bizonyosságok (1.)

Első bizonyosság: a “kell a szénhidrát” szöveget azok mondják, akik túleszik

…és ők idegenkednek a paleósoktól, ketósoktól is. Annyira, hogy aggódó tanácsokat hullajtanak jártukban-keltükben. Azért állítják, hogy veszélyes az alacsony szénhidráttartalmú étrend, mert 1. fogalmuk sincs, miről beszélnek (tápanyagtartalom, emberi anatómia), 2. meg akarják magyarázni, miért nem táplálkoznak ésszerűen, tudatosan. Ha nem sikerül megmagyarázniuk, akkor így kiáltanak fel: ami jó az egyik embernek, az nem jó a másiknak, mindenkinek más válik be – pedig egy faj vagyunk, egyforma a fogazatunk, a szerveink, nagyon hasonló a biokémiánk, és az őseink (őskori) életmódja sem tudott nagyon különböző lenni.

Attól lesz különböző a biokémia, hogy van, aki hamar tönkreteszi a sajátját. Ezt betegségnek nevezzük. Onnan már nem beszélhetsz arról, mi az egészséges (azaz: épséget kímélő), mert bajban vagy. Csak arról, hogyan mászol ki a gödörből.

Bővebben…

a tárgyak tucatjai… százai… ezrei!

A tárgyak, a tárgyak! Már írtam róluk, ironikusat, önterápiázót, és még azokat, amelyeket majd ajánl az algoritmus (három kapcsolódó posztot). Most van az, hogy nincs mese, szembe kell néznem a problémával: elleptek. Főleg amióta itt van gyerekkori otthonom maradéka újabb dobozokban. A másodikos és a nyolcadikos írásfüzetem, dolgozataim…

Itthon vagyok, mert pihennem kell, és expedíciókat folytatok: egymásba kapcsolódó, bonyolult, többcélú túrákat. Háromezer lépés is összejön ilyenekből. Hol a ragasztó. Az ezüst ajándékzsinór. Az a papírtasak, amelybe az összes képeslapot és szép borítékot gyűjtöm. A csipesz, a sebbenzin. Tízezer feletti értékű bélyeget találok összesen, időtállóakat (belföld). egészen vékonyra reszelem manikűrgéppel (forgó csiszolóval) a problémás lábkörmömet.

Sokáig kikerültem az elhagyott tárgyakat, elvágtattam vagy elhevertem mellettük, rájuk se néztem, csak felidegesednék! más dolgom van!, de most megfogadtam: élhető viszonyokat teremtek. Egyáltalán, ideje megválni Lőrinc általános iskolai röpdolgozataitól (!). Most tűvé teszek egyik-másik becses kincsért minden négyzetmétert. És jön velük minden, elveszettnek hitt személyi, az eredeti, profi papírvágó ollóm!, király mini varrókészlet, megkezdett naplók és regény-jegyzetfüzetek, ötszáz euró (!).

Elképesztő méretek vannak itt, és tárgyakból özön. Ami értelmet ad minden félórának: megtisztogatom, új használatba helyezem mindazt, ami szép, hasznos. Semmi ne legyen céltalan – ami az, az megy adományba, szemétbe. Új tanítványaim kapnak egy-egy füzetet, annyi, de annyi megmaradt. Bizony, a negyedikes olyan vonalazásút kap, ami neki való életkorilag. Én adom az alapanyagot, Juli gyárt. Jaj, olyan ez a lány, mint én voltam. Csak ő hibátlan. De ahogy alkot, ragaszt, amilyen ötletei vannak!

Én is gyártok. Kidobásra ítélt (mert elavult) turistatérképbe, NatGeo naptárba, címlapba vagy János-féle, A0-s stencilezett területrendezési tervekbe csomagolom a saját, tanári füzeteimet. Vagy csomagolópapírból vágok ki zebrát.

Bővebben…

“csökkenteni KELL a húsfogyasztást”

Végtelenül türelmesen újra elmondom:

  1. ne parancsolgassatok felnőtt embereknek a személyes életükkel kapcsolatban, ne akarjatok bűntudatot kelteni és csúsztatásokkal győzködni, mert ki lesztek röhögve,
  2. nem igaz, hogy a növényi (vagy túlnyomórészt növényi) étrend egészségesebb – ez sunyi hazugság, amelyet mögöttes (politikai, kultúrharcos) céllal sulykolnak, egészségre és klímára hivatkozva,

Miért írok ilyeneket? Mert az ájtatos, “független” média egyre áthatóbban, egyre sunyibban sulykolja az ideológiát, morális felkentséggel és “tudományos alapon”. Témái egymással összefüggenek, torzítják a tényeket és a jó élethez szükséges információk terjedését. Én pedig kimondom az elhallgatott tényeket.

