az éltető érintés

Ahogy láttam a férjemet az egyszemélyes kórteremben sorvadozni, hetekig, egyre erősebb lett bennem a gondolat, hogy így nem lehet élni.

Nem azért, mert beteg.

Hanem mert az ember szociális lény. Nem élhet tartalmas kommunikáció, pisin-kakin-levesen túli horizont, és legfőképpen: érintés nélkül.

Egy könyvet fordítok, nagy erőkkel (igen, Vera!), a címe: Touching. The human singnificance of the skin. Ashley Montagu írta, aki antropológus meg mindenféle volt, egy zseni, egy polihisztor.

Nem idézek a könyvből, nincs még kész. De bekúszott az érzékszerveimbe, a nézőpontomba a lényege. Meggyőződésem lett, hogy az a sok néni és bácsi sem a demencia meg a krónikus betegsége miatt épül le az elfekvőkben és az öregotthonokban. Nem: őket nem érinti meg senki szeretetteljesen, hónapszám, évszám. Ez az, ami elviselhetetlen. Ezért simogattam a férjem bőrét minél nagyobb felületen, amikor csak tehettem.

Milyen világos ez az igény a kisgyerekeknél. Mennyire azt várja az embercsecsemő, és miylen hatékonyan jelzi is, hogy megérintsék és a szemébe nézzenek! Mennyire nyalogatná az emberanya is az újszülöttjét. Az eredeti, nyilvánvalóan a poroszos-náci pedagógiától ihletett, 1940-es Pikler Emmi egyébként tiltja a gyerek megérintését, öncélú babusgatását. Milyen döbbenetesek ma már a jóval későbbi csecsemőgondozási, gyereknevelési tanácsok is. Már tudjuk: az embergyerek kismajom. Még a nem kötődőek is milyen sokszor kapják karba-ölbe a kicsit anyáinkhoz képest! Mennyi minden elsimul, ha közel tudunk lenni. (És milyen sokszor akarom mégis, hogy senki se érjen hozzám.)

Az a sok felnőtt miért felejti el, hogy erre van szüksége? Kivel alszanak összesimulva? Ki szorítja meg a kezüket? Hogyan lehet épnek maradni a szeretetteljes bőr-bőrkontaktus permanens hiányában? Nem lehet, hogy az ilyenek szólnak rám, hogy miért nem mosog indítják a háborúkat?

Talán szexmániával pótolják? Perverziókkal? Kutyust tartanak? Masszőrhöz járnak? Az evésbe menekülnek?

Vajon nem okoz-e durva személyiségtorzulást az a sokféle helyzet, amelyben nem kapnak érintést az emberek? Az egyedülállók és a remeték élete? A magányos özvegység? A kórház, ahol csak szakszerűen nyúlnak a beteghez? A magánzárka? A cölibátus? A diktátorok magánya? Úgy értem, külön, plusz sorvadást, önmagában, az érintés hiánya?

A szerelmeslevél nem elég. Érintsd meg, akit szeretsz. Írnék még, de megyek én is.

Olvassátok helyettem Nyitrai Erika könyvét: Az érintés hatalma, és a legjobb, folyamatosan frissülő, hordozós honlapot: hordozo.hu

26 thoughts on “az éltető érintés

  1. Tegnap voltam a kórházban a kétévesemnél, a férjem maradt benn vele, mert a legkisebb majmócám még csak anyatejet eszik, ezért nem mehettem én. Ösztönösen próbáltam érinteni, a fiamat ölben cipeltem ide-oda, mintha járni sem tudna, a férjemet meg fél óráig masszíroztam, hogy erőt adjak neki – a további széken éjszakázáshoz például… Nagyon aktuális a bejegyzésed, köszönöm, hogy pont most írtad le.

    Kedvelés

  2. Nekem erről mindig az jut eszembe, hogy ha valaki mellett ülök a metrón, vagy villamoson, vagy bárhol, és véletlenül összeér a kezünk, megérinti a térdem, stb., akkor már automatikusan jön is a bocsánatkérés, elnézést kérés. Oké, persze, idegenként még közelebb jött az intim szférámba (mondjuk tömegközlekedésen már mindegy is), de számomra ez mindig furcsa volt, hisz nem bántott, csak épp megérintettük egymást, számomra ez nem rossz, és nem olyan dolog, amiért bocsánatot kellene kérni….

