egészséges életmód

Ülünk a Napos Oldalban. Ebédezünk. Finomat. Nekem rendben van ez így, néha egy alternatív hely.

Azt mondja Szilvi, egyek kölest. Váltsam ki a krumplit, rizst kölessel.

Én nem akarok kölest enni és nem akarok semmit kiváltani.

Konzervatív vagyok? Ragaszkodom a káros rutinjaimhoz? Merev volnék? Túl sokat mondták nekem, hogy váltsak életmódot, egyek ezt-azt?

Nem tudom, mi ez bennem. Én nem bírom ezt a sok új trendet. Ezeket hirdeti a sok tudatos, képzett nő, akik okosak, de nem szakemberek. Félhivatalos források keringenek — nem mintha a hivatalosakban bíznék.

Nem bírom, hogy rá akarnak beszélni valamire. Hogy az étkezés ekkora ügy, téma lehet, és úgy kell éreznem magam, ha két pofára eszem a véres hurkát foszlós fehér kenyérrel, mintha kis tudatlan volnék.

És akkor még vitatkoznak is. Az interneten az egyik irányzat öli a másikat. Topikok csatája a fórumon. Óvodaalapítás hiúsul meg, mert az egyik waldorfos paleoétrendet akar. Lelkesülten mondják, hogy ők már tudják, és hús nem, vagy hús nagyon is, de cukor nem, és tejtermék se, és azért, mert, és ez igazából nem úgy van, mert a cégek ezt csak elhallgatják, és blogot írnak, tanácsot adnak. Szerintem nem csak nekem és nem csak a kismamafórumos élményeim miatt van elegem a rafinált, ám fura állagú sütik fotóiból.

Nem a — például — paleo a gyanús, hanem a trend. Meg hogy identitás tud lenni ez, hogy ki mit eszik, és összevesznek rajta. És a vendégségek! Mindig kiderül, hogy valaki nem ehet azt, ami a főfogás, és el is mondja az asztal mellett, hogy miért halunk mi majd ebbe bele.

Ami népszerű, az nekem mindjárt gyanús? Igen, mégpedig azért, mert az ember sokféle, azonban a valahová tartozás erős motiváció. Ha sokan követnek valamilyen életmód-irányzatot, akkor ott eltűnik a sokféleség: az irányzat maga alá gyűri az egyént.

Életmód-irányzat: a distinkció fontos. Hasonlóképpen van bajom a jurtába költözőkkel, biomániásokkal, az alternatív gyógyászat apostolaival, akik folyton a többséget bírálják. Noha mesterséges és technológiaőrült világunk torzulásaira logikus válaszok ezek, az a kínos gyanúm van mindig, hogy az önmegvalósítás mögött az áll, hogy jódolgotokban azt se tudjátok, mit csináljatok, és kell az inger, meg a különlegesség érzete. Ugyanakkor különlegességetek mások követéséből áll, és nem az egyéniségetekből következik. Nem vagytok teremtők, az alternatív sztárokat dédelgetitek. És sokszor kritikátlanság is van ezekben a felbuzdulásokban: minden más szempont eltűnik, a hitük megvakul, egyszerre felvesznek valami szemüveget, és onnantól nem lehet velük értelmesen beszélni. És persze minél távolabb esik az átlagos, városi életmódtól, amit hirdetnek, annál valószínűbb a végkimenetel: néhány év, aztán jön a kiábrándulás.

De nincs ilyen bajom például a különféle eszmékkel vagy a közösségi szerepvállalással, amelyek szintén alternatív válaszok, tehát ugyanúgy a többséget bírálják: hogy valaki anarchista vagy ökotudatos írásokat olvasgat, vagy hagyományőrző vagy hospice-ba jár vagy siket gyerekeket táboroztat mások lelkesítő hatására.

Talán ragaszkodom hozzá, hogy magam teremtsem a trendet? Finnyás, felszegett orral vagyok szélsőségesen individualista? Nem állnék be sehova? Ami nekik bevált, az nekem nem fog?

De hiszen nincsen problémám.

Meg aztán olyan múlékony ez a sok irányzat. Emlékszem én még a szójalázra — talán a nyolcvanas évek végén volt –, aztán rájöttek, hogy a szójával baj van, van benne valami, ami hormonszerű, el is tűnt a boltokból a rémes granulátum és kocka. Emlékszem a só és a kávé káros hatásairól szóló cikkek tömegére, ma már mind túlzásnak számít (persze amilyen vagyok, ebben a témában Szendi Gábornak hiszek). Emlékszem, amikor a csodálatos, teljes értékű fehérjének, a kis tápanyag-univerzumnak, a tojásnak mentek neki a koleszterin miatt, még államilag finanszírozott egészségügyi propaganda is volt ellene. Emlékszem a margarin lobbiban fogant diadalára, majd bukására, és — anyai ágon a családom is érintett lévén — emlékszem Schirilla György vegánfasizmusára. Emlékszem az Abonett-őrületre és a Korpovitra is. Búzacsíraláz, müzliláz. A grapefruit avagy a magja is szerepelt mint csodaszer (grépfrúttá írásába és citranccsá magyarításába is belebuktak. De csúf egy vegyes hangrendű szószörny ez is!). C-vitamin. D-vitamin. Multivitamin, MLM cégek. Emlékszem, amikor a mélyhűtő volt a forradalom, és azt állították, a fagyasztott étel egyenértékű a frissel (valamint a fehér kicsapódás nem befolyásolja a csokoládé élvezeti értékét! De nem ám…).

No, és az van bennem, hogy hagyjatok engem. Nem arról van szó, hogy annyi mindent mondtak már, és én az igazságot keresem, és össze vagyok zavarodva. Hanem hogy nincsen problémám. Biztos vagyok benne, hogy eligazít az ízlésem. Unom ezt a sok vitát, kajáról szerintem nem lehet vitázni. Főzni is, enni is élvezet, és olyan természetes, mint ahogy hajnalban csicseregnek a madarak. Egyszerűen nem kell sokat enni, és el kell menni futni, ennyi.

Felnőttem, megszerettem a lecsót és a spenótot (a tököt, sóskát, kelkáposztát továbbra sem). Nem franciadrazsén élek én, túlvagyok a szénhidrátfüggő korszakon, mert éreztem, hogy nem jó nekem. De hogy ezt az egyszerű tapasztalatot nézetté avassam, és megmondjam másnak, hogyan éljen…?!

Tudom, mi torzítana olyanná, hogy a testem éhezné az életmódváltást, de nekem szerencsésen nem szerepelnek ezek a tényezők az életemben. Nagy a pofám biztos. Mert egészséges vagyok, és jó a levegő, kevés a stressz, erdőben kocoghatok. Nem eszem menzán, nem hoz ételt nekem futár, nem eszem íróasztalfiókból-dobozból, nem élek pizzán, nem iszom kávét automatából. Nem vagyok árérzékeny, ellenben minőségfan vagyok. Idegenkedem a túlságosan feldolgozott ételektől, bosszant az aroma, de nem azért, mert olvastam volna, hogy a csipsz és a kóla ciki.

Nem az étolaj, hanem a vaj, nem a vanillin, hanem a madagaszkári vanília. Csupa minőségi tejtermék, hús, zöldség az étrendünk.

