agnecinek
De nem? Te boldogan tangózod át a fél éjszakát, otthon meg utánad sír a gyerek? És ha nem tangózol, akkor meddig tart ez, hogy minden, de minden mozdulatod, gondolatod, érzeted ővele kapcsolatos?
Azt írja Péter, okos és építő kommentelő egyébként:
hoztam-vittem a gyerekeket bölcsibe, oviba, iskolába, és videóztam anyák napi ünnepségeken és évvégéken, és jártam tébolyítóan fárasztó és butácska szülői értekezletekre, részt vettem számos rém uncsi osztálykiránduláson miért is? Azért, mert úgy gondoltam és éreztem, hogy ez mind dolgom nekem, ha már megnősültem és gyerekeink vannak, ami ugye egyáltalában nem muszáj. A gyerekeim iránti szeretetből. Bővebben…
A nők nevelték őket is című bejegyzésre érkezett hozzászólás részlete:
Ezt nem ér így hagyni, tessék már valami fogódzót is adni, valami “Tíz dolog, amit föltétlenül meg kell tanítani a fiúknak”, vagy “Öt mondat, amit sose ejts ki előtte” ! Bővebben…
Ezek a mi fiaink. Ilyenek. Ezek a mi férjeink. Nekik is volt anyjuk.
Egyébként azt vettem észre, hogy általában az édesanyjuk rontja el a dolgot. Nem neveli őket önállóságra.
Mi neveltük őket ilyenné, hát tényleg! Milyen ostobák voltunk! Bővebben…
Ma lettél, leszel harminchét éves.
Igen. Prímszám. Délután leszek. Öt óra előtt hat perccel.
Milyen érzés?
Nem bánt most a szám. Minden jó. Bővebben…
Mivel kérték, szívesen adok publikálási lehetőséget más nőknek.
Akik megvilágítják, milyen iszonyatos mocsarakban és élethazugságban kínlódnak, és hogyan tükrözik vissza a körülöttük élők a viselkedésüket. Az összevissza nevelők, a szubmisszívek-rikácsolók, a gyerekeiktől elismerést és lelkizést követelők, a mindent másra kenők, a Bovarynéként nekik járó dicsőségről, értelmiségi karrierről és udvarlókról fantáziálgatók pokla ez, akik rengeteget magyaráznak: “közélet”, “politika”, “tehetség” – egyvalamit nem tudnak: tisztességgel, hiszti és más nők baszogatása nélkül helytállni abban, amit magukra vállaltak. Murinai Angéla a családjáról ír őszintén.
Most a Költő utcában lakom — tudjátok, a fűtés! –, és erről eszembe jutott, hogy négyévesen verseket írtam. Anyám büszkélkedett is vele, de mindig hozzátette: vagy ríme van és értelme nincs, vagy értelme van, és ríme nincs. Ez nem esett jól, a teljes szívem volt mindegyikben, és akkor még csak nem is a bamba tömeg, hanem a szőrös szívű kritikus, a saját anyám…!
Bővebben…Hétfő, megint iskola. Az olvasó a gyomorgörcsös gyermekeink című bejegyzésre reagál.
Blogja: http://ezisazis-kovtama.blogspot.hu
…én pont az a görcsölős depressziós anyuka vagyok, akikről írtál a blogodban. Bővebben…
Iskolakritika: népszerű bejegyzés a blog elemző, rendszerkritikus vonalából, 2013. február.
Szülői értekezletre mentem tegnap, biciklivel tizenhét perc, és mindig csak lefelé, és lassan megyek, mert azt képzelem, csúszik (nem csúszik, de már csak én vagyok nekik). Irhakesztyűm narancssárga, Bővebben…
Mivel is telik ez a havazós délelőtt. Nagy a csönd. Üres a délelőtt (így együtt, nekem nagyon is tornyosul ügyintézés, telefonok, blog, korrektúra). A kutyát megetetjük. Átöltözünk, pisilünk, mindketten. A szokásos. Bővebben…
Jánosnak
Tegyük fel Bővebben…
chk-nak
Hogy van ez, hogy egyesek, amúgy nagyon is alkalmas anyák halálra unják a kisgyerekkort: a gyerek kérdéseire a felelgetést, a szórakoztatását, a kreatív ötleteket, mások meg remekül elvannak, két meg még több gyerekkel, évekig, nem üresednek ki? Hogyan ne zakkanjunk bele abba, hogy örök beszélgető-, bevásárló-, alvó-, kakilótársunk mintha évek óta kettő éves lenne? És ha ő megnő, akkor a testvére…
Annak, hogy az ember bármilyen helyzetben jól tudja (= képes legyen rá) érezni magát, és akkor már a gyerekkel is, de valóban ám, ne csak fegyelmezetten végigfuttassa a szoftvert, kibírja fektetésig, a titka, hogy Bővebben…
Ma, édes Istenem, ma odafigyelek. Ma örömemet lelem bennük, leülök melléjük reggelizni, ma elefánt alakú lesz a sajtszelet. Bővebben…
Beszélgessünk erről! Írjatok gondolatokat, történeteket!
