ne hagyjatok el minket

Ez a bejegyzés, és több más is, válasz agresszív, magukat antifeministának nevező látogatók hozzászólásaira.

Tegnap erős komment érkezett a hétfői, robbanásszerű felbomlasztják a családot című bejegyzésre.

Ne hagyjatok el minket – …

Nagyon meg lehet érteni azt a keserű, csalódott és a végletekig lelkileg elcsigázott álláspontot, amiből a post született. Egy aspektust azonban nem szabad elfelejteni.

A huszas éveik végén járó nők nagyon nagy százalékának kezd el valami belső borzongás úrrá lenni a gondolatain-érzésein. Először valami megfoghatatlan, később már nagyon is valóságos ösztön: párt találni, fészket rakni, fiókákat nevelni – beleolvadni az évmilliós szerepbe.

A házasság ma már inkább csak választható kelléke e folyamatnak, mintsem örök érvényű egyetlen kapuja a fajfentartsához vezető útnak. A nő megoldja, hogy anya legyen. Ha kell hisztizik, ha kell zsarol, ha kell megvonja a szexet, ha kell súg-búg, ha kell édesdrága, ha kell egyszerre kvrva és szakács. A férfi pedig természetesen belemegy a játékba. Mi mást tehetne, hiszen szerepe szerint ő a “nagy, az erős, az okos, a nemző, a Férfi” – el is van hitetve vele ez kellőképpen.

Aztán amikor a gyermek megszületik, és őszinte szerelembe esik a férfi a csillogó szemű, rá tudattalanul mosolygó szépséggel, akkor még hihető a tündérmese. Kutatók szerint a gyerek a születése után genetikailag kódoltan az apára “igykeszik” hasonlítani, hogy az elfogadja. Az anya is hálás örömmel néz a férjére, akibe soha többé nem tud úgy szerelmes lenni, mint a saját testéből kiszakított egy darabjába. A férfi innentől megkapja a “fenntartó” hősies szerepét. Dolgozik, pénzt keres, elintézi az ügyeket – többet is, mint eddig. A nő, akit a várandósság utolsó 7 hónapjában a tenyerén hordozhatott, és akiért ölhetett, halhatott, most még többet kér. “Éjjel a te fiad…” – és az apává nemesült hősember eldobja a baltáját, és megy ringatni hajnali kettőkor, négykor és fél hatkor, mert anya egész nap ezt csinálja, kell neki is a pihenés.

A hősies idők azonban elmúlnak. Az apa arca beleszürkül a hétfők magányába, amikor már nem a csinos, szexi, harapnivaló fenekű nőjével indulnak reggel munkába, hanem megkapja a hétre szóló feladatokat: mit vásároljon, mit intézzen el, minek menjen utána, kivel hol hogyan és mikor mit kell tennie. Már nem hős. Már nem is férfi. Már csak megoldószerkezet. Egy csavarkulcs. Rezignáltan mutogatja a családi fotókat az ismerőseinek, miközben saját magát győzködi, hogy ő mindig is erre vágyott, ezt akarta.

Persze ez nem ilyen drámai. Persze ez mind csak fikció. Persze ez csak az antifeminista találmánya.

A szerelmet, a szexet, a lelkesedést újra meg kell találni. Ez nem megy úgy, hogy a nő csak sipákol, hogy “ő többet tesz”, mint a férfi. Őszintén: ki nem szarja le? Belső ösztönétől vezetve ő maga hajtotta, hogy anyarabszolga lehessen. Hogy megszülhesse és nevelhesse a gyermekét. Senki sem szorított pisztolyt a fejéhez, sőt Ratkó Emília sem ripakodott rá.

Kell a férfi elhivatottsága? Kell a lelkesedése egy életen át?
Az bizony plusz feladat. Tehát csak akkor tessék a játékba belemenni, ha a feleség-anya szerepben egyben képes felvállalni a Nő szerepét is. És ez nem merül ki a heti egy furulyában vagy a néha elővett csipkebugyiban. A férfit éppúgy “etetni” kell, mint a legelején. És ő cserébe férfi marad. Erős, bátor, lelkes. És akkor nem fognak ilyen postok születni, hogy körbeállják a hasonlóan önsorsrontók, hogy együtt keseregjenek az általuk felépített illúzió saját kezükkel elért romlásán.

Ne hagyjatok el minket – sem a házasság felbontásával, sem évekkel korábban, amikor tudatosan megszűntök nőként létezni számunkra.

Ez erős. És hatásos.
A bejegyzés nem “keserű, csalódott és a végletekig lelkileg elcsigázott álláspont”-ból született, és nem a saját élményeimen alapszik. Gyakran tekintenek rám úgy, mint aki fel van indulva, és panaszkodik, így a legkönnyebb bagatellizálni, amit mondok. Meg az erős érvek, lendületes szöveg tűnik sokaknak személyes sérelemnek. Én író vagyok, nem panaszos magánember, és erős szövegeket írok. Ezt a bejegyzést hetek óta fontolgatom, és lassan, három napig írtam. Nem vagyok csalódott, sőt, életemnek abban a szakaszában kezdtem blogot írni, amikor kiteljesítő kapcsolatban élve megerősödtem, nem nyomorogtam, sok örömem volt, van, és elbírtam ezeket az összefüggéseket. Tekints el tőlem, nem találsz valamit a bejegyzésben nélkülem, valami fontosat, józant, azon a csábító lehetőségen túl, hogy velem szemben mint nyugodt és objektív, megértő valakit pozícionálod magad, fölém? Könnyű a másikat lecsalódottazni. Azért írok erről, mert gyakran hallgattatják el úgy a problámákat felvető asszonyokat, hogy

most érzékenyebb vagy, drágám
személyesen érintve vagy, azért nem látsz világosan
a sérelmeiden lovagolsz
áldozatnak állítod be magad, és mindent ebből a szemszögből nézel

A nő, akit a várandósság utolsó 7 hónapjában a tenyerén hordozhatott, és akiért ölhetett, halhatott, most még többet kér.

Ha ez nálatok így volt, ritka kivétel vagy. Szerintem viszont nem kell védelmezni a nőt, nem kell infantilizálni, ez a régi szerepfelfogás miatt ilyen torz, csak segíteni, ha fizikailag elesett. Kér? Mit kér? Magának? A te rovásodra? Vagy a gyereknek, ami “az ő dolga lenne”? Vagy vécépapírt, szebb lakást, nyaralást, amit a férj is élvez majd? Ha ezt a szerepet játsszátok, hogy véded, lesed a kívánságait, rajongsz, neki csinálod, az eredendően hamis lesz, mindig van neki egy másik oldala annak, hogy a férfi az erős, a nő meg kap tőle, holott egészséges kapcsolatban ez kölcsönös. A valóságban egyébként az erős nők társadalmi méretekben védik és segítik a munkanélküli, szétcsúszott, lusta és alkoholista férfiakat, fedezik a ciki pénzügyeiket, hámból kirúgásaikat a világ elől. Az ilyen nemes, erős, lovagias, védelmező és jól kereső férfi, akiről írsz, elég ritka. De ha ilyen is, ennek a magatartásnak mindig tud lenni másik oldala: legtöbbször az okoskodás, a megítélés joga a nagy Férfitól, meg a szemrehányások, meg a viszonzás követelése (leginkább szex és hűség formájában), sok távollét, szabad élet. Ezt látjuk gazdagéknál. Semmi köze a valódi intimitáshoz.

Az apa arca beleszürkül a hétfők magányába, amikor már nem a csinos, szexi, harapnivaló fenekű nőjével indulnak reggel munkába, hanem megkapja a hétre szóló feladatokat: mit vásároljon, mit intézzen el, minek menjen utána, kivel hol hogyan és mikor mit kell tennie. Már nem hős. Már nem is férfi. Már csak megoldószerkezet.

Nektek derogál ez, a valós élet, mint a szaros pelenka is. Nektek a csinos, a szexi kell, mert az kellemes. Már rég nem a kellemességről van szó, és aki ezt nem érti, ne alapítson családot. Nem igaz, hogy jellemzően kihisztizzük a gyereket, van ilyen is, de akkor miért a nyakkendős kádéenpések siránkoznak azon, hogy nem szülnek a nők? Jó lenne, én is szorgalmazom, ha több nőnek lenne más perspektívája is, mint a családi fészek és a csemeték, a gyerekek és a házasság révén igazolni élete értelmességét, de pont az uralkodó férfivélemények fogják őket leönzőzni, leszinglizni, leszbikusozni!!! Neked amúgy tetszene, kellene egy nő, aki nem akar gyereket? És te miért ne akarnál férfiként, miért kell kicsikarni? Csak nem a kényelmedet, szabadságodat félted? Neked szabad?

Hát a nő, ő micsoda? Ő nem megoldószerkezet, menedzser, logisztikus? Ő hever és Joyt olvasgat? Te, túl a gyerekvállaláson, mit éreznél férfiasnak? Hogy minden ilyet a nő csináljon? Fel kéne nőni az apasághoz, a partneri léthez. Bizony, a szerepek bedarálnak. Mindkét felet. Nem kell beleszürkülni, de ahhoz teljesen más, örömelvűbb, szabadabb, szuverénebb életstílus kell, mint az uralkodó, elvárt családi életé, más szerepfelfogás, szülői-házassági minta, és, igen, jólét. Mert aki a hitel miatt gürizik, mindenképpen szürke lesz. A keményen dolgozó férfiak a nőtől várják, hogy pihenés legyen és enyhhely, de ez elég méltánytalan, mert ő meg a gyerekbe őrül bele épp, vagy a saját munkájába, vagy abba, hogy őt nem hallgatja meg senki, az ő teljesítményét nem értékelik, nincs szuverén része az életének, ahol büszke lehet magára – ő mindig csak háttér.

“Sipákol”? “Ki nem szarja le?” “Ő akarta”? “Heti egy furulya”? “Etetni kell”? Ez ám a szeretet, a kölcsönösség! Ilyen férfival én is szívesen lennék kedves és szexi… úristen. Csak üzletben, erőben, elvárásokban gondolkodik, aki ilyet ír. Finnyásan válogatsz, miközben fogalmad nincs, mennyire felőrlő a női szerep. Te sajnáltatod magad, mert te viszont magadról írsz. Neked nem hősies helytállni, nem tetszik a favágás, mert hős szeretnél lenni, vagyis hiú vagy, és erősebb pozícióra vágysz, azéra, akit ájultan csodálnak. Nem vagy hajlandó elismerni a feleséged kompetenciáját, és a kérését veszekedésnek veszed. A párizsis kenyér és a játszótér uncsi, tengerpart legyen és vadvízi halászat! Ez gyerekes nyafogás. Túl sok Karl May van mögötte.

Anyarabszolgaság önként? Nézd meg azokat a nőket, akik vannak olyan szerencsések, öntudatosak és kompetensek, hogy fiatalon rálátnak a veszélyekre, a helyzetükre, az anyarabszolgaság csapdájára. Azt az icipici csoportot, akiknek a szocializáció és a társadalmi értékrend satujában is maradt mozgásterük, akik a sok hazugság között meglátják a lényeget, illetve van más dobásuk is, mint anyának lenni, mert autonómok és kvalifikáltak. Nézd meg, mit mondanak róluk. Jól gondolod: ők a feministák, akkor is, ha nem vallják magukat annak. A többieknek esélyük nincs másra, mint a családi idillre. Erősen hisznek benne. Aztán nagyot csalódnak.

Nem kellene egymástól ennyire függeni. Dinasztiát azzal volna jó alapítani, aki nélkül is teljesen jól meglennénk, és mégis alapítunk, mert vele is jó — másképp biztos a kudarc.
Érette kéne ezt az egészet csinálni, nem nyafogni a kötelességek meg a házimunka, a családos lét ezer aprósága miatt, viszont öntudatosan nemet mondani a túlzó, úszómedencés-lapostévés-mallorcainyaralásos elvárásokra, mások majmolására.

Én egyébként mindig harapnivaló voltam, és a partnereim közönyétől, munkamániájától, nyugis tévénézési vágyától szenvedtem. Nem szűnünk meg nőként létezni, és különösen nem tudatosan — ez nőgyűlölő vád, és az a hazugság van mögötte, hogy a nők szándékosan, hidegen előre kalkulálva hálózzák be a férfiakat, elveszik, ami nekik kell, és aztán gonoszul megtagadják a “vételárat”, de ezt nem is kellene idézőjelbe tennem: a kedvességet, a testet és a szexualitást. Ez nem így van, tessék izgalmasnak, méltónak maradni, meg kívánatosnak, és komolyan venni a nőt. Tessék csak akkor belemenni, ha ezt, a nőben való lobogás fenntartását vállalja a férfi! Hogy nők vagyunk, igenis, azt onnan tudjuk, hogy aztán jön valaki, aki újra fellobbantja bennünk. Olvasd el A vágy csendje című könyvet!
http://www.libri.hu/konyv/a-vagy-csendje.html

Ha nem vagytok méltók, ha túl nagy az ára a mosolygós családi fotónak, el fogunk hagyni titeket, hat ökörrel sem tudtok visszatartani. Egyszer eljön az a pont, hogy a nőnek elkezd számítani a maga valósága is, nemcsak a férfi igénye és a ráosztott, szűk szerep. Ettől féltek, ezért botrány az én magánblogom, ettől van ennyi agresszív troll is. Elmegyünk, pedig néha büdös kurvának tart mindenki, nem kell ahhoz másik férfi se, életveszélyben tesszük, anyagilag ellehetetlenítve, évekig zaklatva, és senki nem segít. Előtte nagyon sokan — anyósunk is — keltenek bűntudatot, húznak vissza, manipulálnak képmutatóan, leginkább kényelemből, jaj, csak menjen minden tovább, ne változzanak a jó régi keretek, hazug idillek! És mindig azokat hibáztatják, akik szenvednek. Az urak nyugalmat, bombatestet, változatos szexet követelnek, meg filmbeli epedő szemeket azokon, akiknek semmijük sem marad, mert az életerőt kiszívta belőlük a Házasság nevű vámpír, ez a merev szerep, a megfelelni vágyás, leginkább egy darab szarnak érzik magukat, és mindenki azt mondja, az ő hibájuk.

Ne hagyjunk el titeket? Ha jó lenne nekünk, miért hagynánk el titeket? Kibukik megint az önző férfilényeg: erősnek akar látszani, vág és minősít, de leginkább szűköl és rimánkodik. Ne hagyjuk el, jaj, nagyon szeretné… és ne csak furulya legyen, érezhesse magát erősnek, ne kelljen klotyópapírt vennie, éjszakáznia, az volna neki a kellemes, kényelmes, egózsírozó… De nem kapja meg ezt, mert felnőtt emberek között ilyen nincs. S ha nem kapja meg, gonoszak vagyunk, számítók és önsajnáltatók. Mi jól vagyunk, pedig nem könnyű az élet. Ti nem vagytok jól.

De bizony, amíg nem változtok társadalmi méretben, amíg hiába az érvek és az összefüggések, mindent sértőnek éreztek, és minket neveztek önsorsrontónak, sipákolónak és önsajnáltatónak, és le nem szálltok a magas lóról, addig tömegesen válnak el tőletek, és tömegesen fognak ilyen posztok születni. (Most akkor az ilyen önsorsrontók elhagyjanak titeket, vagy ne? Te el sem tudod képelni, milyen jól vagyok, mennyire szuverén és örömteli az életem. Pedig…) Amit írok, egyre többekhez jut el, meredek a grafikon, kinyíltak az ajtók, kezdik elismerni, amit csinálok, és ha egy pályázaton elindulok, azt megnyerem. Lesz itt valami. Valami, ami fontos, illetve hogy nekem való ez a feladat, van látszatja.

290 thoughts on “ne hagyjatok el minket

  1. Na, ja. Nem tudom, milyen nőket ismernek a mai férfiak, de ha ez az általuk ismert nők többségére igaz, akkor sajnálom a mai pasikat. És bizony nem véletlen, hogy a pasik közül egyre többen választanak idősebb nőt élet/házastársnak, gyerekeik anyjának (simán belefér!), mert nem tudnak mit kezdeni a síró-rívó rinyáló korosztályukbelivel.

    Kedvelés

    • Nem fordítva akartad mondani? Az időseb pasik, főleg egy-két válás után szoktak olyanok lenni, hogy elhagyják a gyerekes magatartást, és rájönnek, ha akár egy emberlányával is méltó kapcsolatra vágynak, akkor nekik kell nagyon tudatosnak lenni, és így az elég tudatos lányok nehezen kapnak tízes pasit a saját korosztályukban.

      Kedvelés

      • És aztán az idősebb pasik jól pofára esnek 🙂 Többször, mint a fordított esetben… Nem egy példát tudok mondani az első és a második variációból is. És az első variációs kapcsolatok tartósabbak, mint az utóbbiak.

        Kedvelés

  2. Aha, értjük, az erős bátor férfi nem vásárol, nem ügyintéz, mert akkor csavarkulcs lesz belőle, debezzeg az igazi NŐ mindezt zokszó nélkül, mosolygó arccal teszi, gyerek(ek)kel a nyakában, gyalog, mert az autó természetesen az erős bátor férfinél van (hát ő dolgozik!!), kialvatlanul. És a csipkebugyit is gyakrabban veszi elő. Tiszta sor.

    Kedvelés

    • Igy van (volt nálam is, én már minden szempontból nyugdíjas vagyok). És talán egy kisbaba puszta léte nem ad annyi házon kívüli intéznivalót, hogy beleszürküljön az a férfi a teendők listájába… Csak most az “ügyintéző” szülési szabadságon/gyeden van.
      Volt valamikor, tán a 70-es, 80-as években egy interjúkötet: “Egy ország gyesen” v. hasonló címmel. Egy újságírónő írta, bele lehet pillantani, elképesztő naivitással kezelte a témát – vagy úgy kellett, h. kezelje, ez volt a pártvezérelt Nők Lapja elvárása? Szóval, ez egy régi téma és sajnos, még mindig eleven. Azt hittem, hogy mivel születésem táján, az 1940-es évek végén jelent meg először Simone de Beauvoir könyve: “A második nem”, szóval az első magyar kiadás idején azt hittem, ez már mögöttünk van. De nem, ma sem, újabb negyven év múlva sem.

      Kedvelés

  3. Szerintem a férfiak még mindig nem értik. Ez nem újdonság, csak szomorú. Hogy a nők “kihisztizték a gyereket”, ez valami olyan borzalmas torz gondolkodásra utal, hogy lehetetlen megállni szó nélkül. Az anyák és az apák egyformán szeretik a gyerekeiket és ragaszkodnak hozzájuk (normális esetben) és nem dekorációt vagy kipipált feladatot jelent a gyerek. A gyerekcsinálás általában eufórikus állapotban történik és mindkét fél benne van. A gyereknevelés, a családi élet körülményeinek megteremtése persze nem megy könnyen, épp ezért kell, hogy mindenki kivegye belőle a részét.

    Kedvelés

  4. Azt akartam még írni, hogy a családunkban vannak jó példák, értelmes fiatal férfiak, akik élvezik, hogy a gyerekeikkel lehetnek, akik nem az edzőteremben sportolnak és a kocsmában kapcsolódnak ki a haverokkal sörözve, hanem a gyerekeikkel és a feleségükkel bicikliznek az erdőben, vagy épp eveznek, síelnek, vagy ügyeket intéznek, két gyerekkel a hátukon… és örülnek, hogy játszhatnak, mesélhetnek az érdeklődő és értük feltétel nélkül rajongó kicsiknek. És anya is dolgozik és apa is főz, és mindketten használják a számítógépet, az autót és a mosógépet is.

    Kedvelés

  5. Vajon ezek a végletekig csalódott, “becsapott” férfiak mit mondanak majd a kihisztizett fiaiknak? Ne csinálj gyereket soha, mert akkor…? Vagy hagyják, hogy ők is belemenjenek ebbe a szörnyen kizsákmányolt, megalázó helyzetbe?

    Kedvelés

      • Nem tudom, nem ezt látom. Aggódnak, mert fogy a népesség, aggódnak, mert kihal a nyugati keresztény kultúra, aztán majd jól jön az igazán patriarchális arab kultúra, és akkor lesz ám jajj a nőknek, hát nem aggódtok a lányaitokért? Ez a duma mostanában… és persze a nők bőrére megy a játék, hiszen ők tudnak szülni, de cserébe tisztességes, egyenlő életet ne kérjenek, az nem jár.

        Kedvelés

      • egészen pontosan így van, a nők minden hátránya abból ered, hogy a férfiak egy lapon kezelik a magömlést a terhesség-szülés-gyereknevelés hármasával, (mintha legalábbis a spermadonorság azonos költségű lenne a béranyasággal)
        sőt, ahogy azt kitalálták, hogy ők teszik magukévá a nőt (pedig fordítva van, a vak is látja) azt is kitalálták, hogy ők csinálják a gyereket (pedig fordítva van, a vak is látja).
        De hár már még vakoknak sem vagyunk jók, mert mindent jól bekajálunk.

        Kedvelés

      • Szerintem ez az aggodalom a népességfogyás miatt addig aggodalom csak, míg van egy felület, amire ki lehet vetíteni, hogyaszongya a nők a hibásak, mert nem szülnek.
        Amikor ezt kikérem magamnak, akkor jön az, hogy ‘Fijam, sosenősüjj meg’, hát látod, ezekkel nem lehet bírni.
        Akkor már érvekkel alátámasztható, ha egy férfi dönt úgy, hogy nem nemz. Ő a bika, az örökifjú, ő az aki ‘jól csinálta’.
        Kettősmérce.

        Kedvelés

  6. igen, tényleg van látszatja. Veszélyes látszatja van.
    Kezdem csöpögtetni a barátnőimnek, akik házasságban élnek, és kétszer annyi teher van rajtuk, mint a férjükön, hogy kérjenek maguknak időt, pénzt, paripát, fegyvert.
    Tegnap egy elcsigázott anyuka mondta, hogy megint egyedül lesz a gyerekekkel hétvégén, mert apa horgászni megy. Finoman megpendítettem neki, hogy középvezetőként apa azért nem annyira stresszes, hogy minden második hétvégén egyedül hagyjon a két picivel. Hogy a te életed kicsit bonyolultabb, mert dolgozol, tanulsz, diplomázol, gyerekezel, háztartást vezetsz. Egy másik anyukának azt mondtam, hogy míg te dolgozol, apa is dolgozik. Ha te hazamész, gyerekezel, főzöl, hetente kétszer takarítani jársz, hogy legyen pluszpénz, apa addig vagy számítógépezik, vagy akváriumozik. Lásd már meg, hogy ezért van kétféle pszichoszomatikus betegséged! Védd meg magad!

    Kedvelés

    • Kicsit szomorú vagyok mikor azt hallom, hogy “én jól megmondtam X.Y. nőnek” 😦
      Pedig nem neki kéne szólni, hanem a család életéből eltűnő férfinak, a güriző feleség mellett nyugodtan számítógépező, horgászgató, kocsmázó férjnek! Mert az ő viselkedésük a probléma, nem az ő munkájukat is magára vállaló feleséggel van a baj (valakinek ugyanis meg kell csinálni a nem szeretem dolgokat is). Tudom, hogy a feleségek felvilágosítása jó szándékból történik, de azt sejteti, hogy ők tehetnek róla, mert “hagyják”.

      Kedvelés

      • Nem, erről szó sincs. Nem jól megmondom, hanem csöpögtetem, pendítgetem, fellibbentek lehetőségeket, amikre ő (még) nem gondol. A férjekkel minimális kapcsolatom van, nekik nem tudok szólni, miközben a suli előtt várjuk a gyerekeket, hogy “figyi, ma nem kéne hagynod, hogy az asszony vásároljon és főzzön is, igazán betehetnéd te is a lábad a boltba”. Eszembe se jut azt sugallni, hogy ő hagy valamit, vagy hogy valamit elront. Ilyenekről szoktunk beszélni, hogy ő nem ufó, mikor anyósa nyakát elvágná, mikor náluk van, mert addig is kisfia seggét nyalja.

        Kedvelés

      • Igen, de abból főzünk, ami van. Alapból kellett volna olyat választani, akinek egyértelmű, és még kérni se kell, de nem ez van. Kérni kell, rá kell világítani, előbb-utóbb megértik. Az enyém megértette. Jobb lett volna, ha úgy nevelték volna, felnőttként belátta volna blablabla, de nem ez volt. Akkor marad, hogy mondom, kérem, érvelek, nyomulok. Mi más marad?

        Kedvelés

      • “Alapból kellett volna olyat választani, ”
        – ezt megint mi szúrtuk el. mi nők. jó ezt tisztázni.

        Kedvelés

      • Nem, nem szúrtuk el. Azt se tudtam, hogy milyet kéne választani, se közel, se távol nem volt se minta, se bennem késztetés, hogy felnőtt férfit válasszak. Apukát akartam. Kicsiny kis hibáztatás sem volt benne, egyszerűen képtelen voltam választani, annyira nagy hiányaim voltak. Ezért írtam ezt. Nem azért, mert én b@sztam el.

