Male loneliness epidemic – ezt halálkomolyan taglalják újabban, éspedig úgy, mint korunk egyik legnagyobb társadalmi válságát. Mert ugye, fontos ügy nők egyenlősége, csak egy kicsit túltolták! Ezek a nagy emancipált nők újabban nem fekszenek le olyasvalakivel, aki nem tetszik nekik – micsoda világ!Sőt, szóba se állnak velük. Ezt panaszolják az örök magányra ítélt férfiak, akik nem tartoznak a “felső húsz százalékba” – mintha ez valami kikezdhetetlen tény lenne, éles vonal: hopp, te már a 21 százalékba tartozol, tehát nem kellesz! A másik típus azt hangoztatja, hogy minden nő hibás, amiért az az egy, (kettő, öt) dobta őket, vagy nem lett második randi, vagy lett, de nem akart velük lefeküdni.
Miért nem kellenek ezek a férfiak a nőknek? A férfiak szerint azért, mert nincs hatalmas kocsijuk, saját lakásuk, vastag bukszájuk. Netán alacsonyak, nem látványos a külsejük, szürkék, ducik, girnyók, nem jóképűek. Hiába reménykednek, nekik vissza se ír senki. Nemhogy válogathatnának!
Régen én is kétely nélkül hittem, hogy mindenki csak szeretetre vágyik: minden nyomiság, torz viselkedés, lelki eldurvulás amiatt van, hogy meghitt emberi közelségre sóvárognak, azt nélkülözik.
Dehogy!
Ezek azt se tudják, mi a szeretet. És ha megkapnák ajándékba azt, amit az anyjuk sem adott meg nekik, akkor dühösek és zavarodottak lennének. Még akkor is, ha az illető viszonzást se várna.
Nem is kellene nekik. Mert a szeretetben nincsen hatalom, játszma, nyomasztás, erőszak.
Mert ott nem tárgy van, amely birtokolható, bántható, hanem egy eleven, érző ember. Aki nemet mondhat.
Ezért keresnek ennyien a Tinderen, az emberáruházban: fogyasztható nőt. Ez elől menekülnek a nők.
Összemosás – ez undorítóbban trendi szó, mint az oltakozás!
Itt egy cikk, tegnapi – a szerző, Fődi Kitti a leadben állítja: NAGYON VESZÉLYES összemosni a pedofilokat a nempedofilokkal. S persze ki más, mint Gyurkó Szilvia szakértő siet tisztára mosni a nempedofil visszaélőket:
De most nem a meleg vonal a lényeg, ez csak a nárcizmus-része (és ilyen formával, tejóisten).
Mindig mosolygok, amikor férfiak azt hiszik, az hiányzik a világból, hogy ők magukat mutogassák, a szexszel hencegjenek. Hogy ez volna a progresszió. Apám, bármely suttyó ivóban ez megy! Alsógatya, húgyfolt, hódítások.
Mintha a gőgös-dölyfös szexdumából, hencegésből hiány lenne, úgy nyomatják öregedő férfiak. Épp csak elmosolyodom, mennyire hamis, ízléstelen az egész, máris rámordítanak.
Mennyire unalmas már. És milyen hazug. Kristóf a saját, méretügyi (megírta) és meleg vonatkozású kisebbségérzését kiabálja túl, locsog a szeretetről – de a lényeg, hogy imádja magát. Rossz esetben a heteró szavakkal avat legyűréseket, erőszakokat jó kis sztorikká, magát pedig diadalmas hódítóvá, nagy történetek szereplőjévé.
Vagy csak olyan, magabiztos férfivá, akit imádnak a nők.
Ó, ha tudnátok, hogy ami nektek jó kis történet, vagy akár szép! izgalmas!, az a nőknek hányszor beleerőszakolós, beledumálós, feledhető, fájdalmas, vagy utóbb bánják meg, amikor jön a következő ekkora szenvedély, és őket dobják, mellőzik, teherré válnak!
És mindezt nem azért mondom, mert 1. rossz tapasztalatom lenne a férfiakkal 2. utálnám őket elvi (csoportként, mint nő) általában – elvileg valóban idegenkedő bírálatom van velük, de egyes férfiakat nagyon is szeretek.