Erre a cikkre reagálok:

https://telex.hu/eletmod/2025/08/12/tenyek-izekre-szedve-hus-husfogyasztas-kampany-magyarorszag

A mostani cikkben már nem is leplezi a vegán propagandát, évek óta sejtettük, hogy erre tart, lassan ki foga mondani. Schwab doktor mesterséges sztározása sem véletlen ugyanitt.

Ennek is Ács Bori a szerzője, évek óta liszt, cukor, gyorskaja szerepel a témái között, de nem átall egészségről és környezetről papolni. Lehetőleg otthon csináld a krémest, a csipszet és a kekszet, matass vele sokat:

Bővebben…

teljesítmény

Micsoda bűvszó! A kapitalizmus lelke. A társadalom mint egymással vetélkedő, pályájukon “fejlődő”, anyagilag egyről a kettőre jutó hangyák összessége – és az ő harcaik.

Végignéznek az életükön: ezek itt a végzettségeim, a nyelvvizsgáim. Ez a rangom. Ez az autóm, ez a másik. Ez a fizetési papírom, ez a bónuszom.

Akinek több, az a büszkébb és jobb ember. SIKERES. EREDMÉNYES.

Ez itt a házam, ez a nyaralóm, ez a nyaralásom (odaírom a képek alá, milyen hálás vagyok, barátok, szeretet). Ez a házastársam, ő is valaki, ilyen a külseje. Micsoda értékrend!

Ez az egyedileg varrott cipőm, és ez az üvegfalú csoda pedig a munkahelyem. Emez a hitelem, ez meg a másik, ez a törlesztő, ez a megtakarításom, ez a kamatláb… Építkezünk!

Hát miről álmodsz?

Bővebben…

top 10 irritáció

irigységgerjesztés

Mivel lehet hergelni a tömegeket? Hát persze, hogy táskákkal, jachtokkal, márkás pólókkal és nyaraláshelyszínekkel. Mi más érdekli őket? Elveik rég nincsenek. A netes acsargóknál, ahogy Hont fogalmaz, “a személyiség totális hiányát az O1g helyettesíti”. Ennyi az életminőség a számukra, ilyesmikre vágynak ők is nyilván, ezt kérik számon a tolvaj bandán. Hajdan értelmezhető ellenzéki figura évek óta dobálja be a leleplezett javakat, zebrát, táskát. Ugranak rá, tépik Orbánt (aki viszont nem luxizik). Özönlenek is a hergelt lájkok. De ciki, hogy a gyűlölt politikai ellenfél is nyaral!

A magad életét építenéd, nem anyagiakra sóvárognál jóljárási kényszerben, és lenne a fogyasztáson túl bármi elved, értékrended, missziód, szellemi horizontod – nem lenne szükséged efféle feszültségelvezetésre.

Itt jegyzem meg újra: a jacht szót nem y-nal írjuk.

Az ellenzéki média sűrűn hallgat a változásokról, amelyek az angolszász világban már, a túltelítődés fázisa után lezajlottak. Ott a woke és a tömeges migráció már nem dívik, döbbent tömegek tiltakoznak a nők jogainak genderideológiai alapú csonkítása ellen. Kevésbé Trump Amerikájára gondolok, inkább a balos vezetésű britekre. Nálunk a dühödt csiribirik jogkövetelése még felfutóban van, és igen amatőr a nyelvezet, az érvelés, a cikkek, még Antoni Ritáé a legértelmesebb, pontosabban illúziót keltő, de az is elemien téves, gonosz. Még mindig le-leírják, hogy itt nálunk egyelőre nem az a probléma, hogy tömegesen műttetnék át magukat tizenévesek (majd ha az lesz, szólunk ellene!) – tehát hajrá, előre! “Mi még nem tartunk ott”: mintha ez valami optimális cél volna, ott tartani, ahonnan majd a sok visszaélés, kár, tragédia után vissza kell fordulni. Éppenséggel tanulhatnánk abból, miféle gyakorlatokhoz, pusztításhoz és nőellenes agresszióhoz vezettek az elborzasztó ideológiák a boldog nyugati országokban, ahol hegemónná váltak. Az ideológusok mögöttük áll pénzes-pénzéhes elit, amely semmiben nem hisz, nem elvből “jóságos”, és nem is kényszeríti őket senki színvallásra. Majd ha nálunk is ezrek bánják meg, hogy a neten nézelődve bedőltek a hazug ideológiának, megcsonkíttatták a testüket, örök életükre mesterséges hormonokra szorulnak, meddők és szexuális örömre képtelenek lettek – majd akkor foglalkozunk ezzel!