        Kedvelés

      • Annyira szomorú ez a helyzet, hogy menekülhetnékem van.

        Minek nekem párkapcsolat, most komolyan?

        Én már nem is tudom… Olyan igéretesnek tűnt az elején… Örültem, mint majom a farkának, hogy az én párom időnként képes belátással élni. Igen, képes. Ha kérek, ha nyomulok, ha akarom, ha én kezdem el.

        Látszólag megérti, hogy neki sem jó, ha csinálja, mégis csinálja. Úgy tűnik, hogy tényleg szeret engem, viszont a szeretete sokszor csap át birtoklásba, kötelezően elfogadandó ajándékba.

        És ott vannak a jelek. Hogy nem akar gyereket. Pedig nekem van. 😦 Hogy szerinte a nőknek könnyű, mert csak be kell menniük egy bárba és azonnal kaphatnak szexet (Na de értékes az a random valaki, aki csak úgy ad szexet? És kinek az értékrendje szerint könnyű? És egyébként nem könnyű, mert utána jön a pletyka meg a megítélés, ami ugyanúgy megnehezíti.) Hogy meghallgatja a véleményemet, aztán hirtelen fáradt vagy dolgoznia kell, és nem mondja meg a sajátját. Hogy a női önfeláldozásból pátosz lesz, a férfi gyengeségből meg genetika.

        És közben büszke az apjára, aki Indiában ügyvédként megerőszakolt lányokat próbál védeni szinte lehetetlen helyzetben. Feminista posztokat oszt meg, és hangosan hirdeti a női egyenlőséget. Vallja, hogy a nőnek nem a konyhában van a helye. De ez engem még jobban megijeszt… Mert ezzel mintegy megvásárolja magának a feddhetetlenséget.

        “Mondtam már, hogy szerintem a nők egyenjogúak, ha szerinted hímsovén módon viselkedem, akkor csak túlreagálod az egészet. Ne hisztizz már állandóan!”

        Gyönyörű, tankönyvszerű hímsovinizmus, amiben kioktatjuk a buta nőt a női egyenjogúság helyes érzékeléséről. Vagy nem?

        Össze vagyok zavarodva. Ez most valami, amiből lehet építkezni, vagy csak egy újabb trükkös (ön)átverés, egy újabb szög a rendszerben?

        Kell ez nekem?

        Kedvelés

      • “A nő csak bemegy egy bárba és kaphat szexet”…. na persze, ahogy azt móricka elképzeli. Lehet, hogy tényleg kaphat, csak az a nem mindegy, milyet, és valójában kinek lenne jó az a szex. Egyébként a férfiak is haphatnának könnyen, ha a szex alapértelmezésben és a köztudatban nem a nők kihasználásán és tárgyiasításán alapulna, akkor lehet, hogy a nők sem húzódoznának meg óvatoskodnának ennyire, és az egyszeri férfinek is könnyebben menne a csajozás.

        Kedvelés

      • “Mert ezzel mintegy megvásárolja magának a feddhetetlenséget. ”
        az enyém is ezt csinálja, meg még sok viszonylag jófej (és magát is annak gondoló) férfi akit ismerek. micsoda trükk ez, nem? és még az sem egyértelmű, hogy tudatos-e vagy sem ez a viselkedés. egyelőre még azt gondolom, hogy nem tudatos, de nagyon izomból tartják a vakfolton azért az is látszik, amikor rákérdezek, hogy most mi van.

        az én gyermekeim apja pl. akkor és azt oszt meg ami még éppen belefér neki a saját jófejségének és komfortzónájának a keretrendszerébe, és tényleg elsősorban azért hogy a lelkét nyugtassa és kívülálló maradhasson, hiszen “ő nem olyan”. közben olyan ordas helyzetekben maradnak vakok és némák, hogy csak pislogok.

        részben emiatt vagyok sarkos azzal, hogy nem szólalnak meg a “normális” férfiak, nemhogy a nőkön, de még a trollokon is élősködnek ezáltal. időnként kifejezetten tisztelem a trollokat különben, azok legalább kimondják amit gondolnak.

        ja és van még valami ezzel. ezek a feminista-light pasik meg aztán totál lubickolhatnak aránylag egyben lévő és igényes nőkben is, akik tök hálásak 1-2 jó és látszólag odafigyelő szóért. annyira kemény nem?

        Kedvelés

      • @Képviselőné

        Én is valami hasonlóval érveltem neki. Ha egy ideális világban élnénk, ahol a nők épp ugyanannyira vannak nincsenek elítélve az alkalmi szex miatt, akkor azt találná, hogy egy nőnek pont ugyanannyira lenne könnyű/nehéz, mint egy férfinak.

        Miért menjen bele egy nő egy olyan helyzetbe, ahol ő egyértelműen legyőzött lesz? Hogy aztán másnap hallgathassa a pletykát, hogy “hú, de megdugtam azt az olcsó kis ribancot”?

        És ki az aki “olyan” szexet akar? Bárba besétálós, arc nélküli, “bárki jó” szexet?

        Én hiszek abban hogy egy egyéjszakás kaland is lehet jó. Ránéztem, jött a vágy, rám nézett, jött a vágy, mindketten élveztük, majd mindenki ment a maga útjára. Ez egy egyenrangú szerződés.

        De ez csak egy megfelelően érett férfival tud működni, aki nem “bárkivel” akarja, meg “elvenni”, meg “legyőzni”…

        Kedvelés

      • Jaj, hát ez még eszembe sem jutott eddig, hogy csak be kell, hogy menjek egy bárba. Már indulok is. Grrrr…

        Kedvelés

      • Ellenben ha nem hallgattatik meg, akkor biztosan rosszul kommunikált, mert ha érthetően és kitartóan rávilágítunk a problémára, azt előbb-utóbb megértik (feltéve ha nem minősítik hisztinek). Azután előfordul, hogy nem kommunikál elég erős hangon (ilyenkor jön a “de hát mé’ ment el amikor köztünk egy hangos szó vagy veszekedés nem volt soha), de lehet az is, hogy túl erős volt (egy sárkányra ugye nem kell hallgatni) vagy lehet, hogy a hangnem pont jó volt, a mondandó is érthető, de nehogymá’ a nő parancsolgasson, mikor a teremtés koronája pontosan tudja mikor mit kell (inkább nem kell) megtenni.

        Kedvelés

      • Ez sok, túl sok, iszonyatosan sok, és nem is értik a trollok (sem), hogy milyen hihetetlen energiákat “csesz” el az ember arra, hogy megpróbálja a másikkal megértetni csak az érzéseit, semmi különöset. Hogy ne az jöjjön ki belőle, hogy “túl érzékeny vagy”, “túlságosan magadra veszed a dolgokat”, és rád figyeljen ahelyett, hogy azon méltatlankodna, hogy ‘miért nem szóltál előbb’…

        Egyáltalán nem a nők dolga volna a férjüket jobb belátásra bírni, folyton kitartóan, türelmesen, megértően próbálni kommunikálni, hátha a másik lesz olyan kegyes, és meghallgatja, netán meg is érti, amit mondanak neki.

        Micsoda arrogancia azt gondolni, hogy a kapcsolatért a nőnek a dolga tenni, a másik meg majd eldönti, akar-e vele foglalkozni vagy nem!

        Kedvelés

      • “Micsoda arrogancia azt gondolni, hogy a kapcsolatért a nőnek a dolga tenni, a másik meg majd eldönti, akar-e vele foglalkozni vagy nem!”
        Nagyon jó, cris!

        Kedvelés

      • Ú, mi jutott eszembe! A kedvencem az volt, amikor egyszer elmélázva ültem vele szemben, ránéztem, és valami olyasmit találtam mondani, hogy “most épp azon gondolkodom, hogy miért vagyok ennyire feldobott és jókedvű melletted”.

        Erre a drága azt találta mondani lendületből (megszokásból), hogy “szerintem már megint csak túlgondolod”…

        Ah, jajj nekem.

        Kedvelés

      • Én már nem szarozok, a férfinek mondom egyenesen. Amikor jön a családi képmutogatós öngyőzködés, hogy “jól vagyunk”, “látod, már nyolc foga van” és a “Kriszta még zumbázni is jár, hogy leadja a terhesség alatt felszaladt kilókat” (!), akkor hátrahőlkölök. Rájuk nézek és látom, hogy az emlegetett Kriszta olyan fáradt, hogy állva elalszik menten. Ilyenkor nem tudom megállni, hogy meg ne kérdezzem, hogy és neki mikor volt utoljára szabad két órája magára? Nem a zumbára baszki, ahova azért jár, hogy neked legyen vékony, hanem magára? Eddig kevesebben sértődtek meg, mint hogy elgondolkodtak volna. És örültem, hogy volt, aki ránézett és azt mondta, hogy igazad van, kerítek rá időt, hogy néha legyen ideje csak magára. A legtöbb esetben azonban megakad a dolog ott, hogy ő hagyta volna, és szánt is rá időt, de a nő mégsem megy, mert olyan aggódós, nem akarja rám hagyni a dolgokat annyi időre, stb. Felajánlják, aztán amikor az első aggodalmát megfogalmazza a nő, vissza is veszik a lehetőséget. Nem fair 😦

        Kedvelés

      • Sokszor csinálnak is valami olyat, ami miatt jogosan aggódik a nő (elfelejtik megetetni a gyereket, vagy éppen nem cserélik ki a sz@ros pelenkát), ami miatt többet tényleg nem meri otthagyni annyi időre sem. És akkor lehet mutogatni, hogy én felajánlottam, dehát nem akar.

        Kedvelés

      • Igen, Éva is írta már, hogy az milyen, mikor “direkt bőgeti a gyereket”. Ez úgy megmaradt, annyira találó – és ilyenre én is emlékszem… Vagy: a gyerek csak anya kezét fogva hajlandó sétálni, hát mit csináljunk, istenem, ez van. De miért? Mert apa nem veszi fel a gyerek tempóját, ő meg a kicsi lábaival csak úgy tudja követni, ha szalad mellette. Rohadt fárasztó ez gyerekként, és előre félelmetes apával sétálni, én emlékszem, és nekem ez ma már jelkép… a mogorva fejjel direkt nagyokat lépkedő apuka, és a kétségbeesett arccal mellette meg-megeredő gyerek.

        Kedvelés

      • Barátnőm férje úgy fürdet gyereket, hogy a számítógép mögül kiabál neki, hogy”mennyé fürödni!!!!!!”. Aztán közli, hogy “látod, rám nem hallgatnak!”. De rápacsált, mert barátnőm akkor is elment otthonról, és közölte, hogy nem baj, akkor ma nem fürdenek.
        Nekem az volt durva, mikor este 10-kor estem haza egy konferenciáról, gyerekek és a lakás szaladt, túlpörögve, rendetlenül, és még nem vacsoráztak. Ez nem egyszer forult elő.Utólag ezeket a kis szösszeneteket szedtem elő, mikor kérdezte a férjem, hogy ő mitől passzív agresszív. De szerencsére felfogta, ma már időben megcsinálja, de nehezére esik, mert még át kell állítania az agyát a normális életre. Dolgozik rajta, és látja, hogy van értelme.

        Kedvelés

      • Gyerekmentes létemben kérdezem, bárkitől, aki a témához hozzá tud szólni:
        Ki meri otthagyni úgy is a gyereket, hogy tudja, nem lesz megetetve/megmosdatva/stb?

        Kedvelés

      • Pikareszk, ez benne a trükk, jóhiszeműen (sok esetben biztatásra) ráhagyod a gyereket, lelépsz, eszedbe sem jut, hogy nem fogja ellátni, és aztán arra érsz haza, hogy … hogy éhesen sírdogál, vagy nincs rajta tiszta pelenka. És megdöbbensz, és többé nem hagyod rá. Pedig ő küld ám, hajjaj, dehát te nem akarod…

        Kedvelés

  7. “Nem kellene egymástól ennyire függeni. Dinasztiát azzal volna jó alapítani, aki nélkül is teljesen jól meglennénk, és mégis, mert vele is jó — másképp biztos a kudarc.”
    ez milyen kszott jó! mennyire igaz! egyszer neked még szobrod lesz Éva!

    Kedvelés

      • vagy keletnek. ahonnan a jövő jön, mert az az övé is
        sorry, nekem nagyon beragadt az a poszt 🙂

        Kedvelés

    • Én ezt a gondolatot akkor hallottam először, mikor egy xy híres keresztény párkapcsolati előadó Spílhózni c. hakniján egyfolytában arról beszélt, hogy párt nem úgy választunk, hogy A betű legyünk vele, hanem H betű legyünk. Ne egymásra támaszkodjunk, hanem álljunk meg a magunk lábán, hogy tudjunk szabadon kötődni. 22 évesen hallottam ezt először, előtte soha. De az én gyerekeim már fogják tudni, ha el nem rontom.

      Kedvelés

      • Jól mondod. A Spílhózni idegesítően haknizós. Egyébként nem így betűkkel, de ezt, hogy mindkét félnek állni kell a lábán, és hogy nem támaszkodnak egymásra, hanem fogják egymás kezét, Kós Károly a saját menyasszonyának illusztrált balladáskönyvben gyönyörűen lerajzolta száz éve, – az egyébként nekem nem túl szimpatikus – Nyáry K. könyvében benne van.

        Kedvelés

      • Én is ott láttam, és az a pasas egy csoda volt. Férjem példaképe. Nyáry K. nekem szimpatikus.

        Kedvelés

      • A Spielhózni nekem is nagy élmény volt, szerencsére még tizenévesen olvastam. Így se volt leányálom az én kapcsolati életem, de ijesztő belegondolni, milyen lett volna anélkül a könyv nélkül. Legalább értettem, amikor hibáztam. És kihagytam pár öngólt. Már csak az a kérdés, hány éves korában adjam a fiam kezébe?

        Az eredeti terv az volt, hogy majd ha először beszél a szerelemről, de ezen már 5 éves korában túlestünk, az meg még egy kicsit korai ehhez a könyvhöz… 🙂

        Kedvelés

      • handrella, emlékszel? első találkozásunkkor erről beszélgettünk hosszúhajú barátnőddel hármasban, értetlenül pislogó férfiakkal a háttérben, akik felhúzott szemöldökkel kérdezték, mért nem jó az A betű? lelkesen mutogattuk ujjal, tenyérrel, cigivel. az első djarummal 🙂

        Kedvelés

    • Dinasztiát alapítani… Ah, mennyire más kép ez, mint “kihisztizni a gyereket”. Mennyivel boldogabb lehet az az apa, aki méltó arra, hogy dinasztiát alapítsanak vele! Ráadásul, nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem a dinasztia képben a nő is erős. Nagyon erős. Két fős, markáns, örömteli, egyenlő és erős szövetség képes dinasztiává előlépni.

      Keresem azt a férfit, akivel dinasztiát alapíthatok. Kevesebb nem elég.

      Kedvelés

  8. maradok a szemelyes peldamnal: kozosen akartuk a gyerekeket, kozosen neveljuk oket, kozosen latjuk el a haztartast, a ferjem soha nem kelt fel ejjel a gyerekekhez, ezt en vallaltam, most is jo no vagyok, tobbek kozott azert is mert eljarok uszni mikozben a parom gyerekezik, a parom bicajozik es gorkorizik, soha nem erdekelt a shoppingolas, az ugyintezes tulnyomo reszet en intezem, kozben a ferjem dolgozik, amikor hazajon akkor meg kozosen csinalunk dolgokat, nem ul le a tv ele sem o sem en. es meg igy sem faklyasmenet az elet 2 pici gyerekkel, nulla rokoni vagy egyeb segitseggel, meg igy is beleszurkultunk mindketten, most kezdunk szepen lassan magunkoz terni. nyaralni utoljara 2008ban voltunk, amikor eloszor terhes voltam. szexelni meg nem szuntunk meg, de csak akkor szoktunk ha mindekttonknek van kedve hozza, nem szolgaltatast nyujt egyikunk sem valamiert cserebe, vagy mert az jar. a ferfirol meg pont annyira gondoskodom, amennyire o a norol.

    Kedvelés

  9. a ferjemnek nagyon szoros a kapcsolata a gyerekeivel, sokszor van apa nap, apa program, ahogy anya nap es anya program is, a csaladi programok mellett. fotokat egyikunk se hord magaval a csaladrol, nem erzunk kenyszert hogy masoknak villogjunk veluk.

    Kedvelés

  10. Sziasztok!
    Reg ota olvasom ezt a blogot. Nagyon szeretem. Sokat pityeregtem kozben…. Jo hogy vagytok, jo, hogy olvashatlak benneteket. Most ugy erzem eljott az en idom, muszaj hozzaszolnom. Kiverte nalam a biztositekot ez a poszt…. Nem a poszt maga, hanem a fiatal?ember magvas gondolatai.
    “A szerelmet, a szexet, a lelkesedést újra meg kell találni. Ez nem megy úgy, hogy a nő csak sipákol, hogy “ő többet tesz”, mint a férfi. Őszintén: ki nem szarja le? Belső ösztönétől vezetve ő maga hajtotta, hogy anyarabszolga lehessen. Hogy megszülhesse és nevelhesse a gyermekét. Senki sem szorított pisztolyt a fejéhez, sőt Ratkó Emília sem ripakodott rá.” Ami ezen idezetbol nagyon tetszik, hogy senki nem szoritott pisztolyt a fejehez! En csak annyit kerdezek: valoban nem? Elmultam 36 eves es egyedul elek. Kb. 2 naponta kapom a kerdest: tenyleg nincs gyereked? Huha, pedig mar nincs sok idod….. es ami a legnagyobb poen az egeszben, hogy ezt kivetel nelkul pasiktol kapom. Es ha visszakerdezek, hogy miert csinalni akarsz nekem egyet? Akkor megsertodnek. Lehet nem tul jo, de ezekben az esetekben mar nem tudok disztingvalni. Ami a legrosszabb, hogy mindezeket, lesajnaloan es szanakozva mondjak. Azt sem igazan ertem, hogy a pasik miert hasznaljak a megkeseredett es csalodott kifejezest ugy, mint valami szitok szot. Tan el kene gondolkodni, hogy mitol megkeseredett a parjuk….. En egy ideig bantalmazo kapcsolatban eltem hazicseledkent. Reggel 5-kor keltem, reggelit csinaltam a “hosomnek”, felkeltettem, utjara engendtem, majd megfoztem, bementem dolgozni, este 10-re mar otthon is voltam. Es mi fogadott? “Nem mosogattal el.” Valoban nem. “Szerintem neked ugyanannyiba kerul, hogy elmosogass, ugyhogy ha zavar, akkor uccu neki.” Persze maradt a mosatlan. Majd egy szep napon arra mentem haza, hogy elmosogatott. Hurra! MIcsoda hostett! Es ezt hallgattam 3 honapig. Azutan megkerdeztem: “megis mi a lof@szt akarsz? Szobrot emeljek a konyha kozepen emlektablaval, hogy itt mosogatott xy 2003. oktobereben? En minden nap ezt csinalom! Ha ez olyan nehez es kihivas, akkor miert nem veszed ki belole neha a reszed?” Persze sertodes lett a vege….. No mindegy…. Kileptem belole, de “ki nem szarja le”, nem igaz? 😀 Akkor megfogadtam, hogy azert, hogy legyen kit kerulgetnem a lakasban, nekem nem kell kapcsolat. Most elsore ennyi… 🙂

    Kedvelés

      • Ez már így agyon hasonlít arra az influenzára, pedig így is úgy kerülik, mintha fertőző lenne.

        Kedvelés

      • 😀
        Az a durva az egeszben, hogy ez nem csak a kapcsolatban van igy. Ahol dolgoztam, az irodaban dolgozo lanyok vezetoje voltam (egesz addig amig le nem himsoviniszta disznoztam a felsovezetest. Azota nem vagyok az. 😀 ) Oda a pasik csak meetingre jartak be, vagy ha epp nem volt melojuk (kulso helyszineken dolgoztak). Megkajaltak, bevagtak a mosogatoba a tanyert villat stb. majd tavoztak. Meetingen felvetettem, hogy ugyan mar mosogassanak el maguk utan, mert se a lanyok, se en nem azert vagyunk itt, hogy utanuk pakoljunk…. Erre az egyik faszi neki kezd, majd kozli, hogy szegyen, hogy ennyi no kozott neki kell mosogatnia. “Szegyen nem szegyen baratom, el fogod mosni a tanyert, mert rahuzom a fejedre es nem biztos, hogy jol all majd neked. Mellesleg nem emlekszem, hogy alairtam volna barhol, hogy nekem mas utan kell elmosnom a csetreszt.” Ugy latszik, hogy engem uldoz a mosogatas…. 😀

        Kedvelés

      • Igen, ez a mososgatás egy szimbólum, hiába mondogatják a férfiak, hogy csak házimunka, valójában az ő előjogaik szimbóluma, és hogy ezzel mennyire tisztában vannak, ilyen helyzetekben mutatkozik meg.

        Kedvelés

      • Igen, és azt is észrevettem, hogy sokaknak a munkahelyen erősebb a nyomás, mint otthon, pl. az én megveszekedett feminizmusomat totál jól tolerálja a férjem és a család is, van hogy a vasárnap délelőttöket végignetezem, míg ők főznek én felolvasom a híreket, és senkinek egy rossz szava nincs emiatt, mert így szeretnek, és kész. Ezzel mindenki jól elvan, a férjem imád főzni, és amúgy azért lettem ilyen passzív a konyhában meg a kertben, mert ő mindent jobban tud, és állandóan azt nézi, mit csinálok, és belepofáz. Ezt meg a házimelót is rövid úton megunom és ráhagyom.
        De ha az iskolában megkérdezem, hogy ugyan miért a kolléganőket invitálják zsíros kenyeret kenni, mijük nincs a férfiaknak ehhez, akkor én szerintük egy ordas feminista ellenség vagyok, aki lusta a férfiak helyett dolgozni.(!)
        Nem ők lusták, hogy zoxó nélkül másra kennék a kenyeret meg a zsírt, hanem én, ha nem kérek belőle.
        És a nők is bólogatnak ehhez, naná, hogy elsőnek egy kolléganő szólt be, hogy ugyan már, ilyen kicsinyességet, hát ő nagyon szívesen megcsinálja a fiúk helyett, és erre a többi kolléganő meg naná hogy a fiúk is bőszen bólogattak,
        és ő aztán micsoda igazi nő…
        Jóhogynem még szégyellnem kellett volna magamat, ha nem vagyok elég rutinos róka, biztos zavarba is jövök ettől a szitutól.
        De persze nem jöttem zavarba, hanem elmeséltem néhány pasinak, hogy sokba kerül nekik ez a nőktől elvárt szívesség, mert havi súlyos tízezrekkel kevesebbet éppen azért keresnek ők mint pedagógusok, mert a nőkre nyomják az ingyenes meg alulfizetett munkákat, és a velük elárasztott szakmákkal ez megtehető – így a pedagógus férfiak pont ezt szívják meg rendesen.

        Ebben csak az a fölöttébb romboló, hogy a munkahelynek végképp nincs köze a dolgozói neméhez, és a férfikollégáknak közük nincs az én női mivoltomhoz sem így, sem úgy, sem sehogy.

        Kedvelés

      • Nekem azt sikerult elernem a melohelyen, hogy ne velem fozessek a kavet, hanem oldjak meg, hisz nagyfiuk. Ennek az lett az eredmenye, hogy minden uszott a kavezacctol, a kavetol, a kiristalycukor csak ugy ropogott a talpam alatt, ha kimentem a konyhaba. Kertem oket szepen, hogy fiuk ez megsem jarja, nem az a baj, ha kiontitek, hanem hogy nem torlitek fel…. Legyszi tegyetek meg. Nem tettek. Egy honapig szepen/csunyan kertem oket, majd fogtam a kavefozot es kidobtam. Meg voltak rokonyodve. Mondtam, hogy semmi panik fiuk, a benzinkuton lehet kavet kapni jo penzert, a tovabbiakban keretik ott kavezni. A franc fog nekik konyorogni. Nem szerettek, mikor ilyeneket csinaltam…. 😀 Megfigyeltem, hogy a pasiknal az is taktika, hogy direkt rosszul csinalnak valamit, hogy ne nekik kelljen, hatha kiveszi a kezukbol az ember. Hat velem nem jartak tul jol…..

        Kedvelés

      • Sokszor azért bénáznak, mert teszik a fejüket, hogy ezt most miért nekik kell… ?!

        Kár hogy mi nem egy helyen dolgozunk 😀

        Kedvelés

      • Meg megcsinálja (lehetőleg gagyi módon) és még közben kritizál is, hogy egyébként meg rumli van a polcon és a hűtőben ne tartsd egy polcon a húst a zöldséggel. Többé nem akarod, hogy csinálja.

