futás címkéhez tartozó bejegyzések
tíz éve kezdtem
2
…a sportot életstílusként: átmozgatás otthoni súlyzózással, akrobatikai alapmozdulatok (A és B elemek) újratanulása, konditerem kis és nagy súllyal, kocogás és volt futás is, jelenleg 7 percesek, és úszás, 2016 ősze óta víz alá menős mellúszás (előtte nem tudtam betenni a fejem). És még többféle mozgás kísérletként. A sporttal töltött órákat tekintve messze legtöbb az izomépítő jellegű, kézsúlyzós edzés volt, a legtöbbször oldalemelést és guggolást végeztem, nagyrészt teremben, a járvány óta itthon.
A tizedik évfordulót egy félmaratontrióval ünnepeltük, Dávid az első váltótag, Juli a második és én futok be.
A három szakasz 8,3 km, 7 km és 5,8 km lett volna, de sajnos az élet nem ilyen egyszerű: Dávid futott 14,47-et, tehát bőven túlfutott a váltóponton, majdnem a két szakaszt futotta (830 m híján). Juli onnan futott végig, ő tehát késve indult (vagy húsz percet várta a tesóját), ő csip nélkül. De a csip haladt Dávidon, aki persze egyre lassult, végül megtalálta Gergőt, én is ott vettem át a csapatrajtszámot a csippel 14,47-nél.
A Macim még óvatos a kulcscsonttörése óta, ő az úgynevezett logisztikát intézte (a váltópontokhoz és -tól szállította a váltó tagjait). Tegnap megint egy baráti szülinapot ünnepeltünk, összesen hatféle itallal koccintva egy budai kertben, utána még nyolctól színház is volt, szóval nem voltam én se kipihent.
Ennek ellenére jóleső tempóban, 170-es pulzussal futok 7,46 km-t (bő másfél km-rel a váltópont előtt kezdek, Julival). Elég meleg lett a végére, de azért már őszies.
Megint a valódiság érzése, pedig nyáron háromszor mentem futni, nem vagyok formában (sőt, teljesen más izom-zsír aránnyal, de kb,. annyi vagyok, mint amikor kezdtem a folyamatot, ami NEM fogyókúra, hanem értékrendváltás és szabadidő-reform).
Közben találkoztam megint “úgy teszek, mintha sportolnék” és “gyűlölöm a sportot” emberekkel, ettől megint kedvem lett igazán és naponta edzeni (miután kimosolyogtam magam).
Ha van kedvetek rövidebb (vagy hosszabb) távhoz, októberben lesz a SPAR maraton, ez egy kétnapos rendezvény több távval, bőven van választék. Drukkolhatunk egymásnak és találkozhatunk utána egy kávéra is ennek kapcsán. Mindezt privátban beszéljük meg (teszek ki róla jelszavas posztot), egyébként szerintem, ti itt vagytok. Ez a link:
https://www.futanet.hu/cikk/bsi-esemenynaptar-2024
Innen továbbkattintva (és fiókot létrehozva) tudtok nevezni.
Ezek a távok:
Védett: én mindig itt leszek
Védett: hétvégén
miért mondják, hogy ne fuss?
Meg ezt se, azt se, tehát ne csináld többet azt, amiben eddig hittél, hogy az majd meglátszik a testeden. Gondolom, nektek is felugranak ezek a cáfoló jellegű, új módszert ígérő tartalmak.
Az amatőröknek, a mindig újrakezdőknek azért mondják, hogy ne fuss, ne kardiózz (annyit), mert az átlagember, ha belevág valami egészség/testformálás projektbe, akkor futni, kardiózni fog, ez a legkézenfekvőbb. Még a teremben is a kardiórész felé veszi az irányt, én is ezt csináltam a teremben 2010 és 2015 között. Észre se vettem a súlyzókat, a gépeket.
De hatékony-e a futás?
Az attól függ. Mt akarsz? Testformálni, fogyni? Élményt? Egészséget? Élvezetet? Hosszú távú kondimegőrzést? Csinálsz mást is a futás mellett? Bővebben…
a blogger élete
legjobb formájában, Eliud Kipchoge világcsúcsának dedikált cipőben indul, hogy 10 km es sajnos, csak 5740 m-es távon maga mögé utasítsa a világklasszisokat!!!
