a gyász színe a narancssárga

Közzétéve Szerző:

Jaj, olyan vagyok, mint egy paródia. Egy Szex és New York epizód szex nélkül, Budapesten. Én már ilyen sztár vagyok, vagy mi, tegnap például magazinfotózáson voltam, és ott tizenkét centis magassarkú volt rajtam, szellőfútta fürtök és rafináltan láthatatlan smink. Nem tudok kedvesen mosolyogni, minden kép mesterkélt, én vagy állok, nézek normálisan, vagy duhaj poénokat mondok, de akkor vége van, mert a fotós is nagyon röhög. Én nem vagyok bájos. Én mindig rohanok, taxival érkezem az ovi elé

— a taxis is milyen. Régen a taxisok tudták a várost. Biciklivel akartam menni a műterembe, de kilenckor itt zuhogott az eső, vízfüggöny volt. Viszont még hajnalban megnéztem az útvonaltervet, autósat, mert a biciklis fajta kímélni akar engem, ne kelljen felfele tekernem, és levisz a rakpartra, a pékbe. Így hát mondtam a figurának is, hogy merre menjen, mert ki sem értünk az udvarból, kérdi, hogy akkor jobbra vagy balra. Mondom az utcanevet, az jobbra esik, de ő balra fordul. Mondom, hogy most sietünk, ne tévedjünk el. Hétszáz méteren belül háromszor téved el, nem ismeri ezt a részt, amikor mondom, hogy a Zugligeti az nem Kútvölgyi, az már egy kicsit erős, akkor azt mondja sértetten: felőlem megkerülhetjük a fél világot! De nem csak a mi kis utcáinkat nem ismeri, hanem azt se, merre van észak. Na, már a fasoron pirosban állunk, mondja a diszpécser: Kelenvölgyi határsor, óra húsz. Az én Vergiliusom pedig azt mormogja: ilyen utca nincs is. Benne is ragad a lámpás sorban, mert ezt viszont kikeresi a GPS-ből. És van. Ez érdekli őt, de ez se diadal. Talán egyetlen budapesti utcát se tud? Akkor már csak előre nézek udvariasan. Szóval az az abszurd helyzet, hogy a taxis, és nem csak ő, a várost nem ismeri, de a GPS-t se használja, engem kérdez, én elmondom az irányt, és azt is, hogy az utvonalterv.hu-ról van, és azt se követi, eltéved a pénzemért, és még beszól.

Szóval, furán néznek rám. Hát ez, ez a nő, ez hogy lehet? Én sem értem. Letaglóz, vakítóvá színez, hogy írok, és hogy olvasnak. Arra gondoltam, könnyebb lenne nekik, ha összezuhannék. Ha tudnának sajnálni. Ha nem látszana, hogy nekem mennyi minden van a világban, annak ellenére, hogy.

Tűnődtem én is, szabad-e nekem epret ennem tejszínhabbal, színházba járnom hetente háromszor. Hiszen én gyászolok. Ma már nem érek rá tűnődni.

Olvastátok Kárász Nelli (a blogger hat hét után visszatér, és szégyenkezve javít: Kurátor Zsófi) történetét, hát nem? Nos, én nem úgy gyászolok. Úgy gondolok a mostani életemre, hogy János jóban van az Istennel, azért nem csak az lett, hogy nem halok éhen, meg van valami munkám. A szívem legtitkosabb vágyai teljesülnek, pontosan, a közepéből. Élvezem a sikert és a jólétet, és pont azért, mert sosem ezt hajtottam, csak voltam, léteztem, írtam, következetesen. Ezért érzem azt, hogy megérdemlem a jó sorsomat. Mert az egész: történik velem. És ezért lehetek olyan, aki nem depressziós meg alkoholista, hanem megerősödik — ezt tettem én, nyilván leginkább magamért, meg a gyerekeimért is, de a világért is. De nem is, nem tettem én semmit, én csak beleálltam, mert történik velem. János annyira erős, annyira velem van, kétely nélkül, hogy meg vagyok rendülve, hogy ez ilyen. Kávét nyomok, kis szertartás, és köszönök neki, mindig. Elmondhatatlanul hálás vagyok. Nem kérek segélyt. És nem függök az emberek szimpátiájától, szeretetétől. Ez a legnagyobb változás.