        Kedvelés

      • Ehhez kapcsolódva el kell mesélnem, hogy az én nagyon kedves munkahelyemen (ahonnan még nem sikerült kirúgni, cserébe nem sikerült elérni a felmondásomat sem) _kötelező_ ottalvós csapatépítő buli lesz a jövő héten. Már megint elhangzott a varázsmondat: “Ha a kedves kolléganők olyan drágák lesznek, hogy otthon készülnek egy kis pogácsával, miegyébbel, megköszönjük. Az italt mindenki a maga igénye szerint hozza.” Érzitek?
        Minden vágyam, hogy a titkárnőnkkel karöltve saját zsebből, szabadidőmben sörkorcsolyát biztosítani a mulatozó uraknak.

        Kedvelés

      • Igen, imadom ezeket a “csapatepito” bulikat, ami masrol sem szol, mint hogy a pasik mocskosul berugnak. A nok meg vagjanak jo kepet a minosithetetlen viselkedesukhoz. Es meg pogacsat is sussenek nekik…. 😀 Eszem megall…. En biztos megcsinalnam, hogy magamnak sutnek pogacsat es elottuk ennem. Ha szova tennek, akkor mondanam, hogy ja, nem a pogacsara mondtak, hogy mindenki hozzon a maga igenye szerint? 😀

        Kedvelés

      • Amikor nálunk ilyen volt a szerkben, ahol dolgoztam, akkor én piát vittem, engem az alapvetően is jobban érdekelt, mint a pogi. Egyszer szóvátette az egyik kollégaúr, mire elmondtam neki, hogy aputól ezt kaptam útravalónak, mint minta, különben meg vigyázok a vonalaimra.
        Nem volt többé téma.

        Kedvelés

      • Én ilyenkor szoktam közölni (mint például ma is, hogy a holnapi munkahelyi összeröffenésre) NEM VAGYOK HAJLANDÓ sütni, mert utálok. Évente kétszer, a gyerekek iskolai/óvódai rendezvényére sütök, meg néha szülinapra, de hogy én az estémet azzal töltsem, hogy a többi pasasnak süti legyen, nem esélyes. A férfi kollégák a feleségük által sütött készítményekkel fognak villogni, előre látom, mert mindig ez van. A kolléganőim ugyanarra vágynak, mint én: hagyják őket békén, elvannak süti nélkül is. Inkább egy jót kéne dumálni. Aztán munkaidő után legurítani egy fröccsöt.

        Kedvelés

      • Szerintem védekezz azzal, hogy az ÁNTSZ újabban tűzzel-vassal irtja a házi sütiket. Az ovikba sem nagyon szabad már ilyesmit vinni. (És mitől lenne a csapatépítők egészsége kevésbé fontos, mint az ovisoké)

        Kedvelés

      • Böeeee.. Devorah, nem neked kellett pár hónapja kötelezően férfikollégákkal a semmi közepén kis kunyhóban lakni üzleti út céljából?

        Kedvelés

      • Chris: igen, én voltam a pusztaközepi kiküldött 😀
        De nem mentem. Most viszont kötelező csapatépítés lesz- külön női mosdóval! Úgy tűnik, ennyit elértem.

        Kedvelés

      • Mi most voltunk céges csapatépítőn, 10 férfi, 3 nő, ebből egy házaspár, ők külön szobában aludtak, mi két maradék lányok egy közösben. Pár fiú szombat este kitalálta, hogy majd bejönnek hozzánk hajnalban. Ezt viccesen közölték is velünk, ezért a kolléganőmmel úgy döntöttünk, bezárjuk az ajtót lefekvés előtt. Másnap reggel egy józan kolléga, aki pátyolgatta a többieket, hogy ne rúgjanak annyira be, elmesélte, hogy kopogtak a fiúk hajnalban, de nem nyitottak be hozzánk. Mi meg aludtunk. Mindennel együtt: ezek a fiúk arany emberek.

        Kedvelés

      • egyébként én ismerek sütisütő pasikat is, azok mindig körül voltak csodálva és ajnározva, hogy naháttevagyakomplettatyaúristenhogyeztmindmegtudtadegyedülsütni.
        Nőnek ilyet – soha ! Pedig tőlem is rohadt nagy teljesítmény egy épkézláb sütemény, nem is beszélve a pulcsiról, amit a lányomnak kötöttem és mindenki le akarja róla szedni (ki ezért, ki azért..:)

        Kedvelés

      • Igen, szerintem nők is nagy előszeretettel építik a Rendet. Főleg azok, akiknek ehhez valamilyen anyagi érdekük fűződik. Pl. a Magdoldna-nővérekben az apácák. A kényelem, az anyagi érdekek, a jó nagyra felfújt egó elsősorban sokkal komolyabb hajtóerő tud ám lenni, mint az méltóság, tisztesség és egyenlőség.

        Kedvelés

      • Borzalom, XXI. század… Ne is mondjam, húsz férfi mellett három nőből persze csak a kolléganőm vagy én vihetjük a kávét meg az üdcsit a nagy zembereknek, akik mítingelnek, ezt egyik férfi munkatárs sem tudja kivitelezni!

        Kedvelés

      • A TV reklámokban már felállították ezt a férfiképet. Mindegyik agyhalott. A fiam szokta mondani ezekre a mosogató- teregető reklámférfiakra, hogy olyanok, akikkel senki nem élne együtt. Mintha azt akarnák sugározni, hogy a házias férfi csakis idióta lehet.

        Kedvelés

      • A reklámokban már felállították ezt a férfiképet. Mindegyik agyhalott. A fiam szokta mondani ezekre a mosogató- teregető reklámférfiakra, hogy olyanok, akikkel senki nem élne együtt. Mintha azt akarnák sugározni, hogy a házias férfi csakis idióta lehet.

        Kedvelés

      • Nekem errol a temarol mindig egy Vavyan Fable idezet jut eszembe: “Hallatlan, milyen cinizmussal öveznek bennünket, szánandó sorsú női lényeket, a reklámhiénák! Beül egy pali a képernyőm kellős közepébe, nyakon ragad egy flakont, és lihegni kezd, micsoda szuper mosogatószert tart a kezében. Ezzel az asszonyember csak mosogat és mosogat és mosogat és mosogat, a kifulladásig. A következő filmen egy teleaggatott szárítókötelet látsz, amely körüléri az Egyenlítőt, szellő habozza rajta a rengeteg lafancot, és kiderül, hogy az ő mosóporukkal csak mosol és mosol és mosol és mosol és mosol és mosol, rogyásig. Azután, nyilván pihentetőül, jön az újabb film, amelyben egy szépséges leány tánclépésben szálldos házszerte, kéjes őrjöngéssel mosdosva ajtót, ablakot, bútort, padlót, miként Hófehérke. A néző várja, hogy vállára szálljanak a galambok, s hazahömpölyögjenek a hét törpék. A férfiak azt akarják belénk szuggerálni, hogy mi, nők, imádunk robotolni. Nem imádjuk a gályázást! Utáljuk és utáljuk és utáljuk és utáljuk!”

        Kedvelés

      • Vannak mosogató-teregető férfiakat ábrázoló reklámok, tényleg? Lehet, azért nem láttam ilyet mert nincs tévénk. Muti már egyet (linket kérek), mert szanaszét furdalja az oldalam a kíváncsiság az milyen lehet.

        Kedvelés

      • Reklám, amitől hányok: mosogatótabletta a reklámozandó tárgy, szöveg, amit egy férfi mond: megkérdeztünk szakértőket… /snitt, egy rakás nő, felirat: magyar anyák.
        Ház ‘sszák meg.

        Kedvelés

      • Köszi a példákat, valóban ezek pont azt a sztereotípiát erősítik, hogy lám-lám csinálják ugyan, de egyébként nem szokták (a környezet összeszalad és hüledezik), és nem is nekik kellene, mert nem az ő dolguk. Bénának és nevetségesnek, vannak beállítva akik vért izzadnak úgy erőlködnek, ami szomorú, mert a nőket meg úgy ábrázolják munka (mit munka, nekik jól láthatóan szórakozás) közben, mint akik csábítóan szexik és mosolygósak, meg hatékonyak (ők viháncolva és libbenve takarítanak ki 600 négyzetmétert, mert hiszen erre születtek). Tényleg nagyon gáz! 😦

        Kedvelés

  11. hm, nekem az “erős komment” egy hisztiző férfigyerek irománya, a szokásos közhelyekkel dúsítva (a csúcs: a nő multifunkci mellett is maradjon harapnivaló seggű). Éva, te csodásan írsz, de ez a férfi kommentelő még az alapokat sem érti, csak sajnálja magát vagy az elképzelt családapasorsát.

    Kedvelés

    • Nekem az a csúcs ebben a fantáziaképben, hogy a multifunkci (de jó!) mellett játssza el a gyenge, védelemre szoruló nőt, aki mellett ő erős férfi lehet úgy, hogy az igényei egy óvodás gyerekkel vetekszenek (kapjak kaját, ruhát, simikét amikor kérem). Mégis, hogy? Egy ilyen felállásban mégis ki a gyenge és védtelen és ki az erős? Mert a férfi hősies teljesítményét és erejét elintézni ezzel, hogy “akiért ölhetett, halhatott, most még többet kér.” Mi van? Nem lehetett volna ilyen giccses, szar lózungok helyett leírni konkrétan mi is az amit a férfinak tennie kellett a kapcsolatért? Értem még ugyanis egy férfi sem halt meg, de még csak nem is öltek (szerencsére). Ilyen marhaságokat én is tudnék puffogtatni tessék: “érted szerelmem, bármire képes lennék, a csillagokat lehoznám neked az égről! Utóirat: ha nem esik holnap az eső, meglátogatlak!”

      Kedvelés

      • Fhangon megy ez a retorika: az igazi férfi célja, hogy szolgálja és megvédelmezze az igazi nőt.

        Kedvelés

      • Az már többször felmerült bennem, hogy hogyan lehet hazaérve a férfias elven működő munkahelyemről már lehetőleg az ajtó előtt a szögre akasztani a vadász-jelmezt?
        Csak hogy beérve azonnal málé mucus lehessek, aki azonnal orálra, oppardon óvásra alkalmas.

        Kedvelés

  12. Az hős, erős, bátor, védelmező férfi. Az. Attól óvjon meg az atyaúristen, mert engem egyből egy méltatalan szerepbe lök, amiben nekem rá támaszkodnom kell és csodálnom és felnéznem az ő éteri magasságába és gyengélkednem, mert ő majd attól érzi jól magát, hogy engem védelmez és egy wannabe hero. Ez nem egyenlő kapcsolat, hanem egy szar. Kisfiús butaság így elképzelni a szerepeket és nagyon infantilisnek kell lenni ahhoz, hogy az ember ne lássa, hogy a gyerekvállalásnál mindkét félnek bőven jut munka és azokat mindkettőjüknek közösen kell megoldani.
    Azon meg rendesen kiakadtam, hogy a nők úgy vannak feltűntetve, mint akik kicsalják, kizsarolják a gyereket. Biztos van ilyen is persze, de ezt általánosítani mégis mennyi tapasztalat alapján merészeli?
    És hogy akkor a nő szerelembe esik az ő testéből kiszakadt lénnyel és nem fogja többé úgy szeretni a férfit. El kellene gondolkozni ezen az apa-gyerek féltékenységen is. Számomra felfoghatatlan… Nem vall túl egészséges lelkületre, ha egy férfi azt gondolja, neki már nem jut figyelem és szerelem a kisbaba miatt. Könnyű a nőre fogni, hogy a gyerek felé fordul és az ő hibája. És a férfi miért nem fordul a gyerek felé? Miért a nőn kéri számon, hogy nincs ugyaannyi szeretet és figyelem irányába, amikor a nő maga látja el a gyereket? És a kedves apuka ilyenkor miért lép hátra két lépést és sopánkodik, ahelyett, hogy megtalálja a módot és a lehetőséget, hogy ő is szerves része legyen ennek és ne csak anya-gyerek burok legyen? Önvizsgálat zéró, hibáztatás minden mennyiségben.

    Kedvelés

    • “El kellene gondolkozni ezen az apa-gyerek féltékenységen is. Számomra felfoghatatlan… Nem vall túl egészséges lelkületre, ha egy férfi azt gondolja, neki már nem jut figyelem és szerelem a kisbaba miatt.”
      szerintem van itt lényeges kutya elásva. összekevernek minket az anyjukkal, én ezt látom gyakran. teljes szerepzavar. és ahelyett hogy eljárnának pszichológushoz, feldolgoznák a saját ügyeiket, nyomják bele a nőket erővel abba a szerepbe ami válasszerű nekik. kb. lelkileg ugyanott tartanak mint a saját gyerekük, nemcsoda hogy vetélytársat látnak a gyerekben.
      és aztán ebből simán kijön ez a védelmező önfényező bullshit. hogy nem is ők a gyengék és gyámoltalanok, hanem a nők. különben még szembe kellene nézni a saját valódi igényeikkel és a kiszolgáltatottságukkal, netán esetleg felnőni és tárgyalni az igényekről. rendesen.
      ezen régen sokszor rökönyödtem, hogy miért nem veszik észre, hogy az egyetlen dolog amiben védelemre van szükségünk egy férfitól, hogy megvédjenek minket alkalmasint a többi férfi erőszakától. nagy hősök… közben szűkölnek a nők figyelméért és befogadásáért. anyuci cicijéért… nem baj ha műanyag, csak a számba vehessem… fizetek is érte… nekem úgyis van pénzem, neki nincs… jó is ez így világrendnek…
      jól ki van ez találva.

      Kedvelés

      • Teljesen egyetértek! Vetélytársat látnak a gyerekben, aki tölük vonja el a figyelmet, a kiszolgálást, a cicit és mindent. Jézusmária… Erre én is csak azt tudnám mondani, hogy menjenek szakemberhez és oldják meg! Értem, de elfogadhatatlannak tartom.

        Kedvelés

      • Nagyon jó amit írsz! Valóban érdemes lenne megkérdezni férfiakat arról, szerintük mitől kell megvédeni a nőket? Nagyon hamar kiderülne, mennyire igaz amit írsz. Tehát megvédenek valamitől amit ők hoztak létre azzal, hogy leértékelték és ezzel szabad prédává tették a nőket. Elgondolkodtató, hogy az állatvilágban nincs nemi erőszak, egy kutyának vagy egy macskának nem kell félnie éjszaka az utcán. Ezt csak a mi “kiváltságunk” lett, amitől ők megvédenek, ha meg nem tartunk erre igényt, egy pillanat alatt tud némelyik átváltani az agresszor szerepébe (MindenÁron). Már nem leszünk védendőek, tényleg ki van ez találva jól. A diktátorok is ezzel tartják kordában a népet, félelemben tartanak, amitől a nagy, erős, hatalmas vezér megvéd, cserébe nem kér mást, csak hű szolgálatot és engedelmességet. Kapsz a fejedre, ha szóvá mered tenni, hogy szar az élet…

        Kedvelés

      • Tegnap megkerdeztek tolem, hogy ha ferfi lennek, mennyit kuzdenek sajat magamaert?
        A valaszom az volt, hogy “nem kuzdenek”, erre levontak a kovetkezmenyt:
        “zero onbizalom”…

        Kedvelés

      • “az állatvilágban nincs nemi erőszak”
        Ezt említettem valakinek, aki felhomályosított, hogy van. Azóta utánaolvastam és rákérdeztem egy biológus barátomnál és sajnos, az a szomorú helyzet, hogy ott is van. 😦 A csimpánzoknál és a delfineknél is előfordul. Az indokok és a miértek tekintetében nincs egyetértés, de tény hogy létezik.
        De abban egyetérthetünk, hogy, aki ilyet csinál, az maga egy állat.

        Kedvelés

      • Viszont vannak olyan törzsi közösségek, ahol gyakorlatilag nincs nemi erőszak, legalábbis egy ilyen biztosan van, a gerai törzs. És miért? Mert a nemi szerepek ott nem különülnek el olyan élesen, és nincs akkora jelentőségük. Van nemek szerinti munkamegosztás, de inkább hasonlónak gondolják a két nemet egymáshoz, mint különbözőnek. A szexuális viselkedés sem aktív-passzív fél kapcsolata, hanem egy párhuzamos, egyenrangú tevékenység. Innen már csak egy lépés, hogy miért nincs ott, vagy legalábbis ritka a nemi erőszak.

        Kedvelés

      • Én a kínai Mosuo közösségről hallottam, hogy ismeretlen számukra a nemi erőszak. Ja, ők matriarchális társadalomban élnek…

        Kedvelés

      • oroszlánoknál is, azok megölik az előző hím kölykeit is. kész bántalmazók.
        a vadludak meg hosszú és hűséges monogámiában élnek.
        és az állatvilágban vannak melegek is.
        meg olyan együtt élő női állatközösségek akik csak akkor állnak szóba hímmel, ha szaporodni akarnak, az orángutánok ilyenek ha jól emlékszem.
        akkor most itt nálunk sapienseknél hogy legyen ;)?

        Kedvelés

      • Szerintem úgy, hogy mindenki azzal szexel, akivel szeretne és aki vele szintén szeretne. Egymással szexelni óhajtók, szexeljetek! 🙂 Én valahogy így képzelem. Aki meg a másik óhaját nem tartja tiszteletben – ti. ha az nem akar, és kényszeríti, vagy leszólja és megfélemlíti azért, mert saját neművel akar, na az azt hívjuk állatnak. Ez az én elméletem.

        Kedvelés

      • Legyen úgy, hogy nekünk nőknek pontosan annyira kelljen félni este az utcán egyedül, mint egy őzsutának vagy farkasnak, esetleg medvelánynak az éjszakai erdőben a fajtárs hímektől:) SEMENNYIRE! De jó is lenne egy ilyen világ.

        Kedvelés

      • ja, és egy csomó állatnál csak az alfahímek szexelnek, a többi meg nem. aztán mégis elvannak valahogy, biológiailag kódolva.

        Kedvelés

      • Az iszlám is ilyesmi. Hiszen nyilvánvalóan, ha egy gazdag férfinek jut 4 feleség, akkor 3 szegény nő nélkül marad. A kőgazdagoknak ráadásul ágyasok tucatjai dukálnak, ami szintén más férfiak tucatjait kárhoztatja örök nőtlenségre. Nem véletlen, hogy tőlük viszont csadorral, hét lakattal és házi őrizettel kell óvni a ritka portékát.

        Kedvelés

      • Mondjuk engem mindig erdekelt, hogy az ilyeneket megis honnan tudjak? Marmint, hogy az egyik delfin megeroszakolja a masikat? Es ha igaz, hogy csinalja? Lefogja az uszonyaival? Es utana delfinlany feljelenti? Vagy honnan tudjak, hogy az ott epp eroszak volt? Mert egy embernel meg lehet allapitani, de egy delfinnel?

        Kedvelés

      • csincsilláknál láttam ilyet, a nőstény baromira menekült. persze lehet hogy csak kérette magát…

        Kedvelés

      • A mi nőstény csincsillánk, egy igazi büdös banya volt mindig a “férjével”. Akkor engedte csak inni és enni, ha ő már jóllakott vagy nem volt szomjas. A bajuszát kitépkedte sokszor szegénynek, nem is tudom kiscsincsiket, hogy volt egyáltalán mersze csinálni szegény hímnek, mert azok azért jöttek rendesen 🙂

        Kedvelés

      • Egyértelmű jelei vannak, az is látszik ahogy a nőstény tiltakozik és menekülne. Lefogja, vagy van hogy több hím egyed egyszerre és úgy. Vagy beszorítja olyan helyre, ahonnan nem tud elmenekülni és úgy 😦

        Kedvelés

      • Szeretnék föltenni egy kérdést, ami eddig tabuszámba ment az ismerősi körömben, és most az apa-gyerek féltékenység kapcsán eszembe jutott.
        Hallottam dicsekedni az anyákat azzal, hogy a férjük szerelmes a kislányukba, és az egyik ex- pertnerem egyszer azt mondta, hogy ő azért vágyik kislányra, hogy majd szerelmes tudjon lenni belé.
        Ez akkor megütötte a fülemet, és azóta is morfondírozok rajta.. arra is gondoltam, hogy talán MÁR féltékeny vagyok, pedig még meg sem született?
        Kérdeztem barátnőt, aki szerint ez csak efféle szófordulat, nem kell komolyan venni.

        Csak nekem furcsa-túlzó ez a kijelentés?
        Lányos anyák, van véleményetek erről?

        Kedvelés

      • Nekem ugyan nincs gyerekem, úgyhogy nem is ér a véleményem. Lehet, hogy csak egy szófordulat, de bennem rossz érzést kelt. Kissé beteg hatása van. Legyen szerelmes belém basszus, ne a minimum 30 évvel fiatalabb “mini me” kiadásomba.
        Biztos csak azt akarja kifejezni, hogy mennyire szereti a gyerekét, de nem szeretem, ha ezt hasznélják rá, mert nálam a pedofília vészharangot kongatja ez. Fejezze ki magát máshogy.

        Kedvelés

      • Ismerek ilyen apat, aki ezt hangoztatja. Csapnivalo apa, szulo, ferj, barat. Nalam mindenre nullast kap.
        Nem tetszik,ha valaki ezt mondja.

        Kedvelés

      • Nem ér a véleményem, mert nincs gyerekem. Nekem azt mondja ez a mondat, hogy csak a szép rész kell a gyerekből, a macerából nem kér.
        Ahogy mi sem a reggel krákogó, zoknit a szennyes mellé dobó férfire vágyunk, amikor szerelemről, kapcsolatról ábrándozunk.
        (Csak az előbbi ugye nem opció, mert a gyerek nem tudja kimosni magát a szarból. Ellenben a férfival, bármit is mutat a nagy átlag)

        Kedvelés

      • “Most Évuska jött be, futva jött a kicsi, csak úgy repült a kis fodros baba.
        – Apuka, apuka, vacsorázni.
        Felmászott az apja térdére, s beletelepedett az ölébe.
        Az apa melegen, gyöngéden karolta a kicsi testet. Milyen jó egy ilyen kis gyermektest. Az embernek egészen a szívére forr… A kislány cirógatta az apa arcát, mint egy kis cica.
        – Kefe, mondta -, apa kefe, kefe, kefe. Szúrós kefe. Mért nem borotválkozik apa? Kefe apa. Kefe.
        Zoltán csucsorította a száját, s a kicsi egész ajakát odaadta, belecsókolt az apa szájába.
        Olyan kedves tejszaga volt.”

        Móricz Zsigmond: Úri muri
        (Szakmáry hetek óta nem látta a családját, és csalja az asszonyt)

        Kedvelés

      • Én ismerek egy apát, aki a ráadásul nem is vér szerinti lányával viselkedik szerintem kissé gáz módon. Ő egyáltalán nem mond ilyet, mint amit írtál, sőt, erősen tagadna bármi ilyesmit, nekem viszont szúrja a szemem, amit néha művelnek, és főleg a lány kezdeményezésére. És egyáltalán nem csak a fizikai kontaktus a probléma, hanem például az is, hogy apuci kivel mit beszél meg, mert egy csomó olyan dolgot a lányával, amelyeket a feleségével kéne, és amelyekhez a kislánynak semmi köze, ill. túl fiatal is hozzá. Pár hónapja tervezem, hogy kezébe nyomjam Llosa Szeretem a mostohám című könyvét, hátha egy kicsit észhez térne tőle, csak még gyűjtöm a bátorságot. De az biztos, hogy nem normális ilyet mondani sem. (És én lányos anyai minőségemben szóltam hozzá. 🙂 )

        Kedvelés

    • De jól írod. Tulajdonképpen kiskamasz korom óta azt keresem, akivel majd vállt vállnak vetve tudunk harcolni. És milyen érdekes, hogy én ezt mindig beleláttam a kapcsolatba, miközben ők csak atyáskodtak. És amikor a helyükre tettem őket (“mellettem küzdjél, ne értem”) azt támadásnak vették.

      Ezt a furcsa dinamikát, furcsa táncot kéne megérteni, és kiszállni az első lépéseknél. Csak az az ostoba “hátha”… 😦

      Kedvelés

    • Jól összefoglaltad, Viki, amit én is gondoltam erről a kommentről. És jó, hogy lett belőle bejegyzés. Múltkor írta valamelyik zörejes hozzászóló, hogy a macskáink között halunk majd meg magányosan, ha nem alkalmazkodunk ahhoz, amit ő normának gondol. Ha a fenti komment a házaséletet vázolja fel, ahogyan az van, akkor ide nekem 100 macskát, és már zárom is magamra az ajtót 😀

      Kedvelés

  13. engem ez az egesz bejegyzes lehangol. ki a frasz keri hogy o hosember legyen, nem akarok alazattal nezni ra, kihisztizni, csodalni, szolgalni, kerni, konyorogni ez az egesz megalazo: “Ha kell hisztizik, ha kell zsarol, ha kell megvonja a szexet, ha kell súg-búg, ha kell édesdrága, ha kell egyszerre kvrva és szakács.” en tars akarok lenni aki dolgozik, van elete a gyereken kivul is, szexel es csinos mert az jo, es nem mert elvaras. nem akarok halas orommel nezni, nem akarok a szules utan meg tobbet kerni, hiszen sokkal de sokkal tobb lett a feladat miert kell kernem hogy osszuk meg azt is?????, nem aarom a fenttart hosies szerepet raosztani, fizessen annyit az allam nekem amig kisgyerekkel vagyok otthon hogy ne legyek a fenntartomnak kiszolgaltatva, es legyen reszmunkaido amit megfizetnek, nem is folytatom, az egesz iras szanalmas ugy ahogy van. sajnalom ha valaki ezt fenti bejegyzest veresen komolyan kepes leirni, es nem erzem hogy ez a noket minositene.

