olyan hektikus vagy

Mi tagadás, nem vagyok egy flájlédi:

http://flylady.net/

Azt a sok nekibuzdulást nézni, amellyel a rossz lelkiismeretű, öngyűlölettel kínlódó anyák nekiállnak egy új, ezúttal más anyagból faragott kanállal (flájlédi!) az embernek nem való kásahegynek…! Ahogy a sok másra is használhatandó energiát e rendszerek betanulására, iktatására, végrehajtására fordítják, egymást “motiválják”, “megosztják a tapasztalataikat” a többi kupis anyukával, óvatosan selejtezgetnek a férjük lomjai között, és fájdalmas bizonyítékokra bukkantak, és végül ez az egész megint csak egy szokásos, de kicsivel fájóbb kudarc… Döbbenet. Bővebben…

egy napom

TIZENkét éve még így

2012. szeptember, nosztalgia

Ó, azok a fényes nyári napok! Hát tizene nyolcig is aludtunk, ha nem fél kilencig, és arra ébredtem, hogy Bővebben…

utcagyerekek

Én úgy szeretem, hogy ilyen kis maszatosak. Hogy annyira esetleges, mit csinálnak, mi van rajtuk. Johanna a nadrágom övét köti Jakab mellkasára, úgy sétáltatja, mert Jakab most kutya. Általában sem lehet tudni, jelmezben vannak-e vagy ez komoly. Bővebben…

anyaaa!

A gyerekek folyamatosan megfigyelnek és utánoznak minket, mondhatni, ez az alapértelmezett működésük. Rémisztő, ahogy Gazsi bácsi egyetlen látogatása után használni kezdik, hogy basszus, meg ahogy lecsapják a játékukat, mint én a mosogatószivacsot: ebből elég volt, mondja a négyéves, ebbőj eég ‘olt, ismétli a kétéves. (És vigyorognak.)

Megtanulják tőlünk, hogyan viszonyuljanak úgy általában a világhoz, Bővebben…

nem eszik a gyerek

A gyerek nem eszik.

Akkor kreatívan. Virslibe spagettiszál, lucernacsíra a haja, koktélparadicsom a feje. Sajtszeletből kiselefánt, virágkiszúróval sonkaszelet. Retekegér, pont egy hónapos, szegfűszeg a szeme. Berreg a villán a falat. Nézd, milyen finom! Ha ezt megeszed, lesz fagyi.

Nem eszi meg. Bővebben…

szóval a gyerekeink felvilágosításáról

2012. augusztusi írás

Erre a bejegyzésre sok reakció jött, és én sasolok mások üzenőfalán is.

…a saját szexualitásom azért nem tartozik a gyerekemre, mert ő nem ebben a szerepemben kíváncsi rám. Ha őszinte, és klassz a kapcsolatunk, persze sérülés nélkül fogja elfogadni, hogy ez is a részem, de alapvetően a kettőnk kapcsolata – legyen az bármilyen harmonikus is, lássuk be, – nem erre épül…

Én nem azt írtam, hogy erre épül, és az a jó, ha durcásan ezt demonstráljuk a gyereknek. Csak ne nebeszéljünk róla. Bővebben…

mitől féltjük a gyerekeinket?

A gyerekek az életünk közepei. Értük mindent! És rásegítenek a nagyik meg a szomszéd nénik is: szegény, biztos éhes! Jaj, meg ne fázzon! Cipő melegítse a lábát! Most aludnia kell!
Bővebben…

egy estém otthon

Leszóltam én itt a drága barátnőimet. Én nagyon finnyás vagyok. Nem puskáztam sose, lisztet nem mérek, nem nézek receptet. Fejből sütök, néha fölveszek egy-egy izgalmas alapanyagot vagy készítési módot, de irtózom a receptektől, különösen a főzőműsoros életmódguruktól és a sztárbloggerektől. És nem is nagyon újítok: vanília, citrom, dió, bors, petrezselyem, tejszín, bacon, lazac, vaj, olíva, néhány zöldség, olasz tészták, viszlát. Aranygaluska, almás pite, túrós palacsinta. Rakott krumpli, tejszínes-gombás spagetti, szerecsendiós-négysajtos tagliatelle. Penne, tejszín, rokfort, spenót, lazac. Vagy canelloni, gorgonzola, dió. A makaróni a spagettibe, a farfalle a fussilibe szerelmes! Éjjel buli van a szekrényben. Cukorborsóleves. Rizsfelfújt arany mazsolával. Kókuszos tiramisu. Tárkonyos raguleves. Zöldbab baconnal átkötve, sajtszósszal, grillezett harcsával. Nyárs tengeri halakból. Lencsefőzelék. Lengyel karfiol. Serpenyős krumpli, füstölt sajt, tarja. Padlizsános lecsó, félig ratatouille. Zellercsipsz. Rántott babybell, félgömb rizshalom. Császármorzsa. És mindig még egy kis vaj: abból baj nem lehet. Ráspi borai! És száraz Martini. Kávé kotyogósban, fair trade, cukor nélkül, fele tejjel, egész nap.

