— a kék résszel frissítve, illetve a végén Papp Réka Kinga sorai —
Erről az ügyről bő másfél évig hallgatott a sajtó. Mi az ügy? Híresembert (közszereplő) volt élettársa, az anya feljelent óvodás kislányuk elleni szexuális visszaélésért. Most, a feljelentés után másfél, a kislány által elmondottak után két évvel jelent csak meg a történet az atv.hu-n és a nol.hu-n, a szereplők nevével. Utóbbi minden tekintetben példaértékű cikk. Bővebben…
2014 augusztusában írtam
Ez itt a blogon merült fel, ketten is írták. Úgy van. A Gulágon meg sok szép virág nő. A párkapcsolatot elviseled, nem nyígsz. Belül kell rendben lenni, nem a társunkra mutogatni… Van ilyen könyv is, hogy te legyél jobban, és akkor mindegy, kivel élsz. (Kitűnő bántalmazómentegetés ez is.) (Ha jobban leszel, már nem akarsz majd vele élni.)
Hát én azt mondom: rohadtul nem mindegy, ki kering veled egy lakásban, kinek a közönyös arcát és telefonnyomkodását kell nézned, ki fog belekötni abba, ha vásárolsz valamit, kinek a játszmáit végigasszisztálnod, kivel van az ímmel-ámmal szex, és kivel kell kiegyezned, hogy hozza el az iskolából a közös gyereketeket.
Én ugyan nem állítottam soha, sem a blogon, sem direkt, sem sugalmazva, hogy a teljes emberi személyiség állapota és közérzete a párkapcsolata minőségétől függ. Bővebben…
de tényleg, tedd le a kezedből most a kávéspoharat,
jó, én is leteszem, de az enyém csésze, Francesco Clemente,
figyelj, ezen rágódtam, amikor kivittem a kutyát, rohantam be, hogy megkérdezzelek: Bővebben…
Na, megint megkaptam, vagy négy ilyen e-mail és üzenet jött, hogy jó, jó, szépeket írok, nagyon tetszik a blog, de a keserűség szól belőlem, és látszik, hogy mi mindent nem dolgoztam még fel, és írjak örömről és gólyafészekről, amúgy is előre kell nézni, mert az visz előre (?), a negativitást (!) nem szeretik az olvasók, és nem mindenben a férfi a hibás, de amúgy csinos vagyok!
Kedves olvasók!
A tárgyban lehet ÉVA magazint venni például, ott dizájnos az élet, hepi az end, pöttyös szalvéta, pöttyös süti, anti-aging elérhető áron, valamint kibékül mindenki. Bővebben…
ne vedd át az írásaimat
szerzőijog-policy itt: ne lopj!
Megénekeltük már, hogy milyen az, amikor nincs szex a párkapcsolatban, és ennek okait:
és amiért a férfi nem, mert sokszor ő sem
Most arról a szintén gyakori helyzetről írok, amikor van szex, de nem az igazi. Két részben.
Itt, a nagy blogtesztben két kérdés is foglalkozik ezzel. Az egyik: Szoktál szeretkezni? A másik: Életed legfontosabb kapcsolatában milyen élmény volt a szex? Elgondolkodtatóak a válaszok, ha rákattintotok arra, hogy View results, láthatjátok a százalékos arányt. Bővebben…
Azt hiszem, jó lelkiismerettel mondhatom: nekünk megvan Boribon. Mint könyvtárgy és mint élmény, teljesen, és még azon is túl. Minden kötet, az újak is. Nem érzelmi kérdés, hanem olyasmi, mint a himlőoltás: van nekünk. Borzalmas amúgy, módosítás nélkül paródia, úgy, ahogy van, de ugye A GYEREK SZERETI. És mégis, ahogy az oltási heget, megszereti az ember. Tulajdonképp megejtően kedves. És mint az élet általában: ez van.
Én három gyereknek olvastam fel a Boribont, üdítő mondjuk a Fehérlófiához vagy a Maugli-diafilmhez képest. Amúgy nem üdítő, sőt. Azok, akik szerint például a kis herceget is jól meg kéne verni, szöges bakancsban és csapatostul, ne olvassanak tovább. Magam is közéjük tartozom, de én írom a posztot, ugye.
Évek óta van a Boribon. Kiszíneztük az első és a hátsó rajzot. Együtt tároljuk a köteteket. Eligazodunk a mitológiai térben. Tudom én ezt pókerarccal is.
