okos

melléknevek sorozat 1.

Élvezem az okos emberek társaságát.

Nem az okoskodókét, nem a magukat okosnak hívőkét, nem a címmel-ranggal rendelkezőkét. Hanem az okosakét. A finomakét és erősekét. Akik értik és jól tudják a szavakat.

Másunk sincs. Öregszünk, szebbek már nem leszünk (noha én új lendülettel súlyzózom, futok, úszom, szaunázok, rostos cuccokat eszem, meg húst és halat, és rengeteg vizet iszom, csak úgy mondom, hátha valaki inspirációra vár), az agyunk azonban vág, láttunk már eleget, van mondandónk, és már tudjuk, min döbbenünk meg, kivel és miért jó beszélgetni. Keressük, éhezzük az ő társaságukat.

Szexszel kombinálva az okos ember meg aztán végképp az élet sója.

Ki az okos?

Sokféle okosság van.

Okos emberrel beszélgetni azért jó, mert érti, amit mondasz neki (a stílusárnyalatokat, finom poénokat, utalást, iróniát is). Jókor komorodik el, jókor vár, jókor kérdez, jókor röhög. Ő maga nem csak okosakat mond, vagyis innova- és informatív, hanem főleg nem mond hülyeségeket. Ez a legnagyobb élmény.

A szokásos, bornírt, unásig ismert faszságokat nem mondja. Helyette hallgat.

Nem mond közhelyet.

Nem redundáns.

Jó sztorijai vannak.

Okos az, aki jól fogalmaz, és erőseket mond tömören.

Okosság a rugalmasság is. Hogy nem akad ki az ember, ha valamit hirtelen másképp kell. Struktúrát vált, paradigmát: átrak egy ékezetet a másik magánhangóra, és akkor egy másik szó jön ki.

Ugye, a matematika, az nagyon okos. Két iksz négyzet mennyi? Négy iksz négyzet mennyi? Akármi hülyét kérdezek, megmondod? Nekem így tanította az osztályfőnököm, és én a matekot, legalábbis ami belőle a hétköznapjaimban felismerhető (algebra! halmazelmélet! geometria! valószínűségszámítás!), értem és tudom.

Az okos ember érzelmileg is intelligens: ha érzékeli, hogy ez most a te történeted, hagy teret, nem vág bele, nem erőlteti oda sem a maga történeteit, sem a tanulságait.

Az okos emberrel kétszemélyessé válik az univerzum és az idő kilép a medréből.

Mondok példákat.

Tizennyolc évesen sokat vitáztunk az egyik legjobb képességű osztálytársammal. A szó görög értemében, sajnos, már, nem emlékszem, miről, de a beszélgetések kölcsönös, méltó izgatott és persze naiv jellegére igen. Az alapélményem, hogy egyszerre éreztük mindketten, hogy mi és abban a helyzetben csak mi nagyon okosak vagyunk.

Az összes igazán közeli barátom nagyon okos, árnyalatokra érzékeny, progresszív, jó humorú és gyűlöli az igazságtalanságot. És tanárok.

A két gyerekeimapja is okos nagyon, és ők ehhez társuló foglalkozással, címmel-ranggal, meglett emberként, de most nem írok róluk, mindkettő fájna, meg összehasonlítani sem akarom őket.

Vannak aztán kósza emlékeim, hirtelen ellobbant nagy rajongásaim. Kettő filozófus, meg még egy fél (félig végezte el, és csak egyszer beszélgettem vele hosszan). A filozófusok meta-emberek, minden rendszert, logikát értenek.

Egy nyelvész.

Még egy nyelvész.

Egy matematikus, kevés szavú. Különféle rendszerek, különféle figyelem.

A minap meg egy közgazdásszal beszélgettem. Érdekelt, amit mond. Mert amit mondott, releváns és revelatív volt, kapcsolódott ahhoz, amit én mondtam, és érdekes volt: kellően azonos, kellően más. Jók a párhuzamai. Tudja, hol tartunk. Tudja, hogy értem, amit mond. Alapvetően, de nem tolakodóan helyesel engem. Nagyon ritkán érdekel igazán, amit az emberek mondanak, mert az emberek sokat beszélnek.

Ma meg (szombat van) egy apró könyvkiadó igazgatójával beszéltem (a bejegyzés augusztus 9-én íródott, a szerk.). Sűrű a telefonbeszélgetés. Volt egy munkám, az előbbi közgazdász révén, és abból most következik egy másik.

Szeretem a hatékony, lényegre törő megbeszéléseket.

Tudja, ki a férjem. Tudom, mit kell megkérdeznem, tudja, milyen paramétereket kell elmondania. Mindent elmond, és semmi sem fölösleges. Ezt azonnal érzékelem és bámulom. Én meg mindent értek, mindenre gyorsan egyértelműen válaszolok (igent mondok), és megkérdezek kettő lényegeset. Tudom, hol a Pozsonyi út, tudom, mit jelent, hogy nem kell neki magyarázni a Le Monde Diplomatique-kal szerzett olvasószerkesztői tapasztalatomat. Tudom, hogy nem tudja az e-mailemet, mert eddig csak telefonon beszéltünk. És ő értékeli, hogy én ezt tudom. Mindennek, amit mond, van veleje. Szügyig gázolok, prüszkölök abban, hogy értelmes a beszélgetés.

Régimódi a szóhasználata. Ilyeneket mond:

(honorárium) Ez magának konveniál?

(Kénytelen.)

meg

Maga rendkívül jó referenciákkal bír, és illő szerénységgel, de magát is dicsérte.

No igen. Ez külön, stilárisan is elszórakoztat.

Van olyan nem is közeli ismerős, akivel rövid leveleket váltok ritkán, és annyira pontos és annyira közel hoz. Észrevesz fontos részleteket. Jóindulata azonos az okosságával.

Van ismerősöm, aki nagyon okos és ezzel egylényegűen állja meg a helyét az életben, vagyis talpraesett és jól dönt, és van, aki még okosabb és hihetetlenül lúzer.

Olvasok okos embereket. Révész Sándor okos. Nádasdy Ádám okos. A narancsos szerk. (Bojtár B. Endre) okos. Betlen Anna okos. Heller Ágnes okos.

Okos a fiam. Okos és divergens. Belül szabad. Leszar mindent, de csak az intellektus természetszerű magaslatáról, és illő tisztelettel. Elvan azzal, ami a homloka mögött történik, hogy megfigyeli, megérti, megalkotja. Nem csak a fókuszt látja tisztán, hanem számol a körülötte lebegő apró pontokkal is. Hogy mi mihez tartozik. Ez neki a magától értetődő működése. Tudja például, mert ráérzett, hogy az Illy-gép melletti mindenféle kávécukrok közül a Mexikóból, Spanyolországból, Csehországból származóakhoz, pótolhatatlanok lévén, nem nyúlunk, s csak a közönségesebb hazaiakat önti a bögréjébe. Tanítja a véneket a templomban. Jól kíváncsi, jól figyel, jó elemez és remekül interpretál, valamint élvezi e képességeit, van benne valami derűs bizonyíthatnék. És ez nekem fontos, olyan… elégtételszerű. Szíjat is hasítanék a hátából.

