tanulságos mesék

Most a Költő utcában lakom — tudjátok, a fűtés! –, és erről eszembe jutott, hogy négyévesen verseket írtam. Anyám büszkélkedett is vele, de mindig hozzátette: vagy ríme van és értelme nincs, vagy értelme van, és ríme nincs. Ez nem esett jól, a teljes szívem volt mindegyikben, és akkor még csak nem is a bamba tömeg, hanem a szőrös szívű kritikus, a saját anyám…!

Na, Weöres Sándor meg Halász Judit, akik az én gyerekkoromban voltak megkerülhetetlen ikonok, minálunk csúnyán diszkvalifikálódott. Mi az, hogy liba pék? Csiribiri zabszalma…?

Később kiderült, az a szép könyv, mese, aminek van mondanivalója. Vagyis erkölcsi üzenete arról, hogy hogyan legyünk jók, hogyan kell élni. Alapvető értékek.

Anyám könyvből nem olvasott soha. Fejből meg gyerekkora történeteit legfeljebb, kötött szövegű mesét egyet mesélt mindig, a Vad Lacit, ami a negyvenes évekből származik.

Vad Laci  és jó mamája
Városligetben sétálnak.
Víg a Laci, mert ím jő
léggömbbel kereskedő.
Anyám, kéri, egyet vegyen!
Szólt az anya: jó, hát legyen.

A lényeg, hogy a mohó Laci megveteti az összes léggömböt az anyjával, felrepül az égbe,

anyja sikolt: az Istenért!

jön egy gólya, kicsípi a léggömböket, és Laci meg jól lezuhan.

Ejnye, ejnye, te Vad Laci,
miért voltál ilyen csacsi?

Anyám protestáns erkölcse ez, praktikus, cicomátlan, fegyelmezett. Nagyon sokat köszönhetek ennek. Ne dobd ki. Beszélj érthetően, írj olvashatóan. Sokra viszi ilyesmivel az ember.

Csak éppen én egy merő görcs voltam úgy hét- és harmincéves korom között: sosem voltam önfeledt, nem bohóckodtam, nem táncoltam, ugrándoztam, nem füllentettem és nem halandzsáztam — most ugyanezekért reflexből rá is szólok a gyerekekre. Az a torokszorító szégyen, ha mást láttam bohóckodni, irracionálisan viselkedni…! Nem volt Süsü meselemezem, Tamkó Sirató Károlyt meg Sebaj Tóbiást messzire űzte otthonunktól ez a szemlélet. Na és akkor az ágyban, nem volt könnyű az sem. Iszonyatosan szorongó valaki vagyok ma is, csak nagy hévvel ellensúlyozom.

Olvastam, sokat, többek között gyerekeknek szóló katolikus irodalmat, ez apámtól származik. A tolvaj Jean Valjean meg az abbé esete is volt A hit világossága című (és még két hasonló) kötetben, meg történet olyan gyerekről is, aki valami csúnyát tett, és éjjel eljött hozzá az ördög. Rettegtem a pokoltól.

Évekkel az után, hogy engem végül Zola, Petőfi, József Attila, Móricz nevelt erkölcsi lénnyé, és kezdtem kapisgálni: a művészet bizony nem erkölcsi propaganda, anyám a fiamnak elkezdte vásárolni a Moha bácsi meséi sorozatot. Mert tartalmas, szép, van mondanivalója, da capo al fine.

Nem csak olyan varródániel, amit a fiam akkoriban falt.

Ezt a sorozatot önkéntelenül kerültük, én és a mindig hibátlan esztétikai érzékű, limerickben építészként is erős János is. Később, már tízévesen beleolvasott a fiam, és mondta, hogy afféle tanítás, hogy a gyermekek jók legyenek. Elvittem antikváriumba az egészet.

A gyerekeknek szánt irodalom, a tankönyvek évszázadokig afféle ideológiai fenyítésként szolgáltak. Az elszánt harc eszközei voltak a gyermek kialakulatlan, bűnös, zabolátlan lénye ellen, korlátok, ijesztgetés, lelki terror, mint arról Alice Miller részletesen ír a Kezdetben volt a nevelés című megrázó könyve első részében.

