egy nap a városban

Kiteszem, mert szép szöveg. 2014. november 20. Ekkor vettem azt a MacBook Airt, amelyet azóta is nyűvök.

…olyan fájdalmat érzek a postán, hogy – minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő – neurológusnak volna kedvem megmutatni, szinte ujjongva: doktor úr, ilyet látott már? Hát létezik ilyen? Nincs kedve beszámolni erről valami nemzetközi konferencián?

és azóta sem bontottam ki

*

Tejfehér a köd. Kiviszem a kutyát. Csepeg az eső. Etióp kávé.

Ma nincs sírás és nem fut ki a tej. Kezembe simulnak az apró ruhák. A lányomon is, rajtam is ma: ezüst ötágú csillagok. Neki a hajában, nekem a fülemben.

Induláskor a kezembe nyomja a csatokat, mert a sapka leszedte.

A vizes sárga és barna leveleken föl. Dávid, ne rugdossál. Még mindig felnyomom a meredeken, én magam és negyvenöt kiló gyerek.

Nálam marad aztán a két csillagcsat, csak elcsakliztam tőle. Beteszem a kontyom mellé, ahogy szökellek le az ovilépcsőn. Hajvégeinket fejbőrünk közelében tároljuk.

Ma topis vagyok, de ebben is van öntudat. Bővebben…

ez most új nekem

az első igazi sportos poszt, 2014

Persze most összeszedtem, mi az új, pedig egyvalamiről akartam írni eredetileg.

Nem fizetem elő többet a Magyar Narancsot. Most járt le az előző előfizetés. Én, a nyomtatott sajtó szerelmese és utolsó védelmezője, eljutottam idáig: már én se. Már nem voltam boldog csütörtök hajnalban, már nem szedtem ki az újságot a kutya reggeli pisiltetésekor, már nem olvasom el első betűtől az utolsóig. Több tekintetben nem tetszett, amit csinálnak, a szelektív jogvédelem se, az egyik újságíró hökkenetes, gyűlölködő érvelése Bojár ügyében, meg a nőalázó netes filmtörténeti összeállítások. És még hosszan sincs kedvem írni erről.

Aztán, fával fűtünk. Bővebben…

biztonságos poszt

Már kilenc éve!

Ez a poszt önmagában is vicces, de a végén a goldenblogos szavazási felhívással együtt egyenesen virtuóz, és nagy büszkeségem – lásd a lenti magyarázatot is. Egy korai nyoma annak a rugalmas, leleményes, mindent leszaró életörömnek, saját invenciónak, ami a legjobb pillanataimban jön csak ki, és amit soha nem tudott lemajmolni, elvenni Gumiszoba meg a koppintók, hiába erőlködött összeszorított szájjal, lila fejjel. EZÉRT utálnak. Ez a húzás a verseny egy késői szakában fordította meg a helyezéseket, kinyomta a szánadék Huffnágelt az első tízből (ez volt a cél, aztán még ki is zárták), mellékhatásként egy érdektelen giccsbloggerecskével, Zsarnai Beátával pedig megnyerette a szavazást. Úgy értem el, amit akartam, hogy senkinek nem volt rossz, egy üde fricska volt az egész. És ettől lettek ilyen iszonyat idegesek az álneves gyűlölködők, hogy fél évvel később se tudták elfelejteni, egyszerűen nem tudták elhinni a szolgalelkűek, hogy én ezt meg mertem csinálni. A blog alapos ismerője fröcsögő erkölcsrendész e-mailt is írt, ez külön elégtétel volt. Lásd a poszt végén.

*

Hogyan is kezdjem Veletek megosztani kavargó gondolataim máma??? Nézem az aranyló őszt. Szeretem a természetet…. A Természet körforgása nem csak esztétikai élmény számomra, hanem mindig el is gondolkodtat: a fák levetik lombruhájukat, aztán hótakaró alatt, ködben alszanak az állatok és a növények számomra, míg aztán tavasszal, az új ébredéskor rácsodálkozhatunk a számomra legyőzhetetlen erőre, a hótakaró alól kikukucskáló-tekingető új hajtásokra, hóvirágra. Az örök újrakezdést idézi ez számomra. Bővebben…

lássuk csak

az irigykedőkről

Az elmúlt egy év, azon belül az utolsó öt hónap, azon is belül az előző két hét azt jelzi nekem, hogy Bővebben…

békétlen

Nincs benned béke.

