Amikor kisebbségügyben vagy valami tabutéma felvetésekor ezt mondják: átesünk már a ló túlsó oldalára, az, gyanítom, annyit jelent, hogy szisszentek, és érzik, hogy valami lesz.
És igazán nem szeretnék, hogy legyen valami.
Ezért nagyot, túl nagyot kiáltanak. Bővebben…
A túl szép lány nagyon szép, és mindig is az volt, és ezt magáról nem lehetett nem tudnia már nagyon korán. Ebbe nőtt bele, ez nevelte föl: a saját szépsége.
A szép lányoknak nehéz életük van. Mondta anyám mindig.
Én ezt nem értettem. Másra sem vágytam, mint a szépségre, a rá se rántó, hasat be nem húzó lazaságra. Bővebben…
Na most az a helyzet, hogy én, az úgynevezett közfigyelemnek örvendő úgynevezett feminista úgynevezett blogger (még az “örvendő” is úgynevezett), a sokak szerint panaszos, keserű, hibáztató, traumatizált nő sok tekintetben jobb véleménnyel vagyok a férfiakról, mint egyes kommentelőim, sőt: mint ők, tehát “a” férfiak magukról, amikor sértetten és vezetéknév-keresztnév nickkel ideírják a kilométeres okfejtéseiket.
Ez bőven kiderült két és fél év alatt. Nem is elsősorban azért, mert volt nekem egy csodálatos, érzelemdús, intelligens férjem. A kommentelőkkel folytatott beszélgetésekből döbbentem rá: mindig azt mondják, hogy én lesújtó véleménnyel vagyok róluk — találva érzik magukat –, pedig én nem vagyok, és nem írtam azt, amit nekem szegeztek. Azoknál a férfiaknál, akiknek a viselkedéséről írtam, ők, az engem vádlók is különbnek gondolják magukat (noha van, amikor tévednek).
Mindenekelőtt: nem tartom őket eleve és lényegileg különbözőnek magamtól. Emelt fő, intellektus, gazdag szív, játékra-örömre való hajlam: ez tesz emberré, érdekessé, potenciális partnerré férfit is, nőt is, úgy értve, hogy én ekként, erre szüntelenül törekedve érzem magam a kiteljesítő kapcsolatra késznek, és csak az ilyen férfival tudok mit kezdeni. (És én csak férfival, legalábbis eddig nem történt még velem más, de nem akarok heteronormatív állításokat tenni csak azért, mert a heteroszexuális önmagamról írok. Kéretik ezt figyelembe véve olvasni.) Bővebben…
melléknevek sorozat 3.
Elleptek engem a spamek. Valahol nagyon értékes jószágnak számít a blog: százasával ömlenek. Most épp hatszáznegyvenegy darab van; a rendszer két hét után törli ezeket automatikusan.
Megnéztem már, ki ez, mi ez, az egyik linket mármint, mert itt az a lényeg, hogy nagy forgalmú helyekre linkeket nyomjanak.
Ez pont egy gyerekpornót ajánlgató oldal volt.
Néztem a hason fekvő, mit sem sejtő, épp serdülni kezdő leánykát a képen, térdzokniban volt, és azon gondolkodtam, mi lehet ebben a vonzó az idősebb férfiaknak. Bővebben…
Sok bántó mondatot kaptam életemben. Meglep, milyen erős reakciókat váltok ki egyesekből. Hogy újabban hányan akarnak belém szólni, definiálni, interpretálni, terelgetni, befolyásolni próbálni engem. Hogy én milyen vagyok, mit tettem, mit miért csinálok. Mondván: én megmutatom magam, ne csodálkozzam. Mindenhol engem látnak, szerintük én mindenhol ott vagyok, keresem a konfliktust.
Néha azt érzem, persze, mondják csak, joguk van, sokféle a vélemény, ez is egy közte. Máskor meg azt, hogy hagyjanak már, igazságtalanok, nem értik az egészet — bekapcsol az önvédelmem. Bővebben…
Az olvasó vendégposztja.
Olyan érdekes, hogy az emberek mindig mindenhez olyan jól értenek. A leginkább persze olyan témákban megy az észosztás, amiben a legkevesebb tapasztalatuk van. Tudjátok, aki sosem tanított vagy gyógyított, az tudja a legjobban, hogyan kell. Nálam meg valahogy úgy van ez, hogy minél többet látok egy problémából, valószínűleg annál többet tudok róla beszélni, de annál kevésbé tudom a megoldást. És van az a téma, amiben sajnos többszörösen is érintett vagyok, de egyáltalán nem tudok róla beszélni, csak nagyon ritkán, és csak annak az egy-két embernek, akinek szerintem érdemes.
