy a házimunka nem identitás, hanem olyasmi, mint hogy rendszeresen pisilni kell. Hiszünk abban, hogy mindaz — a versengés, az erőszak, a gőg, a némaság, az igénytelen baszhatnék, a rossz viccek, a feladatok áttolása a másikra, a felelősség nem vállalása –, amivel nekünk bajunk van, nem a férfiak lényegi sajátja, és hogy nem a férfias, eredeti személyiségüket kell feladniuk a változáshoz, akkor sem, ha a szocializáció tanulsága nagyon mélyen ülepedett le.

A férfiak nem ilyenek, és amit tesznek, nem gonoszságból teszik, mint ahogy a nők sem a maguk kínos húzásait, hanem azért, mert rossz választási lehetőségeik vannak, mert szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát, s így mindenik determinált. Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág. Ami van, széthull darabokra.

És mi sem azért nem tennénk ezt veletek, mert mi bezzeg erkölcsi fenoménok vagyunk. A nők nem jók, és a férfiak nem rosszak. Amikor jók vagyunk, akkor is szerepnek engedelmeskedünk. Húzzuk már le a függönyt, legyen vége ennek, és legyen az elfogadás, a figyelem, a megértés, a kompetens döntés kiindulópont. Ne azért ne bántsuk a másikat, mert jók vagyunk, hanem hogy létrejöjjön végre egy új világ, valami más.

S aki mindebben nem hisz, azzal nincs dolgunk, ne féljetek. Nem lesznek ilyen nőitek. Elkerüljük egymást, nagy ez a világ. Ti miért féltek? Úgy féltek, mint a nyilasok negyvenötben. De a nemek közt nem lesz leszámolás. Csak a saját életüket akarják élni, nem a másét. S ha velük tartotok, akkor veletek együtt, két saját élet, egymást segítve. Miért olyan veszélyes ez?

Mindabból, amivel minket vádoltok, jól látszik, hogy nemhogy nem értetek egyet, azt sem tudjátok, miről beszélünk. Azt hiszitek, az egyenlőség lisztes lábát nyomjuk az ajtórésbe, hogy bepréseljük oda a férfielnyomás farkasát. Mi a házat szeretnénk lebontani. Rozoga már úgyis. Ha a kölcsönösség nektek fenyegető, akkor megérdemlitek azt, ami most van: a gürizést, a menedzserbetegséget, a játszmázó, panaszkodó feleséget, a válást, a frusztrációt és a tönkremenést.

135 thoughts on “mi nem tennénk ezt veletek

  1. “Ti miért féltek? Úgy féltek, mint a nyilasok negyvenötben.”- Félő, hogy egy idő után annyian leszünk mi, hogy nekik nem marad nő. A felvilágosult nő, aki látja, mit akarnak tenni vele és meg tudja állítani, ki tud szállni, az már nem irányítható. Ettől félnek. Vajon hányan vannak köztünk, akik egy napon “megváltoztak”, “agresszívak lettek”, “engedetlenek”, sőt, “önzők”! Hirtelen felismerték, amit tesz velük a környezetük és elkezdtek védekezni. Nem volt már olyan egyszerű rángatni őket csak azért, mert felismerték a módszert, a rendszert és azt mondták: állj. Az effajta férfiak erre nem tudnak reagálni, esetleg pislognak nagy szemekkel, vagy agresszívvá válnak. Még jó, ha csak írogatnak, te jó ég! Az itt a baj, hogy amúgy nem csak a hangjuk erősebb, a stílusuk durvább, de a testi fölényük is nagyobb.

    Kedvelés

    • Ha itt nem marad nő, majd hoznak Ázsiából. A Nyugaton élő magyar (és nem magyar) férfiak is magyar feleséget vinnének maguknak, mert a nyugati nők nem állnak szóba velük.

      Kedvelés

      • Mondjuk Kínából biztos nem… Ott ugye ismert okokból jóval több a férfi, mint a nő. Kíváncsi vagyok, hogy ez milyen társadalmi változásokkal fog járni egy-két generáción belül.

        Kedvelés

      • orosz nőket (Bécsben élve láttam, hogy ez mekkora tendencia) és a thaiföldi nőket. Mondjuk az előbbieket “veszélyesebbnek” tekintik, mert hamar elmennek ügyvédhez és ismerik azt a szót, hogy jog. A thaiföldi feleség azért annyira népszerű, mert engedelmes. Dermesztően hangzik, de nem egy férfi ismerősöm mesélt erről.

        Kedvelés

      • Én Németországban 10 évvel ezelőtt hallottam először azt a szót, hogy katalógusfeleség, mivel a barátim egy távoli ismerőse, aki valamiféle menedzser volt szintén egy ázsiai országból, már nem emlékszem honnan, rendelt magának egy engedelmes feleséget, miután a német nőkkel nem volt szerencséje. Meglepődtem azon, hogy ilyen van, de gondolom azóta csak nőtt az ilyen kapcsolatok száma.

        Kedvelés

      • Van, igen, de csak a “futottak még” ill. a “bottal sem piszkálnám meg” férfikategória folyamodik ehhez a háztartási robotgép-beszerző turizmushoz… A németek Thaiföldről importálnak. Elég érdekesen mutat aztán a – többnyire – tökigénytelen, kopaszodó, sörhasú, elhanyagolt fogazatú, 80-as IQ/EQ-jú Jürgen a mindenre kedvesen bólogató, németül max. 3 szót értő, kissé félszeg Mae-Thahan mellett… Akinek Jürgen az egyetlen esélye, kikecmeregni az otthoni slum-ból. 😦

        Kedvelés

      • Nem, sajna ez így nem tejesen igaz. Nagyon jóképű, intelligens menedzser férfiakat is el szokta kapni az az érzés, hogy “nekem jár egy engedelmes és gyönyörű nő”. És mivel megszokta, hogy a katalógusból rendeli a kocsit is (a legdrágább extrákkal, nyilván), a nővel is így tesz. Mert amúgy meg úgyis minden nő egy olcsó r*banc, is így biztosra megy a tartósságot illetően.

        Én nagyon sajnálom őt, mert akármilyen sikeres, sosem fogja megtapasztalni, hogy milyen önmagáért szeretve lenni, egyenlően, szépen.

        Kedvelés

      • Igen, én is jelezni akartam, hogy nagyon nem függ ez a beállítódás a társadalmi helyzettől, sőt, minél gazdagabb, sikeresebb és önteltebb valaki, annál inkább érzi, hogy neki kényelmes nő jár, ki tudja fizetni.

        Kedvelés

      • Nos, azért a nyugati nők nagy része olyan szinten el van nem férfiasodva hanem igénytelenedve, hogy a mikrós készkaját se képes megmelegíteni, és a hiperfunkciós konyha csak ügyes díszlet a házban. Ezek után nem csoda, ha egy kis háztáji meghittség után vágyódnak a magyar férfiak.
        (tudom, túl jó fej vagyok megint)

        Ilyenkor mindig eszembe jut az az urban legendben a feministák elátkozására használt sztori, mely szerint az egyszeri amerikai nő feljelentette szexuális zakatásért európai kollégáját, aki előre merte őt engedni az ajtóban. Avagy az érem másik radikális oldala.
        De hát akit kígyó mart, az a gyíktól is fél. Épp, mint 45-ben.

        Kedvelés

      • Ismered a mondást, hogy “sose tulajdonítsuk rosszindulatnak azt, amire megfelelő magyarázat a butaság is”?

        Éva is ezt írja mindig, hogy sok férfi nem előre megfontolt aljasságból szemét, hanem mert nem is érzi, hogy rossz, amit csinál. A baj ott van, mikor nem is akarja újragondolni a dolgokat. Vagy rögtön rosszindulatú támadásként érzékel mindent, mint a férfiak a fentebbi cikk témájában vagy az amerikai nő, akit a hsz-emben említettem.

        Kedvelés

      • ” a mikrós készkaját se képes megmelegíteni,”
        miért kéne ezt csinálnia a nőknek?
        mire képes ehhez képest a férfi?
        és mi az, hogy háztáji meghittségre vágyik a férfi?

        és mire vágyik a nő?

        meg mi az hogy ügyes díszlet a házban?

        ideöntötted ezt a sokféle, egymással igencsak messziről kapcsolatba hozható jelenséget.

        ez az urban legends meg tényleg aztán hogy jön ide?
        ismerkedsz a feminizmussal, de messziről szurkálod egy bottal, nem mersz hozzányúlni. félsz? mitől is?

        ez a kígyós hasonlat? édes istenem, még a “rossz aki rosszra gondol” hiányzik a hsz-odból

        közben ott van benne az ítélkezés (hogy nem képes, meg igénytelen, meg nem csoda, hogy a férfi erre meg arra vágyik)

        hess, hess el innen!

        ahogy hajnalkám mondaná

        Kedvelés

      • úgy ám!

        nagyon eltűnt. pedig szeretnék beszélgetni vele.

        hátha tudunk kicsit árnyalni az álláspontján.

        Kedvelés

      • Légy szíves, ne egyél meg. Nem “ismerkedek” – egyszerűen nem szeretnék senki felett pálcát törni. Alapvetően hiszek az emberi jóságban és értelemben, amit elő lehet csalogatni, ha a célszemélyben csak egy kis készség is található rá. Tudod, Szabó Magdán nőttem fel.

        Igen, emiatt, mert mindenkit elsősorban megérteni szeretnék, és sajnos a stílusom nem olyan kiforrott, mint Éváé, látszólag önellentmondásokba keveredhetek.

        A mikrós készkaja megmelegítése pedig, ha már itt tartunk, mind a férfi mind a nő dolga is lehet.

        Nem, egyszerűen nem vagyok hajlandó senkit vádolni (veled ellentétben), amíg okot nem ad rá.

        Miért bűn, ha egy férfinak vannak vágyai meg elvárásai egy kapcsolatban? A nőnek nincsenek?
        Nem az a baj, ha valaki elvár valamit. A baj ott van, ha primitív eszközökkel próbálja kikényszeríteni vagy nem ad cserébe semmit.

        S hogy mitől félek? Mondjuk tőled, aki belém is rosszindulatot lát? Miért akarsz mindenáron veszekedni? Ha valamit jobban tudsz nálam, magyarázd el és indokold meg de ne harapd le rögtön a fejem.

        Kedvelés

      • És ez a kajánkodás külön nem tetszik. Nem “eltűntem”, csak neten kívül élem az életem. A munkámhoz nem napi szükséglet az internet, az okostelefonom is butuska még a folyamatos online jelenléthez, ezért vagyok ritkán látható.

        Az “érem másik oldala” – ez valamiféle spreciális szubkult szitokszó, amiről nem tudok, hogy nem szabad említeni?

        Eddig ezen az oldalon csak megértéssel találkoztam. Magam és mások felé is. Szeretném tudni, milyen darázsba nyúltam azzal, hogy megpróbáltam (lehet, átgondolatlanul) közelíteni az álláspontokat.