A távot a hőségriadó miatt rövidítették le, de ha kikeveredek a célterületről, én elfutok tízig!
És így tényleg 10 (egész négy!) km!
Utána még elbringázunk az Arénába úszni és szaunázni. Este döntő!
mi lesz?
Atlétikai vébé augusztus 19. és 27. között, az utolsó esti döntőkre van jegyünk, illetve futok is 27-én egy tízest a lezárásokban (a maratonisták után).
Főoldal – NEW
Franciadrazsé: francia filmek a Tabánban
https://tabanartmozi.hu/programok/franciadrazse-francia-filmek-tabanban
Szemle + a Városmajorban és a kamaraelőadások a Kristály Színtérben
Szemle Plusz
Innen A mi utcánkat ajánlom, van egy elképesztő pécsi színész, Köles Ferenc a neve.
Ezek lesznek.
Ezt is nézzük:
Thomas Vinterberg és Tobias Lindholm: Még egy kört mindenkinek
átúsztam a balatont, és egyébként: mit utálok a sportban?
Ezen merengtem a tegnapi Balaton-átúszás közben. Tegnap végre! Teljes távot, eseménytelenül, ketten…!
Először elmondom, mit nem utálok:
nem utálom az edzés aszketikus jellegét. Azt, hogy zilált, kócos, járni alig bíró, kivörösödött, izzadtan ragacsos, dehidratált leszek tőle, hogy elkoszolódnak a szépséges cipők, és minden cuccot mosni kell. Jó barátságba kerültem ezzel az állapottal, büszkeséggel tölt el. Ha nem élem át egy ideig, hiányzik.
Hogy az edzés monoton, azt sem unom, mert nem élményhajhászás, hanem megélés, főleg az egyszerű tevékenységek (alapgyakorlatok, futás). Kifejezetten a rituális, befele figyelős, monoton fajta mozgásokat szeretem, amikor nem szól hozzám senki.
Nem utálom, hogy a korlátaimba ütközöm, amikor tehát megélem, hogy nem megy úgy, ahogy elképzeltem, vagy mint régebben ment, vagy ahogy az instán láttam a kézenállás-istennőtől. Nem nyomaszt, ha nem vagyok olyan jó. Tudni kell a dolgokat, nem illúziók kellenek. Biccentek (okos fejemmel). Bővebben…
a május örömei
Először is: a héten négyszer sikerült elmélyülten haladnom a Művel – ez nagyon jónak számít, tavasszal nehezen ment. Reggel és csöndben, magányban kell írni.
Aztán: jázmin, hárs, és eper!
Nagyon sok élményünk van. Volt Bővebben…
futó
Tegnap nemcsak anyák napja volt, hanem az eus csatlakozás 19. évfordulójára szervezett futás is: 19 év, 19 km.
Hát nem volt ez egyszerű! Tavaly váltót futottunk (akkor, ugye, 3×6-ot), most meg, mire felocsúdtam, a váltó-rajtszámok (600 db) elfogytak. Megkérdeztem az itthoni keretet, ki mennyit akar futni, aztán neveztem egyéniben, és “sufniváltó”: a Parlament előtt, az első kilométernél áttűztük a rajtszámot. “Ez is tilos, de szívem joga.” (Molnár Ferenc) A sorrend: én, Julis, Gergej. Julis kb. egy kört futott (befutóként, és kézenállt a célban!), Gergej kettőt (12 km), én pedig rajtoltam, és a váltás (6,85 km) után folytattam a magam módján, kiszállva a pályáról a Sziget felé. Nyugiban, versenynyomás nélkül futottam le a 19-et, mert minden más feladásnak értődött volna, és elhatároztam, hogy nem állok le. Pedig volt kifogás, többféle is.