És a spontán létezés káosza: van, hogy a fiam kedden, szerdán és pénteken is rábeszél a palacsintasütésre. Meg is süti, nyolcéves kora óta. Van, hogy tizenkét órán át csak iszom, vastag mangólevet, kávét és szűrt vizet, mert úgy alakul a nap, könnyű és erős vagyok olyankor. Van, hogy két napig csak gyümölcsöt eszem, mert az esik jól. Jé, más böjtnek hívja, és elhatározásból csinálja!

Valahogy olyan fenyegető ez a beszédmód, ahogy az egészséges életről beszélnek. A sok bűnösnek bizonyult finomság, a sok helyettesítés, tilalom. Bennem nem tudnak szorongást kelteni. Én nem tagadom meg a basmati rizst és a Lindt csokoládét, sem a jóféle szalonnát. És főleg: én nem akarok erőlködni, figyelni, mert főzni, enni, sőt, bevásárolni is nemhogy nem feladat, hanem élvezet — elemi, érzéki élmény. Ünnep.

Vonz a hagyomány, a jó rakott krumpli, a házi kolbász, az emlékezetes orjaleves, a jó rácsos linzer. A Szervusz bisztró kínálata, például. Vagy Nagyi kifőzdéje a Frankel Leó utcában.

Engem jobban érdekel, hogy milyen minőségű az az alapanyag, mint hogy típusként “egészséges”-e. Én inkább nyúlok a fehér, de huszonnégy órán át kelesztett kenyérért (Brót pékség), mint a fűrészporos, egészségesnek mondott, fura pótlékáért. Többre becsülöm a 92 százalék hústartalmú, exkluzív virslit, mint a gabonakolbászt, és nem zavar a maradék nyolc (sertésbőrke, ipari szalonna). Én inkább befizetek fél kiló nicaraguai nádcukorra, felfőzöm szirupnak, mert hetente eszembe jut egy jó koktél (pingvines shaker!), az egyébként négy hónapig elég, mint hogy xillittel bohóckodjam, ami nem olyan, és fosok is tőle.

campariÉn fél kézzel főzök, és nem tartom tanulandónak vagy különösebb témának a gasztronómiát. Nem mérek semmit, nem kérek és nem osztok meg recepteket, mert a főzés nagyon személyes ügy. Családonként változó, intim, tiszteletben tartandó. Nem lehet fitogtatás tárgya. Meg aztán az ember fejből, mintegy mellesleg, azonban nagy élvezettel, alkotó módon (és lendületes borsőrlésekkel, tejszínzúdításokkal) főz. Szeretem a nagyvonalúságot, és nem akarok aggályokat ebbe az igazán élvezetes elfoglaltságba. Nem is kísérletezgetek, csak néha eszembe jut valami. Sok mindent oda is égetek.

És nem bírom azt sem, sőt, ilyenkor fel is háborodom, hogy ugye a Beavatottak életmódot váltottak, ők Igazi és Tiszta kajákat esznek, nem úgy mint mi, tortazabálók, és ez az identitásuk, de aztán mindig kiderül a turpisság, hogy ők is csak zsíros sült krumplit, jó fűszeres kolbászt meg édességet zabálnának, és akkor előkerülnek ezek a hökkenetes hibridek: karobos cukormentes dobostorta és vegán, házi Raffaello… valamint bio energiaital! (Az nem butaság egyébként. Arginin nincs benne, csak koffein, és semmi színezék, aroma; DM termék, finom, csak iszonyú drága.)

Nem bírom, hogy amiket főznek és fotóznak, az nem néz ki igazán jól, és elvárnák, hogy lelkesedjem érte. Illene tiszteletben tartanom. Illene lelkesednem mindenért, ami alternatív és progresszív. De nem megy. Hangzavar van. Én meg csöndben és makacsul csak behajítom a vajkockát a serpenyőbe. Nézem, ahogy sistereg.

bevásárolmányEz a kép azért néz ki így, mert HDR van rajta, ami erős kontrasztokat képez világos és sötét, szín és szín között; tárgyfotók esetén szerintem jól néz ki.

Kapcsolódó bejegyzés:

megint egy újabb megváltás

97 thoughts on “egészséges életmód

  1. Tobzódom minden egyes szavában. Közelről érint, személyesen és munka miatt is. Voltam egy évig vega, egy évig paleo, dolgoztam (és táplálkoztam) az ősbiopiacon/(-ról). Aztán kigyógyultam az összes szektából. És örömmel eszem. Hétfogásos gourmet menüt vagy sajtos melegszendvicset. Nem nézem az órát, a tápanyagtáblázatot, a szénhidráttartalmat, hanem, ahogy írod: a minőséget. De abban nincs kompromisszum. És ami igazán jó, abból nem a még több a még jobb, hanem az elég. Úgyhogy nem is hízom. 😃

  2. 🙂 A kölest én sem bírtam megszeretni… Illetve most jöttünk rá egy finom felhasználási formájára, tejben főzve, mézzel, sok fahéjjal, aszalt gyümölcsökkel – de az már nyilván nem diétás.

    Én ezzel az egészséges életmód dologgal úgy vagyok, hogy vannak alapelvek, amiket nagyjából betartok – ne együnk műanyagot, sokszorosan feldolgozott, agyoncsomagolt cuccokat, primőröket, gyorskaját, Új-Zélandi almát, spanyol paradicsomot, kínai fokhagymát. Elolvasom mindenen az összetevőlistát, és ha sok benne az adalék és a szir-szar, akkor már teszem is vissza a polcra. Sokat lehet megspórolni így. Ellenben fontosnak tartom, hogy olyasmit együnk, aminek épp szezonja van, lehetőleg hazait, saját termelésűt vagy olyat, ami a közelben termett, minél egyszerűbben elkészítve, nem szétfőzve-szétáztatva. Sokat segít, hogy van kertünk és a szüleinktől is sok mindent kapunk, más esetekre pedig itt van mellettünk a sváb hentes, finom, házi készítésű sonkákkal, kolbászokkal, szalonnával, hihetetlenül jó áron és a zöldséges, akiknél sok áru szintén saját termesztésű. Utálom a margarint, a sajtszerű tömbeményt, a tortabevonót, a kinyomós tejszínszerű növényi zsiradékot, a reggeli italt, a dejót – nem vettem ezeket akkor se amikor nagyon kevés pénzből éltünk. Akkor inkább ettünk zsíros kenyeret, héjában sült krumplit savanyú káposztával, az legalább természetes anyag.

    Az a szerencsénk, hogy sok mindent szeretünk, az olcsó, sokak által lenézet kajákat is, mint káposzta, bab, lencse, sárgaborsó, tök, valamint a mácsók által nyúlkajának csúfolt salátát, brokkolit, sárgarépát, csillagtököt, cukkinit, spenótot, sóskát, céklát, retket – nálam ezek is a finom és egészséges kategóriába tartoznak.