Én biciklivel jöttem este már, igen, szemsüketítő narancssárga ballonkabátban. A gyász színe a narancssárga. Tudjátok, miért járok nagyonszínes ruhákban? Mert akkor nem halok meg. Az messziről látszik, és az ilyeneket kikerülik. Én nem halhatok meg. És ez metafora is. A gyerekeimnek gyámjuk van, ha mégis. Tudjátok, miért vagyok erős? Hogy maradjon belőlem. Muszáj, hogy narancssárga legyek. Hogy a pólóm miért neon-banánzöld, és a sálam miért mély türkizkék mindehhez, azt nem egészen tudom megmagyarázni, valószínűleg rossz az ízlésem,  mindenesetre jól érzem így magam.

86 thoughts on “a gyász színe a narancssárga”

      • Ó, az nagyon finom! Más márka Haitian Blue kávéját iszom. Éljen a szín! És a színlátás!

        Kedvelés

      • Nekem abban nyilvánul meg a színességem, hogy az egyik lábamon citromsárgák a körmeim, másik lábamon narancssárgák. 🙂

        Kedvelés

      • Lehet, hogy nem illik itten a konkurenciáról beszélni, de múltkor a könyvesbolti idegenbe szakadt hazánkfia kávézójában olyan zanzibári szegfűszeges reszelt narancshéjas kávét ittam, hogy csak na.

        Kedvelés

      • Ott időnként én is megfordulok, és tudnak tényleg finomat adni. 🙂
        Csak ne sima eszpresszót igyon az ember, mert akkor rögtön lebukik a messsssze túlzó mértékű pörkölés… 🙂

        Kedvelés

    • De, ez egy nagyon szép, narancssárga válasz, én nem arra vágyom, hogy egyetértsenek, pont úgy gondolják, mint én, meggyőzzem őket, még az érvelő szövegeknél sem, hanem arra, hogy az olvasóim lássák a szöveg erejét, szépségét. És látják. Még a férfihangosok is.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  11. Úgy két éve, találkoztam egy olyan kezdeményezéssel, aminek szintén a színes öltözködés volt az egyik ismertetőjele. ‘Színes’ csajok volt az elnevezés, a mottó pedig: Inkább a színek üssék egymást!
    A lényege az volt, hogy egy -egy adott közösségben, egy napon a résztvevő nők tarkabarka ruhákat viseltek, ezzel megmosolyogtatva a környezetüket- és talán csökkentve az aznapi feszültséget, rosszkedvet. Volt facebook oldaluk is, ahova az aktuális bagázs feltöltött egy képet, és a beszámolót a tapasztalatokról, és arról, hogy ki következik a színezésben. A staféta, amit közösségrő-közösségre járt, egy csokor rusnya művirág volt.:)
    Működött, mindenki vigyorgott a munkahelyen, amikor meglátott minket. Vártam rosszalló, értetlenkedő pillantásokat, de végül jól sült el.
    Azt hiszem, azóta elhalt a kezdeményezés, valaki más hallott talán róla?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  15. en azota hordok fekete polot miota gyerekem van es allandoan csupa folt leszek 2 percen belul, a gyerekeimnek hala. valamiert azt gondolom hogy a feketen kevesbe zavaro a folt. elotte narancssarga necc harisnyat hordtam, de olyat aminek kulon van a labfej resze, mert az meg extravagans is nem csak szines. es mindezt mini fekete borszoknyaval es rozsaszinu kabattal. epp tegnap mentem science museumba a vakito rozsaszinu kabatomban, meg is jegyezte a baratnom hogy jo otlet volt, mert konnyu ramtalalni a tomegben 🙂 es ma is piros a polom a kormom melle, mert ramszoltak tobben hogy mar nagyon unjak a fekete poloimat nezni.
    fotokat en is kernek 🙂 ja es a batyam kedvenc szine a narancssarga, hordja is midnenhez. az en oltozkodesem a batyamehoz kepest szurke. o mindig olyan ruhakat vett, amin eloszor felhotlenul rohogtem 10 percet, es csak utana tudtam elmondani hogy jol all neki 🙂 jo olvasni amiket Janosrol irsz. konnybe labad tole a szemem, de kozben azert mosolygok.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. Igen! Ez én is vagyok egy kicsit. Narancssárga táskám is van. Télen a sárgával felváltva hordom. És neonzöld sálam, és pólóm (biciklis falusi mami vagyok) hozzá rózsaszín kalap. És imádom a zöld cipőt, de sajnos seholsem lehet kapni. A szobám fala narancssárga, egy kicsit mind a három más árnyalat (a negyedik az fehér) és felül egy lila és egy arany csík saját kézzel festve! A házunk utcai oldala bikavér-vörös. Dániában gyakori állítólag ez a szín, házakon. Azóta már van több pirosház, de ez volt az első.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • En nagyon szerettem a szineket. Mikor szetkoltoztunk ex-el egy evig sotet, jellegtelen ruhaban jartam, ami fel sem tunt, csak most, ahogy neztem az akkor keszult fenykepeket. Az idei tavasszal nagyon sok viragos anyagot valasztottam, talan mert kezdek viragozni ujbol en is?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Biztos! Én tegnap turkáltam magamnak nagyvirágos kék, zöld-barna és barna-kék ruhákat, mert már nagyon virágoznék.