Amszterdam, 2019 ősze, a második maratonom óta én hosszút nem futottam: teremben 12-14-et ritkán, de terepen max. 10-et. Nekem futni, alkati okokból, nagyon nehéz, kudarcos, nem is szeretek futni, aztán beérek mégis. 38-as a Garmin szerinti VO2 majom, cipelem, zabálja az oxigént. Soha nem éltem meg, hogy repülök. A tetejébe ezt most nem olyan tempóban tettem meg, mint ha végig a csippel és a pályán mérték volna, olyankor hajtom jobban, de megcsináltam. Megálltam inni háromszor, rámentem az orgonaszagú szigetre, a híd ugye emelkedő, és telefonáltam is egy rövidet. Végül visszatértem az útvonalra, ahol nem akartam három kört tenni, mert unalmas volt, meg ugye már nem volt rajtszámom sem. Mivel nem lett meg pontosan a táv, átfutottam a célvonalon, köszöntöttem a szeretteimet, illetve egyeztettem velük a továbbiakról, és mentem még 1,2 km-t az ebédelő turisták között a Zrínyi meg Sas utcákban.
Érdekes, hogy ez a toldozott fajta is elsősorban azt az élményt adja, hogy “akkor is megcsináltam”, tehát az oly igen áhított mentális erő átélését, és nincs benne hiányérzet, kudarc. Most nem volt nagyon gyilkos se, csak így esett – relatíve – jól. Úgy látom, aki nagyon aggályoskodik, hogy mit kellett volna másképp, hogyan lehetett volna jobb, mit hibázott, az külső kontrollnak enged, fölösen nyomasztja magát, és ez a fajta tekintélyelvűség teljesen idegen tőlem.
Nekem egy normám van: nem sétálok bele.
Anyák napja! Két gyerekem is várt a végén, meg Gergej.
A mezőnyben, sőt, élen felfedeztem ezt az embert, ebben a kis amatőr közegben meg is nyerte, én meg elképedtem, hogy itt nyomul, és nem álltam meg, odakiáltottam neki, hogy minek tartom. “Nem bűncselekmény.” Teljesen bebukott a kotnyeles kavarással, megutálta a futótársadalom. Én vártam amúgy a második részt, de Balázs nem írta meg végül a család szemszögét. Én itt, nagyon érdekes sztori.
Védett: ez egy bejegyzés, május ötödikén késő este
a kézírásom
Sok kép!
Unod a transzokat, az élességet, a beszólást? Én is!
Csak hát nem bírom a maszatolást, hamisságot. És ennek fontos lelki, egészségvédelmi szerepe is van: deklarálni a hamisság ellen az igazat, és az erőszakos vagy buta kommentelők ellen az énemet, azt, hogy nem félek – ez olcsóbb, kézenfekvőbb és jólesőbb is (viccesebb), mint hetente járni 20 meg 25 ezerért valami kóklerhez. Akinek úgyis csak azt nézném az arcán növekvő feszültséggel, hogy miért nem húzza ki azt a szőrszálat. És házi feladatot ad! És irritáló szavakat használ! (“Első körben.” “Trauma.” “Csomag.”)
Ha lelki bajod van, így válassz:
újabb netes lincselés…
Az edzésnaplóban már említettem ezt a történetet, most külön posztban összefoglalom:
van egy család, két fiúgyerekkel, kirándulnak, sokat sportolnak, nem a legkönnyebbeket, együtt is. A gyerekek versenyeznek is, birkózásban. Futóversenyeken találkoztam velük, egyszer megkerestek, beszélgettünk is itt nálam. A nagyobbik fiú, Lóci már négyéves korában is futott, mint a nyúl. Nem úgy, mint mi, hogy évente 2-3 rövid távú verseny a gyerekekkel, hobbiból, utazáshoz kötve vagy Pesten, hanem rendszeresen, egyre többet, az ország számos pontján, sokat utaznak.
Teltek az évek, hosszabb távok jöttek, gyerekversenyek, sikerek, később 15-ök, félmaraton. A posztjaikból kirajzolódik az elkötelezettség, határozott, kitartásra nevelő értékrend, rengeteg szülői munka. Éveken át zajlott ez, sokan követték őket a facebookon. A nagyobbik fiú most tíz éves. És mivel létezik olyan verseny, ahol rajthoz állhat maratonon ennyi idősen (itthon nem), és egészen lelkes, 2022 júliusában, Szarajevóban lefutja a maratont, extrém körülmények között, szülői jelenléttel.