        Kedvelés

      • “A mikrós készkaja megmelegítése pedig, ha már itt tartunk, mind a férfi mind a nő dolga is lehet.”
        De nem ezt írtad!
        Lehet, hogy félreértettelek, akkor elnézést kérek, de, nekem, és ezek szerint másoknak is, ez úgy jött le, mintha szerinted az étel elkészítése amolyan női kötelesség (“háztáji meghittség”) lenne, amivel ki kell szolgálni a férfiakat és aki nő létére annyira igénytelen, hogy ezt nem teszi meg, akkor ne csodálkozzon ha beszereznek helyette egy készségesebbet, mert a háztartás kizárólag a nők dolga, amit a férfinak jogában áll “elvárni”, vagy legalább is vágyódni a kiszolgálás után. Vagy kifejtenéd bővebben mire írtad konkrétan, hogy “ezek után nem csoda, ha egy kis háztáji meghittség után vágyódnak a magyar férfiak.”?
        Az érem másik oldalának emlegetése, számomra egyértelműen egy relativizáló kifejezés, ugyanolyan mint a “de a nők is” és borzasztóan megmondóemberesen hangzik, mert feltételezi, hogy a másik olyan butuska vagy elfogult, hogy nem látja a fától az erdőt, pedig az ott van, csak meg kell neki mutatni.

        Kedvelés

      • Igen, félreértettél. De aláírom, hogy nem voltam egyértelmű. Úgyhogy 1:1

        Úgy gondolom, hogy amit a “boldog nyugaton” tettek a feminizmussal, az nagyon nem az, amiért mi, magyar nők küzdünk. Mert ez a post is arról szól, hogy mi nem tennénk ezt a férfiakkal. Mi, magyar nők nem azért akarunk feminizmust, hogy aztán megengedhessük magunknak, hogy a háztartásban semmit se csináljunk, hanem azért, hogy a férfinak is természetes legyen, hogy segít.Nem?

        Kegyetlen mód fel tudtam cseszni az agyam Hollandiában, mikor azt láttam, hogy anyuka reggel leadja a gyerekeket a suliban, délelőtt fitneszterembe megy, délben kávézik és pletykál a barátnőivel, közben a filippínó cseléd kitakarít és elmegy a gyerekekért, délután anyuka viszi a gyerekeket edzésre, különórára, közben a pálya szélén ugyancsak az anyukákkal cseveg, utána otthon megtömi a gyerekeket valami mikrózható mirelittel és lenyomja őket az ágyba, s leül a TV elé. Apuka meg hazaér este fél 9-kor, és nekilát tradicionális holland zöldségeshúst kotyvasztani krumplival, mert szeretne még meleg kaját enni, a napközbeni szendvicsek után.

        Hű, de megszaladt a szöveg…

        Na szóval én az éremnek ezt az oldalát láttam. Odaát.

        Kedves árnika! A feminizmussal azt hiszem, akkor kezdtem ismerkedni, mikor 21 évesen a gyűrűs vőlegényem közölte velem, hogy ő nem érti, miért kéne annyit pofázni, meg “megbeszélni dolgokat”, holott ha a férfi olyan nőt _választ magának_, aki igazán illik hozzá, akkor a nő úgyis egyet fog érteni a férfi döntéseivel.
        Én meg erre közöltem, hogy neked bizony a jóédesösszesnőifelmenődet, és leléptem gyűrű nélkül.

        Na.

        Szép estét mindenkinek!

        Kedvelés

      • Nagyon durván ítélkező, amit a holland nőkről írsz.
        Miért ne lehetne valakinek akár filippínó takarítónője? Én is szívesen delegálom a melót, mert annyi idő alatt sokkal értelmesebben tudok dolgozni.
        Gyereket iskolába, edzésre vinni nem munka?
        Ki főz a nőnek? Ki akar meleget enni? Apu mikor van a gyerekekkel? Főzni kötelező? Mirelitet a rossz asszony használ?
        Pálya szélén állni szabad, beszélgetni nem?
        Edzeni mikor lehet? Délelőtt, amikor anyu nem kell a gyerekeknek, tilos?
        Nos, én is így élek. Akkor főzök, ha eszembe jut, ha bírom. Én is beadom őket oviba, a nagy egyedül jár, én is kávézom, edzek, emberekkel találkozom, míg más dolgozik. Én is meg tudok fizetni takarítónőt. Nekem is akkora mázlim van, hogy így is kitermelem a megélhetésünket.
        És még így is nehéz tud lenni.
        Ez nem az érem másik oldala. Így kéne élni. Te ezt sajnálod a nőktől. Mert nők.

        Kedvelés

      • Látom, már te is félreértesz. Lehet, itt kéne ezt a vitát befejezni.

        Nem általánosságban írtam a holland nőkről, hanem azt, hogy láttam ilyet. Vagy oda kellett volna írnom, hogy jaj, biztos nem mind ilyenek, perszepersze?

        Nem sajnálok én a nőktől semmit. Apukát sajnálom, hogy 8-9-10 óra munka után még neki kell állnia főzni.

        ” Nekem is akkora mázlim van, hogy így is kitermelem a megélhetésünket.”
        Látod, itt a kulcsszó. Te termeled ki a megélhetést.
        Ha anyuka pl fitneszedző lenne vagy újságíró, aki otthonról dolgozik, s napi 3-4 órában meg tud keresni annyit, hogy legalább a filippínó cseléd bérét ő állja, mindjárt másképp feküdne a gyerek.
        De aki nem termel megélhetést, mert nem dolgozik, csak az a munkája, hogy a gyerekeket fuvarozza, attól szerintem hálátlanság, hogy még egy meleg vacsorát se rak össze a családjának. A filippínó cselédet meg apa fizeti.

        És ez, szerintem, nem is a férfi-nő, hanem az emberi viszonylatról szól. A nagykamasz vagy fiatal felnőtt gyerek is amíg otthon lakik, de nem keres, néha készíthet vacsorát vagy feltakaríthat a munkából hazatérő szülője helyett. Szeretetből és hálából.

        Kedvelés

      • “Mi, magyar nők nem azért akarunk feminizmust, hogy aztán megengedhessük magunknak, hogy a háztartásban semmit se csináljunk, hanem azért, hogy a férfinak is természetes legyen, hogy segít. Nem?”
        Ki állított olyat, hogy a feminizmus azt jelenti, hogy a nők semmit se csináljanak és mostantól minden háztartási munkát lőcsöljenek rá apura? Én ilyen soha sehol nem olvastam. Aki ilyet mond, ne haragudj, de biztosan semmit sem tud a feminizmusról. Ráadásul aki “segít” valakinek, azzal mintegy érezteti is, hogy egyébként ez nem az ő dolga, csak ő nagyon nagy lelkű és a másik munkáját néha átvállalja. Én abban sem látok semmi kivetnivalót, ha a házaspár, úgy egyezik meg a gyerekvállalásnál, hogy az anya feladata kizárólag csak a gyerekek és a háztartás ellátása lesz amíg otthon van. Hogy jön ide a háztartási alkalmazott igénybevétele? Ő fizetést kap, nem ingyen végzi a házimunkát, semmi okunk felcseszni az agyunkat, hogy valakinek erre telik. Az ő pénze azt csinál vele amit akar. És, hogy a férj saját magának készít kaját. Miért a dolgozó nők mit csinálnak, őket is sajnálni szoktad, amikor munka után kaját kell készíteniük maguknak? Ennek ráadásul még az az előnye is megvan, hogy a feleség nem találja magát abban a helyzetben mint sok magyar háziasszony, aki egész tűrhető egyenrangú kapcsolatban élt a gyerekek születése előtt a férjével, de szülés után egyszer csak azt veszi észre, amikor a gyerekekkel együtt automatikusan elkezdi kiszolgálni a férjét is, hogy a gyerekek már régen felnőttek, ő is újra dolgozik, apu viszont továbbra is úgy kéri a kaját tőle mint egy önmagáról gondoskodni nemtudó óvodás.

        Kedvelés

      • “Ki állított olyat, hogy a feminizmus azt jelenti, hogy a nők semmit se csináljanak és mostantól minden háztartási munkát lőcsöljenek rá apura?”

        Hát azok, akikről a fentebbi postban szól Éva. Nem? Ezek azok, igen, akik “semmit se tudnak a feminizmusról”, és ezen igyekeznek változtatni sokan.
        De én ezek után már a saját nevemben se vagyok biztos, amennyi felől belekötöttetek mindenbe, amit írtam.

        Nagyon fáj nekem, hogy akárhogy próbálom kifejezni magam, mindig az jön le, mintha én ellenezném, ami itt folyik. Pont fordítva.

        Nem tudom, miért nem sikerül érthetően kifejeznem magam.

        Ami viszont biztos, hogy megvetem a lusta, naplopó, önző, hálátlan embereket. Akikről látom, hogy azok. Akiknek semennyire nem látok az életébe, azokra eszembe se jutna címkét aggatni.

        Mert nem az a rossz anya, aki babysittert fogad. Nem rossz asszony, akinek takarítónője van. De az szerintem igenis rossz anya, aki elmegy koktélozni, miközben a lázas beteg gyereke otthon fetreng és zokogva követeli az anyját, hiába van mellette fizetett babysitter. Ha kórházban lenne szakszemélyzettel körülvéve, még hagyján. De így…

        A svájci munkahelyemen anyuka 8-9 órákat tanult az egyetemen, mégse jutott volna eszembe rossz anyának nevezni, mert láttam, hogy a gyerekei futva futnak elé, ha hazajön, és folyamatosan kitalál nekik mindenféle érdekes programokat, és ha akartam volna, se tudtam volna megfigyelni, melyik elfoglalt szülő tölt több időt a gyerekekkel. Mindig az foglalkozott velük vagy az főzött, aki kevésbé volt fáradt. Napi aktuálszinttől függően. Ott még azt is mosolyogva vállaltam, hogy hétvégén, mikor elvileg szabadnap járt volna, is vigyáztam a gyerekekre, hogy a szülők végre elmehessenek kettesben kikapcsolódni. Rájuk fért.
        Szerettem ott dolgozni. Mint fizetett alkalmazott.

        Kedvelés

      • Erenya, nem gondolod, hogy ha ennyi emberből hasonló reakciókat váltanak ki a soraid, akkor a te fogalmazásoddal lehet valami gond?
        Elég lenne csak egyszer újraolvasni, mit és hogyan írsz, és nem hüledeznél ennyire. Szerintem.

        Nem értem, hogy mi jelentősége van ilyen szélsőségek emlegetésének például. Mit akarsz ezekkel mondani? Mindenáron ítélkezni akarsz, megmondani, ki a jó és ki a rossz ember? Szerinted ennek a joga a te kezedben van?

        A legtöbb embert nem ismered, és soha nem is fogod ismerni az életét, a társával való viszonyát, a gondolatait, érzéseit, motivációit vagy a múltját. Mégis honnan veszed a jogot magadnak, hogy ide-oda mutogatva megmondd, hogy az egyik jó anya, a másik meg rossz? És akkor mi van, ha vannak olyan nők, akik nem olyanok, mint az elvárt? Nekik nincs joguk nem tökéletesnek lenni?! Miért mindig a nőkről van szó? Ez lenne az érem másik oldala?