Azt mondja egy keresztény ismerősöm.

Hát nincs. Bennem küzdőszellem van. Mindazért, amit helyesnek tartok, és az ellen, amit visszásnak. És kitérni, hallgatni sokszor bűn.

Mármost, a tágabb környezetem tagjai, á, nem is: az emberek általában (ó, hogy én ezt így leírom valaha, nem hittem volna) utálják a feszültséget, a konfliktust, azt, hogy én megosztó személyiség vagyok. Bővebben…

nem bánok semmit sem

Még kamasz voltam, és a tesóm (ez a jelöletlen, alanyesetű a háromból) mesélte, hogy az egyik díva, aki, gondolom a mai fejemmel, Honthy Hanna archívtól Psota Irénen keresztül Udvaros Dorottyáig akárki lehetett, nyilatkozta valami rádióműsorban, hogy ő ha újrakezdhetné, bizony mindent ugyanúgy csinálna. Így volt szép.

És mondja erre az én 16 kötőjel huszonnégy éves bátyám (hat évvel idősebb nálam), hogy Bővebben…

ne azért

Ó, istenem, vagy kim,

ne azért, mert az esik jól, de milyen jól!

Ne azért, mert attól tűnök erősnek, okosnak, különlegesnek, jó nőnek, példaképnek.

Ne azért, mert jól hangzik, és jó fényt vet rám, bólogatnak majd a nagymamák és a frakcióvezetők.

Sőt, ne is azért, mert akkor majd az alterek, a kitaszítottak meg az átoperáltak bólogatnak. Bővebben…

belelóg az ex

ne kukkolj, ne nyomozd, ne lesd, ne véleményezd. tényleg ne.

Hát jó, használjuk akkor e kétbetűst: ex. Nem szeretem, de így mondják, azt mondtátok. Tehát a volt partner, az elvált házastárs, az elmúlt szerelem.

Körülöttem egész tömege él olyan embereknek, akiknek exe van. Komoly ex, tehát házas- vagy élettárs, többéves kapcsolat.

Mondhatnánk, biztos nehéz volt az elválás, de akkor éli mindkettő a maga életét, új kezdés.

És nem.

Egyszerűen nem bírnak szakítani, tényleg szétmenni, külön létezni, új fejezetet nyitni, de évekig. Bővebben…

dackor, kamaszkor, aggkor

benne van a könyvben

Azt mondják, minden fejlődéslélektan, kismamakönyv, védőnő állítja legalábbis, hogy a dackorszak törvényszerű, amellett fontos lépcsőfok a gyermeki én fejlődésében. Nem akarja, tiltakozik, hisztizik, próbálgatja a határokat.

Szerintem kulturálisan vakok vagyunk: ebben a világban ennyire rossz kisgyereknek lenni. A dackorszak civilizációs ártalom, mint a cukorbetegség. Bővebben…

a saját útjukat járják

2014. november, de rég volt ez is

néhány félreértés eloszlatása, antifeminista vádak

Nyugtalanító hírek érkeztek az egyik jeles magyar antifeminista (igen, ez így egy szószerkezet) ellenem irányuló, büntetőjogi tényállásokat többszörösen kimerítő dühösködéséről. Ő nagyon szeretne jól szerepelni a Goldenblogon, ezért hirdeti mindenhol, hogy szavazzanak rá, kérlel embereket a szavazásra.

Tavaly én is ezt csináltam, szar volt, és egyébként a negyedik helyre elég az akkori Civil kategóriában. Az egész szavazatvadászat problémás, mert abszolút nem a blog értékét mutatja az eredmény, amelynek — az értéknek — a visszajelzésére vágytam én akkor.

A vicces az, hogy idén viszont nem indultam, Bővebben…

sáfrányos rizottó

Milánó, október 29–november 1. Csak úgy, egy-egy kis táskával, hajnali repülővel.

Először is: Il Duomo.

duomo homlokzat Bővebben…

nem akarok sérülni

ne haragudj, B., itt tartok most

Mindig egyszerre történnek a dolgok. Ezt is többször írtam már, most megint:

Az elmúlt napokban öt különböző ember beszélt, írt nekem arról, hogy ő már inkább nem kockáztat, mert mindenféle léthatár-tágítás (ezt persze én fogalmazom így) veszéllyel, fájdalomkockázattal jár, jobb neki a nyugiban. Igazi megváltás, önmegvalósítás, kiteljesítő szerelem úgysem létezik, annyiszor küldte már padlóra az új remény, most már nem keresi a nagy boldogságot. Keservesek a tanulságok, a cél most már a megelégedés. Becsüljük meg, ami van, az is szép, az őszi fény.