    Kedvelés

  14. A másik, ami még eszembe jutott a kommentelő hős férfi leírását olvasva, az a sokat emlegetett mondat volt, amivel engem a világból ki lehet kergetni. Nevesen: “Minden erős/sikeres férfi mögött vagy egy erős/sikeres nő.”
    Váááá! Fasza. Megsimogatják a buksinkat, amiért valamit mi is érünk, vagy elértünk, komolyan persze nem veszik, mert hát hol van az a hős férfi megénekelt cselekedeteihez képest? De továbbra is mi legyünk a támasz, a háttér, az otthon. És nekünk ki lesz a támasz, a háttér, az otthon? Ez magunknak legyünk, vagy nekünk nem jár? Nem jár, mert mi nem vagyunk hősök?
    A mögött sem tetszik. Milyen árulkodó, nem? Miért nem mellette van az erős/sikeres nő? Miért mögötte, heh?!

    Kedvelés

    • “Minden erős/sikeres férfi mögött vagy egy erős/sikeres nő.”
      Férjem most fejezte be a szakdolgozatát, és a végén, a köszönetnyilvánításban mi is meg vagyunk említve egy mondat erejéig, hatalmas köszönet a türelemért a családjának. Valahogy mindig elfog a keserűség, amikor elolvasom ezt a mondatot. Szívesen, apukám. Szívesen, máskor is, ez csak természetes.

      Kedvelés

      • Ez így önmagában nem gáz – szerintem. Ha van mögötte keserűség, mert nem volt egyszerű a folyamat, az gáz. Én legszívesebben a második szakdogám végére írtam volna, hogy köszönet a Szentléleknek, aki miatt nem bolondultam meg, mert a családom mindent megtett, hogy ne sikerüljön befejeznem…

        Kedvelés

      • Azért ez is beszédes! Micsoda különbség, hogy családanyaként vagy családapaként diplomázol. Mi viszont mindent megtettünk, hogy észre se lehessen venni hogy létezünk, és mivel ő a gyermekünk eddigi egész életében egyetemre járt, remélem, hogy új időszámítás kezdődik ha most nyáron befejezi.

        Kedvelés

      • Nőként ha sokat dolgozol diplomázás mellett: “Azért van otthon mindig főtt étel?”. Férfiként: “Úristen, azért tudsz tanulni mellette?”.
        (Persze az anyaság nehezebb lehet, mert az 0-24 órás munka.)

        Kedvelés

      • Péntek-szombat reggeltől késő délutánig előadások, vidéki főiskolán. Szombat este otthon: “ja, a kenyeret megettem reggelire, aztán átmentem anyuékhoz ebédelni, miért nem vettél magadnak valamit vacsorára???” Mondá a ház ura, aki természetesen szombaton nem ment sem dolgozni, sem iskolába. Csak az anyjához.

        Kedvelés

      • vazze… ettől ki birok bukni.
        az enyém a kapcsolatunk elején: ülünk az asztalnál, mindkettőnk pohara kiürült, fogja a palackot, kitekeri a kupakot, tölt magának, visszatekeri, asztalra visszateszi. én pislogok, néhány pillanat míg beszívom a levegőt. apafej, te hol a fszban nőttél fel? azóta többnyire megkérdezi hogy kérek-e. kivéve mikor elbambul. 😦

        Kedvelés

      • Pedig elvileg ám a régi illemtankönyvek szerint, de javítsatok ki, ha rosszul tudom, az italtöltés a férfi dolga, ki van ez találva kérem, mert minden más felszolgálása a nőé. Olyan ez mint a villanykörte kicserélése, meg az összes többi háztartási munka. Naná, hogy az előbbi a férfi dolga, utóbbi meg a nőé (elvileg persze, mert van amelyik még ezt is hónapokig tudja halogatni vagy addig amíg a nő meg nem unja és kicseréli inkább maga) 🙂

        Kedvelés

      • Vacskamati, Oroszorszagban ez a mai napig igy van. Nökent Te nem nyulsz az üveghez. Az egyik legjobb baratom meselte, hogy kiköltözött es mar az elsö randijan felsült. Rendeltek 2 kolat. Ö iszogatott, beszelgettek a lany meg ült es hozza sem nyult az üveghez. Ö egy ora utan kedvesen megkerdezte, hogy Te miert nem iszol, nem vagy szomjas? A lany meg csak annyit mondott, hogy latszik, hogy nem itt eltel eddig…. Na azota semmilyen nöt nem hagy tölteni, mert a ferfinek illik 🙂

        Kedvelés

  15. “Ez nem így van, tessék izgalmasnak, méltónak maradni, meg kívánatosnak, és komolyan venni a nőt. Tessék csak akkor belemenni, ha ezt, a nőben való lobogás fenntartását vállalja a férfi!”

    Nagyon vicces vagy, hallod-e!
    Még hogy egyenlőség, meg a patriarchális szerepek lebontása? Hát hiszen te kb. ugyanúgy gondolkozol, mint a patriacha időkben volt szokás, hogy a férfi felelőssége minden: csak még régen ezt az éttermi számla állására értették, most meg egyoldalúan a férfira van taksálva az egész.

    Igenis basszus, nincs garancia arra, hogy mindig mindkét fél fiatalos, laza és szexi lesz. Ez alapján örökké lehetne a partnereket cserélgetni. Amikor két ember összeköti az életét, akkora azt is vállalja, hogy akkor is kitart, ha gondok vannak. Mert pl. akármelyik fél depresszióba esik és hízik húsz kilót. Vagy lerokkan. Vagy csak épp beáll valami pangás. Van ilyen.
    Szerintem téged még nem hagytak el soha úgy, ahogy valakit igazán szerettél, és mindössze annyi volt a “bűnöd”, hogy a számára nem voltál csúcsformában. Pedig ha tudnád milyen könnyű kiesni a csúcsformából! Akár fél év alatt megtörténhet, hogy az alfahímből egy megereszkedett, uncsi pasas lett! És igazából tényleg csak egy pillanatra elég lazábbra venni a formát.
    Pedig sok férfival megesik ez: igyekszik, igyekszik ő, de az igyekezet is olyan uncsi, és kockahasa sincs. És általában a legjobb lelkű férfiak szívják meg. A szociopata macsók egy szimpla péntek estén leszakítanak 2-3 kislányt, ha az egyik odébb áll, nem viseli meg őket lelkileg, mint ahogy a bűvész elővesz még egy trombitát a zakójából: “van másik!”.

    De te épp úgy egyenlőtlenséget hirdetsz: arról beszélsz magyarra lefordítva, hogy ti undorító, sörhasú, fingós férfiak tessék mindig sármos, huncut humorú, kockahasú és pelenkázó alfahímnek maradnia (MINDIG!), mert különben lépünk, pá. De ha a férfi várja el ennek fordított megfelelőjét, a szexi, odaadó partnert, akkor az gonosz nőgyűlölő patriarchális hímsovoniszta elvárás. Mit mondanak a nők a fiatalabb és szexibb nőért lelépő férfira? Önző disznó, akit csak a farka vezet! A lelépő nő csak kilépett egy vállalhatatlan kapcsolatból!

    Pedig ha szabályokat mondunk ki, érdemes a bot másik végére is odaképzelnünk magunkat.

    Bár azért tényleg érdekelne, hogy hosszútávon mit remél egy lelépett 30-as, de inkább 40-es nő? Mert egy kockahasú “latin lover” ifjú titán szemében az ilyen már rég egy kiszáradt tyúk, akit párszor le lehet fektetni. Egy másik elvált pasast? Ugyan már! Ennyi idősen a “cock carousel” fogságába esni óriási hiba (nem mintha tizenévesen helyes lenne, de akkor még legalább érthető, és korrigálható), és szükségképpen az addigihoz képest magányosabb élethez vezet.

    Kedvelés

    • Üdv a blogon!
      Nem, engem még nem hagytak el ilyen miatt, és én sem hagytam el emiatt senkit.
      Szerintem mi nem erről beszélünk, hanem a “nem vagyok csúcsformában” ürügyén az aljas visszaélésről a másik életerejével, energiáival.
      Nem kéne összezuhanni. Ez is felelősség. Nem kéne húsz kilót hízni. Tényleg.

      Kedvelés

    • Nagyon tévedsz, ha azt gondolod, hogy unalmunkban cserélgetjük a férfiakat, és ifjú, izmos, latin titán kell nekünk. Nekem tökre nem, én kiröhögöm az ilyet. Ez a te szorongásod, amit rám vetítesz ki, mert meghíztál és elhagytak. De nem kérdeztél meg engem, sem az összes többi kommentelőt, mit szeretne. És amit idéztél, azt azért írtam, mert döbbenetesen elhanyagolják a férfiak a kapcsolatnak ezt a részét. Nem mindent nem tesznek meg érte, hanem leginkább semmit, automatizmusokban vergődnek, elnémulnak, soha egy jó szavuk nincs. Egyébként az egész ironikus visszalövés volt a “maradjatok csinosak és szexik” felvetésre. Ez ugyanolyan igazságtalan. Ha kiszárítod a nődet, kiszárad, ha nem jó neki, le fog lépni, de legalábbis semmi örömed nem marad benne: ez kegyetlen törvény, ezért kell nagyon figyelni, miként őrizzük meg magunkat — önmagunknak és a másiknak. Én nem mondtam soha, hogy a disznó patriarchális férfiak, miért hagyják el szegény feleségeiket. Elhagyták már korábban, amikor nem voltak ott, amikor nem jöttek el az abortuszainkra, amikor fektetésre érnek haza hetekig, minden nap, amikor kiröhögnek, amikor lebecsülik, amit csinálunk. Aki képes elhagyni, attól úgyis el kellene válni, még előtte. Csak azt nem értem, miért ekkora dráma ez, miért teszi fel sok nő egyetlen lapra az életét. Vagyis értem, de szomorú. Szóval ezt ne tulajdonítsd nekem, nem írtam, nem gondolok ilyet, sőt, tele van a blog a szeretők nimbuszának javításával. Olvass vissza. Mi is vágyakozunk sokszor, csak ti leléphettek, a nők jóval kevésbé. Ennyiben ez is hatalmi kérdés.

      Színházba megyek, ne trollkodj, figyelj oda, hogyan fogalmazol.

      Kedvelés

    • istván, te tényleg csak a vagy/vagy változatot látod? és most ebből is csak az egyiket? mert akkor gáz. ez itt nem erről szól.
      hanem az esélyegyenlőségről. az és/és-ről. ha a férfi elvárja a(z akár sok gyereket szült) feleségétől, hogy csinos, üde, vidám teremtés legyen, akkor már hadd legyenek a nőnek is elvárásai. s ha egy férfinek megengedtetik elhagyni egy sokgyermekes anyukát ezért, akkor a lepukkant pasi se essen pofára, ha asszonyka elhagyja. de ezt csak a gyengébbek kedvéért írtam le ennyire egyszerűen, mert a kérdés sokkal összetettebb.
      elmondom neked, hosszú távon egy kétgyerekes, kétszer elvált, inkább negyvenes, mint harmincas “kiszáradt tyúk” mit remélhet. persze sok múlik azon, mik az elvárásai. még véletlenül sem remél kockahasú bugyuta “latin lover”-t (elég furcsa képzeteid vannak, ha ezt hiszed). mindenekelőtt szuverenitást, döntésszabadságot, amihez ha jó időbeosztást társít, egyből sokkal könnyebben gurulnak a dolgok, mint egy értetlen pasival az oldalán. megszűnik a tunyaság, kerül idő sok szabadidős tevékenységre, könnyű gyors és egyértelműen bevállalt döntéseket hoz, nem számít senkire magán kívül, ezért jólszervezett. a gyerekei imádják, mert amikor teheti, 100%-osan velük van, és az elvált férjek is szívesen járnak egy könnyed, mosolygós exhez, aki már nem házisárkány. ja, hogy odalett a szex! több is veszett mohácsnál. a jó szexre nem garancia a kockahasú “latin lover”. nekem eszembe sem jutna ott keresni. jó szexet odafigyelő, nem elkeseredett, magukat elhanyagolt pasik nyújtanak, hanem a nők egésze iránt érdeklődő vállalkozókedvű humoros (és igen, akár elvált vagy megözvegyült!) pasik, akik lehetnek akár hatvanasok is, de kurva jók az ágyban, no meg előtte és utána is. mert nekünk fontos az az előtte meg utána, s igazából a pasi akkor mérettetik meg. kóró negyvenesen a nő már nem akar föltétlenül családot (már van neki több is!), csak jó partnert. ami vagy jön, vagy nem. s csak akkor kell, ha olyan jön, akivel érdemes repülni.
      ez már csak ilyen: a negyvenes pasik a húszéveseket hajkurásszák, az öreglányok válogatnak — bármiben.
      de ahhoz, hogy ezt lásd, előbb fel kell nőni. vagy bele kell “öregedni”.

      ribizli
      40+
      (fotót privátba mellékelek)

      Kedvelés

      • Azért egy latin loverben sincs semmi rossz. A negyvenes nők huszon-harmincas pasikkal kavarnak, a negyvenes pasik meg huszon-harmincas nőkkel. MIndenki jól jár. Hol itt a probléma?

        Kedvelés

      • ebben sehol. istván elméletében ott, hogy szerinte ilyen NINCS. hogy a húszas-harmincas latin lovernek nem kell a negyvenes nőcike.
        még nem látott téged piros boában… 🙂

        Kedvelés

    • Megint ugyanaz a problematika. Nem a másikért maradok szerethető ember, fitt, tettrekész, magát fejlesztő, előre haladó, bölcsülő valaki, hanem MAGAMÉRT. Én vagyok igényes magamra, én akarok vonzó lenni számára, de a magam öröméért is akarom, hogy jólessen tükörbe nézni. Azért nem engedem el magam, mert egészségesen akarom a gyerekeim felnevelni, azért nem hagyom abba az olvasást, mert hozzám tartozik, azért becsülöm, hogy a férjem fejleszti magát, mert kinek-kinek így a jó. Ezek lennének akkor is, ha nem lennénk együtt, legfeljebb más tempóban és más irányokban. De így még hatással is vagyunk egymásra, inspiráljuk egymást és élénk szellemi életet élünk.
      És, igen, mindketten azt vállaltunk, hogy ha a másiknak baja van, mellette állunk akkor is. Mikor valamelyikünk nagyon mélyen volt, nem hagytuk ott egymást, mert a remény meg a szeretet ott tartott minket a másik mellett. Mindig pislákolt valami fény, hogy kijövünk belőle.
      Nem a csúcsformán múlik, hanem a fejlődőképességen, ami az idő előrehaladtával meg a tapasztalatok gazdagodásával elkerülhetetlen.

      Neked viszont mindezt hiába magyarázom, mert sem az idő, sem a tapasztalatok nem tettek elég bölccsé ahhoz, hogy felfogd, nem az a szexi férfi, aki latin lover. A sörhasú, fingós, büdös zoknis, zsíros hajú, igénytelen férfiak meg nem érdemelnek feleséget, csak kurvát meg takarítónőt. Szerintem.

      Kedvelés

      • Az utolsó gondolatról kérdeznélek. Nem taszítja ez még mélyebbre a nőket? Igaz, hogy a prostitúció jellegéből fakadóan nem sok választási lehetőséget nyújt, de például a takarítónőnek miért járna csak sörhasú, büdös zoknis, zsíros hajú, igéntelen pasi? A takarítónő ugyanúgy feleség és anya a maga során, ugyanaz a tisztelet és az élettel szembeni elvárás-csomag illeti meg, mint mondjuk a fehérgalléros társait. Vagy mire gondoltál?

        Kedvelés

      • Nekem egyértelmű volt, hogy Gyöngyi fizetett alkalmazottként gondolt a takarítónőre, nem mint feleségre. Pont az volt a lényege a mondatnak az én értelmezésem szerint, hogy a “sörhasú, büdös zoknis, zsíros hajú, igénytelen pasi” nem érdemli meg, hogy felesége legyen, ő fizessen a házimunkáért és a szexért is.

        Kedvelés

      • Én itt hasogatnám még egy kicsit a szálat :). Ugyanis, így sem lett érthetőbb, mert több mindent suggal kimondatlanul. Például, ha karcsú derekú, ápolt lábú, frissen mosott hajú, igényes pasi vagy, akkor kapsz magadnak feleséget, aki takarít és szexel akármikor. Vagy, ennek a felsorolásnak a női megfelelője, molett/túlsúlyos, szőrős lábú, zsíros hajú nőnek ne legyen férje, vegyen vibrátort és takarítson maga. Vagy, elfogadtatja a prostitúciót, mint alternatíva a kapcsolatra, hiszen megvan az obligát szex pénzből is.
        Egyébként az igénytelenséget, belső-külsőt, én is elítélem, nemtől függetlenül és hajlok arra, hogy egyetértsek Évának valamelyik lentebbi kommentjével, hogy talán a nőkben nagyobb az igény a tartalmas életre, mint a férfiakban, de ez csak olyan sejtés-szerű nálam.

        Kedvelés

      • Hát… ez kicsit túl lett dimenzionálva. Annyit akartam csak mondani, hogy aki igénytelen magával szemben, és nem figyel oda, mit hogy csinál, hogy néz ki, annak ne legyen nagy arca és nagy igényei. Nem kell szépnek lenni, ápoltnak kell lenni, tisztának kell lenni, kisebb arccal kell járni-kelni a világban.
        És a címre utaltam ironikusan, mikor a takarítónőt meg a kurvát emlegettem.

        Kedvelés

      • ‘ talán a nőkben nagyobb az igény a tartalmas életre, mint a férfiakban, de ez csak olyan sejtés-szerű nálam.’

        Szia Katja, erre a félmondatra reagálnék, mert ez most téma nálunk, a kis, kétszemélyes otthonunkban. A párom és köztem zajló folyamatos beszélgetés adott egy lehetséges magyarázatot, illetve egy alternatívát arra, hogy a fenti mondatnak mi lehet a férfin belüli mozgatórugója.
        A helyzet alapvetően az, hogy már jó ideje figyelem, ahogy ő zárkózott, ahogy ő lustul (elsősorban önmagához lusta, így a kapcsolathoz hozzáadott szellemi- és vegyérték is csökken részéről, de a házimunkát és az intéznivalóit megcsinálja), ahogy laposodik a lénye. Ezek közül a zárkózottság adott volt, de profin, örök-bohóc álarc mögé rejtve. Engem mondjuk nem vert át, de nem is felületes szemlélő vagyok, mint a legjobb barátai többsége.
        Sokszor föltettem neki a kérdést, hogy hogyan élheti meg ennyire jónak azt, ami kompletten xar, hogyan lehet ekkora eltérés a valóságban zajló események természete, és az ő azokra adott reakcióinak töltete között?
        Míg megfejtettem, (és bocsánat, ha valaki úgy hagyta el a mamája szoknyáját, hogy ezt már rég tudta), mert bevallotta, hogy az ő fejében van egy világ, amiben sokkal jobb, mint a valóságban. Ott jobban mennek a dolgok, elvan önmagával és a belső gondolataival, humorizál is és vitatkozik is, ötletel és intézkedik, jólérez és egyetért, de leginkább belül marad, hogy ne kelljen kijönni, ne kelljen foglalkozni azzal, ami körülveszi.
        Kényelmes, biztonságos (neki), romboló és frusztráló (nekem), hisz én vagyok a rossz zsaru, az én vicceimen nem lehet nevetni, mert azok cinikusak és velősek, míg az övé szórakoztató és könnyed, hát persze, hiszen komfortszándék mondatja a közönségNEK, nem pedig önmagáÉRT szól nagyot. Így fizet, és békénhagyják, míg én tombolok, mert érzem, hogy nő a távolság, nem jut el hozzám a mondandója lényege, mert nincs is benne olyan (ez enyém se a torkomig, pedig abban még lenne). Mert sablonválasz, vagy ha nem, akkor zavarodott makogás…

        Én most, ezen tapasztalatok alapján úgy látom, hogy míg nekem az a fontos, hogy a körülöttem lévő életem valóban rendben legyen, addig neki az, hogy ő, önmagában jól legyen, és ezért még arra is képes, hogy úgymond kivonuljon a valóságból, be a saját magán-nappalijába, ahol sokkal kellemesebb a hangulat, és nem pálik a bőrkanapé a feszültségtől izzadó combokra.

        Állítása szerint, senki mástól ilyet még nem hallott a férfiismerősei közül, de számomra ez inkább arra bizonyíték, hogy a jelenség valódi, hisz lehetséges, hogy azért nem beszélnek róla, mert mindegyikük a saját kicsi világában él, ami a valósággal szűk keresztmetszetet mutat, ami nem más, mint ő, aki egyben a kapu őrzője is. Ha nem akarja, nem mondja. Ő sem akarta, pedig már évek óta így él.
        Hányan lehetnek még?

        Kedvelés

  16. Nagyon érdekes. Leírja, hogy hat a férfira, ha a megnövekedett munkamennyiség egy részét átvállaltja. De nem gondolja tovább, hogy hat a nőre, ha az egész az ő nyakába szakad. Az is érdekes, hogy a férfiak nem akarnak gyereket (így általában). Gyanítom, hogy akarnak. Egy részük nyíltan, más részük hagyja, hogy az asszony akarja, és akkor ráköphetik az ominózus “te akartad” érvet, ha netán segítséget merészelne kérni.

    A másik, amitől meg tudok őrülni (itthon már sikerült leépíteni), hogy a férfiaknak JÁR a szexi feleség, vacsora, mosolygós gyerek, békés otthon. Persze, jó lenne, és néha össze is jön, de miért érzik úgy, hogy ez jár? Én is vágyom sok mindenre, mégsem érzem úgy, hogy ez nekem járna és nem kérem számon a másikon, hogy biztosítsa számomra minden egyes nap. Kifogás nincs, akkor sem, ha évi 360 napon összejött, a maradék ötért megkapja a magáét.

    Kedvelés

  17. Furcsa ez a világ… az, amibe most beleolvasok…. hálát adok, mert én nem ebben élek… Férjemnek nem derogál fát vágni, és belátni, hogy könnyebb az élete, finomabb a vacsorája, gyakoribb a szex, és úgy egyébként jobb együtt létezni, ha én megszervezem hogy ki mikor mit csinál, és Neki is jó, ha nekem jó….ÉS jó együtt alkatrésznek lenni egy mesés gépezetben… Pedig fiatalon vállaltam az elsőt(22), és már 3 van… Bár én is tudom, hogy ha nem jut erőm a szexre, akkor rosszabb kedve lesz… és ezt igyekszem megelőzni… akkor is, hogy nem a rózsaszirmos romantikus szeretkezés vár ránk…. Szóval kettőn áll a vásár…

    Kedvelés

    • Nagyon jó, hogy boldog vagy! 🙂 Csak: “én megszervezem hogy ki mikor mit csinál”..” Bár én is tudom, hogy ha nem jut erőm a szexre, akkor rosszabb kedve lesz… és ezt igyekszem megelőzni… akkor is, hogy nem a rózsaszirmos romantikus szeretkezés vár ránk” 😦

      Kedvelés

      • Na, igen, ezen a kettőn nekem is megakadt a lemez. Az én megszervezek mindent brutális agyrémmé válik egy idő után. Én hetente átlagban 1x elfelejtem, hogy kinek hova mit/kit mikor mivel. És persze a lelkiismeret furdalás is az enyém, hogy milyen egy szar anya vagyok én.
        A szexet meg nem tudom kontextusba helyezni, ha az nem szeretkezés. Arra a verzióra ott van a szolgáltató ipar. Ez nem leszólás, sajnos én is tudom miről ír Szilda, csak nekem már nem megy, mert már nem is akarom, hogy menjen, mert a “megelőző akciók” után mindig szajhának, értéktelennek, olcsó kis használati tárgynak és nem utolsó sorban mocskosnak éreztem magam. Mélységesen megalázva, kisemmizve, borzasztóan szégyenkezve önmagam előtt. És egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy a másiknak ebben mi a jó. Amúgy meg egyszer csak már az sem elég, hogy “hagyod magad”, tessék ám élvezni is az eseményt. Parancsra, hiszen az úgy normális… jaj.