Színtiszta manipuláció ez, mondja mai, emelt fejű, szabadságszerető énünk. Ez a megközelítés mese, történet és nevelés címén rá akar venni valamire, ami nem okvetlen természete a gyermeki léleknek, ami életkori sajátosságait, elemi spontaneitását, egyediségét és szabadságvágyát kerékbe töri: ülj csöndben, kelj korán, dolgozz keményen, ne légy torkos, ne hazudj, légy alázatos, tiszteld a szüleidet és mindenfajta tekintélyt. Legyetek jók, a ha tudtok embersége nélkül.

IMG_6041

A fekete pedagógia maradványa az efféle gyerekirodalom. Én borzadok attól, ha a szöveg akar valamit az esztétikumon túl, mert attól mindig silány lesz. Vagy akarjon, de az legyen pocakos, joviális tiszteletesek korholása helyett vátesz és mennydörgés, Kant csillagos ege*. Szabolcska Mihály és Ady Endre különbsége ez. A jó mese legyen önmagáért való, autonóm világ, elringató, fantáziadús. És persze legyen, lehet benne értékrend, győzzön a bátor, találja meg a szegény lány a királyfit, kergessék el a kapzsit a sok kutyájával együtt, de ez világrend, mítosz, az nincs ilyen feltartott mutatóujjal akarva, és mindig régi szövegek sajátja.

* Jegyzet

Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem.

Kant: A gyakorlati ész kritikája

És erre Tandori?

Kant-emlékzaj

A fűnyírógép (odakint)
Villanyborotvám (odabent)

58 thoughts on “tanulságos mesék

  1. Milyen jó ezt hallani.
    A gyerekek nagyon szerették kazettáról nézni a “szezámisztrít” bábfilmjeit. Arra táncoltak, énekeltek, meséltek Elmónak, ha szomorú volt, és a Nagymadár volt a mesélő este.Onnan ismerték meg Perlmann hegedűlni, és látták előszőr Miles Davist fújni, Paul Simont énekelni.
    Most felnőtt fejjel kérdezte a lányom: Papa, mit keresett a mesében egy kukában élő bábú, a zsémbes Oszkár? Bert és Ernie miért laktak ketten egy lakásban? ( Oszkár hontalan, Ernie és Bert melegek) Úgy lopta bele az elfogadást és toleranciát az érzékenységükbe, hogy nem volt benne erőszakos manipuláció, didaktikusság.

    Kedvelés

  2. Emlékszem, gyerekkoromban hogy utáltam az ilyen “hogyan legyél jó gyerek” jellegű tanulságos meséket. Ezek szerint semmit se lehetett, amit gyerekként imádtam: torkoskodni (mondjuk azt sajnos most is), rohangálni, össze-vissza bohóckodni, rossz fát tenni a tűzre… Ha ilyen tanmeséket olvastak nekem, harag és szorongás töltött el. Szerencsére a szüleim se nagyon rajongtak ezekért – amúgy full pogányok és apolitikusok voltak – és rengeteg jó mese és könyv került a kezembe: Grimm, Andersen, magyar és más népmesék, mesejátékok a színházban és sok-sok jó mesefilm. 12 éves koromtól nekem is ott volt Jókai – volt belőle otthon vagy három folyóméter, először csak azokat olvastam el, amelyeknek jó végük volt, aztán a többit is. Egyébként tényleg nem jó dolog az ő világán szocializálódni, tök naivvá teszi az embert tizenévesen. Hálistennek hetedikben a Noszty fiút is el kellett olvasni…

    Kedvelés

    • Az én első kedvencem a Telhetetlen méhecske volt, háromévesen. Az izgága méhecske mindig bajba került, mert sosem azt csinálta, amit a többiek, viszont sokkal izgalmasabb is volt az élete. Azt hiszem, ő alapozta meg erkölcsi értékeimet.