138 thoughts on “okos

  1. Bizony. Okos emberrel beszélni olyan, mint tiszta forrásból inni. A fiad tényleg csillogó szemű, játékos intellektus. Az én kedvenc okos emberem Szerb Antal.

    • Iskolásként szerettem, ha én voltam a legokosabb egy csoportban. Menőnek éreztem 🙂 Aztán hamar rájöttem,hogy ez nem annyira buli, és sokkal jobb olyan társaságban lenni, ahol velem egy szintű vagy inkább okosabb emberek vannak. (És tényleg addiktív.)

  2. Egyszer vitatkoztam egy okos emberrel, mi a jobb, már ha lehet így választani, egy nagyon okos, de alapvetően gonosz ember társasága, vagy egy butáé, akinek viszont jó a szíve.
    Én nem tartom magam különösebben okosnak (nem is tudom, mit jelent okosnak lenni, intelligens, értelmes, művelt, ezek olyan bevett szavak, okos passz, sebaj), az előbbire voksoltam, okos ember szerint inkább egy jószívű, de buta.
    Ez vagy nyolc éve volt, néha eszembe jut és mindig mást mondok, még nem döntöttem el végleg.

    • Hát ez érdekes kérdés. A buta, de jóindulató emberről nekem egy kevéssé intelligens, ámde jószándékú kölyökkutya képe ugrik be, az okos gonoszéról meg Krapulaxé. Az előbbi társaságát asszem hosszabb ideig elviselném, viszont legalább hamarabb meg is unnám. Szóval passz.

    • Régi mondás, az okos lusta tábornok lesz, a buta szorgalmas pedig közlegény. 😦
      Amúgy az eredeti felvetésre az okos gonosz a legrosszabb kombináció, mert úgy tud ellenedre tenni hogy azt nem tudod kiszámítani előre. Persze idövel mindenki kiismerhető de ha nincs rá idő akkor baj van.
      A gonosz emberek társaságában nekem nem jó lenni. A többit lehet variálni de gonosz ne legyen benne.

    • szerintem gonosz ember nem lehet okos. mármint definíció szerint ki van zárva. ez ilyen társadalmi kérdés is, vagyis közösségi felelősség, hogy mit tekintünk okosnak.
      ezzel kapcsolatosan egy nagyon jó TED beszéd ez:
      http://dotsub.com/view/90c9d651-969f-43de-b771-d17f477a92a5

      az én fogalmaim szerint nem lehet okos az, aki nem tud saját magán túl gondolkozni/látni, vagy visszaél a hatalmával. maximum arrogáns lehet.

      OV pl. szerintetek okos? buta? mit jelent 1-1 fogalom? mivel ruházzuk fel? hogy tekintünk rá? mit eredményez, ha így vagy úgy?

        • Csak az én véleményem, úgyhogy lehet, hogy tévedek, de aki okos, az azért nem él vissza a hatalmával, mert a hosszútávú és gyümölcsőző együttműködés alapja az mindig a kölcsönösség, és sohasem az elnyomás.
          Elnyomásból nem lesz jó soha, hosszútávon soha.
          Megint mondom, én gondolom ezt, nem vagyok közgazdász, de kicsiben ezt láttam, én úgy értem meg a világot, hogy lebontom hétköznapi dolgokra.
          A családom vállalkozásaiban például.
          Aki talpon maradt, az emberséges volt, okos volt, előrelátó.
          Aki buta volt, de mohó és szerencsés, az bebukta.
          Hosszútávon nem lehet emberség nélkül csinálni semmit.
          Szerintem, de lehet, hogy nincs igazam.
          Mert ezen még nem gondolkodtam igazán, és nem is beszélgettem igazán erről senkivel.
          Csak ezt szűrtem le.

          • Hát ez elvben igaz, gyakorlatban pedig a kihasználással lehet a leggyorsabban előre jutni anyagilag, ranglétrán, politikában egyaránt. 😦

            • Az a kérdés csak, hogy meddig tart ez az előrejutás?
              Volt hihetetlenül gazdag rokonom, politikus barátokkal, mára igencsak le van gatyásodva.
              A testvére is, de ő óvatosabb duhaj volt.
              Ami mögött nincs semmi, abból hosszútávon semmi lesz.

              • Ó, én bőven tudok hányingerkeltő könyöklőket mondani, akik olyan ügyesen helyezkednek, annyira gerinctelenek, hogy soha semmilyen földindulás nem tudta őket megingatni. Persze, tény, hogy “tehetség” kell ahhoz is.

            • Lehet, persze.
              Ezt én gondolom csak.
              Én nagy okosság-fan vagyok, meg tehetségrajongó.
              Aki okos, meg tehetséges az stabil, érzed valahogy, hogy nincs vetítés, meg “jobbnak mutatás”, hanem ő olyan, tudja is, és jól is csinálja.
              Ezt boncolgathatnám még, de nem tudom megfogalmazni.

              • Azt gondolom, hogy teljesen értem. Persze, aki valóban okos, aki stabil, annak nem kell vetíteni – de itt az is lehet, hogy önbizalma van (nem öntelt! természetesen, mint mindenkinek vannak korlátai, ezekkel tisztában is van, de rendben van azokkal is), pedig esetleg (legalábbis IQ-val mérhetően) nem is olyan rendkívül okos, a másik, aki esetleg jobb képességű, sőt esetleg a tudása is nagyobb, de eleget hallja, hogy genetikai selejt, az meg vetít, hogy még jobbnak, okosabbnak látszódjék, mint amilyen. Mert neki csak a tökéletesség elég, mert ezt kapta, mert gyerekként a négyesért már szidás járt. Például. És hiába okos és nagy tudású, tökéletest akar vetíteni. Vagy azt gondolja, hogy másképp nem tud érvényesülni, csak ha tökéletesnek látszik, pl. azért, mert nem tanították meg arra, hogy kiálljon magáért, ezért mindig csak akkor vették észre, ha kimagaslott, nagyon – a másik meg egyszerűen belenő abba, hogy kell persze letenni az asztalra, de nem kell a lelkét kitenni ahhoz, hogy szeressék, elfogadják, egyszerűen elég az, amit adni tud.