        Kedvelés

      • NEhéz itt egy életet úgy bemutatni, hogy ne legyen benne féreértelmezhető dolog… számomra három gyerek után is a legfontosabb ápolni való kapcsolatomnak a házastársi kapcsolatot érzem, és teszem is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez szimmetrikus.. de ha egy programot elfelejtek, akkor Ő az első aki figyelmeztet, hogy ettől nem vagyok szar anya…. sőt…
        Mindig is szexibbnek tartott, mint én magamat, Az, hogy én hogy és minek érzem magam egy kevésbé szimmetrikus ágyjelenet után, az rajtam múlik, mert én most inkább csak ölelésre vágyom, simogatásra, és ezt meg is kapom… Nem változott velem hormonálisan a szülések által… mégis minden percében figyelt rám… Egy szó mint száz, semmi párhuzamot nem találok a fent olvasottakban a mi életünkkel, és ettől tele lettem ma is hálával, a döntéseim, a párom és az éltem iránt…. Tabuk, hazugságok, elfojtások nélkül élhetek, szerethetek…Jó nekem… és ezt most nem kompenzálásként írom, ha annak olvasható, akkor sem… ha itt ezt olvassa valaki, aki ismer, ezt megerősítheti… Kívánok mindenkinek legalább olyan életet, mint a mienk… Mert ha valami, az járna…

        Kedvelés

      • Szilda, nagyon klassz, hogy boldog vagy, de sokan köszönjük, de nem kívánunk magunknak hasonlót. Én egy olyan önző ösztönlény vagyok, aki nem szexel a férje kedvéért, meg ha rosszkedvű is lesz, meg fát is vágott az istenadta. És nem akarok smasszer és diszpécser is lenni, elég nekem a saját dolgom, meg a kozos feladatok rám eső része. Őszintén szólva a kapcsolatom ápolását sem tartom a feladatomnak. Boldogan terem a vadalma is, ha jó helyen van, metszegetés oltogatás nélkül is, csak elég napfény ke llmeg eső.

        Kedvelés

      • de ha az embert nem motiválja, hogy boldogabbá, szebbé tegye más életét, akkor nincs is szüksége párra… vagy nem? Meg ha én önző vagyok a kapcsolatban, akkor miért várjak mást?
        Meg egy kicsit kiforgatottnak érzem saját szavaimat…. De mindegy is… mert tény, hogy én beérem a klasszikus szereposztással.. és nem zavar, hogy nem egyformán vagyunk egyenlőek…

        Kedvelés

      • Értelek én, nem akartam kiforgatni a mondanivalód. Engem nem motival semmi arra, hogy a saját kedvem ellenére boldogítsam a másikat, és én sem kérek az altruistakapcsolatàpolàsból. Azért mentem hozzá a férjemhez, mert élvezem a lényét, a közelségèt, a kapcsolódást. Egy méltó, egyenlő kapcsolatbanszerintem nem kell más. Neki is elég vagyok csak úgy, kunsztok nélkül, és jól vagyunk így, nagyon.
        Nem azt mondom, hogy nem járok a kedvében, mert ez nem lenne igaz, de csak akkor, ha az nekem i jó. (itt én most nem az operatív teendőkről beszélek, hanem a párkapcsolati dolgokról)

        Kedvelés

      • Szilda, ezt nagyon jó volt olvasni és öröm, hogy jól érzed magad az életedben és a kapcsolatodban.

        Kedvelés

      • “Az én megszervezek mindent brutális agyrémmé válik egy idő után.”
        Igen. Azon vettem észre magam, hogy csak akkor történik valami, ha én kitalálom, kijelölöm a felelőst. Csak már lett jó munkám, nem voltam otthon. Szerencsére idejében észrevettem, de nem kis munka volt leszoktatni a családot és magamat. Még most is gyakran szólok, hogy el kell intézni ezt-azt, csak már nevetnek, vagy bosszankodnak rajtam, mert már rég kész a feladat.

        Kedvelés

      • En is megszerveztem mindent anno, aztan mindig kaptam es maig kapom a nyilakat, ha megis surusodnek azok a felhok.
        Ezt egy szuperbiztos fegyvernek erzem egyebkent, amit nehez lerakni, hulye is lenne, hiszen o harcra van berendezkedve a frontvonalon, nem a bekere.
        Nalunk egyebkent allohaboru van: azonnal tamadasba lendul kedves ex, amint res van a falon, lo, bombaz kemenyen. Enelkul elbukna biztosan, tehat fegyvere nem rakodik le, csak a vedelmi vonalam erosodik.

        Rozsaszirmok. Nagyon jo, szeretem en is. Fenyek, bor, eper, jakuzzi, tengerpart, noverruci, mindegy a megfelelo partnerrel, de azzal, akivel nem erezzuk egymast nekem ezek kinzoeszkozok.

        Kedvelés

      • De szépen írtad. És milyen felszabadító az, mikor meghúzza az ember a vonalat, hogy innentől akkor nem. Nincs úgy szex és nem vagyok az ürítőcsészéd. És a legjobb, mikor ezt meg is tudja már valósítani az ember. A nyomás ellenében végig tudja csinálni.

        Kedvelés

  18. Ki a fene akarna egy hőssel együtt élni akinek akkora az arca, h egész Budapestet beteríti? Ezek komolyan az Old Spice reklámban látottakra alapozzák az identitásukat?!?

    Kedvelés

  19. Már tegnap is olvastam ezt a hozzászólást és már akkor is kinyílt tőle a bicska a zsebemben. El tudom képzelni, hogy az írója valószínűleg nem “rossz ember” és nem rosszindulatból írta, amit írt – hanem egy átlagos férfi, egy átlagos férfi gondolkodásával, amely tele van mindazzal az előítélettel és megcsontosodott elképzeléssel, amelyet a Rend ránk kényszerít. Sokan, akik nem olvassák ezt a blogot, és nem gondolkodtak el mélyebben a témán, talán teljesen normálisnak is találnák az általa leírtakat – még a nők is, akik pont ettől a rendszertől szenvednek, akikre pont ez a felfogás ró elviselhetetlen terheket.
    Igazából ez a szörnyű, ez mutatja csak, mennyire elfogadott még mindig a társadalomban a kapcsolatok egyenlőtlensége. Holott ez a hozzáállás lealacsonyítja mind a férfit, mind a nőt, a párkapcsolatot pedig valamilyen üzleti viszonyként ábrázolja. De a legfurább az, ahogy a férfit elképzeli – részben, mint hőst, aki öl és hal a nőért, másrészt, mint hisztis gyereket, akinek a lelkesedését nagy erőfeszítések árán kell a nőnek fenntartania. A kommentelő által elképzelt férfi egy alapvetően egy nem túl okos, hősies valaki – aki eltartja a nőt, de akit mindenféle sompolygással kell rávenni a gyerekvállalásra, és utána sok energiabefektetéssel kell biztosítani, hogy továbbra is férfinak érezze magát – mert sajnos a gyerekdajkálás, a mosogatás, a bevásárlás és egyéb hétköznapi teendők nagy kárt tesznek a férfiasságában. De milyen férfiasság az ilyen? Ha a férfi olyan erős, amilyennek a kommentelő leírja, akkor az ilyesmi hogyan árthat neki? Milyen erő az, amely öl és hal a családért, de a házimunka károsítja? Ez a férfikép nem felnőtt, felelős döntések meghozatalára és azok következményeinek vállalására alkalmas embert mutat, hanem egy éretlen valakit, aki a szex kedvéért/mert nyugtot akar a nőtől/mert már a haverok is megnősültek/mert meg akarja mutatni, hogy neki is sikerült, megy bele a családalapításba, nem tudván, mit vállal, és utólag megrémül a feladatoktól. Fantáziavilágban él, ahol ő a hős, de a valósággal nem tud mit kezdeni – és valóban, az ilyen férfiakat gyakran elhagyják, vagy ők lépnek le a felelősség elől.

    Kedvelés

  20. Olvasgatom egy ideje a blogot és őszintén szólva kicsit megijeszt. Nem vagyok férjnél, nincs gyerekem mégis megértem azt a szürkeséget ami itt újra és újra előbukkan az egyenlőtlenséget a párkapcsolatban, és félek, hogy bizony én is ide tartok. Hiába látom, nem tudok kilépni és igen a férfi a hős akinek jár hogy hetente elköltsön 7-10ezer forintot a kocsmában a haverokkal de ha én veszek magamnak valamit akkor az már pénzszórás. Neki jár hogy napi egy doboz cigit elszívjon, de ha én azt mondom hogy vegyünk ki egy hét szabit és menjünk el valahova nyaralni, megtehetnénk hisz fiatalok vagyunk, akkor az már rettentődrága és fölösleges pénzszórás és mért nem jó nekem otthon a sötét lakásban ahol amúgyis annyi mindent kéne csinálni.
    Amire a “Férfi” hozzászólásában viszont úgy érzem reagálnom kell:

    “Az apa arca beleszürkül a hétfők magányába, amikor már nem a csinos, szexi, harapnivaló fenekű nőjével indulnak reggel munkába, hanem megkapja a hétre szóló feladatokat: mit vásároljon, mit intézzen el, minek menjen utána, kivel hol hogyan és mikor mit kell tennie. Már nem hős. Már nem is férfi. Már csak megoldószerkezet. Egy csavarkulcs. Rezignáltan mutogatja a családi fotókat az ismerőseinek, miközben saját magát győzködi, hogy ő mindig is erre vágyott, ezt akarta.”

    A nő kiadja a feladatokat, igen mert neki talán esélye sincs kimozulni a lakásból, van ott elég dolga és mire észbekap már eltelt a nap. Lehet hogy azoknak a feladatoknak egy része eleve olyan amit a férfinak mint “bátor hősnek” amúgy is el kéne intéznie mert hangoztatja hogy az bizony az ő feladata, csak valahogy mindig elfelejtődik? Lehet hogy a nő is ha telipakolja a facebookot a gyerek fotóival meg a mosolygós családi idillről készült életképekkel azt próbálja magának sulykolni hogy igen, erre vágyott, ezért fogyózott edzett dolgozott fiatalkorában, hogy neki ilyenje legyen? Közben pedig rágcsálja a maradék nutellás kenyérsarkot, (mert ne dobjuk már ki a kaját) és amúgyis, hát kinek legyen ő csinos, ha zsákot húzna és bohócnak festené magát akkor se látná senki. Mi lenne, ha mégis belefogna, és sikerülne és csinos lenne és harapnivaló? Mi van, ha akkor se látná? Másrészről mi van, ha akkor már ő látná azt hogy a nagy hősies férfi akihez hozzáment ugyanúgy elhagyta magát, sörpocakot eresztett, és tulajdonképpen a szex már azért sem megy, mert egyszerűen a kényszerített szerepek közt elveszett az a spontán vad öröm, hogy közel lehetnek egymáshoz? Mi van, ha egyszerűen azért nem foglalkozik az egyéb dolgai mellett azzal is hogy esetleg jól nézzen ki, nem másnak, csak saját jó közérzete miatt, mert fél hogy akkor már visszavonhatatlanul be kell látnia, valami nincs itt rendben. Hogy nem minden rózsaszín és tökéletes és ő valójában nem ezt a hamis mosolyokkal telített családi idillt vágyja ahol ő ne másszon létrára mert jajjleesik de a villanykörte hosszas unszolásra sem lesz kicserélve, hogy nincs kedve ahhoz hogy a gyerek mellett akit bevállalt mert “most ennek kell következnie” nincs se kedve se ideje még a férjét is nevelni arról nem is beszélve hogy ki akarna egy olyan férfival szexelni aki pár órával korábban még kiskutyaszemekkel nézett rá hogy ő bizony éhes (igen, a vacsorának a felét otthagyta, mert valahogy nem olyan volt ahogy az ő anyukája csinálta anno és úgy nem is ehető) és csak mi tudjuk megmenteni. Hogy is tudná a nő ezek után komolyan venni és magával egyenrangúnak, sőt a férfi elképzelése szerint ráadásul felsőbbrangúnak, elfogadni ezt az embert?
    Legyünk csodálatosak, vékonyak, szexyk (nem túlságosan, mert az már kurvás azt jólnevelt lánynak nem szabad) intézzünk el mindent, nézzünk fel rájuk a hősökre, de leginkább ne hagyjuk el őket szegényeket, hisz nélkülünk éhenhalnak és elnyeli őket a kosz. Hisz szeretnek ők minket de tényleg csak olyan sokat dolgoznak, látjuk mi, fel se kelnek a gép elől (amin persze az épp aktuális játék fut épp) hogy ki tudják fizetni azt a rengeteg dolgot amit mi mind meg akarunk venni (kenyér, tej…..). Biztos létezik boldog harmonikus és kiegyensúlyozott párkapcsolat is, de amíg ők azt várják, hogy mi kidolgozzuk a lelkünket is, cserébe ők még arra se képesek hogy legalább úgy érezzük jó pasit “fogtunk ki” ápolt és szexy és mi vagyunk neki a világ közepe, (legalább csak ennyit ha már a nap végén olyan fáradtak vagyunk, hogy csak annyit szeretnénk, hogy nyugodtan olvashassunk) addig valahogy ez nem fog működni.

    A legszomorúbb pedig, hogy mindezt látom, és mégis megyek tovább és teszem a dolgom és építjük a közös jövőt, mert velem ugye ez nem történhet meg…?

    Kedvelés

    • hűha… ez nagyon izgalmas:
      ” A legszomorúbb pedig, hogy mindezt látom, és mégis megyek tovább és teszem a dolgom és építjük a közös jövőt, mert velem ugye ez nem történhet meg…??”
      mesélj erről légyszi, ha van kedved.
      ha látod már most ezt így az elején, akkor mi tart benne? vagy mi tart vissza attól, hogy menekülj? vagy alternatívát keress?

      pár éven át lehetőségem volt fiatal (20-22 éves) nőkkel beszélgetni ilyen témákban és pont ezt láttam amit te is mondasz, bár ők messze nem voltak ennyire tudatosak és nem mondták így ki. épp ezt éreztem rajtuk: “mert velem ugye ez nem történhet meg…?” meg még azt, hogy őszintén és mélyen hitték, hogy ők ügyesebbek és meg tudják csinálni.

      benned hogy van ez?

      Kedvelés

      • Híjjj, ez a nagy bölcs elemző, pszichologizáló szerep. Minden kommentedben.
        A bőre alá mászni a másiknak.
        Szerepelni mindenáron.
        Mindig józanul, okos szavakkal, elemzően.
        És mennyi, de mennyi gonoszság és lefojtott élethiány volt mögötte.

        Kedvelés

    • ÁÁÁÁÁÁÁ
      Erről az jutott eszembe, amit nemrég beszéltem egy kivirult, fiát egyedül nevelő egyetemista csoporttársammal: tulajdonképpen egy értelmiségi, jól kereső városi nőnek (most ilyenben gondolkodtunk, de a többi kategória is játszik) egyszerűbb és nagyszerűbb az élete egyedül, mint egy szavatossága-vesztett kapcsolatban. És mindig van esély, hogy jön valaki, akivel lehet. Ezt én a blog olvasása előtt is gondoltam, de most már biztos vagyok benne. Te nem?
      És hihetetlen, de pont múlt hétvégén találkoztam egy óvónénivel, aki most, 40 felé közeledve találta meg az igazi társát, aki biztatja, beszélteti, érdeklődik, gyerekeinek apjuk helyett apjuk és a többi. Azt sajnálta egyedül, hogy nem mert előbb lépni.
      Meg itt, a blogon a rengeteg sztori. Ebből lehet erőt meríteni.

      Kedvelés

      • “gyerekeinek apjuk helyett apjuk és a többi”
        erről még nem emlékszem, hogy beszélgettünk itt a blogon, jó lenne egyszer.
        azt állítom, hogy ha egy nőnek lánygyereke van, akkor nagyobb kockázat és felelőtlenség egy új férfit a házhoz hozni, mint megmászni a Himaláját. sarkítva.

        Kedvelés

      • De, én úgy emlékszem, hogy beszéltünk róla, és nagyon sokat kaptam a fejemre amiatt, hogy azt mondtam, hogy senki ne akarjon apjuk helyett apjuk lenni a gyerekeknek. Szerintem az továbbra is szemétség. Az alfahímek ezek szerint nem csak férjnek jobbak, hanem apának is, biológiai kötődés ide vagy oda?

        Kedvelés

      • Csineva, emlékszünk rá. Ott csak arról volt szó, hogy te mennyire ellenzed azt, amivel nem lehet semmit tenni, csak elfogadni. Lázadoztál, vagdalkoztál. Nem olyan apáról írtam, aki szereti a gyerekeit és foglalkozik velük, hanem olyanról, aki havonta egyszer ránézett a fiára meg a lányára. Éveken keresztül. Ha külföldre ment nyaralni, nem vitte őket magával, új lakásába azóta nem tették a lábukat, mióta van barátnője. Az ilyen apa helyett jobb a nevelőapa, mert az legalább ott van, és ha jó is vele lenni, főnyeremény.
        Nyilván nem helyettesíti az apát, de lehet tőle sokat tanulni. Ahol apa van, ott meg intelligens módon, kompromisszumokat kötve és higgadtan kell kialakítani az új életformát. Látok rá példát, hogy lehet. Évekbe telt, míg kialakult, de lehet.

        Kedvelés

      • Hát igen… az egész életem egy nagy kompromisszum… különben is utálom ezt a szót, nekem azt jelenti, hogy nyelj le mindent, mert eszköztelen vagy, és hiába tiltakozol, meg vagdalkozol, úgyis elmagyarázzák, hogy te rosszul tudod, és mindennek úgy kell lenni, ahogy ők akarják.

        Kedvelés

      • csineva, ne haragudj, tudom, hogy ez érzékeny terület nálad és nem akarlak bántani, de szerintem ez a biológiai kötődés egy bullshit. ilyen nincs. törődés van szerintem és odafigyelés, a gyerekek ahhoz kötődnek akik rendesen figyelnek rájuk. én az apámat kb. 8 éves koromban láttam utoljára, akkor is ritkán. sokat gondolkoztam azon azóta, hogy mennyire hidegen hagy a lénye. huszonéves éveim közepén írt egy emailt, hogy heló. nem is válaszoltam neki, tök idegen a figura és nem volt időm akkor idegen emberekre. sokan kérdezték már az évek során, hogy miért nem keresem meg. azért mert nem érdekel. ha elképzelem, hogy le kéne ülni vele beszélgetni akkor unalmat érzek, mint amikor olyan emberrel kell beszélnem aki egyáltalán nem érdekel. és idegesítene, hogy pocsékolom az időmet.

        Kedvelés

      • Bullshit … neked… de azért én nem általánosítanék… vannak azért törvényszerűségek, amiket nem lehet csak úgy mellőzni… de erről én itt nem fogok vitázni. Ha tévedek, vállalom a kockázatot is.

        Kedvelés

      • Csineva, a törvényszerűség megszűnik általános érvényűnek lenni, ha van rá (nem is kevés ellenpélda). Ennyire egyszerű ez, és azt sem értem, miért kell ebbe kapaszkodni? Neked ez segít?
        Egyébként meg ahhoz kötődik az ember/gyerek/, aki törődik vele, ez kibaszott egyszerű.

        Kedvelés

      • igazad van, és értelek. ez meg tiszta sor: “Ha tévedek, vállalom a kockázatot is.” kalap emel.

        a nő-férfi-gyerek-család témában szerintem túl sok hiedelmet és vágyat tekintünk törvényszerűségnek és nagyon kényelmetlen, időigényes és konfrontatív munka kigyomlálni, hogy melyik melyik.

        Kedvelés

      • A kutya heteroszexuális állat. Vannak homoszexuális kutyák. Ettől az első törvényszerűség még áll. Nem kötelező minden kutyának heteroszexuálisnak lenni, de azért jó tudni, hogy mire számítsunk ha pl. egy tüzelő szukát egy kannal összezárunk. Szóval a kivétel nem teszi érvénytelenné a törvényszerűséget. Én nem tudom nagyokos pszichológiai érvekkel, statisztikákkal és izékkel alátámasztani, de úgy gondolom, a primér kötődés elsősorban a biológiai szülők iránt van, és azok hiánya elég sok traumát okozhat, és nem, nem pótolják a pótszülők, bármennyire is igyekeznek. Sok ilyen esetet láttam családállításon, de nem, nem tudok statisztikákkal jönni. Úgy gondolom, ha valaki nem kötődik a biológiai szüleihez, és ezt elrendezi magában, és ez neki OK, az rendben van, és nem kell erőltetni, hogy izé… de édes apád, de izé… de azt sem lehet mondani, hogy másoknak akkor legyen esetleges a biológiai szüleikhez való kötődésük, mert nem az… akkor sem az, ha elhagyják őket. Ajánlom az August Rush c. filmet pl. a témában.

        Kedvelés

      • “A kutya heteroszexuális állat” mondat nemcsak diszkriminatív (heteronormatív), hanem értelmetlen is, mert az irányultság nem egyes csoportok, fajok sajátja, és ezen nem segít, ha elismered, hogy van olyan is, amelyik “kilóg”.

        Kedvelés

      • Tehát, ha a példa nem alkalmas az elv illusztrálására, akkor az elv nem igaz? Elég nyakatekert logikának tűnik ez. Nem minden kivétel cáfolja a törvényszerűséget, hozhatok nyelvi példákat is, ha gondolod, pl. az angol melléknevek fokozására.

        Kedvelés

      • “A kutya heteroszexuális állat. Vannak homoszexuális kutyák. Ettől az első törvényszerűség még áll. ”
        elnézést, lehet hogy hosszú leszek, számomra nagyon izgalmasak ezek a logikai alapú eszmecserék.

        neked mit jelent az, hogy törvényszerűség? nekem azt, ami a megfigyelőtől és az ő véleményétől független, adott értelmezési tartományon mindig bekövetkező állítás.

        ez amit írsz ez nem törvényszerűség, és nem is a kutyáról szól, hanem a megfigyelőről. ebben a kontextusban számomra ezek a kutyával és a megfigyelővel kapcsolatosan elfogadható állítások:
        – a kutya az kutya
        – az emlősök általában úgy szaporodnak, hogy egy nőstény és egy hím párzik és abból utód lesz
        – az állatvilágban mindenféle szexuális viselkedés megfigyelhető
        – csak az ember számára ennyire lényeges (és ott is egyre kevésbé), hogy ki kivel szexel
        – önmagában a szexualitás alapján kategóriákat felállítani kifejezetten emberi igény
        – a kutya mindezt a kategorizálást nagy ívben leszarja, illetve legalábbis gőze sincs hogy ilyen kategorizálás létezik (ez inkább feltételezés)
        – heteroszexuálisnak gondolt kutyák is szeretnek időnként a párnával, vagy ember lábával párosodni akarni

        amit írtál abban semmilyen törvényszerűség nincs, teljesen önkényes hiedelem és vágy alapján történt egy kategorizálás, amivel amúgy semmi baj nincs, mindenki úgy értelmezi maga számára a világot ahogy tudja. csak egyrészt hasznos tudni azt, hogy ez főképpen rólunk, a kategóriát felállító igényeiről szól és másrészt ha lehet még véletlenül se nagyon akarjuk ebből olyan szabályokat levezetni, ami más életébe való beleszólásról szól, vagy ítélkezéshez vélt jogalap.

        ha valaki odajön és azt mondja, hogy ő baromira kötődik a genetikai apjához az tök OK. ha valaki azt mondja, hogy ő baromira nem, az is tök OK.
        ha elkezdünk elvárni viselkedést a saját gyerekünktől, mert neki szerintünk kötődni kéne, ez elvárás, a “törvényszerűség” halmazba csoportosítva, és nagyon nem OK. jelenleg az az elfogadott vélekedés, hogy biológiai alapú kötődés van. nem mellesleg ez elég komoly elvárás is, és még érdeke is fűződik a szülőknek ehhez. közben pedig semmi bizonyíték nincs rá, hogy ez egy létező törvényszerűség, van viszont tonnaszám ellenpélda.