      Kedvelés

  3. Ez nagyon szép (Tandori, persze a Kant is). A fotón lévő összes dinnye talán túlságosan önfeledt mód vidám, itt az ideje az általam ajánlott mű megismerésének.
    Szóval, eszembe jutott, én min hüledeztem már gyermekként. Aztán sajnos kölcsönadtam, de pár évvel ezelőtt egy antikváriumban sikerült megszereznem. Úgyhogy megint hüledezhetnék, amikor csak kedvem szottyan.
    Ez a könyv a Doktor bácsi meséi, 1958-ból. Ismeri valaki? A retorikája segít rávilágítani a rosszaság következményeire.
    Egy mese, ami eszembe jut: Peti és Karcsi jó barátok, utóbbi megbetegszik, halálosan. Előbbi szomorú. Jön egy varázsló, és felajánlja Petinek, hogy egy teljes percig azt kívánhat, amit szeretne, és az megvalósul. Peti kíván, kíván, megfeledkezve Karcsiról. Az utolsó pillanatban eszébe jut legjobb barátja, és úgy kanyarítja a mondatot, hogy “inkább semmi ne teljesüljön, csak Karcsi gyógyuljon meg”. A mondat első része fért az egy percbe, a többit találjátok ki.
    http://hasznalt-konyv.vatera.hu/gyerek_konyv/mesekonyv_kepeskonyv/kovacs_attila_doktor_bacsi_mesei_1958_1711772351.html
    Hamar megértettem, hogy jó embernek kell lenni, és akkor nem lesz semmi baj.

    Kedvelés

  4. És még a kisdobos/úttörő sztorik voltak problémásak, nálunk az iskolában legalábbis volt mozgalmi élet, a szüleim pedig nem sokra tartották a vallást.
    A lányom ír verseket, időszakosan. Hat évesen írta az elsőt. Örülök, hogy megtalálja a módját, hogy kifejezze, amit szeretne, és szerencsére nincs olyan családtag, aki ezt ne értékelné.
    Újabban Szentkúti Márta került a gyerekek könyvespolcára. A történetek egyszerűek, tetszik, hogy nincs minden szájbarágósan leírva, és a nyelvezete sem igénytelen.

    Kedvelés

  5. elég elkeserítő, hogy ezek szerint Jókait az oktatás erkölcsi nevelővé degradálta, ennél azért sokkal több van a szövegeiben. általánosban nagyon szerettem, aztán kamaszkoromban idegesített, most meg megint nagyon szeretem.

    Kedvelés

    • Hát én már jóval azelőtt felfedeztem őt, mint hogy az iskolában említették volna, és máig nagyon szeretem a regényeit, bár most már látom a hibáit. Annyi csak az egész, hogy kislányfejjel nem szabad túl komolyan venni, mert a világ nem olyan, amilyennek ő leírja.

      Kedvelés

      • kislányfejjel sokmindent komolyan vesz az ember, nem baj az.
        a valóság leírása nem feladata egy irodalmi műnek (amit egyébként innen már meg sem tudunk ítélni – sőt, amit a 19. századról tudni vélünk, azt a legtöbben a Jókai regényekből, rosszabb esetben a belőlük készült filmekből tudjuk)

        Kedvelés

    • Jaj, nem az oktatás, még alsóban olvastam el sok regényét. Csak burokban nőttem fel, és csak sokkal később láttam át, hogy mi minden van a világban Jókai (vagy Cooper) világrendjén kívül is.

      Kedvelés

  6. “A gyerekeknek szánt irodalom, a tankönyvek évszázadokig afféle ideológiai fenyítésként szolgáltak.” Tényleg így volt… Emlékszem a rettegéseimre. Meg arra, hogy, szombatonként a kiszéken – a hokkedli szolgált asztalul – ülve össze kellett írnom a “bűneimet” a vasárnapi gyónáshoz… Addig nem állhattam fel, míg anyám nem volt elégedett, hogy minden bűnömet felírtam. Bűntudattal volt tele az életem.

    Marie Marel
    Az én fa-tündérem

    Óh,
    de rég nem gondoltam rád!
    Fordulhatott hozzád,
    ki hajlandó volt hinni benned,
    elsősorban a sok gyermek.
    Ott éltél az égbe nyúló nyárfa odvában.
    Én láttam.
    Ott ültél mellettem a lépcsőn.
    Kezed félőn megfogtam: felnéztem rád.
    Gondjaim eltakarta arany-ruhád,
    szívemen a repedések összeforrtak,
    mikor halkan mondtad:
    – Jó vagy.
    Nem hittem, persze.
    Anyám belém nevelte:
    – Bűnökkel terhes az élet és minden lélek.
    Szombat volt a napja, mikor lábbal harangozva
    (Készülj a gyónásra!)
    papírra írtam bűneim sorát.
    Szorongva hívtam a fa angyalát, súgna talán.
    Ő biztos tudja mi annak a módja:
    bűnös ne legyek,
    csak… gyerek.