    És igen, megsütöm a süteményt cukorral – ma például baracklekváros-omlós csokitorta volt – esszük a sült szalonnát, a hurkát, isszuk a teát mézzel, belerakom a tejszínt a sonkás szószba és esszük vargányás tésztával, és van disznópörkölt meg babgulyás és chilis bab is, ha azt kívánjuk meg. Mert szerintem, ha az ember egészséges, és eleget mozog, akkor lehet mindent enni, csak mértékkel – a sok ilyen-olyan extrém diéta, ezt nem eszünk, azt nem eszünk, csak azt eszünk részben csak menőzés, trend, és ami tegnap egészséges volt, az holnapra már úgysem számít annak, így jobb, ha az ember a saját józan eszére hagyatkozik ebben (is).

    Rövid az élet ahhoz, hogy az ember mindent megvonjon magától, én próbáltam sokáig liszt és cukor nélkül, de hosszú távon nem ment. Amikor a férjem beteg volt nagyon, akkor egy évig nem evett semmit, amiben liszt vagy cukor volt, nem ettünk húst, csak zöldségeket és barna kenyeret – lehetett úgy élni, csak nem volt érdemes. És a tüneteinek is csak ideiglenesen használt.

    Úgyhogy most eszünk, ami van és ami jó: holnap cukkinikrémleves lesz szezámmagos rántott padlizsánnal és petrezselymes krumplival, hozzá meg egy vagon paradicsom. Mert ez van itthon.

    • na, mi is így nyomjuk 🙂
      csak nekünk nincs kertünk, csak a szüleinknek és a szomszéd néninek, illetve nálunk nem volt és remélem, nem is lesz az, amit az utolsó előtti bekezdésben írtál a liszt és cukor nemevésről.

    • Olyan ízesen írsz,hogy én is elmennék hozzád kosztozni.

      Mi is a hagyományos kajákat esszük. Nem is bírom nézni ahogy színézkednek sokan a sok új ,idegen nevű termékkel. Ők rugalmasak és a trendi kajákat eszik. Nem maradiak mint én.
      Nem használok vajkrémet,túrókrémet,mozarellát. Az eredeti hazai termékek kielégítenek.Azok esnek jól,mert ízletesek.
      Tehéntúrót én készítek házitejből,de az olyan krémes,hogy még a fiam is megeszi gulyás krémmel a tetején.

      • Nagyon szeretek kajákról írni… 🙂
        Amúgy imádom a tejtermékeket, és nagy volt a riadalmam annak idején, mikor kiderült, hogy tejcukor intoleranciám van, sajnos minden tejterméktől eszeveszetten felpuffadok. Így nem ehetek ilyen jó házi tejes cuccokat, a múltkor elcsábultam egy Cserpes joghurt erejéig, és büntetésből két napig nyolc hónapos terhes voltam… Szerencsére most már sok helyen lehet kapni laktózmentes termékeket, nálam finomságban és válaasztékban az Aldi nyert – vaj, joghurt, tejföl, tej, túró, tejszín, sajt, minden van. Fura, de nekem sokkal jobban ízlenek, mint előtte bármilyen sima tejtermék.

  3. Kicsit veszélyesnek is tartom ráadásul, hogy valaki ilyen-olyan elméletekből, internetről, népszerűsítő irodalomból ollóz össze magának (és a családjának) egy teljesen egyéni táplálkozási szisztémát anélkül, hogy szakemberrel konzultálna. Közeli családtagom is belekerült ilyesmibe, hosszú évek óta következetes és szigorú, és mindenki retteg, hogy pl. a gyerekeinél később nem jelentkeznek-e majd súlyos hiánybetegségek. Beleszólni persze lehetetlen,

    • Nem mintha az egészségszempontra fittyet hányó, reflexes táplálkozók olyan nagyon figyelnének az egészségre, a hiánybetegségek elkerülésére. Ahogy szétnézek egy-egy kisbolt kínálatán, sírnom kell. Nincsenek normális gyümölcslevek, minőségi pékáruk, tejtermékek, színhús, mindent ellep az üdítő, a konzerv, a tejalapú szar édesség, csak Danone van, meg sok snack, felvágott, nyalóka, alkohol. Kispénzű fogyasztóikért és gyermekeikért ugyanúgy aggódhatunk.

      • Egy ismerosom gyereken eteltesztet vegeztek par eve. Eszerint gyakorlatilag alig ehetne valamit. Nem is ertem hogy johet ki ilyen eredmeny basszus. Puffasztott rizs ( cukor dus barmit is hisznek rola) ragcsal amig mas gyerekek finomsagokat tomnek magukba. Ilyenkor lelkileg is osszetorik, ertheto. Most mar arrol van szo, ha veletlenul normalis kajat eszik, akar tevedesbol, 40 fokos lazzal belebetegszik. Mindezt azert mert par eve szinte mindent megvontak tole a szulok es bar van orvos a csaladban, aki felhivta a hianybetegsegekre es egyeb veszelyekre a figyelmet, nem torodnek vele.
        Sajnos en mindent szeretek, de a cukrot kivaltottam xilittel ( nem fosok tole es a pajzsmirigy miatt muszaj szelektalnom) keves kenyeret eszem es a kolest en sem, de az arpat vagy mi a rossebet sem.

      • Ebben is van igazság. Tudatosabb, okosabb étkezésre kellene tanítani az embereket, lehetőleg már gyerekkortól.
        De ezt valahogy bűntudat nélkül kéne. Nem úgy, ahogy a “trendek” próbálják: ha húst eszel, gyilkos vagy (ki az ördög akarna ezzel a címkével élni?), ha kenyeret eszel, előbb-utóbb májrákod lesz (ma reggel olvastam!), ha tejet iszol, simán ostoba vagy…stb.
        Ez nyomasztó. Bűntudat -és félelemkeltés, lenézés.

  4. Nagyon tetszett amiket írtál. De az most gáz, hogy én kiteszek saját készítésű sütiket, amit a nagyobbik lányom kreál? Mert kreál, nem süt. Belga csokigranulátumokból, igazi vajból, friss kerti gyümölcsökből.

    • Szerintem csak akkor gáz, ha egyben azt is kijelented, hogy márpedig mindenkinek ilyet kellene ennie, mert…

      Az én bajom ezekkel az ilyen-olyan irányzatokkal, főleg az újabbakkal, hogy nekünk szokatlan, új, nehezen beszerezhető alapanyagokkal dolgozik, nem ám a sarki boltban megveszem. És ha még lehetne is, nem feltétlenül tudja mindenki megfizetni. A próféták persze azt mondják, hogy “hát nem igaz, hogy ennyi időd / pénzed sincs magadra, az egészségedre, a családodra”, megpróbálnak bűntudatot kelteni, pedig van az az élethelyzet, több is, mint gondolnák. Az meg már mellékszál, hogy néhányan csúnyán meg is gazdagodnak ám ebből.

    • Szerintem csak akkor lenne ezzel baj, ha teleraknád vele a fészbukot, és mellé mantráznád folyamatosan, hogy csak ilyet szabad,ez az egyetlen módja annak,hogy egészséges legyél.
      A dolog veszélye abban rejlik, amikor a befolyásolható emberek teljesen a hatása alá kerülnek ilyen,vagy olyan ideologizált hülyeségnek.
      Én is hajlamos vagyok erre, bár nálam nem a táplálkozás megreformálásában jelentkezett ez,mert arra viszont nem vagyok hajlandó.