        Kedvelés

  17. “annyira velem van, kétely nélkül, hogy meg vagyok rendülve, hogy ez ilyen. Kávét nyomok, kis szertartás, és köszönök neki, mindig.” meg hogy jóban van az Istennel. — könnybelábadós, annyira!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. En feketeben jartam sokaig. Ismeritek a tipust… fekete seggig ero haj, fekete hosszu ruha, fekete kormok. Ez voltam en. A ket labon jaro Addams Family. Egesz addig, mig meg nem halt a noverem. Soha tobbet nem vettem fel feketet. 21 eves voltam. O 25. Azt hittem belehalok, azt hittem, soha tobbe nem tudok majd mosolyogni. Fajt? Kegyetlenul. Utana meg az a rohadt tompa uresseg. Haragudtam ra? Kimondhatatlanul. Mert itt hagyott…. Volt lelkiismeret furdalasom? Mardoso….
    Eros vagyok? Igen! Mert tuleltem, mert tudok mosolyogni, sot orditva rohogni is. Mert mar nem mardos a fajdalom. Mert most mar tudom, hogy nem az en hibam volt. Mert nincs mar lelkiismeret furdalasom, hogy idonkent megteptuk egymast, tudom, hogy a tesok idonkent ezt teszik. Es ami fontos…. mar nem haragszom. Inkabb halas vagyok. Halas, hogy vele tolthettem 21 evet. Hogy addig itt volt velem, hogy meg volt annyi idonk egyutt az “egymast puffoljuk” korszak utan, hogy bulizzunk, kiranduljunk, sokat rohogjunk es sirjunk egyutt. Nagyon jo, hogy volt egy noverem, de mar nem rossz, hogy nincs. Bar hianyzik, es most is van 15 ev utan, hogy “ugy elmondanam neki” es akkor el is mondom. Hallja? Nem tudom…. de nem is szamit talan. Mert en ujra tudok nevetni es meglatni a szepet. Talan meg inkabb, mint azelott. Es mar nem sirva uvoltve zokogva gondolok ra, hanem mosolyogva, am neha konnyezve. Jo, hogy volt egy noverem…. es jo, hogy ezt itt most leirhattam.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • De jó, hogy leírtad! Kár, hogy elkoptatták azt,hogy “szíven ütött”, mert ez engem most igen, nagyon. Most úgy dobog, hogy majd’ kiugrik. Pontosan ugyanezeket éreztem, gondoltam, mondtam az utóbbi években, mióta egy maradtam kettőből, kivéve azt, hogy már nem mardos a fájdalom. Még szokott. Már nem úgy, mint az elején, de nem tudom, hány év kell ahhoz, hogy ez a mondatod is az enyém lehessen.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nekem is nagyon sok evbe telt. Talan most, egy eve van, hogy igy erzek. Es mar nincsenek remalmaim. Igen, a mardoso fajdalomtol volt a legnehezebb megszabadulni, es az almoktol. Mindig azt almodtam, hogy nem is halt meg, csak megrendezte a halalat. Eveken keresztul, minden ejjel. Olvastam egy konyvet, ami utan ugy gondoltam ra, hogy ez nem remalom, csak meglatogat almomban es ez tok jo dolog. Erdekes, hogy azota nyugodtam le. Azota nem faj, es mar nem almodom minden ejszaka rola. Fura.