        és újra hangsúlyoznám, hogy szerintem túl sok hiedelmünket és vágyunkat csomagoljuk “törvényszerűségbe” amit nagyon sok meló kritikusan átnézni és kialakítani a saját objektívebb vonatkozási rendszerünket. pláne akkor, ha ezek a “törvényszerűségek” pont egy csoport érdekét szolgálják és kiemelt státuszú könyvekbe vannak leírva meseszerűen, kinyilatkoztatva, objektív bizonyítékok nélkül.
        nyilván kényelmesebb egy apának azt gondolni, hogy a gyerekének márpedig kötelessége kötődni hozzá, és kötődik is, nem is lehet ez másképp mert ez így van (biológiailag kódolva), mintsem szembenézni azzal, hogy valaki máshoz kötődik, aki esetleg jobban törődik vele mint én. és most nem rólad beszélek, hanem fiktív hozzáállásról.

        a nők, férfiak, gyerekek, család témakörben telis-tele vagyunk törvényszerűségnek beállított hiedelmekkel, vágyakkal, előjogokkal, mesterséges hatalmi struktúrákkal. szerintem nagyon érdekes és izgalmas kaland ezeket a hiedelmeinket kritikusan átnézni és kigyomlálni.

        abban a nézőpontban amit írsz törvényszerűségnek tudom elfogadni azt, hogy az alma általában lefelé esik a fáról. kivétel, ha mondjuk egy tornádó szakítja le. szóval igen, vannak törvényszerűségek, amik egy bizonyos értelmezési tartományon igazak, és ami alól van kivétel az értelmezési tartományon túl. a biológiai szülőhöz való kötődés szerintem nem ilyen.

        Kedvelés

      • @hirlando:
        Érvelésed elfogadható, nagyon nehéz jó példát találni, de örülök, hogy nem a kutyákon lovagolunk, hanem az eredeti kérdést próbáljuk vizsgálni.

        Megpróbálok vázolni egy ezzel kapcsolatos példát.

        X-nek nem az anyja férje az apja. X ezt nem tudja évekig. Egyszer csak megtudja, és hirtelen világossá válik, miért nem tudott kötődni az anyja férjéhez, akit az apjának hitt. Példa van erre a House c. sorozatban is. Ezek szerint a biológiai kapcsolat valamilyen módon érvényesül akkor is, ha a gyerek nem tudja, ki az ő biológiai apja.

        Egyébként nem a gyermek felől nézem az egész kérdést, mert senkinek nem lehet előírni, hogy kötődjön, inkább az foglalkoztat, miképpen traumatizálja a gyermeket az, ha a biológiai apját nem szeretheti, mert az elhagyta, bántalmazta, elhanyagolta stb. Tehát a szülői felelősség kérdése az, ami foglalkoztat. Ha valaki a biológiai apjához nem kötődik, természetesen szíve joga. Azt is ő tudja, hogyan rendezi magában azt az űrt, amit a természetes szülő hiánya okoz. Itt viszont azt tapasztalom, hogy gyakori a sérülés, az apa hiánya ilyen-olyan személyiség-torzulásokhoz vezet, mint pl. a társfüggőség. Lehet azt mondani, hogy ez nem törvényszerű, de a tapasztalat szerint valószínű, mint pl. ott, ahol ólom közelében dolgozik valaki: nem biztos, hogy sérül, de valószínűbb a mérgezés, mint azoknál, akik ólommentes környezetben dolgoznak.

        Remélem, érthető voltam.

        Kedvelés

      • Csineva, doktor House-zal érvelni szerintem gáz… A másik meg, hogy – szerintem – nem lehet egy mondattal elintézni azt, hogy X nem kötődött a biológiai apjához. Az a nembiológiai apa is viszonyult valahogy a gyerekhez, az anya is, és az is – láthatatlan – feszültséget tud okozni, amikor az ember előtt elhallgatnak valamit (ha hosszú évekig, akkor meg pláne). Ez mind-mind sok apró hatást jelent, amelyek együttesen vezethettek ahhoz, hogy nem kötődött ahhoz a férfihez a gyerek.

        (Az sem állja meg a helyét szerintem, hogy “szíve joga” nem kötődni a biológiai apjához. Akivel nem törődik az apja, vagy nem jönnek ki jól, és ezért nem jó a viszony közöttük, az valószínűleg nem fog túlságosan kötődni. Így működnek az emberi kapcsolatok, és szerintem ez alól a szülő-gyerek kapcsolat sem kivétel, leszámítva azt, hogy abban bizonyos függés megfigyelhető.)

        Neked az az alapvetésed, hogy az ember (gyerek) a biológiai szüleihez _kell_, hogy ragaszkodjon, pedig az élet nem így működik, rengeteg példa van alternatív módon összeállt – és nagyon szerető – családra (is). Egyáltalán nem gondolom, hogy a boldog gyerekkor feltétele a természetes szülő megléte volna. A szeretet, a gondoskodás a létszükséglet, ami nyilván elsődlegesen a szülőket jelenti, hiszen azok gondoskodnak a gyerekről alapesetben. Ez az érvelés számomra az evolúcióelméletekre hajaz, amikor is a következményből eredeztetünk visszafelé, majd mondunk ki úgynevezett “törvényszerűségeket”, és ez nekem nagyon sántít.

        Kedvelés

      • Még valami, amit írsz, hogy “az apa hiánya … személyiségtorzulásokhoz vezet” – egyrészt baromira megalapozatlan, ebben a témában még a szakma tudói is bizonytalanok, másfelől inkább azt mondják ők is, hogy nem bizonyos személyek, hanem a szeretet és a megértés, valamint a kiegyensúlyozott, harmonikus (gyerek-szülő/gondoskodó/nevelőszülő/akárki) kapcsolat hiánya okoz gondot a személyiségfejlődés során.

        Másfelől pedig iszonyatosan bűntudatkeltő is ez a mondatod.

        Kedvelés

      • és azt is szokták mondani, hogy azok a gyerekek vannak a legnagyobb fizikai biztonságban, akiket az anyjuk egyedül (értsd férfi nélkül) nevel.

        Kedvelés

      • Igen, megér egy misét.
        Most egész pontosan azt értettem alatta, amit írtam. A saját apjuk lesz@rja őket, a nevelőapjuk, akihez a nő nem ment hozzá, nagyon szeret velük lenni, mert nem volt előtte gyereke, családja, csak kapcsolatai. Most élvezi, hogy kapott két kamaszt, akikkel lehet mindenhova menni, lehet velük tanulni, sportolni. Nyilván nem egyszerű ez sem, de ha minden így marad, akkor szerintem a gyerekek is jól jártak.

        Szerintem itt sem érdemes általánosítani, mert embere válogatja. Az én nevelőapám sem anyámnak nem volt jó, sem nekem. Mikor végre sikerült kitenni, úgy éreztem, elsimult a tenger, lett belőle bányató, olyan nyugis volt nélküle. De ismerek olyat is, ahol jó, hogy jött nevelőapa, mert végre volt kivel kirándulni, anyával ketten sose mentek, volt kivel madárhatározni, és sose felejtem el a barátnőm arcát, mikor annak örült, hogy volt kivel táncolnia a szalagavatón. (nekem nem volt). Gondoskodó, anyát is szerető pasik szerintem jöhetnek. Szóval ahány, annyi féle.

        Kedvelés

      • és hány olyan nevelőapa van aki a kislányt, kamaszlányt szexuálisan zaklatja. miért gondoljuk, hogy ha a saját apjuk a gyerekeknek nem tudnak rendesen odafigyelni a gyerekre akkor egy idegen pasi, ugyanebben a kultúrában nem lesz mégdurvább?
        kövezzetek meg, de én komolyan nem értem, hogy nőként miben reménykedünk, vagy miben hiszünk. az mindenesetre tutifix, hogy amíg a gyerekeim nem repülnek ki és nem hoznék új pasit a házhoz.

        Kedvelés

      • Lehet nekem szerencsém volt, mert 9 koromban hozott anyukám “új pasit a házhoz” (aki a mai napig meg van neki és ezzel szerintem a mamám kezdi megdönteni a szeretőstátuszban eltöltött idő világrekordját), de soha egy pillanatra sem nézett rám nőként. Pedig nagyon szép voltam, nem mintha ez sokat számítana tudom (lásd Precious – A boldogság ára című nagyszerű filmet a témáról). Vannak ismerőseim viszont akik sajnos nem úszták meg ezt a fajta “figyelmet”, van akinek ezért el is kellett otthonról költöznie annyira nyomult rá az új “apuka” 😦

        Kedvelés

      • Jogos a félelem, de a feltevés hibás. Nem függ a nevelőapa apai képessége a biológiai apáétól. Egyik férfi, másik férfi. Engem pl. annyira utált a nevelőapám, hogy hozzám nem nyúlt volna (hála Istennek), mert csak arra tartott alkalmasnak, hogy sört hozzak a boltból. Az se volt jó. Annyi rossz dolog történhet a szexuális zaklatáson kívül is! De normális partnerrel azért talán lehet.

        Kedvelés

      • “Nem függ a nevelőapa apai képessége a biológiai apáétól. Egyik férfi, másik férfi. ”
        Igen, persze ezzel egyetértek. Másrészt egy olyan kultúrában mint a miénk, ahol ennyire nincs felismerve és szankcionálva a férfierőszak, vagy a férfiak despota viselkedése, ott számomra egyszerűen túl nagy a kockázat tetszőleges férfival kapcsolatosan nekem mint anyának.

        Kedvelés

    • Anno nem válaszoltam erre.

      Azt hiszem részben makacsság tartott vissza, a csakazértis működnie kell. Nem működött.
      Még két év kellett a döntéshez, hogy el kell mennem és talán az is segített, hogy amikor egyszer megpróbáltam szakítani úgy átforgatta a beszélgetést, hogy végül szerinte nem szakítani akartam hanem gyereket. Ott inkább feladtam mert annyira őrült fordulat volt. Végül 2015 szeptemberben elköltöztem a közös házunkból. Novemberben egy hosszú veszekedés után amikor elmentem elhozni még dolgaimat valahogy rábeszélt, hogy próbáljuk meg újra. Ő nyilván nem változott és hamarosan ultimátum jött, hogy ha nem költözöm vissza akkor bizony vége. Ez neki eléggé visszafelé sült el mert volt elég szabadságom, hogy elküldjem a vérbe. 2016 januárjában végleg otthagytam a fenébe.

      Amikor a kommentet írtam olyan álnevet választottam amit nem ismer fel. Tartottam tőle hogy megtalálja, hogy balhé lesz.
      Egyszerre láttam, hogy mi van és voltam vak. Elhittem, hogy nem érek eleget ahhoz, hogy egyedül boldoguljak.

      4 év kellett hozzá, hogy egyáltalán nyitni merjek új párkapcsolat felé. Ő persze közben megnősült. A ház pedig ott áll üresen.

      Kedvelés

  21. “Érette kéne…” – ha más nem is, ez talán még a trollfejekbe is átmegy. Hozzáteszem, először úgy olvastam, éretten kéne. Ez is jó lenne. Köszönöm a posztot, elsőrangú.

    Kedvelés

  22. Ha lehet ilyent, akkor én a férjem és a baráti társaságunk nagyobbik részének a nevében kikérem ezt a kommentet, ami a mai poszt, tulajdonképpen. Én nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ez a nagy átlag. Egy szegmens, valószínűleg nem szegény szegmens, de akkor sem általánosítanám.
    Gondolkodom erősen már két-három napja, amióta ilyen erősen előtérbe kerültek a kommentek. Azon gondolkodom, hogyan érhető el minőségi váltás, mert az az érzés kezdett bennem kialakulni, hogy ha egy-egy ilyen troll megszólalására reagálva egymást túllicitálva mesélünk sztorikat, attól kevés mozdul előre. Ez nem igaz, elnézést kérek, amiért félre beszélek, az a nagy frusztrám, hogy értem, ami történik, látom a minőségi váltást, ami bennem végbement/megy, részben ezért a terápiás hatásért is járok ide (bár ez a kisebbik rész), mégis most egy kicsit sok lett ez az általános férfi-szidalmazás, pontosítok újra, én érzem így és nekem lett sok.
    Ezért kezdtem el rágni a kérdést, hogy akkor mit is várunk el. Mit várok én el? Nem sokat, de bennem kevés a megértés az emberiséggel szemben úgy általában. Ahhoz, hogy a férfiak megértsék, amiről beszélünk, amiről Éva beszél, hogy lássák a Rend okozta kárt és az ő (megengedően:) akaratlan szerepüket, ahhoz szükség van arra, hogy kimondják hangosan: “rosszul csinálom, létezésem alapjai hibásak, a belémnyomódott minták hibásak, van bennem egy rossz szoftver, amit szeretnék letörölni, mert káros, ehhez segítséget kérek.” Ezzel az a gondom, hogy én sokkal egyszerűbb helyzetekben sem látom erre a hajlandóságot emberekben (nemtől függetlenül), lásd itteni beszélgetések pl. a tévéről, vagy az autóról, hányan álltunk ki és mondtuk ki hangosan: “igen, ezt rosszul csinálom, tudomásul vettem, ártok a gyermekemnek, és ártok a környezetnek. Nem fogok lemondani róla, mert kényelmes és szeretem, vállalom, hogy tovább ártok VAGY Mostantól váltok, örvendek, hogy rájöttem, igyekszem kijavítani a hibát.” És ez pitiáner a több évszázados szocializációból való kitöréshez képest.
    Nyilván, én is a nevelésben látnám a megoldást, oh, egyáltalán nem mint a nő elsődleges feladata (én tipikusan egy “anti-anya”, vagy anti-szerep vagyok, az az icipici csoport, akiről a bejegyzésben is szó esik, és hány jóindulatú férfi mondja nekem mosolyogva, hogy én milyen emancipált vagyok), ez a blog, olvasmányok, beszélgetések, felvállalt válások és partnerséggé alakított kapcsolatok gyermekei változhatnak, gondolom, remélem. Ugyanakkor rém okos embereket hallom mondani az egy éves fiának, hogy úgy sír, mint egy kislány. Hogy nem tudom rávenni a családot és barátokat, hogy uniszex játékokat hozzanak a gyermekemnek, és kerüljük a csili-vili flitteres cuccokat, nem értik. Miért nem lyukasztom ki a fülét a leánkának, hát hogy alakul ki benne a női tudata (1 éves!!!), pszichológus diplomával rendelkező szülők mesélik, hogy a gyermek magától (sic!) nekiáll szerelni a csapokat és az autókat, apuka mondja boltban követelőző 3 éves kislányának, hogy persze, persze, neked is kell, hiszen nőből vagy, mindent meg akarsz venni, és az elarusítónők egyetértően kuncognak, politikai pártok nő tagjai mondják a pozitív diszkrimináció témáján, hogy hát fölöslegesen emeljük a kvótát, nincs elég szakképzett (mintha a férfiaknál ez lenne a mérce) és közszereplést bevállaló nő, aki betöltse a helyeket.
    A férfi hős szerepe: hát tőlem tökéletesen távol áll. Az én férjem ott bukik bele a jófejségbe, hogy mindent alá kell szervezzek, hogy ő jófej lehessen, erről régebb esett itt szó, ez az én “bántalmazásomnak” az esszenciája. Számomra egy hős lenne, ha egy hetünket csak úgy megszervezné, vagy egy nyaralásunkat, epekedő szemmel néznék rá, a fejemre is csipkebugyit húznék és csokikrémmel kenegetném a fenekemet, hogy harapnivalónak tűnjön, és mit furulya, oboa lenne ott rogyásig.
    Na de, a többi titpkus elvárással szemben úgy vagyok, hogy azért a Rend a nők agyát is szépen átmosta, olyan jó lenne letanulni azokról a megjegyzésekről, hogy ő fizeti a bejárónénit, ő veszi a mosogatógépet, ő visz nyaralni. Azt szeretném a legjobban, ha a nők önbizalommal teli, méltó fizetésű, de legfőképp agyban önálló, magukat emberként tisztelő személyek lennének és mondjuk, ez lenne az új Rend. Itt már sikeresen bomlasztjuk a régit 🙂

    Kedvelés

    • “Számomra egy hős lenne, ha egy hetünket csak úgy megszervezné, vagy egy nyaralásunkat, epekedő szemmel néznék rá, a fejemre is csipkebugyit húznék és csokikrémmel kenegetném a fenekemet, hogy harapnivalónak tűnjön, és mit furulya, oboa lenne ott rogyásig.”
      😀 😀

      Kedvelés

      • Itt röhögök hangosan. 🙂 Ez nagyon jó volt, Katja. 🙂
        Ráadásul leírtad az én egyik bajomat az egyébként csak “istenlába”-ként ismert pasassal, aki a férjem, hogy mindent, de mindent én szervezek, tolok, intézek, különben nem történne semmi, és itt nem nyaralást értek, mert az nem volt hat éve, hanem a gyerekek ügyeit, a bevásárlólistát (igaz, hazahozza), a számlákat, a biztosítást, a mindent.

        Kedvelés

      • Kapkodom a fejem. A feleségem nem tudta, mi az, hogy gázszámla, vízszámla, adóbevallás (a saját építész magánvállalkozásának), tandíj (a saját mesterképzésén), hitel, részlet, amíg el nem váltunk. Mindig mindent én intéztem. Ő maga mondta a válásunk előtt nem sokkal, hogy akkor most először életében leviszi a szemetet, mert eddig nem kellett neki. Elvittem Lipcsébe úgy, hogy szállást foglaltam, utat szerveztem, pénzt szereztem, neki csak vezetni kellett, mert a látásom miatt akkor – még – nekem nem volt hajtásim, de GPS sem kellett, nyomtatott térkép és útvonalterv volt a kezében. Mégis jobb volt a kőműves. Erről ennyit. Csokibevonat és fúvós hangszerek nem voltak. C est la vie.

        Kedvelés

      • Gondolom, nincsenek mindenkire ráhúzható receptek, én nemrég találkoztam egy ilyen nővel, 50 plusszos, a férje annyira tipikusan megismerkedett és szerelembe esett egy sokkal fiatalabb nővel, kiderült, férjet kipenderítették, azonban a nő hónapokig nem tudta, mit kezdjen az életének az adminisztratív oldalával, nem tudta, hol kell a számlákat fizetni. Én nem bírnék így élni, ahogy te leírod, a függőségi helyzeteket minden formában utálom, kamaszkorom óta törekszem kikerülni őket. És azt is nehezen viselném, ha a férjem olyant mondana, hogy ő elvitt engem valahova, ahelyett, hogy mi elmentünk valahova. Kivéve a vendéglőt, szeretem, ha néha oda “elvisz”.

        Kedvelés

      • Elmegyünk egyenlő kapcsolatban annyi mint együtt kikeressük az árát, az összehozásába ugyanannyit fektetünk, küzdünk, gondolkodunk, szervezünk, törjük a fejünket, böngésszük a netet, keressük az opciókat stb. Aztán együtt élvezzük.
        Elviszem annyi mint én keresek, gondolkodom, töröm a fejem, kitalálom, megszervezem, összehozom, ő meg köszöni szépen, kiszolgáltatja magát… ja… már ha köszöni szépen, mert pl. amíg Lipcsében voltunk, neki már a kőművese után fájt a szíve, s mentek is az smsek roamingban szépen… ja… a telefonszámláját is én fizettem.

        Szerintem igenis vannak nők, akik imádják kiszolgáltatni magukat. És nekik ez a férfi vadászik szocializáció pont megfelel, ők nem feministák, mert akkor nekik is annyit kéne tenni az egyenlő és méltó kapcsolatba, de így kurvára kényelmes… ja, van ára, persze, a függetlenségük, de mi az ahhoz a nagyszerű örömhöz képest, hogy nem kell dolgozni és gürizni, mert a pasi a nyaralást is összehozza, a szemetet is leviszi, a számlákat is kifizetii, és a gyerekkel is sétál délután. Arany János Népdal c. verse jut eszembe erről.

        Kedvelés

      • Igazad van, ha a nők elé rossz választási lehetőségeket tesz a világ, akkor — mily meglepő! — rosszat fog választani. Kínálja nekik a társadalom az önállóság, az autonóm létezés, tanulás, karrierépítés, ráérős párkeresés lehetőségeit, úgy értem, szankció nélkül, sőt, biztatva, mert hátrányból indul, és akkor nem tartatja el magát, mindenkinek jobb lesz. De anya is csak később, egyedül vagy igen sok kötelem mellett (megválogatva, kivel, hogyan) lesz.

        Én is éltem nagy, hatalmas, idősebb férfival, aki eltartott. Egyetemista voltam, aztán félállású pályakezdő. Ma már nem kellene eltartania. Te is befutottál már szakmailag, amíg a feleséged tanult és szült. Nem értem, hogy gondolod, honnan lett volna pénze? Vagy úgy érted, hogy CSERÉBE, amiért eltartod, hűséggel tartozik?

        A férfi nem gonoszságból olyan, hanem a készen kínált szerepek közül választ, és a nők is. Én a kulturáltabb, minőségibb életre mégis több igényt látok a nőkben, bár lehet, hogy a tespedés, alkohol tilalma, a szorgosság, hasznosság követelménye miatt foglalkoznak többet értelmes dolgokkal.

        Kedvelés

      • Nem vártam én soha az életben sem hálát, sem szobrot, sem csereüzletet. Szerettem, értük éltem, és a világon a legtermészetesebb dolog volt, hogy mindenem, amim van, azt be lehet tenni a kapcsolatba, hisz hittem abban: egy test vagyunk, ő-és-én, ez a házasság. Nem voltam befutottabb, mint ő, gyakornok és kezdő doktorandusz voltam, amikor összeházasodtunk, ő utolsó éves volt, amikor született a gyermek. Nem üzlet volt, és nem azért mondtam, mert most felhánytorgatom, hogy bezzeg én. Nem shouldok puffognak, csak infinitive-ben írom: van ilyen is. Vannak férfiak, akik sokat raknak egy kapcsolatba, és mégis elvesztik. Ez van. Nincs csoki, sem fúvós hangszerek, nem mintha kéne, csak nincs.

        Kedvelés

      • De igen, csineva, nagyon is felhánytorgatásból írtad. Ezt szoktad csinálni, hogy keserűen megjegyzel valamit, vagy egyenesen puffogsz, aztán szólunk, hogy nem biztos, hogy igazad van, és akkor visszakozol, hogy de hát te nem is úgy gondoltad. De, nagyon is úgy gondoltad, vállald be. Sokkal gázabb utána azt mondani, hogy “az nem is úgy volt”. : )

        Kedvelés

      • Szerintem csineva példája nagyon jó arra, hogy miért nem egészséges, ha egyik fél sokkal többet tesz a kapcsolatba, mint a másik, mert akkor úgy fogja érezni szakításkor (feltéve ha a másik a kezdeményező fél), hogy kihasználták. Pedig (és ezt nagy betűkkel kéne minden ifjú pár “falvédőjére” írni és jól látható helyre akasztani) “nincs garancia”!

        Kedvelés

      • Ezt keservesen tanultam meg. Amiről te beszélsz, Vacskamati, az az asszimetrikus kapcsolat. Sajnos, igaz, hogy ilyenben sokkal nő szenved, mint férfi, és ez rendszerszintű baj. Ma például beszélgettem egy ilyen nővel. Megkérdeztem, hogy a logisztikán kívül, amivel a gyerekeiket nevelik, miben érzi még társának. Nem tudott válaszolni. Kérdeztem, lelki dolgokról, belső kérdésekről mikor beszéltek utoljára, azt mondta, évek óta nem beszéltek, de amikor kérdeztem, hogy akkor mi közük egymáshoz, akkor azt mondta, hogy a gyerekek, meg a megszokás… nem hittem a fülemnek, és úgy viselkedik, mint akinek ez jó. És ők a néma többség, akik nincsenek itt a blogon, vergődve ebben a lélektelen asszimetriában. Ezért írtam én régen, hogy “vagy nem lesz érzés vágy, vagy szív, csak elvek és szabályok, egy kapcsolat elmélete és gyakorlata”. A kapcsolat könnyen válhat géppé, ami működik, holott annak élni kéne, mint egy lénynek.

        Kedvelés

      • Hasonló kapcsolatban él apám az élettársával (ott van a két kicsike féltesóm), és anyám is az övével, csak utóbbinál nincs gyerek sem – így még érthetetlenebb, miért köti össze anyám egy olyan férfival az életét, aki egy nagy nulla, minden téren.

        Kedvelés

      • Nem, cris, nem így van. És elegem van abból, hogy te mindig jobban tudod, mit akartam mondani. Máskor akár mondhatod helyettem is. Ezt csinálta a volt feleségem. Egy idő után holtmindegy volt, hogy mit mondtam, úgyis azt magyarázott bele, amit akart. Meg is tanultam, hogy egyszer-kétszer-hétszer megrágtam, amit mondok, megnézem, hol köthet bele, mi nem tetszik neki, s akkor mondtam ki, akkor is kellett 17653 glossza, hogy nem úgy gondoltam. Nem. Én amit mondtam, úgy mondtam, ahogy gondoltam. Te jelzed, hogy ezt vagy azt értesz rajta, majd én védekezem, ezt te visszakozásnak nevezed. A fene egyen félresikerült kommunikációt.