Ebből hír lesz, én a 444-en láttam.
És akkor, dobpergés:
kitör a kommentelés, a néplélek megmutatja önmagát.
Hozzászólnak aggodalmas szülők, a saját gyereküket dicsérgetve, mértékletességre figyelmeztetve, önigazolva. Meg kell hagyni a gyerekkort a játéknak, írják elhízott emberek. És megjelenik a “szakma”, ellepik a család sportoldalát. Köztük komoly futók, futós bloggerek, edzők is, akik között én az évek alatt láttam már egészen elkeserítő konfliktusokat, konfrontatív és önimádó személyiségeket, versenyszervezői féltékenységet, faszméregetést, értelmetlen hitvitát és becsvágyat: aszfaltosok, maratonisták kontra ultrázók, sima futók kontra triatlonosok, Lubics Szilvia szakítása az edzőjével, sportszerűtlenség. Maráz Zsuzsannát férfi blogger lezsuzsizza, a többieket teljes nevükön emlegeti (szóltam). Rémisztő alakok, akik folyton kinyilatkoztatnak. A saját, elit tempójuk, edzésmennyiségük a norma, kirekesztőek, mániákusok és önimádók, kákán is csomót keresnek; minősítgetik mások felkészültségét, rajthoz állását, profiknak való terminusokkal dobálóznak, csúful meglovagolják az életközépi válságban és tönkrement házasságban vergődő tömegek bizonyítási vágyát. “Ötórás maratonnak nincs sportértéke”… én ezt megutáltam már kb. 2018-ra. Az állandó mansplaininget, kioktatást. A versenyek szexizmusát is: pasik méregetik a nők fenekét, versenybeszámolókban rendszeresek az egyoldalú szexista megjegyzések, férfiak jelmezben futnak nők között, a női versenyek létjogosultságát elemezgetik; az iramfutók is férfiak a női futáson, lekezelően “biztatják” a nőket. Csanya is nekem esett (önkéntes voltam az ő bizniszversenyén).
Kellemetlen közeg. Sok az önjelölt, hiú, rögeszmés, és akadnak semmivel feltűnösködő blogkoppintók is.
Lóci maratonjáról beszámol a 444, a 24.hu és a többi. Később a reakciókról is írnak: népharagnak nevezik a kommentelők özönszerű véleményét, szörnyülködését, ítélkezését, és idéznek is tőlük bőséggel. Itt a kiemelt lapfotó már koncepciózus, hangulatkeltő, ahogy küzd a gyerek:
https://24.hu/sport/2022/07/06/loci-es-oliver-megcsinalja-szarjevo-maraton-futas-hosszutavfutas/
Az egyik nagyon okos futó, Csontos Imre csakis a gyerekek érdekében feljelentést és gyermekvédelmi bejelentéseket tesz. Bővebben…
Védett: mit érzek, miközben…? – rusztikus életem a hegyen
még mindig futunk!
A 35. Budapest Maratonon vagyok, a szombati rövidebb távok mennek, a helyszínről jelentkezem! Mellettem épp Kokó és családja melegít, a futóistennő Garami Kata és a gyerekek, Mi- és Zalán a következő számra, amely a 4×2 km-es váltó.
Garami Kata az előbb a 10 km-t nyerte. Átfogalmazom: Garami Kata és férje melegít.
Ilyen volt a derékhad a rakparton. Szépek az árnyékok!
hát ez azért nem homály, mert ezt a Mária profi géppel fotózta!
Lóci fut. Nyolc éves:
Én is 10 kilométerre neveztem, és már a rakparton, aztán a célban kisebb blogtalálkozóvá fejlődött az esemény! Itten háromgyerekes anya élete első versenyén 1:03-at fut!