Hanem azért, mert végignéztem, miféle korpásan ápolatlan, verítékfoltos, magahitt, alkoholista, dúlt életű és pocakos férfiak környékeztek meg milyen tündökletes, fiatal, vonzó, kedves nőket micsoda jogosultságtudattal, és voltam kis részben ilyen nívójú értelmiségiek célpontja, eldobható nőnek, igazán gyomorforgató. Ezek mit képzelnek magukról? És még vádaskodtak, meg – visszautasíttatván – taglalták, hogy ja, nem is vagyok az esetük… Jó költők sem voltak, ellenben nősek. Bővebben… →
Engem felháborít, hogy ilyen nemtelen eszközökkel, nemlétező elnyomást lobogtatva csikarnak ki szimpátiát. “Sérülékeny”, “marginalizált”, “öngyilkos”. Hagyjátok már abba. Ezer gondja-baja van mindenkinek, ti meg a festett hajatokat mutogatjátok.
Azt is baromira unom, hogy nőknek szánt platformon arról kell olvasni a meleg tokenarcoktól, hogy Kanicsár Ádám, aki felnőtt férfi, hogyan tanul biciklizni, eszik húsvéti csokit, hintázik egy játszótéren, mintha valami sztár volna, vagy hogy Steiner Kristóf hogyan onlyfansezik, valamint kicsi-e a pöcse és hogy éli meg, hogy igen. De az újabb összeomlása is érdektelen. Nem kellett volna bölcs boldogságot hazudni, ha az elfogadó közegben, meseszép környezetben cicákkal élő, barátságokat ápoló, alkotó munkából élő, házasságban élő férfi sem tud boldog lenni. Van egy szerkesztői koncepció, amely megfelelőnek tartja, hogy ilyesmivel traktálják a nőket hétre hét.
Nem gyűlöljük, hanem érdektelennek tartjuk.
Az itt a bibi, hogy nem Amerikában vagyunk.
Mert minden, amit a jogvédők oly buzgón hajtogatnak: diverzitás, munkahelyi policy, Pride, láthatóság, diszkrimináció, Black Lives Matter… amerikai jelenség (a britek is onnan importálták).
És mi van Amerikában?
Nagyvárosokban létezik tömeges utcai prostitúció. A Tangerine című, egyébként remek filmben látotthoz hasonló transznemű prostitúció is. Az életvitelt meghatározó drogozás, nyílt erőszak, nyomor és rengeteg haláleset – általában is, és gyilkosságok a megvetett, használt prostituáltak ellen. Miért? Mert a férfiak szexualitása tendenciaszerűen erőszakos, és Amerika a patriarchátussal megszorzott, undorító kapitalizmus fellegvára.
És van Transznemű emlékezés napja is, a halálesetekre emlékezve.
Na most, a mi régiónkban nincsenek utcai leszámolások, érzékelhető transznemű prostitúció, fegyvertartás. Van viszont import Transznemű emlékezés napja.
Az aktivisták nagy bánata, hogy senkit, de senkit nem tudnak felmutatni.
Dicséretes, ha védik a sérülékeny csoportokat, csak akkor fordul e törekvés abszurdba, ha
hazugságok, ferdítés kell a védelemhez,
kiderül, hogy nem is ők a sérülékenyek (nem ők a védendők), ellenben sima exhibicionista fetisiszták, sexfejű férfiak, akik mások jogaiba terpeszkednek bele,
(ártalmatlanabb esetekben) felmondják az irreleváns amerikai mantrákat, jóemberkedő posztokkal próbálják behúzni az aktivizmusba a bamba, jóindulatú nők tömegeit, és lehurrognak mindenkit, aki szerint ennek semmi értelme.
Az “ellenzéki”, farkason-melegörökbefogadáson-abortuszon üzemszerűen jajgató ismerőseim újabban, fura nívóeséssel, már bármit megfelelőnek tartanak “a hatalom ellen szegezni”. Ha létezik a jelenség itt, ha nem, ha fontos, ha efemer, ha tehet róla Orbán, ha nem, kiposztolják. Bármilyen fiktív, kreált, eltúlzott vád jól jön, amivel a “ha te nem lennél!” berne-i játszma szerint Orbán basztatható.
Addig van ereje a szónak, amíg komolyan lehet venni. Igaz-e, amit mondanak, vagy érdek sugallta mantra, érzelmi körítéssel, amit addig hajtogattak, hogy elhittük? Én utánanéztem, mi a valóság, mert gyanús volt, és rég átlátok ezen – nem ismételgetem, nem is lájkolom mások ömléseit.