Bővebben…

mi a baj a könyvkiadással?

Miabaj-sorozatunkból. (Egészen különböző témákban remek posztok!)!

Rácz Zsuzsa panaszolja az írók helyzetét. Németországban az átlagos vásárló, teszem hozzá, jóval gazdagabb is. A másik észrevételem, hogy a magyar kis nyelv lévén, a címek többsége fordítás, és a magyar szerző, pláne a szépirodalmi szerző, csak töredéke a 15 ezernek.

Tizenötezer…! Valami eltorzult itt. És mit jelent a demokratizálódás? További tülekedést? A kiadók ne válogassanak? Ez már megtörtént. Ennek eredménye, hogy nem lehet vele keresni! Eladhatatlan.

Nem értem, milyen információja lehet arról, hogy hányan élnek meg az írásból. Majd biztos elmeséli. Felhívja: te, Zsuzsikám, képzeld…! …ebben az országban, ahol tízezer forintokért tépik egymást emberek! És mekkora lábon? Mennyi gyerekkel, milyen palotában, milyen életszínvonalon?…

Húsz éve már temették a könyvkiadást. Nem hittük volna, hogy ma gigaalapterületű plázahelyiségek lesznek tele könyvvel, és így is túlél számos kis bolt. Miközben már moziért se fizet senki, nemhogy könyvért. Napi 6-8 órás sorozatnézések teremtettek a járvány idején új életmódot. Távolsági buszon csakis telefonnyomkodás megy, vizuális ingerek. És mégis, a neten mosolygó fogfehérítések mind írónak nevezik magukat, nyomatott könyvvel a kezükben. Esetleg könyvinfluenszernek. Látszólag virul a piac, mégis megalázó a szerzők helyzete. Sorolják is a kommentelők: váratják őket, nem kapnak előleget, se rendes honort. A magazininterjú sem segít. Nem hívják vissza az ajánlkozó szerzőt, csak hitegetik, pedig milyen eredeti, tehetséges…

Cudar a magyar szerzők élete! Who’s gonna tell her?

Bővebben…

újra a megbocsátásról

…részben olvasói kérésre. Ez ritka: általában nem használok témajavaslatokat, mert nem tudok úgy írni, hogy más gondolata, érdeklődése indítja el.

Viszont most több gondolatom lett, folytatva a témát. Ez, ez és ez a korábbi poszt a megbocsátásról.

Kerülni fogom a trauma, bántalmazás és áldozat szavakat, mert ezeket egy érdekcsoport kisajátította, kiüresítette és lejáratta, és nem szeretnék olyan találatok között kijönni a keresőkben, amilyenekben ők.

Három témáról írok: 1. a szó jelentése, 2. a veszteség és a megbékélés mint monetarizálható termék, 3. Esterházy Péter.

Bővebben…

miért hazugság a 80/20?

A lúzer férfiakról szóló poszt végére tettem be ezt a témát, pár bekezdésben, és tegnapelőtt a Facebookra is önálló posztban. Azért is érdekes, mert nemrég Skrabski Fruzsina hívta erről beszélgetni a Férfiak Klubja vezetőjét, Bedő Imrét – mindez maga az ellenfeminizmus.

Short:

Teljes:

Ki az, aki most ezeket a sorokat írja? Ne legyen félreértés: én ugyan elképesztőnek találom, hogy

  1. az abortuszért mint fő női szabadságjogért nyöszörögnek olyan nők, akik öt éve nem is csókolóztak, és egyébként egész életükben se sokat, van viszont macskájuk, egy országban, ahol megengedő a szabályozás és érdemi változás sem volt: olcsó és létezik kedvezmény, ugyanúgy a 12. hétig végéig lehet beavatkozni, eü veszélyhelyzet esetén pedig bármeddig, és megmaradt a válsághelyzet nevű, hatalmas kiskapu, amely kényelmi szolgáltatássá teszi,
  2. elutasítom és kiröhögöm az elgondolást, hogy férfi lehet nő és akkor mindjárt női jogok járnak neki, kitúrhat bárkit öltözőből, dobogóról, illetve ő a világ legelnyomottabb, marginalizált kisebbsége (két nappal a “Pride” előtt ez jelent meg”), holott a csávó perverz és ragadozó,
  3. nem tartom szerencsésnek, ha kövér, tönkrement nők önigazolnak testszégyenítés ügyében,
  4. a “ne szülj, mert klíma” szöveget sem gondolom sem őszintének, sem veszélytelennek, mert ez maga a női incelmozgalom.