            • A konyoklok nem feltetlenul okosak is (de nem kizart) egyszeruen csak gatlastalanok. En az egyetemen ismertem jo parat, alapvetoen eleg ostobak voltak, meg gyokerek is, csak ahhoz volt “eszuk” rafkojuk, hogy elvtelenul segget nyaljanak ha kell, de valodi produktum, energia befektetes, eredeti gondolatmenet nem igen jellemezte oket.
              En ezt a fajtat megvetem, bevallom.

        • Az okossag mint jellemvonas. Vagy csak az eszessegre gondolsz? Az okossag komplex, tobb mint a jol porgo fogaskerekek. Az eszesseg moral nelkul epp olyan unalmas, mint a buta josag.
          ?

          • Pusztan az eszeert meg soha nem szerettem senkit. Csak okosnak lenni nem eleg, meg ha erdekes is, nagyon egyoldalu egy ido utan. De az okos, intelligens es tehetseges es amiben tehetseges szenvedelyes is, magasan fejlett moralis erzekkel biro embert csodalom es szeretem is. A buta joval nekem kulonosebb bajom nincs, legfeljebb nem vele vitatom meg a kvantum fizika kerdeseit. Masreszt talalkoztam mar nem egy “butaval” aki valojaban nem is buta csak nem kapott megfelelo inspiraciot. Ok peldaul nagyon figyelnek. A nagyon jo lelku es nagylelku embereket is hajlamosak vagyunk butanak hinni. (en nem, de ismerek sokat akik igen)
            En a tul hiszkeny embereket tartom kisse butusnak,ami nem bizalmi alapu,hanem foleg kapzsisagukbol eredo hiszekenyse, de sajnalom is oket.

        • azért, mert okos ember nem él vissza a hatalmával :). definíció szerint. ha visszaél, akkor nem okos a számegyenes szerint.
          amit piszkálok, az nem arról szól akit megfigyelünk, hanem saját magunkról, hogy mit tekintünk minek. érdemes megnézni azt a TED beszédet amit linkeltem, nagyon pontosan elmondja, hogy mit tehetünk mi, a szemlélők, egy-egy jelenséggel kapcsolatosan. a mi döntésünk, hogy mit tekintünk okosnak, mi tartozik bele és mi nem. (naggyon jó a TED beszéd!)

          • Meg fogom nézni délután. Én arra jutottam, hogy az okosság lehet értelmi gyorsaság, észbeli képesség, és nem kell hozzá semmi, csak jó felfogás, összefüggések meglátása. Aki viszont intelligens, az látja a többieket is, van érzelmi intelligenciája, és arra használja az eszét, amire való. Én egy pszichopatára nem mondanám, hogy intelligens, sem egy diktátorra.

      • Először azt kéne tisztázni, hogy mit jelent a gonosz? Akit mi gonosznak tartunk vajon annak tartja magát? Vajon akik népirtásokat követnek el, vagy másokat kirabolnak, megölnek, megerőszakolnak azok magukat gonoszként aposztrofálják?

          • De akkor mégis, ki a gonosz? Szerintem erre nincs tudományos definíció.

            Ha a köznapi gonosz-fogalmunkból indulunk ki – azaz gonosz az, aki szándékosan, haszonszerzés reményében vagy esetleg anélkül bánt mást, vagy mással rosszat tesz – akkor szerintem ez egy másik tengely, mint az okosság.

            Szerintem simán lehet valaki rosszindulatú, szemét, gonosz, bántalmazó, úgy hogy közben nagyon művelt és intelligens. Lehetnek fejlettek a szociális skilljei, lehet kommunikatív is úgy, hogy közben a morális érzéke hiányos – például lehet nagyon tanult, tájékozott, elbűvölő modorú, jó társalgó, kellemes társaság és emellett megvezethet, manipulálhat, átvághat, kirabolhat, vagy épp kibelezhet egy sötét parkolóban.

            Egy pszichopata vagy szociopata személyiség is tűnhet nagyon vonzónak, okosnak, és lehet közben sorozatgyilkos. Az is kérdés persze, hogy az ilyeneket gonosznak vagy betegnek tartjuk-e?

      • Valahogy én is mindig úgy képzeltem, hogy a magasabb rendű intelligencia kizárja a rosszindulatot. Aztán kiderült, hogy ez nem minden esetben van így. Elég egy defektes személyiség hozzá.

      • Az, hogy egy okos ember lehet-e gonosz, csak a céljaitól függ. Ha nem hosszú távra optimalizál, akkor mindezeknek az elfogadásával is vígan lehet gonosz, mert rövid távra van, hogy a gonosz megoldások nagyobb társadalmi előnnyel is járnak. Inkább a bölcsességre szoktunk olyasmit érteni, ami kizárja a gonoszságot, nem?

      • Most néztem meg, úgy, hogy oda is figyeltem.
        Sokkoló volt, mert igaz, remeg a gyomrom.
        Mi tehetünk ezek ellen, azzal, hogy mit fogadunk el, és mit nem.
        Egyéni szinten is, és társadalmi szinten is.
        Lehetséges, de nagyon nehéz, és nagyon nehéz is lesz, egyre nehezebb lesz.
        Egyszerre belegondolni is nehéz, ez több hetes gondolkodnivaló.
        OV-t nem tudom!
        Pedig gondolkodtam rajta.
        Ő nem buta, ez tény, viszont félelmetes.

            • Mert képtelen felfogni, hogy gyakorlatilag egy diktatúrának ágyazott meg. Nem látja, hogy tönkreteszi az országot, rengeteg ember nyomorog most is. Nem látja, hogy mivé lett. Az ész emberség nélkül semmit sem ér. A tapasztalat azt mutatja, hogy az ő általa létrehozott rendszer, nem önfenntartó. Többek között ezért.

            • Szerintem latja, csak szarik ra. hatalomittas es gatlastalan hazug. Nehogy mar felmentsuk (szinte) mint egy szenilis oreget, aki nem tudja mit csinal. Az a baj, hogy amig igy akarunk gondolkodni ezekrol, nem utasitjuk el egyertelmuen a disznosagokat, mert valami mindig akad ami enyhit es felmentest ad.
              Ezzel most nem teged akartalak ‘elmarasztalni” karina, meg nem is olyan blog ez ahol ilyesmit kene megvitatni, de ez most nagyon kikivankozott belolem.

            • Tényleg nem az a blog, ahogy Lucerna is írja, de szerintem is beteg.
              És akik a mostani választáson nagyon feljöttek, azok is.
              Ezért félelmetes.
              Én félek most, nem túlzok, meg hisztizek itt, de amit csinálnak az ijesztő.
              Van, aki nem ijesztő, csak simán hülye, vagy tehetségtelen.
              Sokkal nyugodtabb lennék, ha egy tehetségtelen, semmilyen vezetne.
              Azt hiszem nem a paranoia beszél belőlem.