Azon filóztam, most, hogy Babadávid kérésére újra előkerült (Boribon beteg), hogy mi ez a viszony Boribon és Annipanni között. Bővebben…
Régi posztjaimat olvasom, hosszú a nyári nap, nyomok egy brazIllyt, zümmög a légy, elmélyülök a múltban: a blogéban és a magaméban. Vettem és kaptam is egy csomó könyvet egyébként, de hónapok óta nem olvastam szépirodalmat, annyira más szavak szólnak most bennem. Fogok, kell, akarok, csak jöjjön egy új korszak, legyen már vége ennek az egésznek, ami most van. (Mindenekelőtt: legyen ovi!) Lássam tisztán, merre van az arra.
bocs
az “idegesítsük a halálba a kiegyensúlyozott családokat” sorozatból
melynek további darabjai:
Ez milyen hülye kényszer? Boldog, négytagú családok. Nem bírnak otthon maradni. Mit zsizsegnek ezek örökké kalandparkban, millenárison, otthonszülő találkozón, repülőbemutatón, almaegyütteskoncerten, szüreten, tökfesztiválon, nagybevásárláson, közlekedési múzeumban, anyunál a telken, szentgyörgynapi vásárban, interaktív faszomtudján, bábelőadáson, kisvasúton, horgásztalálkozón, zenebölcsiben, strandon, utcabálon, hordozóhéten, búcsúban, helytörténeti sétán, virágkarneválon, évnyitón, gyerekzsúrban, tűzijátékon, sportnapon, misén, pizsamapartin, prájdon, szigeten, mászóvárban, busójáráson, nagynéni temetésén? Minek mutatkozni? Meg vagy hízva. Szar a sportosnak gondolt szandálod. Bővebben…
Annyi minden történik az életben. Változunk, mindenféle elénk kerül a kanyarokban, váratlan helyzetekkel találkozunk. Elköteleződtünk, éljük, igyekszünk, elkopunk, megroskadunk, aztán mégsem hiszünk már az elköteleződésben, összeszáradt és súlyosabb az ígéret a nyakunkban, annyi minden történt azóta.
A másik vár valamit, mondjuk stabil hátországot, amelybe jó hazajönni. Bővebben…
Olvassuk, hogy az első évek élményei meghatározóak a gyermeki psziché fejlődésében. Minden eldől az első három évben, akkor rakódnak le a később mozdíthatatlan alapok, és a legdurvább traumák is ekkor történnek: fekhet majd évekig a terapeuta kanapéján. Ami ekkor nincs, ami ekkor sérül, az később alig pótolható, gyógyítható. Érzelmileg, mentálisan, idegrendszerileg is szenzitív időszak ez.
Olvassuk, hogy a személyiség szerkezete nem változik már hét/huszonkét/harminc éves kor után. Apróbb változások történnek csak, a temperamentum, az alapattitűd, az elemi működésmódok már megszilárdultak. Nincsen remény, nincsen remény.
Lustuló, kényelmesedő elménk kifogásokat keres. Negyvenes ismerősünk inkább nem vág már bele pályamódosításba, költözésbe, nyelvtanulásba, neki már jó lesz úgy. Egyébként lehet, hogy tényleg jó úgy neki, de akkor miért olyan savanyú a képe? Bővebben…
Nem tudom, mi van velem. Nem tudok aludni, ha mégis nagy nehezen, kettőkor kipattan a szemem. Jár az agyam. Beteg vagyok? Nem vagyok beteg. Öregszem. És tolulnak ezek a nyugtalanító kérdések. Merre tart az életem? Mi lesz velem? Mi az igazán fontos? Így akarok én élni tíz év múlva? Elég az, hogy nem nyomorgunk, egészségesek vagyunk, és nálunk nincs hangos szó? Bővebben…
Csopakon töltöttünk két és fél napot, nem voltam itt hétvégén, nem válaszoltam kommentekre, sok levél vár. Meg kell mondjam, nagyon is áldásos volt az internettelenség.
Hazajöttünk (piros vonattal, a Katicával, csakis), és nekimentem a városnak, volt sok dolgom. Csekkek, mindenekelőtt, meg egy találkozó, és venni ezt-azt.
Például, kaptam én négy drága olvasómtól egy Benetton-ajándékkártyát. Itt is köszönöm nekik. Egyszerű és tökéletes ajándék. Be is kúsztam a Mammutba. Nem először, de ma bátor voltam.
Vettem egy farmert. Bővebben…
Miért van ez, hogy mi már nem kérünk tanácsot az idősebbtől? Nem hallgatunk az anyáinkra. Miért nem hallgatunk az anyáinkra? Anyósunkra, nagynénénkre, a jóakaró szomszédra? A tapasztalat: az a sok nehéz év, ami mögöttük van, ők megoldották. És a motiváció: ők szeretnek minket, aggódnak a sorsunkért. Tudják a méteres kalács receptjét, de még a hamis gulyásét is, építkeztek, takarékoskodtak, szültek. Ők már leszűrték a lényeget.