A minap szembejött egy feliratos kép a facebookon, amit akkor rögtön el is rejtettem, most pedig már nem találom, így nem tudom pontosan idézni. Valami olyasmi volt a lényeg, hogy a statisztikák alapján te is része vagy egy potenciális öngyilkos közvetlen környezetének, ezért tartsd nyitva a szemed, hogy megelőzhesd. Mert ez ilyen egyszerű, ugye? Bővebben…
Szerintem cikik ezek a triggerek, amikor két jól öltözött ember beszélgetni kezd, és előkerül egy borászat neve, egy ritka sportág, egy márkanév, egy távoli város, akkor mind a kettő pozicionálja magát, gyorsan megemlíti a releváns információkat, hogy ő nagyon járatos ám, volt már ott, a Dunlop ütő nem az igazi, a rozés poharat pedig nem is úgy kell fogni (tévedésben van az egész világ!), és ajánlgat mindenfélét a másiknak, nézze meg, kóstolja meg, de csak az a lényeg, hogy ő milyen kifinomult. Azt mindenképpen meg kell mutatni, ajánlani. Mert ő benne van a körben.
Szerintem ciki másokat majmolni. Az én luxuskedvenceim üstökösök, nekem cikkantak át, az én egemen, hű vagyok hozzájuk. Mindnek — Ráspinak, a bambuszbiciklinek, az Illynek — hosszú, személyes története van. Mágus cuvée-t iszom a szerelmemmel. Bővebben…
Már megállapítottuk itt, hogy a feminista a jogvédők négere. Képzett, a szabadságjogok iránt elkötelezett, antirasszista értelmiségiek, akik sosem restek a kilakoltatások és a holokauszt önkényes értelmezése ellen tiltakozni, akik nem nevezik sem rokkantnak, sem fogyatékosnak a fogyatékkal élőket, és akiknek nyugodt lehet a lelkiismeretük a bután tekintélytisztelő rendpártiak ellenében, szükséges rossznak tekintik a prostitúciót, szexista vicceket puffogtatnak és nőgyűlölő érveket hajtogatnak nulla önreflexióval. Mintha e területen (a legnagyobb kisebbség ügyében) vakok lennének. Nem látják az egyenlőtlenség és a nők elleni erőszak rendszerszerűségét. A társadalmi mechanizmusokat furcsán figyelembe nem vevő magyarázataik vannak, ha házasságról, nemiszerep-osztásról, szexről, gyerekelhelyezésről van szó: egyéni eseteket emlegetnek, a két fél egyforma felelősségét, az érem másik oldalát. Józanságra intenek és arra, hogy nem szabad általánosítani, a férfiakat gyűlölni.
És mindig van egy ismerősük, aki. Bővebben…
Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a nagyon szomorú alaptapasztalatommal, hogy a szüleim nem igazán tudtak engem, nem vettek komolyan, és nem is tiszteltek soha mint szuverén emberi lényt, sem mint az akármilyen gyermeküket, sem mint kvalitásokkal rendelkező valakit, ellenben nem voltak restek engem terelgetni, hibáztatni, bennem bűntudatot, alkalmatlanságérzést kelteni. Fogalmuk sem volt arról, ami igazából fontos volt nekem, soha nem mondhattam el, nem is lehetett téma. Egyedül voltam minden kínommal, azzal is, amikor a bátyáim nagyon csúnyán bántottak. Az önállóságomat a szüleim annyiban támogatták, amennyiben ez azt jelentette, hogy nem okozok nekik problémát. Alig emlékszem arra, hogy örültek volna nekem, büszkék lettek volna rám, az önértékem számított volna. Ma sincs ez másképp. Ami nekem fontos, nekik nem érdekes, a többi témában meg helyre akarnak tenni. Bővebben…
A valaki feküdjön le velem című, keddi elemző írásra heves nőhibáztatás, a nőgyűlölet jelenségét relativizáló, kifejezetten ellenséges módon értetlen kommentáradat érkezett. Újra körünkben üdvözölhettük a legkitartóbb kommentelőt, a bőrcipős-karórás Tibit, aki itt a blogon hagyományosan nem érti, miért nem akad ínyére való partnere, és szerintem inkább máshol gondolkozzon ezen. De a pálmát “Szücs Imre” viszi:
“A nem az nem!” – szól a feminista szlogen. Mi is ezzel a gond? Bővebben…
Nem bírom ezt a sok süketelést. Nem túl szexi, nem túl summa cum laude férfiak magabiztos fejtegetéseit a világról, a kocsikról, politikáról és a nőkről. Miért nem lehet csak úgy együtt menni, lenni? Persze nem Endrével.