      • Véleményem szerint lehet okos aki gonosz ! Hogy valaki gonosz legyen ahhoz is szÜkséges egy fajta inteligencia, okosság úgymond! MáskÜlÖnben nem lenne hiteles a dolog! Ez a példa talán egy másik világ de megemlíthetÖ akár pl; sátán

  3. Én sosem voltam különösebben okos, Mármint az iskolában jól tanultam, de egy csomó dolog – szociális, érzelmi intelligencia, problémamegoldás, konfliktuskezelés, másokra odafigyelés, apró de fontos részletek, jelek észrevétele és azokból való olvasás, annak tudása, hogy mikor hallgassak és mikor beszéljek, igencsak hiányos nálam.

    Ezen készségek megléte részben biztosan velünk születik, de én később is kevés támpontot kaptam hozzájuk – épp tegnap beszéltük meg a sógorommal, hogy valójában én is és a tesóm is milyen kevéssé voltunk szocializálva a tizenes éveink végén, milyen keveset tudtunk a világról, és milyen alulfejlettek voltunk a közösségi létben illetve érzelmileg. Beszélgetni sem tudtunk igazán, hiszen otthon se beszélgetett velünk senki. Csoda, hogy viszonylag normális ember lett belőlünk. És bár fejlődtünk sokat, nekem ezeket mind kőkeményen tanulni kellett, és régebben sokat lamentáltam azon, hogy de jó lett volna, és mennyivel boldogabb életem lett volna, ha ezekben a dolgokban okosabb vagyok. Most már belátom, hogy fölösleges ezen nyüsszögni, és inkább annak örülök, hogy mostanra elég sokat sikerült ledolgozni a hátrányaimból.

    Ahogy érzem a műveltségbeli, tájékozottságbéli hiányosságokat is. Sokat beszélgettünk a férjemmel arról, hogy amikor egyetemre kerültünk és sokféle embert megismertünk, mennyire feltűnt mindkettőnknek, hogy milyen előnyük van a városi, értelmiségi családból származó diákoknak, akiknek már a szülei is diplomások voltak, beszéltek nyelveket, jártak külföldön, ismertek sok embert, rutinosan mozogtak idegen környezetben, és kipróbáltak egy csomó olyan dolgot, amiről mi csak álmodozhattunk. Ész dolgában nem voltunk szerintem sokkal hülyébbek, de volt egy csomó olyan kulturális-szociális hátrányunk, ami miatt butábbaknak, nehézkesebbnek, ügyetlenebbnek tűnhettünk.

    • Ugyanez. Én mindig tudtam magamról, hogy gyors felfogású, hamar tanuló, értelmes gyerek vagyok, csak otthon nem dicsértek soha, a tanáraim láttak csak bennem fantáziát. Egy nagyon egyszerű, proli családból jövök, és nekem már gimiben, aztán meg az egyetemen tűnt fel, hogy nálam csekélyebb értelmű medvebocsok sokkal hamarabb érnek célba, jobban képviselik magukat, és sikeresebbek az életben, mert áll mögöttük egy jó, támogató család.

    • ” Mármint az iskolában jól tanultam, de egy csomó dolog – szociális, érzelmi intelligencia, problémamegoldás, konfliktuskezelés, másokra odafigyelés, apró de fontos részletek, jelek észrevétele és azokból való olvasás, annak tudása, hogy mikor hallgassak és mikor beszéljek, igencsak hiányos nálam. ”

      Ezt akár én is írhattam volna. Sokat fejlődtem ilyen téren, de néha még mindig hihetetlenül figyelmetlen tudok lenni. Pedig én viszonylag jól szocializálódtam (azt hiszem), de akkor is, valamiért nem jön zsigerből, tudatosan kell ilyesmikre figyelnem, és ez ez a folyamatos készenlét nagyon fárasztó tud lenni.
      Csodálom az olyan embereket, akik gyakorlatiasak és magas érzelmi intelligenciával rendelkeznek: akik mindenkivel megtalálják a közös hangot, felismerik a manipulációt, tudnak jól hallgatni és hatásosan beszélni, és észreveszik, ha valaki zaklatott vagy szomorú.
      És baromira irigylem azokat is, akiknek természetes, hogy 40 fokban készítenek ki ásványvizet az előadóknak, de azokat még jobban, akik eleve légkondis terembe szervezik az egész konferenciát.

  4. “Mert az én kislányom nem okos ám, tetszik tudni; nagyon jó gyermek, ki is mos, ha én nem érek rá, a két kisebbet is ellátja, ha kell, még mesél is nekik, jobban félnek tőle, mint éntőlem, pedig nem bántja őket. Mondom, jó kislány, csak nem okos, tetszik tudni. Láttuk mi hamar, hogy nem tudósnak termett; a két kisebb, az másmilyen… csak ez a legnagyobb, ez tanul nehezen. ”
    Ezt Szabó Magda írja az Álarcosbálban.
    Mi van akkor, ha a gyerek, aki a tiéd, akit imádsz, nem okos? Körülötted meg mindenki arra hajt, hogy a gyerekével dicsekedjen? Mikor az osztályban/iskolában csak az az ember, aki kitűnő? Mikor a nyolcéves néz rád, és azt kérdezi, anya, én hülye vagyok?

    • Nem csak a hülye meg az okos létezik. És szerencsére nem az egyetlen pozitív vonása egy embernek, hogy okos (vagy nem), sőt, ahogy Éva is írta, létezik (nagyon is) a roppant okos, mégis hihetetlenül lúzer típus. Szóval, szerintem az okosság semmire sem determinál.

    • Nekem a nagyfiam penge észjárásù, sok dolog iránt érdeklôdô, jó memóriával megáldott gyerek, de az autizmusa miatt – meg hát ki tudja, miért – a viselkedése hagy kivánnivalót maga után, és így is hülyegyerek sokak szemében.
      Egykori örök kitûnôként és gyakorló tanárként azt mondom, és korántsem a nagyfiam miatt, hogy a kitûnôség veszélyes, ha önmagáért van. Ne a jegy számítson, hanem a tudásszomj. Jó, ha becsületesen helytáll a gyerek az iskolában mindenben, de fontosabb, hogy legyen, ami szenvedélyesen érdekelje, amiben elmélyed, amibe önként öl energiát. És ez lehet ‘nem intellektuális’ dolog is, fafaragás, kisállattenyésztés, sport, ilyenek.

      • ez így van, csak az iskolarendszer van máshogy. nincs olyan, hogy valaki egy tárgyból kettes, a másikból meg ötös, le fogják húzni a jegyét a rosszabb közelébe. Remélem tévedek, de nekem ez a tapasztalatom.