Életem legjobbját futottam én is, nálam ez 1:04:00 (tehát önálló tízes távon, mert tavaly tavasszal a nagy-tavaki félmaraton első tíz kilométere gyorsabb volt), és hát ma ideálisak voltak a körülmények, semmi kifogásunk nem lehetett: száraz, napos, kellően hűs idő, nincs szél, minimális emelkedő, továbbá macskakő és kanyar is alig, és szellős a mezőny (sajnos). Szóval ennyit tudok most, hatpercesnél is lassabbak a kilométereim, és 10640 lépés a vége, a célban kézen átfordulás. Még most is ennyit tudok, mondja bennem az, aki lesz majd 60 meg 75 éves is. Már Kenyér Imre The Legend sem fut félmaratont, 5 km-n indult. De itt van. Együtt futották:
Ennyit tudok, hacsak nem vágok bele olyanba, hogy minden nap 6-8 km reggel az erdőben, az meglátszana (mindenekelőtt a testsúlyon). Nem tudom. Mindig az aznap reggel tudja, és mostanában a nyújtós-hajlékonyító-súlyzós bíbelődéseimet élevezem a legjobban. Hess, hiúság, külsődleges ambíciók, versenyszellem!
Idén 47 százalék a női nevezők aránya, ez tíz-húsz éve még csak húsz százalék volt. Most a leggyorsabb lábúaknál is abszolútban a 7. lett Garami Kata.
Sanyosz (Markocsán Sándor) most is ott tapsol a pálya szélén az edzettjeinek, ez már évek óta így van.
A váltó után 2,3 km-es Lágymányos kör az óvatos duhajoknak, és gyaloglás. Végignézem a rajtokat. Egész megható: nagymamák, családok, háton hordozott babák, féllábúak, fájós csípők, vakok kísérővel, nagy-gömbölyű testek. Azt kell mondam, a szervezők nagy szeretettel kezelik ezt a mezőnyt: ők vannak sokan és ők e legbüszkébbek a kimozdulásra. És nekik van az ilyesmire a legnagyobb szükségük.
Én ezt délben írtam, a “sima” gyaloglókra. A szívszorító és egyben örömteli Fodisz-futam csak utána jött.
Minden rajtot végignéztem. Jelenidejű, aranyszínű nosztalgia ez itt. Az a mondat már megvolt, hogy “ó, amikor még külföldre utazhattunk félmaratonokra városnézni…!” Nemsokára majd azon borongunk, hogy de szép is volt az a kor, amikor lezárták Pestet, anyáztak az autósok (de ők miért nem?), és ott trappoltunk a hétköznapi nőkkel, együtt vergődtük végig gyökkettővel szépséges hidak és épületek között a távot!
Voltak vidám pillanatok.
Mert egy darabig most ennyi a futóesemény, külföldi résztvevő már most is csak mutatóba volt, csak az itt élők; elmarad a Mikulásfutás, de még a novemberi túranap is. Holnap viszont 42-t és 30-at futnak a rendezvény második napján, és ez a maraton egyben országos bajnokság is.
Éljetek értelmesen! Az élet nem a facebookon zajlik. Vár a hegy, a bringa, az uszoda, a futókör, a konditerem! Amit ott tudsz, az tényleg a tiéd. Valódi önbecsülés csak igazi tettekből származhat.
Még futós posztok:
elmenni valahonnan (a második maraton és tavasztündér durva kavarása)
maratoni beszámoló (az első)
2020 jön
Olimpiai év, szökőév! És új évtized.
Mostanában az van, hogy ahogy futok és számolok (nem futok sokat, de amikor, és ugye, a lépéseimet számolom, már sokszor írtam erről), a 2020-nál megakadok, mert ezek a számok ekkor még évek a fejemben, és 2020 jön most, nevezetes pillanat, koncentrálok nagyon. De nincs erre idő, máris 2030 van, és akkor azt gondolom, jaj, mi lesz akkor, 2030-ban, miféle világ (közben továbbra is futok, kutyát fegyelmezek, a számok is pörögnek), addigra minden gyerekem felnőtt, sőt… én meg milyen leszek, hol leszek akkor… 54 éves leszek, az nagyon sok? Agg, megtört, reményvesztett, beteg? Magam is a gyerekeim szemére hányok mindenfélét unalmamban, és az erőltetett összejárásokban meg az unokáért való nyaggatásban teljesedem ki? Látok-e még? Ez nagy parám, a jó látás (erős, de nem romló állapotú rövidlátóként).
