Olimpiai év, szökőév! És új évtized.

Mostanában az van, hogy ahogy futok és számolok (nem futok sokat, de amikor, és ugye, a lépéseimet számolom, már sokszor írtam erről), a 2020-nál megakadok, mert ezek a számok ekkor még évek a fejemben, és 2020 jön most, nevezetes pillanat, koncentrálok nagyon. De nincs erre idő, máris 2030 van, és akkor azt gondolom, jaj, mi lesz akkor, 2030-ban, miféle világ (közben továbbra is futok, kutyát fegyelmezek, a számok is pörögnek), addigra minden gyerekem felnőtt, sőt… én meg milyen leszek, hol leszek akkor… 54 éves leszek, az nagyon sok? Agg, megtört, reményvesztett, beteg? Magam is a gyerekeim szemére hányok mindenfélét unalmamban, és az erőltetett összejárásokban meg az unokáért való nyaggatásban teljesedem ki? Látok-e még? Ez nagy parám, a jó látás (erős, de nem romló állapotú rövidlátóként).

És a világ? Háború, árvíz, fajkihalás, járványok, túltesznek a legrosszabb scifi-disztópiákon is? Ránk dől a ház, nem lehet majd vajat kapni? Megtalálom-e addigra a narancsárga üvegű napszemüvegem?

Most nagy para az idő, nem szeretem ebben a témában az önáltatást. Szoktam tükörbe is nézni. Ezért kaptam magam össze (nyáron), és kezdtem el ősszel komolyan esztétikailag, amúgy meg egészségileg évek óta a longevityvel foglalkozni.

Az utóbbi hetekben jött valahogy az a gondolat (gyanú) az erdőben, hogy mi ez a kötelező kör, hogy a negyvenes-koraötvenes éveim, az csak valami szörnyűség lehet, egyre rosszabb? Mi van, ha ez lesz életem legjobb évtizede? Már nincs egy sor régi nehézség, körülmény, hidelem és ember, akik miatt nehéz volt. Már letettem terheket.

És hát meglepő fordulat történt az életemben 2019-ben, meg fordulat nélkül is beérések,  jófelé menések.

2019-ben az történt, hogy

az elsőszülöttem nagykorú lett, ennek mindenféle jogi következményeivel, emellett utolsó gimnáziumi évében magántanuló. Megnyerte a Kazinczy-verseny fővárosi fordulóját és érmet kapott az utolsó, Kárpát-medencein (ahol már nincs helyezés, csak érem a jóknak). Továbbjutott a magyar nyelvi OKTV-n (aranyvérű). Extrém tehetségesnek tartják, én önállónak, szenvedélyesnek és intellektuálisnak látom. Beásta magát a színészetbe, most már nem csak a szerepei révén, és készül a felvételijére. Februárban pedig keringőznöm kell és szépen viselkednem!

Julis felsős, önálló, nincs baja az intézménnyel, elvan a követelményekkel is, vannak barátai, nem nagyon lett olvasós, jár továbbra is tornázni és a színészetre ő is (oda, ahova a bátyja), utazni akar (iskolai szervezések), elégg divatozik, de bájos és punk. Hordja táskáimat, cipőimet, fülbevalóimat, én meg a kabátját.

Dávid továbbra is itt közel iskolás, harmadikos, matekversenyre jár, pici, de már iskolás méret, nagyon jól korcsolyázik és focizik, kockahasa van, elkezdett nagyon jól rajzolni, a képregény a fő műfaja.

Én blogger vagyok, és írok még cikkeket. Megírtam egy könyvet, kiadóváltottam (alapos okból), megjelenik!

Elkezdtem szövegeket írni a blog olvasóinak, a blogtól függetlenül és már nem terülj-terülj asztalkámként, hanem profi módon, viszont nagy ívben kikerülve a hivatalos könyvkiadást és irodalmat. Koncentrált munka, szeretem, és szépeket írtok az eddigi kettőről (Legjobb történeteim, Legszebb reflexióim). Ezek nagyon személyesek.

Futottam több kisebb távot (10, 15, 10+5+2 km), öt félmaratont és egy egészet, ezek miatt háromszor jártam szép országokban: Németország, Olaszország és Hollandia.

Beindult ez a filmes dolog, amit poénból kezdtem el, mert valaki említette a konditeremben, és most már (május óta) nem megalázóak a megkeresések, benne vagyok egy olyan körben, kizárólag az eddigi munkák, megbízhatóság alapján, hogy jobb filmekbe hívnak (volt egy kellemetes decemberi nap, amikor is az egyik ügynökség a novemberi munkákat fizette, igaz, ebben egy bevállalós nap is volt /nem részletezem/, és a gyerekeimnek is egy-egy napja).

Megismertem rengeteg random embert a forgatásokon, egészen változatos háttérrel, lakóhellyel, lett több barátságom is így. Megértettem a forgatás lényegét és a fílinget, ettől körülbelül novemberre már rutinos statisztának éreztem magam. Olyannak, aki visz az ebédhez savanyúságot és a díszletbe szemcseppet, illetve szemrebbenés nélkül meglazítja a ruhacsekkolás (line up) után a valamilyen kapcsot, övet, ha az nem kellemes.

Rekordmennyiségű színház és film volt ebben az évben, részben társasággal, és még többet mentünk ketten. Nagyon eleven, sokféle, friss, ami a fővárosi legjobb kő- és alterhelyeken van. Lásd itt: kultúrnapló, itt jelzem is, ha valami annyira jó, hogy ajánlom – a simán jókat nem szoktam.