        Akár hiszed, akár nem, itt nagyon is elfogadó közösség van, de már sok mindent hallottunk-láttunk. És az ötszázadik ugyanolyan érvelésre – bocsi, de – nem feltétlen türelmes bólogatás lesz a reakció. Mégis próbálnánk megérteni, amit mondasz, csak nehéz.

        Mit akarsz kifejezni? Mi a célod, miért vagy itt?

        Kedvelés

      • Kíváncsiságból.

        Sokan leírnak itt eseteket az életükből, amik ahhoz vezettek, hogy úgy gondolkodnak, élnek jelenleg, ahogy. Erre reagál a közösség, elmondja a maga tapasztalatait. Én talán túlzottan konkrét (szélsőséges?) eseteket írtam le, emiatt tűnik úgy, hogy ítélkezem. De a túlzott általánosítás sem helyes, ugyebár.

        Éljen mindenki, ahogy akar, ameddig másnak nem árt vele, más testi-lelki jólétét nem veszélyezteti. Egy önálló ember azt tesz magával, amit akar. De ha már gyereke van, azért felelős. Ha valaki testileg-lelkileg elhanyagolja a gyerekét, arra nincs mentség. Akár férfi akár nő.

        De ezzel már nagyon eltértünk a post eredeti témájától, valóban.

        A szélsőségekről: szerintem ott van a probléma minden vitában, hogy az egyik ember odavág az egyik szélsőséggel, a másik meg visszavág a másik szélsőséggel (talán ezt nevezte Vacskamati az “érem másik oldalának”). Lehet, hogy én is éppen ezt csináltam. Pedig csak közelíteni próbáltam az álláspontokat.

        Kedvelés

      • Kezdjük ott, hogy te nem beszéltél magadról, hanem idehoztál egy példát Hollandiából. Valamit ismersz ezeknek az embereknek az életéből, és ebből a valamiből vonsz le következtetéseket. És ítélkezel: itt a gond. Nem értelek, milyen “másik oldalt” akarsz te megvilágítani nekünk? Szerinted akik itt vannak, azoknak szükségük van arra, hogy meggyőzd őket a… miről is? Mit akarsz mondani ezekkel a példákkal, azt mondd már meg!

        És tévedsz, ha azt gondolod, hogy az itt figyelő, kommentelő emberek csakis a saját tapasztalataik miatt gondolkodnak úgy, ahogy. Nem: ha valaki figyel, mások története is elég neki ahhoz, hogy kialakuljon egy bizonyos képe a mechanizmusokról.

        Most azt írod, “éljen mindenki úgy, ahogy akar”, de akkor miért is írtad le úgy azt a holland példát, mintha szegény apuka valami irtózatos szenvedéseket élne át, miközben vacsorát csinál saját magának ? Közben pedig szemmel láthatóan elítélő stílusban említetted azt, hogy mit csinált az anya napközben.

        Ne haragudj, de egyik mondatoddal a másiknak mondasz ellent, és így én ezzel be is fejeztem, nem értem, mit akarsz ezzel, miért írsz ilyeneket. Jó szándékot sem érzékelek, úgyhogy nem is akarom megérteni.

        Kedvelés

      • A kommentedben nagyon sok furcsa, ítélkező rész van. Igazából azt nem értem, hogy itt van egy holland pár, akiknek az életéből látsz pár képkockát, és ítélkezel. Miért? Miért gondolod, hogy ők nem kompetensek a saját életükben?

        Tegyük fel, hogy mindketten elégedettek, mert ez lehetséges. Nem tudod elképzelni, hogy leültek, átbeszélték a dolgokat, és együtt döntötték el, hogy ez így jó? Millió olyan egyéni változó van, amivel te nem tudsz számolni.

        Azzal, hogy a férfit áldozatpozícióba helyezed, azzal az ő kompetenciáját is megkérdőjelezed. Ha neki nem jó, hogy főznie kell, tucatnyi más megoldás közül lehet választania. Például kinyithatja a száját, és beszélhet a feleségével. Kompetens felnőtt emberek nem shouldok és külső elvárások, hanem a saját igényeik összeegyeztetése alapján élni az életüket.

        A feminizmus nem bizonyos életformákat népszerűsít, hanem az egyenrangúságot. És a te elvárásrendszeredben ott van az, hogy a nő tartozik a férjének… Miért is?

        És azt honnan veszed, hogy ez a holland nő feminista? Csak azért, mert valaki jól él, az még nem jelenti, hogy feminista.A tengerparton hűsölő, gazdag bankárok hajóin koktélozgató cicababák sem feministák, pedig alapvetően jobb életet élnek, mint az a holland nő.

        Kedvelés

      • “Nem, egyszerűen nem vagyok hajlandó senkit vádolni (veled ellentétben), amíg okot nem ad rá.”

        mivel vádoltalak?
        ha így érzed, ne haragudj, nem volt ilyen szándékom.

        közben nagyjából leírták a többiek az én gondolataimat. is.

        van egy kis kavarodás. hogy mi a feminizmus? és mi benne az egyenlőség, egyenrangúság?
        egyenesen levezethető, ha párkapcsolatról beszélünk, feminista alapokon, hogy két autonóm ember egyenlő, egymást támogató és segítő kapcsolata. empátiával, szerelemmel és szeretettel.

        a másik kérdéskör: mások életének megítélése. az irigység és a rosszindulat könnyen az ítélkezés mocskába vihet minket. szakítsunk azzal, hogy nem tudunk örülni más jól-létének! mindjárt nem fogunk ítélkezni, hanem inkább együtt örvendezni.

        ez egy folyamat. nehéz az út. de gyere tarts velünk. élvezni fogod.

        Kedvelés

      • Clara Oswinnak (meg mindenkinek)

        Tudod, ebben az az érdekes, hogy a hollandok lépten-nyomon fennen hirdetik, hogy őnáluk mekkora egyenjogúság meg egyenrangúság van.
        Ehhez képest az énáltalam vázolt holland családban (amiben benne éltem egy ideig), apuka többször próbálta kommunikálni (hol kérlelőn, hol zsémbeskedve) hogy oké, hogy én vagyok a pénzkereső a családban, de ennek fejében nem lehetne megoldani valamiképp, hogy 1) legyen meleg vacsi, ha hazaérek 2) ne arra érjek haza minden nap, hogy a gyerekeim sikítva akarják letépni egymás fejét és lépni nem lehet a lakásban a szétdobált játékoktól 3) a kutya megint szétrágott valamit / odacsinált vhova stb.
        Én ezt méltányos igénynek éreztem volna apuka részéről.

        Mégis mit tehetett volna még? Váljon el? Vagy keressen olyan cselédet, aki főzni is tud és fizessen neki még többet, hogy az egész napos takarítás, kisbabára vigyázás stb után még este kilenckor főzzön is? Valahogy annyira érteméncsakleszarom hozzáállást éreztem anyuka részéről, hogy ez háborított fel.
        árnika ezt írta:
        “két autonóm ember egyenlő, egymást támogató és segítő kapcsolata. empátiával”
        Na ezt nem éreztem itt. És azt láttam, hogy ezt a nemtörődömséget fogják az egyenrangúságra meg a feminizmusra. Elcsúszott ott valami, de nagyon…

        Kedvelés

      • Erenya az egész érvelésed és az szűrőd nagyon félrecsúszott.

        Nagyon erős áldozatnak beállítani azt a családos-kutyás férfit, aki meg van lepve, hogy gyerekzajra és kutyaszarra jön haza. Egyrészt a a gyerekes lét ezzel jár, másrészt milyen ember az a férfi, aki azt gondolja, hogy onnantól, hogy belép az ajtón mindenkinek vigyázzban kell állnia? És, hogy jár a főtt kaja, ez meg vicc. És ha a felesége utál főzni? Akkor is összeszorított foggal tegye, mert a nagy patriarchának ez a kívánsága. (Kinek mi jut még eszébe erről a mozzanatról?)

        Azt, hogy anyuka edz és gyereket szállít, lehet hogy kevésnek tűnik a halálradolgozommagamreggeltőlestig nagy mártír apa mellett, persze, bár apa mellett nem állunk ott reggeltől estig az irodában, ahol nincs gyerekzaj, viszont van kávészünet, meg net, meg csevegés a kollégákkal.

        Egyébként ha tényleg ilyen rossz és szenvedés apukának az élet, mert gyerekzsivaj van és főtt kaja nincs, akkor bizony el lehet válni, senkinek sem kell végigszenvedni az életet

        Eddig volt a konkrét példáidra a reakció, most meg az általános: néhány rossz, szűk körben szerzett tapasztalat után nagyon vicces az elcsúszott feminizmust említeni, és néhány család alapján egy egész országra következtetni.

        Kedvelés

      • Egyetértek,
        és hozzátenném, hogy “a pénzemért elvárhatok egy kis nyugalmat és meleg vacsorát”-tól csak egy lépés az, hogy “ha én vagyok a kenyérkereső, akkor nekem jár a szex is”.

        Kedvelés

      • Én értem, hogy beszélsz valamiről, amit láttál, és hogy van ilyen (miért ne lehetne? azt gondolod, mi is csak egyfélét láttunk eddig?), de azt még mindig nem mondtad el, hogy mit akarsz ezzel elérni. Velünk akarsz itt valamit megértetni? Vagy mi célod ezzel?

        Ha te itt sokat olvastál már, és érteni véled azt, amiről itt szó van, akkor számomra teljesen megdöbbentő, hogy olyan mondatokat puffogtatsz el szimpla jó szándékból (?), hogy “ha én vagyok a pénzkereső, akkor nekem jár a meleg vacsora meg a csönd meg a nyugi”. He? Ez wtf kategória, már megénekeltetett hasonló a blogon. Szerinted csak az a munka ér valamit, amiért fizetnek?

        Még mindig nem értek semmit abból, amit beszélsz, de kezd egyre irritálóbb lenni.

        Kedvelés

      • és mi van fordított esetben?
        ha a nő dolgozik.
        akkor apuka főz és a gyerekek nem visítanak és a kutya is szelíd eb?

        azért mert valaki egész nap dolgozik (anyuka is dolgozott egész nap , ha mást nem a vinnyogást hallgatta és valamilyen szinten a gyerekek igényei az ő saját igényei elé kerülve ki lettek szolgálva. azért az is valami.) nem jelenti azt, hogy neki lehetnek igényei, meg elvárásai.

        sztem nem volt ott elcsúszva semmi. te a pasival voltál szolidáris valami miatt.

        Kedvelés

      • “te a pasival voltál szolidáris valami miatt.” Na, pont ezt érzem itt én is. Azért is kérdeztem, a “kenyérkereső” + vacsorafőző nőket szokta-e erenya hasonlóképp sajnálni. Ugyanis a KSH felmérése szerint itt Magyarországon, azon családok zömében is a nők főznek és végzik a házimunka zömét, ahol a férfi munkanélküli. Velük mi van?
        Egyébként érzitek a különbséget? Ha a feleség nem jár el dolgozni és otthon van ő “háztartásbeli” lesz, esetleg főállású anya, ha a férj nem dolgozik ő csak simán “munkanélküli”. Még a nyelvünk is utal rá kinek mi lenne a dolga, amikor éppen nem végez pénzkereső tevékenységet.