        Katja azt mondta, csokikenőcs, meg oboa lenne, ha a férje megszervezne egyedül akár egy hetet is az életükből. Erre valaki azt írta, hogy hát ha még a számlákat is rendezné, milyen cucc lenne. Erre azt mondtam, hogy én ilyen fickó vagyok, már anyám mellett megszoktam, hogy a férfi dolga az ilyesmit intézni, ezt a mintát vittem a házasságomba is, de lószart sem ért, még az sem, hogy a kisujját sem kellett mozdítania, és elmentünk Norvégiába és Lipcsébe, meg sok minden lett otthon is, meg neki is, de neki ez egyszerűen nem volt elég a boldogsághoz. Ez van. Sem csoki nem jött, sem más, de legfőképpen, ami sosem volt, az az elfogadás, mert ha az lett volna, még az is ok lett volna, ha ő fizeti a számlákat, s nem én. Ennyit mondtam, semmi mást. A többit te olvastad bele.

        Mellesleg gondolkodtam ezen a csere-dolgon, és nem értem, mi a gond azzal, ha KÖLCSÖNÖSSÉGET várunk el egy kapcsolatban. Én mosogatok, leviszem a szemetet, pénzt keresek, bevetem a kapcsolati hálómat, és te is bevetsz mindent, amit tehetsz, és belőled a legjobb, hogy menjen a kapcsolat. Ha nem veted be, ha kifarolsz, ha privizel, ha másfelé irányítod az energiáidat vagy csak megtakarítod, az nem a másik kihasználása? Kell-e kölcsönösség? Mi a kölcsönösség? Az is should?

        Kedvelés

      • Nem, a kölcsönösség nem should, hanem az ép, csimpaszkodásmentes kapcsolat alapja.

        Az a hibáztató abban, amit írsz, hogy emlegeted (fel) a sok jót, amit adtál, és nem vizsgálod, hogy mit nem, esetleg azt, hogy neki más kellett volna. És azt gondolod, cserébe jár valami. Pedig itt valami nagyon nem stimmelt, mégse.

        Kedvelés

      • Nem emlegetem, csak számbaveszem, és igen, tudomásul veszem, hogy neki más kellett. Ezt az első pillanatban megfogalmaztam magamban, azon a napon, amikor bejelentette, hogy szerelmes a másikba. Éspedig azt, hogy nem az van, hogy nem volt ELÉG, amit kapott, hanem az, hogy egyszerűen MÁS kellett neki. Ezért hagyott el, én tudom. És csak ennyit mondtam, ne vigyétek már bele azt, amit nem mondtam. Nem volt az csere, alap volt a kölcsönösséghez. Én azt tudtam belerakni a kapcsolatba, mert ahhoz értettem, nekem az volt a kompetenciám. És itt elhangzott, hogy milyen jó lenne, ha lennének ilyen kompetenciájú férfiak, és én azt mondtam, hogy nem az számít. Mindenkinek más kell. Kérdés, hogy kapsz-e olyan társat, akinek az kell, amihez te értesz, mert ha nem, lőttek az egésznek.

        Kedvelés

      • Sose mondtuk, hogy az ilyen kompetencia bármire garancia. Te meg még keserűbb vagy, amikor ez szóba kerül, mert lám, lám… Ha ez a lám, lám nem kísérne, könnyebb lenne már.

        Kedvelés

      • Ne haragudj, csineva, nem akarok igazságtalan lenni veled, de én akkor is azt éreztem, amit. Ezt látom sokszor abban, ahogy írsz. Talán rajtam kívül senki nem látja így, akkor lehet, én értelmezem félre a soraidat.

        De, a kölcsönösségnek kellene alapnak lennie. Az az én szememben nem (sem) should, hanem a kapcsolatban való létezés alapvető eleme.

        Kedvelés

      • Csineva, nem hiszem, hogy túl sokszor olvashattál volna itt olyat, hogy “minden nő” így, “minden férfi” úgy viselkedik… Ennyi idő után miért tartasz ugyanott, hogy bizonygatod, hogy “de van ám emilyen is”? Persze hogy van, senki nem tagadja, nem is ez a lényeg.

        Kedvelés

      • Te csineva, én azért itt mégis érzékelek valamiféle csere-elvárást. Hogy te beletettél mennyi mindent, ő meg elhúzott a kőművessel (egyébként ennek borzasztó nagy jelentősége van, hogy mi a másik férfi szakmája?). Pont ez a gondolatmenet, amitől nőként is próbálunk elszakadni, vagyis én így értelmezem. Hogy ne mi tegyünk bele mindent és cserébe kapjunk heti 3 gyereksétáltatást, hanem mindazok az apróságok, amelyek valami óceánná bírják kinőni magukat, közös befektetés, munka, élvezet legyenek. Hogy ne kelljen egy embernek olyan rohadt sokat beletennie és cserébe valamit elvárnia, hanem a közösség tagjai (család, viszony, munkahely stb.) egyenlő mértékben járuljanak hozzá a közösség működtetéséhez. Az ettől való eltérés minden formájában visszás, akár a hereként tespedő férfiakról, akár a csukott szemmel lebegő nőkről beszélünk, és a végletek között mennyi árnyalat van. Épp csak a tapasztalat az előbbiből mutat lényegesen többet (bár gondolom a férfizörejesek pikk-pakk megcáfolnának 🙂 ).

        Kedvelés

      • Katja: mit tegyen az, aki azt érzi, használták? Ki-használták? Aki azt érzi, nem tartották embernek, nem fogadták el, csak bizonyos felszereltséget vettek igénybe rajta. Az I am Sam jut eszembe, amikor a nő Samet otthagyja a csecsemővel, mondva, hogy csak fedél és meleg kaja kellett tőle, de most már kezdjen azzal a rinyáló izével, amit akar. “Jó volt veled szexelni, de soha nem kívántam a tested.” Ezt nekem mondták 8 év házasság után, és nem csere-elvárás, ha azt mondom erre, hogy szemétség. Mert ezek szerint vibrátor voltam nyolc évig, jó génállomány az ő gyerekeinek, akikről egy percig sem gondolta és gondolja, hogy ugyanolyan egyenrangúan az enyémek is, mint amennyire az övéi. Pl. a tegnap azt kaptam telefonba, hogy hát igen, nincs mit tenni, ketten vagyunk ebben a gyereknevelés buliban… erre én azt mondom, hogy sokkal jobb lett volna, ha sejtosztódással szaporodik, de ez van, nem jöhet össze minden. De mindegy, nem rinyálok, csak azt mondom, hogy az egyenlő kapcsolatba nem cseréből, hanem szeretetből az ember beletesz mindent, és amikor menni kell, nem veszi ki, hogy akkor ez az enyém, és kérem, és soha nem kéri számon, és nem mondja, hogy de bezzeg én, de értékeli, amije van, és amit kap, és amit a másik betesz. És, ha használni kezdené a másikat, akkor időben szól, hogy bocs, ez túl sok tőled, ezt nem fogadhatom el, mert eleve TÉGED nem tudlak elfogadni. És lép, méltón és tisztességesen. Csak ehhez fel kéne nőni, és kéne olyan lelkület meg spiritualitás, ami nincs.

        Kedvelés

      • Jaj, nehéz ehhez nem hozzászólni, Csineva. Mert rendszerszinten épp valami hasonló az elvárás velünk nőkkel szemben, mint amit te a mintáidból szűrtél le magadnak:

        Szolgáld ki a “Férjed”, hozz áldozatot, és egy idő után elismer, értékel, szeretni fog érte. Ha mégse, tegyél még többet! Ha elhagy, hát mégsem tettél eleget, valahol hibáztál, nem vigyáztál a külsődre eléggé stb. Nem folytatom, ismerjük, erről szól a blog.

        Az eredményt a te eseted fájó módon, de tipikusan igazolja. Ezért ordít minden gondolkodni képes nő, ha azt az elvárásrendszert, amire csak utaltam feljebb, Rendre vagy kódra vagy Pál apostolra vagy Müller Péterre vagy magukat evolucionistának hidető áltudosókra vagy akármire hivatkozva szeme láttára gyúrják le védtelen vagy szerelmes vagy naiv vagy éretlen vagy csak elszállt emberek torkán.

        És nem hiszem, hogy van közöttünk olyan, aki életének akár csak egy rövid szakaszában is ne lett volna ilyen pótcselekvések áldozata, s meg nem tapasztalta: a remélt önbecsülés elmarad, sőt a nyomai is odalesznek, mert az ember méltatlanabbul jön ki egy-egy ilyen helyzetből, mint ahogy belement. Mert a másik, ha el nem is válik, de érzelmileg kihátrál. Mert a bevállalt áldozatok sora nem konvertálható pénznem.

        Kontrollkérdésként azt szoktam magamnak feltenni: ha holnaptól megszűnik a házasságom, többet veszítenék (bár a rendszerokoktól eltekintve), mint a férjem? És ne érts félre, holtodiglan-holtomiglan-ra tervezünk, hát így még nagyobb a tét.

        Mindezt sajnos már senki nem kell elmagyarázza neked, épp ezért morgunk (én eddig megálltam), ha reflektálatlanul bedobsz egy “ellenpéldát” a saját életedből, még ha nem is ellenpéldának szántad.

        Ha az általad felsorolt szolgáltatásokra vágytam volna, nem férjhez mentem volna, hanem vissza az apámhoz. Jaj nem, még őhozzá sem, mert még érzem a sok súlyt, amit az ő áldozatvállalása rakott rám, míg (többé-kevésbé egyedül) felnevelt minket. Gyermekként is nyomasztó.

        Ő a mai napig főként csak a teljesítményeiért tudja szeretni önmagát és mindenki mást is. Hatalmas, kielégíthetetlen szeretetvágy van benne, ami újra meg újra előtör, és nem érti, miért marad mindig egyedül. Nem is hajlandó reflektálni rá. Szívszorító. (És annyit küzdök magammal, hogy ne ismételjem.)

        De gyerekként is, társként is képtelenség elviselni, ha valaki úgy csüng rajtad, “mint elválasztott gyermek az anyja ölében”. Minden elképzelhető szolgálatra képes, valami átfogó, szívet-lelket átmelegítő szimbiózis csalfa reményétől űzve, amit felnőtt fejjel az ember már se társtól, se a saját gyermekeitől nem várhat! Istenben vagy az univerzumban vagy lelkünk legmélyén létezik ilyen csodálatos védettség, de nem szolgálatok vagy áldozatok árán. És igen, a gyermekeinkben a kötődés által alakulhat ki valami önmaga súlypontjában nyugvó teljesség, de visszafelé nem követelhetjük, mert mi közvetítjük nekik.

        Bocsánat, hogy elkalandoztam. Hosszú lett, és talán érthetetlen, mert saját nagyon személyes következtetéseim ezek. De megharcolt igazságaim vállalásához erőt, jókedvet, humort ad az a pezsgés, ami itt a blogon van. Szívből köszönöm ezt nektek. És jobb mint a koffein, mert közben életem nagy kérdéseit piszkálja meg újra, s a hatása nem száll el, úgy érzem.

        Kedvelés

      • Volt egyszer egy férfikollégám, és büszkén jelentette be egy beszélgetés során, hogy “Nálunk a feleségem a főnök. Megmondja, hol és mikor legyek, mikor kell nyakkendőt venni, mikor kell otthon lenni, én meg odamegyek.”

        Kedvelés

      • Biztos így házasodtak össze, mondta a csaj, hogy szombaton 2-kor találkozzunk a hivatal 210-es terme előtt, a szebbik öltönyöd vedd fel és bizonyos időközönként mondj egy igent.

        Kedvelés

      • Pontosan, a feleség ugyanazt teszi, mint a “nagyember” személyi titkára. Gondolom még a “főnök” anyukájának vagy üzletfeleinek szánt ajándék megvétele és becsomagolása is az ő feladata.

        Kedvelés

    • “Ezzel az a gondom, hogy én sokkal egyszerűbb helyzetekben sem látom erre a hajlandóságot emberekben (nemtől függetlenül), lásd itteni beszélgetések pl. a tévéről, vagy az autóról, hányan álltunk ki és mondtuk ki hangosan: “igen, ezt rosszul csinálom, tudomásul vettem, ártok a gyermekemnek, és ártok a környezetnek. Nem fogok lemondani róla, mert kényelmes és szeretem, vállalom, hogy tovább ártok VAGY Mostantól váltok, örvendek, hogy rájöttem, igyekszem kijavítani a hibát.” És ez pitiáner a több évszázados szocializációból való kitöréshez képest.”
      en ezen akadtam le. es jar az agyam. az hogy en nem mondok le az autorol onszantambol, tenyleg parhuzamba allithato azzal hogy a ferfi miert nem valtoztat a rend altal raosztott szerepen? gondolkozom, keresem a hibat a gondolatmenetben…hatha van..

      Kedvelés

      • Azt tudom elmondani, hogy szerintem hol a párhuzam: a két dolog súlyossága pillanatnyilag nem mérhető, de a folyamat, ahogyan változtatsz, az igen. Ahhoz, hogy egy állapotot, ami kivülről károsnak látszik, de a te kezedben van a javítás lehetősége, megváltoztass, szükséges előbb elfogadnod, hogy az állapot/folyamat káros. Anélkül nem lenne értelme a változtatásnak. Tehát, akkor fogok az automról lemondani, amikor tényleg képes leszek arra, hogy belássam, hogy egy nagyobb távlatban többet ártok vele, mint amennyi hasznot nekem egyénként hoz. Férfiként, akkor fogok kiállni a Rend ellen, a társadalmi szerepek ellen, amikor belátom, hogy ezek hibásak és képes vagyok a saját kényelmemről lemondani (mert a legklasszabb pasik is haszonélvezők) egy nagyobb jó érdekében. Mindaddig, amíg ez a döntés nem születik meg, addig millió mentséget fogunk találni a kényelmünk bebetonozására, ezt csinálják gyakorlatilag a férfiak, amikor ránk legyintenek. A saját kényelemről való lemondással kapcsolatban vagyok szkeptikus.

        Kedvelés

      • ertettem elsore is, pont azert akadtam le rajta..mert az autorol en nem mondanek le onszantambol. probalom megtalalni a hibat a gondolatmenetedben, a parhuzamban, hogy jobban erezhessem magam, hogy ne kelljen azt ereznem hogy ha en sem mondok le az autorol, es a ferfi sem mond le a rend altal nyujtott elonyokrol, akkor en tulajdonkeppen egy fokkal sem vagyok jobb nala. hogy akkor ferfikent en sem mondanek le a kenyelmemrol. ezert kutatom a hibat a gondolatmenetedben es remelem hogy van. hogy erezhessem hogy nem, en nem vagyok annyira gaz.. en lemondanek.. de ezt mar csak holnap lesz idom vegig gondolni.

        Kedvelés

    • Ez a 3-4 napos poszt, már nekem is sok volt kicsit. Lehet, hogy a férfiak nagy része résztvesz a Rend kialakításában, de azért van más is. Ennyire nem látom borúsnak a kapcsolatokat a környezetemben. Ehhez mondjuk az kellett, hogy apám, az legyen aki, meg anyám is… Apám pl. egyszer beszélgetésünk közben mondja, hogy szerint a a megcsalás az olyan nőies dolog, annak kell, aki nem biztos magában, akinek kell külső megerősítés mindig. Pedig én a férfiaktól addig csak a genetika és magszórás opciót hallottam 🙂
      A férjem meg igazán sokat vesz ki a munkából. Az egyensúlyt nehéz megtartani, mert nekem van, hogy nincs kedvem semmit csinálni, de azt se akarom, hogy ő csinálja meg, hanem, hogy ne kelljen pörögni a takarítás házimunka körül, hogy feküdjünk csak egymás mellett a rendetlenségünk közepén beszéljük meg milyen volt a nap, a gyerekek addig játszanak magukban… Aztán egy idő után lesz motivációm a rendetlenség mértékét csökkenteni. De azt nem szeretem, hogy akkor ő most nekiáll, mert nem csinálja senki… és néha azt gondolom, hogy a férjek is lehetnek így. Anyósom pl, le se ül enni, vagy a kisasztalhoz. De senki nem vár el ilyesmit tőle, sőt az ő férje meg főleg nem. Egyszerűen néha olyan erőfeszítéseket tesz, hogy lássuk, hogy ő értünk, stb… én ezeket a játszmákat nem szeretem. (pl, h. meghívom ebédre hoz kaját.) Én azt szeretem, ha vagyok valahol, ha találkozok azokkal, akikhez megyek egyenrangúan.
      Engem a Rend inkább úgy bánt, hogy gyereket is szeretnék meg dolgozni is. De ha dolgozom, ott furán néznek, hogy miért szeretnék még gyereket, ha már van kettő. Szeretnék olyan munkahelyet, ahol használhatom a képességeimet. De ugyanennyire szeretnék gyereket is, és tudom, hogy mikor nagyobb a gyerek végtelen mennyiségben dolgozhatok 65 éves koromig…de akkor sem tudom, hány évesnek kell lenni egy gyereknek hogy visszamenjek. És azt is tudnám azért kb mit bírok. A külső nyomás csak az egyik, a belső szorongásaim a másik, hogy szeretném ha a nap kicsit hosszabb lehetne, vagy itt is ott is lehetnék. De a legjobb lenne, ha úgy dolgozhatnék, hogy közben rám van kötve a bébi 🙂

      Kedvelés

      • A felbomlasztják a családot-ra írod ezt?

        Nem, a férfiak nagy része nem részt vesz a rend kialakításában, hanem ha férfi vagy, nem vonhatod ki magad a Rend alól. Nőként sem. Nem tudod nem élvezni előnyeit, nem szenvedni hátrányait, csak mérsékelheted a hátrányokat, ha privilegizált helyzetű vagy. Ezt nagyon fontos megérteni. Nekem ez a jópéldasorolás, ez az “én nem is vagyok elnyomó” (ha férfi mondja), “én mindig adok a koldusnak”, ez gyanús.
        Megint:

        http://szabomo.blogspot.hu/2010/12/normal-0-21-false-false-false.html

        Ezért. Társadalmi értelemben.
        “A férjem meg igazán sokat vesz ki a munkából.” Ez, bocs, de ez a természetes.Azért említjük elismerően, mert ritka. Mondanád egy anyára, hogy sokat vesz ki a teendőkből? Az a normális, ugye.

        Azzal gyakran találkozom, hogy akik szerencsések, mert belátó, kímélő férfi mellett élnek, és nem érzékelik ennyire közvetlenül az elnyomást, azok nem is részvétlenek, de egyszerűen el sem hiszik, mekkora a probléma, mások hogy élnek — és tanult, kedves nők is, árkivel megtörténhet, és arra vagyunk szocializálva, hogy ne vegyük észre a jeleket! –, bagatellizáljuk, ó, hát nincs is akkora probléma. Lesz most egy ilyen című bejegyzés. A nyírott gyepen, a kandallók mellett, a biobarackot befőző, zöld dombokra látó, teraszon meditáló családanyák, a rendes, dolgos, nagyonszemüveges férjeikkel el sem tudják képzelni, milyen annak, akinek nem annyira nyírott, bio, zöld, szemüveges. Egyszerűen a saját helyzetüket vetítik ki, és tagadják a jelenséget. Én ezt butaságnak és rövidlátásnak tartom, és az a gyanúm, hogy mégis el vannak találva valahogy, azért tiltakoznak annyira, meg “árnyalják” a képet.

        És ők azok, akiknek hallatszik a hangjuk. És azt mondják, én támadom az ő életformájukat.

        Volt is egy pengeváltás itt:
        http://kri-notesz.blogspot.hu/2013/05/most-gurult-el-pottyos.htm

        Én meg itt, középtájt írtam erről:
        https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/03/10/soha-nem-tudjak-meg-mirol-maradtak-le/

        ezt:
        “Sokszor érzékeljük úgy, hogy nincs itt semmi probléma. Ahogy Dézsa írja,

        szegregált és elégtelen oktatásban részesülő, egészségügyi ellátásból lényegében kihagyott, sajátos nevelési igényű kategóriába sorolt, ártéri vályogházban lakó, tizenéves, borsodi, cigánynak címkézett lánynak lenni nem ugyanazt vonja maga után (az erőszaknak való kitettség tekintetében), mint harmincas éveiben járó, egyetemi végzettséggel rendelkező, biztos egzisztenciával bíró, Pesten lakó és dolgozó nőnek lenni. mindketten át fogják élni, hogy nőként meg vannak különböztetve, de biztos, hogy teljesen másmilyenek lesznek az ezzel kapcsolatos élményeik.

        Én meg ehhez azt teszem hozzá, hogy az utóbbi szavát halljuk, ő, aki gyakran jómódban élő családanya is egyben, szokta állítani, de még a blogon is, hogy neki ez a kiteljesedés, nincs itt semmi baj, őt még soha semmi diszkrimináció nem érte, mit ágálnak ezek a boldogtalan és erőszakos feministák, és az ő szava a hangos, avagy ő fog a problémáról nem szólni, eljátszva, hogy működik ez, kérem szépen — mint a listás politikusnő, aki tizedmagával kornyadozik a parlamentben, és állítja: nem kell kvótarendszer, lám, ő is bejutott! –, aki pedig tudhatná, és eredményesen is szólhatna arról, nem csak a maga nevében, hanem éppen hogy másokért, hiszen ő ír az újságba és őt kérdezi a riporter, elmondhatná hát neki, hogy nem működik, hogy baj van, és hogy mekkora a baj.”

        Kedvelés

      • Nem a “Felbomlasztják a családot!”-ra, inkább a sok kommentre. Az írásaiddal egyetértek. És igyekszem látni az emberek problémáit.
        Legtöbbször én szoktam csodálkozni, mikor beszélgetek, hogy emberek milyen védett környezetben tudnak élni, és nem is szembesülnek ezekkel a szenvedésekkel (testi és lelki), amikkel itt lehet az egészségügyben. És hogy mennyire szeretnék burokban élni néha… Épp csak szerencsésnek érzem magam, és azért írtam, mert már az olvasástól úgy éreztem, mintha bevonódnék, és bántanám azokat a férfiakat, akikről ez nem is szól ilyen formában.

        Kedvelés

      • Én konkrétan sokat javultam az elmúlt években, és amióta a blogot olvasom, ugrásszerűen is, van még hátra is. Nincs biobarack és zöld gyep, csak egy szemüveges férj (de nem is ez a lényeg), aki egyébként nekem elég nagy reveláció volt: az én anyagilag és társadalmilag egyaránt konszolidált hátteremből megismerkedni egy szinte létminimumon harcoló családdal és ebből kialakítani egy működő kapcsolatot, bizony ad(ott) tanulnivalót.
        Tipikusan az az ember voltam, aki tudta, hogy mondjuk létezik nemi- és családon belüli erőszak, de annyira nem az én környezetemben, hogy távol tartottam magam tőle, megnyugtatott, hogy nem nekem kell szembenézni egy ilyen helyzettel. Legalább soha nem jutott eszembe, hogy létezik a világon olyan provokáció, amelyre ez válasz lehet.
        Ebben és a felelősségvállalás számtalan területén (miközben más területeken kamaszkorom óta aktív vagyok) ad nekem újdonságot ez a blog az olvasóival együtt, mégis, van olyan, amikor egy-egy panaszhullámmal nem tudok mit kezdeni, de lehet, hogy pont a fennebb említett távolságtartás miatt sem.

        Kedvelés

  23. Feldmar mondta, hogy ha egy kapcsolatban gyerek szuletik es az apa nem nott meg fel, akkor a no a ket csecsemo kozul a sajatjat fogja valasztani es a ferfival megszunik a szex.. Majd ket lehetoseg van: a ferfi felno a feladathoz, vagy a no talal egy igazi ferfit maga melle.

    Kedvelés

  24. “hanem megkapja a hétre szóló feladatokat: mit vásároljon, mit intézzen el, minek menjen utána, kivel hol hogyan és mikor mit kell tennie.”
    nekem ez szúrt szemet. hogy a nőnek kell megmondani. mint ahogy itt fentebb írtátok is. megszervezni, kitalálni, lekövetni sokkal nagyobb energia, mint megcsinálni, elintézni – ezért kapja a manager a nagy fizetést egy cégnél.
    az a pasi, aki a SAJÁT életében, a SAJÁT családjának az ügyeit nem tudja magától intézni, nem látja magától, mire van szükség, az lúzer. az ne kérkedjen azzal, hogy harcolt, óvott, védelmezett, tenyéren hordozott. mert egyszerűen hiteltelen.

    Kedvelés

    • Szerintem ebben meg az a durva, hogy ha o most “megkapja” ezeket a feleadatokat, szamomra azt jelenti, hogy azokat eddig az asszony csinalta. O sir, hogy: “Az apa arca beleszürkül a hétfők magányába, amikor már nem a csinos, szexi, harapnivaló fenekű nőjével indulnak reggel munkába, hanem megkapja a hétre szóló feladatokat”, de azt elvarjuk, hogy a no fulig ero szajjal csinalja ezeket egy kisbaba mellett, vagy akar kisbaba nelkul? Miert? Tehat a no soha semmibe ne szurkuljon bele, de a pasi a legkisebb feladatba is megteheti? Hogy van ez?