        Kedvelés

      • Én is egy maradtam kettőből. Sötét éjeken hazafelé vezetve azt vizionáltam, hogy áll az út mentén, én felveszem és rendbejön minden, a szüleim nem törnek meg a gyász alatt, férjhez megy és gyerekeket szül, egymáséira vigyázunk néha, és végigbeszéljük a félbemaradt témákat is.

        Kedvelés

      • Nekem van egy narancs kendőm, kezdetnek jó lesz?
        Nem igazán az én színem a narancssárga. Régen sok feketét hordtam, most inkább kék, fehér, és szeretnék zöldet meg barnát. Amíg szőke voltam, volt piros. Narancs nem volt sosem.

        Kedvelés

  21. A fekete, vagy egyes helyeken a fehér gyászruha a szokáson kívül szerintem nagyon sok embernek egy kapaszkodó is: felveszi, hordja egy évig, mert elvárja a közösség, és akkor azt mondhatja “Tisztességgel meggyászoltam!”. És lehet, hogy alig gondolt az elhunytra abban az időszakban, vagy ha igen, abban sem volt köszönet!
    Méltón gyászolni másként is lehet, és senkit nem szabadna annak alapján megítélni, hogy feketében jár-e? Talán a legegyszerűbb azt meggondolni, hogy aki eltávozott, az elvárná-e attól, akit szeretett (mert reméljük szerette a családját, a lányát, fiát, anyját, apját, feleségét, férjét, stb.), szóval elvárná-e tőlük, hogy feketében járjanak? Hogy összetörjenek? Hogy belebetegedjenek, beleöregedjenek a gyászba? Mostanában talán már egyre kevesebben várnák el ezt.
    Nem a külsőségek számítanak, hanem az, hogy jó szívvel gondolunk-e az elhunytra, hogy beszélgetünk-e róla, hogy pl. mesélünk-e róla a gyerekeknek, erőt merítünk-e az emlékéből?
    Nemrég olvastam itt: “… odafenn begyűjt minden elszállt lufit. A gyerekeknek nagyon fontos ez, és engem is megfényesít.”
    Nem ismertem a férjedet, de szerintem azt szeretné ő is, hogy ragyogó legyél. És örül, mosolyog ha boldog vagy, te és a gyerekek is! Talán csak azt sajnálja, hogy már nem ölelheti magához a szeretteit.
    Szép délutánt!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  22. én is néha így érzem magam mostanában; bár én nem annyira Szex és New York, inkább Weöres Psychéje, vagy valami amiben van ilyen nagyon furcsa hipszter cigánylány.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Jaj, de jó, akkor én is megtudom. Van ez a ByeAlex, arra olvastam valahol, hogy hipszter, úgyhogy totál nem értem magam sem, mit akar jelenteni.

        Kedvelés

      • (mert én meg azt gondoltam, hogy a hip-ből jön, szóval valami menő jellegű dologra gondoltam)

        Kedvelés

      • Ezt mondja a zinternet: http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/ki_a_hipszter

        Tudod, olyan csoport, mint régen a rokkkerek, csak nem zene mentén gyűlnek, és a legjobban tudják mindenben, hogy mi az egyedi és a menő.
        (Tök szerencsés, hogy a környezetvédelem, meg a bringa is menő.)