    • Dehogy gáz. Szépek? Igen. Finomak? Igen. Mi a baj ezzel?

      Üzletszerűen csinálja? Magát profinak állítja be? Rá akar venni valamire? Egészségmániás indíttatással teszi? Alter csodamegoldásként hirdeti?

      Én minőségfan vagyok. És az a bajom, hogy ezek a blogolt-üdvösnek hirdetett alterkaják nagyon macerásak, valahogy nem tudom elhinni, hogy ez a sok, Magyarországon nem is mindig termő furcsa alapanyag lenne a egészség titka, meg a lemondás, helyettesítés, és csúnyák is, és a blogolók hajlamosak magukat az egy igazság hirdetőinek beállítani, mások személyes dolgaiba nyomakodni, bűntudatot keltően fogalmazni.

      • Ó erről szó sincs. Egyszerűen imád sütni. Az viszont gyakran megesik, hogy elkérik a receptet tőle. Soha nem okoskodik, vagy okoskodom én-ha én teszem ki-hogy így kell, úgy kell.
        Szívből süt, mindig ezt érzem és mondom. Terápia ez neki……
        Az egyetem mellett ősztől beiratkozik egy ilyen suliba. Lehet pályát módosít majd. 🙂

        • Megosztja a recepteket. Klassz csajszi. En peldaul nagyon szertem ha valaki nem irigyli a jo receptjeit atadni. Volt olyan ismeros, aki a vilag legfinomabb palcsintajat sutotte es hiaba konyorogtunk zsugori modon orizte a receptet. Szerintem a jo dolgokat erdemes megosztanunk egymassal, legyen az csaladi recept vagy egyeb. Termeszetesen ha ez nem megy valakinek az is ok, de azert engem elszomorit. Egy szaros vilaggyoztes majpastetommal is igy jartam es azota is annyira vagyom ra, de nem tudom elkesziteni mert ugyan igertek a receptjet, de meg sem adtak oda. Aaaaa…

          • Nem biztos, hogy rosszindulat. Sokszor főzök úgy, hogy még egy kis ezt, meg azt, úgy érzésre. Aztán valakinek elmondom, neki meg más lesz, meg dekát-grammot kér a rakj bele valamennyit, ahogy jó helyett. Szeretek úgy főzni, hogy nézegetek, aztán megtetszik pl. egy fej káposzta, aztán adja, hogy mi legyen belőle. Kelt tésztánál meg pláne nem tudok mennyiséget megadni. Cserébe ha olvasok valahol receptet, azt ajánlásként kezelem. 🙂

            • Tita az ertheto amirol te irsz. A palacsintas asszony nehezmenyezte, hogy ezentul masok is tudnanak olyan finom palacsintat sutni es ezert nem adta a receptet. A masik detto. De ugy latszik, hogy van olyan akinek ez fontos, hogy a baberokat egyedul o arathassa le es nyilvan tarsasagban a dicseretek nagy es gyakaran az egyetlen sokerelmenyforrast jelenthetik.
              En csak azt mondom, hogy jo ha megkapom egy finom etel receptjet en is atadom azt ami masnak tetszik, miert is fosztanek meg barkit a kulinaris elvezettol? Vegul is csak kaja, nem valami top secret. Biztos onzes is van bennem, mert azt is tudom, hogy a jo receptek atadoira emlekszik a szakacs. En is emlekszem azokra akiktol az igazan finom, kulonleges recepteket kaptam, tovabb is passzoltam oket, hadd terjedjen.

            • Lucerna, ide írom, elfogyott a válaszhely: nézek nagy szemekkel, mert ilyennel még nem találkoztam. Lehet, én élek fura emberek között, ha együtt vagyunk, együtt is főzünk, része az életnek, látom is, részt is veszek benne. Borzasztó lehet egyetlen sikerélménynek a kaja. ( Feltéve, hogy nem ez a megélhetése is valakinek, vagy valami más okból teljesen kitölti az életét, mert akkor érthető.) Szeretek főzni, de nem ez az életem.

  5. Nohát, épp nem túl rég fogalmaztam meg magamnak, hogy megszerettem a spenótot (csakis fokhagymával!) és lecsót, de a sóska és tök nem jön be, és lehet már nem is fog 🙂
    Szeretném, ha szeretnék fôzni, olyan ujjlenyalogatósan, lendülettel és gyakran. Az elôbbi kettô még megvan, de hiányzik a változatosság és gyakoriság. Felindulásból fôzök, sütök. Úgy vagyok, hogy nem vagyok képes receptet követni, mert elolvasom, és átalakul, olvasom rozmaring, az meg mi?, jó lesz anélkül is, mi van helyette, oregánó az már majdnem az, nem? de, illatos, meg fokhagyma, az legyen mindenben (ami nem süti), és írja hogy legyen 35 deka, sosem volt mérôm, google ’35 deka hany evokanal’, és akkor még az, ami véletlen marad ki, meg amit beleképzelek, a sütôpor, nekem az még mindig olyan (világcsúfjára nem jártam utána), mint a varázspor, ha beleteszem, megsül, sütô por!
    Szóval így fôzök én. A férjem pedig szerkeszt, mert az utolsó marha drága kis fûszercsecsebecsét is beszerzi, ha az van a receptben megírva. Minek? Hogy aztán én tegyem bele késôbb hol ide, hol oda, ahova mondjuk oregánó kell, ami éppen nincs 😀
    A minôség itt is fontos. Imádok enni, imádom a jó kaját, a drága, csecsemôkaki szagú sajtot. Gyümölcsbôl pedig epekedem a hazai után, a szilva, meg a dinnye, a mindenféle szôlô, és sajnálkozva nézek körül itt a szupermárketben, eh van.

  6. Nemrég olvastam egy családról, akik egy évig cukormentesen étkeztek, aztán leírták a tapasztalataikat. Ezen eléggé elgondolkodtam. De azonnal rájöttem, hogy nem bírnám csoki, szülinapi torta, mézes tea, aranygaluska és lekvár nélkül. Aztán olvasom, hogy milyen csodákra képes a cékla, a hagyma, a krumpli, a dinnyemag, a szilva, és hogy ezekből sokat kéne enni. De rájöttem, hogy ha azt teszem az asztalra, ami épp érik, az pont elég. Aztán eszembe jutott a görög színésznő, aki minden lehetséges fórumon hirdette a saját termesztésűt és a házi kecskesajtot, aztán mióta elvált és nem él jurtában, ezek valahogy nem is olyan fontosak. Pótlékok ezek a csak ezt, sok ezt, csak ilyet, na.

    • Nagyon átalakul az ízérzékelés cukor és egyéb édesítők nélkül. Lenyűgöző érzés ám az is, ha a megrakott és gyönyörű sütispult előtt állsz és semmit, de semmit nem mozdít meg benned és hiányérzeted sincs :-).

      Éva, szerintem a kulcsmondatod az, hogy nincsen problémád. Nem állítom, hogy minden kölesprófétának van, de elég egy családtag gebasza, hogy anyu kutakodni kezdjen a neten, mert máshonnan használható segítséget kapni nem mindig elérhető opció. Ráadásul ez egy könnyen megvalósítható kreatív hobbi, szűk életkeretek közé is befér. Megmondani a másiknak hogyan csinálja – számomra elviselhetetlen magyar hagyomány, úgy látom egyelőre kiirthatatlan.