És a világ? Háború, árvíz, fajkihalás, járványok, túltesznek a legrosszabb scifi-disztópiákon is? Ránk dől a ház, nem lehet majd vajat kapni? Megtalálom-e addigra a narancsárga üvegű napszemüvegem? Bővebben…
elmenni valahonnan
Ez a bejegyzés az amszterdami maratonimról szól, amelyet 2019. október 20-án futottam.
A poszt arról is szól, hogy nagyon erős vagyok, nem félek senkitől, és amit eltervezek, azt végigcsinálom. Nem tudják tönkretenni.
…Elmenni valahonnan, az mindig megráz egy kicsit. Megint ez a “hát csak ennyi volt?” érzés. És hát ennyi volt, ez is, és úgy is sajog, hogy nagyon húz az otthonom és akik otthon várnak, azok. Minden összepakolva, én megyek ki a szobából utoljára mindig. Torpanok, szétnézek, sóhajtok. Szervusz, szoba. Kötődöm hozzá, még ha egy éjszaka volt is, lélektelenül nemzetközi egyenszobában.
Száll fel a repülő. Vakít a nap, mert a felhők felülről nem szürkék, hanem fehérek. Itt hétfő reggel köd volt és eső, hét órakor utcalámpás, sárgás, nedves sötét, nyolc órakor tompa homály. Enyém a szavam, a látásmódom, a gondolatom mindenestül. Ha nem az enyém, ha hallottam valahol, szégyellem magam. Bővebben…
kérdés a futásról
Mit jelent az, hogy félmaraton?
A félmaraton a futás sportjának egyik nevezetes távja, a még nevezetesebb maratoni távnak kereken a fele, 21097,5 méter, általában egyszerűsítve 21,1 kilométer.
A futás azt jelenti, hogy a láb váltott mozgása közben van repülő szak, tehát olyan időpillanat minden egyes lépés után, amikor egyik láb sincs a talajon (ezt javítottam). Ez különbözteti meg a gyaloglástól. A saját lábon való haladás pedig egészen más, mint a többi, eszközt, járművet igénybe vevő haladási mód. Tehát a gyaloglás nem futás, a túrázás sem futás, sőt, a biciklizés és a motor sem!
Persze lehet 21,1 kilométert bringázni, csak az nem túl nagy teljesítmény: egy olyan fárasztó táv biciklin, mint a futós félmaraton, az mondjuk 120-150 kilométer bringával, terepen.
Ha nem akarod kinevettetni magad, illetve magaddal szemben támasztasz némi követelményt, akkor nem nevezed teljesítésnek azt, amikor jelentős mértékben gyalogolsz a futóversenyen, és nem nevezel félmaratonnak semmi mást, mint hiteles, lemért pályán 21,1 kilométernyi futást. Ennek a világcsúcsa egy óra alatt van, egy ügyesebb, edzett, futóalkatú amatőr pedig 1 óra 45 perc és 2 óra között futja. (Én nem. Sőt, a 2:10 sincs meg. Viszont a tavalyi maratonom óta futottam nyolc félmaratont, és hetente négyszer edzek legalább.)
Nem szeretem a korrumpált szavakat, az elvett-átalakított-dicsekvésre való használatukat.
budapest maraton 2019
…melyen idén váltóban veszek részt, tehát nem 10 és nem 30, ahogy eddig, hanem 21,8 km, Orsival, aki Bécsből érkezik.
Beteg vagyok, de lenyomom. Máskor nem csinálok ilyet. Most, este azt érzem, nem lettem még betegebb, de gyenge voltam. Saját élményem az edzésnaplóban:
A versenyről írok, a szervezésről most.
Az van, hogy én szeretem ezt.
Szeretem, amikor valaki nem csak pofázik, magamutogat, identitást hangoztat, ezek annyira viccesek ám!, hanem keményen, profin, okosan, kitartóan csinálja.
Mint a BSI a szervezést. Alkalmam volt ma beszélni azokkal, akik régóta dolgoznak ebben, és lenyűgöz az egész.