Hát, kedves versenyzők, mindezt ti az után mondjátok, hogy megpróbáltátok, és lehet, hogy túlságos illúzióitok voltak, és nem annyira sikerült az egészet éretten, kétségbeesés nélkül, bántás nélkül, pótcselekvés nélkül csinálni, meg aztán nagyot is csalódtatok, és akkor meg végképp lehorgadt az amúgy sem emelt fej. Bővebben…

“tényleg abszolút nem vonz a saját nemetek?”

Kérdezi az olvasó.

Sokat gondolkodom ilyesmin mostanában, és a felvetés ürügyén ma több mindenről elmélkedem.

A kérdésre csak annyit írok, hogy nem, nekem nem megy, és ez egyértelmű. Amikor azt mondom, hogy kilencvennyolc százalékos heteró vagyok, Bővebben…

kezdjetek valamit magatokkal

2014. októberi írás, amikor olyan sokan elmentek és nem szerettek, mert lett új izgi koppintásblog, igazi feminizmus

Én tudom, hogy ez a nap huszonöt órából állt, és ez kibírhatatlan.

Tudom, hogy sötéte- és hűvösödik, meg gondolom, nektek sincs kedvetek kirándulni, múzeumba menni, nagyit látogatni, Chomskynak utánaolvasni, kutyát megfürdetni, Sztravinszkijt hallgatni, meg ilyenek.

Én aztán tudom, magam is a palacsintaevő izmaimra gyúrtam ma leginkább. (Éjjel kettőkor, ami ugye három, súlyzóztam negyven percet.)

Azt is tudom, hogy unalmas a meló, meg nem lehet egész nap kisautókat tologatni a szőnyegen, és tagadhatatlan bája van az egyidejű félkezes kajálásnak és internetes ingerkeresésnek,

de légyszi, kezdjetek magatokkal valami értelmeset. Bővebben…

mindjárt jön a kanyar

Most ezt csak úgy elmesélem. Tegnap reggel elugrottam egy barátnőmhöz, közel lakik; biciklivel és kutyával. Erős vagyok, száguld bennem a vérrel keveredett kávé, érzem, ahogy nő a hajam. Szívzsongító zajok a nedves svábhegyi levegőben: a fogaskerekű összetéveszthetetlen hangja, két hónap után újra, felújított pályáján! Egy kis kört tettem, megyek hazafelé, rákanyarodom a Költő utcára. Megtorpan és szarik az állat, kezem zacskóba akad a kabátzsebben, megállok, nézelődöm.

Egyszerre az úttesten egy futót látok, egy igazi futót, olyat, aki nem viccel, teljes erejéből fut, egyébként lefelé, de akkor is. Bővebben…

hát mit érdekel engem

Elkeserítő, amiket olvasok mostanában, az internet népének interpretációi és reakciói. Bővebben…

mosolyogjál, hiszen olyan szép vagy!

— mentegetőzik —

— hiányzott is neki a blog, meg aggódott, mit csinál az osztály felügyelet nélkül —

— rágót ragasztanak nekem a vezérlőpult aljára! — Bővebben…

húszéves

Ilyen volt az ifjúság.

Ilyen volt egyetemistának lenni.

Párás hajnalon állni a lüktető városrészben, a híd mellett. Másokkal együtt. Érdek nélkül, csak úgy, lelkesedni, dolgozni valamin, közös ügyért. Bővebben…

portrék 10.: a túl szép lány

apróbetűs megjegyzés:

én nem vagyok túl szép, én aztán nem!

sőt, igazán szép se, sőt, egyáltalán,

csak speciális csiszolású retinán, néha.

 

A túl szép lány nagyon szép, és mindig is az volt, és ezt magáról nem lehetett nem tudnia már nagyon korán. Ebbe nőtt bele, ez nevelte föl: a saját szépsége.

A szép lányoknak nehéz életük van. Mondta anyám mindig.

Én ezt nem értettem. Másra sem vágytam, mint a szépségre, a rá se rántó, hasat be nem húzó lazaságra. Bővebben…