        • Azért nem mindenhol van ez így. Én legalábbis úgy látom, hogy mostanában már egyre több ilyen van, és egyre inkább elfogadják, hogy van, aki mondjuk szuper jó nyelvekből, másból meg csak kettes. Ilyenkor a tanár inkább örül, hogy na, legalább a nyelveket szereti és azok jól mennek neki, majd később tud velük továbbmenni, kezdeni valamit – és kit fog már 10 év múlva érdekelni, hogy teszem azt fizikából gyenge volt?

  5. Egyszer azt mondta rólam az egyik férfiismerosom, hogy ” ez nem tanult okos, hanem gyári okos!” Az egyik legszebb bók, amit valaha kaptam. Amúgy igaz is. Ennek már kb. 16 éve, de jó visszagondolni rá.

  6. Nagyon jó írás, nagyon egyetértek.
    Az okos-gonosz párosítással még nem találkoztam, aki az életemben igazán okos volt, az emberséges is volt, azt hiszem pont ebből fakadóan.
    Mind, kivétel nélkül jólelkű volt, de lehet, hogy ez csak az én tapasztalatom.
    A félokosok, na tőlük mentsen meg az Isten!
    Tőlük kiráz a hideg, utálom a társaságukat, nagyhangú, pökhendi blablázók, és egy csomószor rájöttem, hogy honnan szedték a marhaságaikat, olvassák, látják itt-ott, utána se néznek, csak továbbmondják, nincs mögöttük mélység, elgondolkodás se, vásári komédia csak.

  7. Okos emberekkel azért is jó lenni, mert inspirálnak.
    Húznak fölfelé, nekem volt egypár ilyen ember az életemben, annyit lehet fejlődni, pusztán azzal, hogy velük vagy, hogy hihetetlen.
    Szeretem, ha valaki okos, nagyon, üdítő, felvillanyozó, csodálatos.

  8. Fura ez az okossággal is. Olyan lenne, mint a boldogsággal, vagy jóléttel, vagy még olyanabb? Hogy a lányom, na, ô nagyon, meg a nagyapám, és akkor soroljuk mindazokat, akik és ezzel nincs is semmi bajom, mert igaz. De, hogy nem hallottam olyat, aki ôszintén mondja, okos vagyok. Irónia nélkül saját magáról. Hm, lehet-e okos a bárki irónia nélkül? Okos ember tudhatja-e magáról, hogy okos? És ha igen, bevallhatja-e? (Vallani?!?)

  9. Szeretem én is az okos emberek társaságát, de nekem a humor a gyengém. Ha egy emberből hiányzik a humor, akkor akármilyen okosakat is mond, egy idő után viszketni kezdek.

  10. Weöres: Az okos

    “A fogyó holdnak
    kilopná félszemét
    hogy neki három is legyen”

    ez a karcolat számomra egyértelműen a hideg intellektus és a fölényes, talán otthonrólhozott sokrétű műveltség, nulla empátiával, finoman sorjás szélű, kifsit alattomos humorral – ez a típusú okosság. Ez a korahuszon hipszter okosság, a kamaszok megragadt gőgjével átszűrve. Nem fröcsög, ó, az primitív, nem. Ő finoman, árnyaltan magyaráz, utalásokkal és idegen szavakkal tűzdel, bársonycsizmával tapos és mosolyogva aláz. Ugrik a gyengeségre. Márai is ír hasonlót. Azt írja, az okosak kimerítik.
    Az ilyentől én félek. Az igazi okosság mindig empatikus és kicsit megértően elnéző. Àltalánosságban lát, érdeklődő, nem felülről néz az Olimposzról, hanem nagyítón át, mint valami furcsa bogarat a gyerek, érdrklődve, de a lélegző lénynek kijáró tidztelettel. Ahogy a fiad.

    • “ez a karcolat számomra egyértelműen a hideg intellektus és a fölényes, talán otthonrólhozott sokrétű műveltség, nulla empátiával, finoman sorjás szélű, kifsit alattomos humorral – ez a típusú okosság. Ez a korahuszon hipszter okosság, a kamaszok megragadt gőgjével átszűrve. Nem fröcsög, ó, az primitív, nem. Ő finoman, árnyaltan magyaráz, utalásokkal és idegen szavakkal tűzdel, bársonycsizmával tapos és mosolyogva aláz.”

      Igen.
      És vannak a Peter Kienek, a steril “okosok”, akiknek a fája…”nem terem gyümölcsöt”.
      A l’art pour l’art okosok, akik elvannak az idegen szavaikkal és nem akarnak “nem középiskolás fokon” tanítani. Ki mondaná, hogy nincs nagy tudásuk?
      És valahogy mégis strassz, nem gyémánt.

      • Én sok olyasmit élvezek, például Tóta W-t, akit mások gonosznak, fölényesnek tartanak. Talán az elvárásainkkal van baj, hogy a támadhatatlan érv nem elég, a tiszta racionalitástól valamiféle jóindulatot és kíméletet is várunk, és ha nincs, akkor félünk a kemény ítéletektől, szorongani küzdünk. Pedig ha mondjuk kellő magyarnarancs-rutinunk alakul ki, ha sok vitriolos kritikát olvasunk, mindjárt meglátjuk a “leszólásban”, “fikázásban” az értéket és a gyönyörűséget is, a jobbító szándékot, mindabban, amit korábban, magunkat butának, megítéltnek érezvén hideg gonoszságnak, öncélú leszólásnak tartottunk. Én bírom a gonosz okosakat, asszem.

        Nem úgy gonoszak, hogy az emberiség kárára írják, amit, hanem hogy amikor valamit nagyon világosan kimondanak, akkor mindenféle szubjektív irgalmaikat, elfogultságaikat, hogy kit bántanak meg a leírtakkal, félreteszik, a kimondás tisztasága érdekében. Ez kb. a valódi kritikus definíciója. És ennek elviseléséhez elég erősnek kell lenni. Tudni kell viselni a kognitív disszonanciát.

        És én is, amikor valamit nagyon világosan megértek, meg akarok mutatni, akkor nem nagyon gondolok arra, hogy kinek fáj. Ezért neveznek — a szövegeimet egyébként nem alaposan olvasó és nem értő Kozmáék és az antifeministák — kegyetlennek, támadónak, rombolónak. De mivel a célom jó és értékelvű (nyilván aszerint, amit én tartok értéknek: szembenézés, képmutatásmentesség, igazságosság, progresszió), és közben magamról is leszedem a keresztvizet (azt meg kihasználják: na, Gerle Éva maga ismeri be, hogy elmebeteg/elege van a gyerekeiből!), én tudom, hogy nem vagyok gonosz.