A külföldi, esetenként jobb adottságú helyek versenyszervezőihez képest is ott vannak. Pedig van olyan főváros, ahol nem gyökér a főpolgármester (ennek az eseménynek védnöke, de iszonyú szájhúzás, hogy csak három ilyen lezárás legyen egy évban). Ahol nem futóellenes a hangulat, szélesebbek az utak, jobb az aszfalt és kevesebb a csokit követelő, fillérbaszó, nyafogó nevező (“17 ezerért két csoki volt a befutócsomagban”. Meg előtte a rengeteg munka, kommunikáció, reklám, hogy ennyien legyenek, sok év know-how beépítve, a lezárás, a kordon, az orvosi ügyelet, a frissítések, a póló, az érem, a vécék, a területhasználat, a sörpadok…).
Míg mentem, sok mindent átértékeltem. Most volt bennem komorság, ötnapos keménysport-hiány, testi gyengeség és nagy szomorúság is. Mindenféle előkerült a meditatív lépésszámlálásban, amelyben, jaj, ne zavarjanak. Letisztult, gyógyított. Beérkezéskor (váltáskor)még nem, akkor kiborultam, sírtam, remegtem, de utána ittam pálinkát és összeszedtem magam.
Arra is gondoltam, hogy Berlinben most, ugyanebben az órában kísérlik megdönteni a világcsúcsot (de nem sikerült, Kipchoge, a tavalyi berlini világrekorder ott se volt, mert a két hét múlva tartandó új, bécsi Sub2hr maratonkísérletre készül, az etióp Bekele pedig kettő másodperccel rosszabbat futott). És gondoltam még a szombaton végződő Sparthatlonra, az ultrafutás leghíresebb versenyére, amelyet Bódis Tamás nyert. 1991 óta nem sikerült, de végre megint magyar: az első nyertes, Bogár János most velünk futott Pesten. A Sparthatlonon taroltunk: Maráz Zsuzsanna a nők között nyert, abszolút nyolcadikként, és a második és az ötödik abszolút helyen is magyar versenyző futott be. Most már nem zsuzsikázzák esetleg férfi futók.
Csak ahogy erről beszélnek, az akaszt ki. Tényleg heroikus, de ahogy a maraton, az amatőrök hada meg a városi versenyzés le van nézve, és meg akarják mondani, ki min induljon, mi legyen a lényeg, mikor érdemes valaki egy távra, beszarok.
Igen, a tömeg híg, de valamiért itt vannak, ők is futnak a maguk képességei, életmódja, ambíciója szerint. Sokan vagyunk, sok jó példa van, és ez nagy élmény. Az ízlés magánügy, a morál közügy. A tempóhajszolás és a fejlett módszerek mellőzésének szépségéről itt írtam:
A magyar maraton férfirekordját Szűcs Csaba tartja, jelenleg Spuri futóbolt tulajdonosa, 2:12:10-zel, amelyet Párizsban futott 1992-ben. Az országos bajnok 27 évvel később Jenkei Péter, 2:23:21-gyel. Olimpia előtti évben. Ööö. Csere Gáspár címet védeni jött, 2:20 alá menni, találkoztam vele, egyes volt a száma, rajthoz állásakor hasított el mellettem a VIP zónában. És valami történhetett, mert majdnem pontosan három perccel Jenkei után, 2:26:20-szal ért be, ami nagyjából a női magyar rekord amúgy (Földingné Nagy Judit, 1996, 2.28:). Most Gyurkó Fanni Anna vollt a leggyorsabb, ő 2:42:54-et ment.
—
Ment persze a hőzöngés, hogy miért kell a városban futni, lezárások stb., menjenek az erdőbe. Az egyik ilyennek szóban, egy másiknak kommentben válaszoltam, ezt idézem:
“Amit kérdezel, ellenséges és buta. Sima műveletlenség.
Kérlek, nézz szét az AIMS honlapján, ahol mindenféle nagyvárosi futóverseny infója megvan e kerek világból. Kattints az eseményekre és az útvonalkijelölésekre. Mindenhol a legszebb részeken, történelmi épületek között megy a pálya.