        Kedvelés

      • Ez az “igénytelen főzniképtelen nyugati nő vs engedelmes konyhatündér magyarnő” sztereotípia annyira legó, hogy kiakasztja a mérőcémet… Meg úgy egyáltalán az “anők” “aférfiak” című pankráció. Elhiszem én – meg tapasztalom is -, hogy nem vagyunk egyformák, de ott a “kibaszás” (azokkal, akik csak téglalap alapon bírnak menetelni, mint a hörcsög a G. Szabó Judit egyik könyvében), hogy nem csak abban tudunk nem.egyformák lenni, hogy milyen neműek vagyunk.
        Nálam az előreengedés egy kedves gesztus, a vitát kézcsókkal elintézés, a “tisztelem én a női nemet” és a kedélyeskedve “a hölgyeknek mindig igaza van” szöveggel ráhagyás viszont már mindjárt gáz. Megvan a különbség?
        Nem vagyok “teremtésebb” és “természeti csodább” mint a férfi ember, ötezer más dologért lehet engem (akárkit) tisztelni.

        A háztartással meg az a nagy búsbüdös helyzet, hogy se a férfinél, se a nőnél nem előnyös, ha segítség nélkül rárohad a lakás.
        Személye válogatja, mennyire pedáns, mennyire képes/hajlandó megtanulni kaját készíteni stbstbstb, de egy alap alapja szintet nem árt megtanulni felnőtt korra, hogy ne legyen meglepődés abból, hogy a környezet bizony nem magától lesz tökjó, sőt még csak nem is attól, hogy Anyuka, takkernéni-légiók, egyéb személyek sikálják azzá (feltűnés nélkül persze), hanem vastagon benne van ő maga is. Nem mert mit szól a szomszéd, csak mert szar nem érteni, miért esik szét, amihez hozzányúlok/rosszabb esetben: miért nem vesz senki annyira komolyan, hogy 24/7 kibírjon, sőt szeressen (mert MNK! Hát persze!):)

        Kedvelés

      • “Személye válogatja, mennyire pedáns, mennyire képes/hajlandó megtanulni kaját készíteni stbstbstb, de egy alap alapja szintet nem árt megtanulni felnőtt korra, hogy ne legyen meglepődés abból, hogy a környezet bizony nem magától lesz tökjó”

        Ezt szuperül megfogalmaztad.

        Azt hiszem, valami hasonló eset indította útjára bennem ezt az egész összefüggéstelen óbégatást, miszerint több Hollandiába szakadt magyar sráccal beszéltem (harminckörüli korosztály), akik mind arról panaszkodtak, hogy ők tudtak főzni, a helyi lányok, akikkel jártak, nem; s amikor a srácok megfőzték az ebédet / vacsit, az a csajnak nem tetszett, ellenben fukarnak titulálták a srácot, ha az azt mondta, hogy oké, de én nem rendelek kaját, főzök magamnak, mert az olcsóbb, te rendelj, ha akarsz.
        És a kifogás a főzésnemtudásra az volt, hogy mert az anyám nem tanított meg, és különben is a barátnőim se tudnak.

        Ez esetben se a főzésnemtudás volt a probléma, hanem a másnak is legyen rossz, ha nekem nem jó-hozzáállás.

        Vajon mekkora merítést kell valamiből felmutatni, hogy ne előítéletről (kirekesztésről), hanem jelenségről beszélhessünk?

        Kedvelés

      • a pasikkal vagy szolidáris mondom én!

        (ezek a fiúk kurva szarul kezelték ezt a nemfőzés dolgot. szoborállítást kértek a főzési tudományukért és valóban igen sóherek. de nem a főzés miatt sütötték ezt rájuk a holland lányok, hanem mert kb. kétszer kifizették a lányok teáját és még mindig nem volt dugás- na ez jelenség. igen. innentől beszélhetünk jelenségről)

        engem kezd fárasztani a veled való beszélgetés. ne haragudj. Cris is kérdezte, csatlakozom: mit keresel itt?
        – vitakultúrát emlegettél
        – meg félrecsúszott, félreértelmezett feminizmust
        – meg gyűrűs mennyasszonyos sztorival támasztottad alá, hogy te is hű de nagyon hiszel az egyenjogúságban

        közben pedig minden mondatodban nőgyűlölő vagy

        nekem nem tetszik. fáraszt. és bosszant is. mert egyébként a blogon kívül minden és mindenki ezt hányja rám, ránk
        (most a rádióban is milyen érdekes arról csevegett a pszcihomókus, hogy a nőknek meg kell ismerniük magukat, hogy jó legyen a házasságuk. a faszom tele van ezzel. a sok faszkalap herelógató. elnyomó pöcskirálynak mi faszt kell csinálnia? mit? megmondom. a sok nőgyűlölő nő mondja ezt kórusban: élvezni, hogy a nő végre megváltozott és azt csinálja ami neki jó. persze hogyne akkor rend van a világban, ha az történik , ami a férfiaknak jó)

        Kedvelés

  2. “Azt mondják, le akarjuk őket igázni.”
    számomra ez az ami nagyon fájdalmas és keserű, hogy nem értik, hogy ez nem ellenük irányul. nem értik, hogy nem harcolunk, hanem elsétálunk.

    különben azt is gondolom, hogy sokan kezdik már érteni. egyre több nő egyre inkább időben eszmél, amikor még nem késő. hamarabb szólunk már mint amikor végleg betelt a pohár és egyre több férfinak esik le a tantusz még azelőtt hogy már késő lenne, de akarja, hogy a nő vele maradjon. na az egy szép időszak… mikor végre ketten, együtt, értve, odafigyelve, felnőttként. kész újjászületés.

    majd egyszer a nők már csak akkor fognak szülni ha tényleg szeretnének, és sokkal kevesebben fognak szülni, és kevesebb lesz a teher és a terhelés és fellélegzik a bolygó. majd egyszer csak akkor élnek együtt a párok, ha tényleg szeretnének. majd egyszer a férfiak is beszélni kezdenek. és felnőnek a saját életükhöz. majd egyszer szóval is tárgyalnak a nemek és teljesen kilépünk a játszmákból, az előjogokból és a függésből. és akkor nagyokat bulizunk majd együtt belül, kívül csendesen és szeretettel mosolyogva egymásra.

    Kedvelés

    • én harcolok, mert az jó móka. gúnyolódom, beszólok, néha pofán vágok valakit, ha nagyon nem veszi észre magát.

      (az adekvát, mondhatni nemes agresszió különben is fontos és szép. persze nem finom és nőies móka, mint azt mindenki olyan nagyon siet kiemelni – nos, ez bevallom, kevéssé zavar.)

      kb. ha már képek, akkor én vagyok a Gonosz Farkas, aki vicsorog a keresztútnál, hogy ne rohanják le a többieket, akik éppen sétálnak elfelé.

      Kedvelés

      • Férfiként mondom, kívánom legyen hirlandonak igaza, mihamarabb. Sokat nyernénk vele mindannyian.

        Kedvelés

  3. Annyira érthető ez az egész, amit írsz. A korábbiakból is szerintem. Ez a szomorú, hogy össze kell foglalni nekik a lényeget. És a félő, hogy most sem fogják érteni. Nem bepánikolniuk kéne, hanem megpróbálni megérteni a másik szemszögét. Elárulom hogy sokkal jobban tudja érezni magát az ember, a pánikja és frusztráltsága is megszűnik azzal ha képes a másik szemével nézni egy pillanatra valamit. És úgy keresni megoldást. Nem értik, hogy azzal lesznek a nők is “rosszak”, hogy bele vannak kényszerülve egy számukra elfogadhatatlan helyzetbe. A helyzetet kell meszüntetni, és akkor nem lesz sem nőt bántó férfi, sem férfit bántó nő.

    És annyira egyszerű, amit szeretnénk. Azt hogy kölcsönös legyen minden, hogy kompromisszum legyen az élet, anélkül hogy bárki is domináns (bármilyen értelemben) lenne egy kapcsolatban. A mostani kapcsolatomban én pont ezt szeretem, hogy nem az van, hogy nekem van igazam, vagy neki, hanem ha valami problémánk van, akkor olyan megoldást keresünk, ami mindkettőnknek elfogadható, és úgy hogy közben megértettük a másik szemszögét. Ez nem könnyű, gyakorolni kell, így is elképzelhető hogy egyszer félresiklik majd valami. De szerintem a szándék nagyon fontos!
    Én úgy gondolom egyébként hogy a vallásos mentalitás is ezt próbálná közvetíteni, csak ott sokszor megragad a végére, hogy hát de ha a másik nem működik együtt, akkor hát ez van így jártál, ezt kell végigcsinálnod. Szerintem azt kell hangsúlyozni ott is, hogy kell hozzá a másik! Egyedül nem lehet, és nem hiszem el, hogy bárki elvárná bárkitől, hogy szenvedve élje végig az életét, mártírként. Mert a mártírból házisárkány lesz, a házisárkányt meg senki nem viseli el, és nem szereti. De szerintem ez forditíva is elképzelhető. Hogy a férfi a mindent megtevő, alkalmazkodni próbáló, a nő meg csak pl. vásárol, szépítkezik, cserben hagyja a gyerekeket, mit tudom én, és nem törődik a férjével, vagy annak elvárásaival.

    A lábtörlő dalról jutott eszembe. Én nem vagyok egy karrierista nő, mármint nem az az elsődleges mindenekelőtt, bár nem mondhatom hogy ne értem volna el egész jó dolgokat, itthon vagyok éveket a gyerekekkel, én végzem a házimunkát. Az én férjem valóban nem paracsol nekem ;), de semmi szüksége rá, kérnie kell csak dolgokat, vagy kitalálom magamtól, hogy mire vágyik, mert odafigyelek rá. És a nőknek sem azt kell adni ami szerintetek kell neki, hanem amit ő szeretne! És nem azt szeretné ha a csicskái lennének a férfiak!