Nemhogy nem kérünk tanácsot, ha ők jönnek vele, akkor is hárítjuk. Mi ez bennünk, hogy ne aggódjál, ne szeressél, én már másképp sütök és másképp szülök, nem spórolok a tojással, úgysem érted, hagyjál békén, ne is tudd? Bővebben…
borderline vendégposztja. Megrendítő, döbbenetes olvasmány.
*
Ez a kérdés megvan, ugye?
Pedig amúgy kötelező szülni, egy nőnek ez az elsődleges feladata, ezért van a világon, hogy használja a méhét az emberiség szolgálatában, csak bizonyos haza-, és társadalomellenes beteg feminista közegek nem tekintenek szörnyülködve arra a nőre, aki esetleg úgy dönt, nem szül. Bővebben…
Vannak bizonyos szakmák, amelyeket sok év felsőoktatáson átesve és még több év kemény tapasztalattal lehet úgy elsajátítani, hogy aztán az illetőre, aki mindemellett még legyen alkalmas és szorgalmas is, érdemes legyen a szakkérdésben hallgatni.
Értelmes ember tudja is ezt. Bővebben…
A Rend traumatizált minket.
Nők vagyunk, érzékeny, szomjas nők.
Ott álltunk egyedül, szomorú szemmel. Mi nem kellünk senkinek, mi nem kellünk ezeknek, vagy nem igazán. Bővebben…
Érdekes ez. Nem akarnám túlbecsülni a blog szerepét, de kaptam egy megdöbbentő levelet.
Kit a teljes széteséstől, kit meg éppen a válástól tart vissza, hogy itt a blogon olvas, ír, visszajelzést kap, terhet tesz le. Jó itt. Sorstársakra lelni, átgondolni mindenfélét, kommentelni — mindez levezeti a feszültséget. Az is, hogy egy-egy barátnőnek elmondja, ami annyira fáj, vagy kiírja, kifutja magából. Így lesz elviselhető. De tényleg, ez milyen már: ami enyhíti, az ki is oltja. Afölötti bánatunkban, hogy kövérek vagyunk, eszünk egy kis csokoládét, és jól van.
Az kéne, hogy elviselhetetlen legyen, hogy ne viseld tovább.
Ártalomcsökkentés zajlik, megoldás helyett. A megoldás lehetetlen amúgy is. A megoldás ma is elmarad. Kibírható a kibírhatatlan. Miközben pontosan tudod, mi lenne az igazi megoldás.
Tudom én, hogy nincs mindig megoldás, vagyis kivitelezhetetlen, de akkor is.
B. I-nek
Jó, ez túlzás, ne szeressem, de kedveljem, szimpatizáljak vele. Legyek vele abban, hogy ő szereti.
Épp most szereti. Tegnap róla sírt, nem bírja már. De most szereti.
Azt a faszt.
A barátnőm engem arra használ, nem írom ezt most szebben, hogy nekem, az oly tudatosnak, Aki Kijött, Aki Átlátja, Aki Méltón Él, előadja (de mint valami leckét, úgy mondja fel ám: szakszavak, ismert fordulatok, tények-tévhitek, megállapítások), hogy az ő pasija egy érzelmi bántalmazó, őt elgyengítette, elszigetelte, a minap meg is ütötte, vagy mi, hozzávágott egy talpas poharat.
A barátnőnk komolyan szenved. A barátnőnk bántalmazó pasija egy állat. Bővebben…
a poszt, amiért meggyűlölt, “kifaggattam a titkairól”…
Meséli az Angéla, hogy a pasija (valami társkeresős, nős sutyerák) eltűnt. Mondjuk az Angéla se vált el, csak szidja itt a férjét. Megbeszéltek egy találkozót, hogy talán csütörtökön, és ő mindent ehhez igazított, várta nagyon, de nemhogy nem lett belőle semmi, egy sajnálkozó telefon se lett.
Vannak ezek az eltűnős fickók. Ghosting ennek a neve. Bonyolult az életük. Bővebben…
Hogy nekem ennyi idősnek kell lennem ehhez! Hogy megértsem végre.
Az ember gyerekként azt hiszi, mindenestül és önkéntelenül, hogy van valaki, Valaki, VALAKI, aki tudja őt, akinek fontos, ő mivé alakul, aki nagyon elkeseredik, ha ő szomorú, ha ő lehorzsolja a térdét, és akkor rohanni fog felé sebbenzinnel és összehúzó tapasszal. Akihez bújhat, aki örül neki, feltétel nélkül szereti, öleli. Akivel nem kell alkudozni: persze, hogy lehet enni még egy gombóc fagyit. Mindent lehet. Mert szeretlek.
Ez, amit az ember hisz, pontosabban amit a legtöbbünk hiányol, ez az adekvát, valódi, biztonságot adó, ideális szülői szeretet volna, életünk ege. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 