LMBT-ügyben ilyen túlhabzásra több példa van. Minden tényalap nélküli pánik és ömlengés például az, Bővebben… →
Elszámoztam a portrékat, a linkekben maradnak is a számok, de már huszonegynél tartunk!
Ebben az izgalmas részben megvizsgáljuk az ún. történelmi érdeklődésű férfit.
Naiv menyasszonyaik, új barátnőik értékes, büszkélkedni való vonásnak tartják a férfi ilyes hobbiját, mármint ahhoz képest, mintha csak sima alkoholista lenne, esetleg imádna sárban motorozni, “összegurulni”.
Mert a történelemrajongó férfi ránézésre értelmiségi: előfizet a Rubiconra, Históriára, Obsitosra, valóságos szakértője a “történelemnek”, valójában a haditechnikának, a háborúnak, ölésnek. Nyugiban van, a nappaliban műveli magát, elvégre valami hobbi neki is jár a fárasztó munka, családfenntartás mellett. Kicsit kellemetlenül jön izgalomba egy-egy csata halálos áldozatai kapcsán: minél több, annál jobb. Tud persze a látszat kedvéért szörnyülködni, de nem kizárt, hogy az ellenségnek gondolt hadifoglyok kínzására veri ki titokban. Nézegeti a jelvényeket, egyenruhákat, harci cselekményeket, fórumokon vagy férfiaknak fegyverekről magyaráz, esetleg gyűjtő is (festmény, jelvény, fegyver). Néha pedig eljár eseményekre, alakzatban vonul.
Fajtái.
Őstörténet: lovasíjász, Kurultáj-látogató. Tematikus (hun, avar) festmények, kiállítások is érdeklik. Mesés eredetmonda, dicső ősök, ezekkel a gyereket is kábítja, aki aztán ötödikes korában súlyos vitába keveredik a történelemórán. “Nem vagyunk finnugorok” fensőbbrendűsködés, nulla antropológiai és nyelvészeti ismeret, Türk Tanács. Rokonnak kínos.
Alfaj: a dicső múlt rajongója, a művész, aki csatajelenetek, idétlen fövegek, halott állatok és emberek tömeges ábrázolásában éli ki a tesztoszteronját, egyébként magas technikai színvonalon, ám súlyosan elhízva. Rendelésre is.
A lovas: Kassai Lajos körül gyülekező hazafiak, valami ősi, maszkulin magyar virtus délibábját kergetik. Végvári, török leágazásokkal, ebben gyűlik össze a legtöbb valódi, történelmi (háborús) ismeret. Nagy adag magyarkodás mindenképpen, “mi és ők” logika, ijesztően elavult szemlélet.
Itt nagy szünet következik az időben, érdekes módon a kuruc virtus vagy Napóleon háborúi keveseket érdekelnek. A poroszok már mint náci elődök kezdenek izgalmasak lenni.
Mert a legmenőbb: az első, de különösen második világháború haditechnikája, a gépesített mészárlások, gránátok, tankok, légierő. Ezek már echte nácik, csak nem merik mondani, nehogy kirúgják őket a munkahelyükről vagy elváljanak tőlük. Pontosan tudják, hogy kell és lehet erről a neten is kommunikálni úgy, hogy ne jelentsék őket, de a hasonlóak felismerjék bennük a cinkost. Akár jelvény, egyenruha, akár vadászgép, a szövetségesek holmijai iránt sosem mutatnak érdeklődést.
két derék hagyományőrző #nemnáci
You don’t have anything form the ally side? – No, no.
Michael Wittman, a náci hadvezér számukra mártír hős.
Nincs is nemesebb művészi cél, mint német tankokat festeni olajjal.
És ide sorolhatók azok is, akik sportteljesítményként adják elő az erőszak iránti vonzalmukat: a mindenféle harci sportok, agresszív kutyák, MMA-rajongók kedvelői. Vagy aki nekem büszkélkedik a kitörés napi túrával mint kardióteljesítménnyel (hatvan kilométer! azért az nem semmi!) – nem, az nem náciság, ezt csak ráfogják!, miközben itt Esterházyról okult és holokausztregényeket olvasott.