        • Ez teljesen jogos a részedről, sőt, mondhatni szakmai kötelesség. Szép is lenne, ha én méha nem lennék kegyetlen az ovisokkal (vagyis adott pillanatban ők annak érzik). Tóta W-t én is szeretem. Tóta W néha káromkodik és fröcsög, ha a cél, a súly, a küldetés megkívána. Ezek az okosok, akikről én írtam, mind valami mély bizonytalanságot takargatnak belül, illetve minimális alázat nincs bennük. Halhatatlannak hiszik magukat, vagyis akarják hinni, közben meg rettegnek a megsemmisüléstől. Épp ők azok, akik kognitív disszonanciában élnek, márvánnyá akanak merevülni, nehogy kiderüljön, hogy csupán viaszböl és porcelánból valók…

        • Én azt hiszem, ez ebben a formában nem gonoszság, ez kritika, hol bántó, hol nem, ingerküszöbfüggő.
          A gonoszság -azt hiszem- más. Nem akarom miszticizálni, mármint a gonoszságot, de mindenesetre egy éles nyelvű, szókimondó kritikust nem neveznék gonosznak. Olykor -ha érzékeny témáról van szó- adott esetben érzéketlennek, de gonosznak – nem.

        • Az, aki pl. Tóta W-t gonosz fröcsögőnek tartja, általában ugyanaz az ember, aki összerezzen, ha a “lófasz” szót olvassa egy blogbejegyzésben, aztán tördeli a kezét, hogy “Eszterkém, nagyon igazad volt abban az írásban, de az a vulgaritás…” Hát öcsém, ha durva a helyzet, nem lehet máshogyan lefesteni a valóságot, ez van.

          A poszt egyébként tetszik, és igen, az IGAZI okosság egyfajta – hogy is írjátok – elemző empátiát is tükröz, de tapasztalataim szerint az IQ és az EQ gyakrabban különválik, mint hinnénk. Meglepően intelligens emberek tárják szét a kezüket tanácstalanul: “nem értem magam”, “nem tudom, mit érzek”. Hát még akkor az empátia…!

        • Szerintem az intelligencia több, mint okosság. Aki csak okos, az – akár szándékosan is – megbánt másokat, mert az érvei és az igaza ezt lehetővé teszik. De aki intelligens is, mondjuk van EQ-ja, az már nem akar bántani, mert tudja, hogy nem visz előre. Aki anélkül támad, hogy őt támadnák, az szerintem nem intelligens. Kritizálni lehet a végtelenségig, csak szerintem nem mindig van értelme. Nekem Tóta W-től felfordul a gyomrom. Néha Szilytől is.

          • Tóta W-nek olvastam már pár régebben találó, tényleg jó meglátásokat tartalmazó cikkét, de bukkantam már nála eléggé nagy ostobaságokra is. Igaz, mostanában nem olvasom, és akár sokat is változhatott azóta, de nekem akkor úgy tűnt, hogy egy nagyon tehetséges író, aki kiválóan tud fikázó cikkeket írni és ezt tudja is magáról – azonban épp ezért gyakran felületes és nem ért eléggé ahhoz, amit épp fikáz. Néha az volt az érzésem, hogy csak megírta az épp aktuális vitriolos cikket, mert úgy épp jól hangzott és menőnek meg humorosnak tűnt, de igazán mélységében nem gondolkodott el a témán.

    • Erenya, ez a hozzászólás annyira tetszik, hogy már negyedszer olvasom! Ismerek én is hasonló embereket, bár nem félek tőlük, inkább bosszantanak és dühítenek. Nagyon utálom nézni, hallgatni amikor bántanak másokat, akik náluk gyengébbek, kevésbé okosak, csak azért, hogy éreztessék a saját felsőbbrendűségüket, és általában nem is állom meg beszólás nélkül. Létezik az a fajta is, aki minden újonnan megismert emberrel elkezd kötözködni, beszólogatni, mert azt hiszi, hogy ez jópofa illetve, hogy ezzel ő úgymond “teszteli” az embereket, na ezt utálom. Milyen jogon tesztelget másokat? Régen megijedtem az ilyenektől, de most már nagyon rutinosan helyre szoktam tenni őket.

      Akikről Éva ír, az újságírók vagy bloggerek, akik látják a problémákat és élesen írnak is rólak, azok szerintem mások – engem az zavar, aki civilben, személyesen is így viselkedik.

      • jaj, nagyon egy huron pendulunk.
        “újonnan megismert emberrel elkezd kötözködni, beszólogatni, mert azt hiszi, hogy ez jópofa illetve, hogy ezzel ő úgymond “teszteli” az embereket, na ezt utálom. ”
        Az ilyen tipusrol utolag szinte mindig kiderul, hogy nagy bajok vannak.
        Ennel jobban mar csak a szemetkedos poenokat utalom, aki elereszti oket roppant eredetinek es pengenek hiszi magat. Ajj.

    • Erenya, magam is látom. Szinte már már már szórakoztató, amikor valaki tehetetlen dűhében, egopuffer módon csak gúnyolódni, ironizálni tud, más fegyvere nem lévén. Amit Eszter mond, az is igaz, az IQ és az EQ, nem járnak kéz a kézben. Természetes, ha valakit dűhit a jelenség, hiszen ez egy alantas pszihikus támadás a másik fél ellen, ha úgy tetszik fekete mágia és azokra is kiárad, aki empatikus azzal ,akit éppen aláznak.Nagyon nehéz erkölcsi alapot találni, még ha tisztánláttatás, az igazság kimondása is a cél, mert az megint csak egy szubjektiv nézőpontból születik, és ki dönti el,hogy kinek van igaza, főleg, hogy világunk nem kiszámithatóan fekete fehér. Én is a felnövekvő csodabogár gyerekekben bizom, egy derűsebb látásmódot tanulhatunk tőlük.

      • Attól még a véleményemet bátran vállalom, főleg, ha igaznak érzem. Azonban már nem kerülöm a forró kását, de támadási felületet sem keresek.
        jav: pszichikai

  11. Ha már definíciók, az okosra tán van? (ezért bizonytalankodtam én is a hozzászólásomban).
    Kultúrafüggő, társadalomfüggő. Én elsőre rávágnám, az az okos, aki ki tudja rakni a Rubik-kockát, aki ismeri a klasszikusokat, Platónt és Dosztojevszkijt, aki tud pár nyelvet, stb.

    Itt falun az számít “okosnak” (bár ezt a szót szerintem itt nem is használják vagy nem így), aki tudja, mikor mit kell ültetni, miért döglenek a csibék, ránézésre tudja, melyik földet mikor kaszálták, miért fosik a tehén és mit kell vele csinálni.
    Itt egy Platónnal kitörölhetné az ember, de azt sem mondanám, hogy ez egy téves definíció és az első a helyes.
    Vagy csak én nem tudom, de legalább beismerem.

    • Van egy kilencvennégy éves palóc bácsi, juhász volt egész életében. Nyaranta találkozunk, és bár sosem élt városban, MINDENRŐL lehet vele beszélgetni. Szerintem ez az okosság.