Miért futnak ASZFALTON (nem betonon) emberek?
Mert ezek városi futóversenyek. Turisták hada így látja a várost, neves épületeit, látképét, folyóját, fontos, hogy ne rusnya ipari területen haladjanak, vagy sima erdőben. Ez közérdek, így lesz emlék és vonzó célpont Budapest.
Mert egyenletes talaj, széles, sima és sík út, átlátható terep kell a többezer embernek.
Mert számít az idő. Ez volt az országos bajnokság is, csak ilyen pályát hitelesít az AIMS.
Mert maratoni távon kevesek lába bírna göröngyös, emelkedős terepet, ahol átvágni, lenyesni is könnyebb.
Mert egy ilyen méretű rendezvényhez közeli kórház, mentők, infrastruktúra: vécék, áram, csipszőnyeg stb. kellenek.
Mert senki nem ígérte, hogy az egész város mindig a hatalmas terhet jelentő, bűzös és veszélyes autóitoké. Még a nem túl lakosbarát, autópárti Tarlósnak is okés három nyomorult vasárnap részleges, pár órás lezárása.”
Az én féltávom útvonala, a maratoni táv eleje így nézett ki: elrajtolt a Lágymányosi krampusz rakpartjáról, picit délnek, hogy lekeveredjen az alsó rakpartra, és itt bőven a Lánchíd fölé futottunk egyenesen. Aztán Alagút, Attila út, Alagút utca vissza, át a Lánchídon, ott délnek, a közgáznál kerülünk fööl az alsó rakpartról, Szabadság-hídon át, már felső rakpart, itt valakit újraélesztettek épp (sikerült), utána délnek, át a rajt-célon (15 km), egészen a Dombóvári útig, sőt, ott még egy kis ficak a Budafoki útig, az nagyon szar rész, aztán vissza, rakpart és föl egyenesen a Lánchíd utánig (Halász utca). Én a Lánchídig raktam magam össze fejben, nagyon szar volt onnan az a pár lépés, és lassú is (10:20-as km-rel futottam az utolsó 700 métert). Az egész útvonal itt.
Kétnapos esemény: szombaton voltakl a rövid-családi-gyerekes-gyaloglós távok, köztük öt és tíz km, vasárnap pedig a maraton, négyes maratonváltó, 30 km és maraton párban, és ennek céges, szakmai, Fut a színház verziói.
Idén összesen nevezett 30982 fő, ez visszaesett, egyébként töretlenül ment fölfele minden évben, tavaly 33495 fő nevezett. Most vasárnap 14000 körüli létszám futott a különféle távokon, ebből 6500 egyéni maratonista, köztük 1135 fő első maratonista.
A nők aránya a maratoni távon már 29 százalék (1999-ben 13, 2009-ben 18 százalék volt). Gymfeminism! A két nap összes nevezőjének 46 százaléka nő.
Kenyér Imre 86 évesen a legidősebb futó, ő 5 kilométert futott. A legidősebb maratonista Richter Ferenc (81 éves) és a német Juergen Kuhlmey. Nő csak 70 éves akadt, kettő is: Dobó Katalin, Danielle Heiz Svájcból. Ahh! Már látoma jövőt. Csak a magyar nőt találtam az eredménylistán: 5:24:38-ával jobb a maratonja, mint az én elsőm, és itt volt a Wizzair félmaratonon is, 2:23:02 volt az eredménye. Richter Ferencé 5:37:41 (ez nagyjából az én időm!), a német bácsi ideje sincs a nyilvántartásban.
Lengyel László Ottó is rekorder, ő 30-szor futotta ezt a versenyt, és 139 olyan induló volt, aki 15-nél többször.
Ez volt a kis színes, a sajtóanyagból írogattam ki, de nagyon álmos lettem.
aktuális kérdés
Akkor is lefutod, ha beteg vagy?
Igen.
Ha egyedül neveztem volna az egészre, akkor átadnám a nevezést. De párban futjuk Orsival (én az elejét, ő a jobb futó), és ez kötelez. A lehető legjobb állapotba hozom magam vasárnapra, és nem várok el magamtól jó időt.
csak az olvassa. én szóltam 