        Ha valami elhagyatott alagútban hulahoppozó és közben orrukon egyedi dizájnertányérokat pörgető művészek performanszát látod, szigorúan Mac cuccokról szóló alternatív kísérleti elektronikus zenei aláfestéssel, akkor hipszter-lelőhelyen jársz 🙂

        Kedvelés

      • nahát, mély meggyőződésem volt, hogy azok a csípő nélküliek, akik térdmagasságban őrzik a gatyájuk ülepét, kivillantva nem is annyira csini alsójukat…

        Kedvelés

      • egyrészt van egy olyan pejoratív jelentése, mint a mérnök-természettudós-egyetemi szlengben a „bölcsész” szónak (tehát az egyedieskedő, sznob, magát hűdenagy (művész)arcnak képzelő, de valójában nem túl sok hozzátett értékkel rendelkező valaki), márészt a hipszter, ahogy én itt használtam használom, kb. egyfajta értelmiségi-életformatípus (értékítélet nélkül) és a „bölcsésztől” abban különbözik, hogy jómódú (akár a családi háttere jogán, akár azért mert mondjuk menő informatikus, aki külföldre dolgozik és szénné keresi magát), tehát leszakadt romkocsmák helyett elit romkocsmákba meg amerikaikávézókba jár és jellemzően rajong a válogatott dizájncuccokért, az internet-korszakért (minőségi kütyüket is beleértve), értéknek tekinti az igényességet és a tudatosságot (aztán hogy ezt mennyire felszínesen csinálja, az egy más kérdés).

        kb. ez alapján asszem kb. be lehet lőni h milyen jelenségre gondolok.

        Kedvelés

  23. Visszajelzés: közkívánatra | csak az olvassa

  24. Részemről türkiz és fáradt rózsaszín, a bejezésről pedig Simon Márton egyik polaroidja jutott eszembe:
    “Látod,
    azóta hordok színeket,
    például szürkét”