A fogyókúráról meg olvasgasson a nénikém. Nem bonyolult: anyagcserét felnyomni (pajzsmirigytúlműködés! Isten felnyomta nekem. Élesíti az elmét, éberré tesz, pörgeti a rendszert. Igaz, magasan tartja a stresszszintet), aktív életet élni, cukorról lejönni. Aktív élet nem egyenlő erobikgyötrelemmel. Aktív élet: megszoptatod a csecsemőt, kimész a kertbe, megkapálod a mángoldot, biciklizel az oviig, elütöd az alpolgármestert, elsétálsz a boltig, hátizsákban hazahozod, kézzel mosogatsz, fát hasogatsz a sparheltbe, tévét nem nézel.

Végre van sütőm, ósdi, gáz (az előző lakásban nem működött). Keverek, gyúrok, verek, kenek, sütök, mámorosan. Készül a konyha, kis sziget a háborgó tengeren. Szemléletet is váltottunk. Nem, nem bio minden, de tiszta, adalékanyagtól lehetőleg mentes, és mindenből a jó. Normális tejtermék, háztáji tojás, tanyasi csirke, korrekt lekvár, kilencven százalék fölötti hústartalmú virsli, ha egyáltalán. Sonka, amelynek összetétele: sertéscomb, só. Van ilyen, nem is okvetlenül drága, meg kell keresni. Inkább ritkán eszünk húst, de az normális legyen. És tengeri hal. Amikor érzem, hogy azért ez drága, felsorolom a tételeket: ez itten a kötelező felelősségbiztosítás ára két hétre. Ez egy autómosatás. Ez a hitelkártya éves díja…

Tegnap a nálunk családostul vendégeskedő poéta kisfiát inkább én szállítottam hazáig, mert az anyja még csak most szocializálódik a biciklin. A Költő utcán mentünk le, erdőmámor. Búcsú, utána a fiammal még “beugrottunk tejért-kenyérért”, és kijöttünk egy nagy csomag garnélarákkal.

Elég hedonista nap volt. János kapott egy mikiegeres pólót, illetve hát egy mikiegér-csontváz van rajta, na. Fülmerevítő csontokkal körben. Drága Jakab (2) felismeri így is, az első nemigazi lény, akit azonosított, Ikki volt. Nézi az apját, aztán felkiált, de azért egy kicsit tovább tart: Ikki!

(Frissítés: János kemény volt, ma bement a munkahelyére, az egyetemre benne.)

A teraszon nyomtuk a bulit, Zsófi hozott humuszt, bagett volt francia sajtokkal, magyar kolbásszal, rukkolával, koktélparadicsommal, dióval, szőlővel. Kávé, almás pite. A költő nem eszi meg az almásat, így ő kapott egy külön kis adag mákosat, véletlenül volt itthon mák. És persze vaníliaöntet. Van fényképem róla, ahogy eszi.

Eleredt az eső, bepakoltunk, és játszottuk két parti Aranyásókat. Elemében volt a fiam.

Akkor hazakísértük őket, és bevásároltunk. Esőnedves aszfalton surranó biciklikerék! Mim érzékeli? A fülem? Az egyensúlyközpontom? A lelkem? Útközben -jt végű igéket gyűjtöttünk. Jánosom kitámolyog a gyerekaltatásból, és látja ám, hogy hámozzuk éjnek évadján a szörnyű rózsaszín szerkezeteket. Majonézes ráksaláta, zsemle sós vajjal, medvehagyma.

Úgy szeretem a fiam. Tízéves, és olyan okos, ironikus, érzékeny.

És ugyanúgy ugrik, csattan mindenre, idegesítő zajra, fejhangú éneklésre, mint én.

Aztán én még pazar vacsorát rögtönöztem, hogy aszongya: főtt krumpli, fokhagymás tejföl, a maradék rukkola, paradicsom és öt-hét négyzetcentisre tépkedett serrano sonkadarabkák. Elvonultam a kisszobába, és megnéztem végre a Mullholland drive-ot, angolul, a gyakorlás kedvéért francia felirattal.