    2009. január 15.

    Kedvelés

    • Igen… szép a versed! De érezted, és érzed, hogy Te Jó vagy!
      Mikor, hány évesen írtad? Sajnos a generáció átadják egymásnak a beléjük nevelt félelmeket és a “bűnös vagy” egyházi felkiáltás sajnos már egyháztalánná (nincs is ilyen szó?) válik napjainkban, de még mindig sulykoljuk bele a lelkekbe.

      Kedvelés

      • Rengeteg évnek kellett eltelnie addig, míg azt mertem érezni, hogy nem vagyok bűnös… Bele kellett keverdjek ehez egy erőszakos, zaklató kapcsolatba. El kellett vesztenem rengeteg mindent. De nagy nehezen mégis sikerült megtalálnom önmagamat. Mennyi mindent megspórolhattam volna magamnak, ha nem hiszem mindvégig, hogy biztosan bűnös vagyok, megérdemlem…
        Én csak azt tudom tanácsolni a fiatal hölgyeknek: ne engedjék tönkretenni magukat, megmérgezni a leküket!

        Kedvelés

      • Annyira elszomorít, amikor a kereszténység erre redukálódik, hogy beledöngöljük mindenkiben, hogy bűnös. Elhiszem, hogy a bűntudatánál fogva könnyen manipulálható az ember, de akkor is. Örvendek, amikor valakinek sikerül kibújnia a rápakolt fölösleges bűntudattól.

        Kedvelés

  7. Kamaszlányként olvastam Szabó Magda lányregényeit és mindig volt valami homályos rossz érzésem tőle. Valami megnevezhetetlen, amitől minden romantikus bűvölet dacára viszolyogva tettem le a könyveket. Mintha valami karmos, hideg, gonosz lappangana a történetei mélyén, ott Debrecenben, az intézetben, a század elején. Aminek fényében én egy nagyon rossz, erkölcstelen, lusta disznó kölyöknek érezhettem magam és nagyon megkönnyebbültem, hogy nem abban a korban élek.

    Kedvelés

    • Most már a lányaim olvassák, persze egy csomó könyvéhez el kell mesélni, hogy mi volt az ötvenes években, de azért szeretik – Mondják meg Zsófikának, Születésnap, Álarcosbál – de pl. a 18 éves nagylány értetlenül áll (hálistennek) az olyan könyvek előtt, mint a Freskó, vagy a Disznótor. Hát anyus, miért nem rúgta tökön azt a ****-t? (Remélem, azért az olvasónaplóba nem írja bele… Bár Waldorf, ugyebár, akár bele is írhatja 🙂 )

      Kedvelés

  8. Háromévesen megtanultam olvasni, és igazából nem volt felkészülve az oldal/perc sebességemre a családi könyvtár, úgyhogy míg hatévesen elég érettnek nem ítéltek a Jókai összesre, addig kizárólag háború előtti gyermekirodalmat olvastam, Cilike összest, Mackó bácsit, F. H. Burnettet (A kis lord, A titkos kert, A padlásszoba kis hercegnője) rettenetes, szerintem angolból németre és onnan magyarra fordításban – azóta is nagyon érzékeny vagyok a fordítások minőségére, viszont meghasonulva önmagammal, imádom a germanizmusokat ezekben a könyvekben. Marlitt mond valakinek valamit? Aranyos Erzsike? És Courts-Mahler? Az a baj, hogy már akkor is erősebben érvényesült a humorérzékem, mint a romantika iránti hajlamom.

    Kedvelés

    • Marlitt-tól egy könyvet olvastam a Pusztai királylányt, a nagyapám könyvespolcán találtam, és kislányként nagyon tetszett. Courts-Mahlertől anyukámnak volt pár könyve, olvastam is őket de címekre már nem emlékszem.