      A köles szerintem akkor lesz finom, ha nagyon alaposan leöblítjük főzés előtt.

      • Igen, ez a lényeg. Komoly életmódváltásba nem kezd az ember, ha nincs rá jó oka. És igen, elég jó ok kell hozzá, hogy annyira kevés cukrot egyél, hogy utána a narancsot ehetetlenül édesnek érezd. Nekem pl. van ilyen okom. Úgyhogy kissé savanyú mosollyal olvasom, hogy mások milyen büszkék rá, hogy ők aztán mennyire azt eszik, amihez kedvük van, és minden más fúj.

    • Pótlék, pótcselekvés. Nálam minden étkezéssel kapcsolatos túlzásba esés mögött valamilyen más gond (önbizalomhiány, szeretetlenség, szomorúság, bizonyítási kényszer, csakazértis vagy épp csakazértse) áll(t). Most az arany középúton járok.

  7. Most megettem vacsorára három gyönyörű házi tojást, öt deka vajon sütöttem meg, és egy öklömnyi paradicsom kísérte. Biztos rengeteg bűnt követtem el ezzel, de annyira jólesett! 🙂
    A környezetemben extrém sok a valamilyen étrendet követő ember, és az iskolai szülinapokra vegán és fehércukormentes tortát kell vinni. Mi a fenének vigyek ilyen tortát?! Aki tortázni akar, az egyen cukrot, tejszínt, tojást, mert az egy ilyen műfaj. Jobb lenne egy kosár almát vinni, vegyenek abból, és nevezzük szülinapi gyümölcsnek, mint tortának nevezni valami… izé…. biosüteményt. Rettentően utálom én is, hogy legyen minden mentes, de imitáljuk, hogy igazi.

    Egyébként a köles nekem bejön. 🙂 Már tortát is sütöttem belőle. Cukor, tojás, tejszín volt benne azért. 🙂

  8. Úgy vagyok vele,hogy általában nem izgat más életmódja,politikai hovatartozása, vallási meggyőződése,vagy bármilyen heppje.
    Mindaddig a pillanatig,amíg nem akar megtéríteni,amíg nem győzköd az igazáról,vagy nem tekint rám elnéző mosollyal,hogy na te hülye,én tudom jobban.
    A paleo sütik fotóját megnézem, ha valaki elém tenné,meg is kóstolnám.Csak közben ne kelljen hallgatnom,hogy na ugye.

  9. OFF: A fejléces képben Borbély Szilárd Nincstelenek c. regénye. Nagyon kemény, zseniális, nekem duplán ütött, mivel arról a környékről származom, az összes szó ismerős…
    Legközelebb ha valaki azt mondja nekem, a régi világban minden jobb volt, szó nélkül kezébe nyomom ezt a könyvet!

  10. Mondja mar meg nekem valaki, hogy miert lehet az ilyen biokaja-trendi csajokat mar kilometerekrol felismerni? Bocsanat, de altalaban fonnyadtabbak az atlagnal. A tonkolybuza es a bionagyker tulzasba vitelenek egyenes kovetkezmenye ez a homo sapiens tonkolybuziensis kinezet, amit pontosan leirni keptelen vagyok, csak a latvany, a hatas, az erzes van meg.

    Az osszes ilyen tipusu korlat es trendszeru odafigyeles engem a halalra emlekeztet. Felelembol taplalkozik. A fozesbol/evesbol eltunik az orom, ha azt vizslatom, mi hasznal es mi art. A rossz taplalek betegseget okoz, a joval betegseget lehet elkerulni. Nna ez a beteg. Hogy ez legyen a kozponti gondolat: egeszsegesnek maradni minden aron. Kicsit olyan, mint a floridai, rozsaszin csitriruhas, lebarnult oregasszonyok. Sose halunk meg.
    Kozben azert odateszem a masik oldalra, hogy nagyon komoly dieta szerint fozok, no cukor, no feher liszt es meg egy csomo regula, mert cukorbeteg a fiam. Csinaljuk, mert szukseges. De ugy sajnalom szegenyt, hogy nincs egy onfeledt pillanata az asztalnal, minden falatot megeloz egy gondolat, es amikor megtalaltam az agynemutartoban a csokipapirt, persze, hogy irgalmatlanul letoltam, de igazabol nem tudtam ra haragudni. Es ebben a korben fedeztem fel, hogy letezik taplalkozastudomany, de az koszono viszonyban sincs az aktualis taplalkozasi divatokkal.

    • Van egy ismerősöm, évekig vega volt és nagyon odafigyelt arra, mit eszik. Aztán mikor észrevette, hogy ez kezdi felzabálni az életét, feladta. Rájött, hogy így is, úgy is meg fog halni, és most már elég neki az is, hogy mond asztali áldást, mert rájött, kin múlik nagyrészt, meddig fog élni.

      • És ez űgy megy, hogy TUDJÁK, hogy az az ÉLET, és valódi örömmel eszik a nyögvenyelös zabmálét, hogy annál fiomabb nincs, vagy azért meg kell egy kicsit támogatni ideológiailag az ügyet, hogy lemenjen a falat? Ezt soha nem tudtam elképzelni.

    • “homo sapiens tonkolybuziensis” Na azért ez nem szép tőled. És mihez is hasonlítod pontosan? Az átlaghoz aki a születéskor várható életkor statisztika szerint 69 évesen már halott?
      A bioélelmiszert pedig ne keverjük a vegánnal meg a fényevéssel, köszönöm. Az egy élelmiszertermelési előírásrendszer ami szigorúbb az átlagosnál és nem enged meg pl. minden vegyszert. De bizonyosokat igen, ezt sokan nem tudják. Van bio szalonna is nem csak köles.
      Azt pedig főleg ne feledjük hogy amire ma azt mondjuk hogy bio arra 100 éve azt mondták hogy étel.

      • okél, akkor homo sapiens gojibogyoiensis. vagy homo sapiens kokuszzsiriensis vagy ganodermagomaiensis vagy akármi. nem a hozzávalókkal van a baj, hanem a hozzáállással. azzal, hogy turnéznak vele.

      • Mihez hasonlítom? Inkább kihez: a boldog vasárnap felakadt szemű, transzba esett híveihez, akikkel nem tudok mit kezdeni. Mert a, vagy meg akar téríteni b, vagy azt kell éreznem, hogy ő az Út az Igazság és az Élet. De leginkább a+b. Ugyanazt ismétlem, mint a szerző a posztban. A tönkölybúza felőlem éljen és virágozzon. A tönkölybuziensisnek azonban ennyi nem elég, turnézik, mondom: turnézik ezzel. Kiválasztott, ő az okos, ő fog százhat évig élni. Nem állja meg, hogy ne hívja fel a figyelmem. Ő persze csak jót akar. A skálája széles: onnan, hogy csak finoman célozgat rá, hogy dehátnekemlehetrosszhatejetiszom odáig, hogy azt látom a szemében, mint az anyámnak, mikor észrevette, hogy négyévesen a lomok közt talált beöntéses szerkezetet boldog önfeledtséggel használtuk tortadíszítéshez.