    Kedvelés

  4. Mily szép összefoglalása ez a lényegnek. Nem tudnak nem eszembe jutni azok az apukák, akik nem gürizik magukat halálra, hanem próbálnak sok-sok időt otthon tölteni, mert nekik az jó. Együtt tartják rendben a házat, gyerekeket beleértve, feleség várja őket, ha épp otthon van, de ha meg nincs, akkor apa játszik, tanít, pihen. Ezek az apukák nem motorral járnak, nem kocsmáznak, hanem egymás otthonában esznek és isszák egymás házi pálinkáját. Az ünnepeket megünneplik, nem mentegetőznek, hogy bocs, kések, még bent kellett maradnom, csak akkor, ha tényleg bent kell maradniuk. Nem gazdagok, de ők a leggazdagabbak. Van teljes életük, bele tudnak nézni a tükörbe, szeretik őket a feleségeik, és nem hagyják el őket. Lehet velük értelmes dolgokról beszélgetni, mert őszinték, nem önigazolnak, nem harsognak hamis lózungokat. Magukat nem szégyellik megismerni, és megbecsülik, ha a társuk is őszinte.
    Ismerek ilyen apukákat, nem most festettem. Nincsenek túl sokan, nem is hangosak, de öröm velük találkozni. Néptáncos körökben egyre gyakrabban látom őket, fel lehet ismerni a hátukon lógó gyerekekről, meg arról, hogy együtt terelgetik a nagyobbakat az asszonnyal, akinek van kedve asszonynak lenni. Mert neki is teljes az élete. Ha elmegyek hozzájuk, szép lakásba/házba megyek, ahol látszik, hogy benne van apa és anya keze munkája is, ahol jó gyereknek lenni, mert együtt énekelnek, mesélnek, esznek. Tévé nem szokott lenni náluk, sem rádió. Hangszerek szoktak lenni, meg sok jó zene és könyv. Kávéval, sütivel kínálnak, amit lehet, hogy apa sütött. Van boruk és kedvük az élethez. Nem futnak sehova, nem üldöznek senkit, nem mutogatnak senkire. Problémáikat együtt oldják meg, programjaikat együtt szervezik, de ha nem, az se baj, mert nem szokott kibillenni az igazságosság mérlege. Annyira sohasem, hogy valaki ki akarjon szállni.
    Ez nem máshol van és máskor, hanem itt, Budapesten és környékén, ahol a barátaink laknak.

    Kedvelés

    • Általában ezek azok a férfiak,akik a nyálukat csorgatva néztek rám,nem oly rég ,amikor kamaszlány voltam,és legfőképp a táncházas körökben lehetett fellelni őket. Nemis lett volna ezzel semmi bajom,azonkivűl,hogy kialakult bennem egy hamis fölénytudat.Szép az idilli kép,amit bemutatsz és lehet ,hogy tényleg nem látszat- házasságokról van szó, de felmerül bennem a kérdés,hogy nem-e egy illúzió,ami csak a nők fejében él?

      Kedvelés

      • Jogos. Mikor írtam, 3-4 ilyen családra gondoltam, ahol tényleg ez van. A többiben sejtem, hogy ilyesmi lehet, és persze nyilván sokkal árnyaltabb a kép, de az alapvonalak stimmelnek. Táncházban anno rám is csorgott a nyál, de azok főleg elvált pasik voltak, akik ott akartak újabb engedelmes feleségeket szerezni. Nem róluk írtam.

        Kedvelés

      • Valószínűleg a táncházas közösségek sem egyformák, és bennük az emberek meg különösen nem. Én azért nem idealizálnám ezt a miliőt.

        Még az eredeti hozzászólásodhoz: attól tartok, a keresztények jó része ab ovo ilyennek gondolja a házasságát. Hogy ők milyen szépen, együtt. Csak ha megnéznék közelről, ha lennének szempontjaik, akkor derülne ki, mennyivel több jut így is a nőre, hogy nem apa egyéni jellemhibája, hogy keveset beszél, vagy lassan, halogatva csinálja meg a kerti faházat/fűnyírót/csaptelepet/fára szerelt hintát, hanem valami közös társadalmi tünet.

        Kedvelés

      • Persze, én is ismerek olyat, ahol a mintacsalád négy gyerekkel robbant szét 15 év után. Nem tudom, hogy a mi barátainknál ez hogy lesz, csak azt látom, hogy most jó nekik.

        Kedvelés

      • előre is elnézést kérek ha valakit véletlenül megbántok, magam iránt is kétkedéssel figyelem ezt: én a Waldorfos közösségekben látom azt gyakorta, hogy a fenntarthatósággal kapcsolatos elméletek, családi és nemi szerepek, hangos nevelési irányzatok, mintacsaládok, köszönő viszonyban sincsenek a hosszú távú gyakorlattal, és igen, 10-15 év után úgy robbannak szét, mintha nem is lett volna komolyan átgondolva az amit korábban mondtak eléggé hevesen. sorba jönnek a hírek hogy ki válik épp. valahogy az ilyen ideológiai alapokon nyugvó szerepleosztású családokban mintha nagyon sok szétrobbanás lenne, de lehet hogy rosszul érzékelem. leginkább működőképes kapcsolatokat és családokat ott látok, ahol kifelé semmilyen ideológiai hangoskodás nincs, viszont a nőnek van saját ideje magára és saját keresete. amúgy nem bízom a saját érzékelésemben ebben a tekintetben, nagyon könnyen lehet hogy előítéletek beszélnek belőlem.

        Kedvelés

      • Kinél tényleg komoly, kinél már megint valami felvett szerep ez az apukaság.
        Azért érződik, mennyire csak a szentszöveg megy, vagy mennyire jóarc valójában az adott pasas.
        Mondjuk a “nem motorral járnak” kitételt abszolút nem értettem, ugye azért még el lehet otthonról járni, és nem csak babaüléses biciklivel?:) Mármint optimális esetben ezek a dolgok leginkább annak fontosak, aki motorozik/biciklizik/mindkettőt csinálja, és nem akar vele bunkó módon erőt/elvességet demonstrálni.

        Kedvelés

    • Szép, ahogy írod, és ez is olyan svédszerű, de egyrészt félő, hogy ebben gyors és instant megoldást látnak a ma még kereső, olykor dühös férfiak: oké, egyenlő leszek, de akkor tuti minden úgy lesz, ahogy akarom, szex, harmónia? Ezért fontosnak tartom megjegyezni, hogy még ez a meglehetősen idilli (és felszínes) kép sem garancia, tehát nem “jár” ezért sem cserébe az örök boldogság: az egyenlőség nem álmaink csúcsa, hanem a kiindulópont, és azon felül van még emberi összeillés, intellektuális összhang, közös hobbi, testek tüze. Még így is beleszerethet bárki bárkibe, csak — és ez a különbség — két érett ember között ez nem lesz akkora krach. Mert nem a másiktól várják a megváltást. És minél szebb a ház, a családi élet, annál kevésbé fogják bevallani maguknak, vagy ha maguknak igen, akkor a környezetnek, hogy mégsem, ez sem. Olyan szépen éltek… És szeretik ezt a képet ők is, ez az identitásuk, hogy szépen élnek, ők mások. Fel nem adnák a világért sem, mert nagy lenne a döbbenet, hogy hát ők is, ők is (isznak, válnak, szeretőznek, túlvállalták magukat gyerekből). Döbbenetes poklok, elfojtások, bűnök tudnak lenni az ilyen nagyon egyenlőnek, szeretettelinek tűnő kapcsolatokban is. Kívülállóként soha nem tudhatjuk. Még a velünk élőről sem tudhatjuk, sőt, még magunkról sem mindig, hogy mit érzünk és mi való igazán nekünk.

      Másrészt én is ismerek ilyen családot, többet is, és az egyikben az apuka bizony bőszen udvarol minden szembejövő, kicsit is vonzó nőnek. Szóval nem idealizálnám ezt sem. Egy ilyen családban is nagyobb botrány, ha a nő esik szerelembe valakivel (nincs garancia, tényleg) mert nem külön, hanem a társadalomba ágyazva léteznek ők is. Hogyan menekülhetnének meg egyénileg a férfiak és a nők a szocializációjuk szörnyű tanulságaitól? Például attól, hogy egy férfi egyszerre több nőt képes szeretni, vagy hogy az egyenlőségen belül azért inkább az anyuka járjon szülői értekezletre és mérjen lázat, maradjon otthon a beteg gyerekkel, mert ő többet bír, őt nem zavarja a gyereksírás, vagy sajnos, apa nem ér rá, és ha ő kiesik a munkából, az nagyobb csapás, mint ha a nő… Az ilyen családokban is tud apa lenni az okos, aki mindent tud, és így is viselkedik, a szelíd asszony meg csak mosolyog. Nagyon kivételes esetben lehet egyénileg megúszni a társadalmi berendezkedés következményeit. Senki sem különálló sziget.

      Kedvelés

      • Igazatok van, és én sem idealizálni akartam, hanem egy szinkrón leíró képet adni arról, hogy van ilyen is, és lehet így is. Nem tudom, 5-10 év múlva mi lesz velük. Egyáltalán, azt sem tudom, hogy nekik mitől jó. De azt látom, hogy most jó. Ezek a férfiak becsülik a feleségüket, és jelenleg nem futkosnak más nők után. Ugyanakkor tarka a kép, mert van, hogy anyu megy dolgozni, apu otthonról fordít/ír/készít elemzést neten, és nem visít, mikor házimunkát kell végeznie. Van olyan is, hogy anyu szeretne dolgozni, de nem talál munkát, ezért szűken vannak, de nem szűkölködnek. Van, ahol masszív szülői segítséggel megy mindez. Van, ahol a szülőkkel egy házban laknak, és nem egyszerű, de mindketten azon vannak, hogy megpattanjanak. Én a felállást szeretem, hogy nem kell harcolniuk egymással ahhoz, hogy az életük úgy fusson, hogy mindenki jól van.

        Kedvelés

      • Oké, erre meg azt mondom, hogy az még nagyon kevés, hogy nem visít. Jellemző tendencia, hogy egyre kevésbé nyilvánvalóak az egyenlőtlenség módszerei, egyre rejtettebben zajlik, és egyre inkább az a magyarázat, hogy nem vagyunk egyformák, ő ilyen ember (régebben a magyarázat: ő férfi és nem az a dolga/nem lehet csodálkozni, ha egy férfi…). Mindez azért van, mert a nőknek több hatalmuk lett, és a nyilvánvaló elnyomást azonnal szankcionálnák. Bár még ma is sokan nem teszik, de ezekben a kertvárosi házasságokban hamar beadódna a kereset.

        Kedvelés

      • Igazad van, de megint csak azt tudom mondani: abból főzünk, ami van. A következő generáció meg remélhetőleg más lesz, ha rajta vagyunk sokan. Egyébként mióta a blogot olvasom, sokkal határozottabb vagyok bizonyos helyzetekben, ez nektek köszönhető.
        Most néztem egy filmet, ott a feleség “jó” feleség, de ha a férje bénázik vagy hülyén széttárja a kezét, a nő otthagyja, hogy “oldd meg”. Ez nagyon tetszett, és nem is figyeltem volna fel rá, ha nem olvaslak titeket.

        Kedvelés

      • „..az egyenlőség nem álmaink csúcsa, hanem a kiindulópont…”ez egy fontos gondolat! A válaszodat is szépen megirtad ,remélem azok is elolvassák akiknek szól.

        Kedvelés

  5. De nehéz lehet ilyen ellenszélben menni… Minden elismerésem a kitartásodért. És nem értik, és nem értik. Miért olyan nehéz letenni a “nekem ez jár” attitűdöt?

    Viszonylag gyakran megfordulok Svédországból, és megfigyeltem egy tendenciát. Csak szubjektív meglátás, nem kutatás. Mégis elgondolkodtatott.