      Kedvelés

      • Azon pl. teljesen ki voltam akadva, de lenyeltem hősiesen, hogy egyik gyereknél a negyedikes kötelező olvasmány az Lucy Maud Montgomery lett, Váratlan utazás stb., kb. Courts-Mahler színvonal. Akkor már tettem eléjük Alcott-ot, ami ugyanez a kategória, csak más a színvonal. Kisasszonyok, Jó feleségek, Egy régimódi lány, ezeket ismerik a legtöbben. Na de jött a következő gyerek, akinek Wass Albert volt a kötelező… Gyorsolvasó hálistennek ő is, úgyhogy sok szódával lecsúszott. Szerintem amúgy bármit olvas az ember, akár a Tőkét, akár a M****K***-ot, akár Kantot, csontja nem törik tőle, legfeljebb a látóköre szélesedik. Kaptam szülői esten fejmosást, legnagyobb gyerek hetedikben elolvasta az Anna Kareninát. De hát ez nem neki való! Tudom. De nem fogom kitépni a kezéből. Legfeljebb majd elolvassa újra húsz év múlva.

        Kedvelés

    • basszus, az Aranyos Erzsike nekünk is megvan, nemrég találtam meg anyukáméknál, korábban sosam olvastam. Tényleg elég furcsa és modoros nekem. De ez nem gyerekeknek szól, ugye, jól gondolom?

      Egyébként nekem személy szerint gyerekként a Titkos kert nagy kedvencem volt, nyaralásnál, rokonoknál olvastam. Nemrég tudtam megszerezni felnőttként, így olvasva már egészen más. A kis lordot viszont utáltam kicsiként (is).

      Kedvelés

  9. Én Szepes Mária Pöttyös Pannijától viszolyogtam. Egy négyéves kislánynak miért kell 5 percenként szégyenkeznie és rosszul éreznie magát azért amit mond vagy tesz? Petike a rossz gyerek, akit Panni titkon irigyel, de mivel Petike minden történet végén pórul jár, Panni mindig rádöbben (szó szerint “jól az eszébe vési”), hogy igazuk van a felnőtteknek és a rosszalkodás mindig annak rossz aki rosszalkodik. Törvényszerűen jönnie kell a rosszalkodás-póruljárás-megjavulás szentháromságnak. Aki azt mondja mindenre a dackorszakában, hogy “nem”, azt elviszik a Kovács bácsihoz megjavítani mert elromlott. El ne felejtsem legjobb barátunknak orosznak kell lenni, még szerencse, hogy itt laknak a szomszédba így bármikor behívhatjuk őket magunkhoz…khm.

    Kedvelés

    • Mikor felnőttként, és ezotéria iránt először érdeklődőként kiderült, hogy ez a Szepes Mária ugyanaz a Pöttyös Pannis Petikés Tamarás Szepes Mária, mondtam a fanoknak, hogy köszi, én nem megyek el a nagyasszonyhoz, mert nekem nem hiteles. Antropozófiával küzdő ember létemre Jókai Anna sem hiteles, szintén emiatt. Egy sima, egy fordított? Tudom, hogy nem hátrány, ha az ember kenyerének mindkét fele vajas, csak aztán el kell vele számolni.

      Kedvelés

    • pöttyös panni képeit szerettem. volt bennem egy megmagyarázhatatlan nosztalgia, nem tudom miért alakult ki. talán kis koromban hasonló képeket láttam és jó érzés maradt bennem. nem tudom. az orosz szomszéd kifejezetten jó érzést keltett bennem. a kádári éra nagy részében éltem, lehet ez hagyott mély nyomokat.

      lényeg a lényeg, hogy egy időben következetesen megvettem a pöttyös panni könyveket.

      bőszen meséltem is belőle

      aztán a már 21. században született legkisebbem nagyon utálta ezeket a könyveket.

      még beszélni se tudott, de nyüszített, ha csak meglátta.

      négy éves lehetett, amikor úgy találtam rá, hogy a pöttyös panni gyűjtemény kb. három darabját pici miszlikbe szakította
      és boldog mosollyal üldögélt a romok tetején….

      Kedvelés

      • Nahát, ez nagyon érdekes…az én gyerekeim is utálják, és sosem tudtam megfejteni az ellenszenv okát. Nem is hagyták, hogy meséljek nekik már maga a könyv sem tetszett. Rejtély….