  12. Lenyűgöző, és iszonyat krémes. Számomra persze. Maradok a pörköltnél a galuskával. A citromostorta nálunk max. desszert. Annak viszont jó. 😉

    De lenyűgöznek az élményeid. Csak egy rigó nem hegyvidékre való. Ő tölgyesek, bükkösök ágain énekel. Az az otthona.

    • Melyik rigó, kedves Zoltán? A fenyőrigó, az örvös rigó?
      Mi a hegyvidék? Akkor Magyarországon nincs is olyan? Mert ugye jóformán csak olyan hegyeink vannak, amiken tölgy meg bükk nő, ha hagyják.

  13. Számomra az okosság önmagában egyáltalán nem képvisel szexuális vonzerőt. Még sosem szerettem bele férifba pusztán az esze miatt, bár ahhoz, hogy a kapcsolat hosszú távon működjön fontos a hasonló intelligencia.
    Az okos/gonosz és buta/jóindulatú dilemmához annyit, hogy az EQ és IQ két külön dolog. Számomra az előbbi sokkal fontosabb, a hideg szívű okos emberekkel nem tudok mit kezdeni, felváltva sajnálom és megvetem, amikor meg jobb kedvem van, kinevetem őket.

    • Az életemben én sem szeretem őket, mármint a “hideg gonoszokat”, de azért mindig van a közelemben egy-kettő.
      Tanulok tőlük. Szeretem magam körülvenni mindenféle okos emberrel, ez nagyon fontos nekem, de nem ez az elsődleges szempont, ami dominál, ha arról van szó, kit engedek “a De Niro-i bizalom körébe” – hű, ez most intellektuálisan csengett, pedig nem is az! 🙂

  14. Az Én okos embereimmel olyan ritkán találokozom hogy szinte belehalok.Lepehálóval a kezemben fekszem és kelek, de nem sokra megyek vele.Igen, valószínű, ha mindenki a maga okosának a szomszédjában lakna, hát, az lenne csak a vigadalom.Addig meg várom azt a 60naponta 1 beszélgetést ami OKOS.

  15. Mindig féltem, hogy nem vagyok elég okos és mozgássérültként mehetek egy intézetbe. Okosnak kellett lennem, úgy éreztem, hogy a hiánya olyan luxus lenne, amit nem engedhetek meg magamnak. Ezért nem vagyok különösebben okos (átlagos IQ), de szorgalmas, az igen. Sokat ér az is.

    • Sokszor többet ér mint az okosság.

      Nagytatám jut eszembe a példázatával.
      Tanács az ezermesternek aki nem tud megélni:
      -Fiam, melyik a legócskább mestörségöd?
      -A tő csinálás.
      -Na ezután csak azt csináljad,s akkor megélsz 🙂

    • Én is mindig féltem, hogy nem vagyok elég okos, és most is félek.
      Innen fakad az, hogy kényszeresen utánanézek mindennek, és ezerszer átrágok mindent, mielőtt döntenék, vagy véleményt mondanék.
      Az én félelmem mindig az volt, hogy ha nem vagyok elég okos, akkor más fog dönteni helyettem, és az élet ide-oda fog dobálni.
      Nagyon okos nem vagyok, de gyakorlatias igen, erre büszke is vagyok, hogy mindig megvolt a józan eszem, a legnagyobb szarban is.
      Ez tartott meg, hogy “OK, akkor leülök, és átgondolom”, és ez sokszor hetekig ment, mire döntöttem, de akkor jól döntöttem.
      Sose tudtak marhaságba beugratni, pedig, ha kétségbe vagy esve, akkor minden eshetőség eszedbe jut.
      Ez nem nagy okosság, nem vagyok se kreatív, se brilliáns, csodálom, aki az, viszont ez jó bennem, és ezt tudom is.
      Jó leírni azért, hogy mire vagy büszke.
      A fogalmazásomra nem vagyok büszke, tőmondatokban fogalmazok, nem tudnék írni például, de csodálom, aki jól ír és kifejezően, ez már egy másik szintje az okosságnak.

      • És azt hogy csodálom, aki egyéni, okos és egyedi!
        Máshogy látja, de jól látja, és képviseli is, és kiforrott, ez milyen jó!
        Apám agyréme, hogy a művészetekre nincs szükség, ezt mondja orrvérzésig, és nagyon fárasztó.
        Érdekes módon, azért csak foglalkozik ezzel, különben nem hozná fel mindig.
        Kérdeztem, hogy “Akkor miért olvasol, apu?” magyarázta össze-vissza, de végülis azt mondta “Azért, kislányom, mert, amit leír, arra én úgy addig nem gondoltam.”
        Ezt az egyénit, ezt imádom minden tehetségben.
        Apámat is foglalkoztatja, csak nem vallja be.

          • Nem tudom.
            Apám filozófiája igencsak nyakatekert.
            De lehet benne irigység, igen.
            Annak az irigysége, hogy a művészek könnyedek, aki igazi művész, az nem kiizzadja a művét, az nem görcsös, abból árad az alkotás.
            Ezt irigyli talán, ezt a könnyedséget, bár ő sose akart művész lenni.
            De lehet benne ilyen, “könnyen jut sikerhez”, igen.
            Érdekli különben, foglalkoztatja, azt tudom, már amikor találkozunk, akkor elfilozofál ezen.
            És nem is vak hozzá, apám nem buta, csak szűklátókörű, vagy nyakas, vagy nem tudom.
            Hosszú távon idegtépő.

            • A hülyeségei idegtépőek.
              És, ha belekezd, nincs vége.
              Például: baloldali, szocialista vagyok, kislányom, de a fehér emberek jobb képességűek és szorgalmasabbak, mint a “nem fehér emberek”.
              Vagy: hogyan kellene a kommunizmust megvalósítani, ha az emberek elég érettek lennének rá.
              Mindenki ki-kimegy a családban, ha beszél, cserélődik a hallgatóság, mert senki se bírja egyben.
              Aki marad az asztal mellett, az hallgatja.

            • Szent asszony.
              Tényleg nagyon rendes nő, és szereti apámat.
              Apám mindig mondta, hogy ő egy főnyeremény, és végre van feleség, aki ezt el is hiszi.
              Hát nem jó neki?

              • Mármint a második feleségnek, aki megnyerte a főnyereményt?
                Erről a hogyan kellene megcsinálni a kommunizmust dologról egy Ágai Ágnes vers jut eszembe:
                “Nagyapa szerint ő nyerte meg a háborút.
                Tudta, hogy nem kellett volna belépni,
                azt is, hogy kinek az oldalán.
                Tudta, mit kellett volna mutatni a németeknek
                és mit mondani a szovjeteknek.
                De sajnos csak később tanult meg
                oroszul a hadifogságban.”