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  25. Apám nyert egyszer valami vetélkedőn vásárlási utalványt, ez még régen volt, az özönvíz előtt, és elballagott a corvinba(minden szinten szinte minden), és vásárolt anyámnak – anem túl széles kínálatból – egy narancsszínű csipkés hálóinget. Anyám nem hordta soha, mert a narancs ízléstelen. Aztán apám már nem volt többé, mert tényleg jött az özönvíz, én meg azt vettem észre, hogy minél szomorúbb vagyok, annál inkább narancsot hordok. Pláne, ha minden szürke, szakadó esőben legalább látom, hogy még vagyok. Na és persze hátha akkor ő is velem van.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  26. Megint sokat olvaslak, és keveset írok, …mert olyan sírós meg dolgos napjaim vannak. A könnyek kioldják a köveket belőlem, és nyugodtabb leszek. A nap végén azt sem tudom csináltam-e aznap valamit, s a végén mindig kiderül mégsem tettem semmit, vagy csak annyit, amit akár meg sem kellett volna tennem. De jó így, nekem ez a készülődés, és a búcsúk időszaka, ami jön, nem tudom milyen lesz, döntésekre nem készültem még fel. Új élethelyzet jön, mindenkinek tiszta lappal. Esély van, hogy jó legyen! Jól akarom azt megélni, mert az lesz nekem az “én világom” és én abban fogok élni. Olvasva a blogodat, olyan sok az ‘aha’ ráébredős érzés bennem, csak ismételhetném önmagam folyton folyvást. Jó itt kioldódni. Néha elengedem magam, és mégis írok…és ez jót tesz nekem, mint most is. Köszönöm neked!
    Nagyon jók a színek: a színek jelképek, vannak “egyetemesen bevésődött színek”, és olyanok, amikhez egyénként, évszakonként napszakonként vonzódunk. Legalábbis nekem ilyenek… A “narancssárga” nekem a felkelő nap. ‘ Az új napra virradhatunk mosolygós színe’…Az alkonyat más, az vörösbe átmenő narancssárga nekem… Szeretem mindkettőt, mindkét narancssárgát, csak épp mostanság az “alkonyatit” fotózom sűrűbben. Ez most jutott eszembe, hogy mikor is fotóztam utoljára felkelőt(???), mert akkor sok-sok remény volt bennem:))) Most meg sok-sok összegzés, és búcsú, és várakozás, és halogatás, erőgyűjtés a holnapra. Most este van, alkonyat nálam, és “időt kérek” egy éjszakát, hogy erősödjem, a döntésekhez…:)
    Attól a színes domináns erőtől, attól rettennek meg azok, akik félnek az erősektől. Az élénk, az erőt sugároz.
    Harmincnégyévig hordtam barnát, feketét, szürkét. El sem bírtam képzelni, hogy színes legyek, de mikor életem harmincötödik évébe léptem, s csak én hittem magamban egyedül, hogy élni fogok, s szinte éreztem a hátam mögött a kérdőjeleket, még azokban is akik megmaradtak szeretni még akkor is. Bementem egy boltba, és vettem magamnak “színeket”, az első rózsaszín volt, majd halványkék, és citromsárga, és vörös, és tovább…Nem volt tudatos, csak gondoltam miért ne??? És a színek vissza is hatottak rám, és “az én üzenetem” másoknak is már más lett, mint szürkében-feketében…..és ha most belegondolok, már megint elég barna-szürke-fekete vagyok. Talán most már ideje lenne végre tudatosan is figyelnem mindenre! Tanulok, tanulom azt a fajta tudatos öntudatosságot amit “itt érzékelek”. Hogy elég a sodortatásból, és a manipulációkból. És azt hiszem értelek, mikor azt írod,…”Tudjátok, miért járok nagyonszínes ruhákban? Mert akkor nem halok meg. Az messziről látszik, és az ilyeneket kikerülik. Én nem halhatok meg. És ez metafora is. A gyerekeimnek gyámjuk van, ha mégis. Tudjátok, miért vagyok erős? Hogy maradjon belőlem. Muszáj, hogy narancssárga legyek. ….”
    Hatalmas igen az életre, így ahogy “írod” ! Szuperek azok a színek!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Köszönöm szépen, egy jó társaságban egy kiváló blogot olvasva az ember “szürke” napokon is kedvet kap! :), főleg ha “kiszínesedik a világ” ! Azt hiszem:) értettem én, …csak beindult a fantáziám! 🙂

        Kedvelés

  27. Visszajelzés: a délelőtt | csak az olvassa — én szóltam

  28. Én magamban megalapítottam a Színekkel a Tél Ellen Mozgalmat (SZTEM), lehet csatlakozni 🙂 Évekig gyönyörű piros télikabátom volt, piros sapkával hordtam, majd amikor elkopott, vettem egy türkizzöld kabátot. Nem vagyok hajlandó fekete vagy szürke télikabátot hordani. Kicsi gyerekeimmel játsszuk rendszeresen a piros lámpánál, hogy figyeljük a zebrán áradó tömeget, és örömkiáltásokkal nyugtázzuk, ha látunk egy-egy színes kabátos alakot 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  29. Érdekes ez nálam, mert imádom a művészeteket, az absztrakt expresszionistákat, a szétkent színeket. Magamra viszont csak szürke-fekete-sötétkék-bordó-barna jöhet. Esetleg néha vörös, vagy halvány rózsaszín. Nekem jól áll a karcos sötét, komolytalan gyereknek érzem magam színekben. Szeretek minimalista lenni, megnyugtat. Azért néha aggódom, hogy unalmasan festek. Szerintem az fontos, hogy ne akarjunk műtárgyak lenni. Attól még, hogy valami jópofa-színes-érdekes, az nem biztos, hogy jól áll rajtunk. Sok ilyen nőt látok- persze mindenkinek szíve joga azt és úgy felvenni, ahogy akar- de szerintem mindenki sugárzóbb az egyszerűségben.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

Gravatar
WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. ( Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. ( Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. ( Kilépés /  Módosítás )

Kilépés

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.