    A svéd nők köz(?)tudottan elég emancipáltak. Ott az a norma, hogy a nemek nem számítanak. Melyik országban lehet nyilvánosan rászólni a miniszterelnökre, hogy nem mosogatta el a poharát? Hát Svédországban. Ah, imádom ezt a videót. Képzeljétek, hogy mi lenne ha nálunk állami szinten ez lenne a “normális”.

    http://www.youtube.com/watch?v=v8_7yPocGPg (1:35-től, és az tényleg a miniszterelnök.)

    Az utcán tényleg látni egy csomó apukát. Törődő, igazi apukákat. Néha csak nézem őket, és irigykedem… Humoruk van, figyelnek a párjukra, hagyják nőnek és függetlennek lenni…. Nem is tudom, hogy lehet ezt leírni. Ami itthon nekünk vágyálom, és kivétel, az ott egy létező és gyakori jelenség. És nem lesznek papucsok, mert a társadalom nem löki őket a papucsszerepbe sem a szerető férjség, sem a szerető apaság miatt.

    És ott van a másik csoport, akinek viszont nem kell az emancipálódott, határozott nő, mert ő akar lenni a “férfias férfi”, és ezért keres magának egy “nőies nőt”. Tudjátok… Alázatos, családcentrikus, imádattal csüng a férfin, heti x szex van, ha esik, ha fúj, takarít, mos, főz, és nem akar dolgozni menni. Na de ilyenek nem igazán vannak Svédországban, hát importálják keletről.

    És én nem értem. Ki a boldogabb? Ki az igazibb férfi? Az, aki bármikor elhagyható, de a nő vele AKAR lenni, vagy az akinek az európaiságához mentek hozzá?

    Ami pedig a visszatüzelést illeti, épp szervesen kapcsolódik az életemhez.

    Tegnap felismertem ezt a, idejében, és ez jó… 🙂 Már kezdte, hogy valójában ő az áldozat, és annyira átmosták az agyam, hogy most már én akarok fölé keveredni, és pincsikutyát meg lábtörlőt csinálni belőle. És én nem rémültem meg, nem kezdtem el bizonygatni, hogy de én egyenlőséget akarok és nem elnyomást, nem kezdtem el többet adni (csak hogy biztosan érezze, hogy részemről ott van az 50%).

    Én nem akarom bántani, de nem az én dolgom, hogy ezt megértessem vele. Mondtam sokszor, tettem érte sokszor. Most neki is kell, vagy jobb nekem egyedül.

    Mennyire jó nem mardosni magam… Mondtam már, hogy jó itt lenni? 🙂

    Kedvelés

    • “most már én akarok fölé keveredni, és pincsikutyát meg lábtörlőt csinálni belőle” — tehát jobb mégis fordítva?! mégiscsak neki kéne fölülkerekedni, ezek szerint…dolgok rendje…ojjé.

      Kedvelés

    • De jó ez!

      Igen, van egy pont, ahol abba kell hagyni a magyarázkodást. De nekik az ötven százalék tíznek látszik. Az “én vagyok az áldozat” milyen gyakori! És annyira nem reflektál önmagára az ilyen férfi, annyi mindent érez természetesnek. Sorolja, hogy ő mi mindent tett, de frankón még azt is, hogy fogat mosott…

      Mondtad, és mi mindig örülünk, ha újra mondod.

      Kedvelés

      • Van egy érdekes könyv, a “Miért sír a nő, miért hazudik a férfi?” – azt hiszem, ez a címe. Azt írja a szerző, hogy szerinte a férfiak, mikor hazamennek a munkából, adnak maguknak 10000 jutalompontot, és nekik aznapra ez elég, tehát leülnek a tévé elé. Mikor a nők hazamennek, adnak maguknak 3 jutalompontot, és a nap hátralevő részében még mindig tevékenykednek, és nem értik, hogy a férfi hogy tud ilyen nyugodtan ülni. Nem tudom már, hogy a könyv alapvetése a férfi/női agy különbsége vagy a társadalmi kondicionálás, de nekem nagy reveláció volt, mikor anno olvastam.

        Kedvelés

      • Nekem is segitett megérteni a női és férfiui szexualitásban rejlő különbséget 🙂

        Kedvelés

      • nekem is adott az a könyv anno, mert látványosabbá teszi a játszmákat, viszont amikor azt olvastam benne, hogy a nő sírása kizárólag zsarolóeszköz…az nem esett jól.
        Nálunk szankció volt sírásért, gyengeségért, megtanultam nem sírni – ezért is jön ki furán ha nekem bezzegelik a férfiúi nemsírást mint faszagyerekséget. Ha már sírok, tényleg baj van, és vegyék komolyan.
        És ha valaki nem így nevelődött és látszik ha rossz neki, attól még nem gyenge. Sőt…

        Kedvelés

      • Na amikor a Férfiak Akárhány Pontjában (facen osztogatott ökörség) ott tartok, hogy “a sírás zsarolás”, akkor valamiért egy lendületes tökönrúgás képzik meg előttem.
        Avagy bazmeg, ha szomorú vagyok, akkor sírok, az ilyen kanimajmot, aki komolyan így gondolkozik, meg üsse meg a guta ott ahol van…

        Kedvelés

  6. Az óriás Föld nevű játszótér csak nekik volt idáig berendezve, és el sem tudják képzelni, hogy valaki nem királyost, vagy háborúst akar játszani rajta.
    Ha így cselekednénk, se volna rosszabb, mint amit ők eddig tettek, de már alig van erdő, felfedezetlen föld, birtokolatlan terület.
    Kiürült a játékosdoboz, ezért is van ideje a változásnak.
    Meg azért is, mert én nem szeretnék olyasmit játszani, aminek a végén a vesztes kard által hal, a gyereke éhen, s az asszonya boldog ha elvetél…

    Kedvelés

    • hűűű 😦
      és nem oly rég volt mindez és nyugaton…

      Én komolyan azt gondolom, hogy itt Magyarországon azért csendes a politika a témában, és amikor csak tud, kerül és hallgat, mert a nők kib. nagy szavazótábort jelentenek!
      Ha erőből nyomják az ma már nem fog nyerni, hallgatnak a témáról, odázzák az esélyegyenlőség szorgalmazását, nyomják a család-dumát, hátha elég lesz az is.
      Picit is nyíltabb lenne a dolog, sokkal nyilvánvalóbb lenne, hogy oda nem szavazol, ahol máig ez a gondolkodás megy, mint anno a reklámokban. Szégyen az egész.

      Kedvelés

  7. Amit ez a P. Ádám belevizionál a Kedvesem szövegébe az már patologikus… a nagy megmondó ember, hahaha. Na ennyit róla. Nekem sincs az itteni bejegyzésben szereplő a férfitípussal dolgom. Halleluja. 🙂 Megtehetem hogy kedvemre válogassak a virágos réten, jól nézek ki, okos és független vagyok, mindenem meg van ahhoz, hogy megálljam a helyem az életben, fizetem a számláimat és még azt sem várom el hogy előre engedjenek az ajtónál. Minek ez a felesleges udvariaskodás, miközben… Van párom is aki mellett szabad lehetek és hetente jön a takarítónő. Félreértés ne essék, nincs idillikus életem vannak nekem is megoldandó problémáim, megválaszolandó kérdéseim az életben, de azt kell mondjam, hogy alapvetően elégedett vagyok azzal ami van. A mai bejegyzés ismét jó lett. Köszönöm.

    Kedvelés

  8. Miért csak hatalmi viszonyt tudnak elképzelni egy kapcsolatban? Valaki mindenképpen dominál, és győzzön a jobb… De sok ilyen gondolkodásút ismerek.
    Na ez a harc, és ez a tévedés.
    És nem veszik észre, hogy ez nekik is egy program a kis fejükbe betéve.
    Valahol nagyon nyomorúságos lelkületűek ők, akik nem tudják elképzelni a szeretetteljes, felnőtt és tartalmas levegőt.
    Az jut eszembe, amit Hirlando írt vmelyik bejegyzéshez a napokban, hogy az is tanulságos min mennek át az ilyen “nagy hatalmú” férfiak amikor idősek, betegek. Akkor már hiába esik le, hogy mi az, ami tényleg fontos lett volna, ezt még a halivudi filmek is tudják. De nem, nekik kell az hogy ők legyenek a valakik a … kinek a szemében? Minek?

    Kivel harcolnak igazából, ha mindig harcban érzik magukat? És tényleg, mitől félnek?

    Tényleg ez van, nem harcolunk, hanem elsétálunk, és látjuk elhaladtunkban, hogy ők meg ott őrjöngenek. Egy kézzel nem lehet tapsolni, magukkal tapsolnak. Sokan lebontották már ezt a házat, amin ők dörömbölnek.
    Szeretem a képeket a szövegeidben! 🙂

    Kedvelés

      • Hoppá, ezt nagyon sután fogalmaztam meg 🙂 Az előbb írtam hozzászólást és elfelejtettem bejelölni a kérek értesítés opciót, ezért ez a második csak azért volt, hogy igényeljem az emailt. Erre vonatkozott a más módszer kérdés.
        De így, hogy felvetetted, gondolkodhatunk a tágabb értelemben is 🙂

        Kedvelés

  9. Sziasztok!

    Bár már hosszú ideje olvasom a blogot, most először dörömbölnek olyan erővel a fejemben a gondolatok, hogy muszáj leírnom őket. Erről az egész borzasztó harcról, és köpködésről, ami az elmúlt hetekben csúcsosodott ki (számomra), állandóan egy idézet jut eszembe, de nem leszek pontos, nézzétek el nekem:

    “A férfiak bűntudata, mint az elnyomók bűntudata általában, nem ismer középutat.” (és attól félnek, ők lesznek elnyomva, ha a nőknek bármiféle engedményt adnak)

    Lényegében ez magyarázza a támadásokat, a megnemértést, amivel szembe kell nézned csakazolvassa, és végtelenül csodálom az erődet, amivel kitartasz, és azt, ahogy egy gigantikus feltartott középső ujjat formálsz a szavaiddal.

    Másrészről pedig azt vettem észre magamon (pontosabban: egy férfi röhögött ki ezzel kapcsolatban), és ezt a kommentelők többségén is látom, hogy szinte állandóan magyarázzuk, hogy a férfiak miért viselkednek úgy. Akárhogy. Mintha arra lennénk szocializálva, hogy ők állandóan kétségbe tartsanak minket, mi meg állandóan magyarázzuk, hogy akkor most mit és miért csinálnak. Vajon most azt akarta ezzel mondani, hogy…? Most akkor miért viselkedik így? Akkor most tényleg nem érti? Vagy én nem értem? Vagy nem voltam egyértelmű? Ha feljött hozzám éjfélkor, és könyörgött, hogy megölelhessen, mert annyira hiányoztam neki, és utána három hétig felém sem nézett, akkor ez tulajdonképpen mit jelent? Miért tart bizonytalanságban? Most akkor én vagyok a hülye?