Érzelmileg kiteljesedtem, meglett, ami hiányzott évekig, elég nagy hullámvasút és szélsőséges állapotok vezetettek idáig, rengeteg terápiás naplóírás, beszélgetés, belső munka, de most azt merem mondani, hogy ez jó, ez kincs, ezt akarom, akarjuk, ez az élet, és az élet csak jó lehet. Pedig nem szeretem feloptimistásítani a helyzetet, látom a bajokat. A giccstől egyenesen borzadok. Ujjongani sem akarok, se mutogatni a személyét, vagy hogy miket csinálunk.

Anyagilag jó év volt: megnyugtató, hogy a blog és a bloghoz kapcsolódó írás, az apróbb sajtós bedolgozások és a statisztálás együtt tisztességes jövedelmet tesz ki. Visszakaptam egy csomó adót. Maradjon így. Van időm, energiám, kedvem írni.

Beállt az, ahogy (amennyit, amilyen céllal és amiket) sportolni, élni szeretnék hosszú távon, vigyázva, hogy ne puhuljak el, ne csökkenjen az erőnlétem, erőszintem, izomtömegem, de rendben legyen hormonálisan, nőileg. E kettő ugye egymást hekkeli: ha annyit edzenék, amitől olyan sokkolóan látványos a tónus, akkor kínozna ez a mellműtét téma (nem implantátum), így meg (már, most éppen) nem kínoz. Én nem tudom, mi történt, telt mellem lett az utóbbi hetekben.

Nem fogok annyit futni már, nem pörgetem a zsírégetést, és nem edzek se naponta, se nagy súllyal. De nem állok le, csak nem hajtom úgy magam. Nem kell sokat dolgozni, csak mindig, így idézi a Nemazé blog Rákóczi fejedelmet.

DEXA, íme, a legfelső a legfrissebb (ennél több izmot nem szeretnék veszíteni, de a 2016-os értelmetlenül sok volt):

 

A csontnak örülök! 43 és fél vagyok, ez fontos. Ez itt a sűrűsége, a tömege (3138 g, BMC) az előzőben látható. Meg is csillagozták, ugyanaz a gép mérte, ugyanaz az orvos értékelte. Ez a növekedés a futás jótékony hatását igazolja:

Megyek jövőre női szűrésekre, arckezelésekre, szemészetre és új DEXÁra.

Elkerülöm azt, ami nem jó, nem az én szintem, de ez nem jelenti azt, hogy hagyom magam szétszedni. Már nem tartom érdekesnek “a jelenséget” (hörgő, aljas, irigységalapú, lejárató, majmolós netes zaklatás), és mivel már értem, nem akarom ennél jobban megérteni. Nagyon távolról, homályosan érzékelem, hogy megy az üzengetés, hadakozás, előre eltervezett reakciókat akarnak kelteni. De ők nagyon máshol vannak, máshogy működnek. Nagyon rossz lehet olyannak lenni, aki verekszik a figyelemért, azt gondolja, az jár neki, de nem elég erős és érdekes, önálló hozzá.

Karácsony: együtt volt itt mindenki, aki fontos, és senki nem lehetett az ünnepemben, akivel nehéz, aki szomorúságot, zavart okoz. Ez nagyon kemény, de én nem csinálom tovább azt, amit akkor, amikor még balek voltam. Kevés külsődleges elem, alig dekor és stressz, viszont pihentető napok. Sok alkohol (a normálishoz képest), és bőséges, jutalmazó tárgyözön. Julis korcsolyát és menő kabátot kapott, Dávid csocsót és focilabdát, más ruhákat, egymásnak pedig legót vettek a filmes keresményükből. Lőrinc táskát, könyvet és -utalványt.

Én új sportcuccot vettem magamnak egész hónapban: technikai dzsekit és sínadrágot, futócipőt és egy piros legginszt (focinadrág, és finoman virágmintás).

Pompás vacsorák, húsételek. Névnap, torta, bejgli, halászlé, steak, keszeg. Megnéztem Lőrinccel a Csernobilt, majd írok róla. Láttuk a Jokert. Sok könyvet vettem, kaptam, meg Clinique kozmetikumokat, hidratálót és korrektort is. Én neki cipőt, ő nekem cipőt, de, fájdalom, nem vehető fel egy alkalomra. (Nem bőr, hanem szőr. De még a sarka bevonata is. Elég döbbenetes visszajelzés arról, milyennek lát, de állok elébe, pedig ebben magasabb vagyok. “Nem saját részre lesz”, így fogalmazott az üzletben. “Nem kérdeztem. Bár, ha tudná…!” Ezt, gondolom, alig várta, hogy elmesélje. Szerkesztettem, márkajelzéstelenítettem.)

Mindenki keresse az örömet, az erőt, ezt kívánom. Tegye le a kicsinyességet, a hivalkodást, a manipulatív kommunikációt, nélkülük könnyebb! Nem ér ennyit az igazságharcosa póz, a magad előtti megjátszás. Élje meg ki-ki a saját élményeit, váljon szívemberré, törekedjen arra, hogy intellektuálisan létezzen és minőséget fogadjon be, saját ítélete, gondolata legyen. És ne kelljen neki valaki más folyton, akihez viszonyít,  találjon magára, mert akkor lehet csak jó élete.