Jön mellettem az Endre a Bartókbélaúton, magyaráz, kezemben egy kurvanehéz doboz — megjavították a turmixgépem –, sietnék, botladozom, némán nyögök, úgy hallgatom. A piros lámpánál elém fordul, a kezével gesztikulál, arról beszél, egyre hangosabban, hogy mi a baj a nőkkel. Bővebben…
Vannak férfiak, nem is kevesen, akik először is összetákolnak egy énképet: ők aztán nem olyanok, mint a szemét férfiak, ők kedvesek, rendesek, nem erőszakosak, igyekvőek. Velük lehet beszélgetni, ők a tenyerükön hordozzák azt, akit megszeretnek. (Ezt nevezi az angolszász netes nyelvezet nice guynak.) Aztán benyújtják az igényt, hogy akkor ide nekik a nőt, ők jó fiúk – hát nem ez kell a nőknek? Mi lesz már? Odamennek, beszélgetnek, romantikus verset küldenek és semmi? Pedig ez járna nekik. Telnek az évek, és még mindig szüzek. Bővebben…
Nem jó fej, mert fáj a foga, kiszakadt a mosógép csöve a falból, és attól fél, hogy terhes megint.
Nem jó fej, mert tizenegy hónapja nem aludt öt órát egyhuzamban.
Nem jó fej, mert szédül az éhségtől, és húsz perc múlva indul a vonata.
Nem jó fej, mert ami nekik viháncolás, az neki takarítás. Bővebben…
Másokat mindig, magamat is olykor rajtakapom azon, hogy hiszek az igazságos világban, pontosabban: abban, hogy a világ igazságos, és a történéseknek morális értelmük van.
Hihetetlenül bornírt, gyermeteg logika ez. Mások hibáztatására és a magunk derekának kihúzására jó: hát igen, mi nem járunk így, mi jók vagyunk.
Mint a filmekben: kiderül, ki a gyilkos. Jockey elbukik. A szerény, szemüveges lány világsztár lesz, a pávaként parádézó irigyelt mindenki kedvence a McDonald’s takarítójaként végzi.
Vagy a népmesék világa: így jár, aki kapzsi. Jótett helyébe jót várj. Boldogan éltek, amíg meg nem haltak, a gonosz mostoha pedig megpukkadt mérgében.
Ez persze összefügg az istenhittel: a biztos tudattal, hogy valaki, valahogyan irányítja, elrendezi a dolgokat. Szenvedek, és Isten valahol együttérzően bólogat. Bővebben…
Az elvek áttüremkednek a hétköznapi helyzeteken. Az elvek konfliktusa, az nehéz. Nehéz igazságosnak, árnyaltnak lenni. Forgolódom emiatt néha.
Ma is milyen napom volt. Bővebben…
Csúnyán le van járatva a jog, a jogszerűség, a jogra való hivatkozás, az a helyzet. Olyan halott, okoskodó, romlott valami a jog sokak szemében, amivel csak visszaélnek a dörzsölt figurák, hogy szemétkedhessenek.
Már néha én is elhiszem ezt. Na de…
Miért gondolják azt az emberek, hogy a jogszabály, a saját hazájuk törvényeinek összege írott malaszt, és nem úgy van az?
Rohadtul úgy van, és legyen úgy, ha nincs. Bővebben…
M. Györgynek
Nekünk nagyon progresszív gondolataink vannak (lettek) itten. Figyelünk, ráébredünk, és pörölünk az égbolttal: de hát miért ilyen a világ, mennyivel jobb lenne mindenkinek amúgy! Annyi szenvedést termelnek a rendszer jellemzői, hát miért nem lehet a rendszert megváltoztatni?
Például hosszabb ebédszünet, hatórás munkaidő, és kötelező juttatásként mindenkinek kondi- és fürdőbérlet. Csupa boldog, energikus ember. Hm? Bővebben…
melléknevek sorozat 1.
Élvezem az okos emberek társaságát.
Nem az okoskodókét, nem a magukat okosnak hívőkét, nem a címmel-ranggal rendelkezőkét. Hanem az okosakét. A finomakét és erősekét. Akik értik és jól tudják a szavakat.
Másunk sincs. Bővebben…
Ülünk a Napos Oldalban. Ebédezünk. Finomat. Nekem rendben van ez így, néha egy alternatív hely.
Azt mondja Szilvi, egyek kölest. Váltsam ki a krumplit, rizst kölessel.
Én nem akarok kölest enni és nem akarok semmit kiváltani.
Konzervatív vagyok? Ragaszkodom a káros rutinjaimhoz? Merev volnék? Túl sokat mondták nekem, hogy váltsak életmódot, egyek ezt-azt?
Nem tudom, mi ez bennem. Én nem bírom ezt a sok új trendet. Bővebben…
Basszátok meg, hogy volt ez 1985-ben? 1992-ben? 2001-ben???
Mi mind ilyen gázosan néztünk ki? A csoportképek szerint igen. De hogy volt ez? Akkor még itt tartott a világ? Egyszerűen leszartuk, hogy hogy nézünk ki, hogy milyen a hajunk, ruhánk? Kockás ingben jártunk? Két szál hajunk nem állt párhuzamosan a frufrunkban? Eleve: frufru?
Nem néztünk tükörbe? Nem volt afféle ambíciónk, hogy tessünk magunknak? És mindenki más is leszarta? Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 