        Oké. másképp írom, hadd turnézzak én is egy kicsit. Amióta tudjuk, hogy súlyos cukorbeteg van a családban, a konyha teljesen átalakult. Négy éve olvasom ehhez az irodalmat és az összes bolti cimke összes apró betűjét. Ebben a pár évben megismertem olyan összefüggéseket, kutatási eredményeket, gyakorlati példákat a táplálkozásról, melyeket soha nem gondoltam volna (és egyáltalán nem is akartam tudni róluk). Ezek az ismeretek messze meghaladják azt a szintet, amit egy átlagos ember képvisel ebben a témában. Mondjuk a korábbi, négy évvel ezelőtti saját szintemet. És ez még mindig a buzgó amatőrök világa. Soha eszembe nem jutna turnézni ezzel a tudással és unalmasítani baráti kapcsolataimat véleményezéssel, kéretlenül tanácsokkal, vagy csak egyszerűen azzal, hogy látszik rajtam: rosszallom, ha négy cukorral issza a kávéját és azonnal ajánlgatom az eritriolt, mert én jobban tudom, mi a jó neki. Pedig általában jobban tudom. Bújtatottan utalgatva sem kerekedek fölé táplálkozástanilag, a jóember finomkodó, jót akaró, burkolt pszeudobaszogató, passzívagresszív stílusával sem, ami sokkal jobban idegesít, mint az egyenes beszéd.

        • Ezzel en is igy lennek. Pl.: Barataim tomik magukba a gumicukrot, mi tobb a gyerekukbe is, tonna szam. Mar a latvanytol is rosszul vagyok, de kizart, hogy barmifele burkolt vagy nyilt javaslattal eloallnek, netan rosszalasom fejeznem ki. Pedig nem szeretnem ha elcsesznek az egeszseguket. Viszont en egy dologban osztom (tam) az eszt (szakmai artalom) vedeljen mindenki vizet,mert a tobbseg alig iszik. De pont ennek kapcsan ra kellett ebrednem, hogy az emberek nem tesznek meg semmit sem csak azert mert mondjak nekik, hogy az jo. Ritka kiveteltol eltekintve felesleges pofazni ilyenekrol.

      • Az utolsó mondathoz annyit, hogy szerintem könnyen érthető úgy, hogy a biotermelés visszatérés a 100 év előttihez, ami nagy tévedés. Az ökológiai termék-előállítás valójában csúcstechnológia, csak nem ipari, hanem ökológiai gondolkodással, de a legújabb tudományos ismereteknek (és természetesen a még fellelhető hagyományoknak, megfelelő rostálás, úgymint jó gyakorlati megfigyelés avagy babona) felhasználásával.

  11. Elég sokszor kötözködöm, de most meglehet, linkelnélek, lehet-e?

    Azt gondolom, vannak igazságok az “életmódváltásokban”, de számomra (is) taszító ez a szektaszerű túlzás. Mi vidéken élünk, “természetbarát” módon, nem szeretem a nagyvárosokat, csirkék alól húzom ki a tojást, de a legjobb barátom multinál dolgozik és futárkaját rendel esténként.
    Igyekszem tiszteletben tartani mindenkinek az életmódját, s épp ezért zavar, ha az arcomba tolják. Hogy hogyan kéne. Persze épp így zavar, mikor nagyvárosiak agyondícsérnek minket, hogy jaj de jóóóól csináljuuuuuk, hogy mi ilyen “természeteseeeen” – persze, ember, mert nincs pénz pl. morzsaporszívóra! Mindegy…
    Például ritkán eszem húst, nem kívánom, és úgy érzem, akár fél évre is el tudnám hagyni. Van is jóbarátom, aki vegetariánus, körülbelül annyira téma ez, mint a különféle szexuális pozíciók az ágyban – magánügy. Ám nagyon zavar a “húst eszel? gyilkos vagy!” propagandája.
    Igen, kicsit olyan “belgás” ez…Kenyeret eszel? Buzi-e vagy? Húst eszel? Buzi-e vagy? Nincs otthon hajdinád? Buzi-e vagy? (imádom a hajdinát)
    Vagy akár: “ha kenyeret eszem, az a baj, ha mustárral eszem a véres hurkát, az a baj…”

  12. Tizensok évig rettentően szenvedtem a parlagfűtől, szezonban hat hétig nem alvás, nem látás, zombiság, fulladás. Elkezdtem magammal kísérletezni, aztán rájöttem, hogy ha júniusban csinálok egy nagyobb böjtöt és utána a parlagfűszezon végéig nem eszem állati fehérjét, látványosan jobban leszek. Öt évig csináltam. Most már régóta nem, az allergia nem jött vissza, pedig mostanában húsz év után eszem újra húst is. Többen mondták már, hogy magyarázzam el nekik, meg írjam le, hogy is csináltam. Erre mindig azt mondom, hogy bocsi, de ez az én testem, az meg a tiéd, lehet, hogy rád egyáltalán nem hatna, vagy pont belehalnál. Annak idején a fehérjemegvonásos időszakokban mindig magyarázkodnom kellett, hogy nem, nem vagyok szektás, egyszerűen csak nem akarok asztmás lenni.
    Minőség mindenek előtt! A kedvesem nem eszi se az olajbogyót, se a drasztikusabb sajtokat, se a füstölt halat, de amióta nála lakom, ezeknek mindig “kell” itthon lenni. Ha én vásárolok, mindig elfelejtem, ő viszont soha 🙂

    • Ezt akár én is írhattam volna.
      Ha a nickedben ez a születési éved, akkor pont egyidősek vagyunk.
      18 éves korom óta kínzott a parlagfű – de már az asztma is eljött vele kísérőként. Mindent megpróbáltam, az injekcióktól az akkupunktúráig (már csak a javasasszony nem olvasott rám :-)), de semmi hatása nem volt.
      Majd 16 éve dietetikussal konzultálva jött a fehérjemegvonás – először drasztikusan, utána lassan visszaépítve, azóta jobban vagyok. Húst, ha lehet ma sem eszem, de tojás, sajt, tejtermék módjával jöhet.
      Nekem is mindig magyarázkodnom kell, hogy semmi bajom mások étrendjével, mindenki azt eszik ami jólesik neki, de nekem meg így jó.

      • Igen, a születési évem. Rám még javasasszony is olvasott 😀
        Akik kértek, hogy osszam meg velük, mitől lettem jól, általában bólogattak erősen a fehérjemegvonásnál, kicsit hümmögtek az egy-kéthetes böjtnél, aztán a sajátvizelet-terápia (mozgószabály?) kivétel nélkül mindenkinél kiverte a biztosítékot. Olyannál is, aki a sajátvér-terápiára százezreket kifizetett. Mert az nem fujjos 🙂

  13. Én elég sok szemét kaját eszem, mert ha nincs időm itthon főzni vagy menet közben kell ebédelni, péksütit meg ilyen vackokat veszek. De nagyon inspiráló, ahogy sokak csinálják, lehet, hogy én is előrelátó leszek és készítek az egész hétre olyan kajákat és alapanyagokat a hűtőbe, hogy kitartson addig is, amíg tudok újra piacon vásárolni. Most dörgöltem be a fiam maradék mézes puliszkáját, az nagyon jó.