    Kedvelés

  3. Az állatterápia nagyrészt erről szól, ettől (is) működik öregeknél és fogyatékos embereknél (gyerekeknél is). Amúgy én láttam olyan bölcsit Hollandiában ahol élek, ahol büszkén mondta a vezetőnő hogy Pikler Emmit követik a kicsiknél. Csak gratulálni tudtam hozzá…

    Kedvelés

    • Pikler Emmi nem csak ennyi, teret neveztek el róla Párizsban, sok igaza van pl. békénhagyós-nemjáratós-mozgásfejlődéses témában. És mindig a szeretetet hangsúlyozza, az Anyák könyvében is, csak az meg a letiltott babusgatással fából vaskarika. Minden rendben van, tiszta és rendszeres minden, csak az a büdös kölyök miért akar ölbe ülni, nem értjük…

      Kedvelés

      • a békénhagyós biztos ment ebben a bölcsiben, a 20 perces látogatásunk alatt egyedül a kétéves lányomnak jutott eszébe megvigasztalni egy folyamatosan síró babát…többek között emiatt nem mentünk vissza oda.

        Kedvelés

  4. Eszembe jutott az “Amelie csodálatos élete”, ahol az apa csak az éves kivizsgáláson ér a lányhoz,és ez nála olyan heves szívdobogást okoz, hogy szívbetegnek gondolják… meg a gyerekeim az iskolában, akik védekezö pózt vettek fel attól is, hogy a vállukra tettem a kezem. Ök milyen érintést kapnak otthon? Vagy csak verést talán…

    Kedvelés

    • 4 éves lányom is védekezik, az óvónő, boltos, akárki ellen, pedig nem kapott verést, ölelést annál többet. Nem tudom, mi ez nála, valami családi vonás, vagy elsőgyerek-szindróma (állítólag ők zárkózottabbak)?

      Kedvelés

  5. Aromaterápiás képzésen hallottam, sokat gondolkodtam rajta, magamtól alighanem nem jutott volna eszembe, de nagyon igaznak tartom, hogy mindenkinek járna legalább hetente egy finom, kényeztető, illatos masszázs. Sokan egész életüket leélik anélkül, hogy megengednék, hogy megérintsék őket, vagy lehetőségük lenne érintve lenni, és megtapasztalják, hogy ez mennyire jó, felszabadító.

    Kedvelés

    • Én mindig szorongok, hogy túl közel jön valaki, biztos büdös vagyok, látja a pórusaimat, mit szól a hasamhoz, avagy fura a keze érintése, ő más szagú. Szóval könnyen nekem csak a legközvetlenebb szeretteimmel megy az érintés. El vagyok idegenedve?

      Más gyerekeivel is nehezen megy nekem, és a tanári továbbképzéseken is a “fogd meg az előtted álló vállát” is olyan idétlen volt.

      Kedvelés

      • Akkor együtt vagyunk el idegenedve! Én is utálom a bőrkontaktust, a családból is csak a férjemtől meg a gyerekeimtől szeretem.:) Ismerek egy dúlát, aki annyira erőltette volna ezt a masszírozós témát a várandósság alatt, hogy valósággal úgy éreztem magam, mintha szexuálisan zaklatna. Mert, hogy ez kéne nekem,hogy megtanuljam az elfogadás és a megengedés “ősi női bölcsességét”. brrr……
        Szerintem nemcsak a testét lehet érinteni egy másik embernek. Nem egyszer tapasztaltam, hogy egy értelmes beszélgetés, egy elismerő szó, vagy egy kedves mosoly ugyanolyan változásokat idézett elő a testi-lelki érzetemben, mint egy szenvedélyes ölelkezés. Olyan emberekkel kapcsolatban is volt ilyen tapasztalatom, akiktől a ruhán keresztüli vállfogás sem esne jól.

        Kedvelés

  6. épp most olvasom(; nagyon szívemből szoltäl. Minket a 2 éves simogat. Ezt tanulta ezt lâtta önkéntelenül ezt adja tovâbb. Olyan jó, annyira tud jólesni egy kis simi.

    Kedvelés

  7. Engem sokat öleltek gyerekként, én is sokat ölelem a szeretteimet. De mások érintését nem szeretem, illetve néha, meglepő módon egy-egy idegentől is jól esik, azért a töbségtől általában zavar. A puszilkozást sem szeretem köszönéskor…

    Kedvelés

    • Ezzel én is így vagyok, de szerintem természetes is. Az érintés nagyon bizalmas dolog, nem szeretném adni sem bárkinek, és kapni sem bárkitől. Viszont aki(ke)t szeretek, azzal (azokkal) nagyon szeretek összebújni, simogatni, vagy csak egyszerűem közel lenni.
      A masszázs is a bizalomról (is) szól, hogy megbízol abban a másik emberben, akire a testedet bízod, hogy ezzel nem él vissza.