        Kedvelés

    • Én úgy gondoltam, hogy szerettem a Pöttyös Pannit, mert fel tudtam idézni belőle több, mint 30 év után is képeket, és történeteket. Amikor eljön az óvó néni, és házat meg öltöztetőbabákat csinál a lányoknak. Arra úgy vágytam, emlékszem. Aztán amikor a gyerekeimnek olvastam, már nem tetszett annyira, és ők sem voltak nagyon oda. Egyszer megvolt, többet nem kérték.
      Amúgy hol voltak Panni szülei?

      Kedvelés

      • nemcsak napközben, nagymamánál kelt fel reggel (bárányhimlős mese, és oviba indulós), nagyival nyaralt… gyakorlatilag a nagymama nevelte teljesen….
        gyerekkoromban szerettem, most az ovisat elolvastam, de a mi ovónénink nem jöt ki családlátogatni. Pláne nem a nagymamához.

        Kedvelés

      • Apukáról sosincs szó, anyukáról meg mintha akkor derült volna ki, hogy színésznő volt, mikor már ő az Imama és a Panni az anyukája az új Pöttyös Panninak, az új részekben. Nem is taníthatna most erkölcstant!

        Kedvelés

    • Pannit én is szerettem, biztos azért, mert jó kislány voltam. A történetekből szinte semmire sem emlékszem, csak arra, hogy haverkodtak egy szovjet kislánnyal. Peti úgy, ahogy van, kiesett. Most ugrott be, hogy Kockás Petinek hívták a kisfiút, ugye?

      Kedvelés

      • Kockás Petinek, a szovjet gyévocskát pedig Tamarának. Skandálták is együtt Pannival, hogy “jubka, loska, bábuska — szoknya, kanál, nagymama”, Panni meg örvendezett, hogy milyen kedvesen beszélnek ezek az oroszok, mindent becéznek. Belém meg belémvésődtek Tamara szavai. Amúgy én is szerettem a Pöttyös Pannit, de még jobban Bodó Béla Brumiját. Mondjuk az is hasonló tanulságokkal bombázza a gyerekeket, h a kis Brumihoz hasonlóan jónak érdemes lenni, nem ám olyan falánknak, mint Dagi, vagy olyan nyifogósnak, mint a sovány Panasz Muki, és főleg nem olyan vásottnak, mint Rosszcsont (aki aztán megjavul, mert belátja, hogy úgy jobb; át is keresztelik Jócsontra.)

        Kedvelés

      • A Brumi! De szerettem. Talán azért is, mert sosem éreztem, hogy Dagi, vagy Rosszcsont rosszak lennének, számomra ők egyszerűen csak ilyenek voltak. Szerencsés gyerekkorom volt, lehetett ilyennek és olyannak is lenni, nem volt rossz egyik sem. Persze mindez kamaszkorban borult.

        Kedvelés

  10. Hú, Pöttyös Pannit én is szerettem gyerekként, meg is vettem, mikor a lányom volt középsős, úgy jártam, mint te, Árnika, csak nem tépte szét, ellenben visított, ha meglátta… Már én is más szemmel néztem, persze…

    Kedvelés

  11. Szerintem olyan édesek a kölykök a dinnyén, remélhetőleg a dinnyék is édesek 🙂
    És mindkét gyerek egyformán úgy vigyorog, hogy közben beszopja az alsó ajkát 😀

    Kedvelés

  12. Volt egy könyvem, a Minden napra egy mese, amiben mindenféle Andersen meg Grimm rossz átdolgozások és rémes szudáni meg kelet-timori népmesék között hatvanas évekbeli didaktikus tanmesék voltak. Vagy emlékszik valaki a Vili, a verébre?

    Kedvelés

    • “empirió kriticizmus..másnéven machizmus, a materializmussal szembenálló..miii?..szubjektív idealista filozófiai áramlat..a 19. század végén, mely tagadja az anyagi világ tudattól független..létezését, és a dolgokat…többi rész le van szakítva” mondta Vilinek az öreg kopasz veréb

      Kedvelés

      • Szegény Gémes Pocok milyen jó rajzfilmet csinált belőle, mármint rajzilag. De abban kicsit kevesebb volt az egymillió pici krisztus.
        Nem voltam elég píszí a szudáni népmesék ügyében, biztos nagyon jók az ottani gyerekeknek. De nekünk a világszép nádszál kisasszony helyett nyomták le a torkunkon a bonobómajom meg a teknősbéka párbeszédét.