  14. Ételízesítőn nőttem fel, alap volt mindenbe a leveskocka és vegeta. Most is ilyen ízekre vágyunk sajnos, de próbálok helyette alternatív megoldásokat keresni. A minőségi ételeknél persze nincs ilyen gond, azok önmaguktól finomak. A jó házisonka a gyorspácolt helyett, a Cserpes joghurt a Danone helyett. Az egészségesnek hírdetett dolgok többségét – köles, tofu, barnakenyér – nem szeretem. Most kicsit besokalltam, újítani kéne, mert a megszokott ételválasztékot már nem kívánom. Nagyon kevés ételt eszünk meg.

    Engem bosszantanak az önjelölt megmondóemberek. Egy távoli ismerősöm kezdte nemrég a hittérítést a Facebookon. Gyors fogyás szalonnával és kolbásszal. Naponta posztolja az esszéit, persze valami MLM dolog. Osztja az észt. Közben ha jól tudom, érettségije sincs, nemhogy dietetikus lenne, vagy táplálkozási szakértő, vagy bármi. Ki hisz neki? Nem felelőtlenség ez? Elhitetni kövér emberekkel, hogy indenki egyazon elgondolás mentén lefogyasztható? Kolbásszal meg zsírral?

    • nagyon könnyen, nagyon gyorsan képesek emberek magukat szakértőnek/gurunak gondolni. Elveszik a dolgok komolyságát, mélységét, valódiságát. A közelükben kétdimenziós lesz minden. Vagy egy. Nem szül jó érzéseket. Megijeszt a kétely hiánya.

    • Épp egy órája mondtam, hogy érdekes módon a gyerekkori ízek bevésődnek az ízlelőbimbóinkba, vagy az agyunkba, és későbbi életünkben is keressük őket.

      Tudom, hogy egészségtelen vacak a leveskocka és a vegeta, de szégyen szemre nekem mégis hiányzik. Direkt nem vettem a múltkor, hogy ne is legyen itthon, és anélkül készítettem a levest, ami finom lett, de mégis keresgéltem benne az ismerős ízeket… Anyukám és a mamám is használta, például a rizsbe is mindig tettek, és valahol számomra az a vegetás rizs lesz mindig az igazán finom rizs – holott ettem már tényleg drága és jó rizseket, amiknek önmagukban is nagyon finom ízük volt mégis, ha rizsre gondolok, akkor nekem a gyerekkori jut eszembe, és azt eszem a legjobb étvággyal.
      Ugyanígy vagyok a napközis teával, vagy az iskolás borsó- és babfőzelékkel, a menzai félkelt kiflivel, ami mindig tele volt mákkal, dióval vagy lekvárral. És a bukta, vagy anyu almás pitéje, tiramisuja, palacsintája… Rántott csirke, rakott krumpli savanyú uborkával… Hiába tudom, hogy ezek hizlalnak, meg nem is valami minőségi kaják, én a mai napig úgy készítem őket, ahogy anno anyu vagy a menzán a konyhásnénik, és bár meg lehet csinálni teljes kiőrlésű lisztből meg tejmentesen, mégse lesz olyan, ha nem a hagyományosak az alapanyagok. Ha diétázom, inkább nem eszek ilyesmit, de a lebutított változatukat nem szeretem.

      Holott én szeretem a barna kenyeret, a tofut, a bulgurt, a kuszkuszt, a graham-lisztet, a hajdinát is, és elég gyakran eszünk is efféléket, de az általam szeretett dolgok helyett nem tudom enni őket.

  15. Főzni én is így főzök, ahogy Éva írja a posztban – szemre, érzésre. Nincs konyhai mérlegem. Amikor akartam egyet venni, a férjem megtiltotta – azt mondta, hogy el fogom vele rontani a kajákat. A recepteket is csak iránymutatásnak használom, sokszor van, hogy sütök valamit betű szerint betartva a receptet, ha nem tetszik a végeredmény, a következő alkalommal átalakítom. Általában jobb lesz a vége (bár volt már olyan is, hogy nem :-), de sebaj). Mérleg híján a mennyiségeket kanállal mérem ki, vagy bögrével, végül is az arányok fontosabbak szerintem.

    8 évig dolgoztam az élelmiszeriparban – nem részletezném túlságosan.
    Az egészséges életmód irányzatai mind-mind a pénzről szólnak, úgy mint az egész élelmiszeripar is. Az adalékanyagok szerepe az, hogy kiváltsa a drágább, minőségi összetevőket.

    Agglomerációs kisvárosban lakunk (inkább falu), kutyasétáltalás közben tök jól be lehet vásárolni a házaktól (tojás, zöldségek, gyümölcsök), és egy néni olyan házi lekvárt árul, hogy még. Visszajáró vásárlók vagyunk, már a befőttesüvegeket is gyűjtöm neki a következő körhöz. Tuti, hogy nem bio a gyümölcs, és rengeteg cukor van benne, de akkor is isteni.

    • Én csak a süteményt csinálom receptre, de a hétköznapi egytálételeket nem. Előbbieket azért, mert azoknak más a kémiája, egy-két dolog van bennük, amit ha kihagysz/eltolsz, akkor elszáll az egész.

  16. Nálunk itthon az a mondás, hogy ha én halnék meg holnap, akkor a gyerekek pizsamában nőnének fel, ha a férjem, akkor éhen halnának.
    Nekem a kajálás praktikus dolog, jelesül: nem akarok rosszul lenni az éhségtől. Mivel nagyon ritkán kívánok valami konkrét kaját, valahogy hiányzik a vágy is, hogy ételeket alkossak.
    Ellenben a férjem számára a konyha az önmegvalósítás szentélye, ahol végre szabadjára engedheti a kreativitását. Az szuper, hogy mivel soha semmilyen trendről nem tud és bármi ilyesmi roppant távoli univerzum számára, mindig olyan kaját csinál (süt-főz), ami éppen inspirációként megszállja. Igen gyakran arab, mexikói, spanyol vagy francia konyha, néha egy-egy zsidó süti és persze a nagy magyar klasszikusok (pörkölt, lecsó, húsleves, palacsinta). Ő vásárol a piacon mindig, bejáratott forrásai vannak: a kukoricás néni, a tojásos néni, a szalonnás, a ‘húsosom’,…), bizalmi kapcsolatok neki ezek.

    Semmilyen gondom nincs azzal, hogy hét közben rendeljük a kaját a gyerekeknek, igyekszem normálisabb helyről hozatni, ennyi. A nagyon gáz dolgokból (pl. párizsi, virsli) igyekszem a legjobb minőségűeket és azokat is felváltva adni nekik (Egy élelmiszer biztonsággal foglalkozó barátom tanácsa: mindegyikben van egy csomó gáz cucc, de mindegyikben más, szóval, ha váltogatom őket, egyikből sem leszünk a veszélyes határérték közelében).
    Egy átlagos hétköznap min. 10 kg gyümölcs van itthon (mindenféle), azzal a család bármely tagja hiper jól elvan.
    Az egész paleo, vegán meg hasonló őrületből annyit érzékelek, hogy a barátaim, akik régen belekóstoltak a kajámba ma először rövid kérdőívet vesznek fel róla (van-e benne liszt, cukor, akármi), aztán zömében nem kérnek belőle (ez nekem jó).