            • :)))))))
              Jaj, nagyon röhögtem ezen a versen.
              Istenem, Istenem, aput mi is kiröhögtük sokszor, már gyerekkorunkban.
              Mikor öcsém meg én tévéztünk, neki meg beszélhetnékje volt, nem figyeltünk, beállt a tévé elé, hogy eltakarja, és úgy mondta el.
              Egóbajnok apukám.
              Azt apámra értettem, hogy jó neki, mert mindig akkora arca volt, mint a ház, és most van nő, aki bólogat hozzá.

              • Rajtam is szoktak nevetni a gyerekeim (mármint nem csak azért, mert borzasztó vicces vagyok, 😉 hanem ki is nevetnek), de én örülök neki.
                Szegény nő, vajon mi lehet ennek az oka? Buta, vagy így van szocializálva?

            • Nem tudom.
              Apámnak mindig sok nője volt, feleségek előtt, és közben is.
              Biztos vonzó, vagy valami, én nem tudom, nekem az apám.
              A felesége nem buta, inkább naiv, elnevetgél apám mellett, hogy magában nevetgél-e, azt nem tudom.

              • Ez fura, abból, amit leírsz, nem értem, miért tetszik az ilyen ember bárkinek is, hogy lehet sokáig mellette lenni. Leginkább nyomasztónak tűnik.

            • Nem tudom, mi tetszett a nőknek benne.
              Jóképű, de egoista, mint a veszedelem.
              Szerintem ő nem egy jó férj, apának semmilyen, a többit nem tudom.

              • Furcsa ez, és már megint rendszerhibát látok mögötte. A férfi már csak ilyen, így kell elfogadni, stb. (mítosz). Nagyon fontos (lenne), hogy ez végre változzék, meggyőződésem, hogy a férfiaknak is ez az érdeke.

            • Rendszerhiba, tökéletesen, igen.
              Azért csinálta, mert megtehette.
              Nagymamám egyetlen fia, csak lánytestvérei vannak, ő a legkisebb ez is elmond azért valamit.
              Neki komoly kapcsolata nem volt, csak két felesége, a többi csak alkalmi.
              Most kezdem el érteni, miért vette el anyámat.
              Mindig azt mondta, hogy “Anyád szép volt, értelmes, meg szorgalmas”.
              Szorgalmas!
              Aki mindent megcsinál, ő csak dolgozik, aztán hazajön, és semmi, csak ugrálják körül, asszony és gyerekek.
              Anyám beintett, a második felesége nem int be, a jámbor lélek.

              • Huhh, akkor a rendszerhiba megfejelve a családi jószokással.
                Szép és szorgalmas. Hogy ember is volt, szokásokkal, gondolatokkal, személyiséggel? Talán észre sem vette. Lehet, hogy a második feleség pont a személyiség “hiánya” miatt van jól vele?

            • Így van, nem vette észre, hogy ember is.
              Bár, anyámhoz mondjuk nagyon nehéz közelkerülni.
              Én se nagyon tudom, hogy milyen.
              Nem mutat meg magából szinte semmit.
              Ilyen lett, vagy ilyen is volt, azt nem tudom.
              Apám felesége nem erős egyéniség, bólogatós.
              Én kedvelem őt, nagyon rendes nő, jóindulatú.
              Apám nagyon elnyomja, ezért sajnálom is egy kicsit.

              • “Így van, nem vette észre, hogy ember is.”
                Jól sejtem, hogy nem csak anyádról nem vette észre?
                “Ilyen lett, vagy ilyen is volt, azt nem tudom.”
                Mármint hogy apád mellett lett ilyen, vagy már korábban? Mert születni aligha született ilyennek, nem hiszem, hogy az emberek ilyennek születnek.
                A mostani feleség alighanem megtalálta, akit keresett, egy erős (véleménnyel rendelkező) egyéniséget, embert, aki megmondja neki, mit gondoljon, biztonságot ad ezzel.

      • Érdekes, amit írsz. Szerintem sokan vagyunk így, hogy lángelme híján igyekszünk magunkra szedni sok mindent, hogy ne legyünk balekok. Én is ilyen vagyok,megfontoltam döntök, kikérem mások véleményét, mérlegelek.
        Valahogy úgy alakult a baráti köröm, hogy van pár benne pár 120 IQ feletti ember. Sokáig frusztrált ez, aztán láttam, hogy hasonló problémáik vannak, sőt, leizzadnak egy csevegésben.

        • “lángelme híján igyekszünk magunkra szedni sok mindent, hogy ne legyünk balekok.”

          Tökéletesen igaz rám is.
          Egy csomó mindent pótoltam szorgalommal, ami hiányosságom volt.
          És még mennyi mindent kell…!!!

        • Olvastam, hogy egyszer egy afrikai törzsnél, az ő körülményeikhez igazítva próbálkoztak ilyesmivel. Különböző tárgyakat kellett logikusan csoportosítani: a kaját (állat, batáta, stb.) egybe, a nyilat, kapát, eszközöket másik csoportba. Nem ment. Végül elmagyarázták, hogy mit is akarnak a kutatók, persze a bennszülöttek pikk-pakk összerakták a csoportokat, de megjegyezték, hogy elég idióta a fehérek agya, mert ők az eszközt azzal párosítják, amit “előállítanak” vele: kapa-batáta, nyíl-állat. Persze, mert ők valóban használták, nem elvi alapon csoportosítottak, hanem életszerűen.

  16. Mindig úgy éreztem, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítanak az IQ-nak, valami rejtélyes okból sokan azt hiszik, minél magasabb, annál jobb. Pedig hát ezzel is az van, mint mondjuk a lábmérettel (meg mint a legtöbb tulajdonsággal): az élet akkor a legélhetőbb, ha az ember nagyjából a haranggörbe tetején ül.
    Én véletlenül nagyon okos vagyok; mindenféle önirónia nélkül írom, mert hát tény.
    Illetve az okosság nem egyértelmű kifejezés (pl. mindenféle praktikus dologban reménytelenül béna tudok lenni), úgyhogy inkább azt mondom: igen magas az IQ-m, ez mért adat, ez van.
    Meg az is van, hogy ez – mármint maga a csupasz tény – átlagosan sem előnyt, sem hátrányt nem jelentett az életemben, illetve néhányszor némi előnnyel járt, és valamivel többször némi hátránnyal.
    A napi bevásárlás ugyanolyan jól megoldható harmincnyolcas lábbal, mint negyvenötössel. Olykor mondjuk jól jön, ha valaki tök messziről rá tud lépni az elguruló apróra, viszont általában meg inkább kínosan fura tőle az ember, próbálja is rejtegetni.
    Legalábbis kamaszkorában, mikor be akar illeszkedni, ráadásul lányként.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s