Azt mondja a cowboy, szemöldöktelen, szempillátlan, mozdulatlan arccal és hangsúllyal:

You will see me one more time if you do good. You will see me two more times if you do bad. Good night.

Egyrészt el vagyok varázsolva. Az embernek kedve támad heroinozni. Másrészt eszembe jut a Twin Peaks, ami akkoriban, amikor a tévében adták, borzasztóan idegesített, és ez az egész miliő, a hatás jól azonosítható eszközei (az ugráló kép is az-e vagy a lemez karcos? ez a jó Lynchben, hogy ezt nem tudjuk eldönteni) nagyon csiklandozzák a paródiaérzékemet. Kék doboz? Szőrös arcú csávó? És ha ez ember így nézi, már dupla feneke van, és nem tud benne lenni.

De azért féltem. Az ágyban fekvő rémnél és a spanyol lokálbeli jelenetnél jobban már csak az én házi filmemtől… attól, hogy mindjárt felsír Jakab, és akkor pause holnap estig, mehetek visszaaltatni.

ahogy élünk

Elszorul a szívem. Válság, nyolctól hatig befogott, értelmes emberek, frankhitelkelepce, döbbenet. Turkálóból öltözködő, házitejet drágálló, suzukiban pöfögő anyatársaim.

Mert mi gazdagok vagyunk? Mert én lenézem a suzukit? Ó, nem.

Viszont sok-sok luxus van. Munka, amit szeretek és magam osztom be és kvázi hírem lett a szakmában, alvás kilencig, egész nap a gyerekekkel, általában mindketten, és futok, szaunázom, és nagyon szép hajat festenek-vágnak nekem nagyon trendi helyen. A bicikli bambusz, a rokfort akár francia, a bor Ráspi.

És kinézek párás hajnalon, ha mégse kilenc, erdős birtokomra, úrnő vagyok, és azt gondolom: igen. (És azt is: bekaphatja mindenki. Azok, akiket irigyeltem egykor, és azok, akik bántottak.)

Olyan ember a férjem, aki ugyanúgy, mint én, nem vezet, nem is tanult meg soha. Nem autózunk, megspóroltuk a jogosítványt is. Ami engem illet, ez tudatos döntés volt, és egyre abszurdabbnak érzem a “sajnos, kocsi kell” szöveget (és becsülöm az említett fodrászt, aki valóságos sztár, négy gyereke van és letette az autót (elajándékozta) — én rá sem szoktam). Helyette: bicikli, mindennap, mindenhová.

A másik, hogy nem vettünk fel hitelt, semmilyet. Két szikla gördül le az életről így, és jut, béna értelmiségi szakmunkásként is jut sajtra, utazásra, lányunk, fiunk szépen járatására. Otthonunk nem saját (önkormányzati), de varázslatos. Kastély voltaképpen, moccanatlan erdőben.

És én nem is nagyon akarok többet, élvezem, ami sosem volt, mert elég szerény volt a gyerekkorom és a huszonéveim, most meg tudom becsülni a színházjegyet, az újságelőfizetést, a tisztességes anyagból rendesen megvarrt ruhát. Mindemellett gazdálkodom a gyerekek fürdővizével (mosás, felmosás, vécéöblítés), mossuk a pelenkát és nem lettünk a bébiipar áldozatai. És egy csomó mindenünk nincs: nincs kiságy, nincsenek gépeink, kütyüink. Nincs tévé, nincs mikró, nincs okostelefon, nincs turmixgép, nincs kenyérpirító. Kézzel verem a habot, gyúrom az aranygaluskát: szeretem érezni, beletenni magam. Tévé nélkül elmondhatatlanul tiszta az agyunk.

A kis rohadék osztálytárs azt mondja a fiamnak, aki kigúnyolta a matekórán ostobaságot mondó ikertestvérét:

Ti kis lakásban laktok! És nektek autótok sincs!

A fiamnak, bár az apja meredek dolgokkal halmozza el, helyén az esze. Mit mondtál erre? — kérdeztem.

Egy: és ha kis lakásban lakunk, kit érdekel? Hogy jön ez ide?

Kettő: százhuszonöt négyzetméter. És láttam, azt mondja, ahogy kattog az agya: az övék csak száz.

Fiam, be ne szállj ebbe. A tágasság belül van! Egyébként száztizenöt.