– de én ettől én még feminista vagyok. Sőt, radikális. Én vagyok az igazi!

Bővebben…

akiknek senki nem ír vissza a tinderen

Male loneliness epidemic – ezt halálkomolyan taglalják újabban, éspedig úgy, mint korunk egyik legnagyobb társadalmi válságát. Mert ugye, fontos ügy nők egyenlősége, csak egy kicsit túltolták! Ezek a nagy emancipált nők újabban nem fekszenek le olyasvalakivel, aki nem tetszik nekik – micsoda világ!Sőt, szóba se állnak velük. Ezt panaszolják az örök magányra ítélt férfiak, akik nem tartoznak a “felső húsz százalékba” – mintha ez valami kikezdhetetlen tény lenne, éles vonal: hopp, te már a 21 százalékba tartozol, tehát nem kellesz! A másik típus azt hangoztatja, hogy minden nő hibás, amiért az az egy, (kettő, öt) dobta őket, vagy nem lett második randi, vagy lett, de nem akart velük lefeküdni.

Miért nem kellenek ezek a férfiak a nőknek? A férfiak szerint azért, mert nincs hatalmas kocsijuk, saját lakásuk, vastag bukszájuk. Netán alacsonyak, nem látványos a külsejük, szürkék, ducik, girnyók, nem jóképűek. Hiába reménykednek, nekik vissza se ír senki. Nemhogy válogathatnának!

Bővebben…

az interszex állapotokról

A témát nem csak mint érdekes jelenséget veszem elő, hanem azért, mert a csiribirik újabban felhasználják a maguk céljaira az interszex embereket.

Kik a csiribirik? Aki figyel, rég érti, de legyen itt: csiribiri az, aki az LMBT, a neurodivergencia, esetleg a testalkat vagy a vegánság ürügyén és körül különlegeskedik, és tagadja a tárgyi valóságot. Most ebből kettőről is szó lesz, mert a neurodivergenciát és az interszexualitást is manipulatívan használják.

A csiribirik célja, hogy zavaros indoklással, a félig rózsaszín, félig kék ábrákkal a transzneműségnek szolgáltassanak valami veleszületett, “tudományos” alapot, és ezzel elejét vegyék a vitáknak, a tanulság kimondásának, miszerint nem kellett volna annyi pornót nézni. (Mondom egyszerűbben: perverz és határsértő férfiakról beszélünk.)

Ha Mérő Vera “az utolsó betűig” egyetért, az mindig valami rettenetes, ájtatoskodó marhaság:

Cél még a befurakodás: az interszexeket saját állják az emberek, és közéjük vegyülve már nem olyan gáz a fétisparádé, ami a transzneműség. Ha kétivarúságot felpuhítják, és “a biológiai nem inkább spektrum, hiszen léteznek keverékállapotok”, akkor majd jobban elfogadják a nemeket ziláló álláspontot. A transznemű-ideológia alapállítását: hogy lehet nemet váltani.

Ki bántana egy rendellenességgel született embert? Ki kérdőjelezné meg, hogy ő is ember, csak mert nem egyértelmű a neme? Na ugye. És akkor majd nem fognak fennakadni, amikor a pörgős miniszoknya alatt meredezik a szerszám.

Marginalizál, hmmm… ismerős szó. Ki is emlegeti folyton? Miért kéne középre helyezni a szélsőségesen ritka rendellenességeket?

Bővebben…

amikor a kommentelő szeretetre, boldogságra, lelki egyensúlyra hivatkozik

Miért kamu ez?

Aki boldog, az nem bánt másokat.

Volna mit beszélni a bántás szó jelentéséről is. De a lényeg egyszerű: nem attól van igaza valakinek, hogy milyen az élete, ami ebben a közegben egyébként is mutogatott produkció.

Egy boldog ember elvan a saját életével, nem foglalkozik másokkal, nincs is erre ideje.

Bontsuk le a kamut! Megköszörülöm a torkomat: mindenkinek van ideje, hacsak nincs hat gyereke, miközben háromműszakozik a futószalagnál, plusz egy sorscsapás. Minél több olyan időd van, amelyről magad döntesz, annál jobb az életed. Eljutok színházba vagy uszodába, hosszú szövegeket írhatok, nagyregényeket olvashatok, meg cikkeket, hogy megalapozott véleményem legyen, és trollkodhatok egy jólesőt, mert ezek ANNYIRA SÖTÉTEK. Fél délutánokat tölthetek könyvesboltban. Okostelefonnal a kézben meg életműveket olvasok végig. buszon (life hack: ne vezess).