      Puszilkodás köszönéskor: ismeretlenekkel, pláne munkakapcsolatban borzasztónak találom. Volt olyan munkahelyem, ahol az volt a szokás, hogy puszi-puszi járt a találkozáskor a partnernek, áááá ölni tudtam volna, egyszerűen nem tudtam megszokni. És persze nem jelentett semmit, ettől még simán hátba támadtak. Rokonságnál barátoknál elviselem, de tényleg nem jelent semmit, formális. Az igazi szeretetet, gyengédséget nem így fejezem ki.

      Kedvelés

  8. Itt többen is arról számoltak be, hogy nem fogadják és osztják könnyen az érintést. Nekem is nehezen ment/megy sokszor, de szerintem ez nem jó így. Volt már többször olyan, hogy valakivel bizalmas beszélgetés közben felmerült bennem az érzés, hogy most meg kellene ölelni. Éreztem, hogy ez lenne helyén való, de nem tettem meg, mert nem tudtam volna mit kezdeni a szituációval. Van olyan is, hogy ölelést kapok, és érzem, hogy ez rendben kéne, hogy legyen, mégis az jár a fejemben, hogy jaaaj, a személyes zónááám.
    Amúgy egy jó ideje szándékosan dolgozom magamban ezen az érintésiszonyon. Mostanában simán megengedem magamnak, hogy valakinek pl. megérintsem a kezét, vállát valami mondandóm közben, amolyan nyomatékosításként, vagy figyelemfelkeltésként. A barátaimmal meg kifejezetten ölelésterápiát folytatok, és úgy érzem, lassan, de biztosan hat. 🙂

    Kedvelés

  9. az en csaladomban en vagyok az aki nem szereti az erintest. csalad alatt nem a ferjemet es a 2 lanyomat ertem, hanem a tobbieket. mert en nem adok es nem szeretek puszit kapni. es olelkezni sem. mert en nem szeretem ha valaki tul kozel all hozzam. a baratom raszolt a 4 eves kislanyara aki epp az arcomon matatott, hogy hagyjon engem, mert en ezt nem szeretem. es tenyleg nem szerettem. de valoszinuleg azert sem szeretem az erintest a szuk csaladon kivuliektol, mert valahogy nem erzem oszintenek. mert nem jelent semmit, mert egy kellemetlen szokas. ezen akkor melaztam el amikor az afrikai munkatarsam odajott hozzam es megolelt. mar nem is tudom miert, csak az olelesre emlekszem. mert az afrikai munkatarsaim olelgettek egymast, szivbol, szeretettel, a vilag legtermeszetesebb dolgakent. ugyanigy azt sem szeretem ha valaki beceneven szolit. de van 1 vagy 2 ember aki az ismeretsegunk elso percetol becezve szolit. mert benne fel sem merult hogy lehetne maskepp is. es az nem zavar. nala az zavarna ha nem becezve szolitana.

    Kedvelés

  10. Visszajelzés: “pezsgő optimizmus” | csak az olvassa — én szóltam

  11. A kisebbik kamaszodó fiammal küzdünk sokat. De van egy rituálénk vagy nem is tudom, hogy nevezzem. Egy varázsmondat : Egy ölelés mindig belefér. Bármelyikünk bármikor kimondhatja. Őrzöm, mint a kincset.
    A másik, ami eszembe jutott, amikor tanítónénit választottunk az általános iskolában. A bemutató órán a fiatal, hosszú szőke hajú királylány kinézetű tanítónéni egyetlen egyszer sem ért hozzá egyik gyerekhez sem, az ötvenes tanítónéni jött-ment a padok között, fölé hajolt a gyerekeknek, miközben írtak vagy olvastak a padban, s közben ösztönösen végigsimította a vállukat, hátukat. Olyan kézzelfogható volt az egyik órán a hidegség és a másik órán a melegség kontrasztja.

    Kedvelés

  12. Még egy eszembe jutott az érintésről. Minap egy csoportfoglalkozáson behunyt szemmel hárman szobrot készítettünk gyurmából. Csak a kezeink vettek részt a műveletben. A másik két ember, akikkel gyömöszöltük a képlékeny anyagot, közel áll hozzám, így abszolút kellemes élmény volt, és közösen alkottunk egy valamit a végére. A másik kis csoportban két egymást nem régóta ismerő ember került párba. Ugyanazt a feladatot kapták. Ők először kettéválasztották a gyurmát, majd külön-külön formáztak valamit, amit a végén illesztettek össze. Az egyik résztvevő elmondása szerint neki kifejezetten kellemetlen volt, amikor menet közben összeért a keze a másik ember kezével.

    Kedvelés

  13. Visszajelzés: gyerekpara | csak az olvassa — én szóltam

  14. Visszajelzés: társra vágyom | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.