Az ölés, a háború az aljas maszkulin kultúra része, mindig az életet adó, teremtő, gyümölcsöző női minőség ellenpontja. Mindent egyesít, amitől szenved a világ: az önzést, a versengést, az erőkultuszt, a diadalittas vérszomjat, az ösztönkésztetéseket a szellem és jóság ellenében. Nincs mentség, nincs enyhítő körülmény. A pusztítás vágyának a legfejlettebb technikával való ötvözése borzalmas károkat és temérdek szenvedést okozott, ennek tanulságairól szólt az előző század, ezek az emberek mégsem okulnak és nem is szégyellik a torzulásukat. Ma hobbiból harcászatra, fegyverre, késekre, kamu harcművészetre szánni energiát komoly figyelmeztető jel, hogy a személyiség erőszakos, enyhébb esetekben csak hivalkodó és torz értékrendre vall. (Amikor az erőszakos személyiség adja elő a hattyú halálát, hogy őt fenyegetik és meg akarják ölni, akkor már a humor csimborasszóin járunk.)
A fegyvermánia, a gyilkos eszközök gyűjtése vagy készítése komolyan ijesztő jel. És az sem ritka, hogy az illető nem áll meg az ortthoni olvasgatásnál, hanem erőszakos hóbortjaihoz közösséget keres, megemlékezéseken vonul, alakzatokba rendeződik, hadgyakorlatokra jár – ez a szélsőséges, erőszakért közvetlenül is felelős formációkhoz kapcsolja. A gamerkedés (erőszakos játékok) és a hadgyakorlatozás számos amerikai tömeggyilkos előtörténetében szerepel.
Ebben a témában nincs egyrészt-másrészt: ép értékrendű ember iszonyodik mindenféle háborútól, fegyvertől, öléstől. Ha egy irodistának van fölös agressziója, kiéletlen tesztoszteronja, akkor bokszolni, futni, crossfitezni, kertészkedni kezd. De akik pocakkal szalonnáci szólamokat hangoztatnak, meg háborús jelvényeket cserélgetnek, azok más aljasságra is képesek. Vannak köztük olyan sunyik, akikből sima házastársi veszekedést is nehéz kiprovokálni, annyira megalkuvók, de ugyanazt a mérgező energiát, sőt, már robbanásközei mennyiségben terelik át a kódolt gyűlölködésbe, keménykedésbe. Valódi tétje nincs az életükben, mégis erőszakos hajlamot, lelki zűröket jelez és indukál is. Pár kérdéssel ki szokott derülni a világnézetük is, hogy mit gondolnak elesett embertársaikról, menekültekről, cigányokról, “a faj tisztaságáról”, Ukrajnáról. Persze annyi eszük van, hogy a mára tilos nézeteket ne hangoztassák nyíltan.
Van még a leszerelt rendőr, az én szomszédom is efféle volt (aki megölte az anyját, és már vádlott is volt, csak egy halálos baleset miatt úszta meg a tárgyalást). Exrendőr ölte meg bérgyilkosként az újságírót és menyasszonyát Szlovákiában 2018 februárjában. A fegyverekkel kapcsolatos, kioltott gátlás veszélyes, nagyon sokan lesznek a korai nyugdíjazás után alkoholisták, erőszakosak. Enyhébb esetek a neten keménykednek. Mindig nőgyűlölők.
A tanulsága mindennek, hogy a gyerekeinket szépre, szelídségre, valódi műveltségre neveljük, és felismerjük a körülöttünk élő férfiakban a veszélyes jeleket. A legszívszorítóbb, amikor jószándékú nők nem veszik észre, hogy a férjükben miféle késztetések, frusztrációk rejlenek hobbinak pántlikázva, sőt, kismamafórumon lelkendezve csacsognak “tudós”, “folyóiratokat bújó”, “északi metálzenét kedvelő” férjükről. A meg nem valósuló kreatív középkorú még istenes ehhez képest. Amerre a világ halad, egyre többen dédelgetnek fegyvereket, készülnek honvédelemre, világvégére.
A poszt rendkívül népszerű lett, újra a főoldalon. Folytatom az ismeretterjesztést.
A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot.
(Nelson Mandela)
Kellemetlen a címbeli kérdés, de nagyon. A válasz még kellemetlenebb: van, éspedig sok köze. Egyedi visszaélős eseteket már sokat mutattam, de épp a múlt héten derült ki egy döbbenetes, intézményes összefüggés. Ez a válasz, ha leírom, a kellemetlenségén túl veszélyes is a közegemben. Cancel jár érte. De
I’d rather be rude than a fucking liar
, ahogy a drága Magdalen Berns mondta.