Mifelénk, Székelyföldön, úgy látszik, kinőhetetlen szokás a gyerekek rémisztgetése nevelés címszó alatt, ráadásul kéretlenül, tehát kontrollálhatatlanul. A nagyszülőkkel megbeszéltük, hogy nálunk nincs zsákos ember, fekete ember, rossz bácsi stb., a gyermeket nem zsaroljuk szeretetmegvonással, nem szégyenítjük meg büntetésből stb. A játszótér, az utca, a szomszédok azonban igen erős faktornak bizonyulnak. A kétéves fiam az elmúlt napokban többször mondta például az ebédre vagy a játékaira, hogy elviszi a cigány, sőt, amikor egyik játszópajtása sírva fakadt, mert megütötte magát, azt mondta neki, “Vijázz, eevisz a tidány!” Köpni-nyelni nem tudtam, igyekeztem oldani a helyzetet (valami olyasmit mondtam, hogy dehogy viszi, nem viszi el senki, hanem mi megvigasztaljuk Csanit, hogy ne sírjon), de a cigányozásra fogalmam sincs, mit mondjak. Bővebben…
Az autóvitához (az eszköz a különbség kommentjeiben).
Bizony, mindannyian gyarlók vagyunk. De attól még tudhatjuk, hogy miben hiszünk, hogy mi a helyes, hogy hogyan szeretnénk élni.
Hányszor, de hányszor történik az, hogy az elveinket hozzáigazítjuk a nagyon is vitatható gyakorlatunkhoz. Bővebben…
2012. októberi bejegyzés
Evolúciós értelemben a gyerekek alacsony ingerszinthez vannak szokva. Legalábbis a városi életmódhoz, sebességhez, mobilok pittyegéséhez, reklámszignálokhoz, lövöldözős játékokhoz képest. Testközelben sokkal magasabb ingerszintet is elviselnek, de a csecsemők a mesterséges ingertömegtől sokszor nyugtalanok lesznek.
Kapcsolódó bejegyzés: mitől féltjük a gyerekeinket? Bővebben…
Ahogy láttam a férjemet az egyszemélyes kórteremben sorvadozni, hetekig, egyre erősebb lett bennem a gondolat, hogy így nem lehet élni.
Jaj, jaj. Zsuzskára gondolok, aki korán kel, és itt megint nem volt jó kis 6.40-es, avagy 55-ös bejegyzés, mert én újabban elalszom este a gyerekekkel, és meg kell mondjam, sokkal jobban érzem így magam.
De lehet, hogy ez az én vízióm, és Zsuzska egyáltalán nem kel korán, ha korán kel is, nem ő olvas, és mindegy neki, hogy fél hétkor vagy kilenckor van-e új bejegyzés, mindez csak az én parám, és a szorongásom, hogy nem írtam meg azt, amit szerettem volna, egy fiktív Zsuzskában ölt alakot. Mennyi ilyen víziónk van másokról! Bővebben…
Első gyerekes koromban olyan elemi és közvetlen viszonyban voltam a fiammal, hogy kifordítottam az agyamat-lelkemet neki: amit gondoltam, de a legkószábbat is, a szándékaimat és ötleteimet azonnal elmondtam. Mindent megbeszéltem vele. Őszinte voltam, partnernek tekintettem. Hm.
Például: Felvesszük a cipőt, jó? Most fürödni megyünk. Kapsz új pelust!
Ezekre ugyan milyen választ vártam? Bővebben…