    Én egész életemben szarul éreztem magam (Mi a baj velem?), de az egészet nem értettem addig, míg egyszer meg nem kértem apámat (16 voltam), hogy hajtsa vissza a WC-ülőkét, mert nagyon rossz nekem, ha hajnalban botorkálok ki, és beleesem a kagylóba, és egyébként is hárman vagyunk lányok, ő az egyedüli férfi a házban. Azt mondta, az neki plusz munka, és akkor legyen inkább az, hogy a tetejét is hajtsuk le használat után, MINDANNYIAN, mert úgy igazságos. Lefordítva: ne legyen nekünk jobb, és neki egy kicsit kellemetlenebb, hanem legyen akkor mindannyiunknak szar, ha már úgyis rinyálok. Akkor jöttem rá, hogy azért érzem magam szarul, mert nem vagyok egyenrangú, mert kicsit se számítok, ha az ő kényelméről van szó. Mire nem képes egy WC-deszka. Attól éreztem magam szarul egész életemben, mert értéktelennek gondoltam magam. Valójában a többiek bántak velem úgy, mintha értéktelen lennék: az apám, az osztálytársaim, az ismerőseim (nem vagy elég jó nő, még jó, hogy ilyen hülye vagy, csúnyán beszélsz).

    Most vagyok 25, és még mindig nem találkoztam olyan egyedülálló férfival, aki nem lenne olyan, mint az apám. De legalább már csak akkor érzem magam szarul, ha egy férfi érdeklődni kezd irántam. Nem gyűlölöm őket, csak félek tőlük, félek, hogy bántani fognak, mert megtehetik. Egy életen át tartó lelki defekt, köszi, apu!

    Kedvelés

      • Ezt már megbeszéltük, hogy egyenlő és méltó kapcsolatban otthon a férfi ülve pisil. Mellesleg kényelmesebb is, és nincs vécédeszka-vita.

        Kedvelés

      • Ha ő takarítja, akkor tuti ülve vizel, sőt, használati utasítást tesz ki a csempére. külön kihangsúlyozva, hogy mindenkinek tisztelni kell az ő takarítási erőfeszítéseit. Sőt, azt is elképzelem, hogy mindig kicsekkeli egy kis naptáron, hogy mikor takarított, akárcsak a benzinkútaknál. 😛

        Kedvelés

      • Öööö, lányok én ezt nem értem? Ettől miért egyenlő a kapcsolat, hogy a férfinek kell változtatni, úgy ahogy a nőnek jobb? Ugyanannyi idő egyébként felhajtani, mint lehajtani. Szóval neki meg ha le van hajtva, mindig fel kell hajtani.
        Jó azt nem tudom, hogy egyes pasik ezt milyen formán adják elő. Mármint a stílust, és elvárást. De a lányok többet járnak pisilni, így is többször lehajtva marad, és függ a családban a nemek arányától is. Igazándiból ezt nem értem, hogy egyáltalán ez miért olyan sarkallatos kérdés… lehet én nem értem…

        Kedvelés

      • Szerintem ha a család több tagja használja lehajtva, mint nem, és még ő is szaráskor, akkor legyen belátó, és ne annak kelljen fogdosni a deszka pisicseppes alját, aki ráülne. Egyébként meg a kiegyenlítés jelképes eszköze és a figyelem megnyilvánulása lehetne. Nem kérhetünk a nőktől fifti-fiftit, ha mondjuk a feladatok 80 százalékát csinálják eleve.

        Kedvelés

      • Persze, a fifti-fiftit ki kell alakítani, ebben igazad van. Csak nem hiszem, hogy ezt így alaptételnként ki kéne mondani hogy ülve pisiljon egy férfi, vagy kötelező lehajtania a deszkát (természetesen a fent említett borzalmas példáknál teljesen megértem a felháborodást). Nálunk nincs ebből probléma, senki nem vizeli össze a négy falat, sem a csapot, viszont velem is előfordul, hogy pont a vécédeszka alja lesz véres menzeszkor (úgyhogy szerintem ha már itt tartunk ülve pisilva is lehet pisicseppes a deszka alja, és észre sem vesszük!), és nem veszem észre akkor, csak később,mikor fel volt hajtva. Mégsem kérnek meg, hogy menzeszkor ne pisiljak/pelenkába pisiljak/pisiljak másnál/bármi. Nem csak én takarítok vécét. Kicsit nekem ettől olyan érzésem van tényleg, mintha a maga formájára akarná a nő a férfit alakítani. De persze mindenki azt gondol, amit akar. Mindenesetre nekem sohasem okozott problémát ez a dolog, igazándiból fel sem merült bennem, hogy kinek mit kéne lehajtani, vagy hogy kéne pisilnia. Semmiféle rossz tapasztalatom nem volt ezzel.

        Kedvelés

      • Eleinte a férjem is megmosolyogta 🙂 Nekem meg a magas hangrendűvel hangzik furán. Szerintem ez a szülővárosomból hozzott dolog. Élőszóban a mai napig tudok az ottani tájszólással beszélni, főleg ha anyukámmal beszélek.

        Kedvelés

      • Aha, vagy a rafkósabb belebrunyál a csapba, mikor azt hiszi nem látja senki. Hogy is mesélte Fábry? Ő még fésülködni és fütyörészni is tud közben, elterelő hadműveletként.

        Kedvelés

      • Jaj, az én exem is magyarázta, hogy a csapbavizelésnek van valami diszkrét bája, amit én nem érthetek, mert nem fütykössel születtem. Az olyan férfias dolog.

        Kedvelés

      • Mi ezt ezek szerint nem érthetjük…hát nem tudom, nekem soha nem volt semmi késztetésem mondjuk arra, hogy virágcserépbe pisiljek, aztán kinevezzem nőies dolognak amit egy férfi nem foghat fel ésszel.

        Kedvelés

      • Vacskamati 😀 Hát igen, egyébként ez a legegyszerűbb indok, hogy “nem értheted, mert te nő vagy”. Pedig szerintem nem ettől függ az értés. Értelmes magyarázatot meg lehet érteni 🙂 Viszont ha csak ez a válasz, akkor azt valószínűleg lehetne másképp is csinálnia, csak szimplán nem akarja. Na mindegy.

        Kedvelés

      • Úristen, mi ez a baromság, hogy a férfi ülve pisiljen? Az nem baj, hogy az anatómiája nem erre való, konkrétan ha ülve pisil, komoly esélye van urológiai problémákat összeszedni (mert nem tud minden úgy kifolyni, mint ahogy kellene)? (Nem vagyok orvos, de nagyon sok orvost hallottam ezen a véleményen lenni, ellenkezőn meg egyet sem.) Akkor már inkább hajtsa csak le maga után a WC-deszkát, nem azért, mert attól nekem jobb lesz (egyébként jobb lesz), hanem például hogy az egyéves fiam vagy a hároméves Jakab ne dobja be a legót a WC-csészébe.

        Kedvelés

    • Ez a para teteje. Mondjuk nálunk eleve lehajtom ha nincs ülőke, én meg le akarok ülni rá, mert kolis koromban megszoktam, hogy hol így van, hol úgy (rendetlen lakótárs, marék eszemmel úgy felejtettem stb).
      De ezzel játszmázni… Hallottam már ilyet, a világ legsunyibb passzív-agresszív harapósnyúl tempója. Rendkívül hm “férfias” (ha már egyeseken nem fog más érv:)).

      Kedvelés

  10. Nagyon tetszik, mint a legtöbb írás! Egy észrevétel csak: Dehogy akarjuk mi lerombolni azt a rozzant házat! Építettünk egy másikat, jó is lenne benne, de nem akarjuk, hogy utánunk jöjjenek, ha nekik nem jó ott. 😉

    Kedvelés

    • Általában az apaember lemegy infantilisbe ilyenkor, ez hasznos tudás:)
      Mondjuk Feldmárnak az a gondolata, hogy a pasinak mindegy, hogy egy (bármibe amin luk van) dugja e a pöcst, vagy egy nőbe, egy elég nagy tévedés. Férfi emberrel beszéltem erről, és nézett egyet, hogy hát bocs, Feldmár bácsi, de a rejszolás _nem_ ugyanaz _senkinél_, mint a szex egy másik élő emberrel… Akinél ugyanaz, az valamit nem teljesen jól csinál.

      Kedvelés

      • Kérdeztem tőle, miért nem rakatott fel piszoárt? Azt mondta fúj az milyen gusztustalan! Na erre varrjon az ember gombot…

        Kedvelés

      • A piszár az gusztustalan? De miért? Ez meg nem? Hihetetlen. És jó tényleg a csapba hajolni, ha kiöbítli a fogmosás után a száját? Döbbenetes.

        Kedvelés

  11. Ez nagyon jó lett, tömör, velős, szép. Hozzáadott leheletkönnyű intertextualitással (ugye az?). : )

    (Nekem is a homokozólapát jutott eszembe, és egy nagyon maszatos arcú, összeráncolt szemöldökű kisfiú. Jaj, szegényke.)

    Kedvelés

  12. Dézsa:
    “egy érdekes tulajdonsága a patriarchátusnak, meg valószínűleg általában mindenféle elnyomó rendszereknek, hogy aki uralkodik, annak joga van nemcsak ahhoz, hogy megmondja, hogy kinek jár az egyenlőség és kinek nem, hanem ahhoz is, hogy meghatározza, hogy egyáltalán hogy nézhet ki az, amit egyenlőségnek hívunk. a nők elnyomásában hatásos eszköz, hogy a valódi nemek közötti egyenlőség, vagy az afelé történő elmozdulás általában úgy tűnik fel mindenki előtt, mintha a férfiak elnyomása volna.”

    http://dezsa.tumblr.com/post/51894700104/weirdvintage-suffragette-postcard-1906-via

    Kedvelés

  13. Visszajelzés: torz rettegés | csak az olvassa — én szóltam

  14. Kedves árnika, cris és a többiek.

    Köszi a hsz-eket. Alapvetően igen, nagy a káosz. Rengeteg a kérdés. Sokszor olyannak látom a fejemet belülről, mint egy kaleidoszkóp: sok színes szilánk s ha megtekerem más-más képet ad. Annak idején nem lehettek kérdéseim. Véleményem se. “Így kell”, “így való”, “így szoktuk”. Nem tutam soha megérvelni mit miért érzek helyesnek. Amíg be nem bizonyosodik valakiről, hogy elvetemült, gondolkodni nem akaró gazember, addig igyekszem megérteni.

    De igazatok van, egy család élete annyira komplokált még ha benne is él az ember kvázicsaládtahként, hogy egy kommentnyi helyen nem lehet az összes aspektusát megvilágítani.