    • “Nekem a kajálás praktikus dolog, jelesül: nem akarok rosszul lenni az éhségtől.”
      Én is ugyanígy.
      Érdekes, hogy főzni viszont szeretek, és jól is főzök.
      Jól főzök, de jó kimondani, és nem is túlzok!
      Kevés dologra vagyok büszke, de a főzésemre igen.
      Kompetencia érzést ad.

      • Hm, ez elgondolkodtat. Jó, hogy jól főzöl és szeretsz is. Örülök neki és van bennem egy kis vágyakozás ezután. Nekem sosem adott kompetencia érzést a főzés. Sőt!

  17. Igazi, átvitt értelemben is ízes, “Évás” post, köszi, jót nevettem!

    Én például önjelölt megmondóember vagyok a popsitörlő, a kifele fordított kenguru, a margarin helyett vaj valamint a hány százalék hús van a felvágottban – témakörben. Ellenben igazat adok annak a kommentelőnek, aki azt írta, ezerszer inkább kelesztett fehérkenyér, mint a hiperes “teljeskiőrlésű”.

    Inzulinrezisztenciám van, elvileg nem ehetnék kenyeret, krumplit, banánt, dinnyét; cukrot meg végképp nem, bár azt lassan nem is kívánom, a Xilit meg a méz teljesen jó, abból is csak pár csepp. Ellenben a kenyérről nem tudnék lemondani. Hiába látom, hogy aki megtette, arról egyből látványosan leugranak a kilók. Mindenki bűnözik valamivel… 🙂

  18. Sziasztok!
    Nem olvastam végig a posztot (végig fogom), mert a témával kapcsolatban annyira feszítően kívánkozik ki belőlem pár gondolat… (tehát előre is elnézést, ha valamit duplán mondok)
    Szerintem ez is csak egy újabb ürügy arra, hogy meghúzzanak nekem egy határt, hogy nem vagyok oké. Hogy megint forgó szemmel lehessen rám nézni azért, mert épp nem az ő aktuális trendjükbe illeszhetően élek. ordítani tudnék ettől.
    Tél óta összeszedtem magam, kezdek jól kinézni, tűnőben vannak a bánathájak. Csendben fogyok, az átlalam megtalált és nekem jó módszerrel (szerintem mindenkinek ezt kellene, a magáét megkeresni, nem a másét másolni, mert ami egynek jó és haladós, a másiknak lehet káros, mindegy). Van, aki megkérdezte, elmondtam. Átvette. Azóta szinte minden beszélgetésünk erről szól. Elkezdett engem ellenőrizni, fennhangon sorolja a saját tapasztalatait. Mostmár ő tudja jobban, már ő diktál, hogy mit hogy (t)egyek, nincs önfeledt sütiszelet (hiába nem tudja hogy én azt mondjuk csendben máshol kompenzálom), nincs ízek élvezetéért megrágott falat, csak hasznos van és a kategorizálás, hogy amit eszik (habár útálasosan rossznak hiszi) az egészséges vagy jó – nincs átmenet. Nincs más téma. Mindent véleményez, amit a számba veszek. Ordítani tudnék az arcomba told should-októl, és nem akad le róla. Mert ő még ezt is jobban tudja nálam. Úgy érzem: megloptak :(.

    Mindezt úgy, hogy küzdök az ételhez való viszonyommal, és sajnos ritkán szoktam nyerésre állni.

  19. Ez is jó lett 🙂

    Ez a kulcsmondat: “De hiszen nincsen problémám.”

    Mindent megettem. “Aluljárós” kaja, pizza, kenyér, hús, zöldek, gyümölcs, tejtermékek.

    Aztán többször finoman, majd egyszer komolyan jelzett a testem.

    Kajanáci lettem, mert kézzel fogható-látható változásokon ment keresztül a testem / közérzetem. Abban egyetértek, hogy a minőség a lényeg. A legjobb a nagy részét a kertből, de lehet ezt is azt is, ha nincs problémánk. És bírja a pénztárcánk… Mert igaz az is, hogy az átlag magyar brutális szutyokkal tömi magát “olcsón”. Nem véletlenül van ennyi beteg.

    • A nagyon rostdús kajákkal és a sok zöldséggel vigyázni kell, mert hiába mondják, hogy egészségesek, tényleg puffasztanak. Sok embernek, akinek bizonyos gyomor vagy bélproblémái vannak egyáltalán nem is ajánlják a teljes kiőrlésű liszteket és hasonlókat.

  20. Hogy én ezt mennyire másképp látom. Ilyen szemmel nézve borzasztó, de akár frusztráló is lehet az, ami nekem szempont, pedig a hagyomány, meg a minőség egymással vállvetve vonz engem is, csak másképp.

  21. Ez a sok divat azért tud így gerjedni, mert kőkemény üzleti érdekek vannak mögötte. Egészségbiznisz. Persze, a másik részről az is benne van, hogy nagy az igény arra, hogy hitéletet élhessenek az emberek. Ha nem vallás, hát egészséghit (vállvetve az ezobiznisszel).

  22. Ez épp aktuális is lehet, hogy újabb mellette-ellene módi legyen (tányéron a nyersétkezés):

    http://index.hu/tudomany/altudomany/2014/08/21/rawtf/

    Étrend-kiegészítőket forgalmazó cégnél dolgozom, többek között lúgosító készítmények is vannak a polcainkon, és elég szkeptikus vagyok. Kell ez? Jó ez? Nyilván ha a veterán dolgozókat kérdezem, bőszen bólogatnak és profok által szignózott tanulmányokat tolnak elém, de hihetek én ezeknek?

    Attól tudok még kiakadni, amikor közlik velem, vitamintabik nélkül esélytelen, hogy minden fontosat bevigyek a szervezetembe, mert a mai zöldségek és gyümölcsök közel sem tartalmazzák mindazt, amire szükségem van, meg a talaj ásványi anyag tartalma csökkent, stb. Mintha tudnák, mi az én személyes tápanyag és egyéb anyag szükségletem. Mintha bárki is megmérte volna, 100, 200, stb évvel ezelőtt mi volt a talajban, növényekben. És ilyenkor bánom, hogy szakmailag nem vagyok elég felkészült, hogy legalább részben, de megvédhessem a saját álláspontomat, és ne szorítsanak sarokba, már pedig de rosszul gondolkodom, tessék tabit, meg porokat tolnom az étrendem mellé. Taszít a térítés, ítélkezés, az elfogadás hiánya, hogy ő úgy él/eszik, én meg én és azon van, bűntudatot keltsen. Egy idő után ezekkel az emberekkel nem beszélek ilyesmiről, nem látom értelmét.

    • A lúgosító készítményekkel két dolog lehetséges: vagy humbug, azaz semmi hatása sincs, vagy tényleg lúgosít, ebben az esetben kifejezetten egészségtelen.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s