Mondom, mi történt, a lényeget. Van egy transznemű tanácsadó, irányelveket és kezelési módokat megfogalmazó, egészségügyi protokollokat ajánló világszervezet, a WPATHBővebben… →
Van, aki nyomasztóan negatívnak tartja az örök leleplezéseimet, esetleg nem érti, mi bajom folyton – nekem katartikus leszámolni az örök pozitívsággal. A felismerés, amikor valami gyanús lesz, aztán a folyamat, ahogy rájövök: ez is torz, pedig jól hangzott elsőre. A miértek felismerése. És utána a szabadság.
Az élet sokkal egyszerűbb ennél. Nincs a sok manírra, módszerre szükség. Mert ezek béklyók. Rengeteg rossz érzésem, önmarcangolásom forrása volt az EMK (angolul: NVC) a maga lehetetlen és meseszerű emberképével. Hogy nekem ez nem megy. Nos, azért nem ment, mert az emberi természettel, a lélektan és a viszonyok valóságával nem találkozik.
Én tele voltam kamaszkoromtól buzgalommal, jóakarattal. Az volt a norma, hogy tudatosak vagyunk, segítünk, felülvizsgáljuk az előítéleteinket, normáinkat és egy jobb világért munkálkodunk. Értelmes ember nem is adja alább. Bővebben… →
fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 2.
és magyaróra
és karriertanácsadás
Elit, budai, felső-középosztálybeli…! Én!
Engem ez annyira megdöbbentett. Rögtön csekkoltam: nem laktunk fűtve öt szobát, nincsenek a falon havas tájak, meztelen nők meg almafák. Nem éltünk lazacon, nem ültünk langyos vízben, nem borongtunk, hogy mások mennyire nyomorognak. Itt a megfejtés, meg itt. Viszont nem is harc az élet, csak úgy tesszük a dolgunkat, de nem nagyon. Nincs nagyravágyás. Praktikus, de nem materiális anya. Apám kifejezetten spirituális, ül és mereng (na, ilyen szépet sem írtam még róla).
Hogy a picsába lettem én felső-középosztálybeli?
Kinek mi. Social box is in the eye of the beholder, ahogy Roussoe, a híres holland festő írja. Neveztek már a blog alapján prolinak is. Bővebben… →
Hát, ez kemény sztori. A lényeget mondom, de minden lényeges elemet, mert úgy mutatja meg viszonyainkat, úgy láttat viselkdést, értékrendet. Előre szólok, hogy ez a blog nem való mindenkinek. Nem járnak jól a leegyszerűsítők, a drukkerlelkűek, a jó–rossz tengelyen gondolkodók, azok, akik a jogszerűség minimumát, alakiságát sem értik, és akik nem látják a világos határokat magán- és közélet, egyén és hatalom, állam és civilek között.
Na. Sztori on.
Tegnapelőtt este, április 6-án, hétfőn tehát Bővebben… →
Valahogy el vagyunk hajlamosak felejteni, hogy a metoo nem azt a két-három híres, színésznős hazai esetet jelenti, amelyeket jó alaposan átbeszéltünk már, és mivel mindent összecsámcsogtunk róluk, megnézegettük, a célpontok elég jó nők-e, mi hogyan viselkednénk hasonló ajánlat esetén, satöbbi, mostanra eluntuk már a témát. Az a társadalmi beszélgetés előhozott rendszerszintű, tűrt-támogatott visszaéléseket a közoktatásban is: ifjú vagy akár középkorú férfitanárok hatalmi alapú rányomulását a diáklányokra és néhány fiúra is.
Vári György tegnap kiállt, és elmondta. Bővebben… →
A minap valaki nagyon erősködött nekem, hogy a fétis, az nagyon izgi, továbbá normális, és nem csak az a normális, amit én annak hiszek ám. Mindenkinek van fétise, én pedig prűd vagyok!
Ha társalogni kívánsz velem, előbb definiáld a fogalmaidat, így Voltaire.
Ha nekem kell megfogalmazni: a fétis egy nem konkrét személyhez kötődő tárgy, jelenség, bánásmód, amely szexuális izgalmat vált ki. Tehát Bővebben… →
csak az olvassa. én szóltam 