Másrészt: ti, a heves ítélkezők, mit műveltek évek óta, naponta órákig, egyetlen emberre százan ráfeszülve? (És csodálkoztok a gerincsérven, a csóróságon?…)

A “nem vagy boldog” szöveggel arra akar rávenni a manipulatív és/vagy ostoba kommentelő, hogy ne merj arról írni, ami rá nézve kínos. Azért kínos, mert igaz. Nyugodtan lehet makramézni, szókeresőzni, a nevedre szóló kólát vadászni, fantáziavilágban gamerkedni, haverokkal sörözni, naponta tíz Netflix-epizódot nézni, senki nem ítél el ezekért, ha az egyéni élet szűk körében maradsz – miért pont az igazság kimondására ne legyen időm?

Én szeretek örülni, csodálni, “pozitívnak lenni”, csak hát egyrészt a hízelgés, seggnyalás riaszt, ebben óvatos vagyok, nem közelítek meg racionális témákat rajongással, m ezért véleményvezérek, politikai megmondók és politikusok nem kapnak rajongást, csak művészek. Másrészt helyeselni nem olyan fontos, mint a torzságra rámutatni. A torzságot kell felszámolni, az a feladat. A boldogság-békeelvárás giccses és korlátolt, érzékenykedő, ezen túl manipulatív is: a célja a zavaros ügyek takargatása. “Minek erről beszélni, embereket megbántani?” – azért, mert torz. És mert tudok jobbat.

Miért pont én? Bárki bírálhat, tehet javaslatot, bőven elférünk a neten, csak hajrá. (És persze vállalja a következményeket is: nem fogják imádni.)

Azért kell szólni, mert ilyen abszurd a világ. A törzsolvasók tudják, milyen ügyben szóltam, teljesen egyértelmű, és még így is nagyon durva következmények lesznek. Az emberek többsége nem szól semmivel kapcsolatban, nem is tudja, mit gondol. Retteg a konfliktustól, a gyomorfekélyig nyel le mindent. Keresi az erőt, a tömegben érzi magát biztonságban. Ott aztán lehet pozitív… azaz ugyanazokat ócsárolja, akiket a többiek, bármilyen hír kapcsán. Akár ismeri a történetet, akár nem, odatolong, és ordít, minősítget. Milyen építő! Én nem ítélem el, ordítson csak, ezt jelenti a szabad közélet. Nem vagyok mimóza, de ha buta és hergelt, azt azért észreveszem. Meg az is, hogy mindjárt a következő kommentjében azon borong, mennyire eldurvult a közbeszéd.

Nem a tudatlanságon. Hanem a durvaságon. Nagyon keveset beszélünk arról, ki mit mond. És rengeteget arról, hogyan. Ha valaki megneszeli, nem tartják szépnek (és nem), már kell a szakszó: testszégyenítés. Miközben már a trágárság sem tabu (nagyon helyesen!): művelt emberek faszoznak, bazmegeznek.

Mindenki olyan érzékeny lett, a vicces trollkodás is bántalmazás, ezen esnek egynek, hogy mekkora bántalmazó – aztán az érzékenységet hirtelen elveszítik, amint rólam vagy a gyerekeimről van szó. Ő megteheti a tízszeresét. Nem is ismerem, nem írtam róla, de oszt keményen – ha mögötte áll egy vezéregyéniség és a megbízható szektája.

Akit osztanak, az, boldog tőle vagy sem (inkább igen), közírással foglalkozik. Titeket is érdekel, ezért olvassátok. Nektek is gyarapodik a nyelviségetek, átveszitek a fordulatait, majd ezeket fordítjátok ellene. Hatodik cé, fülzsírságra irigység, talmiság. És okoskodtok bőszen. Csak itt más a méret és a színvonal, mint pár netes ismerőssel kommentelgetni, hogy hibás-e Alec Baldwin.

Ha fülelek, tisztán hallom, a sok normalitásra hivatkozó félszerzetet: ÉN IS OKOS VAGYOK, RÁM IS FIGYELJETEK, ÉN BEZZEG JÓ EMBER VAGYOK!

Várjatok, van szebb is, a psziché TEMU-járól:

Bővebben…

tanuljunk magyarul 33.: a -jt végű igék

Van a magyarban egy csokor ige, amely -jt-re végződik valami ősi, elhomályosult képzés és/vagy analógia révén. Ezek és főleg a származékaik gyakran kerülnek elő a felvételi tesztekben: rejtély, fojtogat, gyűjtemény.

Ige. Tő, tehát nincs rajta toldalék. Egyetlen szóelem. -jt a vége, mely tehát nem tartalmazza a múlt idő jelét.

Ezek, 18 darab:

Bővebben…