        Kedvelés

  13. Jaj, ezek is de jó gondolatok. Analógiaként a saját életemből a hittanórák meg a vasárnapi misék jutottak eszembe. Ment ott is az állandó bűntudatkeltés, már alsós korunkban retteghettünk a pokol kínjaitól, a templom meg inkább szorongással töltött el, mint megnyugvással, mert sokszor úgy éreztem, hogy az egyház egyik legfontosabb üzenete az, hogy gyarló bűnösök vagyunk, azok is maradunk. Felsős koromban rájöttem, hogy nem tetszik ez az állandó bűntudatkeltés és savanyú életszemlélet, úgyhogy a bérmálkozásra már nemet mondtam. Tizenkilenc évesen, turistaként volt az első (azóta is egyetlen) kifejezetten kellemes, már-már euforikus templom-élményem: akkor éreztem először azt templomban, hogy a templomi környezet nem rám nehezedik a maga monumentális, hideg valójával, hanem hogy jó itt, szeretet van és melegség.
    (Megváltoztattam a felhasználói nevemet “rikkancs”-ról, ez most jobban fekszik.)

    Kedvelés

    • Hittanórák… az első, elsőáldozás előtti gyónáskor veszítettem el a bizalmam az egyházban. Készültem, magamba néztem, pedáns gyerekként kockás lapra írtam a lelkitükröt, elrémülve, hogy mennyi bűnöm van. Jeges félelemmel mentem a gyóntatófülkébe, ahol a kötelező, megtanulandó szövegbe belesültem (sosem tudtam kötött szöveget megjegyezni), és más szavakkal kezdtem az Úr elé tárni kiskorom óta elkövetettem bűneimet, de a gyóntató rámförmedt, és leszidott, hogy nem jól kezdtem. Annyira szégyelltem magam, hogy csak makogtam, a feloldozásra nem is tudtam figyelni. Soha többé nem gyóntam, templomba sem mentem többé.

      Kedvelés

      • Ugyanez történt velem is, azzal a különbséggel, hogy memoriterben egész jó voltam, csak a lelkitükröt nem bírtam megjegyezni, olyan…hülyeségnek tartottam, persze ezt akkor még magamnak sem mertem bevallani.
        Vagy amikor valami banya a templomban odajött, és engem baltázott le, mert a 9 éves öcsém meg akarta fogni az ostyát áldozáskor!! Borzalom! Egyáltalán, ez a kisfiú volt már gyónni??
        És akkor kialakult bennem egy dacos ellenkezés, mit akar tőlünk az egyház az idétlen szokásokkal, amit senki sem magyaráz el, de tudnod kell, meg ahhoz képest, hogy isten háza, még mosolyogni sem szabad, ááhhh, haggyanak békén, engem aztán nem érdekel! A zatya meg ne jöjjön családlátogatni este 9-kor, mer’ anyu már hálóingben van, neki másnap dolgoznia kell, nem úgy, mint a zatyának!
        Azóta kéjes örömmel olvasom Tóta W. egyházfikázós posztjait.

        Kedvelés

  14. Sziasztok! Csak mostanában kezdtem olvasni a blogot, kommentelni nem nagyon szoktam, de most úgy érzem szeretnék kiállni Pöttyös Panni mellé. Nem olyan jó kislány ő, mint valaki fentebb megjegyezte, persze orosz barátnéja van és a lakótelep is a mennybe megy, de nagyon rendben vannak szerintem a történetek, a karakterek (az óvónéni, a barkácsoló szomszéd meg a gyerekek) és nekem (bár nem vagyok Szepes Mária fan) teljesen beleillik az ő felnőtteknek írt könyvei közé. Ajánlom figyelmetekbe az Pöttyös Panni az idővonaton, na az aztán az időutazás!