      Kedvelés

  25. A levél kapcsán eszembe jutott valami, ami a párommal és a barátaimmal mostanában gyakori téma volt: aki belekényszeríti az anyaszerepet éppen tanuló, a szexualitását egy kicsit hátrébb soroló partnerét a fent említett “heti egy furulyába” azzal az indokkal, hogy az a nő kötelessége, a férfinak meg jogos igénye, az gyakorlatilag nemi erőszakot követ el.
    A szex nem kötelesség, nem jog, nem kényszer, hanem kommunikáció, játék, felszabadító erejű kapocs a partnerek között. Ha a nő ebbe éppen nem akar belemenni (mert folyik a tej, ordít a gyerek, lelóg a pocak, bármikor jöhet valaki), akkor a szeretet kimutatásának totális ellentéte, amikor a férfi kiköveteli magának a dugást. Ennél még az is sokkal jobb, ha egyedül intézi el. A legjobb megoldás persze a türelem, a kommunikáció meg a lehetőségek megteremtése az intimitásra.
    Vajon miért ássa meg a kapcsolat sírját valaki azzal, hogy érezteti, hogy a nő megszűnt Nő lenni a számára, mivel átmenetileg kiesett vagy háttérbe szorult egy – talán a fenti levélíró számára a legfontosabbnak is tekinthető – funkciója? Ha a férfiak felvállalják önmagukért is a felelősséget (egy gyereket nem lehet kikényszeríteni, és kellemetlennek tűnő meglepetések nem csak újdonsült apukákat érnek, egyébként is ki mondta, hogy a gyerekvállalás fáklyásmenet?, stb.), és felfogják, hogy ők sem valaki más relációjában lesznek férfiak, akkor már nem fog derogálni az ügyintézés, pelenkázás, meg a szex átmeneti ritkulása sem.
    Sajnálom, ha leírtam olyasmit, ami már feljebb is elhangzott, de csak átfutni volt időm a kommenteket, még új vagyok a blogon, ezért is lett kicsit szájbarágós-kioktatós a hozzászólásom, de annyira aktuális a téma, hogy muszáj volt begépelni az első gondolataimat.
    Hálás vagyok ezért az inspiratív blogért és az ütköző véleményekért, úgy érzem, mintha a passzív-szörfölős agyam hirtelen koffeinlöketet kapott volna (rá is férne, nem mellesleg), és viharos gyorsasággal fogadná be és dolgozná át saját használatra az itteni gondolatokat. Ritka élmény az ilyesmi, köszönet érte mindannyiótoknak 🙂

    Kedvelés

    • Tök jól leírtad ezt a fontos problémát. Pár hónapja volt itt egy, magát középkorú nőnek, feleségnek kiadó kommentelő, aki azt hajtogatta, hogy ő kielégíti a férjét öt perc alatt, még akkor is, ha neki magának ez nem jó. Mert a férjének szüksége van rá, meg nem tud a munkájára figyelni, ha nincs “szex”. Hozzászólásokon keresztül magyaráztuk neki, hogy ezzel valami nagyon nem stimmel, aztán kibújt a szög a zsákból egy idő után.

      Kedvelés

      • Ez a kielégítős dolog de durva… elveszem, ami az enyém, ami nekem jár, mert nekem jár… jajj… a tárgyiasítás netovábbja. Egyszer valaki azt mondta, hogy azt nem értik az ilyen emberek, hogy amikor tárgyiasítok valakit, magam is tárggyá válok abban a helyzetben.

        Kedvelés

      • Az újak kedvéért, egész pontosan E.:
        https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/03/micsoda-kulonbseg/#comment-7784
        Nagyon tanulságos, és Spidersheep is!!!
        E. férfi, és így búcsúzott tőlünk, hat héttel a férjem halála után:
        “Te egy nagyon kemény, férfias nő vagy. Nem csoda, hogy _ledaráltad_ a férjed.

        De amikor kiállsz a nagy nyilvánosság elé, és az életprogramodat terjeszted, akkor már felelős is vagy érte. Befolyásolsz, és persze ez a célod. Márpedig szerintem rossz irányba befolyásolsz, irreális elképzeléseid vannak a házasságról, családról, társadalomról. Ezek még a magadfajta kemény nőket is, így vagy úgy, magányra kárhoztatják. Az átlagos nők számára pedig ez egy katasztrofális életprogram.”
        https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/17/holgyeim-es-uraim/#comment-7915

        (Történetesen ilyen bejegyzés lesz holnap: mi is az én “kemény életprogramom”?)

        Kedvelés

      • Most is eszembe jut az a döbbenetes mondata, hogy mi miért nem vagyunk erre képesek, hisz “nem fáj az”! Úristen, milyen embertelen elvárás ez?

        Kedvelés

    • volt most egy hosszabb beszélgetés a férjemmel.
      megkérdeztem tőle, hogy miért olyan kurva nehéz kiverni (miért jobb megdugni valakit, aki nem akarja?)
      válasza: ezt most komolyan kérdezed?

      és még: ma reggel társkereső internetes honlapok és ott szerzett tapasztalatok volt a téma kávézás közben.
      az én véleményem e honlapokon megjelenő társkereső férfiakról meglehetősen lesújtó. nem azért mert rosszak, hanem azért mert a kiindulópontjuk hibás.
      és ez a kiindulópont van jelen a házasságokban, párkapcsolatokban is. hogy ugyanis a férfi (többnyire, tehát nem minden férfi) tud úgy szexelni (és ami súlyosbítja a helyzetet) akar is, hogy a másik fél nem akarja.
      és úgy is tud szexelni – fenti megállapításból következően – hogy fizet érte.

      mindebből pedig az következik, hogy a társkereső oldalakon megjelenő férfiak csak is és kizárólag szexet akarnak, amihez – mivel több éve magányos nők regisztrálnak e honlapokon, ezért némiképpen kiszolgáltatottak és egy emberi szóra is kiéhezettek – ingyen jutnak ezeknek a honlapoknak a segítségével.

      a többi smafu. lányregény és durva manipuláció: a médiában megjelenő love storyk amelyek ilyen honlapok segítségével indultak: a sok-sok dugáskoldus férfi és az ezeket kiszolgáló nők agyszüleménye. ne higgyünk nekik!

      Kedvelés

      • Ezt cáfolnám. A korombeli, hasonló hátterű férfiaknál a neten csak dugni/ párkapcsolatot akaró férfiak aránya megegyezik a szórakozóhelyen, utcán stb ismerkedő férfiakéval. Úgy nem szeretem ezt a sztereotipiat. 30 alattiként nekem aztan tökmindegy, hogy a bárpultnál, koncerten vagy online ismerem meg a másikat. És ahogy az itteni, blogos ismeretségem miatt sem akarok szégyenkezni, úgy a neten megismert férfiak miatt sem.

        Kedvelés

      • “mindebből pedig az következik, hogy a társkereső oldalakon megjelenő férfiak csak is és kizárólag szexet akarnak”
        Ez nem annyira igaz szerintem, mert elég sokan ingyen háztartási alkalmazottat keresnek.

        Kedvelés

      • Kitűzőt keresnek, akit véres kardként körbe lehet hurcolni a rokonoknak meg az ismerősöknek, hogy látjátok, mégsem vagyok akkora lúzer! De ettől persze finnyásak és kudarcosak, mert nem a maguk szempontjait nézik, hanem másokét. Hogy ez mekkora téma, te jó isten, tudnék mesélni 😀

        Kedvelés

      • árnika, most megkérdeztem az én férjemtől is ezt:
        “miért olyan kurva nehéz kiverni (miért jobb megdugni valakit, aki nem akarja?”
        Ő is azt mondta: milyen hülye kérdés már ez? Mondom kifejtenéd bővebben? Válasz: Mert annál még ez is jobb! 😦

        Kedvelés

      • Legyen egy pozitív példa is: én is megkérdeztem a férjem a két opcióról és csuklóból vágta rá, hogy “akkor inkább elintézem magamnak. Én utálok csak úgy dugni.” És eszembe jutott, hogy valóban, az elmúlt 10 évünk során talán ha két esetre emlékszem, amikor kikönyörgött, de semmiképp nem zsarolt vagy erőszakolt szex lett volna közöttünk.

        Kedvelés

      • Még valami a témához. Amerikai férfiakat kérdeztek meg, hogy megerőszakolnának (vagy kényszerítenének-e szexre) úgy egy nagyon szexi nőt, hogy biztosra vehetnék, semmi büntetést nem fognak kapni érte. Harmaduk válaszolt igennel! Elkeserítő 😦 😦

        Kedvelés

  26. Gyöngyi “A sörhasú, fingós, büdös zoknis, zsíros hajú, igénytelen férfiak meg nem érdemelnek feleséget, csak kurvát meg takarítónőt.” jól látod a lényeget! Lájk!
    Intézd el, szervezd meg című játszmáról csak annyit, hogy az énuram is így állt hozzá a dolgokhoz. Nyaralás, építkezés, kölcsön, akármi: intézd el, szervezd meg, sőt „szerezz pénzt!”. Egyszer a hegyekbe akartunk menni, pontosabban ő akart egy nagyobb társasággal, abban az évben már voltunk a hegyekben, én inkább a tengerre vágytam, de ő oda nem, az “unalmas”, szóval ott tartottunk, hogy szóljak mindenkinek, vásároljak be, beszéljem meg, mikor indulunk… Még valamit megkérdeztem, de nem volt hajlandó gondolkodni, csak rávágta, hogy intézd el, szervezd meg. NA akkor elszakadt a cérna, másnap hirtelen felindulásból felültem egy vonatra a biciklimmel, a hátizsákommal és néhány sörrel és lementem Görögországba egy fiatalokból álló társasággal, ahol mindenki egyedülálló volt, egy párocskát kivéve, és életemben nem nyaraltam még ilyen jól! Senkiről nem kellett gondoskodni, minden ment magától, nem kellett szervezni, intézkedni, bicikliztünk, fürödtünk, ha elfáradtunk megálltunk, a tengerparton aludtunk. Persze előtte még megszerveztem, hogy a férjemet és a gyerekeket azért vigyék el a barátaink… de a határról visszaküldték őket, mert csak ott vette észre, hogy az egyik gyereknek lejárt az útlevele. Ma is jár kirándulni, és egyedül prímán megszervez mindent. Csak a boltból hív fel háromszor, ha elmegy bevásárolni (egy évben kb. kétszer), hogy mit hozzon. És elfelejti amit mondok, és amit felírok, azt is… Mondom, mert hiszek abban, hogy egy értelmes embernek, ha a billentyűkombinációkat simán fejben tudja tartani, akkor azt sem nehezebb, hogy mit szokott enni. De nem. A kutyának előbb meg lehetne tanítani, hogy törölje le az asztalt evés után, ne hagyja ott a morzsákat és a halcsontvázat. Neki harminc év alatt nem sikerült, de már nem is próbálom.

    Kedvelés

      • Nálunk 18 éve van minden ugyanott, de ennyi idő egyelőre még kevés volt a tárgyak helyének megjegyzéséhez.

        Kedvelés

      • Nagymamám (városi, polgári lány) 50 éven keresztül minden reggel felkelt, lefőzte a kávét, előkészítette a reggelit, majd kitette a szék karfájára öltözködési sorrendben (!!!) a nagyapám (vidéki, ám felsőfokú végzettséggel, nagy tisztben álló szakmával) ruháit. Amikor nagyapám néhány évre más városba került dolgozni, nagymamám az egész életét újratervezte, hogy hetente legalább 3 napot ott tölthessen, ugyanis a férje a szó szoros értelmében nem funkcionált nélküle. És nagyapám még így is messze kiemelkedett a férfitársai közül, a családon belül betöltött szerepét illetően.

        Kedvelés

      • facebook komment a felbomlasztják a családot címűhöz
        “másrészt meg én ebben az egészben az egyén (értsd a nő) felelősségének maszatolását látom a saját kapcsolatában. van aki feminizmusba menekül, van aki meg simán nem hagyja hogy elnyomják, és szépen “kiképzi” a partnerét. ne mondja már nekem senki, hogy 5-10-20 év után jön rá, hogy a pasija a kanapén hagyja a zoknit, meg a földön a zsepit. sok feminista célkitűzéssel (pl. egyenlő bérezés) nem lehet vitatkozni, de azért azt gondolom sok helyen ez egy utólagos pótcselekvés egyúttal.”

        Kedvelés

      • Azt nem értem honnan veszi ezt, hogy a nő “5-10-20 év után jön rá”?
        Nem, mi az első pillanattól kezdve szólunk, sőt eleinte sokkal intenzívebben, hisz bennünk is pont ez az értetlenség van, miszerint nem lehet igaz, hogy nem érti. Biztos én kommunikálom felé rosszul a dolgot, de ha sikerül elérnem, hogy végre felfogja ez nekem milyen rossz, na akkor majd megérti és abbahagyja. Szólunk mi újra és újra, a válasz a “bocs, elfelejtettem”-en át egészen a “hagyjál már, ne baszogass ilyen hülyeséggel mindig”-ig terjed. Mint ahogy a mi kérésünk is az eleinte kedves és bájos és mosolyogva közölt “drágám, megint szanaszét hagytad a zoknid, ne tedd kérlek”-kel kezdődik és 1-2 év múlva talán eljut a sírva kiborulós “hányszor mondjam, hogy végre felfogd nem vagyok a cseléded Te paraszt”-ig terjedhet. A lényeg a férfi továbbra is széthajigál mindent és nem, semmire sem változtat (legfeljebb megígéri, amit esetleg egy-két napig betart utána visszatér minden a régi kerékvágásba. Ja, és ne felejtsük el, hogy az ember az elején fülig szerelmes, tehát nem fogja elhagyni egy ilyen “apróságért” a nagy Őt, akivel különben (eltekintve néhány bosszantó apróságtól) annyira jó minden és hisszük, hogy a szerelem mindent legyőz. Azt hiszük, ha viszont szeretnek, csak sikerül ezeken a kis marhaságokon változtatni. Amikor rájövünk, hogy életünk párja gyakorlatilag semmilyen berögződött szokásán nem változtat, általában már késő (mert például gyerekek vannak és mi már anyagilag is kiszolgáltatott helyzetben vagyunk).

        Kedvelés

      • Hámondjuk ez nálam már az elején is válóok, na nem a zokni miatt, hanem azért, mert nyilvánvalóan semmibe veszi a kéréseimet és ezáltal engem, mi lesz még később, gondolom mindig magamban. Tény viszont, hogy viszonylag hajlott korom ellenére nem dicsekedhetem se (volt) férjjel, se fészekaljnyi gyerekkel, mondhatni, eléggé pária vagyok 😀 Ha mindenki és következetesen meghúzná a határait ebben már az elejétől fogva, akkor nem lenne minden választásunk szükségszerűen vesztes. Ébresztő.

        Kedvelés

    • ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ
      Az én férjem egyszer vett jegyet egy Berecz András estre. Kérdeztem, hova tesszük addig a gyerekeket, merthogy hétköznap volt. Mondta, szervezd meg. Mondtam, nincs ötletem, te vetted, te szervezd. Nem szervezte. Nem mentünk el.
      A bevásárlólista tényleg kényes pont egy-két tétel mindig a boltban marad. Mondjuk javul a tendencia. Az evés utáni takarítás is alakul.
      A “hol a …” kezdetű kérdésekre már csak felnyerítek, ebből érteni szokott.

      Kedvelés

  27. Ennek a cikknek több oldala van ami jó 🙂 Persze elfogult, de a legtöbb ember az. S benne van hogy mért érzi mindkét oldal úgy, hogy a cukormáz alatt a torta már nem az igaz. Egy gondolat csupán, az ember (köztük én is) másoktól reméli a boldogságot mert az egymagában nem létezik, De igazából önmagában találhatja meg azt. Körülményektől függetlenül érezheted magad jól és rosszul is, a másik csak katalizátor a dologban, mert minden csak annyira .szép amennyit észreveszünk belőle.

    Kedvelés

  28. “S most megindult az asszony szava:

    – Nézze, Zoltán. Férjem. Kedvesem. Én mindent végiggondoltam. Tavaly tavasz óta elég időm volt gondolkodni rajta. Én látom, hogy itt fölösleges vagyok. Nekem más utam nincs, csak egy… És maga ezt akarja. Ne hazudjon, ne tiltakozzon. Maga elszántan, gaz szívóssággal dolgozik azon, hogy bennem kiölje az utolsó csepp életet is. Azt akarja, hogy így vesszek el… Tudja maga, hogy mit csinál? Persze hogy tudja…”

    Móricz Zsigmond: Úri muri

    Kedvelés

  29. “Rozika? – villant fel előtte. – Kirepült s vége… Utánamenni?… Soha… Eszébe sem jut… Ez nem ő volna. Ha a szíve megszakad, s az élete egészen kettétörik is…

    Elrepült, nincs…

    S hiába is maradt volna. Megutálta. Sohasem lehetett volna már belőle egészséges dolog… Hiába jönne vissza, nem bírná el. Nem tudna vele mit kezdeni. Nem tudna ránézni. Elvesztette a mély tartalmat, már csak egy üres kis tarka korsó, amely léket kapott, s többet nem lehet megtölteni. Mivel: az érzések nemes forró mustjával… Kifolyt a must…

    Jaj és a másik asszony is… A verejték hullott homlokáról, mert folyton érezte, hogy fel kell állania s hazamenni. Ez mégis két gyereket adott neki, két gyönyörű, egészséges, édes kis gyermeket, a jövő zálogait, a fajta kincseit.

    És nem lehet. Nem lehet felállani s hazamenni, mert akkor lemondott mindenről, az életről, a munkáról, a jelleméről, beállott rabnak s alázatos ebnek… S miért?… Soha nem fogja meghódítatni ezt az asszonyt. Szilárd és elszánt és eszes és éles és minden gondolata fűrész, amely elmetszi az ő gondolatainak gyökereit…”

    Móricz Zsigmond: úri muri

    Kedvelés

  30. “Mindenkinek az élete tele volt valami hasonló feszültséggel, hisz a házasság, az valami titokzatos kazán, amely életeket fullaszt s forral, s minden életben vágyak és álmok érnek, mint a lefojtott trágyában.”

    Móricz Zsigmond: Úri muri

    Kedvelés

  31. “Ezek az emberek valahogy mindannyian tragédiáknak a vértanúi.

    S van egy közös jellemvonása az életüknek. Minthogy senki, semmi formában emberi erőit a nyilvánosságban ki nem élheti, mind a családba gubózzák magukat, megházasodnak, gyerekeket nemzenek, és végzik megszabott életműködésüket a tanári katedrán vagy a bírósági asztalnál vagy a gazdaságban…

    De az élet ráfekszik a lelkükre, s eljön a pillanat, amikor valahogy ki kell robbanni a fojtottságnak. Mit is kell tenniök. Meg kell magukat szégyeníteniök. Szégyenbe kell merülniök, hogy a bennük levő szertelenségnek csúnya kiégése után erejük legyen a szűk hétköznap holnapját tovább élni…”

    Kedvelés

  32. “S milyen hamar virrad. Észre sem veszi az ember, már a nap benéz az ablakon.

    De erre az intésre, ahogy a rózsaujjú hajnal benyúl a szennyes üvegen át, s új színt fest az arcokra, feltámad a nappali gond s a lelkiismeret. S a komolyak és szolidak lassan kezdenek eltünedezni, s míg a direktor hazafelé ballag a pappal, lehajtott fejjel mennek, nevetve, de lelkük mélyén megzavartan. Az asszony várja őket otthon. Bizonyára ébren… Mert az asszonyok otthon maradtak a tegnapi élet szent nyugalmában, s nem érezhetik a kilendülésnek ezt a mámorát… Ah, az asszonyok. A jó és komoly és dolgos nők, akik szintén tudnának vagy tudtak volna más életben mások lenni, de minden pillanatukat lefoglalja a családi élet felelőssége, a konyha, a gazdálkodás, a gyereknevelés, a reprezentálás és a krajcárok szörnyű parancsa…

    S most visszamenni, visszabújni a meleg paplanok alá, borszagúan és izzadtan, lemosdatlanul, mert még csak egy fürdőszoba sincs sehol; talán három van a városban, ahol negyvenezer ember él s izzad…

    Be az ágyba, s sietve elfeledtetni a kirajzás szédületét. S mindenki elmondja otthon azt, ami kedves volt és szép volt, ami az asszonyoknak való: elmondja a mentséget, hivatkozik azokra a megbízható s komoly nevekre, akik szintén jelen voltak.

    És senki sem mondja el, hogy ez az egész alapjában véve egy gyógyíthatatlan és rettenetes nyomorúságról énekel. Senki se mondja el, hogy férfivére más nőt is kíván, hogy férfiereje más munkát is vágyik, férfiálmai más horizont után epednek…”

    Kedvelés

  33. “- Mi nagyon meg vagyunk elégedve magunkkal – magyarázta a főorvos. – Ez sincs más nyelvben, hogy: “feleségtartó”. A magyar ember meg van róla győződve, hogy jó feleségtartó, viszont már az iskolába arra tanítottak bennünket, hogy az ősmagyarok egynejűségben éltek, s a feleség egyenrangú volt az urával. Hát én láttam, hogy másfajta népek hogy tartják a feleségüket. A német úgy tartja, mint egy háztartási hivatalnokot. A zsidó úgy, mint egy háremhölgyet; de egy emancipált háremhölgyet. Az olasz, mint egy rabot. Bezárja a házba, s féltékeny, s egy életen át nem szűnik meg vad ellenőrzés alatt tartani. De a magyar embernél az asszonynak a legbizonytalanabb a pozíciója, mert a magyar asszonynak úrnak is kell lenni, rabszolgának is, műveltnek is, butának is. Istennőnek is, ringyójának is, mert a magyar úgy néz a feleségére, mint felsőbbrendű lényre, akit neki sikerült leigázni. Mintha egy mítoszi istennőt rabolna egy paraszt, s azt követeli tőle, hogy olyan cselédje legyen, mint a maga fajtájabeli, de azért maradjon meg istennőnek is, hogy ő gyönyörködhessék s dicsekedhessék vele, hogy neki van egy nimfája.

    Zoltán megdöbbenve hallgatta a szavakat, s teljesen ráismert a saját életfelfogására. Mert mi volt neki szegény felesége. A korán kinyílt szerelem lázában az egekig magasztalta. Szegény, hányszor mondta az ő nagy leborulásaira, hogy: “kérem, Zoltán ne túlozzunk, maga engem másnak lát, mint ami vagyok, én egy egyszerű nő vagyok…” Ő ezellen mindig szenvedélyesen tiltakozott, s meg is volt győződve felőle, hogy az ő felesége valami más, valaki más, mint minden más asszony a világon. Viszont sohasem akadályozta meg abban, hogy spóroljon s dolgozzon. Elvárta, hogy a gombjait berakja az ingbe, s a ruháit ez az istennő tartsa rendben, s hogy varrjon a gyerekeire, és takarítsa a lakást, és végezze a háztartás hálátlan és kegyetlen munkáját, mialatt ő a nagyvendéglőben ült, vagy a kaszinóban kártyázott. Hogy lett volna az, ha az asszony is elmegy ugyanakkor kártyázni?… Az az egy bizonyos hogy kettejükre kétféle törvénykönyv volt felállítva. A felesége soha nem tehetett valami olyat, ami a női méltóságával s az ő szerelmével össze nem fért… S íme: mégis az a vége, kiábrándult belőle?…”

    Kedvelés

      • Én attól két hétig rosszul voltam. Meg a szobrász-fiatal színésznő regénytől, mi is annak a címe?

        Kedvelés

      • Míg új a szerelem.
        Van egy másik kisregénye, vagy novella, aminek nem jut eszembe a címe, egy gyerekét egyedül nevelő, többet férjhez menni nem akaró festőnőről szól, meglepően mai gondolatok vannak benne. Ha valaki tudja, kérem írja meg, mert a gugli nem segít.

        Kedvelés

      • Jajj, Az asszony beleszól! Még valamikor márciusban akadtam rá, amikor felkerültek a Móricz regények a MEK-re. Akartam is róla írni, aztán elmaradt.
        De hogy együtt olvassuk! Ez valami hihetetlenül nagy élvezet lesz!

        Kedvelés

  34. Móricz ,az örök kedvenc:)

    Sok emberrel megtörténik,hogy a saját gondolataiba szeret bele…

    Az idézetről jutott eszembe, hogy csak mostanában szembesűltem azzal,hogy annak ellenére,hogy a prostituáltakat és szolgáltatásaikat megveti a társadalom,a férfiak mégis kamaszos rajongással csüngnek a cyber kurvák meztelen fotóin,istennőként tekintve rájuk! A női nem csodálata úgy látszik ezerféleképpen megnyilvánúlhat a férfiak részéről:)

    Remélem,hogy a házasság mitosza lassan megdöl.A monogámia különben is gazdasági (mi más?) okokból volt az emberekre ,de főként a nőkre eröltetve, azért ,hogy ne szüljenek idegen gyereket a házasságba.

    Kedvelés

olvasd el, amire reagálsz!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.