    T

    Kedvelés

  15. Valahol olvastam, hogy a szaúdi jogrend többek közt azzal érvel a nők bírósági tanúskodása ellen, hogy ingatagok és annak adnak igazat, akivel utoljára beszéltek. Most én is kb így érzem magam. Valóban szolidáris vagyok a pasikkal, ezt már mások is a szememre vetették. Vajon miért lehet ez? Megvezethető vagyok? A gondoskodási ösztönöm fekszik alá a pasik profi önsajnáltatásának? Vagy én is ezt a mintát ismétlem, miszerint egy pasi ha ledolgozta az adagját a munkahelyén, onnantól fel van mentve? Francba, lehet. Pedig anyukám a legemancipáltabb nő a világon, egyedül nevelt fel s mindig azt mondogatta, azért nem ment férjhez, hogy nehogymár munka után még egy sörtől röfögő pasit is ki kelljen szolgálnia… Azt hiszem, rám olvastok olyanokat, amiket nem szeretek meglátni. Mert jó lenne azt hinni, hogy a pasik tulképp csak kölcsönösen jó kapcsolatot akarnak. Pedig számtalanszor tapasztaltam én is, hogy sokszor még gondolkodni se hajlandóak azon, hogy más nem úgy működik, mint ők, s esetleg ez is lehet létjogosult forma. Sajnálom, nem akarok irritáló lenni. De ezek után akkor egy pasi hogy fejezheti ki igényeit egy kapcsolatban? Szerintetek mi erre a helyes út? Vagy az már elnyomó mintázat, ha kijelenti, hogy én bizony egy főzni tudó / diplomás / nem sminkelő / kutyabolond / molett / sovány / vöröshajú stb stb… nőt akarok magam mellé társul?

    Kedvelés

    • Valószínűleg anyukád nevelése mellett ennyire erős a környezeti hatás, igen. Ami az utolsó kérdésedet illeti: nem feltétlenül elnyomó mintázat, de ezt számon kérni X év házasság után, az nem fair. Valószínűleg az általad említett nő már az elején sem volt főzni tudó-diplomás-nemsminkelő-stb-, stb., ez esetben viszont nekik egyszerűen nincs dolguk egymással, nemhogy családalapítás.

      Kedvelés

    • Szerintem nem vagy irritáló, csak olyan érveket hoztál a vitába, amiken már nagyjából átmentünk más posztok kapcsán, sokaknak ezért tűnhet fárasztónak. Az itt feltett kérdéseid nagyon jók és jó ezekről beszélni. Szerintem a nők 99 százaléka, különösen a heterók, úgy indul a női létben, hogy a saját szempontjait a férfé mögé sorolja, sok ok miatt, neveltetés, kultúra és van egy nagyon erős motivátor, a családi és a párkapcsolatok, egészen konkrétan nem akarjuk elveszíteni a férfiak jóindulatát, mert annyira függünk tőlük anyagilag, érzelmileg, szerepazonosulásainkban, mindenhogyan. Sokszor ez van a női ön- és nőgyúlölet, a feminizmusellenesség mögött is. Szerintem abban a kérdésben, hogy honnan jogos egy férfi igénye valamire és honnan túlzó, onnan lehet legjobban megállapítani, ha ránézel úgy is, hogy kicseréled a szerepeket – a férfi helyére nőt, a nőére férfit teszel, és megnézed, úgy milyennek tűnik. Pl hogy hangzik az, hogy a napi 10 órát dolgozó feleség hazaér és követeli a férjétől a meleg vacsorát, a tiszta lakást és a jólnevelt gyerekeket – minden egyes nap. Tedd a szívedre a kezed, ez milyen reakciókat váltana ki belőled és az átlag emberből?

      Kedvelés

    • Nem is tudom. Nekem gyanus, ha valaki ilyen karakanul igenyeket fogalmaz meg, ogy tudjon fozni, legyen sovan! Legyen penze stb. Stb.
      Idealista vagyok es azt gondolom, hogy mindent visznek az erzelmek, a megerzesek, a jol vagyok veled, jo nekem veled kore fonodo mindensegek.
      Nekem nem fer bele, hogy de legyen ilyen meg olyan.

      Kedvelés

      • ..árnika, azért férfiként tudnék mesélni, miket hallok én nőktől a saját ferjukre. Döbbenten állok és csak remélem rólam nem….

        Kedvelés

      • Mondta itt valaki, hogy szar helyzetbe beleragadó, abban eldagonyázó és azt még dagasztó nő nincs? Vagy buta? Vagy – valamiért, valahogyan – rosszindulatú, vájkálósan pletykás nő? Hajjdehogynincs. Ugyanúgy tudnak “elcseszettek” lenni ők is, mint bármelyik másik ember. Ezek a durvább szavak ám mind nem minősítgetések! Arra akarok velük utalni, hogy ezek elrontott emberek, rossz beidegződésekkel. Ami baj, hogy ettől sokszor olyanok lesznek, hogy már a kutya se akarja megérteni őket:/

        Kedvelés

    • “De ezek után akkor egy pasi hogy fejezheti ki igényeit egy kapcsolatban? Szerintetek mi erre a helyes út? Vagy az már elnyomó mintázat, ha kijelenti, hogy én bizony egy főzni tudó / diplomás / nem sminkelő / kutyabolond / molett / sovány / vöröshajú stb stb… nőt akarok magam mellé társul?”
      Ha már eleve így keres maga mellé társat, az szerintem nem gond (bár nekem fura), de ott a nőnek van választási lehetősége, mérlegelhet, hogy ez neki megfelel-e vagy sem. Viszont egy már meglévő kapcsolatban biztosan nem fer új igényeket követelni magunknak. Mondjuk tudja jól, hogy a nő mindig is utált főzni, de mostantól várja meleg kajával, mert szerinte az neki jár. Képviselőné ötlete a szerepfelcserélésről nagyon jó szerintem. Gondolj bele, és válaszolj őszintén, ha egy főzni köztudottan utáló férfitól, aki addig tök jól elvolt szendvicsen, mireliten, meg rendelt kaján, kezdené el követelni évek múlva a felesége a mindennapos meleg vacsorát, az jogos igény lenne? Mert nyilvánvalóan nem születnek a nők sem főző, takarító, gyereknevelő, idősápoló (egyszóval ingyen, szeretetből végzendő munka) génnel (bár az antifeministák ezt nagyon szeretnék elhitetni velünk).

      Kedvelés

      • Vajon vàltozunk az èletünk az èletünk során? Ha 20-25 éve éltek együtt, az ugyanaz a 2 ember? Mi az hogy ” jogos” igény?

        Kedvelés

      • Eleve nem igazán reális elvárás, hogy két ember 25 évig harmonikusan éljen egymással együtt párkapcsolatban.

        Kedvelés

      • Érdekes meglátás. Mi lesz 25 év után? Ha nem harmónikus de azért jó? Jó a szex? Mással jó a harmónia, a szex a kert felásása, bármi akkor mi van?

        Kedvelés

      • “Mi az hogy ” jogos” igény?”
        Jó kérdés, van-e olyan egyáltalán egészséges, felnőtt emberek esetében? Pláne újonnan felmerülő, egyoldalúan meghozott és követelt igénynél…

        Kedvelés

    • Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy mit gondoljak, viszont egyre kíváncsibb vagyok.

      Árnikához csatlakozva azt is megjegyezném, hogy amikor a férfiak bizonyos igényeiről beszélünk, akkor egyrészt gondoljuk végig, mennyire általános vajon, hogy a nőknek a férfiakra nézve igen konkrét és sokat hangoztatott igényeik vannak,
      másrészt hozzátenném, hogy ezen jellemzők feltételekként és valós igényekként történő emlegetései nagyon erős jogosultságérzettel járnak együtt.

      Valahogy ezt nőkkel kapcsolatban ritkán tapasztalom.

      Egy nőnek csak azt illik elvárnia egy férfitól, hogy legyen “kedves” és gyengéd, és néha mosogasson el, meg “lehessen vele beszélgetni”.
      De az, hogy hány kiló legyen, milyen magas, milyenfajta tudással rendelkezzen, na azt szankciótól való félelem nélkül elég ritkán fejezik ki a nők szerintem a nagy nyilvánosság előtt.
      Egy férfi bármikor kiállhat, és elmondhatja nagy mellényében, hogy ő ezt meg azt meg amazt várja el egy nőtől, s ezután nem hogy nem nézik őt “önzőnek”, de még meg is tapsolják, és persze néhányan azt is sóhajtják, mellükre tett kézzel, hogy “ah, micsoda határozott férfi”.

      Cvd?

      Kedvelés

      • erről eszembe jutott egy sztori

        fiam kórházban volt a közelmúltban. három ágyas szoba. szűk tér, kevés levegő, betegség, fájdalom.

        a szomszédos ágyon egy fiatal srác feküdt, vele nemzetközi lett a kapcsolat, amikor már kiengedték a fiamat még visszamentünk hozzá látogatni.

        a szemközti ágyon egy idős férfi. őt sorra látogatják a teljesen egyforma nők. mint kiderült a felesége és 30-as, 40-es lányai (szám szerint 5-en) és még unokái is (ők számtalanul sokan fiúk, lányok vegyesen, igen puritán öltözetben igen jól neveltek, csak éppen vették a levegőt). mind egyforma nők. szürke szoknya, fekete kardigán, magasszárú fűzős cipő.fejükön fekete horgolt kendő.
        rövidesen kiderült: baptisták. (azt hiszem )

        a feleség azt mondta nekem, hogy a jóisten büszke rám, hogy itt ülök a gyerek ágya mellett. és most nem számít semmi más csak a szeretet. attól meggyógyul a gyerek. (ja, hogyne)
        (az csak mellékes szál, hogy az apa bármikor elmentem mellette és ébren volt kérte tőlem, hogy azonnal intézkedjek, mert neki sanax kell)

        a látogatásaik alkalmával a levegőben érezhető volt az uralkodás szag (mint viziten az öreg profok körül is)
        én döbbenten néztem, hogy : hogyan nem lázadt fel egyik gyerek sem? hogyan nem mond ellent egyik lánya, unokája sem?
        (mert én a liberális sárban fetrengve csakis és kizárólag engedetlenséggel szembesülök)

        a legdurvább az volt, amikor a nővérke áthúzta az ágyát az öreg beteg úrnak. az úr birtokba vette a friss ágyat, majd amikor a nővérke újra betévedt a kórterembe azt mondja
        – nővérke! én magával nagyon meg vagyok elégedve! jól húzta fel az ágyamra a lepedőt!

        a nővérke amilyen flegmán csak lehetett válaszolta: ja! húsz év alatt csak sikerült megtanulnom.

        Kedvelés

    • “egy pasi hogy fejezheti ki igényeit egy kapcsolatban? Szerintetek mi erre a helyes út? Vagy az már elnyomó mintázat, ha kijelenti, hogy én bizony egy főzni tudó / diplomás / nem sminkelő / kutyabolond / molett / sovány / vöröshajú stb stb… nőt akarok magam mellé társul?”
      Nekem már az is gáz, hogy ezt ilyen aggodalmaskodva a férfiakról kérdezzük.

      Szerinted egy nő hogyan fejezheti ki az igényeit egy kapcsolatban?
      És amit mondana, például, hogy a pasi ne tespedjen a kanapén, fürödjön, ne csak ejakuláljon szex címén, mert mondana ilyeneket, mert ilyeneket mondani kell, az már IGÉNY?

      Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.