    Kedvelés

  15. Hogy a poszthoz is hozzászóljak, valaki említette, mennyie nem autentikus Szepesi a Pöttyös Panni után, nekem is teljes döbbenet volt, hogy ez a Szepesi az a Szepesi. Csak a Vörös Oroszlánt “olvastam” (hangoskönyv) tőle, de nem tudtam elvonatkoztatni Pöttyös Pannitól. Ami ott és akkor nem volt rossz. Később láttam csak meg a “vörös farkat”, az ideológia miatt beleírt Tamarát meg az édes orosz nyelvet, ami mindent becéz. 🙂 (kíváncsi vagyok, utána 4.-ben hogy ment Panninak az orosz? és később? Moszkvába ment-e egyetemre?)
    Volt egy “horror mesekönyv” – ami azóta szőrén-szálán eltűnt – Grimméktől. Azt nagyon szerettem, bár a meséktől éjszaka rettegtem – itt olvastam először a piros cipőkről, amely nagyon allegorikus, bár gyerekként nem tudtam, hogy mi az igazi üzenet. Aztán később rájöttem, de csak jóval később. Erkölcsi tanítás, amely milyen érdekes! megint a nőket igyekszik gyúzsba kötni, megrendszabályozni, megcsonkítani. Hogy beleférjenek a jó kislány-erkölcsös családanyák számára fenntartott, szűk és kényelmetlen skatulyába.

    Kedvelés

  16. két dolog, ami eszembe jutott és jellemző hideglelős kelléke gyermekkoromnak: varjúdombi mesék és feszült önmarcangolás bűneim keresésével kapcsolatban a gyónásra…( magam kerestem a hittanra járás lehetőségét és magam is hagytam abba)…százszor inkább menő manó, pom-pom és gulyáskomenista úttörőtábor a balcsin

    Kedvelés

      • “varjudombi mesek… brrrr…. de miert?” Kisgyerekként, én félelmetesnek találtam, talán a rajzok miatt? Nem tudom…

        Kedvelés

  17. Nekünk volt gyerekkorunkban Strudl Péter – így emlékszem a nevére, de nem találom az interneten. Feltekeredett a kétméteres körme, mert nem engedte levágni, meg még volt sok bizarr részlet. Jól meg is leckéztették érte. (Az volt a nagy élmény, mikor néhány évvel ezelőtt a történet visszaköszönt az Örkényben látott Jógyerekek képeskönyvében. Sok más hasonló történettel együtt.) Sose jutott eszembe komolyan venni őket – azt hiszem azért könyvekkel, mesékkel nem sokat lehet ártani, ha a valóságban nem tesznek rá a szülők, nevelők egy lapáttal.
    Max és Móric (szintén német), akik a rengeteg csínytevésük után végül a kukoricadarálóban végzik, majd a tyúkok csipegetik fel őket – főleg röhögtünk rajta, gondolom ugyanúgy nem vettük szó szerint, mint Piroskát és a farkast.
    Valamikor viszont ez tényleg komoly volt, ezt mutatja Haneke egészen csodálatos és borzasztó filmje is, a Fehér szalag. Meg azt is, hogy mennyire bír eredményes lenni az efféle nevelés.

    Amikor a lányomnak keresgéltem a régi mesekönyveink között, kezem közé akadt egy szép Ezópusz meséi kiadvány. Belapozgattam, aztán úgy döntöttem, ebben csak a képeket nézegetjük… A többi butaság belőle nem hiányzik.

    Kedvelés

  18. Látom én, hogy ez már egy hónapos történet, de az újszülöttnek ugyebár…

    Gót nélkül is döbbenet a MaxésMóric!

    Misi meséit én imádtam, de nem mesének, hanem kiskamaszként, amikor fürdőzni lehetett a nyelvben és a mesekavalkádban. De ehhez már otthonosan kellett járni-kelni a mesék fantáziavilágában. Amikor már nem volt szükség a rémmese feloldására, mert már anélkül is megállt a részlet. Mondjuk

    Én viszont gyűlöltem (és még most is rosszul esnek) összes legkisebb gyerekes történetek, ahol a többiek nem jók semmire. És mesélheti nekem Bettelheim, hogy ez a gyerek biztonsága a felnőttvilágban… Egyszerűen én rosszul azonosultam és senki sem segített. Ez tipikus legnagyobb gyerek szindróma?

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.